/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

Ahogy a férfi magához húzta a vékony, törékeny lányt, egyből elhalgatott. Sachiko mindenre számított, kivéve erre. A lány arca rákvörösen izzott, szinte már a víz is párolgott körülötte. A férfi szava kis idő múlva megtörte a kínos csendet.
-A-a-Azt hiszem...-mondta remegő hangon, és azon gondolkodott, hogyan próbálja meg mérsékelni szíve eszeveszett kalapálását. Hogy csillapítsa a dobogást, megpróbált maga elé képzelni egy teljesen más szituációt, de aligha járt sikerrel. Már csak abban reménykedhetett, hogy a vele szemben lévő nem látja kipirult arcocskáját a sötétben.
-Segíts kimásznom...-szólalt meg végül az addigra teljesen átfagyott lány. Óvatosan átkarolta Roku nyakát, s szép lassan elúsztak a part felé. Mikor Sachiko szilárd talajt érzett a lába alatt, amilyen sebesen csak tudott, elengedte a fiú nyakát és a partra sietett egy hatalmas fűzfa alá. Háttal fordult a "megmentőjének" és kínjában elkezdte, réz-barna hajából a vizet kicsavargatni. A vörös pír még akkor sem tűnt el arcáról. Amíg mindketten próbálták ruhájukból a nagyja vizet kicsavarni, síri csend volt. Csak pár tücsök ciripelt a környéken. A lány egy nagyot sóhajtott és végül Roku felé fordult.
-Köszönöm!...Ez elég rázós volt... ^^"-köhintett egyet-Lehet, ha te nem jössz időben, akkor tényleg belefulladok a vízbe (amilyen ügyes vagyok ^^")-vakarászta kínosan tarkóját. Sajnos a kedves mosolya valahogy most nem kívánkozott Sachiko arcára. Ázva és fázva álltak mind a ketten egymás előtt nem messze. Még a szél is fújdogálni kezdett, amire a lány kicsit megremegett és megdörzsölte lilára fagyott száját.
-Jobb, ha elindulok... Így is sok kellemetlenséget okoztam neked...-pillanatnyi csönd-hm, hülye sál... Ne haragudj!-mondta vékony, remegő hangján. ~De jó, kutyagolhatok kilométereket... nem baj, majd szaladok, addig sem fázok ^^-gondolta, s gyors léptekkel elindult...

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

-Jobb, ha elindulok… így is sok kellemetlenséget okoztam neked! Hm… hülye sál. Ne haragudj!
Rendezett le egy gyors búcsúzást Sachiko és már indult is. Rokunak nem volt valami remek most a felfogó képessége így kellett neki pár pillanat amíg eljutott az agyáig a mondóka. Gyorsan megrázta a fejét, aztán a lány után iramodott.
-Várj már! Nem csináltál semmit.
Fogta meg a kezét és próbálta maradásra bírni, de aztán elengedte a lány gyenge karját és megköszörülte a torkát.
-Inkább elkísérlek. Vagy jobb lenne, ha megszárítanád magad, vagy megfázol…
Roku levette magáról a kapitányi köpenyt, aztán Sachiko vállára terítette.
-Tudom ez is vizes, de legalább nem látszik át a… öhm… semmi! Ezt felejtsd el! Legalább nem fázol.
Vakarta meg a tarkóját egy kicsit aztán vett egy mély levegőt.
-Nem tudom merrefele laksz, de talán az én … kapitányságom közelebb van. Ne értsd félre, nem rossz szándékból mondom, csak tényleg nem akarom, hogy bajod legyen az ügyetlenségem miatt.

Ahogy ráterítette a ruhát egy érdekes dolgot jegyzet meg Roku
-Tudom ez is vizes, de legalább nem látszik át a… öhm… semmi! Ezt felejtsd el! Legalább nem fázol.
~Úristen!-fut végig át agyán, a fiú szavai és gyorsan eltakarja magát a ruhával... mindenhol. Ezekben a percekben legszívesebben felszívódott volna, de sajnos ez lehetetlen dolog...
-Nem tudom merrefele laksz, de talán az én … kapitányságom közelebb van. Ne értsd félre, nem rossz szándékból mondom, csak tényleg nem akarom, hogy bajod legyen az ügyetlenségem miatt.
-Jajj ugyan, nem te vagy a hibás! ^^...-vakarássza meg kínosan a fejét-Hát, nem egy köpésre lakom, az igaz... Öhm hát...-kezd el hosszasan töprengeni, hiszen megbántani sem szeretné Rokut, de mégis úgy gondolta, hogy hogy néz már ki, hogy csak úgy becsörtet... ráadásul egy olyan helyre, ahonnan el kellett mennie még régen... Sajnos tényleg rázta a hideg így nem volt más választása.-Rendben van, menjünk! ^^

// A múlt kísért //


-Ó~~ó, Yuu~~taaa!!!-libbentem be a vadonatúj szerzeményemben a főnökúr irodájába. -Naaa??-rebegtettem szemeimet
-Áh, jó hogy jöttél!-gurult előrébb székében-Tessék! A mai papírmunka! Mehetsz dolgozni!
-Nade... Nyáh, ennyi papírt! Oké megyek... Holnapra készen leszek!-az irodámba battyogtam, kezemben a hatalmas papírtömeggel. Így is volt már egy eléggé gigász papírkupac felhalmozódva az asztalomon. Kis idő elteltével, egy csésze forró kávé mellett gubbasztottam, lassacskán kész voltam a munkám felével. Az idő is csak telt-múlt, már a túlórában voltam, mikor észbe kaptam.
A maradék kávét megittam és elkezdtem összeszedelőzködni. Ám ahogy az iratokat pakolgattam a táskámba, egy leejtett papírt megpillantottam. Egy régi jegyzet volt az, amelyre felírtam azt a napot, mikor életemben először láttam shinigamit a saját szemeimmel.
~Nos jó hogy megtaláltam ezt a kis cetlit... ideje már ennek is utána nézni rendesebben... Nagyon érdekelne, vajon ki volt az, aki ha úgy vesszük.. az életemet mentette meg...-ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor a parkba érkeztem, hogy levágjam az utat, reménykedve abban, hogy a metrót elérem. Aztán eszembe jutott, hogy tovább maradtam, ezért vagy másfél órát kell várnom a következő indulásáig. Ezért egy nagyot sóhajtva libbentem le egy padra, a magazinomat elővéve, hiszen még egy csomó cikket el sem olvastam. Aztán gondoltam egyet, és a cetlit is elővettem és mély töprengésbe kezdtem. Sok volt még a meg nem válaszolatlan kérdés, és az emlékeim sem voltak még tiszták. Tíz perc elteltével a mobilomra néztem, csak ellenőriztem, hány óra van. Egy pillanat sem telt el, de különös érzésem támadt. Egy olyan lélekerő volt a közelemben, amit mintha már egyszer éreztem volna. Ekkor képek ugrottak elő majd tűntek el gondolataimban. Így felállva a padról, a különös lélekerő felé igyekeztem.
~Biztos vagyok benne, hogy ezt már éreztem... Áh, ezek a régi emlékek! Szétszakad a fejem!-ekkor még nem volt semmi élőlénynek nyoma sem.

// A múlt kísért //


A keresgetés nem is tartott sokáig, ugyanis egy hatalmas fa alá érve egy alak ugrott le róla. Mi a manó? Majmok errefelé? Ijedtemben halkan feljajdultam, majd a hajamhoz kaptam. Biztos valami rossz szokás...
–Na mi van? Úgy nézel ki, mint aki szellemet lát.
-Úgy is érzem magam!-legyeztem magamat szabad kezemmel-Nem sűrűn szoktak üdvözölni egy fáról leugorva... Különben is... minek tanyázik valaki a fán?-néztem nagyra nyitott szemekkel a fa lombjai felé. Eközben még valamit nyögdécselt a férfi, de nem túl sokat értettem, s felé szegeztem tekintetemet, ugyanazzal a bamba nézésemmel.
-Mi az? Mit lesel?
-Öhm semmi... csak...-kaptam a fejemhez-Olyan ismerős vagy valahonnan...
-Höh, talán, mert már találkoztunk...
-Tessék?
-Ennyire rossz lenne a memóriád? Nem emlékszel?
-Valami rémlik-vakarásztam meg a kobakom az összetekert magazinommal-Csak nem...?
-Na?
-Te voltál ott... te mentettél meg attól a hollowtól... jól emlékszem?
-Csak leesett?
-És jó nagyot koppant... Aztamindenit! Hallod, nagyon rég óta kutatok utánnad!
-Eh...?
-Hagy mutatkozzam be neked! A nevem Kamilia Yumi, de szólíts csak nyugodtan Kamillnak! ^^-nyújtottam neki a kezem mosolyogva. Kisvártatva ahogy végigpásztázott szemeivel ő is bemutatkozott dünnyögve.
-Fú, annyi mindent szeretnék kérdezni...! Annyira örülök, hogy összesodort minket a sors! ^^ Ráadásul nem is valami nagy extrém helyzetben! De kira! ^^
-Te mindig ennyire pörögsz?
-Jajj majd kicsattanok!
-Hát azt észrevettem... -vakarászta meg fejét a férfi körülnézve-Te nem félsz egy cseppet sem?
-Hem? Félni? Miért kéne félnem?
-Hm, semmi...
-Nade, én profi nyomozó vagyok... najó csak asszisztens, de jó úton haladok affelé, hogy remek nyomozó váljék belőlem! Még Sherlock bácsit is kiütöm a nyeregből!-már csak egy hipi-szupi fly-napszemüveget kellett volna felvennem és kiírhatták volna egy táblára, hogy 'no ego'
-Haha! Na persze...-gúnyolódott velem lenézően.
-Most miért? Hát szép szép...-tettem csípőre a kezem és dobolni kezdtem lábammal a nem tetszésemet ezzel kifejezve. Nem volt erre semmi válasz, csak elkezdett körülnézni. Mivel a férfi reakciójára a szemöldököm heves rángatózásba kezdett, ezért egy sóhajjal lenyugtattam magam. Alapból sem vagyok aza gyorsan felkapom a vizet típus.
-Khm, szóval...-fogtam bele újabb mondókámba-Izéé ömm... ömmm...??
-Irusi Tedeko... Ezt jól jegyezd meg!
-Na szóval, Tedeko! ^^ Feltehetek néhány kérdést? Na légyszi légyszi légyszííí!-néztem felé könyörgő bociszemekkel, abban reménykedve, hogy ettől meglágyul az eddig mogorva férfi szíve.

Mivel elég észveszejtő gyorsasággal kezdett bele a mondókájába, jobbnak láttam, hogyha a lényegesebb dolgokat feljegyzem, hiszen még az infók jól jöhetnek. Tedeko csak mondta és mondta, lehet, hogy túl tág fogalom volt az, hogy mindent mondjon el. Volt pár dolog amire csak nagyokat tudtam nézni, szinte hihetetlen volt ez számomra. Végül, ő is látta rajtam, hogy mér elértem azt a pontot, hogy minden amit mondott csak holmi kitaláció, s ekkor kardját maga elé tartva egy villámot lőtt ki a szemközti fába. A reakciómat, hogy is tudnám jellemezni... talán úgy, hogy ismét a fejemhez kaptam, az 'Istenkém, ki ez az állat?!' nézéssel összefűzve.
-Ez a legalapvetőbb shinigami technika, démonmágia, melyet általában minden halálisten ismer.
-Uram atyám! Minden shinigami ilyen köhm...-egy pillanatig keresi a jó szót-Erőszakos? ^^"
-Beijedtél?
-Én ugyan nem! Höh, mit képzelsz te rólam!-*hevesen vakarja a tarkóját, kínos mosoly kíséretében*
-Na persze!
-De mondom, hogy nem! Najó meglepődni meglepődtem...
-Ennyi!
-De nem rezeltem be! Láttam már ennél furcsább jelenségeket is... Tudod, én vérbeli profi nyomozó vagyok!
-Na igen...
-Nyavalyás...-dünnyögtem az orrom alatt, majd ránéztem az órámra.-Jesus Christ! Áááá bakker bakker bakker!-kezdtem el körbe-körbe szaladgálni, mint ahogy a mérgezett egér szokta.
-Ilyenkor mi bajod van?-nézett felém érdekes arckifejezéssel
-Jáj, rohannom kell! 4perc és indul a metróm! Ha nem érem el még egy másfél órát kell várnom! -csatarászom hevesen és a kezemből kiejtett dolgokat dobálom bele a táskámba-Köszike az infókat remélem látjuk még egymást!-és csapot-papot otthagyva száguldottam fel a lépcsőn a metrószerelvény felé. Olyan gyorsasággal iramodtam meg neki, hogy a hatalmas magassarkú csizmámban majdnem tanyáztam egyet. A masni is szétjött a cipőmön, biztos a kapkodásban, de nem volt időm arra, hogy bekössem. Ahogy felértem hát nem akkor csapódott be az ajtó.
-Ó hogy aza! Te barom, hogy nem bírtál még 1percet várníííí! Áááh T.T!-és idegemben utánavágtam a táskámat, ami a síneken landolt. Aztán észbe kaptam és sikítva pattantam le a sínekre, hogy összeszedjem a cuccomat.
-Én hülye... kell nekem itt locsi-fecsizni... most várhatok megint... hogyaza...!-morgolódtam az orrom alatt, ahogy leértem a lépcsőről. Megint a park felé vettem az irányt, hogy leülök és várok... megint... Érdekes módon a férfi még mindig ott volt, és ahogy egymást megpillantottuk, ő már magában nevetett. Ahogy közel értem hozzá, rángatózni kezdett a szemöldököm.
-Nem röhög! Együtt érez!
-Bocs!
-Ha-ha-ha... Vicces mi?... Höhö, még boldogítalak még egy másfél órát!-mondtam neki gúnyos hanglejtéssel, egy kacsintás kíséretével és a pad felé sétáltam egy dallamot dúdolva.

Mivel Tedeko nem igazán bírta becsukni a lepénylesőjét, kicsit mérges lettem, de egy pár sóhaj után, semmi bajom nem volt.
-Még másfél órát itt leszel?! NEEEEEEEEEEE!
-Örülök, hogy ennyire boldog vagy, hogy itt maradok-tettem csípőre kezeimet
-Hát kurvára örülök, hogy még itt maradsz másfél órát! Egyébként még meg sem köszönted azt, hogy megmentettelek a hollow elől akkoriban.-kezdte el játszani a sértődöttet, de azért a szeme sarkából gúnyosan figyelt. A szemöldököm ismét heves rángatózásba kezdett, nem tudom, ez a férfi kihozza belőlem a legrosszabb énem. Tényleg, ha sokáig szórakozik velem, ráküldök egy vérengző fenevad szellemét...
-Kö… Köszönöm.-nyögtem ki végül ezt az egyszerű szócskát. Kisvártatva diadalittas tekintettel megszólalt
-Na, odaakarsz érni időben, vagy legalább is kis késéssel?-én csak még mindig néztem bambán, hogy mi a frászról beszél.
-Hé, öreg nem a munkahelyemre akarok eljutni... onnan jöttem, egyébként... csak úgy mellékesen megjegyezném... Most éppenséggel haza szeretnék jutni...-mivel leesett neki hogy butaságot beszélt, ezen csak nevetni tudtam, amire neki is az a reakciója volt, hogy összeráncolta szemöldökét és rám mordult.
-Jajj, gome gome! CSak ez most nagyon viccesen jött ki! Haha!...-egy pillanat míg lenyugszom-Huh, na szóval... bár ha ennyire szeretnéd akkor hazavihetsz!-mondtam fülig érő vigyorral, szemöldökömet vonogatva.

Mivel nem értettem, hogy mi is történik, ezért Irusi után iramodtam
-Mi a faszért kellett utánam jönnöd?!
-Azt hittem csak le akarsz rázni...-néztem felé félelemmel telve, ahogy a hollowok körbevettek.
<Nekünk csak a lány kell, veled semmi dolgunk shinigami!
-Hát ez tök jó... Miiih?! Hogy én kellek nekik?? Oo
-Ha a lánnyal van valami dolgotok, akkor velem is mivel, aki bántani meri azt én nyírom ki… legalább is most- és ebben a pillanatban támadásba lendült. Jobb ötlet híján, próbáltam elrejtőzni valahova. Meg is találtam a tökéletes búvóhelyet, ami egy hatalmas fán volt. Mivel sietve próbáltam felmászni, a vadonat újonnan beszerzett ruhám több helyen is piszkos lett, s a csíkos zoknim pedig elszakadt.
-A kedvenc zoknim volt! T.T- nem messze láttam, ahogy Irusi harcol a hollowok ellen. Kicsit, nem is... nagyon aggódtam érte, nehogy valami baja essen. Igazából nem volt sok időm a gondolkodásra, mivel az egyik szerencsétlen otthagyva a férfit, felém vette az irányt. Ahogy elkezdett felfelé mászni a fán, ötlet hiányában, a lábammal próbáltam lerugdosni.
-A nénikéddel szórakozz! Pfúj menj innen te csúnyaság!-a nagy kalimpálásban a hollownak csak sikerült megsebeznie, mégpedig úgy, hogy a lábamat megkarmolta. Annyira nem fájt, de erősen felszisszentem. Ekkor egy jól célzott rúgással a földre esett a bestia. Valami fura érzés kerített hatalmába, s lehunytam a szemem. Ekkor egy hang suttogását hallottam a fejemben, s azután körülöttem néhány furcsa teremtmény jelent meg.
~Ezek ugyan azok a démonok... már megint mi történt, hogy ezek megjelentek? Mintha... tőlem várnának parancsot, mintha azt mondanák, hogy vezessem őket! A vonyításukból ítélve, tényleg hallgatnak rám... Jól van akkor koncentráljunk...!-halkan szinte épp hogy csak hallottam, megkértem a szellemeket, hogy pusztítsák el az engem megtámadó dögöt. Meglepettségemre, tényleg hallgattak rám, s neki is álltak szétmarcangolni a hollowot. Hamarosan Irusi is kiírtotta a többit, s ott termett mellettem.

Mivel még mindig alfában voltam, Irusi cselekedetei nem voltak valami nagy hatással rám.
-Ott egy ku*va magas sarkú csizma!-ordította el végül magát, amire rögtön feleszméltem
-Hol?! Ho~~~ol??! *.*
-Sehol... Megismétlem a kérdést. Megfelel, ha shunpoval viszlek haza?
-Nyáh... hazudós... Miholkimi?-néztem nagyokat-Jaa, hogy úgy! Hát... nem is tudom... -vakarásztam egy ujjammal a kobakom tetejét, szörnyen értelmes arckifejezéssel
-Kitalálod még ma?!
-Naa nyugavér csigalom! Mindjárt kitalálom... különben is neked tán van valami más dolgod?
-Na akkor hazavigyelek vagy nem?!
-Vigy~~~~éél!! De ne tapizz vagy ütök vágok szeletelek!
-Hagyjuk már!
-Najó, akkor csak a cipőmet találod majd a buksidban! Aztán utána nézhetsz!-válaszoltam fenyegetően, aztán egy újabb értelmes nézésbe kezdtem-Aztán... most hogy is viszel? A hátadra ugrok? Oo

~Még hogy lapos... Na ezért még kitekerem a nyakát!-mérgelődtem magamban a sértődöttet játszva.
-Na akkor merre?
-Merre merre...? Hát arra!-mutogattam hevesen, egyenesen a főutca felé. Abban a pillanatban felkapott, és shunpoval elindultunk. Kicsit neem nem is... NAGYON felkavaró élmény volt, mit ne mondjak...! Szerencse, hogy pár perc után a gyomrom is hozzászokott ehhez az érdekes utazási stílushoz. De azért alig vártam, hogy szilárd talajt érjen a lábam! Csöndben, szinte rák vörösen utazgattam Irusi karjaiban, és csak néztem őt. Mivel ő az irányra figyelt, ezért nemigen volt ő sem kommunikatív. Igaz, párszor visszakérdezett, hogy merre is kell ennél az utcánál elfordulni, vagy meddig kell menni...
~Hm, csak tudnám miért ajánlotta fel, hogy hazavisz... Érdekes dolog, hogy szinte egy tök idegen személy elvisz haza Oo...-ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor egyszercsak megálltunk.
-Ez itt?-kérdezte
-Ömm... igen!
-Húha! Te sem panaszkodhatsz! Oo
-Eeehh.... hát igen, nem kicsi "házikó"... ^^"-nevettem

[Parkos eset]

*Karioto mint mindíg most is ügyivel mászkált fel alá Karakurában , ami viszont ritka volt ugyanis nem sokat járt az emberi világban.*
- Istenem de idegesítő tud lenni az hogy ebben a világban kell mászkálni bár sokkal jobb mint a papírokat tologatni. * mondta maga elé miközben egy fura póló volt rajta amin egy együttes logója állt és igen furcsállotta mert nem volt hozzászokava a póttesthez , és mióta meghalt a fizikai testében azóta nem is nagyon járt erre,*
~ Még pár ilyen idegesítő eset és lehet hogy nem is akarok több papírmunkából származó ügyet megcsinálni. De másik dolog hogy kimozdulni egy jó dolog de ebben a korlátoló testben nem tudom egyáltalán használni az erőmet , de a lélekenergiám még korlátozva ezen a világon is akkorának tűnhet idegen számára aki képes érzékelni , hogy legalább hadnagyi rangú.~
* ez egy elég idegesítő tényező volt számára de nem is érdekelte különösebben hisz kivel találkozhat a csávó ezen a sivár helyen.*
- Okés letudom ezt az ügyet és hazamegyek aludni.
* mondta magának és elkezdett átmászkálni ezen a parknak nevezett növényekkel teli helyen.
Sok embert látott és ők is látták őt mert ugy ott volt rajta az a gönc póttest.*
~ Mit is aggódtam itt egy teremtett olyan erő sincs ami itt tanyázna. ~
* gondolta és sétált tovább.*

[Parkos eset]

-*Hát itt volnék...* - Mélázott René, majd rágyújtott egy cigarettára. Nem igazán tudta merre induljon, úgyhogy fél kezét zsebre vágva nekidőlt egy közeli villanyoszlopnak.
-*Ez az érzés..* - Szagolt hirtelen a levegőbe. -*Cöhh, csak nem egy shinigami? Hihetetlen, legalább 5 kilóméterre van, mégis idáig bűzlik, micsoda népség...* - Fintorgott, majd elkezdett gondolkozni, hogy éljen e a lehetőséggel, és tegye helyre a shinigamit, vagy pedig keressen egy árnyákos helyet, ahol a gondolataiba merülhet.
-Ha nem takarítom el sürgősen azt az alakot, akkor még napokig érezni fogom a szagát... - Motyogta az orra alatt, majd megindult az eltávolítandó személy feltételezett irányába. Pár pillanat múlva már a városi parkban volt, ahol egyből kiszúrta a shinigamit.
-*Nah, észrevett, szuper. Illendő lenne talán bemutatkoznom.* Hé, te ott! -kiáltott a shinigami felé. - A nevem René Zubarán, és azért jöttem, hogy megöljelek.