HM3 autópálya

Tárgy: Re: HM3 autópálya Hétf. Okt. 08, 2012 3:53 am

Sonido edzés, mint fenyítés

Kicsit csalódottan fogadom, hogy az első pár alkalom után Wolloh még mindig ennyire kitűnik a tömegben. Ez az egész olyan, mintha fogócskáznánk az életéért, de ő nem venné komolyan. Most tényleg, azt hiszi ez a bugyuta félnótás, hogy nem lennék képes elvenni az életét, hogyha rosszul teljesíti a feltételeket?! Mad

Dehogynem! Megfelelő fejlődést ilyen téren, csak így érhetünk el, ha tetszik neki, ha nem. Egyszerűen vagy megérti, hogy ezzel neki akarok jót, avagy sem. Ez már nem az én dolgom, különben sem pátyolgathatom minden pitiáner dologért! >.>
Szememet forgatva pillantottam meg ismét hátulról Wolloht, megbújtam pár mihaszna takarásában, értelmetlen lökdösődésük közepette amúgy sem gondolkodnak, észre se veszik, hogy itt vagyok. Szánalmasak mind, de pontosan ezért megfelelőek nekünk most ide. Utána majd el lesznek tűntetve a föld színéről azok, amelyek képtelenek a túlélésre, ez a természet rendje. >o>
Pillanatokig csak fürkésztem a pár agyalágyult mögött Wolloh hátát, talán feltűnik neki, hogy itt vagyok de… nem hiszem el, hogy még a jelenlétemet sem képes érzékelni és csak úgy áll ott, azaz ostoba, mint egy betonoszlop. Mad

Ha más espadával játszaná ezt, már rég halott lenne, szánalmas! >_>
Dühös szikra villan meg vörös íriszemben, valami nem stimmel vele, némileg rákoncentrálok reiatsujának kibocsátására, melynek köszönhetően rögtön felfedezem, hogy az sokkal kisebb az ismert Wolloh féle energiánál, mintha csak az egyik pipogyának a jelenlétét néztem volna át tüzetesebben.
Sonidommal közelítem meg a furcsa Wolloht, hogy egy vágást mérjek rá szemből vállától kezdődően a derekáig Luciferre. Azonban, amint ezt megejtettem szembesülök az igazsággal, vagyis azzal, hogy a reiatsut tekintve az érzékeim igazat szóltak és valóban csak egy semmirekellőbe mártottam bele Lucifer fogát.
Haragosan morranok fel, majd emelem fel a halott mitugrász mellől a földről a kalapot, mely minden bizonnyal fracciónomtól származik. Összeszűkült szemmel vizslatom a ruhadarabot, miközben elmém azon kattog, hogy vajon mégis mit akart ezzel elérni, azaz ostoba? Megkísérlem helyből összpontosítani és bemérni Wolloh jelenlétét, azonban a naplopók csoportosulása miatt csupán a gyöngébb energiákat érzem, így pár szökkenéssel a levegőbe emelkedek reishi segítségével megállva ott, majd úgy tekintek le a földre. A távolban egy alakot pillantok meg, aki nem sokkal később el is tűnik a szemem elől, Las Noches felé tartott.
- Kehh... – egy elégedettnek is nevezhető vigyor kúszik arcomra, miközben a fejfedőt fogó kezemmel rászorítok az anyagra. - Annyira nem is rossz, Wolloh. De azért még igényelne némi simításokat. Vajon, melyikünk ér előbb a harmadik toronyhoz? – teszem fel magamnak a költői kérdést, majd az idióta csürhére ügyet sem vetve indulok meg jómagam is sonidóval Las Noches irányába.
Valaki minden bizonnyal jól fog járni az egy helyre vonzott szánalmas társasággal, de ami engem érdekel, hogy Wolloh mennyit is tanulhatott most ebből az egészből? Megérdemli vajon, hogy ne nevezzem ostobának vagy, hogy ezt a kegyet kiérdemelje, még többet kell felmutatnia?

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Okt. 11, 2012 5:43 am

Buenos Noches, ahogy köszön az arrancar!

Hát de, hát de mi ez? O.O

Räv te mire tanítod szerencsétlen fracciónodat? Na megállj! >.>
Amúgy jót nevettem ezen az ötleten; bár egy arrancarnak nem szabad futni az ellenség elől. Surprised

Wollie: Trükkös megoldásod ellenére úgy látszik nem tanultál eleget az esetből, pedig hozzá szokhattál volna már Räv vehemenciájához. Mindenesetre a gyorsaságod így is növekedett. Jutalmad 500 LP, amit kizárólag sonido képzettségre költhetsz.

Räv: Nem árt, ha néha nem erőszakkal próbálod elérni azt, hogy fracciónod fejlődjön. Sok múlik a mentoron is, hogy mennyire képes felhívni tanítványa érdeklődését. Bár előfordulhat, hogy csupán Wollie akadékoskodott picit a módszereid miatt (karakterek nem lehetnek egyformák). No, tehát ez az edzésed jó pofa lett..magyarázásaid helyett kreatív feladatokkal álltál elő, míg előző edzésedben mintha többet magyaráztál volna. A kettő együtt pedig remekül kiegészíti egymást, így fáradozásod végre meghozta gyümölcsét. 1000 LP-vel növekedett a te tudásod, még pedig elosztva pusztakezes harc és sonido képzettség közt. Gratulálok a sikeres mentorálásért! Smile

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Jan. 16, 2014 7:25 am

Annihilators- nyílt Hollow Képességek edzés

Ahogy végigtekintettem a sivatag semmibe vezető autóútján, egy kicsit nosztalgikus élmény fogott el. Elég sok dolog megváltozott, mióta legutoljára itt jártam, az akkori énem talán rá se ismerne a mai Las Nochesre. Akkoriban még minden sokkal egyszerűbb volt, csak annyi volt a célom, hogy Espada legyek, és az is maradjak, politikai tervekre pedig nem volt szükségem, amíg Slarin élt. Most, hogy már Espada vagyok, viszont már korántsem olyan egyszerű a dolog. Mit fogok csinálni, miután Seth fejét kitűztük a főkapu fölé? Éppen úgy nem akarom, hogy Natalie irányítsa a várost, én pedig nem vagyok elég erős hozzá, ahogyan senki, aki kompetens vezető lehetne. Talán az lenne a legjobb, ha az Espada venné át az irányítást testületileg, abból viszont már előre látható, hogy viszálykodás lesz. És azt sem tudom, hogy mi a célom, ami nem Las Noches politikai életéhez kapcsolódik. Nincs semmi, ami szórakoztatna, ezt mi sem mutatja jobban, hogy már arra is gondoltam, mégis felkutatom, ki voltam emberként. Ezért találtam ki, hogy ha már ennyire ráérek, valami hasznosat csinálok.
Előző nap hirdettem ki, hogy akit érdekel, hogyan lehet erősebb a ceroja, jelenjen meg itt, ebben az időpontban. Ez az arrancarok és a fejlettebb hollowok elsődleges fegyvere, ami már egy gyengébb arrancar esetén is pusztító erővel bír, és néhány aprósággal akár lélekenergia-növekedés nélkül is lényegesen megnőhet a cerok ereje. Ezeket fogom most elmagyarázni azoknak, akik eljönnek. Szórakoztató, hogy a végén majd olyan jól fog sikerülni az arrancarok felerősítése, hogy közülük egy talán meg fog ölni, de ezzel egyelőre nem foglalkozom. Jóval több kell hozzá annál, mint egy egyszerű cero.
Megvárom, amíg mindenki megérkezik, és felmérem a lélekenergiájuk, hogy nagyjából képet kapjak arról, milyen szinten magyarázzak. Persze, valószínű egyenként fogom tanulmányozni a jelenlévők képességeit, hogy nekem is legyen belőle valami hasznom: tanulmányozhatom egyénenként a kilövés módját, és a cero színét. Nem tudom, hogy ez mennyire személyiség függő, éppen ezért, a számomra ismert személyiségek cerohasználati módszerét feljegyzem, és megpróbálok összefüggést keresni. Nem hiszem, hogy van, de ha mégis, akkor ez egy rendkívül hasznos módszer lesz az arrancarok megítélésére harcstílus alapján. Legkevesebb annyit elérek, hogy ha valamelyik alkalmi tanítványom ellenem fordul, akkor tudom, hogy melyik testrészéből lövi ki a ceroját.
- Nem akarom vesztegetni a szavakat: először is, álljatok sorba, és egymás után lőjjetek ki egy cerot a sivatag felé, olyan messzire, és olyan erősen, amennyire tudjátok!- természetesen, nem lenne jó, ha egyszerre csinálnák, mert kevésbé tanulmányozhatnám őket, és így az esetleges hibákat is gyorsabban kiszúrom.

/Mindenki jöhet, aki tud cerot használni, Las Nocheshez tartozik, és az enyémnél kevesebb pontja van./

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Jan. 23, 2014 10:34 am

Annihilators

Flavia ráérősen járta Las Noches területét, azon merengve, hogy mivel üsse el az idejét. Gondolt a kígyós fülbevaló megszerzésére, Kiyocsi bosszantására, Elcsi követésére, Roncsi-oto szertehagyott dolgai megtalálására, Ivela-anejával való teázgatásra. De egyik sem volt igazán az ínyére, valami mást akart, valami szórakoztatóbbat. Ki szeretett volna kapcsolódni. S mikor itt-ott belehallgatott szóbeszédekbe és hallott a 6. espada edzéséről úgy gondolta, miért is ne? Még sosem volt ilyesmin, szóval úgy gondolta, érdemes lenne kipróbálnia.
Flavia egyetlen gondja már csak az volt, hogy vajon miképpen talál oda?
Csing-ling…
Flavia füleit hegyezve fordította a hang irányába fejét. Aranykarperecek összeütközése, bárhol felismeri a daljátékukat. Gyűjteményében nem egy aranyból készült ékszer található. Így hát a hangjátékot követve indult el annak forrásához, s egészen hamar meg is lelte. Látta is őt a pletykálok környékén, kik a 6. espada edzéséről diskuráltak, bár az érdekesnek talált arrancart nem látta megszólalni közöttük.
Flavia nem törődött rejtőzködéssel, nem rajtaütni akart, csupán érdekelte: hová tart, ki ő, s mit csinált? Szóval pezsgett benne a kíváncsiság. S még a lány magassága és hosszú haja is lenyűgözték őt. Lassan sompolygott a fajtársa mellé, hogy jobbján előrehajolva nézhessen érdeklődve arcába, ahol megakadt a szeme egy igazi kincsen, a homlokán lévő maszkmaradványon, legalábbis csontnak tűnt, olyannak, vagy legalábbis hasonlónak, ami az övén is van, már az ő, saját homlokán.
- Wáá! Flaviának is van olyan! – jelentette ki lelkesen. Mindeközben a reiatsuját alkalmazva, hogy a levegőbe szökkenjen és ott sétálva a lány elé állhasson, nagyjából egy magasságban vele. Frufruját félresöpörte a csontdarab elől, hogy megmutassa az egyezést, amit annyira nagyszerűnek talált.
- Hogy hívnak kedveském, elárulod Flaviának? ^_^ – érdeklődött őszinte kíváncsisággal, hiszen mit sem szeret jobban tudni, mint azon neveket, akiken valami olyasmi van, ami felszabadításra vár, vagy csupán a birtokában van hasonló kategóriájú dolog, mint például Karacsinál. - Hova tartasz? Flavia a 6. espada edzésére, te hallottál róla? Nem akarsz jönni? – billegette fejét jobbra-balra. - Biztos jó szórakozás lesz, tarts Flaviával! – fűzte hozzá mosolyogva és lelkesen várta a lány válaszát, amivel kapcsolatban nagyon reménykedett, hogy helyeslő lesz, mert nem szerette volna újabb talált kincsét csak úgy, magára hagyni, kisétálni markaiból.
Az új kincsének hordozójának válaszától függően követte őt, vagy azért, mert ő is oda tart, vagy szeretne jönni és tudja hova kell menni, vagy, hogy együtt megkeressék, esetleg abból az okból lógott csupán a nyakán, hogy ne veszítse szem elől, s ekkor még azt is elfelejtette, hogy a 6. espada edzésére tartott, csak hogy a felszabadítandó maszk közelében lehessen.
Talán a csoda, amiről Flavia azt hitte, hogy még keresi, de a jelek szerint most meglelte pár pillanatra, ugyanis a kinccsel ellátott hölgyemény vele tartott. *_*
Mikor megérkeztek a helyszínre érdeklődve tekintett körül. Picit előre hajolt, homloka fölé helyezte jobb, nyitott tenyerét, hogy a Nap fényét eltérítse szeme elől, és összeszűkült pillantással kereshesse meg az espadát a jelenlévők közül.
- Flavia nem tudja biztosan, de ő lenne a Sexta espadácska? – mutatott a zöld hajú egyénre, kérdését a mellette álló kincshordozó felé intézve. - Flavia nem tudja, hogy hívják, te tudod?
Mikor a zöld hajú alak kijelentette a feladatot, Flavia szájával csücsörítve kullogott a sorba, természetesen a kincset őrző lány mellé állva. Mindeközben halkan motyogva belekezdve ennek a dalnak a soraiba. Persze csupán szórakozásból, gondolta, hogy az espada nem úgy értette, még ha úgy is hangzott.
Szóval Flavia, miután beállt a sorba jobb lába elé koncentrálta aranyszín reiatsuját, ahova egy kerek, labdához hasonlatos energia kezdett felgyülemleni, melyet mikor késznek vélt rácélzott és belerúgott, mint egy focilabdába, s nézte, hogy végül meddig megy el. Reméli jól teljesítette Diecsinek a feladatot, mert azt mondta, hogy cero, de azt nem, hogy melyik. ^_^

*megjegyzés: a karakter még az espada válás előtti állapotában van, ha nem probléma

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Jan. 23, 2014 11:15 pm

Annihilators

Végtelen értetlenséggel tölt el, mások mennyi pocsékló szót képesek pazarolni, ha valami, a mindennapok szürke fátylát meglebbentő esemény szele környékezi meg őket. Leheletnyi kíváncsisággal járulok közelebb a diskurálók csoportjához, ahogy megüti fülemet egy név. Egyébként is felszínes érdeklődésem azonban hamar hamvába hull, érdekfeszítő összeesküvésnek, ellene tervelt merényletnek egyikük sem ad hangot, mindössze az általa tartott edzés állt diskurzusuk középpontjában. Így hát ma sem történik semmi figyelemre méltó. S míg ők csupán beszéltek róla, úgy számomra időszerű volna arra vennem az irányt. Kényelmesen, nem sietve, hogy túlzó befolyását éreztessem, parancsát teljesítve. Nem ágálok ellene, hogy mennem kell, csupán nem mellette érkezem. Magamtól tán nem is indulnék, kérésének - ha kérés volt egyáltalán, így kedvemre valóbb felfogni- eleget téve fordulok sarkon, a megjelölt helyre tartva. Végtére, önmagához képest szépen kérte. Persze ez pusztán annyiban ki is merült, mikor említette részvételünk iránti óhaját, tényközlése után nem toldott egy árva fenyegetést sem, miként lenne, ha vennénk a bátorságot nem megjelenni. S így talán könnyebb is, amennyiben parancsként tekinteném minden szavát, úgy vonakodnék eleget tenni, saját szájízem keserítené, ha csupán szófogadó kutyája lennék.
~ Szép, szép, ám mégis csak báb lettél. ~ Gúnyos, mint mindig, sokadjára felemlegetve, hogy immár nem az Ő szava az egyetlen. Mégis vitába szállnék, hisz tudom, amit ő is, a dolgok nagy egészében, s azok rendje mit sem változott. Mielőtt válaszra szólhatnék, kotnyeles teremtés furakszik kéretlen társaságomba, mit sem törődve tolakodón, zavaró közelségben letáborozva. Utam elállva kényszerít megtorpanásra, egyszersmind arra, hogy odafigyeljek mondandójára. Megerősítően rábólintok, valóban, neki is van olyan. Lelkesedését csillapítandó rajongása tárgyánál fogva, mutatóujjamat maszkjának darabjához támasztva próbálom legalább annyira eltávolítani magamtól, hogy közelsége kevésbé legyen irritáló. Így fékezve arra tett kísérletét, hogy továbbra is aurámban sündörögjön.
- A kedveskét nem nevezik nevén – tiltakozom kissé erőtlenül az ellen, hogy kettőnk közt bármiféle párhuzamot kíván vonni. Mégis, illetlennek venném nem megosztani vele, ha már egyszer tudom az övét.
- Az enyém pedig Nayara – úgy fest, visszautasításom nem volt egyértelmű számára, bemutatkozásommal csak még inkább szítom lelkesedését, tovább zizeg körülöttem. Megkerülve a hiperaktív jelenséget indulnék tovább, tervem, hogy faképnél hagyjam kútba dől, szüntelen szóval tartana, s úgy követ, mintha csak muszáj volna. Végtelennek tetsző fecsegésére ha akarnék is nehezemre esne válaszolni, hiszen egyszerre kíván mindent tudni. Valójában, inkább úgy fest, mégsem kíváncsi mondandómra, feltett kérdésére magának ad feleletet, mégis kihasználom levegővételnyi szünetét a válaszadásra.
- Miért is ne? – nem kötöm orrára, hogy eredeti szándékom is arra vitt volna, ahogy vitába sem szállok feltételezésével, hogy bármi, mi a Sextával kapcsolatos, annak akár halovány köze is lenne a szórakozáshoz. Gondolatban vállat vonok, s tovább indulok, meg sem próbálva értelmet keresni lelkesedésében, vagy akár egész lényében, úgy lehet, hamarabb fájdulna bele a fejem, minthogy célt érnék vele. Felhasználsz és kihasználnak, páros játék, táncba hívó, ki vezetve kerekedik felül, ki hagyva, alázkodva, hogy tiporjanak rajta. Utóbbit most nem hagyva nyújtom felé kezemet, felkínálva, hogy abba kulcsolva kísérjen tovább, inkább magam mellett, mint mögöttem tudva, póráz híján ezzel csillapítva zsongását. Úgy hat, tervem ezzel sikerre vittem, az út további részében nem faggat tovább, valódi érdeklődésem hiányában én sem pazarlok energiát kérdezgetésére.
S így, furcsa párként, karöltve érkezünk a szóban forgó helyre. Különösebb lelkesedést nem mutatva személyétől biccentek üdvözlésképp espadám felé, magyarázattal egyelőre nem szolgálva a karomba csimpaszkodó, s így ideiglenesen hozzám nőtt felől. Kéretlen kísérőm mutogatására, mi felettesem felé irányul, reflexből kapom el a kezét, azt a föld felé irányítva, mielőtt bármi ostoba tettet vihetne véghez. Ezúttal mégis alaptalannak bizonyul bizalmatlanságom, nem ártani, csupán kérdéséhez irányt megjelölni óhajtott a mozdulattal.
- Jól tudod, valóban ő. A neve Diego Canino – bár biztosra nem venném, hogy meg is jegyzi, ártani nem árt, ha tudtára adom. A teendők ismertetése után állok élére a sornak, nyomomban továbbra is a hűségesen követővel, mégsem kötve ezzel senki orrára, hogy valójában kihez tartozom. A feladat nem tűnik bonyolultnak, kérése, hogy mindenki előtt tegyük meg ezt az egyébként egyszerű dolgot, olyan, mintha csak azt mondaná, vetkőzzünk meztelenre. Bár a hasonlat maga nem tökéletes, ha úgy adódik utóbbit szívesebben tenném, sem hogy ki kelljen állnom mások elé, s mint kisiskolás módjára felelnem. Bár igyekszem leplezni lelkesedésem hiányát, már –már unottan emelem magam elé jobbomat, s azért hogy túl nagy csalódást mégse okozzak, a tőlem telhető legnagyobb erővel eresztem szabadjára tenyeremből a vörös fényű sugarat.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Pént. Jan. 24, 2014 5:14 am

Annihilators

Egy négysávos út kellős közepén állok. Éjszaka van és távolabbra nézve, mintha az út a végtelenbe vezetne. Felnézek és egyedül a hold világít. Teljesen egyedül vagyok, mintha a sötétség körbe venne. Egyszer csak egy zajt hallok. Rögtön magam mögé nézek, de nem látok semmit. A sötét éjszaka, mintha egyre jobban, sötét árnyék formában lassan eltünteti az utat. Megint egy zaj, ismét a forrás irányába fordulok, de mikor azt kérdezném, hogy „Ki van ott?”, akkor egy hang sem hagyja el a torkom. Szinte a hátamon érzem valakinek a tekintetét, és megfordulva egy vörös szempárt pillantok meg. Reflexszerűen előrántom a kardom, viszont ekkor éles fájdalmat érzek. Hátulról szíven döftek. Hátra nézve az árnyékból, mint egy tüske érkezett a támadás. Megfogtam a tüskét, melytől az szertefoszlott, mintha gyenge kis füst lenne. Ekkor térdre esek. Próbálom szorítani a sebet, hogy ne vérezzek el. Felnézve megpillantottam egy nagyon magas alakot, hosszú fehér hajzuhataggal. Ekkor viszont éreztem, hogy a seb mintha elfertőződne, és a testemet feketévé változtatná, és a hajam hirtelen fehér lesz a kék szemem pedig vörösre változik, majd mintha a sötétség részévé válnék.
Felriadok rémes rémálmomból. Rögtön ellenőrzök mindent, hogy rendben vagyok-e. Egy nagy sóhajtással könnyebbülök meg. Persze tudom, hogy rémálom, de sose fogom megszokni.
Hallottam szóbeszédeket, hogy Diego megint kiképzést tart. Már tanultam tőle pár dolgot, ezért szívesen ellesnék megint egy fortélyt. Remélem nem kér érte semmit. Mert még mindig tartok egy kicsit attól, hogy mikor fogja majd ellenem felhasználni a véremből nyert információt. A méreg ellen esélytelennek érzem magam.
HM3 autópálya? Még életembe nem jártam még a környékén sem és valahogy el kellene jutni oda. … Egyszer csak megpillantom Flavia-t. Egy lánnyal volt, és szinte körül zsongta. Mondom magamban, hogy Flavia talált magának egy új áldozatot. A lányt még nem láttam erre felé. Elég magas és fehér haja van, viszont elkerekedett a szemem, hogy vörös szeme van. Nem is csodálkozom, hogy Flavia felfigyelt rá. De hogy Desmond-nak ne legyen megint fejfájása, hogy Flavia megint mit hoz majd a toronyba, ezért szolidan követni kezdtem őket. Remélni sem mertem, hogy az útirányuk ugyan az volt, mint nekem.
- Flavia nem tudja biztosan, de ő lenne a Sexta espadácska? – a vörös szemű lány rögtön megfogja a kezét és leteszi, gondolom, hogy ne mutogasson - Flavia nem tudja, hogy hívják, te tudod?
Magamban kacagtam egyet, mondom kizárt, hogy ne ismerné Diego-t. Vagy akkor nagyon ráhibázott, mert egyenesen rámutatott. Bár nem is nehéz, mert csak a lélekenergia szintet kell figyelni. Kívülről csak annyi látszódott, hogy az egyik szemöldökömet felhúzom, majd sóhajtok egyet.
- Diego.
Hajoltam közelebb Flavia-hoz. Felfedve lényegében, hogy én is itt vagyok.
- Jól tudod, valóban ő. A neve Diego Canino
Válaszolt a fehérhajú lány is szépen a kérdésre. Így közelebbről megnézve, mintha egy kicsit túl magas lón lenne. Hűvös tekintete egy kicsit magamra emlékeztet. Mintha egyfajta kihívás lenne. Szinte lángoló tekintettel nézek rá. Sajnos a magasság különbség miatt felfele. De ez nálam soha nem jelentett különleges akadályt, hogy valaki magasabb tőlem.
- Új lány vagy itt igaz? – kérdem egy gonosz vigyorra az arcomon – Vigyázz a karkötőidre, mert Flavia a becsületes megtaláló könnyen hazaviheti őket. … De remélem, nem őt magát akarod hazahozni. – fordulok Flavia-hoz – Desmond apud nem tudom, mit szólna hozzá….
Visszanézek a lányra elkomolyodott arccal és fagyos tekintettel. Egy kis fagyos lélekenergiát bocsájtok ki magamból. Nem félek tőle, de szeretném tisztázni a helyét. Nem szeretném, ha Flavia-t vagy engem lenézzen. Túl magas lovon van. Szeretek az ilyenekből lefaragni, helyre rakni őket. Szeretném vele tudatni, hogy bennem emberére talált.
- Nem szeretnélek megölni, nyugi…. – most inkább a könyörtelen gyilkos énem bújik elő – Csak szerettem volna tisztázni néhány dolgot. … Ha ezt megértetted, akkor még jóba is lehetünk… Flavia-t akkor már ismered. – kinyújtom a kezem felé – Az én nevem Eliana. … Benned kit tisztelhetek?
Még mindig komoly tekintetem van. Valamilyen szinten riválisnak tartom. Felkeltette a kíváncsiságomat, amit magam nem annyira értek. Talán a kinézete miatt, vagy az álmom miatt?
Tudom, hogy Flavia egyáltalán nem szorul védelemre, meg rám sem jellemző az ilyesmi, de Desmond miatt nem szeretném, ha kekeckedne vele, vagy lenézné Flavia-t. Meg az ilyen viselkedés eléggé fel tud húzni. Ez a „Benned kit tisztelhetek” is inkább a szokás miatt mondtam így, mert eszem ágában nincs tisztelni, csak érdekel, hogy mégis kicsoda és hova tartozik.
Diego odalép hozzánk.
- Nem akarom vesztegetni a szavakat: először is, álljatok sorba, és egymás után lőjetek ki egy cerot a sivatag felé, olyan messzire, és olyan erősen, amennyire tudjátok!
Szépen beállunk a sorba. Nincs semmi bonyolult a feladatban. Gondolom ez ilyen erőfelmérés, hogy ki milyen szinten áll. Ez jó erőfitogtatás, de egyben erő elárulás is. Így tudni fogja, hogy kitől milyen típusú Cero-ra kell számítani. Illetve, hogy kinek mennyi idő kell a felkészüléshez, vagy hogyan lövi el.
Flavia a lábához koncentrálta az energiát. Az aranyszínű gömb igazán ígéretesnek nézett ki, és mikor úgy érezte, hogy készen van, akkor belerúgott. Mintha egy focilabda lenne. Igazán egyedi technika. A színén nem lepődök meg, hisz illik hozzá. Kicsit „Ez ugye jó volt?”, tekintettel nézett fel Diego-ra.
Modellecskénk unottan emeli fel a karját, és vörös színű Cero-t lő el. Lehet, hogy csak játszik, vagy tényleg ennyire gyenge, de várakozáson aluli volt a teljesítménye. Csalódtam.
Mikor rám került a sor, akkor úgy voltam vele, hogy mindegy, hogy most Diego is tudni fogja, hogy milyen erős valójában a Cero-m, akkor sem hagyom magam alábecsülni. Amit jelenlegi formábban tudok, a legerősebb Cero-t fogom létrehozni. Kihíztam magam, felemeltem a kezemet magam elé, és a cél irányába néző tenyerembe koncentráltam az energiát. A világos szürke színű gömb egyre erősödött. Nem hunytam be a szememet, hanem komolyan előre néztem, majd mikor úgy éreztem, hogy készen van. Elég erős, és eléggé össze van sűrítve az energia, akkor pedig ellőttem. Még nem érzem magam a Cero nagymesterének, de szerintem elég erős. Bár erről Shiratori-t kellene megkérdezni. A szele meglobogtatta a hajamat, majd mikor elült, akkor ránéztem a lányra, majd Diego-ra.
- Remélem jó volt… Eddig csak Resurrection formában használtam. – vakarom meg a fejem – Úgy egy kicsit jobban sikerült.
Ezzel nem is hazudtam, mert mikor Shiratori ellen harcoltam akkor tényleg erősebbre sikeredett, bár most nem vagyok átalakulva. Bár lehet, hogy a harc heve miatt éreztem jobbnak. De ha Cero erősítő technikát fogunk tanulni, és még jobb Cero-t fogok tudni majd alkotni, akkor az tényleg nem lenne rossz. Mint egy kíváncsi kiskutya figyelem tovább Diego-t, és lényegében hidegen hagy a lány. Na meg persze a további Cero idézési technikákat, mert az sem árt, ha bővül az ismeretségi listám.

Spoiler:

Tárgy: Re: HM3 autópálya Kedd Feb. 18, 2014 7:31 am

Annihilators

Szomorú, hogy Thea nem jött el, pedig biztosan hasznos lett volna számára ez a nap, mert nem veti szét a reiatsu, és nem tudom, hogy csinálok belőle Espadát, aki a helyén is marad, ha nem fejlődik, magától pedig nem tudom, hogy jár-e egyáltalán edzeni. Lehetséges, hogy egyszerűen a jelenlegi ereje a maximuma, és azért nem próbálkozik már tovább, bár vívni akkor is tanulhatna. Majd egyszer megbeszélem vele.
A saját fracciónomon kívül ismerem Elianát, aki rendkívül erőssé vált, a reiatsuja meglehetősen nagy lett, teljesen olyan, mint egy Espadájé, ellentétben néhány Espadával, akiket valószínű könnyedén megölne, és átvenné a helyüket, ha akarná. A másik lány, aki Nayarával jött, is elég erősnek tűnik, de hozzá még nem volt szerencsém.
Elsőként a fracciónomhoz lépek oda. Átlagos cero, mind színében, mind a kilövés helyét tekintve, de persze, ettől még lehetne erős. Ha segítek neki, akkor egyszer talán az is lehet, mert jelenleg viszonylag kiforratlan a ceroja, nem hinném, hogy akár egy gyenge halálisten teljes elporlasztásához elég lenne.
- Próbáld sűrűbbre csinálni a cerodat, adj bele több energiát, úgy erősebb lesz. Az is segít, ha minél inkább pusztítani akarsz, lényegesen megnöveli a pusztító erőt ahhoz képest, amikor csak odadobsz egy reiatsu-hullámot.- elég kedvetlennek tűnik, úgyhogy lehetséges, hogy a fő probléma az, hogy nem is érdemli ez az egész, csak úgy gondolja, hogy elvárom tőle, hogy itt legyen. És amíg nem tudom biztosan, hogy rábízhatok egy hadnagyot, nem is leszek elégedettebb, és elvárom, hogy fejlődjön.
Az ismeretlen lány ceroja meglehetősen érdekes, a színe is egyedi, de főleg a kilövés módja sajátos, és elég erőset robban is. Ő úgy látom, bőven koncentrált bele energiát, a fő probléma inkább az lehet, hogy nem vette elég komolyan. Persze, ha valamit el akarna hamvasztani, talán jobban menne neki, de így úgy tűnik, nem koncentrál eléggé a formázásra. Talán azért, mert kicsit komolytalannak tűnik.
- Te próbálj egy kicsit jobban figyelni rá, hogy a reiatsu helyben maradjon, mielőtt kilőnéd. Te irányítod, ne hagyd, hogy szétcsússzon, különben veszítesz az erejéből. Egyébként, hogy hívnak?- úgy döntök, hogy az ő nevét megjegyzem, érdemesnek tűnik a figyelmemre. A reiatsu megtartása egy helyben szerintem könnyebb, mint a sűrítése, ha megtanulja, nagyon erős lehet.
Eliana cerojának olyan színe van, amit még soha nem láttam, és szerintem nagyon illik is a jelleméhez, az ereje pedig természetesen hatalmas volt. Majdnem tökéletes, azért is őt választottam utoljára, mert vele van a legkevesebb probléma.
- Elég erős a cerod, de látszik rajta, hogy nem bízol teljesen magadban. Ha egy arrancar cerot használ, a leghatalmasabb lények egyikévé válik a világon, ami elsöpör mindent az útjából. Nem számít az sem, hogy Ressurección nélkül most használtál cerot először, csináld úgy, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon.- az önbizalomhiány egészen biztos, hogy nem tesz jót egy cero erejének, és abból, hogy mentegetőzik, mielőtt bármit mondtam volna róla, úgy tűnik, Eliana kicsit önbizalom hiányos. Talán ezért nem próbált még Espada lenni.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Márc. 13, 2014 11:15 am

Annihilators

Próbáltam odafigyelni, hogy Diego mit mond a többieknek. Főképpen azért is mert hátha tanulok belőle.
- Próbáld sűrűbbre csinálni a cerodat, adj bele több energiát, úgy erősebb lesz. Az is segít, ha minél inkább pusztítani akarsz, lényegesen megnöveli a pusztító erőt ahhoz képest, amikor csak odadobsz egy reiatsu-hullámot.
Akkor szerinte sem vette komolyan. De az igaz, hogy minél sűrűbb, annál erősebb lesz. Gondolom mivel nincs mire, ezért nincs is benne a pusztítás szikrája sem. De akkor is lelkesebbnek kellene lennie.
- Te próbálj egy kicsit jobban figyelni rá, hogy a reiatsu helyben maradjon, mielőtt kilőnéd. Te irányítod, ne hagyd, hogy szétcsússzon, különben veszítesz az erejéből. Egyébként, hogy hívnak?
Flavia-tól a különlegességen meg sem lepődtem. De szerintem ettől is szép az ő technikája. Bár tényleg nagy hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy azon az egy ponton tartsa. Ehhez képest az enyém teljesen átlagos és könnyűnek mondható.
Kíváncsi vagyok, hogy Flavia hogy fog bemutatkozni. Lehet majd Diego-nak megsúgom, hogy vigyázzon az értékeire, vagy az értékesnek látszó dolgaira. Vagy tudja, hogy majd hol keresse...
- Elég erős a cerod, de látszik rajta, hogy nem bízol teljesen magadban. Ha egy arrancar cerot használ, a leghatalmasabb lények egyikévé válik a világon, ami elsöpör mindent az útjából. Nem számít az sem, hogy Ressurección nélkül most használtál cerot először, csináld úgy, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon.
Ebben végül is igaza van. Nem érzem magamban azt az erőt. Pedig a Cero egy kiváltságos képesség, mellyel csak a Menos-ok rendelkeznek. Egy természetes erő, mely hamuvá változtat mindent. Elképzeltem magam, ahogy szinte egyé válok ezzel a csodás képességgel. Olyan erő, mely komolyságot, méltóságot igényel. Mely magasabb lénnyé tesz engem. De aztán eszembe jutott, hogy még sem olyan erős, hogy bármit elsöpörjön. Shiratori képes volt ellenállni. Képes volt megfékezni. Talán azért mert még átalakulva sem volt elég erős, vagy mert még nem érzem természetesnek és magaménak ezt az erőt? Az erő, mely talán azzá tesz ami most vagyok? Bár lehet, hogy azért mert a mostani valómmal sem vagyok túl elégedett? Meg kell becsülnöm ezt a képességemet. Olyan természetesnek kell lennie, mint a lélegzésnek. El kell hinnem, hogy képes vagyok akár egy hegyet is elpusztítani. Képes vagyok bármit elsöpörni vele, ha nagyon akarom.
Ezekkel a gondolatokkal átszellemülve, másra szinte nem is figyelve, újra felemelem a kezemet, és az energia csak úgy elkezd kavarogni. Szinte az is érezhető, hogy körülöttem a hőmérséklet csökken. A részemmé az elememmé kell válnia ezen képességemnek. Az, hogy én erre képes vagyok, bizonyítja, hogy erős vagyok, hogy Arrancar vagyok. Egy olyan lény, mely képes ezzel az erővel pusztítani, ezt az erőt pedig saját szája íze szerint korlátozni… Mikor úgy érzem elkészültem, akkor ismét a semmibe kilövöm a Cero-t. Talán a kicsit hidegvérű gyilkos énem került előtérbe, aki szívbaj nélkül képes ölni és pusztítani.
Nagyot fújtam, majd rápillantottam a többiekre. Bár valahogy most kevésbé érzem, hogy bármit is mondanom kellene nekik. Inkább valami keserű ízt érzek a számba. Hogy tényleg mindent el akarok pusztítani magam körül? De valójában olyan gyenge vagyok, hogy erre még képtelen vagyok. Ettől sokkal jobb Cero-t kell majd létrehoznom. Viszont ehhez nagy szükségem Diego tanácsaira. Éppen ezért érdekel a véleménye és a tanácsa, hogy hogyan tudom még jobbá tenni.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Pént. Márc. 14, 2014 8:41 pm

Annihilators

Leplezetlen csodálkozom rá a felbukkanó harmadikra, épp csak el nem hangzik felőlem a kérdés, miként került oda.
- Régi, új, mit számít? – sötét vigyorára rezzenéstelen válaszolok. Intelmét, ha meg nem is köszönöm, de megszívlelem, jó tudni, hogy oda kell figyeljek, mielőtt lába kélne néhány karperecnek.
- Flavia elég nagylány már, hogy tudjon magára vigyázni. Nem igaz? Tőlem sem kell féltened – mintha cinkost keresnék, megsimogatom az említett fejét, csak hogy ezzel is bosszantsam a másikat. Tudom, persze, nem lévén ostoba, nem gondolhatta komolyan, hiszen ha tervezném, se tehetnék kárt benne, viselkedését megmagyarázni nem áll szándékomban. Hogy valamibe nézzem, hiába próbálkozik, már rég elkésett, egy kis hideg nem futamít meg. Végezni velem, nem kötöm orrára, „Ha akarnál, se tudnál”. Nem itt és nem most. Ha tudtára szóval nem is teszem, ezt érzékeltetem vele, gúnyos félmosollyal, félre biccentett fejjel lépek hátrébb tőle.
- Azt nem hiszem… – tekintek le a baráti gesztushoz kinyújtott kézre, pecsétjére annak, hogy jóban lehetnénk. Csak mert erősebb, még megalkuvó nem leszek. Nem mutatott még semmit, mitől alázatot érdemel. De minthogy faragatlan sose voltam, a kötelező köröket, ahogy illik, megteszem vele.
- Nayara – vetem elé biccentve, kezdjen e névvel, amit jónak lát, többet, kevesebbet megosztani vele érdektelen. S hogy eredeti szándékból nem egymásért jöttünk, sosem volt kapcsolatunknak végét veszem, faképnél hagyva őt, figyelmem a szemtelen fruska helyett Diegora terelem.
Kérésének hevenyészve eleget teszek, noha a szándék megvolt, bemutatóm kétségtelen, szánalmasra sikeredett. Nem tévedek, ugyanez szemet szúr neki is. Pech. A másik kettő látványosan jobban teljesít, nyíltan be nem vallanám, magamban elismerően biccentek, rájuk csodálkozásomról csupán félig felvont szemöldököm, ha árulkodik egyáltalán. Ők valamiért sokkal lelkesebbek. Mikor e két, számára senki úgy igyekszik, hogy lenyűgözze, elismerésért epekedve, miért pont én legyek, kiben csalódnia kelljen? Legyen, tegyünk úgy, mintha érdekelne. Mégis csak hozzá tartoznék, ne hagyjam szégyenben, hogy még ennyire sem vagyok, ahogy elvárná, képes. Hasztalan koloncnak lenni, nem csupán őt, saját magam sérteném vele. Figyelmesen veszem a nekem szántat, ugyanakkor persze, nem maradok süket a másik kettőnek szánt intelmekre sem. De nem, mégis, maradjunk inkább csak annál hirtelen, mi nekem járt, épp elég lesz egyszerre saját problémámra figyelnem, magam által vétett hibát kiegyengetnem. Megteszi apránként is, nem kell sietnem.
Tanácsát, elsőre megfogadnom nem is oly egyszerű, eleget tenni neki pedig nehezebb lehet, mint gondoltam. De segítség, mint legtöbbször, most is akad, mondandóját véletlen se tartja magában. Ha másról nem is, Róla biztosan tudom, hogy mellettem, s nem ellenem van.
~ Vedd a Holdat tenyeredbe, s akard, hogy üveggolyó legyen! ~ Ezúttal nem veszem zokon, hogy kéretlenül fecseg. Szavait követve, ha már itt vagyunk, ne legyen hiába, így is teszek. A kapott képet vörösre festem, újra magam elé tartom kezem, nagyobbacska gömböt életre hívva benne, s bár szökne, érzem, még nem eresztem. Elfér mindez kisebben is, ne mondd, hogy nem! Hiszen sajátom, ezáltal megzabolázni, ha nem is kéne egyszerű legyen, nem lehetetlen, mégis nehezebb, mint hittem. Talán sokára, mint gondoltam, elérem vele, mit szerettem volna, nagyjából, elsőre így is megteszi. De ráérünk, nem?
A lecke második fele már korántsem elérhetetlen. Keresni valamit, mire a pusztítást vetíthetem. Oldalra tekintek, a sor túl végén álló kotnyeles, fagyos apróság fele, csak elképzelve, hogy a homokfútta üresség helyett célba őt veszem. Csak semmi személyes. Önkéntelen kúszik mosoly arcomra, s ha látnám, mondhatnám, nem épp a kedves fajta. Mások virággal, ékszerekkel, levágott testrészekkel járnak kiszemeltjük nyomába - ezt a szokást máig nem értem -, én ezzel az aprósággal kedveskedek Eliana fele. Hiába nem kedvelem, mégis hasznomra lesz, igaz, ha tudná, nem rajonganá, hogy személyét erre használom fel. Véleménye mégis lényegtelen, ha ettől sikerül nagyobb erőt vinnem bele, mielőtt a cero-t a semmibe eresztem. Néhány lélegzetvételig még előveszem, miért nem szívlelem, s hogy elég indokoltnak érzem, hogy ha ott állna, végezzek vele, az így elkészült cero-t végül a pusztaság felé útjára engedem. Nem vártam tőle egyebet, mégis meglep, néhány szóval milyen új irányba terelt, s hogy ilyen apróságtól is, az előzőtől mennyivel erősebb lett. Tökéletes még nem is, határozottan másképp sikerült, mint az előző. Ha még most, ma nem is, idővel csak lesz ebből valami. El mégse bíznám tőle magam, hogy elég-e, s megfelel-e neki, úgy is ő dönt helyettem. Mire korábban képes voltam, hiába elégedtem meg vele, bármennyire is nem tetszik, már nem elég csupán saját mércémnek megfelelnem.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Ápr. 17, 2014 9:16 am

Annihilators

Flavia nagyon lelkes volt, hogy talált kincsesbányája vele tartott. Ha tehetné, ugrabugrálna örömében, azonban nem szerette volna Naycsint felrázni, mint egy koktélt. Amiért drága útitársa kezét nyújtotta, melybe Flavia belekulcsolva mehetett a 6. espada edzésére, nehogy a végén elveszítsék egymást! ^-^
- Szóval Diecsi – bólogatott okosan, miután belső hangja, legalábbis azt hitte, hogy belső hangja is megsúgta neki, hogy valóban telibe találta, ki is lehet a felhozatalból az espada. Flavia szemei óriásira nyíltak és úgy fordította törzsét Elcsi felé, miután levonta, hogy belső sugallata mégsem beszélhet Elcsi hangján, bár tény örülne neki, és rendkívül aranyosnak találná. Mindazonáltal hamar levonta a konklúziókat, lelkes csillogással szemeiben nézett fracción társára.
- Elcsi! – rikkantotta. Vidáman húzogatta meg Naycsin karját, melyben csimpaszkodott. - Elcsi, bemutatom Naycsint, Naycsin, ő pedig Elcsi, a fracción tesócskám ^_^ – mutatta be őket egymásnak, melyet követően váratlanul óriási nagy ölelésben részesítette mindkettőjüket. Flavia ezúttal a sok edzésnek is meglátta a hasznát, hiszen könnyedén húzta magához két kiszemeltjeit, hogy kezei – gyanútlanul természetesen – felszabadítson mindkettőjükről egy-egy apróságot, melyet észrevétlenül rejtett el zsebeiben. Flavia végezetül háta mögött összekulcsolta kezeit, majd széles vigyorral nézett rájuk, mintha mi se történt volna, mert valóban nem történt semmi. ^-^
- Flavia úgy érzi, hogy nagyon jó barátok lesztek, igaz-e? ^_^ – szemet hunyt a villámokat szóró tekintetek felett. Flaviának nem volt oka a legrosszabbakat feltételezni, különben is mindkettőjüket, amennyire ismeri, úgy vonta le, hogy ők így, a csendes-agresszív módon fejezik ki szeretetüket. - Flavia szerint igazából nagyon hasonlítotok, már nem külsőre, Elcsi, Naycsin. ^-^ – billenti oldalra fejét kedves arccal, megosztva velük gondolatait.
- Persze, Flavia tud vigyázni magára! – helyesel biztatóan Elcsinek, Naycsin szavai nyomán, ki egy kedves buksi simogatásban is részesítette. Flavia szemei örömtől csillogtak, szeretettel fogadta kincsesbányájától ezt a kedves gesztust.
- Flavia nem érti, hogy miről is beszélsz Elcsi – kacarászott, előre-hátra dülöngélve, ahogy súlyát sarkától-lábujjáig vezette, mindezt óriási, lemoshatatlan mosollyal az arcán. Flavia őszinte megjátszással alakította az édes tudatlanságot ama feltételezésre, hogy csak úgy elvenne, vagy Nayacsin beleegyezése nélkül elvinne bármit is. Ő nem tenne ilyet. Csupán megtalálná, felszabadítaná, ezt még Desmond-apuja se szokta megszólni. Legalábbis Flavia nem emlékszik rá, hogy valaha is történt volna ilyesmi.
Flavia csak fél szemmel figyelgette a többiek bemutatóját, már amelyikről nem maradt le, hiszen figyelmét a sajátjára összpontosította, nehogy félresikerüljön valami. Se magának, se másoknak nem tett volna azzal jót, ha nem így tett volna, hiszen ha nem koncentrál eléggé, energiái könnyedén elszabadulhatnak. Flavia persze, mint mindig, tökéletesen ura a helyzetnek, de azért nem szeretett volna kockáztatni.
- Flavia figyelt, gonosz vagy Diecsi! T-T – tisztában volt vele, hogyha nem így lett volna, annak nem lett volna szép vége, szóval kikérte magának Diecsi ezen állítását, hogy esetleg szétszórt volt a cero idézése, majd ellövése alatt, bár az cseppet sem vitatta, hogy nem adott bele mindent.
- Flavia Phellera vagyok, Desmond az apukám ^_^ – mosolygott Diecsire. Flavia úgy gondolta, bizonyos szempontból kölcsönveheti ezt a nevet, biztosan nem lesz belőle probléma. - Elcsi a tesóm – nézett a megnevezettre, bal szemével rákacsintva. - Naycsin pedig a barátnőm ^-^ – karolt bele a kincseket hordozó karjában, kit óriási becsben tart, mióta megismerte a mai nap során.
- Szóval koncentráljak, Diecsi? – ismétli az előbb felrótt hibáját mosolyogva.
Ezt követően felkészült, hogy újra használja az Aranylabda cerot. Flavia mély levegőt vett és elkezdte a reiatsut jobb lábához gyűjteni egy masszív, kerek gömböcbe. Ezúttal nem engedett meg magának olyan luxust, hogy netalántán közben egy kicsikét is elkalandozzon, olyasmiken, hogy összpontosítatlan energiája elszabadulna, ezzel hatalmas károkat okozva magában, másokban és a helyen, ahol él. Flavia egyszerűen a mágiára összpontosított, kizárt maga körül minden zavaró tényezőt, elképzelve azt, hogy ezzel az energiával olyan drága dolgokat szerez meg, mint amire mindig is vágyott.
Flavia lassan kifújta a levegőt, érezte a lábánál lüktető energiát, rúgásra készen hátrább húzta lábát, mindez idő alatt azon volt, hogy az egy helyre sűrített reiatsu ne mozduljon el, semmilyen irányba, amíg nem adja meg a „célpontot”. Ahogy meglendítette lábát, tisztán és érthetően kimondta a varázs parancsát, ezzel egyidejűleg rúgva bele a ceroba, megadva ezáltal a kellő löketet, hogy szabadon szárnyalhasson a gömbenergia a semmibe. A cero szilárd célpont hiányába a levegőben robbant fel, aranysárga fényléssel, mely már-már szembántóan vakító volt, aki esetleg volt olyan merész, hogy szemmel kövesse az energiát, annak minden bizonnyal problémája lehet a látásával pár másodpercig.
Flavia ezt követően, fülig érő vigyorral billentette oldalra kobakját és nézett az espadára, várva az újabb véleményt, amit neki Flavia Phellerának kíván mondani. ^_^

Spoiler:

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szomb. Május 03, 2014 12:49 pm

Annihilators

Ahogyan azt vártam, Eliana második ceroja sokkal erősebb lett, mindig tudtam, hogy a lányban nagy potenciál van. Kár, hogy nem az én fracciónom, Phellerának nagy szerencséje van vele, hogy őt szolgálja, de emellett persze Las Nochesnek is, hogy a soraiban tudhatja. Még egy kis magabiztosság, és valószínűleg könnyedén felülemelkedne valamelyik gyenge Espadán, és átvehetné a helyét, vagy ami még jobb lenne Las Nochesnek, elpusztíthatna egy ostobát.
Nayara ceroja olyan, mintha nem is ugyanattól az arrancartól származna. Ez már bőven elég lenne hozzá, hogy telitalálattal egy átlagos shinigamiból csak port és égett csonkokat hagyjon, és mintha a színe is élénkebb lenne. Úgy tűnik, megtalált egy cseppet abból a forrásból, amiből az ereje származik. Emlékszem, hogy én mennyit erősödtem azután, hogy a Slarin megalázása miatti haragom felhasználtam, de az semmi még a valósághoz képest. Egy átlagos arrancar számára az ilyen érzelmek kimerülnek néhány másodperces tombolásban, aminek a végén darabokra hasítanak valakit vagy valamit, és ezzel kifullad. Akármilyen brutálisan ölnek is meg valakit, az egy pillanat gyűlölet, egy pillanat pusztítás, egy pillanat fájdalom, egy pillanat halál csak, összehasonlíthatatlan azzal, amit én tudok tenni azzal, akit igazán gyűlölök, százszor, ezerszer tudok vele végezni, újra és újra. Nagyjából az erőnk között is ekkora a különbség.
A harmadik lány talán a legérdekesebb a trióból. Egyáltalán nem érzek félelmet, szorongást, vagy akár csak tettetett magabiztosságot a szavai mögött, úgy tűnik, semmilyen hatással nincs rá az, hogy ki vagyok, még a beszédébe sem vegyít semmiféle tiszteletre utaló jelzőt. Ettől függetlenül, mégsem érzem tiszteletlennek, akárhogy is beszéljen. Úgyis fárasztó az örökös „sama”, amit az összes semmirekellőtől megkapok, ha megjelenek valahol, éppen ezért nem figyelmeztetem a hangnemére. Egy olyan féreg, aki sárban csúszik mások előtt, amúgy sem igazi arrancar, a magabiztos arrancarok sokkal erősebbek, értékesebbek.
Kicsit meglepődök az arrancar nevén, és állításán arról, hogy Eliana testvére lenne, de soha nem tudtam sokat a Segundáról. Valahogy mindig elkerültük egymást, teljesen más világban mozog, mint én, úgy tűnik, elzárkózik a közelgő konfliktustól. A fracciónjai mindenesetre különlegesnek tűnnek, mindkettő nagyon erős, és az alapján, amit eddig láttam, úgy viselkednek, ahogyan egy arrancarnak kell. Kíváncsi vagyok, hogy Desmond Phellera mennyire hasonlíthat a lányára, a gyűléseken komolynak, csendesnek tűnt. Talán a másik lánya az, akire ő hasonlít, Elianát is ilyennek ismertem meg.
- Ez a cero jobb volt, egy kis gyakorlással már ösztönösen fogod ilyenre összerakni.- ez a cero tényleg nagyon erős volt, nem sokkal lehet gyengébb az én ceromnál, bár így, hogy nem szilárd célpontra lőtte, nehéz megmondani. Ahhoz képest viszont, hogy nem Espada, ez a cero kifejezetten erős volt, és abból, hogy a reiatsuja kontrollja volt a fő probléma, valószínű, hogy nem is ez az erős oldala. - A továbbiakban a cerotok kilövési sebességét fogom feljavítani. Lemérem, mennyi idő alatt hoztok létre most egy cerot, és mennyi idő az instrukcióimmal.- egy egyszerű mobiltelefon stopperjét használom, egyesével megyek az arrancarok mögé, és számolok vissza, majd mondom nekik, hogy mikor álljanak neki a cero kilövésének. Nem közlöm velük az eredményt, majd utólag. Az is érdekes, hogy ez lesz a harmadik cero, amit kilőnek, úgyhogy láthatom, ki hogyan bírja reiatsuval. Miután Flavia is kilőtte a ceroját, előadom az instrukcióimat.
- A cerotok erejét könnyű fokozni, ha azt csináljátok, amit az előbb mondtam nektek. Egy éles harcban viszont nem elég egy erős cero, elég gyorsan kell kilőnötök ahhoz, hogy az ellenfél ne tudjon kitérni, vagy felkészülni valamiféle válaszcsapással. Egy lassan összerakott cero is lehet hasznos egy harcban, de ha nem hat, hanem három másodperc alatt hozzátok létre, sokkal hasznosabb fegyver. Három fázis van: a lélekenergia összegyűjtése, megformálása és végül a kilövés. A lélekenergia összegyűjtésében segít, ha nagyon ki akarjátok lőni azt a cerot, ilyenkor gyorsabban sikerül összeszedni. Találjatok magatoknak valamilyen okot, bármit, amiért nektek fontos, hogy létrejöjjön a cero. A megformálásához az kell, hogy érezzétek, uraljátok az energiát, ez kizárólag a magabiztosságon múlik, a kételkedés lassítja a cero létrehozását. A cero kilövésével sokan nem foglalkoznak, de a megformálás befejezése után az arrancarok leállnak. Nem hosszú ez az idő, még egy gilliannál is egyetlen másodperc, egy arrancarnál pedig ennek a fele, vagy negyede szokott lenni, de ez a szünet rengeteg dolgot eldönthet. Két-három tized másodperc alatt egy erősebb shinigami métereket képes megtenni, és így kikerülhet a hatósugaratokból. Koncentráljatok rá, hogy amint kész a cero, azonnal küldjétek el!- ezt a szünetet talán lehetetlen teljesen eltüntetni, az agy nem dolgozza fel ilyen gyorsan azt, hogy mikor kész a cero, de minimálisra leszorítható ez az időintervallum gyakorlással. Elsőre persze biztos nem lesz tökéletes, de kíváncsian várom a végeredményt.

/Záró postokat kérnék, amiben szerepeljen, hogy mennyi idő alatt lövitek ki a cerot elsőre, illetve másodszorra. Anime alapján megadok pár canon karaktert, be lehet lőni, hogy nektek hogy sikerül:

Spoiler:

/

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szer. Május 07, 2014 5:51 am

Annihilators

- Flavia köszöni, Diecsi ^_^ – pukedlizik széles mosollyal a dicséretre. Flavia azt nem tagadta, hogy ceroja nem szorul gyakorlásra, bár eléggé új keletű volt technikája. Lévén saját maga fejlesztette ki, csupán szórakozásból, eddig éles helyzetben nem kimondottan alkalmazta. Nem volt rá szüksége, általában leleményességére építkezik.
- Hallottátok? Flaviát megdicsérte Diecsi! ^_^ – néz a lányokra, majd ismét az espadára koncentrál. Nehogy úgy érezze, nem figyelnek rá. Meghallgatva Diecsi szövegét, Flavia izgatottan várta, hogy rákerüljön a sor. Egy helyben toporgott, ugrabugrált, karkörzéseket írt le, lábait rázogatta, lévén azok voltak a legfontosabbak ceroja megidézésénél. Ebből kifolyólag több térdhajlítást is végrehajtott bemelegítésképpen.
- Flavia jön, Flavia jön, Diecsi? *_* – kérdezi izgatottan, miközben az espadát figyelte szeme sarkából, ki a nagyon érdekes szerkezettel mögé állt. Flavia gondolatain átfutott ama elmélet, hogy talán felszabadítja a kis hasznos tárgyat, s gyűjteményét gyarapítja vele. De az akciót későbbre halasztotta ezúttal, ugyanis most más feladat volt terítéken.
Amint az espada jelzett Flaviának, hogy mehet, jobb lábát rúgásra készen hajlította hátra, és koncentrálta vádlija ügyébe az energiát, melyet el fog lőni. Picit sajnálta, hogy ceroit a célponttalan semmibe lődözi, mely rendkívüli energiapocsékolás. Mély levegőt vett, s ezt akkor fújta ki, amikor lábával érintette az aranyszín golyóbist, mely a levegőt szelve szállt el… hat másodperc.
Elhúzta a száját. Flavia ugyanis jobban akart teljesíteni. Felfújt pocokarccal nézte a levegőt szántó aranyszínű labdacsot, majd mikor felrobbanni készült, elvette róla a tekintetét. Nem akarta, hogy fájjon a hirtelen fényáradattól a tekintete. Az espadára pillantott, morcosan, mintha csak őt hibáztatná lassúságáért, ámbár erről szó sem volt. Flavia magára volt most dühös, nem másra, még ha az ellenkezője is íródott le róla.
- Diecsinek mennyi ideig tart megidézni egy cerot? ^_^ – kíváncsiskodott. Mindeközben az espada bal karja mellől behajolva, vizslatva a műszert, amely szintén tartalmazta azon időperiódust, melyet magában is számolt. Ahogy az eszközre pillantott már nem akarta megtalálni, helyette haragot és gyűlöletet érzett iránta, amiért az is tudja a zord igazságot. Hogy hat másodpercibe telik egy cero létrehozása. Flavia persze igyekezte mindezt leplezni, nem akarta senki orrára se kötni, hogy emiatt némi feszültség gyűlt össze benne.
Flavia csendben hallgatta Diecsit, csupán mikor a másodpercek kerültek szóba, akkor érezte úgy, mintha ártó villám csapna belé. Morcosan fortyogva orra alatt lépett arrébb az espada mellől, vissza a sorba és figyelmét megpróbálta inkább Naycsif/i] drága ékszereire terelni. Persze nem vonta meg az [i]espadát teljes figyelmétől, fülelt őrá is, mielőtt megvádolnák azzal, hogy nem hallgatta végig az instrukciókat. Sőt, Flavia már bőszen várta, hogy az új információk tudtában belevesse magát a feladatba.
„Találni valami okot” – ismételte magában Flavia. Ő ebben nagyon jó volt, s számtalan variáció ütötte fel fejét kobakjában, mint lehetőség! Először természetesen a drága értékek felszabadítása merül fel benne, de általában nem szokott azok mentőakciójához olyan feltűnő, kártékony technikát használni, mint a cero. El is vetette ezt. A következő, ami felötlött benne az Desmond-apuja, testvérei lenyűgözése volt, de ekkor ráébredt arra, hogy a cero nem olyan dolog, ami általános téma lehet a reggeliző asztalnál, lévén bent a házban ilyesmit nem illik lődözni. Újabb ötletét vetette el. A harmadik lehetőség, amely felmerült benne egy haragos gondolata volt, kire rá szeretné lőni a roppantul veszélyes technikát, mindazonáltal rá kellett döbbennie, hogy őrá nem jellemző, hogy csak egy ceroval le tudja a bosszút, ő annál leleményesebbnek vélte magát. Ezt is elhessegette gondolataiból, Flavia valami jobbat, megfelelőbbet keresett az okozat szerepének betöltésére. Sűrű gondolatmenetei során, melyről úgy ítélte, hogy pont kézre áll számára és nála jobban senki se teljesíthetné az újabb feladatott, ráébredt arra, hogy tévedett. Flavia belátta, hogy ő nem olyan, aki napi rendszerességgel használja ezt a becses fegyvert, amely fajúk sajátossága, ezért nem ötlik fel benne semmi kreatív az okra, amit használhatónak is könyvvel el. Flavia vállát vonta meg végül, s úgy határozz, hogy az ő ceroja egymagában is elég erős, nincs szüksége holmi kicsiny okokra! ˇ^ˇ
- Akkor, Flavia jön? ^_^ – kérdezi mosolyogva. Lábát felkészülten hátratartva, úgy határozott, hogy nem pepecseli az idejét, gyorsan megidézi és kilövi, s mehet amerre lát lehetőségképpen Elcsi és Naycsi társaságában. Azonban alig, hogy feltette kérdését az égen egy madárszerű lidércet pillantott meg, amely éppen keresztülszelte az eget, csőrében valami csillogót cipelve. A távolság miatt, ami közte és a hollow között volt nem látta, hogy mi is lehet az pontosan, amit magával vitt, de ismerős volt számára ez az élénk ragyogás, egyszeriben beléhasított a sejtelem. Meglopták!
Homlokán élesebbek lettek a barázdák, ami az összpontosítás miatt bukkantak fel rajta, de már hiába próbált összpontosítani. Kiélesedett érzékeinek köszönhetően idejében jelzett a vészharangja, tudta, hogy a lábánál instabilan villódzó cero semmi jót nem hordozz magában. Bízott abban, hogy a körülötte lévők is eléggé leleményesek ahhoz, hogy észrevegyék, technikája hibádzik. Jómaga, ahogy megneszelte a bajt, azonnal elrugaszkodott onnan, pár hátra szaltó keretén belül kerülve odébb az élesített katalizátor centrumából.
- Upsz, bocsánat ^_^” – kacarássza zavartan, a kisebb lyukat szemlélve, amit az egyhelyben eldurrant cero okozott. - Flavia megpróbálhatja még egyszer? – teszi fel a kérdést. S amennyiben nem okozott hatalmas balesetet és az espada engedélyét is megkapta, bár sietett, újból nekikészült a ceronak. Egyedül most az járt a fejében, hogy a lidérc-madarat mielőbb utolérje, és visszavegye azt, amit jogtalanul elvettek tőle. Mert kizárt, hogy az a hollow találta volna meg ama kincset, mely a csőrében van, lehetetlen. Flavia tudja, hogy azaz övé.
Mély levegővétel közben hajlította hátra jobb lábát, s ezzel a lendülettel már formálódott is meg az aranyszínű golyóbis, mely amint labdaméretűvé duzzadt, Flavia nem volt rest ellőni. A sietség miatt lángolt benne az energia, így kellő erősséget sűrűsített össze a gömbbe. Gondolatban eljátszott azzal, hogy a levegőben repdeső tolvajmadarat találja éppen el, ámbár a szárnyas lidérc túl messze volt ahhoz, hogy célponttá avanzsálódjon. Az újonnan ellőt Aranylabda Cero, elődjeihez híven a levegőben robbant fel. Két és fél perc…
- Ennyi volt? Flavia mehet, mehet? – kérdezi lelkes túlbuzgósággal, nem is törődve új számbeli eredményével. Különben is megfeledkezett róla, ezúttal nem számolta. Flavia így hát nem tudja mennyit fejlődött ceroja gyorsasága. Most csak az töltötték ki gondolatait, hogy mielőbb beérje a lidérc madarat és megtalálja a csőrében lévő csillogó tárgyat.

// Köszönöm szépen az edzést Smile

Remélem, jó így a post, ha gond van vele, csak szóljatok, javítom! //

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Május 11, 2014 8:17 pm

Annihilators

Tiltakoznom késő, egyszersmind hasztalan, érzem, ahogy Flavia hirtelen kéretlen ölelésbe von, a bosszantó harmadikkal, s mire észbe kapnék, nem szabadulok. Megrökönyödve, tétlen veszem e napnak mindent megkoronázó, legbosszantóbb történését, magamtól, ha kérnek, se kerülnék másokhoz önként ilyen közelségbe. Pláne nem vele.
- Flavia téved. Eressz – meg sem erőltetem magam, immár kedves legyek, amint magamhoz térek a megrázkódtatásból, mit tenni merészelt, párosukat tiltakozva tolom el magamtól, hátrébb lépve. Idáig hagytam magam, velem őt is játszani, azért mindennek van határa, még hogy hasonlítanék vele. Nem ringatom mesékbe, rajongása másik tárgyával jóban, ha a világ minden kincset ígérnék érte, se leszek.
Eltávolodva tőlük rendbe teszem magam, ruhát, hajat igazítva, mintegy leseperve magamról gondolatát nem kívánt érintésüknek. Küllemem rendezgetése közben rápillantva ékszereimre hiányt fedezek fel. Mikor, hol hagyhattam el egyet? Sokáig nem kell töprengjek, hamar világossá lesz, mire ment ki az előbbi kis színjáték az öleléssel, még érezni is vélem utólag, miként szabadít meg tőle. Lopni másoktól nem szép dolog, s hogy ezt épp velem merészelte… Meg kell hagyni, ügyes. Ha akkor nem csaptam le rá ténykedése közben, míg hirtelen felháborodásommal voltam eltelve, utóbb felesleges volna jelenetet rendeznem. Hogy nem észleltem egyből, mikor elcsente, meg is érdemlem, ily könnyen megfosztott tőle.
- Tessék, párban szebb – szabadulok meg ezúttal önként egy újabb karperectől, nyújtom Flavia fele, így lesz nála, s nálam is belőle kettő-kettő. További magyarázattal élnem úgy vélem, felesleges. E kettő hiánya legalább kiváló emlékeztető lesz, jobban kell vigyázzak, mind kincseimre, s ugyanakkor vele, hogy újra ne eshessen meg ilyen. Lezártnak tekintve az ügyet állok vissza helyemre a sorban, mielőtt meg lennénk szólva, lopjuk a napot, időt pazarolva.
Soron következő leckénk sokat nem is várat magára. Érdeklődővé tesz a kérdés, mi magamtól ez idáig fel sem merült volna bennem, mennyit számít az idő tényezője egy cero esetében. Bizonyára okkal hívta fel rá a figyelmet, valóban nem mindegy. Kezdés lehetőségét megkapva, sokat nem várva kezdek bele az újabb feladatba. Bárhogy is sikerüljön, ez még csak az első próba, mégis, ha lehet, igyekszem arra koncentrálni, ha lehet, túl rosszul ezúttal se szerepeljek. Amint jelez, kezdhetem, neki is látok, magamban akaratlanul is számon tartva, mennyi időt emészt fel.
1… az elhatározás, hogy megteszem. 2… míg életre keltem. 3… nem hagyva, hogy az uraljon engem, megszelídítem. 4… ráveszem, hogy ne csupán létezzen, szép, de pusztító is legyen. S a végére még egy utolsó, míg megérik egészében mire rendeltetett, mindent, mit összegyűjtöttem szabadon eresztem. Hát így. Kifújva magam lopva hátrapislantok a mérést szolgáló ketyerére, valójában meddig tartott, leplezetlen döbbenek meg az eredmény láttán. Hogy mennyi?!
- Cöh – ennyi telik csupán arra, hogy mennyinek véltem, s valójában mennyibe telt a feladatot teljesítenem. Duplája annak, amennyinek éreztem. Nyolc másodperc, ennyi idő alatt halott is lehetnék. Nem vigasztal a tudat, elsőre csupán próba volt, hogy később lehet ez majd jobb is, ilyen eredményre még elsőre se számítottam, látványosan bosszant. Míg saját ügyetlenségem miatt tipródok, a másik kettő is végez sajátjával, mikről leginkább tudni sem akarok, minden számolgatás nélkül is tisztában lévén azzal, bizonyára jobbak nálam. Persze a lényeg csak ez után jön, bosszúságom félre téve hallgatom a kapott segítséget. Az előbbihez mérten nem csupán instrukciónak, mondandóját dorgálásnak is veszem, ha az imént produkált cero lenne ellenfelem és köztem, már kár is volna erőltetnem, vesztes harc lenne. A következőnek mindenképp jobbnak kell lennie, az előbbi kudarccal mögöttem, nyilvánvaló, ezt a problémát másképp kell megközelítenem. Akadályt csupán annak mikéntje állít előttem.
~ Mi lenne, ha nem gondolkoznál rajta, csupán éreznéd? Hiszen sajátod, tiéd, belőled való, ne kételkedj benne.~ Úgy beszél róla, mintha olyan egyszerű lenne. Vitába mégse kezdek, tudva, csak segítségemre próbálva lenni mondja mindezt. Mintha csak gyerekjáték, könnyű volna. Miért is ne? Ha nem feladatként, próbaként tekintek rá, feledve, hogy megfelelni akarok vele, talán… Pusztán úgy, s csak azért teszem, mert képes vagyok. Ha akarom, megtehetem, hogy a mögöttem állóval ne törődjek, hiszen ha legközelebb használom úgy se őérte, hanem magamért teszem, miért kéne, hogy most másképp legyen? Ahelyett, hogy Diegot lesem, megelégszik-e velem, túllépve azon, hogy az ő kedvére tegyek, újra tudok koncentrálni arra, amire kell.
Nem számolgatok, méricskélek, megteszi azt espadám is helyettem, nem foglalkozhatok ezzel, csekélységgel, hogy a játék időre megy. Ahogy Ő is mondta, nem gondolkozom rajta, csak teszem. Megidézni, megformálni, korábbi próbák után, tudva, érezve mikéntjét, többször eljátszva már semmiség, egyszerűen megy. Flavia ölelése, mivel a másik fracciónt közelembe vonta, segítségemre van, megelevenedik az érzés, ott és akkor mennyivel jobb lett volna, nem pusztán félrelökni, de ceroval rásegítve, hogy eltávolodjon tőlem. Járulékos kár lett volna, ezzel nem pusztán kiszemeltemben, esetleg mindkettőben kárt teszek. Bár amennyivel erősebbek, különösképp talán meg sem érzik, mégis jól eső eljátszani a gondolattal, így is lehetett volna. Korábbi indulatot, képet, bosszantó harmadikét magam elé véve, szándékkal, ha kell, sivatag homokjával egyenlővé teszem, a kész cerot el is eresztem, nem lázongva rajta, hogy a pusztaságba ered, s nem a felé, kinek szántam.
Ezúttal nem tartva számon időt, magamtól kísérletet sem teszek találgatni, miként sikerült teljesítenem. Kicsivel kevesebb, mint öt másodperc, hirdeti a számláló, ahogy kíváncsian rálesek. Hiába próbáltam természetesnek venni, még mindig túl sokat gondolkoztam rajta, már különösebb magyarázat nélkül is tudom, ez benne a hiba. Magától értetődőnek, ösztönből jövőnek kéne lennie, nem átgondolt tettnek. Éles helyzetben persze talán mindez egyszerűbb lenne, ahol nem lépésről lépésre haladva készíteném össze, leckét felmondva, csak egyszerűen megtéve, ahogy kell. Zavaró gondolatoktól messze, hogy megfeleljek, vizslató szemek elől rejtve, mik azt lesik, hogyan teljesítek, ott csupán saját mércémnek kéne eleget tennem, hogy túléljek. Más körülmények közt, ha használnom kéne, kényszerítő erőként motiváció, sürgetés is helyben lenne, hogy jobban teljesítsek, egyelőre be kell érnem ezzel.
Belenyugodva, most ennyit értem el, túltéve magam azon, erősebbekhez viszonyítani saját teljesítményem értelmetlen, ezúttal a többiek ténykedését is figyelemmel kísérem. Ahogy Flavia kerül sorra, hasznosnak bizonyul, hogy nem kalandoztam el más irányba nézelődve, mint ő teszi, nem éppen szerencsésen egy félkész cero közben. A hibát észlelve, nem várva meg mi lesz belőle, annak gazdájával szinte egyszerre mozdulva, sonidoval teszek néhány métert, mielőtt a robbanás bekövetkezne, szerencsére így csupán a szele kapott el. Meg egy jó adag homok, amit felvert. Bosszúsan mordulok fel, miközben a mindenhová beférkőzött nyavalyától igyekszem megszabadulni, koránt sem tartva ezt olyan viccesnek, mint ahogy Flavia mulat rajta. Következő próbálkozását a biztonság kedvéért immár tisztes távolból figyelem, egy napra egy homokzuhannyal bőven beérve. Gyakorlásunknak végét karba tett kézzel várom, hogy Diegotól engedélyt kapjunk az indulásra, ha a torony felé visz az útja, elkísérem. Részemről már csak egy kiadós forró fürdő után ácsingózok, pihenésre vágyva, semmi másra.

//Köszönöm a edzést! ^^ //

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Május 15, 2014 8:33 am

Annihilators

Fehérke nem zavartatja magát, sőt gonoszan vissza mosolyog, mitől még inkább furcsa érzést kelt bennem. Gúnyos fél mosollyal biccenti félre a fejét, és lép egyet hátrébb.
- Azt nem hiszem…
Néz le kinyújtott kezemre. Egyértelmű, hogy még látszatát sem akarja kelteni annak, hogy velem bármilyen barátságot kötne. Bár én pont ezt néztem ki belőle. Ettől csak még inkább azt a tüzet érzem, hogy legszívesebben a földbe döngölném. És ebbe felettébb kedvemet lelném.
- Nayara
Azt hiszem, ezt a nevet megjegyzem. Többet nem is árul el magáról. Nem mintha túlzottan érdekelne, hogy mégis kicsoda.
- Flavia úgy érzi, hogy nagyon jó barátok lesztek, igaz-e? ^_^
Flavia-t szokás szerint nem hatja meg az olyan, ha két személy szeme szikrákat szór, és közben lángolnak, hogy szinte egymásnak esnének, akkor is a legjobbat feltételezi, és azt hiszi, hogy a rivalizálás mögött még barátság is születhet. Őszintén meg vallva adtam volna neki esélyt, de talán örülök is, hogy ő így reagált.
- Flavia szerint igazából nagyon hasonlítotok, már nem külsőre, Elcsi, Naycsin. ^-^
Valahogy úgy, hogy két kakas nem fér meg egy csárdában? Lehet benne valami, hogy hasonlítunk.
Flavia dicséretnek és szinte élvezte, hogy megsimogatták a fejét, bár én annyira nem örülök neki. Lehet, hogy valami féle testvéri ösztön, hogy nem nézném jól, ha valaki olyan ér a családtagomhoz, akit én magam ölnék meg….
Flavia szorosan átölelt minket, mintha valami édes hármas lennénk, persze ebből Nayara azonnal kiszabadult és Flavia-t ellökte.
- Flavia téved. Eressz…
Én csak felegyenesedtem és megfogtam a vállát, mint valami biztos támasz. Persze egyúttal nyújtom a kezemet, hogy kérem vissza a karperecemet, amit lelopott.
- Ha visszaadod, akkor ígérem, hozok neked egyet.
A Karperec már annyira hozzám nőtt, hogy nem szívesen válnék meg tőle. Viszont szívesen hoznék neki egy igazi Flavia-sat.
- Tessék, párban szebb…
Nayara fordult vissza, hogy odaadja a másik karperecét. Amin igen csak csodálkoztam. Hisz ellökte magától, majd ha mi valami kort terjesztenénk lesöpörte magát. Bár ettől csak nekem nőtt az ér a fejemen, hogy akkor leginkább az én érintésemmel van a baja. Nem baj. Legközelebb a pengémmel fogok hozzáérni, de azt nem fogja megköszönni. Sőt alig várom, hogy önként váljon meg a kezétől.
- Flavia Phellera vagyok, Desmond az apukám ^_^ Elcsi a tesóm. Naycsin pedig a barátnőm ^-^
Flavia bemutatkozása meglepett, bár a kacsintásból értettem. Bár majd ha vége, akkor lehet, hogy mondom majd neki, ha Desmond nevét akarja felvenni, akkor azt úgy is megengedné… És akkor ténylegesen is így bemutatkozhat. De egészen jól áll neki. … Eliana Phellera… ez is érdekesen hangozna. Rápillantok Diego-ra és eléggé meglepett arcot vág. Majd lehet edzés végén odamegyek hozzá, és akkor elmagyarázom. Azt hiszem jól tudom. Flavia és Ronan sem édes gyermekei, csak mindketten túlzottan gyerekek. Szóval Desmond az apukájuknak tartják. Ronan pedig Sirenia-t tartja anyukájának. Flavia-ba ennyire nem vagyok biztos. De mindkettőjüknek én vagyok a nagy nővér. Ami nekem mindig is túlzottan furcsa volt, de kezdem már megszokni. Így hárman vagyunk Desmond Fracción-jai.
Flavia Cero-ja igazán különleges, és tényleg szépnek és különlegesnek találom. Nayara pedig hidegen hagy. Inkább a sajátomra koncentrálok.
- A továbbiakban a cerotok kilövési sebességét fogom feljavítani. Lemérem, mennyi idő alatt hoztok létre most egy cerot, és mennyi idő az instrukcióimmal.
Egy egyszerű mobil telefont kap elő és azzal méri az időnket. Tőle inkább ilyen régi típusú órát nézek ki. Hátunk mögé sétálva mérte le az időket. De nem mondott semmit sem.
Flavia esetében 6-ig tudtam számolni, Nayara esetében pedig 8-ig sikerült. Én általában 4-5 számolásra ellövöm. Bár az előző Cero-m is több ideig tartott megformálni. De mivel nincs sok idő harcban ezért is igyekszem ezt az időkorlátot betartani.
Diego mögém érkezet, és megadta a jelet. 1. koncentráld a kezedbe az energiát, 2. képzeld, hogy egy olyan erőt birtokolsz, mitől mások okkal rettegnek, 3. elég sűrűre és erősre, 4. pusztíts el vele mindent. Ellövöm a Cero-mat és talán még jobb lett, mint az előző. Bár ez a 3. Cero-m rövid időn belül. Meg is lepődöm magamon. De hiába érzem, hisz Shiratori is egy másodperc alatt képes védőfalat felemelni, így mire én felkészülök, addigra már fel is építette a védelmét. Az idő, ami kritikus egy Cero esetében. Minél erősebbre akarjuk annál továbbtart. Ha viszont felkészületlenül lőjük el, akkor abból csak probléma lesz. Nem hiszem, hogy ezt a sebességet olyan szinten növelni tudom, hogy az időmet a felére lecsökkentsem. Az csak a legjobbak képesek. Én meg még nem vagyok olyan erős.
Flavia kérdésére viszont én is érdeklődve várom a választ, hogy Diego mennyi ideig idézi a Cero-jat. Sőt egy erős bemutatót is szívesen megnéznék tőle.
- A cerotok erejét könnyű fokozni, ha azt csináljátok, amit az előbb mondtam nektek. Egy éles harcban viszont nem elég egy erős cero, elég gyorsan kell kilőnötök ahhoz, hogy az ellenfél ne tudjon kitérni, vagy felkészülni valamiféle válaszcsapással. Egy lassan összerakott cero is lehet hasznos egy harcban, de ha nem hat, hanem három másodperc alatt hozzátok létre, sokkal hasznosabb fegyver. Három fázis van: a lélekenergia összegyűjtése, megformálása és végül a kilövés. A lélekenergia összegyűjtésében segít, ha nagyon ki akarjátok lőni azt a cerot, ilyenkor gyorsabban sikerül összeszedni. Találjatok magatoknak valamilyen okot, bármit, amiért nektek fontos, hogy létrejöjjön a cero. A megformálásához az kell, hogy érezzétek, uraljátok az energiát, ez kizárólag a magabiztosságon múlik, a kételkedés lassítja a cero létrehozását. A cero kilövésével sokan nem foglalkoznak, de a megformálás befejezése után az arrancarok leállnak. Nem hosszú ez az idő, még egy gilliannál is egyetlen másodperc, egy arrancarnál pedig ennek a fele, vagy negyede szokott lenni, de ez a szünet rengeteg dolgot eldönthet. Két-három tized másodperc alatt egy erősebb shinigami métereket képes megtenni, és így kikerülhet a hatósugaratokból. Koncentráljatok rá, hogy amint kész a cero, azonnal küldjétek el!
Teljesen igaza van. Nem szabad hezitálni. Amint érzed, hogy készen el kell lőni. Így is nagy valószínűséggel eltűnik előle, ezért érdemes valamilyen kötő technikát alkalmazni, hogy ne tudjon elmozdulni előle. Bár így is könnyen emelhet pajzsot. Viszont ha nem tud mozogni, akkor több időd van előkészülni és így erősebb is lehet.
Flavia pillantása elkalandozott és már akkor éreztem, hogy ebből baj lesz. Pont a Diego-tól tanult gyors Sonido-val el is tűntem onnan. Fel is robban egy helybe. Mondom tiszta mák, hogy eltűntem.
Mintha Nayara Cero-ja is egy halovánnyal jobb lett volna. Én közben azon gondolkoztam, hogy mi lehet az a cél, amiért ellőném a Cero-mat. Mindenki olyan nagy célokban gondolkodik. Én is gondolkodom, hogy mi lehet az enyém. A sziklán állva szinte éreztem, hogy kavarok körülöttem a levegő. A Cero nem játék. Ha használom, akkor valakit vagy valamit el akarok tüntetni a föld színéről és ehhez meg is van az erőm. Csukott szemmel élveztem a hideg levegő kavargását. Lassan felemeltem a kezemet, tenyeremet néztem, majd kinéztem egy kisebb szikla darabkát. Először a törzsemmel fordultam rá, majd a kezemet is irányba helyeztem és szinte éreztem, hogy az energia szinte egy tizedmásodperc alatt összegyűlik is összesűrűsödik. Üres, de mégis démoni tekintettel lövöm el a kicsiny gömböt, mely a sziklához érve egy hatalmasat robban. Persze olyat választottam, ami elég messze van mindenkitől, hogy ne essen senkinek sem baja. Mintha minden fájdalmamat, dühömet, bánatomat beleadtam volna, hogy elpusztítsam. A kráter mérete mér engem is meglepett. Leeresztettem a kezemet, éreztem, hogy a szél belekap a hajamba, majd leugrok a szikláról. Lábbal érkeztem, viszont szinte éreztem is hogy megszédülök.
Nem is csoda, hisz ma már ez a negyedik Cero-m, melyet nem aprózom el, és mindezt olyan rövid időn, mint még soha. Nem csoda, hogy majdhogynem összeesek itt.
Flavia szinte meg sem várja a végszót, rohan egy Hollow madár után. Nayara pedig alig várja, hogy a homoktól megszabaduljon. Én is igyekszem összeszedni magamat.
- Köszönöm a lehetőséget Diego. – hajolok meg – Köszönöm a tanácsokat. Ilyen sok Cero-t nem is lőttem még. – vakarom meg a fejem.
Eszembe jutott, hogy Flavia bemutatkozásán meglepődött, és talán egy kis magyarázatra lenne szükség. Persze úgy, hogy Nayara ne hallja.
- Ja… Flavia nem a vérszerinti húgom. Viszont mióta én is Desmond Fracción-ja vagyok, így a nővérének tekint. Ronan-al még szinte nagy gyerekek és Desmond-ot tekintik az apjuknak. Bár nekem már volt korábban egy fogadott bátyám. Léón del Barros, aki már régen nincs közöttünk. Ő hozott ide, hogy Arrancar legyek… Mivel csak az Eliana-ra emlékeztem, ezért engedte, hogy felvegyem a családnevét. De Desmond, Flavia és Ronan mellett mintha én is egy kis család tagja lennék. Ami elég furcsa érzés…
Talán egy halovány mosoly látszódik az arcomra kúszni, miközben lesütöm a szememet. Majd, mint akibe a villám csapot elkezdek rohanni azzal a felkiáltással, hogy „Flavia-nak venni kell egy karkötőt, mert kiüríti a szobámat!”. Elterveztem, hogy valami szép csillogó karkötőt veszek neki, amin vagy egy kis kabala. Cica vagy kutyus, vagy valami kis aranyos valami. Vagy akár több ilyen kis függő valami. ÁH! Egy farkasos kis ráakasztani valót, hogy én jussak az eszébe. De amint meglátom, egyből tudni fogom, hogy melyik kell Flavia-nak. Csak minél gyorsabban érjek vissza. Mert amint a madárt kifosztotta jövök én, és a számonkérésem, hogy hol a beígért karkötő….

/Köszönöm az edzést. Remélem mindent helyesen írtam./

Tárgy: Re: HM3 autópálya Kedd Május 27, 2014 9:57 am

Hölgyeim és Diego.
Az edzéseteket ezennel lezárnám, lakatot rá aztán dobjuk az edzéses ládikátokba.
Kedves Játékosok. Jutalmatok: 500 LP és egy pont a Hollow Képességek statjaihoz.

Diego, mivel neked ez a második sikeres edzésed, ezért te is gazdagodsz 500 LP-vel és egy darab szabadon elkölthető ponttal, melyet eloszthatsz Hierro és Hollow képességek között. XD

Az edzésetekhez gratulálok, ügyesek voltatok.