HM3 autópálya

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szomb. Szept. 25, 2010 4:48 am

|Lélekszilánk projekt|
|Információ szerzés fázis|

Kicsit még mindig kénytelen voltam kétkedni, hiszen még is csak a ruházata elég gyanús volt, finoman szólva. Egy csöppet még értetlenkedtem ezen.
- De, ha nem vagy arrancar...akkor izé...de shinigami sem vagy hümm- Nézegettem egy kicsit, majd vállat rántottam és úgy tettem, mintha egy cseppet sem érdekelt volna. A szuggerálásom nem tartott tovább pár másodpercnél szóval azért nem szurkáltam a szemeimmel. Inkább hallgattam tovább, látom a gondolati között ő is őrlődik kicsit. * Most egy elég faramuci helyzetben vagyunk mind a ketten. Ha én elmondom miért is jöttem ide, Suwun taicho finoman körülírva, különös kegyetlenséggel szét talál tépni. Az pedig nem tesz jót az egészségemnek...egy kicsit sem. Lehet, hogy ő sincs jóba a többiekkel, esetleg valamiért kiközösítették?* Tanakodok magamban. Ekkor Sano kun kibontja fekete egyenes haját és megrázza. Furcsa, hiszen tudom ez a gesztus azt akarta nekem bizonyítani, hogy ő nem az ellenségem, és valóban, sehol sem láttam rajta maszk töredéket, és luk se volt rajta. *Talán a zanpaktouja miatt lehet ilyen furcsa az energiája...* Találgatok teljesen intuitív módon a hasamra ütve. A színészkedésem is bejött, testbeszéde arra utal, hogy egyáltalában nincs szándékában semmi erőszakosat csinálni, csak szörnyen unatkozik. Flegma mozdulatai és beszéde és tekintete ezt mind-mind csak erősítik bennem.
- De ne aggódj ez nem olyan kegyetlen kísérlet féle, szigorúan csak tudományos gyüjtő munka... a statisztikai elemzésbe kell, tudod Aisen után már mindenki paranoiás nálunk ^^- kábítom tovább Sano kunt a halandzsámmal, szemrebbenés nélkül tudom ezt előadni és a poén az, hogy épp hogy csak egy kicsit túloztam. Csak füllentek picit ^^.
- Hogy mi mit csináljuk? O.o- kérdeztem vissza meglepetten majd elmosolyodtam. * Újabb meglepetés, úgy látszik szereztem egy új barátot, hiszen közös cselekedetről beszélt. Valóban halálosan unatkozhat még velem is szóba áll Razz

. Reméljük nem bánja meg hihi ^^.*
- Tényleg ennyire unalmas lenne itt élni ?- Vigyorodtam el, egrészt azért mert mindegy hogy kicsoda az illető ezért hízelgő volt, hogy bármit is velem együtt akar csinálni^^* Most egy picikét meghatott ez a dolog. Másrészt számomra ez leképzelhetetlen az hogy valaki itt unatkozik, hiszen Hueco Mundo a feltáratlan dolgok kincsestára a számomra. Lassan a bal kezem is kezdett ellazulni és immár kezdtem magam biztonságba érezni, annak ellenére, hogy ha most látnánk minket együtt,, egy képen, elég furán néznének. Én csak itt lazásan cseverészek egy arrancarral... vagy egy furcsa shinigamival. Ennyi erővel meghívhatnám teázni, meg sütit enni Very Happy

. Szóval mindent összevetve elég érdekes kép alakult ki.
- Na jó!- Emelem fel a kezem megadó mosollyal.
- Elárulom miért is jöttem ide, azért jöttem, hogy mintát szerezzek egy két arrancartól, hogy vizsgáljak az állomány változását...- Válaszolom könnyeden, és már fürkészem is Sano kun szemit mit gondol erről. lehet hogy hiba volt, de végül is nem hazudtam és nem is mondtam el mindent. Itt gyakorlatilag vak vagyok, semmit sem tudok a helyről , és a lakóiról még kevesebbet. Ő meg aztán abszolút rejtély volt számomra, de tagadhatatlan az a tény, hogy szükségem lenne a tudására. Nagy luxus lenne most magamra haragítani ,ezt tehát nem tehetem meg.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szomb. Szept. 25, 2010 5:28 am

Találka Raidennel

-Mondjuk úgy, hogy a shinigami és az arrancar között vagyok valahol.- mondtam majd elmosolyodtam. Lehet, hogy nem kellett volna elárulnom, hogy mi is vagyok, de most már késő. Egyébként is, ha megtámadt meg tudom védeni magam. Nem tűni egy harcias emberkének. Mondjuk az is lehet, hogy ha most hagyom elmenni, akkor, visszatér egy egész hadsereggel, hogy elvigyenek, és megöljenek, esetleg kísérletezzenek rajtam. De addig nem cselekszem, míg meg nem tudom ittlétének valódi okát. Egyetlen egy shinigami se jött ide eddig ok nélkül.
Miután sikerült megigazítanom a hajamat újra összefogtam hátul és vártam a válaszát a kérdésemre. Még mindig izzadtam. Mondjuk ilyen melegbe nem nagy kunszt.
-Nem aggódom. Én is szeretek néha-néha kísérletezni. Ma is rám tört a kutató mánia, de egyetlen egy társat sem találtam, akivel boldogulhattam volna.- mondtam majd egy széles mosollyal az arcomon intettem neki, hogy menjünk el valamerre mert kezdtem úgy érezni mintha valaki figyelne minket.
-Hát mivel elég kevés szórakozási lehetőség van igen nagyon unalmas itt élni. Csak azért élek itt, hogy biztonságba legyek.- mondtam miközben haladtam előre.
Ahogy haladtunk előre egy arrancar jelent meg előttünk. Mondanom sem kell, hogy mennyire örültem eme hívatlan vendégnek. -.-’ Egy egyszerű mozdulattal előrántottam a fegyveremet és szépen lassan elindultam felé. Az arrancar elmosolyodott és ő is előhúzta a fegyverét majd felmérte a terepet és ekkor vette észre Raident.
-Elárulod Aizen-samat te kis mocskos va…- nem tudta befejezni a mondandóját ugyanis rátámadtam. Meglepődött. Én meg csak mosolyogtam ugyanis már vártam ezt a pillanatot. Iszonyatosan idegesítettek már ezek a szerencsétlen arrancarok. Ha úgy nézzük nincs is saját gondolkozásuk. Mindent úgy csinálnak, ahogy Aizen akarja.
Az arrancar megpróbált felnyársalni, de nem sikerült neki ugyanis felöltöttem a maszkomat és annak köszönhetően még gyorsabb és erősebb lettem. Tudtam, hogy ez nagyon fogja érdekelni Raident, de nem érdekelt most inkább kinyírom ezt a szerencsétlen kis genyát. Előre tartottam kezemet és kilőttem rá egy cerot amit nem sikerült kikerülnie. Fél hullán esett a földre. Teste tele volt égési sérülésekkel a ruhája meg majdhogynem leégett róla. Levettem a maszkomat és nagy mosollyal az arcomon indultam el felé.
-Légy boldog odaát.-mondtam majd egyenesen szíven szúrtam. Hátat fordítottam neki és elindultam Raiden felé. Tudtam, hogy sok kérdésre számíthatok, de nem érdekelt. Most csak az a lényeg, hogy életben vagyunk.
-Ha nem mondod el Seireiteiben., hogy találkoztál egy olyannal, mint én akkor segítek neked a kutatásban.- mondtam majd jeleztem, hogy menjünk tovább.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szomb. Szept. 25, 2010 6:38 am

|Lélekszilánk projekt|
|Információ szerzés fázis|

Taktikám meglepő gyorsasággal vált be, most már legalább azt tudom mi nem. Nagyjából ott tartottam, mint a Phoenix-i kutatók az úfóval, azt én is tudom mi nem, csak azt nem tudom, micsoda. Az újabb információ birtokosában szélesebbre húzódott ajkam és megvillantottam fehér mosolyom.
- Jó hát ha ennyire titkos, inkább majd akkor mond el ha nem kell megölnöd érte Very Happy

. Gondolom ez is olyan dolog amiről inkább jobb nem tudni. Smile

- Mondtam békés lágysággal, s immár elfoszlott minden aggályom Sano kun-nel kapcsolatban. Viselkedése egy teljesen normális lélek mintát mutatott nekem, már ha a személyiségéről van szó, s ez megnyugtatott. De további a magyarázatára felkaptam a fejem és figyelmem újabb intenzitást öltött magára. Igazából nem volt nagyon mit mondanom neki. Nonszensz dolgokkal meg nem akartam fecsérelni a türelmét. Viszont azért volt egy elég nagy paradox a mondókájában.
"Csak azért élek itt, hogy biztonságba legyek" *Ez az egy mondat elég ellentmondásos volt, itt élni biztonságban? Vajon mi lehet olyan rossz, hogy még az emberek világa sem nyújthat elég nagy búvőhelyet?* S ahelyett, hogy faggattam volna csak egy rövidke szócskát mormoltam el az orrom alatt.
- Értem...- Valahogy még sem hagyott nyugodni a dolog, de mire rávettem volna magam arra, hogy még is csak neki szegezzem a kérdésem egy kellemetlen hívatlan vendég akadályozott meg. Pedig már indult a mutatóujjam, hogy jelezzem kérdésemet, és szám is már légbételre nyitottam. De ekkor berobban a képbe egy arrancar.
"-Elárulod Aizen-samat te kis mocskos va…-" Kiáltotta Sanosuke-re a lény hihetetlen dühvel. Én is kardom után nyúltam, de ő sokkal gyorsabban reagált nálam, ez nem is csoda, én még nagyban a gondolatim velejében merültem el. Ami ezt után történt, az tudományos szemmel felfoghatatlanul érdekes volt. Társam szeme a pillanat törtrésze alatt sötétedett el. Kezének egyetlen intésével irtózatos lélek részecske impulzus indult útnak. Kifejezetten kellemetlenül érintett, hasonlót akkor éreztem, ha egy kapitány engedte ki az erejét valamelyik szerencsétlen alkalmazottján a közelemben. S a fehér lágy textúrájú maszk formálódott a férfi ara elé.
- Ó te jó ég.!!! O.O - Szaladt ki a számon akarva, akaratlanul.
Most képzeletben levetettem Serashu Suwun kapitány lábához magam és kielégült mosollyal ölelgettem a lábát hálám jeléül. * Ó, hogy mekkora piszok nagy mázlista vagy Raiden...háááááh **.** * Gondolataimban valami angyali szólam zenélt fel. Sano kun cerót lőtt ellenfelére, szinte teljes mértékben elpusztítva őt O.o. Elképesztő brutális erő. Ez talán egy másik dimenziója már az erőnek. Komolyan az örömsírás kerülgetett ^^ Az hogy eztán kegyetlenül végzett az arrancarral már csak mellékes és elhanyagolható információ volt. Rajongásom új formát öltött csillogó nagy szememben. Sanonak pedig csak amolyan kielégült, sóhajtó hangon tudtam válaszolni. Még mindig arra a pontra nézve ahol átváltozott.
- Persze Sano kun... amit csak akarsz! *.* Most pár percig a felfedezés hatása alatt leszek jó? *.* - * Úúúgy szeretlek kapitány ***.*** Hálám örökkön üldözzön...amiért ide küldtél engem a tudomány Kánaánjába! * Két kezemet imára emeltem miközben ezt gondoltam és a végére csak egy lassan artikulált és elvarázsoltan rózsaszín ködbe úszó szócskát ejtettem ki :
- Kö-szö-nöm !^^ - Még jó pár percig ragyogott arcomon a gyerekes isteni boldogság, és úgy éreztem, hogy most én megfogtam az isten lábát. Egyszerűen akármihez is érek arannyá válik. Már nem is érdekelt, hogy micsoda Sano kun... egyáltalán azért hálás voltam, hogy tudhattam van ilyen.
- Nem is lenne érdemes elmondanom senkinek háhá... mert úgy se hinnék el nekem, azt hinném a sok munkától és a labor gőzeitől hülyültem meg... ^^- válaszolom erre csak, s megbabonázottan követtem.
- Tényleg segítenél a kutatásaimban ^^? Tök jó- Fakadtam ki.
- Hát ami azt illeti konkrétan van egy célszemélyem, aki állítólag különösen veszélyes... őt kéne megfigyelnem... a neve Eras.- Mondom jelentőségteljesen, mikor szaporázom a lépteimet, hogy beérjek Sano mellé. Reméltem ezen név, majd kivált valami reakciót nála.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szomb. Szept. 25, 2010 11:19 pm

|Lélekszilánk projekt|
|Információ szerzés fázis|

Pont az történt, amire számítottam. Raiden nagyon meglepődött, de ami az egészben meglepett, hogy úgy viselkedett, mint valami fangirl. Lehet, hogy csak annak örül ennyire, hogy az erőm egyenlő egy kapitányéval így meg tudom védeni. Ezzel az egy rangon vagyok, egy kapitánnyal egy baj van. Sajnos még nem tudom olyan profin irányítani a belső hollowmat és ennek köszönhetően nem megy az a nyamvadt bankai. Lehet, hogy itt az ideje, hogy felkeressem Aizen vagy esetleg Uraharát, hogy segítsenek, hogy ismét tudjam a bankait. Ugyanis míg nem voltam vaizard hanem csak egy egyszerű kapitány tökéletesen tudtam alkalmazni, de jött ez a nyamvadt belső hollow és mindent elrontott.
-Nos, akkor megkérnélek arra, hogy itt nagyon fogd vissza a lélekenergiádat és ne maradj le.- mondtam majd egyenesen az arancarok szobái felé vettük az irányt. Miután megtudta, hogy mi vagyok dalolva mondta, hogy ki után is kéne kutatni. Eras Vanthor…. Las Noches egyik legidebetegebb szadista állata. Még szép, hogy azt mondták róla, hogy veszélyes. Ha sikerül beadnia az embernek egy kis idegbénítót, akkor már fekteti is a kínpadjára! Surprised

-Ha Erashoz megyünk, akkor kérlek, nagyon figyelj oda, mert tényleg veszélyes egy nőszemély. Ha sikerül beadnia neked egy kis idegbénítót akkor neked lőttek ugyanis egyből repülsz is a kínpadjára ahol élve boncol fel meg stuff.- mondtam neki vidáman. Én csak hallottam pár dolgot róla. Mondjuk, ha én is odakerültem volna hozzá, akkor most nem beszélgetnék Raidennel. Ahogy haladtunk előre egyre több arrancart láttunk, akik egy kicsit megbámulták Raident, de nem támadtak rá. Ekkor eszembe jutott valami! A franc vigye el. Ha valaki észreveszi, hogy nincs maszk maradványa akkor biztos, hogy ránk támadnak ugyanis őt még sose látták itt. Még mielőtt elindulnánk Erashoz valahogy meg kell oldanunk, hogy ne keltsen feltűnést. A szobám felé indultam, mert eszembe jutott valami. Igaz, hogy nem fog örülni neki, de ha nem akar lebukni, akkor, muszáj lesz megtennie. Megérkeztünk. Körbenéztem majd benyitottam és jeleztem neki, hogy kövessen.
-Mielőtt elindulnánk Erashoz muszáj lesz felvenned ezt az arrancar egyenruhát, mert téged még sose láttak itt, mint shinigamit.- mondtam majd elvonultam a fürdőbe átöltözni. Mikor kijöttem átadtam neki a ruhát. Láttam az arcán, hogy nem nagyon örül az ötletnek. Miután felvette vagy nem mondtam neki, hogy csak a legszükségesebb cuccait hozza magával, de még várnunk kell, hogy kisebb legyen a tömeg.

// a kövi postot ide írd: https://bleachszerpjatek.hungarianforum.com/las-noches-f19/sanosuke-szobaja-t1562.htm //

Tárgy: Kóborlás a homokban Szer. Okt. 13, 2010 6:36 am

Kóborlás a homokban

- Khmm… Félreállnál? Légy oly szíves… - Merengésemből egy szívélyesnek cseppet sem mondható hang ráz fel, hátrapillantva az 5-ös számú espadára, Slarinra ismerek. Nem tűnik valami életvidámnak és látom tekintetén, hogy jelenleg én képezem a legzavaróbb dolgot a környezetében, mert Urambocsá’, fájna kikerülnie. Nem állhatom meg cinikus félmosoly nélkül, úgy tűnik, igazak a pletykák és az utóbbi időben tényleg egyre magasabban hordja az orrát. Kétkedően felvont szemöldököm látványa nem igazán kápráztathatta el, morcosan tekint rám és az előbbinél erélyesebb hangon szólít fel az arrébb orientálódásra:
- Talán eltakarja a füledet a maszk vagy a felfogóképességed korlátolt? – Nem bírom megállni vigyor nélkül, bár tudom, ez semmi jót nem jelent, képtelen leszek szó nélkül odébbállni, mint ahogy azt a legtöbben tennék leborulva nagysága előtt.
- Felesleges az aggodalmad – le kéne állnom a vigyorgással, minek kell folyton a saját vesztembe rohannom? -, pusztán csak kíváncsi voltam, az előrejutás vagy pedig a kötekedés fontosabb számodra, megéri-e a vesződséget a lealázásom vagy annál jobban vágysz-e egy jó sörre. Mielőtt még jobban belelovalod magad a tekintettel átdöfés művészetébe – újabb vigyor részemről, ez elevenen akar majd megnyúzni -, el kell, hogy keserítselek, számomra előrébb való az imént említett hűs ital, mint a felesleges szájtépés. Engedelmeddel... – Gunyoros kis főhajtást követően sarkon fordulok és meg sem állok a pultig, ahol pár pillanat múlva nagy megelégedésemre kézhez kapom a söröm, ahogy azt az iménti közjáték előtt terveztem. Hátamon érzem a pillantását, míg elmegyek egy üres sarokasztalhoz.
– Na, most mi lesz kisanyám, felveszed a kesztyűt az egód védelmében vagy én már eddig sem érek fel? – Gondolataim nyomán képtelen vagyok elhagyni a sunyi mosolyt, elégedetten foglalok helyet a fal mellett.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szer. Okt. 13, 2010 11:50 am

Kóborlás a homokban

Fenn hordom az orrom? Na és akkor? Espada vagyok, megtehetem. :/ Különben meg, általában elég fair vagyok mindenkivel, feltéve, ha velem is azok, de ez nem jelenti azt, hogy fordítva is így kell lennie. Ha pedig akkor találnak meg, amikor éppen szar napom van, akkor aztán lehet rettegni meg sajgó fejeket fogni. Ez van, én előbb ütök és csak aztán kérdezek. Ha meg zavar valakit, akkor nagy ívben teszek rá. A mai kis nyálas ficsúrok között úgyis alig van olyan, aki egyáltalán belém mer kötni. Szégyen, amit az arrancar társadalomra hoznak. Nyomorék búzacsírák, akik a zselés hajukat féltik, nehogy tönkretegye egy lágy fuvallat. Mostanság pedig egyre több ilyen jelenik meg Las Nochesben, hiszen ma is egyre több ilyen féreggel futottam össze. Akasszák fel magukat, nyaggassanak mást a világfájdalmukkal. Barmok…
A kiscsaj persze még úgy egészen véletlenül sem szándékozna egy méterrel odébb állni; hiába, ez van, megszoktam, hogy minden parancsomra ugranak. S ez nem beképzeltség, csupán ők olyan degeneráltak, hogy még saját véleményük se legyen. Vagy éppen túlzásba viszik a vélemény kimutatást azzal, hogy újra és újra a pofádba fújják a retkes bagójuk füstjét, mikor már harmadjára mondod el nekik, hogy ne tegyék. Érdekes módon miután egy kicsit… radikálisabb eszközhöz nyúltam mondandóm nyomatékosítására, mindannyian meghunyászkodtak s megtanulták, hol a helyük. Csicskák… értéktelenek, gyalázatosak, szánalmasak.
- Talán eltakarja a füledet a maszk, vagy a felfogóképességed korlátolt? – kötekszem még egy sort pusztán azért, mert megtehetem.
A reakció? Meglepő. Bevallom, arra számítottam, hogy majd mint a többi marha, fülét-farkát behúzva vonuljon el andalogva. Talán mégis csak többet ér az átlagnál. S végül is igaz volt minden, amit mondott. Nem származik abból hasznom, ha egy nálam gyengébbet péppé verek, s amúgy sem szokásom. Nem vagyok egy féreg. Ha ellenfél kell, a saját súlycsoportomból választok.
Lecövekelve torpanok meg, majd visszaerőltetve izmaimba a megszokott nemtörődömséget követem az arrancart. Nem, nem képzelem magam jobbnak az átlagnál, viszont akkor se mindenki méltó társaságomra. Meg ha már csajjal iszogatok, inkább a répafej, mint mondjuk Las Noches kurvája. Nem igaz, hogy mindenhol össze kell futnom vele. -.-
- Öhm… Bocs az előbbiért. Elég rossz napom van és nem bírom ki, hogy ne zúdítsam a környezetemre a bajaimat. Remélem, nincs harag. – veregetem meg Lobely vállát az ülő arrancarra mellé érve, míg a rendelésemre várok. Bár hogy aztán az a vacak, amit itt pizza néven árulnak, ehető-e… O.O

Csodálkozni fogok, ha valami ízt is hozzátesznek. Lehet, még én is jobbat csinálnék, bár sosem próbáltam. Nem vagyok az a házias alkat és nem azért, mert nem szeretnék – egyszerűen nincs időm rá. Úgyhogy megmaradok a különböző instant fűszerkeverékeknél és szószoknál, amiket bármelyik szupermarketben kapni, ezzel meg is oldva a konyhatudományom. Bár a közelben lófráló arrancar kajáldába való leküldését még továbbra is a legkényelmesebb módszernek tartom. Még akkor is, ha ettől úgy hangzik, mintha valami elkényeztetett hercegnő vagy egy rabszolgahajcsár lennék.
- Amúgy Slarin vagyok. Ami pedig a sör témát illeti, egyetértek. Képtelen vagyok többet abban a nyomorék toronyban lenni. Mindig összefutok valakivel, akit nem kedvelek, mintha követne. :/ És te? Nem ismerős a képed, pedig elég sok embert ismerek. Meg végre valaki, aki nem tartozik a kis plázanőcskék közé… Nem tudom, Aizen honnan szalasztotta őket, de kurvára nem vicces. – telepedek le az asztalához, csak mert miért ne, különben sem áll szándékomban ártani neki. A minipizzára még várni kell, ám a sörrel azért koccintok asztaltársammal, lábaim pedig egy üres székre rakom fel lábtartóként használva azt, csak mert nekem úgy tetszik.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Kedd Dec. 07, 2010 4:46 am

Séta az éjszakában...
Miért nőttek a fejemre ezek? Fészpalm

Az éjszakában való sétálás kellemes, esetleg üdítő hatású. Csak hogy Nekem éppenséggel semmi kedvem sem volt, hogy a drága kis szobácskámból kizavarva töltsem a napomat. Azt sem értem, hogy miért indultam el egyáltalán, ha nem volt kedvem hozzá. Talán azért lehet, mert meguntam hallgatni a fraccionom könyörgését és ahelyett, hogy belerúgtam volna és utána rácsaptam volna az ajtót inkább elindultam vele. Végtére is nincs baj vele hisz én nem tudok önfényezést végezni, de ő helyettem is megoldja ezt a problémát. Cool

Viszont azt most sem értem, hogy miért nem talált fel Aizen valami járművet is, ha már autópályát építettet. Remélem nem arra gondolt, hogy majd végigsétálunk nem tudom, hogy mennyi kilométert csak azért, hogy A pontból eljussunk B pontba. Az egy dolog, hogy Adora élvezi, vagy legalábbis úgy tesz mintha, de hogy én piszkosul nem élvezem az is biztos. Igazán odafigyelhetne másra is, mint a saját tükörképére, ugyanis nem csak ő él itt. De ha ennyire magára akar maradni a két hülyével együtt akkor nyugodtan elmehet a szeme világába, ahelyett, hogy itt osztogatja a hülyébbnél hülyébb parancsait.
- Van egy olyan érzésem, hogy mindjárt lesz egy játszótársad.
Mondom unott hangon, miközben érzékelem a felénk tartó lélekenergiáét. Egy gyenge kis hollow, majd ha kedve van hozzá akkor Adora eljátszadozik vele, vagy valami. Ha szerencséje van akkor még azt is megengedem neki, hogy tovább menjen. De ahhoz nagyon nagy szerencséje kell, hogy legyen, mert cseppet sem vagyok jó passzban. A franc se tudja miért vállaltam fracciont. Egyáltalán mégis ki volt az az őrült aki képes volt azt mondani Aizennek, hogy én akarok. És ki mondta azt, hogy én akarok egyáltalán. Lassan kiengedtem a láncaimat, hogy semmikép se tudjon elszökni, hisz ha az érzékeim nem csalnak, biztos, hogy nem sétál. Feltehetőleg fut vagy más fajta helyváltoztatási módszert használ. Az biztos, hogy gyorsabban mozog a sétatempónál.
- Megállj!
Ezt a kijelentést egy időben értettem a felénk tartó hollowra, valamint a fraccionomra. Hogy ezt hogy lehetett észrevenni? Roppant egyszerűen. Miközben a felszólító módú alakját használtam az igének, aközben a tekintetemet a fraccionomra emeltem, a hollowot, vagyis arrancart, mert, hogy ne volt maszkja, pedig a láncok vészes csörgésével kényszerítettem megállásra. nem volt kedvem ennél több energiát igénybe vevő mozdulatokat tenni.
- Ki vagy te?
Vándorolt át a tekintetem Adoráról a vörös hajú és szemüveges arrancarra. Őszinte részvétem annak az espadanak akinek ő a fraccionja, és hálás köszönet egyúttal, hogy nem az enyém. Igaz, hogy a hajából biztos lehetne csinálni egy jó kis szőnyeget vagy valami, de aztán nem tudnám, hogy mit csináljak a testének a többi darabjával. A nyomatékosítás kedvéért, pedig a felsőm legalsó gombját kigomboltam, hogy a vöröske is láthassa a derekamon elhelyezkedő ötös számot. Na nem felvágásból tettem ezt, csupán akartam még egy okot adni arra, hogy semmiképp se meneküljön el, hogy ha a lélekenergiám, a láncom és a túlerő nem lenne elég ok minderre. Bocsi, ilyen az élet :/

Tárgy: Re: HM3 autópálya Kedd Dec. 07, 2010 6:15 am

Séta az éjszakában…
Éljen, egy új báb!

Nem szeretem Eli-samat, csak tisztelem. Szeretni úgy se tudnám, ha képes lennék ilyen érzelmeket táplálni bárki irányába, mert félek tőle. Igaz, hogy érzelemkitörésemet követően nem szabdalt darabokra, de még mindig tartok tőle, mert erőseb nálam. Igaz, ami igaz, kisebb, de nem a méret teszi a képességet ugyebár. Ez olyan, mint a nem a ruha teszi az embert és ne a borító alapján ítéljük meg a könyvet, mondások. És az elmélkedésemmel is csak húzni akarom az időt. Mivel hozzá készülök, hogy bocsánatot kérjek tőle, korábbi viselkedésemért. Egyszer már megpróbáltam, mielőtt elmentem golfozni, de nem volt a szobájában, így inkább gyorsan elslisszoltam, mielőtt még vissza talált volna jönni. De most nem futamodhatok meg! Ezen elhatározásomat ismételgetve lépek ki a szobámból, a térképet szorongatva, melyen Las Noches látható. Még mindig nem igazodom ki nélküle ezen a helyen.
~ Aham, itt a Hummusz bár, oké… ~ veszem sorba a fordulási és pördülési és egyéb helyeket útvonalamon.
Akkor itt jobbra… nem balra… vagyis… hogy van ez a térkép?! Kis csavargatások, forgatások és idegeskedések után végül sikeresen megtalálom a kellő tartást és útvonalat, ami nekem kell, így elindulok abba az irányba, ami nekem kell.
~ Legalábbis remélem… ~ gondolom lemondóan, hiszen ezek a kis hülye, gyenge férgek még egy normális mondatot sem tudnak összehozni, hát még egy térképet…
Na mindegy, szerencsére megtalálom a keresett ajtót, így félénken bekopogok és ezután benyitok. A francba, megint remeg a kezem. Mikor belépek, meg is pillantom a tulajdonost, így félelemmel vegyes örömmel csukom be az ajtót és indulok el úrnőm felé.
- Eli-sama, nagyon sajnálom, amit legutóbb csináltam, de el kellett mondanom valakinek, mert egyszerűen nem bírtam tovább! Amúgy egyáltalán nem olyan vagyok, mint amilyennek mutattam magam. Közel sem vagy idegi és lelki roncs, egy nagyon erős lány vagyok, had mutassam ezt meg neked! – borulok le lábai elé könyörögve.
Remélem nem fog kidobni. Ha igen, legalább megpróbáltam. De nem! Éljen, ez már fél siker. Már csak ki kell találnom, hogy hogyan is mutassam meg neki, hogy milyen is vagyok „igazából”, hiszen rettegek a közelében. Először is, el kell tűnnünk innen. Szerencsére sikerül rábírnom, hogy menjünk ki egyet sétálni, így a HM3-as autópálya mentén indulunk el a kivételesen kellemes hőmérsékletű éjszakában. Én már felszabadultan ugrándozom mellette, hiszen sikerült kirángatnom abból a borzalmas szobából és ha mogorva is, legalább nem félek tőle annyira. Nagy hatást tett rám az a boncasztal, hogy azt ne mondjam. Ami azt illeti, nem tűnik úgy, hogy úrnőm nagyon élvezné a sétát. Engem nem érdekel, csak ne bántson, ez az egyetlen fontos szempont számomra. Mikor unott hangon megszólal, először nem tudom mire vélni mondandóját, de aztán jó magam is megérzem az egyenesen felénk tartó lélekenergiát. Eli-samaénál nem nagyobb, talán az enyémnél is kisebb valamivel. Gyorsan jön, lehet, hogy sonidóval közlekedik? Érdekel is engem… vagy vacsora vagy bábjelölt a szememben az illető, már ha Eli-samanak nincsenek vele más tervei, mert akkor természetesen rá hagyom a dolgot. Ami azt illeti, a játszótárs szó nem éppen megfelelő kifejezés, de nem neheztelek. Pontosabban nem mutatom ki. Úgy beszél velem, mint egy kutyával, vagy gyerekkel! Tudja meg, egyik sem vagyok! Egyre jobban felidegelve magam informálnám erről a kis apróságról, mikor hirtelen dörren a hangja a sötétbe. Ijedelmemben majdnem elesem, de sikerül megmaradnom a két lábamon. Érdeklődve fordítom tekintetem az úrnőm láncaiba csavarodott egyén felé. Micsoda kinézet… de igaz, ami igaz, bábnak tökéletes. Ami a játszótársat illeti, már tudom, mire gondolt. És ha jól látom, az illető Arrancar, hiszen nem takarja maszk az arcát. Eli-sama már fel is teszi az engem kevésbé foglalkoztató kérdést, ami ilyenkor el szokott hangzani. Én kihúzom rövid botomat a derekamra erősített tartóból, mely azonnal felveszi legteljesebb hosszúságát. Az eszközt lassan forgatva a kezemben nézek rá Eli-samara.
- Eli-sama, szabad? – kérdem tőle, majd válaszát meg sem várva indulok el a vöröske felé, csillogó szemmel.
Odasétálok hozzá és felnézek a szemeibe. Szemüveg… azon segíthetünk. Nézzük… nálam magasabb, tetszik nekem ez a lobonc, úgyhogy az maradhat, aztán… vézna kis srác, meg kell hagyni. Na mindegy, majd kicsit erősítünk rajta. Kritikus szemmel pásztázom végig a férfi minden egyes kis porcikáját, majd elégedetten sétálok távolabb. Ami azt illeti, nem vagyok éhes és amint látom úrnőm sem az, így tökéletes lesz játszani egy kicsit. Meg kéne néznem, hogy reagál, ha lekötözés nélkül közelebb jövök hozzá, bár egyelőre nem akarom megkockáztatni a dolgot. Ki tudja, mit csinál.
- Örvendek. Adora Luna, 22. Arrancar, Eliziana Aberquero-sama fraccionja, a társam pedig személyesen az én úrnőm! – mutatkozom be az idegennek, hiszen egy bábnak illik tudnia a parancsolója nevét.
Ami azt illeti, szívesen eljátszanék én vele úgy is, hogy nincs lekötözve és nem használom Maestro-t, de félek, hogy akkor elmenekül, azt pedig nem szeretném. Sosem engedtem még ki a markomból senkit, most sem fog megtörténni. Vagy az én szolgálatomba áll, vagy meghal. Persze ezt csak végső esetben közlöm vele, hiszen most még nem kell fenyegetőzni.

Tárgy: Lolipop hadosztály Kedd Dec. 07, 2010 7:48 am

Az egyenetlen arányosság kis méretben nagy az erő

Egy ideig még beszélgettem Sanoval, de egy idő után beleunt a dologba, így hát jobb dolgom nem lévén illedelmesen elköszöntem a fickótól és sétálgattam tovább ebben a rekkenő sivatagi szárazságban. Még mázli hogy gigai van rajtam... mert ez nem olyan rohadt meleg. Kis zseblaborommal olyan húz harminc percenként megálltam szöszmötölni. Egy árva lélek sem zavart egészen addig míg meg nem éreztem az erős lélekenergia rezgéseket.
- O...O- Már eddig is tele voltam furcsasággal... ezen a pár óra alatt, több szokatlan dolog esett meg velem mint egész eddig együttvéve. Ketten volta. az egyik nagyjából az én súlycsoportom... a másik.... hát a nehézsúlyú kategória. Jó mára már elég anyagot gyűjtöttem jó lenne eltűnni mire ezek ide értek. és már shunpoztam is volna ha nem sokkal gyorsabbak nálam. Így hát az első dogom amit éreztem a rám tekeredő fém lánc volt. * Dejó ^^... meg fogok halni... véget vet szánalmas életemnek a sivatag szeszélye...* Gondoltam ezt.. egészen addig amíg rá nem néztem a fogjúl ejtőimre.
- Khehehmmm..- tussoltam el egy épp kiszakadni készülő nevetést. De igen gyorsan belém szorult a szó. * Jó... vedd komolyan... vedd komolyan >.<... nem megy... meghalok de nem megy >.<* Szuggeráltam magam, kínosan összeszorított szájjal és szemekkel. * baszki... XD*
Kívülről ez a grimasz sok mindennek tűnhetett, szenvedésnek fájdalomnak, vagy csak annak, hogy reped a bordám a röhögéstől mert két darab szakasztott porcelán baba kötözött pórázra az imént.
- Me... Megálltam>.<. - Jelentettem ki és megint majdnem elröhögtem magam ahogy félig rájuk mertem nézni. Kész végem van .. .ezek engem meg fognak ölni.
A kiesebbik prücsök ciripelt hozzám. Olyan ari... de tényleg... hogy lehet ilyen gonosz aurája. Ekkor döbbentem rá, hogy a kiesebbik a főnök, és tőle érzem az erős lélekenergiát. Úgy álltak egymás mellet mint egy idegbeteg zsugorított kissé groteszk tündérbogyó... meg a kicsit magasabb szintén idegbeteg játszótársa. És kegyetlen játékuknak én lettem az alanya. Ó de szép az élet... úgy fogok meghalni ahogy eddig éltem... szarkazmusban tocsogva. Ki kéne találnom valamit. De ekkor a nagyobbik harisnyás Pipi hasonmás közelebb jött. Úgy illene rá egykét lokni >.<... de valahogy azt kifelejtette Aizen a gyártásnál. Azt tudtam, hogy ő gonosz... de nem tudtam, hogy a kislányokra bukik... bár az előre hulló Kozsótincséből... talán lehetett valamit sejteni. Vajon játszik velük papás mamást... Fújj... erre inkább nem is gondolok.
Szóval a nagyobbik puha pofi közelebb libbent. Szörnyen komor gonoszkás tekintettel. Minden erőmmel próbálom komolyan venni.. de nem megy. Szenvedő arcomon már kidagadtak az erek. Levenné a szemüvegem ha az nem volna olyan erősen magnetizálva a burámhoz, hogy maximum a koponyámmal együtt szedi le. De mielőtt még ezt valóban megtenné hagytam hogy a mágnesesség engedtem és a kis pirosra festett szemüveg a kezében landolt.
- Enélkül nem látok ám... hölgyek... - * de talán jobb is* Ezen túl már csak elmosódott kontúrokat láttam a két óvoda szökevényből... hála a jó istennek. Megmenekültem. De úgy tűnik le kell mondanom a nagyító funkciós, uv visszaverős, vizuális képrögzítővel ellátott szemüvegemnek. Vaksin hunyorogva pislogtam valamerre arra amerre a lányokat sejtetteLassan uralni kezdtem az arcom mimikáját. De ilyen közelről azért látom, hogy aki elcsórta a szemcsim az megmustrált magának. Kezdtem magam úgy érezni mintha a rabszolga piacon lennék. Mivel ő volt közelebb ezért inkább ő ragadtam meg a figyelmemet. A kötelekkel nem is törődtem. Tudom hogy kevesebb a lélekenergiám annál minthogy ki tudjak szökni.
- Öhm... részemről a szerencse Eliziana Aberquero-sama, és Adora Luna-chan ^^... gondoltam, hogy a te úrnőd... - * Le sem tudnátok tagadni, hogy egy kalap alatt táncoltok*
- Az én nevem Masamune Raiden...- feleltem nyugodt hangon, nagyon nagyon ügyelve rá hogy még csak véletlenül se rejtsek bele olyan hangsúlyt mintha gyerekeknek beszélnék. Most hogy a fenébe fogok kimászni ebből a csávából nem tudom. Kéne valamit hazudni az életem érdekébe... de utálok hazudni-.-. Gyerkeknek tűnő arancarok szemébe meg még rosszabb. Hogy fogok így aludni >.> ? Na jó fogadjuk el a véget, és haljunk meg becsülettel. Húznom kellet az időt még amíg a nagy stressztől kitisztul a fejem.
- Semmi szükség ezen béklyókra, te gyorsabb vagy nálam- Böktem az orrommal Eli-sama felé. És vártam mi lesz. De semmi jó hihető sztori nem jutott eszembe. Csak egyvalamiben reménykedhettem, hogy olyan unalmas játékszernek találnak majd a lányok, hogy arra sem találnak méltónak hogy megöljenek.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szer. Dec. 08, 2010 9:37 am

Séta az éjszakában...
Miért nőttek a fejemre ezek? Fészpalm

Továbbra sem vagyok megbékélve azzal, hogy egy nyamvadt kihalt autópályán, a nikkelbolhaként pattogó fraccionomal kell unalmas sétát tennem, de legalább itt van ez a vörös húscafat aki a láncaim hálójában fennakadt. Ránézésre semmi érdemleges sincs benne, épp megszólalnék mikor Adora elkezd bemutatkozni. Az szemöldököm annyira felcsúszik, hogy már attól kezdek rettegni, hogy esetleg, majd csak a hátam közepénél fog megállni. Heves facepalmolás közepette lépek fraccionom mellé.
- Mond csak, azt véletlenül nem akarod elmondani, hogy hányas cipőben jársz, vagy hogy mi a széfed titkos kódja?
Ütök a fejére egy kissebbecskét, hisz mégsem okozhatok neki súlyosabb sérülést. Egyrészről azért, mert a fraccionom és tulajdonképpen egyfajta tanítója vagyok, másrészről meg kéne hívni a mentőket és mentőautó hiányában szerintem azelőtt nem érnének ide, hogy szegény elvérezne. Ezután elkezd játszadozni a kis... miket is beszélek, nagy prédánkkal. Legalább két fejjel magasabb nálam. Ezt nem hiszem el. Manapság már mindenki magasabb nálam. Még a saját fraccionom is magasabb nálam pár centivel. Ez kifejezetten sértő dolog a részükről, hogy magasabbak nálam. Biztos azt hiszik, hogy a méret a lényeg, pedig még a mondás is úgy tartja, hogy: "Kicsi a bors, de vannak barátai." Nekem erre a célra itt vannak a láncaim, meg alkalomadtán a kígyóim is. Csendben nézem ahogy a vöröske saját magával küzd a láncaim fogságában és ahogy Adora játszadozik vele. Igazából van még mit tanulnia, de nagyon remélem, hogy nem akarja elintézni ezt a férfit már pillanatok alatt, mert abban cseppnyi élvezet sincs. :/ Ráadásul nagy hatással nem igazán tudna lenni rá, hisz nagyjából egy kategóriába tartoznak mind a ketten. Viszont rövid időn belül megunom Adorának a tétovázását. Egy szempillantás alatt mozdulok és sonido alkalmazásával először Fraccionom kezéből veszem ki a szemüveget, majd utána a férfi előtt termek.
- Szóval e nélkül nem látsz? - jelzek a kezemmel és a láncok a foglyom mellett máris egy lépcsőt képeznek, amin fellépkedve a helyére visszateszem a szemüveget. Fogalmam sincs arról, hogy mikor voltam utoljára kedves valakivel, de azt hiszem, hogy ennek itt és most véget is szakítok. Jobb tenyeremmel megfogom a nyakát, közben a láncok elengedik, majd egy egyszerű lendítéssel dobom arrébb. - Kinek vagy a fraccionja, ha egyáltalán az vagy?
Teszek fel végül egy újabb szimpla kérdést. Ami biztos az biztos, jobb megbizonyosodni a dolgokról, hisz ha egy másik espada fraccionja akkor talán, hangsúlyozom talán tovább engedem, bár nem tudom, hogy mégis ki lenne olyan elvetemült, hogy maga mellé fogadja.
- Remélem van türelmed Adora, hisz ez a kis "játék" feltehetőleg hosszan fog elnyúlni. Érdekel, hogy mit keres egy efféle arrancar itt, már nem azért mert nem lenne joga hozzá, csak úgy szimplán gyötör a kíváncsiság.
Jelzem egy kézmozdulattal fraccionomnak, hogy álljon mellém. Majd a következő kézmozdulat már a láncoknak szól, akik rögtön egy trónszékké állnak össze, amire könnyedén lehuppanok és felkönyökölök az egyik karfára. Sokkal jobb úgy faggatni valakit, hogyha kényelembe helyezem magam. Ha menekülni próbál akkor maximum megmozgatom az izmaimat kicsit és visszarugódom idáig. Biztos, hogy sem ő sem Adora nem fog megharagudni érte.
- Megengedem, hogy te is faggasd egy kicsit.
Jelenik meg az arcomon egy hamis mosoly a lány irányába. Hihetetlenül nehéz az arcizmaimat arra késztetni, hogy bármiféle érzelmet s kimutassanak. Fraccionom mégis gyakran arra késztet, hogy legalább egy cseppnyi kedvességet mutassak felé. Ez talán annak lehet az oka,hogy a kis álcája könnyen átlátható. Szegény annyira akar másmilyen lenni, de egy kis félelem mindent ki hoz belőle. Végtére is igaz, hogy a félelem az élet mozgató rugója és, hogy mi arrancarok, félünk attól, hogy ismét degenerált barmokká fejlődünk vissza, vagy hogy megesznek, de ezt is le kell győzni. Az én taktikám az edd meg vagy megesznek.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szer. Dec. 08, 2010 12:35 pm

Séta az éjszakában…
Éljen, egy új báb!

Itt van ez a kis vöröske, akire őszintén kimondva örülök, hogy ráakadtunk, hiszen rettenetesen unatkoztam. Persze most sincs jobb dolgom, úgy bánnak velem mint a kutyával és még lecseszést is kapok, csak mert jól nevelt vagyok! Fantasztikus… akartam én egyáltalán arrancar lenni? Nem! Persze azóta megszerettem ezt az életet, meg minden, sőt még Elivel is kezdek kicsit szimpatizálni, hisz egyes esetekben hasonlóak a nézeteink, de ettől eltekintve őt is rühellem. Herótom van az egész helytől. Las Noches-től, az egyenruhától, Hueco Mundo-tól, az arrancaroktól, mindentől és mindenkitől, aki és ami itt van! Én csak akarok magamnak egy új bábot és a bábom nem hívhat te-nek! Szép is lenne…
- Nem értem, miért kéne nekem ilyen adatokat megadnom magamról, Eli-sama. Én csak gondoltam egy bábnak illik tudnia a parancsolója nevét. – szólalok meg kicsit sértődötten és hátrébb húzódom, míg ő tesz-vesz a férfi körül.
Kedvesebb vele, mint velem! Hallatlan! Ki is veszi a kezemből a szemüveget és gyengéden visszahelyezi a vöröske orrára. Legszívesebben ordítanék, tombolnék, rombolnék, pusztítanék mindent, ami csak a közelemben található. Üvöltenék Eli-samaval, hogy hogy képzeli ezt és borzalmas kínokat okozva vallatnám a loboncost, hogy sikerült ilyen reakciókat kiváltania már a jelenlétével úrnőmből. Aztán mikor eleget faggattam, felvágnám az ereit és végignézném, hogy az utolsó csepp vér is kiszivárog a testéből. És egyáltalán nem éreznék sajnálatot. Van még elég arrancar, shinigami, ember és lélek, akiket egyszerű rabszolgámmá tehetek, ő csak egy a sok közül! Sőt, ami ennél is élvezetesebb lenne, hogy kifaggatom, vallatás közben hallgatva sikolyait, melyeket a kínzás vált ki belőle, majd mikor mindent elmondott, élve felboncolnám és nem engedném, hogy elveszítse az eszméletét, hogy érezze az ereit mardosó fájdalmat, míg bele nem hal. De mindezek előtt tökéletesen tarra vágnám a fejét és a hajából faliszőnyeget készítenék, mert egy ilyen gyönyörűség nem veszhet el. Még ha korábbi gazdája egy tenyérbemászó kis féreg volt is, akit Eliziana-sama jobban szeretett, mint saját fraccionját. A fejemre mért ütéstől feljajdulok és meglapogatom a támadás helyét. Gondolataimból visszatérve érzékelem, hogy a szőnyegjelölt vöröske, valami Raiden, vagy mi a földön fetreng. Úrnőm, felém intézett lágy szavai kicsit lenyugtatnak, no meg előző cselekedete is, hisz ezek szerint nem is kedveli ennyire, mint gondoltam. Ennek örülök.
- Nekem türelmem, mint a tenger, ha rólad van szó. Addig várok, míg csak szeretnéd. – válaszolok neki vidáman és még egy mosollyal is megkoronázom szavaim valóságát.
Ami azt illeti, erre én is kíváncsi vagyok. És ha már itt tartunk, valós boldogsággal nyugtázom, hogy Eli-sama nem táplál gyengéd érzelmeket a férfi felé, egyszerűen csak játszani akar vele. Ennek örülök, hiszen ha megunta, akkor oda fogja adni nekem, én pedig szívesen használom fel céljaim elérésére. Kézmozdulatára azonnal ott is termek mellette és jó magam is kíváncsian várom a választ. Komolyan, kezdek olyan lenni, mint egy hűséges kutya. Bár egyelőre el kell viselnem ezt a bánásmódot, hozzátartozik a szerepemhez. Aki pedig ilyen profin műveli a „szakmáját” mint én, az nem rinyálhat. Ekkor úrnőm megszólal és olyan csodás dolgot mond nekem, mit már rég hallottam. Kicsit sincs ínyemre az a dolog, hogy megengedi, hisz ez azt jelenti, képes parancsolni nekem, én pedig nem tehetek mást, mint hogy valaki más bábjává váljak egy időre. Így egy boldog mosoly kíséretében libbenek oda a még mindig a földön fekvő Masamune Raidenhez és veszem fel a szemüvegét, ami újfent lekerült a képéről, majd nyújtom át neki. Ezután kedvesen rámosolyogva teszem fel az első kérdésem.
- Mondd, nincs kedved egy kicsit játszani? – kérdem tőle egy vágyakozó mosoly kíséretében és szememben mohóság csillan.
Felhúzom a földön picsogó szánalmas férget és időközben elrakott botom után kutakodok a derekamon. Mikor megtalálom, gyorsan előhúzom a tokjából, ekkor az felveszi teljes 170cm körüli hosszúságát. Szeretem ezt a fegyvert. Bármikor elő tudok belőle szedni egy újabb trükköt, akárcsak a bűvész a kalapból. Persze akik ismer, tudja a kis titkot, miszerint ez csak egy katana hosszú és kemény saya-ja, de ezt tényleg csak nagyon kevesek fedezték fel.
- Első szabály. Bármit felhasználhatok a cél érdekében. Második szabály. Nincsenek szabályok. Harmadik szabály. Én kérdezek, te válaszolsz, nem fordítva. Negyedik szabály. Ha az összes többi nem válna be, a második lép érvénybe. Kérdés? Jó. – mondom meg sem várva válaszát, hisz nincs rá szükségem.
Akár akarja, akár nem, én megszerzem tőle a válaszaimat. Nos… először kezdjük egy kis előjátékkal. Aztán persze rátérhetünk a durvább dolgokra, de egyelőre ne szálljunk el, itt kell maradnom a földön.
~ Mi legyen az első kérdés? ~ ezen gondolkozva kerülök mögé egy sonidóval és két térdhajlatát egy jól irányzott rúgással megroggyantva kényszerítem térdre, majd sétálok elé és a haját megragadva finoman magamra kényszerítem a pillantását.
Arcomon egy bájosan angyali mosollyal teszem fel kérdéseim, hogy tovább vigyem a társalgást. Pontosabban kérdezz-felelek játékot.
- Nos… először is, mennyi idős vagy? Mihez értesz? Hány kiló vagy? Milyen képzettséged van? Mekkora az IQ-szinted? Tudsz követni? – egyelőre abbahagyom a kérdésáradatot, hogy válaszolhasson is.
Ha jó válaszokat kapok és Eli-sama megengedi, hamarosan lesz egy új bábom és tökéletesen fel is tudom majd használni. Tetszik nekem a képe, felfogadom inasnak, vagy valami. Mint aki jól végezte dolgát, lépdelek vissza úrnőm mellé, hogy jelezzem, egyelőre ennyi információ elég volt. Biztosan türelmetlen, hiszen elég sokáig szöszöltem a vörössel, én pedig nem akarom, hogy megharagudjon rám.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Csüt. Dec. 09, 2010 3:26 am

Pont ahogy sejtettem. A kisebbikből... akit Elizian-ának nevezett az imént, igen erős. Éreztem ahogy a torkomra kulcsolódott a keze. Még jó, hogy nem kisebb mert talán bele is haltam volna. Már az elején eldöntöttem, hogy az maradok aki vagyok... és nem fogok maszkot húzni mint ők... se csontból se hazugságokból. Érzem ahogy eltaszít magától, kezemmel kissé tompítom az esést. A szívem megugrott. az ösztöneim azt súgják fussak ész nélkül minél messzebb. De én ember vagyok, voltam valaha legalábbis. Most már az van amit eldöntök... én nem irányíthat az életből visszamaradt állati rész, az ösztön. Fogaim között kissé karcog a durva homok. Kiköpöm oldalt. Majd szép lassan felállok, és leporlom a vállam. Kár ezért az új ruháért... mindig is szerettem a világos színeket. A fehér a kedvencem. Nem csodálkozom azon, hogy Aisen miért pont ezt a színt választotta csatlósainak. Azért mert a fehér, az emberek számára a halált jelenti. És amikor a fehérre gondol, azt érzi a halállal kapcsolatban is. Amikor én a fehérre gondolok, nekem tisztaság, fény és nyugalom jut az eszembe. Talán meg kellene halnom?... Megint ? Az önző cselekedet lenne, és gyáva is. Mindazon által megfogadtam, hogy kerül amibe kerül, nem fogok mást mutatni mint ami vagyok. A szemüvegem visszakaptam. Kezemmel megérintem oldalt.. .azonnal beállítja önmagát egy kis pityegés hallatán. S némi rendszer-információ fénylik fel az üvegjén. A hőmérséklet harmincöt fog pára tartalom nulla egész két százalék.
- Ki kell hogy ábrándítsalak benneteket, nem vagyok semelyik vetélytársatoknak sem a kis csahos ebecskéje. Nem vagyok az egyik Espada fraccionja se...az ittlétemnek nagy valószínűsége nincs köze hozzátok. Hacsak nem vagytok jóba egy bizonyos Eras nevezetű némberrel.- A nevét undorodva sziszegem ki a fogaim között. Komolyan erőlködnöm kell hogy kimondjam. Sajnos más szavak kívánkoznak inkább a helyére, de most inkább disztingválok.
- Csupán egyszerű kutatás miatt érkeztem.- Fejezem be a mondókámat és figyelem a reakciókat. Magamban mondogatom csöndes mantráimat. Kihűlt megadó tekintettel nézek a két arrancar felé. De ekkor odainti magához a szolgáját Eli-sama. Azelőtt pár szívdobbanással még láttam Adora szemében a mély gyűlöletet ahogy rám nézett. Vajon mié haragudott rám? Vajon mit tettem...? Minden világossá vált amikor az úrnője megdicsérte. Hm... szegény pára... mennyit fog még szenvedni, azért hogy olyanok ismerjék el... akiknek nem is számít. A másikról még nem tudtam leolvasni semmi különöset. Unottság, talán egy kis magány. Ekkor Eli-re nézek
- Már ne is haragudj Eliziana-sama... de téged nem igazán gyötör semmi, csak éppen nincs jobb dolgod, mint kielégíteni Adora-chan megfelelési vágyait... bizonyára nagyon fárasztó lehet számodra...- Nézek rá, egy cseppet sem volt gúnyos, őt is sajnálom. Kár, hogy végül idáig süllyedtek. Ennyi hatalommal ennyire unatkozni... pazarlás. Minek egyáltalán a hatalma ha nem csinál vele semmit. Aztán Adira-chan szólít meg megint. Gyerekes mosolya, pont annyira áttetsző mint amennyire hamis. Viszont azt látom, hogy ez a gyermeki rajongás .. .talán még is csak őszinte, valahol a lelke legmélyén... talán ilyen lehetett még a halála előtt.
- Játék?...Hm... én ráérek...jöhet... nos. - Csak nekikészültem egy nagyobb lélegzet vételnek, hogy beleférjen a válasz. A kérdezz felekbe jól vagyok. Nem hiszem, hogy bármi olyat tudna kérdezni ami meghaladná a képességeimet.
- Összesen negyvennégy, 22 élve 22 holtan, röviden tudós vagyok, de az alkalmazott fizika és a lélekenergia a szakterületem, 78 kiló vagyok, a képességem elektromos és mágneses. Ezért nem esik le a fejemről a szemüveg, amikor hirtelenebb mozdulatot teszek. A legutóbbi mérés alapján, ami nagyjából fél éve volt, az intelligencia hányadosom 160 és 168 között mozog, attól függően milyen tesztet végzek el. Végül pedig, naná, hogy tudlak követni... számításaim szerint nem tudsz olyat kérdeni, amire ne tudnám a választ... vagy ne tudnám kiszámolni úgy... egy órán belül. - Válaszolom Adora-channak egy kis kesernyés félmosollyal. Sajnos még mindig nem tudok elvonatkoztatni a külsőségektől. Ellenben, legalább a komolyságomat vissza tudtam szerezni. Ez más sokkal jobb, így már sokkal hitelesebb a kép.
- Előre megmondom, hogy nem fogok veletek harcolni... mert nem azért jöttem... így ennek tekintetében tegyetek amit akartok...reményeim szerint engem is borzasztóan unalmasnak találtok majd ,mint minden normális civilizált lény... és ennek értelmében napirendre térhetünk. - Néztem inkább Eli-samára mint Adorára... tudom, hogy őt kell inkább meggyőznöm. Ez a kis hisztériás fraccion nem diktál ebben a helyzetben. A normális civilizált lény alatt minden más embert értettem, aki nem tudja mi az a szingularitás.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Kedd Dec. 14, 2010 10:15 am

Séta az éjszakában...
Miért nőttek a fejemre ezek? Fészpalm

Igazán jó érzés kényelmesen üldögélni a kis trónszékemben és nézni amint a fraccionom játszadozik a Raiden nevű teremtménnyel. Mikor megunom nézni felállok, majd az autópálya szélénél lévő korláthoz sétálok és lenézek a homoktengerre. Látom rajta a sok kis hollowot, melyeket még hajt az óriási étvágyuk. De mégis mit tehetnének. Egymást falják fel, csak azért, hogy majd valamelyikünk gyomrában végezzék. Férgek, olyan férgek mint Adora vagy a vöröske. Egy lépésbe kerül mindössze, hogy eltiporjam őket. Adorát nem taposhatom el, ő most mint tanítvány van a kezem alatt. Mondjuk nem vagyok épp a legjobb tanító szó mi szó, hisz milyen az a mester aki nem nézi a tanítványának a munkáját. Miért nézném? Nálam jobb tanítómester az élet. Már ha mi arrancarok élünk egyáltalán. Hogy miért jobb? Azért mert, ha bajba sodorja magát akkor hibájából vagy tanul vagy meghal. Igen, a gyengék elesnek. Valamikor én is gyenge voltam, és bármennyire is nehéz beismerni még mindig az vagyok. Még van hova fejlődnöm, még sok erőt kell magaménak tudjak ahhoz, hogy ez az egész dimenzió nekem és csak is nekem hódoljon be. Akkor teljesedne ki az én célom. De erről ezek a gyenge ösztönlények mit sem tudnak. Senki sem tud semmit az igazi hatalomról. Még mi espadak sem értük el a kellő szintet. Hallottam nálunk erősebbekről ezen a dimenzión belül. Olyanokról akiknek az erejük messze kimagaslik, képesek mindössze páran elpusztítani egész Seireteit. De bujkálnak. Ők nem avatkoznak bele semmibe, de hiszen nem is kell. Elvetemült lehet az aki pont Hueco Mundot akarja uralma alá vonni. Aizen is csak Las Nochest képes uralma alatt tartani. A sivatag többi részéről semmit sem tud. Túlságosan elvakítja az a kis játékszer aminek a birtokában van.
- Szóval azt mondod, hogy baj, hogy nem csinálok ezzel a nagy erővel amivel rendelkezem semmit. - jelenik meg hirtelen a kis párocska között és mutatóujjamat végighúzom az ajkán. A hierromban úgysem tehet kárt. - És mégis mit gondolsz mit kéne tegyek vele? Esetleg megöljek vele valakit? Ha akarod szívesen megeszem. De tudod, hiába van nagy erőd, ha vannak nálad erősebbek is. Először el kell érd azt, hogy te legyél a legerősebb és akkor már nem állhat semmi és senki az utadban. Viszont akkor is kész kell legyél, mert sajnos, mindig van erősebb.
Öntöm szavakban a gondolataimat, miközben kiszabadítom a férfit a fraccionom karmaiból. Érdekes, hogy egyre másra elveszem, majd visszaadom a Adoranak ezt az arrancart. Igaz, hogy ez jó módszer arra, hogy kicsit agresszívabbá tegyem a lányt. Bábot úgysem tud csinálni belőle, hisz az erejük megegyezik. Az egyetlen személy aki most itt bármelyikükre is veszélyt jelet az a Én szerény személyem. De ha jól gondolom egyiküknek sincs kedve az idegszálaimon táncolni, úgyhogy innen mindenki élve fog elmenni.
- De ha gondolod demonstrálhatom a problémámat neked.
Mondom közönyös hangon, majd jobbommal egy jól irányzott ütést mérek a mellkasára. Azt tudom, hogy különösebb nagy sérülése nem lesz. Maximum megrepedhet egy bordája és felköhög egy kis vért, de azonkívül semmi baja nem lesz.
- Látod? Ha valóban olyan erős lennék, hogy más időtöltésem nem lenne, csak az unatkozás akkor mostanra már halott lennél. De gondolom feltűnt, hogy nem vagy az. És igazán figyelemre méltó az is, hogy nem kívánsz harcolni. Szerencsédre most én sem. Az egyetlen akivel viaskodnod kéne az Adora-chan. Azt, hogy hogy győzöd meg, hogy békén hagyjon téged én rád bízom, hisz az ő nevében nem beszélhetek. Másrészről pedig nem a kutyám, hogy pórázon tartsam. Az egy dolog, hogy feltétel nélkül engedelmeskednie kell, de attól még lehet szabad akarata. Az én szavam sem örök érvényű.
Paskolom meg a vörös hajkoronát érzelemmentes hajjal. Igaz, hogy elég lenne csupán egy kézmozdulat és a nyakcsigolyái sorra mondanák fel a szolgálatot, vagy egy egyszerű bara is megenné most. De mint már mondtam, nincs kedvem megölni őt. Csak egy ugyan olyan kis féreg mint a többi. Attól, hogy megölöm én még nem leszek erősebb. Minden bizonnyal akkor elpuhulnék, mert a gyengébbeket könnyebb megölni.
- Mint mondtam, most már minden csak rajtad és rajta áll. Azt megtiltom, hogy megöld. Nincs haszna, ha halott. De nyugodtan folytathatjátok a kis beszélgetéseteket én nem bánom.
Teszem az egyik kezem Adora vállára és egy apró félmosolyt megengedek magamnak. Legalább a látszatát fenntarthatom annak, hogy érdekel Adora sorsa. Az igazság az, hogy ez cseppet sincs így. Ha elbukik az az ő hibája lesz, nem az enyém. A sivatagban vannak elegen, úgyhogy nem pótolhatatlan. Visszasétálok az autópálya oldalához és az oldalára könyököve nézem a sötétlő eget. Olyan mint én vagyok. Üres.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Hétf. Dec. 20, 2010 10:11 am

Séta az éjszakában…
Éljen egy új báb!

Hogy… mer… így… beszélni… az én úrnőmmel?! Ez a gyenge is eltaposható, pótolható féreg, hogy mer ilyeneket mondani Eli-nek? Szemét dög… Hogy a fenébe képzeli ezt?! No meg… megfelelési vágyak? Soha! Vagy tán ennyire jól játszanám a szerepem? Ez viszont dicséret. Egy halvány mosollyal mutatom ki elégedettségem, hiszen azért egy dicséret ennyit megérdemel. Úrnőm válasza újra ámulatba ejt. Micsoda bölcsesség! *.* Egyre jobban szimpatizálok Eli-vel, tökéletesen igaza van. Engedelmesen húzódom hátrébb, mikor ő is csatlakozik hozzám, meg Raiden-hez. Kíváncsian figyelem, mit csinál vele és majdnem tapsolni kezdek, mikor egy gyönyörű szép ütéssel jutalmazza a férfit. Megérdemli, na! Komolyan, kezdek tényleg a saját szerepemmé válni. Szánalmas. Amint visszaérünk Las Noches-be, én előkotrom a naplómat és mindent leírok bele, meg visszaolvasom a régebbi bejegyzéseimet, hogy legalább csak egy kicsit elveszítsek ebből a félős, megadós, „oda-vagyok-parancsolómért” Adorá-ból, mert a végén még rossz fényt vethet rám. Ami azt illeti, nem fűlik nagyon a fogam ehhez az egészhez, meg ezt a szőnyegjelölt vöröskét is kezdem unni, úgyhogy remélem, hamar visszatérhetek a szobámba a naplóm és a rémálmaim társaságába. No meg persze egy erős szikszalag mellé, hiszen ha nem akarom, hogy meghallják a visítozásomat, akkor beragasztom a szám. Sokan őrültségnek gondolják, pedig egyáltalán nem az. Ami azt illeti, az viszont egy kicsit idegesít, hogy mindenre ilyen gyorsan tudott válaszolni. Egy óra… akkor valami nehezebb kérdést kell feltennem. Vajon ismeri a bátyám? Hisz ő már régebb óta itt van, mint én, több mindenkit ismer. Lehet szabad a karatom *.* Milyen kegyes az én úrnőm! Mellesleg semmi kedvem nincs harcolni, de amúgy sem vagyok egy gyilkolászós alkat, csak ha nagyon felidegelnek. Az pedig igen ritkán történik meg. Alapjában véve hidegvérű természet vagyok, nem egy forrófejű kis éretlen csitri. Különben hogyan tudnám jól játszani a szerepeim? Sehogy… Kicsit összerezzenek, mikor megérzem Eli kezét a vállamon, majd mikor rákapom a tekintetem, észreveszem azt a félmosolyt. Nekem ennyi is tökéletesen elég, hogy énem azon része, mely annyira odavan az espada-ért, boldogan vigyorogjon belül. Szóval nem ölhetem meg? Oké, nem volt szándékomban.
- Ilyenen nem is járt az eszem, Eli-sama. Mellesleg rendben, már a kérdéseim is megvannak. – szólalok meg, majd kényelmes tempóban odasétálok Raidenhez.
- Nos… akkor játszunk, tovább^^ Ismersz egy bizonyos Gabriel Luná-t? Ikertestvérem, így eléggé hasonlít rám. Magas, vörös hajú, kicsit világosabb árnyalatú a szeme, mint az enyém… rettenetesen ügyetlen, krónikus feledékenységben szenved, de amúgy amolyan rendesforma srác. – most, hogy így mondom és végigveszem a külső és belső tulajdonságainkat, azt hiszem, csak a vörös hajunk egyezik.
De nem akarom magam porcelánbabának érezni. Mondjuk igazából kettőnk közül inkább ő volt a törékeny. Mindig elesett, meg az a kis gyenge lelki világa, ami bármikor összeroppanhatott. Cöh… kezdek kételkedni benne, hogy a bátyám valóban fiú. De most komolyan. Én még életemben nem láttam ilyet. Na mindegy, vissza a szőnyegjelölthöz.
- Folytassuk. Szóval… hogy kicsit kikezdjem a nagy intelligenciádat… mondd meg nekem a nélkül, hogy átmennél oda, hogy most hány Celsius fok van Karakurá-ban. Aztán pedig, hogy körülöttünk úgy 100 méteres körzetben hány hollow található. Azt hiszem, egyelőre ennyi. – mosolyodom el elégedetten, hiszen szinte biztosra veszem, hogy az első kérdésre nem fogja tudni megmondani a választ.
Ha mégis, akkor megeszem a nem létező kalapomat. Ami azt illeti, viszont a legelső kérdés válaszára szinte sóvárogva várok, hiszen tényleg kíváncsi vagyok, hogy végül is hová került az én drága jó bátyuskám.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Hétf. Dec. 20, 2010 11:14 pm

Oviszakasz

Milyen nemtörődöm, az arrogancia tetőfoka. Hiába hiszi nagynak magát mind a kettő, lelkül vissza tartja őket. Pedig látom a lankadatlan akarat erejét, Azért jutottak idáig. Macska egér játszadozása az espada-tól szinte már elvárható. El kell tűrnöm, mindent bevállaltam mikor ide jöttem. Már is szerencsésnek érthetem magam, hiszen még nem buktam le. De vigyázat, akármikor lebukhatok, hiszen egy szemekényi kis maszk szilánkocska sincs a testemen. Bár a gigai sokat eltakar. Ki kell tartanom még egy kicsit és állnom kell eme kettő galádságát, aztán ha túlélem, foglalkozhatok azzal amivel kell. De nem csak velem játszik Eli...hanem Adorával is. Milyen kegyetlen. Megragad, majd eltaszít. Talán csak látatlan könnyed szeszélyek kapják fel elkárhozott lelkét, vagy céltudatosan teszi ezt? Nem hinném, ahhoz túl őszinte és közvetlen. Tudata így fejezi ki talán a gyengébb arrancar előtt hatalmasságát. Újabb ütést mér rám, érzem, ahogy a levegő kisüvít a fogaim között s újra zuhanok. A fájdalom ismerős, ez a fajtája inkább mámorosan tép. A szövetek ahogy összepréselődnek, halott lényem még emlékszik, hogy reagálna ilyenkor a valódi test, s szétárad akár a fekete tinta tiszta vízben. A lelki fájdalomhoz egy cseppet sem mérhető, pedig én állandóan szenvedek. Tüdőm hisztérikusan könyörög az új légréteg hiányától. Lassan kissé meg-megakadva lélegzek be, köhögésem vas és só íz is követi. Vér...rég volt mikor utoljára láttam. Legutóbb akkor, mikor haldokoltam. Ismerős látvány, nem sokan halnak meg akkora kínok között. Hat hónapnyi pokol, a zsarnokság és a pénz általa rám róva. Szemem előtt felrémlik egy ködös kép, a kórház piszkos fehér csempéje, s ahogy szinte csontvázzá szipolyozva csoszogtam végig a folyosón. Nem volt szép látvány. Kevés méreg öl kegyetlenebbül, mint az, amit én kaptam. Mi ez... ahhoz képest? Most csak a lélegzés fáj... de akkor minden sejtem égett... belülről emésztett fel a saját vérem, és tudtam nincs menekvés. Én az vagyok, akit már többszörösen kiégetett a kétségbeesés. Már nem vagyok képes ilyesmiket érezni, csak a fenyegetése jut el az elmémbe. Lassan felállok, s ezzel a mozdulattal, tudatom visszatér ebbe a furcsa létbe.
-Értem... szóval unalomra vágysz?... Érdekes... - elmosolyodtam fáradtan kicsit fogaim tövét egy kis vér festette bordóra.
- Szóval... mindez egy kis unalomért...én nem értem. De talán én vagyok túl korlátolt, hogy felfogjam a magasságodat. Páran már megszidtak érte hogy nehéz a felfogásom... bizonyos dolgokat nehezemre esik elfogadni. A te hatalmadat elfogadom...látom s érzem.- mondom s ujjaimmal kissé megérintem az ajkam, s szemem elé emelem. Kissé piros... túlélem, hamar rendbe jövök. Igazán semmiség.
-Azért igazán szeretnék egy dolgot megérteni, ha téged kérdezlek Eliziana-sama, te biztosan tudod a választ... Ha már olyan erős lennél, hogy bármikor biztonságban érzed magad... nem hiányozna számodra az , hogy már semmi sem fog megfélemlíteni...végül nem fogod a hatalmadat is megunni? Ha minden a tied lesz és elveszel mindent, mire fogod használni... teremtesz majd vele valami ujjat? Nem fog hiányozni a kihívás? Smile

- kérdezem. Lehet túl messzire mentem, de ezt a kérdést már igen rég óta fel akartam tenni. Csak nem volt rá alkalmam soha, hogy olyantól kérdezzen aki szívből tud válaszolni majd erre. Eli olyan volt aki talán megadhatta a választ. De Adora-chan sem tudott nyugton maradni, s ragaszkodott kisded játékaihoz. Ám legyen, nem baj... had játsszon, én nem irigylem tőle ezt a kis örömöt. Tessék kérdezz csak bátran... tegyél próbára. Legalább kicsit megjártatom a fogaskerekeimet. Mikor említi a nevet elgondolkodom
- Nem... sajnálom nem ismerek senkit, akit így hívnak... s nem láttam még hozzád hasonlót Adora. - nézek rá békés egykedvűséggel. Kicsit sóhajtok is és hátra dobom az előre tolakodott tincseket. De amit mondott, arra kicsit fel kellet vonnom a szemöldököm. "Rendes srác?"... Mi a fene... van olyan arrancarba, hogy rendes? Ezek szerint az érzelmek még sem fakultak ki olyan nagyon, mint amennyire otthon hisszük ^^. Ezt majd beleírom a jelentésembe... fontos lehet. Az érzelmek mint olyanok... kiválóak a manipulációra.
- Már ne is haragudj, hogy visszakérdezek Adora-chan ^^... de mit értesz te azon, hogy rendes? Rád tekintve feltételeznem kell, hogy számodra ez a szó némileg mást jelent mint számomra. hehe ^^.- vakartam meg egy kissé a tarkómat ahogy ránéztem. Még elképzelni is komikus volt egy "rendes" arrancart...az olyan lett volna mint ördög fehér szárnyakkal és glóriával. De már is megostorozott újabb feladványaival. Ahogy gondoltam.. szegény kislány, nem igazán értette meg, hogy ezen tekintetben nem áll velem egy súlycsoportba. A szemüvegemhez értem és egy aprócska kis érzékelőt bekattintottam.
- Lássuk csak...- az apró kivetítő már is szemük elé tárta a holografikus képet. Még tökéletesítés alatt állt jelenleg eme találmányom. A kép kissé szemcsés volt és hullámzott is... de hát Róma sem egy nap alatt épült.
-Karakurában jelenleg 17 fok van. Száz méteres zónában... mindössze három holow kibocsátás érzékelhető... a mienk... ugyanis Eli-sama lélekenergiája elüldözte a kisebbeket ^^.- Mondtam az eredményt majd egy kattintással eltűnt a zöldes sárga kép.
- Még valamivel hasznodra lehetek Adora-chan... vagy sikerült kielégítenem tudásvágyadat ? ^^- néztem rá szavaim olyan finoman voltak rányaltak, hogy csak a legkiválóbb lélekismerők érezhették ki belőle a gúnyt.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Szomb. Jan. 08, 2011 12:49 pm

[Séta az éjszakában...]

Újból a végeláthatatlan homoktengert figyelem. Az ég már semmi újat nem tud mutatni számomra. Lassan előbújik valami a homokból, csupán egy gyenge kis árny. Menekül a sorsa elől. Lassan lehunyom a szemem, az a kettő úgyis ellesz egymással egy darabig, én pedig megengedhetek magamnak egy kis lazítást. A kezdeti üresség helyét lassan az emlékek veszik át. Halk zeneszó, társalgások zajai, hébe-hóba egy-egy erősebb hang kiválik a többi közül és utasítást ad, majd újra elhalkul. Érzem amint valaki megmarkolja a csuklómat és szinte húz maga után. Alig bírom tartani a lépést. Egy fogadóba vagy kocsmába lépünk be. Innen származik a zeneszó és a többi hang. Valami azt súgja nekem, hogy az előttem álló nő és férfi a szüleim. Valamit beszélnek a pultossal, de nem értem, hogy mit. A szemem lassan az ablakra téved. Épp akkora vagyok, hogy láthatom a tükörképem az üveglapban. Majd halk dörrenés hallatszik és valami felvillan a távolban. Ezután káosz. A képek összemosódnak és csak apró foszlányok látszódnak. Holttestek, vérpatak, fegyverek és a vörös égbolt. Azután újra egy teljes kép jön be. Erre tisztán emlékszem. Az első dördüléssel az apámnak titulált férfi összegörnyed, majd a földre zuhan. Az anyám, vagyis az a nő aki korábban a fogadóban is volt, elém áll. Azt hiszi, hogy a testével képes meggátolni azt hogy a fegyveres katonák kárt tegyenek benne. Újabb durranás. A nő térdre rogyik előttem. Megsimogatja az arcomat az éltető nedűtől vörös kezével majd ő is nyugalmat lel a talajt elérve. Én imádkozni kezdek. Halk, szinte varázslattal bíró szavakat kántálok. A katonák közül kiválik egy és mellém lép. Az egyik kezével megmarkolja a hajam, majd a fegyver csövét a koponyámhoz nyomja. Még így évszázadok múltán is érzem a hideg fém érintését. Újra hallom azt a szót. "Démon". Majd minden elsötétül. Mély ábrándozásaimból az ébreszt fel, hogy eszembe jut, hogy kéne válaszoljak a férfinak. Teljesen elfeledkeztem róluk, pedig csak a múltamban turkáltam.
- A felfogásoddal valóban nagy gond van... -kezdtem bele egy kis torokköszörülés után. Úgy tűnik, hogy a kis visszaemlékezés kiszárította a torkomat. - Cseppet sem vágyom unalomra. Az egyetlen ami untat az a fölösleges szócséplés, de a kedvedért azt hiszem kivételt teszek, de csak mert annyira megtetszettél Adorának. Először is, olyan erőt nem hiszem, hogy bárki tudna birtokolni, amit nem lehet felülmúlni. Másodszor, ha valamilyen csoda folytán, mégiscsak szert tennék ilyen isteni erőre, akkor csupán azt tenném, amit az összes többi isten. Teremtenék valamit ami megfelel az ízlésemnek, majd pedig elszórakozom azon, hogy egyetlen legyintéssel képes vagyok változtatni azon belül bármin. Gondolom ezt te is fel tudod fogni.
Magyarázom finoman gesztikulálva. Tulajdonképpen nem is értem, hogy minek beszélünk olyasmiről, mint az erő, vagy a hatalom. Talán csak időhúzásképp, hogy Adorának legyen mivel szórakoznia. Szegény pára, hogy ha tudná, hogy mennyire esztelenül viselkedik, csak azért, hogy szórakozhasson azzal a vörösfejűvel. Ha így halad akkor előbb vagy utóbb ez lesz a veszte. A láncaim lassan újra ülőalkalmatosság alakját veszi fel, majd kényelembe helyezem magam. Semmi szükségét nem látom annak, hogy fölöslegesen tébláboljak. Innen is pont ugyanúgy lehet nézni ahogy Adora játszadozik a férfival és a gondolataim is csak egy helyhez vannak kötve, mégpedig a koponyám üregébe.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Jan. 23, 2011 11:03 am

Séta az éjszakában…
Tudóskából nem lesz báb T-T

Bárhogy is igyekszem, töröm magam, hogy megfeleljek, hogy legalább egy ici-pici elismerést kapjak, semmi. Vajon fizikai fájdalmat okozna Eli-nek csak egyetlen egyszer jó szóval illetni, amit csinálok? Én nyűglődöm, nyúzom magam, de neki soha semmi nem elég. Talán velem van a baj? Nem, az lehetetlen! Bár nem vagyok tökéletes, tisztában vagyok a hibáimmal és biztos vagyok abban, hogy kivételesen nem én vagyok az, akiben tüskét kell keresni. Én keményen megdolgozom azért, hogy ha netán összefutok Eli-samaval, legalább egyszer mondaná azt, ügyes vagy Adora. De nem, a világért se! Kettejük beszélgetésére csak fél füllel figyelek oda, hisz ahhoz nekem semmi közöm, bár Eli-sama hatalomról való értekezését odaadással hallgatom. Minő bölcsesség lakozik én drága úrnőm fejében! *.* Ezért is örülök, hogy az ő fraccionja vagyok. Amint Eli befejezi fantasztikusnál is csodálatosan jobb magyarázatát a szőnyegjelöltnek, ő odafordul hozzám, hogy válaszoljon feltett kérdéseimre. A név nem ismerős neki… kár. Mondjuk, ki tudja, lehet, hogy az-az Istenáldotta hülye nevet változtatott. Nem tiszteli a családját, amint meghal, önkényesen személyiséget cserél. De akkor honnan a fenéből tudhatnám, hogy ki ő? Ezt nem hiszem el, hatalmas, borzalmas, összekuszálódott, teljes, nagyon nagy dilemma ez, melyről fogalmam sincs, hogyan oldhatnám meg. Megszólalni sincs időm, Raiden újra beszélni kezd. Hogy mit értek azon, hogy rendes? Nem hiszem, hogy tudni akarja… na, de kedves leszek, megmondom, hiszen úgy sincs jobb dolgom.
- A rendes alatt kedves, jó fej, segítőkész, kegyes hazudó barmot értek, aki mindig teszi a szépet, állandóan vigyorog, együttérző és nem képes ártani senkinek… egyszóval egy gyenge, gyáva alak. – fejezem be mondandómat kissé pipán, ahogy felidézem magamban ikertestvérem mosolygós emlékét.
Még ma is dühös vagyok rá, csak azért, mert ilyennek született az állatja. Jó, hogy az előbbi jellemzést ennyinél abba tudtam hagyni. Gabriel-t jó pár órán keresztül tudnám szidni, az biztos. Nem szeretem… nem, ez nem jó kifejezés. Utálom, rühellem, megvetem, borsódzik tőle a hátam és egyebek. Ám de sajnos félbe kell szakítanom ikerbátyám ócsárolását, mivel a szőnyegjelölt újfent okoskodni kezd, a szemünk elé tárva valami holi… holo… fene tudja, milyen nyelvtörő nevű dolgot. Majd utána olvasok a dolognak, hogy tájékozottabb legyek ilyen téren. Minden esetre nekem tetszik, sok információt tud leközölni azonnal, ha szükséged van rá. Micsoda csodás egy szemüveg ez! Az egyetlen baj, hogy sajnos csak erőszakkal tudnám a bábommá tenni a férfit… minek kellett nekem ezt így elszúrni?! Áh, kellett nekem heveskedni itt az elején -.- Kérdésére csak kis késéssel tudok választ adni, emésztenem kell még az előbbieket és kitalálnom, valami jó stratégiát. Bár talán jót tesz nekem, ha valaki rossz hírt is terjeszt rólam, mármint, hogy milyen egy őrült, elmeháborodott, sóvárgó tekintetű nőszemély vagyok. Igen, az mindenképp megugrasztaná a hírnevem ^^
- Nem köszönöm, azt hiszem ennyi tökéletesen elég volt egyelőre. Mondd, Raiden nincs kedved esetleg visszajönni velü, vagy velem Las Noches-be? Már kicsit unatkozom és ha Eli-sama megengedi, visszamennék… mit szólsz, velem jössz? *.* – nézek rá a vörös hajú férfira csillogó tekintettel.
Alig várom már, hogy visszabújhassak a csendes kis szobámba, ledobjam magam az ágyra és a naplómat olvassam vissza. Szeretek nosztalgiázni, az egy nagyon jó dolog… kivéve persze amikor az embernek valami rossz jut az eszébe. Mondjuk, mikor meghal… vagy megeszi egy hollow a lelkét és belőle is az lesz. No meg a visszaúton is lehet beszélgetni, úgyis annyira élvezem kettejük társaságát!

Tárgy: Re: HM3 autópálya Hétf. Feb. 07, 2011 8:41 pm

Nos, mint ahogy az elejétől számoltam, nem volt meglepetés ebben a beszélgetésben. Csupán annyi hogy két ilyen arrancaral találkozok. Az egyik pedig szörnyen erős, talán valamilyen más csoportba tartozhat. Unott válasza, csöndbe tört melódia. Kár értük, bár annyira nem aggódok. Abban igaza van, hogy mindig van nagyobb hal. És talán a nagyobb hal közülünk való lesz, és akkor az ő lelke is megtisztul, meg Adora-é is, aztán majd meglátjuk ki a menő a lelkek között. De egyik sem való igazán oda. Mert az alap megmaradna. A leli fájdalom, ami a halállal járt... vagy az élettel, megmaradna. Szegény kis árvák, itt kószálnak, elvesznek, tehetetlenségükben kegyetlenek. Válaszolnom illik, de még húzom az időt, mert húzni kell. Még nem rétem ezt a pöttöm nőszemélyt, se a másik kicsit nagyobbacskát. A válasza a feltételezésemre lehangoló. Nagyobb kreativitást vártam volna. Azt azonban sikeresen leszűrtem, hogy pontosan tudja az erejének a határait, és mivel tudja, hogy fikarcnyi esélyem sincs ellene, ezért bátran játszhat velem.
- Eli- sama...érdekes válasz volt ez. Ha úgy gondolod sosem lehetsz biztonságban és nem teremtheted meg a saját valóságod...akkor gondolom nem kedveled az életed ezen formáját.- nézek rá, s figyelem pár pillanatig, de igazából nem nyüstölöm tovább feleslegesen, úgy sem lenne képes megérteni azt, amit én ebből ki akarok hozni. Pedig értelmes lány, csak épp a gondolatai bekorlátozzák. Adora-chan meg olyan mint egy kedves idegen. Leginkább mint egy kedves pszichopata. Úgy váltogatja a hangulatait mint más a zokniját. Ügyes ez az igyekvés, fötrés, nyújtózkodás, de sajnos a takaró nem ér addig. Szóval akiről kérdezett, egy számára fontos emberke. Hogy tajtékzik a dühtől.
-Eli-sama remélem nem bánod, ha vissza adom a kölcsönt a szolgádnak, amit mondanék neki, valószínűleg nagyon fel fogja húzni. - mosolyodok el rá kissé gonoszan. Ha olyan amilyennek gondolom, hagyni fogja, kis szolgája ebből majd tanul. Ha beleegyező hallgatást, vagy bólintást kapok akkor folyatom is.
- Nos Adora-chan... amit érzel cseppet se, arrancarhoz illő. Mármint a gyűlölet, ha nem érdekelne, nem is érdeklődnél felőle. Nem lehet, hogy kicsit aggódsz ? Hehe- ez volt a piszkálás része. A másik, most jön
- Csak poénkodtam veled, de van egy mondást, a gyűlölet a tényeket nem ismerő szeretet, ugyan... a legnagyobb gonoszság a nemtörődömség és a közöny. A gyűlölet szánalmas. - fejtem ki az őszinte véleményemet. Valóban így gondolom, remélem az ifjú titán ezt azért annyira nem veszi zokon. De egy invitálásra is válaszolnom kell mielőtt rám támadna.
- Sajnálom, de vissza kell utasítsam kedvességedet, ugyan is én elfoglalt tudós vagyok, már így is kések. Már várnak rám...- megejtek egy elkínzott félmosolyt
- A hölgyeknek további szép napot kívánok, remélem már eleget kaptak belőlem... esetleg máskor még találkozunk. Minden tiszteletem a maguké!- mondtam, s nem fenyegetésnek szántam, de remélem, hogy legközelebb már kicsit nagyobb biztonságban leszek. Alázatos meghajlás feléjük. Őszintén remélem, hogy most már elég és hagynak eltűnni. Ha sikerül, jó pár száz méterrel arrébb állok meg és úgy döntök, egy ilyen kísérletre még nem vagyok felkészülve. Korai volt, hibáztam amikor átléptem. Még úgy jojózhatnak velem, ahogy akarnak, és ha egy ellenségesebb hatalmas lény, olyan mint Eli-sama jön a közelembe, nincs esélyem. Vakmerőség volt, ezen majd el kell gondolkodnom. Erasnak még várnia kell a randinkra, nekem meg még tűrnöm az undort, amikor csak eszembe jut a neve. Vissza nyitom az átjárót, meglepetésemre kedvem van visszanézni. Lehet, hogy ezek a lények otrombák, gonoszak, kiégettek, de jobbára őszinték. Magukhoz hűek... és ezért irigylem őket. Mert ezt odahaza, nem igazán fogok érezni. Biztosan visszajövök, és ha visszajövök akkor, megkeresem ezt a kettőt majd, ahogy ígértem.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Pént. Márc. 25, 2011 6:17 am

Ismerkedés /Nat/

Egyik láb a másik után, így koptatom ezt a poros utat. De miért is sétálok most erre? Gondoltam megsétáltatom már Csontost. Csakhogy itt az volt a baj, hogy őkelme nem akaródzott sétálni. Bevágta a hisztit és inkább aludt. Legyen, én akkor is sétálni fogok, azért nem fogok elmenni az autópálya végéig mert az sok időmbe kerülne és a végén éhen halnék. Olyan tíz kilométer elég is lesz nekem. A szokásos arrancar uniformis van rajtam, ami nincs teljesen végig begombolva a mellkasom közepéig van csak, a hátamon Orgo foglalja el a helyét a számból pedig kilóg egy cigi ami kellemes tempóban eregeti az é felé a füstöt. A sötét ég felé, ami mindig csak az éjszakát mutatja. Ez a természetes közegünk, az éjszaka. Bár nem zavar, hogy Aizen csinált nekünk egy mesterséges Napot is. Én kivagyok vele békülve plusz az én képességeim nem fény függök. Lehet csak amolyan látványosság a Nap, de azért nem rossz hogy van. Hogy ne unjam magamat teljesen széjjel ezért most gondolkodnom kell sajnos. De min elmélkedjek? A randimon? Azon most nem, majd máskor, talán a találkozásomon Elivel? Azon se inkább, inkább a harcaimon? Na azokon főleg nincs sok gondolkodni való. Lehet azon a küldetésen kéne amin Adorával voltam? Igen az lehet jó lesz. Mikor is volt már? Nem mostanában volt az igaz. De a nyomai még mindig megvannak. Mi lehet Chiba-channal, és Hakubóval? Na meg a kis tüzes lélekkel? Remélem ha megerősödtem lesz alkalmam újra találkozni vele, és akkor bizony lefogom tépni a fejét a nyakáról. Eh, szép álmok csak sajnos nem száz százalék hogy sikerülni is fog majd. Elég jól megerősítette őket Hakubo, na igen Ő is ott van még. Nem semmi tag lehet ha képes volt megteremteni Őket és rejtőzködni a shinigamik elől. Azt mondanám, hogy minimum kapitányi szinten mozog a tag, vele nem nekem kell majd kikezdenem. Vannak erre a feladatra erősebb arrancarok, majd valaki az espada közül megteszi. Na, annyit gondolkodtam, hogy elég messzire sétáltam már el, ideje megfordulni és rendet rakni otthon. Mert valamiért azt érzem, hogy Csontos igen csak szép nagy „rendet” rakott a szobámban. Na, az elhatározás meg is van, megállok és megfordulok, majd elkezdek menni haza, és rágyújtok egy újabb cigire. Pár kilométer után kezdek fáradni, ezért leülök az autópálya korlátjára kicsit pihenni és cigizni.

Tárgy: Re: HM3 autópálya Pént. Márc. 25, 2011 7:10 am

Ismerkedés /Vex/

*Egyre-egyre érdekesebb dolgok történnek velem mostanába. Egyre furábbakkal találkozok. Ami nem is zavar, mert az élet ettől izgalmas. Bár a furcsaság egészen relatív. Szerintem mindenki jó arc. Az a koponyás eset jó volt. Kár, hogy végül nem tudtam elmozdítani onnan a miniatür játszóházamat. De egy biztos, az lesz ezentúl a törzs helyem, hogy legyen mivel elfoglalnom magam. Majd valahogy vizet is kéne oda csempészni és akkor vizi kamikaze csúszda lesz belőle. Ha szabadalmaztatnám másoknak pénzért szerintem még meg is gazdagodnék előbb utóbb. Hmmm, egyszer talán.
Most már azért a mellényem is rajtam van. Itt nincs olyan meleg mint ott volt azon a sivatagos helyen. Most a kaszámat inkább a vállaimon viszintbe cipelem mindkét kezemmel támaszkodva rá. Élvezem a helyzetet, hogy nincs egyetlen egy fal sem, egy kanyar sem jelenleg. Csak sík egyenes út. Ez eltéveszthetetlen, bár nem vagyok ebben olyan biztos. Vannak itt nekem gyanús dolgok is, amire értetlenül tekintek. Ilyen pl. miért jön utánam egy hollow csirke? kajak elkezdett követni. Mi vagyok én tyúkanyó? Amikor megfordulok úgy csinál mint a strucc és állandóan bevágja a fejét az asztfaltba. Elnevetem magam és kinyújtom neki az egyik kezemet.*
- Na jó gyere, de ne piszkítsd be a rucimat!
*Simogatom meg majd felemelem és a kaszámra helyezem. had ücsörögjön még haladok előre. A szél most kellemesen szalad végig a hajamon és a nap sugarak most épp nem sütnek a szemeimbe. Vidám napnak tűnik ez a mai. Tök kihaltnak gondolom ezt az egészet. Kedvem lenne felordítani, hogy "hééé van itt valaki" de úgy se válaszolna senki szóval inkább. Haladok tovább. Egészen addig még a fülembe nem kakukkol ez a veréb. Ettől egyenesen hanyatt vágom magam ő bedig a földön elkezd gurulni. Menten fel is pattanok és csípőre teszem a kezemet.*
- Nem leszek a kamionod!
*Nézek rá durcásan majd elindulok. Nem tudom hogyan csináltam de úgy mentem, hogy észre sem vettem, hogy totál letértem az egyenes útról. Még hogy egyenesen nem lehet eltévedni? Natalienek sikerült. Megint ez a gyááá... nem baj fent a lámpa majd világít. Nem lesz éjjel és minden very happy lesz. Dudolászva szökelek tovább. Egészen addig tart ez a folyamat még neki megyek a korlátnak és azzal valakit a helyéről elbillentek. Oldalra billentem a fejem.*
- Hali csontváz!
*Valami elképesztően durva csontvázzal nézek jelenleg farkas szemet azt hiszem. De olyan kis ari. Egyik ujjammal a számhoz érek és morfondírozni kezdek. Majd a semmiből a kezemmel méregetni kezdem a csontvázt. Felpillantok a gazdájára.*
- Meg van! Te vagy a sikoly és ő a mestered! ugye?
*Vigyorgok rá. Közben pedig arra gondolok éppen, hogy milyen lenne egy ugyanilyen csontváz nőibe.*
~ Férfi csontváz...női csontváz....tudom már...masni kéne a tetejére és gyöngyök a csigolyái közé...~
*Valami elképesztő módon megszületett bennem az össz kép. Nem is volna rossz, legalább nem lenne olyan magányos ez a csontika. Fel is ülök a korlátra a kaszámmal együtt. S figyelem a számomra még ismeretlen alakot. Közben pedig termászetesen próbálom elhesengetni azt a verebet amely megint a kaszámra szállt. Nem igaz. Ezek mindenhol megtalálnak?*

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Márc. 27, 2011 2:37 am

Találkozás/Nat/

Kellemesen elüldögélek és cigizgetek, közben azon gondolkozok mennyire is fájna ha leesnék innen. Nem hiszem, hogy annyira fájdalmas lenne. Főleg mert homok van mindenfele az elég jól tompítaná az esést, habár ha a hátamra esek, akkor az fájdalmas lenne. Lenen egy szép vörös csík végig a hátsó részemen. Ja, meg nem hiszem, hogy kapnék egy darabig levegőt. Szívás lenne így befejezni, meg kicsit kínos. Inkább az lenne jó halál ha egy nő karjaiban érne utol a vég. Bár attól is függ ki karjai közt és milyen módon történne ez meg. Leginkább valami élvezetes helyzetben lenne jó, igen, nem pedig úgy hogy jól megver és abba halok bele. Bár abból kiindulva, hogy eddig nagyjából minden nő, akivel találkoztam minimum egy rúgással indít. Arra enged következtetni, hogy tényleg úgy fogom befejezni az életemet, hogy nők vesznek körbe és vernek. Bár lennék egy kicsit mazoista beállítottságú, akkor élvezném is ha megvernek. Pech hogy nem vagyok az. Akkor nem lenne baj a verés, élvezném is, azt is ha egy szőrszálat kitépnek a lábamból. De az nem élvezetes, Csontos se élvezte, amikor a farkából téptem ki egyet, sőt inkább azonnal nyalogatni kezdte. Komolyan, ha én tépnék ki egy szálat a farkamból én nem nyalogatnám. Már megint miken jár az eszem? Szerintem én néha tényleg valami orvosi kezelésre szorulok. Mintha dudorászást hallanék. Erre járna valaki? Van másik olyan hülye, aki gyalog indul el? Szerintem csak képzelődök és ennyi. Ezt a logikus magyarázatot, amit magamnak adtam felborítja az, hogy valaki lelök a korlátról. Elterülök az aszfalton de hamar felpattanok, meglepetten nézem meg magamnak azt, aki ezt csinálta velem. Meglepődtem volna ha nem nő lenne az illető. Milyen csontváz? Ennyit nem fogytam szerintem, nem is fogyókúrázok, akkor milyen csontváz? Sikoly, mester? Mit szed ez a csaj, adhatna nekem is belőle. Talán akkor én meg szivárványszínű meleg nyuszikat látnék, akik egymáson élik ki beteges és perverz vágyaikat. Eh, a cigim is eltört, remek gyújthatok rá másikra. Bunkó leszek és nem kínálom meg, ha már lelökött, akkor viselje ezt a kemény büntetést. Leporolom magamat és visszaülők a helyemre ahonnan lelöktek.
- Csontváz a fenéket, Karasu a nevem. Nem is látszanak a bordáim, van rajtam hús és minden ami kellhet. De mindjárt kapsz egy barackot a fejedre és akkor majd te fogsz sikoltozni. Eh, na mindegy, remélem a csirkéd nem fertőző?

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Márc. 27, 2011 3:02 am

Ismerkedés /Vex/

*Továbbra is próbálom hesengetni a csirkét, de nem igazán megy. Ami mondjuk mókás, mert nem vagyok hozzá szokva, hogy ennyire tapadnak rám az állatok. De mindegy is. Ezek szerint szerethető vagyok az állatok számára, s ez egy igen csak jó pont rám nézve. Na de mindegy is. Sikerült legázolnom a helyéről ezt az arrancart. Aki láthatóan meg van lepve. Ettől csak én leszek még jobban meglepve. Totálisan azt hittem eltévedtem. De nem, valaki nagyon is valóságosnak tűnik.*
- Karakura? voááá olyan a neved mint annak a városnak. De cuki neved van Karakura!
*Vigyorgok rá az illetőre majd közelebb lépek hozzá és meg veregetem a vállát. Nekem tetszik a neve. Eléggé kreatív. Bizonyára onnan is származhat. Legalább ha meghallják a nevét elcsodálkoznak egy pillanatra. Most éppen egy helyben állva vizuálok egy eléggé merész képet. Olyan aminek a kellős közepén a csonti Karakura áll és kardját az ég felé emeli!*
~ Én vagyok Karakurájzer. S jöttem megmenteni titeket a shinigamik elől, hogy végső pusztulásotok az én kezemben legyen!!!!~
*Közben pedig a fekete palástja a szél hatására lebegni kezd. Ez egy eléggé durva képnek látszik, de nem éppen irreális. Elvégre ki tudja milyen erős is lesz a jövőben Karakurájzer. Vááá, gyémántokba állnak a szemeim. Már tudatosulni kezd bennem, hogy én is ott akarok lenni mikor ez megtörténik. Szóval csak merem remélni, hogy majd engemet is elhív a végső leszámolásra, hogy plüsseimmel beboríthassam a várost. El is dőlök ebben az álmodozásban az út mellett és a felettünk lévő felhőket kezdem bámulni. Erre a csirkém ismét arrébb gurul és inkább úgy dönt Karakura fejére repül.*
- Héé Karakurájzer, mióta vagy itt? te nem tévedtél el? nem tudom állandóan csak követ!
*Rántok vállat a feltételezett kérdésére. Most valószínűleg őt fogja követni. Ezt abból gondolom, hogy ha felpillantok látom, hogy a csirke igen csak bele fészkelte magát Karakura hajába. Sőt mi több kopogni kezd a fején. Elnevetem magam.*
~ Nincs ott semmi sem..csirke...~

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Márc. 27, 2011 4:16 am

Ismerkedés/Nat/

Elkerekedik a szemem, mi van a nevemmel? Ez tényleg beszedet valamit szerintem, mert magától nem lehet senki ilyen szőke, oké nem szőke rózsaszín. S még én azt hittem én vagyok ilyen zakkant arrancar, hát van, aki rajtam is túltesz? Igaz én nem pont, nos, nem vagyok kicsit, hogyan fejezem ki magamat, hogy ne legyen sértő? Nem vagyok olyan, akinek van pár hibás szektor a fejében. Bár végig nézve ezen az arrancaron. Nála az is csoda ha van egyáltalán szektor a fejében. De az ilyen személyeket kedvelem. De azért a nevem miatt kap még. Ökölbe szorítom a kezemet és adok a fejére egy barackot. Nos, nagyjából a fejem olyan kétszer akkora lesz, mint volt, a szemeim is megnőnek és leordítom a fejét. Nem az a támadó ordítás, inkább csak a kioktató fajta.
- Nem Karakura, Karasu, K mint Karasu. Véletlenül se várós név. De inkább nevez Vexnek – ismét normális méretű lesz a fejem, remélem megértette a nevemet. Megtisztelő lehet ha egy város után neveznek el. De ne pont egy olyan után, ami általában csatatér szokott lenni. Érdekes azért, elég gyakran csak Karakurában találkozok shinigamikkal. A világ más országaiban nincsenek olyan személyek kiknek megfelelő a lelkük a fogyasztásra? Most megfogadom, a következő alkalommal, amikor csak úgy átmegyek az Emberi világba nem Karakura lesz az a város ahol megfogok jeleni. Így talán elfogom kerülni a találkozást a shinigamikkal. Kaptam egy vállveregetést is. Gondolom valami elismerés féle lehet. Most meg mit csinál? Miért fekszik le? Várja, hogy halálra gázolják? Akkor egy darabig itt fog fetrengeni szerintem. Olyan gyakran járnak erre járművek mint amilyen gyakran van nekem sikerélményem a nőkkel kapcsolatban. Remek, már fészek is lettem. Ha rak egy tojást a hajamra vagy valami mást, akkor igen csak mérges leszek. De addig is elfogom viselni. Csak nem tudta megjegyezni a nevemet. Most leginkább elővenném Orgot és a hajából egy keveset levágnék, úgy nyakból.
- Vex, maradjunk a Vexnél, de te nem mondtad még meg a neved… Rózsi. És csak pár órája, éppen indultam hazafelé a kutyám már biztosan vár. Hát követhetne tovább tégedet, és nem az én fejemet kéne fának néznie.
Értem arra, hogy kopogtatni kezdi a fejemet. Ott aztán kereshet bogarakat, nincs sok. Talán csak az a pók ami beszőtte már az agyamat. Felnyúlok érte és leveszem a fejemről. A markomban fogom és nézem, szegényke, kancsi is elég ostobán néz ki, lehet inkább Rózsival kéne maradnia, összeillenek. Két kicsit bugyuta kirak egy fél normálist. De inkább a vállamra rakom a madárkát.
- Na a neved az lesz hogy Veréb, kifogás nincs. – ez is letudva, elneveztem a madarat is. Nekem pedig ideje lesz lassan tovább menni.
- Rózsi, jössz velem? Vagy maradsz és holdazol tovább?

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Márc. 27, 2011 5:24 am

Ismerkedés /Vex/

*Én tényleg meg tettem minden tőlem telhetőt. Még kedves is vagyok meg minden. Sőt, ha tudná mit is vizuálok éppenséggel, lehet el is csodálkozna. Erre mit kapok? A feje akkora lesz mint a Mont Everest. Én pedig e mellett még kicsinek is számítok a 175 centimmel. Pedig akárhogy is mérném max 25 centivel magasabb nálam + ugye bár a három méteresre nőtt feje. De akkora, hogy elcsodálkozom. Elnevetem magam, mert eszembe jut valami.*
~ Ha a feje ekkora és gömbölyödik akkor légballonnak lehetne használni. S ha légballon akkor viláááágkörüli úúúúút!~
*Huhu, olyan jó ötleteim támadtak jelen pillanatban, hogy fel is tápászkodok restül az útról és ahelyett, hogy a felhőket nézném inkább magamban kezdem egyengetni az új nevemet. A hajamra tekintek. Ugyebár csak arról adhatta a nevemet. Ezért rá is kacsintok jó kedélyűen egyet. Nem tudtam, hogy vannak itt olyanok akik kényükre, kedvükre elneveznek másokat. De ez nekem most roppantul szimpatikus, így hát legyen. Ha Kara izéval legközelebb is találkozok, legyen csak abban a hitben hogy így hívnak. Nekem tetszik. El is vigyorodom és látammal pár követ arrébb rugdosok.*
- Háh! Kara...izé...akarom mondani Vex, te zseni vagy! Ki találtad a Nevem!
*Kicsit emelem meg buzgón a hangomat majd figyelem ahogyan a verebet a vállára teszi. Szép kis látvány. Legalább nem engem fog követni örökkön örökké, hanem ezentúl valószínűleg őt. Legalább nem lesz olyan magányos s búvalnyelt mint a legtöbb itteni arrancar.*
- Nem nem, legyen csak a tied! Nekem itt van ez!
*Emelem fel a kezemet tagadón. Ebből kifolyólag előveszem a hátamról a plüssömet és ölelgetni kezdem. Ő az én igazi társam. Nem emlékszem már honnan is van, csak úgy van nálam, már nagyon nagyon régóta. S ez nekem így is a legjobb. Szóval pörgök vele kettőt, hármat mire véletlen benyomódik a gomb. El is dobom rögtön. Kitüskésedett és már megint felsértette a bőrömet.*
- Gyáháháháháhá!
*Nyitott szájjal nagy "X" szemekkel lepődök meg az egészen. Ez valami baromira fáj. Annyira, hogy a szemöldököm is csak remegni tud az egészre. Szerencsére a tüskék eltűnnek. Sóhajtok egy hatalmasat s felveszem a földről majd ismételten a hátamra teszem a kis felszerelésem.*
- Hová megyünk? persze hogy megyek!
*Lóbálni kezdem a kezeimet és természetesen követem őt akárhova is mennénk. Ami viszont szembe tűnő nekem, hogy lépek párat s pár hollow merészkedett méteres távolságon belülre. Vexre pillantok nyújtott nyelvvel.*
- Úgy se kapsz el bibibiiiiiiiiiiii!
*Kezdek el rohanni. De úgy, hogy az az egy két hollowot kitaktikázva kerüljem ki. Nem normálisnak gondolhatna egy kívül álló, de én játszani akarok. Vagy játékot űzni egy kis harcnak induló semmiből? Nem tudni. Én most szaladni kezdek az út mentén még magamban az "ec pec kimehetsz"-et mondogatom. Hogy minek? Magam sem tudom, de jobb mintha kornyikálni kezdenék. Bár az is mókás lenne...*

Tárgy: Re: HM3 autópálya Vas. Márc. 27, 2011 7:54 am

Ismerkedés /Nat/

Most miért kacsintott rám? Bejövök neki talán? Bár az ilyen csajok azok a tipikus, „esze semmi dugd meg jól”, utána meg hagyd ott ahol van és vissza se néz. Csak akkor ha elkaptál tőle valami betegséget, mert akkor bizony verés van kilátásban. Na, legalább az én nevemet megjegyzi. Kérdően felvonom a szemöldökömet. Nincs az-az isten, hogy ilyen hülye nevet adjanak neki. Rózsi? Á az nem lehet, szerintem biztos, hogy be voltak tépve a szülei, amikor elnevezték, mert normális állapotban lehetetlen hogy így nevezzenek valakit.
- Remek Rózsika, bár kicsit érdekes neved van. – most elképzelem, hogy harcolni kezd valakivel. Bemutatkozás „ Arrancar szám Rózsi vagyok”. Oké, én a helyszínen halnék bele a röhögésbe. Lehet ez egy gonosz trükk, direkt ez a neve, csak azért, hogy nyerjen. Micsoda taktikai érzék, lehet mégse olyan szők…. akarom mondani rózsaszín mint látszik? Remek, a madárka maradhat velem, lehet inkább elzavarom majd, mert Csontos talán megakarja majd enni. Mi van neki? Nos, eléggé érdekes lesz az arckifejezésem. Meglepet mint Nyikolajt a tetvek, egy arrancar akinél egy plüss van? S még én hittem magamat kicsit különcnek azért, hogy nem tartom magamat normális arrancarnak. Akinek csak az a lényeg, hogy lelket zabáljon és öljön, ezzel a jelmondattal „Vér bél, lincslincslincs”. De ez jó, ha lenne szívem most örömmel töltene el a dolog, hogy van egy olyan arrancar aki kicsit hasonlít rám. Erről jut eszembe, szív. Végig kigombolom a felsőmet, és félre húzom a hollow lyukamtól. Elég nagy, pont ott ahol a dobogó szervemnek kéne lennie, megfelelő is. Felnyúlok Verébért, majd szépen a hollow lyukamba rakom.
- Na, nehogy csipkelődj vagy kapirgálj, mert hamar rántott csirke leszel. – majd szépen elvigyorodok és nevetni kezdek a plüssén. Veszélyes, főleg ha ráül. Akkor aztán vicces dolgok lennének, lehet a plafont is keresztüldöfné a fejével.
- Én haza, és ezáltal te is jöhetsz velem Las-ba de nem Vegasba. – én elindulok szépen és ezek szerint követni fog. Jé, miért jöttek ezek a hollowok? Lényegtelen, nálunk gyengébbek, és amúgy is a mi fajtánk, ezért se kell nekik ártani. He….? Fogócskázni? Régen játszottam már, de nem is rossz ötlet.
- Na, Veréb kapaszkodj. – majd neki iramodok, keresztülugrok a hollowok felett, és szaladni kezdek Rózsi után. Gyors és előnye is van, inkább sonidoval megyek utána. Eddig nem is tűnt fel, hogy mennyit fejlődtem a harcaim alatt. Mintha gyorsabb lennék, egész jó érzés. Hamar beérem így Rozsit, a kezemet a vállára rakom.
- Megvagy, te vagy a fogó. - majd elengedem a vállát és én kezdek előle futni.