*Komolyan, ez a Carl olyan, mint valami rossz útra tért kisgyerek. Egy halk sóhajt hallatok a „ne nyúlj hozzám” kijelentés után, új fracciónom valami miatt igencsak idegesnek tűnik. Talán azt hiszi, hogy nagyon teljesítenie kell meg példát mutatnia, meg mit tudom én, és egyszerűen nem tud lazítani. Erre utal az a nyálas szöveg a tiszteletről, amire egy szemforgatással válaszolok, mert nem igazán értem, hogy most mire is akar kilyukadni. Mit értem el? Azt, hogy kaptam egy magas rangot, és ezáltal csapdába szorítottam magam, hogy nap mint nap attól retteghessek, hogy egyszer csak Aizen-sama eldob majd, mint egy használt zsepit. Cseppet sem kellemes azzal a tudattal élni, hogy akármikor arra a sorsra juthatok, mint megannyi privaron. Azonban ha megpróbálnék elmenekülni, lehet, hogy sokkal rosszabb sorsom lenne a Tres Cifras tagjainál, hisz már nem csak Soul Society célpontja lennék, és megannyi arrancar örömmel keresne meg a fejemért kitűzött jutalom reményében. Nem nekem való a menekültek életmódja, azonban ez az egész espadásdi is kezd az idegeimre menni. Néha egyszerűen sok nekem ez az egész. Úgymond példát kéne mutatnom, mert vezető szerepben vagyok, vagy mi a fene. Persze a vezető képességeimet senki sem vonhatja kétségbe, teljesen egyértelmű, hogy értek hozzá, meg azért már túléltem olyan helyzeteket, amiket átlagos képességű arrancar nem lenne képes. De mégis, az, hogy mindig tökéletesnek tűnjek, az nem nekem való. Nem akarok „jó kislány” lenni, és azért sem akarok szégyenkezni, ami valójában vagyok. Én csak önmagam akarok lenni, és nem érdekel, ha kiröhögnek azért, mert nekem fontosabb a magam által felépített baráti köröm talán még a saját életemnél is. Ha arra van szükség, képes lennék áldozatot hozni azokért, akik igazán fontosak. Gondolom, nem ezt várná el az ember egy Espadától.*
- Aztán csak óvatosan azokkal a hirtelen válaszreakciókkal. - *bontom fel unottan a sört, és fintorgok egyet, amikor a füst a közelembe merészel jönni. Nem vagyok oda a cigarettáért, nem szeretem a szagát, bár ettől függetlenül sosem zavart, ha mások dohányoznak körülöttem. Persze, amíg nem fújják pofátlanul a képembe a füstöt, mert az igencsak zavaró. Most is cseppet irritál, hogy a hülye füstöt pont erre fújja a szél, amikor a másik irányba kéne, így kicsit előre dőlök, hogy ne zavarjon annyira. Remélem, hogy Carl is veszi a célzást, hogy úgy füstöljön, hogy még véletlenül se rám szálljon a bűze. A szél meg igazán terelhetné a másik irányba is, ugyanis az 5. legerősebb arrancar vagyok, éppen ezért azt kéne tennie, amit én akarok. -.- Hát na, hatalmam van itt, még ha korlátozottan is, mit kell ezen tagadni?
Merő tévedés, miszerint feleslegesen mondtam el a hivatalos szöveget. Igaz, hogy egyértelmű dolgokat magyaráztam el, de én soha semmit sem teszek feleslegesen! Ha van itt valami, ami felesleges, az Carl teljesítmény kényszere, mert úgy sem attól fog befutó lenni, ha szép dolgokat mond nekem. Sosem tartoztam azok közé az üresfejű, álmodozó kiscsajok közé, akiket szép dumákkal lehet hülyíteni, és még mindig jobban csípem azt, ha valaki egyszerűen megmondja nekem a véleményét, még ha az éppen ellentétes is az enyémmel. Persze, ha gondolatolvasó lennék, Carl arrancar élete valószínűleg már véget ért volna, egy gyors fejmetszéssel meg némi morgolódással elintézném könnyen, azonban igazán szerencsésnek mondhatja magát, amiért nem rendelkezem eme képességekkel. Így aztán nem állok annak tudatában, hogy fracciónom azt hiszi, ő a kemény legény, csak mert hogy ő választott engem. Nincs olyan helyzetben, hogy efféle beképzeltséget megengedjen magának, meg végül is tökmindegy, a lényeg, hogy a fracciónom, és kész. Azt meg már elmondtam, hogy engem marhára nem érdekel, mit csinál a szabadidejében, csak harcokon és küldetéseken szedje kicsit össze magát. Vagyis nem kicsit, mert természetesen teljes sikert várok el, bármi is legyen az adott küldetés célja. Eddig szerencsére egy fracciónomban sem kellett olyan nagyot csalódnom, még Raúl is összekapta magát, amikor szükség volt rá, de egyszer esküszöm, elküldöm kávéültetményekre dolgozni, amiért ilyen bamba. >_>*
- Na és, mit szoktál szabadidődben csinálni? Hobby, barátok, meg ilyenek, vagy ha esetleg tudnom kell rólad valamit. Meg majd egyszer sort kéne keríteni fraccióntársaid megismerésére. A többségük elég rendes fazon, szerintem kedvelni fogod őket, bár az ikrekkel azért legyél óvatos, érdekes humorérzékük van. Egy gyrost esetleg? - *rendelek máris két gyrost a büféből, miután az utolsó kortyot is kiiszom a sörömből. Ez se tartott sokáig, ehh… Inkább veszek ebből is még egyet, a sör meg amúgy sem olyan pia, amitől fejre tudnék állni. Amennyi alkoholt megittam életem során, már alig vagyok képes arra, hogy bármitől is berúgjak, meg a detoxos eset után még mértéket is igyekszem tartani. Pedig azt fogadtam meg az a bizonyos nap után, hogy soha többé nem iszok, de hát aki ekkora bor,-és egyéb szeszesital gyűjteménnyel rendelkezik, az nem tehet ilyen elhamarkodott döntéseket. Pláne így, hogy mindig akad egy-egy új arc, akit megkínálhatok velük.*

*Van valami legújabb alárendeltemben, ami baromira nem hagy nyugodni. Nem, nem vagyok egy meghunyászkodó alak, aki összehugyozza magát, ha valaki olyannal találkozik, akinek a sötét oldala sokkal nagyobb, mint ami bennem rejtőzik, viszont nem ez az első olyan eset, amikor olyan dologgal állok szemben, amit egy átlagos arrancar jobban szeretne nem ismerni. Nem is tudom, ezt a rossz érzést egyszerűen nem vagyok képes megmagyarázni, s ez a fura aura, ami körüllengi fracciónom, szótlanul arra figyelmeztet, hogy figyeljek a hátam mögé, mert különben könnyen megjárhatom. Nem mintha olyan egyszerű dolga lenne annak, aki esetlen meg akarna ölni… a legtöbb méregre egyszerűen immunis vagyok, meg amúgy is, én is mérgekkel támadok, vagy mi a fene, s Hueco Mundo egyik legrettegettebb harcosa vagyok, de mégis, amolyan belső hang az, ami mintha arra akarna figyelmeztetni, hogy fél szememet tartsam rajta Carlon. Nem hiszem, hogy paranoiás lennék, ez csupán óvatosság, hiszen egy hatodik érzékem folyamatosan azt súgja, hogy valami akkor sem stimmel fracciónommal. Az esze, az viszont biztos a helyén van, bár kedves gesztus lenne tőle, ha hajlandó lenne nem az én pofámba fújni a füstöt. Az illem azt követelné, hogy legalább igyekezzen alkalmazkodni, ha már egyrészt ő a füstös, másrészt meg a felettese vagyok, és én nem vagyok hajlandó eltűrni tőle, hogy csak így semmibe vegyen. Felőlem lehet rólam rossz véleménye, az igazából soha senkitől sem zavart – legalábbis próbáltam nem mutatni és nemtörődöm módon viselkedni - , de azt nem engedem meg, hogy bárki is ennyire elszálljon magától.*
- Hogy nekem? A hobbyjaim? - *fordulok a lehető legártatlanabb mosolyommal felé, ám amikor tekintetem találkozik az övével, az már csak rosszat sejtet. Attól, mert nem várom el, hogy palotapincsiként nyalogassa a talpam, még nem jelenti azt, hogy hagyni fogom, hogy semmibe vegyen. Különben is, nem csak rangban állok magasan felette, de erőben is. Ha sikerül megragadnom a tekintetét – mert miért is ne sikerülne - , akkor a mr jól ismert, kedvenc technikámat alkalmazom rajta. Elég ritka az, hogy fracciónon alkalmazom, de néha kénytelen vagyok rá, ha el akarom érni, amit akarok. Még Lala és Lily is meghúzták magukat, amióta használtam rajtuk eme képességem. És igen, René kiakadt, de hát az ő baja… Minden esetre ajánlom Carlnak, hogy ne akadjon ki, most már bizonyára érteni fogja legalább, amit közölni akarok. Ha én megkértem rá, hogy ne fújja a pofámba a füstöt, akkor legyen olyan kedves és igyekezzen legalább úgy tartani azt a büdös rudat, hogy ne én legyek nikotinszagú tőle, és ne nekem kelljen fuldokolnom azért, mert Ő döntött úgy, hogy szívesen rohasztaná le a tüdejét.*
- Először is az, hogy legalább annyi tiszteletet vívjak ki másokból, amennyit én is megadok nekik. Vagyis ha valakit megkérek, hogy ne az én képembe fújja a füstöt, akkor az lesz szíves alkalmazkodni, világos? ^^ - *vázolom fel a helyzetet, és azt hiszem, boldog lehet, mert végre megkapta, amit akart, és képes voltam drasztikusabb eszközöket bevetni ahhoz, hogy végre megértessem vele, amit akarok. Eközben ha sikerül a technikám, Carl még lélegezni, de pislogni se tud majd. Kiprovokálta belőlem, és még kifejezetten kedves voltam. Nem vagyok hajlandó eltűrni senkitől, hogy ennyire semmibe vegyenek.
A cigarettáját legalább életben hagyom, bár félig tuti leég, mire befejezem a monológom. Ezek után valószínűleg nem meri majd még egyszer felém terelni a füstöt, de ha mégis, akkor úgy tűnik, további bemutatóra lesz szükségem, hogy nyomatékosítsam az üzenetem. A rendelt italt már csak unott képpel méregetem, igazából semmi kedvem még egy kortyot inni belőle, pedig nem, nem vagyok másnapos, egyáltalán nem, és tegnap sem ittam semmit. Nem vagyok alkoholista, az csak egy hülye pletyka, ami elterjedt rólam, vili? >_>*
- Szeretek a barátaimmal lógni, és persze ha gondolod, te is nyugodtan csatlakozhatsz a társasághoz. Aztán, érdekelnek a természettudományok és a saját képregényemen dolgozok, de nem valami jó, csak úgy eltöltöm vele az időm. Természetesen mindezek csak másodlagos dolgok, hisz kötelességemnek leginkább azt érzem, hogy fracciónjaimmal Las Noches egyik legerősebb harci egységét alkossuk. Végül is, háború van. Viszont ha nem haragszol, akkor nekem most le kéne lépnem, van mára egy találkozóm valakivel. Ha valami kérdésed van még, akkor általában a szobámnál megtalálsz, vagy az egyik szórakozóhelyen, nem nehéz megtalálni. Hát akkor, örülök, hogy megismerhettelek, Carl. - *veregetem meg távozás – csak azért is – a vállát, s igazán ajánlom neki azt, hogy ezentúl óvakodjon a cigarettafüst rám való terelésétől, mert egyáltalán nem volt szórakoztató. A virágot persze nem hagyom itt, mert szemét dolog lenne tőlem és kész, én pedig nem vagyok olyan. Még ha az előbbiek miatt Carl talán egy utolsó rohadéknak is fog elékönyvelni.*

Mint Hueco Mundoi önjelölt védelmi vonal, vagyis én, szükségét éreztem annak, hogy ellenőrizzem a Hueco Mundon átvonuló autópályát, aminek ugyan nem látom semmi értelmét, de hála drága hollowtársaink megfeszített erejének, gyorsan létrejött. Autó nincs semerre, csupán egy nyomjelzés lehet, hogy merre találják a várost. Vagyis az egyetlen várost ebben a világban. Vajon miért nem építettek meg többet is ezen a vidéken? Aizen egyeduralma és GDP miatt biztos nem tellett volna rá...
Már legalább egy kilómétert gyalogoltam végig a kietlen úton, számolgatva a kátyúkat és egyéb veszélyes helyeket, amiket a sugárzó nap hozhatott létre, mikor egy hirtelen megjelenő reiatsu forrást vettem észre, ami a közelből jött. Szétnézek, de sehol sem látok semmit. Lehet azért van ez, mert jobbról és balról is homodűnék határolják az utat. Biztos valamelyik oldalon van az egyik dűne mögött és amilyen hirtelen a semmiből bukkant fel, azt mondanám, hogy valamilyen átjáró lesz. Biztos az egyik arrancar tért vissza egy küldetésről. Jó, hogy neki egyéb dolga sincs, csak shinigamikat hajkurászni. Nekem meg semmi extra az út hibáinak számolgatásán kívül.
Megtorpanok, mert mellettem egy óriási kátyú gubbaszt az aszfaltban. Miféle álnok időjárás okozhatta ezt? Lehajolok, hogy jobban szemügyre vegyem. Ez így nem jó, még baleset is lehet belőle! Gyorsan csinálok egy fényképet az útburkolati hibáról, majd figyelmemet a közeledő reiatsu forrás irányába terelem. Még mindig nem tudom megmondani, hogy merről jöhet pontosan, De az érzés jobban húz a jobb oldalam felé, így arra fordulok, bal kezemet napellenzőként használva.
Nem kell magamban csalódnom, a dűne tetején rövidesen egy arrancar jelenik meg. Láthatóan férfi és egy táska is van nála. Vajon egyedül van? Aizennek nem szokása egyszemélyes akciók kiosztása. Vagy a másik lehetséges dolog, hogy többen indultak el és csak ő jött vissza... De akkor is, miért pont ide, az autópálya mellé? Mehetett volna egyenest a királyhoz. Meglepődöttnek tűnik, még hallok is valami megjegyzést az útra.
- Nemrég..! - mondom kicsit hangosabban, hogy biztos jól megértse és észre is vegyen., majd teszek pár lépést az irányába.
- Üdv, tudok segíteni valamiben, hogy erre jöttél? Küldetésen vagy? - kérdem, majd reflexszerűen szétnézek jobbra és balra is. Nem jön autó. Hehe...

- Ó, azt mondod árulás? Ezek szerint most meg azt a helyet árultad el, ahol eddig voltál… Minden esetre jó látni, hogy rájöttél, az arrancaroknak össze kell tartaniuk. – mondm, majd intek neki, hogy kövessen. Visszavezetem Las Nochesbe. Szerencsére nem kell olyan sokat menni, csak pár kilométer az út és az is jó, hogy csak szinte csak egyenes. Nem ágazik el, nem kanyarodik a sivatag mélyére, csak egyenest. Arra nincs semmi, minek menne arra bárki..?
- Hogyne, indulhatunk is vissza Aizen színe elé. – Azt mondja régen tett jelentést. Nem tudom miről kéne jelentést tennie, ha egyáltalában véve nem is szolgált itt senkinek. Elvégre nem erről szól az árulás..? Persze nincs jogom ítélkezni, csupán a logikai hibák mindig is megfogtak. Úgy értem ha igazán odafigyelünk arra, amit a másik mond, könnyedén kielemezhetjük és felhasználhatjuk ellene. Csak egy kis odafigyelés kell. Na nem mintha én fel akarnék bármit is használni egy másik arrancar ellen, nem erről van szó…
- Az út innen egyenesen vezet tovább, akár egyedül is eljuthatnál. De én itt mára végeztem, szóval megyek veled, majd holnap kijövök újra, hogy átnézzem a maradékot. – mondom, majd a gyér útra mutatok.
Belenyúlok nadrágom zsebébe és egy kis zacskót veszek ki. Kibontom, s belelesek. A tartalma nem más, mint néhány kétszersült. Mi más jutni egy katonának? Minden esetre az emberek világából való és a fűszerezése miatt igazán ízletes. Ez az ebédem. Las Noches nem hajlandó napszámot fizetni, sőt semmiért nem kapunk pénzt. Maximum egy kis elismerést. Bár ha jobban belegondolok, nem is kell nekünk pénz, a végén még a mi társadalmunk is olyan kapitalista lenne, mint az embereké. És akkor Aizen lehetne a miniszterelnök. De ez nem vicces, a szegény kuldos arrancarok nem kapnának családit, csak a gyorsan szaporodó hollowoknak jutna a segély. És akkor a sok hollow itt szálguldozna a béjemvével meg a merdzsóval, közben meg az elszegényedett arrancar a kis szuzuki szvifttel… Hű, de kegyetlen élet lenne..!
- Szóval miért fordultál az árulás felé? Jobban húzott egy másik oldal? Netén Aizen a hunyó? – kérdezősködök újdonsült ismerősömtől mindenfélét arra nézve, hogy a mi a rosseb vehette rá az árulásra. Aizen helyében kitömném üveggyapottal és a falra akasztanám, de mivel nem én vagyok Aizen és ráadásul nem is vagyok ilyen elvetemült, így ez biztos nem fog megvalósulni. Hisz’ mégis csak egy arrancar!

előzmények


Egy félbarbár szakadt idegen toppan ki elém a dűnék porából. Én kissé hátra hőkölök, csupa kosz és por és juj. A tekintete akár egy űzött vadé, szinte alig hisz a szemének.
- Nem ez pajtikám...a nevem Raiden- Mondom és mosolyogva meghajolok kicsit, ekkor hátra pördítem a könyököm alá a botot, de nem teszem el Kai-nak igaza van, elég hangosak voltunk. Bárki itt lehet a közelben. De ki tudja hogy miféle ez a jöttment jobb ha nem tartom ár a fegyverem .
érzek valamit, kicsit messzebb, de ezt még nekik nem kell tudniuk, továbbra is úgy csinálok, mint akit egy kicsit sem zavar ez... vérbeli színész vagyok ^^. Újaimmal, ekkor egy filmből vett mókás mozdulattal a szememtől felé intek vigyorogva, valahogy úgy ahogy James Bond tenné,
- Masamune Raiden... és ő itt mellettem Kihaku Kai, kutatni jöttünk ide. Te ki vagy? Vagy, jobban szeretnéd ha úgy kérdezném, hogy hát ez mi vagy ?- nevetek egy kicsit aztán ijesztően gyorsan lefagy a mosoly az arcomról, egyáltalán nem hagyom, hogy szóhoz jusson. * Most mrá biztos vagyok benne hogy valami van a közelben*
- Te pont úgy nézel ki mint aki még itt ragadt... mi ez a cucc... adjál már magadra ^^ . De lehet, hogy erre ez a divat ...bár itt inkább a fehér a divat nem a fekete >.<- és ekkor meglátom a kezét. *te jó ég* tágra nyílik a szemem és mélyen beszívom a levegőt.
- Te jóságos... hát ez? Mi ez itt a kezed helyén?- pofátlanul odarohanok, csak egy vörös hajcsíkot látni és már is új érdeklődésem, számomra roppant érdekes alanyával foglalkozom, amire rá kell jönnöm, hogy él... O.o. Ki is ment a fejemből, hogy egy vadidegen tök szakadt és koszos Shinigamit tapizok... annyira leköt az új felfedezés. eresze nem úgy ahogy egyesek gondolják... juj mire gondolsz.-.-.
- Hűűűű *.* Ilyen nekem is kell...- nézegetem elmélyülten ,meg-megigazítgatom közben a vékony keretes szemüvegem, és ahogy hozzáértem, hogy meglessem, a töltés át is áramlott aminek a következménye, hogy az ő haja is kezdett ellentmondani a gravitációnak.

Érdeklődve figyeltem a hirtelen megjelenő alakot. Hát igen, nem pont a jól ápoltság mintaképéhez volt szerencsénk. Egyáltalán nem. A fickón lassan több homok volt, mint egy sivatagban. Amikor Raiden bemutatott engem, én csak bólintottam neki, üdvözlésképpen. Na de ami ezután történt, arra még én se számítottam. Ugyanis az én ,,őrült" tudós társam szépen odament az idegenhez és elkezdte vizsgálgatni, mint valami kísérleti nyulat. Én csak álltam ott egy helyben, ahogy elképedve figyeltem Raiden ténykedését. Nem tagadom, néhány izzadtságcsepp meg is jelent a homlokomon, jelezve, hogy eléggé meghökkentőnek találom én ezt az egészet. Második napja voltam összezárva ezzel a tudomány emberével, de ennyi idő még nem volt elég ahhoz, hogy megszokjam a hóbortjait.

- Mi lenne, ha hagynád élni szegényt, hogy legalább egy kérdésedre válaszolhasson? - tettem fel az igencsak logikus kérdést.
Szó mi szó, ha én az idegen helyében lettem volna, már rég levágtam volna egyet az idegesítő vörösnek. Mondjuk valószínűleg az még nem lett volna elég, hogy kedvét szegjem a vizsgálódástól, de legalább jól éreztem volna magamat néhány perc erejéig.

Amikor az a kis izé a kezén megharap, akkor olyan gyorsan rántom el a kezem, mintha meg akarnám hazudtolni vele a térelméleteket. Amint elengedtem a férfit és az idegesítő beszélő és felettébb szemtelen kis izét a kezén, a haja és egyéb szőrei is visszakapták nyugalmi állapotukat.
- Ember hol szedted ezt össze... én tutira meghülyülnék tőle ^^- talán ez azért is igaz, mert az már nekem is leesett, hogy a kis beszélő parazita, (eztán kukacnak becézném ha szabad és most cseppet sem érdekel ha netán neve is van.) szóval a kukac láthatóan pont ugyan annyit beszél mint én... és mivel én nem vagyok nőböl, előbb utóbb vagy ő vagy én . És én kedvesebb, aranyosabb bolondabb és szebb is vagyok ^^.

Pár pillanat erejéig még gonosz szemekkel méregetem a kis bestiát, eljutott a tudatos gondolkozásomig az is amit a férfi, nevén nevezvén, Saruwatari Kazuma mondott, s bár látszólag későn esett le az infó, látszólag, és tényleg csak látszólag mert, az én agyam szereti elsődleges érdeklődési körét favorizálva csak egy dologra figyelni ezért a késedelem. Persze Kairól egyenlőre ügyet sem vetek, jelenleg teljesen levegő számomra , nem mintha utálnám csak most nem szerepel az érdekes dolgok porondján, de arről jut eszembe illene válaszolni is.
- Unohana kapitány ? Hát arról már lekéstél,úgy értem- valóban igen rég óta lehet itt, s bizonyára, ha feltételezzük hogy a normálisabbak közül való szerette az osztagát és tisztelete a kapitányát, bizonyára lesujtó hallani az igazságot, hát leszegem a fejem és úgy mondom tovább.
-Öhm sajnálom.., már nem- kicsit köhintek kifejezve részvétemet, majd levegőt nem hagyva lassú gondolkozású társaimnak, újabb beszédbe kezdek.
- Nos, jelenleg Yasuji Chiyoko a negyedik osztag kapitánya - mondom Kazumának és én a magam részéről elindulok az érzékelt nagyobb sűrűségű lélekenergia felé. Teljesen olyan hangulatváltással minta immár ők ketten száz éve ott szoborrá váltak volna, s csupán az a bizsergő kissé hívogató érzés szólítana ami, jelzi célom irányát.
* vajon mi lehet az ... ez nem holow...de nem is, ez valami egészen más...*

Egy ideig még fejcsóválva figyelem, ahogy Raiden valószínűleg a tudata alatt halálra idegesíti az újdonsült jövevényt. Mondjuk kissé meglep engem, hogy Unohana kapitányt emlegeti. Hát igen, ez már nem az a generáció. Mondjuk, jobban belegondolva, ezt nem igen sajnáltam. Hallottam ugyanis a 12. osztag előző kapitányáról, Kurotchusi Mayuriról. A mai napig kiráz engem a hideg, ha csak eszembe jut az az őrült tudós, vagy valamely rémtörténet róla. Valahogy nem szívesen szolgáltam volna a parancsnoksága alatt akkoriban.

De aztán jobb dolgom is támad, mint bosszankodni vagy történeteket felidézni. Ugyanis érzem, hogy közeledik valami. Felkapom a fejem, majd az irányba fordulok.
,,Ez a reiatsu... nem átlagos hollowé... ez valami erősebb..."
Látom, hogy Raiden elindul, ezért gyorsan felzárkózom mellé. Elvégre, azért rendeltek ki mellé, hogy megvédjem, ha netalántán valami zűr keveredne... és ha a megérzésem nem csalatkozik, akkor itt bizony lesz egy kis zűr... vagy talán nem is olyan kicsi. Na mindegy, majd kiderül hamarosan úgy is.

Csodálatos szikrázó homok dűnék vánszorogtak lassacskán az autópálya mentén, hol egyes egyedül én kóborlok most. Két társamnak más dolga akadt, viszont én elkötelezett vagyok ^^. Az adminisztráció nehéz súly és bizony sokunkat kerékbe tőr, és egy eltűnt tiszt ügye fontosabb mint, én meg a kémcsöveim. Komolytalanok! De hát a nem, az nem! Magamra maradtam ebben a nagy homoktengerben. Vörös hajam akár a nap lángja, lengedezett a kellemes szélben. Én az út mentén meg-megálltam figyelni, vizsgálódni észrevételezni. Kis állatkák mozgolódtak csöndesen a homokban, s én békésen klappoltam tovább. Egy cseppet sem zavart a tény, hogy holow tengerbe csöppentem fekete ruhásként, úgy sem érzik a jelenlétem, hála az átalakítónak. ^^
A távolban messzire elkanyargózó út a semmibe tartott látszólag, sosem gondoltam volna hogy ez tényleg ekkora.
- Hát nem igaz, hogy sehol egy vizsgálni való illető :/!- csattantam fel csalódottan ahogy fülem mögé tűrtem a tincseim. Úgy tűnik társaimmal a szerencse is elhagyott, hát flegmán letettem a nagy laboros táskát, és ráülve lógattam a lábam, és szórakozottan kinyújtottam a kezem hogy stoppoljak Már éppen úgy nagyjából húsz perc láblógatás után már kezdtem feladni a reményt amikor nagy lélekenergia változást érkeztem az útról. Méghozzá egyből nem is egyet. felkaptam a fejem, a hirtelen mozdulattól az orromra csúszott a szemüvegem. Felpattantam, egyenlőre még nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó e, vagy nagyon rossz, de hát a remény hal megy a tonhal után. Hát helyére biggyesztettem orrnyergemen az okulárét és feszülten fókuszáltam, kicsit előre dőlve, hogy jól lássam mi is közeledik. A szemem már rég nem az igazi. Majd szórakozottan vállat rándítottam és kitartottam a hüvelykujjam .

Gyanútlanul stoppoltam és már minden honnan folyt rólam a víz. * Báh, jó lenne majd ezután ázni egy kicsit* Morgolódtam magamban, ahogy arcomhoz ragadt tincseimet a fülem mögé hessegettem, hogy ne melegítsen annyira. Ekkor váratlanul puff... egy magas fekete hajú arrnacarnak tetsző szemüveges fickó termett oda a semmiből.
- Áh...!- O.o Ennek hatására, jó nagyot ugrottam hátra ijedtemben. Lélekenergiája se nem arrancar se nem shinigamiéra nem volt jellemző, valahol a kettő között tengett. Kiguvadt szemekkel néztem a látszólag barátságos és talán kicsit elunt arcú srácra.
- Embeeer...!- Csúszott ki a számon a méltatlankodásom. Jól rám hozta a frászt a ruhájával meg a hirtelen felbukkanásával. Mondjuk még így sem tuti, hogy nem akar megenni reggelire. Hueco Mundóban mászkálni nem épp életbiztosítás. Az ugrásomnak köszönhetően nagyot csilingelve a kis doboz is eldőlt amiben az eddig szerzett anyag is volt. Felváltam nézem rá és a táskára, s azon tűnődtem most fussak fejvesztve, vagy ne. Minden számításom ellenére, azonban a szemüveges fickó kezet nyújtott. Erre ha lehet még jobban elképedtem, szemöldököm mókásan felemelkedett arcomon.
"- Szervusz. Erre nem járnak autók. A nevem Sanosuke. -" Köszöntött kedvesen. Pislogtam még párat míg megdermedve álltam. Kicsit olyan volt , mintha farkas szemet néztem volna önmagammal. Próbáltam összeegyeztetni a kedvességét a hellyel, de akárhogy is próbálkoztam, ez valahogy irreálisan groteszk képnek bizonyult.
- Ööhm...szia...én Raiden vagyok !^^- Fogadtam el végül a kézfogást. A kedvességbe senki nem fog belehalni, és végre most közelről is megismerhetek egy itteni lakost. *Végre valami izgalmas!* Gondoltam magamban és szememben a pillanat tört részéig felcsillant egy kis gonosz kutató szenvedély.
- Hát azt észre vettem, hogy nem valami forgalmas hely...>.>.- Mondtam könnyed hangon miután kezet ráztam vele. Kézfogáson nem volt se erős, se nem határozott, hanem olyan semleges, sőt kifejezetten visszafogott. Kicsit furcsán érintett a férfi közvetlensége. Remélem, ez nem valami perverzió része >.<. aztán észbe kaptam ,és rájöttem, hogy illene választ is adnom, az illedelmesen bemutatkozó arrancarnak látszó Sanosuke-nek.
- Öhm... izé..-* Ná zsenikém, most erre mit mondasz?* Korholtam magam míg az égre nézvén törtem a fejem egy hihető magyarázaton. Végül ez egyik legegyszerűbb szövegnél maradtam, ez általában beválik.
- Azt hiszem kicsit eltévedtem.^^..de te sem vagy arrancar...Ugye ? >.<- Szólaltam meg diplomatikusan, kerülve a a konkrét választ. Váltogattam tekintetem a fehér ruháján, az én ruhámon és az ő kedves arcán és sehogy sem akart összeállni ez a kép. * De hát mi ellenségek vagyunk vagy mi a szösz? Nem ? O.o.* Hát egyértelmű ,volt hogy én mi vagyok, bár most hála a nyakláncnak, az én energiám egy holowéra hasonlított, hogy ő micsoda halvány apró lila gőzöm sem volt róla, de erre való a türelem hogy kiderüljön. Ha elég ügyesen beszélek, talán magától is elárulja anélkül, hogy kérdeznem kellene. Testbeszédemmel, a tekintetemmel és minden gesztusommal, igyekeztem a szerencsétlen hülye képét festeni társaságom elé. S meg kell hagyni, elég hitelesen tudtam előadni, hiszen amúgy is hajlamos vagyok ilyen idiótának lenni, csak rá kellet játszanom kicsit. Ügyetlen mozgásom és ijedt tekintetem tökéletesre csiszolták ezt a képet. Nagy szemekkel néztem Sano kun-re, és lopva közben lázasan elemeztem a viselkedését, hogy kiderüljön számomra ő most éppen milyen félhez is tartozik. Bár ő nem láthatta, de testemmel eltakartam bal kezem, ami egyenlőre még bármelyik pillanatban kész volt kirántani a kardot a saya-ból. Itt óvatosnak kell lenni, sosem lehet tudni kit sodor mellém a fakó színű homoki szél.