...:::... EDZŐTEREM ...:::...

Az edzőterem, a kert egyik oldalán, tisztes távolságban a hálótermek, avagy irodák barakkjától különálló épületkolosszusként helyezkedik el. A legutóbbi Juunibantai támadás után renoválniuk kellett az építményt, de elődje alapjait még továbbra is megtartva lett felújítva. A kert felőli oldalai a Nyugati és az Északi szárnya elhúzható falakból állnak, hogy a szabad levegő beáramolhasson, amennyiben szükséges. Nyugati oldalán egy kisebb tavacska, illetve zöld ösvény helyezkedik el, mely leválasztja a szépséges kertből áramló vizet, s eme sövény tovább nyúl az Északi szárny felé. Az épület további két oldala zárt, csak a Keleti szárnyon van egy rizsajtó, mely a bejárást és kijárást biztosítja. A Déli szárnynál a fal alján húzódik hosszan egy adag, tárolásra alkalmas reteszek ajtajai, mely félrehúzhatóak és így lehet hozzájutni a bennük rejlő tartalomhoz, mint például a fakardokhoz, céltáblákhoz és egyéb edzéshez alkalmas, avagy kellő eszközökhöz. A padló laminált parkettából áll melyre, ha ráesnek, se legyen túl fájdalmas a landolás a gyakorlás folyamán. Igen nagy teret ad az edzésekhez, ha esetleg többen kívánnak itt tartózkodni egyszerre, sajnos mérete nem adja meg a lehetőséget egy nagy össznépi gyakorlásra, melynél minden osztagtag részt vehetne, így azt csupán az edzőterem Keleti szárnya felőli nagy, sima, homokos téren megoldható a szabadban. Az edzőterem ugyan fából van, de külön olyan mágiapecsétet rakattak rá, mely strapabíróbbá teszi, így alkalmassá téve a nagyobb horderejű edzésekhez is, ugyan a mágiát tanácsos kint a szabadban művelni, bár hosszabb időközönként állná azt is, amennyiben szükséges, csupán kevésbé tanácsos.

Sétáltam Soul Society-ban, hogy lássam, hol fogok mostantól élni. Éppen a 10.osztagnál jártam, amikor ott az edzőteremből hangokat hallottam. Gondoltam beköszönök. Besétáltam az ajtón és láttam, hogy egy 25-26 év körüli nőt láttam gyakorolni.
-Szia! Hitogorosi vagyok a 8.osztagból. Éppen erre jártam, és gondoltam beköszönök.-
Felém pillantott. Így, hogy közelebbről megnéztem egész csinos lánnyal hozott össze a sors. Rámosolyogtam a legszebben, ahogy tőlem tellett. Vártam, hogy mit fog mondani.

A 10. osztag nagyon jo hely számomra, de eléggé hátrányban vagyok itt. A kardom képességeivel nincs kulonosebb problémám, de ha valakit tényleg le akarnék gyozni, akkor nem elég. Jobban oda kell figyelnem ezért a fájdalmas kulso sérulésekre, és a kidou-kra. Éppen egy ujabbat gyakoroltam, mikor valaki besétált. Nem figyeltem tulságosan, így elsore nem is vettem észre, hogy valaki a kozelben jár. Meglepetésemre egy fiu volt az a 8. osztagbol. Valoszínuleg uj, és éppen korul néz, azért is kerult ide. Jobb, ha illendoen udvozlom:
-Szia! Yurenai Mistique vagyok, mint sejtheted a 10. osztagbol. Orulok, hogy megismerhetlek! - kis cselesen a kezemet nyujtottam neki, és ha jol nevelt el is fogadja majd. Kozben pedig szemugyre vettem az arcát is. Nincs kulonosebben szokatlan kinézete, bár a kék haj még most sem tartozik a megszokottak kozé. Talán ot felhasználhatom, kísérleti nyulnak. Rég nem állt ki velem senki...

-Szia! Yurenai Mistique vagyok, mint sejtheted a 10. osztagból. Örülök, hogy megismerhetlek!-
Mondta és felém nyújtotta a kezét. Illedelmesen elfogadtam. Úgy láttam volna, mintha türelmetlenség villant volna át a szemén.
-Hmmm. Azon gondolkozok, hogy nem lenne- e kedved egy kicsit edzeni? Úgy is régen harcoltam már, végre tudok egy kicsit használni a zanpakutoumat is:D.-
Nyugodtan hátráltam néhány lépést a kezemet a hátam mögé tettem, és a lábamon hintázva vártam a válaszát.
Jó lenne végre egy kicsit használni Ankoku Kami-t. Mosolyogtam hátha ezzel rá tudom venni, hogy elfogadja a kérdésem.

Mikor feltette a kérdést, már tudtam, hogy el fogom vállalni. Ugyis harcolni akartam, és mit sem sejtve az ellenfelem még el is árult a kardja titkát. Bár el kell ismernem, még így sem lesz ez piskota. Jobb ha eloszor megprobálom feltérképezni az erejét. Az informácioszerzés az erosségem, lássuk mire képes:
-Rendben, benne vagyok. - azzal máris hátráltam pár lépést. Elovettem a yanpakutomat és magam elé tartottam, majd kicsit odébb ugrottam. Nem akartam a saját gyakorlotermunkben hátrányba kerulni, és a falnak sem neki menni. Megkerestem egy akadálymentes részt a terem kozepén, majd felé fordultam ujra:
-Ugy fer, ha te kezded. Tessék! - na igen, mert ha nem azt teszi még az elso támadását is látni fogom. Így legalább lesz esélye meglepni...talán.

Én kezdek? Érdekes. Fogtam az övemen logó sisakomat (:http://www.wondercostumes.com/images/products/CAVE-DEMON-MASK-60245350.jpg) és felvettem. Addig ő végleg befejezte az előkészületeket.
*Nos felmérem az erejét*
Gondoltam, és a zsebembe tettem mindkét kezem. Lassan indultam felé, aztán pár lépés után shunpot használva a háta mögé kerültem és a következőt mondtam:
-Bakudou 37: Tsuriboshi.-
A következő pillanatban 3 fénysugár jelent meg a hasa körül ezzel gátolva őt a mozgásban. Csendesen felemeltem a kezem.
-Ó, Nagyúr a hús és csont burka, Minden teremtmény, szárnyak suhogása, Te, ki az Ember nevét hordozod, Az Igazság és Mértékletesség nevében. Az álmok ezen bűntelen falán Engedj szabadjára egy keveset karmaid haragjából. Hadou 33: Soukatsui!-

Na remek, egy ujabb kidou rajongo. Ilyen az én szerencsém, mindig olyat fogok ki, aki mellett eromet fel kell használnom. De legalább olyan ember o, aki nem egyet kuld rám és ulve nézi ahogy az telibetalál. Na nem most jottem az akadémiárol, ennél azért tobb kellene, hogy nyugton tartson. Mivel azonban ez egy elég eros technika csak ugy nem tudok kijutni belole. Ahhoz elég eros oszpontosítás kellene, és egy kis ido. Nekem jelenleg egyik sincs raktáron, marad a B terv. Nem véletlenul választottam ezt a helyet a kuzdotérem, elég jo kis helyen van. Ahogy a kidou felém kozeledett, már nem volt más választásom. a leheto legcsendesebben szinte magamban ejtettem ki a szavakat:
-Youzai Yurei Kouji! Housoku!- amint hatot egy ugrással etuntem onnan a támadás pedig egy jokora fustfelho kíséretében eltalálta a foldet. Az ellenfelem arcábol ítélve nem tudja mi is tortént itt. A kardomat gyorsan visszalakítottam, szerencsére shikai formában nem nagyon változik, majd mogé ugrottam. Suhintottam, remélhetoleg blokkolja, ezzel kialakítva egy kis harcot. A valodi gyorsaságomat még nem fedem fel elotte, azzal inkább kivárom a kovetkezo támadást...

Kivédte a támadásomat, bár ötletem sincs, hogyan csinálta. A zanpakutouja éppen a hátam közepe felé tartott, amikor villámgyorsan megfordultam és magam elé rántottam a zanpakutoumat. Misty-t úgy tűnik meglepte a gyorsaságom.
-Nos úgy látom nincs értelme visszafogni magam.-
Mosolyodtam el vészjóslóan nyugodtan. A szemem hidegséget sugárzott és lerítt rólam, hogy most minden erőmet bele fogom adni.
-Motarasu kareno sekai, Ankoku Kami!-
Morogtam dühösen. A kardom hirtelen nagyobb lett és kicsit megváltozott bár nem sokkal. A lehető leggyorsabban felé ugrottam és lecsaptam a kardommal majd shunpot használva mögé kerültem és megint lesújtottam. A shunpot és a zanpakutoum shikai alakját együtt használva kardcsapások özönét zúdítottam szerencsétlen lányra. Remélem nem fogom megsebesíteni nagyon. Miközben mindenhová ugráltam és lesújtottam Ankoku Kami-val, eszembe ötlött, hogy a lány nem tűnt annyira meglepettnek, amikor kidout haszáltam.
*Lehet, hogy számított rá?*
Gondoltam magamban és elmosolyodtam. mégsem lesz ez olyan könnyű

Ha o már felfedte az erejét teljesen felesleges az enyémet továbbra is rejtegetni. elotte azonban jobb ha védekezem, azt a sorozatot, amit rám zudított nem tudom kikerulni. Néhány kis karcolás kivételével elég alaposan megusztam a dolgot. Ezek nem voltak veszélyesek, de ha az ellenfelem továbbra is így folytatja, akkor hamarosan eléggé hátrányban leszek. A gyorsasága még mindig nem az igazi, ahogy elnézem az enyémet meg sem kozelíti. Nagy levegot vettem, majd csendesen suttogtam a szavakat:
-Youzai Yurei Kouji! - egy remegés biztosított rola, hogy a kardom felvette a shikai formáját. Na ezzel máris konyebb dolgom lesz, és egyenlore semmi kedvem ot lelassítani. Inkább bemutatom neki, mit kellene elérnie:
-Probálj meg végre gyorsabban mozogni, vagy nem kapsz el soha! - azzal neki álltam a teremben cikázni. Jol láttam amint az ellenfelem néha még azt sem látta merre tartok. Egyszer-egyszer mogé is kerultem, de nem támadtam, csak a reakcioidejét mértem le. Most azt lo felém, amit csak akar egyhamar nem fog vele ártani...

Hihetetlenül gyors. Ez tetszik. Végre valaki aki megtapasztalhatja az erőmet.
-HAHAHAHA!-
Röhögtem olyan hangosan, ahogy csak tudtam. Nagyon elégedett voltam. A szememben már az őrület szikrái kezdtek pattogni.
~Elég erős ellenfél. Megérdemli, hogy mindent bevessünk amink van.]~
Mondta Ankoku nekem telepatikusan. Nagyon ritkán szólal meg viszont akkor teljes erő bedobással harcolok. Már kezdtem tisztában látni a mozdulatait. Éreztem, ahogy bennem egyre nő a lélekenergia. Mindjárt a korláton lesz.
-Élvezzük a bulit.-
Mondtam azzal hirtelen magam körül mindenhová elkezdtem suhintgatni. Misty először azt hitte bekattantam. Megdermedtem. Körülttem fekete villámok jelentek meg és végig suhantak az egész termen. Nem volt menekvés. Az egyik villám hirtelen Misty köré tekeredett. Elkezdtem röhögni. Látszik, hogy küzd a villámok ellen.
-KURAI AKUTOKU!-
Üvöltöttem azzal pont amikor eltűntek a villámok két lánccsáp teljesen körül fogta Misty-t. Őrült csillogással a szememben elkezdtem rohanni felé.

Hát ezt nem hiszem el. Mi baja ennek a figurának? Miért kell nekem mostanában kifogni az osszes félorultet? Na jo, nagy levego és nem hagyjuk, hogy valaki felhuzzon. De akkor is egyre inkább az az érzésem, hogy nem komplett az ellenfelem. Inkább ezt nem mutatom ki. Hirtelen egy pillantra megálltam, mert azt hittem feladja. Ekkor azonban telibe talált. Na koszonom szépen. Akkor itt az ideje bemutatni neki miért is nem sikerult az elozo proba sem. Most már el van engedve a kardom:
-Housoku! - ezuttal kiáltottam világossá téve a szeme elott az állást. Látta, amint kiszabadulok, de nem lassított. Ezek szerint nem tanulta még meg, hogy ellenem nem sokra megy. Igaz elég kozel volt már, de nem érdekelt kulonosebben. Egy lépéssel odébb léptem, ennek koszonhetoen simán elment mellettem. Ezt nem hittem volna. Ugy tunik fáradt. Egy mozdulattal mogotte termettem, és a kardom a nyakához szorítottam:
-Ebbol szabadult ki, ha tudsz! - pedig az eléggé esélytelen...

A nyakamhoz szorította a kardját. Szóval azt hitte, hogy a fáradtságom miatt futottam el mellette? Az ostoba. Azt hiszi az idővel legyőzheti azt ami következik. Hirtelen 180°-os fordulatot vettem nem törődve, hogy ez gyengén megvágta a nyakamat.
Egymás szemébe néztünk. Az övébe elégedettség és meglepettség jelent meg. Amikor megpillantotta a szememet döbbenet jelent meg a szemében.
-Kurai Akutoku!-
Mondtam, majd a két lánc hirtelen egymáshoz szorított minket.
-Lássuk, mit bírsz ki ilyen közelről!-
Suttogtam azzal ki mondtam az idéző szavakat.
-Hadou 54: Haien!-
Hirtelen lángok jelentek meg, ami teljesen körbevett minket. A fájdalommal nem törődve röhögtem és vártam a lépését.

Már megszoktam, hogy nem mindenki torodik a testi épségével ,de ez a ficko tulmegy minden határon. Képes magát felgyujtani? Nem 100-as biztosan. Talán még nem tunt fel neki, hogy egy szo és a drágalátos támadása ujra a semmibe távozik??? Na jo, ha ennyire égetni akarja magát csak nyugodtan. De nekem semmi kedvem ma még tiszteletemet tenni a 4. osztagnál is:
-Housoku! - a parancsszo hallatán a fekete láncok eltuntek, de a tuz nem. Kicsavartam a kardot a kezébol, meglepoen konnyen sikerult. Pontosan így akartam egy ugrással hátrább léptem. Magát nyugodtan égetheti, de engem nem fog. Bár a ruhám így is jocskán megprokolodott. Viszont nem kerultek rám sulyosabb sérulések. Na most aztán sikerult bebizonyítania, hogy nem okés:
-Neked még mindig nem tunt fel, hogy nem tudsz nekem ártani? Ha nem szeded ossze magad, mehetsz máris a Gyengélkedore! Nekem most semmi kedvem ehhez a fogocskához... -azzal jelentoségteljesen rá néztem, majd hozzá vágtam a kardját.

A kard a tűz felé repült. Viszont én már nem álltam ott. Ahogy elengedte a kardot én már mögötte álltam és lefejeltem a háta közepét. Emiatt elvesztette az egyensúlyát. Oda shunpoztam a kardomért és vissza viszont ezt majdnem olyan gyorsan, mint ahogy Misty mozgott. Mikor éppen földet ért. Én fölötte termettem és a homloka közepéhez tartottam a kardomat. Vékony vérpatak szökkent elé a penge hegyénél. Erősen lihegtem és a maszkomon egy jókora repedés jelent meg. Az őrület kezdett visszavonulni a szememben. Hirtelen körbenéztem, felálltam és odarohantam a tűzhöz, hogy eloltsam. Közben Ankoku Kami lenyugodott. Miután eloltottam a tüzet, levettem a sisakom és Misty felé fordultam.
-Bocsánat. Egy kicsit elvesztettem az eszem. Lehet nehéz elhinni de a zanpakutoum hibája.-
Mondtam mosolyogva azzal odasétáltam hozzá, és kedvesen rámosolyogtam, majd a kezemet nyújtottam.
-Jól vagy? Elvigyelek a 4. osztaghoz?-
Kérdeztem aggódva.

Auu ez nem igaz! Lassan már le is szadistáznak ha így folytatom. Csak tudnám minek kell nekem minden egyes sérulést bekapni, mikor joszerével is gond nélul tudnám oket kikerulni. Na mindegy, legalább vége a harcnak. Bár nem pont erre számítottam, azt hittem azért a kardforgatási tudásomat tudom kicsit csiszolni. Az ellenfelem nyujtotta a kezét, amit orommel el is fogadtam, mivel így meg tudhatok rola még pár dolgot. Mosolyogva emelkedtem fel, majd vidáman megszolaltam:
-Koszonom, de nem eloszor sérulok meg. Nem kell ide gyengélkedo, ez a karcolás egy ora mulva már látszani sem fog. Tudod minnél nagyobb a lélekenergiám, annál gyorsabban gyogyulnak a séruléseim. De neked nem ártana meglátogatni az osztagot. A nyakadon lévo sebet a kardom okozta, és annal a vágásai, ha nem tisztítják ki, eltuntethetetlen sebhelyet hagynak. Gondolom annak nem orulnél... - na igen kicsit hiunak néz ki...

-Köszönöm, de nem először sérülök meg. Nem kell ide gyengélkedő, ez a karcolás egy óra múlva már látszani sem fog. Tudod minél nagyobb a lélekenergiám, annál gyorsabban gyógyulnak a sérüléseim. De neked nem ártana meglátogatni az osztagot. A nyakadon lévő sebet a kardom okozta, és annál a vágásai, ha nem tisztítják ki, eltüntethetetlen sebhelyet hagynak. Gondolom annak nem örülnél... -
Elmosolyodtam, az utolsó mondatra.
-Ugyan mit érdekel engem néhány vágás.-
Mondtam mosolygás közben.
-Mint te is mondtad hamar begyógyulnak a sebek, és különben is az a fontos, hogy egy jót edzettünk. Remélem nem ítélsz el a shikai-om miatt. Köszönöm, hogy veled edzhettem. Azt hiszem jobb dolgod is van, mint egy másik osztagból valóval beszélgess szóval megyek is, és nem zavarlak.-
Mosolyogtam kedvesen.
-Nos akkor még egyszer köszönöm a harcot. Viszlát!-
Azzal elindultam a kijárat felé.

Tévedtem mégsem olyan hiu. Vagy csak elolem akarja titkolni? Elobb-utobb ugyis kiderul. Már menni készul, azért még egy koszonetet megérdemel.
-Kérlek várj meg, én is megyek már. - mindenképp át kell oltoznom. Utána szaladtam, majd mikor mellé értem, felnéztem rá. Majdnem egy magasságban vagyunk. - Koszonom, hogy harcoltál velem. Remélem nem sebesítettelek meg, és hajlando leszel egy visszavágora is. - kozben észre vettem, hogy kicsit o is kapott a tuzbol. Na jo azért egy kis vigasztalást megérdemel. Kozelebb hajoltam hozzá, majd adtam egy puszit az arcára. Erre nyilván nem számított. Nekem ez régi szokás, de sosem várom meg a reakciokat. - Na szia! - azzal már el is tuntem...

//A zsarnok hadnagy színre lép - avagy Mistique eluldozési hadmuvelete//

Suwun amint a kapitány látokorén kívulre értunk kirántotta a kezét az enyémbol, aminek oszintén megmondva elmondhatatlanul orultem. Az alatt az ido alatt, amíg fizikai kontaktusban voltunk elég sok dolgot tudtam meg rola. Mindenesetre lesz mivel zsarolnom, ha megprobál nekem keresztbe tenni, mivel ahogy elnézem nem egy fényes dolgot hajtott végre. Három kulonbozo elágazás, tobb folyoso, fel- és lelépcsozés után végul kijutottunk az edzotermeknél. Én természetesen a leghosszabb és a legtobb elágazással járo utat mutattam meg neki a már így is labirintus elrendezésu osztag épuletegyuttesében. Remélhetoleg a felét sem tudta megjegyezni a folyosoknak és ha továbbra is így folytatom nem tanulja meg egyhamar a tájékozodást.
-Mint gondolom a hangzavarbol rájottél ezek itt az edzotermek. Kulonosebb bemutatást azt hiszem nem igényelnek, ha akarod benézhetsz egybe... - remélem telibe találja egy félrement ártás, és pár hétig helyettem a gyengélkedon lévok agyára fog menni...

[Mistique elüldözési kísérlete – avagy a zsarnok hadnagy színre lép]

*A tiszt ekkor elkezd körbevezetni az osztag területén. Egy jó hosszú séta veszi kezdetét, s erős a gyanúm, hogy direkt kacskaringózunk ennyit az utakon. Néha egyértelmű, hogy az utat le is lehet vágni, ha egy másik kis utcát választunk, azonban ha Mistique-nek ez adja meg az örömet, hát legyen. Én nem vagyok hajlandó ilyen dolgok miatt panaszkodni. Ez is csak a tisztet jellemzi. Nekem meg nincs időm, se türelmem arra, hogy vele bajlódjak. Ha azt hiszi, ezzel most annyira keresztbe tesz nekem, akkor egyenlőre meghagyom ebben a téveszméjében. Látszik, hogy ez a tag még nyalni se tud a kapitánynak rendesen; akkor most ő lenne a helyemen, nem? Ráadásul sikeresen félreismert engem; én nem utálom őt, csak egyszerűen semmibe veszem. Ő nem egy lényeges szereplő, hanem csak egy katona a sok közül. Ő nem lázadhat, különben előbb-utóbb a kapitánnyal gyűlik meg a baja. Hiszen én már az ő védelmét élvezem. Igen, leszek olyan gyáva, hogy szóljak neki. Annál kevesebb stressz ér legalább.
Végül megérkezünk az edzőteremhez. Fantasztikus. Legalább a Mistynél több agysejttel rendelkező tisztek harccal vezetik le a feszültséget. Lehet, csak férfi társaság kell neki, talán normalizálná magát.*
- Nem, köszönöm. - *válaszolok, természetesen magázódva.*
- És a társalgóra se vagyok kíváncsi. Nem hiszem, hogy valaha is megfordulok ott.
*Persze ezzel most tényleg nem hazudtam. Nem vagyok olyan ember, aki hajlandó lealacsonyodni az alantas nép társalgási szokásaihoz. Megvan a saját köröm, én nem barátkozni jöttem ide. Hanem ellátni azokat a feladatokat, amiket bizonyára az osztag többi tisztje nem képes.*
- Csak azt szeretném tudni, merre van az irodám, és persze a szobám. Úgy ejtsd az utat, hogy áthaladjunk a parkon. És leköteleznél, ha ezentúl magázódnál. Nekem is munkaköri kötelességem, Önnek meg pláne.
*Remélem, nem untat tovább a rigolyáival. Egyszerűen gyerekes. Ha már nem tetszik a képem, akkor legalább kreatívabban próbálná ezt kimutatni. Egyébként is, én sokkal jobb színész vagyok.*

*Az edzésre, amit ma nekem kellett felügyelnem, most a szokottabbnál is több figyelmet több figyelmet szentelek. Hatásosabb, mint a monoton papírmunka, még ha első sorban csak az osztagot kell irányítanom, és az edzés folyamatát. Nem mintha megkedveltek volna. Az, hogy Suwun felszívódott, nem jelenti azt, hogy az osztag tagjainak akár egy kicsit is szimpatikusabbnak tűnök. Mintha direkt élveznék azt, hogy egyként pillantanak rám dühödten. Különösen azok, akik a múltkor „rám támadtak”, legalábbis próbáltak. Az a lány, aki aznap egy szép monoklival gazdagodott, láthatóan nagyon élvezte a „harcunkat”, csupán elfelejtette azt, hogy a primitív támadási módszereit könnyűszerrel kivédtem. Na persze, az arrogancia, vagyis jobban mondva Suwun maszkját ismét felvettem. A lehető legkevesebbet beszéltem, inkább csak rövid, tömör és érthető utasításokat adtam ki. A csapatmunkával láthatóan nincsen gond. Bár így is feszültté tesz az, hogy tudom, minden egyes lépésem figyelik. Legalább arról már lemondtak, hogy erőszakkal vegyék át a helyem, sőt, mintha beletörődtek volna abba, hogy a hadnagyváltás nem úgy működik, mint a kapitányváltás a 11. osztagnál.
Ó, igen, az az osztag… amikor tegnap megkaptam egy pokollepkét a hírről, nem kicsit leesett az állam. Azután pedig… ismét Suwun voltam. De még sem ő. Nem értettem, miért. Én tényleg el akartam menni Kai kinevezési partyjára, de valami miatt nem jött össze. Mégis más volt, mint máskor. Amikor Suwun átveszi a testem felett az uralmat, akkor nem szoktam emlékezni arra, amit tett. Emlékszem arra, hogy csak egy dolgot csinált a testem: feküdt az ágyon, és várt. A lábaim nem tudtam mozdítani, csak figyelni az igazi semmittevést. Nem értem, hogy miért. És hogy miért olyan más, amikor Suwun irányít. Mintha már nem egészen ő lett volna, de egy gondolatfoszlányt sem engedett elkapni. Pedig gondolkozott, sokat, csak nem tudom, mit.
Azonban amikor az ajtón kopogtak, már boldogan pattanhattam fel, mintha előre tudtam volna, hogy Kai jött el értem. Mint kiderült, nem azért, mert el akar cipelni a buliba, éppen ellenkezőleg. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki kisétáljon a saját kapitánnyá avatásáról, és szépen ki is fejtettem a véleményem a témáról, mikor ő a fejemhez vágta, hogy én se voltam ott. Na persze, amikor kiejtettem a „Suwun” szót, mintha el is felejtette volna a témát. Ki érti… férfiak.
A tényt, hogy Kai immáron nem az osztagunk tagja, időbe telik majd feldolgozni. Persze, nagyon örülök a kapitánnyá való kinevezésének, de a Kenpachi névtől a hideg kiráz. Ahogyan a 11. osztagtól is. Számomra, egy „kívülállónak”, akinek ráadásul mágia alapú zanpakutoja van, csak néhány izomagyúnak tűnik az összes.
A reggeli edzés után a tisztek elhagyják az edzőtermet. A tegnap felvett új tiszt, Ayu viszont bent maradt, bár nem értem, miért. Ekkor az egyik padra ülök le, zanpakutomat visszatéve sayájába, hogy kicsit kipihenjem magam. Nem mintha megerőltettem volna magam az edzés során.*
- Szia, Ayu. Nos, milyen volt az edzés? - *vetem le magamról az iménti álarcot, és mosolygok a tisztre, ám hangnemem kicsit szomorkás marad. Az álarcra szükségem volt… remélem, ezt Ayu is megérti.*

*Furcsa, hogy mennyire kedves az új tiszt. Az a fajta áhítat sugárzik szavaiból, mint amikor egy messiáshoz beszél valaki, holott tényleg csak afelől érdeklődtem, hogy szerinte milyen volt az edzés. Mert igaz, hogy csak egy edzés az egész, meg minden, de azért jó lenne, ha néha kapnék visszajelzéseket a tisztektől, hogy hogyan is érezték magukat, mennyit sikerül fejlődniük, ha sikerül persze, és persze hogy nem túl kemények-e, vagy pont hogy magasabb szintet kéne tartanunk, meg ilyenek. Egyszer felmerült bennem az az ötlet, hogy egy kérdőívet készítek erről, amiben 1-től 5-ig lehetne pontozni ezeket a szempontokat, de az ötletet valahogy mindig elvetettem, főleg, mivel minden nap az osztagbeliek gyűlöletével kell találkoznom. Akkor meg minek szenvedjek az ő érdekükben? Így aztán, ezek a kötelező nyílt edzések, amit én körülbelül két hetente tartok, unalmas gyakorlatozássá változtak, típusfeladatokkal és kisebb összecsapásokkal, meg erőszintfelméréssel, miközben nekem végig azt kell tetetnem, hogy a harc a lételemem, blablabla. Jó, a mozgásom ügyes, meg minden, de voltaképpen kardom technikáira szoktam támaszkodni elsősorban. Félek, hogy kicsit megőrülne az osztag, ha komoly bemutatót kéne tartanom, vagyis maradok inkább bólogató Jancsi, és csinálom ezeket a cseppet sem nekem való, eléggé unalmas edzéseket, mert hát muszáj. A taichou pedig amúgy sem szeret ilyen korán felkelni... Persze ha egy kicsit szélesebb látókörrel rendelkeznék, akkor nyugodtan panaszkodhatnék mondjuk Tomokonál, amiért kis híján idegösszeomlást készülök kapni a 24/7 munkaidő miatt, csak hát én szeretem a taichoum, és éppen ezért önként vállalom magamra ezt a rengeteg megterhelő feladatot.*
- Hát... A szokásosnál csendesebb. - *válaszolok kérdésére, amire igazán nem tudom, hogy mi mást válaszolhatnék, de remélem, hogy ezzel elégedett lehet. Már biztosan szeretne kicsit lepihenni, esetleg megismerkedni az osztag területével, ugyanis tudtommal őt még nem osztottuk be őrjáratra, mert mégis csak újonc. Vagyis nem az újoncsággal van baj, hanem azzal, hogy a 10. osztag területén különösen egyszerű eltévedni, azt pedig nem kívánjuk senkinek. Főleg nem egy őrjáratozó tisztnek, mert ha valami baj történik, akkor nem értené az utasításokat, miszerint menjen el egy-egy bizonyos területre.
Szóval arra számítok, hogy most már elégedetten hagyja itt az edzőtermet, és csinál... nem tudom, mit csinál. Felfedez vagy barátkozik, szóval éli a mindennapi életét, ehelyett viszont még mindig itt áll, mintha várna valamire. Az ötlet pedig ekkor villan a fejembe, mert hát nekem remek ötleteim szoktak lenni, mert hát az őrület egyenlő a zsenialitással, bennem pedig őrület bőven van, szóval a zsenialitásnak is ott kell valahol lennie. Még én magam is meglepődök azért azon, hogy csak úgy letámadok egy újoncot, bár őszintén szólva nem ez az első, hogy úgy találnék barátokra, hogy csak egyszerűen magammal rángatom a célszemélyeket valamilyen szórakozóhelyre. Vagy egyszerűen hagyom, hogy engem rángassanak.*
- Mondd csak... nincs kedved reggelizni valamit? Tízig még van időm, és csak akkor vagyok köteles az irodába érkezni, és ma még nem sokat ettem. - *emelem rá kérdőn a tekintetem, gyomrom halk korgását pedig remélhetőleg csak én hallom. Biztosan így van, Ayu nem hall semmit. Már csak azért is, mert én úgy döntöttem, és ha én valamit eldöntök, az úgy is lesz. Múltkor még a hangok is láthatóvá váltak a kedvemért. *

Ayu & Vera - edzés utáni kikapcsolódás

*Persze, miért is akarna bárki is velem reggelizni… Nincs olyan idióta, aki hajlandó lenne velem több időt eltölteni annál, amennyi feltétlenül szükséges. Habár úgy tűnik, hogy a taichou is kedvel, meg Kai is megtűr, azt már igazán nem értem, hogy miért engedné Ayu is, hogy leterheljem társaságommal. Talán még nincs ideje visszaszívni szavaimat, s bocsánatot kérni, és hozzátenni, hogy felejtse el. Ő is jobban jár, én is jobban járok, mindenki jobban jár vele.
Szemeim hatalmasra s kerekre nőnek a döbbenettől, amikor Ayu pozitív visszajelzést küld, vagyis hogy szívesen jönne velem reggelizni. A talpam mintha gyökeret eresztene, mert ezután Ayu bejelenti, hogy még egy meglepetéssel is készült nekem. Meglepetés? Nekem? És kivételesen nem a felmosórongyot szeretné valamelyik tiszt a képembe dobni? Megjegyzem, utóbbi meglepetésre eddig mindig sikerült felkészülnöm, mert nem csak azért lettem hadnagy, mert Suwun olyan jó manipulátor. Néha egészen szórakoztató figyelni a tisztek apró bosszútevéseit, amiért egy magamfajta némber és gonosz perszóna kapta a hadnagyoknak járó karszalagot. Csak hát, amióta Suwun nincs, már én sem tudok ezen nevetni, ugyanis mégis csak én voltam az, aki az érzelmi világukba tiport. Végtére is jogosan utálnak… De akkor Ayu miért nem? Vagy lehet, hogy csak lefizették, hogy valami mérgezett dolgot adjon? Nem, nem, nem tudnám elképzelni róla, hogy ilyen színjátékot okozna, biztosan egy nagyon becsületes tiszt, ő sohasem tenne ilyet. Elég csak a szemeibe néznem, hogy tudjam, hogy valóban nincs benne ártó szándék. De a kérdés még mindig ott motoszkál a fejemben. Miért egy magamfajta roncsra pazarolja ezt az ajándékot?
Örömtől felvirágzó arc, kislányos mosollyal párosulva, s az újonc tiszt nyakába vetődök. Lehet, le kéne már szoknom arról, hogy spontán megölelek mindenkit, mert ha a jövőben véletlenül sikerülne összejönnöm Kai-al, ami persze úgy sem fog, mert miért is nézne rám, ha minden egyes kimozdulásunk alkalmával kikezdenek vele a pincérnők, meg a karakurai csajok a zsebébe süllyesztik a telefonszámukat… Na szóval, ha mégis sikerülne, akkor kinézném belőle, hogy mindenkire féltékeny lenne, aki csak hozzám szól, sőt, gyakorlatilag az lenne az ideális, mert akkor nem kéne attól tartanom, hogy nem is szeret igazán. *.* Persze a hipotézisemet már az keresztül húzza, hogy kizárt, hogy Kainak én kelljek, meg ott van neki az a hülye Sakura, akinek most rózsaszín haja van, pedig sokáig szőke volt. >.< Igazán nem értem, hogy mit lát benne Kai, nagyon felszínes egy nőszemély, bár, tény, hogy sokkal nagyobb mellmérettel rendelkezik nálam, meg még magasabb is, és valószínűleg ezért sokkal szebb is. T_T Kezdem magam miatta néha úgy érezni, mint egy ronda trampli, egy selejt, akire még a férgek sem néznek rá. Hová tűnt az a büszkeség és arrogancia, mely Suwunt annyira jellemezte?
Nem mintha nem érintettem volna ezelőtt férfitestet, de mire feleszmélek, hogy gyakorlatilag a félmeztelen újoncot ölelgetem, zavartan engedem el, vörösre vált fejjel, majd megfogom azt a dekoratív dobozt is, amit átad nekem. Tényleg nagyon szép, s láthatóan antik darab, szerintem az ékszereimet fogom tartani benne. Mert most eprek vannak benne, résnyire kinyitva máris megcsapja orromat melengető illatuk.*
- Köszönöm! *.* Én nem is tudom… Nekem Kai-on kívül senki sem adott még ilyen szép ajándékot… - *hadarom el, majd arcvonásaim igyekszem rendbe szedni, nem túl sok sikerrel. Továbbra is csodálattól csillogó szemekkel tekintek Ayura, amiért ilyen gyönyörű meglepetést készített, s valóban igazi eprek vannak benne, nem pedig valami olcsó tréfa kellékei, tudtam, hogy megbízhatok benne!*
- Hát akkor… Öhm… Még gyorsan le szeretnék zuhanyozni, tényleg tíz perc az egész. Tudod, az edzés miatt… És mondjuk… fél óra múlva Unohana és Ukitake Büféjében találkozzunk… Remélem, hogy van kávéjuk, mert ma még nem ittam. - *dadogom tovább töretlen mosollyal, s még kis híján sikerül pofára is esni, ahogyan elhagyjuk a termet.*