*Hangosan csapódik szobájának ajtaja. Éppen most ért vissza: egy kisebb feladatot osztottak rá pár napja, amit muszáj volt elvégeznie... Már csak amiatt is, ha meg akarja tartani pozícióját...
Fáradtan ül le az egyik székre, és körbenéz a helyiségben. Elég egyszerű szoba, egy asztal, egy ágy, valamint néhány szék található meg benne. Nem híve a nagy kényelemnek. Ráadásul fracciónjai miatt nem is lennének biztonságban a díszesebb tárgyak...
Apropó, fracciónok. Hol a fenében lehetnek...? Már jó néhány napja nem látta őket, és mi tagadás, addig van biztonságban Las Noches lakossága, míg Alegra figyel rájuk... Bár őt is rendszeresen próbálják kikészíteni, egyelőre kevés sikerrel. Az ötödik espadát ugyanis talán egyedül Sierra tudja kihozni sodrából, de ő aztán nagyon...*
- Mi a fenét hagytak már megint itt?
*Pillant az asztalon heverő újságra. Ráérősen odalépdel, és kezébe veszi a szennylapot. Természetesen először szigorúan csak két ujjal, undorodva fogja meg, mint minden más, az emberek világából származó dolgot. Aztán rövid idő múlva mély sóhaj kíséretében ismét leül, és unottan lapozgatni kezdi a magazint, hátha talál benne valami figyelemre méltót.*

Zsebre tett kézzel ballagok a folyosón, szokás szerint semmi dolgom nincs. Nézelődök mindenfelé, ám egyetlen ismerős arc sincs, akivel tudnák beszélgetni egy pár sort. Ekkor meglátom, amint Alegra becsapja az ajtaját.
~ Úgy látszik egy kicsit rossz hangulatban van. Talán nem árt neki, ha beszélgetek vele. Hátha ezzel kicsit fel tudom vidítani.~ gondoltam magamban, s lassan, ráérősen a szobája ajtaja felé vettem az utamat. Közben izgatott voltam, hiszen akár el is küldhet melegebb éghajlatra. Odaérek a bejárat elé, majd kopogok egy párat. Nem érkezik válasz, így hát ráteszem a kezemet a kilincsre. Óvatosan nyitom ki az ajtót, és bedugom rajta a fejemet. Behunyt szemmel, fülig érő vigyorral szólalok meg:
- Alegra!! Hehe! Bocsi a kellemetlenségért. Bejöhetek?
Nem vártam meg as választ, azonnal beléptem, ezt követően a lányhoz sétáltam.
- Gondoltam nem lenne baj, ha beszélgetnénk valamiről.- szólaltam meg. Kicsit behajoltam, mikor megláttam az újságot. Jobban szemügyre akartam venni.
~ Már megjött az újság? Én még nem is láttam...~ merengtem magamban.

- Gyere nyugodtan.
*Hangzik a beletörődő válasz a nő részéről. Tudja, hogy úgyis be fog jönni a másik espada.*
- Egyébként szia, Kodama.
*Fűzi hozzá, miközben csak futólag néz a másikra a lapok mögül. Csak a szokásos hírek, semmi különös... Mindig ugyanaz van ezekben a vackokban. Ráadásul még kötelező is elolvasniuk ezeket a borzalmakat... Pár másodperc után meg is unja az egészet. Mondjuk ebben az is közrejátszik, ahogy Kodama az újságra bámul.*
- Nézd meg, ha érdekel.
*Nyújtja beszélgetőtársa felé a lapot, miután összehajtotta eredeti méretébe azt. Alegra úgyis magasról tesz arra, ami az embereknél történik... Gyilkosságok? - hadd irtsák csak egymást, tulajdonképpen ők, hollow-k is ugyanezt teszik... Legalább annyival kevesebben lesznek.*
- És miről is beszélgetnénk?
*Kérdezi meg végül, majd elgondolkodva - és maszkját ismét megvakarva - folytatja:*
- Csak tudnám, mi a fenéért kell mindig elolvasnunk ezeket a szemeteket...
*Mutat az újságra.*

- Ó, bocsi! Szia!- köszöntem vissza Alegrának, aztán átnyújtotta nekem a lapot, amit örömmel el is fogadtam.
- Köszönöm. Akkor belekukkantok.- jelentettem ki, s egy mosollyal arcomon az egyik szék felé vettem az utat, amely szemben van Alegrával.
- Ha megengeded, leülök.- szóltam, s leültem az egyik székre, hiszen az Espada társam úgyis megengedte volna ezt nekem. Kicsit olvasgattam, de nem találtam benne sok érdekeset. Bár az egyik dolgon megakadt a szemem.
- Hm... Ez érdekes. Egy ember furcsa dolora lett figyelmes Karakura város közelében. Hatalmas lyukakat, kidőlt fákat, lerombolt környezetet fedezett fel.- mondtam, majd felismertem a helyet.
- De hiszen itt harcoltam a Bountoval. Furcsa, hogy észrevették. Na mindegy.- jelentettem ki, s letettem a lapot a kezemből.
- Miről beszélgessünk? Van egy témám. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Szerinted is szörnyetegek vagyunk? Mert tudod az én véleményem, hogy itt nem is mi vagyunk a gyilkosok. Mindenki elítél minket a kilétünk miatt. Pedig valójában... nem is...- nem fejeztem be a mondatot, mivel belegondoltam, hogy ezért puhánynak is tarthat Alegra. Vártam a reakcióját, miközben a szobájában néztem körül. Hangulatos kis hely volt, ám elég egyszerű.

- Felőlem...
*Válaszol, bár ezt úgysem várja meg Kodama: azonnal leül az egyik székre. Nem szól semmit, amíg társa az újságot böngészi.*
- És mivel magyarázzák az esetet? Gondolom, a szokásos űrlényekkel...
*Halvány érdeklődés csillan a szemében, amikor meghallja, hogy felfedezték Kodama küzdelmének nyomait.*
- Eh, mi mást is várok az emberektől...? Úgysem veszik észre az egészen nyilvánvaló dolgokat sem, mindent félre akarnak magyarázni...
*Jegyzi meg halkan. Az emberekhez fűződő ellenszenve az idők folyamán csak folyamatosan nőtt... Pedig valaha ő is az volt - de hogy milyen, arra egyáltalán nem emlékszik.*
- Szörnyetegek lennénk? Szerintem egyáltalán nem. Gyilkosok lennénk? Végül is, valamilyen szinten biztosan... Ölnünk kell, hogy mi magunk élhessünk és erősebbé váljunk. De ezt bárki más megteszi, aki rá van kényszerítve, még a shinigamik által annyira védett emberek is. Ők ráadásul szórakozásból is szívesen gyilkolnak...
*Szólal meg rövid gondolkodás után. Miután kifejtette véleményét, hátradől székén, Kodama reakcióját figyelve.*
- Az egyik könyvben, amit az emberek világából hoztak át, még a gyerekek is egymást öldösték...
*Fejezi be mondandóját rövid szünet után.*

Figyelmesen hallgattam végig Alegrát, s amit gondolt. Szerencsére egyáltalán nem tértek el az én nézeteimtől.
- Valamiféle módon tényleg gyilkolunk. De nem volt könnyű úgy leélni száz évet, hogy folytonosan az életemért küzdöttem. A Shinigamik azt mondják, amit tesznek az olyan nagyon jó. Szerintem viszont egyáltalán nem az. Ők kipusztították a Quincyket, Bountokat, s a Hollowokat is folytonosan tizedelik. Azért meg kell hagyni, mi nem likvidáltunk fajokat, akik csak élni akartak a maguk módján.- jelentettem ki, és egy kicsit, mint mindig, most is felhúztam magamat ezeken a sorokon, mik a saját számból hangzottak el. Láttam, Alegra nagyon utálja az embereket, ráadásul ebből nem is csinál titkot.
- Az emberek tudatlansága, olykor már szánalmas. De, hogy gyerekek gyilkolják egymást? Ez azért már nagyon durva. Régen nem voltak ilyen dolgok. A mostani világ már eldurvult. A rengeteg háború... annyi áldozat. Nem lehetne megoldani békés módon a dolgokat? Szerintem mindenre lenne ésszerű magyarázat. Csak az a baj, hogy ezt sokan még közülünk sem veszik észre.- mondtam, aztán egy kissé elhallgattam. Megint nézelődni kezdtem. Kitekintettem az ablakon, ám a szokásos látvány tárult elém.
~Úgy lemennék újból a Földre, de várnom kell egy kis ideig, hiszen nem régen harcoltam ott, s nem szeretném, ha ellenségeim kifigyelnék a folyamatos kiruccanásaimat.~ gondoltam magamban.

- És még saját bajtársaikat is kitagadták, miután új erőkre tettek szert... Maguk sem tudják talán, hogy milyen értékes szövetségeseket vesztettek el így...
*Jegyzi meg, a vaizardokra utalva, miközben elgondolkodva kinéz az ablakon.*
- Pontosan. Ha élni akarunk, gyilkolnunk kell - különben minket ölnek meg... Az emberekkel ellentétben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy gyengék legyünk...
*Keze akaratlanul is ökölbe szorul. Aztán ez a szorítás rögtön enyhül, ahogy észreveszi magát. A szék karfájára könyököl, és kézfejére támasztja állát.*
- Békésen? Nem hiszem, hogy meg lehetne úgy oldani... Mihelyst nekiállnál prédikálni mondjuk egy shinigaminak a nézeteidről, végig sem hallgatna, rögtön megforgatná benned a zanpakuto-ját, mert ellenség vagy a szemében...
*Folytatja gondolatmenetét, majd ismét kezébe veszi az újságot és átlapozza.*
- Na, az a nő is megint a szellemeiről firkál... Várjunk csak... És halálistenekről?!
*Valami különös izgatottság telepszik arcára, ahogy gyorsan átolvassa a cikket és az alatta lévő megjegyzéseket. Érdeklődése rögtön el is múlik, ahogy az írás végére ér.*
- Cöh... Nagyjából az igazat írja, mégsem hisz neki senki... Semmilyen összefüggést nem látnak a másik cikkel kapcsolatban. Szánalmas egy élőlény az ember...

- Valószínűleg igazad van. Nem engedhetjük meg magunknak a gyengeséget.- szólaltam meg. Tovább hallgattam Alegrát.
- Talán megforgatná bennem a kardját. De azért biztos vannak olyanok is, kik egy kicsit másképp gondolkodnak. - mondtam. Természetesen ismét pozitívan álltam a dolgokhoz, mivel a legnagyobb reményem egy új világ születrése.
~ Vajon lesznek változások?~ tettem fel a költői kérdést magamnak.
- Úgy tapasztaltam, hogy mostanában a Vaizardok nagyobb gondot jelentenek, mint a Shinigamik. Pedig ők erősek. Meggyűlhet még a bajunk velük.- mondtam eléggé aggodalmasan, s arra gondoltam, még fejlődnünk kell, hogy elérjük a szintet, mikor már nem lesz olyan sok ellenségünk. Ekkor Alegra az újságból felolvasta, amit az újságíró nő írt, de senki nem osztotta a véleményét. Ekkor behunyom a szememet, majd békésen elmosolyodtam. Kuncogtam egy kicsit, de csak úgy magamban.
- Ez így van jól. Gondolj csak bele, milyen következményei lennének, ha kiderülne az igazság. Újabb háborúk. Talán bevetnének minden szuper, tömegpusztító fegyvert. Teljes káosz keletkezne.- mondtam. Kicsit próbáltam terelni a témát, másfelé.
- Feltehetek egy kérdést? Miért vagytok rosszban Sierrával? Ha nem szeretnél ne válaszolj. Csupán a kíváncsiságom hajt.- jelentettem ki, aztán vártam a nő válaszát.

- Hát igen. "Az erős eszik, a gyengét eszik..."
*Jegyzi meg halkan, majd tovább hallgatja Kodamát.*
- És mi lehet vajon az esélye annak, hogy pont egy ilyen máshogy gondolkodóval találkozol?
*Kérdez vissza halvány mosolyfélével arcán. Le se tagadhatná a nő, hogy nem valami optimista alkat... Bár saját bevallása szerint két lábbal jár a földön...*
- Nagyon is erősek. Különösen akkor, ha megtanulják teljesen használni hollowerejüket.
*Elmerengve bámul ki ismét az ablakon, ahogy eszébe jut Masakival folytatott küzdelme. Pár másodperces szünet után szólal meg ismét, a másik espada szemébe nézve.*
- Saját tapasztalatom. Nemrég harcoltam egyikőjükkel...
*Arca rezzenéstelen marad, hangján pedig lehet érezni, hogy nem értékeli túl a szóban forgó volt shinigamik képességeit...*
- Igazad van... Mindkét félnek kedvezőbb, ha a saját kitalált eszméikben hisznek...
*Bólint alig láthatóan, és ismét leteszi az újságot - ezúttal remélhetőleg véglegesen. Az újabb kérdést hallván szórakozottan megpiszkálja maszkját.*
- Ezen még nem is gondolkodtam... Sierra - hogy is mondjam? - túlságosan megjátssza magát szerintem... Néha már szinte emberinek érzem a hiúságát és hízelgő modorát...

Végighallgattam Alegrát, s mosolyogni kezdtem arra, amit Sierráról mondott.
- Értem. Pedig talán még közös is van bennetek, csak nem beszéltek egymással. Mindenkivel meg lehet találni a közös témát nem igaz?- kérdeztem, miközben nevettem egyet, s a tarkómat vakartam. Egy kis idő múlva elővettem a komoly arcomat.
- Egyszer már én is harcoltam egy Vaizarddal. Vesztettem ellene. De mindíg van egy erősebb. Nem győzhetünk mindenki ellen, mert a végén úgyis utolér a végzet.- mondtam, mialatt hosszasan gondolataimba merültem. Rákönyököltem az asztalra, s bambulni kezdtem, a semmibe nyúló tekintetemmel.
~ Halál? Vajon milyen lehet? Van valami még ez után is.~ merengtem el, ám ekkor megráztam a fejemet.
- Uh... Bocsánat. Megint a hülyeségeimen járt az eszem.- szóltam, és elvigyorodtam, de most nem tudtam olyan jókedvvel telit, mint amilyet álltalában szoktam. Ebben volt egy kicsi erőltetés is. Nem szerettem, amikor valami kis szomorúságot is látnak az arcomon, hiszen életemben elég szomorú arcot láttam. Nem akartam, hogy rajtam is ugyan ezt lássák az emberek.
- Nyugodtan hozz fel valami témát, ha van kedved!- adtam az ötletet Alegrának.

- Láttad már, mi lesz mindig abból, ha beszélünk egymással...
*Vigyorodik el, a beszélgetés alatt talán először, majd folytatja:*
- Ó, van közös témánk... Hogy milyen kiállhatatlan a másik...
*Rövid humorizálásuk kis idő múlva ismét visszavált sokkal komolyabbra, amikor Kodama is megosztja tapasztalatait a vaizardokkal kapcsolatban.*
- Mi legalább nagyjából be tudjuk határolni, hányan erősebbek nálunk... Nálad heten, míg nálam négyen - legalábbis az espada tagjai közül...
*Szólal meg ismét. Szavai közben alig láthatóan rá is mutat a másikra, majd saját magára. Az újabb, ezúttal valamivel hosszabb csendet nem töri meg, inkább ő is némán kibámul az ablakon, majd lassan végignéz a szobán. Tekintete végül az ajtón állapodik meg - mintha várna valamire, vagy éppen mintha bármelyik pillanatban jöhetne valaki...*
- Akkor rögtön fel is hoznék két témát. Az egyik: miféle - ahogy te nevezted - "hülyeségek" jártak a fejedben. A másik pedig az, hogy nem láttad-e valamerre fracciónjaimat... Valahogy nem érzem biztonságosnak Las Nochest, ha nincsenek a szemem előtt...
*Fogja szaván végül Kodamát, és kíváncsian várja válaszait.*

Mialatt Alegra a Sierrával való közös témájukat mesélte nevetni kezdtem.
- Hehe! Nem épp ilyen dologra gondoltam. Hehe!- hangzott a kacagásom, de nem sokkal később abbahagytam. Figyelmesen hallgattam végig, amit Alegra mondott a rangsort illetően.
- Hát igen. Azt hiszem ez így van.- mondtam. Mikor Alegra feltette a kérdéseket sóhajtottam egy nagyot, aztán az asztalon kezdtem kopogtatni az ujjaimmal.
- Tudod sokat szoktam merengeni azon, mi lehet a mi halálunk után? Talán még ezek után is lesz valami? Mert egyszer úgyis akad majd valaki, aki erősebb lesz nálunk, és véget vet az életünknek. Na de ott, akkor, abban a pillanatban mit érzünk majd? Mi járja át a testünket? Lelkünket? Gondolatainkat? Mi lesz az utolsó szó, amely elhagyja a szánkat?- tettem fel a kérdéseket, amikre nem valószínű, hogy válaszokat kapok majd a velem szemben ülő Alegrától.
- Ilyen ostoba dolgokon szoktam agyalni...- jelentettem ki, ezt követően lehajtottam fejem, és egy újabbat sóhajtottam.
- A fracciónjaidat nem láttam már egy ideje. Hehe! Azért szerintem még nem kell félteni Las Nochest tőlük. Hehe!- kezdtem újra nevetni, kicsit mintha jobb kedvre derültem volna ettől.
- Ne aggódj! Az is elképzelhető, hogy nem sokára befutnak.- mondtam lenyugtató hangon.

*Igazság szerint már akkor észrevették Alegrát, amikor az visszavonult szobájába. Kodama érkezésének is szemtanúi voltak - egy kanyar mögül figyelték magukban kuncogva az eseményeket, és különböző elméleteket gyártottak, hogy vajon miről is beszélhet egymással a két espada...
Néhány percnyi fantáziálgatás után közelebb osonnak, és az ajtóban természetesen hallgatózni kezdenek.*
~ Nem gondolod, hogy nem kéne ezt csinálnunk? ~
~ Miért is? ~
~ Talán azért, mert olyat is meghallhatunk, amit nem kellene? ~
~ Épp az benne a legjobb, húgom! ~
*Zárja le a vitát Lily kárörvendően vigyorogva. A mondat végéről pedig természetesen nem hagyhatja le azt a megnevezést sem, ami legjobban irritálja a másik arrancart...*
- Mondtam már, hogy én a nővéred vagyok!
*Kiált fel ennek hatására Lala, ezzel akaratlanul is leleplezve magukat.*
- Na, ezt jól megcsináltad...
*Förmed rá Lily testvérére, amikor észreveszi, hogy az előbbi elszólást a bent lévők is hallották valószínűleg - mintha halk léptek hallatszanának ugyanis...*

- Értem.
*Bólint Kodama magyarázatát hallva, majd hozzáfűzi:*
- Nem hiszem, hogy ostobaságok lennének... Csak koraiak. Ha majd ott tartasz, úgyis megtudod.
*Dől hátra a széken.*
- Senki se látta már őket...
*Jegyzi meg, amikor második kérdésére nemleges választ kap.*
- Nem ismered őket eléggé... Ha lenne még néhány ilyen arrancar, porrá rombolhatnák talán Seireitei-t is a "csínytevéseikkel"... Vagy pedig elmenekülne mindenki, az első komolyabb vitájukat meghallva. Már jónéhány espada fracciónjai voltak előzőleg...
*Világosítja fel beszélgetőtársát az ikrek viselkedéséről, amikor kintről zajt hall. Pontosabban szólva egy felháborodott kiáltást, aminek "tulajdonosa" éppen a rokoni viszonyokat tisztázza, immár sokadjára...*
- Hamar megjelentek ezek az emlegetett szamarak...
*Sóhajt fel, mialatt feláll székéről, és halkan az ajtóhoz lépked. Mikor odaért, hirtelen kinyitja azt, és üdvözli az ikreket.*
- Megtudhatnám, miért hallgatóztok az ajtóm előtt?
*Vonja kérdőre a lányokat. Hangján nem érződik düh, ugyanolyan unott, mint szokott lenni, azonban az espada fagyos tekintetével kísérve már mindjárt más a helyzet...*
- Gyertek már be, ne ácsorogjatok ott kint...
*Sóhajt fel, és odébb áll az ajtóból, hogy bejöhessenek fracciónjai. Ha mindketten bent vannak, visszazárja az ajtót és ismét helyet foglal.*

- Talán igazad van... Lehet, hogy ez korai, ám egyszerűen nem megy ki a fejemből.- jelentettem ki, miután figyelmesen meghallgattam az előttem ülő Espada társam véleményét. Amikor Alegra halálos komolysággal elkezdte mesélni, mennyire veszélyesek a fracciónjai már nem bírtam tovább hatalmas nevetésbe kezdtem.
- Ugyan már ne mondj ilyeneket Alegra! Mindjárt megszakadok! Hehe!- nevettem, mialatt már az asztalra borultam, és ökölbe tett kézzel csapdostam rá. Nem maga a tény volt olyan szórakoztató, hanem az az óriási komolyság, mellyel mindez elő lett adva.
- Hát Alegra! Ha tényleg ennyire bolondosak azok az arrancarok, akkor nem csoda, hogy nálad kötöttek ki. Tény, kötélből vannak az idegeid. Tisztellek, amiért még soha nem lettél zaklatott miattuk.- dícsértem meg Alegrát, ám ekkor zajok hallatszottak kintről.
- Ezek Lala és Lily?- érdeklődtem, és kíváncsian bámultam, ki lesz a bejárat mögött. Alegra elballagott kinyitni az ajtót, a két lány pedig ott állt előtte.
~ Bizony ők azok.~ gondoltam magamban. Eztán beindítottam a fülig érő vigyor módomat, s integetni kezdtem nekik az asztal mögül.
- Sziasztok lányok! Mi járatban errefelé?- tettem fel a kérdést, majd Alegra betessékelte őket az ajtaján.
~ Érdekes. Semmi sértőt nem mondott nekik.~ merengtem.

- Á, üdv, Alegra-sama!
*Köszöntik egyszerre az espadát fülig érő vigyorral, miközben felegyenesednek.*
- Most értünk ide...
- Éppen kopogni akartunk...
*Jelentik ki határozottan, miközben ismét az ártatlanabbik arcukat igyekeznek elővenni, azonban Lala egy pillanatra kiesik szerepéből, és halkan megkérdezi testvérét:*
- Tényleg?
- Igen, te hülye...
*Sóhajt fel Lily. Nem hitte volna, hogy ilyen bolond rokona van...*
- Köszönjük, Alegra-sama!
*Hajolnak meg párszor, amikor a nő beljebb tessékeli őket. A bemenetelkor azonban ismét összetűzésbe keverednek: nem tudják eldönteni, hogy ki menjen be először...*
- Engedj már... Én vagyok az idősebb...
- Nem, te a hülyébb vagy...
*Ekkor Alegra újabb ötletet vet fel: menjenek be egyszerre, elvégre elég széles az ajtó mindkettejüknek... Ezt végül meg is fogadják, így rövid tolakodás után egyszerre furakodnak be a szobába.*
- Hogyhogy mi járatban?
- Kell különösebb ok, hogy egy fracción meglátogassa az espadát, akihez beosztották?
*Kérdeznek vissza értetlenül, amikor meghallják Kodamát. Az igazi okot úgyis sejtheti mindenki: szívesen idegesítik Alegrát bármikor...*

- Kár, hogy nem hiszed el... Pedig még Retsut is sikerült kihozniuk a sodrából, ahogy az espada tagjainak többségét is...
*Jegyzi meg. Az, hogy még a leglustább és egyik legnyugodtabb espadát is feldühítették, eléggé jól mutatja tehetségüket az ilyesmihez...*
- Ha megint másnak lennének a fracciónjai, rövid úton az őrületbe kergetnék azt a szerencsétlent... Én már úgy-ahogy megtanultam kezelni őket.
*Vakarja meg maszkját szórakozottan, majd vigyorogva hozzáfűzi:*
- Igen gyorsan cserélődnének a tagok...
*Érdeklődve figyeli az ikrek próbálkozásait arra, hogy elhitessék vele, tényleg nem hallottak semmit. Hihetetlen, milyen gyorsan képesek beszédstílust váltani... Erre újabb példa, amikor Lily lehurrogja testvérét...*
- Talán ha egyszerre jönnétek be... Elég széles a szoba ajtaja...
*Sóhajt fel beletörődően, amikor látja, hogy szinte verekedésig fajul az az apróság, hogy melyikőjük lépjen be először. Az általa felvetett javaslatot pedig eddig egyértelműen észre sem vették...*
- Azért ne bukjatok fel egymásban.
*Szólal meg, amikor látja, hogy a nagyobb lendülettől majd' beesnek az ajtón. Szúrós pillantást vet rájuk, amikor meghallja, hogy válaszolnak Kodamának, jelezve, hogy fogják vissza magukat. Bár, ahogy ismeri őket, úgysem lesz ebből semmi...*
- És hol is voltatok az utóbbi időben? Ha már a különösebb okoknál tartunk...
*Vonja kérdőre a két fracciónt, miután elhallgattak.*

~ Retsut felidegesíteni? Nem mondom... az azért már szép teljesítmény.~ gondoltam magamban. Az asztalra könyököltem, és elég fura képet vágva figyeltem, mit cselekszik ez a két arrancar. De azért Alegra tagcsere megjegyzésére ismét kuncogni kezdtem.
- Az Espadat nem a Shnigamik, hanem a fracciónjaid vadásszák le! Hehe!- tettem hozzá, és ismét röhögni kezdtem.
~ Testvéri szeretet mi?~ kérdeztem meg gondolataimban. Nagy nehezen mind a ketten bejutottak, miután Alegra tájékoztatta őket, hogy egyszerre is beférnek azon az áldott ajtón. A kérdésemre viszont elég modortalanul feleltek, bár láttam Alegra tekintetével jelzett nekik.
- Na ebben volt valami. Hülyeséget kérdeztem. Tudjátok mit? Más témában fogok érdeklődni. Hallottatok valamit, amit érdekfeszítőnek találtatok?- érdeklődtem a két lánytól, hátha ezzel meg tudom őket fogni. Furcsa fejet vágtam, miközben szemeim rájuk szegeződtek. Egy idő után ostobán kezdtem mosolyogni, majd az államat vakargatva vártam a választ. Visszafordultam Alegrához, s ekkor úgy gondoltam témát kell váltanunk, mivel már nem beszélhetjük ki a fracciónjait. Behunyt szemmel, tarkómat vakarva, vigyorral teli képpel szólaltam meg ismét:
- Még nem is tettem fel a legfontosabb kérdést. Milyen illetlen vagyok.- ráztam meg a fejemet.- Hogy vagy Alegra?^^

- Nem fogunk felesni!
- Legalábbis próbálunk...-.-
*Egyensúlyoznak egymásba - és a szoba bármelyik részébe - belekapaszkodva. Ennek eredményeként Lily véletlenül Alegra karjába akaszkodik, így majdnem fellökve az espadát...*
- Én megmondtam...
*Húzza ki magát Lala diadalittasan, amikor végre visszanyerik mindketten egyensúlyukat. Végül leülnek az ágy szélére.*
~ Ez még keményebb, mint a szék! ~
~ Hogy bír vajon ilyenen aludni? És még párnája sincs... ~
*Pillantanak egymásra, majd a fekvőhelyre.*
- Hááát...
- Itt meg ott, erre meg arra...
*Válaszolnak Alegra kérdését hallva, miközben szórakozottan megvakarják fejük búbját. Ekkor Kodama is kérdést intéz feléjük.*
- Semmi különöset...
- Legalábbis olyat nem, ami titeket is érdekelne...
*Szólalnak meg rövid gondolkodás után. Igazság szerint semmi nem jut eszükbe, amit elmondhatnának...*

- Vigyázzatok már, a fenébe is...
*Kapaszkodik meg az asztallapban, amikor Lily belecsimpaszkodik Alegrába, hogy ne essen el. Kis híján őt is magukkal rántják... Szerencséjére azonban épp időben visszanyerik egyensúlyukat, így az espada sikeresen nekitámaszkodik a falnak, amíg leszedi magáról fracciónját.*
- Ha saját magatokra nem ügyeltek, legalább engem hagyjatok békén...
*Sóhajt fel unottan, majd Kodama felé fordulva megjegyzi:*
- Most már látod is, amiről beszéltem.
*Utal előző szavaira, miszerint az ikrek képesek lennének egymagukban leváltani az espadát...*
~ Gondolhattam volna, hogy ez lesz a válaszuk. ~
*A két fracciónt végighallgatva egyáltalán nem lepődik meg: ha egyszer nem akarják elmondani, akkor nem is fogják, akármennyire is ki szeretné szedni belőlük... Az újabb pimasz válasz hallatán ismét szigorú tekintetet vet a két lányra, majd beletörődően visszaül székére. Hiába, mindketten javíthatatlanul szemtelenek még egymással szemben is... Bár ez talán nem is meglepő, hiszen külsejük alapján alig néznek ki tizenegynéhány évesnek... Néha azt sem érti, miért próbálja megnevelni őket, ha egyszer úgyis hasztalan az egész.*
- Csak a szokásos... Igyekszem elkerülni, hogy az emberek világába küldjenek le ismét...
*Válaszol Kodama kérdésére, majd ő is érdeklődik a másik espada hogyléte felől.*

A két fracción válaszára igazából nem is tudtam mit mondani, szóval egy tarkóvakarással reagáltam, mellétéve egy egyszerű mondatot:
- Értem...
Ezt követően Alegra válaszát halgattam, a kérdésemmel kapcsolatban. Eztán ő is érdeklődni kezd ugyanilyen téren.
- Hm... Köszi mostanában elég jól elvagyok. Mivel nem nagyon akad dolgom, ezért gyakran lemegyek az élők világába. Nem tudom miért ez már olyan ösztönös nálam. Lehet, hogy elvonókúrára kellene járnom...- szólaltam meg. Ez talán elég ostobán hangzott, ám én nagyon is komolyan gondoltam. Rémült fejet vágtam hozzá, mivel belegondoltam, hogyan néznék ki kényszerzubbonyba bújtatva, miközben egy földi tájképet ábrázoló, hatalmas plakátot kellene bámulnom, ami piros x- el van áthúzva. Ez az elképzelés megütött.
- Végső soron én sem az emberek kedvéért mászkálok le, csupán nagyon hiányzott már az ottani környezet. Hiszen Hueco Mundo nem éppen bonyolult természetes látványképébe elég hamar beleún az ember. Mármint akit érdekelnek az ilyenek. Például engem.- mondtam, aztán ismét mosolyra vetemedtem.
- Tudtok valamit a nemrég megnyílt Aquaparkról? Azt hallottam elég jó hely, de még nem volt erőm odáig elgyalogolni. Hehe!- kezdtem nevetésbe.

*Viszonylag higgadtan ücsörögnek az ágyon, egyáltalán nem figyelve a két espadára.*
~ Gratulálok... ~
~ Mi van már megint? ~
~ Ha csendben maradsz, még most is kint lennénk... ~
~ Nehogy már ezt is rám fogd... Minek kellett már megint a húgodnak nevezned, amikor jól tudod, hogy én vagyok az idősebbik?-.- ~
~ Ez valami rögeszme nálad? ~
~ Ahogy nálad is... ~
~ Ha nem hiszed, hogy én vagyok az idősebb, kérdezd meg Aizentől vagy Alegra-samától... ~
*Látszik rajtuk, hogy már megint veszekednek valamin... Végül Lala meg is szólal, Alegrához fordulva.*
- Alegra-sama, nem tudod, melyikünk az idősebb?
*Kérdezi, miközben felváltva pillant testvérére és az espadára, fejét vakargatva. Ekkor szólal meg Kodama is, és az aquaparkról érdeklődik... Végre olyan téma, amibe ők is bele tudnak szólni... Ki is használják rögtön, büszkén kihúzva magukat.*
- Mi már voltunk ott Alegra-samával!
- Nekünk tetszett!^.^
*Válaszolnak vidáman.*

*Némán hallgatja végig a másik espada válaszát, időnként bólintva. Néha az ikrekre is vet futó pillantásokat, aztán, mikor látja, hogy szemmel láthatóan semmire nem készülnek, vissza is tér tekintete beszélgetőtársára.*
- Nekem még az ottani környezet sem hiányzik. Mióta az eszemet tudom, Hueco Mundo-ban vagyok... Az emberek világa valahogy túl zsúfolt és zajos...
*Fejti ki véleményét. Ekkor szól közbe Lala, az ikrek számára létfontosságú témára kérdezve rá. Mindig azon agyalnak, hogy melyikük idősebb...*
- Teljesen egyszerre "születtetek"... A saját szemeimmel láttam, szóval felesleges ezen veszekednetek továbbra is...
*Válaszol felsóhajtva. Egyre bosszantóbb kettejük mániája ezen a téren, így mindig megragadja az alkalmat, ha elmondhatja, hogy értelmetlen vitázniuk rokonságukon... Bár fracciónjai bármi miatt képesek összetűzésbe keveredni, így valószínűleg hamar találnának más témát, amin akár hónapokig is rágódhatnak... Mondjuk ez még mindig jobb, mintha azon agyalnának, hogy tudnák minél jobban felidegesíteni őt...*
- Muszáj volt elmennem velük.
*Fűzi hozzá az ikrek szavaihoz az újabb kérdés hallatán, maszkját megvakarva.*
- Nekem meg nem.
*Jegyzi meg arra válaszolva, hogy az ikreknek tetszett az az aquapark. Remélhetőleg többet nem rángatják el oda, bőven elég volt az az egy alkalom...*

Alegra végighallgatta a mondanivalómat, eztán hozzáfűzte, hogy ő még a környezetet is utálja.
- A városban én sem tartózkodok soha, csupán egy békés erdőt kinézek magamnak, ahol el tudom tölteni a napomat. Egyszer még magammal viszlek, és meglátod, nem is olyan rosszak azok a helyek.^^- jelentettem ki egy nagy mosollyal az arcomon. Eközben a két fracción nagyon csöndes volt, valamint furcsa arcot vágtak.
~ Ezeknek meg mi a bajuk?~ érdeklődtem magamban tanácstalanul. Ekkor Lala tesz fel egy kérdést Alegrának azzal kapcsolatban, ki az idősebb? Az Espada elmagyarázza nekik, fölösleges ezen agyalniuk, hiszen ikrek, és egyszerre születtek. Ehez nem igazán tudtam sok mindent fűzni, úgyhogy szokásomhoz híven vigyorogtam egyet.
- Lányok minek kaptok össze ilyeneken?- kérdeztem, ám sejtettem hiába próbálom őket megnyugtatni, Alegra beszámolója alapján senkire sem hallgatnak. Eztán válaszolnak az Aquaparkkal való kérdésemre. Ezek szerint már jártak ott. Alegra is kifejezte a véleményét.
- Hehe! Ennyire rossz volt? Vagy csak szimplán nem jött be?- érdeklődtem.
- Talán valamikor én is elugrok körülnézni. Felcsigázott az ügy. Lehet találkozok másokkal is. Sokan voltak? Ki kellene fognom egy időpontot, mikor nincs senki, s nyugodtan fürödhetek. Hehe!- nevettem el magamat, aztán kényelmesen hátradőltem a székben.

~ Nem hiszem el, hogy egyszerre történt... ~
~ Végül is igaz lehet... Akkor mi másért hívnának minket ikreknek...? ~
*Világít rá Lala az egyértelmű megoldásra ezzel kapcsolatban, amit Lily válasz nélkül hagy. Kodama kérdésén viszont igencsak meglepődnek.*
- Nem ártana tudnunk, hogy melyikünk szólítsa húgának vagy éppen nővérének a másikat...
- Igen, ez nekünk fontos...
- Ha már egyszer megvert a sors egy testvérrel...
- HÉÉ!
- Most mi bajod? Te is erre gondoltál, felesleges tagadnod...
*Fejtik ki véleményüket a témában, ami természetesen ezúttal is vitává fajul...*
- Ráadásul egymás közelében is kell maradnunk...
- Na igen... Úgy még rosszabb, ha mindketten más helyen vagyunk...
*Folytatják a beszélgetést. Ha ugyanis távol vannak egymástól, ösztönösen látni, hallani, érezni kezdik a másik környezetét is... Ami még jobban idegesíti őket, mint egymás társasága.*
- Ugyan már, Alegra-sama, hiszen önként jöttél! ^.^
*Vált gyorsan témát Lily erőltetett könnyedséggel, amikor ismét szóba kerül az aquapark.*
- Pedig még Azura-chan és Retsu-kun is ott volt...
- Azura-channal olyan jól elvoltunk...
~ Bár ezt a többiek nem igazán díjazták... ~
*Kuncog magában Lala. Ha még egy harmadik hozzájuk hasonló arrancar is csatlakozik hozzájuk, ott aztán nem lesz nyugalom...*