*Végig figyel a hadnagyra, esze ágában sincs közbe szólni.*-Természetesen. Utoljára a vizsgám előtt ismertem meg a képességeit, igaz, hogy megszegtük a parancsot, de azért megjegyzem, jó móka volt.*mondja, aztán a szállásokig figyeli az utat, hogy legközelebb ne tévedjen el.*-Jó éjt, hadnagy!*köszön el ő is, és meg is hajol az illem kedvéért. Miután a hadnagy magára hagyja, alaposan körbenéz a szobájában. Igen, teljes mértékben kifáradt, így még az ágyig sincs kedve elmenni, egyszerűen landol a padlón, aztán hogy mekkora hangzavart csap ezzel, nem érdekli. Majd holnap bocsánatot kér, ha ráijesztett a többiekre*

// Új tag érkezése-avagy ismerjük meg a feletteseket //

A tiszti szállóktól távolodva végre éreztem, hogy ez a nap is a végéhez közeledik és lassan ágyat érhetek. A folyosókat monoton tempóban róva lassan közeledtem a szobámhoz. Ilyenkor örülök neki a leginkább, hogy hadnagyi rangban lehetek, mivel szeretek időnként magam lenni és ezt alacsonyabb fokozatú tisztként nem tehetném meg. De a saját váramban egyedül lehetek a gondolataimmal és az könyveimmel. Bár a mai nap után nem valószínű, hogy olvasásra adnám a fejem, mivel örülök, ha az esti zuhanyzásra marad erőm.
A szobámba érve első dolgom ledőlni az ágyba és némi fetrengés után igen komoly szellemi csatát megvívva sikerül nekifognom a tisztálkodási metódusnak. Mintha vágóhídra készülnék olyan tempóban fejtem le magamról az az napi uniformist és indulok a fürdő helységbe.
A mosakodás eredményeképpen kissé felélénkülök, de mihelyt a fejem a párnát éri már el is nyom az álom...

Bár már hadnagyomat láttam, nem láttam akadályát, hogy meglátogassam őket. A vártnál sokkal kellemesebb fogadtatásban részesültem, és ez meglepett. Bár a nehezén még túl voltam - a kapitány még nem látott. Ráadásul mit fog szólni ahhoz, hogy egy bounto került az osztagába? Remélehtőleg nem lesz túl idegbeteg tőle. A bábom mellettem jött, szorosan a lábamhoz simulva. Mikor megérkeztem, halkan kopogtam a kapitányi-hadnagyi iroda előtt. Vagy kivágnak, vagy pedig behívnak, és szemrevételeznek. Meglehetősen izgultam, hiszen nem minden nap teljesül az embernek az aprólékosan kidolgozott terve. Ráadásul itt talán sokkal több jót tehetek majd, mint egymagamban Karakurában, az Emberek Világában. Bár az is előfordulhat, hogy csak egyszerűen egy nap végeznek itt velem, hiszen még mindig szálkák vagyunk mi, bountok a Lelkek Világának szemében...

// Katai bemutat(kozása) a kapitánynak //

A kemény asztallapra támaszkodok, miközben ujjaim türelmetlenül koppannak a polírozott tölgyfán. Katai meglehetősen lassú lépésekkel hagyja el a helyiséget, pedig igazán szedhetné a lábát. Hakamaját törölgetve nyitja ki az ajtót, míg én a „Balfék" szót suttogom a levegőbe, természetesen köhögésnek álcázva. Miután bezáródik a háta mögött az ajtó, immáron felszabadultabban fordulok vissza Chiyo-chan felé. Arcomon százwattos vigyor világít, ami még Shinjiét is odaverné. Azonban hirtelen hosszú csend áll be az irodában. Úgy tűnik a lány kezd zavarba jönni, hisz' arca a piros rózsa színét kezdi felvenni. Képemen megkopik a vigyor, majd a fülem is égni kezd, jelezvén, hogy nem lesz ez így jó. Szám szóra nyílik, de csak egy újabb sóhajt sikerül felszabadítanom. Kissé erőtlennek érzem magam, kellene valami, amiből bátorságot meríthetek. Szép kis kapitány vagyok, mondhatom. Az erő és a bátorság mintaképe, aki most kukán álldogál a saját irodájában. Valóban ennyit jelentene a rangbeli különbség? Mi változott kettőnk kapcsolatában? Ha jobban belegondolok semmi, mert ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is voltam. Mégis Chiyo-chan mintha visszahúzódóbban viselkedne, mint ahogy szokott. Talán mondani akarna valamit, de ő se jut el addig, hogy értelmes szavakat alkosson. Épp a Katainak öntött italt fogja, amikor hirtelen mozdulattal lecsapja a tartalmát. Elkerekedett szemekkel nézek rá, miközben ő szégyenlősen elmosolyodik.
- Ugye nem árulsz be, Yuu-chan? - kérdezi bátortalanul, azután újratölti a kiürült csészét. Féloldalas vigyort villantok fel, majd válaszolok a feltett kérdésre.
- Ugyan, kérlek...! Nem vagyok spicli, tudhatnád. - kezdem nevetve, s magamnak is öntök egy csészényivel. - Iszok én is egyet, hogy megnyugodj. Így kvittek leszünk.
Utolsó mondatomat egy kacsintással toldom meg és leküldöm a rizspálinkát a gyomorba. jólesőt cuppantok a számmal, ami az akarja szimbolizálni, hogy ez bizony remek szaké. Kicsit felszabadultabb már a hangulat, s megkockáztatom a közelebb menetelt is. Néhány hosszú lépés és máris Chiyo-channál vagyok. Gyorsan átkarolom és magamhoz ölelem. Melegség tölti el a lelkemet (xD), amint érzem: itt van velem. Csupán némán állunk néhány másodpercig, ám már ez is a régi időket idézi. Amikor még két egyszerű tiszt voltunk... Hangos koppanások jelzik, ahogy a Hadnagy visszafelé caplat. Csalódottan lépek hátra, s ismét az asztalnak dőlök. Remélem minél hamarabb véget ér ez a találka, s mehetek szunyálni. Egyértelmű, hogy Siraseruval nem leszünk puszipajtások. Egyfolytában kritizáló stílusa nem épp embert csalogató tulajdonság. Olyannyira különbözünk egymástól, mint kutya a körtefától. Bizonyosan a Karma keze van a dologban, s ekképp büntet valamiért. Csak tudnám miért...
- Jön már... - jegyzem meg epésen, majd a plafont kezdem tanulmányozni. Hajszálrepedések futnak át a fehér falon. Valakinek meg kellene javíttatnia, csakúgy mint az ajtót. A sok csapkodástól már olyan rozoga szegény :/.

/Hitogorosi érkezése a 8.osztagba/
Beosztottak a 8. osztagba. Adtak egy értesítő levelet, melyet oda kell adni az osztag kapitányának vagy hadnagyának. Csendesen lépkedtem, egyre közelebb kerültem a kapitány irodájához. Végül megérkeztem. Nyugodtan besétálok az iroda ajtaja elé és bekopogok. Semmi válasz, gondoltam nincsenek itt. Mivel úgyis már késő volt leültem az ajtó mellé és csendben vártam. Pár perc múlva csendben hortyogva dőltem el a padlón.

[Újoncok érkeznek a 8. osztagba]

Ez a nap is lehetetlenül unalmasnak indul, hisz' most se csinálok mást, mint papírkupacokat tologatok. Kevés unalmasabb munka van ennél, de nekem sikerült szerencsésen kifognom. Több oldalas jelentések itt, több oldalas jelentések ott. Fejem fölött hatalmas kérdőjelekkel turkálok a papírok között. Az osztag havi költségvetését keresem, de úgy látszik elnyelte a föld. Talán Katai keze van a dologban, mert eddig ő intézte az ilyen papírmunkákat. Arcomon fanyar mosoly jelenik meg, mikor visszaemlékezek első találkozásunkra. Akkor kijelentette, hogy nem barmolhatom szét azt, amit ő oly' felelősségtudóan csinál.
~Cöööh... Tudja kinek van kedve ehhez...!~ - teszem hozzá csak úgy gondolatban, majd kényelmesen hátradőlök a székben. Elgémberedett ízületeimet kicsit megropogtatom, azután egy nagyot nyújtózok. Sikeresen elnyomok egy ásítást, s úgy döntök ideje főznöm egy teát. E szent cél által vezérelve kezdek neki a rituálénak. Hamarosan már az íróasztalomon gőzölög az istenű nedű, bár Siraseru szerint túl sok rajta a csersav... Mert Mr. Mindentjobbantudokmintteéshanemisígylenneakkorsemvallombe természetesen tökéletesen tudja, hogy miként kell szakszerűen elkészíteni ezt az italt. Nos, igen. Egyesek a harcmezőn bizonyítanak, mások a teafőzés művészetének szentelik életüket. Már épp belekóstolnék, amikor hirtelen egy ismerős érzés kap el. Fejemben rögtön megkondul a vészharang, majd egy gyors shunpoval katanámnál termek. Készen az összecsapásra várom, hogy mikor robban már be az ajtó. Ez azonban elmarad, helyette pedig halk kopogást kapok. Homlokom ráncolva nézek először az ajtóra, azután leellenőrzöm magamban az érzést. Kétségtelenül bountoval állok szemben. Kissé zavarodottan vetődök az ajtóhoz, s egy határozott mozdulattal kirántom azt.
- Woooooooooooooáááh....!? - hallatok egy csatakiáltást, aminek a vége kissé kérdőre sikeredik. Egy marcona Fritzet vártam, erre egy magas, igazán dekoratív hölggyel találom magam szembe. Tátott szájjal végigmérem, tekintetem elidőzik a dekoltázsán. Gyorsan megrázom a fejem, mert hát csak egy bounto. Kezemben még mindig ott lóg Dotonryuu, akinek hangja most röhögve csendül a fejemben.
~Kiesik a szemed, faszi!~ - szól, miközben egy nehéz kéz érintését érzem a vállamon. Sárkányom emberi alakja strázsál mellettem, de most még csak számomra látható. - ~No, mire vársz? Engedd be végre!~
Egyetlen gyilkos pillantás elég ahhoz, hogy nevetve feltegye a kezét, majd mintha egy hirtelen szélvihar kerekedne, úgy válik apró homokszemcsékké, s tűnik el. Egy laza intéssel beinvitálom, majd hellyel kínálom az ismeretlen lányt. Akár mi is legyen, azért az alap etikettet be kell tartanunk. Nagy buzgalmamban, hogy helyett foglaljak sikeresen belerúgok az asztalba (ekkor kopog Hitogoroshi, de ugye érthetően ezt nem hallom meg).
- Nos, mi járatban van, kedves...? - nézek rá kérdőn, egyértelművé téve, hogy a nevére várok. Azonban a kintről jövő egyre hangosabb horkolás igazán zavaró háttérzajként funkcionál. Ingerülten pattanok fel, majd az ajtóhoz trappolok. Elemi erővel nyitom ki újra, ám csodálatra méltóan még mindig egyben van. Ide-oda cikázó szemeimmel a hang forrását keresem, amit hamarosan meg is találok nem messze az ajtótól. Egy barátságos rúgással magához térítem és egy egyszerű kérdést szegezek neki.
- Szevasz! Ki vagy és miért húzod a lóbőrt az irodám előtt? - képemen valóban az értetlenkedés tükröződik, miközben reményeim szerint a csávó összeszedi magát. Ha össze merte nyálazni a parkettát, esküszöm felsikáltatom vele az egész osztag területén lévőket, akárki is legyen!

//Engedelmetekkel egyszerre fogadlak benneteket, mivel csak most vettem észre Youko postját... ^^"//

Csendben várakoztam az ajtó előtt, és közben egyre idegesebb lettem. Most mit fognak hozzám szólni? Mondjuk ha jól tudom, a hatodik osztagnál is van bounto, méghozzá kettő is. Remélhetőleg nem leszek majd szálka az új kapitányom szemében, mert akkor akár keresztet is vethetek magamra. lépéseket hallok, amelyek egyre gyorsulnak, majd kivágódik az ajtó, és egy hangos csatakiáltás hatol a fülembe.
- Woooooooooooooáááh....!? - hallom a rendkívül érdekes befejezésű kiáltást. Deze a lábamnál ül, és higgadtan méri végig az illetőt. Ha támadna, biztos közénk ugrana, hogy megvédjen, de erre semmi szükség, egyenlőre. Mély levegőt veszek, és továbbra is az ajtóban álló, kissé érdekes pózba meredt kapitányra nézek. Nem ilyennek képzeltem, az tény, de hát ez van. Majd végül némi közjáték után beinvitál, én pedig szótlanul be is lépek, majd le is ültem.
- Nos, mi járatban van, kedves...? - nézett rám. A tartásából valahogy az jött le, hogy herótja van a bountoktól. Mondhatni, mi sem jobb... Majd megismer, és rájön, hogy kedves és értelmes bountok is vannak a világon.
- Én Katsuya Youko vagyok. Az ön osztagának egyik új... tagja. - tiszt ugye nem lehetek. - Remélem majd idővel rá fog jönni, kapitány úr, hogy vannak nem őrült bountok is. - szólaltam meg, megint, bár nem valszínű, hogy a kintről érkező egyre hangosabb horkolástól hallani lehetett. Úgy éreztem magam, mint aki bíróság előtt ül, és várja a halálos ítéletét... A kapitány feláll, és kinyitja az ajtót, majd egy kissé meghökkentem: bár nem sok mindent láttam, az ajtó előtt feküdt valaki, és aludt. Te jószagú, milyen állapotok uralkodnak itt...

A fáradságtól nem álmodtam semmit. Aztán hirtelen éreztem egy nem túl erős rúgást, és valami beszédet amit nem értettem. Hirtelen eszembe jutott, hogy hol vagyok és valószínűleg ki lehet az aki ébresztget. Hirtelen körülbelül 2 másodperc alatt felpattantam, vigyáz állásba.
-Jó estét,...- rápillantottam és megállapítottam, hogy ő a kapitány.- Kapitány úr!-
Észrevettem, hogy már mást is vendégül fogad a kapitány, mert bent a szobában, már állt egy vörös hajú sovány és magas lány. Ahogy tőlem telt a legkedvesebb mosolyomat vettem elő, és rámosolyogtam. Aztán eszembe jutott, hogy miért is jöttem. Hirtelen előre nyújtottam a levelet és ezzel együtt be is mutatkoztam.
-A nevem Hitogorosi! A 46-ok tanácsa döntése szerint mától én vagyok a 8.osztag 5.tisztje! Örülök, hogy megismerhettem!-
Azzal meghajoltam. Amikor visszahajoltam csöndben, elvörösödve bocsánatot kértem az iméntiekért, úgy, hogy a lány ne hallja meg.
-Bocsánat az iméntiért, kapitány úr, csak tudja fárasztó napom volt és valahogy elaludtam, de nem volt szándékomban... Remélem nem úgy jegyzet el magában, mint egy lusta és rossz embert.-
Mondtam és azzal vártam a válaszát, hogy mit mond.

[Újoncok érkeznek a 8. osztagba]

Szemöldökeim szinte eltűnnek a hajam vonalánál, amikor a padlón fekvő tisztre pillantok. Látszik az arcomon a meglepődöttség, habár nem egyszer fordult elő, hogy én is hasonló helyzetbe kerültem. Hamarosan a Bounto lány feje is feltűnik mögöttem, kíváncsian pillantva az újonnan érkezettre. Miután „finom" mozdulatommal magához térítettem, rögtön magyarázkodni kezd. Köszöntését egy biccentéssel viszonozom, majd további mondanivalójára koncentrálok.
- A nevem Hitogorosi! A 46-ok tanácsa döntése szerint mától én vagyok a 8.osztag 5.tisztje! Örülök, hogy megismerhettem! Bocsánat az iméntiért, kapitány úr, csak tudja fárasztó napom volt és valahogy elaludtam, de nem volt szándékomban... Remélem nem úgy jegyzet el magában, mint egy lusta és rossz embert. - szavai először hangosan csengenek, ám mikor a szunyálásra terelődik a szó, suttogóra fogja hangját. Egyértelműen nem szeretne beégni a csaj előtt. Arcomon gúnyos mosoly fut át, de csak egy pillanatra. Egy intéssel jelzem, hogy álljon fel, azután visszasétálok az asztalomhoz és ismét helyet foglalok. Rövid kutakodás után két jelentkezési lapot rakok le az asztalra. Tekintetem elidőz mindkettőjükön, ám előbb a lány korábbi kijelentésére válaszolok.
- Ne tartson rasszistának, de vannak bizonyos fenntartásaim a fajával szemben... - szólalok meg kimért hangon, míg egy pillanatra bal karomra nézek. Nem is olyan rég még szenesre sült ez a testrész. - Tudja volt egy kis afférom a magafajtával. Viszont nem vagyok olyan ember, aki a külsőségekből ítél. Remélem, hogy mindkettőnk számára gyümölcsöző lesz az az idő, amit osztagunkban tölt el.
Hagyom, hadd dolgozza fel a hallottakat. Míg a beszélgetésben szünet áll be, én addig íróeszközöket keresek. Tudom, hogy volt itt egy toll, de ebben az összevisszaságban úgyse fogom megtalálni. Ledobálom az asztal mellé a jelentéseket, így kicsivel átláthatóbb a bútordarab tetején uralkodó káosz. Valahol az elmém peremén motoszkál egy gondolat, hogy talán rendet kellene rakni néhanapján. Szúrós pillantást küldök Katai asztala felé, amin katonás rendben állnak az iratok. Természetesen az enyémeket is rendszerezhetné, de szerinte ez kapitányi kötelességeim egyike. Jah, meg egy nagy @&÷ŁĐ[ł]đ#! Legszívesebben felgyújtanám az összes felesleges iratot, viszont ebben az esetben biztos kapnék a fejemre. Úgy úúúúúúúúúútálok aktakukac lenni, ám itt mégis ezt várják el tőlem. Sokkal többet bizonyítottam már a harcmezőn, miért kell még ilyen teljesen felesleges ügyekkel is nekem foglalkozni. Egyre hevesebben keresem azokat a kibaszott tollakat, majd hirtelen megpillantom őket néhány centivel a kezem mellett. Türelmet kérek az égiektől, azután belekezdek a szokásos monológba.
- Mint már biztosan tudják, a nevem Sierashi Yuusuke... - darálom unott hangon, miközben a plafont fixírozom. - A 8. osztagban elvárjuk, hogy mindenki képességeihez mérten végezze a feladatát. Ha bármi problémájuk adódna, nyugodtan keressenek fel engem, vagy a Hadnagyot. Rendszerint itt megtalálnak minket. Nos, szeretnének-e kérdezni valamit?
Mondom a betanult szöveget, amit már annyiszor elpofáztam mióta kapitány vagyok. Egyszerűbb lenne, hogyha felvenném diktafonra és mindig lejátszanám, ha jönne valaki. Kevesebbet kellene beszélnem. Összeállítanák egy „Gyakran Ismételt Kérdések!" kazettát és arról játszanám le a válaszokat az érdeklődőknek. Saját zsenialitásomon elmélkedve, bárgyú vigyorral tekintek a két újonc felé.

Miután visszatértünk az irodába, immár az aluszékony shinigamival oldalunkon, mindenki helyet foglalt. Először természetesen a kapitány. Majd felém nézett, és úgy válaszolt.
- Ne tartson rasszistának, de vannak bizonyos fenntartásaim a fajával szemben... Tudja volt egy kis afférom a magafajtával. Viszont nem vagyok olyan ember, aki a külsőségekből ítél. Remélem, hogy mindkettőnk számára gyümölcsöző lesz az az idő, amit osztagunkban tölt el. - dehogy vártam én mást. A shinigamik többsége ott utálja a bountokat, ahol vannak. Végülis ők teremtettek minket... egy félresikerült kísérlet eredményei vagyunk mind. A kapitány véleményén sem lepődök meg túlságosan. Észrevettem, amint a karjára pillant. Aztán feltúrja az asztalt, egy toll után, amit végülis a keze mellett talál meg. Ismerős ez a jelenet... én is ilyesmiket szoktam produkálni. Azonban nem kerülte el a figyelmemet a másik asztalon uralkodó katonás, kínosan tiszta rend. Egy oldalpillantást vetettem rá, majd a megint beszédbe fogó kapitányra figyeltem. - Mint már biztosan tudják, a nevem Sierashi Yuusuke... A 8. osztagban elvárjuk, hogy mindenki képességeihez mérten végezze a feladatát. Ha bármi problémájuk adódna, nyugodtan keressenek fel engem, vagy a Hadnagyot. Rendszerint itt megtalálnak minket. Nos, szeretnének-e kérdezni valamit? - vettem egy méály levegőt, és vettem a bátorságot a megszólalásra.
- Én nem nézem önt rasszistának, kapitány. Remélem, hogy a hasznára leszek az osztagnak. - néztem az asztal lábára, majd vissza a kapitányra. - Nekem nincs kérdésem... látom mennyire élvezi az ilyen bemutatkozásokat... - szóltam kissé letörten, majd kezdtem idejét látni, hogy eltűnjek a balfenéken...

Látszott a lányon, hogy legszívesebben távozna. Megértem őt, végül is nagyon sokan utálhatják őt a származása miatt.
-Nos kapitány nekem csupán két kérdésem lenne, persze csak ha nincs más dolga, a kapitány úrnak.-
Mondtam egyszerűen remélve, hogy ezzel megtörhetem az egyre kínosabbá váló csendet.
-Az első kérdésem, miszerint kapjuk meg a feladatainkat? Mivel remélem nem irodai munkát kapnék, mert nem vagyok jó ebben.
A második kérdésem, hogy lehet feljebb kerülni itt a ranglistán? Például, 4. tiszt vagy 3.tiszt szeretnék lenni, egy idő után persze, majd ha bizonyítottam mire vagyok képes.
Ezen kívül, nincs más és nem zavarom önt, kapitány úr.-
Mondtam tisztelettel beszélve, hogy ennyi papír munka és a kapitány még mindig bírja.
Reméltem nem kérdeztem hülyeséget.

/Egy kis teázás, ritka teával/
Boldogan és már már sikongatva ugráltam körbe a csomagot, amit ma kaptam. Végre megjött az oly régóta áhítozott teám. Azért örültem neki ennyire, mert a beszerzése nagyon körülményes, és ha jól tudtam Japánban szinte nem is lehet kapni. Hiszen Dél-Európából származik, ha jól emlékszem még rá. Körömvirág tea, vagyis gyűrűvirág. Igazából gyógytea, vagyis teaként főleg gyomorpanaszokra alkalmazzák. De hát az íze. Az valami mennyeien de finom. És hát sose árt megelőzni a bajt, nemde?
Úgy gondoltam boldogságomat megosztom a kapitánnyal és hadnaggyal is,úgy emlékezvén, hogy ők is szeretik a teát. És mint teaimádók, hogyne mutatnám meg a gyűjteményem legújabb darabját, tudván, hogy nem fogok belőle még egyszer inni, mivel oly ritka. És amúgy is meg kéne már tudakolnom, hogy hanyadik is vagyok ebben az osztagban.
Szökdelve készítettem el a teát, boldogságomban már már talajt sem érte a lábam. Mikor elkészültem a kancsó teával, ráraktam egy tálcára, rá, három nagyobb bögrét, cukrot, mézet, friss citromot és elindultam Kapitányék irodája felé. Ilyenkor áldtam a jóságost, hogy nem külön szobába rakta őket, mármint az irodát, mert akkor szaladgálhattam volna oda-vissza.
Megálltam az ajtó előtt. Letérdeltem, leraktam magam mellé a tálcát. Majd felálltam és bekopogtam. Néhány másodperc múlva hallottam az igenlő választ, hogy bemehetek. Kinyitottam az ajtót, tudván, hogy a bambusztálkával a kezemben úgyse menne. Az ajtó nyikorogva és lassan nyílt ki. Lehajoltam a tálcáért, lábbal nyitottam ki tovább az ajtót., majd teljes életnagyságban, és testtel beléptem. Sarkammal zártam be az ajtót.
- Jó reggelt kívánok Yuusuke-taicho és Katai-sama.
Hajoltam meg egyesével mind a két fél felé. Éreztem a szikrázást a levegőbe, de olyannyira haloványan hogy nem tartottam érdemesnek foglalkozni vele. Tudtam, hogyha meggyulladna egy gyufa az egész épület robbanna a két fél közötti feszültség miatt. Ezt el is képzeltem, ahogy a kapitány meggyújtja a cigijét, majd egy nagy bumm. És mindketten értetlenül állnának kormosan, feketén egy leégett iroda közepén, hajuk úgy állna mintha áram csapott volna beléjük. Ezen kuncogtam, persze csak magamban. De mosolyogtam, és boldog voltam. Talán ilyen boldognak még se Katai-sama sem Yuusuke kapitány nem látott.
- Bocsánat a kora reggeli zavargásomét, máris megmagyarázom. Ma reggel megkaptam a régóta, évek óta vágyakozott teámat, amit nagyon nehéz beszerezni, itt Japánban. Körömvirág tea, más néven gyűrűvirágnak is szokták hívni. Alapjáraton ez egy gyógytea, de az íze miatt, nem érdemes Csak akkor inni. És mivel tudom, hogy mindketten nagyon szeretik a teákat, gondoltam, hogy hozok önöknek is. Hogy ne egyedül kóstoljam meg, ismét.
Raktam le a tálcát az asztalra, majd felváltva néztem a kapitányra és a hadnagyra. Fejem ide oda kapkodtam, de végül a hadnagyon állt meg a pillantásom.
-És szeretnék még valamit kérdezni, vagyis szeretnék kérdezni. Azért nem kapitánytól - fordultam Yuusuke-taicho felé - mert tudom, hogy a papírügyekben, ön nem a legjobb, és Katai-sama van otthon az ilyenfajta témákban. - nagy levegő vettem és visszafordultam a hadnagyhoz - Szóval azt szeretném megtudakolni, hogy valójában hanyadik tiszt vagyok? Mert mikor megjöttem, ez valahogy kimaradt a bemutatkozásunkkor. Bár hogy őszinte legyek nem nagyon érdekel, a rangom, csak néha idegesőt, vagyis mostmár kezd az lenni, mikor megismerek valakit és az bemutatkozik, hogy x és y vagyok ebből az osztagból és ehanyadik tisztje. Amire én mindig csak idiótán nézek, és fejet vakarva válaszolok, hogy én meg Hikari a 8. osztag Egyik tisztje. Igazából azért akarom megtudni, mert nem akarom ezzel is az osztag hírnevét romblni hogy nini itt egy tiszt aki nem tudja a rangját. És ezután kezdik el pocskondiázni a kapitányt ééés a hadnagyot és a shinigamika hátuk mögött fognak mutogatni, majd önökre, hogy ő az a kapitány vaaagy hadnagy akinek az egyik tisztje nem tudja a rangját. Bár lehet csak én vagyok túl paranoiás, de nem szeretném Önöket kínos helyzetbe hozni.
Szónoklatom közben a kezemmel csápoltam, és ide oda ugrálgattam, és lépegettem. Nekem már fel se tűnt ez a viselkedés, hiszen már kezdett megszokottá válni számomra, de tény, hogy nem keltettem épp elméjű benyomást, hiszen a mondandóm végére, körbejártam az egész irodát, mármint azt a részét, ami szabadon van az ajtó és a két asztal között. És közben ki is töltöttem a poharakat. És a végszónál már a szoba közepén jártam ismét két ugrálás és karcsapkodás között. Hirtelen álltam meg, karomat engedtem le, és vártam a választ. Bár igazából a hadnagynak akartam intézni a szavaimat, végül mindkét férfinak mondtam.

Miután a hadnaggyal megértettem, hogy most meglátogatjuk a 8. osztagot amiatt a valami miatt, felkaptam pár hasznos dolgot, ami jól jöhet a vizsgálódásnál. Mindet bedobtam egy táskába, majd a hátamra kaptam. A hadnagy pár perccel később kiegészítette a csomagot némi ecsettel, meg ceruzával, illetve saját magával. Felült a táska tetejére úgy, hogy a lógatott lábai pont a mellkasomat tiporják. Ezen nehézkedés után megérkeztünk a 8. osztaghoz.
- Jó napot, a nevem Eisei Oki, a 12. osztag 3. tisztje. Az osztaguktól kaptunk egy megbízást valamiféle biofegyver kivizsgálására. Ha lehetne, akkor megné... ne hadnagy.. ez fááj... na...szóval..kérem hadnagy egy percre csak...aucs.- szép kis bemutatkozás, de mit tud tenni az ember, amikor valaki kacagva tépi a haját. Egy kis szünetet tartott a hadnagyom, amit ki is használtam és gyorsan elhadartam, amit akartam.
-Szóvalmegnézznénkaztaztavalamithogytudnánkevelemitcsinálniéshogyodatalálunkdevalakiazértodanézhetnetánha...
de a hadnagy a gyors nyelvjárásomon kacagva újra tépni kezdte a hajamat.

-Ideje készülődnöm. Mormogtam magamban, az eléggé rendetlen szobám ágyán lustálkodva. Nagy nehezen felkeltem és és rendebe szettem magam. Megfésültem magam és kicsit elrendeztem a ruhám, mellet a frufrumat is rendbe szedtem.
-Na indulás. Jelentettem ki lustán. Ahogy kiléptem az ajtómon megfordult a fejemben hogy milyen messze is van a kapitányi iroda és gondolkodtam rajta hogy inkább vissza megyek aludni.
-Na gyerünk indulás lustaság! Szólt hozzám az árnyékom parancsolóan.
-Jó van, jó van. És elindultam szép lassan és lustán a kapitányi iroda felé.
Mikor oda értem magabiztosan és lazán kopogtam.

Kopogásom után egy fél perccel, jött a válasz.
Bújj be! -Szólt a hang. Nem tétovázva benyitottam. Mikor beléptem megpillantottam egy vörös hajú kb. 18 évesnek kinéző nőszemélyt,
és egy fekete hajú shinigamit. Nos mivel tudtam hogy a kapitányom nő,
nem gondolkodtam sokáig, de a fekete hajú egyénre nem tudtam rá
ismerni. Gondolkoztam, hogy ő lenne a hadnagyom, de mivel nem láttam
rajta a karszalagot, így ezt az ötletet elvetettem. Egyszerre csak a
kapitány a selymes hangjával megszólalt.
Ha jól gondolom, te is most vagy itt először, akárcsak Retasu-kun.
~Aha! Szóval ő is egy újonc.-gondoltam. De nem volt sok időm az elmélkedésre mivel a kapitány folytatta.
Foglalj helyet, amíg én ezzel szórakozok. Esetleg kérsz valamit inni?
-Egy kis tea jól esne, köszönöm.-válaszoltam. És ahogy a kapitány "parancsolta" leültem az asztalhoz,ahol a fekete hajú ismeretlen ül. Jól megnéztem magamnak az irodát és volt egy-két dolog, amit furcsállottam. Nem telt bele sok idő és a taicho is csatlakozott néma társaságunkhoz. Nem tétovázva feltett egy egyszerű kérdést. Nos, meséljetek… Sikerült már összebarátkozni a többi tisztel? Vagy esetleg nem bánnak veletek úgy, ahogy kéne?
~Hehe!Jó vicc. Inkább én vagyok kicsit bunkó a tisztekkel.-gondoltam
kicsit fura vigyorral. De mikor ránéztem a kapitányra látszott, rajta
hogy valamin mélyen gondolkodik, amint meglátta hogy őt, nézem
elkezdett mentegetőzni. Öhm… bocsika. Néha kicsit elfelejtkezek magamról, és elmerülök a hülyébbnél hülyébb gondolataiba.- mondta kicsit zavarba jötten. De hogy a dolgot tetőzze a teáját, magára öntötte.Ekkor szemeim hatalmasra méreteket öltöttek.
~Hmm....Hogy lehet egy kapitány ilyen ügyetlen?-gondolkodtam.
A kapitány elvörösödött és kirohant a fürdőszobába. Én értetlenül ültem
a helyemen, csóválva fejemet. Egyszerre csak a kapitány megpróbálta
megmenteni a helyzetet.
Izé… ne ijedjetek meg, ilyen sűrűn előfordul.-szólt ki a fürdőszobából teljesen elpirult fejjel.
-Kapitány jólvan?-kérdeztem kicsit
tiszteletlen hangon, mosolyogva de tettem után gyorsan szürcsöltem
egyet teámba.Miután gyorsan kiittam forró teámat a csészét nem erősen de levágtam az asztalra , és egy jó nagyot fújtam mivel a tea
meglehetősen meleg volt.
-Ugye nem zavartam meg semmit?-tettem föl kérdésemet az ifjú shinigamihoz. Ez után többször is a kapitány után pillantottam.
-Kapitány egyben van még?-tettem fel még egy kérdést.

Lassan, komótosan bandukoltam végig a folyosókon, végül kisebb nehézségek árán de megtaláltam a kapitányi irodát. Megálltam az ajtó előtt és elgondolkodtam.
~Lehet hogy előtte sétálni kéne egyet. Elvégre nem kerget senki, nem kötelező hogy az első dolgom egy kis bájcsevej legyen. Inkább meg kéne nézni azt a gyakorló termet amit idefele láttam. Na mindegy, jobb ezen gyorsan túlesni.
Gondolataimat tett követte, közelebb léptem az ajtóhoz. Már épp be akartam kopogni, mikor meghallottam hogy valaki van az irodában. Egy férfi hangot hallottam, ha jól értettem épp egy kérdést tett fel.
-Kapitány egyben van még?
Kicsit közelebb hajoltam az ajtóhoz és vártam, hátha hallok még valamit. Közben folyamatosan forogtak a fogaskerekek a fejemben.
~Érdekes. Ez biztos nem a kapitányom, hisz ő nő. Akkor talán a hadnagy? Ő elvileg itt sincs. A nyakamat teszem rá hogy csoportos foglalkozás van odabent. Na mindegy, ha már eddig eljöttem.
Ezek és hasonló gondolatok közepette elhajoltam az ajtótól és könnyedén, de mégis jól hallhatóan bekopogtam az ajtóm.
~Vagy meghallják, vagy nem. Ha nem mázlim van. - morfondíroztam és vártam a válaszra.