-Szóval ilyen begyöpösödött strébernek tart??? - nézek tövábbra is döbbenten a lányra.
-Hát... - dől a kanapéra a lány a nevetéstől, amitől én is elmosolyodom.
-Értem. Oka van annak, hogy ilyen lettem, de ezt hosszú lenne elmesélni. És már elég régi történet. Csak én nem felejtek és leginkább az emlékeim rabja vagyok.A lány arcára rá van írva a "Miért?" és "Mi történt?" kérdés, de valahogy még hezitál, hogy megkérdezze.
-Az osztagnál pedig azért ügyelek ennyire szigorúan a rendre, mert ezzel szeretném leróni a tiszteletem Kiochi kapitány előtt, hogy a távollétében rendet tartok. Sokkal tartozom Neki. Ez a legkevesebb. - tekintek ki az ablakon elmerengve, majd nagyot szürcsölve a teámba folytatom a mondandóm.
-Egyébként, ha mozgalmasságra vagy kalandra vágyik, ezek mind megoldhatóak, csak szólnia kell.
-TÉNYLEG? - pattan fel a lány, az ülembe borítva a teámat.
-Khm... örvendek... - húzom a számat, miközben a forró tea a bőrömhöz ér.
-Jaj, bocsánat! Tényleg nem akartam. Csak...
-Elég! Tényleg rengeteg a fölös energiája, szóval intézkedem a földi kiküldetésről, ha komolyan gondolja.
Hátra sétálok az iroda egy szekrényéhez. Kinyitom az ajtaját és kiveszek egy száraz egyenruhát, majd szó nélkül átültözöm.

- Tudja nehéz átszokni az akadémiáról az osztagokra...Az akadémián éjjel nappal gyakoroltunk, a végén már edzések, edzések hátán, terepen való felmérés, szóval volt mit csinálni, és nagoyn sokat mozogtam, amit a testem, már megszokott. És most nem. Innen a sok fölös engergia. De szó mi szó, tényleg sokkal érdekesebb voltak az akadémiai terepek, mint az osztag, de ha tényleg el tudná intézni, az emberek világába egy küldetést?
*néz hatalmas nagy bociszemekkel hadnagya hátára, mivel épp öltözik, s mikor megfordul, akár egy macska, kezei az állánál és hatalmas szemekkel néz a férfira, kinek ettől nevethetnékje támad*
- Na de Hadnagy! Nem illik kinevetni! De akkor ezt vehetem igennek?
- Igen, veheti Hikari-chan...
- Jaj de jóóó *ugort volna a hadnagya nyakába, de féluton megállt*
- öööö...sajnálom...Egyébként már kérdezni is akartam, hogy a Kapitány hol van? És mikor fog vissza térni?

-Akkor beszélek az illetékesekkel, hogy készítsenek elő egy Senkai kaput és, hogy megkapjam a pecsétemet. - húzza a száját, amikor a korlátozásra gondol.
A lány hirtelen felkapja a fejét a pecsét szóra.
-Mielőtt megkérdezné. Egy korlátozás, melyet minden kapitány és hadnagy megkap, mielőtt a földre lép. Az oka pedig, hogy ne legyünk túl nagy befolyással az élők világára. - magyarázom kissé lehangoltan.
-A kapitányról sajnos nem sokat tudni. Jó magam is csak az emberi életem során találkoztam Vele egyszer. Mikor az osztaghoz csatlakoztam, már nem találkoztunk, csak egy levél várt Tőle. Az utolsó információk szerint egy küldetés miatt van távol, de a feladat résztvevőivel megszakadt a kapcsolat és azóta semmit nem tudni Róluk.
-Javaslom, hogy ma korábban feküdjön le, mivel holnap már indulunk és szüksége lesz az energiájára. - tölt még egy kis teát a lánynak, meg magának, majd kényelmesen hátradől a kanapén.

- Tényleg el tudja intézni?
*nézett rá csillogós szemekkel, majd a pecsét-story meghallgatása után, kedvesen mosolygott hadnagyára*
- Szerintem nem baj ha korlátozzák, hiszen odaát hollowok vannak, szóval nem hiszem, hogy olyan nagy energiára szüksége lenne. Egyébként akkor ez azt jelenti hogy ön is jön? Egyébként meg szívesen aludnék, de most hogy mondta, hogy eltudja intézni!
*majd mint egy kisgyerek úgy kezdett el körbe futkosni az irodába, majd hirtelen toppant meg és Siraseru hitetlenkedő arcába nézett*
- Sajnálom, azt hiszem, mégis csak lefekszem!
*hátrált az ajtóhoz*
- Oyasumi-nasai Katai-sama, és Arigatou!
*hajolt meg mélyen, majd kinyitotta az ajtót, és kiment*

Miután a tiszt távozott én is pihenőre készültem. Felhúztam az órát, hogy biztosan ne aludjak el. Kint még világos volt, ezért maradt egy kis időm pihenni indulás előtt.
A hollow támadások éjszaka sűrűbbek és erősebbek is. Egy ilyen kiküldetésre szeretném elvinni a lányt. Jót tesz majd Neki az éles gyakorlat.
*Csörög az óra.*
Nagy nehezen feltápászkodom és lenyomom az órát. Ami, ezt követte rémesebb volt a Szundi gombnál.
~KATAIIIIIIIIIIIIIIIIIIII! - ordítja el magát Sora inazuma
-Ébren vagyok, éberen vagyok! Nyugi már! - pattan ki a szemem.
~Azért tudod, hogy ilyenkor utállak. - törlöm ki a szememből a csipát nyűgösen.
~Nem azért vagyok, hogy szeress.
Miután sikerült minden álmosságot kiverni a szememből felkeltem az ágyról és a szekrényem felé vettem az utam. Magamra vettem a shinigami egyenruhát, felkötöttem a hadnagyi karszalagot majd elindultam a Fejlesztő Irodához a korlátozó pecsétért. A művelet elég gyorsan lezajlott, de a hatása igencsak érezhető volt. Mintha leszívták volna az erőmet. Rémes, gondoltam magamban.
Felkerestem a főkapitányt, hogy szóljak, mindennel megvagyok a ma esti földi kiküldetésre. A végső engedéllyel a Kidoushuu irányába vettem az utam. Bíztam benne, hogy Hikari ott lesz és nem fog késni egy percet sem. Nagyon nem tolerálom a pontatlanságot.

//Kapu a földre itt.//

[Kapitány úrhoz]

*Lassú léptek kopogó zaja hallatszik a kapitányi iroda ajtaja elől, majd a rizspapírra mozgó árnyék vetül, mely az ajtónál megáll és letérdel. Nem telik bele két másodperc, az ajtót kívülről félrehúzzák és láthatóvá válik a küszöb előtt térdelő férfi alakja. Acélszín szemeit a benti helyiségre emeli, majd mikor meglátja a kapitányt, meghajol és lent maradva megszólal.
- Sumimasen Taichiyou. Kuroi Souta vagyok, szolgálatra jelentkezem. – Miután ezeket elmondja, ismét felemelkedik a földről, de nem mozdul, míg nem kap engedélyt rá.*

[Kapitány úrhoz //Hozzám XD//]

Újabb unalmas napra ébredek. Sokkal több papírmunkát kellett végeznem, mint eddig. Nem pont így képzeltem el a kapitányságot. Nagy unalmamban épp a homlokomon egyensúlyozom a tollamat, amikor az ajtó felé pillantva látom, hogy valaki érkezik. Nagy igyekezetemben, hogy ajtót nyissak sikeresen felborulok a székkel.
~Remélem nem látta senki...-.-"~ - fogalmazódik meg bennem a gondolat, miközben gyorsan feltápászkodom. Végig simítok haorimon, majd félre húzom az ajtót.
- Sumimasen Taichiyou. Kuroi Souta vagyok, szolgálatra jelentkezem. - hallom az előttem térdelő férfitól. Óriási kérdőjelek jelenek meg a fejem körül, majd leeseik.
- Áhh! Igen-igen, mondták hogy jönni fogsz. - szólok, s visszalépek az asztalomhoz. Hátra pillantva észreveszem, hogy még mindig az ajtóban szobrozik. - Gyere be, ne álldogálj ott!
Ezután leülök a székembe és várom, hogy ő is helyett foglaljon. Miután ez megtörténik belekezdek a mondandómba. Eközben egy felvételi lapot veszek elő.
- Nos, valószínűleg már tudod a nevem, de bemutatkozom. Sierashi Yuusuke vagyok. - mondom, ezután az orra alá tolom a lapot. - Ezt töltsd majd ki. Nos, először is... Melyik osztagban is szolgáltál eddig?
Teszem fel a kérdést. Biztos említve volt az áthelyezési papírjában, de ki emlékszik már arra?

[Kapitány úrhoz]

*Az ajtóban térdelő férfi komolyan meglepődik vezetője laza viselkedésén, igaz ennek nem ad hangot.
- Áhh! Igen-igen, mondták hogy jönni fogsz. – hallja miközben a férfi az íróasztala felé tart, látszólag megfelejtkezve arról, hogy még mindig az ajtóban „ücsörög”. Mikor a kapitány már majdnem helyet foglalt, csak akkor fordul hátra és most ő lepődik meg, mintha nem az ő dolga lenne beengedni az alárendeltjét az irodájába…
~…érdekes…~ gondolja magában, de nem ad hangot ennek az észrevételének sem és mikor kapitánya beinvitálja, még egyszer meghajol, majd felveszi kardját a kezébe és feláll. Saruját az ajtó előtt hagyja és belép a helyiségbe, nyugodt mozdulatsorral jut el az asztalig, ahol helyet is foglal és csendesen figyelve várja a következő másodpercek meglepetéseit.
- Nos, valószínűleg már tudod a nevem, de bemutatkozom. Sierashi Yuusuke vagyok. - Máris egy papírlap kerül az orra alá, ez egy kicsit meghökkenti, kérdő tekintetét egy pillanatra felfedi és újdonsült kapitánya felé küldi, majd észbe kapva lesüti szemét és elveszi a lapot.
-Ezt töltsd majd ki. Nos, először is... Melyik osztagban is szolgáltál eddig?-
- Eddig a hatodik osztagban szolgáltam uram. – szól a hivatalos formula alapján, majd a papírlapot közelebbről is szemügyre véve leteszi az asztalra, majd körülnéz.
- Kapitány úr, kérhetnék öntől egy íróeszközt?- Ha megkapja, csendesen hozzálát a lap kitöltéséhez és közben figyel az asztal másik oldalán ülőre, hogy válaszolni tudjon minden kérdésére.*

[Kapitány úrhoz //Hozzám XD//]

- Kapitány úr, kérhetnék öntől egy íróeszközt?- teszi fel a kérdést, majd várakozóan tekint rám.
- Persze-persze... - csapok a homlokomra, azután elkezdek az asztalt borító jelentéshalom alatt kutakodni. A szükségtelen papírokat a hátam mögé dobom, s nagy sokára sikerül találnom egy tollat. Átnyújtom neki, ezután egy időre magamba mélyedek.
~Geez... Sikerült rendesen beégetnem magam.~ - gondolom és hátra dőlök a széken. ~Csinált ilyet Hanae valaha is?~
Természetesen a válasz a nem. A 13. osztag kapitánya, fiatal kora ellenére, köröket vert rám felelősségtudatban. Máig se értem, hogy az erőmön kívül miért engem ajánlott a kapitányi posztra. Viszont most már itt vagyok, így nincs értelme ezen filozofálgatni. Eközben Shouta megáll egy pillanatra az írásban, így kihasználva ezt a szünetet újabb kérdésekkel kezdem bombázni.
- Szóval Asuma-sama alatt szolgáltál? Úgy hallottam mostanában fog visszavonulni... - jegyeztem meg csak úgy magamnak, majd a tárgyra tértem. - Milyen volt a kapcsolatotok?
Lehet, hogy kissé indiszkrét kérdés, de én szeretek jó kapcsolatot ápolni a beosztottaimmal, és közelebbről megismerni őket. Természetesen ilyen létszám mellett ez nem volt teljesen kivitelezhető. Észreveszem, hogy érkezése óta eléggé görcsösen viselkedik. A lámpaláznak tudom be, bár én annak idején átugrottam ezt a procedúrát, hisz' rögtön egy harc kellős közepébe süllyedtem. Kezdem én is feszélyezve érezni magam, így hogy oldjam a hangulatot, rászóltam.
- Nah... Nem kell ilyen komolyan viselkedni. ^^" - eközben örülök, hogy ezt nem hallotta a volt kapitányom. Nem hiába valószínű, hogy én vagyok a legszabadelvűbb a mostani kapitányok között. Lesöpörve egy újabb kupac papírt, előveszem a hamuzómat. Azután a zsebembe nyúlok és előveszem a cigimet. Majd újabb kérdést teszek fel, bár ez csak formaság. - Rágyújthatok? Ugye nem zavar a füst?

[A Kapitány úrnál]

”- Neve:”
~Kuroi Souta~
„- Neme:”
~Férfi.~
„- Előző osztaga, kapitánya:”
~ Hatodik osztag, Shihouin Asuma taichiyou~
* Így halad kérdésről kérdésre, miközben már rutinosnak érezve magát, felkészül lelkiekben az esetlegesen jelentkező meglepetésekre. Az egyik kérdés után megáll egy pillanatra, míg összeszedi a gondolatait, amikor Sierashi taichiyou hirtelen közbekérdez.
- Szóval Asuma-sama alatt szolgáltál? Úgy hallottam mostanában fog visszavonulni...-
- Milyen volt a kapcsolatotok?- Hasonló kérdésre számított ugyan, de az eshetőségét jelentéktelennek gondolta…
- Igen. Én is így tudom uram. – szól a tőle már megszokott nyugalommal és kimértséggel – A kapcsolatunk jónak mondható a mai napig is uram. Tisztelem a kapitányt azért amit eddig elért és örülök, hogy az ő osztagában szolgálhattam. – Szavai végeztével visszahajol papírja fölé és folytatja a kérdőív kitöltését.
- Nah... Nem kell ilyen komolyan viselkedni. ^^" – hallja ismét kapitánya hangját. Kezében megáll a toll és acélszürke tekintetét az előtte ülő férfira emeli. Sokan felrótták már neki ezt a tulajdonságát... igen, valóban túl merev... ez igazán Matsumoto mellett válik láthatóvá, miközben ezeken gondolkozik Sierashi taichiyou éppen akkor kotorja elő cigarettáját. Találkozik a tekintetük.
- Rágyújthatok? Ugye nem zavar a füst?- Nos... igen, Kuroi hallott egyet s mást Sierashi Yuusuke taichiyou-ról, de azt is megszokta, hogy a pletykák az esetek többségében erősen túlóznak... ez esetben azonban be kellett vallania magának, hogy ez az eset teljesen megállja a helyét a.
- Persze uram, nem zavar. - szól ismét kurtán, majd visszagörnyed a kérdőív fölé.
Hogy is zavarná a füst?... maga is dohányzik, igaz ő jobban kedveli a pipát, mint a cigarettát, ebből kifolyólag ruháját enyhe vaníliaillat lengi körül, kedvenc pipadohányának illata.
Ha a kapitány nem tesz fel neki több kérdést, akkor hamar végez a lap kitöltésével, és két kézzel az asztallap fölött áthajolva visszaadja neki.*

[Kapitány úrhoz //Hozzám XD//]

Legújabb tisztem kijelentését bólintva nyugtázom, majd egy szálat a számba veszek. Az ezüst öngyújtó halk kattanással nyílik ki, s egy mozdulat után már kis tűz is lobog benne. Néhány másodperc múlva már sűrű füst száll fel irányomból. Gondolataimba mélyedve tekintek az előttem ülő férfira.
~Miért van egy olyan érzésem, hogy hülyének néz?~ - teszem fel a kérdést magamban. Igaz ami igaz, komolyságban nem járok épp az élen. A hadnagyomról sem mondhatom el, hogy ő a legnagyobb mókamester Soul Societyben. No, sebaj a nagy zseniket se értették meg a saját korukban. ~Leginkább Shunsui Kyōraku ex-kapitányhoz tudnám magam hasonlítani. Ő is rebellis személyiség volt. Viszont az első kapitányok egyike is... Jó lett volna alatta szolgálni.~
Elmélkedésemből Shouta ránt vissza, amikor tisztelettudóan felém nyújtja a lapot. Fél kézzel elveszem, miközben a leégett cigimet elnyomom a hamuzóban. Kihúzom az egyik fiókot és egy sárgás színű mappát veszek elő. Gyorsan ráfirkantom a tiszt nevét, majd belehelyezem a lapot és felállok az asztaltól. Az egyik irattartóhoz sétálok,azután kihúzom az egyik tárolót és belelököm az iratot. Ezután visszasétálok a helyemre és ledobom magam a székbe.
- Nos, eddig én kérdeztem. - szólalok meg, kissé komolyabbra véve hangomat. - Akkor most egy kis szerepcsere... Szeretnél valamit tudni az osztagról vagy van valami kérésed?
Nézek rá kérdő tekintettel. Mióta a 8. osztag kapitánya vagyok, ő az elő áthelyezett shinigami. Így gondolatban átveszem magamban, hogy milyen kérdéseket tehet fel az osztaggal kapcsolatban és megpróbálok minél pontosabban válaszolni azokra. Be kell vallanom, hogy nem jut eszembe több kérdés, ezért is javasoltam, hogy most ő kérdezzen. Ez az! Újabb mínusz pont a kapitányi képességeimre.

[Kapitány úrnál]

*Érdekes… amikor ma felkelt, nem is gondolta, hogy ilyen körülmények közé osztják be… oldódnia kellene, különben ismét átölelheti a már olyan jól ismert, de régen látott Magányt. Erre igazán nincs szüksége.
Míg a kapitánya az aktáját elhelyezi csendesen nézelődik és gondolkodik.
~ Vajon azonnal bevet?... vagy egy felmérő edzést vagy egy küldetést kéne adnia, ha kíváncsi, hogy mire vagyok képes… de persze az is lehet, hogy agában már letudott és a következő cigije jár a fejében… jó lenne, ha ismét a kezemben tarthatnálak Karasu no tsubasa…~ simít végig gondolatban kardja markolatán.
- Nos, eddig én kérdeztem. – Ismét vissza kell zökkennie a jelenbe, a most-ba és figyelnie kapitányát. Ez alkalommal azonban a hangnem is erre sarkallja. ~Végre~ enged meg magának egy alig látható csillanást szemében.
- Akkor most egy kis szerepcsere... Szeretnél valamit tudni az osztagról vagy van valami kérésed?-
Nos, ez egy jó kérdés… hirtelen nem tudja mit is kérdezhetne. Amikor újonc volt, Shihouin taichiyou körbevezette, hogy tudja, mi hol van, de erre most már nincs szükség, magától is képes rá. Egy két alapvető dolgot még elmondott neki, aztán elváltak és ő el is helyezkedett. Az alapvető dolgokat már tudja… legalábbis reméli, hogy azok nem változnak a csoporttal… a helyet már fel tudja mérni maga is… a szolgálatát pedig gyakorlatilag azonnal elkezdi, ahogy kilép a háta mögötti ajtón, így erre is felesleges rákérdeznie…
- Nincs kérdésem uram. Engedelmével távoznék. – szól és vár.*

[Kapitány úrhoz //Hozzám XD//]

- Nincs kérdésem uram. Engedelmével távoznék. - szól, s várakozóan tekint rám. Nos, úgy látom ez sem jött be. Gondolkozva próbálok valamit kitalálni, amiben nem égetem be magam. Mintha egy villanykörtét gyújtottak volna meg a fejemben, úgy villan be egy ötlet.
- Még lenne itt valami... - kezdek bele, miközben felállok az asztaltól. Gondolataimba mélyedve sétálok az ablak felé, ami előtt egy katana van kiállítva. Jobb kezemmel végig simítok az éjfekete sayán és érzem, ahogy elönt a kardból áramló reiatsu. Egy félmosoly jelenik meg a szám szélén, majd egy hirtelen mozdulattal megragadom a fegyvert és a hátamra teszem. - Tartanék egy kis szintfelmérést... Csakhogy tudjam milyen harcos vagy.
Az igazat megvallva hamarabb is eszembe juthatott volna ez az ötlet. A küzdelmen kívül úgyse emelkedem ki másban. Azzal, hogy kapitány lettem rám hárult, hogy intézzem az osztag ügyes-bajos dolgait. Ezt azt is jelentette, hogy az eddigi papírmunka a többszörösére növekedett. Volt, hogy egész éjjel itt kellett gubbasztanom, mert annyi jelentést kellett átolvasni.
Miután ezt végiggondoltam magamban visszafordultam Shuota felé. Már ránézésre is fiatalabbnak tűnt, mint én. Bár itt a Lelkek világában semmiben nem lehetett biztos az ember. Erre nagyon jó példa voltam én is. Húszas éveim közepén járhattam, amikor sikeresen életemet vesztettem. Azóta eltelt több mint egy évszázad, rajtam még sem látszódott meg. Itt Soul Societyben sokkal lassabban öregednek az emberek, így nem bolt meglepő, ha valaki már a több századik születésnapját ünnepli.
- Ha készen állsz... Talán mehetnénk is! - szólok, miközben ezúttal én nézzek rá várakozóan. Ha beleegyezik máris elindulunk a gyakorlótér felé.

//Folytatás: Gyakorlótér és dojo//

Mióta Kaname Kiochi kapitányt előléptették a 46-ok tanácsába és megérkezett az osztagunkhoz az új kapitány még nem volt alkalmam találkozni Vele. Bár a pletykákból hallottam, hogy hű marad az egykori hírhedt kapitány, - Kyouraku Shunsui - , szellemiségéhez ám nem tudtam, hogy ezek a pletykák mégis mit és főleg kit takarhatnak.
Miután visszaértem az osztag szállására a kültetésem után első dolgom volt egy alapos zuhanyt venni, milvel a emberek világának pora igen csak rám nyomta mocskos kézjegyét. A frissítő zuhany után átvettem egy tiszta egyenruhát és mély levegőt véve indultam a Kapitányi és Hadnagyi Iroda felé megismerni az új kapitányomat.
Bár még alapvetően fájó lelki seb volt Kiochi kapitány hirtelen távozása és igazán mire vélni sem tudtam, hogy csak egy szó nélkül hagyta itt az osztagát. Olyan helyre, ahová sosem juthatunk el és többé sosem beszélhetünk Vele.
~Nem baj! Bizonyára jó oka volt minderre és hogy ne okozzak számára csalódást az utódját is legalább akkora alázattal és elszántsággal kell szolgálnom! Ezekkel a gondolatokkal készítettem fel magam a nagy találkozásra. Mire teljesen feleszméltem a gondolataimból már az iroda előtt is álltam. Még egy mély levegőt vettem és benyitottam.
-Höh? - néztem meglepetten az elé táruló látványra és csak ennyi jött ki belőlem.
A szemem nem csalt, a 8-dik osztag haoriját nem más, mint Sierashi Yuusuke a 13-dik osztag kétes hírű bajkeverője viselte. Legszívesebben bevágtam volna magam mögött az ajtót újra kinyitva, hátha valaki más kerül a kapitányi székbe, mert ezt az egészet egy viccnek érezetem.
-MAGA??? - képedtem el hangosan, miközben elég értetlen fejet vágtam.

Vidáman üldögélek az irodában, hiszen sikerült letudnom a papírmunka legnagyobb részét. Úgy döntötök, hogy ideje kipróbálnom azt az új fajta import teát, amit még Kisuke adott legutóbb. Kétkedve tekintek a doboz felé, mert a különc ex-kapitányt ismerve bármi lehet benne. Előre félve attól, ami benne van, nyakamat behúzva, szinte az asztal alól kinézve nyitom ki. Előre felkészülve a robbanásra, kezemet a füleimre szorítom és becsukom a szemem. Néhány másodperc múlva elcsodálkozva tapasztalom, hogy nem történt semmi. A teafüvek teljesen veszélytelenek néztek ki. Felsóhajtok a megkönnyebbüléstől és hálát adok az égnek, hogy nem robbantam fel vagy valami ilyesmi. Miután félelmem tovaszáll, már semmitől sem tartva kezdek bele a teakészítésbe. Pár égési sérüléssel és jó néhány száll cigaretta elszívása után, az asztalomon gőzölög a nedű.
~Hm, az illatából ítélve nem is olyan rossz...~ - gondolom, miközben megfújom az italt. Épp belekortyolnék, amikor kinyílik az iroda ajtaja. A váratlan zajra felugrok és sikeresen kiborítom poharam tartalmát. Gyorsan elszámolok magamban tízig, mielőtt még neki ugranék az érkező embernek. Lassan kifújom a levegőt, ezzel is nyugtatgatva magam. Felpillantva látom, hogy egy magas férfi áll az ajtóban.
- Höh? - kérdezte értelmesen. Eközben sikerült végigmérnem őt. Karján lévő szalag jelezte, hogy ő bizony valakinek a hadnagya. Bár eléggé bunkóságnak tartom, hogy nem kopogott, de e felett most szemet hunyok.
- Öhh? - reagáltam hasonló szinten kérdésére. Jól elfogunk beszélgetni itt, az ilyen csodálkozós hangokkal. Legközelebb, majd megkérdezem Tőle, hogy: „Höh öhhö ahh!" A szerencsém van, talán megérti.
- MAGA??? - kiált fel hirtelen, s arcán megjelenik a csodálkozás. Megerőltetve az agyamat rájövök, hogy ő a 8. osztag hadnagya! Néha magam is elcsodálkozom önön zsenialitásomon. Még tovább gondolva arra is rájövök, hogy a neve Kakta Serosaru vagy valami hasonló... Nem is! Katai Siraserunak hívják! Emlékszem rá, mert a múltkor átlapoztam az osztag tagjainak névsorát. Ha minden igaz valami küldetésen járt és ezért nem találkoztunk még eddig.
- Igen, én vagyok. Asszem... - válaszolok feltett kérdésére, majd felállok az asztaltól. - Sierashi Yuusuke vagyok, ha nem tudná a nevem... Még nem volt szerencsénk találkozni, Katai hadnagy. Nos, én lennék az új kapitánya! Örülök, hogy megismerhetem.
Remélem fog értelmesebb reakciót is mutatni a „höh"-zésen és a szájtátáson kívül. Az igazat megvallva még látásból sem ismerem... Voltak nekem jobb dolgaim is, mint ismerkedni. Pl.: A 13. osztag főépületének tetején a legjobb aludni! S, amint tudjuk, alvás közben általában nem beszélgetünk. Egy vigyor kíséretében várom, hogy mit fog reagálni az előbbiekre.

-Igen, én vagyok. Asszem... - állt fel az asztaltól felém indulva
~Mi az, hogy "asszem"? Most ő vagy nem ő? ÁÁÁááá... - forrt bennem az indulat.
-Sierashi Yuusuke vagyok, ha nem tudná a nevem... Még nem volt szerencsénk találkozni, Katai hadnagy. Nos, én lennék az új kapitánya! Örülök, hogy megismerhetem.
~Na gondolom mennyire, nagyjából, mint én. - dünnyögtem magamban, bár lehet félhangosra sikeredett.
Eléggé sokkoló volt a találkozás élménye számomra, hogy minden eltervezett szándékom és kedvességem szerte foszlott. Ekkor jutott eszembe, hogy be sem mutatkoztam, bár az ilyen alakok ezt nem szokták felvenni. Lassan az is eljut az agyamig, hogy Yuusuke mégis tudta a nevem - bár korábbról csak én hallhattam hírét -, sőt még be is mutatkozott.
-Katai Siraseru, a 8-dik osztag hadnagya. - böktem ki végre.
Már most is ott járunk, hogy a tiszteletlenségemért akár börtönnel vagy száműzetéssel büntethetnek, ha ez eljut egy magasabb szintre, de jelen pillanatban ez sem érdekelt.
Hirtelen megéreztem az irodában terjengő tea illatot, ami kellemes nyugalmat árasztott magából. Körbenéztem a szobában és megláttam a frissen főzött tea illatát árasztó kancsót, az irodai asztalról lecsöpögő teát, amit valószínűleg az előbb borított ki ez a szerencsétlen, valamit az újabb gaztettet, mivel pont az én poharamat sikerült kiszúrnia magának. Ismét felforrt az agyvizem és kifakadtam...
-Khm... Remélem ízlik a tea... Az én poharamból... - nézek a kapitányra kérdőn.

A hangulat kezd kissé fagyossá válni, ahogy a hadnagy megszólal. Nem kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy megérezzem: nem kedvel igazán. Bár nem értem, hogy mi oka van rá, de az igazat megvallva nem is érdekel. Ha mindenkit levágnék, aki csúnyán néz rám, akkor hullahegyek jelölnék az utamat. Biztos még mindig bele van zúgva a volt kapitányába. Kezd egyre ellenszenvesebbnek tűnni számomra. Ezt még tetőzi is következő beszólásával.
- Khm... Remélem ízlik a tea... Az én poharamból... - szól, aminek hatására kiül az elképedés az arcomra. Megforgatom a poharat, de nem látom, hogy rá lenne írva a neve. Megvonom a vállamat, azután a pohárral a szekrényhez sétálok, s leteszem azt.
- Nem volt szerencsém megkóstolni... - kezdek bele elgondolkodva, miközben visszafordulok Katai felé. - Mivel bizonyos tisztek nincsenek tisztában az alap etikettel. Az olyanokra gondolok, mint: kopogás vagy a feljebbvaló előtti meghajlás.
Hangomból sugárzik a nyugalom, nincs okom rá, hogy felidegesítsem magam miatta. Nem a legkedveltebb kapitány címére pályázom, csupán megpróbálom legjobb tudásom szerint elvégezni a feladataimat. Tisztként sem érdekeltek az engem nem ismerő emberek véleményei. Természetesen ha hibát követek el azt bevállalom, de az értelmetlen dolgokon való kiakadást gyűlölöm. Ha ez neki nem tetszik küzdjön meg velem... Ha sikerül legyőznie, akkor önként és dalolva átadom a helyem. Azonban addig is én vagyok a Főnök!
- Megtudhatnám, hogy mi a problémád velem? - teszem fel a kérdést teljesen őszinte kíváncsisággal. - Csupán azért kérdezem, mert látom rajtad, hogy frusztrál a személyem...

Megjegyzésem hatására őrült módon kezdte forgatni a poharat, keresve rajta valami személyes azonosítót.
~Persze, egy új helyre érkezve ami a szobában van, az rögtön a miénk. Micsoda tapló!
Egy vállvonás után a szekrényhez lépett és letette a poharat. Közben végigfutott az agyamon, hogy elmosni kifogja, de a megjegyzésével megelőzött.
-Nem volt szerencsém megkóstolni... - fordult vissza felém, majd kissé tiszteletet parancsolóbb hangon, ámt továbbra is nyugdtan folytatta.
-Mivel bizonyos tisztek nincsenek tisztában az alap etikettel. Az olyanokra gondolok, mint: kopogás vagy a feljebbvaló előtti meghajlás.
Már éppen vettem a nagy levegőt és kezdtem volna a mondókámba, hogy mégis ki nincs tisztában az etikettel, mikor megint közbevágott és kissé belém szorult a levegő. Gondolom elég értelmes fejet vágtam, miközben próbáltam nem megfulladni. Egy különös "phuu" kíséretében hagyta el tüdőmet a felesleges levegő.
-Megtudhatnám, hogy mi a problémád velem? - kérdezi némi kíváncsiságot csempészve szavaiba.
-Csupán azért kérdezem, mert látom rajtad, hogy frusztrál a személyem... - folytatja kissé sebzett kifejezéssel vagy inkább öntelttel, nem eldönthető.
-Hű, maga aztán gondolatolvasó! Eleget hallottam magáról, meg az ügyes bajos dolgairól és főleg a munkához való hozzáállásáról. Kiochi kapitány távollétében is sikerült megőrizni a rendet és a fegyelmet az osztag sorain belül. És nem fogom engedni, hogy egy maga fajta felelőtlen személy szétzilálja az itt kialakult szabályokat. Azt pedig már előre el is felejtheti, hogy amíg maga lógatja a lábát, addig én dolgozni fogok Ön helyett. Ha elvégzi a dolgát, akkor nem lesz panasza az én munkámra sem, ezt garantálom. Ellenkező esetben viszont... - hirtelen elgondolkodtam, hogy mit tehetek ellenkező esetben, de semmi nem jutott eszembe.
Már éppen kezdtem kifogyni a gondolatokból, hogy éppen mi zavar Yuusuke jelenlétében, amikor még beugrott valami.
-Ami pedig az alap etikettet illeti. A szobámba sem kopogok, ha éppen be akarok menni. És ha nem figyelte volna a kiírást ez egy Kapitányi és Hadnagyi Iroda. A meghajlás pedig nem a haorijának szól, hanem a tisztelet jele, amit maga nem érdemelt ki. Mivel azonban a 8-dik osztag hadnagya vagyok, és Magát nevezték ki kapitánynak, ezért a kötelességemet teljesítem, vagyis Ön mögött leszek. De ez a maximum. És jobb, ha tudja! Ez nem Maga miatt teszem, hanem az előző kapitány iráni _tiszteletből_. - nyomtam meg kissé a mondat végét.

Pókerarccal hallgatom végig kifakadását. Egyetlen gesztussal sem jelzem, hogy felidegesített vagy más érzelmet kiváltott volna belőlem. Nem szoktam ilyen komoly lenni, de úgy tűnik ez a helyzet megköveteli tőlem. Azonban úgy tűnik, hogy a tisztelet kifejezést másként értelmezzük. Tekintetem hidegen megvillan irányába, miközben válaszadásra szánom el magam.
- Valóban így gondolod? - kérdezem, miközben érződik, hogy minden szavam csöpög a gúnytól. - Azt mondod nem érdemeltem ki a tiszteletedet? Az igazat megvallva nem is nagyon érdekel, hogy mit gondolsz rólam. Azonban úgy véleményt alkotni valakiről, akit mellesleg nem is ismersz, az egyik legrosszabb emberi tulajdonságnak tartom. Úgy gondolod, hogy a két szép szememért lettem kapitány? Súlyosan tévedsz! Az egész életemet arra tettem fel, hogy Soul Societyt és az emberek világát védelmezzem. Elismerem, valóban helytálltál, amíg Kiochi Taichuo küldetését végezte... Szóval, azt hiszed jobban végeznéd a kötelességeimet?
Egy kis szünetet tartok, amíg összeszedem gondolataimat. Szavaim korántsem támadóak, csupán a saját elképzeléseimet közlöm vele. Látszik rajta, hogy megrögzötten szabálytisztelő, s minden parancsot gondolkodás nélkül teljesít. Agyatlan báb, semmi több, aki ezt a rendszert szolgálja. Azonban ezen rendszer vezetői azonnal ellene fordulnának, ha nekik nem tetszőt cselekedne. Emlékszem még arra, amikor a Vaizardokat akarták kivégeztetni. Tiszteletreméltó kapitány vagy hadnagy volt mindegyikőjük, s csupán annyi hibájuk volt, hogy egy őrült terveinek részét képezték.A 46-ok Tanácsát azonban ez nem hatotta meg. Hollow erőket kaptak, s immáron nem voltak se shinigamik, se nem lidércek. Mások voltak, ismeretlenek, s ezzel együtt veszélyesek is. Magam is csak a vakszerencsének köszönhetem, hogy ma még itt vagyok. Gondolataim kissé elkalandoztak, s valószínűleg elég hosszú csend állt be a beszélgetésben. Megköszörülöm torkomat, majd folytatom ott, ahol abbahagytam.
- Ha valóban így állunk, akkor egy pillanat alatt összehívok kétszáz embert a 8. osztagból. - nem kell tovább mondanom, hisz' biztos vagyok benne, ő is tudja, hogy mihez kell ennyi tanú. - Nem azért lettem kapitány, hogy mindenki tiszteletét kivívjam. Mert olyan nincs, hogy valaki mindenkinek megfeleljen. Azonban abban egyetértünk, hogy ha mindketten elvégezzük a saját munkánkat, akkor valahogy csak elleszünk egymás mellett.
Ezzel a mondattal zárom le gondolataimat, miközben lassan visszasétálok az asztalom mögé. Lassan leülök, majd az asztalon heverő papírok egyikével elkezdem feltörölni a teát. Csupán egy üres lap, de biztos szóvá teszi, hogy miért rongálom a jelentéseket. Miután befejeztem a takarítást, összegyűrőm a papírt, s egy laza mozdulattal az iroda másik végében álló kukába hajítom. Felemelem tekintetemet a még mindig szobrozó hadnagyra. Direkt nem kínáltam hellyel, hiszen ő mondta, hogy a saját irodájában van.

Gotei 13-i felderítő túra: Kenta 8. osztagban való rosszcsontkodása*-* XD

Összekuporodva, sötét karikákkal a szemem alatt próbálom befejezni a legutóbbi nagyobb küldetés jelentését. Már több oldalon keresztül taglalom a dolgokat, s magamat is megleptem azzal, hogy mennyi mindent tudok írni egy ilyen egyszerű akcióról. Pont az utolsó lapnál járok, amely a legfontosabb volt ez egész jelentésben. Gyorsan összeszedtem a többit, és precízen sorba rendezem őket. Üdvözült vigyorral az arcomon firkantom az utolsó lapra a nevem, amikor hirtelen durranást hallok az ajtó felől. Természetesen, az idegeim nem épp a legjobbak, így nagy ugrással konstalálom ezt. Már épp azon vagyok, hogy elküldöm a fenébe azt, aki kopogás nélkül tör rám, de észreveszem, hogy senki nem áll a szoba bejáratánál.
~Mi a halál?~ - kérdezem magamtól csodálkozva, miközben lassan feltápászkodok a székemből. Remélem, hogy van biztosítása annak, aki velem szórakozik, mert ha nincs az szar neki... Árgus szemekkel pásztázom a környéket, amikor valaki elemi erővel nekem vetődik, s közben egy csatakiáltást hallat.
- YUUUUUU BÁCSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!!!!!!! Sziaaaaaaaaaa, jöttem játszaniiiiiiii!- enyhe szívinfarktus kapok, miközben egy gyermekforma valami vetődik a nyakamba. Lábával azonban sikeresen felborítja a jelentés mellett álló tintásüveget, aminek tartalma teljesen eláztatja a papírjaimat. Arcomon megjelenik a világfájdalom kifejezése, majd lelkiekben teljesen összetörök. Már épp azon vagyok, hogy beledőlök saját Zanpakutoumba, de inkább eszembe jut megnézni támadómat. Kb. nyolc éves fiúcska csüng a nyakamban, akit eddig csak látásból ismertem. Ha minden igaz Akit boldogítja a 4. osztagnál. Erre a gondolatra gonoszan elmosolyodom, előre sejtve, hogy micsoda káoszt okozhat ez a kis kölyök.
- Szia, Maki-chan! - köszönök vissza neki, majd egy mozdulattal lesöpröm az asztalon lévő papírokat. Eközben Kenta még mindig a nyakamban lóg, s csodálkozva tapasztalom, hogy még mindig nem esett le. Gyors mozdulattal leültetem a bútordarabra, azután magam alá húzom a székemet, hogy fejünk közel egy magasságban legyen.
- Remélem nincs semmi dolgod, mert sokáig itt leszek és nagyokat fogunk játszaniii!!! - szól. Érzékelem, hogy mondata kijelentő, s azt is, hogy nincs értelme ellenkeznem. A földön heverő lapokra pillantok és gondterheltem felsóhajtok.
- Hát igazából lenne... -kezdek bele, de rájövök ezzel ma már az életben nem leszek kész - ... de kit érdekel! Felőlem játszhatunk, úgy sincs jobb dolgom. Nos, mire gondoltál?
Teszem fel neki a kérdést, miközben kényelmesen hátra dőlök a székemben. Egész este körmöltem, így jól esik egy kis pihenés. Azonban valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem henyéléssel fog eltelni az elkövetkezendő idő.

Gotei 13-i felderítő túra: Kenta 8. osztagban való rosszcsontkodása*-* XD

Néhány másodperc leforgása alatt rájövök, hogy én voltam a hülye, amikor megkérdeztem mit szeretne játszani. Sajnálatos módon már az elején lemaradtam, ami kicsit rosszul érintett engem. nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten vén vagyok. Alig értem, hogy miről hablatyol, max. az jutott el az agyamig, hogy rálépett a matchboxára és én javítsam meg. MEg se várja, hogy válaszoljak, hanem a kezembe nyomja a kisautót.
- Persze, megjavíthatom. - mondom végül, de nem akaródzik bevallani, hogy annyi kézügyességem van, mint egy részeg tevének. Elgondolkodva meredek a játékra, miközben Kenta tovább dumál. Úgy tűnik, hogy szinte kimeríthetetlen a beszélőkéje. Egyre több kérdőjel kezd megjelleni a fejem fölött, hisz' lövésem sincs, hogy mit kellene csinálnom. Közelebbről megnézve látom, hogy mintha a tengely lenne elferdülve.
~Ha létezik valami felsőbbrendű erő, akkor add, hogy ne törjem el!~ - fohászkodom az égiekhez, miközben összeszorított szemekkel finoman meghajlítom a gyenge vasdarabot. Nem hallom a reccsenést, így félve nyitom ki az egyik szememet. Próbálkozásomat siker koronázta, mert a kocsi jobb volt, mint új korában.
Azonban nem pihenhetek. A kis srác most szomjas. Tátott szájjal nézek rá, s közben leesik, hogy a gyerekek is szoktak inni. Olyan régen voltam már kicsi, hogy el is felejtettem ezt. Bár lehet, hogy a sok piálás velejárója az, hogy butul az ember. Sőt, nem is akármit kér, hanem almalevet.
- Persze, mindjárt kerítek neked valahonnan. - szólok, majd négykézlábra ereszkedve odakommandózok az italos szekrényemhez. Kinyitva látom, hogy nem nagyon van ott más szakén, valamint whiskeyn kívül.
~Honnan szerezzek gyümölcslevet?~ - teszem fel magamnak a kérdést, csak úgy, mivel teljesen ötlettelen vagyok. Maki-chan kezd egyre inkább türelmetlenebbé válni. Úgy döntök, hogy egy cselhez folyamodok, mert nem hiszem, hogy valahonnan tudnák almalevet szerezni. Még maradt az egy órája főzött teámból, így megpróbálom azt rásózni. Nem sok reményt fűzök ehhez, de mást nem igazán tudok csinálni. Legalábbis remélem, hogy nem nálam fog szomjan halni.
- Tessék, Öcsi. - mondom, majd átnyújtom a csésze teát. Közben imádkozom magamban, hogy ne nyírjon ki véletlenül, amiért nem azt kapta, amit kért. Körülnézve észre veszem, hogy rohadt nagy rendetlenség van az irodában. Biztos vagyok benne, ha ezt Katai meglátná, rögtön kimenekülne a világból. Ezért nekiállok gyorsan összeszedegetni a papírokat. Miután ezzel is megvoltam, gyorsan visszaülök a helyemre, s várom mit eszelt ki azúttal Kenta.

Gotei 13-i felderítő túra: Kenta 8. osztagban való rosszcsontkodása*-* XD

Hálát adok, amikor sikerül megitatni vele a teát. Bár amikor a papírjaimat szedegettem volt egy olyan érzésem, mintha valaki egy kardot állított volna a hátamba. Áhh, de biztos csak képzelődtem. Túlságosan is feszült vagyok mostanában, szóval jó lenne egy kicsit kiengedni a gőzt. Ezen gondolkozom, miközben Kenta újra akcióba lendül.
- Naaah, most hogy megittam az innivalóm, mi lenne, haaaaa mondjuuuuuk... - szól, s tekintetét a kirakott cuccain járatja. Valószínűleg a gondolataiba merül és megint valami okosságot eszel ki. - Ha mondjuk rajzolnánk!
- Rendben, ha gondolod. - egyezem bele, majd elgondolkodva figyelem, ahogy előszedi a szükséges felszerelést. Elképesztő, hogy én is voltam ilyen kicsi. Habár most sem mondhatom el magamról, hogy felnőttem. Mindig is felelőtlen voltam, s máig az vagyok. Azonban mióta kapitányként tevékenykedem, azóta biztosan megváltoztam. Vagyis reménykedem benne, miszerint ez pozitív irányba történt, s immár megbízhatóbb vagyok. Viszont megtartottam a 8. osztag szellemiségét, amit még Kyoraku hagyott ránk. Ami annyit tesz, hogy a nap nagy részét henyéléssel töltöm. Ez viszont szükséges, mert fáradtan se dolgozni, se harcolni nem lehet normálisan. Katainak is egyfolytában ezt mondom, de úgy látszik Őt ez hidegen hagyja. No sebaj, az ő baja...
- Jojó bácsííí! Odaülhetek az öledbe? - hangja visszaránt gondolataim kavalkádjából. Először is realizálódik bennem, hogy Jojó bácsinak hív. A jojó az a forgó szarság legjobb tudomásom szerint. Szóval olyan vagyok, mint valami pörgő-forgó ketyere? Miután túl teszem magam az első sokkon, tátott szájjal hallgatom következő kérdést. Teljesen meglep, s talán kissé zavarba is jövök tőle. Nem igazán értek a gyerekekhez, hisz' nekem egy sincs, s még magam is csupán egy kölyök értelmi szintjén állok.
- Hát öhhm... Persze... - nyögöm ki végül rendkívül értelmes fejet vágva. Talán ez volt az eddigi legbambább arckifejezésem, s ez bizony nagy szó! - Miért is ne?
Ezután kissé remegő kézzel emelem fel, és ültetem a térdemre. Újabb sóhaj szakad fel belőlem, miközben kibontogatom fél kézzel a zsírkrétás dobozt. Igazából nem erősségem a rajzolás. ebben az is közre játszik, hogy annyi művészi hajlamom van, mint egy másnapos lónak. De azért magamhoz ragadok egy kék krétát,s vonalakat kezdek húzgálni. Nyelvemet kidugva koncentrálok, miközben kriksz-krakszjaim felveszik egy ház alakját. Nem épp egy díjnyertes mű, de hát ennyire tellett. Biztos vagyok benne, hogy Maki-chan valamivel tehetségesebb.