A kapitány irodája

Tárgy: Re: A kapitány irodája Kedd Júl. 27, 2010 1:06 am

// Készülj Mitsuko kapitány! Yaken hadnagy hajnali rohama //

Hála az égnek, a kapitánynak sikerült felkelnie a földről. Láthatóan tetszettek neki a szendvicseim, aminek nagyon örültem.
- No lám, úgy tűnik valaki tényleg éhes volt.- szólaltam meg olyan hangon, mintha csak egy apa etette volna a gyermekét. Természetesen nem tekintettem úgy Mitsuko taichoura, mint a saját lányomra, az eléggé furcsán vette volna ki magát... A hölgyemény kérdésre egy halvány mosoly jelent meg a számon, s lehunytam szemeimet.
- Köszönöm, én tökéletesen megvagyok. Igazán jó érzés egy kicsit kikapcsolódni, és nem csak a hollowokat kaszabolni.- feleltem a kapitánynak, noha ő lehet inkább akciódúsabb életre vágyott, mintsem az én társaságomban pecsételgesse a papírokat, és dülöngéljen a székével. Ám, én teljesen őszintén beszéltem az imént, boldog voltam, amiért ilyen keményen kellett dolgoznom. Ez talán úgy hangozhatott elsőre, mintha munkamániás lettem volna, ám cseppet sem erről volt szó. Az egész dolognak az volt az értelme, hogy ezzel is több változást tudtam magamból kifacsarni. Egy idő után bele fogok szokni az efféle dolgokba, és teljesen elfelejtem majd a lustaságomat, ami ezidáig a hatalmában tartott engem, meggátolva ezzel a fejlődésemet, sok más irányba is. Annak is nagyon örültem, hogy felettesem ilyen lusta volt, mivel ezzel csak még több súly nehezedett rám, így a tapasztalatszerzésem is nőtt minden téren, hiszen sok mindent egyedül kellett csinálnom. Talán nem is élvezném annyira a dolgot, amennyiben Ninomiya Mitsuko is úgy viselkedett volna, akár szerény személyem, mivel mára már teljesen fölöslegesnek érezném magamat. Szerintem minden rendjén volt úgy, ahogy.
- Ugye finom lett?- érdeklődtem a majszoló nőszemélytől. Valószínűleg helyeslő választ fogok kapni, legalábbis nagyon reméltem. El sem tudtam volna képzelni, mit le nem rendeztünk volna Mitsuko kapitánnyal, ha úgy választ meg hadnagynak, hogy ugyanaz a semmirevaló, lusta disznó maradtam volna, amilyen régebben voltam. Az biztos, a 8. osztagot lehúzhatták volna a Gotei 13 listájáról. De azért, nekünk biztosan jó szórakozást jelentett volna. Felettesem azonnal adta is az ötleteket az ebéddel kapcsolatban.
- Tudja mit? Mi lenne, ha egyszerre mind a kettőből rendelnénk?- kérdeztem, azután azonnal két telefonhoz rohantam. Az egyiket a nyakam közé szorítottam, a másikat a bal kezemmel tartottam, még a jobbal jegyzeteltem. Kissé úgy nézhettem ki, mint valami világhírű telefonos tudakozó szolgálat, de szerencsére így is eléggé jól boldogultam.
- Pfúú, ezzel is megvolnánk.- poroltam le tenyereimet.
- Taichou! Mit szólna hozzá, ha munka után elmennénk valahová? Mondjuk egy állatkereskedésbe?- tettem fel a kérdést Mitsuko kapitánynak. Talán feldobná az unalmas napot, még ha nem is vennénk semmit, amennyiben meg mégis, akkor az irodai élet is izgalmasabbá válna. Számomra legalábbis biztosan...
~ Miket be nem vállalok?~ gondoltam magamban, ám még mindig egy élettel teli vigyor ült a képemen.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szer. Aug. 04, 2010 12:30 am

// Hajnali támadás Yaken módra – Muszáj pont most? Pont engem? //

Boldogan tömtem befelé a fiiincsi szendvicset, amit Yaken gyártott nekem. Úgy ettem, mintha még életemben nem láttam volna szendvicset, meg nem is kóstoltam volna. Bár igaz, hogy én mindig is így szoktam enni, és ezért is esik olyan jól. Na meg persze úgy eszek, mint egy disznó, vagyis morzsálok, meg satöbbi. Hát, ha egyszer finom, amit a hadnagyom lényegében a semmiből dobott össze, hiszen csoda, ha épp van ehető dolog is a hűtőben. Csodálkoztam is, hogy hogyhogy nem mászott még ki belőle a kaja. Pedig muris lenne, ha itt kergetnénk például egy teljesen felismerhetetlenné vált kolbászt, vagy sonkát, esetleg bármi mást, aminek lába nő.
- Imádlak, Yaken! – mondom megüdvözülve, miközben bekapom az utolsó falatot, s ezzel egyúttal el is ismerem „főzőtudományát”. Most már mindenképp megtartom, hiszen kell nekem egy olyan hadnagy, aki kaját is csinál nekem, ha esetleg szükségem lenne rá. Szorgalmas, meg úgy tűnik, hogy szívesen is csinálja amit csinál, és ez számomra fontos. Így bármikor rászózhatom a melót, mert szívesen megcsinálja. Cool

Szemem azonnal felcsillan, amikor kicsi hadnagyom felajánlja, hogy rendeljünk mind a két helyről. Addig ehetnék, amíg szét nem pukkadok. Igaz, az valószínűleg sose jönne el, de a lényeg, hogy megtehetném. Sok fincsi kaja, sok fincsi kalória, amik azonnal eltűnnek, hála a gyors anyagcserémnek. Imádok enni, imádom az életet, és persze utálok dolgozni. Ilyen egy igazi kapitány élete, és hát én kapitány lennék, vagy mi fene. Kerek szemekkel figyeltem, ahogy elintézi a rendelést. Egyrészt azért kerek szemekkel, mert meglepődtem, hogy ő ilyet is tud, másrészt meg azért, mert végre úgy bezabálhatok, hogy öröm lesz nézni.
- Állat… kereskedés…? – kérdezek vissza csillogó szemekkel. A plüssöknél csak az állatokat imádom jobban. Főleg azokat, amiket még gyömöszkélni is lehet. Kutyusok, cicusok, és tengeri malackák. Maga a bundás mennyország, ha bárki engem kérdezne. Édes pofik, csillogó szemek, és bundák minden mennyiségben. Jó, persze a nem bundás állatkákat is szeretem, de azok, akik szőrrel rendelkeznek előnyben részesülnek.
- Mikor indulunk, mikor indulunk? – kérdezem boldogan ugrálva a székemen, ami úgy tűnik, lassacskán teljesen megadja magát. S hogy ezt miért mondom? Mondjuk azért, mert iszonyatosan nyikog. De nem érdekel, mert most jó kedvem van, és állatkákat akarok, meg kaját, jó sokat. Enni akarok! Tömni magamba a sok kaját, meg gyömöszkélni akarom a sok pihe-puha állatkát.
Na tessék… Már megint túlságosan felpörögtem, és még csak fel se tűnt. Komolyan tiszta tragédia vagyok. Csodálkozom is, hogy hogy viselhetnek el a körülöttem élők. Persze azért akadnak rosszabbak is nálam, de ez most nem lényeg. Én kapitány vagyok, és a kapitányoknak példát kell mutatni. Igaz, ettől még nem kéne részecskelassítót kajálnom reggelente, s épp ezért nem is eszek. Én pörögni akarok, meg sokat beszélni, és mások idejére menni, mert nekem az megy a legjobban. Én ebben vagyok jó, s ezért is szeret az a sok ember.
Kezdtem egyre jobban örülni annak, hogy Yaken felébresztett. Hiszen csinált nekem fincsi kakaót, meg kaját, ráadásul rendelt az 5. osztagtól is, meg egy étteremből is kaját, és mindezen felül még állatkereskedésbe is visz. Akarok egy kutyuuust! >.< Egy cuki, bolyhos, csaholó kis szőrmókot, aki boldogan rohangál a lábaim között úgy, hogy az is csoda ha nem bukok benne keresztül. Suke biztos nem örülne, ha minden előzetes bejelentés nélkül beesnék például egy golden retrieverrel, vagy egy édes tengeri malaccal. Szóval… előbb majd vele kell megtárgyalni, hogy lehet-e egyáltalán kutyusunk, vagy bármilyen más háziállatunk. Én arra szavazok, hogy igen! Szóval tuti hogy lesz, ha rajtam múlik. Mindenképp meggyőzöm vele kapcsolatban, hiszen ha nincs kutyusunk, akkor a házasságunk már nem is olyan szuper. Surprised

Na jó, ez kicsit gonosz kijelentés volt… A lényeg, hogy nekem mindenképp kel kutyuli-mutyuliii~~~! >.<

Tárgy: Re: A kapitány irodája Kedd Szept. 07, 2010 11:16 am

// Készülj Mitsuko kapitány! Yaken hadnagy hajnali rohama //

Nagyon boldog voltam, hiszen sikerült elnyernem kapitányom tetszését, sőt még egy "Imádlak, Yaken" mondattal is megilletett, mire reakcióképpen egy óriási mosoly jelent meg az arcomon.
- Köszönöm szépen! Én is kedvelem önt, taichou.- jelentettem ki, mialatt egy meghajlást is megejtettem. Valóban, egyre jobban kezdtem megszeretni a nőszemély kissé talán bohókás, mégis igencsak szórakoztató személyiségét. Minden bizonnyal ő egy tipikusan olyan embernek számított, aki még a legkomorabbakat is meg tudta nevettetni a társaságában. Szerény személyem ezt csakis díjazni tudta, elvégre saját magam is a komolyabb egyéniségek közé lettem besorolva. Ez nem azért volt, mert ezt választottam, egyszerűen ilyen volt a jellemem. Biztosan voltak afféle shinigamik, akik emiatt elítéltek, vagy jobban mondva egy túlbuzgó, nagyra törő marhának tartottak. Sajnálatos módon, engem ez egy csöppet sem zavart, inkább voltam ilyen, mint egy gyenge semmirekellő, noha azt a szerepet is betöltöttem a múltban. Jelentős változáson estem át az utóbbi időkben, de jól éreztem magamat a bőrömben. Mitsuko kapitányasszonynak már joga volt ahhoz, hogy lazítson néha, elvégre egy olyan posztot töltött be a Gotei 13-ban, amiről sokan még álmodni sem mertek volna. Minden esetre itt volt neki a hadnagya, aki mindent meg fog tenni azért, hogy ne legyen láb alatt neki, s a lehető legnagyobb kényelmet, valamint megbecsültség érzetet biztosítsa majd a jövőben is. Igen, ez a fickó nem más volt, mint Sakata Yaken, vagyis én. Felettesem nem utasította vissza a rendelési ajánlatomat sem, valami hasonlóra számítottam, mivel a rövid idő alatt sikerült felfedeznem, ugyancsak szerette a hasát. Jómagam inkább egy ínyenc voltam, talán egy kissé finnyás is, ez az évek során ragadt rám. Ettől a "rossz" szokásomtól nem is állt szándékomban megválni, mert emiatt csupán a magas lécre helyezett igényeim nőttek, és minél nagyobbak voltak az elvárásaim, annál jobb eredményt tudtam nyújtani az élet rengeteg terén. A hölgy visszakérdezésére mélyen bólintottam.
- Jól hallotta.- tettem még hozzá. Azért kíváncsi voltam rá, hogyan fogok mutatni valamilyen állattal, szerintem nem éppen nekem való lesz, de azért gondoskodok majd róla, amikor a taichou nem ér rá.
~ Milyen élőlény is illene hozzám a legjobban? Talán egy bagoly? Vagy, esetleg szamár? Na ne, maradjunk nemesebb kereteken belül... Erős kételyek vannak bennem, valószínűleg Mitsuko kapitány nem fog madarat választani, őt inkább valamiféle nyomorgatható emlőssel tudom elképzelni. Remélem nekem is engedni fog némi nemű beleszólást a választásba, bár meglehet el fogja ragadni a hév, és megveszünk valamiféle szőrhullató, szobatiszta szokásokkal nem rendelkező ebet.~ futottak végig a gondolatok elmémen. Láthatóan a hölgyemény nagyon beleélte már magát a dologba, nekem eszem ágában sem volt visszafogni a jókedvét. A szék nyikorgásának hallatára azonban elkerekedtek a szemeim O.O

, vagy tíz imát mondtam el egy percen belül annak érdekében, hogy ne törjön össze szegény felettesem alatt a bútor. Eléggé úgy nézett ki, már rengeteg minden keresztül ment az a szerencsétlen eszköz, egyszer biztosan fel fogja adni a küzdelmet, lehet csak idő kérdése volt a dolog.
- Kéreeem! Nyugodjon meg egy kicsit! Azonnal mehetünk, ha önnek is megfelel.- osztottam meg véleményemet a kapitánnyal, miközben kezeimmel a levegőt tologattam. Amint abbahagyta az ugrándozást, kifújtam magamat nagy kő esett le szívemről. Barkácsolási tudományom is megegyezett a főzés színvonalával, ezért szerintem furcsán nézett volna ki a parancsnoki szék, ha egyszer eltört volna, és megpróbáltam volna összeszerelni. Talán bírta volna aztán pár napig, csakhogy utána újra összeszakadt volna. Ráadásul balesetveszélyesnek is számított, a szögek, vagy feltörekvő szálkák megszúrhatták volna az embereket, az meg már milyen kellemetlen! Abban az esetben mégiscsak jobb lett volna szervizbe adni, de szerencsére nem tört még szét. Tekintetem a papírhalmokra szegeződött, melyekkel eddig alig voltam képes valahová haladni. Még a sajátjaim felénél sem jártam, nemhogy a "kölcsönbe vett" iratok ellenőrzésével. Mindegy, legfeljebb bent maradok éjszakázni. Egy kis magány, s nyugalom, semmi más, csakis a munka gyönyöre. Érdekes elképzelés, azt hiszem nem is lenne olyan elviselhetetlen.
- Akkor hajrá! Szedelőzködjünk! Nem vagyok tisztában vele, meddig vannak nyitva az üzletek, amennyiben meg elkésnénk az fölösleges időpazarlásnak számítana.- javasoltam a taichounak, azután az ajtó mellé ballagtam. Amúgy, beszéltem itt a késéről, amikor még az sem volt biztos, hogy már egyáltalán kinyitottak a boltok... Na mindegy, ez majd kiderül.
- Mellesleg, milyen állatot képzelt el maga mellé?- érdeklődtem, ezt követően kíváncsian vártam a reakcióját.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Csüt. Okt. 07, 2010 11:46 pm

// Hajnali támadás Yaken módra – Muszáj pont most? Pont engem? //

Hát tökre hepi voltam, amiért Yaken el akart vinni engem egy kisállat kereskedésbe. Annyira, de annyira vágyom már egy bolyhos kis állatra, akit naphosszat nyúzhatnék munka helyett! Mondjuk, ott van nekem az én egyetlen férjecském, akit nyúzhatok… Habár ő se mindig van velem, hiszen van, hogy napokra eltűnik valami küldetésre, vagy hasonlók, és nem nyúzhatom. Pedig annyira szeretném, hogy nagyon, és nem lehet. Borzasztóan hiányzik ilyenkor, és majd beleőrülök abba, hogy nincs velem. Ilyenkor szoktam „beletemetkezni” a munkába, és az édességek hatalmas buckáiba (*>*) csak azért, hogy ne gondoljak rá. Legalább tudok foglalkozni néha az osztag ügyeivel is, ha már akkor nem, mikor itt van velem. Igazából akkor nem is tudnék a munkára koncentrálni, de nem is baj. Elvégre azért van Yaken, hogy segítsen nekem a munkával. Surprised

No, de egyelőre inkább azon kéne agyalni, hogy milyen állatkát szeretnék. Jó, persze az egyértelmű, hogy kutyuli lesz, de az még nincs eldöntve, hogy milyen fajtájú lesz egyáltalán.
- Hátööö… Én egy kutyusra gondoltam. Olyan édes, ahogy játszik, meg ugrál, meg satöbbi. Szóval én kutyát szeretnék. – válaszolom a székből felugorva, aminek köszönhetően az asztal kicsit megemelkedik, majd hangos csattanással visszaérkezik a helyére. Igen, majdnem sikerült felborítanom az íróasztalomat, és majdnem sikerült kilögybölnöm a maradék kakaómat, ami lassacskán már kezdett kihűlni. Hogy megóvjam magam a felesleges veszteségektől, gyorsan ki is ittam a pohár tartalmát, és elégedett fejjel léptem ki asztalom mögül, útra készen. Még persze magamhoz vettem Kikait, meg néhány apróságot, ami nélkülözhetetlen számomra, mint mondjuk egy tonna cukorka, és csokoládé, meg egy csinos napszemcsi, hogy azért mégse vakuljak meg a tűző napfényben, ha esetleg galádul megpróbálna betámadni.
- Mehetünk! – mondtam csillogószemmel. Folyamatosan az lebegett a szemem előtt, hogy végre lesz egy bolyhos kis szőrmókom, azonban eszembe jutott, hogy erről nem ártana Szukcsit is értesíteni, elvégre vele lakom együtt, és ő az én egyetlen férjecském, aki nem biztos, hogy örülne egy olyan új lakónak, akit lehet többet nyomorgatnék az első hetekben, mint őt. Ki tudja, lehet, hogy még a végén féltékeny lenne, és épp ezért hagyna el, vagy valami. Na, azt lehet, hogy nem élném túl… Végülis sikerült úgy döntenem, hogy el kéne halasztani a kutyukavásárlást, mert hát nem akarom emiatt elveszteni kedvesemet, vagy valami. Előbb meg kéne vele tárgyalni, hogy egyáltalán lehet-e, meg minden. De ha mondjuk vett Verának is kutyát, akkor nekem is vehetne. Nem ér, hogy a beosztottjait meglepi mindenféle kis cukiságokkal, a feleségének meg még egy hörcsögöt se vesz. Ezt mi hamarabb orvosolni kell!
- Bocsi Yaken, de el kellene halasztani az állatkavásárlást, mert előbb meg akarom beszélni ezt Sukével. Remélem nem gond. – mondtam csalódottan. Lehet, hogy én még rosszabbul éreztem magam emiatt? Hiszen nem nyomorgathattam édes szörmókokat, és egyet se vihettem haza. Mondjuk ettől függetlenül még elmehetünk volna megnézni őket, de jó lett volna, kicsit csökkenteni a bent lévő papírmennyiséget, szóval dolgozni se ártana.
Hangosan nyögve tápászkodtam fel a kanapéról, és cammogtam vissza az íróasztalomhoz, hogy ismét belezuttyanjak a főnöki székbe, ami hangos nyekkenéssel adta tudtomra, hogy már nem biztos, hogy kéne rajta ugrálnom.
~ Ezt a vackot is le kéne már cserélni… ~ gondoltam magamban kicsit morcosan, majd elővettem az egyik tiszt jelentését, és olvasgatni kezdtem.

//Köszi a játékot, Yaken! >.< //

Tárgy: Re: A kapitány irodája Pént. Május 06, 2011 2:43 am

[Bocsánat a zavarásért – avagy a fenébe is, félek!]

Remegő térdekkel, görcsbe rándult gyomorral ácsorogtam a kapitány szobájának ajtaja előtt. Nem is igazán gondoltam bele, hogy az osztagváltás ilyen idegtépő cselekvés, csak egyszerűen mennem kellett. De most, hogy megint új helyre kellene beilleszkednem, egy új kapitánnyal kellene beszédbe elegyednem… hát… eléggé berezeltem.
De azért nem hátrálhatok meg. Most meg, hogy itt állok Mitsuko taichou ajtaja előtt, még úgyse. Remegő öklömet nekikoccantottam egyszer, aztán még egyszer az ajtónak, majd vártam. Semmi válasz, az ajtón túl néma csönd. Mintha nem is lenne odabenn senki. Pedig úgy tudtam, vár engem a kapitány, vagy ezt csak… magamnak találtam volna ki?
Zavarodottan bámultam magam elé, mikor hirtelen kivágódott az ajtó, és egy ismeretlen, de erős kéz ragadta meg shinigami ruhám nyakát. Összehúzott szemöldökkel nézett rám kapitányom, időközben ugyanis megláttam a kézhez tartozó testet és arcot is. Nem tűnt különösebben mérgesnek, de azért még nem sokat segített, hogy a ruhámnál fogva tartott, és csak úgy a semmiből támadott le.
Tudom, nem reagáltam valami gyorsan, de van olyan, hogy ledermedek. Nem tudom, talán olyankor még a híres-neves bátorságom is elveszik valahova. Mitsu kapitány kérdezett, és bár nem hallottam a hangján se semmi jelét, hogy haragudna rám, mégiscsak meg voltam ijedve, hiszen egy eddig szinte ismeretlen ember előtt kellett számot adnom. Rendesen össze is voltam zavarodva, ezt a válaszomon is érezhette.
- E-elnézést, taichou… - motyogtam zavartan, szemlesütve. – Én csak… csak… Nem akartam hallgatózni.
Remek indulást könyvelhettem el magamnak. Mit gondolhat most rólam Mitsuko kapitány? Majd elsüllyedtem szégyenemben, mikor a taichou végre elengedte a ruhámat, és hátrált egy lépést. Valamit mondott arról, hogy elővigyázatosnak kell lenni, mert mostanság minden a feje tetején áll, aztán fogta magát, hátat fordított, és leült egy rettentően kényelmesnek tűnő székre.
Én a lesütött szemekkel álltam, hátamat a falnak nyomva, és épp a lábfejemet tanulmányoztam, ahogy apró köröket rajzoltam a puha szőnyegbe. Azt hiszem, el is pirultam, mert hallottam, hogy az asztal felől halk kuncogás áramlik felém. Riadtan kaptam fel a fejem, és emeltem tekintetem a papírhalom fölött kukucskáló nőre. Olyan kedvesnek tűnt, mégis annyira féltem tőle. Megmagyarázhatatlan módon tartottam attól, hogy véletlenül rossz véleménye alakul ki rólam, mert igyekeztem, hogy ne keltsek rossz benyomást, mégis mindig sikerült.
Hallottam, hogy mond valamit, bár tudatosan nem fogtam fel, ennek ellenére cselekedni kezdtem. Becsuktam az ajtót, és leültem a nekem felkínált helyre. Valószínűleg az idegtől hulla-fehér lehettem, és magamban azon gondolkodtam, mégis hogy a fenébe vehettek fel a Gotei 13-ba egy ilyen félénk shinigamit. Megpróbáltam egy kis bátorságot erőltetni magamra, és felnéztem a kapitányomra, hogy közöljem, ki is vagyok.
- Mitsuko taichou, Ayumu Michiyo vagyok, a nyolcadik osztag legújabb tagja. – Csakhogy mindezt nem azzal az elszántsággal mondtam, amivel terveztem, hanem vékony, riadt egérke hangon, ám ennek ellenére végül is sikerült kimondanom egy egész mondatot.
Félve pislogtam a kapitányra, aki szólásra nyitotta száját…

Tárgy: Re: A kapitány irodája Vas. Május 08, 2011 12:50 am

[ Azta! Egy újonc a 8. osztagban! Surprised

Mi történt a világgal? Surprised

]

Fenébe már, hogy semmi kaja nincs a hűtőben… Pedig emlékszem, hogy tegnap este pakoltam be néhány dolgot, hogy legyen mára, de semmi. Ha valaki felzabálta, megölöm. -.- Olyan nincs, hogy az én kajámat valaki megeszi büntetlenül, főleg ha azt Kobaa-chan készítette nekem. Kobaa-chan főztje a lehető legeslegfinomabb a világon. Nem tudom, hogy csinálja, de mindig el tud kápráztatni a fincsibbnél fincsibb kajcsikkal, aztán meg utána csodálkozom, hogy halódok tele pocakkal a székben. Ezért picit haragszom is rá, hiszen mi lesz, ha elhízom? Akkor majd nem kellek az én egyetlen Jegesmackómnak se T-T Már az is csoda, hogy a szülés után nem híztam meg, és nem változtam tehénné O.o Mi lett volna velem akkor? Tuti belepusztultam volna, vagy valami. Lehet el is kezdtem volna önmegtartóztató életemet. Na jó… azt azért mégsem… Kaja nélkül nem tudnék létezni. Számomra ez a legeslegeslegfontosabb. Na meg persze az én férjecském, és pici lányom *.*
A kopogással nem is foglalkozva tovább túrtam az irodát kaja után, majd végül eszembe jutott: mi van, ha a kaja-tolvaj próbál bejutni az irodába úgy, hogy előbb leellenőrzi, hogy bent vagyok-e egyáltalán. Vártam néhány pillanatig, majd fujtatva téptem fel az ajtót, és kaptam el a kopogni merészelő áldozat ruháját.
- Te takarítottad ki a hűtőmet? – néztem rá olyan mérgesen, amennyire csak telt tőlem. Válaszát hallva mélyet sóhajtottam, majd elengedtem. Tuti bizti, hogy nem ő volt a tettes. Látszólag nincs elég vér a pucájában, hogy betörjön a kapitánya irodájába, hogy elorozza annak ételét. Féltve őrzött ételét, melyet másnapra tartogat. Ha megtudom, hogy ki volt az, felnégyelem. És még Kikai se tudna benne megakadályozni, mert az ÉN kajámról van szó, ami szent és sérthetetlen. >.<
Morcosan csoszogtam vissza az irodába magam után hívva a látogatót. A kedvenc kapitányi bőrfotelembe bevetődve sokat sejtetően pislogtam ki az oltári nagy irathalmaz mögül. Amint lesz alkalmam, az összes cuccot rásózom új hadnagyomra, Tasu-chanra. Minden bizonnyal örömmel végezné el helyettem a papírmunkát. Legalábbis reménykedem benne.
- Először ülj le, majd meséld el szépen, hogy ki vagy, és miért jöttél. – mondtam még mindig kicsit morcosan. Remélem azért hozott magával valami finomságot… de ha nem, az se igazán baj. Majd szólok valamelyik szabad tisztnek, hogy látogassa meg Kobaa-chant, és hozzon nekem fincsi kaját tőle.
Bamba ábrázattal pislogtam a jövevényre, hiszen azt állította, hogy új tiszt az osztagban. Először fel se tudtam fogni, hiszen már elég rég nem jöttek új tagok hozzánk. Már szinte az íróasztalon feküdtem, annyira vizsgálgattam magamnak a leányzót, és meg kell hogy mondjam, elsőre elég szimpinek tűnt, bár majd ez a beszélgetés után dől el véglegesen.
- Kérsz valamit enni, vagy inni? Bár enni nem nagyon tudsz… Valaki csúnyán kipucolta a kapitányi hűtőt. – kérdeztem tőle immár mosolyt erőltetve az arcomra. Nem járja, hogy halálra rémisszem szegénykét. Surprised

Még a végén elszökik az osztagtól, aztán megint egy tiszttel kevesebb lesz az osztagban. Unom, hogy hozzánk jönnek a legkevesebben. T-T
Sürgősen intézkednem kell, hogy legyen valami ételünk is, különben éhen fogok veszni, ráadásul még a vendéget se tudom megkínálni semmivel. Tökre szégyellem magam miatta T-T

Tárgy: Re: A kapitány irodája Vas. Május 15, 2011 9:11 pm

[Bocsánat a zavarásért – avagy a fenébe is, félek!]

Egészen belelapultam a székembe, Mitsuko taichou úgy vizslatott. Nem mondom, még mindig rendesen zavarban voltam, de azért már annak is tudtam örülni, hogy legalább a hangomat megtaláltam, vagyis belőle egy keveset. Igaz, erre a kérdésre például nehezen tudtam válaszolni, de azért megpróbáltam valamit kinyögni, hogy ne tegyek még rosszabb benyomást a kapitányomra, mint amilyet eddig már sikerült elérnem.
- Nagyon kedves, Taichou, de nem azért jöttem, hogy kiegyem a vagyonából… - válaszoltam félszegen mosolyogva. – Ne fáradjon semmivel, csupán azért jöttem, hogy bemutatkozzam, és hogy megérdeklődjem, hol is szállásolódjak el.
Néztem a velem szemben ülő nőt. Egyszerűen annyira kedves volt, semmi rosszindulat, semmi veszedelem, nem is tudtam tőle sokáig tartani, pedig lehet, hogy jobban tettem volna. Ki tudja, mire képes a kapitány, és ahogy tartják: jobb félni, mint megijedni.
- Esetleg tehetek Önért valamit, Mitsuko taichou? – ajánlottam fel a segítségem. – Szívesen hozok valami ehetőt, ha már valamilyen szemtelen jószág kirabolta Önt.
Míg vártam a válaszát, lefoglaltam magam. Körülnéztem, egy-két papírra is rálestem, aztán az ablakon bámultam ki. Csodálatos nap volt, minden szikrázott, az ég kék volt, és a sok, hatalmas ablakon beáramló fény a helyiséget is életre keltette. Minden szín táncolt, minden életre kelt. A mai nap a nyolcadik osztagot ünnepelte.
Már akkor eldöntöttem, hogy meg fogok felelni mindennek és mindenkinek, mert ez az én osztagom, és bármennyire is félek, és új vagyok, nem változtat a tényen, hogy mostantól ennek a családnak a tagja vagyok. Hibába élem a napjaimat a Gotei 13-ban egy ideje, és hiába látom, hogy nem épp családként viselkednek az osztagok tagjai, azért mégiscsak összetartoznak, és mégis segítik egymást, ki-ki a maga módján.
Fészkelődtem egy kicsit, majd újra kérdezősködni kezdtem.
- Taichou, a szállással kapcsolatban… - motyogok egy kicsit halkabban. – Teljesen mindegy, hogy melyik szobát foglalom el, vagy Ön jelöli ki számomra a helyet?
Nem ismerhettem az itteni szabályokat, ezért hát minél előbb tisztában akartam lenni a dolgokkal. Nem azért, mert annyira hajtott a tudásvágy, sokkal inkább a megfelelési kényszer vezérelt. Mitsuko kapitány olyan kedves volt, én is viszonozni akartam ezt, és jó tagja akartam lenni az osztagnak.
- Rohanok, és hozok valami finomságot, amíg pihen egy kicsit, Mitsuko kapitány – mondtam hirtelen felállva. – Mit szeretne enni? És mielőtt még bármit is mondhatna, nekem ez egyáltalán nem fáradtság, sőt, nem árt egy kicsit megmozgatni az izmaimat.
Az ajtóhoz sétáltam, és kezemet a kilincsen nyugtatva figyeltem a taichou válaszát.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szer. Jún. 29, 2011 8:20 am

[ Azta! Egy újonc a 8. osztagban! Surprised

Mi történt a világgal? Surprised

]

Bvaaaaah végre egy úúújoooonc *3* Kezdek tőle bezsongani, mert hát nem igazán jönnek errefelé újak, nem is tudom, hogy miért. Pedig talán a mi osztagunk az egyik legnormálisabb az összes közül, hiszen én, azaz ÉN vagyok a kapitánya, aki rendelkezik egy férjjel, valamint egy irtócuki, bébivel, aki már nem is olyan kicsi. Hihetetlen, hogy telik az idő T-T Még csak néhány hónapja jött a világra, és már úgy néz ki, mint egy igazi felnőtt nő. Persze a gondolkodásmódja az még mindig gyermeki, így fokozottan figyelni kell a szoknyavadász fiatalurakra. Ninja módban nyomulok pici kis tündérkém után, hátha le tudok vadászni néhány aljas hímnemű egyedet, akik becserkészni próbálják az én muttyocskámat. *3* Na, de családi dolgaimat most félre kell tennem, hiszen egy új leányzó pottyant ide közénk, a nyolcadik osztaghoz, aki eddigi felméréseim szerint igen félénk, és még tőlem is összefélné magát, ha tehetné. Na de az én kanapémra nem piszkít, mert akkor kirúgom az iródából. O.o
- Ugyan már… fincsi kaja és inni való mellett gyorsabban megy a beszélgetés. És amúgy se eszel ki a vagyonomból, nyugi. Engem úgy se múlsz felül evés terén. – mondom széles vigyorral, ami végül is igaz. Nem sok ember tud nálam többet enni, és nem egyszer volt, hogy egyedül benyomtam egy benga családi pizzát, mikor Szukcsival voltunk kettecskén a karakurai plázában császkálni. Kezdenek hiányozni az ilyen kiruccanások. Férjecském mostanában túl elfoglalt ahhoz, hogy foglalkozzon kicsi feleségével. Nem szép dolog így bánni velem, már csak azért is, mert én adtam életet kettőnk gyümölcsének. T^T Ami természetesen nem eper, hanem az én überédescukormókus Nayo-chanom, aki a világon a legdrágább üngyümbüngyüm. *>* Persze akármilyen édes, a papírmunkát akkor se tudja elvégezni. De sebaj, erre tökéletesen megfelel újdonsült hadnagyom, Tasu-chan, aki remélhetőleg most is épp azon ügyködik, hogyan tüntesse el azt a csúnya, gonosz papírhalmot az irodájából, amit még reggel csempéztem be neki óvatlan pillanatában. Mwahahaha! Senki se menekülhet meg a papírmunkától, csak és kizárólag én! Twisted Evil

- Vhuhúúúúú!!! *3* Az irtó szupi lenne, Michi-chan, ha megtennéd, hogy hozol néhány finomságot Kobaa-chantól az 5. osztagból. *3* – indulok el az asztalomtól, hogy elkezdhessen terelgetni kifelé nagy vidáman az újdonsült tisztecskét, hogy mihamarabb visszaérkezzen a fincsi kajával, amit Kobaa-chan már minden bizonnyal megcsinált nekem. Már kezdek nagyon flamós lenni, szóval ajánlom Michi-channak hogy siessen azzal a talicskányi kajával, különben a következő napot máris büntető munkával kezdheti. Szigorú is tudok ám lenni, ha nagyon muszáj. És ha kajáról van szó, akkor természetesen mindig, minden körülmények között muszáj szigorúnak lennem. Az étel igen fontos mindenki számára, de legfőképp számomra. Surprised

- Hm… Szerintem ez ügyben beszélj a hadnaggyal, ő biztos tudja, hogy melyik szoba üres. – torpanok meg egy pillanatra elgondolkozva. Igazából azt se tudom, hogy működik a szoba beosztós dolog. Sose csináltam ilyet. Még régebben, az 5. osztagnál mindig rábíztam valamelyik buzgómócsingra, most meg ugyebár nincs időm ilyesmikkel foglakozni, hiszen már naaagy és erős kapitány lettem. Egy kapitánynak pedig igenis rengeteg fontos dolga van, amit időben el kéne végeznie, bár tény, hogy arról, hogy mik is lennének azok, fogalmam sincs. Neutral

- Csak menj el az 5. osztagba Kobaa-chanhoz, és mondd neki, hogy én küldtelek. Tudni fogja, hogy mit kell küldenie. Ja, és mondd meg neki légy szíves, hogy dupla adagot küldjön az epertorátból. - magyarázom el a részleteket, majd széles mosollyal kezdem el kiterelgetni az ajtón, hogy mihamarabb megjöjjön a kaja. Meg persze azért szólok, hogy jó lenne, ha sietne, hiszen még rengeteg dolgot kell megbeszélnünk. Nem ártana kicsit megismerkedni az új tiszttel, Michi-channal. Surprised

Tárgy: Re: A kapitány irodája Csüt. Aug. 04, 2011 11:04 pm

[Bocsánat a zavarásért – avagy a fenébe is, félek! >.<”]

Egészen bizonyosan állíthattam, hogy a kapitány csupán az illendőség miatt nem szándékozott ennivalóért ugrasztani, hisz hogy néz az ki, alig mutatkoztunk be, máris ugráltat ide-oda, mint egy pincsi kutyát. Miután azonban nyomatékosan kijelentettem, hogy nekem ugyan semmi fáradtságomba nem kerül becserkészni némi nassolni valót, megkaptam a rendelést, aztán uccu neki!
- Meglesz, Mitsu kapitány, igyekszem vissza – mondtam néhány búcsúzó szót, aztán elloholtam munícióért.
Megvallom azért így a tiszta lelkiismeretem végett önmagamnak, hogy aljas egy nőszemély vagyok, mert nem szégyelltem minden hátsó szándékommal jelentkezni erre a felelősségteljes feladatra. Na, nem az volt a piszkos kis vágyam, hogy banditának álcáva eltérítsem önmagamat a mindenféle finomsággal megpakolt posta… zsúrkocsival, csupán profitálni szerettem volna a nyereségből, mint haszonélvező. Mostanság nem igazán volt időm eljutni az édességeshez és… kezdet már nagyon fájni a kicsi szívem valami ragadós, édes, cukros, édes, cukros, édes… szóval valami finomság után. Így mikor azzal a világrengető katasztrófával kellett szembesülnöm, hogy a kapitány hűtőjét egy álnok gaztevő tisztára nyalta, és még egy apró morzsát sem hagyott boldogságra éhező szívemnek, egy világ tört össze bennem. Halaszthatatlan szent célomnak tekintettem, hogy ne csak a taichou, de a saját érdekemben is az a hűtő meg legyen pakolva, és az elszórtan megtalálható, egészséges zöldség-ételek mellett szép számban tornyosuljanak édes, cukros, édes, cukros, édes… finomságok.
Tanácstalanul vakargattam a fejem, mert egy: teljesen és végérvényesen elvesztettem a gondolataim fonalát, és kettő: teljesen és végérvényesen elvesztettem a még igazán meg sem kezdett utam fonalát. Annyi szerencsém volt, hogy az ajtón kilépve azon nyomban belebotlottam valakibe, és ha az még nem lett volna elég, át is estem rajta. Nyuszit fogtam, de még mekkorát, azonban ez sem izgatott igazán. Kicsi, nyomorgatott buksimban ,ár csak sütik bóklásztak, s csak elvétve jutott el hozzám a tényleges látvány egy görög oszlopról, aki tényleg oszlopos magasságot és kőkeménységet tudhatott magáénak. Majd beletört a lábujjam, pedig zárt lábbeli volt rajtam.
- Püff na… csajé, hát te meg mi mannát ittál? – ragadott grabancon, és egyenesbe teremtett a… Mivel etetik itt a fiúkat?! o.O
Nagy arcpirulás, meg szabadkozás közepette rögtön le is támadtam a füstfelhőben úszó idegent. Megjegyezném, egészen addig, míg az arcomba nem kaptam egy iszonyatosan nagy adag füstöt, észre sem vettem, és nem is érdekelt, mit-hogyan-merre-miért rombolja magát a dohányzással. Nem vagyok az anyukája, nem mondhatom meg neki, mit tegyen. De visszatérve elvesztettem fonalam szivárványos szálára, ez a Takeo nevezetű alak rám hozta a fulladásos halál kockázatát, azután még arra a kérdésemre is nagyon furán tudott válaszolni, hogy merre is tudok eljutni az ötödik osztaghoz, azon belül is Kohaku-samához.
- Mutert a konyhában találod… amúgy meg, célozd be Nobut, és téveszd be harminc fokkal.
Höh…? Nobu-chan…? Szemrángva, de boldogan indultam meg az ötödik osztag irányába. Mit kavar bele kicsi fejembe Nobu-chan emlegetésével Keoka. Azért sűrű köszönöm-viszlát váltogatással hagytam hátra az osztagtársam, hogy megrohamozhassam Soul Society legjobb szakács-shinigamiját, vagy shinigami-szakácsát. Nagy lelkesedéssel rontottam be a konyhára, és abbéli örömömben, hogy egyszer sem tévedtem el, és a mennyországban kötöttem ki, félni is elfelejtettem, csak felvázoltam a mesterek mesterszakácsának a tragédiát midenféle tragikus elemmel vegyítve. Mire kettőt pislogtam, már teli volt a kezem, meg a kezem, meg… jó sok kaját kellett vinni Mitsu taichounak, és a java még hátravolt.
- Mandulás-epre palacsintatorta a mai különlegesség.
Szívesen leheltem volna ki ott helyben a lelkem, sajnos mégsem lehetett, így imákat mormolva Kohaku-samáért, hangos hálálkodás közepette elrobogtam az osztagom irányába, pontosabban reméltem, hogy arra tartok, de mit volt, mit tenni. Biztosat csak akkor tudhattam, mikor a taichoum ajtaja előtt kötöttem ki. Bizony, ezer közül is felismertem volna azt a rémisztő ajtót, amin – nem sokkal korábban –, mint nyolckarú szörny rángatott be a kapitány, hogy falhoz vágva előrángassa belőlem régi, gyermekkori félelmem az ágy alatt bujdosó szörnyetegektől. Nem mintha az lett volna akkor az első gondolatom, ami átcikázott a búrámon, de így visszatekintve már tisztán érzem az elfojtott rettegést a lábujjevő rusnyaságoktól. T.T
- Megérkezteeem, és remélem, időben jöttem.^^ – nyitottam be az ajtón nagy csinnadrattával, bohócmód egyensúlyozva az ennivalókat. – Képzelje, taichou, tiszta életveszély volt, megannyi akadály. Felbuktam egy görög oszlopban, majdnem fulladásban leltem a végem… találkoztam Kohaku-samával, és húúúú! Zárt lábbelim volt, és láttam a sodrófát, és ennyi minden egyszerre alig történt velem. >.<”
Mesélésem közben, teljesen elfeledkeztem magamról, és majd kiszórtam karmaim közül az egyetlen boldogságot nyújtó finomságot, amit napok óta láttam, és amire eddig úgy vigyáztam, akár a hímes tojásra. Próbáltam egyensúlyozni, míg széltől felfújt szoknyájú nőciként sikoltoztam megmentésre várva. Istenkém, csak a tortát ne, csak azt ne! Akkor oda lenne minden reménységem… T.T

Tárgy: Re: A kapitány irodája Pént. Aug. 12, 2011 2:10 am

[ Azta! Egy újonc a 8. osztagban! Mi történt a világgal? ]

Hogy őszinte legyek, kicsit furdal a lelkiismeret, mert már rögtön az első nap elzavartam szegény Michi-chant kajáért, Kobaa-chanhoz. Remélem, azért nem végzi szegény rosszul, és megrakja rendesen kedvenc szakács nénim. Surprised

Mármint… kajával… Surprised

Amúgy meg kicsit féltem szegény Michi-chant, mert azért Kobaa-chan kicsit tényleg olyan, mint valami keresztanya. Valahogy el tudnám képzelni hozzá a hatalmas bőrfotelt, meg a fehér perzsacicát is, amint a bengaszékben csücsülve simogatja azt. Ijesztő látvány, de tuti hatásos lenne a lázadó ifjoncok ellen. Surprised

- Sok sikert, Michi-cha~n! – csápolok neki nagy lelkesen, reménykedve abban, hogy túléli a túrát, és nem kap majd Kobaa-chantól semmit sodrófával. Tökre sajnálnám szegény kis újoncka tisztecskét, ha valami bántódása esne. Lehet, hogy inkább Tasu-chant kellett volna elküldenem? De nem… tuti ott ragadt volna még néhány receptet is elkuncsizni, hátha szerencséje lesz. De tudja, hogy ha új receptet szerez, mindig én legyek az első, aki megkóstolja a főztjét, elvégre én vagyok a felettese, és fontos, hogy egészségesen táplálkozzak, és többoldalúan is étkezzek. ˘-˘
Amíg várakoztam az ételszállítmányra, úgy gondoltam kicsit rendet pakolok az íróasztalomon, szóval neki álltam „takarítani”. Az asztalon felhalmozódott óriási iratmennyiséget könnyed mozdulattal vágtam be az egyik szekrény fiókjaiba, mintha nem is léteztek volna. Ennek köszönhetően az asztalról az összes rakoncátlan fehérség eltűnt, és egyedül a szép, barna bútordarab látszódott. Fenébe a sok irománnyal, engem tutira nem érdekel egyik se. Legalábbis jelenleg biztos nem, mert most helyet kell készíteni a kajának mind az irodában, a hűtőben, mind pedig a pocakomban. Vagyis a hűtőben már nem kell, ugyanis valaki sikeresen megmerényelt egy előre nem bejelentett hűtőtakarítással. Aljas tisztjeim vannak, akiket úgy tűnik lassan ideje lenne megnevelnem, különben elzüllik az egész osztály. Kénytelen leszek radikális eszközökkel irányítani az osztagot, ha azt akarom, hogy ne rabolják ki a kapitányi hűtőmet. Remélem azért még otthon senki nem falta be a kajakészletemet, különben akkor nagyon morc leszek, és hiszti rohamot kapok, és… és… és… nem fogok enni egy egész hétig! ˘-˘ Jó, persze mások biztos azt hiszik, hogy képtelen lennék megállni evés nélkül a dolgot, pedig képes lennék megtenni. Surprised

Mint ahogy azt is, hogy az osztag összes tagja nem kapna kaját, ha még egyszer ellopnák a hűtőm tartalmát. Egyék azt, amit elcsórtak, és ne pattogjanak, hogy nem kapnak kaját. ˘-˘
Abban reménykedve, hogy Michi-chan nem sokára megérkezik, levetődök a kényelmes kanapéra, és nagyot sóhajtva terülök el, mint valami lusta macska. Így legalább lesz hely a sok kajának, amit majd megeszünk kettecskén. A többi tiszt meg pukkadjon meg, ők nem kapnak belőle egy falatot se. Pedig meg akartam velük osztani eredetileg. ˘-˘ Vagyis inkább azokkal, akik jöttek volna látogatóba, de így most már senki se kap, csak én és Michi-chan fogjuk megkísérelni az összes kaja egyszerre való befalását. Nem kell senki más segítségé, mert tuti, hogy megbirkózunk az egésszel kettecskén.
Nem is kell sokáig várakoznom, hiszen levetődésem után nem sokkal, azonnal nyílik az ajtó, és megjelenik új kedvenc tisztecském a várva várt kajával egyensúlyozva. Gyorsan oda is sprintelek hozzá, és segítően tessékelem be az ajtón. Sietve vettem el tőle a kajcsikat, hogy még csak véletlenül se potyogjanak le a földre, hogy aztán teljesen pocsékba menjenek.
- Épp időben jöttél. Pont most fejeztem be a takarítást >w< – mondom neki az edényeket elkapkodva, és letéve az asztalra. Hatalmas sóhajjal nyugtázom, hogy bizony egyik se ment kárba, és nem estek le. Szuper~ *o* Így most már neki láthatunk a nagy, két személyes lakomának. Surprised

- Gratulálok Michi-chan, hogy túlélted a Kobaa-channal való első találkozást, és sértetlenül visszaértél, jó sok kajával *o* – veregetem meg a lány hátát, immár teli szájjal, hiszen nem szabad pocsékolni az időt. Muszáj időben betolni az összes kaját. Természetesen a tortát majd a legeslegvégére hagyjuk, hiszen az a legfincsibb, és nem akarom, hogy bármi is elvegye azt a mennyei ízt. Na meg persze azt nem is szabad habzsolni, mint a többi finomságot. Megérdemli, hogy szépen, lassan, komótosan eszegessem meg, minden ízét kiélvezve, hiszen Kobaa-chan tuti rá fog kérdezni, hogy hogy ízlett a kaja. Persze mindig azt válaszolom, hogy „tökéletesen finom, és zseniális volt”, de ettől függetlenül biztos rá fog kérdezni, és ha nem dícsérem agyba-főbe a főztjét, tuti kapok egyet a buksimra a sodrófával. Már így is fáj a buksim a sok ütlegeléstől, amikor nem azt csináltam, vagy mondtam, amit Kobaa-chan akart, és ő is épp jelen volt. ToT
- Amúgy a fulladásos halálod majdnem okozója Keo-kun volt, gondolom. Vele vigyázz, mert Kobaa-chan fia, és ha nem úgy kezeled, mint valami herceget, akkor megütheted a bokád, akár zárt lábbelid van, akár nem. – mondom neki épp egy nagy adag halat tömve befelé. Gondoltam nem árt, ha értesítem, mi is folyik erre felé, meg minden, szóval beavatom az osztag, és a Gotei13 minden rejtelmébe, amit csak ismerek. Surprised

Tárgy: Re: A kapitány irodája Csüt. Május 10, 2012 1:51 am

Ez a hely egy Labirintus! Vajon jó helyen vagyok?

Sikeresen levizsgáztam, és immár a nyolcadik osztag tagja vagyok. A mostani kapitányt nem ismerem, de a régi állítólag jó arc volt. Biztosan ez is az lesz! Már csak oda kéne találni.
Elindultam hát, hogy jelentkezzek a kapitánynál szolgálatra. Nem telt bele sok idő, mire tökéletesen eltévedtem. Fel alá bóklásztam Seireiteiben. Eleinte még szépen nyugisan, zsebre tett kézzel sétálgattam, de másfél óra sétálás után, valahogy elbizonytalanodtam, hogy merre is kéne menni. Ám egy férfi nem kér segítséget, csak ha az élete múlik rajta! Én meg alapból makacs vagyok, szóval esélytelen. Az ismerkedéssel nincsen problémám, de nem szeretek esetlennek tűnni. Újabb másfél óra telt el, és semmi. Már dél fele járt az idő, és igazán kezdett tele lenni a tököm ezzel az egész hellyel. Végül két nő shinigaminál próbálkoztam be. Még is jobb, ha közben csajozni is tudok. Végül is megérdeklődtem tőlük merre is van a nyolcadik osztag területe, és még egy randit is sikerült összehoznom. Micsoda mázli. Cigit kaptam elő, és rágyújtottam. Már tudtam az úti célt, de semmi kedvem nem volt a labirintus folyósokon át rohangálni. Fogtam hát magam, és tetőről tetőre ugrálva folytattam az utam.
Ez a kimonó abszolút nem áramvonalas. Ha testre feszülősebb lenne, nem vesztenék annyi lendületet, és én is jobban érezném magam. Ezekben a bő ruhákban alig lehet felmérni a női test adta gyönyöröket. No mindegy. Megérkeztem az osztag területére, de a kapitányi irodát még mindig nem tudtam hol van. Ezúttal egy éppen arra járó shinigamit szólítottam le. Most nem volt idő kényeskedni, mert már így is jóval a tervezett érkezési időt meghaladva jutottam el idáig. A férfi elirányított egy darabon. Végül is megtaláltam a helyet. Tájékoztatott a shinigami arról is, hogy nem illik üres kézzel beállítani a kapitányhoz. Kicsit megráncoltam a szemöldököm, de hát egyszer élünk... Egy kedves gesztus talán jó benyomást kelt. Azt is megtudtam, hogy a kapitányom egy nő, ami felettébb felcsigázta a fantáziámat. Éppen ezért gondoltam kicsit zavarba hozom, és mielőtt még benyitottam volna az ajtón, elugrottam boltba. Egy óra alatt meg volt minden. Mi is? Ja igen, egy ebéd két fő részére, rizsgombóccal, és szusival, és egy szál vörös rózsa. Kíváncsi leszek mit fog reagálni a kapitány. Egy gyengébb kis csínynek megteszi. Úgy is rég volt már, hogy csináltam valami izgalmasat. Azt az éjszakát leszámítva, amit a zanpakutom szellemének elérésekor tapasztaltam. Hohoho... Az aztán jó volt. Ha bár eléggé agresszív a kis vörös.
- Hallottam ám te perverz!
Üvöltött már is Chi no Umi. Persze testvére Chizou sem maradhatott csöndben, ő is felkuncogott.
- Nyugalom lányok! Most jön a nagy belépés!
Ezzel csendre intettem iker zanpakutoumat, és bekopogtam. Azzal a lendülettel be is nyitottam, és beljebb kerültem. Kicsit meghajoltam, és a legmacsósabb mosolyomat próbáltam elővenni.
- Üdvözlöm kapitány! Nishihara Shuko vagyok! Frissen vizsgázott shinigami, és önhöz osztottak be. Remélem nem zavarok! Hoztam ebédet, ha esetleg megéhezett volna, és arra is gondoltam, hogy ha esetleg van ideje rám, akkor el is költhetnénk ezt az ebédet, egy beszélgetés keretei közt.
Közben arcát fürkésztem, és elemeztem, mint minden nőt, akivel szembe kerülök. Megcsókolta a tűz... Micsoda ajándék. Imádom a hosszú hajú vörös lányokat. Olyan ritka, és még ráadásul göndör is. Arca is egész szép, és a mellei. A nemes kebleket nem tudtam, illetve nem mertem behatóbban tanulmányozni, mert ha elsiklik a tekintetem az övéjéről, akkor bizony le vagyok írva tapír bunkó perverznek, és ebből csak a perverz igaz. Kék szemű szépség. Micsoda kár, hogy a kapitányom. Ha nem itt lennénk, és elsőnek találkoznánk tuti rámozdulnék. De várjunk csak! Hát éppen ezt csinálom... Igaz csak viccnek indult, de most így bele gondolva, már nem is vicc, hanem terv. Na de vissza kell fognom magam gondolati szinten. Koncentráljunk a feladatra. Meg kell ismernem a kapitányomat! És mi más lenne alkalmas egy kis ismerkedésre, mint egy közös ebéd, egy rózsával megspékelve? Ez akár már randi is lehetne... Miért nem bírok normálisan viselkedni a nőkkel? Két nő volt akivel normálisan tudtam viselkedni, és ők is csak azért, mert nem tekintettem rájuk nőként. Hmm... Lehet ez a kulcsa az egésznek? Próbáljuk ki!
Behunytam a szemem, mintha pislognék, és újból szembe néztem vele.
Nem megy a francba... Képtelen vagyok nem észre venni, hogy micsoda nő... Áh feladom, sodródjunk az árral!
Egyik kezemmel a rózsát fogtam, másikkal a kétszemélyes ebédet. Megvártam, mit válaszol, és csak az után reagáltam. Ha beljebb invitál, akkor lerakom az asztalára a rózsát, és várom, hogy helyet csináljon az asztalon az ebédnek, esetleg máshova vezessen. Ha esetleg túlságosan bátor lettem volna, és nem tetszett neki az előadás, akkor biza lehet, hogy majd később vissza jövök.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szomb. Május 12, 2012 1:54 am

~ Ha a mérhetetlenül nagy haspók Mitsu-tájcsót kerested, megtaláltad! ~

Lassan, de biztosan rázódok vissza ismét a kapitányi életbe. Ez a pár hónapos kimaradás megtette hatását, és az új jelentések között elveszve próbálok kiutat találni. Már oltári nagy vergődésemben inkább belemenekülök a munkába, rám nem jellemző módon. Hiába, a történtek megviseltek, és őszintén szólva csodálkozom, hogy megúsztam ép bőrrel, és nem csináltam valami hülyeséget, pedig tényleg nagyon forgattam az agyacskámban, hogy esetleg levetem magam a Soukyoku hegyről, vagy valami, vagy esetleg elmenekülök Seireiteiből, vagy tudomisén. Az viszont biztos, hogy a következő néhány hónapban a 10. osztag közelébe se megyek, és nagy ívben elkerülöm. Túl sok minden fűz oda, és túl sok az olyan emlék, ami miatt visszaesnék a depresszióba. Jó, persze nem mintha most nem lennék az, de legalább már nem ülök a szobám kanapéján, a semmibe révedve azon agyalva, hogy elmenjek-e megkeresni azt az utolsó rohadékot, vagy nem, és ha igen, akkor milyen eszközzel, vagy úton, módon öljem meg, tépjem cafatokra, vagy satöbbi. Persze szinte biztosra veszem magamból kiindulva, hogy amint meglátnám, bőgve omolnék karjaiba, és faggatnám, hogy miért hagyott el, vagy hogy egyáltalán miért úgy, ahogy. Ha szépen, érthetően elmagyarázta volna, hogy: Te figyelj, hülye vagy mint a segg, és már idegesít a folytonos rajongásod, és ezért jobbnak látom, ha lelépek. Bár tény, hogy tényleg lettem volna annyira idióta, hogy nem fogom fel, és a képébe röhögök, hogy ugyan ne bolondozzon már, és menjünk el valami romantikus helyre, szóval így lehet jobb is. Viszont így rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, amikre minél előbb szeretnék választ kapni.
Új tiszt érkezik az osztagba, szóval nem árt, ha tényleg összeszedem magam, hiszen azért mégiscsak jó lenne, ha megismerné a kiegyensúlyozott, magabiztos, és zseniális kapitányát, aki még a saját lábában is képes pofára esni. Igazán csodálatosan nagy géniusz vagyok, az biztos, de mindegy is, hiszen egyelőre még úgy is csak beszélgetünk, és nem megyünk semmi küldetésre. Igaz, egy küldetésen talán jobban ki tudnám ismerni az erősségeit és gyengeségeit, de egy beszélgetés kezdésnek nem rossz ötlet.
Tehát, épp böngészem az újonc, Shuko adatlapját, amikor egy hatalmasat morgott a pocim. Igen, egy ideje nem ettem, mondjuk nem is nagyon volt étvágyam. Sukével együtt az étvágyam is megszökött, ami kicsit probléma, ugyanis Kobaa-chan igencsak mérges, mikor nem eszem meg azt a mennyiséget, amit már megszokott tőlem. De azért természetesen próbálkozom az evéssel, csak néha, nem mindig, vagyis soha nem jön össze. Hátha most a társaság meghozza az étvágyam… Tekintetem a tőlem alig néhány méterre lévő zsúrkocsira kúszik, majd egyenesen vissza a lapra, mérlegelve, hogy vajon melyik elfogyasztása lenne hasznosabb, majd végül úgy döntök, neki esek végre a kajának, és eltüntetem szokásomhoz híven.
- Öh… Eo… – köszönök a belépő látogatónak tele szájjal, majd miután lenyeltem a falatot, megismétlem a köszöntést. Szemeim azonnal kiszúrják az említett ebédet, és készségesen el is fogadom, majd miután elveszem tőle, hellyel kínálom. Állva azért mégiscsak kellemetlen az evés. Surprised

Az újonnan szállított ebédet is ráteszem a zsúrkocsira, a többi finomság mellé, majd az asztalhoz húzom, előveszek két darab tányért az egyik szekrényből, majd mindkettőnknek szedek valami finomságot. Egyelőre mindenből egy kicsit. Volt minden… Rakott csirkemell, némi sült krumplipüré, meg tudom is én. Az utóbbi időben valamiért kezdek rászokni a nyugati konyhára Surprised

- Szóóóval, Shuko-kun… miért választottad pont a 8. osztagot? – kezdem el én a beszélgetést, ha már a vendég nem érdeklődik kapitánya iránt. ._. Bár ki tudja, férfiból van, lehet hogy más jobban érdekli, mint hogy jófej-e a kapitánya, avagy egy született kannibál, aki nyugodt szívvel falná fel az első rossz szó után. Én nem vagyok ilyen, mert én igenis egy nagyon kedves, és nagyon odaadó keptön vagyok, aki szívesen segít az újoncoknak, meg a nem újoncoknak is. Csak azt sajnálom, hogy egy idő után mindenki megunja az osztagot, és lelép. Tuti én vagyok az oka, mert na… T.T Na jó, nem tudok értelmes okot kitalálni rá, de ki tudja… lehet tényleg én vagyok az oka, vagy meg csak egyszerűen az, hogy máshol sokkal jobban érzik magukat.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szomb. Május 12, 2012 3:18 am

Shuko, és a kapitány. Vajon jó benyomást keltek, vagy rosszat?

A kapitány tökéletesen ignorálta a rózsámat. Ez kicsit letört. No mindegy, végül is maradjunk abban az állapotban, hogy nem csajozni jöttem ide, hanem megismerni a kapitányomat. Viszont nem csak nálam volt kaja. A kapitány teli szájas köszöntése után gondoltam én sem finomkodok. Leültem hát, és neki estem én is a saját ételemnek. Éppen meg akartam szólalni, amikor megelőzött a kapitány.
- Hogy miért választottam a 8. osztagot? Érdekes kérdés... Nagyon megtetszett, Kyoraku kapitány munkássága, és gondoltam ha csak fele annyira lehetek olyan majd, mint ő, akkor itt a helyem! Viszont, hogy komolyan válaszoljak, azért mert úgy éreztem, hogy a 8. osztag passzol a legjobban hozzám. Nem tudok se kidouzni, se pusztakézzel harcolni. Sajnos ez a két dolog egyáltalán nem megy. Viszont a kardot jól forgatom, és a sebességet is imádom. Illetve a zanpakutommal is próbálom a lehető legjobb kapcsolatot elérni, hogy tökéletesen használhassam. Őszintén a shikaiom nélkül semmire se mennék, de ez maradjon kettőnk között.
Eresztettem egy széles mosolyt, majd faltam tovább a szusit. Nem fogtam vissza magam. Mindig is gyors evő voltam, így egymás után tömtem magamba a falatokat. Hogy közben szóval tartsam a kapitányom, mert ne hogy már csak én beszéljek, így én is feltettem egy kérdést.
- Mondja kapitány! Maga miért pont a 8. osztag kapitánya?
Megvártam válaszát, és közben el is fogyott az első adag szusi. Azonnal nekiláttam a következő adagnak is, mert láttam, hogy a kapitány most éppen valami számomra ismeretlen ételt majszol. Amint lehetőségem nyílt rá folytattam a kérdéseket.
- Mintha kicsit kevesen lennének az osztagban nem? Mért? Nem mintha annyira zavarna, bár kétség kívül jó kis bulikat lehetne rendezni, ha többen lennénk. Minden esetre valamilyen szinten örülök, hogy kevesen vagyunk, hiszen így kitűnhetek az osztagból. De már megint dől a számból a szó, kérem kapitány, befogtam.
Szélesen elvigyorodtam, és ettem tovább. Bár ez elég laza kifejezés volt arra, amit csináltam. Hogy éreztem e emiatt szégyent? Miért kellene? Csupán eszem, ahogy én szoktam. Figyeltem a válaszokat, és koncentráltam a kérdésekre is, ha vannak. Végül is biztos tud rólam pár dolgot, ami az akadémián volt leírva... Vajon mire lehet képes a kapitányom? Nem hiába kapitány az biztos, de most nem tűnik többnek, mint egy kicsit zavart vörös ördögnek. Fel is teszem a kérdést.
- Kapitány, nagyon kíváncsi lennék a képességeire, és az erejére. Érdekelne, hogy a kapitányom mennyire erős. Mert ha olyan erős, mint szép, akkor inkább ne mutassa meg, mert lehet, hogy belehalok.
Eddig is széles mosolyomat még szélesebbre nyújtom. Majd újra komoly ábrázatot vágok, és folytatom.
- De most komolyan, tényleg érdekelne mire képes a kapitánykisasszony!
Nem igazán tudok semmit az egész osztagról csupán, amit elmondtam. Ezért is örülnék ha megmutatná, vagy legalább elmondaná, hogy mire is képes. Egy erős kapitány jó ösztönzés tud lenni. Persze az se rossz ösztönzés, hogy modellnek is elmehetne.
- Shuko embereld meg magad, és add meg a kellő tiszteletet a kapitánynak!
Szólt rám intőleg saját zanpakutoum. Ki más, ha nem Chi no Umi.
- Csssss, éppen a kapitánykisasszonyra figyelek! Játsszál Chizouval, vagy mit tom én, de haggyá most lógva kérlek.
Sajnos utóbbi mondatom a számon csúszott ki. Új dolog még nekem ez az egész zanpakutous dolog, ezért még nem tudom tökéletesen kontrollálni magam.
- Elnézést kapitány, csak a zanpakutoum rendetlenkedik. Még kicsit új nekem ez a felállás. Kérem folytassa.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szomb. Május 19, 2012 8:01 am

~ Majd meglátod, ha majd az osztag tömlöcében találod magad Surprised

~

Igen, a rózsát szánt szándékkal nem vettem figyelembe. Jelenleg az udvarlástól, sőt a férfi nem minden egyes hasonló megmozdulásától kiráz a hideg. Mind rá emlékeztet, és ezt valahogy nem tudom elviselni. Egyszerűen szükségem van rá. Hiányzik. Az ölelése, a csókjai, de legfőképp az, hogy mindig mellettem van, és szeret. Vagyis… jobb lenne, ha az előbbi felsorolást inkább múlt időbe helyeznénk… Hiszen már nincs velem, és fáj a tudat, hogy minden reggel és este nélküle kelek, és nélküle fekszek. Hiányzik. Borzalmasan… Most azonban teljesen másra kéne koncentrálnom, hiszen itt ez az újonc, és lényegében semmit se tud a történtekről, nem tudhatja, hogy milyen érzések is keringenek bennem jelenleg. Sebaj. Jobb is, hogy nem tud semmiről. Egyelőre.
- Értem… Örülök, hogy az előző kapitányunk kisebb akciója nem riasztott vissza az osztagba való jelentkezéstől. Üdvözöllek köreinkben, remélem jól érzed majd magad nálunk. A zanpakutoddal pedig remélem, hogy jó barátok lesztek, mert szükséged lesz rá egész hátralévő életedben. - válaszolom barátságos mosollyal, majd tovább folytatom a falatozást. Őszintén szólva a hideg kiráz a jelenlegi viselkedésemtől. Egyértelmű, hogy megváltoztam. Mintha… szétestem volna… Ami mondjuk érthető a történtek miatt, hiszen bárkivel is történik ilyesmi, változásnak indul. Vagy megkomolyodik legalább egy minimális szinten, vagy teljesen lelki roncs lesz. Sajnos még nálam nem dőlt el, hogy melyik oldalra is fog billenni az a bizonyos mérleghinta, de bármelyik is legyen, mindkettőre felkészültem.
- Öhm… ez egy igen jó kérdés… – töprengek el egy pillanatra a kérdésen, majd a választ kigondolva ismét megszólalok: Talán mert épp nem volt más hülye, aki elfogadja a kapitányi ajánlatot. – mondom nevetve, és talán igaz is a válasz, még ha csak részben is. Bár őszintén szólva tényleg halványlila fogalmam sincs, hogy miért pont a nyolcadik osztagnak lettem a kapitánya. Bár lehet nyomós okom volt rá, csak már épp nem emlékszem. ._.
- Igazából nem tudom, bár van egy sejtésem, amit ha nem probléma, inkább nem osztanék meg veled. Legalábbis egyelőre. – válaszolom elgondolkodva. És hogy mi lenne a sejtésem… Természetesen Sierashi Yuusuke, aki előttem volt kapitány. ._. Rendesen megcsappant a jelentkezők száma, miután meglógott Seireiteiből és úgy, ahogy. Eléggé negatív kampányt sikerült intéznie a 8. osztagnak, aminek hála, az újoncok inkább más osztagokba mentek. Nem örülök neki, de legalább kevesebb munkám van. Viszont sajnos akik itt voltak, azok is elég gyorsan átmentek másik osztagba, talán mert itt nem érezték olyan jól magukat, vagy mert találtak mást, akivel jobban kijönnek, vagy nem tudom. Michi-chan például mindenbizonnyal Nobu-kun miatt ment át másik osztagba. Surprised

Na, de inkább ne fantáziáljunk, mert megint felhergelem magam, aztán megint hisztizek, vagy valami. ._.
Már épp befejeztem a második fogást, mikor érkezett a következő kérdés. Kicsit bambán néztem Shu-kunra, és pislogtam rá, mint borjú az újkapura, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen korán előjön ezzel a kérdéssel. Mások elég szerények, és nem rukkolnak elő rögtön egy „kíváncsi vagyok a képességeire” mondattal. Ez viszont tetszett, hiszen ígéretes tiszt lehet belőle. Bár még nem tudom, hogy mire képes, de majd csak kiderül. Surprised

-Hát… majd egyszer ha gondolod, akkor elmehetünk az edzőterembe egyet mókázni, de csak ha nagyon szeretnéd. – válaszolom elgondolkodva, a számban felejtett kanállal együtt. A bókokat persze próbálom teljesen figyelmen kívül hagyni, hiszen jelenleg nem hiányoznak nekem a férfiak. Jól megvagyok magam is, nincs szükségem senkire, csak a barátaimra. Természetesen azért legyezgeti elég rendesen a hiúságomat a viselkedése, meg a megjegyzései, de nem szabad rájuk figyelnem, mert eltereli a gondolataimat, meg minden. ><
Szóóóval… valamikor, ha kivitelezhető lesz a közel jövőben, talán tényleg le lehet játszani edzést, vagy egy rendes küzdelmet. De természetesen nem akarok rögtön az első alkalommal kárt tenni benne. Surprised

- Asszony… még… – felelem egy pillanatra elkomorodva, majd egy halk krákogás után ismét mosolyt erőltetek arcomra, bár ez már egy kicsit gondterhesebb, mint az eddigiek voltak. Egyszerre ismét eszembe jutott minden, ami az elmúlt hetekben történtek. Egy pillanatra elfordultam, s úgy tettem, mintha a zsúrkocsit vizslatnám hozzáértő módon, majd vettem egy mély levegőt, és szép lassan kifújtam, hogy megnyugodjak.
~ Nem kellene szegényre rázúdítanom az összes problémám… csak egy ártatlan, erre tévedt áldozat lenne, és nem akarom rögtön az első nap elkergetni a problémáimmal… ~ immár kicsit nyugodtabb mosollyal fordulok Shu-kun felé, aki épp akkor fejezi be a mondatát. Első gondolatom az volt, hogy vagy én nem figyeltem arra, amit mondott, és most nagyon el kéne magam szégyellni, vagy csak egyszerűen dilis, és magában beszél. Akkor viszont a 12. osztagba kéne mennie, mert ott elég sok dilis van. ._. Azonban gyorsan kiderül, hogy egyik válaszlehetőség se helyes…
- Ismerős… – sóhajtok fel, mikor kiderül, hogy a zanpakutoja szórakozik vele… Én is folyton csak veszekszem a zanpu lelkemmel, de persze ettől még szeretjük egymást, és mondhatni az egyik legjobb barátom, mert akár milyen bunkó, beszólogatós, és hülye pasi, még kedvelem. ._.
- És egyébként hogy tetszik az osztag? Találtál már ismerős arcokat, vagy új barátokat? – terelem el gyorsan a témát, mielőtt még elkezdenének záporozni a kínos kérdések, amikre még választ is kéne adnom.

Tárgy: Re: A kapitány irodája Vas. Május 20, 2012 5:37 am

Következő napirendi pont!

Kapitányomon látszódik, mintha nem is itt lenne. Olyan, mintha valami nagyon nyomasztaná, és nagyon tartózkodó. Érdekes. Hát akkor ez nem jött be. Akkor maradjunk a sima ismerkedésnél. Az is elég most. Nem is értem milyen balga indíttatásból akartam én a saját főnökömmel kikezdeni. Most, hogy ezt így levezettem magamban, kicsit lazábbra veszem a figurát. Első válasza a kapitánynak kielégítő, és egyet is értek vele, bár könnyebb mondani, mint tenni. Második válasza már mulatságos volt, és vele nevettem. Csak remélni mertem, hogy nem erőltetett nevetés.
- Ugyan már kapitánykisasszony. Bízzon jobban magában! Elvégre maga a kapitányom, és biztosan volt valami oka annak, hogy ezt a tisztet választotta, ebben az osztagban. Habár én még nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy jó kapitány.
Pórbálom kicsit jobb kedvre deríteni, bár nem remélek sokat a próbálkozástól. Az étel fogy, és mi tovább folytatjuk a beszélgetést. Harmadik válasza egy kicsit sejtető, de végül is értem. Még új vagyok, és ki kell érdemelnem azt a bizalmat, hogy elmondja nekem, mi is történt itt a nyolcadik osztagban. Ez még jobban ösztönöz arra, hogy fejlődjek, és megfeleljek a kapitánynak. Egy kihívást állított elém, talán tudatlanul, de megtette. Én pedig örömmel elfogadom! Izgatottan majszolom az ételt, és közben egészen máshol járok. Például azt képzelem el, hogy legyőzök egy rakás lidércet, és megmentem a kapitányt, és ...
- Fogjad vissza magad Shuko! Még mindig a kapitányodra kéne figyelned!
- Ezzel kénytelen vagyok egyetérteni drágám. Összepontosíts arra, amiért itt vagy!
Ezúttal nem szólaltam meg, és magamban helyeselve zökkentem vissza a jelenbe. Válasza nagyon felcsigázott.
- Az nagyon szuper lenne kapitány! Még ha laposra ver is, kíváncsi vagyok, hogy mennyire képes laposra verni! *.* Biztosan szuper technikákat ismer!
Újból felcsigázott. Most már alig bírok egy helyben ülni. Az ételt már be is gyömöszöltem a gyomromba. Hírhedten gyors evő vagyok, és most sem cáfoltam rá a hírnevemre. Így aztán az evőpálcikát kezdem el pörgetni az újaim között. Persze közben figyelek rá, csupán lekötöm az izgatottságomat. A hirtelen kitörést követően, egyszerűen csak annyit mond "ismerős". Ezek szerint valahogy ő is így van vele.
- Hát igen... Az utolsó évben úgy tudtam csak meg a zanpakutoum nevét, hogy végső elkeseredésemben leittam magam, és részeges álmomban találkoztam velük. Sajnos a saját lelkivilágomat nem tudtam teljesen elérni, így csak őket láttam a szobámban, aztán az is lehet, hogy az volt a lelkivilágom. Furcsa, de talán azért van, mert még nem harcoltam velük. Még csak alighogy megismertem őket. Az osztag pedig, eddig csodálatos. Idefele jövet párszor eltévedtem, de ennek köszönhetően egyeztettem egy randit két lánnyal, bár nem tudom, hogy nyolcadik osztagosok e... Minden esetre valami másik nyolcadik osztagossal is találkoztam, de ő csak elirányított. Még csak be se mutatkoztunk egymásnak. Szóval mondhatni senkit nem ismerek még, csak a kapitánykisasszonyt. A következő állomásom a hadnagyi iroda, szóval remélhetőleg a hadnagyot fogom megismerni legközelebb. Természetesen a többiekkel is megszeretnék ismerkedni, de azt majd meglátjuk. Egy napra két felettes bőven elég nem de bár?
Nevetek közben tarkómat vakargatva. Végül is begyűjtöm a kidobandó cuccokat, és meghajlok.
- Köszönöm szépen az együtt elköltött ebédet kapitány! Engedelmével, most megyek!
Feltételezem nincsen problémája azzal, hogy tovább állok, és hagyom dolgozni, így nyugodt szívvel lépdelek kifelé az ajtón. Mielőtt eltűnnék, még vissza szólok:
- Remélem, akkor találkozunk majd az edzőteremben! Viszont látásra Ninomiya Mitsuko taicho!

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szer. Május 15, 2013 9:49 pm

[Oppai Taichō-chan~ ♥]

Némileg görnyedt testtartással, jobbomat a zsebemben pihentetve caplatok osztagom kanyargós utcáinak egyikén, balommal bicskámat támasztom vállaimnak. Eltelt már egy kis idő, mióta magam is a sötét zsaruk közé tartozok, ettől függetlenül még mindig nehezemre esik megtalálni a kapitányi irodát. Nem is olyan régen kaptam kézhez egy írást, amit sajnos nem tudtam kellően kibogarászni, éppen ezért napom legnagyobb része azzal telt el, hogy kerestem valakit, aki némi rumért cserébe hajlandó lenne felolvasni Nekem az üzenetet. Szerencsére a Hachibantaiban nem utasítják vissza soha a jó, valamint ingyen ital lehetőségét, így rövidesen felvilágosítást is kaptam előléptetésem tényéről. Úgy tűnik különleges képességeimet végre elismerik, tudásom és tapasztalatom egészen a sanseki rangig repített. Cool

Mit is mondhatnék, király vagyok! Fontosságom teljes tudatában klaffogok végig egy szűkebb mellékutcán, fapapucsaim csattogása messzire elhallatszik, remélhetőleg előre jelzi mindenki számára, az újdonsült 3. tiszt érkezik, szóval szedjék rendbe magukat, s ne lazsáljon, az csak a tisztek kiváltsága! Legalább már másfél órája keringek, kalapom alatt megvakarva fejemet kell belátnom a keserű tényt: eltévedtem, megint. Sosem értettem miért volt szükség egy ilyesfajta útvesztő építésére, példának okáért Rukongaiban minden házsor párhuzamosan helyezkedik el egymással, képtelenségnek tűnik eltévedni odakint. Bezzeg itt a flancos népek körbe meg karikába építkeztek, merthogy az mennyire fennkölt! Háh, egy kicsit sem! Amint elérem a főkapitányi rangot, első rendeletem a város átépítéséről fog szólni! Minden osztagba nudibárt és térítésmentes alkoholkóstolási lehetőséget! A gondolat hatására lelki szemeim előtt máris feltűnik egy-két párnyi cickó, elindítva számban a nyáltermelést.
Álmodozásom közepette teljes beleéléssel nekisétálok egy nagydarab hústoronynak, aki arcátlan módon észre sem veszi, hogy nekem jött! Ideje kihasználnom a titulusommal járó hatalmat, hehehe! Eléggé szkeptikusnak tűnik, amikor bemutatkozom, valami negyvenhat manusról kezd hablatyolni, akik hozzák a törvényeket meg ilyenek. A Törvény Én vagyok és nem hozott senki! >.> Jó-jó, ez nem teljesen igaz, mert a halálos istenek kedves invitálásának eleget téve érkeztem a sunyiképző akadémusra, hisz' szavaikkal élve, nem akartam életem végégig egy cellában rohadni. Mindenesetre biztosan nem gondolták, miszerint pályafutásom ilyen hatalmas lendülettel ívvel majd felfelé! Sokan követték már el ezt a hibát, hogy alábecsülték TieLt! Miután elintézem a muksót (kimosatom vele a másik uniformisomat, a hétvégén kicsit túlcsordult a szaké a szervezetemben, s jutott belőle a ruhámra is), tovább folytatom utazásomat, lévén eközben útbaigazítást is kértem a szerencsétlentől. Höhö, nagyon meg lehetett rémülve, látom az arcán a grimaszokat, amikor indulásom után hátrasandítok vállam fölött. Megadó szusszanással veszem tudomásul, mostantól kezdve talán megváltozik az egész életem, nem vedelhetek olyan felelőtlen módon, mint eddig, mert ugye kötelességeim is lesznek, amiket majd mindig továbbháríthatok az alattam lévő sunyigumikra, úgyhogy mégiscsak adódik esély egy kis hidratálásra néhanapján. Meg ugye a délutáni sziesztáról sem szeretnék lemondani, a kapitánnyal most majd jól meg is konzerválom ennek ügyét, csak érjek végre oda! Hosszú, nagyon hosszú az út, éppen ezért laposüvegemből visszatöltök magamba egy kis spirituszt, mégsem állhatok a feljebbvalóm elé úgy, mint a mosott fekália, igaz-e? Töprengésem hatására gyorsan megszaglászom magam, de szerencsére még elviselhető az aromám.
Kutakodásom végül sikerrel zárul, orrom előtt a kiírás, ez lesz az az iroda, amit kerestem. Torkomat megköszörülve, kopogás nélkül nyitok be, ám legnagyobb megrökönyödésemre nem találok odabent senkit sem. Érdekes, talán szólnom kellett volna, hogy jövök? Hm-hm, meglehet! Nem hat meg annyira a kedvezőtlen esemény, úgysincs semmi dolgom, ezért megvárom, amíg a kapitányos visszatér. Nézelődésem közepette figyelek fel az asztalon árválkodó epres süteményre, amiről meglehetősen hívogatóan kacsintanak Rám az eperszemek. Milyen kedves egy tájcsóm van, gondoskodott az étkezésemről is, ne unatkozzak annyira nagyon, amíg várakozok! Az öregemtől megtanultam, pofátlanság visszautasítani, hogyha kínálnak, ennek megfelelően lazán levágom magam az asztal mögött álló székbe, azután az ajtónak hátat fordítva falatozni kezdek. Remélem hamar befut a keptön, lassan itt a szundi ideje, arról nem késhetek le! Mondanom se kell, képes lennék megszokni ezt, egy irodában ücsörögni, papírokat írogatni, annyi sütit zabálni, amennyi csak belém fér! Simán lehetne szunyálni is, csak kiadnám a hadnagyomnak az utasítást, senkit ne engedjen be, mert éppen fontos ügyeket gondolok át! Az elképzelés hatására önkénytelenül is kirobban belőlem a nevetés, a tejszínhab majdnem visszajön az orromon, nem sokon múlik fulladással történő elhalálozásom! Miután végrehajtottam magamon a Heimlich-fogást, némileg nyugodtabban folytatom tovább az abrakolást, miközben a megfelelő köszönetnyilvánítási metóduson elmélkedem. Végül is amennyiben katonásat játszok, akkor csináljam jól, ugye? Vajon a taichō tudna valami csempészárut szerezni az Élők Világából? Ilyen magas körökben biztos vannak kapcsolatai az embernek...

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szomb. Jún. 15, 2013 5:15 am

MIAZHOGYMEGAZABÁLTADASÜTIMET, TE SZEMÉTLÁDA?! Evil or Very Mad

Aaaaajh! Néha komolyan utálom, hogy én vagyok a kapitány, mert mindent nekem kell csinálnom. Jó, persze itt vannak a folyton cserélődő hadnagyaim is, akik mindig kihúznak a kaksiból, de hát akkor is… Már az is kezd az agyamra menni, hogy ilyen sűrűn cserélődnek. Még időm sincs megismerni őket rendesen, de már máris újjal kell megbarátkoznom. Kegyetlen az élet… T^T De mint mindenen – akárcsak azon a rohadékaljasszemétládasemmirekellő volt férjemen – ezen is túl kell tennem magam. Persze az már más kérdés, hogy az előbb említett hímnemű egyedet szívem szerint eltenném láb alól, amint meglátnám. Na persze nem azért, mert olyan hihetetlenül agresszív vadállat lennék, hanem csak azért, mert igenis megérdemli azok után, hogy összetörte a szívem, és elhagyta egyetlen szem gyermekét.
A folyosókon baktatva ellenőrzöm, hogy minden rendben megy-e. Inkább, mint hogy egész nap a seggemen üljek az irodában. Tuti megpusztulnék tőle, vagy valami, mert hát én soha nem tudok megülni a fenekemen. Jó, persze lusta vagyok, meg minden, de azért néha már nekem is az agyamra megy, ha egyhelyben kell ülnöm, és néznem kell ki a fejemből, meg papírokat kell aláírosgatni, meg tudom is én. Fárasztó tud lenni, de nagyon.
A szembe jövő tisztek mosolyogva, integetve üdvözölnek, néhányan még meg is hajolnak. Mellkasomat büszkeségtől kidomborítva haladok végig a folyosókon, néhány szem meg csak úgy rám tapad, és rajtam is marad. Hiába, engem mindenki tisztel, és csodál… *.* Ez.. ez olyan jó érzés, hogy nagyon. *.* Még csak véletlenül se jut eszembe, még csak egy percre se, hogy talán a normálistól „kicsit” nagyobb mellkasi berendezésem miatt néznek annyira a férfi tisztek. Neutral

Az ellenőrző sétát követően máris belibbenek irodám ajtaján, amit furcsamód nyitva találtam. Tényleg nagyon fura, pedig többnyire mindig bezárom, még ha nem is kulccsal, de kilinccsel mindenképp. :oBár az is lehet, hogy Shinrou hagyta nyitva, miután behozta a kész dokumentumokat. Persze mikor az íróasztal irányába pillantok, máris nem ez a helyzet. Ledermedve figyelem az üres, de igen maszatos kis tányért, amin még indulásom előtt egy jó nagy, epres tortaszelet pihent.
- Ezmegmiajóbüdösistennyila?! O_O – akadok ki nem is kicsit, mikor végre feldolgozom az információt. Tekintetem az üres tányérról az ismeretlen akárkire irányul, s dühöm azonnal rá is irányul, hiszen ki más ehette meg az én drága, finom, Kobaa-chanféle finomságomat?! Nagy valószínűséggel ebben egy pillanatban egy őrjöngő démon, vagy épp valamiféle vadállat hozzám képest szelíd kiscicának tartandó. Mi az, hogy csak úgy bejön, és felzabálja az EPRES tortaszeletemet? Hogy van neki pofája hozzá úgy amúgy egyáltalán?!
- Ha nem kapom meg a magyarázatot arra, hogy hova tűnt az epres süteményem, azt fogod kívánni, bár inkább ne is tetted volna be a lábad Seireitei területére!!! – üvöltöm hisztérikusan, hiszen mégiscsak az én drága egyetlen sütikémről van szó. T.T Borzalmas, hogy egyes emberek, mit meg nem engednek meg maguknak a kapitányukkal szemben. ._. Szívem szerint küldeném azonnal kivégzésre, de valószínűleg a többi kapitány, meg úgy mindenki más is pofán röhögne. Hiába is magyaráznám el nekik, sose értenék meg, hogy ez miféle gaztett. T.T Szentségtörés… T.T

Tárgy: Re: A kapitány irodája Szer. Jún. 19, 2013 11:03 pm

[Oppai Taichō-chan~ ]

Elégedetten paskolom meg bendőmet, ez volt aztán a fincsi süti! Nem is olyan rossz sunyiguminak lenni néhanapján, főleg ha az ember ilyen remek osztagba kerül, ahol efféle apróságokkal kedveskednek a keményen dolgozó embereknek. Egyetlen morzsát vagy tejszínhabfoltot sem hagyhatok veszendőbe, éppen ezért teljes átéléssel kezdem nyalogatni a tányér alját - eddigi barátnőim szerint - kivételes technikával! Mikor végzek eme megerőltető procedúrával, nemtörődöm módon lököm le az immáron üres étkészlet darabot, s kényelmesen elterülve a kapitányos székében nagyokat ásítok. A gyomrom tele, kellemes szellő hűsíti homlokom, ülőhelyem pedig olyan, akár egy pihe-puha ágy. Kezdem megérteni azt a sok sügért, aki mindenáron fürdőköpenyben szeretne járkálni napközben, igazán meg tudnám szokni ezt az életmódot. A béke apró szigete vagyok, nincs semmi, ami képes lenne megtörni eme idillikus pillanatot. Legalábbis így gondoltam egészen addig, amíg valami eszelős üvöltözni nem kezd a helyiségben. A dolog váratlansága miatt önkénytelenül is akcióba lépnek harci reflexeim, így a másodperc tört része alatt borulok az asztal alá rémületemben, hiszen innen sokkalta könnyebben belátom a terepet, ráadásul védekezni is jobban tudok! Értelemszerűen tapasztalataim a gerilla-harcot illetően abból az időszakból származik, amikor még Rukongai egyik legmocskosabb körzetében, valamelyik tízedikben tengettem mindennapjaimat, s életem mindennapos küzdelemből és nélkülözésből állt. El kellett telnie néhány évnek, mire végre az ottani alvilág élére álltam, ám mielőtt még ömleni kezdhetett volna a lé, a feketekabátosok lesitteltek! Igazságtalan a világ, ennél sokkalta többre is vihetném!
- Hee, mi ez az óbégatás?! – kurjantok vissza rejtekemből, egyelőre nem dugva ki a fejem, nem tudván milyen bestiával állhatok szemben. – Ebben az irodában egyedül a Hachibantai kapitányosának lenne joga ordítani, de Ő most nincs itt, szóval jobban teszed, ha sarkon fordulsz, mert különben megjárhatod! Én vagyok a legjobb tisztje, úgyhogy nem viccelek, egy szemvillanás alatt képes lennélek mozgásképtelenné tenni, vili? A Törvénnyel nem érdemes packázni!
Ettől biztos összecsinálta magát! szarkasztikus

Nos, igen, kétség sem fér hozzám, fellépésem mindig is kellően lehengerlő volt, igazi szupersztár rejtőzik bennem! Cool

Úgy érzem, némileg csökkent a veszély, ezért óvatosan kipislogok az asztal széle alól, majd homlokomat ráncolva visszabújok. Hm, érdekes… Megint megismétlem a műveletet, arcomon pedig a felismerés és a rémület sajátos keveréke tükröződik. Úristen, ekkora ciciket! Bizony-bizony, ilyen nagyokkal nem sokszor van dolga az embernek, kizárólag egyvalamire utalhat, mégpedig arra, miszerint az illető hölgyeménynek hatalmas lelke van, de még mekkora! Sajnos több köbcenti lehet a cickóiban, mint a fejében, hiszen még jómagam is képes lennék összerakni egy ilyen egyszerű talányt, miszerint mi történhetett az említett epres csodával. Hova süllyedt a 8. osztag, már itt is csak az erő számít, s nem az ész? Kellemetlen, ezt viszont képes lehetek előnyömre fordítani.
- Ó, Mucus kapitány! – kiáltok fel vidáman, miközben előkászálódom asztala alól. – Jó, hogy jön, hihetetlen dolog szemtanúja voltam! Berepült az ablakon egy… egy… denevér, igen-igen, egy gyümölcsdenevér! Óriási szárnyai, meg éles fogai voltak, megpróbáltam elvenni tőle a tányért, de erre megfogta és lenyelte a tájcsó kedvenc desszertjét. Nem akartam intézkedni, amíg meg nem érkezik… Mi a parancs, keptön?
Vigyázzállásba vágom magam, jobbommal pedig tisztelgek egyet, mint ahogy azokban a katonás filmekben szoktam látni, amiket az egyik tag szokott átcsempészni az Élők Világából. Rengeteg ilyen kapcsolatom van, ahogy azt már korábban is említettem, alsóbb körökben igazán sok kapcsolatra tettem szert annak idején. Képemről nemigen olvasható le a hazugság ténye, az izzadást egyértelműen verítékmirigyeimnek túlműködése okozza, nem pedig azért patakzom, mert vaj van a fülem mögött! Ez az igazság pillanata, most megmérettetik melyikünk érzékei a kifinomultabbak. Elvigyorodom, így a krém az orromon közel se észrevehető, ugye?

Tárgy: Re: A kapitány irodája Csüt. Jún. 20, 2013 5:28 am

MIAZHOGYMEGAZABÁLTADASÜTIMET, TE SZEMÉTLÁDA?! Mad

Hát meg a nagymami térde kalácsának a jobb oldali májfoltjának balcsücske! Mégis mit képzel magáról ez a tiszt, hogy csak így elküld a saját irodámból, meg hogy én csak ne kiabáljak, mert azt csak a kapitány teheti meg. ÉN vagyok a kapitány, és most ebben a pillanatban kipenderíthetném, nem hogy az irodából, de még csak nem is az osztagból, hanem az egész hóbelebancból. Tiszteletlen! :angry: Hát mit képzel magáról?! Meg mi az már, hogy Mucus kapitány?! Van nekem normális nevem is, amit igazán használhatna, ha már nem képes megadnia nekem járó tiszteletet! Fúdenagyonkiakadtam! >.< Még annál is jobban!!! És még van képe az arcomba hazudni!! Jó, persze, esetleg az is igaz, hogy igazat mond, de még hogy gyümölcsdenevér… ._. Ilyen tuti nincs még az emberek között se, nem hogy nálunk… ._.
- Neked Ninomiya kapitány – felelem hűvösen, majd közelebb lépek hozzá, és jól szemügyre veszem, hátha sikerül találnom valami perdöntő bizonyítékot, hogy tényleg ő a tolvaj, mert ha igen, akkor eskü kidobom az ablakon, aztán összeszedi az, aki akarja. Felőlem akár haza is viheti dísztárgynak, csak ne kerüljön többet a szemem elé, mert meg fojtom, aztán elásom az orchideák alá a kertben. Na jó, talán az még se lenne éppenséggel a legjobb ötlet, hiszen ki tudja… Lehet tönkre teszi a szép orchideáimat, de akkor meg kiföldelem, és átteleportálom a hollowknak, és közlöm velük, hogy aznap estére a vendégeim egy vacsorára. ._.
- Szóval azt mondod, hogy egy gyümölcsdenevér lopta el a tortámat… – járom körbe szúrós tekintettel méregetve, miközben államat simogatom. Még Shelock Holmes is megirigyelné nagyszerű színjátékomat, amivel tuti csapdába csalom a kis hazugot. Surprised

- Akkor mondd csak… mi az a kis habocska az orrodon? Esetleg megkínált a sütimmel a denevér, vagy véletlenül belenyomta a fejedet, mielőtt elrepült volna? Mert én például az utóbbit szívesen megtenném. Csak mondjuk nem az epres sütikémbe nyomnám a fejed, hanem egy jó nagy fazék tűzforró levesbe.
Kegyetlen vagyok, tudom, de muszáj valahogy kiszednem belőle az igazságot, elvégre a 8. osztag nem élhet hazugságban… Na, meg persze én sem, és ez a legfontosabb! ._. Számomra fontos, hogy nyugodt, és kiegyensúlyozott környezetben éljek, pláne az utóbbi időben történtek miatt. Még mindig nem hevertem ki teljesen a férjem távozását… Ha esetleg szólt volna előre, hogy „Bocsi, egyszer majd valamikor le fogok lépni minden szó nélkül”, vagy valami, akkor azt mondtam volna a leánykérésnél, hogy hagyjon inkább lógva, és keressen más hülyét. Legalább megóvtam volna magam attól a fájdalomtól, amit okozott nekem. Ha tehetném, őt is megfojtanám. ._.
- Van egy ajánlatom. Ha sütsz egy ugyan olyan tortát, ami még finom is, akkor nem kapsz büntetést azért, mert engedély nélkül beléptél az irodába, levetetted magad a kényelmes fotelembe, és megetted a sütimet. Ha viszont elutasítod ezt a lehetőséget, kitalálok neked egy sokkal csúnyább büntetést, és azt fogod kívánni, bár az első lehetőséget választottad volna. – vázolom fel neki a döntésemet.
Persze azt inkább majd csak később említem meg, hogy a sütéshez kérhet segítséget is, valaki olyantól, aki tud is sütni, mert őszintén szólva nem igazán nézem ki belőle, hogy akkora nagy konyhatündér lenne. Bár… ki tudja… Azért mégiscsak érdekelne, hogy mit dob össze magától. :oVagy az is lehet, hogy neki is eszébe jut majd segítséget kérni, csak majd nem meri bevallani, és megint hazudik egy nagyot, aztán megint mehet büntetésbe. :|Várjunk… ez az utóbbi valami ért jobban tetszik, hiszen sokáig kell ám bűnhődnie valakinek, ha megeszi a sütikémet… Neutral