Elégedett mosoly kíséretében veszem tudomásul a felszabaduló lélekenergiát, ami összekócolja amúgy sem rendezett hajam. Gyors átalakuláson megy keresztül, melynek köszönhetően teljesen más alakot ölt. Vonásai vadállatias jeleget öltenek, s meghosszabbodott szemfogai sem ígérnek semmi jót. Egyfajta lovagi páncélként jelenik meg testén a kőkemény hierro, sisakkal meg mindennel. Érdekes, hogy a nyolcas szám mindkettőnk életében nagy szerepet játszott. Ő volt a 8. Espada előléptetése előtt, Én pedig a megegyező számmal rendelkező osztagot vezettem Seireiteiben. Igazából meg sem lepődöm, amikor könnyedén hárítja ütésemet, valamint a könyökkel bevitt csapásom sem okoz Neki problémát. Villámgyors rúgással próbálkozik, ami valószínűleg gond nélkül eltörné a nyakam, ezért reflexszerűen rántom fel bal karomat a képem mellé, ezzel akadályozva meg a halálos sérülést. Viszont az arcomba kapott öklöst már nem tudom kivédeni, így fejem hátrabukik és egy pillanatra meg is szédülök. Ezen idő alatt mögém kerül, azután újra egy Ceroval próbálkozik. Egy gondolatfoszlánnyal ismét falat próbálok emelni Dotonryuuból a védelmemre, ám elkésem. A sötétkék energiasugár ugyan nem talál el teljes erővel, de a harmatgyenge pajzsszerűségem csak viccnek jó az elsöprő halálsugárral szemben. A becsapódás pillanatában a lehető legtöbb reiatsu koncentrálok az adott területre, s csak reménykedem benne, miszerint nem lyukaszt át Adán-san technikája. Óriási robbanás rázza meg a környéket, majd ezt követően félájultan zuhanok ki a füstfelhőből. Mint egy mázsás kő, olyan sebességgel kezdek el zuhanni a föld felé, lélekölőm szétporladt darabkáival karöltve.
Nehezemre esik kinyitni a szemem, sokkal jobb lenne tovább esni gondtalanul az ölelő öntudatlanság felé. Elég rossz szögben tartok a talaj felé, így biztosan halálra zúzom szerény személyem. Halk káromkodás közben nyílnak tágra íriszeim, amint újra visszanyerem eszméletem. Csuklóm egy intésével az összes sziklapengét magam köré gyűjtöm, majd akaratom megfeszítésével lefékezem magam. Az érdes felület érintése megégett bőrömön fájdalmas szisszenést csal ki Belőlem, de legalább ez is biztosíték arra, hogy még életben vagyok. Meggondolatlan voltam, alábecsültem a Resurrección erejét. Lassan ülő helyzetbe tornázom magam, ám kétségtelenül nem vagyok épp jól. A mozdulatot követően tetemesebb mennyiségű vér tör fel mellkasomból, melyet néhány köhögés után meg is csodálhatok saját markomban. Csodálatos! Szóval nem csak ramatyul nézek ki, de ramatyul is vagyok. Biztos megrepedhetett valamelyik szervem, ami majd még gondot okozhat a továbbiak során. Ugyan ennyitől még nem dobom fel a pacskert, azonban el kell gondolkodnom, mit csinálják ilyen állapotban. Legegyszerűbb lenne olajra lépni, amíg lehet, viszont az szöges ellentétben állna pár perccel ezelőtti kijelentésemmel. Nehézkesen feltápászkodom, aztán laza csapásokkal leporlom magamról a kormot és a port, kisebb-nagyobb sikerrel. Kezdek nagyon Hulkra hasonlítani a tépett cuccomban, csak Én nem vagyok mérges és nagydarab. Még csak zöld sem, mivel jelenleg egy frissen meszelt fal színével vetekszem. Jobbom kézfejével letörlöm a szám sarkából csörgedező rubintszín testnedvet, ezt követően a Primera felé tekintek. Állapotom ellenére magabiztosan lépek a levegőbe, ezzel egyidejűleg „platformom” semmivé válik.
- Yare-yare, ez a fránya nagyképűség fog egyszer a sírba vinni… - szólalok meg emeltebb hangon, habár inkább magamnak címzem a mondatot, semmint az arrancarnak. – Mindenesetre ez a pár karcolás semmiség a valódi formádért cserébe. Most már Én se foghatom vissza magam, igaz-e? Remélem, nem unatkozol, mert az igazi műsor csak most kezdődik!
Balomat arcom elé emelem, miközben másik kezemben ismét kardalakot ölt Dotonryuu. Rövid koncentrálást követően újra előhívom a már látott maszkot, ám most sokkal lassabban áll össze, mint egy fél órával ezelőtt, amikor még teljesen fitt voltam. Grimaszolva veszem tudomásul, ahogy belső lidércemnek hála rögtön gyógyulni kezdek, ezért legalább nem kell annyira aggódnom a már beszerzett sérülések miatt. Két kézre fogom fegyverem markolatát, majd ismét támadásba lendülök. A hollow szólításával újabb szintre emelkedik gyorsaságom, nemhiába alapoztam minden taktikámat ezen előnyömre. Talán a hangnál is sebesebben lövök ki Adán-san felé, spirálisan emelkedve egyre feljebb és feljebb. Az utolsó pillanatban eltűnök a szeme elől, s a háta mögött jelenek meg. A sárkánykarmot formázó markolatgombbal szeretnék a tarkójára sújtani, ezzel szeretném kissé elkábítani vagy összezavarni. Csupán találgatni tudok, milyen kemény is lehet ezen a szinten hierroja, szóval nem vagyok biztos a sikerben. Ezen gondolatmenetet követve – a találattól függetlenül – shunpózok két méterrel arrébb, eközben ismét lélekenergiát gyűjtök kardtalan tenyerembe és némi célzás után elkiáltom magam.
- Cero! – hallatszik a parancs, ami ugyan nem fogja meglepni az Espadát, de remélhetőleg kellő sérülést okoz számára. Nagysága körülbelül megegyezik az általa lőttével, azonban az enyém vakítóan ezüstös színű, s világoskék körvonal öleli körbe a fénynyalábot. Az egyik legpusztítóbb támadásom, de mentőövként még mindig ott van a Bankai, amivel adott esetben eldönthetem a küzdelem végkimenetelét. Nem célom végezni a férfival, viszont elég kemény fából faragták, így nem kell féltenem. Ráadásul még talán szövetséget is köthetek Vele, ha nem barátságot. Hm, érdekes felvetés.

- Kétségbeejtő... Vagy éppen hogy jó úton járok? Egyáltalán miért beszélek magamban? Hmm lehet társaságra vágyom... - mondom magamnak lebiggyesztett ajkakkal. Mikor jutottam el arra a szintre, hogy a saját érzelmi állapotomat elemzem ki saját magammal? Valami tényleg nincs rendben... Kezdek megőrülni!
- Áhh dehogy, az nem lehet... - mormogom utóbbi gondolatomra. Ekkor kitárul előttem az általam létrehozott gargantana. A másik oldalon Karakura Town egyik utcája található. Átlépek, s mélyen beszívom a Karakurai levegőt. Talán akkor jártam itt utoljára, mikor még gyenge értelmű hollow voltam, s lelkeket faltam. Már nem is igazán emlékszem arra az állapotomra. Vajon mennyire hasonlított az akkori alakom a mostani resurrection-ömhöz?
- Tohhh... - sóhajtok pár lépés megtétele után. Olyan hosszú ideig ki sem mozdultam Hueco Mundo védelme alól, hogy nem is volt időm a világgal foglalkozni. Másokat megismerni.
- Talán félek tőled, élet... - Félek attól, hogy új esélyt kaphatok azután, hogy meghaltam. Az egyik felem azt mondja, hogy rossz ember vagyok, bűnhődnöm kell, s nem szolgáltam rá a megváltó halálra, a másik viszont azt mondja, hogy jó ember vagyok, s folytassam az életemet így. Biztos megvannak az örömei ennek a létformának is. Habár tudásomat gyarapítom Hueco Mundo keretein belül, még most is csak azt merem kijelenteni, hogy a harci és úgy alapjában véve minden tudásanyagom csak elméleti.
Közelebb lépek egy házhoz, s festését figyelem. A földtől egy méter magasságig térkövezve van, s így az egész nagyon szépen mutat. Háh, egyszerű örömök. A ház ablaka kissé ki van nyitva. Kávéfőző fortyogása hallatszik, közben egy fiatal nő megy el mellettem. Utána fordulok. Csinos emberi lény, nem lát engem. De ha látna is, valószínűleg figyelemre se méltatna. Jobban belegondolva, ahogy végigtekintek magamon, egészen emberi az öltözködésem és a viselkedésem is. Mármint, egyszerű fehér póló, ugyan olyan farmer, majd lábamon a szokásos Hueco Mundoi cipő.
Fagylalt illatát érzem, gyerekek zsivaját hallom. Már el is fejeltettem, hogy milyen kellemes a város alapzaja, ami mindig ott van, amit megszokunk, de ha nincs, akkor erős hiányérzet támad bennünk. Kedvem lenne egyszerűen csak leülni valahova, s csak nézni azt, ahogyan az emberek élik a minden napjukat. Nem is tudják azt, hogy közben őrült háborút vívunk a shinigamikkal és úgy mindenkivel, aki nem hollow. Ez is kellemetlen. De mit tehet az ember? Vagyis... Merjem magamat ebben a helyzetben embernek nevezni? Hogy hívhatnám magamat? Az első gondolatom az lett volna, hogy mit csináljunk, ha egyszer egy ilyen életstílusba születtünk bele, s mások már csak faji alapon ítélkeznek feletted, nem pedig azért, aki vagy... Igen, ezen még gondolkodnom kell...

Szememet becsukom, s a levegőt mélyen beszívom. Már nem is tudom milyen régóta vagyok itt. De nem is érdekel, az időm jobbára végtelen, csak az embereknek kell sietniük, hogy megfeleljenek a társadalmi normáiknak, s eltarthassák magukat, no meg a családjukat.
Egy közeli padot keresek, melyen rövidesen helyet is foglalok. Látszik rajta, hogy nem rég lett újra festve. Piros színe most még virít, de pár év és megint le kell majd festeni. Vajon akkor is lesz még az emberiségnek erre ingere? Akkor is a saját környezetének szépségét részesíti előnyben. Én magam nem tudom rá a választ, de amíg lesznek emberek, akik a saját önzésükön túllépnek, addig az emberiség jó oldalának is van értelme, esélye a fennmaradáshoz.
Különös, rég nem érzett lélekenergia csapja meg érzékszerveimet.
- Ez egy shinigami lesz... - mondom majd kiterjesztve érzékelésem, keresni kezdtem a tulajdonos hollétét. Hozzám közel tartózkodik. Kissé a hátam mögött. De nem érzem, hogy támadásra gyűjtené az erejét. Felderítő lenne? Minden esetre én nem fogok odamenni, nem érdekel, hogy mit csinál itt. Nem érzem rajta, hogy nálam erősebb lenne, ha támad, állok elébe. Engem úgy sem bír megölni... Főleg itt, a városban, ahol minden tele van árnyékokkal...
Az esélyeket latolgatva akaratlanul is mosolyra húzódik a szám. Milyen szerencsém van, hogy pont egy ilyen végtelen erőt birtoklok!
A shinigami ekkor megindul felém. Egyre közelebb ér, de ezen kívül nem csinál semmit. Fokozatosan közelebb ér, majd a kritikus időpontban a padhoz lép, s egyszerűen leül mellém.
Végigmérem tetőtől-talpig. Hétköznapi shinigaminak tűnik, de valódi shinigami kilétét már most megcáfolta azzal, hogy egyszerűen idejött, s leült mellém.
- Békével jöttem. - mondja, majd engem néz. Persze valószínűleg tőlem várja a folytatást, de ezzel a kijelentésével kellemesen meglepett.
Egy ideig nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre az egyszerű kérdés jelentésű mondatra. Számomra legalábbis kérdések tárházát veti fel.
- Mi vihet rá egy Shinigamit arra, hogy ilyet mondjon a háború közepén? - kérdem úgy, hogy egyenest a szemébe nézek. Ezt az állapotot nem tartom meg sokáig. Mellettünk ismételtem egy szépséges ember hölgyemény megy el, kinek kisugárzását nem is lehet elkerülni. Vagyis én nem bírom. A beszélgetőpartnernek eddig még nem is mondtam többet, de úgy látom ő is a kérdésemet emészti. Biztos frappáns válasszal akar előrukkolni...
- Felső vezetőségeink biztos nem örülnének annak, ha látnák, hogy mi most itt ücsörgünk, jóllehet nekem semmi kedvem a konfliktusokhoz. - szólalok meg újra. Valószínűleg a shinigaminak is ez járhat a fejében. De vajon miért teszi? Persze mind "emberek" vagyunk, nem fogom én megkövezni, ha nem puszipajtás a többi shinigamival, én se bírom az arrancarok többségét. De azt meg kell vallanom, hogy Sierra-sama nagy benyomást keltett bennem, no meg Eliana del Barros is szép teremtés. Hmm, talán ha többet lógnék Las Nochesben több jó fej arrancart is megismernék. Akkor talán a rosszakarók és bajtársak száma is megváltozna...
- Időnk, mint a tenger, mondd hát, mi célból jöttél? - kérdem a mellettem ülőt. Igazából az elmúlt percek alatt még mindig ez az a dolog, amire a legkíváncsibb vagyok. Talán szövetséget akar kötni? Vagy tudását növelni általam? Nem csodálnám az utóbbit sem, elvégre a shinigamik szociális felépítése más, mint a miénk. Nekik nehezebb erősebb rangokba bekerülni, habár többen is vannak, meg az elérhető rangok száma is több...

~Furcsa alakok furcsa találkozása!~

Miután megszólaltam egy rövid hatásszünet következett be. Minden bizonnyal a tökéletes létforma sem képes arra, hogy a gyenge és elhanyagolható erejű shinigamik minden következő lépését kiszámolják. Az első gondolata, minden bizonnyal a megbízhatóságommal lehet kapcsolatos.
Mit is csinálhatna egy "átlagos" halálisten egy arrancarral. Talán segítséget kérhet arra, hogy erősebbé válhasson. Esetleg békés módon akar információhoz jutni. Végül is nem mindegyik hibátlan lény kedveli egyetlen teremtőjét Aizen Souske mestert.
- Mi vihet rá egy Shinigamit arra, hogy ilyet mondjon a háború közepén? - Kérdezte a felsőbbrendű. Igen, hiszen háborúban vagyunk velük. Nem szívesen harcolok a mentoraimmal, ám egyelőre nem tehetek. Gyenge vagyok, ahhoz hogy az "egyetlenhez" csatlakozzam. Csak szégyent hoznék a nevére. Még egy gyenge ban-kaiom sincsen.
- Felső vezetőségeink biztos nem örülnének annak, ha látnák, hogy mi most itt ücsörgünk, jóllehet nekem semmi kedvem a konfliktusokhoz. - Nekem sincs kedvem harcolni egy hiba nélkülivel. Biztos vagyok benne, hogy percek alatt elverne. Nem is igazán lenne konfliktus, az erejével játszi könnyedséggel megalázna. Tényleg, ennek a "kiválasztottnak" vajon mi lehet a képessége. Hogyha jól tudom, mindegyik általam tisztelt lénynek más a képessége. Van köztük, aki a vizet bírja irányítani erejével. Minden bizonnyal olyan is van, aki a tűz felett uralkodik. Többen is lehetnek, akik különböző illúziós képességgel rendelkeznek. Az én kis szélkavarásom semmit sem ér ellenük.
- Időnk, mint a tenger, mondd hát, mi célból jöttél? - Kíváncsi arra, hogy mi a célom. Ez a tudat egy mosolyt csalt az arcomra. Eddig még senki nem kérdezett a célomról. Lehet, hogy azért mert jó ideje senkivel nem beszéltem. Igaz is, ha már vette a fáradságot, akkor jó lenne válaszolni.
- Öh, a célom az volna, hogy csatlakozhassak Aizen-sama seregéhez. - Mondtam neki, miközben az arcába néztem. Belenézhettem az arcába, ez már önmagában is hatalmas megtiszteltetés. Én, aki csak egy sima halálisten vagyok, elhanyagolható erővel, belenézhettem, mi több beszélhetek egy fenséges arracarral. - De ehhez még nagyon gyenge vagyok. - Mondtam, miközben fejemet lehajtottam. Hiába vágytam arra, hogy a legfenségesebb lény seregébe tartozzam gyenge voltam. az akarat pedig önmagában nem elég. Kell még hozzá türelem és rengeteg edzés is. De még ekkor sem biztos, hogy elég erős leszek, ahhoz hogy csatlakozzam hozzá. Hirtelen ötlettől vezérelve egy kérdést tettem fel a hibátlannak.
- Na és őtökéletessége miért van itt az emberek világában? - Kérdeztem, nem is, inkább kérdőre vontam egy tökéletes lényt. Nem csodálkoznék, ha ezen cselekedtem után meghalnék. De nem, ez a hibátlan lény, minden bizonnyal nem dühödik be egy ilyen senkiházi kérdésén, mint amilyen én vagyok. Legrosszabb esetben elvesztem egyetlen beszélgető"társamat". Minden esetre hatalmas izgalommal várom a hibátlan lény válaszát, felháborodottságát, haragját, válaszát és bárminemű reagálását.

- Öh, a célom az volna, hogy csatlakozhassak Aizen-sama seregéhez. - mondja kisvártatva a shinigami. Homlokomat erre egy kissé összeráncoltam, de mégsem éreztem magamon, hogy meglepett volna a kijelentés. Sok szóbeszédet hallottam már hasonló akaratú shinigamikról, akik inkább megtagadják Soul Societyt és Aizen seregéhez csatlakoznak... Sőt, perpillanat is vannak shinigamik a mi oldalunkon, igaz jómagam még csak látásból találkoztam velük. Végül is, nincs ezzel semmi baj. Ha nem kémkedni jöttek, vagy belülről tönkretenni a társadalmunkat, akkor felőlem lehetnek ahányan csak akarnak...
- De ehhez még nagyon gyenge vagyok. - Azt hiszem korábban bennem is felmerült ez a lehetőség. Közülük igen is sokan gondolják azt, hogy gyengék. Tekintve, hogy hosszú évekig tart, mire megismerik a zanpakutojuk erejét, majd még tovább mire teljesen kifejlesztik a technikáikat. Nekik még ott van a kidou is. Az hollowok hátránnyal indulnak, szinte csak a saját kardba zárt erejükben bízhatnak. Ezzel én se vagyok másként, nem is tudok egyéb technikát a saját resurrectionomon kívül. Sőt, cerot sem bírok használni, mert nem vagyok elég erős. Az espada szintű arrancarok meg csak csípőből kivágják az ilyesmit. Milyen jó nekik. Na de engem sem kell félteni, felfejlődök olyan szintre, hogy igazán komoly kihívást nyújtsak nekik, sőt mi több, le is győzzem őket.
A shinigami lesüti fejét. Úgy tűnik valóban komolyan gondolja azt, amit mond. Azt hiszem, csak kevés az önbizalma, hogy nekivágjon Hueco Mundonak és találkozzon Aizennel. A "nagyúr" úgy is maga mellé veszi az embereket, ha azt mondják őt akarják szolgálni. Ismerem én őt annyira. Nyugodt ember, és így nyugodtan is lehet vele beszélni. Irigylem, hogy sosem hervad le orcájáról a mosoly.
- Na és őtökéletessége miért van itt az emberek világában? - Ez meg miről beszél? Ha ezt nekem szegezte, akkor durván el van tévedve. Habár, nem érzem azt, hogy gúnyolódással fejezte volna ki magát, ez a megszólítás mégsem tetszik nekem. Magam miatt főleg, ugyan is nincs olyan "ember" aki tökéletes lenne, főleg én nem. Amíg látok magamban hibát, márpedig biztos fogok, addig nem is lehetek tökéletes, már csak a gondolkodás formája miatt sem.
- Nos, ha valóban csatlakozni akarsz, akkor mindenek előtt Aizen-samával kell beszélned. Ő az, akit elfogadtunk urunknak, habár sokan nem tisztelik. Én semleges vagyok ebben az értelemben. - Egyik végletbe sem akarok beleesni. Megteszem, amire a nagyúr kér, de ne várja el tőlem senki, hogy tiszteljem. Még mindig azt gondolom róla, hogy önző. De a többi arracart viszont tisztelem annyira, hogy nem szóljam meg őket ezért. Persze több a tisztelők aránya, így nem lenne jó egy kisebb sereg ellen fordulni. Főleg nem a fanatikusok ellen... Már csak azért sem bírnám őket legyőzni, mert teljes szívükből képesek feláldozni magukat, ha ezzel is Aizen becsületét védhetik.
- Igen, értem, hogy mire gondolsz. Egy shinigaminak nagyon sokat kell küzdeni az elismerésért. De megnyugtatlak, nálunk sincsen ez másként. - És tényleg így van. Az espadan kívül szinte nincs is erősebb arrancar. És nem is tudok olyan arrancarról, aki nevesebb hírt szerzett magának a sikereivel. Az ok egyszerűen azért van, mert gyengék vagyunk... Nincs mese, igen is azok vagyunk. A shinigami civilizáció egy invázió alatt könnyedén lemészárolna valamennyiünket. Számbeli és erőbeli fölényben is vannak. Habár nekünk csodálatos képességeink vannak, egyenként egy egész sereggel kéne szembenéznünk...
- Nem tudom miről beszélsz, mikor a tökéletességet említed. Senki sem tökéletes. De ettől vagyunk azok, akik. Én arrancar vagyok, te meg shinigami. Egyikünk sem tökéletes. Sem a te vezéreid, sem az enyém. - Tulajdonképpen nem is lehetne megfogalmazni, hogy mi az a tökéletesség. Egy tökéletlen világban ismeretlen ez a fogalom. Legalábbis számomra egyértelműen az. Nem tartok senkit sem tökéletesnek, főleg magamat...

~Furcsa alakok furcsa találkozása!~

- Nos, ha valóban csatlakozni akarsz, akkor mindenek előtt Aizen-samával kell beszélned. Ő az, akit elfogadtunk urunknak, habár sokan nem tisztelik. Én semleges vagyok ebben az értelemben. - Felelete nekem első soron a szerény arrancar. Igaz is, vannak olyan hibátlanok is, akik nem ismerik el Aizen-sama hatalmát. Biztos ez is a különböző hatalmuk melletti világnézet miatt lehet. Aki a tűzet uralja, úgy gondolja a víz az egyetlen aki le bírja győzni, így csak az tudja legyőzni. Ám Aizen-sama nem víz, nem is tűz, nem, ő nem olyan, akit bárhogy is le lehetne írni.Ő egy olyan természetfeletti lény, mely értelmének és hatalmának köszönhetően meghatározhatatlan.
- Igen, értem, hogy mire gondolsz. Egy shinigaminak nagyon sokat kell küzdeni az elismerésért. De megnyugtatlak, nálunk sincsen ez másként. - Nem is gondoltam, hogy nektek is könnyű dolgotok lenne, ám ti arra vagytok elrendelve, hogy a mi gyenge kis seregünket elverjétek. Erőitek jóval a mienk felett van. Hiába vagyunk többen, mint a hangyák, akkor sincs semmi esélyünk az óriásokként fölénk magasodó hibátlanokkal szemben. Bár az arrancarok ezt nyilván másként gondolják. Hiszen egyetlen mesterük mindig is biztosra ment, ha győzni akart. Nem is bízhatott a szerencsében. Korlátlan hatalma mellett nincs szüksége szerencsére, ahhoz hogy leigázza akár az egész világot. Számára ez a "háború", inkább csak egy sakkjáték. A szemében nézve, mi tisztek vagyunk a futók, a lovagok hadnagyok, ami pedig a királynőt illeti, nemén változtatva a főkapitány lenne. A bástyák pedig a tizenkét kapitány volna, amelyek nem főkapitányok. Náluk ez a felállás teljesen másképp lehet, ám sajnos nem ismerem a hierarchiájukat.
- Nem tudom miről beszélsz, mikor a tökéletességet említed. Senki sem tökéletes. De ettől vagyunk azok, akik. Én arrancar vagyok, te meg shinigami. Egyikünk sem tökéletes. Sem a te vezéreid, sem az enyém. - Lehet, hogy igaza van és valóban nem létezik olyan, hogy "tökéletes", ám számomra az arrancarrá válás egy szinte elérhetetlen cél. Nincs lehetőségem arra, hogy arrancar legyek, de még arra sem, hogy a mester seregéhez csatlakozzam. Igen az én vezéreim nem tökéletes, ám Aizen-sama ereje behatározhatatlan,, ilyen módon pedig ijesztően erős. Vajon ki ismerné az egyetlen mester erejének határait. Több mint valószínű, hogy az égvilágon nincsen senki. Kicsit elgondolkodtam mit feleljek neki. Nem akartam megsérteni egy elhamarkodott válasszal, inkább pár pillanatig gondolkodtam. Majd hirtelen ajkaimon keresztül szavak távoztak.
- Igazad van, minden bizonnyal először Aizen mesterhez kéne fordulnom. Akit a te erős fajod tisztel és egyetlen uraként elismer. Ám ehhez még gyenge vagyok, még csak nyűg lennék a mester mellett. Minden bizonnyal még a leggyengébb arrancarnak sem lennék méltó társa. Hiába nem vagytok tökéletesek, a halálisteneknél mindegyiknél erősebbek vagytok. Ebben a háborúban pedig ez az erőfölény elég. Ráadásul ti arra lettetek teremtve, hogy a mi gyenge kis halálisten társadalmunkat elpusztítsátok. Még ha most nem is vagytok elegen erre a feladatra, hamarosan lesztek. - Mégis miket beszélek, végre sikerült találkoznom egy tiszteletre méltó lénnyel és olyan dologról beszélek vele, amihez egyelőre semmi közöm. Először erősebbé kell váljak, hogy segíteni tudjak példaképemnek és az ő oldalán le kell győznöm a shinigamikat. Ám ez még a jövő, így nem érdekel az efféle erőkülönbség. Sokkal inkább érdekel az élete egy arrancarnak. Milyen érzés a példaképem alatt dolgozni. Milyen feladatokat kell elvégezniük. Na meg még sok más dolog is érdekelne. Erőt vettem magamon és levegőt fújtam ki, majd ismét megszólaltam.
- Na és milyen? - "Mégis mi" gondolhatja ő magában, amit teljes mértékkel megértek, hiszen honnan is tudhatná, hogy én mire értem a kérdésem. Hiába erősebb nálam, azért arra nem képes, hogy a gondolataimban olvasson. - Mármint az arrancar lét. Milyen érzés arrancarnak lenni és Aizen souske alatt szolgálni. Mi a feladatod? Mi a többiek feladata? Tudnál nekem mesélni erről? - Kérdeztem tőle, majd elgondolkodtam. Ez most teljesen úgy hangzott, mintha kikérdezném. Biztos vagyok benne, hogy nem fog válaszolni a kérdéseimre. Mégis mit kéne csinálnom, hogy megbízzon bennem, mit kéne tennem ahhoz, hogy legyen egy biztosítékom arra, hogy az arrancarok seregébe akarok lépni. Kicsit hosszú ideig gondolkodtam, addig pedig beszélgető partnerem sem válaszolt, amíg látta, hogy erősen gondolkodok valamin. Majd beugrott egy egész jó ötlet. A kardomat elővettem, mire ő is harci készenlétbe állt. Ez egyfajta reflex lehetett, de nekem nem a harc volt a célom evvel. Kardom egy suhintásával három járókelőt vágtam le.
- Ide figyeljetek férgek! Hamarosan elküldelek benneteket a "Lelkek Világába", ahol majd élni fogtok. Ám fél év múlva adjatok át egy üzenetet Soul Socyeti vezetőinek. Ha ezt nem teszitek meg fejeteket veszem és örökre meghaltok. Az üzenet a következő: Hosijo Ren a 12.osztag halálistene beszélt, mi több információt szolgáltatott ki egy arrancarnak. - Miután ezt elmondtam nekik kardom végével megböktem a homlokukat és távoztak erről a világról. Igen, fél év elég lesz. Nem, elégnek kell lennie. Már nincs visszaút fél éven belül el kell hagynom a Tiszta Lelkek Városát. - Tudom, hogy nincs biztosíték afelől, hogy a három féreg közül egy is eljut a Tiszta Lelkek Városába, ám remélem, hogy most már jobban megbízol bennem.
Időközben a három hullához nézelődök érkeztek. Mindannyiuknak ehült a képe,amint meglátták a testüket átmetsző vágást. Többen fel is jajdultak a nézelődök közül. Jelentéktelen kis senkiházik! Legszívesebben velük is végeznék, de nem nem érnék meg a fáradságot. Inkább nézem, ahogy remegő kézzel tárcsázzák a rendőrök és a mentők telefonszámát. Nem is sejtve, hogy egyikük sem tehet semmit a hallottakért. Minden hiába, hiszen hamarosan több millió ember is hasonló sorsra jut. De az is megeshet, hogy mind a 6 milliárd gyenge kis féreg.

Ütésemet egy igen impozáns rúgással sikerül hárítania, így fegyverem markolata veszélytelenül csapódik be talpába. Ennek ellenére következő támadásomat már nem képes tökéletesen kivédeni. Ugyan egy ellenkező erejű energianyalábot még belelő az enyémbe, azonban a kettőnk közötti minimális távolság miatt a robbanás magával sodorja. Összehúzott szemöldökkel szemlélem, ahogy eszméletlenül kizuhan a füstfelhőből, egyenesen a talaj felé. Hátborzongató csattanással ér földet, maga körül egy méretesebb krátert kialakítva ezzel. Mozdulatlanságát látva megrökönyödött sóhaj hagyja el mellkasom, úgy tűnik mégiscsak megöltem, pedig igazán visszafogtam magam! Már-már elraknám Zanpakutuomat, amikor mozgolódás támad alant. Nocsak, még van benne élet. Maszkomat fejem oldalára fordítom, ezért arcom ismét láthatóvá válik. Jól láthatóan megtépázta a Cero, lassan már mindkettőnkön megmutatkoznak a csata nyomai. Összetűzés nélkül megúszni egy ilyen találkozást elvetélt gondolat volt, ám mégse érzem a szokásos gyilkolási vágyat, mint akkor, ha egy másik fajtájabelivel hoz össze a balsors. Adán-san nem egy szokásos lidérc, erre már az elején rájöttem. Először azt hittem, hogy Ő is el akarja pusztítani az Emberek Világát, akárcsak társai, azonban Ő nem tett semmit, ami erre utalt volna. Érdekes személyiség. Erős harcos, cseppnyi önbizalommal. A legerősebb arrancar, pacifista nézetekkel. Kérdése meglep, azután elégedett vigyort csal arcomra. Válaszolni sajnos nincs időm, mivel az alkarvédőiből elővarázsolt lángoló pengékkel tör az életemre. Majdnem olyan hosszúak, mint egy-egy katana, így jobb lesz vigyáznom, mert különben átszabja a bőrzakómat, ahhoz meg nincs semmi kedvem.
A mellkasom felé tartó vágásokat kardom felfelé rántásával iktatom ki, ezzel törve meg az X-alakot. Lélekölőm szinte követhetetlen sebességgel táncol testem körül, de még így is kissé nehezemre esik kivédeni az összes kiszámíthatatlan döfést és csapást. A Primera kétségtelenül arra alapozta stratégiáját, miszerint az összevisszaság megzavarja az ellenfelet és hibára készteti. Szerencsére elég tapasztalt vagyok, ennek köszönhetően nem képes zavarba hozni. A sziklapenge ide-oda cikázik a kezembe, mindig csak annyira keresztezve a kékes szuronyokat, hogy azok veszélytelenül zúgjanak el testem mellett. Egy pördülésből indított vágással próbálom meg kibillenteni, azután kardom megpörgetése közben egy erőteljes rúgást indítok el a mellkasa felé. Találat esetén kellő távolságra kerül Tőlem, viszont ha nem így történne, akkor egy shunpót követően Én lépek néhány méterrel odébb. Jóleső fáradtság önti el tagjaimat, s a tűző napnak hála úgy ömlik Rólam a veríték, mintha most másztam volna ki a Niagara-vízesés alól. Fél percig a térdemre támaszkodva fújom ki magam, azután újra kiegyenesedem. Kezdem megbánni, amiért Hisou Karitét otthon hagytam, most igazán jó szolgálatot tehetne és kiegyenlítené az erőviszonyokat fegyverszám terén. Nem is tudom, miképp tudnék megfelelően válaszolna a férfi kérdésére, ezért némi ihletért Zanpakutoumra pillantok. Valószínűleg jó úton haladok, hogy teljesen elsajátítsam a Bankai használatát. A vaizarddá váláskor megnövekedett lélekenergiám csalta elő lelkem mélyéről ezt a szintet, s néhány év alatt sikerült úgy-ahogy uralmam alá hajtanom. Viszont kétségtelenül vannak még rejtett aspektusai képességeimnek, ám jelenleg nem vagyok elég tapasztalt az előhívásukhoz. Felesleges ezen görcsölnöm, így is elrettentő erőt képviselek.
- Jól, nagyon is. – szólalok meg végül emeltebb hangon, biztosítva magam arról, hogy minden szavam jól hallja. – Nem tudom tisztában vagy-e vele, ezért inkább elmondom. A Gotei 13 vezetőségébe csak olyan shinigamik kerülhetnek be, akik képesek előhívni lélekölőjük igazi alakját. Nos, mivel jómagam is kapitány voltam, ezért tökéletesen értenem kellett ehhez, valamint a többi halálisteni készséget is tökélyre fejlesztettem. Hála ennek, már elértem határaimat, ezért csak a hollowifikáció nyújt több rejtelmet számomra. Na, de inkább megmutatom milyen is a második szint. Sokkal szemléletesebb, mintha elmesélném, hogy hogyan néz ki, igaz-e?
Lehunyom szemeimet, azután koncentrálni kezdek. A reiatsu ezüstösen kék valójában materializálódik körülöttem, ám néha egy-egy fekete fénycsík is megjelenik. A levegő szinte izzik a visszafojtott töménytelen energiától, így elérkezettnek látom az időt az aktiváláshoz. Íriszeim ragyogva felpattannak, miközben számat elhagyja a jól ismert parancs. Gigászi fényoszlop lövell ki az ég felé, eközben egy nagyobb tornádótölcsér alakul ki alakom körül. Fegyverem újabb átalakuláson megy keresztül, ezúttal egy elegáns vívókard formáját ölti magára. Egyetlen suhintással eltüntetem a forgószelet és a fényjelenséget is, így már jól láthatóvá válok Adán-san számára is. A délutáni napfény visszatükröződik a sima felületről, ezzel adva tündöklő összhatást Zanpakutoumnak.
- Naiyajin Dotonryuu. – mutatom be egy biccentés kíséretében a Bankait, azután rögtön támadásba lendülök. E formának köszönhetően eddig sem elhanyagolható gyorsaságom megötszöröződik, ezzel még veszélyesebbé téve, mint előtte. A szempillantásnál is gyorsabban mozdulok, majd a Primera előtt jelenek meg újra. Tüskés pengém egy csapásával szeretnél mély barázdát húzni az Espadára, a jobb vállától, egészen a bal csípőcsontjáig.

Nem csalódtam a férfiban, számítottam rá, miszerint valahogy meg fogja akadályozni felszabdalását. Pengém ennek ellenére mélyen a vállába mar, s a védekezésre használt csuklója is megsérül. Normál helyzetben most egy véres csonknak kellene a helyén lennie, ám a vágás kellőképp lelassult, így már nem jelentett olyan nagy veszélyt. Igen, most már látszik mennyivel is vagyok erősebb. Alapszinten alig tudtam áttörni a hierroján, most pedig egy egyszerű csapással el tudtam törni a csontkesztyűjét. Adán-san szavai nem lepnek meg, jómagam is láttam a szemében a rémület szikráját, amint észlelte, hogy előtte vagyok. Beletekintve íriszeibe mégsem halálfélelmet érzékelek, hanem valami gyermeteg kíváncsiságot. Kuncogva konstatálom mennyire is hasonlítunk, majd ez átmegy megállíthatatlan, jóízű kacagásba. Lélekölőmet ért dicséretek hatására fegyverem függőlegesen magam elé emelem, azután egy pördítéssel ismét testem mellé helyezem, ezzel mutatva be egy vívótisztelgést ellenfelem előtt. Mindenesetre láthatóan rossz bőrben van, de ez nem is meglepő egy ilyen volumenű összecsapás után. Elég elkenődöttnek látszik, holott eddig a fajtájából Ő bírta a legtovább Velem szemben. Jól láthatóan végső elhatározásra jutott, s szavai nem sok jót ígérnek számomra. Legvégső támadásával képes lenne kiiktatni a 8. helyen álló régi önmagát, ami azt jelenti, hogy gond nélkül végezni tudna azzal a Yuusukevel, aki kapitányságom idején voltam. Ám most nem félek a használni kívánt támadástól, így vagy úgy, de biztos túl fogom élni. Ezért sem teszek semmit a készülődése ellen, hanem inkább megszorítom kardom markolatát és felkészülök a legrosszabbra. A parancsszavak semmit sem mondanak, spanyolból mindig is gyenge voltam.
Alig kapok észbe, s máris tizenkét fényesen izzó karomnyom száguld a testem felé. Valamiért nincs kétségem afelől, miszerint ha ezek elkapnak, az nagyon fájni fog. Nem tétlenkedem sokáig, hanem Én is bevetem Bankaiom egyik támadását. Gyors pördüléssel egy teljes körben idézek meg magam körül legalább egy tucatnyi gyémántkarót, melyek lomhán lebegnek mellkasom magasságában. Beszélgetőpartnerem fényes karmolásai egyre közelebb érnek, ezért muszáj vagyok sietve elindítani a saját kis meglepetésemet. Búgócsiga módjára pörgök egyet, miközben Zanpakutoumból ezüstös energianyaláb indul ki, ami magába öleli a lövedékeket. Hatalmas ordítással karöltve lövöm ki a Naiya Saberu névre hallgató technikámat, amely rövid repülést követően összeütközik a Primera próbálkozásával. Hatalmas robbanás keletkezik, s a füst ismét eltakar mindent a szemem elől. Azonban biztos vagyok sikeremben, mivel a detonáció szelén kívül semmilyen más külső behatás nem éri a testem. Ennek ellenére mégis térdre rogyok és csak szablyámban megkapaszkodva kerülöm el a zuhanással egyenértékű elhasalást. Egyre gyorsabban szedem a levegőt, ámbátor megviselt szervezetemnek nem tesz épp jót a levegőben felszabaduló mérges gázok tömkelege. Nehézkesen ismét álló helyzetbe tornázom magam, majd kibotorkálok a robbanásból. A lidércet is megviselte utolsó támadása, nem sokáig bír már talpon maradni. Hangos recsegés hallatszik, ezt követően hollowmaszkom egyszerűen semmissé válik. Túl sok lélekenergiát használtam fel, már az is rengeteg erőmbe kerül, hogy a levegőben tudjak maradni. Egy nemtörődöm suhintással változtatom vissza Dotonryuut katana alakjába, aztán egy elegáns fordítással visszacsúsztatom a sayába.
- Nos, szerintem kiegyezhetünk egy döntetlenben… - szólalok meg vidáman, miközben letörlöm a szám szélére száradt vért. Valószínűleg még bírnék harcolni, viszont nem látom értelmét. – Remek küzdelem volt, Adán-san, nem is tudom, mikor szórakoztam utoljára ilyen jól! Csupán azt sajnálom, hogy nem egy oldalon állunk. Ön igazán kivételes képességekkel rendelkezik, ennek ellenére, ha a háborúban újra találkoznánk, nem fogok kegyelmezni, ezt megígérhetem. Ettől eltekintve, remélem, még egymás útjába sodor minket a Sors, hisz’ békeidőben páratlan beszélgetőtársat veszítenék el, hogyha nem így történne.
Mély meghajlással búcsúzok el Tőle, holott eddig még senki előtt sem hajtottam fejet. Egy utolsó biccentést követően eltűnök a szeme elől shunpómat használva, azután jó száz méterrel messzebb tűnők fel újra. Ideje hazamenni, mert a sérüléseim bár nem a legsúlyosabbak, de ha nincsenek kellően kezelve, akkor még gondot okozhatnak a későbbiekben. Minden egyes lélegzetvételnél nyilalló fájdalom hasít a bordáimba, valószínűleg néhány megrepedt vagy el is tört. Szerencsére Hacchi ért a sérültek összefoltozásához, ezért teljes lelki nyugalommal száguldok a Vaizard-lak felé. Számomra is érthetetlen módon nem végeztem Scytaciertoval, pedig sokat segíthettem volna ezzel a Gotei 13-nak és Seireiteinek. Viszont ki vagyok Én, hogy ítéletet mondjak egy békés életforma felett? Az elsőszámú Espada is csak azt védelmezi, ami számára a legfontosabb, az már önhibáján kívül áll, hogy pont egy áruló féreg az, ami védelmének élvezőjét jelenti. Hollow-létének ellenére ugyanúgy átláthatja a csata okozta borzalmakat, mint jómagam és jelleméből ítélve biztos nem értene vele egyet. Talán majd máshol, más időben, egy ismeretlen jövőben még vállt vállnak vetve küzdhetünk egy közös cél érdekében. ~Igen, van rá esély…

// Köszönöm a játékot! //

Figyelemre méltó jelenség, ami a szemem elé tárul. Egy shinigami, aki lényének minden egyes oldalával egyetlen egy célért harcol, ami teljesen szembeszáll minden faji hovatartozással. Egy shinigami, aki arrancarrá akar válni. Milyen abszurd dolog már csak így kimondani is. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom egy ilyen indíttatású emberrel.
- Igazad van, minden bizonnyal először Aizen mesterhez kéne fordulnom. Akit a te erős fajod tisztel és egyetlen uraként elismer. Ám ehhez még gyenge vagyok, még csak nyűg lennék a mester mellett. Minden bizonnyal még a leggyengébb arrancarnak sem lennék méltó társa. Hiába nem vagytok tökéletesek, a halálisteneknél mindegyiknél erősebbek vagytok. Ebben a háborúban pedig ez az erőfölény elég. Ráadásul ti arra lettetek teremtve, hogy a mi gyenge kis halálisten társadalmunkat elpusztítsátok. Még ha most nem is vagytok elegen erre a feladatra, hamarosan lesztek.
Uhh, ez most kicsit szíven ütött engem. A szavakból nekem az süt most le, hogy a shinigami arról beszél, hogy végül is semmi értelmünk nincsen, csak az, hogy a shinigamikat kiirtsuk egyetlen egy ember parancsára. Már elnézést kérek, de nekem rohadtul nincsen kedvem semmilyen háborúhoz, vagy mészárláshoz. Amit az erőegyensúlyokról mondtam, azt meg komolyan is gondoltam. A shinigamik többen vannak, de a kapitányok határozottabban erősebbek. Espada szintűek, vagy magasabbak, sőt belőlük több is van és akkor még nem is beszéltünk a kapitány szintű hadnagyokról, akik hasonlóan rátermetteket lehetnek.
- Na és milyen? - kérdi a shinigami. Nem tudom miről beszél, így számat kissé elhúzom, amíg folytatja:
- Mármint az arrancar lét. Milyen érzés arrancarnak lenni és Aizen souske alatt szolgálni. Mi a feladatod? Mi a többiek feladata? Tudnál nekem mesélni erről? - Ó, értem már mire akar kilyukadni. Annyira érdekli az arrancar lét, hogy már szinte az életvitelt is magáénak akarja tudni? Hmm... Végül is, teljesen érdektelen, hogy mennyit tudnak meg a vezetői arról, hogy milyen arrancarként élni. Nem hiszem, hogy lényegesebb információt szivárogtatnék ki, vagy tovább megyek, a háború kimenetelét nem ez foglya eldönteni.
Mégsem érzem azt, hogy holmi kém lenne ez a shinigami, szerintem komolyak a szándékai ezt illetően, mesélni fogok neki, elmondom, hogy mit érzek személyesen én.
Sajnos megszólalni sem bírtam, a shinigami felugrott, s kardja után nyúlt. Ösztönösen én is megmarkoltam sajátom markolatát, de akkor a férfi nem rám támadt, hanem pár járókelő embert vágott le.
Tágra nyílt szemekkel lesem az elkövetkezendő jeleneteket. A shinigami egy üzenetet ad át a lelkeknek, majd gondolom Soul Societybe küldi át őket.
- Tudom, hogy nincs biztosíték afelől, hogy a három féreg közül egy is eljut a Tiszta Lelkek Városába, ám remélem, hogy most már jobban megbízol bennem.
Mondja nekem, majd valószínűleg várja a reakciómat.
- Erre semmi szükség nem volt. - jelentem ki, s elengedem fegyverem szorítását.
- Enélkül is szívesen elmondtam volna azt, ami téged érdekel. Nincs szükség további erőszakra itt. Rendben van, bízom benned. De máskor tartózkodj a hirtelen kiindulásoktól...
Újra kényelmesen elhelyezkedtem a padon, de előtte gondolkodtam, hogy hol is kezdhetném a "mesélést".
- Az első megjegyzésem az lenne, hogy nem tetszik ez az uralkodósdi. Hogy jobban értsd: Nekem Aizen csak közvetetten parancsol. Tulajdonképpen arrancarnak lenni nem sokban különbözik a shinigamiságtól, sem jobban az emberségtől. Nekünk is megvan a saját hierarchiánk, az érzelmeink, a kapcsolataink. Szerelmet mi is érzünk. Habár mi, az állati formáinkkal inkább tartozunk a természethez, mint a shinigamik, akik meg azt hirdetik, hogy az emberiséget meg kell menteni tőlünk. Ez egyrészt hülyeség. Tőlem például nem kell megvédeni, én nem bántok itt senkit. Még az lehet, hogy a későbbiekben találkozom valamilyen utórengéssel. Ez alatt most az értem, hogy te levágtál az előbb három embert. Lehet, hogy évekkel később ők hatalmas erejű kapitányok lesznek, akikkel meggyűlik a bajunk.
Egy-két gondolatomat inkább megtartom magamnak, de vajon mit mondhatnék még ennek a kíváncsi shinigaminak?
- A feladatok többnyire egyszerűek, de Aizen-sama többnyire csak az espadaval tartja a kapcsolatot. Persze, ha valamelyik arrancar egyéni kérdéssel, kéréssel jön, azt fogadja ugyan úgy. Azt sajnos nem tudom, hogy mi Aizen terve ránk és Hueco Mundora nézve. Remélem semmi olyan, ami tönkretehetné a mi világunkat. Az igazság az, hogy szeretem Hueco Mundot és a többieket, már mint azokat, akikkel úgy igazán elvagyok. Milyen mulatságos, hogy pont egy shinigaminak öntöm ki az érzelmeimet ezzel kapcsolatban... Tehát egy a lényeg: Szeretem azt a helyet és nem akarom, hogy a többi békésebb arrancarnak baja legyen. Mi csak egy egyszerű, háborúktól mentes életet akarunk élni...

~Furcsa alakok furcsa találkozása!~

A tökéletes látva, hogy könyörtelenül végeztem az emberekkel és mit sem törődve velük egyszerű "postásként" kezeltem őket, rosszallóan nézett. Minden bizonnyal megvolt rá a megfelelő oka, hiszen csak úgy nem szoktak így nézni az emberek.
- Enélkül is szívesen elmondtam volna azt, ami téged érdekel. Nincs szükség további erőszakra itt. Rendben van, bízom benned. De máskor tartózkodj a hirtelen kiindulásoktól... - Intett nyugalomra a férfi. Az arrancarok közül is a nyugodtabb fajtába volt sorolható. Ez megnyugtatott. Hiszen így nem Ám azt a rengeteg megaláztatást és félelemmel eltöltött napokat nem bírtam elfeledni. Talán a lelki gyengeségemnek köszönhetem ezt a tényt, de ez ellen nem lehet mit tenni.
- Az első megjegyzésem az lenne, hogy nem tetszik ez az uralkodósdi. Hogy jobban értsd: Nekem Aizen csak közvetetten parancsol. Tulajdonképpen arrancarnak lenni nem sokban különbözik a shinigamiságtól, sem jobban az emberségtől. Nekünk is megvan a saját hierarchiánk, az érzelmeink, a kapcsolataink. Szerelmet mi is érzünk. Habár mi, az állati formáinkkal inkább tartozunk a természethez, mint a shinigamik, akik meg azt hirdetik, hogy az emberiséget meg kell menteni tőlünk. Ez egyrészt hülyeség. Tőlem például nem kell megvédeni, én nem bántok itt senkit. Még az lehet, hogy a későbbiekben találkozom valamilyen utórengéssel. Ez alatt most az értem, hogy te levágtál az előbb három embert. Lehet, hogy évekkel később ők hatalmas erejű kapitányok lesznek, akikkel meggyűlik a bajunk. - A szavaiból azt sikerült kivennem ,hogy bár ellentétes oldalon állunk, minden bizonnyal nem sokban különbözünk egymástól. Mind az élet módunk, mind pedig a hierarchikus rendszert tekintetbe véve. Őket tíz kapitány erejű espada "köti" össze Aizen-sama parancsaival. Nekünk a 13 kapitány közvetlenül parancsol, most hogy Aizen mester végzett a 46-ok tanácsával.
- A feladatok többnyire egyszerűek, de Aizen-sama többnyire csak az espadaval tartja a kapcsolatot. Persze, ha valamelyik arrancar egyéni kérdéssel, kéréssel jön, azt fogadja ugyan úgy. Azt sajnos nem tudom, hogy mi Aizen terve ránk és Hueco Mundora nézve. Remélem semmi olyan, ami tönkretehetné a mi világunkat. Az igazság az, hogy szeretem Hueco Mundot és a többieket, már mint azokat, akikkel úgy igazán elvagyok. Milyen mulatságos, hogy pont egy shinigaminak öntöm ki az érzelmeimet ezzel kapcsolatban... Tehát egy a lényeg: Szeretem azt a helyet és nem akarom, hogy a többi békésebb arrancarnak baja legyen. Mi csak egy egyszerű, háborúktól mentes életet akarunk élni... - Felelte nekem az arrancar. Kicsit elgondolkodtam szavain, mégis minek is harcolunk pontosan. Aizen céljai még nem tisztázottak, de az ő erejével és seregével biztosan állíthatom, hogy világuralomra akar törni. A hibátlanokkal nem tudom pontosan mit tervez, de a háború végével minden bizonnyal nem lenne feladatuk és békésen élhetnének. Ekkor jutott eszembe egy nagyon fontos dolog.
- A nevem Hosijo Ren a 12.osztag 4.tisztje, bár a rangom nem mérvadó. Úgy gondolom ez fontos dolog egy barátság kezdetén. - Mondtam neki, majd egy mosollyal az arcomon kezet nyújtottam neki. Ezek után kicsit a gondolataimba merültem.Visszaemlékezve az emberi életemre és a halálom utáni második életemre is, az jutott eszembe, hogy mindeddig egyetlen barátom sem volt. Igaz, voltak társaim, akik néha-néha segítettek rajtam, ám ez közel sem ugyanaz. A barátok kitartanak egymás mellett és az életüket is kockára teszik egymásért. Egész sűrűn találkoznak és játszi könnyedséggel képesek hosszú-hosszú időn át beszélni. Ebben az élményben sajnos nekem még nem volt részem, ha úgy vesszük, mondhatnám, hogy "nem volt gyerekszobám. Talán itt lenne az ideje, hogy egy kicsit megszabaduljak a gátlásaimtól és szabadon éljek egy kicsit.

Úgy tűnik a mondandóm elgondolkoztatta a shinigamit. Ez jó is így, elvégre mit érne a világ akkor, ha a gondolkodást mellőzve csak a szívünkre hallgatnánk? Persze azt se szabad kizárni, sokszor jó, ha a szívünkkel "látunk". Különben is, az érzéseink határoznak meg minket, az érzéseink pedig a gondolkodásmódunkat. Fordítva ezt nehezen lehetne elképzelni... Óhh! Már megint hülyeségeket beszélek!
Miért nem ötlött belém egyből az a fránya felismerés? Hisz' tán pont, hogy erről beszéltem ennyi időn keresztül, még ha nem is szó szerint! Az Aizenhez igazán hű arrancarok ebbe a csapdába vannak esve. Aizen az eszükre hat, ami pedig befolyásolja a hitüket, az érzelmeiket. Ezért van az, hogy elhiszik az összes badarságot és mint fanatikusok szolgálják a "nagyurat". Nekem nem szabad ebbe a hibába esnem, sőt tovább megyek! Bárkit, akit még jobb belátásra bírok győzni, a szívükre hatva lehetséges, hogy tudom őket győzni arról, hogy Aizen valóban nem jó egyikünk számára sem. Hogy csak kihasznál, csak az erőnk kell neki! Igen, így kell lennie, ezt a saját magam küldetésének fogom venni...
- A nevem Hosijo Ren a 12.osztag 4.tisztje, bár a rangom nem mérvadó. Úgy gondolom ez fontos dolog egy barátság kezdetén. - mondja mosolyogva, majd kezét felém nyújtja.
- Én meg Rodrigez Therfore vagyok, a 15. arrancar. Igazad van, ez egy jó barátság kezdete. - mondom én is, majd határozottan kezet fogok újdonsült ismerősömmel. Barátság. Igen. Nem számít, hogy a két ellenséges oldalon állunk.
- Most távozok, éppen eleget voltam távol ahhoz, hogy kérdezősködjenek felőlem. Gondolom érted, hogy mire gondolok... Vannak bőven, akik nem nézik jó szemmel, hogy valaki a saját kezébe veszi az akaratát....
Ahogy ezt kimondom, felkelek a padról. Először leporolom magam, majd körbenézek. A mentő és a rendőrség már megérkezett a helyszínre, s éppen zajlik a helyszínelés.
- Négy nap múlva ugyan itt, ugyan ekkor. - mondom egyszerű hanglejtéssel és könnyedséggel. Mintha már vagy évek óta ismernének egymást, s egy kém filmben lennénk, ahol soha semmi egyebet nem szabad kimondani, nehogy lehallgassanak. Egyébiránt biztos vagyok benne, hogy megértette miről beszélek és itt lesz. Eltávolodok pár lépést a padtól, majd egy mozdulattal megnyitok egy gargantanát. Amint az átjáró kinyílik, belépek.
- A legközelebbi viszont látásra. - köszönök el, s az átjáró bezárul. De nem örökre.
- Ahogy mondtam, négy nap múlva visszajövök ide, hogy újra találkozhassunk shinigami! - motyogom immáron csak magamnak, s mintha várnám a választ, amit már rég megkaptam...

-

~Furcsa alakok furcsa találkozása!~

Én meg Rodrigez Therfore vagyok, a 15. arrancar. Igazad van, ez egy jó barátság kezdete. - Mondta el nevét a barátom. Szóval Rodrigez, egy igazi arrancar név, hiszen a legtöbbjük spanyol. Így még szép, hogy spanyol nevük is van. Ahogy a shinigamik több nemzetségűek lehetnek, úgy a legtöbb arrancar spanyol.Ráadásul a 15-s számú hibátlan. Ami azt jelenti, hogy nagyon közel van az espadákhoz. Bár igaz, ami igaz, náluk a számot születés alapján adják. - Most távozok, éppen eleget voltam távol ahhoz, hogy kérdezősködjenek felőlem. Gondolom érted, hogy mire gondolok... Vannak bőven, akik nem nézik jó szemmel, hogy valaki a saját kezébe veszi az akaratát.... - Mondta nekem újdonsült barátom, nem örültem neki, hogy távozik, de a biztonság érdekében nem árt. Minden bizonnyal tőlem is meg fogják kérdezni merre voltam, valamit majd kitalálok. Időközben Rodrigez felállt és kicsit arrébb állt. Nem volt kétséges mire készül, egy gargantát nyit Hueco Mundoba. Én nem törődtem a körülöttünk lévő rendőr és mentőkocsikkal, ám ő végignézett rajtuk. Legközelebb nyilván nem rendezek ilyen kirohanást, de hidegen hagyott az emberek sorsa. - Négy nap múlva ugyan itt, ugyan ekkor. - Mondta nekem Therfor, mintha már évek óta ismernénk egymást. Boldogsággal töltött el ez az érzés. Talán azért, mert ő volt az első barátom, vagy talán azért mert arrancar volt. Nem tudom melyik a kettő közül, de örültem neki. - A legközelebbi viszont látásra. - Mondta nekem, majd távozott. Igen, négy nap múlva egy nagyszerű dolog fog velem történni, ismét. De most jobb lenne keresni egy hollowt és elintézni, majd rákenni az itt történt dolgokat. A biztonság kedvéért nem szeretném, ha kitudódna, hogy én intéztem el a három tagot. Hosszú ideig keresgéltem egy lidércet, de végül csak sikerült találnom. Éppen egy lelket akart volna felfalni, ám most nem volt kedvem megvárni, amíg végez az étkezésével, így kénytelen voltam megmenteni a lelket. Egy shunpoval a lélek elé kerültem, majd a frissen előkapott lélekölő kardommal védtem ki a hollow támadását. Az ellenfelem szája elkezdett vérezni és a fájdalomtól hátraesett. Úgy gondoltam jobb lesz neki megadni a kegyelemdöfést és a fejét levágva végeztem vele. Mivel nem jelent meg a "pokol kapuja", így tudtam, hogy egy örülttel volt dolgom, nem pedig egy életében is gonosz lélekkel. Hátrafordultam és végigmértem a lelket, akit át kell küldenem a lelkek városába. Rövid idő után át is küldtem, majd úgy gondoltam ideje nekem is távozni.
Mikor átértem a Tiszta Lelkek Városába hihetetlen sebességgel rohamoztam meg a szobámat. Tekintve, hogy nem volt kedvem beszélni feletteseimmel ez nem is volt meglepő. A szobámban nem volt semmi meglepő, össze-vissza heverő ruhák, romlott kaják a konyhában. A plafonon pedig vagy három palacsintának indult valami terpeszkedett. Talán holnap rendet csinálok, vagy holnapután, valamikor. A szobámba lépve újabb ruhák a padlón, ám itt nem voltak ruhadarabok. Ám tekintve, hogy itt tároltam a kimosatlan ruhadarabjaimat itt is hatalmas bűz terjengett. sőt valójában az egész házamban, de hát ez van. Nincs kedvem olyan helyen takarítani, ahol napi két órát töltök meg alszok. Na meg titokban reménykedem, hogy a shinigamik egyszer belefulladnak a bűzbe. Minden estre bementem lefürödni, majd az ágyba feküdve megpróbáltam elaludni. Négy nap múlva ...

//Kössz a játékot ^^//

Reggel korán keltem, legalább is a szokásos dél körüli órához képest korán. Egy ideig tétlenül köröztem a szobámban, mígnem a pici fejecskémbe nem született meg az ötlet, hogy mihez kezdjek magammal. Felkapva a magazint amit pár napja eltulajdonítottam, igen így volt. Nem lehet azt mondani, hogy loptam, hisz nem este történt és nem vették észre és a rendfenntartó erők sem üldöztek utána. Szóval azt magamhoz véve a fürdőszobába mentem. Kellemes hőmérsékletű vizet engedtem a fürdőkádba, azután egy kis ideig elsüllyedtem benne. Miután kobakom és mellső végtagjaim kibukkantak a víz alól lassan kezembe vettem a szerencsémre vízállónak tűnő magazint. Mire nem képesek manapság az emberek. *.* Olvasgatni kezdtem. Sok olyan dolog volt benne amit cseppet sem értettem, de a képek azok jók voltak. Tetszettek a ruhák. Ruhák... ruhák... szöveg... szöveg... szöveg... és nincs több szöveg. Mondhatni "kiolvastam" a magazint, így mivel több hasznát nem vettem csak könnyedén kihajítottam a fürdőszoba ajtaján. Tényleg nyitva hagytam az ajtót... habár a szobám ajtaja úgyis zárva van, meg ha valaki megpróbálna így is bejönni az rövid úton darabokban távozna. Hozzám ugyan egy perverz állat se merjen bejönni mikor fürdök. Legalább ezt az egy pillanatot szenteljék meg. Ezután az orromig elmerültem a vízben. közben azon gondolkodtam, hogy valamikor el kéne hagyjam a szobám nyújtotta menedéket és meglátogatni Cephalus-samát. Valami ajándékot is kéne vigyek, ha már ennyire késésben vagyok.
-Ajándék!
Kiáltottam fel és rögtön két lábra álltam a kádba, ez nem is lett volna rossz alapjába véve, csak a közben elvándorolt szappan sikeresen a talpam alá került. Pillanatok alatt elvesztettem az egyensúlyomat és visszazuhantam a kádba. Fejemet fogva kászálódtam ki a kádból és szárítottam meg magam ahogy tudtam, majd felöltöztem. Azt még mindig nem tudtam, hogy most honnan a fenéből szerzek ajándékot. Gondolkozz... gondolkozz... gondolkozz... Kis idő múlva megjelent a fejem felett az égő villanykörte. Vagy legalábbis gondolom, hogy ott volt, én nem láttam. A lényeg az, hogy rájöttem, hogy hol szerezhetek megfelelő ajándékot. Karakurában. Nem is tétováztam. A plüssök közül melyek a szobám állandó jellegű díszei és lakói nagy nehezen sikerült előszerketálnom a táskámat és a könyvecskémet. Ezek örök felszereléseim. Ezután még az ágy alól kiszedtem a kardomat, hogy ha netalántán be kell jutni valahogy, akkor legyen mivel és már indultam is. A szobámban nyitottam a gargantát sietségemben és máris a város utcáján találtam magam. Már csak egy megfelelő boltot és benne a megfelelő ajándékot kéne megtalálni. Az utcán való futás közben azon gondolkodtam, hogy vajon mit vehetnék az espadanak. Az embereket kerülgettem, ám a hirtelen megjelenő fiú igazán nem számított tényező volt és sikeresen beleszaladtam.
-Gome....masai....
Mondtam a földön ülve és felnézve a fiúra. Valami furcsa dolog miatt, a környezet már nem hatott az érzékszerveimre, miközben végignéztem rajta. Mikor a kardját észrevettem viszont ijedten ugrottam hátra.

Látszik, hogy rossz harcos lennék. Más nem bízna ennyire mások szavába és hiszékeny sem lenne ennyire mint én voltam, hogy ilyen könnyen bedőltem a fiú nyájas beszédének. Majd először megijedtem, hogy tényleg harcra kerül a sor hisz előhúzta a kardját. Ezután meglepett, hogy eldobta a fegyvert.
-Nem kéne így bánnod egy fegyverrel. Nem éri meg. Ha nem akarsz harcolni azt szépszerével is elmondhatod, hiszek neked. Ha nem tévedek shinigami vagy... és akkor nem hiszem, hogy tetszeni fog a kardodnak, hogy így eldobtad.
Szakítottam félbe a neve után, majd lenyugodtam kissé és elkezdtem lepallni a ruhám, hisz úgy látszik itt nem takarítják az utcákat. Közben elengedtem a fülem mellett a dezertálással kapcsolatos mondatot. Soha sem szerettem azokat akik nem képesek valahol megmaradni és elmennek máshova.
-Eliziana Aberquero... de hívj Elinek, mert hanem lehet, hogy felnyársallak...
Sóhajtottam... valamiért nem tetszett ez a túl nyájas beszéd nekem. És az sem ahogy végigmért. De nem baj, úgyis érdekel, hogy hogy nézhet ki egy shinigami szeme és ha így folytatja akkor meg is fogom nézni. Meg az egyik plüssömnek úgyis hiányzik az egyik szeme. Mondjuk varrni nem tudok, de majd megkérem Cephalus-samát ő biztos örömmel varja fel majd a szemet. Egyrészt, mert úgy hallottam, hogy szeret varrni, másrészt mert egy shinigami szeméről van szó.
-És téged, hogy hívnak?
Mivel nem szeretem ezért nem is vagyok képes nyájas beszédre. Kedves tudok lenni, de nyájas nem. Azt meghagyom azoknak akik képesek rá és akik előbb utóbb darabokra szakadnak, ha túlzásba viszik nálam...