*Hihetetlenek ezek a mai tinédzserek. Ha valóban shinigami lenne, nem merne egy hadnaggyal így szemtelenkedni. Különösen nem velem, hisz általában mindenki tudja, hogy nem érdemes velem packázni. sajnos nem tartozom a türelmes és jámbor emberek közé, akik tűrik, hogy szórakozzanak velük, én nem szoktam második esélyt adni senkinek. S sohasem halasztom el a lehetőséget, hogy Soul Society törvényeit szolgálhassam. Korrupt a világunk, ez tény, de én már letettem az eskümet Soul Society mellett, és nem vagyok egy a sok szánalmas kis ex-shinigami közül, akik azt hiszik, hogy önző érdekeiket maguk felé helyezhetik. Már több shinigami, köztük példás kapitányok is döntöttek úgy, hogy ott hagyják Seireiteit, ezáltal egy halálos bűnt elkövetve. Sajnos egyre többen döntenek így, és a fene sem érti, hogy miért is teszik ezt. Valószínűleg csak szimplán nem alkalmas nem hogy kapitánynak, de még shinigaminak sem, és gyávák voltak ahhoz, hogy ezt formális úton leadhassák. Bizonyára kényelmesebb a gyenge halandók között királyként élniük feleannyi munkával. Pusztuljanak.
Az egyik szemöldökömet alig észrevehető módon felvonom a kijelentésére, miszerint ő nem akar harcolni. Mégis én mikor állítottam azt, hogy harcolni jöttem ide? Csupán egy rendbontót és többszörös szabályszegést elkövető pondrót szállítanék el a 46-ok tanácsa elé, akik majd döntenek sorsa felől, és igen, nagy valószínűséggel halálra ítélnék. Az, hogy kénytelen volt ezért már a kisujját is megmozdítani, hogy a fiúra lőjön egy kidout, már egészen mellékes, ettől függetlenül esze ágában sincs komolyan harcolni egy ilyen méltatlan kis senkiházival. Valószínűleg beledöglene már egy erősebb kidouba is, és a srác feltételezésével ellentétben én nem vagyok gyilkos, nem gyilkolni jöttem, csupán végrehajtani. Ha azt hiszi, hogy nemes cselekedetként fogom elkönyvelni, hogy végzett pár hollow-val és elvégezte a lélektemetést néhány lelken, hát akkor nagyon téved. Látszik, hogy nem igazi shinigami, azokból már az akadémián kirázzák ezeket a gondolatokat. Meg persze azt is, miszerint akár csak esélyük is lenne egy rangban és erőben is jóval felette álló halálisten ellen.
Végül egy ritkán látott, tébolyult vigyor tűnik fel ajkain; az a fajta, gonoszságot sejtető vigyor, amivel nem szívesen találkozik az ember, de az én esetemben ez az egyetlen őszinte mosoly, amire képes vagyok.*
- Olyan erőre, amivel én rendelkezem, senki sem vágyik. - *válaszolom tömören vigyorom kíséretében, s el se rejtem a pár pillanatra fellépő őrületet. Egy kicsit eltompítja az agyam, s elhomályosítja azt, de nem érdekel. Ebben az állapotban szeretek amúgy is a legjobban… hogy is mondta a pondró? Harcolni? Fura, hogy ezzel a kifejezéssel él, amikor tudja, hogy esélye sincs ellenem. Már csak azért is, mert én vagyok az egyetlen olyan shinigami, aki egy ilyen zanpakutoval rendelkezik. Egyrészt Kagami nem lenne hajlandó mással megosztani az erejét és előbb nyírna ki engem, mielőtt megoszthatnám az erőmet akármelyik kis halandóval, másrészt pedig túl nagy a büszkeségem ahhoz, hogy ilyen alantas dologhoz folyamodjak. Még én vagyok az, aki az embereket kíméli azáltal, hogy nem hajlandó az erejéből átadni. Hiszen az én erőm maga az eleven téboly, a reiatsumban kering, a ez minden képességem forrása. Senki sem lenne képes hozzám hasonlóan irányítani ezeket az erőket.
Támadása kicsit váratlanul ér, mindazonáltal már ismét a teljesen közömbös arckifejezésem lesz úrrá rajtam, amiről semmit sem lehet leolvasni, amikor gyakorlatilag reflexből idézek meg egy megfelelő védekező varázslatot a „Bakodou 39: Enkosen” szavak kiejtésével. Gyakorlatilag egyfajta pajzsként használom, ám figyelemre méltó, hogy már majdnem meglepett, és arra késztetett a pondró, hogy egyáltalán foglalkozzak vele. Végtére is, rátámadt egy hadnagyra, szóval muszáj lesz megtorolnom. Kellemetlen, ugyanis ha lehet, élve akarom odahurcolni a 46-ok tanácsa elé. Bár talán az sem érdekelné őket, ha megölném.*
- Gyenge vagy. - *jelentem ki érzelmeket nem sugárzó, teljesen elhűlt hangon, hisz valóban csak a tényeket közöltem neki. Ha egyszerűen gyenge, akkor gyenge, de mit is vár egy igazi shinigami egy ilyen kis pondrótól? Mindazonáltal megmutatom neki, hogy milyen is egy igazi shinigami ereje, s megpróbálok a gyomrába rúgni rögtön támadása után, hogy utána mögé shunpozva, szabad kézzel vágjak rá egy erőset tarkójára arra a pontra, amit ha eltalálok, egyszerűen elájul. Nem fogom arra pazarolni az energiám, hogy még kardot is rántsak ellene.*

Este van, csillagos este. Eltűnődve a múltnak árnyain, nem megemésztve a magam mögött követő bánatot ,azon gondolkodom, hova visz ez a sors még. Az útnak van-e vége? Vagy csak el se kezdődött. Járom az éjszakát, hallgatom a sötét utcák hangjait. Ám akkor történik valami, egy kislány aki bevásárolt a sarki boltba elesik ugyanis csúszik az út mivel takony idő volt kora délután.
Sír sajnálom szegényt, odamegyek felsegítem.

-Szia fogd a kezem. Segítek.*nyújtom karom felé*
*a kislány szótlan elfogadja a segítséget feláll*
-A nevem Kaelina örvendek, téged hogy hívnak.*próbálom a bájos arcom mutatni neki*
-A nevem Senna Hytari örvendek köszi hogy segítesz.
-Ez a dolgom segítek ha tudok ,és szívesen.

-Köcci szia.*azzal elrohan haza*

*csak szótlan integetek. Majd sarkon fordulok ,és elnyel a sötétség.*

Csodás a város ahogy a lámpák fénye megvilágítva falakat visszatükröződik a járdára. Az éjjeli utam megtöri egy hang ami azt sugallja menni kell. Egy lidérc garázdálkodik az egyik szűk sikátorban. Gyenge kis lidérc. Útközben még a sikátor ellőt használva a családom hagyatékát kilököm magam a testemből, és rávetem magam.

*A lidérc gyarló sunyi arccal fél szemel befigyel, majd kitér*

-NA jó most elég legyen!!!!!!!!!*felemelem fegyverem megpörgetem majd elkiáltom mire kardom emgteszi a 360fokos fordulatott felveszi sikaiát.*
-Raitingu gouka inai fuguu, Tendou Jishin!!! (Gyújts fényt a sötétségben, Angyali Áldás)

A lidérc vonyit majd rámvetödik. A támadását egy preciz mozdulatal félrecsapva, lesujtó csapásra készülök. Felugrom majd a maszkját veszem célba.
A lidérc egy nagyon alsobrendű osztályból származott támadásom célbatalált a sötét lélek elpusztult.
Elteszem fegyverem féltérd állásban amikor egy ismeretlen kitt sose látam, megáll ellőtem...

Vonásaim önkéntelenül is a meglepődöttség maszkjába rendeződnek, azonban megpróbálom palástolni érzéseimet. Egy bólintással jelzem, miszerint ismerem az emlegetett személyeket, legalábbis Hitot igen. Ez a Shin fickó még biztos az előtt lépett le, hogy beköltöztem volna a raktárba. Kétszer is találkozott már a fajtámmal, de még mindig életben van. Elgondolkodtató, nagyobb erővel rendelkezhet, mint amire számítottam. Következő kijelentését egy mosollyal veszem tudomásul, hisz’ nem sok Nálam erősebb lény lézeng a dimenziók között. Türelmesen várom a választ feltett kérdésemre, ami hamar meg is érkezik. A férfi kigombolja fehér felsőjét, ennek köszönhetően láthatóvá válik az alabástrom bőrből kirívó egyes. Immár tudok parancsolni rakoncátlankodó arcvonásaimnak, azonban egyik szemöldököm még így is megemelkedik kissé. Ez megmagyarázza miért nem jelentkezett már hónapok óta Lucho. Valószínűleg megölte az előttem ülő arrancar, vagy olyannyira megsebesítette, hogy már képtelen a harcra. Mindenesetre a történések kezdenek egyre furcsább fordulatot venni, mai napomat nem épp így terveztem el. Egy vállrándítással tudomásul veszem anti-dohányosságát, viszont ettől Én még nyugodtan pöfékelek tovább. Valóban elég ironikus a helyzet, egy Vaizard és egy Espada alig pár méterre létezik egymás mellett, s mégse dőlt még össze semmi. További érdeklődésére egyelőre még nem adok választ, hanem acélkék tekintetem inkább az égbolt felé fordítom. Egy pillanatra lehunyom szemeimet, és miután a csikk pörögve elszáll ujjaim közül, szólásra nyitom számat.
- Sierashi Yuusuke vagyok… - mutatkozom be egyszerűen, nem tartom szükségesnek felsorolni régi címeimet. – Ismerek néhányat a „Nagy Tízesből”, teszem azt Cande-chant vagy az elődödet. Sajnálatos módon egyikükkel sem kötöttem szoros barátságot, de gondolom ez érthető is. Akkor még a Gotei 13-ban szolgáltam, ám azóta megváltozott egy s más. Így van, a harcot nem kerülhetjük el. Nem sok értelme van már az életemnek azon kívül, hogy egy megfelelő ellenfelet keresek magamnak, aki talán elég hatalommal bír a megölésemhez. Ne értsen félre, nem akarok meghalni, azonban szerintem mindenkiben ugyanez az érzés motoszkál, ha a küzdelem szerelmese.
Rögtönzött monológomat egy rövid kacajjal zárom, ezt követően lassan előhúzom katanámat rejtekéből. A hideg acél sírva kúszik elő a sayából, ezüstös élén rögtön megcsillan a napfény. Dotonryuu szokásos pompájában ragyog, tökéletes, mint mindig. Nem félek különösebben az előttem álló harctól, fagyos tárgyilagossággal nézek szembe a jövővel. Ha itt elbukom, az csak azt bizonyítja, hogy nem voltam elég erős. Megvárom, amíg ellenfelem is előhúzza saját fegyverét, mivel úriemberek között ez így szokás. Nem számítok könnyű küzdelemre, hisz’ mégiscsak a Primerával állok szemben. Már Luchóval is meggyűlt a bajom, szóval nem szabad nagyképűen elhamarkodott döntést hoznom. Lassan sétálni kezdek áldozatom körül, kardom hegyével vékony barázdát rajzolva a betonba. A vas szikrázva serceg az aszfalton, azonban éle még ettől sem fog kicsorbulni. Százharminc év alatt még senki sem tudta kettétörni lélekölőmet, pedig nem egyszer sodródtam már a halál árnyékába. Kétségtelenül lelkem legkeményebb darabjából kovácsolódott, nem túlzok, amikor azt mondom: Elpusztíthatatlan. Úgy döntök, eleget járkáltam már, ideje támadásba lendülnöm, mielőtt Adán még bealszik. Elég lassú villámtánccal indulok el beszélgetőpartnerem felé, s könnyed szúrásokkal kezdem el bombázni. Nincs igazi akarat ezekben a csapásokban, egyelőre még csak tapogatózom, megpróbálom felmérni az erejét. Mindig is a vívásban voltam a legtehetségesebb már az Akadémiai éveim során is, ezért ezen a területen nehéz felvenni Velem a versenyt. Ámbátor lehet Ő is e küzdésfajtára specializálódott, ami igencsak érdekes kihívás lehetne számomra. Viszont ha illúziókat használ, akkor bevallottan hátránnyal indulok. Egy laza vágással megkísérlem elmetszeni a torkát, de biztosan kivédi ezen próbálkozásomat vagy egyszerűen eltáncol előle. A kezdeti stádiumban még nem akarom felvillantani az összes ütőkártyámat, így is ismeri már hollowom minimális erősségét. Zanpakutuoink süvítve szántják a levegőt testünk körül, néha-néha összeakadva szikrázó fénytüneményt eredményeznek. Miután meguntam a felesleges kaszabolást egy méretes ugrással kb. tíz méteres magasságba tornázom magam, s mutatóujjamba lélekenergiát koncentrálok.
- Bakudou 61: Rukujyoukourou! – kiáltok fel, mivel úgysem mond semmit ellenfelemnek ez a három szó. A kidou szólítását követően hat fénypallos fog materializálódni a semmiből, hogy ezt követően béklyóba kössék a hollowot. Ez az általam ismert egyik legerősebb ártalmatlanító módszer, ezért remélem lesz valami hatása. Abban az esetben, ha sikerül csapdába ejtenem, shunpómat segítségül hívva jelenek meg mögötte, majd nemes egyszerűséggel egy szép vágást rittyentek a háta közepére, pontosan a két lapockája közé. Ellenkező esetben elpazaroltam egy nagyobb adag reiatsut, de nem csüggedek. Tovább folytatom a támadást, ám ezúttal kizárólagosan a végtagokra koncentrálok. Finom csuklómozdulatokkal operálok, talán még le is tudom fegyverezni Adánt egy váratlan kombinációval. Jól érezhetően vibrál körülöttünk a lég, a szellemi részecskék sikoltozva könyörögnek felszabadításért.

Az hagynán hogy megesik összefut a sötétben az ember valakivel. De hogy kettővel?

-Szia hamár ien szépen bemutakoztál. A nevem hytari Takeda Kaelina számüzött , avagy exshimigami ha jobban tetszik. De ki a másik?*fél lábam hátra teszem cipöm orán megálok majd csáposam ajkamhoz emelve a kezem ujjamal rámutatoka másik tagra.

Az éjszaka kicsit melegebb lett amitn megjelent a két tag. Kialakult egy érdekes Delta háromszög a kis utcában. Csak úgy fort a levegő. Gondolkozni kezdtem , ha az egyik barátságos talán a másik is az.Agyalok, agyalok, agyalok. Ekkor leesik.

-Mit mondtál? Tízes osztag tisztje??? Hogy van hofehérke:D*elkezdek nevetni hisz tudom kire gondolok.*

-Ugye egyikötök sem rám vadászik?*teszem fela kérdést két irányba miközben az egyik tagtól még mindig a választ várom*

Örülök, hogy ilyen szinten sikerül megértenünk egymást, ám ez nem akadályoz meg abban, hogy teljes erőbedobással küzdjek. Elégedetten konstatálom, amikor a fénypillérek közrefogják, azonban mégse tudok Neki egy komolyabb sérülést okozni, mivel gyorsan kiszabadítja kardforgató karját, s egy elegáns mozdulattal blokkolja próbálkozásom. Szerencsémre azért nem ússza meg szárazon, mert a fehér egyenruhát hamar bepiszkítja a rubintvörös vér, ami a csuklóján ejtett vágásból indul ki. Ebből levonom a következtetést, miszerint még mindig piszkosul jó vagyok. Ellenfelem szemeiben némi hitetlenkedést is fel vélek fedezni, látszólag meglepte a korai sérülés. Balomat lazán zsebembe rejtem és nyugodtan várom, amíg kifújja magát. Nagyobb lendülettel vetődik Felém, ennek köszönhetően lábai alatt beszakad a beton. Mozdulatlanul szemlélem ténykedését, s amikor kijön a pörgésből, magabiztosan védem ki csapását. Térdemet kissé behajlítom, ezzel vezetve le a töménytelen mennyiségű erőt, amely a támadásból származott. Gyorsan kiderül az elterelés ténye, viszont nem tudok védekezni a számomra ismeretlen technika ellen. Kéken lángoló láncok tűnnek elő a semmiből és szorítják karjaimat a testem mellé, kormos csíkokat égetve felsőmbe, valamint karjaimba. Valószínűleg úgy működik, mint az előző Kidoum, szóval radikálisan növelni kezdem a reiatsumat, eközben Adán ismét búgócsiga módjára közeledik Felém. A láncok hirtelen lefoszlanak Rólam, ám sajnálatos módon elkéstem. Kardom egy lomha csapásával kellően lelassítom a forgást, azonban az ütközés már elkerülhetetlen. Halk szisszenéssel veszem tudomásul az acél érintését mellkasomon, miközben nagyobb porfelhő kíséretében csúszok hátrafelé. Katanámat erőteljesen a betonba vágom, ebből adódóan pillanatok alatt megállok.
Egyetlen pillantással megvizsgálom a sérülés mértéket, s nyugtázom magamban elhanyagolhatóságát. Ezzel ellentétben pólóm tökéletesen tönkrement, közepén egy méretesebb lyuk díszeleg. Lélekölőmet bedugom a ruhaanyag alá és nemes egyszerűséggel kettévágom azt. Így már láthatóvá válik az arrancar akciójának eredménye, viszont kétségtelenül nem azt fogja látni, mint amire számít. Bőröm ugyan megsínylette a találkozást, de csak néhány horzsolás éktelenkedik rajta. Egy gyengébb személyt biztosan felaprított volna ez a kombináció, ezért hálát is adok harcmániámnak, ami ilyen magas szintre emelt. Rövidesen ismét kiegyenesedem és készen állok a következő körre. Villámtáncomnak köszönhetően szinte alig látható mozgással indulok meg az Espada felé, eközben fogást váltok Dotonryuu. A penge hegye immár a talaj felé mutat, azonban nem ekképp akarok különböző csapásokat kivitelezni. Kardom egy döfésével megkísérlem átszúrni lábfejét, ezzel gátolva meg a helyváltoztatásban. Természetesen el is léphet előre, ám akárhogy is legyen, lélekenergiát koncentrálok a bal mutatóujjamba, amit ezt követően a vállához érintek.
- Hadou 04: Byakurai! – szólalok meg emeltebb hangon, s szavaim következtében egy sokkalta erősebb fényvillámot tudok útjára indítani, mintha hangtalanul idéztem volna meg. Terveim szerint eme kis ajándék szépen kilyukasztja a férfi vállát, így okozva egy kellemetlenebb sérülést számára. Nem tudom milyen erős is lehet hierroja, ezért egy szaltóval máris mögötte termek, azután egy fordulatból indított suhintással akarnám derékban kettémetszeni a Primerát. Remélem, valamilyen módon megmenekül az általam teremtett kelepcéből, mivel még alig kezdtünk el harcolni és nagyot csalódnék Benne, ha ilyen hamar elhullana. Támadásaim után egy nagyobb szökkenéssel eltávolodok a srác közeléből, ezután egy szeméttároló konténer tetejére érkezek, tökéletes egyensúlyérzékkel. Egy pár másodpercre kizárom magam körül a külvilágot, nem is foglalkozom veszélyes ellenfelemmel. Újabb szál cigarettát varázsolok elő, s illesztek ajkaim közé. Néma démonmágiával tüzet gyújtok kézfejemen, majd egyik lángoló ujjammal meggyújtom a dohányrudat. Az attrakciót követően néhány rázással eloltom az előbb is említett testrészt, mintha csak valami gyufa lenne. Botorságnak tűnhet a lélekenergia efféle pazarlása, azonban Nekem rengeteg van még belőle, így nem érdekelnek az ilyen aggályok. A Daitenshi nyakékében is felhalmozódott már egy kisebb adag reiatsu, melyet akkor is tudok majd mozgósítani, ha a sajátomból teljesen kifogytam. Ám mivel erre igen kevés esélyt látok, magabiztosan tekintek le a lidércre. Hosszan fújom ki a lent tartott füstöt, kiélvezve annak minden keserűségét. Másokkal ellentétben, Én igenis szeretek pofázni harc közben, mivel a csipkelődésekkel és beszólásokkal könnyedén meg lehet zavarni a koncentrációt, amiből pedig hibák sorozata következik.
- Érdekes a stílusa… - jegyzem meg félvállról, míg ismét beleszívok az energiarúdba. - A forgás lendületét kihasználva gyorsítja fel vágásait, amik ezt követően sokkal erősebben lesznek, mintha csak egyszerűen odacsapna. Ellenben egy gyorsabb ellenfél könnyedén rést találhat a pörgés közben a védelmén és higgye el, ezt Én is meg fogom találni!
Hangom egyáltalán nem fenyegető, csupán tényeket közöltem. Rájönni mások gyengéjére olyan Nekem, mintha levegőt vennék. A kezdetektől fogva, ösztönszerűen tudtam kiválasztani a legmegfelelőbb stratégiát, mellyel már könnyedén végezhettem az utamba kerülő hollowokkal. Persze egyenrangú ellenfeleknél ez nem olyan egyszerű, mert a párharc másik résztvevője is hasonló képességekkel bírhat, így téve keresztbe próbálkozásaimnak.

*elmosolyodtam, arcomra nyugodt mosoly ült, amint megtudtam nem fog vér folyni*
-Köszönöm hogy lehigadtál tudod az eröszak csak még több erőszakot szül.Sokat megéltem, sokat látam már. Korupciót is mivel, szálka voltam valakinek szemében.
dühös gondolatt fogott el az illető iránt akinek sorsom köszönhetem.Majd nem birtam magamal megszoritottam kardom markolatátt és beleorditottam az éjszakába egy nevet.
-ICHIMARUUUUUUU!GIIIIN!*remeget a kezem a markolaton.
Fura gondolat sorok jártak az agyamban hol Rajinre hol Retasura pillantottam.
-van egy vérbeli shinigamink, meg két kivülállónk. Sztem probáljunk együtt dolgozni...
*mondtam bizakodva, remélve hogy hajlanak az ötletre*
*Ekkor egy furra érzés fogott el ekkora lélek csoporosulást nem éreztem tudtam hogy ittvanak. A kardom hoz nyultam nem cicoztam. Megfordultam tudtam más lesz. Nekiiramodtam félkézel Retatsu válába kapaszkodva átugorva a válla fellet majd kardom kirántva végül azt szolitva lecsaptam a lesben álló lidércet amely nem egyedül volt.*
-Körbevettek!Vigyázatok!*egy támadása elől ugrok el, pont egy másikba szemem sarkából látam ennek nem lesz így jó vége döntöttem*
-Fuguu itto chirasu kyasha(Sötétséget oszlató tiszta fény).*Kardomból amit a lidérc felé lenditek egy fénnyaláb tör ki ami elpusztitja a csufságot*
A harc hosszúnak igérkezik anyira hogy az kiszámithatatlan sokan vanak az ellenségek valoságos túlerő. Jönek, jönek vagy egy tucatnyian vannak. Keserü harc de gyorsan folyik amint két ujdonsult társam is becsatlakozott. Mivel Ichimaru szóba jött fütött a harag aminek ellenségeim láták kárát, miközben váll váll vetve küzdötem Rajinel ,és Retatsuval.

//Eddig nem szóltam, de már nem tudom tovább nézni... Tartózkodjunk a felesleges sorközök, és az indokolatlanul sok írásjel használatától. Hidd el nem lesz tőle szebb és igényesebb a postod, ha optikailag nagyítod fel, és nem lesz erélyesebb a felkiáltás ha millió írásjelet teszel utána - Kawazoe Hanae globális moderátor//

Jól következtettem, mivel ugyan lábát képes elrántani pengém hegye elől, de ezzel elveszíti azt az időt, amivel kitérhetett volna a Kidoum elől. A hófehér villám fényesen izzik fel, ámbátor nem láttam a férfi másik oldalán távozni. A kettészelést is könnyedén hárítja, ahogy katanámra lép, majd onnan egy sonidó segítségével a közeli épület tetejére vonul vissza. A vér jól láthatóan kezdi eláztatni uniformisát, viszont még mindig nem tudtam számottevő sérülést okozni Neki. Az előbbi akciómmal megkíséreltem kiiktatni a kardforgató kezét, azonban nem volt szerencsém. Jól láthatóan tökéletesen tudja használni sebzett testrészét, ráadásul még viccelődni is van ereje. Míg Én cigarettám elszívásával foglalatoskodom, addig Ő rögtönzött kötést eszkábál a vállán tátongó lyukra. Elhanyagolható semmiség igazából, hiszen a rés átmérője nem lehet több két centinél. Mondjuk, ha sikerült volna csontot találnom, az biztos elég zavaró lett volna számára. Lassacskán dohányrudam végére érek, eközben ellenfelem is befejezi önmaga kezelését. Elégedett mosollyal veszem tudomásul válaszát, mely szerint rátapintottam stílusának lényegére. Ámbátor a szemeiben tükröződő villanás az mutatja számomra, hogy csak részben van igazam. Következő kijelentésére csupán a hitetlenkedés kifejezése vegyül a vigyorgásba, valamiért nem tudom komolyan venni. Már Seireiteiben is a leggyorsabb kapitány voltam, s sebességemből azóta sem veszítettem. Jelenlegi szintemen talán még képes lehet tartani az iramot, viszont Shikai-Bankai aktiválást követően már kétlem. Testalkatomnak hála a légellenállással sincsenek problémák, így gyorsabban vagyok képes helyet változtatni, mint a gondolat. Adán-sannak nagyon hajtani kell majd, ha gyorsaság terén akar lefőzni.
Hirtelen támadásba lendül és pillanatok alatt előttem tűnik fel. Kissé elbíztam magam, legalábbis a combomba fúródó acél érintéséből erre tudok következtetni. Kifejezéstelen harccal lépek egy jobbra, nem törődve a lábamba hasító fájdalommal. A nyakam irányába közeledő vágást kardom anyaggal bevont végével térítem el, míg a gyomrom felé közeledőt könnyedén csapom félre. Az arrancar az egyik közeli villanyoszlopra pattan, majd onnan kölcsönözve kellő lendületet lő ki ismét irányomba. Lélekölőmet reflexszerűen emelem védekezésre, ám a csapás nem onnan jön, ahonnan számítottam rá. Az utolsó pillanatban a Primera újra használja sonidóját, s fölöttem jelenik meg. Néhány másodpercig eljátszom a kitérés gondolatával, de hamar elvetem ezt az ötletet. Habár hatalmas suhintással támad, mégis képes lehetek blokkolni. Ellentétes irányból, lentről felfelé indított vágással parancsolok megálljt a másik fegyvernek. A két monumentális erő összecsapásának köszönhetően összesűrűsödik a levegő testünk körül, mintha valami vákuum szívná el a környezetből. Fogaimat csikorgatva tartom magam, de a lábaim alatt fekvő gyenge aszfalt nem Nekem kedvez. Hangos morajlás hallatszik, azután egy méretesebb kráter keletkezik kettősünk körül. Jobbom elernyed egy másodpercre, ezzel közelebb engedve magamhoz a lidércet, ám erre igazából csak azért volt szükség, hogy kellő lendülettel tudja visszalökni. Hiába taszítom el, jól láthatóan három lépés távolságra marad, mivel inkább a közelharc lehet az erőssége. Nos, szerencsére a távolsági küzdelemben is elég profinak mondható vagyok, szóval ideje még jobban kihasználnom e tulajdonságomat. Egy shunpóval kitérek pengéje elől, azután lélekenergiát koncentrálok a bal mutató-és középsőujjamba.
- „Ó, Nagyúr a hús és csont burka, minden teremtmény, szárnyak suhogása, Te, ki az Ember nevét hordozod, faragj iker lótuszt egy fényét vesztett kéklángon. És várj, míg a lángoló tűz eléri a távoli mennyországot.” – kántálom alig hallhatóan az idézést, amit már nagyon régen mondtam fel. A fentebb említett testrészek ezüstkék fénnyel világítani kezdenek, s egy szempillantásnyi idő alatt elérik a kellő töltöttségi szintet. - Hadou 73: Souren Soukatsui!
A parancs hatására pusztító fénysugár indul el, melynek célpontja az alant álldogáló Espada. Szinte a legerősebb támadó démonmágiámat engedtem Rá, így remélhetőleg többet ér majd, mint az előbbi Byakurai. Amíg Adán a közeledő technikával foglalkozik, addig Én egy újabbat készülök aktiválni. Elmémbe a „Hadou 50: Rei no Kuron! ” kidou neve úszik be lomhán, aminek köszönhetően két tökéletes másolat jelenik meg Rólam. Rendelkeznek a tudásommal a harc terén, habár kb. csak erőm harmadát birtokolják, ezért egy halálosabb seb következtében egyszerűen semmivé válnak. Ezen idő alatt dobhártyaszaggató robbanás megy végbe, ami a lángoló energianyaláb esetleges célba érését jelenti. Néma parancsokkal jelzek két hasonmásomnak, majd mindhárman bevetjük magunkat a keletkezett füstfelhőbe. Megpróbálom a rossz látási viszonyokat, valamint túlerőmet kihasználva felülkerekedni. A hollowtól pár méterre megtorpanok, először „segédeimet” küldöm be a darálóba. Valószínűleg nem lesznek hosszú életűek, de nem is ezért teremtettem őket. Egyszerre támadnak, egy-egy szúrást elindítva a férfi lábikrája és tüdeje felé. Kétségtelenül könnyű lesz hárítania, viszont ezek csak elterelésként szolgálnak. Míg ellenfelem ezzel van elfoglalva, addig egy villámtánccal ösztönzöm magam mozgásba, s a második lépést követően egy szökkenéssel kerülök egyik klónom mögé. Különösebb szívfájdalom nélkül döföm át „önmagam”, hisz’ Dotonryuu hegye pontosan Adán szívére mutat jelenleg. A másolat semmisé lesz előttem, ennek köszönhetően még több lendületet tudok belefektetni a támadásomba.
~ Most megvagy!~ - villan fel előttem a diadalittas gondolat, ami lehet túl korai lesz. Biztos rengeteg trükk van még a tarsolyában, ezért meg sem próbálok kesztyűs kézzel bánni Vele. Ellenben akár meg is ölhetem, az sem okozna különösebb fennakadást számomra. Egy érdekes beszélgetőtársat veszítenék el, azonban egyszer úgyis szembekerülnénk a harcmezőn, s jobb előbb letudni az összecsapást, s eggyel kevesebb gonddal megmérkőzni a csatában.

Különösebb érzelemkifejezés nélkül veszem tudomásul Kidoum, valamint szúrásom sikerességét. Igazából a Souren Soukatsui kevésbé sebezte meg, mint gondoltam, ám jól van ez így. A döfés kicsit mellé ment, de még így is tetemes mennyiségű vért tudok vele előcsalogatni a férfiből. A rubintszín testnedv katanámra fröccsen, valamint az arrancar ruhájára. Balomat zsebembe csúsztatom, azután lassan elkezdem kihúzni a hollow mellkasából fegyverem. Nagyképűségemért hamar megkapom a büntetést, amikor ellenfelem a már korábban is használt akadályozó technikát alkalmazza újra. Karjaim ismét az oldalam mellé szorulnak, azonban most már tudom, miképp kell kitörni a béklyókból, így csak idő kérdése, hogy sikerrel járjak. Eközben Adán eltántorog a közelből, jól láthatóan megviselte az előbbi két támadás. Reiatsumat növelni kezdem, miközben a lidérc egy új képességét villantja fel előttem. A koncentrált lélekenergia mennyiségéből ítélve semmi jóra nem számíthatok, ezért fizikai erőmet is segítségül hívom a szabaduláshoz. A lángoló láncok a bőrömbe marnak, ennek ellenére csak tovább feszegetem azokat. Egy-két égett csík nemigen számít, főleg, ha épp darabokra próbálnak robbantani. Fémes pendülés kíséretében kerekedek végül felül a mágián ismét, ámbátor megint kifutottam az időből. A Cero szó elhangzására felkapom a fejem, mivel egy gömb indul el Felém, nem pedig a megszokott sugárnyaláb. A sötétkék színben pompázó támadás hihetetlen sebességgel közeledik irányomba, s a minimális távolság miatt kitérni sincs lehetőségem. Ha mindez nem lenne még elég rossz, beszélgetőpartnerem rátesz egy újabb lapáttal. A golyóból további vékonyabb fénysugarak csapódnak ki, melyek kinézetűk ellenére biztos kemény pusztító erővel bírnak.
Mivel Zanpakutuom elég messze van, így nem tehetek mást, mint megpróbálom puszta kézzel megvédeni magam. A kisebb sugarak gond nélkül az enyészetté lesznek, amint találkoznak az aurámmal, ám a nagyobb halálosztóra ez már nem lesz igaz. Egyszerű alapállást veszek fel, jobb lábamat előre teszem, míg a hátsóval kitámasztom a testem. Kisebb harci ordítást követően kísérlem meg tenyereimet egymás mellé téve meggátolni, hogy ropogósra süljek, mint egy grillcsirke. Monumentális robbanás rázza meg a környéket, majd mindent elönt a füst. Köhögve botorkálok ki a detonáció középpontjából, ezt követően kifulladva támaszkodok neki a közeli épület falának. Futó pillantást vettek alkarjaimra, amelyek ugyan feketéllenek a koromtól, de nem károsultak számottevően. Felsőtestemről ugyanez már nem mondható el, mivel a korábbi égési sérülések mellé egy nagyobb, kör alakú is csatlakozott pont a szegycsont környékén. Pólóm csupán nyomokban emlékeztet régi önmagára, ezért egy-két rántással le is tépem magamról. Ezen idő alatt a Primera összeszedi fegyverét, így jobbnak látom, ha Én is hasonlóképp teszek. Elmém egy gondolatcsápjával kinyúlok lélekölőm felé, ami ezt követően megelevenedik, s villámgyorsan a markomban terem. Szerencsére a Shikaiom egyik képessége miatt képes vagyok egy alapvető telekinézisre, viszont ez csak katanámra érvényes. Pedig biztos nagyon jól állna a Jedik köpenye, ámbátor nem támogatom a zöld bőrt és a nagy füleket. Bocsi Yoda mester, de maradok inkább Vaizard. :/ Muszáj pár pillanatra pihennem, mivel a Cero hárítása igen sokat kivett Belőlem. Az utolsó másodpercben egy Shakahouval szétrobbantottam a gömböt, ebből adódóan tudtam a sérülések mértékét lecsökkenteni. Kétségtelenül sokkal rosszabbul jártam volna, ha az az izé telibe kap.
~Ehh, ezt nem gyengén benéztem… ~ - korholom magam figyelmetlenségemért gondolatban, majd felegyenesedem. Nem törődve a mellkasomat feszítő érzéssel lépkedek közelebb Adán-sanhoz, mivel még nem ért véget az összecsapás. ~Ki kell valahogy kényszerítenem Belőle, hogy a teljes erejét bevesse. A legtöbb támadásom gond nélkül eltalálta, pedig Neki kellene a legerősebb létező arrancarnak lennie. Talán ennyivel gyengébbek Las Noches pribékjei, mint ahogy emlékeztem volna? ~
Elgondolkodva köpök ki oldalra egy adagnyi véres nyálat, valószínűleg elharaptam a nyelvem a nagy erőlködésben. Dotonryuut egy elegáns pörgetéssel támadóállásba fordítom, ezután villámtáncomnak köszönhetően egy szemvillanásnyi idő alatt eltűnők eddigi helyemről és előtte jelenek meg újra. Fegyverforgató öklömmel akarnám állcsúcson vágni, s ahogy elvesztette egyensúlyát, egy csinos kis vágást kanyarítani mellkasára. Az akció sikerességével mit sem törődve pördülök ki jobbra, aztán reiatsut koncentrálok szabad kezembe.
- Bakudou 09: Geki! – szólalok meg emeltebb hangon, egy csettintéssel szabadjára engedve a blokkoló mágiát. Terveim szerint e gyenge Kidouval le tudom annyira lassítani a mozgását, hogy ne legyen képes kellő gyorsasággal elmozdulni csapásaim elől. Egy nagyobb szökkenés kíséretében kerülök mögé, azonban szerencsétlen módon pont a sérült lábamra érkezek, mely nem képes megtartani a súlyomat. A sebből tetemesebb mennyiségű vér fröccsen ki, szerencsétlenségemre biztos valami artériát szúrt keresztül. Fogaimat csikorgatva helyezem át a súlypontom, ezzel minél kevésbé terhelve a szinte használhatatlanná vált testrészt. Mindenesetre shunpóban nem zavar, ámbátor gyorsaságom csökkenni fog. Mentve a menthetőt fordulok meg tengelyem körül és egy vízszintes vágással szeretném elválasztani a fejét a nyakától.

A csapásom célt téveszt, s a férfi dereka helyett csupán egy számomra ismeretlen fénytechnikát sikerül félbeszelnem. Mielőtt bármit csinálhatnék egy sonidó segítségével eltűnik a közelből, azután Barák egy kisebb armadáját zúdítja a nyakamba. Mozdulatlanul szemlélem az irányomba száguldó mélykék gömböket, miközben egy fáradt sóhajtás hagyja el mellkasom. Zanpakutoumat kissé feljebb emelem, aztán gyenge csapásokkal minden olyan lövedéket eltérítek, ami veszélyeztetheti a testi épségemet. A célt tévesztett gömbök mellettem, valamint mögöttem csapódnak be, zavaró füstbe borítva ezzel ismét a területet. Szerencsére már nem a szemeimre hagyatkoztam, hanem reiatsu-érzékeléssel lőttem be az életemre törő golyók helyét. Ebből kifolyólag néhány ugyan eltalál, ám az okozott sérülés elhanyagolható, szinte meg sem érzem őket. A gyilkos esőnek hamarosan vége szakad, s Én kilépve a ködből szembetalálom magam öt darabbal az előbbi lándzsás cuccból. Egy laza kézmozdulattal indítja el Felém őket, sebesebben a gondolatnál. Különös módon mégsem érzem, hogy menekülnöm kellene, inkább megpróbálom feltartani Adán-san újabb gyilkossági kísérletét is. Lélekenergiát koncentrálok magam elé, ezt követően elmémen átszáguld a „Bakudou 81: Dankuu!” parancs, aminek köszönhetően láthatatlan fal képződik előttem, ami könnyedén feltartja a Lanza Rojákat. Pajzsom a találatot követően több ezer darabra robban és ebben a pillanatban azt kívánom, bárcsak maradt volna még egy kicsit. Zúgva egy méretesebb Cero igyekszik szétégetni, ráadásul már megint nincs időm kitérni. Kétségtelenül nem ez az Én napom. Talán túlságosan lelassultam volna vagy a Primera gyorsabb a megszokott ellenségeimnél? Halk szitkozódás közepette vágom a földbe lélekölőmet, majd fennhangon elkiáltom magam.
- Me ga sameru, Dotonryuu! Suna no Fusegu tate! – szavaim hatására rögtön aktiválódik kardom Shikaija, ami egy gyors átalakulással is jár. A keresztvason egy faragott sárkányfej domborműve rajzolódik ki, a penge pedig megvastagodik és sziklaszerűvé válik. Nem sokáig lehet gyönyörködni benne, mivel második felszólításomnak hála ezernyi darabra robban, azután egy erős burkot képez körülöttem. A becsapódás pillanatában félő, miszerint a fal áttörik, azonban mielőtt ez megtörténne, hidegvérrel megérintem a „tojás” belső oldalát, s szemeimet lehunyva további lélekenergiát áramoltatok bele. A találat helyén vörösen izzani kezd a kő, de szerencsére kitart. Néhány másodpercig még fülelek, hátha további támadások is érkeznek, azonban minden csendesnek tűnik. Feszülten bontom meg egy pillanatra védelmem, majd miután kellő távolságban tudom az Espadát, egy gondolattal ismét poralakba változtatom lélekölőmet. Biztos nem számított rá, hogy túlélem ezt a kombinációt, ám sajnos csalódást kell Neki okoznom. Mindenesetre hamarabb elérte célját, mint Én, mivel sikerült kikényszeríteni belőlem az első szintet, amíg Ő még mindig alapszinten küzd. Szám szélén fanyar félmosoly árnyéka játszik, hisz’ régen fordult már elő ilyesmi Velem. Másrészről saját maga alatt vágja a fát a lidérc, mivel most már az eddiginél is kétszer gyorsabb vagyok. Jobbomat derékszögbe állítom testemmel, azután egy csuklómozdulattal intek a Földsárkány „pikkelyeinek”, hogy ismét alkossanak fegyvert a kezembe. A kőszilánkok készségesen indulnak el a megadott irányba, aztán ismét egységes felületet alkotnak. Elegánsan mellkasom elé pördítem a szablyát függőlegesen, ezt követően az arrancarra mutatok vele.
- Gratulálok! Az Ön ereje lenyűgöző! – hajtok fejet beszélgetőpartnerem jártassága előtt, mivel elvitatni Tőle ezt az erényt igazságtalan lenne. – Ha kapitányságom ideje alatt találkozunk, biztos nem lettem volna képes legyőzni… Ám mostanra ez az impozáns tudás is kevés ellenem. Mert igazából… - itt egy kis szünetet iktatok be, mely alatt immáron követhetetlen shunpómat segítségül hívva Adán-san mellett jelenek meg és balomat a vállára helyezem - …már látom a kettőnk közötti különbség nagyságát.
Nevetve kapom el karom biztosan bekövetkező csapása elől, azután néhány méterrel arrébb szökkenek a levegőben. A tűző Nap forró sugarai tőrként döfködik a bőröm, nemigen jártam kint mostanában a napfényen. Az üres kezemen tekergőző sárkányalakú heg fehér izzással emelkedik ki környezetéből, örök időkig emlékeztetve arra a bizonyos esetre a Király szemével. Fejem megrázásával elhessegetem a zavaró gondolatokat, most koncentrálnom kell. Zanpakutuom fenyegetően feljebb emelem, aztán egy villámtánc segítségével szelem át a közöttünk lévő távolságot. Néhány méterrel áldozatom előtt kicsit lassítok az iramon, eközben orrom alatt egy újabb parancsot mormolok el.
- Sabaku no Arashi! – motyogom alig hallhatóan, ennek köszönhetően pengém ismét darabjaira hullik és gyilkos fergetegként indul el Adán felé. Shikaiom másik képességének köszönhetően sebességem a duplájára nőtt, ezért egy újabb szökkenéssel termek előtte, s mivel a pengék Engem nem sebeznek meg, különösebb félelem nélkül indítok el egy jobb horgot a gyomorszája felé. Ha az ütés erejétől összegörnyedne, egy könyökcsapással kísérelném meg földre vinni.

" A Renegát a Primera ellen! - avagy a Sárkány és a Farkas találkozása "

Yuusuke-san egy erős védőpajzsot vont maga elé, amelynek segítségével hárította a Lanza Rojákat. A barák alig értek valamit ellene, de ezzel nem is volt különösebb probléma. A feladatukat beteljesítették, noha nagy szerepet túlzottan nem kaptak. A kis gömbök sosem voltak a kedvenceim, jóformán semmit nem értek már az olyan ellenségekkel szemben, akikkel szerény személyem találta szemben magát. No, de a cero lövése közben elértem, amit kívántam. Egy hosszadalmasabb parancsszó hangzott el, rögtön tudtam, ezzel alkalmazta a Zanpakutoja shikai képességét.
- Nocsak, Yuusuke-san... Hát végül rászántad magadat erre is.- mosolyodtam el gonoszan, mialatt lehunytam rideg, kék szemeimet. Egy pillanat alatt hullt szét a fegyvere, valamint alakult át egyfajta védőréteggé, melynek segítségével visszaverte a sugarat is, amit küldtem felé. Látványos egy Zanpakutoja volt, még életemben nem láttam ehhez foghatót, hiszen tudta változtatni annak halmazállapotát. Ez igazán tetszett nekem, talán saját magamnak is elfogadtam volna egy hasonlót, csakhogy én nem voltam shinigami... Valószínűleg már soha nem is leszek az, viszont már hallottam olyan arrancarokról, akik csatlakoztak a halálistenekhez. Sőt, egyiküket közelről is ismertem, de hogy életben volt-e még ezekben a napokban, arról nem voltam pontosan tájékoztatva.
~ Szóval Dotonryuu, mi? Nem emlékszem rá, hogy harcoltam volna idáig föld elemű lélekölővel, úgy látszik ennek is eljött az ideje.~ gondoltam magamban, mikor a férfi beszédbe kezdett. Eleinte dicséretnek indult a dolog. Tisztelettudó illetőhöz méltóan, viszonoznom kellett a kedvességét.
- Megtisztelő ezt hallani, egy magafajta szájából.- bólintottam a vaizard irányába, majd a kapitány múltját is belevonta a részletekbe.
- Ne aggódjon! Tudtommal azokban az időkben én a 8. espada voltam, tehát akkor is valahogy így állnának a dolgok.- közöltem vele, miközben jobb kezemmel finoman integetni kezdtem, a ballal meg megvakartam a tarkómat. Kissé komolytalanul fordítottam el oldalra tekintetemet, mialatt egy sóhajtást is véghez vittem. Rögtön mögöttem jelent meg, kezét a vállamra helyezve. Csak szigorúan pillantottam rá a markára, nem kívántam rátámadni, hiszen az alapján, ami ekkor hagyta el a száját, inkább próbált megfélemlíteni, esetleg kibillenteni a nyugalmi állapotomból.
- Nem mintha eddig titok lett volna ez a tény... Már az elejétől kezdve nyilvánvalóvá vált, ki az esélyesebb.- közöltem a fickóval, ám ő egy nevetés kíséretében elhagyta az intim szférámat.
- Na, de azért... Ne hamarkodjuk el a dolgot.- vigyorodtam el, majd vízszintes helyzetbe helyeztem a fegyveremet.
- Muerda su Garganta, Lobo Azul!- hangzott számból az utasítás Zanpakutom felé, majd végigsimítottam annak csillogó pengéjét. Egy óriási lélekenergia kitörés keletkezett. Nem tartott sokáig, viszont egy-két lelket elsöpört, még azok közül is, akik távolabb álltak. Nem akartam az emberek közelében alkalmazni ezt, ám nem volt más választásom. A haláluk szükséges áldozatnak számított azért, hogy két nagyobb erő összemérhesse tudását ezen a napon. Kinézetem nem sokban változott meg. Kezeimen és lábaim csontkesztyűk, valamint lábszárvédők keletkeztek, felsőmön végighúzódott a bundacsík, hátamon meglebegett a fehér köpeny, mely felsőbbrendű érzést keltett. Szemfogaim megnőttek, szemeim fényleni kezdtek, s ezt még az erőteljes napsugarak sem tudták elnyomni. Mikor megfordultam, ellenségem már közelített felém, katanájának egy újabb támadásával. Átalakulásommal nekem is megnőtt a sebességem, ezért képes voltam észlelni az alak mozgását. Éreztem, ahogyan egy kis penge megvágta az arcomat, valamint a combomat.
~ Értem, tehát a levegőben vannak a kardja darabjai. Hasznos képesség.~ töprengtem el, majd villámszerűen kezdtem ütlegelni, és egyben rugdosni is a levegőt, így hárítva az apró, mégis halálos fegyvereket. Szerencsére eléggé sebes voltam ahhoz, hogy védjem azokat, majd egyszer csak Yuusuke-sant láttam, amint megpróbált bevinni egy ütést a gyomromba. A kesztyűmmel megmarkoltam az öklét, s egy őrült vigyorral néztem mélyen a szemeibe. A könyökcsapása eltalálta a vállamat, viszont egy helyben állva néztem végig, amint karja lendülete a semmibe veszett, ahogy megérintett.
Egy óriási rúgást kíséreltem bevinni a nyakához, azután egy öklöst az arcába. Mikor befejeztem mozdulatsoromat, mögötte tűntem fel.
- Cero!- suttogtam, ezt követően kilövellt a sötétkék sugár előlem.