~~=Találkozás egy shinigamival.... egy SHINIGAMIVAL?!!=~~

-Igen. Az vagyok.
Mondtam, de kissé megvetően sikeredett. Ezután jött az amitől szépen lassan elborult az agyam. Miután kardját magához vette végignézett rajtam. Ez eddig mind szép és jó, csak hogy ez a végignézés mellkasomnál tovább nem jutott. És ráadásul még közelebb is jött, úgyhogy körülbelül 20 centi lehetett a fejeink közt a különbség. Sohasem szerettem a perverz embereket, még akkor sem, ha ezt nem mutatják ki, csak mit tudom én nézik azt amivel rendelkezem de egy futó pillantásnál több ideig. Egy apró szellőcske keletkezett, ami a hajam lengetésével sikeresen elérte, hogy az egyik szememet ne lássa. Itt az alkalom. A szemem vészesen villant és a kezem már indult is az arca felé nagy sebességgel. Ráadásul még istenítettem is, hogy arrancar vagyok és köztudott, hogy a hollowok elég erős bőrrel rendelkeznek. Ezt most első kézből tapasztalhatta és, hogy ne érezze magát rosszul vagy netalán nehogy az ütés erejétől eldőljön, ha talál persze, akkor a másik oldalról adom neki a társát.
-Így legeltesd a szemedet máson, perverz állat!
Hagytam helyben a fiút. El sem tudom képzelni, hogy az övéhez hasonló külső mögött egy ilyen DÖG bujkál. Azt hiszem, hogy legszívesebben helyben kikaparnám a szemét. Aztán majd próbálgasson úgy nézegetni valamit is.
-Nem kell köszönöm. Én is jól kiismerem magam a városban.
Blöfföltem. Hogyne blöfföltem volna, aztán hagyjam, hogy ő kísérgessen a városban és akkor majd hallgathatom a nyájas beszédét és tűrhetem, hogy a lehető legtöbb ponton végignéz. Na még az hiányzik, mert akkor innen élve nem megy haza. Általában utálok harcolni és kerülöm is, de ha így kihoznak a béketűrésemből akkor ne kerüljön az utamba egy ilyen ember mert ő lesz az első frissen kitömött embernagyságú plüsskollekcióm első darabja és örömmel fogom rajta élezni a kardomat minden reggel, délben és este.
-Amúgy előre figyelmeztetlek, hogy ha tovább folytatod ezt a nyájas beszédet és a testem bámulását akkor hamarosan kardélhegyezőnek használlak majd. És csak hogy tudd, az én kardom kényes fajta és ha nem tetszik neki az amivel hegyezem akkor könnyedén fel is darabolhatlak vele.
Az utolsó mondatom egy része blöff. Hisz a kardom nem rendelkezik saját lélekkel úgy mint az övé. De ezt neki nem kell tudni. Hisz ha már az illemet nem tudja abban, hogy meddig lehet egy lányt bámulni és mennyi idő után számít szexuális zaklatásnak akkor egy ilyen csekélységben való tudatlansága már nem dob nagyot a latba.

Örömmel láttam, hogy nem esett el és, hogy a kezem nyoma milyen szépen virít az arcán. Habár mondhatni még eléggé gyengéd voltam vele, de mos, hogy így áll majd még egyszer megpofozom, hogy eldőljön, de mielőtt véghezvihettem volna e nagyszerű és kivitelezhető tervet meglepetés ért. Bocsánatot kért... bár ebben sem hagyta ki a nyájas beszédet de ezt el lehet nézni neki. Azután hátrált, legalább gondolkozik és kilépett a kartávolságból. Így már nem pofozhatom fel könnyedén. T.T Hogy lehet ilyen szívtelen?
- Megint nyájasan beszélsz.- jegyeztem meg kezdetből.- Az, hogy száz éve nem találkoztál nővel még nem jelenti azt, hogy túlzásokba esel. De amint látom pofozózsáknak jó vagy. Részemről újra is kezdhetjük, de akkor legalább próbáld nem ki érdemelni az előbbieknek a társát, mert őszintén szólva szívesen adom őket neked.
Közöltem vele, majd egy pillanatra az egyik tenyerem az arcom elé tettem, hogy lehetőleg forrófejjel ne rohanjak neki és tépjem szét. Hogy lehetek ilyen kedves egy olyannal aki perverz dög és két pofon után sem érti meg, hogy ideje fülét farkát behúzva távozni huszonnégy kilométeres körzetből. Na várj csak, a következő ilyen után már nem úszod meg ennyivel. Egy könnyed mozdulattal a hajamba túrtam, majd végighúztam a kezem a hajamon.
-Szóval Ren-chan, miért akarsz mindenképp segíteni nekem, ha még magam sem tudom mit akarok?
Na igen... most sikerült elárulnom magam. Eddig semmi bajom nem volt. Jól megvoltam a szobámban és Las Nochesben az ilyen piócák nélkül mint ez... mint ez.... mint ez a ficsúr. Aztán egy kicsit kimozdulok, csak, hogy egy apróságot vegyek annak akinek a fracciónja vagyok és akkor hopp, előttem terem egy perverz állat, aki ha nem tévedek a személyes tér fogalmát sem ismeri. és biztos csak azért nem mert közelebb jönni, mert nekem a kardom inkább van kéznél mint neki. Habár puszta kézzel is szívesen szétmarcangolnám. Vagy esetleg csak azért az élvezetért, hogy darabokra szedhetem még a ressurectionomat is használnám rajta.
-Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? Vagy nyájas szövegen kívül mást nem tudsz?
Szólaltam meg újra miután már egy jó ideje csendben állt. Mondjuk lehet, hogy még ott tartott, hogy nemlétező agyi fogaskerekeit próbálta leporolni nem sok sikerrel.

~~=Találkozás egy shinigamival.... egy újabb fejfájás T.T=~~

Most meg miért vigyorog? Ha így halad még netán arra gondolnék, hogy valami hátsó szándéka van. Ezt a szövege is alátámasztja kicsit, de vajon miért is érdekel ez engem annyira. Nyugodt lelkiismerettel tudnám tovább püfölni a fejét, ha megpróbálna valamit. Közben újra felerősödik a szél.
-De azért megkérdem. Csak mert még nem bízom benned eléggé.
Legyintettem. Most jól esett a szél, megnyugtatott. A fiú haját csak összeborzolta, ezzel elég vicces külsőt ajándékozva neki. Ezért akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, de nevetni nem nevettem. Még, hogy netán azt az érzést keltsem benne, hogy megkedveltem. Hogy kedvelhetnék meg valakit aki így kezdte a találkozásunkat. Lassan lehunyom a szemem és összefonom a kezem.
-Szigorúan magánügy. Ajándékot akarok venni valakinek.
Mondtam úgy, hogy a lehető legkevesebb információt közöljem vele, és közben félszemmel felnéztem rá. Majd újra lehunytam és sóhajtottam.
-Ha már úgy is a nyakamon maradsz akkor legalább induljunk el.
Sétáltam el előtte mivel a közelben észrevettem egy boltot ami talán kecsegtet valamivel amit vehetek. Csak azt tudnám mit kéne vegyek Cephalus-samának ajándékba. Még nem is találkoztam vele. Amit tudok róla azt csal hallomásból tudom. Pletykák és szóbeszéd által. Mondjuk az sem sok, hisz ritkán jártam ki a szobámból. Erről jut eszembe... ezután beszerzek egy új zárat is az ajtómra, hogy ha ilyen perverz mitugrászok lesznek Las Nochesben akkor védettebb legyen a kuckóm és jómagam is. Esetleg egy házőrzőt is beszerzek ami majd szétmarcangolja az ilyen embereket.

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Újabb sóhaj. Miért is reméltem, hogy meg fogja mondani, azt, hogy miért akar mindenképp velem lenni. Lehet, hogy nem ártana elgáncsolnom, vagy kikötnöm egy villanyoszlophoz és akkor legalább megszabadulok tőle. De miért lennék ilyen szívtelen? És miért lettem hirtelen ennyire harcias? Megint sóhajtottam. Hamarosan elérek a vénasszonyok szintjére és percenként fogok sóhajtozni. Habár kórban már meghaladtam őket, de kinézetben nem. Miután betértünk az általam kiszemelt boltba sokkal jobb lett a kedélyállapotom a sok mindent látva. Egy ideig csak legeltettem a tekintetemet az eladandó tárgyakon.
- Hogy kinek lesz? Az egyik espadanak akinek a fraccionja vagyok.
Mondtam tömören, majd elkezdtem nézelődni és begyűjteni ami megtetszett. Mit ne mondjak, kihatott rám a vásárlási láz és az ajándék mellett más dolgokat is vettem. Leginkább plüssöket és ceruzákat. És Cephalus-samának is találtam megfelelő ajándékot. *.* Hallottam pár félszót, hogy esetleg szeret varrni. Úgyhogy sikerült két ehhez kapcsolódó tárgyat szerezzek. Először is egy kis elemes varrógépet, majd valami hasonlóval foglalkozó könyvet és csomagolópapírt! És helyben neki is álltam becsomagolni a tárgyakat. Nem is törődtem az elárusító meglepett arcával, hisz úgyis láthatatlan vagyok, meg ha kötekedni mer megeszem, csak azért mert nem hagyta, hogy nyugodtan csomagoljam Cephalus-sama ajándékát. Ez felér egy gyilkossági kísérlettel!
- Igen. Mehetünk.
Mondtam halkan mikor visszaértem a fiúhoz. Valami furcsa érzés fogott el. Nem is tudom, hogy micsoda pontosan. Kissé elpirulva léptem ki a boltból, kezemben egy kosárral amiben a "vásárolt" tárgyak pihentek.
-És most mit csináljunk. Az én munkám itt véget ért, de van egy olyan érzésem, hogy nem örülnél, ha most csak úgy távoznék...
Mi van velem? Miért érzek gombócot a torkomban mikor ma még nem is ettem semmit? Biztos huzatot kaptam a sok szellőtől. Igen ez a helyes magyarázat rá!

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Mért nem megyek egyszerűen haza? Ott vár a jó kis kuckóm tele plüssökkel és ráadásul majd Cephalus-samát is meg kell látogatnom és odaadni neki az ajándékot. És ez a fránya szél is fúj. Kapaszkodtam saját magamba, mert azért a hideg szellőt annyira nem díjaztam. Főleg, hogy most még a gondolataimon sem tudott segíteni. De ha az a fiú most hozzám ér levágom a kezét és nem fog érdekelni, ha rinyál miatta. Megmondtam, hogy még messze áll attól, hogy bízzam benne.
-Mehetünk.
Egyeztem bele a programba halkan és pár pillanat múlva már az utcán sétáltunk. Nem tudom, lehet, hogy megkedveltem volna ezt a fiút ha az elején nem húzza fel az idegeimet. Így most jóformán vegyes érzelmeket táplálok iránta, ami leginkább a szadizmus és a nyársalás felé hajlik. Mert valamiért irtózom attól, hogy hozzám érjen. De amíg kellő távolságban van addig nincs baj.
-Akkor dezertálni fogsz?
Tértem vissza egy korább említett dologra. Na igen, még egy dolog amit nem szeretek benne. És soha nem értettem, hogy miért kell dezertálni. Az a zselés hajú a vakvarjúval meg a rókapofával is dezertált és most a beképzelt fejükkel irányítják Las Nochest. Ha ő is dezertál és Aizen mondjuk rábízza az emberek világát akkor el se tudom képzelni milyen szörnyű sorsuk lesz a nőknek itt. Aztán majd jöhetek ide minden nap és foglalkozhatok az arcával. Már előre félek...

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Alig pár percet sétáltunk, de mintha ez örökkévalóság lett volna. Az embereket direkt úgy kerültem, hogy ne kelljen mellé kerülnöm közben. Majd egyszer csak megállt. Én majdhogynem beleütköztem egy öreg nénibe aki a kutyájával beszélgetett. Hát már a vénasszonyoknak sincs ki a négy kerekük? Mégis milyen világban élünk kérem szépen? Perverz állatok és dilis vénasszonyok. Ha egy golyótól meghalnék már fejbe lőttem volna magam.
- Ti shinigamik egytől egyig hülyék vagytok. -mondtam ki az első dolgot ami eszembe jutott.- Ha mindenki szépen lassan eldezertál Hueco Mundoba akkor mi majd mehetünk a Lelkek világába mi? És ha nektek ott sem tetszik akkor majd az emberek átköltöznek A ti helyetekre és így megyünk szépen körbe-körbe? Aizen is csak egy beképzelt hülye. Mindössze azért tartozok neki cseppnyi hűséggel mert neki köszönhetem, hogy arrancar lettem és hogy megismertem valakit. De ha te is olyan beképzelt hülye leszel akkor majd örömmel fogom kipróbálni rajtad a kardom élességét.
Mondtam miután befejezte a beszédét. Először biztos benne, hogy dezertál, majd aztán nem tudja. A végén még szegény öreg néni fogja megsínyleni, mert ő van legközelebb hozzám jelen pillanatba. Valamiért a mai nem az én napom percről percre húzom fel magam olyan apróságokon amihez közöm sincs. Na jó a felpofozást nem hiába kapta arra megfelelő okom volt, de hogy most ezen a dezertálás dolgon miért húzom fel magam? Talán mert utálom az LN-ben pöffeszkedő shinigamikat? Valószínű. De remélem, majd Cephalus-sama lenyugtat kicsit. Elvégre is vele már biztos nem kell ilyesmikről beszélnem és ő biztos nemfog úgy "felülértékelni" mint ez a srác. De ha így halad lehet, hogy majd faképnél hagyom és a gargantán át könnyedén távozom.

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Ismétli önmagát. Az előbb is azt mondta, hogy nem biztos benne és most is. És még hogy a sors irányítsa az útját valakinek? Mindenkinek a sorsa a kezében van és úgy alakítja vagy éppenséggel rontja el ahogy neki tetszik. A gondolataimból lassan sikerült kitörölnöm mindent ami felhúzhatott és reméltem, hogy most már jobb szemmel nézek majd rá, ugyanis a balt folyton eltakarja a hajam a szélben. Ám sikerült faképnél hagynia. Egy szó és már el is tűnt. Hát még ilyet. Így itt hagyni egy lányt. Ráadásul még ez az öreg nő is mond a hátam mögött. Önkívületi állapotban fordultam meg és rúgtam bele a kis dögbe amitől az átszállt az út másik oldalán lévő járdára. Most aztán elhúz ez a vénasszony is. Még egy darabig összefont karral toporogtam az utca közepén, és látszólag a belőlem áradó negatív érzelmek mindenkit távol tartottak. Majd hamarosan ismét felbukkant és egy rózsaszín kalapot nyújtott felém, közben magának egy napszemüveget rakott fel és valami édességet evett. Na jó... elment csak azért, hogy visszajöjjön egy kalappal egy napszemüveggel és édességgel? És még meg sem kínál? De... a kalappal eltalálta az ízlésem. Lassan átvettem a kalapot és egy kis ideig vizsgálgattam, majd felraktam a fejemre, még mielőtt azt gondolta volna, hogy nem tudom mi az? Mégis minek néz ő engem? Pólyásnak? Miután felraktam, meg kell mondanom, hogy jól néztem ki, legalábbis a közeli bolt kirakatában megnézve magam, nem is állt olyan rosszul a kalap.
-De mit akarsz ezekkel a cuccokkal?
Néztem rá értetlenül, bár nem bírtam sokáig rajta tartani a tekintetem. Egyrészt, mert nem akartam, másrészt mert most az öreg nő elkezdett átordibálni az út másik felére, mert az a dög unta visszajönni, pedig szívesen belerúgtam volna még egyszer.
- Mennyünk tovább... kezd elegem lenni ebből a helyből.
Fordítottam hátat a srácnak és tovább indultam, kicsit gyorsabban, hogy minél távolabb legyek a nőtől, majd miután elég távol éreztem magam tőle akkor újra lassítottam.
-Bocs, hogy így elsiettünk, csak elegem volt már a vénasszonyból...

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Miután kellőtávolságot elértük és egy nyugodtabb környéket is egyúttal édességeket nyújtott át.
-Köszönöm... szépen... és a bókot is...
Húztam az arcomba a kalapot, hogy ne lássa amint elpirulok, majd elvettem az édességeket és a táskám rejtekébe helyeztem. Most nem kívánom az édességet, de később még biztos jól jön. Ezután jött az a kérdés ami engem is foglalkoztatott, de mindig csak azok a szörnyű érzések. Ezek most sem maradtak el és könnybe lábadt a szemem. A fejem egy falnak döntöttem és magamba kapaszkodtam. Utálom.... utálom ezt az érzést. Vajon mi lehetett a múltamban amitől ez az érzés keringet és folyton ezt hozza ki belőlem. Ráadásul, ha most ez a srác valami disznóságot csinálna még csak erőm se lenne ellenállni, habár lehet, hogy örülnék neki, ha most megölelne. Miket beszélek? Miért örülnék, ha megölelne? Mi van velem már megint? Istenem.... csak azt add meg, hogy emlékezzek vissza arra, hogy mi történt velem valójában a halálom napján. Hogy tudjam miért van ez az iszonyú fájdalom ami mindig mar belülről akárhányszor is rágondolok. Ha erősebb lennék, mármint fizikailag, akkor most a falat püfőlném tehetetlenségemben. De nem vagyok erős... Csak egy gyenge, mihaszna lény vagyok aki még harcolni sem képes. Lehet, hogy meg kéne kérjem, Ren-chant, hogy döfje keresztül rajtam a kardját, hisz mi hasznom van nekem a világon egyáltalán? Ér valamit egy gyilkolásra képtelen arrancar? Ér valamit egy olyan személy aki egy kiskutyát bántott csak mert ideges volt? Ér olyat valaki aki képes volt egy ismeretlent az első találkozásnál felpofozni és még bocsánatot sem kért miatta? Nem... biztos, hogy nem érek semmit...

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Meglepett ami történt. A karjait éreztem magamon... amint átölel és suttog valamit. Eleinte a kezeimet az övére raktam azzal a szándékkal, hogy eltoljam magamtól, de ehhez nem éreztem elég erőt a végtagjaimban. Most még a bókjai s jól estek nekem és a biztatása, hogy ő majd segít csak még jobban lecsapolta az energiát amit arra akartam fordítani, hogy eltoljam magamtól. Helyette viszont egy olyan dolgot tettem amit soha nem tettem volna meg. Megfordultam és én is átöleltem őt.
-Utálom... mindent elfelejtettem azelőttről, hogy hollowwá változtam. Csak szörnyű félelem, ijedtség és fájdalom maradt meg... mindig is tudni akartam, hogy mi történt velem valójában, de senki sem tudta megadni erre a választ.
Bújtam hozzá és tovább sírtam. Soha nem gondoltam volna, hogy épp egy shinigami lesz az akinek kiöntöm a lelkem, vagy, hogy valaha is ilyen közel leszek egy olyan lényhez amit az én fajom annyira gyűlöl. Pedig ő nem is olyan mint a többi shinigami. Nem akarta egyből megölni mikor meglátta, vagy bármi ehhez hasonló.
-Bocsánat... bocsánat, hogy megütöttelek...
Tőrt fel belőlem hirtelen minden. Legszívesebben, most hazamentem volna és napokig nem jöttem volna ki a szobámból nem érdekelve, hogy LN leomlik, vagy éppenséggel a shinigamik kinyírnak mindenkit ott. De nem tehettem. Egyrészről nem volt erőm még csak arra sem, hogy a srácot eltoljam magamtól. A másik ok, meg, hogy nem is akartam eltolni magamtól. Azt akartam, hogy maradjon mellettem amíg meg nem nyugszom. Mellette úgy érzem, hogy vagyok valaki... De tulajdonképpen mi ez az érzés? És miért pont iránta érzem ezt. Hisz csupán ma ismertem meg és máris kiöntöm neki a szívem. Talán kezdek megbolondulni? Vagy esetleg valami más?

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Lassan kezdtem megnyugodni, habár a könnyeim még folytak mint két kis patak. A fiú közben, gondolom nagy vonalakban, elmesélte az ő múltját. Az én múltam is lehet, hogy nem épp az amire számítok, de akkor is. Tudnom kell mi van a félelem és a fájdalom mögött amit akkor érzek, ha arra gondolok.
-Tudod lehet, hogy az én múltam sincs tele szeretettel és ilyesmivel. De ne tudd meg milyen szörnyű érzés ha csak érzelmeket érzel és nem tudod miért vannak.... és miért ilyen erősek.
Lassan kicsit hátrébb húzódtam, de nem engedtem el csak fél kézzel, majd kedvesen megsimogattam az arcát.
- És ha nem szereted az emlékeidet akkor ne gondolj rájuk. Én csak azért gondolok rájuk mert mindenképp szeretném tudni, hogy mit rejtenek.
Néztem fel rá és egy apró mosolyt is sikerült küldenem felé. Közben a szél újra felerősödött. Esküszöm ki fogom nyírni azt a személyt aki a ventilátorral játszadozik. Eddig megtanulhatta volna, hogy nem vagyok oda a szélért a mai nap.

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

-Hogyne törődnék veled, hisz tőled is törődést kapok.
Simogattam meg újra az arcát és most már sikerült egy kicsit vidámabb mosolyt is küldhettem felé. Lassan mivel a józan gondolkodásom is visszatért észrevettem, hogy milyen közel van hozzám... és a kezét fogom. Elpirulva néztem a földet. Percekig álltunk így, majd feltette a kérdést, hogy nincs-e kedvem vele moziba vagy étterembe menni. Először az étterem mellet akartam dönteni, de ott nem hiszem, hogy kiszolgálnának két láthatatlan alakot, hacsak nem megyünk be a konyhába és nem szolgáljuk ki magunkat. Elég érdekes kimenetele lenne az első találkozásunknak. A mozi viszont már jobb ötlet. Ott be tudunk menni a filmre anélkül, hogy észrevennének és talán valami egész jó filmet fogunk ki. Már csak azt kéne tudni, hogy: 1. Mi az a film? 2.Mi az a mozi? és 3. Hol van? Igen, csak én lehetek olyan buta, hogy nem tudom ezeknek a szavaknak a jelentését miközben ilyen ügyesen beszélek róla magamban. Lehet, hogy kezdek megőrülni? Érdekes... vajon mit szólna, ha tudná, hogy egy őrült kezét fogja? Vajon akkor is itt maradna?
- Sze...szerintem a mozi jó.... ötlet...
A gombóc újra kinőtt a torkomba és csak nehezen tudtam kipréselni magamból a szavakat. Miért tudok csak ilyen nehézkesen beszélni? Hisz csak egy shinigami áll előttem akinek az előbb öntöttem ki a szívem, aki átölelt és akinek most is a kezét fogom. Tényleg még mindig egymás kezét fogjuk! A felismerés után lassan elengedtem a kezét és távolabb hátráltam, rálépve arra a kutyára akit nemrég elrúgtam. A vonyításra arrébb léptem, hogy a kutya kapjon levegőt. Az öreg néni újra szófosásba kezdett és ez egy sóhajjal vettem tudomásul. Remélem a kutyás öreg nénik nem járnak moziba mert akkor horrorfilmet fogunk forgatni, mert kibelezem az már biztos.

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

Épp nagy igyekezetemben mennék a helyes iránnyal ellentétes irányba, csak, hogy minél távolabb legyek a vénasszonytól mikor érzem a kezemen az övét. Egyből megállok és kissé elpirulva nézek rá, de hamar el is engedi a kezem. Ezután közli, hogy arra kell menjünk amerről a vénasszony jött. Remélem nem most van a kiskutyás vénemberek heti találkája a moziban miközben a nem tudom melyik szappanoperát nézi és csodálkoznak rajta. Na az hiányozna még, lehet, hogy tényleg mészárlást rendeznék. Közben embereket kerülgetve tarunk a létesítmény felé.
-Ne...nem tudom... még sohasem voltam moziban.
ismertem e a valós tényt, ugyanis HMben nincsenek mozik. Aizen sem engedné biztos, hogy a trónteremben filmvetítést tartsunk. Bármennyire is lenne érdekes az. Hamarosan én is felfigyelek azokra a fickókra akik a kiskölyköt bántják. Gyengéden megfogom Ren kezét és ezzel megállásra kényszerítem.
- Nem hagyhatjuk így itt őt....
Mondom halkan. Elég érdekes ezt pont az én számból hallani. Egy arrancar aki meg akarja védeni egy ember épségét. Ha kitudódik majd biztos megölnek. Meg amúgy is ki tudná meg? És kitől? Meg ha megtudják kész. Majd maximum elszököm és egyedül fogok élni egy papír dobozban valamelyik sikátor mélyén. Kicsit közelebb lépek a fiúhoz és jobban belekapaszkodom a karjába, hisz igaz ami igaz, nem tudom mit kéne most csinálni...

~~=Találkozás egy kolonccal.... inkább vegyünk ajándékot >.>=~~

A hangjában éreztem, hogy nem örül annak, hogy így visszafogtam, de majd valahogy bocsánatot kérek tőle. Közben a kezembe nyomta a kardját. Nem igazán örültem, hogy csak így ideadja nekem, de remélem tényleg nem olyan sértődékeny a kardja. Kicsit az ég felé emelem és megrázom hátha megszólal vagy valami. Végtére is ha lelke van akkor beszélni is tud nem? Egy darabig még rázogatom, egészen addig míg a jelenet, amit Ren csinált újdonsült bábjával, el nem vonja a figyelmem. Mikor sikeresen kiütötte az egyiket ujjongva ugrálok és tapsolok.
- Ha szeretnéd.
Egy apró mosoly keretébe odalépek egyszer mögé és az övére tűzöm a kardját, majd az egyik másik huligánhoz lépve nem tudom honnan való indíttatásból hasba rúgom egy kicsit túl nagy erővel és ezért a falnak repül. A társaival együtt én is csodálkozva nézem. Mikor lettem én ilyen erős? Vagy lehet hogy mindig is ilyen voltam? De ez a kis harc legalább segít levezetni a fölösleges feszültségeket.
- Szerintem hagyd a bábszínházat és harcolj te is. Sokkal hamarabb megy és... érdekesebb is.
Mosolyogtam Renre, majd folytattam a harcot. Pár perc alatt végeztünk a kis bandával. Azután odaléptem a kis szemüvegeshez, majd leguggoltam elé. Azután megsimogattam a fejét és halkan a fülébe súgtam:
-Most már minden rendben. Nem kell félj.
Azután felálltam és visszaléptem A rám váró fiúhoz.
- Mennyünk, ezekkel már nem lesz több baj.
Fogtam meg a kezét és folytattuk az utat a mozi felé. Most valamiért cseppet sem zavart, hogy a kezét fogom. Vajon mi okból kifolyólag?