-=Karakura Találkozás=-

Érdeklődve figyelem, ahogy a kölyök bevesz egy lélek-helyettesítő kapszulát, s immár shinigami egyenruhában feszít előttünk.
~Áhh, ahogy gondoltam... Szóval tényleg halálisten.~ - gondolom, miközben elmosolyodok és újabb cigarettára gyújtok rá.
- A nevem Kamimaru Iratuza , shinigami helyettes vagyok. - válaszol az előbb feltett kérdésemre. A Zanpakutuoja eléggé nagydarab, valószínűleg egyfolytában shikai formában van. Hirtelen ezeket a következtetéseket vonom le. - Nos remélem ez elég érdekes volt de nem akarom se azt hogy elvigyetek sem azt hogy bármi hátrányom származzon ebből , csak Karakurában irtom a hollowokat akik idetévednek ... azokból is csak a kisebb fajtát mert a nagyobbak szétcsapnak ... nem vagyok annyira jelentős hogy bármilyen jelentés készüljön rólam.
- Öhh... Jelentés? - kérdezek vissza, majd értelmes fejjel Aya-chanhoz hajolok. - Miről beszél ez a kölyök? Nem sok kedvem van papírokat tologatni...
Eközben a lélek-helyettesítő elviszi a fiú testét. Hirtelen megrezzen a teló a zsebemben. Előkapva látom, hogy nem messze innen egy hollow kezd épp alakot ölteni. Vigyorogva teszem el a szerkezetet és társaimra pillantok.
- Úgy tűnik akció van kilátásban... Iratuza, igaz? Mint helyettes shinigaminak követned kell a felettesed, vagyis az én, parancsaimat. - fordulok a fiúhoz, miközben gonosz mosoly jelenik meg az arcomon. - Nos, a parancs a következő... Kis szint felmérés. Szeretném, ha segítenél nekünk elintézni ezt a lidércet.
Mondom, majd eldobom a csikket és meg se várva a válaszát futásnak eredek. Egy villámtánc után máris az egyik ház tetején vagyok. Körülnézve látom, hogy az utcától pár száz méterre, egy parkban, épp materializálódni kezd egy hollow.
- Ne maradjatok le! - kiáltok hátra, s egy shunpo után máris eltűnök.

°.° Karakura Találkozás °.°

~ Jééé! Shinigami egyenruha! Ezek szerint biztosan shinigami...
Gondoltam, mikor megláttam a shinigamik által hordott egyenruhát a fiún. Szép emlékeket hozott vissza, hiszen egykor én is az voltam. Kicsit bambán figyeltem az eseményeket, és hallgattam a fiú kicsit hosszú előadását.
- Ne tőlem kérdezd... Én ugyan úgy nem értem, mint te. Ha jól emlékszek, utoljára 150 éve végeztem utoljára papírmunkát... És őszintén szólva nem is hiányzik.
Mindig is utáltam papírmunkát végezni, és ha lehetett, mindig a hadnagyra, vagy a legközelebbi balekra sóztam a munkát, én pedig vidáman sétálgattam valahol Soul Societyben. Hirtelen azonban valami rezegni kezdett a zsebemben. Gyorsan elkezdtem kotorászni, és egy különböző dolgokkal díszített telefont emeltem ki belőle. Mikor felnyitottam, láttam, hogy egy hollowot jelez a közelben. Unottan visszacsúsztattam a nadrágom oldalzsebébe a telefont, majd egy nagyot sóhajtottam.
- Úgy tűnik akció van kilátásban... Iratuza, igaz? Mint helyettes shinigaminak követned kell a felettesed, vagyis az én, parancsaimat.
Fordult Yuusuke-kun a fiú felé, huncut mosollyal.
- Nos, a parancs a következő... Kis szint felmérés. Szeretném, ha segítenél nekünk elintézni ezt a lidércet.
Mondta, és már el is tűnt, hogy aztán az egyik közeli ház tetején jelenjen meg.
- Jaaaaj azért megvárhatnál Yuusuke-ku~n!
Nyavalyogtam, miközben egy shunpoval én is felsiettem mellé, és már mentünk is tovább, remélve, hogy Iratuza-kun utánunk jön.

[Karakura Találkozás]

* Mivel neki nem volt meg a shunpo ezért manuálisan ugrált a háztetőkön és közben remélte hogy utoléri őket ... a villámlépés amit shunponak hívunk nem volt ismert dolog számára de azért
lélekenergia beazonosítás vagyis a nagy lélekenergiák gyönge észlelése még ment neki ezért még tudta követni őket ... a Zanpakuto a hátán.*
- Ez hihetetlen egy hollow futkározik kinn a városban és én nem érek oda időben .
* gondolta és közben simán ugrált továbbra is ... a saját kis lélekenergiájával csoda ha tudott volna egy lidércet megérezni még ha az csak két háztömbnyire lett is volna.*
- Héj merre vagytok ?
* kérdezte mert a fickó azt mondta valamilyen felmérést akart végezni , viszont ő nem volt egy rendes bejegyzett shinigami ezért a parancs dolgot nem értette.
Nos mennie kell ettől függetlenül , ha ezek most nem akarják megölni a hollowot kénytelen lesz ő erre.
Ezzel a gondolattal haladt tovább .*
~ Öcsém mibe csöppentem már megint , ez nekem nagyon megy. Nyugalom Iratuza ezek csak kinyíratnak egy hollowot aztán eltűnnek és vissza sem jönnek többet.~
* gondolta és tovább haladt ezzel a gondolattal..*

-=Karakura Találkozás=-

Örült sebességgel közeledtem a park felé. Aya-channak nem esett nehezére, hogy felvegye velem a versenyt, viszont Iratuza igen csak lemaradt.
~Még az alap kiképzést se kapta meg?~ - gondolom csodálkozva, miközben megállok az egyik közelebbi épület tetején. ~Szerencséje van, hogy eddig még nem intézték el...~
Eközben a hollow még mindig a parkban garázdálkodik. Hál' istennek a legnéptelenebb környéket választotta. Percek telnek el, s a helyettes shinigami még sehol.
- Héj merre vagytok? - hallom meg a kiáltását, valószínűleg csak pár utcával van lemaradva. Gondterhelt fejjel sóhajtok egyet, majd visszafelé veszem az irányt.
~Nem igaz... Miért nekem kell csinálnom mindent?~ - panaszkodok, miközben shunpommal haladok visszafelé, alig teszek meg pár métert, amikor szembe találom magam Aya-channal. Megállok és megvárom, míg ő is így tesz.
- Visszamegyek már és felszedem Shinigami-kunt... Te csak nyugodtan menj előre, s biztosítsd, hogy lehetőség szerint senkinek ne essen baja. Megteszed nekem? - mondom szokatlan komolysággal, de nem bírom sokáig és elröhögöm magam. - Nah, a lényeg, hogy mindjárt jövünk...
Pár perc múlva sikeresen megtalálom a srácot. Szerencsétlen teljesen ki van fulladva, ezért úgy döntök, hogy segítek rajta. Egy villámtánc és máris mellette termek.
- Mi van, öcsi? Kissé lemaradtál... - szólok neki vigyorogva. - Mit szólnál egy kicsivel gyorsabb utazáshoz?
Meg se várva válaszát, megragadom kimonója nyakát és felhajítom a vállamra. Ha még életben lennénk, ez az akció nem menne ilyen könnyen. Viszont így, hogy mindketten shinigamik vagyunk és nekem többszöröse a reiatsum az övének, meg se kottyan. Teljes sebességre kapcsolok és néhány másodperc múlva megérkezünk az egyik fa alatt szobrozó Ayához. Nemes egyszerűséggel ledobom a fiút a vállamról, majd kíváncsian tekingettek a lidérc felé.

°.° Karakura Találkozás °.°

Alig néhány méterre voltam csak lemaradva Yuusuke-kuntól, mert semmi kedvem se volt gyorsabban haladni, pedig simán letudtam volna hagyni, hiszen kapitány voltam, vagy mi... Feltűnt, hogy szegény helyettes shinigami lemaradt, de úgy gondoltam, hogy majd az erős, és bátor Yuusuke-kun majd vissza megy érte. Nem is kellett sokáig várni, hiszen már várt, hogy szóljon, visszamegy szegény Shinigami-kunért
- Visszamegyek már és felszedem Shinigami-kunt... Te csak nyugodtan menj előre, s biztosítsd, hogy lehetőség szerint senkinek ne essen baja. Megteszed nekem?
Mondja a tőle eddig szokatlan komolysággal, majd hirtelen elkezdett nevetni.
- Nah, a lényeg, hogy mindjárt jövünk...
Miután Yuusuke-kun eltűnt, én tovább mentem, hogy hamarabb odaérjek, és megállítsam a hollowt, ha bármi rosszat cselekedne.
~ Muszáj nekünk ilyen lassan menni? Kicsit belehúzhatnál, csiga-biga.
Hallom Toshi-chan hisztis hangját.
-Igen, mert nincs kedvem gyorsan menni... Úgy is odaérünk időben... Nem tudom, hogy mit nyavajogsz.
~ Cseréljünk.
Mondta, és már helyet is cseréltünk. Meg sem várta, hogy válaszoljak, és máris kitúrt a helyemről... Hogy lehet valaki ennyire szemét?!

- Így már azért mindjárt más!
Kiáltom, miközben egyik háztetőről a másikra shunpozok. Mikor megérkeztem láttam, hogy a hollow teljesen tanácstalanul rohangál a néptelen parkban. Az egyik fához léptem, majd neki dőltem és innen néztem az ingyen műsort. Már csak egy csomag popcorn hiányzott.
- Mi tartott ennyi ideig? Azt hittem, hogy útközben elruccantok még Hawaira is...
Morogtam, mikor megláttam a két alakot.
- Vonszold oda a hollowhoz a pici segged, helyettes shinigami. Ez a meló csak terád vár. Aztán vigyázz, ki ne nyírjon, mert nem fogok sietni a megmentésedre.
Mondtam egykedvűen, majd Yuusuke mellé sétáltam, és figyeltem, hogy hogy próbálja legyőzni a fiú a hollowot.

- Hogy nektek minek kell engem szintfelmérni azt nem tom de nem is érdeket. * mondta egykedvűen és előzúzta a Zanpakutoját a hátán lévő óriási bőr vagy valami hasonló anyagból lévő tokból majd egykettőre megforgatta a kezében.*
- Héj te ott te nagy büdös hollow gyere ide *kiáltotta és elindult a hollow felé amely kísérletet tett arra hogy elüsse a jelenlegi helyéről de a shinigami lehajolt és ezzel elkerülte a hollow támadását.*
- Mi a rohadt életnek jöttök át ide ... tünjetek vissza a pokolba . * kiáltotta és fordulatból vágott egyet a hollow felé ami ezzel nem sebződött mivel védekezett.
Majd Iratuza felugrott és egy csapást akart mérni a hollow maszkjára de ekkor az egyik öklével félrecsapta és nekicsapódott egy gyerekek által használt játéknak.
Közben a hollow mindenféle hangot hallatott amit lehetett vélni sikoltásnak ordításnak és egyéb másfajta zajnak is .
Iratuza nagynehezen felállt mert lába megsérült a becsapódástól.*
- ÁÁÁ a pokolba is mingyárt kiirtalak te gyökér dög. * kiáltotta és mikor végre tényleg felállt végre tudott futni és elindult a hollow felé . Persze furcsa behatás volt hogy kissé vörösesen látott az egyik szemével és ebből rájött hogy a faja fölött megsebezte a hollow és ezért folyik a vér a szemébe. *
- Rohadék többet itt nem garázdálkodhatsz mert én azt mondtam . *mondta és ezzel valamiért megemelkedett a lélekenergiája. Nem volt nagy még így sem érte el a shinigami szintet de hozzá képes rettentő magas volt. *
- Most pedig kinyírlak. * kiáltotta és ezzel a hollowrá akart támadni hogy leüsse de levágta a karját majd jött az egyik lába is .*
- Na most légy nagylegény. * mondta és a tarkojánál megvágta a hollowot majd az köddé vált. *
- Basszus mért egy nagyon kell szintfelmérést végezni ? *kérdezte magától és közben a Zanpakutoját elejtve leült az egyik kerítésnek támaszkodva.*

-=Karakura Találkozás=-

Vigyorogva telepedek le a mellettünk lévő fa alá, miközben Toshi-chan, a maga kedves módján, elküldi harcolni a srácot. Mielőtt elindulnak, azért még visszaszól:
- Hogy nektek minek kell engem szintfelmérni, azt nem tom, de nem is érdekel. - szól egykedvűen, majd előrántja méretes kardját.
- Talán azért, hogy megtudjam életben maradsz-e a hollowok ellen folytatott küzdelemben. - válaszolok a kérdésére hasonló hangnemben. - Nem ismerlek haver, de valamilyen szinten bajtársak vagyunk. Te is shinigami vagy és én is. Tudni szeretném, hogy nem dobod-e fel a pacskert, ha mi lelépünk.
Eközben támadásba lendül, de a lidérc először visszaveri. Pár méter repülés után egy gyermekjátékba csapódik be. Már épp azon vagyok, hogy felállok és magam nyírom ki a férget, amikor Iratuza mégiscsak lábra áll.
- Semmi taktika, csak nyers erő. - szólalok meg pár másodperc után. Csupán hangosan gondolkodom, de Ayának is címzem szavaim. - Ha így folytatja, mindjárt kinyírják.
Amint kimondtam ezeket a szavakat, csodálkozva veszem észre, hogy a fiú lélekenergiája ugrásszerűen megnövekedik. Nem sokkal, ereje még így is eltörpül a kapitányi szintű erőnk mellett, de helyettes shinigamihoz képest mégis lenyűgöző. Pár másodperc múlva megszabadítja a hollowot egyik karjától, majd egy lábtól is. Ezután tarkón vágja óriási szablyájával, aminek hatására lidérc elpárolog. Ezután fáradtan esik össze, kardja pedig kiesik a kezéből. Feltápászkodok, majd egy villámgyors shunpo után máris előtte termek. Leguggolok és közelebbről is megvizsgálom sérüléseit. A szemöldöke csúnyán felrepedt, így valószínűleg egész idő alatt a szemébe csorgott a vér. A lába csak megzúzódott, nem lesz vele baj.
- Jó voltál fiú! - mondom néhány másodperc szünet után. - Viszont nem sokon múlt. Erős vagy, de egy fontos dolog hiányzik. Ez pedig a tapasztalat. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első féreg, akivel végeztél. De ne csak az erődre hagyatkozz! Készíts tervet, mielőtt harcba indulnál. Ne csak a szíveddel, hanem az eszeddel is küzdj, s akkor nem lesz baj.
Miután elmondtam, amit akartam újra felegyenesedtem és előkotortam az öngyújtómat, meg egy cigit. Ráérősen rágyújtok, azután Aya-chan felé fordulok.
- Aya... vagy Toshi... Nem tudom melyikőtök van most a testben, de szerintem ideje lenne indulnunk... Shinji biztos már a falra mászik, annyira kell neki az a fogkrém. Szerintem ez egy külön kitalált támadása. Olyan fehér a foga, hogy a róla visszaverődő fény elvakítja az ellent! - fejtem ki teóriámat teljesen komoly fejjel. - Jah, nem is mondtam, hogy igazából fogkrémért indultam? XD

°.° Karakura Találkozás °.°

Feszült figyelemmel néztem, ahogy az az ostoba kölyök megpróbálja nem megölteni magát, azzal a nem épp erősnek mondható hollowval.
~ Ennyire képzetlen? Egyébként is... ki volt az a vadbarom, aki rögtön a mély vízbe dobta szerencsétlen gyereket?!
Gondolkoztam, de azt hirtelen el is felejtettem, hogy Aya minden gondolatomat hallja.
~ Tényleg elég gyengusnak néz ki, Toshi-chan... Nem gondolod, hogy segíteni kéne neki?
Kérdezte, ami részben igaz is volt, de úgy gondoltam jobb, ha nem avatkozok bele majd csak akkor, ha már tényleg nem bír lábra sem állni. Nem akartam megalázni szegény gyereket, hiszen ez az ő harca... Nagy nehezen legyőzte a hollowot, majd Yuusukével oda mentünk, hogy megnézzük, nem esett-e komolyabb baja. Néhány zúzódással, és egy felrepedt szemöldökkel megúszta.
- Aya... vagy Toshi... Nem tudom melyikőtök van most a testben, de szerintem ideje lenne indulnunk... Shinji biztos már a falra mászik, annyira kell neki az a fogkrém. Szerintem ez egy külön kitalált támadása. Olyan fehér a foga, hogy a róla visszaverődő fény elvakítja az ellent!
Tágra nyílt szemmel néztem Yuusukére, hogy mégis mi a francról beszél.
- Jah, nem is mondtam, hogy igazából fogkrémért indultam?
- Hát ezt valahogy elfelejtetted említeni, zsenikém... Ha az a szerencsétlen nem kapja meg időben a fogkrémét, tuti bedühödik, de úgy, hogy az egész házat porig rombolja.

[Karakura Találkozás]

- Tudom ezt a szív erő stratégiát már többen is említettek de ennél erősebb akarok lenni .
* mondta és közben kicsit előrehajolt hogy elérje a Zanpakutoját.*
- A francba hogy lehetek annyira gyönge hogy egy ilyen is ennyire megsebez ...
* mondta maga elég és közben el is érte azt a Zanpakutot majd rátámaszkodott,
feltápászkodom a Zanpakutora támaszkodva.*
- A saját erőm kevés ehez de ha több shinigami eléggé erős lesz akkor biztosan nem lesz rám ennyit szükség.
* mondta*
- A másik dolog pedig hogy mégtöbb harcal valószínűleg csak azt érem el hogy egy idő után megölnek.
* közben pedig visszarakta a Zanpakutot a hátára.*
- Nem hagyom hogy ezek a férgek bántsák a szülővárosomban élő embereket.
* mondta a két másik jelenlévőnek.*
- Fogkrém ??? * kérdezte a kisebb beszéd után és kissé a szemöldöke ugrált.*

-=Karakura Találkozás=-

- Nem hagyom hogy ezek a férgek bántsák a szülővárosomban élő embereket. - mondja, miközben feltápászkodik a földről.
- Ez igen dicséretes, fiú. - válaszolok neki egy bólintással. - Ha visszatértem Soul Societybe, majd kiköldök pár embert erre a környékre.
- Fogkrém ??? - kérdezi azután, s olyan fejet vágott hozzá, hogy még én is megijedtem. Pedig az már nagy szó.
- Igen, az. - válaszolok neki félvállról, majd Aya-chan felé fordulok. - -Ideje volna visszamenni.
Eközben újra rágyújtok, mert ez a sok akció kikezdte az idegeimet. Pár slukk után már nyugodtabban nézek vissza a fiúra.
- Nah, vigyázz magadra öcsi. Nehogy meghalj! - szóltam, majd egy villámtánc után az egyik közelebbi épület tetején jelenek meg újra. Megvárom, míg Aya is feltűnik mellettem, majd háztetőkről háztetőkre ugrálva indulunk a Vaizardok búvóhelye felé.

°.° Karakura Találkozás °.°

- Ideje volna visszamenni.
Fordult felém Yuusuke-kun.
- Aaaaham! Már tényleg mehetnénk, mert ha Shinji-kun nem kapja meg a fogkrémjét, akkor ott nagy baj lesz… Nem szeretnék megint egy lakásfelújítást.
Mondtam kissé morcosan, és már indultam is előre, de hirtelen megálltam, és Iratuzana-kunhoz fordultam.
- Vigyázz magadra, Shinigami-kun, és sok sikert!
Csápoltam erőteljesen, majd felshunpóztam Yuusuke-kunhoz a háztetőre, és indultunk is vissza a raktárba, hogy átadhassuk Shinji-kunnak a kedvenc fogkrémjét.

[A nagy dinnyés küldetés]

- Nyáááááááooah.. - Nyújtóztam egy nagyot félálomban. Még fetrengtem volna egy kicsit, de be-be kúszott egy átkos gondolat a fejembe, ami arra sarkallt, hogy végiggondoljam az aznapi teendőimet. Próbáltam elhessegetni, de egyre makacsabbul tuszkolta magát vissza az agyamba, kitúrva csodás álmom képeit. - Papírmunka..? Az van bőven, az biztos.. Mit is hagytam félbe tegnap..? Maaaah, nem emlékszeeeem! - Sipákoltam az ágyban fetrengve, majd mire a saját hangom kiűzte az álmot a szememből, és felfogtam, hogy milyen nap is van tulajdonképpen, ráeszméltem, hogy szabadnapot kaptam mára. Teljesen fellelkesültem, és ahelyett, hogy visszafúrtam volna magam a párnámba, kiugrottam az ágyból, és faltól falig rohangáltam örömömben. Vettem egy frissítő fürdőt, majd a szoba közepére ülve nekiálltam töprengeni, hogy mivel töltsem a nyakamba zuhant szabadidőmet. - *Enni kéne... Mit egyek?* Dinnyee! - jött a hirtelen ötlet, úgyhogy kirohantam a szobából és meg sem álltam egy város széli zöldségesig. Útközben teljesen átadtam magam annak a csodálatos érzésnek, hogy hamarosan egy mézédes, pirosan mosolygó dinnyét fogok falatozni, ezért kissé izgatottan szólítottam meg a pultnál álló öregembert.
- Jó reggelt bácsi, dinnye! Merre vannak a dinnyék?
- Jó reggelt kívánok kisasszony..- hajlongott kissé megilletődve.- Mélységesen sajnálom, de elfogyott az összes dinnyénk.. Sajnos lassan vége a szezonnak, ezért a mélyen tisztelt Toushiro kapitány úr felvásárolta az egész készletet..
Teljesen lesokkolt a hír. Ledöbbenve álltam szegény bácsika előtt, aki kétségbeesetten tördelte a kezét. Próbáltam magam összeszedni, hogy ne ijesszek rá teljesen, de úrrá lett rajtam a bánat és szépen lassan elmerültem lelki defektusomban.
- Eelnézést Kisasszony, ha szabad... Ha szabad ajánlanom, látogasson el az emberek világába, biztosra veszem, hogy ott talál görögdinnyét. - Mondta az öreg, mivel talán úgy vélte, hogy ha nem talál valami megoldást, ott fogok depressziózni egész nap a standja előtt.
- Hogy tessék? - ráztam meg a fejem - De jó hogy mondja! Köszönöööööm! - borultam a nyakába hálásan, mire ő csak zavartan krákogott.
Elköszöntem az apótól, és tovaszáguldottam a körletem irányába abban a reményben, hogy találok egy vállalkozó szellemű egyént, aki elkísérne utamon. Már egy ideje tanácstalanul keringtem, mivel a korai időpontra való tekintettel a legtöbben még az igazak álmát aludták, amikor az egyik szobából hangot hallottam.
- Yuuuu-chaaaaaaan!! - rontottam be kopogás nélkül a szobába, és azzal a lendülettel rávetettem magam a megszólítottra, aki el ugyan nem esett, de a teáját kilöttyintette a földre.
- Yuu-chan, Yuu-chan, Yuuu-chaaan!! - rángatóztam a nyakába csimpaszkodva - Gyere velem dinnyéért az emberek világába, jó? Jajdejó, akkor menjünk már, induljunk most azonnal! - sipítoztam továbbra is a nyakán lógva anélkül, hogy megvártam volna a választ. Talán még egy kicsit kómás volt, mert mozdulatlanul állt jobb kezében a már üres teáscsészével, és néha beazonosíthatatlan, nyekergő hangokat hallatott.
- Yuu-chan? - szólítottam meg, miután abbahagytam a rángatózást

[A nagy dinnyés küldetés]

Mint mindig, most is elég kómásan kelek. tegnap egész éjszaka jelentéseket olvastam, meg körmöltem lefele az elmaradásomat. Azonban megint egy új nap van és még sok a teendőm. A fenének kellett nekem elvállalni a 3. tiszti rangot?!
~Először is jó volna lezuhanyozni.~ - gondolkodom magamban, majd a tervemet átültetem a valóságba. Tíz perc múlva, immár frissen, egy szál törülközőben lépek ki a fürdőből és neki látok, hogy főzzek egy teát. Pár perc múlva már a kezemben gőzölög a forró ital, amikor kiáltozást hallok meg kintről. Nem sokkal ezután félrecsúszik a szobám ajtaja és egy felém repülő Chiyo-channal találom magam szemben.
- Yuuuu-chaaaaaaan!! - támad rám egy harci kiáltással, majd a nyakamba veti magát. Nagy próbálkozásomban, hogy magamon tartsam a törülközőt kilöttyintem az össze teámat.
~Oh, pedig most hoztak! Új szállítmány volt... Egy különlegesség! T_T~ - gondolom, miközben az idegösszeomlás jelei kezdenek megmutatkozni nálam.
- Yuu-chan, Yuu-chan, Yuuu-chaaan!! - rángatózik a nyakamba csimpaszkodva - Gyere velem dinnyéért az emberek világába, jó? Jajdejó, akkor menjünk már, induljunk most azonnal! - azután a kezemnél fogva rángat kifele a helyiségből.
- Hé-hé-hé! - kiáltok fel kissé ijedten. - Azért az megvárod, hogy felvegyek valami utcai ruhát?
Majd meg sem várva a lány válaszát visszarohanok a hálószobámba. Néhány perc múlva újra megjelenek ezúttal már ruhában, hátamon Zanpakutuommal. Gyorsan feltörlöm a kiömlött italt, majd újra Chiyoko felé fordulok.
- Felőlem mehetünk, Chiyo-chan! - szólok, miközben a rongyot a mosogatóba hajítom. - Csak még megvárom, hogy Kaabel leadja a jelentését... Utána mehetünk. Így megfelel?

[A nagy dinnyés küldetés]

- Hé-hé-hé!- próbált Yuu-chan lefejteni a nyakáról - Azért azt megvárod, hogy felvegyek valami utcai ruhát?
Ekkor vettem csak észre, hogy egy aprócska törülközőt leszámítva nincs rajta semmi. Lányos zavaromban még zavarba is csak egy kis fáziskéséssel estem, de akkor annyira, hogy kész szerencse, hogy ijedtemben nem amortizáltam le teljesen az egész bútorzatot.
- Yuu-chan, annyira sajnálom, az én hibám, nem kellett volna berontanom, és különben is, mi lett volna ha még alszol, vagy esetleg magánlevelet írsz, és ahogy meglöktelek, ráfolyik a tinta, a levélre, igen, és akkor kárba vész az a sok sok idő, amit azzal töltöttél, hogy nagyon szépen fogalmazd meg a leveledet, és különben is, hogy jövök én ahhoz, hogy csak úgy rád rontsak, ki vagyok én, senki nem vagyok, ne haraguuuuudj! - hadartam össze minden zagyvaságot ami éppen eszembe jutott, miközben leguggoltam a kilöttyent teafolt mellé, és bánatosan néztem arcképem a tükrében. Yuu-chan elviharzott se szó se beszéd, úgyhogy magamra maradtam a földön mosolygó foltocskával. Yuu-chan elég sokáig pepecselt a fürdőben ahhoz, hogy mély barátság szövődjön köztem, és a pocsolyácska között. Szórakozottan nézegettem, és már épp azon töprengtem, hogy ráér még a dinnye, hiszen itt van ez a kedves kis pocsolyácska aki ilyen kedvesen pislog rám, amikor Yuu-chan kijött a fürdőszobából egy ronggyal a kezében, és egy pillanat alatt megfosztott legújabb barátomtól. Először kiderül, hogy nincs dinnye, most pedig az orrom előtt válik semmissé egy kedves barátom.. Ez túl sok trauma volt egy napra. Csak guggoltam mozdulatlanul, tágra nyílt, könnybe lábadt szemmel és meredtem a pocsolyácska immár hűlt helyére. Ekkor egy új hangra lettem figyelmes, ami valami zavarásról meg akarásról hadovál össze vissza, de nem hallottam tisztán, mert a fülem zúgott a leírhatatlan bánattól, amit a kis kedves teafolt elvesztése miatt éreztem.
- Poocs.. - Emeltem könnyes tekintetem az érkezőre, akiben Zelt véltem felfedezni. Nem igen figyelt rám, mert valamiről éppen nagyon beszélgetett Yuu-channal. *Yuu-chan, te szívtelen...* - morzsoltam el egy könnycseppet, és lehorgasztott fejjel megindultam az ajtó felé.

[A nagy dinnyés küldetés]

- Már itt vagyok. - szólalt meg mögöttem Zel, aminek hatására azt hittem, hogy lefosom a bokámat az ijedségtől. -Ööö mit zavartam éppen meg?- kérdezi, miközben ledobálja a jelentésnek tűnő papírokat a földre. - És hova akartok menni? - tesz fel egy újabb kérdést és épp rágyújtani készül.
- Először is... - kezdek bele a szent beszédbe rángatózó szemöldökkel. - Rühellem, ha nem az ajtón közlekedsz. Másodszor, semmit nem zavartál meg. Harmadszor, Chiyo-chan kitalálta, hogy dinnyét akar, szal' megyünk Karakurába. És negyedszer... Hányszor mondtam már el, hogy az épületekben tilos a dohányzás? Tudom, hülye szabály, de be kell tartani. - mondom, majd kikapom Kaabel kezéből a cigit és belököm a saját számba. Gyorsan előkapom a gyújtómat, s máris vidáman szál fel a füst felőlem. - Gyere te is, ha már itt vagy.
Majd miután elrendezem a dolgokat indulásra készen vagyok. Eközben Chiyo-chan elég kedvetlenül indul kifele a szobából.
~Mi baja lehet?~ - morfondírozok magamban. ~ Az előbb még olyan hepi volt. Azért ennyire csak nem hoztam zavarba.~
Miután ezt így lerendeztem magammal gondolatban, Chiyokot a csípőjénél fogva, magam előtt tolva megyek ki a helyiségből. A kert felé tartok, hogy megnyithassam a senkai kaput. Kezemet egy hirtelen döféssel a semmibe mélyesztem, majd nagy fényesség mellett megjelenik az ajtó. Szárnyai lassan félrecsúsznak, s máris készen áll az átjáró.
- Jössz velünk... - fordulok Zelhez, aki minden valószínűséggel követett minket. - ... vagy inkább az égszaggatós Gargatanával?
Azután meg se várva válaszát beugrok a dimenziókapuba //höhö, szi-fi fíling XD//. Egy idézett pokollepkét követve, néhány másodperc múlva már az emberek világában vagyunk. Remélem Zel is beér minket, vagy így, vagy úgy.
- Nah, szóval Chiyo-cha~~n... - kezdek hozzá igen idegesítő hangon. - Merre menjünk? - kérdezem, mert nem igen szoktam az emberek világában shoppingolni.

Dolga végeztével Yuu-chan (akarom mondani Sierashi-kun) mögém lépet, és kitessékelt a kertbe, amit egy mogorva fújtatással nyugtáztam. Zel még váltott pár szót a szívtelen pocsolyagyilkossal, majd eltűnt egy gargantában. Yuu.. izé.. szóval Shierashi-kun is megnyitotta a maga senkai kapuját, és fel is szívódott benne egy szó nélkül. Én persze egyre jobban elmerültem lelkem mély és sötét fájdalmában, úgyhogy kelletlenül, lehorgasztott fejjel követtem őt az emberek világába.
Mikor kiléptem a kapun, Sierashi-kun fürkésző tekintettel kémlelte az arcomat olyan ártatlanul mosolyogva, mintha mi sem történt volna.
- Nah, szóval Chiyo-cha~~n... - szólított meg tőle szokatlan, negédes hangon - Merre menjünk?
- Um. - Böktem a fejemmel három óra irányába, és odébb csoszogtam. Mikor észrevettem egy fa tövében a heverésző Zelt, odatrappoltam kedvtelen arccal és fölé hajoltam. Vártam, hátha észrevesz, de nagyon belemerülhetett a gondolataiba, mert ugyan olyan békésen pöfékelt tovább, mint ha ott sem lennék. Mikor meguntam, kivettem a szája sarkában libikókázó cigicsikket, és azzal a lendülettel homlokon pöcköltem vele. Erre persze már magához tért, és miután túltette magát az első sokkon, morcosan dörzsölte a fejét miközben az orra alatt mormolt valamit.
- Nna.. - egyenesedtem ki - Akkor én most megyek, és megnézem, milyen a kínálat. Zel, Sierashi-kun, maradjatok itt nyugodtan.. Nem kellett volna magammal rángatnom titeket.... - mondtam szinte alig hallhatóan a megszólítottaknak háttal állva, majd eltűntem a házak között.
Muszáj volt kicsit egyedül maradnom, hogy kiszellőztethessem a fejem. Sokkal több volt ez a pocsolyácska elvesztése miatti bánatnál, de nem tudtam mihez kötni ezt a letargikus állapotot. Máskor, ha így érzek, az éjszaka közepén is képes vagyok felrángatni Yuu-chant, hogy a butaságaimmal untassam, de most valamiért úgy éreztem, hogy vagy nincs mit elsírnom neki, vagy ha van is, nem oszthatom meg vele. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy legalább három zöldséges mellett is elmentem, mikor egy rémisztő lélekenergiahullámot éreztem a hátam mögül. Lassan megfordultam, hogy szembenézhessek a lélekenergia tulajdonosával, akiben egy különös külsejű arrancart véltem felfedezni. Lesütöttem a szemem, és némán, beletörődötten vártam mi történik.

- Um. - érkezik az információkban gazdag válasz Chiyo-chantól. Azután a fejét forgatva gondolkodik. Eközben megpillantjuk Zelt, amint gondolataiba mélyedve bagózik egy fa alatt. A lány odamegy hozzá, s fölé hajol. Viszont ő nem nagyon reagál erre a lány kikapja a szájából a cigit. Ezen az akción még én is felhördülök hirtelen, azonban amikor homlokon lövi a csikkel már hangosan röhögök. Nem hiába az együttérzés mintaképe vagyok.
- Nna.. - egyenesedik ki - Akkor én most megyek, és megnézem, milyen a kínálat. Zel, Sierashi-kun, maradjatok itt nyugodtan.. Nem kellett volna magammal rángatnom titeket....
Szól nekünk háttal állva, majd elindul a város felé. Elgondolkodva nézek utána, sajnos lövésem sincs, hogy mi lehet a problémája... Így hát belerúgva egyet Zelbe hívom fel magamra figyelmét.
- Nem tudod, hogy mi lehet a baja Chiyo-channak? - kérdezem, miközben egy cigit felé, egyet pedig a számba hajítok. - Mióta eljöttünk olyan kedvetlennek tűnik.
Osztom meg vele is észrevételemet, miközben meggyújtom először az ő, majd a magam cigijét. Már egy jó fél órája várakozzunk, de a lánynak még mindig nem érkezett vissza. Nagy unalmamban, már fejjel lefelé lógtam a fa egyik ágáról. Ekkor megpillantom az érkező lányt, majd elengedem magam és egy fél fordulattal lábra érkezek. Már így távolból is furcsának tűnt, hiszen annyira akart vásárolni, de mégse vett semmit.
- Mi történt? - kérdezem tőle, de nem válaszol. A mozgása és az a kifejezés, ami az arcán tükröződik... Egyszerűen nem ő az! S amint közelebb ér, már a lélekenergia különbséget is érzem. Ha egy ember már sokat van veled, akkor gondolkodás nélkül is felismered az általa kibocsájtott reiatsut. - Készülj Zel! Baj van.
Fordulok a tiszthez, s kezemet zsebre dugva haladok a közeledő lény felé. Már biztos vagyok benne, hogy nem Chiyo-chan az. Még elszívom az utolsó pár slukkot a cigimről, miközben elállom az utat. Utána ellőve a csikket megszólalok:
- Ki vagy te? Mit csináltál a lánnyal? - teszem fel az egyszerű kérdéseket, majd figyelmesen vizsgálgatni kezdem, hátha van valami meglepetése.