~A nagy dinnyés küldetés~

Támadásom sikeresen betalál, amit egy gonosz vigyorral nyugtázok. Már épp azon vagyok, hogy mégiscsak levágom a fenébe, amikor sűrű, fekete füst emelkedik. A hirtelen jött zavarótényezővel nem tudok mit kezdeni, s egy nagy slukkot is sikerül beszívnom belőle. Könnyező szemmel botorkálok ki a felhőből, miközben megpróbálok nem megfulladni. Köhögve nézek körül, de már csak azt látom, hogy az arrancar távozik egy gargantánán keresztül. Hirtelen fel sem fogom hogy mi történt. Azután elkezdem felfújni magam. Mi az, hogy csak úgy itt hagy minket? Még csak be sem melegedtem, ez így szemétség! Gyáva módon lelépett, pedig megmondtam, hogy meg fogom bosszulni azt, amit Chiyo-channal tett. Állatias módon felüvöltök, majd rárúgok az egyik közeli padra, ami ripityára törik, így vezetve le a feszültséget, Fújtatva vágom bele a sayába Dotonryuu-t, aki egy mordulással jelzi a fejemben nem tetszését. Eközben Chiyoko valamilyen módon beleágyazódik a földbe. Értetlenkedve pillantok felé, majd egy gyors Shunpoval mellette termek.
- Elnézést, Chiyo-chan! - szólalok meg, azután segítek neki feltápászkodni - Ez a féreg lelépett, és nem tudtam rendesen elintézni.
Veszett mód frusztrál ez a dolog, és az is bassza a csőrömet, amit Zelnek mondott. Vajon mire célozhatott azzal, hogy Seiretei meg fogja bánni, amiért bíznak benne? Áhh, a fenékért is foglalkozom vele! Biztosan csak hazudott, de azért elég frusztráló. Főleg a lenéző stílusa irritált. Nem hiába, Aizen sosem adott az ilyen dolgokra. Ezért sincs meg benne a becsület és a hasonló érzések. Gerinctelen, mint az összes pribékje. Inkább más felé terelem a gondolataimat, mert a végén még felrobbanok. Remegő kézzel húzok elő egy cigit, és lököm be a számba. Csupán második próbálkozásra sikerül meggyújtanom, ami tovább fokozza rosszkedvemet. Miután mégis sikerül rágyújtanom, lábammal dobolok a földön, s egyre nagyobb slukkokat szívok az energiarudacskából. Ennyi idő már biztos elég lesz Kaabelnek, hogy ide érjen és visszahúzhassunk Soul Societybe. Sőt, még a dinnyét se sikerült megvennünk!

▄▀▄▀▄▀ [Világhódító körút buktatókkal] ▄▀▄▀▄▀


A cinkes találkozás után, szinte csak egyre jobban irritált az ipse jelenléte. Késztető vágyat éreztem az iránt, hogy darabokra szedjem, főleg a szánalmas hebegése után. Már épp pofozható távolságot talált, mikor eltűnt karmaim közül, mint a kámfor. Egy pillanatig csak lestem ki a fejemből, hogy mivva', mikor elnéztem Kamill felé. Hatalmas meglepetésemre az ürge túláradó szeretetét kinyilvánítva kerülgette a szerencsétlen lányt, aki kínos mosollyal arcán magyarázkodott. Szinte már a jelenet is szörnyű látvány volt. A csillagokkal körülbélelt édes páros egyike egyre nyájasabban és inkább nyálcsorgatva udvarolt a csajnak, a rózsaszín, szivárvány színű buborékokkal megspékelt háttér előtt. A másik nőszeméllyel az eseményeket nézve padlót fogtunk. Amikor magamhoz sikerült térnem, szivárgott annyi vér az agyamba, hogy felfoghassam, hogy ez az idióta szórakozik velem. Biztos tisztára hülyére vett.
-Hé ember!-lépek mellé, és ismét fenyegetően emelgetem öklömet -Nem akarom megzavarni ezt a romantikus pillanatot, de asszem nekünk még van egy befejezetlen ügyünk!-vigyorgok rá, vérben forgó szemekkel, s már lendítem a kezem, ahogy a háttérben sipákoló csaj megragad és nem ereszt.
-Áh, fiúk ennek nincs semmi értelme!-kezdi el hangosan osztani az igét. A szöszke szentbeszéde aligha tudna megnyugtatni, de rá kell jönnöm, hogy a Liberot telirakó csávót sajna nem verhetem laposra, így egy sóhaj kíséretében elengedem, és arrébb bandukolok.
-Inkább mondd el szépen, hogy mi történt pontosan!
-Na majd az pont neked fog karattyolni...-morgolódok továbbra is, ahol elrúgok a járdáról egy kisebb kavicsot.

//Világhódító körút buktatókkal//

*Gyilkos tekintettel mered a lila hajú idegen felé nyúló kezére, hogy a legapróbb rossz mozdulat esetén is eltörhesse legalább három ujját a matató kézfejnek... Már éppen megrángatná - cseppet sem finoman - a kósza végtagot, de a másik ismeretlen megelőzi ebben.*
- Nekem nem esett bajom, a csomagnak viszont elég sok szépséghibája lett, amit pár percen belül át kellett volna adom a tulajdonosának...
*Morogja szúrós pillantást vetve a fiúra, akit még ekkor is eszeveszettül ráz a másik idegen. De Shun szerint is abszolút megérdemli a tortúrát... Újabb mázlija a lila hajúnak, hogy semmi nem történt a karddal - ebben az esetben ugyanis minimum felnyársalta volna a sérült Herufuaiával...
Azonban már nem tudja megtoldani szavait ezzel az apró figyelmeztetéssel, az újjászületett Casanova ugyanis a következő pillanatban már a szintén ismeretlen lánynak akarja a szelet csapni. Elkerekedett szemmel figyeli a jelenetet, miközben azért szurkol, hogy most végre jól megkapja az arcátlan fiú. Hajh, ő bezzeg már az első pillanatban úgy pofonvágta volna, hogy az ütéstől látott volna csillagokat, nem a szerelemtől...
Épp itt jár gondolatmenetében, amikor észreveszi, hogy hasonlóképp a padlóra került a szőke srác is a látványtól. Ekkor jut eszébe, hogy mintha a másik lány nevén szólította volna az előbb az idegent... Justin... Hol is hallotta ezt a keresztnevet? Karakurában biztosan nem sétálnak túl sokan ilyen keresztnév tulajdonosaiként...*
- Megvan!
*Kiált fel a kelleténél hangosabban, és a homlokára csap a hirtelen felismerés hatására. A doboz környékéről előtúrja a papírt, ami elvileg a csomagba volt beletűzve, és gyorsan átfutja a szöveget. Hát persze, hogy is felejthette el!*
- Te vagy Justin Awesome?
*Bök a cetlivel egyenesen a szőke ismeretlen felé, majd zsebéből egy tollat is előkotor, és az íróeszközt is felé nyújtja.*
- Ha igen, akkor itt és itt írd alá a papírt, miszerint átvetted az Urahara vegyesboltjában vásárolt valamit, amit rendeltél vagy rendeltek a nevedben...
*Mutogat hevesen Justin orra alatt, és a kezébe nyomja a tollat.*
- Apropó, a csomag átvétele után reklamációt nem fogadunk el...
*Fűzi hozzá mondanivalójához, miután a fiú aláírta az elismervényt, végül pedig diadalittasan megigazítja sapkáját. Lassan kezd alkalmazkodni a zöld ex-shinigami munkamódszereihez: most is csak azután szólt az apró betűs részről, miután már késő Justin számára...*

▄▀▄▀▄▀ [Világhódító körút buktatókkal] ▄▀▄▀▄▀


A surmó akciója továbbra is atommód ingerelt, ám egy pillanat múlva a fekete hajú csajszi bökött oldalba és valamit beszélt hozzám.
-Höh? Jah igen, én vagyok az!-rajzolódik arcomra az értelem, és hatalmas szemekkel meredek a papírra amit hevesen dugdos az orrom alá a piercinges leányzó. -Jólvan jólvan, esetleg elolvasha... eh oksa írom már!-vágódok majdnem hanyatt a szélsebes mutogatása közepette, s szinte a tempót sem bírtam tartani, s eltartott pár pillanatig az, hogy az ezerszáz helyre lekaparjam a nevem. Mire a végére értem, rendesen leizzadtam, majd a kezembe nyomta a cuccost és halkan hozzáfűzte:
- Apropó, a csomag átvétele után reklamációt nem fogadunk el...
-Szent ég! Lehet félnem kéne ettől az... izétől?-jegyzem meg igen halkan, s egy pillanatra fal fehérre vált a színem.
Hogy egy pillanatig se legyen nyugtom, a fura figura ismét elárasztotta a csöpögős szövegeivel szerencsétlen szöszkét, de már úgy voltam ezzel az egésszel, hogy nagyon leszarom. Nem a rokonom a csaj, majd koppan egyet... bár, ha nagyon eldurvul a dolog, biztos megetetem az ipsét az öklömmel... Viszont jobban belegondolva, mégiscsak Matsu nagyon jó barátnője... áh de ku*va zavar most minden!
A további piszkálódása felém, inkább már szánalmasba csapott át, így sóhajtva leültem egy ház lépcsőjére, s onnan lestem a szappanoperába illő jelenetet.
-Ó, ember, de vághattad volna, ha egy ismeretlen ipsét találok a garázsban, első dolgom az, hogy laposra verem, nem? Különben is... hova basztad el Nas... akarom mondani, azt a plüsst?

[Bevásárlás az újdonsült raktárlakóval]

Reggel félkómásan kelve, kivánszorogtam a két futóművemen, majd bevetődtem a fürdőszobába, hogy arcot mossak, mert rettenetesen csipás volt a szemem, úgy összeragadt a két szemem héja, mintha pillanat ragasztóval kenték volna be. És, ha már amúgy is ott voltam elintéztem minden egyéb dolgomat, ami csak azon a helyen elvégezhető. Majd miután sikeresen lefürödtem átvetkeztem valami utcai ruhába, mert azt terveztem, hogy járok egyet a városban valakivel. Már ott voltam lassan egy hete, de még mindig alig ismertem szinte senki, bár Masaki ez alól kivétel, őt inkább túlságosan is kiismertem az első napom alapján. Kimentem az ebédlőtérségbe, ahol is Shio reggelizett és mellette Rose kávézgatott.
-Jó reggelt Shio! Neked is Rose! -intettem feléjük, majd hirtelen érzem, hogy rettenetesen ki kell nyújtóznom és ásítanom. Azokat a hanghullámokat szinte mindenhol lehetett hallani, amint éppen kifelé fújtam a levegőt. Majd miután ezt elintéztem és kiropogtattam az elgémberedett végtagjaimat, megtámaszkodtam egy széken, Shioval szemben.
-Ma Yamatonak kell főznie igaz? -kérdezte meg Shio Roset, aki igennel felelt rá. -Értem... -állt föl és közben összepakolta a tányérját a mosogatóba, majd odalépett hozzám, amire én félszememet kinyitottam rá és figyeltem mit szeretne tőlem. -Öhm, Yamato... Mivel ma te vagy a soros a főzésben, gondoltam eljöhetnél velem bevásárolni, mert az meg az én feladatom ma. Én megmutogatnám a jó üzleteket a környéken, te meg írhatnál listát, hogy mi kellene a kajához. Szóóval, ha van kedved, akkor negyed óra múlva indulok. -beszélt fölfelé szegénykém, mivel túlságosan is magas voltam hozzá képest, ezért kicsit rogyasztottam, hogy egy szinten legyünk nagyjából és már éppen válaszoltam volna nagy vigyorral az arcomon, mivel így nem nekem kellett megkérni valakit, hogy jöjjön el velem és amúgy is szerettem Shiori társaságát, amikor ő elviharzott, valószínűleg fel az emeletre. Majd mivel mondta, hogy mindjárt jön ezért gondoltam kimegyek és megvárom az ajtónál. Kiérve a falnak támaszkodva rágyújtottam egy szál cigire, majd csak vártam Shiot. Nem is telt bele sok idő és már hallottam, hogy jön. -Yamato, ha jönni akarsz indulok! -kiabált nekem, de én még csendben vártam tovább. Majd mikor kijött az ajtón engem észre sem vett.
-Itt vagyok. -szólaltam meg mire kicsit megijedt ,majd megfordult és meglátott végre engem is. -No akkor felőlem mehetünk. Örülök, ohgy elhívtál, mert amúgy is el akartam volna menni valakivel, de így nem nekem kellett körbe kérdezgetnem a többieket és örülök, hogy pont te jössz el velem. -mosolyogtam felé, majd megtettem pár lépést. -Akkor megyünk? Te tudod az utat.

//Világhódító körút buktatókkal//

*Megkönnyebbülten figyeli, ahogy Justin szép sorban aláír minden papírt, amit az orra alá nyom. Fene se gondolta volna, hogy Urahara ennyire biztosra akar menni a nyilatkozatokkal... De már legalább eggyel kevesebb dolga van.*
-Szent ég! Lehet, félnem kéne ettől az... izétől?
- Nem biztos, de én a helyedben óvatos lennék az Urahara Vegyesboltból származó csomagokat illetően...
*Válaszol elgondolkodva, amikor meghallja a fiú megjegyzését. Már túl nagy tapasztalata van sajnos az ex-halálisten által forgalmazott termékek terén. Előfordult már miattuk néhány cifraság a raktárban, amiket - érthető módon - senki sem hánytorgat fel inkább...*
- Nem bontod fel? Mármint azt, ami még megmaradt a csomagolásról az ütközés után...
*Kérdezi meg végül, mert a kellemetlen emlékek ellenére igencsak furdalja oldalát a kíváncsiság, hogy mi lehet a dobozban.
Ezalatt természetesen a lila hajú továbbra is igyekszik meghódítani a megszeppent lányt, aki pedig egyre hevesebben próbálja lerázni Casanovát... Néhány másodperc múlva Shun is azon veszi észre magát, hogy érdeklődve nézi az ingyenműsort, ami egyre inkább kezd szappanoperai jellegeket ölteni.*
- Ti nem futnátok el, ha egy bekattant megpróbálna megölni titeket?!
*Hallja aztán rövid idő után a lila hajútól, és reflexszerűen válaszol is a költői kérdésre:*
- Nem, mert hamarabb ölném én meg a zanpa... izé, katanámmal, minthogy ő tudná megtenni...
*Villan tekintete, és bizonyításként kicsit elő is húzza Herufuaiát a kardhüvelyből, hogy a penge apró sárkányvésete még épphogy látszódjon.*

▄▀▄▀▄▀ [Világhódító körút buktatókkal] ▄▀▄▀▄▀


Szinte már a hányinger kerülgetett, a sok sok nyálas szövegtől, még szerencse, hogy leültem, mert most tuti, hogy már szédelegnék. Persze két öklendezés közt azért szorgosan vizsgálgattam a váratlan csomagot. Először úgy voltam vele, hogy inkább halogatom a kibontását, főleg, hogy még a fekete hajú nőszemély nem túl biztató mondatokat is megejtett.
- Nem bontod fel? Mármint azt, ami még megmaradt a csomagolásról az ütközés után...
-De tervezem, hogy felbontom...
Válaszoltam szinte a legtömörebben. Egy nagyot sóhajtva, gondolatban pár buzdító szót elhadarva neki is kezdtem a csomagolás atomjaira bontásának. A kartondobozt kinyitva az alján egy furcsa mütyürt vettem észre. Ahogy kezembe vettem hatalmas szemekkel néztem.
-Hát ez meg...? Nyakörv? Kinek?
Ekkor már be is ugrott, hogy rendeltem még anno egy igen speckó bolhanyakörvet Nasinak. Már tényleg azon voltam, hogy egy átverés volt az egész és azt a rengeteg pénzt csak benyelték. Ezért volt pár álmatlan éjszakám, és a nappalok is úgy mentek hogyha úgy szóltak hozzám akár keresztbe lenyeltem volna az ember. Most végre megnyugodtam.
-Hát, ha ez az amire én gondolok... akkor Nasi örülhet...
Ekkor kpcsolok, hogy mindenki csak értetlen fejjel néz felém, hogy mi a fenéről is beszélek.
-Nasi aaaa... macskám... igen... És egy kicsit bolhás... kellett már valami ami elűzi róla azokat a dögöket.
Próbáltam ennyivel magyarázni a dolgot. Sajnos ebben sosem voltam jó, de kitartóan próbálkoztam. Remélem a kínos köhintésemet nem fogják nagyon furcsállni.

//Világhódító körút buktatókkal//

*Újfent kiderül, mekkora szerencséje van a lila hajú Casanova-tanoncnak: amennyiben ugyanis hangosan fejtette volna ki véleményét Shun katanájáról, garantáltan testközeli kapcsolatba került volna a pengével, hogy bebizonyítsa, valódi a fegyver... Ennek folyományaként pedig Nasi méltóvá válna nevére - ugyanis a kis darabkák legfeljebb nassolásra lennének alkalmasak valószínűleg a Shun-féle "kezelés" után...
Így azonban, mivel a vizardnak nem adatott meg a gondolatolvasás képessége, csak mogorva arckifejezéssel visszacsúsztatja a kardot hüvelyébe. Az erőbemutató folytatása helyett pedig inkább unott arccal figyeli továbbra is az egyre jobban kibontakozó szerelmi drámát. Ami az utóbbi percekben egyre melankolikusabb vonalba vált át a kikosarazás hatására...*
- Légy már férfi, te, ha már annyira meg akarod hódítani...
*Jegyzi meg orra alatt a jelenetet látva, tenyerébe fektetve állát. Minden bizonnyal egy csapásra világhírűvé válna a fiú, ha meghívnák szappanoperák forgatókönyvírójának...
Tovább is gondolkozna talán az ismeretlen nőcsábász képességein, ekkor azonban más köti le figyelmét: mégpedig az az észrevétel, miszerint Justin mégis kinyitja a csomagot. Érdeklődve szemléli biztosnak ítélt távolságból a mozdulatsort, zanpakutóját keze ügyében tartva továbbra is, ha valamilyen - Uraharától elvárható - gebasz folytán szüksége lenne önvédelemre.
Emiatt aztán finoman szólva meglepődik, amikor egy ártalmatlan (vagyis inkább ártalmatlannak tűnő) macskanyakörv kerül elő a doboz mélyéről, érzelmei pedig egyértelműen kitelepszenek arcára.*
- Fene se hitte volna, hogy emberi világba való cuccokat is árul Kisuke...
*Füttyenti el magát halkan, majd, miután rájött elszólására, gyorsan megpróbál háttérbe kerülni, hátha nem tulajdonítanak különösebb figyelmet szavainak ezúttal sem.*

▄▀▄▀▄▀ [Világhódító körút buktatókkal] ▄▀▄▀▄▀

-Kezd egyre jobban idegesíteni az ipse...
Jegyzem meg az orrom alatt morogva, fogaimat folyamatosan csikorgatva. Szerencsétlen nyakörv, ha így haladok, úgy megfogja sínyleni nap végére, hogy arra a sorsra jut, mint hugicám ősrégi kacsája... átvándorol a szomszéd bernáthegyijéhez. Amilyen idióta az a kutya, biztosan örülni fog egy szétszakított bolhanyakörvnek, vagy minek.
-Divatfrissülés? Nézz már magadra... Mint egy rossz homokos...
Ütöttem vissza, lesajnálóan és annál inkább flegmábban. Többet nem is törődve ezzel a szalasztottal, kapucnim zsebébe rejtett kezeimmel a csodálatos betont kezdtem el bámulni.
-Mit értettél azon, hogy emberi világ?
Hallottam ismét az idegesítő lila töpszli hangját, amire egy pillanatra felskubiztam.
-Áh... most, hogy leszálltunk Justinról, basztatjuk szerencsétlen csajt... szép felállás...
Brummogtam továbbra is lehajtott fejjel, talán csak én hallottam a saját beszédemet. Mondjuk már talán fel sem fogtam, minek is voltam ott, még mindig. Lehet azt kellett volna tennem, hogy jó alaposan megverem ezt a pöffeszkedő alakot, aztán valahová felaggatom, hagy lógjon és gondolkozzon egy sort, kivel is kezdett ki, a hülyéje. Viszont mindig is voltam olyan toleráns a nomád emberekkel is, hogy először igyekszem erőszak mentesen megoldani a problémákat. Ha így nem menne, nehogy azt higgyék csak hangember vagyok, leütöm egy perc alatt. Már annyi ideje kung-fu-zok, hogy két vagy akár egy ütéssel is kiüssem az ipsét. Főleg egy olyanfajtát, mint ez itt előttem.

*Azon ritka napok egyike ez, amikor nem az irodai munkára vagyok beosztva. Valószínűleg azért rendeltek ki az emberek világába, hogy nehogy beleőrüljek az iroda légkörébe. Ami azt illeti, már elkéstek vele, mert már akkor őrült voltam, amikor az akadémiára jelentkeztem. De erről egyenlőre még csak a kapitányom tud. Vagyis, ő is csak ennek egy kisebb részét. Addig jó neki is és nekem is, amíg azt hiszi, hogy felépültem. Sajnos elfelejtette megkérdezni, hogy nekem megfelel-e az ilyen élet. Akkor tudta volna, hogy nem kérek senki segítségéből.
Na de most már mindegy, és egész megszerettük egymást a kutyával, akit Karakurából hoztam magammal.
Miután elbúcsúzok a még mindig névtelen kutyától, a senkai kapuhoz sietek, s onnan az emberek világába jutok. S még alig érkeztem meg, máris kapom a riasztást néhány hollow jelenlétéről. Na persze a város egy másik pontjába kell eljutnom, ami kicsit megnehezíti a dolgom, mindazonáltal egy kéjes mosoly kíséretében már haladok is a célom felé. Már tényleg időtlen idők óta nem vettem részt egy kis hollowírtásban. Végre kinyújtóztathatom végtagjaimat; lassan a kardom is berozsdásodik. Ami persze lehetetlen, hiszen az én kardom a legfantasztikusabb mind közül. Még a gondolat is nevetséges; az őrület nem fog olyan egyszerűen eltávozni, és számomra a harctudás is ilyen, lévén az eleven tébolyt használom fegyverként.
Pár percig csak elmerengek magasröptű gondolataimon, miközben a célom felé haladok. Már meg is érzem a hollow lélekenergiáját – és valaki másét is. Meg is pillantok valami teljesen idegen shinigamit, aki épp kettészeli azt a hollowt, akit az imént én szemeltem ki magamnak. Egy közshinigami pedig ne szóljon bele abba a munkába, amit épp én készülök elvégezni.
Egy shunpoval elé érkezek, hiszen ezt nem hagyhatom annyiban. Mintha csak befeketítette volna patyolattiszta nevemet azzal, hogy előttem ért ki a hollow-hoz. Tudomásom szerint pedig ebbe a körzetbe nem rendeltek ki másik shinigamit. Ha pedig szabályszegést követett el az illető, akkor meg kell büntetni.
A szokásos, jéghideg arcomat mutatom, s fennhéjázó tekintet mered a másikra. Annak is örülhet, hogy hajlandó vagyok ránézni. A karomon elég feltűnően virít a hadnagyi karszalag – talán azért, mert képes vagyok minden reggel a lehető legtökéletesebbre, legsimábbra vasalni azt. Ez is csak azt jelképezi, hogy nekem nincsenek gyenge pontjaim. Ami pedig tényleg a gyenge pontom… nos, az mások elől is rejtve marad. Én nem dicsekszek velük, s teszek róla, hogy senki se tudjon az apró problémámról.*
- Verashu Suwun, 10. osztag hadnagya. Tudomásom szerint ha rajtam kívül egy shinigaminak sincs semmi keresnivalója ebben a körzetben. Kérem a nevét, osztagát és rangját, és hogy mit keres itt. - *hivataloskodok. Bár alacsonyabb vagyok a másiknál, mégis süt rólam a fellengzősség. Nem is jogtalanul, hiszen én nem vagyok holmi egyszerű shinigami. Én felettük állok egy szinttel, mivel nem korlátoznak le az érzelmeim. Mégis szíven érint, hogy miatta szalasztom el egy kis gyakorlás lehetőségét. Magamban elvigyorodok; azt hiszem, élvezetes lesz az idegeit húzni. Mintha csak ebből táplálkoznék…*

*A másik shinigaminak van képe azt felelni, hogy neki nincs osztaga, se rangja. Mereven, lenézően figyelek rá; csak egy újabb hulladék a sok közül. Ami viszont fontosabb, hogy egy olyan shinigamival beszélgetek, aki elvileg nem is létezik. Mert hivatalosan csak az lehet shinigami, akinek van rangja is, és osztaga is. De ennek az egyednek nincs olyan. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy egy akadémiai tanulóval van dolgom. Méghozzá egy szököttel, ugyanis én nem érzem itt egy oktató lélekenergiáját sem. Egy akadémiai tanonc nem mászkálhat kedvtelésből az emberek világában, s pláne nem gyilkolászhat hollowkat úgy, hogy nincs mellette legalább egy jól képzett shinigami, aki közbelép, ha baj van. Őket hívjuk tanároknak, s ők azok, akik megfigyelik, készen állsz-e egy új szintre való emelkedésre. Nem mintha nekem sokat segítettek volna. Tudjuk jól, hogy én tökéletes vagyok. Igaz, a hollow-k legalább sosem sértettek meg súlyosabban, de azt hiszem, a tanáraimmal sikerült éreztetnem, hogy nem kérek sokat a segítségükből. Már akkor egy szinttel felettük jártam. Sose a harci tudásomra támaszkodtam. A többi tehetségem az, ami biztosítja nekem a kényelmes, hadnagyi pozíciómat, és az irodai székemet. Hiszen mindenem megvan ahhoz, hogy tovább játszhassam a kedvenc játékomat. A fonalakat szövöm továbbra is. Céltalanul bár, s csak a folyamat öröme az, ami boldogít.
Az, hogy ez akis tanonc a keresztnevemen szólít, számomra egy arcpirító trágárkodással ér fel. Nem engedtem meg neki, hogy magázódjunk, vagyis szólítson csak Suwunnak.*
- Egy szóval sem említettem, hogy a keresztnevemen szólíthat. A shinigami helyettes kifejezést pedig most hallom először. Azt ajánlom, most rögtön menjen vissza az akadémiára, mielőtt még nagyobb gondot okoz. Az oktatói már biztosan keresik Önt. Ha nem indul el most, akkor kénytelen leszek én magam visszacipelni Soul Society-be, s teszek róla, hogy ne ússza meg egy enyhe dorgálással a dolgot. - *válaszolom, teljesen meggyőződve arról, hogy Kamimaru csak egy kalandozni vágyó shinigami tanonc. Ideje lenne megtanulnia, hol a helye. Nem az emberek világában, az biztos.*