- Mért edzenék veled, Teszed itt magad, hogy milyen barátságos vagy, de te csak egy szörnyeteg vagy ki az emberek vére által lett erősebb, még a saját fajtádat is felfaltad csak azért hogy elérd a mostani alakod.
~ Nem tudom mit tervez, de elégé idegesítő alak.
- Ha harcolni akarsz készülj fel hogy nem edzés lesz. - Most már nyíltan előveszem zanpaktom és szabadon engedem szellemi energiám, ami kb egy átlag shinigamiénak felel meg.
- Hogy döntesz, Vissza mész abba a patkánylyukba amiből előbújtál vagy felkészülsz a végre?
Rá szegezem a kardom.

- Tudod Shin... Mindenki így áll hozzá a Hollowokhoz. Szörnyetegek, akik a saját fajtájukat is legyilkolják. Ez valóban így van. Mindannyian gyilkosok vagyunk, és valóban megöltem a saját fajtámból is jó néhány példányt. Na és a Shinigamik jobbak?- kérdeztem, miközben már komoly arcot vágtam, s kicsit dühös is lettem, amiért így gondolkodnak az emberek.
- Hm? Ők, kik csak saját magukat tartják a megváltónak! Az istennek! Pedig ők a gyilkosok! Ki irtotta ki az egész Quincy társadalmat? Vagy a Bountokat? Persze megvolt az oka tudom, de nem lehetett volna másképp megoldani? Harc, és esztelen gyilkolás... Ez az, ami divattá vált ezen a világon. Hol az igazság? A béke? Harmónia? Becsület? Hol vannak ezek Joru Shin?? Meg tudod mondani!?- fejeztem be a mondani valómat, s a végére már ordítottam a sráccal, pedig nem az ő hibája, hiszen mindenki így áll az én fajtámhoz. Holott nem is mindannyian olyanok vagyunk, amilyennek mondonak minket. Legalábbis én nem.
- Bocsáss meg, amiért elragadtattam magamat. Tudod nem könnyű úgy élni, hogy nap mint nap a saját fajtádat ölöd a túlélésért.- jelentettem ki, de már nem tudtam mosolyogni. Szerencsére visszatért a hideg vérem.
- Nem térek vissza a patkánylyukba, hanem harcolok veled, Joru Shin. Mert én nem ilyedek meg senkitől sem.- mondtam, aztán én is a Zanpakutomért nyúltam.
- Sajnálom, hogy ez történt...

-Kodamának igaza van, én is azt hittem...hogy a holowok állatok, de rájöttem, hohy értelmesebbek és jóval több érzés szorult beléjük...-Mondtam miközben egy fa mögül sétálltam és közben megigazítottam a kabátomat.
~Kodama szerencsére a kardom a dimenziós kapukat bír nyitni így elbírtam jönni a földre, de persze, csak kis időre...-Gondoltam magamban majd így szóltam:
-Kiírtották a fajtámat...ha ez nem állati cselekedet akkor mi?...-Kérdeztem az idegentől nyugodt higaddt szemekkel.
-A nevem Tomoyuki Shiratori, bounto vagyok...-mutatkoztam be, majd folytattam:-Nem szólok bele a harcba, de tudd Joru Shin, erősnek kell lenned...nagyon erősnek, hogy letudd győzni ezt az espadat.
Majd leültem a fák árnyékába és onnan néztem a harcot...

- Elég volt a rizsából. Sirohikari !!!
Egy légörvény vesz körbe, lélekenergiám megnő a szél rejtekébe a maszkom is felöltöm. Majd az örvénylő szél rejtekében négyszer meglendítem a kardom négy szélpengét küldve ellenfelem felé.
- Kaze no Mai!
Hangom akár csak a hollowokés. Majd eltűnök a szélörvényből, egy shunpoval ellenfelem mellett jelenek meg egy feltöltött barrával és felé lövöm. Majd hátrébb shunpozom és várom mi történt, kardom védekezésre készen van a kezembe.

~ Valamiféle Hollow maszk jelent meg az arcán! Ugyan ez mi lehet?~ kérdeztem magamtól, de már láttam is, amint a szélpengék felém röpülnek, s egy Sonidoval elterepoltálom magamat a levegőbe, majd egy másik Barával hárítom, amit Shin rámlőtt.
- Szóval így állunk?? Akkor én is hasonlóképpen játszom!- kiáltottam fel, majd a bal kezemet végighúzva a Zanpakutomon megszólalok:
- Kamu nodo! Ao Okami!
Ekkor hatalmas porfelhő emelkedik fel az eleresztett lélekenergiámból, s átalakulok. Testemre felkúszik a csontpáncél, arcomon pedig kiteljesedik a farkasfej szerű maszkom. Ekkor felkiáltok:
- Haru Hanone!
Három sötétkék tűzpenge száguld Shin felé, amik a jobb kezemre szerelődött Zanpakutomból lövellnek ki. Ekkor egy dimenziós kaput nyitok meg, mibe gyorsan beleugrok, s Shin mögött tünk fel, majd a hátától a megfelelő távolságra egy Cerot lövök. A távolság tartás azért volt, hogy fordulásból ne tudjon megvágni. Így két oldalról érkezik a támadás. Amint kilőttem a Cerot eltűnök a kapuban.

Mikor meglátom a tűzet csak elmosolyodom.
- Kaze no Yoroi...
Hangom alig hallatszik még is megjelenik a láthatatlan fal, ami körbe véve megvéd. Mikor a támadások becsapódnak, nagy fűst keletkezik. Mikor eloszlik úgyan ott állok egy karcolás sincs rajtam.
- Ennyi telik egy Espadátol, a dimenziók között bujkál, nem mer a szemem elé állni.- mondom recés Hollow hangon, majd kacagok.
Kardom még mindig magam elé tartom és védekezem.

Megjelenek Shin előtt a levegőben.
- Nem kellene ilyen önteltnek lenned. Ne hidd, hogy ezzel befolyásolni tudod a harcmodoromat. Tehetsz akármilyen sértéseket felém, de egyáltalán nem hat meg. Inkább úgy mondanám... szánalmas.- jelentettem ki, majd gondolkodni kezdtem.
~ Azzal a pajzzsal nagyon jó a védelme, de ez nem azt jelenti, hogy ettől még nem lehet megsebezni.~ gondoltam magamban, aztán harcolni kezdtünk. Egy ideig egymás kardját ütögettük. A levegő, s a föld beleremegett. Szerencse volt, mivel az emberek ilyenkor nem voltak az utcán, így a sérülések száma minimális lesz. Közben csak azon járt az eszem, hogyan tudom megsebezni. Ekkor eszembe jutott valami. Mikor összecsaptam vele, egy Haru Hanonet küldtem szemből rá, majd hátrébb kerültem Sonido segítségével.
~Nem nagy támadás, s lehet be sem válik, de kell egy kis idő, mire kitervezek valamit.~ gondoltam magamban.

Kitérek balra a tüzes karmok elöl, majd ellenfelem után shunpozom és egy erőteljes lefele sújtó csapást mérek rá. Majd folyamatosan támadom, nem hagyva esélyt neki arra hogy ismét bujkáljon.
- Én szánalma... Érdekes felvetés.
Sárga szemem megvillan, majd az egyik csapásnál megszólalok.
- Kaze no Mai.
A csapással együtt egy szélpenge is ellenfelem felé tart közvetlen közelről. Ha védi is folytatom a vad támadást, de figyelek a védelmemre is.

A hatalmas szélpenge felém tart, én pedig rálövök egy másik Haru Hanonet, s ettől egy nagy robbanás keletkezik.
- Igazán nem értem miért vagy ilyen ellenszenves. Gyűlölsz azért... amit nem is tettem meg veled. A Hollowok miatt elszenvedett fájdalmaid miatt most engem okolsz igaz?- kérdeztem meg a fiút, miközben belül szomorú voltam, hiszen nem akartam így összeveszni senkivel. Szinte tudtam, hogy meg is ölne, amiért Arrancar vagyok. Na és akkor mi lenne? Halál? Talán lenne, aki sajnálna engem. A barátaim. Egy Sonido segítségével kiteleportáltam a robbanás hevéből, ami több méteres körzetben pusztított.
- Tudom sokat beszélek, de csak egy kérdésem lenne, mielőtt folytatjuk. Nem muszály válaszolnod, de azért érdekelne...- szólítottam meg a háztetőről, miközben a Hold fénye a hátam mögül világította be a teret.
- Vannak barátaid Shin?- kérdeztem tőle, majd már védekeztem is, hiszen bármelyik pillanatban rámtámadhat.

Mit se törődve a traccspartival megtámadtam, a feje felé vágok egyet. Látszólag a penge nem éri el, de a "láthatatlan" meghosszabbítása a kardomnak még megvághatja az arcát.
- Nagyon félvállról vesz engem Espada, ez nem traccsparti.
Tovább folytatom a támadását, minden erőmet bele adom a vad támadásokba, mely olyan erővel zúdul ellenfelemre, hogy a föld megreped alatta.
~ Mit gondol hol van? Valami nyugdíjas klubba.

-HÁHÁHÁ.....-Őrült nevetésbe kezdtem a csata láttán és a vaizard láttán miképp próbálja provokálni Kodamát.
-Ez nem fog menni barátom..amikor még én küzdöttem Kodamával....nem láttam értelmét, hogy provokáljam ez nem fog hatni rá.-Gondoltam magamban.
-Na de most elmegyek járok egyet, a harc kimenetelét már úgyis tudom...-Mondtam a két félnek.
Majd ismét elséltam...

- Istenem!! Miért nem tudsz egy pillanatra nem bunkó lenni? Egyáltalán nem veszlek félvállról, sőt, ha ez megnyugtat, eddig a legerősebb ellenfelem vagy.- mondtam, miközben a támadásokat védtem, de úgy láttam Shin most csak arra tud koncentrálni, hogy beleverjen a földbe, s a hatalmas ütések egy helyre összpontosulnak.
- Ostoba...- jelentettem ki halkan, majd amikor az egyik ütés épp a fejemet találta volna el Sonidp segítségével mögé kerültem, majd Barákat kezdtem rá lövöldözni, s mivel ő annyira a csapásokra koncentrált, ezért nincs ideje létrehozni a pajzsot maga körül. Ez a támadás, amúgy is a leggyorsabb Arrancar technika. A hatalmas Bara eső, viszont most a háta mögül zúdul rá, teljesen váratlanul.
- Minden esetre nagyon jó harcos vagy. Nem dicséretnek mondtam. Ez csak az igazság...- szólaltam meg, majd tovább lövöldöztem hátulról, de egyik kezemmel megnyitottam egy dimenziós kaput, ha feltűnik valahol váratlanul, akkor egy másodperc alatt el tudjak rejtőzni a dimenziós kapuban.

Mikor eltűnik előlem, a kardom a földbe csapódik egy húsz méterek körzetbe bezúzva a talajt. A port kihasználva amit kavar, kishunpozok , látom amint a rengeteg bara becsapódik be oda ahol nem rég álltam még nagyobb port kavarva.
~Lehet azt a bountot is elintézem kezd idegesíteni.
- Kaze no mai- suttogom a levegőbe és erősen meglendítem a kardom, egy nagy szélpengét küldve ellenfelem felé aki még mindig a porba lövi a barákat.

Szerencsémre ott volt a dimenziós kapu, s gyorsan bele tudtam ugrani, ám még így is megsebesített a Kaze no Mai. Amikor kijöttem a dimenziós kapuból már vérzett a mellkasom, de szerencsére csak eléggé felületi seb volt, így még harcképes voltam.
- Szép támadás volt Joru Shin. Ezzel tied lett az első betalált csapás.- szólaltam meg, miközben a vér csöpögött le a csontpáncélomon.
~ Azért elég nehéz elhinnem, hogy egyáltalán nem tudom megsebezni, de minden esetre nagyon jól harcol. Még a legerősebb támadásaimat is védi, ráadásul rögtön vissza is támad. Erős.~ gondoltam magamban, majd elrejtőztem az egyik dimenziós kapuban, így ő nem láthatott.
~ Ez most nem éppen tiszta lépés lesz, de nincs mit tenni.~ gondoltam, majd a dimenziós kapuban egy sötét kék gömböt kezdtem formálni. Ez volt a Kjutai Cero. Mikor elég nagy lett, egy másik dimenziós kapuból a háta mögé vittem, s azonnal felrobbantottam. Több Cero kezdett el belőlle kijönni, amik minden irányba, köztük Shin irányába is közelítettek. Arra is gondoltam, hogy védeni fogja a különleges pajzsával a támadást, ezér megjelentem egy másik dimenziós kapuban, majd egymás után rálőttem a maradék két Haru Hanonémet. Talán kettő azért majdcsak áttörné a védelmét.

Mikor eltűnik a szemem elől meglendítem a karom és felvonom levegőből álló pajzsom.
- Kaze no Yoroi!!
~Már megint bujkál alattomos harcos, utálom az ilyeneket...
Mikor megérzem a szellemi energiáját arra fele fordulok és látom, amint rengeteg Cero száguld felém és ellenfelem szellemi energiája ismét eltűnik majd mögöttem jelenik meg. Arra fele vettem magam, az eközben becsapódó cerok nagy részét felfogja a pajzsom, az tüzes karmokat pedig kikerülöm, az utolsó cerot kénytelen vagyok a kardommal kivédeni, az ereje miatt horzsolások és vágások keletkeznek az egyik karomon, de nem törődök vele hanem egy shunpoval behatolok a dimenzió kapuba, ellenfelem mellé és alulról felfele vágok egyet, a kezembe lévő kardal, de ez csak elterelés a másik kezembe töltök egy barát, majd közvetlen ellenfelem képébe lövöm, és kishunpozom a dimenzió kapuból.

A Bara miatt ismét megsérültem, majd kijöttem a dimenziós kapuból, s elég messzire repültem Shintől. Ekkor a Holdra pillantottam, aztán gonosz mosollyal Shinre. Zsebre tett kézzel, összevagdosott ruhával bámultam.
- Jó, ha tudja az ember mikor kell feladni nem de?- tettem fel a költői kérdést, aztán még hozzátettem:
- Szép harc volt. Gratulálok Joru Shin! Te nyerted ezt a játszmát. Remélem még találkozunk, ám most, ha megbocsátasz...- szólaltam meg, ezt követően már el is mentem Sonido segítségével. Shiratori mögé teleportáltam magam. Meálltam előtte, és egy dimenziós kaput nyitottam.
- Gyere Shiratori! Hazatérünk... Las Nochesbe.- jelentettem ki, és mikor már a Bounto is belépett azonnal bezártam a kaput. Így már semmilyen támadás nem érhetett minket el. Amég a sötétben ballagtunk végig vigyorogtam annak ellenére, hogy veszítettem.
- Látod Shiratori? Az ilyenek miatt kell új világot létrehozni.- fejeztem be a mondanivalómat.

Seiji hirtelen észbe kap, hogy otthon felejtett valamit. Hirtelen nem számított annyira fontosnak megtalálnia a srácot, ezért hazarohant.

// folytatás a Vaizardok búvóhelyén//

/Nasi a városban/

~Kis nyavalyás, velem nem baszol ki ilyen könnyen!-raktam le a táskámat, majd kivettem belőle a gördeszkámat. Kisujjamat megnyalva a szélirányt mértem… öhm… hogy minek azt nem tudom. Aztán céloztam ééééés… -Nyaaaaaaúúúú!!-hallattszott, mikor bikázva eltaláltam a nő táskáját. A nagy lendülettől, ugyanis kirepült a nőci kezéből a táska. Majd a segítőkész ifjút játszva odarohantam.
-Jaj, hölgyem! Elnézést kérek! Megbotlottam, és azért repült ki a kezemből a deszkám. Kérem, hadd segítsek önnek összepakolni! (esélyes dolog, hogy ilyen erővel tud egy deszka egy épp elbotló ember kezéből kiesni…)
’-Oh, milyen kedves vagy, fiatalember! Megköszönném a segítséget!-ahogy lehajoltam és a nő cuccát dobáltam vissza a méretes táskába, feltűnt az én kis barátom, ahogy serényen igyekszik bemászni egy O.B. Tampon dobozába.
’-Tudja, fiatalember, jó hogy segít… most is úgy fáj a derekam… biztosan az idő miatt ma is olyan nagy kánikula volt, hogy--
~Csak lökje a szöveget, nyanya, addig sem figyel, mit csinálok…-miközben megigazította a nő a haját, gyorsan zsebre dugtam Nasit a dobozzal együtt.
-Nos, meg is volnánk, és még egyszer bocsánat az előbbiekért!^^-nyomtam a nő kezébe a nagy, lila bőrtáskát
’-Jajj semmi! Én vagyok hálás, fiatalember!
-Na hát akkor én mennék is… mert… és viszlát…^^””””-tipliztem le szélsebesen. A táskámat felvettem és kiérve az étteremből, a deszkámra pattantam. Sokáig száguldoztam, a zötyögős utakon. A lakótelep szélén volt a játszótér, ahol a haverokkal a legtöbb időt ütjük el a semmittevéssel. A deszkámról leszálltam és a legközelebbi padra vetődtem. Olyan szépen ültem le arra a padra, mint egy 80 éves hadirokkant. Megdörzsöltem a szemem, s sóhajtottam. A zsebemben még mindig nem volt mozgásnak jele, gondoltam Nasinak vagy a torkára szaladt az egyik tampon, vagy tudta, ha előjön, szétzúzom a fejét. Szép, komótosan belenyúltam a zsebembe, és elővettem, a drága barátomat (Nem, nem azt, amire gondoltok, hanem Nasit! XD). A dobozzal együtt vettem elő, mivel a feje tövig bele volt szorulva. Másik kezemmel, a farkánál megmarkolva kihúztam a buzinagy fejét. -Blee, pfúj!-hajítottam el messzire a tamponos dobozt, ne is lássam többet, rendesen ki is rázott a hideg. Aztán a macskára szegeztem a tekintetemet, akit még mindig a farkánál fogva lógattam.
-Még, hogy tudsz viselkedni…-*áll fel a padról lassan.*-…és, hogy csöndbe leszel…-*és fordul azzal szembe.*-…meg nem szólsz be faszomságokat…-*emeli magasba azt a kezét, amiben Nasit tartotta*-…és nem csinálsz jeleneteket?! A ku*va ÉLETBEEEEEE!!!!!!!!-lettem rákvörös egy pillanat alatt, s lendítettem a kezem. Erőteljes mozdulatokkal csapkodtam a plüsst a padra. Tízszer… nem, nem is… vagy húszszor odavágtam. Szinte zene volt füleimnek, mikor hatalmas feje sípolva odavágódott az amúgy is nedves padra.
-A gyönyörű arcom! Te őstulok! Fejezd be! Szétszakadnak a töméseim! Nyomorult fajtádat, hogy nem tudod, mi a kegyelem! Te anyaszomorítóóó… te plüss-szomorítóóóó, teeee!!!
-Csak azt kapod, ami jár neked!
-És ezt érdemlem, mert segíteni akartam, hogy becsajozz? ÚTÁLLAK!!!
-Hál’ Isten, legalább nem lesz lelkiismeret fulladozásom!
-Az furdalás! Lelkiismeret furdalás, te agyoniskolázott!
-Kit érdekel?! Áh, már görcs állt a karomba!
-Úgy kell neked, taknyos!-lihegve dobtam le a földre a kitartóan szónokló plüssmacskát. Nyüszítve és sírdogálva porolta le magát. Kicsit lenyugodva ültem vissza a piros padra. Előrehajolva a fejemet fogtam, s nagyokat sóhajtoztam.
-Most boldog vagy, hogy kiverted belőlem a szuszt? Mi az, nagymenő, ennyire vagy képes? Te tuskó, látszik, hogy nincsenek barátaid! Istenkém, mi a fenéért próbálok jót nevelni beléd, mikor te egy lehetetlen alak vagy! Figyelsz te rám egyáltalán! Hé, neked lököm a vakert, legalább idebagóznál egy percre, mikor jól letollak!
-Elegem van… elegem van belőled! Értetlen vagy a végtelenségig…-*nagy sóhaj* tartottam az össze-vissza pattogó, csatarázó Nasi elé a táskámat.-Fáradt vagyok, zúzzunk haza! A plüssjáték csak nézett nagy szemeivel értetlenül, mintha azt várta volna, hogy újból begurulok, és megint szétverem, vagy visszavágok valamivel, de nem tettem. ~Még hogy én vagyok a lehetetlen alak… önkontroll, önkontroll… számolj el nyugisan 5ig… szúúú-szááá… nyugi, öregem!-*sóhaj* próbáltam magam nyugtatni.
*Kegyelemdöfés*-Bármeddig is leszünk mi „barátok”… sosem fogsz elég jól ismerni, Nasi… ezt garantálom!-mondtam gúnyosan, s kacsintottam is a hecc kedvéért.-Ezért, inkább ne pattogj, vagy itthagylak!