-Szeretek ilyenkor sétálni... Felidézi a régi emlékeket és megnyugtat.- törte meg Daisetsu a csendet
-Igen, ilyenkor minden olyan csendes és nyugalmas. Habár a sötétet nem szeretem annyira , de a csillagos ég kárpótol.-néztem felfelé
-Odaát is ilyen szépek a csillagok? -kérdeztem miközben felfelé bámultam, közben meg is botlottam, de még időben elkaptam Daisetsu karját. -Jaj ne haragudj, hogy ilyen ügyetlen vagyok. -hebegtem

Mikor oda értem Uraharához rögtön elém ugrot.
-Kamitora van egy jó hírem.
-Na kivele.
-A régi házad teljesen üres és nagyon jó állapotban van ha akarod akkor nyugodtan beköltözhetsz.
-De ha bejönnek oda akkor mi lesz?
-Már megvettük neked.
-Köszi akkor máris költözök. És remélem a házi búlimra eljöttök.
-Persze hogy megyünk.
Mikor Kamitora össze pakolt rögtön kiosont hogy a fiúcska észre ne vegye. Sikerült is neki elmenni észre vétlenül. Mikor a házához ért körbenézet és elámult.
-Jóval nagyobb mint amire emlékszem.
Kamitora felment a szóbájába és körbenézet. Meglepödve látta hogy minden úgy van mint eddig.
-Na akkor meghívók kellenek és kaja pia és zene. Várj csak talán sikerülne egy együttest elhívnóm. Majd ment és kereset egy együttest.

-Ishida? Hm az édesapjának van egy kórháza igaz? Az iskolában és a quincy edzőtermekben már találkoztunk néhányszor, de nem igazán ismerem őt, elég magának való. -mondtam majd észrevettem hogy közeledünk- Lassan megérkezünk mondtam. Most itt lakom a quincykkel, mert ez a lakás közelebb van az iskolához, és a szüleim megengedték hogy ide költözzek.
Még sétáltunk néhány saroknyit, majd elértünk egy nagy vaskapuhoz ami mögött egy hatalmas épület volt, több elkülönített lakással.
-Én ott lakom fent . -mutattam egy magasan lévő ablakra, bár a sötétben nem sok látszott belőle. Elkezdtem kotorászni a kulcsaim után, amivel kinyithatom a kaput. Egy elég nagy kulcs tartozik hozzá, nekem mégis beletelt jónéhány másodpercbe míg előkapartam a táskám legaljáról.

-Hát akkor köszönöm a délutánt, szia. -köszöntem el tőle
-Szia jó éjszakát.-köszönt el ő is
Majd elindultam befelé a házba. *milyen kedves fiú, remélem nemsokára megint találkozunk, de nemsokára hétvége, alig van pár nap a partiig* -gondolkodtam el, amikor léptek zaját hallottam magam mögött. Megfordultam és Daisetsuval találtam szemben magam,aki hirtelen megcsókolt. Ha ezt a helyzetet elképzelném biztos jól képen vágtam volna de abban a pillanatban nem ezt éreztem. Viszonoztam a csókot, majd gyorsan berohantam a házba. Felrohantam a lépcsőn a lakásomhoz, majd mikor sikerült bejutnom odarohantam az ablakhoz, de Daisetsut már nem láttam sehol. Sokminden járt a fejemben de most nem tudtam ezekkel foglalkozni, hiszen még volt egy jóadag leckém másnapra amit meg kellett csinálnom.

Kamitora az utcát járta és pár embernek osztot néhány meghívót mikor 2 embert vett észre. ~A lélek erejük nagy.
-Hello nincs kedvetek egy bulira jönni? Én csinálom az együttes a Db af lesz. Ha akartok akkor gyertek cső.
Kamitora ekkor elővette a telefonját és felhívta az énekest.
-Hello Kakarotto.
-Hello kamitora.
-Akkor jöttök majd.
-Persze és akkor most leteszem hogy tudjunk probálni. Majd ott találkozunk Csá.
-Igen Csá.
Majd ment haza fele Kamitora.

//Véletlen találkozás//

*Sietősen halad Karakura városának utcáin, egyenesen Urahara vegyesboltjától az elhagyatott raktár irányába. Öltözete a szokásos: egy sötét farmernadrágból, valamint egy vörös felsőből áll, ami alól elég feltűnően kilóg tetoválása, zanpakuto-ja pedig hátáról lóg le.
Nem törődik a körülötte lévő többi járókelővel, valószínűleg fel is lök közülük néhányat, de nem foglalkozik az esetleges dühös ordítozásokkal - már egészen megszokta őket, ahogy azt is, hogy rendszeresen megbámulják külseje miatt.
Utálja a tömeget, különösen kora délután... Az emberek többsége ilyenkor érkezik haza munkájából, vagy épp fordítva. És természetesen senki sem hajlandó önmagától átengedni a másikat például az út túloldalára, így természetesen hasonló módszerekhez kell folyamodnia, hogy elérhessen úticéljáig. Bezzeg shinigamiként sehova se kellett így rohannia - legalábbis az esetek többségében...*

//Véletlen találkozás//

*Az ideges ordításokra már régóta nem figyel, így egy újabb sem kelti fel figyelmét. Arra eszmél fel, hogy valaki megrángatja vállát, és hátrafordítja. Az átlagosnál is mogorvábban néz az idegen lányra, végül elvigyorodik, amikor észreveszi az ismeretlen a piercingeket.*
- Talán nem tetszik a külsőm?
*Kérdez vissza válaszadás helyett, majd folytatja:*
- Neked meg azt nem tanították meg, hogy nem illik idegeneket leszólítani.
*Ennél a mondatnál utánozza kicsit a másik hanghordozását, hogy még jobban felhergelje.*
- Az meg nem "izé", hanem egy katana, ha nem látnád.
*Fűzi hozzá megvetően. Mivel az idegen is letegezte, így Shun is ezt a formulát használja. Elvégre miért is magázza a másikat, aki kétségkívül fiatalabb nála?*
- Amúgy meg a munkámhoz kell.
*Zárja rövidre az engedély témáját, és éppen indulni akar tovább, amikor megzavarja valami. Emberek... Mindenbe bele akarnak szólni... Bár ennek a lánynak igen különös és emberekhez képest magas a lélekenergiája, egyik általa ismert lényhez sem hasonlítható... Shinigaminak és vaizardnak túl alacsony ez a reiatsu, hollow-nak ugyanakkor túl emberi külseje van, még akkor is, ha arrancarokról van szó. Ezen kívül quincy se lehet, mert a rövid - és leplezetlen - szemrevételezés után nem látja nála a keresztjüket. Végül úgy dönt, jó lesz ennek utánanéznie, így hát marad...*

//Véletlen találkozás//

- Miért érdekel az téged?
*Villan tekintete fenyegetően, amikor az ismeretlen "munkája" felől kezd kérdezősködni.*
- A harcművészeti oktatót elhinnéd?
*Kérdez vissza gúnyosan, mialatt farzsebéből előkotorja cigijét, és rágyújt. A füstöt természetesen az idegen felé fújja...*
- Azzal te csak ne törődj, hogy én mit csinálok.
*Szólal meg végül lehiggadva. Nyugtalanítja ez a különös lélekenergia...*
- Mi a neved amúgy?
*Veti oda a másik felé a kérdést, mintegy mellékesen. Ha megtudná a nevét, talán kideríthetne valamit az ismeretlenről - még az is lehet, hogy Urahara is tudna segíteni ebben...*

//Véletlen találkozás//

- Igazi fegyverrel izgalmasabb.
*Vigyorodik el, miközben újabb adag füstöt fúj ki, ezúttal már felfelé, nem pedig beszélgetőpartnere arcába. Nem, nem amiatt fújja másfelé, mert a másik köhögni kezdett...*
- Nyugi, nem vagy az esetem.
*Válaszol szemrebbenés nélkül, amikor a másik visszakérdez.*
- Az újságíró?!
*Sápad el kissé az idegen nevét meghallván. Már csak ez kellett... Ennek a nőnek a cikkeit kitüntetett figyelemmel követte mindig is. Különösen azért, mert hollowkról, lelkekről és shinigamikról írt bennük igen valósághűen... Persze soha nem említette név szerint ezeket a fajokat. Mindenesetre elég sok bajt csinálhat velük a későbbiekben...
Szóval ezért volt olyan különös a lélekenergiája. A másik, ember létére, látja a szellemeket. A pillanatnyi elgondolkodása gyanús lehet a másiknak, így gyorsan ő is bemutatkozik.*
- Wakahisa Shun. Ja, és jobban jársz, ha ezután Shunnak szólítasz a "piercing tündér" megnevezés helyett...

//Véletlen találkozás//

A kellemes fogadtatás után, ami a szobámat illeti vigyorogva nyitottam meg az átjárót. "Régen szórakoztam ilyen jól..."jegyzem meg magamnak és sétálok végig a dermesztően unalmas átjárón. A délutáni csúcsidőnek köszönhetően rendesen zsongott a város.
-Remek...-húztam el a számat a levegőben álldogálva.-Mégis merre keressem azt a tárgyat?-a kényelmes állóhelyemről elrugaszkodva körbepásztáztam magamnak a várost.-Így nem érzek semmi érdekeset...-fogtam talajt egy parkban. A sok rohangászó gyereket látva elkapott a hányinger, amit tovább tetőzött az utcán tolongó embertömeg. Fintorogva szlalomoztam közöttük. Már jó pár órája bolyongtam céltalanul. Láttam pár szellemet és néhány kószáló hollow-t,de ezen felül semmi. Az zebrára akartam lépni egy igen forgalmas kereszteződésénél, de valami érdekes lélekenergiát éreztem meg. Arra fordítottam a fejem és kiszúrtam a tömegben két lányt. "Az egyikük..."gondolkoztam el kicsit és mire felnéztem már leárnyékolta őket a sok ember. "Ennyit a békés sétáról!"löktem arrébb egy öreg hölgyet,mert akadályozta az utam.
-Emberek! Csak a baj van veletek!-sietek arrébb és látom meg végre a két alakot.- Egy vaizard?-lassítok le egy kicsit."Mi dolga lehet egy emberrel?!" lemaradva róluk, követem őket csendesen, hogy merre tartanak.

//Véletlen találkozás//

- Nem... Semmi.
*Válaszol kitérően. Még szép, hogy problémája van azzal, hogy a másik a shinigamikról és a hollowkról ír cikkeket... Könnyen jó nagyot koppanhat is Eve ezek miatt... Nem mintha ez túlzottan érdekelné Shunt - inkább az izgatja, mi lesz akkor, ha esetleg az olvasók is rájönnek, hogy tényleg igazat ír a másik...*
- Nos, "talán nem tetszik".
*Szólal meg gúnyosan, ismét a nő hanghordozását utánozva, miközben katanájával az újságíró felé fordul, mintegy véletlenül. Hirtelen azonban valami különöset érez a környezetében...*
- A rohadt életbe...
*Morogja orra alatt, amikor tudatosul benne, hogy ez egy hollow lélekenergiája, ráadásul nem is kispályásé... Ekkora reiatsu-val minimum egy arrancar lehet közelükben. Gyors forgolódás után észre is veszi a tömegben a lélekenergia tulajdonosát. Pontosabban csak a kirívó szarvakat - ez azonban éppen elég. Shun szerint még sok is...*
~ Már csak ez hiányzott... Most mégis mi a francot csináljak?! ~
*Gondolkozik magában valamiféle haditerven, aztán szó nélkül elindul, hogy minél messzebb kerüljön az arrancartól. Egy, mostanában már néptelen park felé veszi az irányt, ahol megküzdhet majd a "látogatóval", ha az követi őt.*
- Gyere utánam, és maradj nyugton!
*Adja ki az ukázt Eve-nek, ha az kérdőre vonja viselkedése miatt.*

//Véletlen találkozás//

- A rohadt életbe...-"Csak nem észre vett? Micsoda meglepetés."Veszem szemrebbenés nélkül tudomásul, hogy lebuktam, bár erre számítottam.Az egyik villanyoszlopra telepedve követtem az útirányukat, hogy ne legyek azért annyira szemmel követhető. "Egy park? A vaizard harcolni akar?" figyelem a két menekülő alakot. Egy morgás után elhagyom a rejtekhelyem és áttelepszem egy hozzájuk közeli padra. Egyik lábam felhúzva, mindkét kezem széttárva támaszkodom a padon.
-Errefelé ilyen barátságosak a lakók?-szegezem a tekintetem lefelé a két lányra se pillantva.- Te!-nézek fel végre Eve-re szegezve a tekintetem.-Ember vagy, nem igaz?-a közönyöm nem zavar, hogy megrémiszti vagy felhergeli e az ott lévőket.

//Véletlen találkozás//

- Az csak ne érdekeljen. Előbb-utóbb úgyis kiderül.
*Sziszegi fogai közt. Fél szemmel közben mindvégig szemmel tartja az arrancart.*
- Ha jól sejtem, te is látod azt a szarvas alakot.
*Int fejével alig láthatóan hátrafelé. A másik kérdéssel nem törődik - minek is ijessze meg a másikat? Akkor csak még rosszabb lenne saját helyzete is. Nem fogja megmondani, hogy esetleg az élete fog azon múlni, követi-e a vaizardot. A felszólításra nem reagál semmit, csak folytatja útját tovább.*
~ Remek... ~
*Konstatálja magában bosszúsan. Útját egy közeli pad felé veszi, és leül rá. Eve kitartó faggatását megunva végül mégis válaszolni kezd.*
- Egy hollow követ minket.
*Mondja szemrebbenés nélkül. Az újságíró valószínűleg meglepődik, hiszen cikkei alapján még csak egyszerű lidérceket látott.*
- Fogalmazzunk úgy, hogy szintet lépett. Letépte a maszkját... Arrancar a fajtájának neve. Ja, és sokkal erősebb, mint egy mezei hollow.
*Megállás nélkül folytatja a magyarázatot, miközben kezét úgy tartja, hogy szükség esetén bármikor előránthassa zanpakuto-ját. Tekintetével szüntelenül pásztázza a környéket beszéde alatt, hogy rögtön észrevegye, ha feltűnik az arrancar.*
- Nem örülök a találkozásnak...
*Villan tekintete a hirtelen feltűnő arrancar felé, majd rögtön neki szegezi a kérdést, ami jelenleg a leginkább érdekli.*
- Mit akarsz itt?

//Véletlen találkozás//

A két lány rögtön faggatni kezd,de továbbra is nyugodtan ülök. Az ember fürkésző tekintete nem tud zavarba hozni. Felbosszantani meg végképp nem tud. Egy pillantással közlöm vele, hogy csak nyugodtan méregessen.
-Miért érdekel az téged? Egyébként meg igen, ember vagyok. Vagy talán ez probléma?-háborodik fel azonnal a nő.
-Ugyan miért lenne probléma.-veszek fel egy makkot a földről.-Gyönyörű a természet nem,de? Mégis olyan szomorú, hogy ennek a termésnek is el kell pusztulnia...-töröm szét az ujjaimmal az előbb felvett makkot.
-Mit akarsz itt?-veti nekem oda azonnal, a nyilvánvalóan ideges vaizard.
-Semmit.-szórom szét a tenyeremben lévő makkot.-Csak érdeklődtem!-állok fel a padról és nyújtózok egyet. Ahogy az égről visszanézek a két alakra megakad a tekintetem az ember nyakában csüngő ékszeren.-Szép darab!-termek előtte egy sonido-val és veszem jobban figyelemre a kezemmel.-Nyugalom, nem harapok! Honnan van?-kérdezem tőle, de a választ már nem tudom meghallgatni, mert a vaizard azonnal nekem szegezte a katana-ját.-Nem áll szándékomban harcolni, csak tetszik a nyaklánca!-hátrébb húzódom, de csak annyira, hogy biztonságban érezzem magam.