Sikerült szerencsére lehiggadnia a lánynak, szerencsémre, mert ha nem teszi meg, valószínűleg rövid úton én is sérülést szenvedhettem volna el. Kiszabadította a kezét az enyémből, majd zavartan szabadkozott, majd felállította a mellette levő széket, majd a segítségemet kérte. Természetesen segítettem neki. Jót derülte lányos zavarán, de ebben nem volt semmi rosszindulat vagy gúny, csupán csak természetes jókedvűség. Pakolás alatt volt alkalmam jobban megnézni magamnak ezt a lányt. Idősebb kora ellenére alacsonyabb volt nálam, bár ezt az egy év pluszt is csak azért tudtam, mert eggyel feljebb járhattam a koromnál. Szép, karakteres ázsiai arccal, fehér bőrrel, vállig érő fekete hajjal és néhány rámenősebb fiú által „ütköző”-nek vagy „duda”-nak titulált, szép nagyra nőtt kebellel büszkélkedhetett. Mikor már csak krétapor terjengett mindenütt, felajánlottam, hogy elmegyek újért, meglehetősen gyorsan tudtam ugyanis futni. Mikor rövidesen visszaérkeztem, elkezdtünk söpörni, majd a terem tisztább volt, mint ahogy a diákok itt hagyták és azelőtt hogy a takarítók megérkeztek, szóval sejteni lehetett, hogy itt történt valami. Elbúcsúztam, nem örülve ugyan, hogy el kell válnunk, mert rögtön megkedveltem, de a Raion-tól nem késhettem el. Az oda utat megjegyeztem, de rutinmozdulatból előhúztam az összehajtogatott térképet, de, mint ahogy a rutinmozdulatoktól várni kell, elejtettem, és pont azon a felén esett le, amin 10 cm-es betűkkel ott volt, hogy: RAION. persze, most magyarázhatom ezt is. És persze, hogy annak a kicsavarodott nyakú, felvágott erű, zacskós mogyoróval táplálkozó hererákos tokájú mocskos kezű sorsnak nem volt elég hogy ilyen kínos helyzetbe hozott, még meg is gyújtatta velem azt a papírt ahogy érte nyúltam. Megint rám villantotta azt a bűn ronda fintorát, még ezt is magyarázhattam ki. Na meg még plusz takarítani való. Szerencsémre elég gyorsan égett, és nem kapcsolta be a tűzjelzőt. De így is szabadkozhattam eleget, és, hogy az a jó édes sors megint, hogy fojtanám bele egy kis levegőbe, eljártatta a számat, hogy az egész miattam van. Most biztos nagyon jót nevet rajtam. Fel fogom én még gyújtani a haját egyszer. De nem most.
- Ömm, figyelj, igen, sajnos én okoztam ezt a gyulladást. Sajnos nem mondhatom el, hogy miért, arra sajnos neked kell rájönnöd, hacsak nem tudsz olyan nyomós indokot felmutatni, amiért beszélhetek. Szívesen elmondanám neked, ha lehetne. De kötnek bizonyos szabályok.
Nem akartam ennyire felkelteni az érdeklődését, de sajnos muszáj volt. Egy kíváncsi lánynál többet ért a Raion.
- Szóval, tényleg nem lehet. Annyit mondhatok, nem teljesen az vagyok, akinek te hiszel. Remélem egyszer megtudhatod, hogy mire is célzok. Nem igazán ismerlek még, de megkedveltelek.
Mondtam, és szomorúan elfordultam, majd megindultam a főhadiszállás felé.

A már nem is olyan új suli és egy új osztálytárs

Hát igen, nem meglepő, hogy Murasaki meglepődik azon, hogy Katsuhiko szabadidejében edzeni szokott. Tényleg ha rá néz, az ember nem éppen arra tippelne, pláne ha tudnák, hogy mit is ért edzés alatt. Filcét meg is ragadva azonnal elkezdi írni a választ. Ám még mielőtt írni kezdett volna, észreveszi amint a lány felé tart egy chips-es zacskót. Katsu-chan pedig, hogy ne bántsa meg a lányt írásra nem használt kezével nyúl és vesz ki egy szirmot.
- „Arigato, oishii. Igen edzeni, Nem vagyok még tagja egy klubnak sem. Ott szoktam saját edzésgyakorlatokat végezni ahol most lakom.” – mutatja a füzetet a lánynak, amin a válasza olvasható. Figyelni az embereket? Érdekes elfoglaltság lehet, bár Katsuhiko nem tudna csak üldögélni és nézelődni, nem így nevelkedett. Egyedül talán akkor ül sokat, ha az iskolában van, vagy ha tanul, illetve ha a levadászandó prédájára vár.
A következő kérdése azonban, meglepi a lány, ami érdekes hisz mikor bekerült az osztályba már sokaktól megkapta ezt a kérdést így már megszokhatta volna, mint azt a kérdést is, hogy miért visel szemkötőt. Katsu hezitál, egy kicsit majd lejegyzi a válaszát, amit elkészülte után máris a padtársa felé mutat.
- „Nem, persze, hogy nem. Nem te vagy az első, aki megkérdezi. A hangommal nincs semmi baj, ez pusztán mentális eredetű…” – csak mentális. Mióta azt a balesetet látta csak nagyon ritkán szólal meg és akkor is halkan alig érthetően és persze nagyon röviden. Az egyedüli személy, akihez eddig a hangján szólt az a mestere és meglehet, hogy ez így is lesz még jó ideig.
- „Amúgy a hobbid biztos érdekes lehet, biztos sok érdekes embert láthatsz. ” – lapoz vissza egyet a füzetében ahol ez az írás látható, mely mellé még kedvesen is mosolyog. A némaságát előidéző baleset ugyan is mindig eszébe jut, amikor az okokról kérdezgetik így szeretné hamar elterelni mindkettőjük gondolatát erről és folytatni a beszélgetést csak más irányba.
- Nos, ha hiszed, ha nem még én is csak pár hete vagyok itt, így még nem tudnék sok mindent mondani. Talán azt, hogy még pár napig valószínűleg téged is megrohamoznak a különböző klubok tagjai, főképp a kosárlabda csapattól. – fújja ki magát a lány a hosszúra sikeredett irománya után, miközben a füzetet, alját a térdére teszi. Reméli, az utolsó megjegyzést nem veszi rossznéven vagy ilyesmi, de már a lánynak is szemet szúrt Murasaki-san nem éppen átlagos mérete, amivel a kosárlabda csapat biztos maguk közt szeretné, majd tudni őt, független attól, hogy a csapat tagjai egytől egyig fiúkból állnak. Miután kifújja, magát a lány a tábla felé tekint azon belül is a fölötte található órára, majd miután biztosra ment abban, hogy beszéd partnere végzett az olvasással ismét maga felé fordítja a füzetet és egy lapozás után ismét írni kezd.
- „Nincs kedved feljönni a tetőre? Még van elég sok időnk a szünetből, gondoltam beszélgetés közben szívhatnánk egy kis friss levegőt.” – mutatja ismét a lány felé a füzet tartalmát. Viszont csak akkor áll fel a helyéről, ha a másik lánytól beleegyező visszajelzést kap.