Meine erste Tage in der Schule =)

*Korán volt, de én már is felkeltem, hogy a lehető legjobb formámat hozhassam mikor első nap betoppanok az iskolámba. Remélhetőleg végre nem kell ismét tovább utaznom, szeretnék végre egy helyben megállapodni. Ez így nem élet, jó igaz egy rakat országot és várost láttam már és simán leérettségiznék művtöriből annyi idegenvezetőn vagyok túl, de akkor is. Hiányoznak a barátok, azok az arcok, akik bezenésítik az életemet. Most is nem volt már ihletem semmire csak néhány fűben kántáló szöcskére jutott a rajztudásom, ami tőlem szörnyű. Mikor rajzolok én szöcskéket? Vicces, mikor a felvételire is viszem az olajfestményeimet és egy pár karikatúrát meg egy rakat képregényt. Bár gimnázium, de szerencsére lehetőségem van a rajzszakkörre. nem ártana kivennem ebben a részemet, hogy fejlődjek. Még mindig nem tudok lerajzolni egy gömböt úgy, hogy az élethű legyen. T_T Minden mást már faszántosra fejlesztettem, de a gömbnek az árnyékolása nem megy. :/
Órámra pillantok és pakolászni kezdek, hiszen éppen itt lenne az ideje, hogy elinduljak. Nem szeretnék egyáltalán elkésni, hiszen akkor egyáltalán nem fogom megtalálni, hogy még is hová kéne mennem. Fenébe is, legalább egy suli alaprajzot faxolhattak volna, amiről letudom olvasni, hogy még is hova kéne mennem. De nem baj, majd bekapcsolom a GPS-t a mobilomba és ha mást nem a sulit megtalálom a többi meg semmiség. Csak van valaki, aki elmondja, nem lehetnek olyan ijesztőek szerintem. Elvégre emberekből vannak ők is és ha meg akad köztük pár megemelkedett lélekenergiával rendelkező az csak nekem wunderbar. *.* Betekintek a szekrényembe. Még alig pakoltam ki valamit, de a ruháimat már sikerült. Elkezdek válogatni ismét a megemelkedett hőség miatt. Van egy jó pár válogatni valóm, mire eljutok addig a szintig, hogy nagyjából körvonalazódik bennem mit is akarok felvenni. Egy fehér top sárga csillagos mintákkal; egy kirojtolt szárú, punk farmer rövid naci, színe szegecselt övvel; és a végére jut egy lila félszárú tornacsupa. Természetesen a pilóta napszemüvegemet ki nem hagyhatom. Egy sárga tarisznya válltasiba dobom a mappámat, amelybe a rajzaim vannak. Illetve természetesen tolltartó, filcek, mobil, lakáskulcs, zsepi, fényképezőgép, és üdítő. Lassan csak sikerül elkészülnöm, végül is csak egész reggel hajat vasaltam, körmöt festettem és igyekeztem valami rendet rakni a lakásban meg persze rajzolni is. Ennek is csak az lett az eredménye, hogy most nézhetem magamat, elég csak rápillantani az órára és feldereng a gondolat, hogy "elkésbe".*
- Basszus...basszus...baaasszus már...>.>
*A lassúcska készülődésből az lett, hogy rohanni kezdtem, de olyan szinten, hogy a bejárati ajtó kinyitása után sikeresen átesek a küszöbön és a táskám kirepül a kezemből, annak tartalma pedig a földön landol. Ironikusan elnevetem magam, szép kis bemutatkozás a szomszédoknak. Az egyik ki is nyitja az ajtaját és megkérdezi, hogy nincs e gond. Természetesen én kicsit megszeppenve közlöm vele, hogy csak elestem véletlen. Micsoda gáz! T_T Ezzel elmennék egy stand up commedyre szét agyon nevetnének a kifigurázás miatt. Ciki...fel is szedem inkább a cuccaim és rohanok az éppen jövő buszra.
Néhány perccel később ahogy a nénike mondta a buszon szerencsésen megérkezek az iskola elé. Elég nagy impozáns épületről van szó és nem is bírom megállni, hogy fel ne toljam napszemüvegemet. Meg kell néznem magamnak ezt a szépséget még mielőtt kirobbantják a hollowok. Gondolataimban már rég előrébb állok ezért is nyúlok a táskámhoz és csinálok néhány képet. Igyekszem megfogni azokat a pozíciókat, amellyel kiemelhetem az épület szépségeit. Legalább is úgy csinálom a képeket, hogy legyen lehetőségem rendesen lerajzolni. Nem sok képes csinálok, mert a portás néni éppen kinyitja az iskola ajtót és olyan kis mosolygósan üdvözöl. Integetek majd oda megyek hozzá.*
- Guten Tag! Können Sie...Wohin..ich muss gehe?
*Nem tehetek róla, hogy ilyen szaggatottan beszélek hozzá, de jelen pillanatban valahogy megszeppentem. Egyszerűen rám fagyott az a cudar mosoly, amit megengedek magamnak. Kínosan érzem magam a miatt, hogy nem beszélem rendesen a japánt és nem akarok leégni. T_T Ezért is inkább németül mondom hátha megérti.* ~Japánt beszélni német akcentussal? Jaj istenem el jött a világ végeeeeee. >.>~ *Szenvedek egy sort magamban, de azért hatalmas nagy fortunám van nekem, a néni tud németül. *.* Hohó, egy ember aki tud németül, emberek...királyság van! Na azért nem iszok előre a medve bőrére, mert csak most jön a neheze. Találkoznom kell a többiekkel, akik egy teljes fél évre lesznek az osztálytársaim. Már nagyon kíváncsi vagyok ,hogy miféle népség lehet és hogy mivel foglalkoznak szabadidejükben meg hasonló dolgok. *.* Elkalandozó gondolataim gyanánt nem is figyelek, hogy pontosan mit mond a portás csak megyek befelé az épületbe a fejem után. Néhány perc elteltével, mikor hallom, hogy kicsöngetnek és diákok százai lepik el a folyosót nem győzöm kerülgetni a sok japán csajszit. Olyan durva, teljesen hozzám hasonlóak. O.o Végre nem vagyok alacsony a lányok közt, hanem teljesen átlagos, sőt itt még talán magasnak is számíthatok. *.* Teljesen kakkoi, ahogy mondani szokták. Tovább nem is érdekel, az lesz a legjobb, ha bemegyek az egyik közelre eső terembe és ott kérek segítséget. Belépve naná, hogy beáll az a levesmerő. Még is mit csináltam? T_T Csendben végig nézek a diákokon és lépni próbálok, szerencsére megment valaki a totális leégéstől. Ma valahogy kísért a szerencsém azt hiszem vagy valami hasonló. Egy furcsa kislányról van szó. De még mennyire furcsa.. Te jó ég, ez még nálam is szörnyebben beszél! Töri a nyelveket, de úgy össze- vissza rendesen. Egyenesen egy lehidalt meglepettség terül el fatálisan arcomon még pár perc hibernálódás után elmosolyodom.*
- Tschüß..ich besuche meine Klassenzimmer und (Szia...Keresem az osztálytermem és)... na várjunk...őő miért nem beszélünk inkább ezen a nyelven...ez egyszerűbb
*Kacsintok rá és észre sem veszem, hogy japánul kezdtem el beszélni a német akcentusommal, amit még mindig szégyenlek. Mindenesetre azért rákacsintottam biztatóan, hogy tudja több nyelven is beszélek. Hiába is, az uztazásoknak azért van előnyük. Leteszem a lábamhoz a táskámat és kezemet nyújtom, ahogy az Európában szokás. Nekem kicsit szokatlan a Japánok meghajlása és úgy alapjába. Eltart majd egy ideig még megszokom.*
- A nevem Karin...és igazából ez az első napom, szóval esetleg volna kedved idegenvezetőt játszani?
*Tekintetem azért kicsit végig pásztázza az osztálytermet. Úgy néz ki ez a hely azért valamiben biztosan szimpatikus lesz. Még pedig abban, hogy itt is szokás a termeket kidekorálni. *

*Egészen véletlenül, de tényleg nagyon véletlenül az egyik falon egy sehr schön bandát vélek felfedezni mi közben pásztázom a termet. Azon nyomban el is tervezem magamban, hogy amint lesz egy kis időm, majd megkérem a tanárnőt vagy urat, hogy engedjen le lerajzolni ezt a helyet, mert valahogy nagyon, nagyon megtetszett pedig csak első alkalommal vagyok itt. Sajnos ez van, az elsősöknek minden olyan kis ari termük van. >.> Bezzeg nekünk mindig azok a rém unalmas, egyszerű és egyöntetűen fehér jut. Nem és nem, remélem kapok engedélyt az igazgatónőtől, hogy majd az osztályom termét kidekoráljam. Meg igazából szerintem ez egy remek lehetőség a közös munkára, teljességgel csapat építő dolog. nem hiába veszek én részt minden egyes iskolai eseményen, amit csak szervezni szoktak. Egyszer énekeltem is. *.* Jéézus... az milyen ciki volt még úgy is, hogy kaptam dicséreteket a hangomat illetően. Hiába játszok pár hangszeren meg van egy kis hangom én inkább leragadtam a képregények rajzolásánál és egyéb rajzoknál. Az- az én világom és kész. ^^ Nélküle aligha tudnám elképzelni az én kicsiny kis világomat. Színek, imádom. El kell biza telnie egy kisebb hatás szünetnek még vissza térek a valóságba. A művész lelkek gyakori átka, hogy a gondolataik csak úgy cikáznak és nem képesek, akkor figyelni, amikor kimondottan kéne. Remélem ezért Aoi- chan nem haragszik meg, csak hát na... O.o Egy szemöldök rángatási roham kap el pillanatokkal később. Úgy néz ki nem csak én vagyok az, aki kissé elkalandozott ebben a néhány pillanatban még kezet rázva álltunk egymással szemben,hanem ő is. Ez enyhén szólva meglepett. Nem vagyok hozzá szokva, hogy más is lehet egy kicsit olyan bamba, mint én, de tetszik. *.* Zsír, lehet még sem nevetnek ki begyöpödöttségem végett? >.> Hohó, hát ez meg?* ~ Ez meg milyen becenév? ~ *Meglepetten kapom egyik ujjamat a számhoz és oldalra billentett fejjel a kézrázás után azon kezdek el morfondírozni, hogy ez aztán a cuki becenév. Ilyet még soha, de soha nem kaptam senkitől, kivéve persze az öcsémtől, de ő azért teljesen más. ^.^ Egy kis hezitálás után csak szimplán elmosolyodom és szemembe húzom a fekete pilóta napszemüvegemet. Semmi bajom azzal, hogy esetlegesen a szemembe nézzenek, csupán már hiányzott a "szem ellenzőm". Nem hiszem egyébként, hogy ez bárkit is zavarna feltehetőleg, ha meg igen úgy is rám szól.*
- Natürlich...nem hiába kértelek meg. Olyan kis szimpin jöttél ide hozzám. Esetleg Brit vagy? tök gut, hogy nem csak én beszélek akcentussal. Vannak még ilyenek az iskolában nem tudod?
*Kicsit idegesen állítok elő az utóbbi kérdéseimet illetően, de hát na...még sem akarok semmi zűrt az első nap. Eléggé kicsi az esélye, hogy... várjunk csak! O.o Mivel én német vagyok így az esetek nagy részében bárhogy kioszthatom őket, ha nem tetszik mert úgy sem értik. Na jó, nem leszek tajparaszt, mint egyesek, de ha feldühítenek tuti az asztalra fogok csapni. Igazából meg tökéletesen attól félek, hogy esetlegesen nem fogadnak be szokásaim miatt. Ilyen például, hogy csak rikán tanulok és, hogy szeretek óra közben beszélgetni meg rajzolni. *>* de ezért csak nem veszik le a fejemet. Ámbár azt mondják, hogy a Japán sulikban nagyon megkövetelik a fegyelmet és, hogy a tanárok ezenkívül kedvesek. No majd meglátjuk mi fog ebből kisűlni. Azért őszintén remélem nem esznek meg az első nap... Figyelemmel követem, ahogy Aoi-chan egy ari plüssállatért megy vissza, majd pillanatok töredéke alatt előttem terem.* ~ jéé..milyen gyors..hozzá képest én egy lajhár vagyok..~ *Állapítom meg magam s közbe nem bírom ki, hogy ne vegyek pár pillantást arra a plüssállatra, amely a kezében foglalta el becses helyét.*
- Rendicsek...ő..izéé...megnézhetem a plüssállatod? Adtál már neki nevet?
*Érdeklődöm feléje és ha esetlegesen van olyan kedves és megosztja velem ezt a darabkát néhány pillanat erejéig, akkor megsimítom, de el nem veszem. Az bunkóság lenne, nem az enyém és azért még is csak érzékenyen érintené, ha már egyszer ennyire cipelgeti. Olyasmi lehet neki, mint nekem a rajzaim. Felbecsülhetetlen értékű, de ez már csak így megy. Mindenkinek van valamilyen, amihez kiváltképp ragaszkodik. Ki ehhez, ki ahhoz...a művészek meg olyan, amilyenek..*
- Húú az igazság az, hogy... *Idegesen beletúrok a hajamba, mert totálisan nem tudom, hogy még is melyik osztályban lehetek, ezért a táskámba kezdek el kutakodni. Benne kell lennie, ha csak nem hagytam el akkor, mikor az szépen deaktiválta magát a kezemből induláskor. Az én hibám, kellett nekem annyira sietnem.. :/ Egy pár pillanatig lelkesen kutakodok még meg nem találom a faxot, amin minden nekem kellő adat megtalálható. Forgatgatni kezdem s a végén csak meg lesz az osztály.*
- A jelenlegi 11/c jövőre meg 12/c...rajz és dráma tagozatos gimnazista osztály...
*Szót sem kell ejteni arról, hogy elkerekedt szemeim vetekednek a kint hét ágra sütő napkoronával. Még jó, hogy elrejtettem a napszemüvegem mögé, különben eléggé zombi képet mutatnék ezzel. Aki tud, az tud! Én már azt hiszem profinak mondhatom magam a megtévesztésekben. Ez van, meg kellett tanulnom hatásosan kilógni órákról a hollow támadások miatt.
Egyszer csak a nagy menésben arra leszek figyelmes, hogy Aoi- chan egy rémisztő vigyorral az arcán közelít felém. Érzem, hogy lassan fel megy bennem a pumpa, de inkább csak megtorpanok és kivárom ennek a végét. De csak egy érdekfeszítő story-ról van szó, amelyre nem is bírom megállni, hogy vissza ne térjek témában.*
- S mond csak mi történik ezekkel a szellemekkel? *.* Mert ha minden egyes évben meghal egy tanár..akkor bizony az összes teremben már sok-sok szellem lehet...tényleg hány éves ez az iskola?
*Mellé szaladok mert kissé lemaradtam ebben a pillanatban s, hogy ne érezzem számat kicsit kiszáradva előveszem a fél literes kiwi üdítőmet és belekortyolok. Persze ahogy végeztem Aoinak is odanyújtom, hátha kér egy cseppet, szívesen megosztom.*
- Hűű...te aztán tudsz kérdezni. Az-az igazság, hogy a szüleim fontos üzlet emberek és sokat szoktunk utazgatni, de ezúttal csak én utaztam ide. Állítólag itt a legjobbak a tanulási lehetőségek, illetve nos..hát úgy nagyjából ezért
*Na jó, szívesen elmondtam volna neki, de olyan keveset tudok még róla, hogy nem szabad. Lehet őrültnek hinne, ha beállítanék egy olyan történettel, mi szerint quincy vagyok és itt van a családom. Nem akarom bekockáztatni, hogy megpecsételjenek előre ebben az iskolában. :/ Az viszont tényleg érdekes kérdés, hogy miért is Japán nevem van.*
- Alapjáraton Karakurai vagyok, csak csecsemő korom óta mindenfelé laktam és német lett az anya nyelvem...de anyum miatt a Japánt is beszélem, még ha akcentussal is. Na és te? Téged mi szél sodort ide?