A város egyik gimnáziuma!


Az osztály:


Nem látom értelmét tovább folytatni...
A topicot hsz-ekkel együtt meghagyom. Ha valaki akarna még iskolás küldetést itt lesz a kész topic neki!

Abarai Renji

Este sokáig ültem a tetőn és nézegettem a csillagokat. Habár innen a városból kevésbé sem volt olyan szép az éjszakai égbolt mint a Seireiteiből. De még így is kellemes és megnyugtató hangulatot árasztott. Mellettem hevert az egyik iskolai könyvem amit még délután hoztam fel magammal, de már abbahagytam az olvasását, hiszen ilyen sötétben úgysem látnék semmit. Éjfél körül járhatott mikor úgy döntöttem, lefekszem aludni, hogy holnap még a kedves vendéglátóink ébresztése előtt fel tudjak kelni. Mikor feltápászkodtam észrevettem hogy teljesen el vagyok zsibbadva és mikor lépni próbáltam megcsúsztam az egyik cserépen.
-A fene ebben a póttestben nem igazán tudom használni a shunpot.
A épület hátsó része felé kezdtem el csúszni, és már felkészültem hogy jól össze vissza ütöm magam, ám mielőtt földet értem volna éreztem hogy valakinek a karjában landolok.
*Ismerem ezt az illatot* -mosolyodtam el mikor magához szorított, majd az arcához hajoltam és megcsókoltam.
-Még egy tetőről is képes vagy leesni? még szerencse hogy ilyen könnyű vagy. -hangzott a szemrehányó válasz
-Ha egész végig itt settenkedtél, azért fel is jöhettél volna a tetőre, hiszen már mindenki alszik.
-Azért nem szívesen ücsörögnék egy rakás Hueco Mundo ellenes shinigami felett, ha nem haragszol.
-jólvan na, megértem. -bújtam bele a kabátjába- Most már le is tehetsz ha akarod.
Csókolózni kezdtünk, de ekkor valami zörgést hallottam az épület másik felén lévő bejárat felől.
-Kawazoe kapitány, maga az? -hallottam Urahara hangját
-Igen Urahara san! -kiáltottam neki vissza
-Most mennem kell. -búcsúzott el gyorsan Ulquiorra
-Várj, pedig kérdezni akartam valamit.
-Majd legközelebb. -adott egy búcsúpuszit majd eltűnt
-Remek pedig azt hittem megtudhatok tőle valami a mi titokzatos tanárhelyettesünkről -mérgelődtem, mikor megjelent Urahara kezében egy zseblámpával.
-minden rendben kapitány? zajt hallottam.
-Igen, igen -vakarásztam a fejemet- csak megcsúsztam és legurultam a tetőről, de semmi bajom.
-Akkor rendben. -mondta- De legközelebb ne ilyen későn fogadjon vendégeket -kacsintott
Én teljesen vörös lettem, majd besiettem és lefeküdtem aludni.
Másnap reggel igyekeztem minél korábban kelni, és szerencsére sikerült megelőznöm az össznépi ébresztőt. Megcsináltam az ebédemet, majd elindultam az iskolába.
Mostantól igyekeznem kell minél függetlenebbnek tűnni a leleplezett társaimtól, hogy megőrizzem az álcámat, így egyedül hagytam el a vegyesboltot és ültem be a terembe az első óra előtt.
-Kíváncsi vagyok, ma miféle meglepetéseket tartogat nekünk a tanárnő. -tűnődtem

Direkt beállítottam az ébresztőmet pár perccel hamarabbra mint, ahogy Urahara-ék keltettek minket. Az akció odáig sikeres volt,hogy tényleg hamarabb keltem, de nem pár hanem majdnem fél órával és a hozzám közel lévőket is felvertem a nem túl barátságos ébresztőhanggal.
-Bocsika!-osontam ki gyorsan.-Addig legalább ideférek és tudok egy kávét csinálni.-kotorásztam poharak után."De el vannak ezek rejtve..."
-Maga mit csinál itt?-hangzott a baljós kérdés, ami hallatán majdnem elejtettem a csészét.
-Elnézést!-^^" fordultam a sötét ködbe burkolózott alakot, aki ezzel jelezte, hogy mennyire nem esik jól, hogy hivatlanul turkálok a konyhájában.-Csak szeretnék egy kis kávét csinálni. Kér Ön is?-
-Magácska tud főzni? És milyen szép is!-ragadta meg a kezeimet és kezdett kitartó írásba.
-Ugyaaan!-^^""".-A magáé biztosan finomabb! Én még csak kezdő vagyok a konyhában!-próbáltam rávenni, hogy abbahagyja a sírást.
Megcsináltam a kávét és nyugodtan elfogyasztottam, csendes magányomban. "Amíg még el nem felejtem Urahara-tól kéne kérnem hosszabb harisnyát....vagy zoknit...vagy nadrágot is csinálhatna ebből..."motyogtam az említett személy hálója felé.
-Urahara-kun?-ácsorogtam az ajtó előtt."Még alszik..."gondolkoztam igen erőteljesen.- Elnézést, hogy benyitok!-léptem be a kezemet a szemeim elé téve. Mivel választ nem kaptam félve elemeltem a kezeimet.-Hát ez meg...?-
-Nem is tudtam, hogy kegyed a fangirl-öm.-meredtem kővé és fordultam elpirulva az ajtó felé.
-Neeeem!-hadonásztam tiltakozóan.-Csak kérni szerettem volna valamit, ezért bejöttem...vagyis előtte szóltam, de mivel nem jött válasz bementem, mert kiváncsi voltam. DE,De nem a szobájára, csak, hogy miért nem válaszol...Nem azért, mert azt hittem meghalt...-
-Elég lesz már!-igyekezett elhallgattatni végre.-Mégis miben segíthetek?-
-Hááát...-gondolkoztam el, hogy ezek után meg merjem e egyáltalán kérdezni.-Semmi! Nem fontos...ráér estére is!-robogtam ki gyorsan."Ez de gáz volt..."sóhajtottam nagyot és vizsgáltam a padlót erőteljesen.
-Tessék!-dobott oda Jinta egy kis zacskót.-Vedd fel!-
-Öhm...köszönöm!-válaszoltam gyorsan, bár fogalmam se volt mit kaptam. Egy vörös betűs írás virított a csomag hátoldalán.~Használja egészséggel! Tudom, hogy nem esete a miniszoknya...ahhoz túlságosan ráncigálja mindig, hogy ne vegyem észre.*vigyorgó smiley*~
"Micsoda perverz alak..."lettem kicsit pipa,de inkább gyorsan besiettem a fürdőbe.
-MI EZ A SZÍÍÍÍÍN?-zengett az egész ház tőlem.
-Úgy fest nem szereti a rózsaszínt...-vakarta meg a fejét Urahara.
Egész reggel durcásan mászkáltam fel alá, hogy levegyem vagy sem...Végül felkaptam a még cikibb táskámat és elindultam a suliba.
"Ennél pocsékabban nem is kezdhetném a napot..."mentem magam elé,mellé,mögé nem is figyelve, hogy jön e velem ismerős arc.

*Végül csak befejeződött a "tanítás" is erre a napra... Megkönnyebbülten sétál vissza az üzletbe. Elmélyülten gondolkodik azon, mi is lehet célja a "tanárnőnek". Egyelőre csak annyiban biztos, hogy nem épp puszipajtásuk akar lenni - bár ez elég szembetűnő volt...
Urahara üzletébe visszatérve ledobja táskáját, majd iskolai egyenruháját leváltja egy sokkal kényelmesebb pulóverre és farmernadrágra. Néhány perc múlva már ismét az utcán sétálgat. Látszólag különösebb cél nélkül kóricál. Azonban szinte öntudatlanul is azokat a helyeket keresi fel, amik nagyon régen fontosak voltak számára. Egy park, egy ház, egy utca... Egyre jobban belemélyül emlékeibe, ugyanakkor egyre kevésbé ismer rá a saját korabeli városra. Ami egyáltalán nem csoda: hiába, hogy viszonylag gyakran jár errefelé küldetésekre, majdnem 150 év alatt rengeteg dolog megváltozik... Még saját maga is. Aligha ismernének rá akkori barátai vagy rokonai - stílusa alapján pedig biztosan nem.
Leül a parkban lévő egyik padra, majd lehunyja szemeit. Szinte látja saját magát a közeli tópart szélén ücsörögni, ahogy várt valakire. Hogy aztán néhány perc múlva megjelenjen lelki szemei előtt a jelenet folytatása, ezzel együtt itteni életének befejezése is... Elborzadva, azonban ezzel együtt szinte megbabonázva figyeli a vizet. Minden olyan nyugodt és csendes... Merengését egy harsány hang szakítja félbe.*
- Tudod, hogy nagyon hasonlítasz egy ősömre?
*Vigyorodik el az ismeretlen. A lány talán tíz év körüli lehet. Akane csak falfehéren bámul rá, az idegen azonban folytatja.*
- Apám szinte megszállottan kutatja a családfánkat... És nekem is megmutatta, hogy mikre jutott eddig. Te meg... hát, teljesen úgy nézel ki, mint az egyik ük-üknagyanyámnak, vagy kinek a testvére... Egy régi portrén láttam! Nagy volt a felfordulás, mikor kiderült, hogy vízbe fojtották, pont itt... Hú, mi is volt a neve...
*A lány elgondolkodik egy pillanatra, mialatt a kapitány arca, ha lehet, még fehérebbé válik.*
- Megvan! Akane volt a neve! Akiyama Akane! Téged hogy hívnak?
*Kiált fel végül diadalittasan az idegen.*
- Szórakozol velem? Kotródj innen!
*Szólal meg végül Akane. Hangja higgadt, ugyanakkor jéghideg is. Előbbi meglepettsége egyre nagyobb dühbe vált át... Szeme szinte villámokat szór, szája széle pedig remeg az indulattól. Nem lehet valami szívmelengető látvány... A lány megszeppenve pillant a kapitányra, majd szó nélkül elrohan. Talán sír is, de ezt már Akane nem látja. Megrázza fejét, és feláll. Még egy pillantást vet először a tópart, majd a lány irányába, aztán elindul vissza Uraharához...
Észre sem vette, mennyire eltelt az idő. Estefelé ér vissza, és azon nyomban ledől ágyára. Másnap reggel hangos vitára ébred fel - ki is nyitja fél szemét, hogy mi ez a zaj. Közvetlenül mellette meglátja Jintát, amint éppen Ururut próbálja rávenni arra, hogy a lánynak kell felköltenie a kapitányt... Elvigyorodik, majd egy szó nélkül felkel, előszedi táskáját, és kivonul a helyiségből. Ezúttal is lopva magához vesz két almát az asztalról, majd elindul az iskolába. A terembe érve elsétál Hanae mellett.*
- Szünetben nem ártana megbeszélni a tegnapot... Szólj a többieknek is.
*Suttogja alig hallhatóan, majd továbbsétál ülőhelye felé, meg sem várva társa visszajelzését.*

Usake kapitány sétál a Karakurai gimnázium egyik folyosólyán. A férfi már túlvolt a kétszázötvenedik életévén, mégis úgynézett ki mint egy tizenhét éves. Most szokásos kapitányi ruházata helyett, középiskolás egyenruhát viselt, valamint egy póttestben volt.
A múlt éjjel érkezett meg Soul Socityből, erősítésnek külték az emberek világába.
Amikor megérkezett Urahara vegyesboltjába, éjjel volt és nemakarta felkelteni az ottlevőket, beszélt Uraharával, és megbeszélték, hogy majd ma az iskolában megkeresi a többieket.
Ő így is tett, járta a folyosókat, mivel éppen szünet volt és egy ismerős figurába botlott.
-Jónapot Hanae kapitány.-köszönt meghajolva.-Örülök, hogy beléd botlottam, keressük meg a többieket.-úgyis tettek, és utközben Tedeko elmesélte neki, hogy erősítésként küldték őt ide.

Kamitora kiment a házból és elment a városba. ~De rég jártam itt. Majd egy ismerős hang megszólítota.
-Szia Kamitora.
-Szia Meran.
Hogy hogy itt egyedül?
-Én is ezt kérdezhetném.
-Nos én csak sétálgatok. Nincs kedved csatlakozni?
-De van.
Kamitora és Meran sétáltak egy kicsit majd Mind ketten haza mentek. Kamitora nem tudot hamar elaludni de másnap reggel ő kellt fel hamarabb így nem volt olyan rossz ébresztője. Mikor Kamitora észre vette hogy a gyerek alszik ezért egy vödör vízzel bement a szóbájára és rá öntöte. A fiú fel kell és kergette volna Kamitorát de nem kapta el. Mikor Kamitora a fogocskát megunta ment reggelizni majd elindült az iskolába. ~Elég korán van. A régi jó szokásomhoz híven megint megyek kocsmába suli előtt.
-Éljenek a 11.osztag tagjai!!!!!!!!
Mikor befejezte elkezdet futni. Majd Mikor beért a kocsmába rögtön kikért egy sört és leült. De nem sokáig volt egyedül mert egy kisebb banda oda ment hozzá.
-Ki vagy gyerek?
-A rémálmod fiam.
-Akkor nem baj ha össze verünk.
Kamitora felállt és rögtön a banda vezérnek eset. A többi tag medermedt a hirtelen támadástól és ugrottak Kamitorára.
-Enyi telik tőletek?
Majd mindet ledobta magáról. Mikor az emberek a földön voltak akkor még 2 ember rontot neki akiknek sikerült megütniük. De Kamitora őket is kiütöte.
-Látjátok rajtam csak ez a 2 ütés látszodik de ti már fekszetek.
Kamitora rá nézet az órájára és kifutot a kocsmából. Futot egészen az osztályáig. Mikor beért mindenki csak nézte hogy mi történt.

Hangos hortyogás közepette békésen aludtam, amíg Ururu képen nem vágott. Az ütés nem volt túl hatásos egy legyintés közepette átfordultam a hasamra.
-Ez az idióta aztán mélyen alszik.-jegyezte meg Jinta és megragadta "baseball" ütőjét, hogy most ő következik. Kupán is csapott, de egy morgáson kívül ez se járt sikerrel.
-Mi a fene?!-akadt ki a vörös "ördög".-Egy kidou rendel!-ordított ki Jinta a szobából, amire halálra rémülten ültem fel az ágyon.
-Mi-mi?-kapkodtam a fejem kétségbeesetten.
-Felébredt!-mutatott rám Ururu.
-Látom, te hülye! Vak még nem vagyok....-
-Vááá!-ugrottam fel, mert Jinta újabb csapásra készült.-ÉBREN VAGYOK MÁR!-rohantam ki a szobából.-Urahara állítsd le a vérebeket! Már BIZTOSAN ébren vagyok!-menekültem be a fürdőbe, de ott épp Hana próbálta fel a harisnyát, így egy sikítás közepette egy papucsot kaptam a képembe.
-A SZENTSÉGIT!-pateroltak ki a fürdőből is.-Miért mindig ÉÉÉN kapom a legtöbbet!-sétáltam a hátsómat vakarászva a konyhába,de a tömegnyomort látva inkább felöltöztem. Gyors terepszemle után meggyőződtem arról, hogy szabad a terep vagyis sehol sincs Urahara és a többiek, úgyhogy kimehetek. Kirohantam az utcára és nagyot fújtatva, békésen elindultam valami kajálda féleséget keresni, mert úgy éreztem kilyukad a gyomrom.

A fárasztó nap után úgy aludtam, mint a tej. Reggel kiterülve feküdtem a földön, mikor kiáltásokat és dübögést hallottam mindenfelől.
- Legalább most hagyjatok már!- motyogtam félálomban, majd megfordultam és aludtam tovább. Legalábbis aludtam volna, mert vihogást hallottam magam körül.
- Ez most az enyém lesz…
- Hogy miva…?- kérdeztem értetlen fejjel, de többre nem volt időm, mert Jinta fejbevágott az ütőjével. Emiatt egy kis ideig ki voltam ütve, de mikor feleszméltem dühösen nekiugrottam:
- MOST MEGDÖGLESZ GYUFAFEJ!!!
- Kit neveztél Gyufafejnek, Halálmadár?
- Nem egyértelmű? Téged, te idióta!- ezután elkezdtük püfölni egymást. Ururu néha közbe akart szólni, de egy „enyhe kuss-al” helyreigazítottuk.
Már eléggé leamortizáltuk egymást, mikor valaki megszólalt mögöttünk:
- Látom, jól összebarátkoztatok, de lassan indulni kellene az iskolába.
- Engedd már el a hajam!- förmedtem rá Jintára, majd Urahara felé fordultam- Hm, tényleg? És még fel sem öltöztem!- kezdtem kétségbe esni- Éhen fogok halni!
- Az étel miatt ne aggódj- a kezembe nyomott egy csomagot- inkább öltözz át.
- Szívesen, de nem nagyon szeretek mások előtt öltözködni, ugye megérted?- mondtam zavarodottan.
- Hát persze, megyünk is- ezzel elvonultak. Ezután gyors összekaptam magam és rohantam az iskolába, ahol sikeresen elestem a lépcsőn.

Egész éjjel nem aludtam, csupán a fejemet veregettem a falba. Másnap nem voltam fáradt, és én indultam el legelőször a suliba, és mégis éppen hogy csak odaértem. Valahogy teljesen le voltm törve! Kamitora is megérkezett, igaz, hamarabb is jöhetett volna.
-Csá! Hol voltál?-kérdeztem
-Ááá, nem érdekes...-intézte el, majd megláttam a két ütésnyomot, de nem sóltam neki, csupán vigyorogva megráztam a fejem.

Roku elég későn ért a szálláshelyre, de úgy dőlt be az ágyba mint egy zsák krumpli, ruhástól cipőstől. Az egész éjszakát végigaludta, aztán úgy pattantak ki reggel a szemei, mintha be lettek volna állítva.
-Basszus... elkések... megint.
Rögtön felállt az ágyról, gyorsan átöltözött rendbetette magát, aztán már suhant is az iskola felé.
~Hogy én mennyire útálok korán kelni... fúúú... mi a fenének jöttem én ide egyáltalán...
Gondolkozott el egy kicsit, majd belerohant valakibe, de úgy különösebben nem is figyelte, hogy ki volt az.
-Bocs!
Hangzott el tőle az egyszerű mondat, majd száguldott tovább. Mikor beért az iskolába lihegve dőlt neki egy falnak.
"-Na mi van??? Csak nem kergetett valaki???
-Közöd??
"-Nem sok... de ahogy látom igazam volt...
-Hagyjál már engem... még reggel van. Nem kergetett senki csak siettem, hogy... ne késsem le a verésedet.
"-Hogy mimet???
-A verésedet... betűzzem is??
"-ÁÁ... kösz nem kell... de engem senki sem akar megverni. Engem mindenki szeret.
Roku felhúzta a szemöldökét aztán közelebb ment a sráchoz és gyomorszájon ütötte, majd elment onnan.
-Én viszont nem nagyon szeretem az ilyen ficsúrokat... szóval velem jól megjártad...
Roku ezután ismét belekezdett a terem keresésbe.

*Minori még sosem volt az élők világában ezért is kapott az alkalmon, hogy eljöhessen. Lelkesen mutatkozott be új osztályának, mint cserediák. Bár páran természetesen tettek megjegyzéseket szokatlan, fehér színű haja miatt, és furcsállták, hogy egy kisiskolásnak néz ki Minori vidámdágát ez se rontotta le. Habár kicsit rosszul esett neki, mikor a háta mögött összesúgtak. Az órákat roppant érdekesnek tartotta, mindegyiken nagy buzgalommal figyelt, és még saját maga is meglepődött, hogy a matematika milyen könnyű, és hamar megértette. A sensei meg is jegyezte, hogy sokat jelentkezett az órán, ami jó dolog. Bár az első 2 órán még nem, a többin már odamentek hozzá a lányok, és kérdezgettek felőle. Habár Minori egy pár kérdésre kicsit nehézkesen felelt, de mindenkit meggyőzöt arról, hogy nem fehéríti a haját, hanem születésétől kezdve ilyen színű. Egy szimpatikus, hosszú barna hajú lány, Moka körbe is vezette az iskolában. A tanítás végeztével pedig Minori kíváncsian vágott neki a városnak felfedezni.
Első útja a parkba vezetett. A sok élettel teli fa, virág és bokor, és a csivitelő énekesmadarak olyan békés és mégis mozgalmas képet mutattak. Nem azok a unalmas fehérre festett házak, mint Soul Societyben. Mindenhol siető emberek, vagy egymással beszélgető fiatalok, vagy éppen padon ücsörgő szerelmespárok. Minori mélyet sóhajtva haladt a kikövezett úton, szeme pedig a közeli apró patakot páztázta. Minden olyan más volt, olyan kellemesebb... Ám figyelmét hirtelen egy fánál fekvő fekete-fehér cica kötötte le. Olyan furcsának tűnt, ezért Minori óvatosan közeledett felé, majd leguggolt a macsek elé.*
- Hát veled meg mi történt?
Ám hamar észrevette, hogy a tappancsába egy méretes tüske szúródott. A lány nem tétovázott sokáig, óvatosan, mégis gyorsan kihúzta a cica mancsából, aki engedelmesen tűrte a műveletet.*
- Na látod, máris jobb így, nem igaz? *vakarta meg kedveskedve a cicus füle tövét.
Ám ez a béke nem tartott túlzottan sokáig, mikoris a cica hirtelen felpattant és felugrott a fára. Minori értetlenül nézte, majd a háta mögül meghallott egy ugatást. Azonnal lebénult, majd szép lassan fordult hátra. Mögötte egy westie állt farokcsóválva, majd megsimételte barátságos vakkantását. Minori hátán végigfutott a hideg, egész teste remegett. És mikor a kis fehér kutya kicsit előrébb lépett Minori azonnal elrugaszkodott és eszeveszett futásba kezdett. Szinte rettegett a kutyáktól...*
Nem is figyelte merre megy, csak minél távolabb. Végül lihegve állt meg az Urahara vegyesbolt előtt.
- Már vártam magácskára, csak fáradjon beljebb Minori-san. Kicsit sokan vagyunk, de van számára egy kis szobánk.
*A lány ugyan kicsit furcsállkodva, de követte a fura kalapos fickót.* ~Biztosan Urahara-san lehet...~ *Kisuke pedig nem túlzott, Minori valóban egy csöppnyi szobát kapott. Ilyenkor örült csak, hogy kicsire nőtt meg...
- Remélem megfelelő lesz magácskának.
- Természetesen, és köszönöm szépen! *hajolt meg a lány tisztelettudóan, majd lerakta táskáját, és gyorsan átöltözve máris bebújt az ágyába, és ezután a mozgalmas nap után hamar elnyomta az álom.*
_____________________________________________
- Azt hiszem még itt is vagy egy!
- De Jinta-kun, nem kéne mindenkit ilyen erőteljesen felkelteni!
- Pofa be! Így járnak azok, akik nem kelnek fel időben!
*Majd a vörös egy önelégült mosollyal, és egy ütővel a kezében markolta meg a kilincset és nyitotta ki az ajtót. Ám nem az várt rá, amire számított. Minori ugyanis éppen kimonója alsó részét tolta le.*
- NEEEEEEEE! - *kiáltotta miközben teljesen elvörösödött, és egy apró jégcsík futott végig a padlón, ami felkúszva az ajtóra befagyasztotta Jinta kezét. Szerencsére csaka csuklójáig, mivel hamar elrántotta kezét a kilincsről, majd bevágta az ajtót. Minori még megdermedve hallgatta ahogy a fiú hangosan szitkozódik, majd villámgyorsan átöltözött és sietős léptekkel hagyta el a boltot.
Majd az utcán meglátta Uresii-t és Mitsuko-t. Nem igazán ismerte őket, csak látásból, ezért nem mert odamenni hozzájuk, inkább csak a hátuk mögé osont és kicsit tétovázva figyelte őket.*

Előző este egy forró fürdőt vettem, aztán ágyba bújtam. Eszembe jutott SS, a lagzi, Renji és ami utána volt.. Hiányérzet fogott el, de tudtam: Most itt van rám szükség, amit a mai nap is igazol. A fal felé fordultam és elaludtam.
Jinta hangos szitkozódására keltem fel.
-Mi a fene folyik itt?? - rohantam ki durcásan. -Már ennyi az idő?? Miért nem keltettetek fel??- vontam kérdőre Ururut, mikor megláttam a kezében az ütőt. -Ööö.. felejtsük el, már ébren vagyok! -fordultam vissza és a szobába mentem elkészülni. Hova a fenébe tettem... -kerestem a táskámat, amit az ágy alatt meg is találtam. Mikor felpillantottam egy ismerős figura ücsörgött az ágyamon.
-Te meg hogy kerülsz ide??- kérdeztem meg, miközben a nyakába ugrottam.
-Úgy gondolták, kell még egy ember.. És hát nem igazán tiltakoztam, mikor felkértek, hogy jöjjek át. -vigyorgott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra üdvözlésképpen.
-Örülök, hogy itt vagy! -öleltem meg még szorosabban.- Hiányoztál...
-Te is nekem! Majd este folytatjuk, de most siessünk, mert el fogunk késni.
-Igazad van. -helyeseltem, miközben gyorsan átvettem a kimenő ruhámat.
-Már nem is vagy annyira szégyellős, igaz? -mért végig a tekintetével.
-Induljunk! - fogtam be a kezemmel a száját.
A konyhában gyorsan összepakoltam két uzsonnát, és elindultunk. Az iskolába menet elmesélte, mi történt azóta Soul Societyben.
Mikor megérkeztünk, már a többiek nagy része bent ült a teremben, és csodálkozva nézték, hogy Renji is itt van. Alig várták a szünetet, hogy megtudják, mi is történik..

Ez a nap is úgy indult mint akármelyik másik az eddigi gimnáziumi éveim alatt. Ám mikor beértem az aulába az egyik tanár odalépett hozzám.
-Jó reggelt tanárnő.
-Jó reggelt Zekka! légyszíves keresd fel az igazgató asszonyt légyszíves. -mondta majd elviharzott
-De miért? -próbáltam utána kiáltani, de már nem hallotta.
*Vajon mi rosszat tettem?* -gondolkodtam miközben felballagtam a lépcsőn az igazgatói iroda felé. Majd megálltam az ajtó előtt és félszegen bekopogtam.
-Szabad. -hangozott a válasz odabentről
-Jó Reggelt igazgató asszony. -köszöntem majd megálltam az asztala előtt.
-Azért kérettelek ide, mert szeretnélek megkérni valamire. -kezdett bele
*Hah, akkor nem én csináltam rosszat* -sóhajtottam egyet
-Gondolom hallottad, hiszen az évfolyamtársaid, hogy az egyik osztályba most különösen sok új diák érkezett. És azt szeretném, ha egy ideig te is abba az osztályba járnál és segítenél nekik beilleszkedni.Azért gondoltam rád, mert eddig csak csupa jót hallottam rólad a tanároktól Ez lenne az órarended -nyújtott át egy papírt
-ööö.. Rendben igazgató asszony, köszönöm a bizalmát. -hajoltam el, majd elvettem a kezéből az órarendet. -Akkor engedelmével én most megkersem az osztálytermünket. -hajoltam meg ismét, majd kimentem az irodából.
-Ez remek. -mondtam kissé csalódottan majd megnéztem a teremszámot, és elindultam oda. Amikor viszont beléptem eléggé meglepődtem. A hátsó padban megláttam Daisetsut ücsörögni egyedül.
-Jó reggelt! -léptem oda hozzá mosolyogva- Úgy néz ki egy darabig egy osztályba fogunk járni. -majd leültem az előtte lévő padba

*Daisetsu?* -néztem kicsit meglepetten mikor belépett a tanterembe.*Milyen kár hogy elhagyta a Seireiteit* Többé kevésbé időben megérkezett mindenki, és elkezdődött a tanítás. Az első óránk biológia volt.
*Hm ez mindig is a kedvenceim közé tartozott, ha nem szól közbe a sors akkor már egy egyetemen tanulnék kutatóbiológusnak. De úgy néz ki nekem más végzetet szántak. Bár így hogy már két éve shinigami vagyok, nem is bánom. Nagyon megszerettem ezt az életet.* -bambultam el, mikor hirtelen felszólítottak.
-Akkor Kawazoe kisasszony akkor kérem definiálja a szövet fogalmát. -nézett rám kissé mérgesen a tanárnő amiért elbambultam. Én felálltam és nekikezdtem. szerencse hogy az ilyen dolgok megmaradtak a fejemben ^^"
-Közös eredetű, hasonló alakú, azonos életműködést végző sejtek csoportja.
-Rendben leülhet. -mondta, majd visszahuppantam a helyemre.
A többiek szokás szerint nem bírtak nyugton maradni, így az óra az ő számukra egész kellemesen telt. Nekem viszont sorra jutottak eszembe a régi terveim, álmaim, elképzeléseim. Emlékszem aznap mikor meghaltam épp Európába akartam utazni hogy meglátogassak néhány kutatóintézetet és esetleg ösztöndíjat szerezzek.
A kicsengetés hangja zökkentett vissza a tanterembe. Szünetbe úgy döntöttem kicsit kiszellőztetem a fejemet ezért jártam egy kört az udvaron, majd mielőtt becsengettek előpakoltam a következő órára.
-Japán nyelv és irodalom. -olvastam félhangosan a könyv címét- Hm ez sosem tartozott a kedvenceim közé.
Ez az óra sokkal lassabban telt mint az előző, de szerencsére itt is megszólalt a csengő. Majd ezután egy hosszabb szünet következett.

"Mit bámulsz?"gyilkoltam le az egész iskola diákjait a fergeteges hangulatommal. Dúlva-fúlva berobogtam a suli bejáratán és azon gondolkoztam merre is van a termünk. Útközben még megpróbálkoztam a lehetetlennel, vagyis azzal, hogy beszuszakoljam a táskámba a boltból vett üdítőt és ennivalót. Ahogy épp látványosa szenvedtem kuncogást hallottam a hátam mögül. Eleinte nem tudott érdekelni, de aztán, hogy valaki a szoknyám alá mászott már rögtön más volt a helyzet. Idegbeteg fejjel fordultam hátra és ütöttem le az illetőt a táskámmal.
-Te szemétláda!-rúgtam meg azon a bizonyos érzékeny ponton és ütöttem még rá párat a táskámmal, ahogy a földön feküdt.
-Csinos a hátsód!-szólalt meg még valaki.
-Csinos a fejed egy baseballütővel megkezelve!-hajítottam képen az egyik almámmal.-MÉG VALAKI???-fordultam körbe még mindig barátságos tekintettel és hangnemben.
-Nekem is szabad?-
-Meg a...hüm?-fordultam hátra- Te, te...-mutogattam rá erőteljesen.-Te mit keresel itt?-akadtam ki teljesen, ami azzal járt, hogy álltam egy helyben és értetlenül bámultam magam elé.
-Hogy hogy mit? Jöttem suliba járni!-vigyorgott kajánul
-Meg persze...Csak Kuro közelében akarsz lenni, mi?-böktem oldalba,szemöldök vonogatás kíséretében.-Heeee!-fújtattam nagyot.
-Tessék!-adta oda Renji a táskámat.
-Kösszentyű!-
-Mi?-
-Semmi...-legyintettem lemondóan.-Ejhoj!-toppantam meg hirtelen és gyulladt ki az a bizonyos lámpácska fejem felett.-Ülj mellém!-
-Minek?-
-Mit minek? Azt hittem szereted a búrámat!-TT_TT
-Eh...esetleg nem vágódsz el a földön és vergődsz is egy kicsit?-
-Nincs kedvem!-nyújtottam ki a nyelvem.-Ülj már mellém!-rángattam meg az ingét.
-Neeem! Ha melléd ülök nem tudok figyelni az órán!-némi dermedt csend következik.
-Vigyázz, mert rád szakad a plafon...-ütögettem hátba és befordultam a terembe, de gyorsan kijöttem és ránéztem a számra, hogy biztos jó helyen legyek.-Én ott ülök! Látod? Finom hátsó sor...igéző székek...egy Roku a szomszédságban, akit még ma meg fogok ölni!-váltottam bosszúálló hangnemre, de egy torokköszörülés kíséretében visszatértem, a "hódítsuk meg Renji-t" stílusra.-Hát nem csábító? Messze a tanártól, mindenki előtted ül. Egy magad fajtának ez egy vip hely!-
-Befejezted?-
-Öhm....nem tudom.-^^"
-Menjél már!-tolt maga előtt.-Állsz itt egy helyben, ahelyett, hogy végre letennéd a csinos kis hátsódat és hagynál engem élni!-
-Nem szokásom mások megkímélése! MUHAHA!-vigyorogtam és ültem le a helyemre.-Nocsak?-húztam fel az egyik szemöldököm, azt látva, hogy Renji leül mellém.
-Mit nocsak? Inkább örülj, hogy itt van melletted az én felbecsülhetetlen értékű személyiségem!-majdnem kiestem a padból, annyira röhögtem.
-Aham! Örülök is neki!-kotorásztam újra a táskámban az ipod-ot keresve.-Hol vagy már? Pedig nem vettem ki...-
~Urahara Vegyesbolt: Jinta hangfalra teszi az este elcsórt ipod-ot és akkora hangzavart csinál, hogy majdnem kitörnek az ablakok. -Na, akkor vágjunk bele!-Urahara a legyezőjével táncikál a zenére. Ururu csak megszeppenve ácsorog....~
-Úgy látszik elhagytad, nagyokos!-
-Ne mááár!-TTTT_TTTT, dobtam le a táskát akkora erővel, hogy az egész terem visszhangzott a koppanástól.-Hopszi!-a tanárnő felkukucskált a napló fölük, de még nem szólt egy szót se.
-Huhú! Olyan ez a tanárnő, akiért a rendőrségen fizetnének csak, hogy a szemeivel kínozza az elitélteket. Jobb mint egy hazugságvizsgáló!-csapkodta a padot Renji.
-Menj el egy orvoshoz!-sandítottam rá.-Kukuku!-vettem elő a tegnap megszerzett Roku füzetet.-Ej, de rondán ír ez...-
-Ez meg?-hajolt Renji is a füzet fölé.
-Roku füzete! Tegnap nyúltam le! Csak tudnám minek...höhö! Látod ezt a hatalmas ceruza csíkot? Valószínűleg ekkor vágtam fejbe a ceruzahegyezős papírrepcsivel...-
-Eh-^^"-Akkor jó kislány voltál...-feszengett egy kicsit a helyén.
Az óra további részén azon törtem a fejem, hogy mivel vágjak vissza Roku-nak...na meg, hogy mit csináljak, hogy halálra ne unjam magam. Épp a padon könyököltem és támasztottam erőteljesen a fejem, amikor Amaya felpattant és egy tangóra kérte fel a csontvázat.
-Érdekes ízlése van a kicsinek....-csóválta meg fejét Renji, látva, hogy Amaya kirohan a csontvázzal. Én csak jót kuncogtam az eseten.
-Szerinted már észrevette, hogy rágóban ül?-böktem a fejemmel Roku felé.
-Nem úgy tűnik. Nem mondod, hogy az ő székére tetted azt a szivárványszínű gusztustalan izét?!-igenlően bólogatok.-Hűűűh...hát fogsz ezért kapni,de rendesen.-
-Mondj valami biztatóbbat!-feküdtem a padra.-És a szendvicsébe is tettem meglepetést!-vihogtam a padon fetrengve.
-Én már nem fogadok el Jinta-tól kaját...-gondolkozott el Renji fintorogva.
-Hogy jön ide Jinta?-
-Semmi...semmi!-ekkor kicsengettek, Renji pedig gyorsan eltünt. Gondolom ment Kuro-t bosszantani. Én gyorsan odamentem egy régen látott ismerőshöz.
-SZIA DAI!-ütöttem hátba a szünetben a volt shinigamit.-Hogy vagyunk?-
-Szia Hana!-erőltetett mosolyt az arcára.-Köszönöm jól. És te?-
-Megvagyok!-vigyorogtam rá.-Milyen az élet errefelé?-
-Eseménydús...annyi minden történik, hogy csak úgy kapkodom a fejem!-
-Hihi! Kellett neked elmenni!-nyújtottam ki a nyelvem.
-KI A FENE TETT RÁGÓT A SZÉKEMRE?!-
-Ehhe...-kezdtem el röhögni, a magából kikelő Roku-n.
-Csak nem te voltál?-suttogta érdeklődve.
-Telitalálat!-kacsintottam rá és a mutatóujjamat a szám elé téve jeleztem, hogy ez titok.
-HANA! TE VOLTÁL UGYE?-
-Azt hiszem futnom kéne...-^^"-Még beszélünk Dai!-integettem neki és a padok között fogócskáztunk Rokuval.-Ártatlan vagyok!-mentegetőztem.
-Ezt most el is kéne hinnem?-
-Aham!-borította majdnem rám, az egyik asztalt.-Jáááj!-futottam arrébb pánikolva.-Előbb vedd be a nyugtatód!-rohantam ki az ajtón.
-Majd ha megöltelek!-
-MAMÁM!-TT_TT

*Táskájából előkotorja órarendjét, majd elterpeszkedik padján, hogy végigtanulmányozhassa a mai napi "menetrendet".*
~ Biológia... Csak ezt ne... ~
*Fintorodik el. Azóta, mióta ő utoljára tanult biológiát, már valószínűleg jócskán megváltozott a tananyag... Ráérősen kipakolja a tankönyvet, és szórakozottan belelapoz, majd elsüllyeszti a padba. Jól fog jönni, ha neadjisten felelésre vagy dolgozatra kerülne a sor... Ásít egyet, majd ismét elterül a padon és várja a tanárt.
Az óra kezdetekor még figyelni is megpróbál, azonban hamarosan eltereli érdeklődését a firkálgatás irányába, és csak fél füllel követi az eseményeket. Hanae helyes válaszán igencsak meglepődik, majd Amaya kis akcióját kíséri figyelemmel. Akane szerencsére kimarad a kérdezgetésből, ami talán annak köszönhető, hogy sikerült olyan fejet vágnia, ami alapján jogosan hihette azt a tanár, hogy készült órára...
Szünetben sétál egy kört az épületben, majd a következő órát is igyekszik túlélni. Ez már azonban nehezebben megy, köszönhetően Mitsukónak, akit rendszeresen felszólít a tanár...*

Szép tavaszi nap volt, sütött a nap, és a Karakurai gimnáziumosoknak melegük is volt, de örültek a jó időnek.
Tedekonak ezvolt az első iskolai napja, mióta eljött soul socityből.
Órarendje még nemvolt, ugyhogy a nap nagy részében csak bolyongott az iskolában.
De végül megtalálta az osztályt, ahova valószínűleg tartozott.
Az órák átlagos menetben mentek. A kapitányt érdekelte a biológia és a kémia.
Lenyűgözte, hogy a földön a diákok milyen érdekes dolgokat tanulnak.
Az órák után Urahara boltjában kötött ki. A többiek még vagy nemértek haza, vagy már elmentek valahova, de csak Uraharát és a két gyereket találta otthon.
Uraharával nagy beszélgetésbe kezdtek ami elis húzódott estig.
Akkor aztán a kapitány bevonult a szobályába és az igatzak álmát aludta.

Kamitora reggel ahogy felöltözöt reggeli útán ment az iskolába és közeben énekelt. " Nincs mese meg kell halnom, Aki születet mind így végzi." Majd mikor egy bolt előt elment megfordult és bement. Majd 20 szendvicset vett.
-De megéheztem .
Kamitora mind a 20-at megette a suliba menet. Majd mikor beért az osztályba köszönt mindenkinek.
-Helosztok. Valakinek nincs kajája?
-Szia Kamitora.
-Szia Meran.
-De te reggel 20 szendvicxset etél ha jól láttam.
-Igen anyit.
Kamitora vakarta a fejét és körbe nézet hátha valakihez oda tudna menni beszélgetni. De Meran oda szólt.
-Tudom a titkod.
-Télleg?
-Tudom hogy macskos alsó gatyád van.
-Azt anyukámtól kaptam és mikor nem tudok mást felvenni ezt veszem fel.
Majd Kamitora vigyorogva kihátrált az osztályból és ment volna el de akkor meglátta az igazgatot. Ezért vissza rohant Kamitora és leült.

Az első óra élménydúsan telt. Megint azt hallgattam és éreztem, ahogy Hana vihog mögöttem és meg-meg rugdossa a székem. Már ott tartottam, hogy felkászálódom a padról és leordítom a fejét, de az előző napból kiindulva rájöttem, hogy semmit sem érnék el vele csak azt, hogy a képembe röhög és csinál mindent ugyanúgy, ahogy addig."Ez unalmasabb mint Urahara legyezőjét hallgatni."feküdtem vissza a padra, amíg Amaya addig nem mocorgott, hogy az orromat kezdte piszkálni a csontváza."Ez,de büdös!"pakolgattam arrébb, de mindig jött utánam. Nem bírva magammal felugrottam a helyemről és elkezdtem a csontváznak(- -") kiabálni.
-EZT MOST DIREKT CSINÁLOD????-észbe kaptam, hogy nem élő személlyel próbálkozom veszekedni, ezért gyorsan le is ültem.
-Ha netán megint meg szeretné zavarni az órát egy kekeckedő csontváz miatt, akkor kérem inkább most menjen ki!-nyomta meg a mondat végét a tanár.
-Tényleg kimehetek?-kezdtem reménykedni.
-Egy frászt!-csapta be a könyvet és csapott az asztalra.-És ha tovább csinálja ezt, itt fog maradni büntetésen!-
-Csak azt ne...-terültem ki újra a padon.-Ígérem jó kisfiú leszek!-válaszoltam bánakozóan.
A tanár újabb dührohamától, hogy minek hajtogatok csákót a tankönyvből, vagyis csak próbálkozom vele a csengő mentett meg. Nagyot sóhajtottam és rápillantottam az órarendre, hogy mi lesz a következő "menet".
-RAJZ?!-fogtam a lapot.-Miért büntetnek????-kiabáltam a plafonnak, de a többiek fürkésző tekintetét látva gyorsan hangnemet váltottam.-Hogy ekkora IDIÓTÁKKAL kell egy osztályba járnom?!-és bámultam ki gyorsan az ablakon.