Okashi édességbolt

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Szer. Okt. 31, 2012 8:15 am

Csokis igazság Misa-chanról

Megilletődtem, talán kissé újra zavarba is jöttem. Rossz lehet nem emlékezni az életre. Lassan már tőle megszokott módon nem hagyott sok időt ilyesmiken filozofálni, jött ő is a válasz kérdéssel.
– Tényleg, a nővéredről mennyit tudsz? Bocsi, egyáltalán nem akarlak megbántani, hogyha nem akarsz, akkor nem kell válaszolnod, csupán tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy… - pirult el zavartan.
Pici ideig mosolyogva figyeltem, majd megkönyörültem a zavarán. Igaz, fogalmam sem volt arról, hogy miért érdekli annyira a családom, hogy így rákérdezzen, de egyfelől nem volt mit rejtegetnem egy ilyen régi történeten, másfelől szimplán szerettem nosztalgiázni...
- Lehet már mondtam - kezdtem bele a mesémbe - de személyesen nem igazán emlékszem a családomra. Minden, amit tudok, csak elmondás alapján, Shion meséiből tudom. Vagyis, hogy mennyire áll közel a valósághoz, azt már ne kérdezd. - mosolyodtam el - A családom, pontosabban az apám a shógunátusi rendszer alatt, egy elég köztiszteletben álló, még talán valami rangot is birtokló ember volt. A lányukat, mint ahogy az lenni szokott ilyen helyzetekben, már születésekor, vagy talán már az előtt eljegyezték egy rangos szamurájcsalád elsőszülött fiával. A fiú akkor volt hat éves... talán. Lehet több is volt, ezt nem tudom. Misa-chan és köztem öt évnyi korkülönbség volt. Bár a korokkal kissé komoly bajban vagyok, szóval ezt inkább ne feszegessük. Shion sem volt pontosság nagymestere. Engem is rendszeresen többnek vagy kevesebbnek gondolt, mint amennyi voltam! Nem is lényeges. Szóval mint az ilyenkor lenni szokott - folytattam kissé álmodozva - egy új földesurunk lett. Megölette az előzőt a helyért, és emiatt kissé paranoid lett a drága, ami annyit jelentett, hogy megöletett minden olyan családot, akik veszélyt jelenthettek a hatalmára. Többek közt a mi családunk is. Bérgyilkosok törtek ránk éjjel, és kiirtották a családot. Mindenkit, kivéve engem... szokás szerint belebújtam éjszakára a ruhásszekrénybe a ruhák közé. Ha másra nem is jók ezek az átkok - csippentettem össze kicsit az anyagot a nyakamnál egy pillanatra - de nagyon kényelmes rajtuk aludni. Egy nappal később talált rám, helyesebben ránk Shion. Addigra már elmesélés alapján kimásztam a ruhák közül és hangosan üvöltöttem az éhségtől, meg a szomjúságtól, meg talán mert egyedül voltam. A nővéremről nem tudok sokat. Valamennyire hasonlíthattam rá, mert Shion, amikor leitatták néha szólított Misakinak. Még annyit tudok róla, hogy nagyon makacs volt, és jó szívű. Ha egyszer valamit a fejébe vett, akkor azt, ha tört, ha szakadt, és többnyire szakadt, megcsinálta. Ennyit tudok róla. Ismerni nem ismertem, emlékezni nem emlékszem rá, szóval még egyszer mondom, nem vállalok felelősséget a történetem hitelességéért. Shionról ellenben majdnem mindent el tudok mesélni, ha szeretnéd! A földesúr félelmei később beigazolódtak. Meghalt, méghozzá mi általunk. Ördögi kör nem? Ha nem nyúlt volna a családomhoz, még talán ma is élhetne, így viszont pont a saját démonai kergették a halálba. Meg persze mi . De ebbe inkább újfent ne menjünk bele... Miért is érdekelt? Mármint kedves, hogy kérdezed, meg minden, de annyira nem szokta másokat az életem érdekelni. Ez a része meg főleg nem. Általában leragadnak ott, hogy Ronin voltam. Szóval, mi is keltette föl ennyire a kíváncsiságodat Chiruochiba? - mosolyogtam rá kíváncsian, de egy kicsit talán gonoszkásan is, miközben egy újabb kanál csokit raktam a számba. Tényleg csodás íze volt!

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Csüt. Nov. 08, 2012 11:16 am

Csokis igazság Misa-sanról
Avagy harc a csúnya csokival és beszélgetés Chiyoval

Chiyo-chan meséje az életéről, Shionnal való találkozásról, nővérünkről érdekes volt és szomorú is. Teljesen bele is merültem a hallgatásba, csupán a „Figyelek!” jelentéssel bíró „eh” szócskát mondogattam miközben beszélt, viszont valahogy sikerült annyira elmerülve hallgatnom őt, hogy a kérdése szó szerint meglepett, s én kisebb kiáltással és kapálózások közepette hanyatt borultam a székkel együtt. Nem tudom hogyan sikerült a majdnem asztalra feküdt, annyira előre dőlt tartásomból a pillanat töredéke alatt a hanyatt esésbe kerülnöm, de sikerült… sajnos. >.>
- Sajnálom! Elnézést! ^^”” – Pattantam fel, s hajlongtam, mint Ojiinee felé, mint Chiyo-chan felé. Aztán az újra felállított székre visszaültem. – Hát… tudod… a samuraiok szerintem érdekes emberek lehettek, így egyszer, majd, akár többször is, szívesen hallgatnám a történeteidet.
Kicsit elhallgattam, de aztán elkezdtem válaszolni a kérdésére is.
- Itto… Hogy is mondjam… Tudom, lehetőleg japánul. Itto… Tudod… Ano… Egyrészt, szívesen hallgatlak… Itto… Viszont… most nem ez volt a fő ok, hanem… ano… az edzés végén említetted meg a nővéredet, és arra voltam kíváncsi, hogy a te nővéred, az én rukongai-i nővérem-e. – A végét már hadartam, aztán vettem egy mély levegőt. Lassú könnyek között folytattam: – Tudod ő is nagyon szerette a csoki, és hogyha még velünk lenne, akkor hogyha találkoznátok, lehet, hogy olyan érzésed lenne, mintha tükörbe néznél, bár ő nem öltözködött ennyire lazán, mint te. – Mosolyogtam rá a könnyeim mögül, aztán a csokis piskótámra esett le a tekintetem.
~Most mennyire röhögne, hogy én, aki sose szerettem a csokoládét, se s csokis dolgokat most itt ülök és ezt eszem. Vagyis eszegetem. Ő már bizonyára vagy négyet, ötöt is megevett volna, mire én a feléig eljutnék. Chiyo is minden bizonnyal már megette az övét.~ Miközben ezek végig haladtak a fejemen Misaról és vele kapcsolatos élményekről való képek lebegtek a szemeim előtt. A mosolyáról, miközben csokit evett, ahogy piszkálódtunk egymással, mivel ő a vaníliát nem szerette, ahogy kergetőztünk, ahogy az eget és a felhőket figyeltük Kira-niisannal.
- Hogyha gondolod, akkor valamikor mesélhetek Misa-ról. Bakudou 74: Kohaku Enjintou – Hívtam elő újra a lélekszike kidou technikát, amivel nagyjából az eredeti piskóta felénél kettévágtam a süteményemet, s aztán Chiyo felé nyújtottam azt a felét, ami egyrészt természetesen a nagyobb volt, valamint nem haraptam bele. – Kéred? ^^

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Hétf. Nov. 12, 2012 7:17 am

Csokis igazság Misa-chanról

Nem tudom, hogy pontosan mi is ijesztette meg ennyire, de kérdésemre válaszképp hanyatt esett a székkel. Lassan már meg sem lepődtem ezen, hisz annyi esést és vetülést mutatott be csak a mögöttünk lévő kis edzésen, hogy a többiről ne is beszéljek, hogy kezdtem napirendre térni fölötte.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle, azért a biztonság kedvéért. Szépen néznénk ki, ha a negyedik osztagos doktor egy tizenegyedik osztagos nyakára halna! Ráadásul úgy, hogy egy ujjal sem értem hozzá! Tuti gyanúsítgatások vennék a kezdetét teljesen alaptalanul.
-Sajnálom! Elnézést! ^^”” - tápászkodott föl a földről - Hát… tudod… a samuraiok szerintem érdekes emberek lehettek, így egyszer, majd, akár többször is, szívesen hallgatnám a történeteidet. Itto… Hogy is mondjam… Tudom, lehetőleg japánul. Itto… Tudod… Ano… Egyrészt, szívesen hallgatlak… Itto… Viszont… most nem ez volt a fő ok, hanem… ano… - teljesen zavarban volt, szóval muszáj volt kinevetnem - az edzés végén említetted meg a nővéredet, és arra voltam kíváncsi, hogy a te nővéred, az én rukongai-i nővérem-e. - szép csöndben könnyezni kezdett - Tudod ő is nagyon szerette a csoki, és hogyha még velünk lenne, akkor hogyha találkoznátok, lehet, hogy olyan érzésed lenne, mintha tükörbe néznél, bár ő nem öltözködött ennyire lazán, mint te.
Mármint, hogy az én nővérem az ő nővére lenne? Meglepetésemben majdnem magam is félre nyeltem az ételt. Lássuk be, sok mindenre gondoltam, de erre nem. Pár pillanatig küszködtem a felettébb rossz utat választó falattal, ami ráadásként olvadozni kezdett. Ebből kifolyólag nagyon ragaszkodónak bizonyult az általa kiválasztott, nem túl kellemes kis kéjúthoz. Végül csak sikerült jobb belátásra térnie, de nem adta könnyen magát.
- Úgy érted, hogy Misaki és az a Misa-chan akivel alapból összetévesztettél? - kissé talán még sápadt voltam, de nem kellett sok, hogy kipiruljak - Hasonlított hozzám? Mármint biztos? - tényleg meg voltam lepődve - A nővérem...? Kissé hihetetlen ez az egész! Mármint te nem találkoztál Misakival, (én se nagyon) Én pedig nem ismertem a te Misa-chanodat! - nem igazán tudtam, hogy ilyenkor mit is lehet tenni! Shion annyira nem erőltette meg magát, hogy meséljen a nővéremről, és háromszáz évvel később, azt állítja egy olyan alak, akit nem is olyan régóta ismerek, hogy ismerte a nővéremet, sőt testvérekként éltek! Szerintem érthető, ha egy kissé össze voltam zavarodva. Pár percig még emésztgettem a hallottakat, miközben eltulajdonítottam Risu-san csokiadagját is. Miután azt is magamba pakoltam, nyugodtam csak meg valamennyire.
- Milyen volt Misa-chan? Főleg érdekel, ha valójában tényleg Misakiról beszélünk - eltüntettem a csoki maradványait, és teli hassal kicsit fölszabadultabban vigyorogni kezdtem. Nem tudtam mást tenni a zavarommal, mint legyűrni, és a csoki kiváló fegyvernek bizonyult! - hasonlított rám jellemre is, vagy csak a külleme volt ilyen?

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Kedd Nov. 20, 2012 10:03 am

Csokis igazság Misa-sanról
Avagy harc a csúnya csokival és beszélgetés Chiyoval

A kijelentésem, miszerint az ő nővére és az én Misa-chanom ugyan az, kisebb köhögő rohamot kapott, ami már el is tűnt, mielőtt még segítségére siethettem volna, így csupán aggódó szemekre futotta.
- Hai! – Bólintottam az első kérdésére.
- Hai! – Bólintottam a következő kérdésére is.
- Igen, én bennem erős a megérzés, a gondolat, hogy Misaki és Misa ugyan az a személy. ^^ – Mosolyogtam rá, viszont azután elszomorodtam attól a gondolattól, hogy Misa-chant elhagytam, s talán ezért nincs már velünk. – Hogyha… Ügyesebb lettem volna, akkor talán még találkozhattatok volna. Lassan végeztem el az akadémiát…
Hagytam, hogy nyugodtan elgondolkozzon a hallottakon, valamint örömmel vettem, hogy elfogadta a csoki részemet, így alig maradt nekem, amit végül megettem. ~He-he! Én győztem csoki! He-he!~
- Ano… annyira igazán jól nem ismerlek, de remélem, hogy egyszer majd igen. Azt biztosra nem mondhatom, hogy nagyon, vagy kevésbé, de hasonlított rád, vagyis hasonlítasz rá. Valószínűleg ő is a 11. osztagban lenne, bár akkor lehet, hogy én nem a Yonbantai tagja lennék. Mondhatni fiús volt, talán kicsit agresszív, bár ez Sakura-neesanra is igaz. Viszont a szíve az hatalmas volt. Nagyon kedves is tudott lenni, mint ahogy goromba is. A tájékozódása, valamint öltözködése nem volt annyira gyér, mint a tiéd. ^^” Viszont szeretett mezítlábaskodni, valamint a vaníliát ő egyáltalán nem szerette, így ezen a téren egymás ellentétei voltunk, s szerettük egymást ilyenekkel piszkálni. Makacs volt, s a makacsságának köszönhető, hogy shinigami lettem. Egyszer felmerült a gondolat, hogy együtt, mind, Akira-niisan, Sakura-neesan, Kira-niisan, Misa-neesan és én, felvételizzünk az akadémiára, viszont Sakura-neesan azt mondta, hogy ahhoz gyengék vagyunk, s hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsa Misa-chan elment, hogy… Itto… Nem akarlak untatni, szóval elment, s lopott magának egy katanat, de betegen tért haza, s ezért jöttem az Akadémiára, hogy mint negyedik osztagos segíthessek rajta, de… Lassú voltam. Szóval hogyha valamit a fejébe vett, akkor általában azt véghez is vitte. De ez nem csak a makacsságának, hanem a kitartásának, bátorságának is köszönhető volt. Itto, hogyha nem gond, akkor szerintem menjünk, hiszen biztosan van neked is valami fontos dolgod, valamint lassan kezd sötétedni, és… Itto… Sötétben könnyebb eltévedni, de hogyha gondolod, hazavezethetlek, s közben akár Misa-ról, Shion-samaról, vagy bármiről, bárkiről beszélhetünk… – Ekkor vettem észre, hogy az álla valahogy csoki foltos maradt. Egy szalvétáért nyúltam, s feléje irányítottam, kicsit talán remegő kézzel. – Itto… Tessék, az állad csokis… – Hirtelen elnevettem magam. – Gome. ^^’ Csupán eszembe jutott, hogy Misa-chan is sokszor maszatolta össze az állát, főleg csokoládéval. ^^

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Vas. Dec. 02, 2012 11:07 am

Csokis igazság Misa-chanról

Úgy látszik, az önmaszatolással nem hagytam fel teljes mértékben. Chiru-chin lelkesen segített eltávolítani a fölösnek ítélt csokit az arcomról. Ekkor döbbentem rá, hogy cseles módon, velem etette meg a saját adagját is. Tisztára, mint egy második osztagos! Elismerően pillogtam kissé talán kipiruló arcára, de egy fogadás akkor is fogadás! Lelkes integetésbe kezdtem a felszolgáló hölgy felé, majd rendeltem két újabb adagot, de most már színtiszta csokoládét. Még mielőtt elmenekülhetett volna, elé toltam a frissen kihozott remekművet.
– Bocsánat, de megegyeztünk – mosolyogtam rá ravaszkásan, hisz büszke voltam, hogy nem tudott túljárni az eszemen Cool

- Biztos kedveltem volna! Mármint Misa-chant. – elgondolkodva belekanalaztam a csokimba. Míg az arcom talán álmodozónak tűnhetett, a gondolatok elképesztő sebességgel kergették egymást a fejembe. Próbáltam választ találni arra a lehetőségre, amit Risu-chan fölvetett. Igaz nekem magamtól nem tűnt volna fel a nevük közti hasonlóság, vagyis csak a véletlennek tudta be, de Risu-san abban a pillanatban, hogy először hallott a nővéremről, gyanakodni kezdett. Egy lapos pillantást küldtem a velem szembe ülő férfi felé. Ennyire szeretné, hogy a nővéréből maradjon valami kézzel fogható az emlékeken kívül? Az a napnál is világosabb volt, már a legelső találkozásunkkor is, hogy mennyire fontos volt neki a lány. Vajon ha ismertem volna Misakit én is így éreznék? Nem volt érdemes ezen tűnődnöm, hisz sose tudhatom meg a választ. Ránéztem a velem szembe ülő férfira és mosolyom kiszélesedett. Ezt ugyan nem tudhatom meg, ellenben rengeteg dolog van, amit igen. Először is velem ellentétben ő ismerte Misa-chant. Másodszor az, ahogy mesél róla, külön elmondja a fiú történetét is. Végül, de nem utolsó sorban, ha valaki ilyen finom csokit kapott, nem lehet ám csak úgy ott hagyni Embarassed

Így aztán bele is kezdtem a rohamomba.
– Mesélnél nekem róla? Mármint történeteket. Úgy tűnik nem csak a saját emlékeimbe szeretek nosztalgiázni… – kissé talán közelebb hajoltam asztalon keresztül Chiru-chinhez – Ha tényleg ő volt a nővérem… Szeretném tudni. Mármint megismerni már úgy se tudom, együtt élni se, de legalább nem csak Shion magyarázatait hallanám. Ha lehet ilyet!
Zavartan visszaültem a helyemre, miközben éles szemmel figyeltem partneremet. Figyeltem minden rezdülését, mint amikor ez ellenfelét figyeli az ember. A legkisebb szemöldökrándulástól a legapróbb sóhajig. Kíváncsi voltam nagyon. Márpedig a kíváncsiság, főleg egy olyan szerencsejátékos bandában fölnőtt alaknak, mint én, kóros következményekkel járt. Elkapott az a különös feszültség, miközben a férfi válaszára vártam. Meg akartam mindent tudni.
~ Óvatosan Életke~ szólalt meg Gingitsune lágy hangja a fejembe.
Kivételesen fogalmam sem volt arról, hogy miért intett le Ezüstke. Igazából nem is volt időm rá, hogy ezen morfondírozzak. Muszáj volt a bensőmet mardosó kíváncsiságra enyhülést találnom Cool

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Szer. Jan. 09, 2013 1:36 am

Csokis igazság Misa-sanról
Avagy harc a csúnya csokival és beszélgetés Chiyoval

Mégsem menekültem meg a galád csokoládétól, mivel Chiyo-chan túl könnyen és túl hamar rájött, hogy a piskótából a részem felét vele etettem meg. ^^” Egy darabig csak néztem az elém került csokoládét, olyan barna, olyan sötét volt, és ezek mellett olyan, de olyan csokis, hogy már csoki is volt. Magam sem tudtam igazából, hogy miért nem szeretem a csokoládét, de sosem izgatott különösebben, pedig lehet, hogy komoly oka van ennek? ~Majd, egyszer kiderítem. Hai, majd. ^^~
Chiyo-chan kérdésrohama, mint derült égből a villámcsapás ért engem mivel nagyon elmerültem a csoki bambulásában. Meglepett, riadt arccal néztem, s válaszolni csak hebegést tudtam egy rövid ideig. Miután visszaült, s már nem hajolt teljesen hozzám, akkor sikerült megnyugodnom, s egy mélyebb levegő vétel után megszólalni is tudtam.
- K-kíváncsi vagy, de azt hiszem ez számodra nem újdonság. ^^ – Mosolyogtam, bár talán egy kicsit művinek tűnhetett most a mosolyom. Itt elhallgattam, s az arcomra fagyott mosollyal gondolkodtam, hogy mit is meséljek neki? Meséljek-e neki? Hol kezdjem a mesélést. Kisvártatva megszólaltam. – Szerintem biztos, hogy ő a nővéred volt, hiszen, hogyha visszaemlékszel, ahogy először találkoztun… - Itt elakadt a szavam, s zavart, kínos grimasz ugrott az arcomra, s kissé elpirultam. – Szóval, Misa-val is hasonlóan találkoztam, mint veled. Bár őrá nem vetültem, és nem állt félre az utamból, hanem egy gonosz felnőtt lökött a földre, vagyis egy pocsolyába. Abban a pocsolyában pityeregtem, mivel akkoriban még csupán hat éves voltam, nemrégen kerültem rukongaiba, és a szüleimet kerestem. Szóval miközben ott sírdogáltam a pocsolyában ülve egy mosolygós lány lépett elém, s a kezét nyújtotta: „Had segítsek! Ezek itt nem fognak úgyse. Ahogy hallottam anyád s apád után sírsz.” Mondta nekem. Ő olyan könnyedén felrántott a pocsolyából akár te a Utca-sanról. ^^ Ő mondta el nekem, hogy sose fogom megtalálni a szüleimet, ezért elvitt a rukongai családjához. Mikor bemutatkoztam, hogy Airisunak hívnak, s miután ő is bemutatkozott, hogy Misa, megjegyezte, hogy fiú létemre fura nevem van. ^^’ Sok-sok csínt elkövettünk, és sokszor meg lettünk verve. És a legtöbb csíny kitervelője Misa volt. ^^ Nem, nem akarok róla rosszat mondani, és nem, egyáltalán nem volt baj, főleg, mivel ezek a csínyek voltak a szórakozásaink, talán ezeknek köszönhetően feledtük egy időre a gondokat, az életünket, a halálunkat. És meg sem kellett szólalnia, hogy valamit kitervelt, mivel volt egy „Kitaláltam egy csínyt.” ravasz mosolya, ami hasonlított arra, a mosolyodra, amivel te kérdeztél, vagyis utasítottál, hogy mutatkozzak be. ^^’ Oh, fontos talán megemlítenem, hogy hárman voltunk gyerekek a családban, Misa, Kira-kun és én. – A mesélésbe annyira belefeledkeztem, hogy a saját, előttem lévő csokoládét már észre sem vettem. – Én voltam a kis csapatunk leg ügyetlenebbje, leg esetlenebbje, ezért is nevezett el Misa Chiruochiba-nak. Ő viszont nagyon ügyes és okos volt. Általában minden kis csínyünk sikerrel járt, bár volt párszor, hogy miattam verést kaptunk. De sosem haragudtunk egymásra ilyenek miatt, főleg akkor nem, hogyha a verés elől pont sikerült megszöknünk, s a gonosz felnőttet Sakura-neesan, vagy Akira-niisan jól meg verte. ^^ Hogyha nem valami bajt kevertünk, akkor volt, hogy csak feküdtünk a réten, s néztük az eget egész nap nem csináltunk semmi mást. Szeretett néha különféle frizurákat hordani, viszont nem mindig tudta megcsinálni magának, vagy volt, hogy csak nem volt kedve hozzá, s ezért a mimika tárából elővette általában az egyik legaranyosabb arcát, s úgy kért általában tőlem segítséget. Annyira kawai volt, hogy nemet nem lehetett neki mondani. *>* És volt, hogy ezt ki is használta. >.> Például, amikor valami ötlete támadt, de más, főleg az én hajammal, vagy, hogyha az ellopott víz súlya nehezebb volt, mint akarta, s segítséget kért a cipelésében. És mikor te nem tudtál választani a csokis sütemények között, akkor te is olyan arccal néztél rám, valamint ugyan olyan aranyosan majszoltad a sütidet, mint ahogy ő is tette. ^^ – Mosolyogtam. Mosolyogta, hallgattam. Mosolyogtam, hallgattam, elpirultam. Csak, ahogy kimondtam esett csak le, hogy miket is mondtam. Csak ültem megfagyva, még Ginyushijin nevetése sem jutott el egy darabig hozzám, mivel az járt a fejemben, hogy miért is nem tudok teleportálni?

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Vas. Jan. 13, 2013 11:56 pm

Csokis igazság Misa~chanról

Csendes félmosollyal az arcomon emésztgettem a hallottakat. Vagyis hasonlítok néhai nővéremre, aki azonban már a lelkek világában sem él, szóval esélyem sincs, hogy megtaláljam. Pedig nagy a valószínűsége, hogy a megható testvéri újratalálkozást egy méretes pofonnal nyitottam volna, amiért magára merte hagyni Shiont és engem. Nem mintha hiányzott volna oda nekünk... szomorú

Az elmondottak alapján nagy a valószínűsége, főleg, mivel egyfajta vér csörgedezett az ereinkben, hogy viszonzásként én is kaptam volna egy orbitális méretűt.
Nem hagyhattam, hogy az arcomon akár a legkisebb érzelmem is meglátszódjon. Pedig egy hatalmas gombóc telepedett a torkomba, és valamiért hiába akartam, nem volt hajlandó elhúzni onnan a csíkot. Szóval parancsoltam magamnak, és a könnyezős, elérzékenyülős jelenetet csak magamban élve meg, enyhe félmosollyal, kissé magamba zuhanva ültem néhány percig az asztalnál. Még a csokimról is elfelejtkeztem néhány pillanatra. Shion, és a nem ismert nővérem kísértettek egy kicsit. Végig futott a fejemen ezernyi "Mi lett volna ha..." gondolat. Aztán a Róka kivételesen igen bölcs tanácsára hallgatva, nem mentem komolyabban ezekbe bele. Ehelyett inkább az előttem ülő alakot kezdtem el újra tanulmányozni, mintha most látnám először.
Amikor megkérdeztem Misaki~chanról, először megijedt a kérdésemtől, teljesen zavarba jött, majd belemerült a mesélésbe. Úgy tűnt, mintha el is felejtkezett volna rólam. Ahogy mesélt, és persze amit mesélt, mitha nem is nekem címezte volna. Ekkor telepedett a mosoly az arcomra. Majd amikor magához tért, a totális zavara visszatért. Hirtelen végig szaladt az agyamon, hogy olyan élete volt ennek a fiúnak, amilyen nekem is lehetett volna neesan mellett. Félre értés ne essék, nem irigyeltem, nem voltam rá mérges, se féltékeny, semmi ilyesmi. Inkább csak mint tény fogalmazódott meg bennem. Hogy vajon velem is ilyen lett volna. Igaz a Shionnal töltött éveket-életet semmiért nem cseréltem volna el. Cool

- A többiekről lehet tudni valamit? Mármint akik még veletek éltek - szólaltam meg végre. Eltűnt a gombóc, rendbe jöttek a szemeim és nem akartak már ereszteni mindenféle gyanús levet... Sőt, egy szívből jövő mosolyt is tudtam varázsolni hirtelenjébe. Büszkén újra górcső alá vettem Risu~chant, hisz valamiért úgy sejtettem, hogy megint zavarban lesz... Twisted Evil

Én már a nehezén minden valószínűség szerint túl voltam. Nem ismertem a nővéremet, így aztán ennél komolyabb gyász nem is tellett tőlem. Sajnálni sajnáltam ezt a tényt, de mivel nem lehetett ezen már változtatni, így nem emésztettem magam ezen. Viszont ezek az emberek, akik Misaki~channal éltek, ők érdekeltek. Kíváncsi voltam rájuk, hisz Misa~chan nélkül talán Shiont sem ismerhettem volna meg, és hálás voltam ezért az egyért neki. Végtelenül hálás. Szóval kíváncsi lettem a többiekre is, hisz Misaként nem is, de talán saját magamként én is a segítségükre lehetek. Nem ismertem a nővéremet, de bíztam az ízlésében, ami Shionnal sem volt akármi. Szóval kíváncsian vártam a választ, pont Chiruochiba~san szemeibe pislogva. A csoki valahogy még mindig érintetlenül pihent a tányérján.
- Airisu~san - szólaltam meg újra, kissé talán ravaszkás mosollyal. Főleg, hogy ne legyen neki olyan nehéz válaszolnia a kérdésemre - Mindenki ennyire csokoládé ellenes volt a családodban, Misa~chant kivéve, vagy csak te tekintesz ellenségként szegényre? Ha ennyire nem bírod a csokit akkor nekem adhatod... - nem volt önfeláldozás a részemről, hisz kifejezetten megszerettem ezt a mennyeien édes finomságot. Viszont őszintén nem értettem, hogy Risu~san miként tudott ellenérzéseket táplálni iránta... Surprised

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Csüt. Jan. 17, 2013 11:39 pm

Csokis igazság Misa-sanról
Avagy ~~harc a csúnya csokival és~~ beszélgetés Chiyoval
Én győztem, csúnya csoki.

Zavaromban, píromban és mosolyomban megfagyva ültem Chiyo-channal szemben, és bántam, hogy nem tudok teleportálni, mert akkor megmenekülhetnék ettől a kellemetlen helyzettől. Hiszen olyat mondtam, amit nem illik, vagy talán még nem illett volna mondanom Chiyo-sannak. ~Csak remélem, hogy nem érti félre, hogy én csupán kedvességből… vagyis hasonlatként, hai, hasonlatként…. Á! Ezt csak félre érteni lehet. T.T Miért kell nekem mindent csak úgy kimondanom! T.T~
Ahogy a teleportálásról elterelődött a gondolatom, és az arcom vörössége újra a lehetetlenig kezdett erősödni, először Ginyuushijin nevetése érte el a tudatomat, s közben láttam, hogy Chiyo szája mozog, viszont egy szót sem hallottam, értettem. Miután a kedves, bölcs barátom a lelkem mélyéről nagy hüppögve abbahagyta a nevetést, csak azután fogtam fel, hogy Chiyo-chan hozzám beszélt, sőt újabb kérdése volt. Először a szemeim kerekedtek el, bennük némi rémülettel, hogy mekkora neveletlen alak lehettek, hogy nem válaszoltam azonnal a kérdésére, sőt igazából még most is inkább csak egyre jobban pirulva, félig mosolyogva, elkerekedett szemekkel pislogtam rá.
„A többiek?” Nyögtem volna végre ki, de Chiyo megelőzött, s újra hozzám szólt, ezt szerencsére azonnal értettem.
- Itto… Csupán én voltam csokoládé ellenes, viszont Misa vanília ellenes volt. Azt nem tudom, hogy miért, talán, hogy tudjon vele piszkálni, nem tudom. A többiek Akira-niisan, Kira-nii és Sakura-neesan nem voltak válogatósak. – Az előttem lévő csokoládét oda nyújtottam neki. – Arigatou. Embarassed

- Gondolom, már mondtam, hogy nem a legjobb, legbiztonságosabb kerületben laktunk. Viszont nem is a legrosszabban, szerencsénkre. Ellenben pár évtizedente mifelénk is feltűntek a kerületünk gonosz felnőttjeinél is gonoszabb emberek. Akira-niisant, s Kira-nii-t ilyen nagyon gonosz felnőttek ölték meg, pedig ők nem tettek semmi rosszat nekik! Misa meg az egyik legveszélyesebb körzetbe ment el, hogy ellopja az egyik ottani harcos kardját. Ami sikerült is neki. *>* Bár csúnya sebekkel jött haza… – Itt egy kicsit el is hallgattam, de pár pillanat múlva újra mosolyogva folytattam, mivel eszembe jutott egy jó ötlet, amivel egyrészt vidámabb vizekre terelhettem a beszélgetést, valamint úgy gondoltam, hogy Sakura-neesannak is meg kellene ismernie Chiyo-chant. – Sakura-neesan viszont szintén shinigami lett, ahogy Yashuhiro-ojiniisama is. ^^ Hogyha gondolod, beszélhetek velük, és hogyha őnekik is jó, akkor találkozhatnátok. – Ekkor éreztem, hogy végre nem fáklyaként tetszeleg az arcom. – Nos, mit szólsz? ^^
Amint beleegyezését adta a találkozó leszervezéséhez, én felpattantam.
- Akkor igyekszem minél hamarabb megszervezni a találkozót, jó? ^^ – Azzal egy vaníliás nyalókával a kezemben odaléptem Ojiineehez, és fizettem, de mielőtt kiléptem volna… Jó, értem. >.> Mielőtt kirohantam volna az ajtón visszafordultam Chiyo felé. – Haza fogsz találni innen, vagy vezesselek haza? ^^
Hogyha igényeltek, kérte a hazavezetésemet, akkor vissza ültem hozzá, hogyha nem, akkor széles integetés közepette távoztam.

Spoiler:

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Hétf. Nov. 04, 2013 6:28 am

Vanília térítő Okashi édességbolt - Page 4 Canstock11498033

Ősz.
A fák és bokrok levetették egységes zöld uniformisukat, a legtöbb virág eltűnt, hogy odaadja a magokat magába záró terméseknek a helyét, sőt a legtöbb termés már a földre hullt, hogy új növény lehessen belőlük. A parkos, erdős részek, amik eddig zöldben játszottak a szélben, már felvették tünékeny, tarka díszruháikat. Látni lehet itt még néhol egy-egy zöld foltot, de a legtöbb helyen már sárga, barna és vörös ezer árnyalata és ezer mintája látható. A szél sem hív már önfeledt játékra. Már nincs meleg, helyette beköszöntött a hűvös nappalok és hűvös éjjelek ideje. A gyógynövény kertünkre felkerült a sátor, ami az értékes növényeket védik.
Ősz.
A természet körforgásának, eme ciklusának ideje mellett eljött a megfázások, meghűlések, és a többi hűvös idővel járó betegségek ideje is, hiszen a nyári hőség, s nem mind vesszük észre, hogy ideje lenne jobban odafigyelni. Már jócskán túl voltunk az évszak közepén, ezért újra a zökkenőmentes rutinnal, s odafigyeléssel kezeljük, a már megcsökkent számú megfázásos betegeket. Természetesen nem csak kezelünk, hanem megelőzünk is, de sajnos mindig van aki, nem nagyon hallgat ránk, valamint misem tudunk mindent előre.
A szél igyekezett valami rendezettebb frizurát kölcsönözni, miközben kedvenc édességboltom felé haladtam. Sajnos már megint kifogyott a saját vanília készletem, valamint mézes-citromos édességekből, főleg nyalókákból, kellett utánpótlást vinnem az osztagba, még mielőtt az is kifogyna.
Már messziről éreztem az Okashi édességboltra jellemző finom, csábtó édesség illatot, s mikor beléptem, kissé meglepődtem a polcok előtt álldogáló tanácstalan shinigamin, hiszen miért kellene annyit gondolkodni, annál a polcnál, ahol ő állt, a vanília a legcsudálatosabb. *>*
- Megfázástól mentes, édességes napot, Ojjiinee! ^^ – Köszöntem rá a kedves, barátságos öreg hölgyre, aki ezt a remek boltot vezeti. – Hogy szolgál az egészsége? ^^
- Szervusz Airisu. Köszönöm jól. Megint jöttél vaníliát venni?
- Igen, igen. Valami édességmumus állandóan lopja a finomságaimat. Valamint azokból a finom mézes, citromos és mézes-citromos nyalókákból is vinnék. Ezen az őszön a gyerekek kedvence. ^^
- Nyugodtan menj válogatni, addig én összeszedem ezeket.
- Köszönöm. ^^ – S azzal odasétáltam a shinigami lányhoz, hiszen engem is azoknak a polcoknak a tartalma érdekelt. *>* – Youdoshou! ^^ Nem tud választani? Hogyha rám hallgat, akkor az ott finom. – Mutattam a vaníliagolyóra. – Valamint az is finom. ^^ – Mutattam rá a vaníliás pocky-kra. – Viszont a legeslegfinomabb az… mindegyik, ami vaníliás. *>* – Néhány pillanatig áhítattól csillogó szemmel pislogtam az édességekre. Azután bizalmaskodva odasúgtam neki, hogy… – Ellenben a leggonoszabb, és a legnemfinomabb az a csokoládé, egyszer egymás után kétszer is meg akartak fojtani. >.> – Visszaegyenesedtem, s egy határozottat bólintottam. Viszont ekkor én estem tanácstalanságba. ~Vajon hol is kezdjem…?~ scratch

[/b]

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Szer. Nov. 06, 2013 10:09 pm

Vanília térítő

Várni, várni és várni… Percekig, vagy az örökkévalóságig? Nem tart soká, bár kínkeserves a próbálkozás, hisz szeretett volna még maradni, végül elereszti, táncolva hull alá, komótosan, tartva oda, ahová tartozik, elkerülhetetlenül, csatlakozva társaihoz. Épp időben. Lélegzetvételnyi idővel azelőtt, hogy az asztal sarkára helyezett ébresztőóra sípolva figyelmezteti a munkaidő végére. Elszakítva tekintetét az egyik fától és az eddig figyelemmel kísért színpompás levélkétől, mit az utolsók közt hullajtott el, hátat fordít az ablaknak és a kertnek, hogy elcsitítsa a hangoskodó ketyerét. Sokszor ugyan feleslegesen szólal meg, ha munka van, nyilván figyelmen kívül hagyja, de ahogy most is, néha hasznosnak bizonyul, mikor épp belefeledkezik a semmittevésbe. Ha nem emlékezteti talán még órákat tölt céltalan bámészkodással, amit éppen munka híján akár máshol is megtehetne, nem szükségszerű, hogy ezt a tevékenységét az irodába zárkózva folytassa. Nem utolsó sorban halaszthatatlan teendője van, épp ideje elköltenie első fizetését. Sietve szedelőzködik, még mielőtt valaki az utolsó utáni pillanatban toppanna be hozzá, hogy a nyakába varrjon valami plusz munkát.
Fellelkesülve veti bele magát a szabadidőbe és bár nem jellemző, hogy így tesz, első útja most mégis a város felé vezet, egy, már napokkal ezelőtt kiszemelt helyre. Valamiféle maradandó csecsebecse, néhány szép új ruha tarkíthatná szegényes gyűjteményét, ha már vásárolni indul, ám őt ilyesféle holmik sosem mozgatták meg igazán, korábbiakban sem halmozva fel hasonló dolgokat, továbbra sem tart rájuk igényt. Mégis van valami különleges az egyik boltban, aminek még ő sem tud ellenállni. Már a vásárlás gondolatától is egyből jobb kedvre derül, a szomorú kis levél története innen nézve már nem is olyan nyomasztó, hiszen mennyire jó is hatalmas, összehordott levélkupacok közt gázolni! Így a lombhullás is egész mássá válik, visszatekintve nem is olyan rossz dolog, mint amilyen lehangolónak még nemrég tűnt.
Céljához érve egy pillanatig tétován pihen meg keze a kilincsen, bizonytalanul kotorászik zsebeiben, nem véve teljesen biztosra, hogy a nagy sietségbe nem felejtett-e el valamit. Meglelve a tenyérnyi kis pénzes batyuját, újbóli, már-már gyerekes lelkesedéssel veti be magát a boltocskába, terebélyes mosollyal köszöntve az eladót. A kérdéstől viszont, hogy mivel szolgálhat neki a kedves nénike, kissé zavarodottá válik, a hatalmas választéktól teljesen döntésképtelen lett. Hiába tűnt egyszerűnek és tökéletesnek a terv, hogy édességet fog vásárolni, nem gondolta át ennél tovább, a pazar választék úgy tűnik, alaposan kifog rajta. Nem túl sok tapasztalata lévén ilyesféle csemegékkel, nincs kifejezetten kedvence mire egyből lecsaphatna, megoldva a problémát. Tanácstalanul járkál, ki tudja hányadik kört téve már meg. Döntésképtelenségében az öreg hölgy sem nyújt valami nagy segítséget, bármelyik édességgel kezd el komolyabban szemezni, mindegyik felől arról biztosítja, hogy az a legfinomabb. Hát hogy lehet így mégis választani? Talán az volna a legkézenfekvőbb ha mindegyikből vásárolna egyet-egyet, erre viszont a pénztárcája nincs felkészülve.
A sokadik finomsággal megrakott polc előtt toporog, belefeledkezve a választékba szinte észre sem veszi, hogy újabb vendég tért be a boltocskába. Ahogy igyekszik kizárni a lassacskán zavaró tényezővé váló instrukciókat, jóformán fel sem figyel a mellette folyó beszélgetésre, így hirtelen meglepetésként éri a semmiből mellette termő idegen. Köszönését kisebb infarktussal viszonozza, csupán rendkívüli lélekjelenlétének köszönheti, hogy ijedtében nem szaltózik kettőt hátra.
- Nnnem… nem igazán – erősíti meg a felvetést, miszerint valóban nem tud elhatározásra jutni az édességek felett. Kissé tétován bólogat a javaslatokra, hiszi is meg nem is, hogy valóban ezek közül kellene választania, nem ismerős lévén neki a mutatottak közül egyik sem.
- Tehát bármit, ami vaníliás – vonja le a messzemenő következtetést egy lemondó sóhaj kíséretében, hiszen ezzel sem került sokkal közelebb hozzá, hogy választani tudjon.
- És semmi, ami csokoládés – habár még sosem hallott gonosz csokoládékról, kevés tapasztalat híján még a csokiban rejlő aljasságot is képes készpénznek venni, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a kedveskedő idegen nála jóval jártasabbnak tűnik ezen a téren. Ha ő mondja, hogy a csoki alattomos dolog, bizony nem fog vitába szállni vele.
- Tudja mit? Az a biztos, ha önre bízom a választást – maga elé nyújtott kezekkel várakozik, hogy a bizonyosan legfinomabbnak ítélt édességek landoljanak bennük, így egész biztos nem fogja csalódás érni. Habár nem szokása mindenféle idegenekre bízni ilyen fontos döntéseket, ez egyszer kivételt tesz, egyelőre bizalmat szavazva a másiknak, hogy legalább ő tudja majd, mi lenne a legjobb számára.

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Csüt. Nov. 07, 2013 6:00 am

Vanília térítő Okashi édességbolt - Page 4 Canstock11498033

A vanília az csak jó lehet. *>* Lehet gömbölyű vanília, figurás vanília, pálcika vanília, gombócos fagylalt vanília, csavart fagylalt vanília, rágó vanília, szögletes vanília, sok vanília, még több vanília, folyékony vanília, szilárd vanília, piskótás vanília, gyümölcsös vanília, lyukas vanília. Szóval a vanília a legeslegfantasztikusabb! ^^
A lány, akinek segítettem, ő is okos, mert rögtön megértette a magyarázásomat. Biztosan megértette, hogy a vaníliánál nincs finomabb, nincs jobb, csak a még több vanília. *>* Valamint, hogy a csoki, minthogyha mumus lenne, úgy bánik velem. >.> ~Lehet, hogy a csokik igazából mumusok? Nem, csak nem lehetnek azok, hiszen Misa szerette, ette őket, és őt nem bántották. Vagy… A gonosz csokimumusok… vették… el tőlünk? T.T~ Már a gondolatra is egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
- Elnézést, elkalandozott a gondolatom. ^^” – Nem is hazudtam, hiszen a vaníliasságos vaníliáról… szóval máshova kalandozott a gondolatom. Letöröltem haorim ujjával a könnycseppecskét. – Hol is kezdjük? Talán… – Indult meg a kezem a vaníliagolyók felé, de félúton megállt. – Nem, inkább… – Feljebb kezdett kúszni az apróbb, zacskós vaníliacukrok felé, de itt is félúton megállt. – Nem-nem, legyen inkább ez. – A kezébe raktam egy-két apró, perecformájú édességet. – Valamint ez. – Kettő-három szál vaníliás pocky-t. – És végül,Harmadjára meg legyen ez. – S néhány szem vanília drazsét is teszek a kezébe. – Szerintem a mai esti édességezés megkezdéséhez ezek a legjobbak. ^^
Kezemet emeltem, hogy magamnak is válogassak, de félúton megállítottam.
- Oh, milyen udvariatlan voltam, sajnálom. A nevem Chiruochiba Airisu, a negyedik osztag kapitánya. ^^ – Hajoltam meg felé, ahogy az illem megkívánja. S bár, talán a rangomat nem kellett volna mondanom, hiszen a haorim, az mutatja helyettem, de így éreztem illendőnek. – Valamint a Vanília Fan Egylet alapítója és vezetője. ^^ – Tettem nagyon gyorsan hozzá, hiszen hogyha annyira szereti a vaníliát, mint hiszem, akkor meg is kérem, hogy legyen az egyletemnek a tagja. *>* – Benned kit tisztelhetek? ^^
Kérdések a kommunikáció alapjai, legalábbis ezt hallottam. Valahogy sosem voltam az a legjobb beszélgető alak, valahogy belőlem mindig is hiányzott az, hogy csak úgy a semmiről beszéljek. Ahogy megtörtént a bemutatkozás rögtön pakoltam a saját kezembe is ugyan azokat, amiket a lánynak is adtam. ~Csak azért, hogy vele együtt megegyem. *>* Valamint édességezés közben majd jól megkérem, hogy csatlakozzon az egyletemhez. ^^~
- Fizessük ki, aztán itt helyben együk meg, rendben? ^^ – Mutattam a pár asztalra, amelyikek közül az egyiknél ültem Chiyo-val és azt a galád csoki piskótát ettük, én lant formájút, ő rókaformájút, bár igazából az enyémet is ő ette meg, mert pár falatnál többet nem tudtam enni belőle, sőt ezekből kettő még meg is próbált fojtani. >.> ~Idebent jobb idő van, legalábbis szélmentesebb, és nyugodtan ülhetünk is. Valamint közel vannak a további édességek is. ^^ Vajon kell ennél több indok? ~
Már előre éreztem a vanília finom ízét, amitől úgy megindult a nyáltermelésem, hogy egy nagyot nyelnem kellett. *>*

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Csüt. Nov. 07, 2013 10:21 pm

Vanília térítő

Türelmesen várva, míg édességes pártfogója visszazökken álmodozásából, de hirtelen elbizonytalanodik a kósza kis könnycsepp láttán. Vajon valami rosszat mondott talán? Szerencsére hamar elvonul a pillanatnyi szomorúság, mi megkörnyékezte, biztosítva őt is, nem ő volt a keserűség okozója. Legalábbis ebben reménykedik, hiszen egyáltalán nem volt szándékában elkeseríteni a másikat és igazából nem is tudja, mivel tehette volna, hiszen csupán édességválogatásra kérte meg. Jobbnak látja nem firtatni a dolgot, hiszen egyikük sem azért tért be a boltocskába, hogy szomorkodva távozzon. Kissé kétkedve figyeli a válogatást, mintha most a férfi sem lenne a helyzet magaslatán, mi is volna a legjobb választás. Szótlanul figyeli, ahogy tétován egyik, majd másik édesség felé nyúl, de végül egyiket sem kapja meg. Mégsem szól közbe, nehogy megzavarja a koncentrációban, már ő is tudja, nem egyszerű válogatni ekkora kínálatból, választását pedig minden bizonnyal jól át kell gondolnia, nem volna szép tőle, ha ebbe belekotyogna. Hallgatása jutalmaként pedig végtére is csak elkezdenek gyűlni az édességek, egyik finomabbnak tűnik, mint a másik. Bár szívesen végigkóstolta volna a polcon maradtakat is, később még úgy is lesz rá alkalma, hogy visszatérjen hozzájuk, így nem esik kétségbe, hogy a többi finomságot ott kell hagynia.
- Köszönöm a segítséget – hálásan mosolyogva nézegeti a kezébe pakolt mindenféleségeket, biztosra véve, hogy egyikben sem fog csalódni. A bemutatkozás hallatán hirtelen kissé arcára is fagy a mosoly, hiszen az említett kapitányi rang a nagy válogatásban teljesen elkerülte a figyelmét. Fülig vörösödve elszégyelli magát, hogy mennyire szórakozott lett, hogy még az igen feltűnő kapitányi haori sem szúrta ki a szemét. Első ijedtségére gyorsan haptákba is vágná magát, ahogy illene, ám tekintettel a kezeiben tartott édességekre, nem akarva elszórni egyet sem, eltekint a tökéletes vigyázzállástól, csupán cövek módjára kihúzza magát. Valami különös oknál fogva rangosabb személyek társaságában mindig feszélyezve érzi magát, most sincs ez másként.
- Takagi Akira, az Ichibantai ötödik tisztje, a Sansekushon vezetője – hadarja megilletődve a hivatalos szöveget. Ahogy kell, illedelmesen hajolva meg közben, miből kissé tétovázva egyenesedik fel, mintha csak engedélyre várna hozzá, hogy újból rendes testtartást vehessen fel. Türelmesen kivárja, míg a kapitány is összeszedegeti magának a csemegéket és látva, hogy ugyan azokat választja, miket neki is szánt, egészen biztosra veszi, hogy ő is a legfinomabbakat kapta. A felvetésre, hogy helyben fogyasszanak, nem is javaslatként tekint, inkább egyféle parancsnak veszi, noha nem annak lett szánva, még ha akarna, sem tenne már másként. Szótlanul bólint az ajánlatra, továbbra is céklaszínű fejjel battyog a pulthoz, letéve rá felhalmozott kincseit elővadássza kis erszényét, gondosan leszámolva az vásároltak árát az eladó hölgynek. A kis szütyő megmaradt tartalmára tekintve egészen megkönnyebbül, a maradék pénzecskéjéből még rengeteg édességet vehet. Felmarkolva a finomságokat a mutatott asztalok egyikéhez vonul, bevárva, hogy a másik is odaérjen, csak az után foglal helyet, hogy engedélyt kap rá. Nyilván fog is, hiszen miért is ácsorogjanak, ha már asztal mellett vannak.
- Sajnálatosan még nem hallottam az ön által alapított egyletről – kissé szégyellősen, lesütött szemekkel vallja be, valóban nem tudja mi is az. Bár talán a megnevezésből nyilvánvaló lehetne, mégsem biztos a dolgában.
- Megtenné, hogy mesél róla? – kíváncsiságból, valódi érdeklődést mutatva teszi fel a kérdést, miközben tétovázva nyúl a felsorakozott édességei felé. Végül kiválasztva az egyik pálcikaforma finomságot immár megosztott figyelemmel a kapitány és a vaníliás pocky közt, hallgatja a magyarázatot.

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Hétf. Nov. 11, 2013 8:10 am

Vanília térítő Okashi édességbolt - Page 4 Canstock11498033

Ahogy elvörösödött az arca, úgy kerekedett el a szemem. ~Talán rosszul van? Mitől lázasodott be hirtelen?~ Teljesen nem értettem, hogyan lehet valaki egyik pillanatról a másikra hirtelen lázas beteg? És még a háta is megfájdulhatott, vagy talán görcsöt kapott? Vagy talán mégsem, hiszen az előbb mondtam neki, hogy melyik osztaghoz tartozok, ezért csak elmondaná, hogyha fájna valamije? ~Vagy talán azért nem akarja mondani, mert kapitány vagyok? o.O? Pedig szívesen segítenék. T.T Vagy, hogyha nagyon akarna ragaszkodni a formalitásokhoz, akkor akár beutalót is kérhetne tőlem o.o!~
- Örülök a találkozásnak, Takagi Akira! ^^ – Mosolyogtam rá, hátha attól közlékenyebbé válik. Hiszen egy mosoly akár egy egész napot képes beragyogni, főleg, hogyha vanília mosolyog ránk. *>*
Kifizettük az édességeinket, én azt is, amit az osztagba viszek, s aztán az asztalokhoz mentünk. Mosolyom széles volt, bár azért még mindig aggódtam, hogy talán meg kellene kérnem Takagi-chant, hogy látogasson el az osztagomba egy kivizsgálásra, de már a vanília gondolata segített, hogy aggódásom ne üljön ki az arcomra.
- Szerintem ez az asztal tökéletes lesz nekünk. ^^ – Mosolyogtam rá, ahogy ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél állt. ~Talán nem tudott választani az asztalok közül, azért nem ült le rögtön? o.O?~ Futott át az agyamon a gondolat.
- Azt nem csodálom, hogy nem hallott róla, hiszen még eléggé fiatal az egylet. ^^ – Legyintettem mosolyogva. – Valamint még igazi nyitó gyűlésünk se volt még. o.o – Ezen magam is meglepődtem. Hiszen már hónapok óta megalapultunk… ~Mihelyt visszaértem az osztagba, neki is állok a tervezésnek… azt hiszem… ^^””~
- Persze, persze, szívesen mesélek. ^^ – S a kezembe vettem az egyik pocky-t, s mint mutatópálcával, hadonásztam vele. Természetesen csupán magam előtt, és kicsiket. – Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen egy ember, nem tudni ki, és azt sem, hogy hogyan, de felfedezte, hogy egy sárga virágú orchideaféléből nagyon, de nagyon finom édességeket és egyéb finomságokat lehet készíteni. Ez az ember, ahogy megkóstolta, egy szú jutott eszébe, s azt rögtön ki is mondta: vanília. Valószínűsíthető, hogy ez a szó azon az ősi de nagyon ősi régi nyelven azt jelentette, hogy a leges-legjobb. Mióta először kóstoltam, azóta tudom, hogy a vaníliánál nincs is jobb, nincs finomabb, a vanília a legvaníliasságosabb dolog a világon mind közül. *>* Nagyjából, igen úgy körülbelül pont hónapokkal ezelőtt azért alapítottam ez a vaníliasságos egyletet, hogy Seireitei shinigamijai közül összegyűjtsem azokat, akik a vaníliát jobban szeretik, mint a gonosz csokoládét. >.> Valamint így az egylet keretein belül lehetőségünk nyílik, hogy többek között együtt vaníliázzunk, megosszuk első vaníliasságos élményünket a vaníliával, és így tovább… ^^ – Természetesen egyelőre hallgattam a Vanília Titkostársaságról, aminek legfőbb célja a gyerekekkel való játszás, vagyis a Gyerekegylet terrorcselekményinek a megakadályozása és a Csokikalózok legyőzése. *>* Mind ez, természetesen csak játék, de attól még nem beszélhetünk mindenkinek róla, csak úgy. Hiszen ezért is vannak vaníliasságos kódneveink. *>* Jó, mindenki kap vaníliasságos becenevet, de az más. >.>
A kezembe tartott pocky-ra néztem, minthogyha csak akkor vettem volna észre, hogy mi is van nálam, s azt latolgatnám, hogy hogyan került a kezembe. Igazából erről szó se volt, én azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetséges, hogy még nem ettem meg? ~Ez igen is nagyon fontos dolog. >.>~ Viszont gyorsan értelmetlenné tettem a kérdést azzal, hogy el kezdtem széles mosollyal falatozni.
- Takagi-chan, önnek hogy ízlik a vanília? ^^
~Minden bizonnyal ízlik neki, ezt érezem, de mielőtt felkérném az egylethez való csatlakozásra, előtte még ki kell vallatnom. ~

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Kedd Nov. 12, 2013 10:38 pm

Vanília térítő

Megnyugtatóan hat rá a tény, hogy nem feltétlen saját tájékozatlansága az oka annak, hogy még nem hallott az egyletről. Ha nem olyan rég alakult, nem kell szégyellnie, hogy nem tudja pontosan, miről is szól. Nem utolsó szempont az sem, hogy ezzel legalább elindíthat egy beszélgetést, és nem kell kínos csendben ücsörögniük. Ez lett volna a másik végkifejlet, mit el tudott volna képzelni, nem valami cserfes teremtés lévén. Ráadásul hirtelen ötlete sem lett volna, mivel kezdeményezhet társalgást egy kapitánnyal. Valahogy az ilyen és hasonló, tőle jóval magasabb rangban állókat még mindig egyfajta megközelíthetetlen személyeknek tekinti, kikkel neki nem sok közös dolga akadhat, akár beszédtémáról, vagy bármi egyébről legyen szó. Ezért is fészkelődik eleinte kissé kényelmetlenül, habár feszültsége jól láthatóan oldódik, köszönhetően a kapitány bizonyosan bátorítónak szánt kedves mosolyától és talán attól, hogy nem kezeli alsóbbrendű lényként, mint ahogy azt várta volna.
Ahogy a mese elkezdődik, már egészében múlni látszik korábbi szorongása, a férfi ijesztő kapitányból egy kedves mesemondóvá lényegül át előtte. Ő maga pedig felnőttből újra kisgyerekké válik, áhítattól csillogó szemekkel tekint a szemközt ülőre, hisz olyan rég volt már, hogy mesét mondtak neki, hogy idejét se tudná megmondani. Pedig szóljanak bármilyen jelentéktelen dologról is, a mesék fontosak. Ez pedig kétségtelenül annak számít, hiszen minden valamirevaló mese így kezdődik: „Egyszer volt…”
Maga elé képzeli a történet főszereplőjét - nyugodtan magasztalható hőssé-, ki még arctalanságában is megelevenedik előtte, ahogy rálel a kincsre. Felfedezve a különleges virágban rejlő lehetőségeket és csodálatos tulajdonságát, miszerint mindenféle édes-finom dolgokat lehet belőle varázsolni, nevet is ad neki. Ez tehát a vanília. Bár hiányolt néhány sárkányt és manót a történetből, így is kifogástalanul sikeredett mese lett belőle. Egyetértően bólogat, egy ilyen fenomenális dolognak valóban kijár, hogy külön egyletet alapítsanak a tiszteletére. És így már megérti azt is, honnan ered a kapitány vanília iránti lelkesedése, nem egy egyszerű, hétköznapi édesség lévén. A csokoládé gonoszságáról ugyan még nem lett teljes mértékig meggyőzve - igaz, az ellenkezőjéről sem tud bizonyítékokat felhozni-, abban már egészen biztos, hogy annak közel sincs ilyen mesébe illő múltja.
- Ez igen nemes célnak tűnik – helyeslően bólogat az egylet megalakulásának miértjére, valamint céljai is igen megalapozottnak tűnnek számára. Valóban, meghallgatva a kapitány érveit, teljesen logikus lépésnek tűnik, hogy ez a nem mindennapi dolog kiérdemli, hogy saját rajongótábora legyen és hogy az érte lelkesülők közös egyletbe szerveződjenek.
A kérdésre feleszmélve maga elé tekint, a pálcikaforma finomságok már mind eltűntek előle, habár nem emlékszik rá, mikor ette volna meg az összeset, kissé meglepetten pislog azok és egy-két hiányzó vanília drazsé hűlt helyére. Bizonyára annyira belefeledkezett a mesébe, hogy fel sem tűnt neki, hogy elfogyasztotta őket. Ez pedig igen felelőtlen dolog, hiszen ezek szerint nem szentelt kellő figyelmet az édességeknek, ami tekintve, hogy miattuk jött, igazán nem szép tőle.
- Igazán…! Valóban… Nagyon… – keresi a megfelelő szavakat, de egyiket sem találja elsőre igazán méltónak a válaszadáshoz.
- Finom – nem túl magasztos kifejezés ahhoz, hogy kellően körülírja, mégsem talál hirtelen ettől kifejezőbbet. Kissé tanácstalanul áll a dolog előtt, hiszen bizonyosan nem ezt a választ várta volna tőle, de talán első nekifutásra ez is megteszi. Kissé tanácstalannak tetsző arckifejezése láttán pedig még lehet, ki is segíti a felelet tökéletesítésében.

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Pént. Nov. 22, 2013 6:46 am

Vanília térítő Okashi édességbolt - Page 4 Canstock11498033

Az egész mesét akkor találtam ki, bár innen, onnan beleloptam elemeket, de attól függetlenül, hogy ennyire friss, és új, meg kitalált a mese, attól még biztosan biztos, hogy így történt az esett. *.* Egyáltalán nem hazugság, hiszen csupán egy mese, valamint szerintem máshogyan nem is történhetett volna, csak is így. Hiszen a vanília a legjobb, legvanliasságosabb dolog, ami csak létezik. ^^ És ezzel Takagi-chan is egyetért, nem is gondolhatná másképpen, hiszen nem más édesség előtt állt, mint a vaníliás édességek előtt. *>*
- Örülök, hogy finomnak találja. ^^ – Kicsit közelebb hajoltam, s suttogóbbra fogtam hangomat, minthogyha valami titkot kívánnék megosztani vele. – Előre tudtam, hogy ízleni fog, hiszen máskülönben miért a vaníliák előtt állt volna? ^^
~Ízlett neki, igen, ezt tudtam előre, akkor a következő kérdés jön, ami a legfontosabb, hiszen lehet, hogy a mumuscsokik beépített kéme. >.> Szóval a faggatást folytatnom kell, méghozzá egy keresztkérdéssel. ~
- Hogyha választanod kellene egy vanília golyó és egy tábla csoki közül, melyiket választanád otthagyásra? ^^ – Szegeztem neki, a talán furcsának számító kérdést, miután újra rendesen ültem.
~Ez aztán keresztesen keresztkérdés, amire a jó válasz csak a csoki lehet, azt nem visszük magunkkal sehova. :evil:Na, jó az aranyos gyerekeknek vihetünk, hiszen közülük sokan szeretik a csokit is. És ez nekik még nagyon is megbocsájtható, sőt mindenkinek, hiszen Misa is a leges-legjobb volt, attól függetlenül, hogy ő a csokit szereti… vagyis csak szerette. T.T ~
Megráztam a fejem, hiszen egyáltalán nem volt helyénvaló, hogy ilyesmiken gondolkodjak. A végén megint annyira bele merültem volna a gondolataimba, hogy a világ jeleiből semmit sem fogtam volna, s így Takagi-chan válaszát se hallottam volna, amivel teljesen meg is sértettem volna. T.T Pedig én ilyet nem akarok senkivel se tenni, ahogy megijeszteni sem, hiszen hogyha a gondolataimban azon keseregtem volna, hogy Misa nincs már, akkor valószínűleg sírva fakadtam volna, és szegény asztaltársam nem értette volna, sőt lehet, hogy azt hitte volna, hogy miatta, pedig nem is miatta, hanem… Khm…
Szóval inkább abbahagytam a gondolat menetemet, s füllel figyeltem az elsőosztagos lányra. Közben tekintetemmel és kezemmel a vaníliás finomságiam felé nyúltam. Kissé meglepve pislogtam magam elé, úgy tűnt megettem a pocky-jaimat, pedig észre se vettem, bár mintha rémlett volna, hogy a mese alatt, mikor egy-egy levegővételnyi szünetet tartotta, akkor egyre rövidebb lett volna. Ezzel meg is magyaráztam, hogy miért volt a mese végén meglepő, hogy a kezemben tartott, s azóta a gyomromba került pocky hogyan lehetett nálam annak ellenére, hogy már megettem. ~Kész nyomozó vagyok. *>*~ Áh! Dehogy voltam nyomozó! Csupán úgy éreztem magam néhány pillanatig. ^^””
~Hogyha megfelelően válaszol a kérdésemre, akkor biztosan meg fogom kérni, hogy csatlakozzon az egyletemhez. *>* Bár lehet, hogy túl félreérthető lett a kérdésem. És ezért nem jó választ adhat…~
Mivel felmerült bennem, hogy talán túl keresztesre sikerült a keresztkérdésem, ezért a válasza után egy egyszerűbb dolgot kérdeztem tőle:
- A csokit vagy a vaníliát szereted jobban? ^^ - Ez már egy egyértelműb, félreérthetetlenebb kérdés volt, aminek a válaszából egyértelműen ki fog derülni, hogy az egylettársam lesz-e vagy sem. ^^ [i]Bár lehet, hogy megfogom, már hogyha kell, akkor megfogom győzni, hogy a vaníliát szeresse jobban. Very Happy

~[/b]

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Szomb. Dec. 14, 2013 12:36 am

Vanília térítő

Megkönnyebbülten elmosolyodik, hogy bár válasza nem sikeredett kellően kifejezőre, az mégis elfogadhatónak bizonyult. Végtére is csak az igazat mondta, valóban ízlettek neki az elfogyasztott finomságok, noha meglehet a mese túlzottan is lekötötte figyelmét, így nem fordított rájuk kellő figyelmet. Nem mintha emiatt aggódnia kéne, nyilván egyik édesség sem fog megsértődni ezen. A bizalmaskodó közeledésre reflexből elhúzódna, mintha valóban attól tartana, hogy esetleg a kapitány őt is meg akarja enni, mégis megerőlteti magát és bár nagy küzdelem árán, de a helyén marad. Minden bátorságát összeszedve ő is közelebb hajol, hogy biztosan ne maradjon le a másik mondandójáról. Kissé tétován, de beleegyezően bólogat a felvetésre, hogy a vanília iránti határtalan rajongása lett volna az oka, amiért pont az előtt a polc előtt téblábolt.
A következő kérdést kicsit furcsának találja. Talán rosszul teszi, hogy nem vágja rá egyből a választ, elgondolkozik rajta, hogy ez talán beugratós kérdés lehet. Elkomolyodva tanakodik a dolgon, szinte látni rajta, hogyan pörögnek fejében a fogaskerekek, mi is lehet a jó választás erre az elsőre egyszerűnek tűnő, mégis nyakatekert kérdésre. A kapitány szempontjából ugyan már tudná a megfelelő választ, összegezve eddigi tapasztalatait és emlékezve rá, hogy mennyire ellenségesnek tartott mindenféle csokoládét és őt is óva intette tőlük, ennek ellenére mégis tétovázik felelni. Mivel a csokinak is kijár az ártatlanság vélelme, nem dönthet elhamarkodottan, helyette gyakorlatba helyezi át a kérdést. Félretéve, hogy esetleg illetlenség szó nélkül faképnél hagyni társaságát, felállva az asztaltól elvonul és begyűjti a kérdéses édességeket. Csokiból csak egy táblányit, vanília golyóból viszont kettőt vesz magához, melléjük még egy pár vaníliás pockyt is. Bár utóbbiakat nem a kérdés eldöntése végett szerzi be, hiszen azok vitathatatlanul finomak voltak, csupán kifogyott belőlük. Fizetés után visszatelepszik a helyére és gondosan elrendezi maga előtt az édességeket. A pockykat, mint pártatlan fél, az asztal közepére helyezi, a párbajban résztvevőket pedig maga elé teszi. A csokiból letör egy darabot, azt maga előtt hagyja, míg a nagyobbik felet az asztal egyik szélére tolja, a vanília golyó egyik párját pedig a másikra. Úgy tartja helyesnek, hogy mindkét fél egyenlő esélyekkel állhasson a döntőbíróság elé. Végtére is nem volt feltétel, hogy csupán elméleti síkon keresse a választ, így az a biztos, ha élesben is próbára teszi őket. Így biztosan nem fog olyat felelni, amivel valótlant állítana, és amit később megbánna. Kezeit maga előtt összekulcsolva azon tűnődik, melyikkel is kezdje a sort. Némi tétovázás után a falatka csokoládéra esik a választása, talán megérdemli, hogy elsőként bizonyíthassa ártatlanságát a felhozott vádakkal szemben, végtére is ellene még nem vétett semmit. A döntést ugyan ezzel még nem hozza meg véglegesen, tagadhatatlanul finomnak találja ezt is. Persze, az esélyegyenlőség nevében teret ad a vanília golyónak is, nem hoz elhamarkodott döntést. Nem utolsó sorban azt is tudja, hogy a szemközt ülő milyen választ várna tőle, ez persze nem fogja befolyásolni. A választandók elfogyasztása után még egy kis ideig mérlegeli a benyomásokat, ide-oda sandítva hol az egyiket, hol a másikat vizslatja, mintha komoly dilemma elé állították volna. Rövid gondolkodás után végül fogja a megmaradt vaníliás édességet és elégedetten bólintva döntésére azt is megeszi.
- A csoki marad – bár nem szívesen hagyja ott, ha már egyszer kifizette, ráadásul neki nem volt vele különösebb baja, csak hát a vaníliás valamennyivel mégis finomabbnak bizonyult. Ezt az áldozatot most mégis kénytelennek érzi meghozni, ha már választania kell, akkor bizony a csokoládé az, ami alul maradt a párbajban. A győztes megünneplésére magához veszi az asztal közepén árválkodó pálcikákat, a kettő egyikét átnyújtja a kapitánynak.
- A vaníliákra – utóbb ugyan érzékeli, mennyire nevetségesen is hangzott, visszavonni már nem tudja, így csak egy esetlen, buta vigyorral koronázza meg idétlen megszólalását. Jobbnak látva egy kis ideig csendben maradni a vaníliás pocky majszolására koncentrál. Utóbb eszébe jut, mennyire meg is feledkezett arról, hogy egy kapitánnyal ül egy asztalnál, és arról, hogy nem rég még elég ijesztőnek találta. Közelebbről megnézve viszont már nem is tűnik olyan félelmetesnek, mint ahogy azt képzelte.

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Vas. Jan. 12, 2014 1:54 am

Vanília térítő Okashi édességbolt - Page 4 Canstock11498033

Kíváncsian néztem, hogy Takagi-chan mit csinál, bár először megijedtem, hogy talán elüldöztem, de szerencsére nem kezdtem el rögtön mentegetőzni. Kíváncsisággal, s meglepettséggel vegyen vidámsággal az arcomon néztem, ahogy vesz még egy kis vaníliát, valamint csokit. Nem gondoltam volna, hogy a számomra is kissé összekuszálódott keresztesen keresztkérdésemet gyakorlatba ültetve akarja megoldani, de mindenképpen dicséretet érdemel. ^^ Még akkor is, hogyha a gonosz csokit választja. ^^
Erről amit csinál, hogy előbb kipróbálja, s csak azután válaszol, egyrészt egy éles elme tanúságát adta számomra, valamint az jutott az eszembe, hogy jó barátomnak, Taki—kunnak tartott edzést fogom majd osztagok között tartani. Vagyis pontosan az, hogy először valakin kipróbáltam a módszert, mielőtt nagyobb közönség elő tártam volna. Bár az is igaz, hogy csupán utólag ötlött fel bennem, hogy akár másoknak is tarthatnék olyan edzést, valamint Taki-nak csupán rögtönöztem, de attól még ez jutott eszembe. >.> Valamint eme emlék okán az is újra lejátszódott előttem, ahogy véletlenül túl erős bakudout kötöttem Taki-ra, s ettől egy kínos mosoly kúszott az arcomra.
~Hoppá elkalandoztam! o.o~ Gyorsan köhögést mímeltem, minthogyha csupán valami megakadt volna a torkomon. Persze, hogy végig figyeltem Takagi-chan-ra, még véletlenül sem kalandoztam el. Á, dehogy is tettem én olyat. ^^””
- A vaníliára! – Fogtam meg a vaníliás drazséim egyikét, és koccintottam a felém nyújtott pocky-jával. *>* Hiszen mi másért nyújtotta volna? :|Természetesen a drazsé vaníliasságos volt, ahogy annak lennie kell, s ennek arcom széles mosolya is igazat adott, ahogy végig ízlelgetve ettem a finomságot. Annyira, de annyira belefeledkeztem a drazséba, és az örömömbe, hogy Takagi-chan a vaníliát szereti jobban, hogy pontosan a drazsékba feledkeztem bele, és észre sem vettem, hogy mekkora nagy csönd lett. Csupán akkor vettem észre, amikor elfogytak a drazséim, s kissé szomorkás, csodálkozó szemmel kerestem őket a helyükön, de nem voltak ott. o.o Minthogyha, akkor látnám először rácsodálkoztam Takagi-chan-ra is, de hamar visszajöttek az emlékek és gondolatok. Bár az is igaz, hogy csupán nem régen találkoztunk, így tényleg mondhatjuk, hogy először látom, de nem így értettem, hanem úgy, hogy addig nem láttam, azután meg hirtelen igen… minthogyha szellem, vagy mumus lenne. o.o Természetesen egyik sem volt. ^^
- Takagi-chan! – Mosolyogtam rá kedvesen. ~Vajon van nem kedves mosoly is? ~ – Nem lenne kedve csatlakozni az egyletemhez? ^^ Szerintem önnek benne van a helye, hiszen most bizonyította, hogy a vaníliát jobban szereti, mint a csokoládét. *>* – Egyrészt a remény, hogy csatlakozik az egylethez, másrészt a rokonlélekre való találás csillogott a szememben. Vártam, türelmesen a válaszát, nem akartam egyáltalán megzavarni, de már elkezdtem gondolkodni, hogy milyen becenevet fog kapni tőlem. ^^

Spoiler:

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Pént. Jan. 24, 2014 10:23 pm

Vanília térítő

Lassacskán kezdte újra kissé kínosan érezni magát a beállt csöndben, még ez alatt a rövidke idő alatt is, mióta a kapitány mellett van, feltűnt neki, hogy sokszor mintha máshol járna. Az is lehet, hogy ilyenkor nyitott szemmel alva jár, de legalábbis alva ül, így sokkal nagyobb figyelmet szentel neki, hogy ha észreveszi, a következő ilyennél felébressze. Persze az is lehet, talán egy fokkal egyszerűbb magyarázat is van rá, lehet, csak nem érzi jól magát. Bár első, sőt, második ránézésre sem tűnt betegnek, még ha az is lenne, akkor sem az ő dolga ennek utána járni, mégis csak a gyógyító osztag kapitányával van dolga, neki tudnia kéne róla, ha betegség bujkál benne. Vagy egyszerűen nála csak ez a normális. Abból minden esetre baj nem lehet, ha megkérdezi.
- Kapitány, jól érzi magát? – illendő-e vagy sem, integetni kezd asztaltársa orra előtt, hogy felkeltse a figyelmét, ha épp másutt járna. Erről pedig eszébe jut még valami, látott már ehhez hasonlóan elkalandozni valakit, annyi különbséggel, hogy az illetőnek sokkal több fájdalom ült a tekintetén, nehezebben viselve a vele történteket. És nem is olyan rég, ha jobban belegondol, rá is jellemzőek voltak ezek, valami fontos dolog elvesztésének a tünetei.
- Minden… rendben? – bár tudja, ha nem is lenne, akkor sem sok köze van hozzá, hiszen jószerével még idegenek, s mint ilyen, nem szabadna már első alkalommal ilyen mélyen vájkálni mások magánügyeiben. Nem is kényszerítheti rá, hogy beszéljen róla, ha nem akar, s talán idegenként nem ő erre a legalkalmasabb személy. Mégis megteszi, hiszen csak segíteni szeretne. Ugyan nem orvos, mint a szemközt ülő, erről mégis tapasztalatból tudja, jótékony hatással van, ha az ember beszélhet róla. De hirtelen feleslegesnek is tűnnek kérdései, a kapitány újra mosolyogva fordul hozzá. Persze a hirtelen változástól még nem lett meggyőzve, az a valami a pillanatnyi mosoly mögé rejtőzve is bizonyosan ott bujkál még.
A hozzá intézett kérdés, noha számíthatott volna rá, eléggé meglepi, hirtelen nem is tudja, mit kezdjen vele.
- Nos… – ha a kérdésre válaszolna, tulajdonképpen kedve volna, hiszen mint korábban kifejtette, magát az egyletet és annak mibenlétét kifejezetten jó ötletnek tartja. Persze nem azért hezitál, mert nem szeretne csatlakozni, csupán egy kevéske időre van szüksége, hogy átgondolhassa. Valójában semmi nem tartja vissza attól, hogy igent mondjon, hiszen idejébe tulajdonképpen kényelmesen beleférne, szabadidejében semmi más kötött tevékenység nem foglalja le.
- Igen, miért is ne? Köszönöm a meghívást, elfogadom – viszonozta a kapitány mosolyát, kin ebben a pillanatban már nem is látszottak az iménti furcsa tünetek, egészen úgy festett, mint akit kicseréltek, s mintha korábban nem is nyomasztotta volna semmi.
- Esetleg van, amiben segíthetnék? Akár… – kezdte is volna sorolni, mi mindenben tudna segíteni, de hirtelen semmi olyan nem jutott eszébe, amivel valóban hasznára lehetett volna az egyletnek, lévén nem igazán ért semmihez. Vállalhatna ugyan valamiféle adminisztrációs feladatot, de amellett, hogy egyébként sem rajongja különösebben a papírmunkát, szolgálat közben is ez teszi ki ideje nagy részét.
- Akármiben – nem tudva kiemelni erősségei közül egyet sem, így inkább a kapitányra bízza, hogy kijelölje számára a tennivalókat, bármi is legyen a dolga majd, azt szívesen elvégzi, hiszen biztos hasznára lehet vele, legyen az bármilyen apróság.

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Vas. Márc. 09, 2014 2:15 am

Vanília térítő Okashi édességbolt - Page 4 Canstock11498033

Persze, hogy jól éreztem magamat, hogyan ne éreztem volna, hiszen az egyletem talán egy újabb taggal fog bővülni. *>*
- Köszönöm, a kérdését, és elnézést, hogy fel kellett tennie. Jól vagyok, nincs semmi bajom. ^^ – Igazán kedves volt Takagi-chantól, hogy megkérdezte… Bár nem tudom, hogy miért kérdezte, de attól még nagyon kedves volt tőle. Ahogy elgondolkozott a kérdésemen, hogy lenne-e az egylet tagja, azt hittem, hogy nemet fog mondani. Pedig azt mondta, hogy a vanília ízlik neki jobban. Viszont a kételyem eloszlott, s alaptalannak bizonyult, ahogy kimondta, hogy csatlakozik. Very Happy

- Ez remek, hír! Még egy tag az egyletben! – Fakadtam ki örömömben széles mosollyal. – A te beceneved Banira pocky lesz! Az enyém Banira keecki! Oh, mielőtt elfelejtem, üdvözöllek az egyletben. Ez csodás, nagyon jó, Takagi-chan is az egylet tagja. Még egy shinigami tagja az egyletnek. – A jó hírre megettem a maradék édességemet is. Ami még vanliasságosabbak voltak, mert Seireitei leg vanliasságosabb egylete egy új taggal bővült.
- Segíteni? – Csupán némi késéssel reagáltam Banira pocky kérdésére. – Persze, tudnál, mint mondtam az alapító bulit még nem tartottuk meg, ezért kellene valaki, aki megrajzolná a meghívót, valami vaníliasságosságra. Ezt elvállalnád? Köszönöm, ez kedves tőled. – Esélyt sem adtam neki az ellenkezésre, ahhoz túl vidám voltam. – Szerintem jól mutatna rajta egy vanília virág, meg néhány vaníliás édesség, legyen rajta torta, kroászán, puding, pocky, jégkrém és golyó. Igen, ezek mind legyenek rajta. Kérlek, hét darabot készítsél belőle, mert annyian vagyunk az egyletben, és így minden tagnak fog jutni egy-egy. A meghívó szövegét én majd rá fogom írni, neked csak a rajzot kell elkészítened. Nem kell sietned, nehogy elkapkod, ezért majd a buli idejéről akkor döntök, mikor már kész leszel a rajzolással. OH! Már lassan vissza kell mennünk az osztagunkhoz, legalábbis nekem mindenképpen. – Fel álltam az asztaltól. – Még egyszer üdvözöllek az egyletben. A legközelebbi találkozásig minden jót, rendesen mosd a fogadat, és hogyha betegnek érzed magad, mindenképpen gyere a negyedik osztaghoz, és hideg időben rendesen öltözz fel. Szervusz. További szép napot, Ojiinee! – Köszöntem el Takagi-santól és a boltos nénitől, és már indultam is vissza az osztagomhoz. Szívemben az örömmel, hogy az egyletem új taggal bővült, kezemben a gyerekeknek szánt nyalókákkal. Csupán este, mikor, valami csoda folytán a tatami-mon aludtam, még elalvás előtt jutott eszembe, hogy a saját vaníliakészletemet nem töltöttem fel. Egy sóhajjal becsuktam szemem, s vaníliasságos álomba merültem.

Spoiler:

Tárgy: Re: Okashi édességbolt Vas. Márc. 23, 2014 9:12 pm

Vanília térítő

Megkönnyebbülten nyugtázza, hogy aggodalma a kapitány felé alaptalannak bizonyult. Bizonyára félreértette a viselkedését, ami annyira nem is kellene meglepő legyen, hiszen alig ismeri. Lehet, nála az ilyen pillanatok teljesen hétköznapiak és nincs mögöttük semmi olyasmi, mint amit beleképzelt. Sőt, mintha szempillantás alatt egészen kicserélték volna, újra mosolyogva szólítja meg.
- Elnézést, nem akartam tolakodó lenni – nem is bánja, hogy ezúttal tévedett, örül, hogy nincs semmi baj. Ugyan nem teljesen világos számára, milyen szerepe van annak, hogy átkeresztelték, ennek ellenére nem tiltakozik új, egyletbeli megnevezése ellen. Igaz, a saját nevével is elégedett volt, elfogadja a kapitány által választottat is, ha náluk ez a szokás. Még ha kissé mókásnak is találja, ennek nem ad hangot, úgy sem volt még hasonló beceneve, és ha ezzel örömet okoz, ám legyen.
Első egyletbeli feladatára, ha már felajánlotta a segítségét, természetesen igent mondana, de még levegővételnyi ideje sem marad felelni a felkérésre, a kapitány anélkül is lezártnak tekinti a dolgot.
- Persze, nagyon szívesen megcsinálom – azért mégis szükségét érzi válaszolni a kérdésre, akkor is, ha már kész tények elé van állítva. A tenni-, vagyis rajzolnivalók sorát alaposan megjegyzi, hogy semmi se maradjon le azokból, amiket a kapitány a meghívóra szeretne. Ugyan még nem biztos benne, hogy hogyan is fog ez végül kinézni, de majd megtesz mindent, hogy ne okozzon csalódást már az első rábízott feladatnál.
- Én pedig köszönöm a meghívást – áll fel ő is az asztaltól, ahogy a kapitány indulni készül.
- Mindenképp – biztosítja ezzel, hogy igyekszik majd vigyázni magára, és ha ez mégse sikerülne, feltétlen felkeresi majd a negyedik osztagot. Igaz, eddig nem sűrűn kellett megfordulnia náluk, de örül, hogy már biztosra veheti, egyébként is jó kezekben volna.
- Viszont látásra! – búcsúzik meghajolva a távozó felé. Miután magára marad, el is kezd utána nézni a feladatnak, többször körbejárja a boltocskát. A legegyszerűbb dolga akkor lenne, ha a meghívóra szánt édességek mindegyikéből hazavihetne egy-egy példányt, persze szigorúan tanulmányozás céljából és hogy modellt álljanak a rajzhoz. Igaz, később kénytelen lenne őket elfogyasztani is, hogy azért mégse vesszenek kárba. De hogy ilyen sok mindent ültő helyében képtelen volna befalni, ráadásul a pénztárcája sem engedheti meg neki, kénytelen a helyszínen tartott terepszemlén megfigyeltekből dolgozni. Így is tesz, még jó ideig téblábol a boltocskában, alaposan megfigyelve mindent azok közül, amiket a kapitány a meghívóra szánt. Ahogy végzett az édességek szemrevételezésével, ő is elindul vissza a szállására, hogy késlekedés nélkül nekilásson a feladatnak, még azelőtt, hogy bármi fontosat elfelejtene a tennivalókból. Egyedül a virág az, amit máshonnan kell előkerítenie, de nem esik kétségbe, Shiranui-san kertjében biztosan akad abból is, megvan az elhatározás is, hogy az ügyben később majd fel is keresi a hadnagyát.

//Köszönöm a játékot! Smile

//