Tsubakidai Vidámpark

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Vas. Jún. 14, 2009 12:55 am

- Rémisztő véletlen találkozással fűszerezve -

Érthető volt a félelme, elvégre megsúghatták az érzékei, nem vagyok valami pozitív hős típus. Az emberek tudatalatti világa olykor nagyon is pontosan rámutat arra kivel is áll szemben és ez különösen érzékeny azoknál, akik látják a szellemeket. Érdekes, eddig ebben nem akartam hinni, egyszerű érzéki csalódásnak fogtam fel. Megmagyarázhatatlan valami, ami minden előjel nélkül motoszkál bennünk és nem tudjuk a módját, hogyan szüntessük meg. Nem ismeretlen a hollow-ok előtt sem, már akik még emlékeznek rá milyen is volt halandó, törékeny lénynek lenni.
Az előttem vacogó pedig úgy festett, ha kis mértékben is, de kezdett oldódni. Kézfogása bizonytalan volt, de kié ne lett volna?! Abszurd helyzetekben a legszilárdabb idegzettel rendelkező is megingatható hitében. Emiatt próbáltam óvatosan megfogni a kézfejét. A mosolya viszont őszinte volt és csodaszép. Még engem is képes volt vele elkápráztatni, igaz ezt észrevenni szinte lehetetlen vállalkozás.
-Én is örülök a találkozásnak, Liu.-válaszoltam csendesen a bemutatkozásra. Lehet őrültségnek tűnt,de egy pillanatra határozottan megállt az idő. Nem hallottam az esőt, a szelet, ahogy a széthagyott szemetet hordta mindenfelé, csak ez a lány volt velem szemben és az a kis melegség, amit éreztem a bőröm. Tragikus hősnek kezdtem képzelni magam. Nem kedvelhettem meg pedig szívesen tettem volna. Mint a mesékben, bár jelen esetben ez a két világ és szabályai építette falakat jelentette. Nem is értettem, miért gondolkoztam ilyesmin. Elvégre sosem mutattam semmi iránt érdeklődést. Lehetetlen, mindig is így képzeltem. "Mit tettél velem?" Próbáltam kideríteni, megfejteni és kielemezni önmagam. De saját fejünkben rendet tenni mindig a legnehezebb próbálkozás. Hamarosan ki is zökkentem belőle, mert újra beszélni kezdett az egyre jobban vacogó lány.
-Fázni? Mondjuk úgy én is érzékelem a hőmérsékletet.-vágtam ki magam szokatlanul gyorsan a kérdés alól. Hosszadalmas lett volna kifejtem a lelkek közötti különbséget és magunkról amúgy sem szívesen beszéltem. Illetve a történetemmel még nagyobb ellenszenvet ébresztenék benne a szellemek iránt. Ezek után megint arra tértem észhez, hogy valamit beszél, sőt még a harapást is elkezdte törölgetni. Nem akartam udvariatlan lenni, ezért hagytam a zsebkendő zsonglőrködését. A megjegyzéseire nem reagáltam szóban, lehet bántotta is a hallgatásom, mert kis időn belül újra csend lett. Nem tehettem róla. Szokatlan volt ennyire izgága és beszédes személlyel lennem. Túlságosan is elszakadtam már a társaságtól, ezért úgy tűnhetett lassú a felfogásom.
-Nem haragszom.-válaszoltam kisvártatva néha rápillantva a karomra, amit továbbra is kitartóan ápolgatott. Kezdett átmenni egyszerű kényszercselekvésbe a dolog, ezért halkan megszólaltam a fejemmel biccentve a harci sebemre.
-Szerintem már elég lesz. Köszönöm.-néztem újra a továbbra is kitartóan hulló esőt. A természet úgy látszódott nem akar csillapodni, úgy döntött ma borsot tör az emberek orra alá és eláztat mindent. Ekkor egy rövid, éles hang rémített meg némileg, de hamar rájöttem csupán Liu tüsszentett. Máris sikeresen kikezdte a hideg, amíg velem foglalatoskodott csontig ázva.
-Egészségedre! Megengeded, hogy most én segítsek rajtad?-támadt egy ostoba ötletem. De ha már elkezdtem nem vonhattam vissza. -Elkísérlek valami fedett, száraz és legfőképp meleg helyre. Mielőtt újra megharapnál! Oda megyünk ahova mondod és ígérem utána békén hagylak.- pillantottam le rá, miközben azon járt az agyam, még mit kéne elmondanom. Túl sok információt sem mondhattam, viszont túl keveset sem árulhattam el. Szörnyű dilemma egy kívülálló számára megtalálni a középutat.- Egy valamit tudnod kell ha elfogadod az ajánlatom! Nem közlekedem lassan, de egy szó és megállok!-vártam türelmesen a döntését. Igazából egyik válaszon sem lepődtem volna meg.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Vas. Júl. 26, 2009 5:12 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

*Hányadik is? Ha jól számolom 229. Bár lehet hogy egy ideje már elvesztettem a fonalat.* -álltam meg egy ruhaüzlet kirakata előtt. Mivel úgy döntöttem a születésnapomon meglepem magam valamivel. Nagyon régóta ünneplek, márha ezt lehet annak nevezni egyáltalán, egyedül Shuu-val. Sőt rajta kívül, akivel ismeretségben voltam, nem is tudta senki mennyi idős vagyok. A póttestem kinézetéről megsaccolva kitaláltam magamnak, hogy olyan 20 éves körül lehetek és eszerint mutatkoztam be és töltöttem el egy jó tizenöt húsz évet. Mikor pedig már kezdett gyanús lenni, hogy elvileg 40 évesen is úgy nézek ki mint húszéves koromban, akkor szedtem a sátorfám és kezdtem elölről a számlálást. Az igazi életkorom emiatt háttérbe szorulva szinte el is vesztette a jelentőségét. Életmódváltásom másik járadéka, amit lassan újra kezdek megszokni, hogy nem kell szégyellnem a 229 évemet. Sőt ezzel még fiatalnak is számítok, ha azt vesszük hogy Yasu majdnem kétszerannyi idős mint én. Pedig nem nézné ki belőle az ember, de azért aranyos.
-Nahát, hiszen ez majdnem pont olyan, mint amilyeneket vagy ötven éve hordtak az emberek. -emeltem fel csodálkozva egy felsőt- Ezek szerint nem csak a történelem, hanem a divat is ismétli önmagát. -tettem vissza mosolyogva, mert ezt a fajta stílust, már akkoriban sem nagyon szerettem. Tovább böngészve a temérdek féle ruha között, ki is választottam magamnak egy kék, mindenféle kis figurás mintával díszített pólót és egy farmert. Ez a mostanság elterjedő színes öltözködés nagyon az ínyemre volt, és ezeket a szűk ruhákat is teljesen megszoktam a hakama után.
Rövid sorbanállás a pénztárnál, és máris indulhattam hazafelé. Ahogy kiléptem a boltból már éreztem ahogy a déli nap egyre jobban felmelegíti a levegőt. Igyekezni akartam, hogy még a nagy hőség előtt hazaérjek a raktárba, ahol legalább egy kicsit hűvösebb van a besötétített szobában. És azt hiszem még egy kis paradicsomlé is van a hűtőben valahol félretéve. Ennek tudatában boldogan bandukoltam hazafelé.
*Szokásos évértékelés?....hm, kivételesen most egy nap sem lenne elég rá, még úgy sem hogy csak azt a fél évet nézem amióta legutóbb költözködtem. Annyi minden történt velem, és én annyira jól érzem magam a bőrömben. Visszatért belém az élet, és végre nem vagyok egyedül. Annyira szeretek azokkal a fafejű vaizardokkal lakni, hogy a világ minden pénzéért sem cserélnék senkivel. Még egy dubai pálmafás szigetért sem. Minek? Hogy megint egyedül legyek? Azt soha. Nem csinálok mégegyszer ilyen butaságot. Remélem ez az elmúlt száz év lassanként csak egy halvány baklövésként fog virítani az életutamban. Jó igaz ehhez még sok idő kell, de jelen állapotomban nem számít mennyi időt kell eltöltenem ott ahol vagyok és úgy ahogy vagyok.* - cipeltem a kezemben az új szerzeményeimet. Mikor kiértem a belvárosból úgy döntöttem kicsit gyorsítok a tempón, és az út hátralévő részét már villámlépésben tettem meg. Az évértékelésről sikeresen lemondtam és kezdett nagyon meleg lenni ahhoz hogy végigsétáljam a hátralévő kilométert. Vaizard szemmel csak egy ugrás, viszont emberként azért egy jó kis kényelmes séta, mire az ember beér a sétálóutcába a raktárból. De mivel mi az előbbi kategóriába tartoztunk, ezért nem nagyon zavart minket a dolog.
-Nem láttátok merre van Masaki? -néztem körbe a nappaliban henyélő tömegen ahogy benyitottam az ajtón.
-Ma még nem is láttam. -jött a gondolkodás nélküli válasz Shinjitől. Kicsit furcsának tűnt, de nem különösebben foglalkoztam vele.
*Megígérte hogy délután elvisz a vidámparkba....csak nem lelépett valahova, hogy kibújjon alóla?* -szomorodtam el kicsit, ezért megrohamoztam a hűtőt az előbb emlegetett paradicsomléért.- *De ha megígérte akkor biztos betartja...* -szavaztam meg neki a bizalmat, miközben a kellemesen hideg paradicsomlevemet szürcsölgettem.
*Csodálkozom, hogy egyáltalán belement ebbe...tekintve hogy mennyire utálja a tömeget, és mégjobban a visítozó tömeget...ami ugye egy vidámpark látképének elengedhetetlen tartozéka. Legfeljebb ha már nagyon nem bírja majd megint veszünk jégkását, vagy egyszerűen hazajövünk. Nekem már azzal is örömöt okozott hogy magára az ötletre igent mondott. Megyek megnézem, hátha fent van a szobájában. Megmutatom neki az új ruháim, lehet hogy fel is veszem őket, mert úgyis át akartam öltözni egy hideg zuhany után mielőtt még elindulunk.* -ballagtam vissza a nappaliba. Belépve a helyiségbe, gyanúsan baljós légkör fogadott. Mintha valami készülődne, de nem volt a nappaliban senki.
-Nahát, épp ez az! Hova tűntek, hiszen az előbb még itt voltak?- tekintgettem körbe, de ekkor árulkodó hangokat hallottam az emeletről. -Mi a frász folyik itt? -kezdtem halkan odaosonni a lépcső aljához, hogy halljam miről megy a diskurzus. Annyit sikerült kivennem, hogy Shinji szobájában van a tömörülés, de egy tompa elfojtott ordítás minden más perbeszédet elnyomott. -Na jó, nem szeretem a horrofilmeket, mi a fenét csináltok? -kiabáltam fel a lépcsőn.
Hirtelen mindenki elhallgatott odabent, és kis szünet után még az előzőnél is halkabb suttogásra váltottak. Én teljesen tanácstalanul álltam a lépcső alján és épp azon voltam, hogy elkezdjek felfelé lépkedni rajta, mikor egyszer csak kivágódott a szobaajtó, és gondolom egy erélyes fenékbebillentésnek hála, elsöprő sebességgel zuhanó piros szalaggal agyonvissza kötözgetett fekete csomag vette célba a földszintet ahol álltam. Én ijedtemben nemhogy félreugrani, de még megmozdulni sem tudtam. Örültem hogy nem kaptam szívrohamot, mikor elsodortak és a "csomaggal" együtt a padlón landoltam.
-Jól vagy Shiori? -kiabált le odafentről a szoba tulajdonosa- Mondtam, hogy ne rúgd olyan erősen Kensei. -fordult hátra az ajtón belülre.
-Bocsánat, de az az idióta megharapta a kezem, mert Lisa letaperolta.
-Nem tehetek róla, tudod mikor hagynék ki egy ilyen lehetőséget...
-Pedig olyan aranyooo~s lett!
-Befognátok már a pofátokat a vinnyogás helyett?-hallottam halványan odafentről a diskurzust, most már egész tisztán, de jelenleg jobban lefoglalt az hogy mi landolt rajtam.
-Ja és Boldog Születésnapot Shiori!- tette hozzá Shinji.
-Micsoda? -igyekeztem feltápászkodni, és jobban szemügyre venni az erősen rángatózó és szenvelgő hangokat kiadó "ajándékom"
-Masaki! Te jó ég, mit csináltak veled? -vetődtem rá elemi erővel, hogy legalább a száját mihamarabb ki tudjam szabadítani. Mihelyst kikerült a szájából a percíz gondossággal beletuszkolt ajándékmasni, éktelen ordítozásba kezdett.
-A JÓ BÜDÖS PICSÁBA, CSAK SZABADULJAK KI INNEN, LETÉPEM A TÖKEIDET ÉS A SZÁDBA TÖMÖM TE ASZOTT MÚMIAGECI! MEG TI IS, TI KIBASZOTT SURMÓ TETTESTÁRSAK. A TAPEROLÓS KURVÁVAL MEG MÉG KÜLÖN SZÁMOLUNK.-hadarta el egy levegővel.
Én pedig közben jobban szemügyre vettem. Ezek a marhák öltönybe öltöztették, és mindenét összekötözték piros ajándékcsomagoló szalaggal, hogy ne tudjon megmozdulni sem. Nem akartam kinevetni, de nem bírtam megállni hogy röhögni ne kezdjek. Először oda se figyelt, mert még túlságosan el volt foglalva a sérelmei számbavételével, de egy idő után feltűnt neki, hogy majd megfulladok a nevetéstől, és a könnyeimet törölgetem.
-Kibaszott vicces, de esetleg lebogoznád rólam ezt a szart? Kurvára vág, olyan szorosra mumifikáltak ennek az piramislakó csövesnek a csicskái, hogy lerohad a minden rühes tagom.-fordult felém, már amennyire a béklyói engedték.
-Jaj ne haragudj! -kapkodtam levegő után, és lekezdtem szépen lebontogatni róla a csomókat és hurkokat amiket azután szépen gombolyagba tekertem. Ahogy egyre több végtagja vált szabaddá, ő is besegített, és közös erővel eltávolítottuk az összes szalagot. Már épp pattant volna fel, hogy a megtorlás szent bosszúhadjáratába kezdjen, amikor megragadtam az öltönye ujját.
-Legalább ma ne csináljatok katasztrófasújtotta övezetet a házból. -néztem rá kérlelő szemekkel, amire csak egy kivehetetlen morgás volt a válasz, majd elhúzta a kezét és felviharzott a szobájába. Az ajtóban álló többiek egy emberként ugrottak félre, mikor elhaladt előttük, de szerencsére a vérontás most elmaradt. Én még mindig halvány mosollyal az arcomon követtem.
-Köszi Shinji, de igazán nem kellett volna. -dörzsöltem meg a tarkóm, mikor én is odaértem a csoportosuláshoz.
Benyitva a szobába megpillantottam az amúgyis mesteri precízséggel összevissza rágombolt öltönyt magáról leharcoló Masakit.
-Ugye nem gondoltad, hogy ebben a selyemfiúk vágyálmában fogom kidugni a pofám a városba.... -mordult fel még mindig kicsit morcosan mikor észrevett.
-Szóval akkor komolyan elmegyünk? -csillantak fel a szemeim
-Megígértem.... -hangzott a tömör válasz
-Akkor én is gyorsan összekapom magam. -libbentem oda hozzá, majd egy cseppet hosszúra nyújtott köszönöm-csók után bevonultam a fürdőbe készülődni.
-Mellesleg, azért nem is festesz olyan rosszul öltönyben. De legközelebb azt is én akarom kicsomagolni... -öltöttem ki a nyelvem még az ajtóból visszafordulva, majd eltűntem odabent.
Miután mindketten nagyjából rendbeszedtük magunkat, el is indultunk Masaki rémálmainak színhelyére, az emberektől zsúfolt vidámparkba...

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Júl. 27, 2009 11:49 pm

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomúta ĐĐĐ

Baszott seggemet a Jupiter retkes náthás köpését beelőzve katapultálták az erdei manó rejtekében döglődő álmaiból. Néztem is mint agyatlan terrorista az atomrobbanást, hogy milyen óriásgomba nőt a tetves látcsövem elé, de a szemét dzsuvalakó iszaphömpölyde még az író szörnyethalását ku*va gyorsan kiváltó szövegemet se várta ki! Én meg már kezdtem magam egy tetűfészkesen elcseszett rémisztgetős gumibabákkal teletűzdelt Rocky horrorshow-ban érzékelni radarral, mivel a mocskos talpú szőrtenyészetek az ÉN baszott nehezen fényesre nyalt, kurvára tilos beposhadós magánterületemen totyogott! Nőtt is a burám azonnal, hogy lemeszeltem a gyorshajtókat egy F1-es gyogyókapós körbefurikázáson, ami szarabbul hathat mintha turmixgépben ráznák szeletekre a nullán stagnáló agyhelyüket! Jött is az üvegrepesztős hangorkán, hogy kopaszt csináljak a csoportos majomparádéból, amiért rám rontottak ennyire kibaszott hajnalban!
Miután maradandó halláskárosodást okoztam az összes elmegyógyintézeti szökevénynek kitértem arra a részre, hogy mi a faszért meresztik a gyökereiket a piros betűvel felmázolt behajtani tilos táblán belül. Erre meg csak vigyorogtak, mintha a buborékok valami retkes csoda hatására pezsgő fürdőznének a szénsavval teletankolt löttyökben.
-Nagy nap vaaaaaaaaaan! Húzzál kifelé az ágyból!- hajolt vészesen a pofámba esőben áztatott nyakigláb uraság, hogy aszittem helyben elpatkolok a szájbűzétől. Toltam is el a francba, mert azonnali oxigén túladagolásra volt szükségem, de erre a szerencsétlen mozdulatomra meg a nájlonban született flexis pilótagénekben reménykedő némber zendített rá egyesével keresztbe törni a lábujjaim karrierjét. Ez a nyomorék nem vágja, hogy azokon a szarokon vonszolom magam?!
-Bizooooooooooony! A mi drágaságos Sihimihinknek szü~li~nap~ja vaaaaan!-
-Azt a szakadt ku*va anyátokat az utcasarokról EZÉRT BASZTATTOK ZÖLDELLŐ TANYASI KÖDHAJBALNBAN?!- kezdtek el körhintaként forgolódni a szemeim és váltottam át tömegmészáros bika döfködés üzemmódra. Pakoltam is kifelé szép sorjában a nyomorékokat, precízen kreált kockaként, hogy lehessen velük szórakozni a postán. Dolgom végeztével és a Benny Hill-ből rám szakadt üldözéses kornyika elhallgatásával meg visszakommandóztam rohadt vízszintes formációba. Érdekelte a faszomat milyen köcsög nap leledzik és akarja kivágni a szemeimet.
-MI A RETKES HOLDJÁRÓ KICSICSÍRÁRÓL POFÁZTAK?!- pattantam fel gigarovar csípett áldozati bárányként, de a szemét disznó takaróm művészien kigáncsolt és úgy fordultam ki a nyitott ablakon a hőségbe, ahogy az elő van írva az öngyilkos kézikönyvében. Pár száz gazzal a seggemben robogtam vissza a raktárba immáron baszottul megvilágosodva egy ősember elméjével, hogy a fa valami bumm hatására képes piros fényben úszkálni és összekaparva viseltesen nyúzott tata pofámat szedtem sátorfámat elhúzva az isten hátamögötti csehóba az ajándékért. Ilyen köcsög hosszú gyökér mondatot meg nem gyártok többet, mert a Nasa feljelent az űrlények error sokkos elpakolásáért!
~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
A becsomagolt flinces flancos kukatöltővel becsapódva szédültem le valahova. Kint ugyanis akkora sivatagi gatyaszaggató sütőhőfok volt, hogy olyan lettem mint a színes cucc, amivel levakarod a koszt. Szerintem ha a kádba tosznak még azon is lehetett volna fakutyaként hahotázni, ahogy folydogálok az egyik sarokból a másikba. Gecire elviselhetetlen mennyiségen égeti le még a talpadról is a szőrt ez a köcsög fényes korong. Nagyon menő a szemétládája! Legszívesebben kilőném egy csúzlival! Ennyivel viszont még baszottul nem úsztam meg a szívatások perceit! A túlerőben pankrátorként vetődő csőcselék felcihelt a halálra ítélt szarkofág bérlőhöz és az agytekervényeimig csavartak be rohadt színes madzagba. Utána meg ledobtak a faszomba, hátha megtanul a kötözött kukac repülni! Pluszban az áruló életerő is képen röhögött! A retkes vidéki földműves kapáját az összes szájába, hogy ekkora suttyó kárörvendő tárolt konzerv vegyen körül! És még a kínszenvedéses embertüntetéstől se mentett meg a ribanc Fortuna, mert kotorhattam a visítozó tüntetők közé vattacukrot hámozni a boxeremből is!A faszomat ebbe a leprás napba!
Azért befogtam kisebb zsörtölődő háztartásvezető mamika megszégyenítése közepette az ünnepeltet, osztán tiplizhettünk a rákba. Minél hamarabb túlesek a belépőn, annál gyorsabban dobhatom fel a csülköm a sokktól. Mert volt egy olyan sandítósan bokán kúrt róka gyanításom, hogy sebesebben kimászok a halálparkból, mint kövér ember ha elkapja a hasmars.
-Mehetünk már?-
-Igen! Készen vagyok!-
-Remek!- vágtam ki a bejárati ajtót és vonszoltam ki magam, de ekkor lefagyott a gógyim, mert voltam akkora istenverte gyökér, hogy bent hagyjam az ajándékom. Visszaveretni már nem volt ingerenciám, majd hozzávágom a célszemélyhez, ha túlestem a pszichomókus kezelésén.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Pént. Júl. 31, 2009 10:18 pm

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Az utunk nagy része a bevett szokáshoz híven csendben telt. De most kivételesen nem nagyon akartam a hülyeségeimmel fárasztani, mert tudtam, hogy ha tehetné, szinte szó nélkül hazarohanna. Az a baj, hogy hiába találok ki bármit, ha kettőnél többen vagyunk akkor már oda a pihenés, és beköszönt az idegroham. Annyira örülnék neki, ha ezt egyszer sikerülne annyira leküzdeni legalább, hogy ne vegyen tudomást az emberekről, mert ha nem húzza fel magát rajtuk, az már tökéletesen megfelelne, hiszen velünk sem foglalkozik senki más.
-Nem vészes hidd el, csak nem kell foglalkozni a tömeggel. -próbáltam biztatni, de valahogy gondolatban meggyőzőbbnek hangzott. De valami értelmeset mindenképp mondanom kellett, mert a csend megintcsak feszélyezte a helyzetet.
-Mondd csak nem kínoztak meg nagyon, míg rádadták azt az öltönyt? Hány órági tartott míg úgy összekötöztek? Nem fáj már semmid? Ja és bocsánat hogy kinevettelek. Nem akartam de annyira viccesen festettél, tényleg ne haragudj. -pirultam el egy kicsit, mert azt hittem haragszik rám. Aztán közben észrevettem hogy megérkeztünk. Bár előbb is feltűnhetett volna, hiszen ha jobban belegondoltam elég nyüzsgő egy hely.
-Ha akarod még elmehetünk valahova máshova...nekem mindegy hova megyünk, amíg veled vagyok. -mosolyogtam fel az igencsak lesápadt Masakira. -Jaj istenem, ez most úgy hangzott, mintha valami lányregényből szedtem volna, de tényleg így van. -észrevételeztem az előbbi mondókámat.- Szólj már rám, hogy ne legyek ilyen csöpögős. -eresztettem el egy zavart mosolyt. -Nem is öregszem, hanem inkább visszatérek a gyerekes korszakomba. Tényleg nem is tudom miért pont a vidámparkba akartam jönni? -ütött be megint egy felismerés- Bár igaz hogy itt még sosem voltam, sőt egyáltalán vidámparkban is emberemlékezet óta nem voltam. Akkor még ráadásul csak körhinta volt, vagy esetleg egy óriáskerék. -dőlt belőlem megint a szöveg. De talán arra jó volt, hogy ha kicsit ácsorgunk idekint, talán lassan lassan (lassan lassan....) sikerül megbarátkoznia a helyzettel, vagy karonragad és elmegyünk innen. Én rábíztam a döntést.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Aug. 10, 2009 11:26 pm

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Végső stádiumos művégtagos tüdőbeteg mintájára kotortam szuszból kihalt, csavart flancos házikó alatt préselődő undorító ragacsos csigaként a kivégző osztag elé. Szinte az orromon pöffeszkedő kis szőrmoszatokat bökdösve pillogtam rá a tömegmészárosokra, akik vígan lőnek majd tarkón miközben én bűzölgő piramist szülök a gatyámba. Mit ne mondjak egy ekkora nagypofájú gyökérnek fene pocsék endinget rittyentettek! Csapjon már el valami részeg apuci pici seggnyalós csemetéje a csillagkarcolósan flancos járgányával! Nehogy már a megengedettnél pekingi kacsa fingjánál is méretesebb gyíktól mentes torokkal idepottyant kicsi őstulok nemzedékek nyiffantsanak ki két hangorgia között!
Írtam lefelé szorgosan a halálköröket a baszottul nagy parám közepette, hátha valami ku*va nagy csoda történik, de csak a tökrögzítőm fikkant meg a folyamatos terrortól. Mit ne mondjak, eddig faszákosan csillagos karóra áll ez a dolog. Nem elég, hogy porbafingó kicsi csíráktól kaptam agyfrászt és vonyítottak képen a kötözött retkes vásári sonka divathalálomért, de még univerzumszégyenítő módon improvizáltam a reszket a galagonyabokor kezdetű szaros nótát is. Azok a nyomorult ingyenélők meg fix, hogy veszik valamelyik bokorba bújtatva cicafeszkós idomdomborító neonvillogóval ezt a szánalmas műsort és jót mulatnak a raktárba csomagolt romlott kaja részlegen! Fulladnának bele a sós popcornba, amit folyton dugdosnak kattant tulajféltőként a szaglószervem elől! Venni is fogok mindenféle szart és burkolok lebegő hasig, had liluljon a mocskos gorillafejük!
Miközben profiként gyártottam a szánalmasan ósdi terveimet, rákezdett kiselőadást tartani raklapgyújtogató. A kezdeti stádiumban el se jutott a vakerja. Olyan rohadtul kínos volt, mint amikor az utcán megtalál egy eltévedt terrorista, aki teljes mellbedobással magyarázza melyik épületet szeretné jobblétre küldeni, csak éppen nem találja ebben a cseszettül nagy betondzsungelben.
-Cöh...az egóm sérülése számít?-vágtam zsebre a mancsaimat visszamasírozva arra a piszkosul gerincropogtatós mutatványra, ahogy öten löktek vesén a nem éppen tollpihével felszerelt súlyukkal.-Az pislantósan sebesen megvolt. Kivételesen lenyomott a fenemód bekészült túlerő! Nagyon rágyúrtak erre a retek tervükre...Ááh! Előbb menjenek el köcsög önvédelmi oktatásra! Nem török ilyen hagymás lehelet szédülésesen könnyen! Ha meg a plafonon kopogtatna a hegyes orrom ki se pakoltam volna a lábujjam az ajtón...-meneteltünk tovább és voálá! Be is érkeztünk a halálzónába. Elhallucináltam már mekkora heringfíling lesz, de hogy ekkora?! Mi a f*sz van itt? Leárazás barbie bódéban?! Őszültem hetven évet helyből és totyogtam inkább rükvercben. Gondolom mennyire megerőltető volt lemeszelni a túlvilági félelmem, köbö mint legógyizni egy lila tehenet a mezőn. Jött is az életmentő mellé rizsa, amire transzba esett gumikacsaként néha biccentettem vagy morogtam egyet.
Épp ritkítani akartam kissé a frizkómat némi hang kíséretében, amikor kiböktem a sáskahad között, amit eddig harmadállásban kutattam a hisztis picsáskodás és emberundort követően. Egy kilométerekre süvítő nyelés után neki is iramodtam a távnak. Persze szorgosan magam után ráncigálva fittéletet. A körülöttem elillegő törpehadon meg csak menetrendszerűen fintorogtam mint pózna ha lehugyozza egy bolhazsák. El is mondtam nyolcszáz örömódát, mire rádőlhettem a célállomásra. Két rángatózó mozgás szünetében azért szemmel pofozgattam a némabobként szobrot alakító rakétakilövőt.
-Milyen kórót szeretnél?- tettem fel a baszott értelmes kérdésem, hátha felébredt a szerepéből. Elég feltűnő volt, hogy ki nem csipázta belőlem ezt a cuccot. Csak találnám ki barkóbában mi ilyen fenemód kiakasztó ebben a szarságban.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Kedd Aug. 11, 2009 4:24 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Kissé váratlanul ért ahogy megragadott és elkezdett befelé cipelni a vidámparkba. Valami olyasmire számítottam, hogy még ácsorgunk itt egy darabig, mondjuk olyan záróra előttig, és ha már kiürültek az emberek akkor megyünk egy kört és utána irány haza. Ám ehelyett bevetődtünk a forgatagba. Nem tudtam pontosan hol kezdjük a nézelődést, de úgy láttam Masakinak határozott tervei voltak, a célirányos közlekedését elnézve. Próbáltam bemérni vajon hova tartunk, de egészen addig, míg már majdnem meg nem álltunk előtte, hiába ez volt az egyetlen stand ebben az irányban, nem igazán akaródzott elhinni hogy tényleg az a virágárus a cél.
Nagyokat pislogva álltam meg a végállomás előtt és nézegettem felváltva a virágokra és Masakira. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, amiatt hogy így elcsodálkoztam a dolgon.
*A kedvemért próbál megváltozni, és ha tesz valami "normálisat", én úgy reagálok mintha ufót láttam volna...Nemhogy inkább hálás lennék vagy valami...* -kerülgetett már megint a síri hangulat, mikor nekemszegezték a kérdést.
-Milyen kórót szeretnél?
-Öö -nyögtem ki az eszméletlenül bő választ, mert nem számítottam arra hogy nekem kell választani.
-De fiatalember ezt nem szokták megkérdezni a hölgyektől.-szólalt meg a virágárus nénike. Masaki már épp nyitotta volna ki a száját, de én még épp időben tértem magamhoz, hogy a szája elé tegyem a kezem.
-Nem, nem Semmi gond. -mosolyogtam rá kedvesen a nénire majd jobban szemügyre vettem a kínálatot.
*Hm..tanácstalan vagyok...annyi itt a szép virág. Igazából a rózsa a legszebb, de most rózsát kérni? Ha adnak az más, de kérni kicsit furcsán venné ki magát... A szegfűt nem szeretem, a gerberának meg nincs illata...*-tűnődtem, de igyekeztem rövidre fogni, miközben szép lassan elemeltem a kezem Masaki szája elől.
-Tudom hogy szinte mindenre ezt mondom, de örülnék neki ha te választanál... -vetettem be egy bűnbánó nézést. Kíváncsi voltam arra mit ő mit venne nekem, de ugyanakkor szidtam is magam, hogy megint egy dilemma elé állítom az így is totálkáros idegeit. Gyorsan átváltottam egy "megígérem hogy kárpótollak" nézésre, miközben mosolyogni próbáltam. Legszívesebben most azonnal fogtam volna magam és ástam volna egy jó mély gödröt amibe eltemethetem magam, mert megint beköszöntött az a szokásos síri hangulat, amit annyira el akartam kerülni.
-Tudod mit, én megvárlak ott. -mutattam egy hirtelen ötlettől vezérelve egy közeli padra. -Legyen meglepetés. -mosolyodtam el, majd összeszedve magam lerogytam a padra.
*Hiába próbálkozok, valamivel mindig elrontom a dolgokat...* -sóhajtoztam nagyokat a térdemre támaszkodva- *Mégis mi lett volna olyan marha nagy kunszt választani egy virágot?...de neeeem, neked csak akkor felel meg ha ő választja ki... *
-Embereld már meg magad légyszíves. Hogyan várhatnál el tőle bármit is ha a döntésképtelenséggeddel ilyen hamar kudarcba fulladás irányába taszítod minden próbálkozását... Pedig ha tudná mennyire jól esik mindegyik.... Bárcsak rendesen ki tudnám fejezni mennyire értékelem... -támasztottam a fejem a földet nézve, mikor egyszer csak krákogásra lettem figyelmes. Majd mikor feljebb emeltem a fejem, a hang, kezében virággal ácsorgó gazdáját pillantottam meg. Nem tudom mennyire volt fültanúja az önostorozásomnak, de örültem volna, ha az egészet hallja, mert neki célozva sokkal nehezebb az ilyet elmondani.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Szer. Aug. 12, 2009 4:22 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

A migrén géppuskával lyuggatott sajtszeletője kerülgetett ezerrel az üvegrepesztő visítozástól, amire csak pakolászta tovább a súlyokat valami felbecsülhetetlen űrséta módjára, hogy békéscseresznyekoktél lefagyott és a bódéból alig kilátszó nyanya ingyen illemórákat akart hozzám vágni, valamelyik cserépbe dugott rusnyaság képében. Szemöldök csárdást rittyentve akartam visszaküldeni az üveglapok alá poshadni a hőségben, de befogták a pofámat, úgyhogy villámgyorsan vigyázzba vágtam magam és kussoltam akár fogpiszkáló a kukás konténerben. Egész faszán elszobroztam ebben a karót nyelt pózban. Köbö már a szemeim Mexikónál kértek tequila-t somblero-ban, annyira cseszettül kényelmi faktoros volt a cucc. Amikor már a derekam is csatlakozott a kukactalanító agysorvasztó kúrához, kinyitottam a méretes számat. Ekkor meg úgy ott hagytak a picsában, ahogy az meg van írva a "takarodj-az-anyádba" kódexben. Rendesen ki is akadt a szenzorom, hogy mi a faszormányos János bácsi bakancsa bűzölög már, de a gógyim nyaralt a Bahamákon és szart a társaslényi problémáimhoz, amik annál a pontnál kezdődtek, hogy van a kibaszott lábam mellett még egy.
A pénztárcámba belefejelve távoztam el a kilencedik utas a kőbunkó című filmbe, ahol az Alien bébik is belefulladnak a savas nyálukba csodálatosan gyilkos kinézetemtől. Miután kiirtottam a fél univerzumot visszaeveztem a bódéhoz és eszeveszett értelmi fogyatékos zubbonyszülött ábrázattal rápislantottam ősz nénikére, hátha megesik a rohadt nagyot dobbanó kütyüje nyomoronc fejemen.
-Ejnye-ejnye fiacskám! Mindjárt segítek, rendben?-
-Jó...lenne!-küszködtem mint takony szárazság idején a túlélésért, hogy köcsög emberi lényként vakeráljak legalább egyszer egy évtized alatt.
Amíg a mamóka császkált, meg pakolászott nyakra főre, addig én hűségesen diktáltam a tempót a csülkömmel. Kezdtem kicsit idegsokkosabb lenni a szokott szintnél, így gyakran veregettem szemmel az aszalt vénasszonyt, aki pár száz hajszálam elhullatása után a kezembe is nyomott valami fehér bizbaszt. Erről a fehér körpacáról azt se tudtam mi a szarnak olyan szép, meg minek fog neki vígadni Piroska, ha a farkas nem molesztálja.
-Margaréta!-
-Heh?-
-Tessék! Nem "heh"! Amit kapott! Szerintem jól jellemzi a hölgyet!-valszeg gyorsan leleste a satuhülye burámról, hogy egy kani betűt se értek ezért rázendített körbemagyarázni. Valami hűséget, tisztaságot meg őszinteséget vágott hozzám kegyelem nélkül. Én meg csak néztem azt a vackot és törtem a betont, hogy mi a fasznak jelent ilyeneket ez az egy szál kóró. Utána még bepróbálkoztam utolsó agyatlan kérdésemmel, majd sátrat bontottam és önszónoklatot tartó dilisgyümölcs orra alá tosztam a szerzett genyaságot. Mivel még mindig nagyon nem voltak nála otthon és olyan fejet vágott, mint aki két perce kapott vibráló jelzést, hogy tutkóra el fog patkolni rákban szépségesen berogyasztottam a pálcikáimat és tojópózba pakoltam magam.
-Nem kell?-rotáltam meg egy kicsit a fehér állnapraforgót, hátha szétesik szerencsétlen, majd oltári torokgyíkos krákogás közepette fogalmazni kezdtem az irdatlan értelmi rizsámat. Kész sült galamb osztag kommandózhatott volna a képembe, annyit tátottam, de marhaságok özöne helyett inkább csendeltem és művészi bakik közepette, prakinzonkóros idegbajosként felműtöttem narancslé hallásadója mögé a bociszemekkel kisiratott cseresznyefa virágot. Dagadt is a mellem ezerrel, hogy bepattant az az álomföldés üdülés, ahol ez a bugyilila fa szerepelt.
-Ne erőltess semmit! Utálom, ha miattam akadsz ki! És semmi szükség, hogy te legyél Miss mindenre-tudom-a-frankó döntést!- tápászkodtam fel atombrutálra ledöbbent képpel. Kissé leakadt az indexem, hogy ilyen normál mondatokat szültem össze. Azért a hátsóját meresztőről se felejtkeztem el borospincés hűsölés közepette. Nyújtottam is a mancsomat, hogy felszedjem onnan és beljebb másszak a kivégző körletbe.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Szer. Aug. 12, 2009 10:26 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Masszív önsajnálatomból felocsúdva, alulról nézve, egyiránypontos perspektívában pillantottam meg egy margarétát, és mögötte egy igencsak erősen gondolkodó arcot. Nem tudom hogy festhettem, de hamarosan szemmagasságban landolt előttem az arc és a virág is.
-Nem kell?-lóbálta meg előttem a fehér margarétát.
-Köszönöm. -halásztam el a kezéből, és bambultam a hófehér szirmokra, mert nem mertem a szemébe nézni.
*Őszinteség, hűség.... különös, hogy egy-egy ilyen kis virággal ki lehet fejezni ilyesmi érzéseket, és tulajdonságokat* -merengtem el, mikor azt vettem észre babrálnak a hajamban. Hirtelen nem tudtam mit ügyködik Masaki, de aztán sikerült beazonosítanom azt a másik kis virágocskát, ami időközben a hajamba került. Komolyan sikerült majdnem elpityerednem ezen a kis akción. De nagyjából kezdem megtanulni, hogy a sírás, mégha nem is bánatból történik, a lehető legösszezavaróbban hat Masakira. Féken tartva a könnyeimet mosolyodtam el a virágomat szorongatva. De ezután még következtek a mondatok, amiknek a megfogalmazásán az előbb annyira törte a fejét. Most már viszont nagyon nehezemre esett nem elkezdeni bőgni, ezért fogtam magam és egy elegáns mozdulattal a nyakába borultam. Sikerült olyan lendületet szereznem, hogy majdnem feldőltünk mind a ketten, de szerencsére elkerültük a figyelem magunkravonásának ezt a formáját. Egy darabig csak lógtam ott, és jó szorosan magamhoz ölelve temettem az arcom a pólójába, hogy lecsendesítsem a sírhatnékom. Mikor már nagy nehezen úrrá lettem magamon kiböktem amit válaszolni akartam.
-Ez kölcsönös... annyira rossz látni hogy miattam borulsz ki. -hámoztam le magam róla, majd kínomban elnevettem magam. -Problémás egy páros vagyunk az már egyszer biztos....degeszre tömné rajtunk a zsebét egy agyturkász. -forgattam a virágot a kezemben- De isten ments, hogy betegyem a lábam akármelyikhez... tuti diliházba utalna, ha elkezdenék neki mesélni a hollowokról meg shinigamikról. -mosolyogtam most már valamivel oldottabb hangulatban. Remélem talán őt is sikerül egy kicsit jobb kedvre derítenem. De erre azonban volt még egy tervem. A szemébe nézve kezdtem felfelé hajolni hozzá, a végén már lábujjhegyre is állva, hogy rendesen felérjem. Azért közben neki is leesett mit tervezek, és besegített egy kicsit. Nem tudom milyen hosszú volt, de próbáltam annyit belevarázsolni a hálámból amennyit csak tudtam, de közben vigyáztam hogy a hajdíszemnek ne essen baja. Kislánykoromban kaptam legutoljára virágot a hajamba, ezért féltettem ennyire ezt a kincset. Ennél kedvesebb dolgot kapásból el sem tudtam volna képzelni amit egy virággal lehet művelni.
Egyik kezemmel Masaki kezét fogva, másikkal pedig a margarétát, készültem fel arra, hogy nekiinduljunk a vidámparki túrának.
-Mit nézzünk meg most? Próbáljuk ki a hullámvasutat és legyünk túl a nehezén először? Én az óriáskerékre is fel szeretnék majd ülni, de azzal várjuk meg míg kicsit besötétedik, mert kivilágítva biztos sokkal szebb az egész. Meg tudod mit! Van az a lovas körhinta. Hogy egy kis nosztalgia is legyen benne. -zúdítottam rá a terveimet szegény Masakira. Rosszabb voltam ezekkel a hangulatváltozásokkal mint egy disszociatív személyiségzavaros....de nem akartam egész délután depressziós lenni és rontani a hangulatot.
-De egyet szögezzünk le most. -váltottam kicsit komolyabb hangnemre.- Ha már úgy érzed hogy nagyon eleged van, szólj és elmegyünk innen... -szorítottam meg a kezét

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Aug. 17, 2009 6:58 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Cérnaszálas levesmázlim volt, hogy nem vágtam hátast Jolánka lehengerlő modorától. Mit ne mondjak pár másodperces stopperparádé idejére befikkant a ketyerém! Azt hittem összeszarom magam, mert újabb parasztságot vágtam hozzá, amiért jön csere akción a maflás. A kisnyuszi pamacsfarkára, nagyon nem akarom a rühes bőrömön lila és egyéb nyolc büdös napon túl gyógyuló lelki segély szolgálatos pacákon keresztül tapasztalgatni, milyen ha bepöccen békesziget lazább lakója. Inkább tűrtem hűségesen lapító tangapapucs(csak neked SukeXD)módjára, hogy lealázzák a csűrig töltött egoista és mellékesen határozottan gyilkolási hajlamokkal megáldott hírnevemet. Ettől viszont kurvára nem lettem okosabb mi a nyűgöt kezdjek magammal?! Olyan bikafingató vörös árnyalatban szoliztam szenesre a seggem, amitől kiesett mit tenne az agresszor, köcsög Masaki apó ennyire medve gyümölcsszedően csapdaszőrtelenítő szituban. Valszeg nem csak a levegővételt gyakorolná a csipás csurka csövesekkel elsősegély okításon. Faszomat már, hogy ekkora lábtörlő pattogatott kukorica lettem! De valahogy a cd lyuggató harmadállásos mexikói köpetére se ment volna befékezni az ellenállóknál.
Miután a maradék büszkeségemet is felfalták a kóbor kutyák úgy araszoltam a betonon mint tengeren ragadt tűsarkú maca, ha elfelejti milyen érzés kavicsokon futni. Vigyorogtam héliumot túlszívott hörcsögként és lányos zavaromban baszogattam a sérómat. Már csak a seggszoknya és kérődző rágcsálás hiányzott, na meg a kilométeres hosszal felszerelt szempilláim rebegtetése veszett tempóban. Lefixálom retkes pillanatragasztóval, hogy tényleg agyturkásznál fogom tölteni a telem! Főleg,mert senki sem dobta fel a talpát az emberölésre alkalmas csízemtől. Gondolom átszellemült művészpalánta burám lehet, aki épp feltalálta a spanyolviaszt a foltokkal telelőtt vásznon. Némileg azért kozmetikázott a nyomoronc ábrázatomon az újabb kiárusításra becsődült vágóhídi marhatömeg látványa. A frenetikusan mazochista tippekről nem is vakerálva, amiket szárazföldikoktélrák hintett el. Szartam bele min döglök meg, de a bejutást oltárira el akartam kapkodni. Nyílt is széjjel a kígyózó sor, amint gerincbe küldte őket az aurám. Végre valami mocskosul jó hír. Csak maradjanak is kezesbárányok. Akkor nem bújik elő T-rex a Jurassic Park-ból.
-Nekem tökre nyolc hova mászunk először.-lőttem tarkón magam a hisztis benyögésemért és kozmetikáztam rá gyorsan az elkúrt benyögésemre. -A te napod! Oda megyünk ahova mondod! Felőlem a leghányattatóbb sorssal kecsegtető limbólázra is felhuppanhatunk. A parkos bigyula játék részével nincs egyetlen tetű problematikám sem.- jöttem bele a dedós szórakozásba és szorítgattam vissza a kezét, persze szigorúan harmatgyenge verzióban. Nehogy már ettől legyen tele színes pacákkal. Szerintem kibaszottul egyértelmű milyen hullámokon siklott át az összeaszott gógyim, de akinek nem esett le a kalapács, hát akkor te vagy rohadtul reménytelen vagy ebben a témában, vagy csak belezakóztál egy sárgánál komolyabb karikába!
Kanalazhattam felfelé a betonból hídként ledőlt államat, ugyanis ez a kóceráj akkora volt, hogy az én álombeli kacsaforgó palotám csak a pecu volt. Jól megy yakuza papáéknál! Kapnák be a kutyagumit nászéjszakán cifrafosás közben! Kezdtem is érezni, hogy eluralkodik koromsötét lelkemben a mocskos kis kölyök, aki minden vackos bizbaszt ki akar próbálni. Innentől fogva sok sikert annak a gyökérnek, aki megpróbál kirobbantani a saját használatra becélzott váramból.
-Látom tetszik!-
-Mih?....jaah! Elmegy!-tereltem mértani pontossággal rendelkező hazugság adagolómat, bár lehet csak az északi sarkon vakította el a csillagszórót alakító szemeimet a fényvakuzás.
-Akkor mi legyen?- mesteri vállrántás,de piszkosul beszoptam, mert az irányba állt fejemről csak egy stagnáló vérnyúl nem vágná le, hogy a puffancs mindenhová ragadó szivárvány színekben feszítő cukormérgezéssel szemezek(=vattacukor). Mellette meg szemet vetettem arra a furán és kellően kitekert pózokba csavaró ketyerére. ku*va hosszú lesz ez a retkes nap! Már előre érzem a hugyomból!

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Aug. 17, 2009 12:01 pm

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

*Nem nagyon lettem kisegítve a választással...* -sóhajtottam egy nagyot a vállvonogatás után. De aztán az indoklást hallva elmosolyodtam kicsit. Mégha ezzel nem is jutottunk közelebb az útitervhez, azért jólesett ez az pár mondat, és a kézszorítás.
Míg hagytam neki időt felkészülni, addig én bőszen nézegettem körbe, hogy mi merre van. Aztán azt vettem észre, hogy Masaki egyre jobban kezdi beleélni magát a dolgokba. Mintha valami lelkes kisgyerekké változott volna, mikor épp nem a tömegen szörnyülködött hanem a játékokat nézte. Megkönnyebbült mosollyal vettem tudomásul, hogy talán nem kell az egész délutánt és estét idegsokkos állapotban végigszenvednie.
-Látom tetszik!- jegyeztem meg kuncogva, és átlátva a sekélyes válaszon. Körülbelül, mintha Shun mondaná, hogy "kösz, most nem kell cigi...."
Újabb kérdésemre talán nem is figyelt, annyira elmélyültem bámult valamit. Próbáltam kivenni, mi az ami ennyire leköti minden figyelmét, és csodák csodájára sikerült is beazonosítanom azt a rejtélyes bódét.
-Vattacukor! -szólaltam fel hangosan, és hasonlóan lelkesedve. Nem is kellett kétszer mondanom, máris belőttük az útirányt. Azonban a célhoz érve szomorúan kellett konstatálnunk, hogy ki kell várnunk a sorunkat az árus előtt. De szerencsére nem kilométerekben volt mérhető, hanem csak néhány embernyi sor állt előttünk. De ezt az időt legalább kihasználhattam arra, hogy felmérjem a kínálatot és válasszak magamnak.
-Szerintem itt nem is az számít, hogy milyen ízű, hiszen az összes cukorból van...ezért szinte teljesen mindegy melyiket választja az ember... -jutottam el valamiféle felismerésre. -Hm...azt hiszem nekem jó lesz a sima fehér színű is....sokkal viccesebb ha tényleg úgy néz ki mintha vattát ennél. -nevettem el magam. De aztán eszembe jutott, hogy vattacukrot enni kétkezes munka, ezért a várakozás további részét azzal töltöttem, hogy szabaddá téve a kezem, helyet keressek a margarétámnak. Féltettem nehogy baja essen, mert szerettem volna ha megéri azt hogy hazakerül a raktárba. hosszas dilemma után végül arra jutottam,hogy beletűztem oldalra, az övtáskám szíja mögé. Szerencsére hosszú volt a szára, és elég erősnek tűnt ahhoz, hogy kibírja míg a vattacukrom végére járok. Miután sorra kerültünk, és többé-kevésbé zökkenőmentesen meg is szereztük az édességet, tovább is indultunk, a kicsit távolabb lévő hullámvasutak felé.
-Megkóstolod az enyémet? -dugtam az orra alá a pamacsot, de aztán áttértem a már sokszor jól bevált etetős módszerre. Én iszonyú jól szórakoztam, és az se nagyon lombozott le hogy majdnem a fél vattacukrom bánta. De úgyis kikunyerálom az elveszett részemet.
-Na tessék még az orrodra is jutott. -kuncogtam a cukorpamaccsal hadakozó Masakit figyelve. -Na várj csak. -álltam meg vele szemben, majd egy percíz mozdulattal lehalásztam az elkószált pihét, és úgy gondoltam hamár nálam van, ízmintát veszek az ő adagjából. Lett volna más ötletem is hogyan szerezzek kóstolót, de a vidámparkban nem akartam annyira belemerülni a témába, úgyhogy megmaradtam egy sokat sejtető mosolynál hátha kapok még többet is.
*Muszáj lenne elpusztítanunk őket, mert nemsokára odaérünk a hullámvasúthoz.* -könyveltem el magamban ezt a tényt, ahogy újból felmértem a látképet.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Pént. Szept. 04, 2009 5:38 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Az eszem önkéntesen ugrott fejest gyerekmedencébe. Itt dekkoltam egy baszott foggyilkos szarság előtt, amitől garantáltan pókhálóba nyúlt hideglelésem lesz egész kibaszott napon keresztül. A papírról kilógó hangyafasz méretű lényeg viszont alagútvégi kilátásnyira sem ez volt! Nem bírtam ketrecben tartani a mocskos kis törpekölyköt. Francnak van kedve azért törni a betont, mert minden baszott élőlénynek elkúrom a vigyorát ezzel a berögzült nyanya botorkálással! Cseszettül ráerőszakolom az egoista fejemre, hogy a napfürdőzést eressze át másnak és kotródjon be legalább ma valamelyik vaksötét lyukba. Pillanatragasztóval be is rúzsoztam a pofámat, hogy egy döfőpárnából kiszabadult tű se tudjon kiszedni egy jajveszékelést, ha seggbe támad magával. Ennek megfelelően kussoltam veszett mód, amikor odaértünk a vénemberhez ganét kikérni.
Amíg a sorban rohadtunk látványosan unatkoztam, ezért totyogtam egy helyben akár egy kattant nyomorék, aki csak aztán mer elmenni szarni, ha kikapja a büdös olvadó szakállkát. A sikítozó szörnyeteg elpárolgását ebből a kibírhatatlanul tekergőző kukacból, legszívesebben ujjongással fogadtam volna. Úgy kikezdték az egy szem idegszálam, hogy már csak a szentlélek tartotta össze. A bádogdoboz mögött roskadozó csontváz tömör kérdésének behullámzását követően lazán fogtam a lopásra hajlamos ujjamat és megmolesztáltam a tetszetős feliratot. Egyetlen gigapipára várakozó határidőnaplóban kibaszott vörös napra eső cucc annyit tartalmazott, hogy bokáig tűnjek el a ragadó vattabokorban. Csodásan sikerült! Ha a hajamra nem fog nőni holnapra egy mocskos cukorfa, elmegyek Tibetbe lámát köpködni! Ráadásul kicsattanóegészség még velem zabáltatta fel tömős libaként a maradékot.
-A szagmintázót azért hagyd meg...-morogtam futószalagon felejtett konzervdobozként, ahogy a képemen és előtte matatott gyalogkakukk rendőrsurmó asszonyság. További nyugdíjas nyűglődés helyett inkább odatoltam neki az én kupacomat. Kegyetlen gülükkel pislantgatott errefelé, amik elég farokbehúzós-nyüsztetést értek el rohadt gyorsan. Ha nem csipáznám már egy ideje most kajakra azt vettem volna le, hogy vacsira desszertként az orromat burkolja be még egy benyögés után.
-Erre a ratyira mászunk fel?-
-Ha már itt vagyunk...vagy ne?-
-Mi a szar van?! Visszavágós jackpoint játék trógerfalván?-adtam meg a kezdő irányzékot és jöhetett az újabb lúzerkedés a zsózsóvillogónál. Picsának nincsenek napi vagy mittom milyen genyós jegyek. Elveszik az emo-sok életét ezekkel a seggbefarolós döglésekkel.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Vas. Szept. 06, 2009 9:08 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

-Erre a ratyira mászunk fel?-hangzott a kérdés amikor megálltunk a hullámvasút mellett. Nem tudom miért lett hirtelen ilyen kedvetlen,pedig az előbb még annyira odavolt a vidámparkért.
*Talán azt nehezményezi, hogy kunyeráltam a vattacukrából?De hát az teljesen korrekt csereüzlet volt...* -hümmentettem egyet még a válaszadás előtt.
-Ha már itt vagyunk...vagy ne? -néztem fel kérdőn hozzá.
-Mi a szar van?! Visszavágós jackpoint játék trógerfalván?-mordult vissza, aztán bevette magát a pénztár előtti sorba. Én hirtelen megint nem tudtam mi van, ezért csak inkább-tartom-a-számat kussban besoroltam mellé. Egy darabig csak ácsorogtunk a sorban szótlanul, csak néha néha köhintettem egyet hogy próbáljam megtörni a szokásos kínos csendet, de nem igazán sikerült. Ahogy telt az idő a sor egyre rövidebb, Masaki viszont egyre türelmetlenebb lett. Lassan már úgy toporzékolt mellettem, mintha valami sztepptánc edzésre gyakorolna.
*Ki tudja lehet titokban valami tanfolyamra jár. Na neeeem, ekkora marhaságot még én sem találhatok ki* -ráztam meg a fejem gyorsan, mielőtt nekiálltam volna elképzelni Masakit sztepptáncolni, és hatalmas röhögésben török ki, ami megintcsak mosolyszünethez vezet. Inkább sóhajtottam egyet, és elhatároztam hogy megtöröm a csendet, mielőtt még odaérünk a kasszához.
-Ugye nincs harag a vattapamacs miatt? Ha meg mégis akkor megígérem sütök neked palacsintát otthon. De ha nincs harag akkor is. -vigyorogtam megnyerően az érintett fél felé. Aztán már sorra is kerültünk. Masakin mintha mennyei megkönnyebbülés látszott volna mikor beültünk a kocsiba.
-Najó bevallom én még életemben nem ültem hullámvasúton. -húztam magamra a biztonsági védőt, amit aztán jól meg is markoltam. Igaz hogy voltam már vidámparkban, de még évtizedekkel ezelőtt mikor jócskán kimerült a körhintában és az óriáskerékben, sőt még az sem volt ilyen nagy mint a mostaniak. Egyedül meg végképp nem volt sohasem bátorságom kipróbálni. Kicsit irónikus egy helyzet, elnézve, hogy van amikor több tízméterre a föld felett ácsorgok, és verekszem meg az ellenfeleimmel.
-Ugye nem fogunk kiesni innen? -kezdtem kicsit kételkedni abban,hogy én tényleg fel akarok ülni ide,de sajna már nem volt visszaút,mert a kocsik szép lassan elkezdtek felfelé araszolni. Próbáltam megemberleni magam de ott kötöttem ki, hogy inkább megmarkoltam Masaki kezét és úgy vártam az első lejtőre. Mikor leszáguldottunk rajta akkorát sikítottam, hogy még én is meglepődtem magamon, de aztán a harmadik-negyedik huroknál már egész kezdtem megbarátkozni a dologgal, és jól szórakozni. Közben közben oldalra pillantottam, de kedves utitársam az elejétől fogva élvezte az egészet, szórakozását tetézve azzal, hogy a rettegő embereket nézte kárörvendő vigyorral.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Vas. Okt. 04, 2009 7:24 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Gyantáztathattam volna egy finn szaunában sok hájas tejfel sárga őslakó nyomorgatásában, annyira rohadtul nem moccant sehova se az a kibaszott vegetáriánus kígyó. Kurvára odakozmált grillkolbász kezdett belőlem lenni, még indián füstjelek is szállingóztak a cseszett kuglimból. Ráadásnak fagyiporból összetákolt, garantáltan halált gerjesztő műkaja toplistás tetejeként még robbanócukorka is gagyorászott kurta farkú kismalac villás reggeli menüjéről. Ebben az elbaszott minutumban wc pumpával se intravénáznak belém valamiféle kajamócsingot. Azért összekántáltam némi tűrőképes nyűglődést nehogy ő is becsatlakozzon az Anti-faszkalap-Masaki klubba szórólapot lövöldözni.
-Ha felkúrtam volna az orrom, már az Usa határon szotyiznék a csövesek piáját csapolva.-
Löktem ki a kasszás nyomoronc szemét az apróval. Ha beugatott volna kirángatom a mocskos zugából és felcsomagolom a ratyi játékbazár valamelyik alkatrészének. Mákos koponyacsókolgató napja támadt, mivel bevarrta a pofáját. Azt még ájultatós tűfoknyira eleresztettem a hallójárataim mellett, hogy agresszor mintájára csapkodja a múlt századi mackóperselyét. Inkább odatipliztem a centihatáros kicsi csírákra belőtt ülésekhez és addig erőlködtem, amíg befért a nagy seggem. Franc se naptárazta előbb kéne mosógépben összeugrasztanom a gerillaharcos méretemet. Miután elsőbbségi címkével ránk biggyesztették a töréstesztről kiselejtezett biztonsági faszságot, menetrendi gyorsjárattal köszöntött be az össznépi para. Szinte katapultálni lehetett volna rettegés ködbe a japán harci törpéket. Amíg meg mindenki az utolsó kenet feladásával vesződött én egyre jobban élvezkedtem tetves pokolban pörkölt mogyoróként ezt a rémmetrós szitut. Már csak valamelyik töpszli pondró fejbebaszása hiányzott egy lerepült csavarral.
-Majd utánad kapok...-postáztam az email-t az ólomfejem támasztása közben. Némi hajnali fogkocogás után viszont megvilágosodtam, hogy nem kéne kipattintani nyáripukkanófigurát a helyéről további kaszkadőrös mondókával. -Dehogy lesz! Ne foss már! Ha selejtes lenne ez a rozsdás szar nem dekkolnánk rajta.-
A citromdíjesős nyugtató pontja után máris nekilódultunk a távnak. Hát a séróm siratta csak ezt a száguldást, de én kurvára jót virultam a sok sikongató lúzeron. Ezek se találkoztak még kapafogú banyával egy koromsötét sikátorban. Kis szüzecskék igazi behugyozós, kocsonya effektes rémisztgetések terén, de határozottan zene volt a fülszőrömnek, mekkora isten agyatlan búra lakóinak száma. Némileg orrba csapott Zeusz kandallója, amikor szenvedő társamnál is beindították a szirénát, viszont ő legalább hamar rábukkant a némító kapcsolóra. Legnagyobb tahó bánatomra gyorsan vége szakadt a menetnek, pedig bírtam volna még kárörvendeni. Nincs is jobb móka, mint képen röhögni a sok rókát gyártó gyökért. Aztán, ahogy lekanalaztam az asszonyt rohadt biztosan besoroltam unaloműzőnek a liftező járat látogatását. Egész pöttyös ötösen virítós hangulathúzó ezzel a szánalommal utazgatni. A gigantikus vigadalmam közepette már csak a fal színbe épülgető némbert kellett egyenesbe ráznom. Úgy hallucináltam erősen edz az elhalálozásra, szóval inkább oldalba támasztottam mielőtt hóangyalkát próbál veretni a betonba.
-Eeeeh! Agyadnál vagy még?- navigáltam szopós szájú rally navigátor szilikoncsoda képében valamelyik környéken tetvészkedő pad felé. Hátha elkolbászolnak a csillagok, ha koccan a segge. Amúgy se sok lövésem támadt mi a koldusos konzervedényt nyitogassak vele. Értettem is én a sebtapasz díszítéshez telihold idején! A nehezített csíkos tangákkal szemkiverős pályán meg cikcakkozhattam a seggdugó lázadók ágyúgolyós futkorászása között. Valahogy nagyon úgy állt a zászló ezek a mocskos ágyékbeverős gerillák akkor szaporodtak osztódással, amikor nekem támadt mozdulhatnékom. Nagy survivor-os lándzsahadonászással azért sikerült beakasztani a kampót és levágódni a célüldére.
-Jobban vagy? - vizsgálgattam az ábrázatát, némi kezelési útmutatóért imádkozva.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Vas. Okt. 04, 2009 8:12 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Annyira nem rossz dolog ez a hullámvasutazás mint először gondoltam, de egy idő után már határozottan olyan pályát kezd bejárni az ember gyomra mint maga a sín lefutása. És a legrosszabb, hogy ezt csak akkor érzed, hamár megálltál, és újra egyenesbe kerülve mászol kifelé a kocsiból. Egyből lehervadt az arcomról a mosoly, mikor hirtelen lesápadtam és azt hittem záros határidőn belül viszontlátom az ebédemet. Semmi kedvem sem volt itt mindenki előtt kidobni a taccsot, ezért szorosan haladtam Masaki nyomában, aki már a következő célpontunk felé igyekezett. Nagy levegőket véve lépkedtem mellette, de csak nem akartam jobban lenni. Úgy gondoltam ki kéne bírnom még míg elérünk az óriáskerékhez, és ott majd leülhetek, mert ha most nekiállok betegeskedni, azzal csak megint kizökkentem Masakit, ami a saját, és környezete egészségére nézve sosem jár előnyös hatásokkal. Kezdtem egyre rosszabbul lenni, ezért belekaroltam.
-Eeeeh! Agyadnál vagy még?-rázott meg egy kicsit, aminek be kell valljam, nem igazán örült az így is pengeélen táncoló gyomrom.
-Semmi gond, csak kicsit szédülök, de mindjárt elmúlik. -eresztettem el egy fájdalmas mosolyt. Ez azonban nem igazán hatotta meg, és utat törve a tömegen cipelt oda egy közel eső padhoz. Nem akartam megszakítani a programjainkat, de borzasztó jól esett leülni. Néhány másodpercig csak ücsörögtem egy helyben, csukott szemmel, nagy levegőket véve.
-Jobban vagy? -kérdezte tanácstalanul bámulva.
-Mostmár tényleg kezd elmúlni. - nyitottam ki a szemem, és néztem fel rá egy fokkal emberibb színben tündöklő ábrázattal. -De azt hiszem innék egy kis vizet. -adtam elő zavarban a kérésem, mert nem igazán terveztem be, hogy szegény Masakit ennyi tortúrának kell alávetnem ma. Éppcsak lebámultam magam elé egy pillanatra, kifejezvén mennyire sajnálom, mikor felnéztem ő már egy közeli italautomata előtt ácsorgott, és próbálta könnyed és légies mozdulatokkal a tudtára adni, hogy neki kell az az ásványvíz.
-Ajh, hogy én még egy mezei hullámvasutat sem bírok ki rosszullét nélkül. -fogtam meg a fejem, mély önutálatba temetkezve.- Végre van valami, amiben ő is örömét leli ebben a hülye parkban, erre én meg csinálom itt a műsort.... -sóhajtoztam, miközben olvastam magamra a szemrehányásaimat.
-Tessék, ez jó lesz? -jelent meg előttem megint Masaki, egy üveg szénsavmentes ásványvízzel, és ült le mellém a padra egy magának hozott másik üveg üdítővel.
-Igen, köszönöm. -vettem el egy mosollyal viszonozva a palackot.- Ne haragudj, hogy ennyi gond van velem. -néztem fel rá elpirulva. Szerencsére a víz beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és tényleg még jobban lettem tőle. Megint csak szótlanul ücsörögtünk egy darabig. Én közben az embereket figyeltem szokás szerint, és elmerültem a gondolataimban. olyannyira belefeledkeztem a merengésbe, hogy azt sem vettem észre mikor önkéntelenül közelebbcsúsztam Masakihoz és a vállának dőltem. Ezzel véletlenül meglöktem a kezét, és magára borított egy keveset az üdítőjéből.
-Jaj te jó ég ne haragudj! -ugrottam hirtelen hátrébb, majd elkezdtem zsebkendőt kotorászni az övtáskámban.
*Ajaj ennek nem lesz jó vége...Kellett neked már megint így elbambulni, most nézd meg mit csináltál. Folyton csak a baj van veled.* -kezdtem bele, vagyis inkább folytattam magam lehordását.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Okt. 05, 2009 1:39 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Pattantam mint légi felvételen kiszúrt marslakó támadást lefülelt parasztember az összetákolt tölcséres kézi beállítással és lábbeli fenyítéssel működésre késztetett bérspóroló szerkentyűjétől, hogy a minden kibaszott sarokra baszott fém dobozok közül az egyikből kiimádkozzak valamiféle folyós szutykot. Akkora tempóval repesztettem, amiért tutira vérben forgó szemekkel fejezne le a paróka alatt tetvekkel gazdagodott, vén fószer. De egy fakabátos boteszű seggdugó sem trónolt a közelben, úgyhogy küldhettem amerre kedvem támadt az elém torpedózó kis köcsögöket. Már csak a végeláthatatlan, kellőképp használhatatlan lomokkal feltankolt állomások közül kellett kiszúrnom egy garantáltan nem szex zérón segítő orvosi szívfojtást okozó palackos faszságot. Mázlija volt a kócerájnak, mert fél perces zónán belülre biggyesztettek egyet. Neki is láttam kiverni a bádogdobozból a piákat. Szívassa a gyökér pótszemmel felszerelt tatákat, hogy rasztásodás után löki ki, darázsfogó pancsolást osztva a nyomorult áldozatának, mert kilencvenszer megrázza, mielőtt jót visítana a száradó kóró nyitogatós fürdőakcióján. Velem ilyet kurvára nem fog domborítani! Bepróbálkozik addig kap áramot. Utána meg evezhet kifelé, valamelyik szeméttelep szarfolyójából. Le is csekkolta, hogy hozzám képest bolhafing egy gyufásdoboz seggében. Ráadásul a gyilkos aurámtól annyira tele lett a pelenkája, hogy lóvé nélkül pottyantotta ki tyúkanyó aranytojását. Nekem baszottul megfelelt így a szitu. Ingyen piának nézi a szuvas fogú ló az értékét, bár ha elég köcsög vagyok, akkor kifacsarhattam volna még pár E betűvel agyontűzdelt, műanyag, garantáltan ütésre alkalmas vackot belőle. Mindenesetre magamnak extra vakító színnel feltüzelt, agyoncicomázott cuccot választottam. Az volt a legdohányosabb, naná, hogy azt pécéztem ki. Utána meg visszatolattam padkoptató-depresszív-fruskához. Orra alá dugtam a csapvíztől csak csomagolásos flancolásban különböző szutykot, aztán belehörpintettem a gusztustalanul káros színben pompázó valamicsodámba. Hát majd nem sugárban köptem rá a fánál dekkoló fikát kutató kis csókára. Ezzel kurvára embert lehetne ölni! Szerintem nálam is betette a kaput és átmentem pár hippik által hallucinált szivárvány kombináción. Aztán kerestem a beszédközpontom, mert rohadtul zsibbadt a nem létező agydaganatom is, majd löktem választ az újfent hibaelhárítási lázban tengő szomszéd libának.
-Akadj már le erről az alázkodós bocsánatkérős szövegről! Pofázok, ha tele lesz a teve púpja, oké?-
-Ühüm!- kaptam a marha tartalmas választ. Hát nekem nyolc, a lényeg átcsorgott a lengőhídon. Inkább rázendítettem eltüntetési tervet kidolgozni, melyik kukába küldjem meg ezt a förmedvényt, de a végén beugrott, hogy rásózom a raktárban dobozolt réti sasokra. Hátha valamelyik égnek dobja tőle a talpát. Néhány pislogást követően viszont kútba ugrott öngyilkos merénylőként ez a rémtett, mivel amőbát égetett a pólómba pukkanószíneshulladék. Hirtelen nem vágtam ordítsak, anyázzak esetleg kombináltan kapjak idegmérgezéses vulkán kitörést. Aztán csak könnyedén elkúrtam a faszba az egész palackpostát és szöcskét alakítva ugrottam talpra. Némi szárítási kísérletért imádkozva pózoltam madárijesztőnek és köröztem kattant sittes módjára a börtön kifutón. Kitaposva egy várárkot kupán baszott egy ülő, mivel ezzel a fehér zubbonyos lófrálással kicsaptam az ajtót és nem vágtam egy kussoljál el nincs semmi gáz mondatot sötét ködben elveszett mimózának.
-Nincs semmi baj...-
Szobroztam tovább. Valszeg túl kussban pofáztam, mert nem rúgtak tökön ésszerű reakció gyanánt. Felvéve a fekete frakkomat totyogtam befagyott, agyhalott pingvin képében közelebb. Nyomtam egy repeat-et, aztán vártam tovább a csodát.
-Akkor is figyelhettem volna jobban!-
-Eeeeh...-imádkoztam le szűz mária romlott anyját, hogy felképeljen.- Mondom, hogy okés! Legalább egyedi a fehér cuccom! Másnak úgy sincs ekkora űbermájer mintája...-
-Ne hazudj! Borzalmasan néz ki!-
-Jóóóól van! Akkor mi a frászt csináljak, hogy megnyugodj?-
-Hát...-feszült találjunk egy rohadt jó cumót, miközben bepásztázzuk a környéket múzsa üldöztetés céljából kussolás. Lassan már rá akartam csörögni él e, annyira eltűnt valamelyik égtájon kakast kopasztani. Ettől meg úgy szállt el superman-t kergetni a türelmem, ahogy a guiness rekordok könyvéből az ucsó lapokat budin hasznosítja a biztonsági surmó.
-Naaaaaa?!-
-Megvan, megvan! Ott egy bódé, ahol ha jól látom pólók is vannak!-
-Most szutykos Mickey egérben feszítsek?- felnégyelős szempilla rebegtetés közeledett halálfejes ködben, szóval inkább nem ugattam be több tiltakozós szöveget. Szépen zsebre basztam a csülkeimet, becipzároztam a pofámat és húztam a belem asszony után. Ha feljebb gurul a kedv indexe ettől a csere akciótól, akkor némulok mint a sír.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Okt. 05, 2009 5:47 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Megint jött a szokásos műsor...én elkezdem magamat okolni, Masaki csitítgat, hogy semmi gond, pedig látszik rajta hogy majd felrobban a méregtől. Általában csak tovább rontok a helyzeten, ahogy most is, azzal hogy akármiféle megoldással is próbálkoztam előállni. Lassan megtanulhatnám, hogy ilyenkor úgysem hallgat senki és semmire, és nem felel meg neki semmi. Hagyni kell míg magától lenyugszik, és lehet vele értelmesen beszélni. Csak saját magamnak idéztem elő, azt hogy megint rámrivalljon.
-Azt hiszem jobb lesz ha csendben maradok. -roskadtam vissza a padra kiábrándultan, mikor a nagy nehezen fellelt ruhaárus bódé ötletét is leszólták.
*Egy ilyen kis apróság, és mégis képesek vagyunk összeveszni rajta...lehet, hogy ennek az egésznek kezd lejárni az ideje? A hülye is láthatja hacsak ránknéz, hogy ennél különbözőbbek nem is lehetnénk...* -néztem fel a földről a még mindig szitkozódva a ruháját babráló Masakira. Annyira bele volt merülve a dologba, hogy úgy döntöttem, semmi kedvem megzavarni, ezért inkább még ücsörögtem egy darabig, míg legalább egy kicsit lehiggad. Teljesen úgysem fog lenyugodni még egy jó darabig, de nekem már az is elég lenne, hogy ne kössön bele minden szembe jövő vagy mellettünk elhaladó emberbe úgy, hogy azok ijedtükben ördögűzőért kiáltanak.
Mikor már úgy láttam összeszedve minden erejét próbált gátat szabni a további szitokáradatnak, fogtam magam és megindultam a bódé felé. Nem szóltam egy szót sem, csak lépkedtem monoton előre, keresztül az embereken. Most kivételesen nem volt kedvem őket figyelni, hanem sokkal inkább lefoglaltak a macskakövek a földön.
*Csak tudnám, hogy akkor miért próbálkozunk ennyire? Sokkal egyszerűbb lenne hátat fordítani és azt mondani nem vagyunk egymáshoz valók...de egyszerűen nem megy. Valami mindig arra késztet, hogy tartsak ki mellette, akármilyen szörnyen viselkedik is.... És mégis mi lenne vele nélkülem? Csak még mélyebbre zuhanna vissza a lelke sötét börtöneibe, hogy végleg elemésszék a démonai. Nem, ezt nem hagyhatom.* -néztem hátra szomorúan, majd mikor találkozott a tekintetünk, gyorsan elkaptam az enyémet, és visszatértem a macskakövekre. Megakadt a szemem az övembe tűzött margarétán, amit megint a kezembe vettem és most azt nézegettem elmélyülten.
*Én is sokkal tartozom neki. De mégsem ez az ami mellette tart. Lehet hogy sokkal egyszerűbb lenne, mert akkor legalább meg tudnám magyarázni saját magamnak, de nem, nem erről van szó. Sokkal bonyolultabbak tudnak lenni az érzések, mint azt eddig valaha is gondoltam volna. És hogy őszinte legyek, nem így képzeltem a születésnapomat, hogy ezeken gondolkozom...* -szagoltam bele pótcselekvésként a virágba, hiszen tudtam hogy nincs illata, de valamit csinálnom kellett. Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy közben elérkeztünk a célhoz. Nagyot sóhajtva tettem vissza a margarétát ideiglenes helyére, mert most sem jutottam közelebb az élet nagy dolgainak megfejtéséhez.
Két kezem felszabadultával odaléptem a pult elé, és nézegetni kezdtem a különféle ruhadarabokat. Nem akartam beleszólni abba, hogy mit válogat, mert úgy gondoltam előbb lenyugszik, ha most békénhagyom kicsit. Ezért inkább elvonultam a bódé másik felébe a parkhoz kötődő többi szuvenírt nézegetni. Volt ott minden...sapka, táska, toll, képeslap, hűtőmágnes, és még kitudja miféle kacat amit rá tudnak sózni a turistákra.
-Találtál valamit amiben kibírod hazáig? -léptem vissza mellé egy kis idő után. Próbáltam egy kis pozitív hangszínt erőltetni magamra, de még túlságosan lefoglalt az amin az előbb gondolkoztam. -Mert gondolom úgysem maradunk már sokáig.... -néztem fájdalmasan a távolban magasló óriáskerékre. Legalább arra szerettem volna még felülni ma. Igazából az egész vidámpark ötletet is emiatt hoztam fel, mert szerettem volna egy kellemes délutánt és estét eltölteni Masakival, úgy hogy közben a romantika újabb definíciójával gyarapítom a szókincsét. -De azért oda még elmegyünk ugye? -mondtam továbbra is oda bámulva, aztán visszafordítottam a tekintetem a Masaki előtt sorakozó pólókra. Ha jól láttam, egy ideje, már csak ezek között vacilál. Nem akartam hosszabb eszmefuttatást fűzni a témához, mert tudtam hogy teljesen felesleges, csak ráböktem az egyikre.
-Szerintem ezt vedd meg. -eresztettem el hozzá, egy halvány bíztató mosolyt, de nem tudtam sokáig megőrizni, ezért gyorsan elfordítottam a fejem és tovább nézegettem a kacatokat.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Szer. Okt. 07, 2009 7:24 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Valami kurva erős klimax vihar magába szippantotta nyáriégdíszt, mert úgy osztott lefelé, hogy meg se nyikkant. Ráadásnak légi felvétellel a Holdról is ki lehetett bökni, pokolba kíván grillpartit rendezni, ahol én lennék a mocskos vacsora a nyálát csorgató kannibálok kereszttüzében. Nekem meg annyi eperfingató pertippem se volt, mi az anyám nyűgét basztam el újfent. Azért lapátoltam homokkal tele a pofámat, hogy ne törölje képen a bunkóföldéről szabadult ikertesóm, erre ugyanott csövezek a sikátor seggében. Rohadtul elcsesztem ezt az egész cécót! Itt poshadunk egy köcsögnyi, beszívott, fül tövig vágó vigyorral felszerelt idióta között és köbö úgy ráznak valagon a gyilkos villámok, mintha minimum én nyírtam volna ki a szappanopera főszereplőjének régóta elföldeltnek hitt anyjának a haverját, akinek kurvára semmi vérpöttyentő köze sincs a libához. Legalább hurrogna le egy operaházi káromkodás áriával, de csak kussol! Faszákosan sírra koszorút lökőd ez az egész.
Aztán meg kerülni is kezdett mint egy buzi leprást, aki azzal riogatja a városi picsákat, hogy rájuk lehel. Piszkosul se kép, se hang hangyavillódzós parti lett a gógyimban. Marhára nem csekkoltam le milyen afrikai lándzsás törpét postáztam a Nasa zsetonjára a tetves Antarktiszra árvíz öntöde idején. Világrengető error pislogott az egyenesre nyalt séróm felett. Én ezt már ha süket-néma tengerészt gyártanak belőlem se vágom le a kosaras mellékatapultálós szitut! Mielőtt felrobbant volna az agy reaktorom be is dobtam a pecabotot a sok gusztustalan színnel csicsázott rusnya piranhák közé. Annyira elmenekült a Róbert Hood-ot lenyilazó türelmem, hogy még az orromat basztató barna görényem is zavart. Fogtam azonnal a neveletlen gennyládáját és zsákba vágtam, mivel elhalálozás esetére mindig a körzetemben tartok egy rühes hajgumit. Kézturbinás rázkódás után folytattam a turimurit, bár az se esett le milyen minták rohangásznak rajtuk. Kurvára pipa voltam és tojtam a mocskos felső vételre. Egy retkes állpamut behatolót is csak azért fogok kipénzelni, mert jeti üldözésre besorolt járókeretes vén fószer méretre van cseszett kedvem berendezés törős vitashow-t rendezni. Alakítottam is Oscar-díjas nyálgép mintájára a sírt, nehogy beugassak a céllövöldés telibe trafálós megjegyzésekre. Igaz, lassan már ott tartottam barátilag összefejelek az alumínium állvánnyal, de erről bolhapöcsnyire nem kellett kapirgálnia semmit dörrenőindiánbombának.
-Joh...-sajtoltam ki a körömreszelőn átdöfve szerencsétlen arra lézengő kacatját elherdáló ipsét. Centinél terjengősebb irodalmi eposz eregetéséhez, nem szigetelő szalagoztam csöves tüntetőként a nyomdai pecsétet elviselő körzethez. Inkább hozzávágtam az állára fagyott taknyoshoz a szerencsétlen kiválasztottat, akit könnyed mozdulattal fogok valamelyik rémséges king kong elé lökni, ha valahára berúgom a privát zónám ajtaját. Virítottam is lóvét, de mire kivertem volna a csóka szemét nem beköszöntött a piros hó?! A világnéző csövem kurvára szivárogni kezdett. Sápadt is fehér bulis ingyen vip jegyet megérő gyorsasággal a surmó. Már ott tartott, hogy rám ruházza az egész felhozatalt, csak húzzak el az űrhajómmal. Én meg belassítozott üregi nyúl képében kicsengettem a vacsira valót és birodalmi lépegető lábszag távjával kotortam arrébb szemdugót kajtatni. Mákomra akadt pár a csörgős csomagolásban, de mérges paprikát zabált Teréz anya a sarkban lihegett. Ez volt az a pont, amikor véglegesen elcsapott egy részeg biciklivel. Faszomra tisztában voltam vele nem csipázta le mi a sprintelésem oka, de már fullon túl jártam.
-Masaki! MASAKI! Megállnál végre? Legalább válaszolnál?-
-KUSS MÁR!- piruetteztem körbe, zsepivel jegelve a látóidegeimet. Még innen is okkersárgán rikított mennyire berosált. Ez van, basszus! Kiakadt a mércém!
-Bocs...-mormoltam megváltó szívinfarktusért imádkozva, hogy legalább ne kelljen napokig striguláznom, amíg kurvára utálni fognak.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Szer. Okt. 07, 2009 7:29 am

..--||Kirándulás Karakurába Sukével ♥||--..

Miután meg volt a plüssnyomorgatás, evés és sétálás, úgy gondoltuk, hogy ideje tovább indulni. Meglepő, hogy milyen sok minden volt a plázában, viszont szinte semmi se érdekelt a kirakatokból, kivéve persze az éttermeket, játékboltokat és talán a ruhaboltokat. Nem akartam szegény Sukét kihasználni… Nem azért imádom annyira, mert meg vesz mindent, amin csak megakad a szemem, hanem azért, ahogy velem foglalkozik.
Megpróbáltam rákérdezni, hogy mi lesz a következő állomás. Meglepetésemre kedvesem elsőre megadta a választ, és amint megtudtam, hogy a vidámparkba megyünk, azonnal felvillantak szemem előtt az azzal kapcsolatos dolgok. Vattacukor… Óriáskerék… Sok-sok stand… Mindig is imádtam vidámparkba járni, bár igaz, hogy nem sok alkalmam volt rá eddig.
Az idő kezdett egyre barátságosabb lenni, ami csak jót jelentett, hiszen vidámparkba nem jó menni borult, és szomorkás időben… Szépen, nyugisan sétáltunk a park felé. Kicsit hosszú volt az út, bár egyáltalán nem sajnáltam, hiszen szerelmemmel sétálhattam végig a fél várost. Ha kell, akár a világ végére is követném, csak legyünk örökre együtt.
- Mi lenne, ha mindent kipróbálnánk, amit csak lehet, szívem?
Kérdezte kissé furcsa tekintettel. Úgy tűnt, mintha túlságosan is felpörgött volna a vidámpark gondolatától. Ez tetszett, hiszen édes volt, mikor ennyire izgatott volt valami miatt, és végül is meg is értem. Én is imádom a sokféle, gyomorforgató kütyüt, amit a parkokban lehet találni.
- Részemről rendben, szívem!
Mosolyodtam el, hiszen tényleg jó lett volna mindent kipróbálni, viszont semmiképp se akartam, hogy Suke minden pénzét rám pazarolja. Még szerencse, hogy én is hoztam magammal néhány ezer Yent.
Lassan, de biztosan végre megérkeztünk a vidámparkhoz, vagy legalábbis már nem voltunk tőle olyan messze, hiszen már látszódott mindenki kedvence: az óriáskerék. Nem tudom, hogy miért, de én mindig is romantikusnak tartottam az óriáskerekeket, hiszen kettesben, azzal a személlyel kerülhetsz a magasba, akit igazán szeretsz. Talán épp ezért használják inkább a szerelmespárok.
Nagy nehezen végre megérkeztünk, mivel kicsit begyorsítottunk, és alig néhány perc múlva már sorban szobroztunk, ahol látszólag rengetegen voltak.
- Kicsit várni kell, míg bejutunk.
Mondta szívem egyetlen szerelme. Látszott rajta, hogy elkeseredett a nagy sor láttán.
- Na, most miért vagy így elkeseredve. Úgyis bejutunk. Ha kell, én török magunknak utat!
Próbáltam Sukét vigasztalni.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Szer. Okt. 07, 2009 8:31 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Egy darabig elidőzött a tekintetem az előttem heverő lomokon, de aztán gyanúsan csendes lett minden. Nem mintha eddig akkora hangzavar lett volna, de valahogy most még az előbbinél is feszültebbnek hatott a légkör. Amint visszafordultam a bódé másik végéhez, ijedten konstatáltam Masaki hűlt helyét, és egy szinte halálra rémült eladót. Röpke másodperc alatt teljesen fonalat vesztettem és kezdtem el pásztázni a környéket. Épp idejében esett le a tantusz, mert már majdnem olyan messze járt, hogy szem elől lehessen téveszteni, de én azonnal megindultam utána, hogy ez végképp ne történhessen meg. Mit csinálnék ah eltűnik? Kereshetném egész álló nap és halálra aggódnám magam miatta. Bár az gyomorgörcs most is megvan, mert egyáltalán ötletem sem volt hogy miért viharzott el ilyen sebesen.
-Masaki! Mi történt? -kiabáltam utána, de mintha meg sem hallott volna. Én teljesen kétségbeesetten, egyre gyorsuló rohamtempóban, szinte már futottam utána, mire végre utolértem és megragadtam a karját. Ő hirtelen elrántotta a kezét, majd hátrapördült és rámkiabált. Ettől kicsit megrémültem, és összerezzentem, de aztán megláttam az előbbi hirtelen távozás okát, és egyből világos lett a viselkedése. Bár ez még mindig nem magyarázta meg azt hogy mi csalta elő ezeket a vörös könnyeket.
-Te jó ég, hiszen te sírsz. -emeltem az arca felé a kezem, de aztán félúton meggondoltam magam, és szomorúan lesütve a szemem visszahúztam magam elé. A saját könnyeimmel küszködve halásztam elő egy zsebkendőt a zsebemből és nyújtottam oda neki.
-Tessék. -álltam előtte a kezemben a zsebkendővel, de annyira le volt fagyva, hogy hirtelen nem is reagált rá.
*És ez mostmár biztos hogy az én hibám. Miattam borult ki megint így, mint általában mindig...* -fojtottam bele a bánatom abba, hogy saját, halványan csörgedező könnyeimet figyelmen kívül hagyva elkezdtem törölgetni Masaki szemét. Nem érdekelt, ha ellök magától, vagy megint rámordít, csak felemeltem a zsebkendőt, és szép lassan elkezdtem felitatni a bíborvörös patakocskát. Annyira jól esett megérinteni a bőrét. Éreztem, hogy kitörnek belőlem a legmélyebb gondolataim, de nem akartam gátat szabni nekik. El akartam mondani Masakinak mindent amit érzek.
-Nem kellett volna így viselkednem, ne haragudj. -kezdtem bele elcsukló hangon. -De annyi minden kezdett el kavarogni a fejemben, hogy képtelen voltam csak úgy kiűzni őket onnan. Folyton jönnek a kétségek, amiket a józan eszem próbál beleverni az elmémbe, de én nem engedem hogy bármi eltántorítson tőled. *Vajon mennyit kell még bizonyítanom magam előtt, hogy végre nyugtom lehessen?* -szaporázták meg az iramot a könnyeim.- És már én is sírok...na tessék. -hagytam félbe egy kicsit az előbbi ténykedésem, hogy a saját arcomról is megpróbáljam felitatni a könnyeket. -Folyton ez van. Magamban tartok mindent, és ezzel csak azt érem el, hogy magadat emészted, még akkor is, mikor semmi rosszat nem tettél. Nem csak neked kell megváltoznod. - néztem fel rá a könnyeimtől elhomályosult tekintettel. Annyira azt akartam, hogy végre normális élete legyen, és mégis, minden második percben remegve az idegtől, halálosan összezavarodva rója a köröket. És mindent miattam... Én ezt nem így képzeltem el... De nem engedhettem, hogy megint elborítson a depressziós hullám, mert akkor csak tovább rontanék a helyzeten. Szerettem volna helyrehozni, legalább csak egy kicsit,...

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Szer. Okt. 07, 2009 11:10 pm

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

A sittre vágott egoizmusomnak, már tényleg csak az kellett, hogy benyögjék pisis, kicsi csíra mintájára bömbölök a sarokba vonulva, miután lebaszott a tancsi, akár egy tányér egérszart. Ettől aztán olyan kurva gyorsan lett öngyilkos, ahogy az elő van írva. Fogta a kötelet és adjad neki! Én meg csak ablaktörlővel rokonságba keveredett budikefeként csavartam kifelé az utolsó elkúrt cseppig az összes szemfolyadékom. Basszus, olyan cinkes az egész mintha valami pestises biofegyver lennék és épp havi ürítést végeznék a készleten. Már mér is ne, hugyozás meg egyéb feltűnésre használhatatlan elemcsere helyett nekem látványosan kell világgá kürtölnöm, hogy mekkora selejtes, jelzés nélküli zsákutca vagyok az isten háta mögötti porfészekben, valahol a vörösvérsejtek és tőkés récék hápogása között megrekedne. Az egész körítést pedig olyan giccsesen tálaltam, hogy majd nem hirtelen halállal ordítottak kaszásért. Megint berosáltattam szerencsétlen balek felirattal díszített pukkanópetárdát. Legközelebb én balladai homályig lövöm magam valamilyen érzékközpont zárlatos köcsögséggel. Igaz, hogy sakkozhatnak a golyóim, azt se fogom levágni, de kurvára nem fogom menetrendszerűen agybajba kergetni az aktuális áldozati pöttyös birkámat. "Hogy korhadnának el a fogaim és varrná össze egy átokszóró nyanya a pofámat!" Kanalaztam el a felém lógatott mentőrongyot. Még mindig eget lyuggatna a vérnyomáson, ha valami pink, garantáltan szívinfarktus tüneteket gerjesztően rövid szerkós ápolópicsa ráfanyalodna, hogy lemérje. Tartottam is tovább a gyertyát tapétát alakítva, nehogy beugassak megint. Ennél jobban még Darth Vader sem rühellhette a szerkója polírozását! Viszont becumiztam a globális felmelegedést, mert hiába némasági fogadalmaztam elkezdett földet áztatni gyászhuszárkisasszony. A vörös mintákkal kicakkozott szart dugtam volna fel egy szerzetes seggébe, annyira erőlködtem mi a halált kezdjek a bőgőmasinával.
-Faszomat már...- tuszkoltam kényszerpihenőre a baszott szemétláda énemet és parkoltam le a kiborult bili előtt. Szuszogtam párat meghibásodott traktor funkcióban, kisebb szántó munkás régészeti ásatásos technikájával dobolva, aztán beöleltem a nyomoroncát. Hátha a jelenleg keletkezett káoszban is vág egy takarítást ez a mittom milyen gesztusos maszlag. Cseszettül lecsengett már a rá vagyok pipa rész, szóval a kerti törpe vízköpőjére se fogom hagyni, hogy itt fetrengjen egy sötét sarokban. Egyedül az elméleti nyekergés átbaszása volt szívás. Hiába turbóztam nem vágtam le, hogy működtem a retkes kéróban, amitől a magába fordulós barlanglakó beadta a kulcsot. Azért bepróbálkoztam a felesleges fecsegéssel.
-Minden oké, kagylóztad? Nincs semmi gáz. Átveszem a vackot és mászhatunk arra a magas szarra vagy ahova akarod...- sasoltam fullra reménytelen anyámasszony katonája megszemélyesítésben mit lök erre. Lökött egy nagyítóval lefülelhető bólintást, szóval távolabb vonszoltam magam, elvégre az orrában szobrozva kissé szopás lenne sztriptízes műsort rittyentenem. Megvakartam a krumpli méretű orromat a materializálódó színváltásomat takargatva és elkezdtem lecibálni a vízeséssel tarkított muslicavonzómat. Rohadtul kiesett a könyvtáramból retkes veszélyjelző fecnim, mivel kurvára elfelejtettem, hogy épp most fogom tálalás nélkül kivágni a kukkoló szemeit a kissé egyoldalú születés-szívásnapi meglepetésemmel. Helyette leadtam a forródrótot, hogy pásztázza a terepet mikor jönnek elvetemült nyanyák errefelé, mert nem akartam paprikás húsvéti kölnit kapni a pofámba. Már békésen rágcsáltam a honnan-jött-te-kis-köcsög lap pocséklót lefelé, amikor olyan szinten kezdték rám ragasztani píszjelbendörrenőrakéta gülüit, hogy kezdtem azt hinni kihajtott a beburkolt ehető ragasztó. Rá is zendítettem vészjeleket szállítani a világbéke követeihez.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Csüt. Okt. 08, 2009 4:11 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

Az ömlengésemre válaszként, egy tanácstalan sóhajjal egybekötött ölelést kaptam. Biztosan elege volt már ebből az egészből. Nem is csodálom. Az egyik percben hallgatok mint a sír, a másikban pedig beszélek minden fellengzős marhaságról ami a szívemet nyomja. Még saját magam sem tudok kiigazodni magamon, akkor tőle hogy várhatnám el... Az sem jó ha csendben vagyok, meg az sem hogyha kiöntöm az érzéseimet? Nem tehettem róla, de még mindig annyira ki voltam borulva, hogy hiába nyugtatgatott, képtelen voltam elhinni, hogy ezek után még van kedve akármit csinálni ebben a parkban. Lassan már ott tartottam, hogy nem érdekel az egész, és karonragadom, csak menjünk innen haza minél előbb. De annyira hiányzott ez az ölelés, hogy nem érdekelt milyen fejezd-már-be-a-hisztit indíttatásból kaptam. Azt hiszem el fog tartani még egy darabig, mire lenyugtatom magam.
*Sosem szoktam ennyire kiborulni...* -temettem az arcom pólójába.
És pont most kellett betelnie annak a képzeletbeli gond és búbánat gyűjtő pohárnak, hogy aztán színpadias keretek között, ilyen műsort kihozva belőlem csordulhasson túl.... Mostmár tényleg azt mondom, hogy egyáltalán nem így képzeltem új életem első születésnapját.... Emlékezetessé akartam tenni ezt a napot azzal akit szeretek, ehelyett inkább megkérdőjelezem az érzéseim, és folynak a könnyeim, mintha megnyitottak volna egy csapot, amit nem lehet elzárni. Lassan ott tartottam, hogy teljesen eláztatom Masaki pólóját, bár azt hiszem ennek már úgyis mindegy. De aztán nagy nehezen mégis muszáj volt megválnom tőle, mert a közben igencsak elpirult Masakinak meg kellett ejtenie egy pólócserét, hacsak nem akartunk egész nap itt szobrozni.
Nagy levegőket véve, a szememet törölgetve próbáltam befejezni a műsorozást végre, és nem mégjobban elrontani ezt a napot. A kiadott feladatnak eleget téve elkezdtem körbe-körbe nézegetni, de igazából a fa mellett ahol álltunk nem nagyon mászkáltak emberek, mert távol esett a tömeg közlekedésének fő útvonalától, és padok sem voltak erre. Itt csak az járkált, aki tényleg csak sétálgatni akart, vagy el akart vonulni egy kicsit. Ígyhát néhány másodpercen belül, miután meggyőződtem arról, hogy senki sem foglalkozik velünk, még az előbbi műsor ellenére sem, visszafordítottam a tekintetem Masaki felé. Éppen akkor próbálkozott megszabadulni a mostmár nem csak üdítő, hanem könny is áztatta pólójától. Akaratlanul is rajta felejtettem a tekintetem, pedig már számtalanszor láttam. Azonban most valami teljesen új dologgal találtam szemben magam, mikor végre lekerült róla a ruhadarab.
Hirtelen még levegőt venni is elfelejtettem mikor megláttam az új tetoválást a mellkasán.
-Hát e-ez? -emeltem fel félszegen a kezem, hogy megtapogassam, és jobban szemügyre vegyem. -Mikor? És mié... -kezdtem volna bele a kérdésekbe, de sokkal jobban lefoglalt, hogy jól szemügyre vegyem az új művet. Egy férfi és egy nő sziluettjét ábrázolta, pont a szíve felett. Gyönyörű volt....
Eltartott egy darabig mire leesett, de mikor eljutott az agyamig, hogy ez mit ábrázolhat, egy szempillantás alatt 180 fokos fordulatot vett az egész előbbi érzelmi világom.
-Masaki...én... -préseltem ki magamból levegőhöz jutva, aztán újra könnybe lábadt szemmel ugrottam a nyakába. De sikerült akkora lendületet szereznem, hogy a járdaszegély szélén álló Masaki elvesztette az egyensúlyát, és mindketten borultunk keresztül a sövényen, át a fűre.
Hirtelen akkora csend támadt, mint ami egy kisebbfajta tájfunt előzhet meg, de nem érdekelt, ha most kiabálni kezd velem. Most kaptam meg valaha élt életem legszebb ajándékát, és annyira boldog voltam, hogy el is felejtettem, miféle szörnyűségeken járt az agyam előbb. Hogy is kételkedhettem benne...
És mielőtt még bármit is szólhatott volna, vagy egy elegáns mozdulattal lelök magáról odahajoltam hozzá, és megcsókoltam.
-Annyira szeretlek. -mosolyodtam el az örömkönnyeimet törölgetve.
Túlságosan bele voltam merülve a boldogságomba ahhoz hogy elkezdjek izgulni azon, hogy magunkra vontuk-e a figyelmet ezzel az újabb magánakcióval. Bár tény hogy elég félreérthető látvány amint egy félmeztelen férfi és egy nő fetreng a bokrok között a fűben. Gondoljanak amit akarnak, mostmár egyáltalán nem érdekel. Bár azért az erkölcsrendészekért kiáltó öreg néniket szívesen kihagynám a történetből...remélem megússzuk néhány rosszalló morgással körített fejrázással.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Pént. Okt. 09, 2009 1:42 am

..--||Kirándulás Karakurába Mitsuval ♥||--..

Nem volt már más látni való a plázában, így elindultunk a vidámpark felé. Mitsu megkérdezte nagy kíváncsian, hogy hova is megyünk, és ez alkalommal meg is mondtam neki utunk célját. Kitörő örömmel fogadta az ötlete. Ezzel megint sikerült célba találnom abból a szempontból, hogy mit is szeret Mitsu. A vidámparkot igen. Én is oda voltam érte, a "régi" életemben is szerettem vidámparkba járni, és ez most is így volt. Elég messze volt a város központjától a vidámpark, így elég sokat kellett gyalogolni, de nem volt unalmas az út, hisz Mitsuval sosem az. Úgy gondoltam, hogy ha már egyszer eljutunk kettesben a parkba, akkor azt már használjuk ki rendesen, szúval minél több mindent ki kell majd próbálni. Pénz gondok nem voltak, volt nálam elég, legalább lesz mire költeni a kapitányi fizetést. Eddig se volt gondom a rendes tiszti fizetéssel, míg 3. tiszt voltam, most meg pláne nem volt. Szerelmem is kitörő boldogsággal fogadta a dolgot, szóval most már nem volt más dolgunk, mint odaérni, megvenni a jegyeket, és végre beszabadulni a park területére. Itt kezdődtek a problémák, mert mikor odaértünk szomorúan vettem tudomásul, hogy várni kell, mert igen hosszú volt a sor.
- Na, most miért vagy így elkeseredve. Úgyis bejutunk. Ha kell, én török magunknak utat! - vigasztalt Mitsu.
- Ááá, nem kell, ráérünk. Addig elütjük az időt a sorban. - mosolyogtam, majd közelebb húztam magamhoz Mitsut és megcsókoltam.
Csókolózás közben valóban gyorsabban haladt az idő, mire feleszméltem már majdnem mi következtünk a pénztárnál. Gyorsan előkotortam a belépőhöz szükséges pénzösszeget, és pár perc múlva meg is vettem kettőnknek a belépőket és befele sétáltunk a park belsejébe. Hát ha a plázában sok ember volt, akkor is valóságos tömeg. Viszont standból is jóval több volt, és persze skkal jobb dolgokat árultak itt, mint egy plázában. (legalábbis nekem)
Az első dolog, amit megláttam, az egy vattacukor stand volt. Kérdés nélkül húztam arrafelé Mitsut, bizts ő is szerette a vattacukrot, hisz ő mindent szeret.
- Milyen ízűt szeretnél? - kérdeztem szerelmemtől. Én valami lila színűt választottam, ami állítólag szilvás volt, na de majd most kiderül. A fizetés után aztán mindjárt jobban éreztem magam a vattacukrom és Mitsu társaságában.
- Mit próbáljunk ki először, kicsim? - kérdeztem páromtól, mert én tanácstalan voltam, annyi minden volt ott. Az óriáskereket mindenképp ki akartam próbálni, mert azt a szerelemes párok is szokták, meg amúgy is szerettem, na de aztán a többi jó dolgot is kötelező volt itt ma letesztelni, hisz a délután csak a mienk. Szóval igazából lényegtelen volt, hogy hova megyünk először, de hátha volt valami ötlete Mitsukonak.
- Vaaagy, célba szeretnél lőni? Esetleg dodzsemezni? Akárhova mehetünk, mienk a délután, szívem. - kérdeztem mosolyogva kedvesemtől.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Hétf. Okt. 12, 2009 3:17 am

..--||Kirándulás Karakurába Sukével ♥||--..

Miután már mindketten meguntuk a plázát, tovább indultunk a vidámparkba. Kezdtem kissé bezsongani, hiszen elég ritkán tudok eljárni ilyen helyekre, de ahogy láttam, Suke még jobban várta, mint az lehetséges. Néhány percnyi séta után végül megérkeztünk, talán ideje is volt. Bár párommal bármeddig, és bárhova képes vagyok elsétálni. Miután megérkeztünk, észre vettük hogy elég sokan állnak sorba. Amint ezt Suke meglátta, azonnal elkeseredett, de én megvigasztaltam, ami úgy látszott, hogy hatott is, hiszen megcsókolt. Míg eme műveletet végeztük, a sor is egyre haladt, mi meg csak álltunk, és csókolóztunk. Nem csodáltam volna, ha a mögöttünk lévők elénk másztak volna, vagy megkocogtatták volna a vállunkat, hogy "Hé, szeretnénk még ma bejutni!" Vagy hasonlók. Végül is sikerült megúsznunk a veszekedést a többi vidámparkozni akaróval. Gyorsan megvettük a jegyet, és már indultunk is be a sok hullámvasút és körhinta világába. Rengetegen voltak, és kicsit féltem is, hogy nem fogunk tudni néhány játékra felszállni csak azért, mert ilyen sokan vannak. Egy kevés séta után megjelentek a standok is, amik telis-tele voltak különböző "Nyerj egy macit a barátnődnek!" játékokkal, valamint volt még vattacukor árus is.
- Milyen ízűt szeretnél?
Kérdezte meg szívem szerelme, miután megérkeztünk a vattacukorgéphez. Igazából nem tudtam, hogy milyet válasszak, de azért ráböktem a rózsaszínre, abban reménykedve, hogy epres lesz. De majd kiderül, és legfeljebb az árushoz vágom...
- Mit próbáljunk ki először, kicsim?
Tette fel az újabb kérdést. Először nem tudtam, hogy melyiket próbáljuk ki előbb, hiszen mindegyiket jó lett volna kipróbálni, de végül is a dodzsem mellett döntöttem. Mindig is szerettem másokkal karambolozni. Igaz, volt már egy-két kellemetlen balesetem ezzel kapcsolatban, de hát kinek nem...
- Vaaagy, célba szeretnél lőni? Esetleg dodzsemezni? Akárhova mehetünk, mienk a délután, szívem.
Kezdte el a lehetőségek felsorolását, és pont benne volt az is, amit pont ki akartam próbálni. Elég rég ültem már dodgemen, de valószínűleg ez pont olyan, mint a biciklizés. Sose felejti el az ember. //User mégis megtette xD//
- Dodzsem!
Mondtam boldogan, majd megragadtam Suke kezét szabad kezemmel, és máris elkezdtem vonszolni az elektromos miniautók irányába. Miután megérkeztünk, mindketten választottunk egyet-egyet. Én egy szabad zöldes színűt választottam, amibe azonnal belehuppantam, és máris elindítottam, hogy tudjam zaklatni a többi embert.

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Kedd Okt. 13, 2009 7:11 am

ĐĐĐ SZÜLINAPI AJÁNDÉK! - Kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára ĐĐĐ

Nagyon kiakasztották a radarosrakétakilövő időzítőjét, mert olyan olimpiai világrekord hosszal szoliztatta a csipáit nyilakkal vezérelten a satnya bordáimon, hogy én kezdtem veszély vörös jelzéssel füstölögni. Kurvára rossz sarokra tévedt ha most kapta el egy hőhullámos párzási időszak. Én kivágom az országútra! Nekem ne búgjon itt, mint egy felfújt galamb! Attól meg csak még jobban tele lett a gatyám, hogy villámrepülésre készen gerjesztett tornádót. Kezdtek komoly kétségeim lenni nem vettem e be hallucinogén tablettát a reggeli zabával együtt. Kinézném valamelyik suttyó bűnöző seggarcból, hogy csatornapatkány képében bekommandóznak a köcsög pöttyökkel cicomázott bögrém zónájába és gagyi kifogással ököl általi fenyítés kíséretében célzásos agyhalált követve mesterien belepiszkálják azt a kis szutykot az fejbe baszósan ébresztő fekete trutymómba. Akkor viszont rohadtul nem sajgott volna így a farpofám! Úgy le lettem teperve, hogy tüdőm-lelkem összeesett a meglepetés mentesen bődületes csomag light leterhelésétől. Legszívesebben egész Apokalipszisra elegendő káromkodást elhintenék, mert a gallyakkal tarkított tehénkaja ültetvény extra bolhafasznyi skótkocka mintát rittyentett a hátamra. Akciós ajándék gyanánt pedig az összes létező szervem szorgos liftezésbe kezdett két emelet között és úgy beletérdeltek kicsi Masaki életébe, hogy egészen biztos nem lesz kedve virgonckodni minimum két tetves évig. A sérült vénasszony önbecsüléses lovagi maszlagomról nem is károgva egy kani betűt sem!
Mocskos városi szmoghoz így se tudtam elkatapultálni, mert le lettem smaccolva. Lassan már a gülüim is kopogtattak az asszony homlokán, hogy vánszorogjon fél centit arrébb, mielőtt királyi halállal fordulok be a föld alá, de annyira bőgött és vigyorgott, hogy azt se csekkolta le lassan hupilila színben díszeleg a lámpaburám. Szorgalmas morzejelekkel is villogtam, hátha fejbe csapja egy üllő, azonban annyira kaméleon váltogatta a hangulatskáláját, hogy tutira kérhettem egy gyerekmolesztáló, buzi papot.
-Ah...aaaaaah!- hörögtem a kaszájával vakuzó őrültre a búzaföldeken, majd jutottam azonnal marha méretes oxigén palackhoz, amitől minimum kisgömböc régi játszópajtásának testsúlyát koppintottam le. Terézanya útközben szirénázott ezerrel és belém erőszakított egy Rennie-t a bugyborékoló kölyökkel együtt. Ettől hamarosan vasvillával basztak újra a valóságba. Elhintettek kisebb kérdést, hogy százasra letesztelje fogyasztó által, nem csak zombiként jöttem agyvelőt tunkolni. A terepet ragadozóként neszelve kacsintott rám jó pár vadászpuska teljes gatyába hugyozást előidézve. Már miért is ne?! Most volt a körzetben retkes bottal tángáló szupernagyi gyűlés. Köbö akkora túlerővel tolongtak ezen a törpetalp gombányi lyukon, amennyien iszkolnak turmix 70000 hipeszerkentyűt venni, zölhajnalban a Praktikerből. Támadtak is figyelmeztető suhintás nélkül a járókereteikkel. Engem se kellett elzavarni Piroskát keresni a Száz holdas pagonyba! Kinyitottam a gigászi szitokszóró eszközömet és bepróbálkoztam le showderolni a nyanyát, hátha visszavonulást int a többi dzsungelharcosnak.
-Szégyelljék magukat!-
-Kussolsz ótvaros szatyor!-
-Mit mondott?!- ugatott be egy múlt évezredi kövület közvetlen a seggen mögött. Azt hittem helyből Himaláját gerjesztek a konditeremből szabadult izzadtságommal. Ennyivel nem érték be a beszaratást! Idegtépő hangon csattogtak a protkóikkal és úgy tepertek fejre a kézifegyvereikkel, hogy egy jedi sírva könyörgött volna még egy Csillagok háborúja epizódért. Végül totálisan bekerített a csorda, de mázlira egyikük sem repesztett sugárhajtású tolószékkel, úgyhogy megragadtam a nyúlcipőket és magam után lebegtetve biztosítatlankézigránátot szaggattam el az aszfaltot lehetőleg a mocskos trottyok által őrzött fittyfenén kívül. Még lópatkós lóhere szerencse, hogy a bevadult támadás után végig szorítottam az újonnan leaggatott anyagot. Bele is másztam, mielőtt újabb tüntetők szólnak le a hiányos divathóbortomból buzira asszociált idiótaság miatt. Mivel fülbasztató kuss volt benyögtem egy totálra értelmetlen kérdést.
-Lepattantak már a berosált különítményesek?-
-Azt hiszem.-
-Am ja! Mára hímeztettem népi gúnyában nyomuló muffokkal! Nem nagyon lehet rávágni, hogy dobozba bugyolált ajándékos modern kori agyrém lenne...- korpátlanítottam magam kínos precizitással. Rohadtul nem erősségem a hadoválás. Azt se vágtam, milyen tavirózsa békakuruttyolós nászéjszakájáról kéne pofáznom. Gyorsan kotortam is egy befejezést és átváltottam a barkács órás felvetésre. -...de értelmesebb ötlet nem pattant ki a mikróba gógyimból. Na hova? Mi a nyűgöt csináljunk?-

Tárgy: Re: Tsubakidai Vidámpark Kedd Okt. 13, 2009 10:09 am

[Szülinapi ajándék - kísérlet egy tömegmészárlásmentes vidámparki rémálomtúrára]

A drámát megint megkaptam az akciómra. Felettébb furcsálltam, hogy ennyire látványosan kellett levegő után kapkodni mikor lekászálódtam róla, hiszen figyeltem arra a földetérés után, hogy ne legyen semmim se rossz helyen. De tekintve hogy ilyen orvul letámadtam, nem szóltam semmit sem. Hamár miattam pólótlan háttal zúgott keresztül a bokron, nem állhatok neki még azért is lehordani amiért jólfejlett mimikával fejezi ki a nemtetszését. Be kell látnom meggondolatlan egy húzás volt ez részemről. Túlságosan magával ragadott a pillanat. Nem szoktam ennyire szélsőségesen viselkedni mint mostanában az igaz. Bár ha azt vesszük, az eddigi "kiegyensúlyozott" viselkedésem abból állt, hogy naphosszat üres tekintettel intéztem az élet apró-cseprő dolgait, vagy épp öltem le egy a közelemben portyázó hollowot. Rég nem volt semmi, aminek ennyire örültem volna, talán csak azon kívül mikor azon az estén először magához tért és biztos lehettem benne hogy nem fogom elveszíteni, mielőtt egyáltalán kiönthettem volna neki a szívemet. Szerettem volna emlékezni ezekre a pillanatokra, és mélyen elraktározni magamban, hogy akármikor csak úgy érzem szem elől tévesztettem a célom vissza tudjak rájuk gondolni, hogy aztán újult erővel vessem bele magam az életbe. Mostmár szinte biztos vagyok benne, hogy ez hiányzott évtizedekig az életemből...a támaszt nyújtó emlékek. Hiszen amik voltak, azok mind fájdalmat hoztak inkább enyhülés helyett ha felidéztem őket.
Levonva a végső következtetést, ezek a kitörések annak a jelei, hogy újra emberként élek, és érzek. Milyen furcsa, szinte már el is felejtettem hogy régen is ilyen voltam.
De még mielőtt mégjobban belemerülhettem volna a lelkivilágom elemzésébe, a rettegett erkölcshadtest megtalált minket, és erős nemtetszését kifejezve közeledett felénk. Masaki persze nem hagyhatta szó nélkül, ezért jobbnak láttuk inkább gyorsan elhagyni a süllyedő hajót, mielőtt túljutnak a szóbeli megrováson, és tettlegességhez folyamodnak. Mikor már végre látótávolságon kívül kerültek kicsit fellélegezhettünk, és Masaki is felöltözhetett. Amint a póló elfedte a tetoválást, amit egész eddig bámultam, kínos hirtelenséggel eszméltem fel a valóságra.
*Remélem nem követtek minket azok a nénik* -pillantgattam erősen a messzeségbe hunyorítva, miután válaszoltam a kérdésre.
Amikor viszont áttért a tetoválás apropójára, bevallom kicsit csalódtam. Azt hittem neki is annyit jelent ez mint nekem, de ha őszinte akkor számára nem különbözik sokban a többi rávarrt műalkotástól. Titkon azért reménykedtem benne, hogy mégha nem is mondja ki, miért is mondaná? elvégre Masakiról van szó...., azért neki is sokat jelent.
-Azt hiszem végre ideje lenne eljutnunk az óriáskerékre, ha már ennyire elterveztük... -mondtam még mindig kisit csalódottan, de mégsem voltam nagyon letörve, hiszen az a lényeg, hogy ez a gesztus számomra felbecsülhetetlen értékkel bír. Ezt nyomatékosítva még egy mosolyt is biggyesztettem a mondatom végére.
*Mostmár igazán meg kellene emberelned magad* -korholtam le inkább saját magam az egész mai napi viselkedésemért. Az egy dolog, hogy mostmár hasonlít egy emberéhez, de nem kellene ezeket a hangulatváltozásokat ennyire túlzásba vinnem. Szinte pillanatok alatt át is estem a ló túloldalára, és ismét problémás egyeddé váltam. Igazán nem akartam ezzel nehezíteni Masaki amúgy sem leányálomnak nevezhető életét.
Úgy döntöttem, szolídan mellette haladva, hogy megfogom a kezét. Szükségem volt a közelségére, de nem akartam megint úgy lerohanni mint az előbb. Csak szépen fokozatosan közeledtem hozzá, mígnem eljutottam odáig, hogy már az egész karunk összeért, és a fejemet a vállának döntöttem. Nem zavart a csend. Nem akartam semmilyen témát feszgetni, tanulva a korábban lejátszódó eseménysorokból, csak élvezni akartam végre egy kicsit rendesen Masaki társaságát. De aztán hamarosan ott is voltunk az általam már rég hőn áhított óriáskerék előtt.
-Nem hittem volna, hogy tényleg eljutunk idáig. -dörzsöltem meg elpirulva a tarkómat. -De nézzük a jó oldalát, így hogy már kezd sötétedni, csak még szebb az egész. -mosolyogtam rá megint.
Ha most nem csinálok semmi butaságot, akkor azt hiszem végre képes leszek rendesen lenyugodni, és normális emberhez méltón viselkedni. Eszem ágában sem volt egy újabb depresszióhullámot elindítani kettőnk között, de borzasztóan kíváncsi voltam arra, hogy igazából mi vezérelte mikor kitalálta hogy elmegy a tetoválószalonba. Lehet, sőt inkább teljesen biztos, hogy sokat várok el ezzel Masakitól, hogy beszéljen az érzéseiről, de annyira szeretném, ha legalább ilyenkor megnyílna előttem. Tudom hogy képes rá, hiszen néhányszor volt már alkalmam bepillantást nyerni a szörnyű sebek szabdalta lelkébe. De ez mind olyankor volt, amikor az egyikünk épp egy idegösszeomlás szélén táncolt. A mi kapcsolatunknak kétség nélkül ez lesz a legnehezebb része... meg kell tanulnom mikor mennyit kérdezhetek, és mi az amiről egyáltalán nem kellene faggatóznom, míg fel nem ajánlja hogy beszél róla. Istenem de hosszú út áll még előttünk addig míg minden falat lebontunk.
-Akkor nem jössz? -zökkentett vissza az újabb elmélkedésemből a már a fülke ajtajában ácsorgó Masaki hangja.
-De, de megyek, csak kicsit elgondolkodtam. -ráztam meg a fejem és léptem be mellette.
-Szerintem gyönyörű. -néztem kifelé ahogy elindultunk felfelé, aztán visszafordultam Masaki felé és elmosolyodtam.