Az óriás homokozó, avagy miből lesz az arrancar?

Sivatagi találkozás
"Megkísértelek"

Mikor megkért, hogy az „espadasan” megszólítást hagyjam el, onnantól kezdve el is hagytam. ~Közvetlen, ezt jó tudni, kár, hogy ameddig nem lesz elég nagy az erőkülönbségünk az én javamra, addig nem fogom tudni majd rávenni, hogy… vagy nem is kellene, minek kelljen? Hogyha közvetlenek maradunk, talán azt hiheti, hogy kedvelem, vagy megbízom benne, vagy valami ilyesmit… ~
Kicsit meglepett, hogy nincs egy fraccionja sem, hiszen egy ilyen közvetlen, erős arrancart talán bárki követne. ~Bár ezek pont negatívumként is szerepelhetnek… Nálam viszont nem.~ Az fraccionos dolgot nem kívántam feszegetni, hiszen amit megtudtam az már bőven elegendő volt, valamint lehet, hogy azzal túlzottan elterelődnénk, vagy kellemetlen pontra tapintanék.
Miközben a tűz egy másik részéhez értem ő békésen sütögette a szalonnáját, semmi sem utal arra, hogy ez csapda lenne. Viszont ettől függetlenül én csupán guggoltam, nem ültem le, egyelőre.
A szalonnát a tűztől egyáltalán nem féltve tartottam belé, igazából számomra is már más a tűz, mint azelőtt bármikor, mielőtt Räv, vagyis Thres fraccionja lettem volna.
A doboz sört is könnyen elkaptam, csupán egyszerűen ki kellett érte nyúlnom, ez talán annak is köszönhető, hogy Karasu eléggé pontosan dobott. ~Talán nem kis gyakorlata van ebben.~
- Egészségedre! – Én is kibontottam a sört, s belekortyoltam, aztán a homokba raktam nem messze tőlem. A sört nem igazán kedveltem sose, túl kesernyés, viszont nem is ellenkeztem sose, hiába szerettem inkább a száraz vagy félédes borokat. Bár borban is van keserű, nem savanyú, nem mindegy, hogy melyik, viszont egyszer volt szerencsém hozzá, hát a szemem is hétrét kerekedett tőle. Így öröm, hogy nem savanyú borral kínált, hanem sörrel, amit nem ittam ki egyből, meg van az a berögződésem, hogy mindent legfeljebb lassú kortyokkal fogyasztok.
A monológja érdekes, sőt akár igaz jövőbe látást is hordozhat magában. Viszont, hogyha tényleg így lenne, akkor babilón módszert kell alkalmazni. Egészen addig, ameddig egymást meg nem gyengítik, le nem verik, a háttérben, csendben védekezően megfigyelni, s mikor már végeztek lecsapni rájuk. Valamikor még történelemből tanultam arról az ókori városról, s mily meglepő, hogy ez mostanáig is megmaradt bennem, mint régi életem emlékfoszlányai kincseként.
- Őszintén? Hogy a tűztől nem kell félni! – Felálltam, s a szalonnámat kiemeltem a tűzből. A zsírja már lángolt, s veszettül folyt, egy keveset a bal kézfejemre, s széles vigyorral néztem, ahogy a hierromon ég. Aztán Karasura néztem, talán kicsit eszelősen a még mindig széles vigyoromtól. – Kenyeret is kaphatnék? Tudod Thres mellett valahogy minden félelmem eltűnt más tüzektől, így csupán az ővé az, mi rémisztő, félelemkeltő, lenyűgöző… – A vigyorom visszább húztam, így csupán a megszokott vagy őrületet, vagy barátságot sugárzó lett. – Szóval, amit mondtál, az érdekes. Igazad van, hogy a pletykák nélkül is tudható, hogy mindig van valaki, vagy valakik, akik a trónra pályáznak, s talán ez lesz a vesztünk. – Csak miután kaptam kenyeret, s arra rá csöpögtettem a szalonna zsírját, folytattam a gondolat menetemet. – Ellenben én egyetlen egy pletykát kívánok kiemelni a rengeteg közül. „Van egy arrancar, a nevét nem biztos, hogy jól értettem, de valami Walter C. Dornez azt tervezi, hogy Seth uralmát megdönti. Állítólag a teljes espadat is le akarja váltani, s ezt a fraccionok elcsábításával akarja megoldani. Ez hülyeségnek hangzik, tudom. Viszont állítólag olyan érveket tud felhozni, aminek senki se tud ellenállni.” – Ismételtem el ugyan azt a kis hazugságot, mint amit Gabrielának, Primera fraccionjának mondtam. – Mivel nincs fraccionod, ezért ez téged csupán annyiban érint, hogy ez a „Walter” a teljes espadat le akarja cserélni. Ehhez mi a véleményed? – Kérdeztem tőle, aztán a szalonna zsíros kenyérbe haraptam, míg a szalonnát tovább égettem. Valamint még mindig csupán guggoltam, mivel nem lehetek eléggé óvatos egy ilyen erős arrancarral szemben, talán még Thres társaságában sem ülnék le csak úgy…

~Egy Arrancar első lépései~

Alig egy nap telt el, mióta kijöttem a barlangból. A fejemen lévő seb ma már nem vérzik, és ez jólesik, de még mindig alig tudom elhinni a történteket. Próbálok továbblépni a dolgon, de nem megy igazán. Saya mindig itt volt velem és most eltűnt miattam. Igaz ezzel sokkal többet tettem érte, mint ha hagyom tovább szenvedni, de akkor sem tudom elhinni. Felfaltam a saját nővérem. Az elmúlt napokban igyekeztem lábra állni, tovább akartam lépni a dolgon, hiszen Saya nem azért akarta, hogy én éljek, hogy egész életemben sirassam az emlékét. Ma már sikerült kimerészkednem a barlangból, és meg sem álltam reggel óta. Magam mögött kell hagynom a múltamat, és tovább lépni a jövő reményében. Ez a mai nap az első lépés lesz.
Blanco Orcának néha saját személyiséget képzelek, hogy ne érezzem magam annyira egyedül, de nem helyettesíti a nővérkém, úgyhogy felhagytam a dologgal. Ma inkább sétabotként használom, s ennek meglepően jól szuperál. Próbálok anélkül sétálni, hogy rá támaszkodjak, de sajnos túl kényelmes felhasználni a sétához. Szerencsémre a barlangban találtam valami köpenyfélét. Nem sok, de arra elég, hogy elfedjem magam egy ideig. Plusz így kevésbé fázok, ami nem hátrány. A nővérkém emlékeiből kiderült számomra pár dolog, de eléggé homályos minden. Az egyetlen ami tiszta, hogy látott valami várost egyszer, ami felé most én is próbálok orientálódni. Jó lenne tudni, hogy egyáltalán jó irányba megyek-e.
Vajon mihez fogok kezdeni, mikor odaérek? Nehéz lesz barátkozni, főleg most, de azt hiszem minden alkalmat meg kell ragadnom. Saya öröksége bennem él tovább, ezt pedig csak akkor tudom továbbvinni, ha van kinek elmesélnem a történetet. Bár nem tudom biztos el akarom-e ezt mondani másoknak. Egyáltalán szabadna-e másokkal érintkeznem? Nem akarom őket bajba sodorni. A fenébe is bárki aki a közelembe jött, az megbánta.
- Á! Fáj a fejem! Buta vagy Adala! - Kiáltoztam idegességemben, és közben elterültem a homokban. Blanco Orcát magasan a szemem elé tartottam. - Te is fáradt vagy mi? - Persze nem vártam választ, elvégre ez csak egy kard...szerű..izé. Nem tudtam behatárolni a pisztoly és kard eme fura kombinációját, de veszélyesnek nézett ki, és gyönyörű volt akár akkoriban mikor még csak a lelkemben táncoltam vele. Szeretem ezt a fegyvert. Boldog időkre emlékeztet. Néha még most is magamhoz ölelem, annyira szeretem. Mint most is. Esténként sokat álmodok azokról az időkről, bár az első este rémálmok gyötörtek. Nehéz tovább haladni, főleg egyedül. Igaz a nővérkém mindig velem lesz, de már nem ugyanaz mint régen volt. Új kezdet ez a számomra. Sosem kellett még ennyire egyedül megállnom a lábamon. Bár... De mégis volt rá példa. Szép hosszú idő egész pontosan. Menni kellene tovább de nem akarok. Győzni fog a kényelmesség. De nem szabad lustulnom. Csak addig fekszek itt amíg ki nem megy a lábaimból a sajgó fájdalom, aztán tovább indulok. Igen biztosan így lesz.

Egy Arrancar első, nehéz lépése

El sem hiszem, már megint itt! Miért nyugtat meg engem ez a végeláthatatlan homoktenger, ahol nincs a holdfényén kívül más megvilágítás sem, s minden alacsonyabb rendű lidércforma menekül előlem, mert jól tudják. Ha egyszer elém tolják képüket nem marad belőlük más, csak Räv-eledel. Mad

Hihetetlenül elegem van abból, hogy semmit sem téve, itt lógják el mindennapjaikat, egymást felzabálva, mígnem egyik nem lesz olyan méltó, hogy kiemelkedjen a többi nyavalyás közül. Példát statuálhatnának eme példányok, így talán kevesebb lenne a használhatatlan arrancarok száma Las Nochesben. -_-’’
Felmordulok, ahogy a toronyra gondolok és ama szintre, ahol az általam kedvelt környezet szerint van berendezve minden, lávafolyás, hőség, a világon a legkellemesebb dolgok számomra, s mindazt ocsmány, zöld, ragadós anyaggá varázsolta az a két mihaszna gyík. De csak addig fognak ilyesmiket csinálni, míg fülön nem csípem őket! Akkor aztán fellógatom őket a Trónterem ajtajába, hagy élvezzék a nyomorult trónbitorló társaságát, sőt! Először megkínoznám őket, hogy tudják, milyen érzés volt, mikor ocsmányzöldragadóstrutyivá változtatták kedvelt helyemet, vagy amikor ostoba halálfajankók képének megidézésével szórakoztak, semmit sem felhozva mentségükre! >_>
Haragosan rúgok bele a homokba, annak a két tökkelütöttnek a fejét képzelve dühöm leadásának erejéig a porszemek helyébe. Ezután mélyet szippantok a levegőből, s lehunyt szemmel, homlokráncolva ismétlem meg az alábbi tettemet – mármint a levegőbe való szimatolást. ._. Néha előnyös, hogy fejlettebb a szaglásom, de néha ezzel sem megyek túl sokra. Kénytelen kelletlen igyekszem koncentrálni a környéken tornyosuló reiatsukra, ha már a természetes mód nem hozott tökéletes eredményeket, hogy valóban jól érzem e, amit érzek, s nem csak játszadozik velem a megérzésem. Bár rendkívül pikkelek erre a módszerre, sosem volt erősségem a lélekenergiák érzékelése. Hacsak nem tömegesen jelent meg az adott nyomorék létforma. >.> Persze nem az arrancarokról beszélek. Neutral

Abba az irányba fordulok, ahol az idegen jelenlétet érzem, mely kimagaslóbb azon lidércekénél, kik utamat állták eddig a sivatagban. Ez valami más, ez olyan… arrancar? De mit keresne a falon kívül? Biztos itt üti el a munkaidejét, kehh! Mihaszna naplopó! Na, most megvagy! Rosszkor voltál rossz helyen, engem pedig rosszkor fogtál ki, rossz kedvemben. ._.
- A magaddal való beszélgetés a tudathasadás egyik módja. ._.’’ Kehh… nem hiszem el, amikor idejöttem azt hittem, valami fránya semmirekellőt találok itt, erre meg csak egy dinkával hozott össze a sors. |-( – morgom orrom alatt, miközben a reishit, melyet talpam alá gyűjtöttem, hogy megállhassak a levegőben fölényeskedően, mikor megérkezem ide, most megszüntettem, s könnyedén landolok fölötte, pár lépésnyire fejétől. Hát ezért rohantam ide lóhalálában, kehh? Mad

- Mit keresel a falon kívül, mi a számod, ki az espadád? – veszem le hátamról Lucifert, s szegezem neki pengéje hegyét, pár milliméternyi távolságra tartva el csak homlokától. Összeszűkült tekintettel méregetem közben a lustálkodó fajtáját.
Nem elég, hogy furcsán viselkedik, vagyis nem mindennapos a fegyverünkkel való beszéd minálunk, az inkább az ostoba halálfajzatok reszortja. De a csont arról tanúskodik, hogy a mi fajtánk tagja. Így nincs más dolgom azon kívül, hogy visszautasítsam Las Nochesbe. Nem okos ezekben az időkben Hueco Mundo sivatagát járni, ráadásul nem egyedül, főleg ilyen előrelátástalanul, védtelenül.

Sivatagi találkozás
"Én meg hívom az Ghostbusterst"

Emelte a sört, majd inni kezdte, utána pedig lerakta a homokba, és folytatta a sütögetés, csepegtetést, harapást, ivást. Nem viszi túlzásba, ezt a napot már erre szánja, a pihenésre, nem mintha máskor csinálna bármit is, de ha nincs munka, akkor lefárasztani se tudja magát.
- A tűz a barátod, csak éppen ha részegen kekeckedsz vele, akkor hamar szarul jársz. Öregem, emlékszem, hogy részegen már járkáltam parázson, cipő nélkül, akkor még nem is volt baj, de másnap… hát marhára fájdalmas érzés volt, amikor leléptem az ágyról.- vigyorog az emléken, bár akkor leginkább bőgni lett volna kedve. De aki hülye, az szenvedjen, máskor legalább részegen se fog ilyet csinálni. Majd kitalál valami nagyobb marhaságot. Most viszont kenyeret ad, azt tényleg elfelejtett.- Meg egy faszt. Nincs semmi lenyűgöző a lángjaiban. Tapasztaltam is már, harcoltam is ellene, és nem volt valami erős. Csak olyan, mintha egy nagy gyújtó lenne, ennyi az egész.- oldalra fordul, és köp egyet, majd visszafordul Wolloh felé. Talán a kis mutatványa miatt kiderül, hogy nem szívleli Rävot, bár kölcsönös az érzés. S’ miközben sütőtársa beszél, addig eszi a kenyeret, és töpreng az elhangzottakon.
- Igen, mindig van egy hülye, aki azt hiszi, hogy jó a vezetőhelyre. Csak éppen az a baj, hogy mindig lesznek ilyenek. Az egyik jön, a másik megy, váltsák folyamatosan egymást. A véleményem pedig. Ezt a pletykát meg nem ismerem. De ha képes rá, hát hajrá. Nem lesz egy könnyű menet. Elsőnek le kell vernie Setheht, bár szerintem már ott vesztett. De tételezzük fel, hogy sikerült. Nem hiszem, hogy az espada várna, még felgyógyul, tehát következünk mi. Itt már esélye sincsen, a fraccionok nagyrészt hűségesek, gondolom legalábbis. Ez a pletyka alaptalan, egy arrancarnak nincs esélye, még a fraccionokkal se. Sajnálom azt a hülyét, aki ezt meg akarja csinálni.- vigyorogni kezd, mert tényleg elég szerencsétlen próbálkozás lesz ebből, már ha igaz. Jó kedvében majdnem enni is elfelejtett. De csak majdnem. Betolja a kenyeret, iszik rá, majd vidáman beszélni kezd.
- Bár már hidegen hagy az egész. Lesz ami lesz, vagy marad Seth, vagy megy. Marhára nem tud már érdekelni. Neki dolgozok, ennyi az egész.- bár fizetést még mindig nem kap, ezen lehet változtatni kéne.

~ Egy arrancar első, furcsa lépése. ~

Alig dőltem le, valaki megjelent a fejem felett. Pont a levegőben! A szemeim fennakadtak a látványtól, főleg ahogy lassan landolt a fejem felett, s a kardját is nekem szegezte. Nem is igazán értem, hogy miket kérdez tőlem. Fal? Espada? Miről beszél ez a lány? A penge a homlokom előtt állapodik meg, de én még mindig nem értek semmit. Mi a fene zajlik itt? Kezdek lassan kétségbeesni. Az első emberi alak aki feltűnik máris az életemre tör. Haragszik rám, de nem értem miért teszi, hiszen sosem ártottam neki. Orcát szorosan magamhoz ölelem, majd hirtelen belém hasít a felismerés. Hiszen a kardom nálam van, és sokkal nagyobb is vagyok mint ez a lány. Miért ne próbálhatnék meg kitörni ebből a helyzetből? Ha felkelnék könnyebben tudnék beszélni a dolgokról. Ideje lesz megmozdulnom, különben félő, hogy esélyem sem lesz felkelni és kimagyarázni magam. Blanco Orcát pont az arcom előtt lököm fel, így a pengéjének hegye ellöki annyira a másik kardot, hogy legyen egy lélegzetvételnyi időm felpattanni. Szembefordulok az ismeretlennel, és ösztönösen is két kézre fogom a fegyverem. Nem is igazán tudom, hogy miért, hiszen pont kimagyarázni akarom magam, nem harcolni. Talán a félelem teszi. Biztosan az.
- Ne haragudj az előbbiért... Izéé... Adala vagyok. És kikérem magamnak, hogy dinka vagyok. Nem tudom mi az az Espada, és nem értem milyen számról beszélsz. - Idióta. Ahelyett, hogy magyarázkodnék, meg megalázkodnék egyből lehurrogom. Milyen modor ez? Így tuti nem lesz a barátom. De talán tennem kéne még egy próbát. Egy utolsót. Mély levegő, és hajrá. - Ne haragudj, egy ideje eléggé ideges vagyok. De tényleg nincs ötletem, hogy milyen falról beszélsz. Ezt az Espada szót pedig nem is hallottam még. Hosszú ideje te vagy az első emberi alak akit látok. Egyáltalán az első élőlény, hosszú ideje. - A könnyeim hirtelen megállíthatatlanul a felszínre bukkannak. Nem szabad ezzel foglalkoznom. Muszály erősen tartanom a kardomat. De annyira félek. Miért kell az első lénynek akivel találkozok, rögtön kardot fogni rám? Letörlöm a könnyeim, és igyekszem visszatartani őket. Erősnek kell lennem. Talán csak félreértés az egész. Legalábbis remélem, hogy az. Pedig annyira helyes ez a kislány. Simán lehetnénk barátok, ha nem így és nem most találkozunk.
Várjunk csak! Ahol fal van, ott kell lennie valaminek ami a fal mögött van. Jobb esetben egy város. .
- Az a fal amit említettél. Egy várost takar? - Kérdezem erőtlenül. Na igen ha az ember nem alszik napok óta, annak megvan a hátránya. Próbálok Saya emlékeiben turkálni, bár igen homályosak. Látott egy várost, amit fal vett körül. Talán ez lesz az. Talán ott mások is vannak akik olyanok mint én. - Te is ilyen Espada vagy? - Ez alig szalad ki a számon, hirtelen odakapok. Nem kéne ennyi kérdést feltennem. Hagynom kéne beszélni. Gyerünk már! Nem szabad ennyire berezelnem. Elvégre a fegyverem velem van, és a puszta méretemből adódóan is képes lehetek győzni, ha ez a lány bajt jelent. Egyre erősebben szorongatom Orca markolatát, és az ujjam is lassan a ravaszra simul. Biztos ami tuti hót ziher. Az ajkamat is elkezdem harapdálni idegességemben. Remélem nem lesz baj az egészből.

Sivatagi találkozás
"Megkísértelek"

- Még sosem kekeckedtem részegen. – Feleltem kurtán az óvva intésére és egy talán rég múltbeli történetére.
Látszott az espadan, hogy nem kedveli sem, Räv-et, sem Thres-t. Előbbit jómagam sem, viszont az utóbbit talán, igen, bár talán inkább csak tiszteltem, és ezért kicsit bosszantott a reakciója, valamint azt a látszatot kell fenntartanom, hogy hűséges fraccionja vagyok Räv la Luznak, a Thres espadanak. Nem bukhatok le, ezért Threstől már sokszor látott megvető pillantást küldtem felé.
- Magadfajta, naplopó pondrók nem érdemlik meg, hogy a tüzének az erejét és szépségét megismerjék! – Teljesen komoly akartam lenni végig, de nem sikerült, még magam számára is röhejesnek hangzottak a szavak, így a végét félig elnevettem. – Valami ilyesmit kéne a fejedhez vágnom, hivatalosan, csak nem félig nevetve, de úgy látszik, hogy nem megy… – ~Hát mégis lebuktam... Erősebb Räv ellen érzett, a nők ellen érzett gyűlöletem, mint Thres iránti hűségem.~ Vigyorogtam kínosan.
Egyáltalán nem lepett meg, hogy nem ismerte a pletykát, mivel én találtam ki, s eddig csak kevesek hallhatták. Ameddig a véleményét kifejti a „pletykámról”, addig végre megkóstolom, hogy mennyire sikerült szétégetnem a szalonnámat, mivel ránézésre inkább égetettnek tűnt, sem sültnek. A kenyérbe kentem a zsírját, aztán beleharaptam. Ropogott, de szerencsére nem volt szén ízű. A sörbe újra belekortyoltam, mielőtt újra megszólaltam volna.
- Ezzel talán sokan vannak így, talán egy ismertebb arc mindenkinek szimpatikusabb lenne. Hogyha egy amúgy is közkedveltebb, közismertebb arrancar foglalná el a trónt. A legjobb talán egy olyan lenne, aki Aizen fényét, emlékét feledtetni tudná, bár nem hiszem, hogy ilyen arrancar létezne, bár kitudja… Tényleg, arra nem is gondoltál, Karasu, hogy esetleg te magad vedd át a helyét? Vagy, hogyha nem, akkor esetleg támogatnál-e egy új vezetőt? – Vigyorogtam rá, aztán gyorsan még hozzá fűztem. – Természetesen csak elméleti síkon kérdezem. – Úgy tűnt, hogy Karasu éppenséggel, nem túl hűséges Seth-hez, vagy legalább nem érdekelné, hogyha leváltanák, viszont attól még óvatosnak kell lennem, s finoman ki kell puhatolóznom, hogy lenne-e a csatlósom, alattvalóm, vagy ellenségként kell majd rá számítanom. ~Mekkora előny lenne mellettem, hogyha egy, sőt több espadat is sikerülne meggyőznöm, hogy segítsen. Természetesen nem feltétlenül kell úgy látnia a dolgot, hogy ő segít nekem, elég, hogyha fordítva látja, hogy én segítek neki, s a célegyenesben döbbentem rá, hogy mi is a pálya. ~ Vigyorom kissé szélesebbé, ravaszabbá vált a gondolat hatására, de talán még időben visszafogtam magam, valamint az amúgy is a majd mindig vigyorgó arcomon talán fel sem tűnt, remélhetően.

Egy Arrancar első, nehéz lépése

- Kehh, erre nem számítottam. Lehet még sem olyan ostoba, mint aminek látszik? – orrom alatt vonom le megállapításomat, miközben egy könnyed pörgetéssel a félretaszított Lucifert megfordítom, hogy aztán markolatrészének a végét egy könnyed lejtéssel beletámasszam a homokba magam mellett. Balomban szorongatom a penge részétől kicsit lejjebb, s közben fürkészem a mihaszna lustálkodót, ki megbánás helyett inkább szánalmas szövegelésbe kezd. Szem forgatva konstatálom össze – visszahangoztatott beszédét. Tévedtem, pont olyan ostoba, mint aminek látszik. |-(
- Nem tartozol nekem magyarázkodással, pondró. Nagy mázlid van, hogy velem és nem mással hozott össze a sors, mert már rég más részét képviselnéd, belülről. – fintorogva fordítom el fejemet a végelláthatatlan homokdűnék irányába, miközben nyersen közlöm vele a helyzetet, hogy a figyelmetlensége egyszer a halálát is okozhatja. A helyemben más nem hagyott volna elúszni egy ilyen finom falatot, már rég megette volna. Jobbik esetben én is így tettem volna, de nekem még az étvágyam is teljesen elment az érzelmi kitörését látva. Nem is minősülne ínyenc falatnak. Remeg, mint a nyárfalevél, könnyáztatta arca pedig szánalom érzetet kelt bennem, vagyis valami hasonlót. Érezhet ilyet egy arrancar? Kehh, biztos csak a sok idegeskedés teszi. Mad

- Az a fal nem egy várost takar, hanem Las Nochest, ostoba! A mi fajtánk otthona. – javítom ki tudatlanságát hallva. - Tényleg nem tudsz Las Nochesről, az espadakról, a lenyalt hajú által adott számokról? – végigmérem párszor, mintha csak azt vizsgálnám, hogy hazudik-e, miközben kis hitetlenséggel a hangomban felteszem neki a kérdést. Ritka mód mellőzve a gúnyos megjegyzést, amivel illethetném. Felkeltette érdeklődésemet tudatlansága, pedig az cseppet sem erény.
- Igen, Räv la Luz, a tres espada személyesen. Érezd magad megtisztelve. Neutral

– bökök szabad kezemmel az öltözékem által cseppet sem takargatott méretes hármas számra a hasam baloldalánál. Kérdései alátámasztják tudatlanságát, de ha miközénk való, akkor mit keres a falon kívül?
- Mióta járod a sivatagot? – kérdezem. A kezemben szorongatott lándzsát látszólag mindeközben leeresztve, pedig csak egy apró pörgetéssel magam elé vezetem, hogy a másik kezemmel ráfoghassak a markolatrész vége felé és egyik lábammal előre kilépve, törzsemmel oldalasan fordulva szegezem neki Lucifert. Éles pengéje megfénylik a Hold tündöklő fényében. - A fegyvert tartsd stabilabban a kezedben! Arrancarold meg magadat és végy egy kis bátorságot, ha már ilyen feltűnően egy támadáson töröd a fejedet, bolond! Legyél ezerszer gyöngébb az ellenfelednél, de megúszni kevesebb esélyed van így, ha az ellenséged észreveszi, hogy félsz tőle, mert akár szemhunyásnyi idő alatt végezni tud veled. Feltéve, ha nem akar játszadozni előtte veled! – kezdek el körözni körülötte, mint holmi nagymacska a sarokba szorított prédája körül. Olyan szembetűnő ideges rettegése, hogy nem bírtam szemet hunyni felette, nem csak az arrancarok ügyében tudatlan, de még a harcban sem éppen tapasztalt. Szánalmad pondró, mégis egy belső hang nem a likvidálására buzdít, hanem arra, hogy ismerjem meg jobban. Mi lehet ez, szimpátia? Olyan régen éreztem ezt is, netán az espadasággal jár az, hogy elfojtott érzelmeim törnek felszínre?

Sivatagi találkozás
"Én meg hívom az Ghostbusterst"

- Pedig a leggyakrabban részegen történnek meg a legérdekesebb, legégőbb, és legviccesebb dolgok. Tapasztalat…- még emberként csinált pár hülyeséget, persze arrancarként is, de emberi életében ezek fájdalmasabbak voltak. Nem volt egy plusz réteg, ami védte volna. Kivéve, ha a koszt nem számítja annak, bár az se sokat védett akkor, amikor tűzen járást gyakorolta, persze elég mennyiségű lőre bevitele után, mert ugye a dehidratálást kerülni kellett. Na szóval, simán átlépdelt a parázson, de olyan steptáncot még nem láthatott senki, szinte nem is volt a földön a talpa. Ez volt a nagy mutatvány, nem az, hogy valaki a vízen járt.
A pillantással nem foglalkozik, egy fracciónnak valami ilyesmit kell csinálnia, amikor a felettesét szidják, vagy valami. Ám a nevetést nem várta, ez már érdekesebb. Talán Wolloh nem is kedveli Rävot? Na, akkor már is szimpatikusabb alakká lépet elő, sőt, lehet még egy másik dobozzal is kapni fog a sörből, sőt, talán még egyszer el is hívja Vex a tornyába, mert a tornyára csak Theát akarja.
- Hát ja, valami ilyesmit kéne, de szerencse, hogy nem mondtál. Ha valaki hülyébbe botlottam volna, az még nekem is támadhatott volna. Aztán meg magyarázkodhattam volna, hogy miért is öltem meg, vagy vertem hülyére. Na, erre igyunk, meg együnk.- egy korty sör, egy nagy harapás a zsíros kenyérből, még egy korty, és két korttyal már el is fogyott a sör, a doboz pedig elszáll messzire, hogy majd pár év múlva megtalálják a maradékát.
Most megint sikerült Wollohnak meglepetést okoznia. Hogy vezér legyen? Karasu? Ennél nem túl sok nagyobb hülyeséget hallott. Nem az a vezető alkat, sőt, nem is akarna az lenni, túl sok felelősség, mindent elvárnának, és ha egyszer hibázik, már a vérét is akarnák venni. Hazudnia kéne a 100 homokbucka ásásról, meg az Aizen csomagról, ááá, nem lenne az jó. Inkább csak megvonja a vállát, és elmélkedősebb hangra vált.
- Nem arcra mérik a vezérséget, legalábbis felénk nem. Miért volt Aizen az? Erős volt, oké, kaptunk erőt is, de csak mert kellettünk a seregbe, és most itt van Seth, miért követjük? Mert erős, ennyi az oka. Kit követnénk akkor megint? Aki erős, nem olyat, aki csak kevéssel erősebb, hanem olyan valakit, aki rendesen odaver minket. És hogy támogatnék-e? Ki tudja? A jelenlegivel nincs gondom, nem baszogatt, nem szól bele a dolgaimba, jól elvagyok, ha elbukik, és jön egy másik, aki elég erős, akkor majd dolgozom annak, feltéve, ha még élek. Uralkodok jönnek és mennek, de az igazi győzelem nem más, mint az, ha életben vagy még mindig, akkor is, amikor egyik váltja a másikat. Én kb ehhez tartom magamat. Persze csak elméletben…- nem fél attól, hogy ez visszaüt rá, amíg nem árulja el Sethet és hűséges hozzá, addig nincs mitől félnie.

Sivatagi találkozás
"Megkísértelek"

~”Pedig a leggyakrabban részegen történnek meg a legérdekesebb, legégőbb, és legviccesebb dolgok. Tapasztalat…”~ Vízhangzott a fejemben Karasu megjegyzése, ami egy kisebb, de fog villogtató nevetést váltott ki belőlem, de nem azt a szokásos, vagyis tőlem szokásos gonosz, gúnyos nevetést, hanem inkább az együtt érzőbb, kedvesebb nevetést.
- Való igaz. Így hirtelen csupán egy lány szenvedő, élvezetes arca jut eszembe, vagyis inkább csak a mimikája rémlik… Igen, érdekes dolgok történhetnek részegen. – Húzódott arcomra egy széles mosoly zárásképpen, mielőtt túl sokat fecsegnék. Bár legjobb esetben csupán idiótának fog tartani, viszont legrosszabb esetben az identitásom leplezetlenné válik, s így kellemetlenebb kérdéseket kaphatok a fejemhez.
- Igyunk, együnk. – Helyeseltem neki. ~Talán az, hogy elnevettem magam, de megmentette a bőrömet, bár az is lehet, hogy csupán tisztában van a kötelező, úgymond protokollal, már hogyha az itteni elvárt szokásokat, viselkedésekre ez a szó ráhúzható.~ Újabbat haraptam az alaposan átsült szalonnába, a kenyérbe, végül egy korty sört ittam, s a tűz felé tartottam a szalonnát.
- Érdekes, érdekes, amit mondasz. Viszont a legerősebb hierro is áttörhető, ahogy a legerősebb kapu is betörhető, csupán a kifejtett erőhöz a megfelelő számú csapás kell. Millió közlidérc is képes espadát győzni. Remélem érted, hogy mire akarok utalni. Hogy az erő az nem minden, hogyha az erő mellé legalább annyi ész kerül, hogy legalább a közvetlenebb, erősebb beosztottjainál tiszteletet érjen el. Akkor az az uralkodó tovább maradhat életben, hiszen ameddig hűséges alattvalók szolgálják, akik nem a félelemtől, hanem a tisztelettől hűségesek, akkor azok kisebb arányban válnak árulóvá. Gondolom, te magad nem áldoznád életedet Sethért, hogy továbbra is ő maradjon az uralkodó. Természetesen csak elméleti szinten. – Mosolyogtam rá. – Hogyha mégis a trón felé vennéd az irányt, akkor szívesen segítené, ha másban nem, hogy meg se próbálnálak hátráltatni. – Tettem hozzá, s aztán egy újabbat kortyoltam a sörbe, ami lassacskán elvesztette hidegségét, s már csak alig maradt egy, legfeljebb kettő korty.
- Hogyha nem bántalak meg, akkor megkérdezhetem, hogy mi a bajod Thres-szel? Smile

– Kérdeztem nem sokkal később, de csak óvatosan, hiszen, lehet, hogy ez a kérdés kihozza a sodrából, valamint hogyha nem nézz idiótának, aki majd mindenen nevet, hanem sejti, hogy gyűlölöm Räv la Luz-t aki a thres espada, akkor lehet, hogy a válasza után visszakérdez. ~A kérdés az, hogy hazudjak-e, vagy próbáljam alkalmazni a „Mondj igazat, úgysem hiszik el.” elvet.~

Sivatagi találkozás
"Én meg hívom az Ghostbusterst"

~ Szenvedő? Hát nem vagyok buzavirág, tehát azt nem tudom megmondani, hogy jó pasi, vagy nem Wolloh, így passz, hogy mennyire szenvedés vele kefélni.- Karasu véleménye szerint, ezért kell sötétben csinálni, ott mindenki Isten gyermeke, persze csak is nővel, vagy nőkkel.
- Miért? Akkora van, vagy mi?- kérdezte azzal a tipikus kaján férfi vigyorral az ajkán. Téma, ami csak a férfiaknál jön elé, akkor is ha elfogyasztottak némi alkoholt, és hát egy kis sütögetés közben kopik az ital, így jön a téma.
- Jól mondod, igyunk, hogy legyen húgyunk, és együnk, hogy legyen szarunk.- most, hogy bölcsességét elmondta, meghúzza a sörét, majd harap a kajájából, és belekezd egy újabb szelet kenyér el zsírosításába. S’ még várj, hogy a csap megnyíljon, addig hallgatja Wolloh szavait.
- Elméleti szinten igazad van, csak éppen nem hiszem, hogy így működnénk. A félelem majdnem nagyobb úr, mint a hűség. Játssz el a gondolattal. Van egy családod, akikért mindent odaadnál, persze, hogy képes vagy bármire, hogy nekik jó legyen, mert félsz, hogy bajuk eshet. Lehet a számok nyernének, de azt se tudjuk, tudják, mennyire erős is Seth. Az is lehet, hogy ismer pár kis trükköt, amivel hamar elsöpörné azt a sereget, amit ellene vonultatnak, és még azt se hagyjuk ki, hogy biztosan vannak olyanok, akik vele lesznek. Elég pár erős szövetséges, és a kis lázadásnak annyi, na meg nem hiszem, hogy hülye is lenne, meg van a magához való esze. És ki tudja? Lehet eldobnám az életem, lehet nem. De persze mindezz csak elmélet, biztosan nem lesz lázadás. - hallatszódhat a hangján, hogy ironizál, biztosra veszi, hogy szerveződik már a kis mozgalom.- Lehet igazad van, de sose vonzott a trón. Túl kényelmetlennek látszik, jobban szeretem, ha egy puha fotel, vagy egy párnás szék van a seggem alatt, nem egy kemény márványlap, vagy legyen akármiből az a szar.- lehúzza a maradék sört, és ismét eldobja a dobozt, és egy újabbat vesz elő.
- Nem nagy történet, de ha érdekel elmondom. Még kiscsikó korunkban közös volt az espadánk, fracción társak voltunk, de már akkor is kijött rajta ez az ellenszenv. Nem tudott kiszakadni Tiu seggéből, ez idegesített. Nem fogta fel, hogy össze kell dolgoznunk, mindig csak egy dolgot szajkózott, és most, hogy már espada lett, még most is kb csak Tuit isteníti. Nem való vezetőnek, nem jobban, mint Én. Felelőtlen, ostoba, gyerekes, röviden ez a gondom Räval. Bár azért, hogy pont egy fracciónjának mondom ezt el… nem mint ha félnék tőled, vagy tőle. Harcoltam már ellene, és nem volt valami nagy kihívás.- megvonta a vállát, majd ismét inni kezdett.

Sivatagi találkozás
Megkísértettelek, most távozom

Kissé váratlanul ért a kérdése, így fejemet megvakartám, hátha valami eszembe jut még arról az esetről, de nem igazán, bár…
- Hogy miért? Nos, lehet, hogy keverem egy másik nővel, – ahogy a „nő” szót mondta egyértelmű megvetést sugárzott a hangja, – de, hogyha nem, akkor valószínű azért, mert több sebből vérzett, s éppen a gigáját készültem a nyakcsigolyáin keresztül napvilág elé tárni. – Egyértelmű élvezetet mutatott a hangja. – Hogyha viszont nem ezért szenvedett, akkor se élte túl a találkozást velem, arra azért emlékszem. – Életemben nem öltem meg sok nőt, talán egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyit. Viszont az életemből alig van pár emlék, miről tudom, hogy tényleg az enyém, így ebben se lehetek teljesen biztos, csupán abban, hogy mióta hollow lettem olyan gyorsan és olyan nagyra szaporodott ezeknek a száma, hogy már képtelenség számomra számon tartanom.
Miközben hallgattam a szavait kikortyoltam a sör maradékát is a dobozból. ~Való igaz, Seth erejéről semmit sem tudok, bár elképzelése mindenkinek lehet.~ Egyet haraptam a szalonnából, s így egy harmadát el is tüntettem. ~Talán tud másról is, aki a trónra készül törni, vagy csak, mint espadanak van elég bele látása dolgokba, hogy ilyesmiket sejtsen? Akár meg is várhatnám, hogy más söpörje el Sethet előlem… ~
- Hogyha te lennél a király, akkor a trónod is olyan lenne, amilyennek te akarod. – Jegyeztem meg, mint egy mellékes dolgot, félig tele szájjal.
Kíváncsian figyeltem, miközben a Räv-vel szemben támasztott ellenszenvéről, és véleményéről beszélt. Akár igaza is lehet, de az is lehet, hogy csupán fraccion korában volt teljesen ilyen, de ami igaz, hogy meggondolatlannak látszik, meg hirtelen haragú, de mégis csak ő Thres espada.
- Csak nem át akarsz csábítani a te tornyodba? Hogy hagyjam ott Threst és legyek Karasu fraccionja? – Vigyorogtam rá, nem gondoltam komolyan, de érdekel a válasza, a reakciója, hogy ehhez mit szól. ~Hogyha olyat mond, akkor az talán még kedvező is lehet számomra, hogyha másra nem, akkor egy kisebb belső viszályra, amit én csak hátradőlve néznék végig élvezettel. Kivéve, hogyha Räv ragaszkodik a segítségnyújtásomhoz… Ezt jól meg kell gondolnom majd.~ Ez a gondolat kissé elkedvtelenített, de ez meg sem látszódott rajtam, legfeljebb csak abban, hogy a vigyorom, ami a kérdés alatt ült ki az arcomra mosollyá enyhült vissza. Akár mit is válaszolt is, én ennyit mondtam neki rá: - Thres fraccionja vagyok és leszek. Smile

- Remélem nem haragszol meg Karasu. – Mondtam, miközben felálltam. – Nekem lassan vissza kellene mennem a hármas toronyba. A végén megint előttem fogja lengetni a lándzsáját és kiabálni fog, egy ilyen kellemes beszélgetés után ezekhez nincs kedvem. Hastala Vista! – Hajoltam meg felé, s emeltem meg kalapom, aztán indultam visszafelé az espadam tornyába. ~Karasunál legfeljebb egy pártatlanságot lehetnék képes elérni, remélem, az új vezető nem fogja jobban kivívni a pártolását, ahhoz túl szimpatikus, hogy ellene is küzdenem kelljen.~

Spoiler:

Sivatagi találkozás
Megmenekültél a GhostBusterektől Very Happy

Nem nagyon izgatta Karasut az, ahogy Wolloh a nő szót kiejtette. Néha Vex is úgy gondolja, hogy a sör nem alkohol, a nő nem ember, a medve pedig nem játék. De csak néha, mert azért akad olyan valaki, akiért odáig van, meg vissza, tehát előtte nem is mond ilyeneket. Persze elég esélyes, hogy azt a személyt, meg pont nem érdekli az, hogyan is beszélnek róla. De azért nem próbálja ki, nem akar semmi gondot ebből.
- Nem mondom, nem a legszebb halál, de hát ízlések és pofonok. Bár kíváncsi lennék arra, miért is csináltad.- na meg arra is, hogy mennyiszer verhette el Wollohot az anyja, amiért ilyet csinált egy nővel. Valami nagyon nem lehet rendben ennek az arrancarnak a fejével, nagyon nem.
- Fő az, hogy a memóriád akkor még mindig jó.- harapás, és ivás, majd sütögetés tovább. Jó kis elfoglaltság ez, lehet még be is szerez egy tavat, bele halakat, és pecázhat is. Csak a víz, és a hallak beszerzése az némileg gondot fog jelenteni. Itt nem igen találhat, max ha nagyon leásna, akkor esetleg olajt találhat, de még az se biztos, így lehet ezt a megoldást elveti.
- Igazából, nem nagyon hiszek ebben a király dologban. Hogy egy valaki döntsön mindenről, de nem is lázadozok ellene, mert értelmetlen. Majd kiforrja magát az egész, és lesz, ami lesz.- minek akarna tenni bármit is? Szereti az életét, és hát, ha fellázadna Seth ellen, akkor igen nagy esélyt is lát arra, hogy az életének vége lesz, és még a kis istennőjét se látta ruha nélkül, márpedig az igen csak érdekli. Addig nem csinál semmi hülyeséget, még ez nem fog megtörténni, majd utána… utána ráér gondolkodni, hogy lázadjon, vagy se.
Na, ha most lett volna valami a szájában, akkor azt félrenyeli. Hiába nem kedveli Rävot, egy espadától se csábítana át senkit, nem a stílusa. Még szerencse, hogy Wolloh se akarja ezt, de azért Karasu tisztázza a dolgot.
- Dehogy akarlak, mit érnék el vele? Nem sokat, ha valaki alám akarna tartozni, hát az úgy is megkeres, és nem nekem kell keresni őket. Meg hát, ha nincs senkim, akkor felelősség sincs, az meg már egy nagyon jó pont, naaaaaaagyon jó pont.- félt a felelőségtől, mint macska a víztől. A háta közepére se kívánta az egészet, jó neki így, hogy csak teszi a dolgát, mint egy egyszerű katona.
- Hát, ja, kinézem belőle, hogy ezt csinálja.- mondta vigyorogva, emlékszik még arra, amikor a végső csata elkezdődött, akkor is rátámadt Räv, persze egy ütés, és hamar elhallgatott, de akkor is, túl lobbanékony. - Astalra Vissza.- biccentett elköszönésként. Ő még marad egy darabig, van söre, kenyere, ellesz.

Spoiler:

[ Új élet kezdete ]
Diego & Luzbel

Még mindig nagy megrázkódtatásként ér amikor reggelenként felkelek, kinyitom a szemem és nem látok semmit csak sötétséget. Nem tudtam feldolgozni a tényt, hogy soha többé nem láthatok semmit sem. Se a végtelen sivatagot, se az új vezetőt... semmit... még azt se tudom én hogyan nézek ki... szerencsére azért még tájolódni tudok a többi érzékszervem kiélesedésének köszönhetően.
Kitapogattam a napszemüveget, ami mögé az elfehéredett szemeimet rejtettem a közönség elől majd a cigarettámat is előkotortam, illetve a gyújtómat is. Kiküzdöttem egy szálat a dobozból a számba helyeztem és egy szakszerű mozdulattal meggyújtottam. Nagyot szívtam majd egy kicsit benntartottam és kifújtam. Emlékek százai ostromolták az elmémet... mindegy Seireitei ostromáról. Az omladozó épületek, halálsikolyok... az éget hús szaga... rettentő dolog így visszagondolni rá. Ráadásul még az akkor vezetőnk, Aizen is elbukott. Nem gondoltam volna... vagyis ez hazugság mert legbelül, mélyen tudtam, hogy van rá esély, hogy elbukik és akkor nekünk befellegzett... Ráadásul még a szemem világát is elvesztettem. Nagy árat fizettem azért a küzdelemért Mitsukoval... de szerencsére... vagy legalábbis a legjobb értesüléseim szerint nem halt meg, életben van és ennek örültem. Tudom.. hülyén hangzik, hogy örülök annak, hogy az ellenségem életben van... vagyis nem is ellenség... már nem tekintek úgy rájuk... Ők is ugyan olyan érző lények mint mi vagy az emberek... csak minket úgy „nevelt” Aizen, hogy a shinigamikat és minden mást utálni kell, hogy a harc legyen az első, ne legyen semmi más az életünkben csak a harc és a kezünkhöz tapadt vér...
Eleinte én is csőlátású buta egyén voltam... aztán kezdett kitisztulni a fejem. Már nem a harc és a gyilkolás volt az első a listámon hanem az életem, hogy minden rendben legyen körülöttem, illetve mások élete. Mondhatni teljesen elhatárolódtam a hollowk, arrancarok megszokott viselkedésétől. Aztán jött ez az ostrom... nem tudtam ellene mit csinálni. Tudtam, hogy ha ellenkezek Aizen vagy valamelyik hű kutyulija megöl... én pedig élni akartam... most már örültem volna ha megöl valaki... látás nélkül nem olyan csudás az élet... de bármennyire is kegyetlen eme életforma nem fogok olyan szinten elgyengülni, hogy öngyilkosságot kövessek el... azokat, akik ilyesmihez folyamodnak megvetem...
Miután valaki felkapart a csatamezőről és visszahoztak még nem tudtam, hogy vak vagyok, hiszen körülbelül egy hónapig eszméletlenül feküdtem. Aztán elérkezett az ébredés napja. Eleinte azt hittem, hogy be van kötve a szemem, de végül rá kellett jönnöm, hogy semmi ilyesmi, megvakultam. Egyből magamba roskadtam... lemondtam az espada címemről, inkább döntöttem úgy, hogy védem a tornyokat... azt is a saját módszeremmel...
Mostanában már nagyon kevés emberrel tartottam a kapcsolatot... nem nagyon mozdultam ki a szobámból... nem keveredtem összetűzésekbe... Ha ki is mozdultam csak a sivatagba mentem vagy a helyi csehóba inni. Ott meg nem nagyon mertek belém kötni mert általában csak a kisebb lélekenergiával rendelkező egyének jelenetek meg. Azok pedig tudták, hogy annak idején én voltam a hatodik legerősebb... Mára is egy ivászatot terveztem amit majd egy sivatagi séta követne ezért megkerestem a hamutálat és elnyomtam a már elég csúnyán elégett cigarettát. Kitakartam a lábaimat és kimásztam az ágyamból. Mivel már elég régóta éltem ebben a kis zugban tudtam, hogy mi merre hány lépés, nem volt nehéz elszlalomozni a szekrényemig. Ott pedig nem kellett külön ruhadarabokat keresnem, ugyanis mindent kidobattam az egyik arancarral. Így már nem kell azért aggódnom, hogy nem passzolnak majd egymáshoz a ruhadarabok.
Miután felöltöztem és megtaláltam a fegyveremet az oldalamra kötöttem és elindultam kifelé. Szerencsére olyan szinten sikerült kiélesítenem az érzékeimet, hogy úgy tudtam közlekedni mint egy denevér. A lépéseim zaja kirajzolta a tudatomban, hogy mi merre hány lépés. De még mindig nem tudtam hozzászokni. Furcsa volt, hogy nem látok semmit csak feltételezni tudom, hogy az amiről a hang visszaverődött tényleg ott van e vagy sem...
Ismét elmélkedésbe kezdtem ezért nem figyeltem a hanghullámokra... ezért történhetett meg velem az, hogy legurultam a lépcsőn... mondanom se kell mekkora szerencse, hogy van hierrom... nélküle biztos csúnya sérüléseket szenvedtem volna... Feltápászkodtam és haladtam tovább. Néha hallottam egy két köszö9ntést.. a hang irányba intettem, de nem álltam le beszélgetni... most sokkalta több kedvem volt egy kancsó sakehez mint bármelyik hülye fajtársamhoz....
A nagy ricsaj arról árulkodott, hogy megérkeztem. Kis mosolyra húzódott a szám... azonban ekkora hangzavarban már kicsit nehézkes volt a közlekedésem... szerencsére volt egy kedves arrancar, aki valószínűleg be akart nyalni nekem és azért jött oda hozzám, de legalább segített eltalálni a pulthoz ahol egy kancsó saket rendeltem. Amint megkaptam ki is fizettem majd a pult szélére totyogtam ahonnan remélhetőleg senki nem szúr ki. Szépen lassan kezdtem el szürcsölgetni a mostanában éltető nedűnek minősülő folyadékot. Valahogy nem tudnám elképzelni a napjaimat nélküle... teljesen hozzászokott már a szervezetem. Már csak nagy mennyiségtől tudok berúgni.... emlékszem amikor még mindenek az elején elkezdtem eme káros szenvedélyt... hűű... talpra nem tudtam állni... vakon részegnek lenni a legrosszabb dolog a világon...
Szomorúan szembesültem azzal a ténnyel, hogy elfogyott a sakem, de már nem volt kedvem inni... ráadásul a fejem is kezdett fájni a fejem a nagy ricsajtól ezért úgy döntöttem, hogy elhagyom eme társaságot és meglátogatom a végtelen sivatagot... már három napja nem voltam kint... célirányosan indultam meg a kijárat felé. Hallottam, hogy az a balga arrancar ordibál utánam, aki besegített.. nem érdekelt. Intettem neki, hogy hagyjon békén... nem érdekel.... Ahogy kiléptem a szabadba felélénkültem a friss levegőtől. Csak haladtam előre és nem foglalkoztam semmivel... nem egyszer kóboroltam el órákra... mindig visszataláltam... vagy kijött utánam az a seggnyaló... nem volt nehéz engem megtalálni. Nem fogtam vissza sose a lélekenergiámat. Nem tartottam szükségesnek. Nem vagyok olyan erős, hogy mások életét kioltsa... mondjuk nem tudom mi történik körülöttem mert nem látom csak hallom, tapintom és kiszagolom.... még szerencse, hogy senki se szokott beszarni...
Már körülbelül egy órája sétálgathattam amikor egy ismerős lélekenergiát éreztem meg. Eleinte nem értettem, hogy miért lehet olyan ismerős aztán valami csoda folytán közelebb kerültem hozzá. Éreztem, hogy nem olyan alacsony... ~tudom mááár...~
- Nocsak... micsoda meglepetés... mit keres errefelé ilyenkor egy a tíz legerősebbik közül? - teszem fel a kérdést majd remélhetőleg szembekerülök vele....
- Luzbel... 106. privaron .- mutatkoztam be majd előkotortam egy koporsószöget és rágyújtottam... reménykedtem benne, hogy nem fújtam az arcába a füstöt... mert hát na... az mindenféle körülmények közt parasztság...

A múlt és a jelen

Az ujjaim egy kígyó gyorsaságával kulcsolódtak az apró hollow-gekkó törzse köré, aki a csali miatt leadta a védelmét, és elkövette azt a halálos hibát, hogy közel jött egy arrancarhoz. Ahogyan a másik hat társa, ő is kígyóeledelként végzi majd, így remélhetőleg az újonnan szerzett kígyóim is reiatsuhoz jutnak, és veszem valami komoly hasznukat a különleges mérgüknek.
Nem könnyű a kívánt kígyót beszerezni, úgyhogy óvatosan kell kiválasztani az ételt. Legutóbb elküldtem az egyik Sanadorost gyíkot szerezni, vagy Christianot, vagy Luist, már nem emlékszem, de az idióta túl erős gyíkot hozott vissza, és az felzabálta a kígyót. Hiába, ha szeretsz egy állatot, mindenéről neked kell gondoskodnod, ahogy akkor is, ha hasznot akarsz húzni belőle. Jánosz se véletlenül nőtt ekkorára, lassan már egy osztag kellene a legyőzésére. Nemsokára talán maszkja is nő, akkora reiatsuja lesz.
Elindultam, vissza Las Nochesbe, amitől elég messzire eltávolodtam, a közelében sajnos túl sok táplálékhoz jutnak a kisebb hollowok, és elég nagyra nőnek, veszélyesek a kígyóimra. Furcsamód egyikből sem lesz soha arrancar, pedig ha lehet hinni Aizennek, egy állati lélek Soul Societyben egészen a kapitányságig vitte. Ki tudja, talán Jánosz lesz az első állati Espada.
A gondolataimból egy elég magas, de ismeretlen reiatsu szakít ki a közelben. Egyértelműen arrancar, talán Espada szintű, de nem tartozik egyik Espadához sem, az ő reiatsujukat felismerem. Az első gondolatom, hogy esetleg egy megerősödött Espada jelölt, vagy újonnan kinevezett Espada lehet, utána viszont meg is pillantom azt az alakot, akihez tartozik, és azonnal eszembe jut, kicsoda a férfi: még nagyon régen az én pozíciómban volt. Mással nem is társalognék, de úgy döntök, rá szakítok időt.
– Engem gondolom, már ismersz, vagy legalábbis hallottál rólam, úgyhogy felesleges bemutatkoznom. Én is hallottam már rólad, előző hatos, legalábbis a nevedre emlékszem- viszonylag gyorsan megállapítom, hogy a férfi teljesen vak, és bár ezzel együtt is lehet tájékozódni, valószínű nagyon megnehezíti az életét. Talán ennek köszönhető a bukása is, bár azt nem tudom, minek köszönheti a vakságát- egyfelől, ott volt a téli háborúban, másfelől pedig elég tömény italszagot áraszt magából.
- Az alkoholnak, vagy a dohánynak köszönheted a vakságod? Csak szakmai kíváncsiság- néha én is iszok, de a dohányt utálom, annyira hatékonyan tönkreteszi a testet, hogy egyszer talán fegyverként is alkalmazni fogom. Persze, a cero valamivel hatékonyabb, de éppen ilyen biztosan öl a cigaretta is.
Persze, az arrancarok szervezetében nem hiszem, hogy az emberi önmérgező szerek képesek maradandó károkat okozni, főleg nem ennyire súlyosakat, úgyhogy valószínűbbnek tartom, hogy sérülés okozta a vakságát. A kérdésem persze, kicsit sértő, offenzív volt, ezzel tudattam, hogy nem szeretem, ha a közelemben dohányoznak. Éppen hogy nem fújta a képembe.
Kíváncsi vagyok erre az arrancarra, a reiatsuja nem elég magas hozzá, hogy veszélyt jelenthessen rám, de hasznos szövetséges lehet. Persze, előbb meg akarom ismerni, nem hozok elhamarkodott döntéseket. Bármi okozta a vakságát, biztosan helyre tudom állítani a látását, de ezt csak akkor ajánlom fel neki, ha hasznosnak tűnik számomra. Nem fogok egy potenciális ellenséget teremteni.

= FREEDOM! Avagy… bolyongás a homokozóban. [Yozora és Hera ismerkedik.]=

Zúg, morog, csikar… gurul, esik, koppan, törik. Maga sem tudta, hogyan volt képes meghallani az összetörő üveg zaját.
Feje már rég párnáján fúrt lyukat s próbálta legalább tompítani szobája falait lassan szétverő hangzavart, a basszus már rég az agyát baszta lassacskán már pépes masszává. Takaróját már régen lerúgta magáról, s egy oldalpillantással konstatálta, hajnali fél öt körül járhat az idő. Ugyan azt mondta, nem zavarja a hangos zene, ez kissé túlzás. Első dolga lesz kikövetelni a hangszigetelést. Nyűgösen mocorogva átkozta korai ébredését, s belebújva egy sortba s hozzá illő felsőbe edzőcipőt kötött s egyszerűen kiugrott szobája ablakán. Emberként ebbe belehalt volna, de mint tudjuk, őlánysága rég nem tartozik ama falnivalóan esendő fogások közé.
Még ma sem volt képes megszokni a sonído tökéletességét, kecsességét mely arra emlékeztette, ahogyan a hattyúk táncolnak. Nyakát ropogtatva indult el valami olyan után kutatva, amit megölhet. Többnyire nem úgy ébredt fel, hogy gyilkolni akarjon, de ez a nap más. Ma el sem aludt… S mivel aprókáposztának sem menne el jelenlegi erőszintjével, kénytelen ott keresni megnyugvást, ahol ő tombolhat. S mi lenne erre megfelelőbb, mint a sivatag? Persze, persze… Menosok erdeje, de unalmas mindig repülő, sült galambot lakmározni. Ma kivételesen ő akarta megtalálni, ő akart keresni ellenfelet.
Tekintete szüntelen kutatta hazug világának minden egyes zegzugát s érzékeit kiterjesztve próbálta megtalálni azt az energiát, ami megmozgat benne valamit. Széttépni, szaggatni, marcangolni… Belemarni, markolni, hasítani. Minden egyes porcikáját apróbbnál apróbb darabokra tépni üvöltés közben, s hallgatni hogyan tör fel torkából bugyogva vére s fullad bele saját fröcskölő, éltető vörös levébe. Tekintete különös fénnyel izzott, szinte már világított- elvesztve szokásos szelíd, hűvös fényét. Most rózsaszínen lángolt, ajkait indulatosan harapta be s fordította tekintetét a felé az alak felé, aki közeledett. Nem is gondolt rá, talán ő lehet a célpont, a vad, amit űzni kívánnak. Ajkait halk, vidám kacaj hagyta el- nagyot nyújtózva várta, hogyan ér elé az arrancar. S magát átadva reggeli morcos kedvének, nem is volt nehéz belelendülni a kibontakozó harcba. Szinte félrészegen táncolta körbe ellenfelét, mozgásának kecsessége oly magával ragadó volt, ellenfele tekintetét lekötötte: nem is harc volt ez, inkább egy tánc, melyben szinte felkérik. Ellenállni sem tudott: s a nő élvezete akkor hágott tetőfokára, mikor tű éles karmai áthatoltak a férfi mellkasán, kiszakítva belső szervei egy részét. Élvezettel marcangolta áldozatát, nem kívánt egy apró darabot sem hagyni belőle.
- Pokol összes bugyra kínozza meg azt a retkes, tetves hangszórót.- morogta, miközben ellenfele élettelen fejét taposta újra és újra egészen addig, míg a csont hangos ropogásokkal meg nem adta magát, s szilánkosra nem tört. Testének jelentős részét vér borította, s talán annyira belefeledkezett volna kivételes, végre élvezetes lecsillapodásába, nem figyelt a közeledő csapatra?
- Mit keres egy vaizard itt? - tekintett az előtte álló férfira, majd felegyenesedett a hulla mellől, s nadrágjába törölte véres kezét.

Hosszúhajak összecsomózása (Hera és Yozora)

18+

A bolond apám most büszke lenne rám, ha tudná, hogy még mindig szoktam meditálni. Nem azok szerint az ostoba, kötött szabályok szerint, hanem a magam módján, de mégiscsak meditálok, beszélgetek a zanpakutommal. Mostanában szívesebben szakítok rá időt, mert elégedettebb velem, mint régen volt. Azt mondta, hogy örül, mert végre megtanultam irányítani a környezetemet, először azóta, hogy velem van. Igazság szerint mindig tudtam irányítani a környezetem.
- Brün, hogy haladtok?- felállok a székről, és vetek egy pillantást Brünhildére és Yamatára, akik éppen a tegnap fogott shinigamit vallatták. Valószínűleg már mindent elmondott, és azt is szívesen elmondaná, hogy mikor sétál a szerelme egyedül egy sötét helyen, ha ez segítene rajta. De nem hagyom, hogy ilyen könnyen vége legyen, egyrészt talán mégis van valami titka, másrészt pedig szeretném, hogy a gyerekek formába lendüljenek. Yamata sajnos nem lesz soha túl jó vallató, mert nem hajlandó beszélni, rossz néven vette, hogy levágtam a jobb kezét, amivel a kardját forgatta régen, Brünhildében viszont rengeteg potenciál lenne. Ha tanulna egy kis türelmet, egy órája még tökéletesen életképes, éppen csak sérült volt a shinigami, mostanra viszont már annyira le lett rokkantva, hogy nem húzza tovább pár óránál.
- Azt mondja, amit már mondogatott egy ideje. A kilencesekhez tartozik, sima járőrmunkát végzett, amikor elkaptad, meg hogy nem ismeri a leveleid egyik címzettjét sem. Val’szeg ennyit tud- felciccentettem kétszer, miközben megráztam a fejem, és a kezem a lány meztelen vállára tettem. A balt, ami azé a shinigami fiúé volt, aki nagyjából olyan idős lehetett, mint az ő szeretett Zach-je. Mégis összerezdül, ahogy végigsimítok rajta. Nem is baj, hogy kényelmetlenül érzi magát, lassan elindulok lefelé a karján, azután átnyúlok a szintén fedetlen lapockára, és végigsimítok a hasán is. Megállok a köldöke felett.
- Túlzottan kapkodsz, kedvesem. Türelmesnek kell lenni, ki kell élvezni minden pillanatot, óvatosnak, gyengédnek kell lenni, pontról pontra kell felfedezni az alany testét. És a lelkét is. Mindig legyél türelmes! Rengeteg időnk van- összerándul, ahogy egy kicsit belecsípek, de azután elengedem, és elindulok a felállított asztalra kikötözött fogoly felé. Yamatát csak egy pillantásra méltatom, kifejezéstelen arccal áll az asztal mellett, a kezében tartott sainak csak a hegye véres. Nem tudom, hogy azért, mert más eszközt használt, ő türelmesebb volt, vagy csak simán nem érdekelte ez az áldozat. Annyira nem is érdekel, tudom jól, hogy ő az olyan áldozatokat szereti igazán, akik még tudnak harcolni. Igaz, ez is egy harc, minél több információt kell kiszedni egy törékeny elméből, és azok az információk gyakran nem akarnak jönni.
- Mi a neved? Melyik osztaghoz tartozol? Mit csináltál Kyotoban? Ismered Urufu Yashuhiro-t? Ismersz egy tizenéves, ezüsthajú fiút a harmadik osztagból? Mikor végeztél az Akadémián? Mi a neved? …- megragadtam a húszas évei közepén járó, barna hajú férfi állkapcsát, és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen. Rögtön láttam, hogy már teljesen összeroppant, minden megmaradt izma megfeszült, ahogy belefúrtam a tekintetem az egyetlen megmaradt szemébe. Egyáltalán nem hasonlított már arra a shinigamira, akit tegnap idehoztam, Brünhilde egy kicsit túl gyors munkát végzett. Egy pillanatra eszembe jut, hogy megbüntetem érte, de azután legyintek csak rá. Nem hibáztatom a gyermeki lelkesedéséért. Egy lökéssel felborítom az asztalt, újra víszintbe helyezve a shinigamit, azután meghúzom a láncot, hogy pont fölé kerüljön a fémhordó, benne a felforralt vízzel. Az egyik kardommal szúrok rá egy kis lyukat, hogy éppen csak cseperegjen a hasára. Kíváncsi vagyok, hogy él-e még, amikor kiürül a hordó, de ha nem is, megérte az a víz a gyönyörű, magas sikolyért. Néhány másodperc múlva egy kicsit arrébb rúgom az asztalt, hogy lejjebb csorogjon a víz, azután egy elégedett mosollyal kisétálok az ajtón.
A Muro hollowjai, és az a néhány arrancarja, akik éppen ezen a bázison vannak, szemmel láthatóan örülnek, ahogy kivonulok, nyomomban a két gyerekkel, akik mellé rövidesen felzárkózik a másik négy is. Nem értem, hogy olyan lények, akik az éjszakában élnek, egymást eszik, hogyan ijedhetnek meg ennyire egy szinte már lányos sikítástól, ami a vasajtó mögül szűrődik ki. Gyorsan visszaküldöm Zach-et, hogy zárja be azért, és mondja meg, ha bárki bemegy, a helyére kerül a játékszerünknek. Nem igazán érdekel, hogy amikor visszajövök, halott lesz-e, vagy kell még egy hordó, de nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy bárki elronthatja a szórakozásom. Azt még Vextől sem tűröm el.
Nem igazán tudom, mi célból indultam el sétálni a sivatagba. A hollowok annyira soha nem érdekeltek, gyorsan meghalnak, nem szenvednek annyira érdekesen, és bonyolult a lekötözésük is. Talán megint megnézem, hogy Zack és Brünhilde hogyan harcolnak egymással, és elszórakozom rajta, hogy a srác mennyire nem veszi észre, hogy miért esnek le mindig a lány ruhái. Pedig nem emlékszem, hogy néhány ujján kívül mást is levágtam volna, de lehet, hogy más már megtette. Vagy csak szimplán felteszek kérdéseket Carinának, miközben a hüvelykujjammal néhányszor megsimítom az arcát, pont úgy, mint aznap, amikor elveszítette a szemét. Imádom azt a leírhatatlan félelmet, ami a tekintetében csillog.
Hirtelen kapom fel a kezem, és parancsolok megálljt, ahogy nézem a két arrancar csatájának végét. Úgy tűnik, a nő jóval erősebb lehetett, ha ennyire simán kitaposta a lelket a vesztesből. Vonzó a hevessége, de ő is ugyanolyannak tűnik, mint Brünhilde: türelmetlennek. Ha az ellenfél veszített, és már nincs esélye, nem szabad kapkodni, ki kell élvezni a győzelmet.
- Túlzottan kapkodsz. Először a csuklóját kellett volna széttaposnod. Azután az alkarját, a könyökét, a felkarját, mindkét oldalon. Aztán a lábát. És utána rengeteg időd lett volna még játszadozni vele- soha nem voltam oda a türelmetlen nőkért, és úgy vettem észre, a kuncsaftjaim sem. Ha kifizeted egy ló hatodának az árát, nem három percet akarsz kapni érte.
- Leginkább szórakozást, szép hölgy. A shinigamik unalmasak, itt sokkal érdekesebb személyiségek vesznek körül. Úgy látom, ma is összeakadtam eggyel. Kit tisztelhetek önben?- jelzem egy néma pillantással Zachnek, hogy kicsit vigye távolabb a kölyköket, ő pedig egy rúgás formájában adja elő a félszemmel bambuló Carinának az üzenetem. Nem zavar, ha hallótávolságon belül vannak, az zavar, ha én hallom a szuszogásukat. - Én Yozora vagyok Takasasából, a Muro alparancsnoka és Karasu Vex jobb keze.