Hihetné a laikus, az Omnitsukidou főkapitányának nincs is más dolga, mint egyfolytában papírokat töltögetni, viszont ez nem egy olyan dolog, amit bárki másra rá mernék bízni anélkül, hogy tudnám, hogy tökéletes munkát végezne. Rigolyáim egyike, nem tehetek róla, ám az nem állapot, hogy napokkal a beadási határidő után derüljön ki, hogy ezzel meg azzal az irattal még mindig van valami baki. Gondterhelten felsóhajtok, kicsit úgy érzem magam, mint aki éveket öregedett az elmúlt hónapok alatt. Legalább a családi fészekben látszólag nincs gond. Látszólag. Még mindig aggódok Miyoko miatt, ráadásul Chie megszületése mellett ügyelnem kell arra is, hogy arányosan osztódjon meg a figyelmem két lányom között. Nem csoda talán, hogy még fizikailag is sikerült kicsit elhagynom magam, még mindig érzek egy gusztustalan zsírpárnát a derekamon. T-T
Hogy kicsit kinyújtóztassam elmacskásodott végtagjaim, felállok az asztaltól, s az irodát kezdem el széltében-hosszában járni, miközben a kezemben tartott jelentést bújom. Homlokom összeráncolom az olvasottak alapján, már azt is furcsállom, hogy nem személyesen, hanem ilyen formában kapom meg ezeket az információkat az Akadémiáról. Pedig megvannak a kapcsolataim, hiszen látszólag már Kai is megtalálta a maga helyét ott. Valahogy illik hozzá, hogy tanítson. A diákok persze nem is tudják, mekkora mázlisták, hogy tőle tanulhatnak.
Az ajtó csendes nyílására odakapom fejem, s kicsit elhűlve, némiképp döbbenten meredek a hajlongó shinigamira. Tulajdonképpen nem is a hajlongása, mely kiváltja belőlem ezt a reakciót – bár nem szeretem ezt a gesztust, valahogy megalázónak tartom - , sokkal inkább a... nos, nem tehetek róla, nem láttam még sötét bőrű embert. ^^” Egy pillanatra még székem támlájában is meg kell, hogy kapaszkodjak, ám saját illetlenségem észlelve, gyorsan úgy teszek, mint aki csupán a kezében tartott iratokat szeretné visszatenni az asztalra.
- Kérem, álljon fel. – utasítom őt, s ha az abbahagyja a hajlongást, én visszaülök székemre. Szokatlan számomra, hogy ilyen shinigamit lássak, igaz, még jól emlékszem Okira, akinek kék színű bőre volt. Persze sosem kérdeztem meg tőle, hogy mi ennek az oka, részben azért, mert tiszteletlenség volna tőlem, másrészt pedig, mert nem is igazán érdekelt. Tulajdonképpen önmagamon kívül soha semmi sem érdekelt. Csupán ezt jól titkoltam, amikor éppen akartam. Talán még most is megtartottam valamennyit ebből az arroganciából. Mégis, valahogy más személy lettem.
- Üdvözlöm az osztagban, tiszt. Verashu Suwun vagyok, a kapitánya, valamint az Omnitsukidou főparancsnoka. – már-már reflexszerűen mutatkozom be a formalitásoknak megfelelően. Már hadnagyként is annyiszor csináltam ezt, mármint az újoncok eligazítását, hogy kezd kicsit unalmassá válni, de egyszerűen nem tudom, mivel tudnám feldobni a szokásos süteménykínálgatáson kívül.
Jobban végigmérve a tisztet meg kell, hogy állapítanom, hogy hiába az elsőre kicsit sokkoló külső, tulajdonképpen gyönyörű. Persze női szemmel nézve értve. Hajának színe erősen kontrasztolja bőrét, de valahogyan jól áll neki. Megvan a maga egzotikus bája. Bizonyára ékes tagja lesz a Nőegyletnek, ha sikerül meghívnom rá.
- Foglaljon csak helyet. Frissen végzett az Akadémián? Kérem, bemutatkozna ismét? – megpróbálom előkutatni az asztal egyik mappájából az adatait, hiszen mindig frissen kell, hogy értesítsenek arról, ha új tiszt érkezik az osztagba. Mivel elsőként nem értettem a nevét, megkértem rá, másodjára is mutatkozzon be, s ezek alapján veszem elő az akadémiai eredményeit és egyéb adatait tartalmazó kartont. Hát persze, japán neve miatt nem is sejthettem volna, hogy más rasszhoz tartozó tisztet üdvözölhetek az osztagomban. Meg aztán, az Omnitsukidouban senkit sem szabad, hogy érdekeljen a másik bőrszíne. Csupán az, milyen jól tudsz harcolni.

Nem tehetek róla, egy pillanatra tényleg átvette az uralmat felettem a döbbenet. Nem volt alkalmam még fekete bőrű... akárkivel is találkozni, igaz, Masayoshi-sannak is egészen barnás a bőre, főleg az enyémhez képest. Kár, hogy minden nem ázsiainak olyan nagy az orra, nem is igazán értem, miért. Sokkal szebbek lennének kisebb orral.
Se nem a hölgy orrának, sem pedig bőrszínének bámulása nem tartozik azonban feladatkörömbe, így aztán elhessegetek minden zavaró gondolatot fejemből, amiket feleslegesnek tartok. A feladatom az, hogy felvilágosítsam a tisztet minden kötelességéről, és mindazokról, amiket tudnia kell, ha az osztagomban szeretne szolgálni. Már-már monotonná válik, amikor egy-egy újoncot kell bevezetnem az Omnitsukidou rejtelmeibe, kifejezetten unom ezt csinálni, de úgy érzem, a legjobb lesz, ha tőlem tudnak meg minden információt. Így pedig én is képet kaphatok arról, milyen emberek, pontosabban shinigamik azok, akik az osztagomban szolgálnak.
- Nahát, a kidoukhoz is ért? És valóban! - követem szemmel mondandója mellett az iratot, amit róla kaptam, és az akadémiai eredményeit tartalmazza. Elég ritka az osztagban sajnos, ha valaki ért a démonmágiához, pedig egy nagyon hasznos tudomány. Önmagába véve lehet, megbízhatatlan, de ha megfelelően kombinálod és vegyíted tudásoddal, kellemetlen meglepetéseket okozhatsz ellenfelednek. Nem beszélve a shunko művészetéről, amit sikerült elsajátítanom, és egyáltalán nem igaz, hogy könnyedén ment. Persze vannak, akik főleg kidoukkal harcolnak, én azonban hiányosságnak tartom, ha valaki csupán egyetlen művészetre koncentrálja harctéri tudását.
Nem okoz számomra meglepetést, hogy a hölgy ilyen gyorsan darál el minden lényeges tudnivalót, sőt, tulajdonképpen ez a megszokott az idekerülőktől. Zanpakutoját érdekesnek találom, hiszen sohasem találkoztam személyesen növény alapú lélekölővel. Igaz, méreggel volt már szerencsém, tulajdonképpen pedig Kagami, a saját zanpakutom is ezzel az alappal működik.
- Nem kételkedem mindezek után abban, hogy az osztagban hasznát vesszük, Airawa-san. ^^ - billentem kicsit oldalra fejem kellemes mosolyom közepette. Ugyan általában fesztelenül viselkedem és sokat mosolygom, azt hiszem, a komolyságom mindezek ellenére is megmarad.
- Most, hogy az Omnitsukidouban szolgál, szeretném, ha meghallgatna néhány információt tőlem. Mindezek kiadatása szigorúan tilos, amennyiben megszegi, a következmények nem maradnak el. ^.^ - visszahelyezem a papírokat az asztalra, nincs többé szükségem rájuk. Az asztalon lévő süteményes doboz fedelét leszedem, és megkínálom vele Hirot, mielőtt a lényeget elmondanám.
- Bizonyára tisztában van vele, hogy mi felelünk Seireitei rendjéért. A mi feladatunk a rendbontók és árulók elfogása, esetenként kivégzése is. Ez nem csak nagy felelősséggel, hanem diszkrécióval is jár. - kezdek bele a mondandómba. Igyekszem rövidre fogni, azonban alapos is szeretnék lenni ugyanakkor.
- Az osztagban öt alakulat működik, parancsnokuk az osztag öt legrangosabb tisztje. Önt a második szakaszba, a járőralakulatba osztom Sakai Kotomi parancsnok és fukutaichou alá. Feladata az ellenséges személyek megfigyelése, szökevények megkeresése. Mindezekről részletesebben Sakai-san felvilágosítja Önt. Tudnia kell azonban a harmadik szakasz feladatáról. Az Internálási egység felel Soul Society börtönének, a Féregbolynak őrzéséről. Ide olyan shinigamik kerülnek, akiket a 46-ok tanácsa veszélyesnek nyilvánít. A Féregboly létezése hadititoknak minősül, nem beszélhet róla senkinek. - az első, és legfontosabb titok tulajdonképpen ez lenne, ha pedig valóban kitudódna valami miatt létezése, nem állnék jót magamért. Nem kell, hogy bárki más is tudjon a Boly létezéséről.

Airawa Hiro érkezése

A süteménnyel való kínálás már-már hagyománynak számít a 2. osztag berkeiben. Végül is, itt mindenki szereti a süteményeket. Főleg én, ami azt illeti, de ennyi mozgással úgy sem hízok meg. ^^" Meg elődöm, Naraku-taichou is. Sosem felejtem el, amikor képes volt összeveszni Watanabe-taichouval arról, hogy a tiramisu vagy a macskanyelv a jobb. Hát persze, hogy a tiramisu, ez olyan egyértelmű.
Furcsa számomra, hogy semmilyen kérdést nem kapok. Általában ritkán adódik lehetősége egy tisztnek többé-kevésbé bátran kérdeznie, legfeljebb egy-egy gyakorlaton engedem, hogy visszakérdezzenek, csak hogy pontosabban elsajátíthassanak egy-egy mozdulatot, erre azonban ritkán adok lehetőséget, többek között azért is, mert ezen edzések levezénylését hadnagyomra, Kotomira hárítom. Na persze, azokon a gyakorlatokon kívül, amikor kulcsfontosságú, hogy én magam is ott legyek. Az osztagnak viszont csak néhány tisztje az, akit mélyebben beavatok nem csak az Onmitsukidou, de Soul Society titkaiba is, már legalábbis akkor, amikor ez tényleg lényeges. Nem félek attól, hogy a tudatlanság egyszer bárki kárára eshet, hiszen mindig közlöm mindenkivel azt, amit tudnia kell. Pont ennyit, se többet, se kevesebbet. Így teszem azt most is az újoncunkkal, viselkedéséből ítélve pedig gyanítom, nem lesz vele gondom. Pont úgy viselkedik, ahogyan egy képzett, évtizedek óta itt szolgáló katona. Bár ettől kicsit merevvé is válik, azt hiszem. Talán majd az onsenünkben képes lesz fellazulni. ^.^
- Még egy pillanatra feltartanám Önt, Airawa-san. ^.^ - előredőlök kicsit székemen, két kezem pedig összekulcsolom állam alatt, mielőtt az asztalra könyökölnék. Elég fárasztó ilyen sokat itt ülni, ami azt illeti. Talán ha sietek, hamarabb kimehetek a friss levegőre Macskával.
- A többi szakaszról és feladataikról még nem beszéltem. - folytatom a számomra már monoton mondókát. Annak ellenére is belevágok, hogy szándékosan hagyok homályos foltokat a részletekben.
- Az Internálási Egység parancsnoka Fon Seiran, harmadik tiszt. A negyedik szakasz, a Névtelen egység, parancsnoka a mindenkori negyedik tiszt. Az ötödik szakasz a Híradó egység, parancsnoka Chikanatsu Kira, ötödik tiszt. Ők Soul Society hírvivői, ők felelnek a legfontosabb hírek és parancsok elszállításáért. - nem fejtem ki ezúttal bővebben ezeket a feladatokat, inkább csak gyorsan közlöm, amire szüksége van. Talán feltűnik neki, hogy a negyedik egységről gyakorlatilag semmit sem mondtam, ami hasznos lenne, még csak azt sem, mi a feladatuk, s név szerint sem neveztem meg Takashi-sant, az alakulat vezetőjét. Ezúttal viszont nem fogok engedélyt adni a kérdezésre.
- Osztagunk edzőtermét szabadidejében is bátran látogassa. Egy csapóajtó alatt megtalálja kedvelt szórakozó helyünket. Az onsenünk létezése ugyanolyan hadititoknak minősül külsősök számára, mint a Féregboly. ^.^ - szándékosan a végére tartogattam, mert egyszerűen így szórakoztató. Kíváncsi vagyok Airawa-san arcán az esetleges döbbenetre, vagy mosolyra, amit ennek hallatán láttathat, bár talán az se lenne szokatlan, ha csak apatetikusan biccentene egyet.
- Szobájában megtalálja egyenruháját, ennek viselése kötelező. Zanpakutoja értelemszerűen csak szolgálatban lehet Önnél, a Féregbolyba pedig kardot levinni tilos. Ha esetleg vendéget fogad, figyeljen viselkedésére, s arra, mi az, amit láthat az osztagból. Az esetleges szabályszegéseknek természetesen következményei lehetnek. - végül mindent elmondok, amit szükségesnek tartok, így újra kihúzom magam a székemen. A többiről már Sakai fukutaichounak kell gondoskodnia.
- Üdvözlöm az osztagban. Távozhat, Airawa-san. ^.^ - búcsúzom el tőle, bízva benne, megtalálja útját szállásához. A tisztektől még mindig kérdezhet útbaigazítást ugyanis.

Szemöldököm összevonva mérem végig a legújabb érkező tisztet, s azonnal naptáramhoz kapok, hogy megnézzem, tartozik-e bárki is látogatással számomra. Ugyan a Shihouinok már évszázadok óta az osztagban szolgálnak, még én magam sem emlékszem minden arcra és névre. Leginkább csak azokat jegyzek meg, akik eligazítást keresvén térnek be irodámba, s személyes beszélgetésben is volt részünk. Shihouin-santól azonban eddig leginkább leveleket kaptam, s csupán néhány közös gyakorlaton találkoztam vele személyesen, nem csoda hát, hogy nem ismerem fel azonnal, hogy ki is ő valójában.
A naptárat visszateszem helyére, s enyhén előredőlök székemben, tekintetemmel pedig a szemeit fürkészem. Ugyan látom benne az elhatározottságot, talán valami más is megbújik mögötte. Mindegy is, bármi is jövetelének a célja, nekem szent kötelességem végighallgatni őt.
- Ó, üdvözlöm, Shihouin-san. ^.^ - vált merev arckifejezésem bájos mosolyra, mikor megtudom, ki is ő. Igen, igen, Shihouin Ryouichi... Hogy mennyi fejtörést okozott nekem, hogy leveleire úgy írjak elutasító, egyértelmű, ám nem sértő választ, hogy az elfogadható legyen... Természetesen megvannak az indokaim, miért döntöttem mindeddig így, álláspontom pedig addig nem változik, míg azt nem látom, elég felkészült azon megpróbáltatásokra, melyek az én szakaszomban várnának rám. Nem, még nem. Túl éretlennek tartom mindazon információim alapján, melyeket megkaptam előéletéről. Bár talán jobb lenne nem elhamarkodottan ítélni? Vagy egyszerűen a szájából hallani a történteket.
- Persze, teljesen érthető, Shihouin-san. Mindazonáltal igazán illendő lett volna Öntől személyesen is látogatást tennie eligazítása miatt nálam, amint módja lett volna rá. Süteményt? ^.^ - kínálom felé a karamellás finomságokkal teli dobozt - éppen ez volt a menü Kotomi-chantól.
Pár pillanat alatt átfutom a boríték címzését, majd egy levélvágó késsel felbontom azt, hogy hátradőlve székemen elolvassam annak tartalmát. Igazából már akkor tudtam, mi van benne, mielőtt odaadta volna a kezembe. Amikor az osztagba került, gyakorlatilag hetente kaptam ilyen leveleket tőle, és bevallom, ez kicsit fárasztó volt. ^^" De azzal talán még semmi gond nincs, ha valakinek nagy céljai vannak.
- Csodálkoztam is, hogy az utóbbi időben egy levelet sem kaptam Öntől, Shihouin-san. ^.^ - ismételten előredőlök az asztalon, szemeim az utolsó sorokat futják át, majd a lényeget leszűrve sóhajtok egyet.
- Azt hittem, már megbékélt döntésemmel. Mi az indoka annak, hogy ismét felkeresett ezzel a témával? Tán csaknem elégedett a szakaszával? Vagy a beilleszkedésével van a gond? Talán el kéne látogatnia a fürdőbe, ha nem érzi jól magát. ^.^ - nem teszem el a levelet, egyik kezemmel azonban felkönyökölök az asztalra, s abban a tenyeremben tartom meg kissé oldalra döntött fejem. Remélem, látogatását nem szándékozik hosszúra nyújtani. De ha próbatétel kell neki... Hát, még túl türelmetlen ahhoz, hogy kibírja azt.

Nem tartom udvariatlanságnak, hogy nem vesz a finom süteményekből, hiszen a pozitív oldala még így is meglátszik - több marad belőle nekem, ami nem egy elhanyagolható tényező. Azért kár, kár, nagyon kár. Igazán örültem volna, ha legalább megkóstol egy fahéjas vagy karamellás finomságot. Meg persze, a gyümölcsösöket és csokoládésokat. Nekem azok a kedvenceim. ^^
Igazából mindig is sejtettem, hogy egyszer sor kerül erre a személyes beszélgetésre, igaz, azt cseppet sem mondhatom el magamról, hogy el vagyok ragadtatva. A legfőképpen azt nem értem, miért húzta el idáig. Pedig családjából gyakorlatilag majdnem mindenkinek köze van az Onmitsukidouhoz kezdve azzal, hogy ők maguk alapították, és röpke száz évvel ezelőttig kizárólag az ő irányításuk alatt állt. Ryouichi-sanban azonban még nem vagyok biztos, hogy rendelkezik azzal a felelősségtudattal, amivel elődei igen, nem beszélve Yuuken-sanról, aki nyugalmazásáig igen fontos tagja volt az alakulatnak. Persze nem arról lenne szó, hogy Ryouichi-san tehetségtelen lenne. Csupán még fiatal, nem elég tapasztalt, túl türelmetlen ahhoz, hogy megfeleljen az első szakaszba. Tudom, csúnya dolog, én magam azonban mégis csak el kívánom húzni orra előtt azt a bizonyos mézesmadzagot. A motiváltság jó dolog, de még mindig nem tudok róla eleget. Ami mondjuk ennél is elkeserítőbb, hogy ő maga sem tud saját magáról annyit, amennyit kellene.
- Próba? Miféle próba, Shihouin-san? ^.^ - szürcsölgetem kávémat csészémből kényelmesen hátradőlve. Arcomon cseppnyi meglepettség és üdeség keveréke fest látszólagos gondolataimról képet, miközben szórakozottan kocogtatom egyik kisujjammal a csészém oldalát. Nem kívánom lelki terrorban tartani a fiút, hisz valamiért el tudom képzelni, éppen hogyan érez, de azért éreztetem vele a helyzet kissé komikus, szatirikus súlyát.
- Személyes okok... Értem. - egyenesedek ki, és teszem le a csészét az asztal szélére. Kínosan ügyelek arra, hogy pontosan, tökéletes kompozícióba állítsam az asztalon lelhető többi irat mellé azt.
- Tudja, bizonyára a kedves családja már felvilágosította róla, hogy nálunk nem fogadnak el személyes indokokat. - dőlök ezúttal előre. A mosoly ugyan még mindig ott bújik meg ajkamon, hangnemem és tekintetem olyan komoly, mintha egy kivégzési parancsot adnék épp.
- Kérem, meséljen kicsit magáról. Nem ismerem Önt eléggé. Egészen pontosan hogyan is került a kidou alakulatba, és miért igazoltatta át magát ide? - talán zavaró, ahogy hangnemem úgy váltakozik, mintha minden percben más hangulatom lenne, holott az egészet tulajdonképpen szándékosan csinálom. Mellékes apróság csupán, hogy mindent tudok arról, hogy milyen körülmények között távozott a már említett alakulatból, legalábbis mindent, ami papírformán szerepel. Most mégis úgy viselkedem, mint aki semmit sem tud az egészről.

Félreértés ne essék, én igazán értékelem a nagyra való törekvést. Nincs is szebb dolog annál, mintsem amikor valakit önnön motivációi hajtanak, Shihouin-sannak pedig úgy néz ki, megvan a hosszú távú célja - látszólag. Nem, nem azért nem engedek, mert ezzel adom meg neki az örömöt, hogy eme cél valóban hosszú távú maradhassék, minden indokom teljesen ésszerű, amiért egyelőre nem kívánok engedni neki. Egyelőre nem bízom az úrfi képességeiben eléggé, hogy biztosra tudjam, megállja ott a helyét. Ide több kell ugyanis a kifogástalan hakuda tudásnál, ezt pedig épp egy Shihouinnak kéne tudnia. Mégis, én hagyok rá lehetőséget, hogy önmagától rájöjjön arra, mi a teendő, hogy elérje célját és a kívánt változást. Fegyelemről van szó, őszinte, természetes, teljes fegyelemről. Az úrfinak ezt még meg kell tanulnia, nem de bár?
Türelemmel és érdeklődéssel hallgatom végig elbeszélését. Tudni akarom az ő szempontját az események felől - az erre vonatkozó jelentések meglehetősen felületesek, valamint objektívek voltak. Az emberek viszont az asztrál síkon élnek, az érzelmeik motiválják őket. Én annak a mestere vagyok, hogy erre hatni tudjak, hiszen észérvekkel tudok hatni a másik érzelmeire. A legfontosabbnak viszont mégis csak azt tartom szem előtt, hogy Shihouin-sannak legyen esélye önmagának rájönnie a dolgokra. Annak semmi értelme, ha a szájába rágok mindent. Ha igazán szeretne felnőni azokhoz a feladatokhoz, amiket az első szakasz tartogat neki, akkor azt neki kell megtennie. Én csupán egy-egy segítséget hintek el, afféle támpontokat, melyek alapján jobban, gyorsabban, könnyedébben rájöhet arra, mi az, amin változtatnia kell. Önmagad megismerése életed legegyértelműbb, ámde legbonyolultabb feladata. Ha ismered önmagad, és ismered céljaidat, már tudod azt is, mi az, amin változtatnod kell, valamint hogyan, hogy elérd azokat.
- Tudja, sokkal egyszerűbb lett volna azt mondania, hogy csupán családja motiválta ahhoz, hogy idekerüljön, Shihouin-san. - játszadozok egy darabig íróeszközömmel ujjaim között, lila színű szemeim viszont nem veszem le a fiú arcáról. Az imént még szigorúnak, tárgyilagosnak tűnt arcom, azonban lassacskán a merev maszk őszinte kedvességbe olvad át.
- Értékelem őszinteségét, igazán rendkívüli erény. ^.^ - a legfontosabb, hogy tulajdonképpen nem velem, hanem önmagával kapcsolatban volt őszinte, utolsó, elharapott mondata által.
- Ezzel egy lépéssel közelebb került céljához, azonban hogy ez megtörténjen, továbbra is őszintének kell lennie önmagával. Úgy gondolom, az nem segít Önnek, ha máris besorozom Önt az én alakulatomba, koncentráljon tehát másképp jövőjére. Másképp érje el a sikert. - nem közlöm azt az apróságot, hogy nem szokásom felvenni senkit az első szakaszba, aki nem szolgál itt legalább öt-tíz éve folyamatosan. Ebben az esetben viszont azt hiszem, eltérhetek ebben.
- Egy évet kap rá, hogy bizonyítson, tud türelmes lenni. A megvalósításban szabad kezet kap, én mégis azt ajánlom, tanuljon ki egy új harcművészetet - vagy fejlesszen maga egyet. Az Ön képességeivel mindez nem okozhat nagy nehézséget. Egy év múlva a kérdésre visszatérünk. Foglalkozzon önmagával többet, fedezze fel Önnön értékeit. ^.^ - a végső ítéletem tulajdonképpen ennyi. Nem bánom, ha segítséget kér érte, a munka nagy része viszont rá fog várni. Én a háttérben figyelem majd munkáját és ténykedését. Bízom benne, nem fogok csalódni Shihouin-sanban.

Otthon, édes otthon

Újonnan beszerzett gyümölcsös tálam az új éke íróasztalomnak, hiszen nem árt, ha a sok finom sütemény mellé ebben a gyümölcsszezonban még ezzel is fel tudom frissíteni magam, valamint látogatóim is megvendégelhetem. Az íróasztal túlsó felén lévő kristálytálat már ma felhalmoztam megannyi finomsággal. Tulajdonképpen ezt, valamint a süteményes dobozt leszámítva az asztalom viszont éppen olyan, amilyennek lennie kell. Sehol egy ujjlenyomat, sehol egy kevés rétegnyi por, valamint minden irat, minden eszköz tökéletesen rendben van. Csupán az egyik íróeszköz, ami kicsit csálén, nem tökéletesen vízszintesen hever az asztali naptár és az egyik tisztem jelentése között. Még sem rontja, inkább feldobja az összképet a kristálytál, hiszen valahogyan mégis odaillő ebbe a környezetbe.
Minden jelét igyekszem elfátyolozni annak, hogy mennyire feszült vagyok. Még Macskát is a székem előtt tartom szokásos, sarokbéli szundihelye helyett. Amikor elolvastam a nevet, hogy ki az, aki át szeretne kerülni az Én osztagomba, azt hittem, helyből dobok egy hátast. Csupán valami nem stimmelt az adatokkal... Persze, azt még könnyedén kinézem abból a csirkefogóból, hogy van olyan ostoba, hogy a saját nevén ne tudjon rendesen bemutatkozni, azonban Isami-sant nem a 10. osztagból irányították ide, ez pedig felettébb gyanús számomra.
Biztos, hogy késni fog. Egészen biztos, hogy késni fog. Isami-san egyáltalán nem a pontosságáról és pedánsságáról híres. Egyáltalán nem értem, hogy Kotomi mit lát benne, s hogy Ai-san mit szeretett benne. Pillantok rá a faliórára pontban akkor, amikor a másodpercmutató a tizenketteshez érkezik. A következő hátast pedig kis híján akkor dobom, amikor kopogást hallok az ajtó felől. A lélegzetem visszafojtom egy pillanatig, végül feszülten sóhajtok egyet, és egy monoton, szigorú "szabad" hagyja el ajkaimat.
Pókerarcom szinte tökéletes. Idegeim ugyan a pattanásig feszülnek, amikor tényleg megpillantom a magas, fekete hajú férfit, bár nem emlékeztem rá, hogy szemüveget is viselne, nem engedhetem, hogy játszadozzon és szórakozzon velem. ^.^ Ötöm magamra legbájosabb mosolyom, ahogyan a férfinak bebocsájtást engedek.
- Üdvözletem, Isami-san. ^.^ Kérem, fáradjon csak beljebb... - invitálom be, azonban arra nem adok engedélyt, hogy a kihelyezett, kényelmes székre is leülhessen. Macska furcsa módon fel se kapja a fejét Keisukére, pedig máskor még ő is ideges szokott lenni jelenlététől. Furcsa, egészen furcsa. Van valami a férfi kisugárzásában, ami megváltozott, és nem tudok rájönni, hogy mi az.
Megigazítom azt az egyetlen tollat, ami nincs tökéletesen vízszintesen elhelyezve az asztalon, majd az asztalra pakolt iratokat veszem a kezembe. Nem, nem tévedés... Csücsörítem össze ajkaimat, és nézegetem végig a papírokat, amik legnagyobb és őszinte döbbenetemre nem csak hogy tökéletesen ki vannak töltve, de ráadásul hitelesítve is vannak!  Nem, Keisuke-san és az egész új tizedik osztag nem lehet olyan okos, hogy iratokat hamisítson.
- Már megbocsásson, Kisuke-san, de itt némi félreértés van. Ez a hachibantai kapitányának aláírása... - próbálkozok be, bár jól hallottam, hogy ő maga is azt mondta, hogy a hachibantaitól távozott. Hol a kezemben tartott adatokra, hol pedig a szemüveges férfira pislogok. Válaszokat akarok, hogy mégis mit is művel pontosan. Gyűlölöm, ha szórakoznak velem. ^.^