Kapitányi iroda

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Szept. 10, 2010 5:43 am

*---*Mozgalmas délután, avagy hogyan lógjunk egy kicsit a szolgálat alól.*---*

*Teljes nyugalommal ült le a kapitánnyal szemben, majd elmondta hogy miért jött, erre a Kapitány válasza természetesen egyből az volt, hogy nekik nem kellenek olyanok akik a saját orruk után mennek, és nem hallgatnak másokra, ebben igaza is volt, viszont Karioto szépen végig gondolta magában, hogy milyen okok miatt menne el az Emberek Világáig, majd levonta a következtetést, hogy magán hősködés miatt sosem tenné be oda a lábát, ezt mérlegelve fordult újra a kapitány felé, aki meresztgette a szemét és próbálta szadizni egy kicsit, de erre ő nem nagyon volt vevő, de természetesen felállt, meghajolt, majd így szólt.*
- Kotegoha Karioto, 7.tiszt, jelenleg az őrjárat tagja. *Ezzel befejezte önmaga bemutatását és visszatért a székéhez. Tudta, hogy a legtöbb frissen kinevezett Kapitány szerette fitogtatni a hatalmát, hisz ő is megtapasztalta ezt az érzést, valaha amikor pont a vele szemben lévő székben foglalt helyet, és a beosztottja hozzá jöttek oda, hogy kérdezzenek, vagy engedélyt kérjenek valamire. Ez már csak olyan mint az iskolába felvett friss tanárok órái, hisz ők is nagyon szerették a diákjaikat szadizni, mert így éreztetik a környezetükkel, és magukkal is, hogy jelen helyzetben más emberek felett álnak. Karioto tudta, hogy most a Taicho esze valami olyasmin járhat, hogy nagyon élvezi, hogyha dönthet mások kérvényei felett. Mikor ő előredőlt a szemmeresztgetéshez, Karioto egyszerűen hátradőlt a széken, ezzel tartva az eddig felvett távolságot, majd folytatta a mondandóját.*
- Nem azért akarok a földre menni, mert annyira hősködnékem van, vagy hogy túl buzgón mennék a harc közepébe. Az igazság az, hogy vezeklésből kell visszamennem. Az utóbbi küldetésem során egy ártatlan is áldozatul esett egy olyan Arrancarnak, amelyet az én feladatom lett volna elintézni, azonban a lény Reiatsu elszívó képessége miatt elvesztettem az erőmet és nem tudtam rajta segíteni. * fejezte be ennek a gondolatmenetnek a fejtegetését, mert nem akart túl mélyen belemenni a témába, hisz végül is az ő hibájából történt az egész, gyakorlatilag a lény erejének kiismerése nélkül esett neki, hirtelen indulattól, és ebből következett be, hogy nem hogy a Bankait, még a Shikai formáját sem volt képes előhívni. Miközben futatta a fejében a lehetőségeit, a Taicho pillantását állva nézett folyamatosan a szemébe, tudta hogy valószínűleg a kihelyezést nem kapja meg, hisz amit hallott a többiektől erről a nőről, abból már horror regényt lehetne írni, azonban Karioto nem rettent meg sem ezektől a tényektől, sem attól, hogy a Kapitányi poszton jelenleg egy őrült van. Legalábbis ő így gondolata. Ezek után fújt egyet, majd kipillantott az ablakon, továbbra is maradt a szép napos idő. Aztán a tekintete visszatért a Taichora és így szólt.*
- Kapitány, mi lenne hogyha ezt egy tea mellett beszélnénk meg, úgyis ebéd idő van, ilyenkor általában a szolgálaton kívüli tisztek elszoktak menni teázni, vagy valami egyéb pihentető elfoglaltságot végezni. Ha jelenleg nem köti ide a munkája, akkor ezt a problémát megvitatnám egy meleg tea mellett.
*megint elcsendesedett, arra gondolt milyen jó lehet most azoknak akik épp az emberek világában vannak. Hisz ott általában ha nincs munkája egy Shinigaminak, addig azt csinál amit akar, ez azt jelenti, hogy szórakozhat amennyit csak akar, mehet a standjaikra, meg mindenféle más dolgot tehet. Itt is lehet szórakozni, de azt általában unatkozás közben csinálja Zanpakutoval. Hisz az edzés mindig egy remek elfoglaltság, viszont nagy mértékben fontos is, hisz a testét és a lelkét is jó állapotban kell tartania, ha ellenség ellen is akar küzdeni.*
- Nos, mit szól Taicho,? *kérdezte, majd egy kisebb meghajlást tett megint a kapitány felé, de aztán újra felszegte a fejét.*

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Szept. 10, 2010 12:14 pm

[Nosztalgiakörút]

Ez a féreg komolyan azt hiszi, hogy kiismert? Azt hiszi, hogy számít valamit? Hogy egyáltalán méltó arra, hogy felfogja tökéletességem? Pedig meg sem közelíti azt. Agyveleje éteknek sem lenne elegendő, hiába pirítanám meg égető parázson, míg ízes, szaftos, porhanyós és édes nem lesz. Fűszerként saját koponyájának reszelékét adnám, hisz ha az anyag adott, kár lenne elpazarolni. A nyílt láng szép, ám túl kíméletes, nincs benne elég kín, elég gyötrelem… Vacsorám végül testnedvei kifacsarásával koronáznám meg. Vérében ténferegnék, pancsolnék, sikoltoznék, beleket szaggatnék, tébolytól visítoznék, kigúvadt gülüit kiszedvén ujjaim közt forgatnám őket, játszani, játszani, még többet játszani, izgató, kéjes,l kényelmes, véres mókát nekem, még több szórakozást! Fájdalomtól üvölteni, visítani, tébolyultan röhögni s még több bíborszín folyadékot kifröccsenteni! Ez kell nekem, nem holmi rangok, nincs rá szükségem! Na persze ennek a jelentéktelen kis pondrónak esélye sincs felfogni lényem mibenlétét… Az a Verácska, akit az osztag ismer, nem én vagyok… Ő maradjon csak az a kisangyal, akit mindenki imád. Hiszen Vera édes, Vera aranyos, őt mindenki szereti, s úgy hírlik, az osztagában is nagy népszerűségnek örvend. Horror? Azt viszont én szolgálhatok. Én, Eras Vanthor, a másik énje, egy arrancar! Nem mintha bárkinek bármi esélye lenne rájönni arra, hogy eme test éppen megszállás alatt lakozik. S különben is? Mit tehetnének? Megpróbálnak megállítani? Kivégezni? Érdekel is engem? Különben is, ebben a testben erősebb vagyok az osztagban mindenkinél. Csak a Veránál tapasztaltabb kapitányok lennének képesek megállítani. Ez nem vaizardság, nem szánalmas erőlopás, én egy magasabb szintű élőlény vagyok, és még leszek is, majd a megvilágosodás után. Reinkarnációm a várva várt Golconda után olyan hatalommal kecsegtet, amit más elképzelni sem lenne képes.
Persze, még, hogy nem akar hősködni… Akkor mégis minek is jött ide? Picsogni, panaszkodni? Ki vagyok én, az anyuci? Nem, nem ő vagyok, én maga a Terror Hercegnője vagyok! A Téboly Mestere, az Árnyak Úrnője, az Őrület Gyermeke, a Végzet Végzete. Én vagyok az, kitől valóban retteg a fél espada, s én vagyok, ki egy kardsuhintással lelki nyomorékot varázsol bárkiből, akinek éppen nem tetszik a képe. Tisztelet? Basszák meg, nincs rá szükségem! Nem azért teszem tetteim, mert megtehetem, ez nem erőfitogtatás, a hatalom egy magamfajta felsőbbrendűbb lény számára már relatív, mit sem számító, ködös, borongós, delejes, feledhető fogalom. Nem számít, nem kell, már eldobtam, eltaszítottam, elhajítottam magamtól, hisz nincs rá szükségem. Független vagyok és önálló. S hogy a társadalom mit gondolhat? Nem izgat. Én a magam ura vagyok, nem függök mások véleményétől.
Vezeklés, persze… Inkább büszkének kéne lennie. Azért, mert ölt. Az élet természetes rendje. Én minden nap megteszem, Elíziumom egyben legjobb menedékem is, már amikor épp nem a Creepy Ambience vagy Carl Krematóriuma az, amely vendéglátásával üdvözöl. Megtisztelő lehet a termek számára, hogy kiválasztottak lehetnek. Belezni, bordákat szaggatni, nyakcsigolyákat kiszaggatni, szíveket kitépni, belső szerveket eltávolítani, hogy végül belebújhassak áldozataim lenyúzott, csupaszított, megkínzott, megszépített bőrébe, hogy átélhessem, milyen lehet a helyében. Kariotot talán egyszer az a megtiszteltetés érheti, hogy felfeszíthetem szemhéját, hogy kiskanállal kanalazzam ki szemgolyóját, melyet hamarosan emésztőrendszerembe juttatok. Ha rosszul viselkedik, a nyelvét is kivágom, csak hogy ne tudjon olyan hangosan ordítozni, hiszen az cseppet – illúzióromboló. Azt pedig senki sem akarja megtudni, milyen is vagyok, ha valaki sikeresen felhúz.
- Vezekelni a templomban kell. Patetikus, jelentéktelen organizmus, ha még egy közönséges arrancarral sem képes végezni. Ha úgy érzi, nem kapta meg a tettéhez mért büntetését, akkor rajta, hajlandó leszek megbocsájtani Önnek, amennyiben a földön terpesztve megcsókolja a lábam. – nyújtom is felé kecses, mezítelen, ám sajnos vértől mentes végtagom jelezvén, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam. Tessék csak, rajta, alázata jeléül az a minimum, hogy egy finom csókot ad a lábamra, hiszen én megérdemlem! Még a lelkén is könnyíthetek rajta, hiszen általam megbocsájtást nyerhet bűnei alól. =^.^= Az ebédidőről persze megint csak az jut eszembe, hogy már mennyire nem vagyok emberi. Én ugyanis kannibál vagyok, odahaza pedig még biztosan van néhány mélyhűtött csecsemőtetem, ha épp nem sikerül elkapni Dinnyécskét, az új espadát ismét. Vért és élő, emberi húst… Nem holmi szánalmas, délutáni teát és háztartási kekszet igénylek.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szomb. Szept. 11, 2010 5:42 am

°oO A szembesülés- új kapitány érkezett Oo°

Hallgatva Verashu-t úgy éreztem, tényleg megváltozott. Még a stílusa is elviselhetőbb és a hangja is kellemesebb lett. Szinte teljesen kivetkőzött régi önmagából. Igaz, annyira nem ismertem, de amennyit kaptam belőle, bőven sok volt.
Nem tudom, min ment át és milyen agymosást kaphatott, de az biztos, hogy a mostani énje jobban tetszik. Mivel én nem vagyok az a mindent-tudni-akaró fajta, így hát nem is faggatom. Majd elmondja ha akarja, vagy nem. Annyira nem izgat. Engem csak az érdekel, hogy továbbra is azt tehessek az osztag határain kívül, amit akarok. Hiszen ha új rendeleteket hoz, hogyan látogathatnám meg azt a gyönyörűséget, aki, ha azt nézzük, miatta került az életembe?
Láttam, mennyire nehezére esik beszélni magáról. Inkább el is terelte a szót.
-Pe-persze...
Már nyúltam is az iratokért, de még mindig nem sikerült összeraknom a képet, aminek darabjait mióta bejöttem azon az ajtón, próbálom összekotorászni.
~Biztos vagyok benne, hogy ez nem egy újabb tréfa. Tényleg megváltozott. Bármi is történt, úgy érzem, megbántottam az eddigi viselkedésemmel. Mindenki tudja, hogy bunkó paraszt tudok lenni, ha kiváltják belőlem. És ő is megtette, az első alkalommal. Azt hiszem, ideje lenne bocsánatot kérnem.
Visszaültem a székbe és egy ideig csak bámultam a papírokat lapozgató kapitányt. Ismét belekortyoltam a teába, majd összeszedve gondolataimat, végre kinyögtem, amit akartam.
-Tudod, sajnálom, amit az előbb mondtam. Fogalmam sincs, mi történt, de nem is akarlak faggatni. Látom rajtad, hogy még te sem igazán vagy túl a dolgon. A lényeg... -nagy sóhaj-, mivel te vagy a kapitányom, megteszem, amit kell. De szeretném, ha meghagynád a magánügyeimre fordítandó szabadidőmet. Van néhány dolog, ami csak rám tartozik, remélem érted. És, bár tudom, most leesik majd az állad, de hajlandó vagyok neked segíteni az iroda átrendezésében, ha esetleg szeretnél otthonosabban mozogni. -biccentettem a kétméteres polc felé, majd felhörpintettem a maradék nedűt.- Szabad még?

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Vas. Szept. 12, 2010 9:51 am

-*'^'~*-.,_,.-*~ Szembesülés – tényleg olyan gonosz vagyok? T_T ~*-.,_,.-*~'^'*-,

Már rég nem várom el senkitől, hogy egy parányi megértést is tanúsítson felém, nincs jogom hozzá. Végül is én intéztem el magamnak annak idején, nem nagy dolog. Évtizedekig nem bírtam megnyílni mások előtt, nem csodálkozhatok azon, hogy most, hogy „végre” képes vagyok jobban bízni másokban, nem omlik mindenki a nyakamba, csak hogy kifejezze, mennyire kedvel. Arra viszont biztos nem szolgáltam rá, hogy úgy kezeljenek, mint egy patkányt, akinek minden érintése halálos. Végtére is nekem az is elég, hogy Kait magam mellett tudhatom, hiszen az ő támogatása nekem bárki másénál fontosabb. Ha ő még ott van nekem, felőlem az egész világot elnyelheti a Pokol és azt gondolnak rólam mások, amit csak akarnak. Akkor sem fogok bocsánatot kérni azért, amit nem én követtem el.
- Köszönöm. – adom be a durcást, mert általában ha ilyen dacos vagyok, akkor kevesen mernek tovább tiltakozni. Egy cseppnyi szadizmus talán, ahogyan finoman, ám szúrósan jelzem mások számára, hogy most éppen haragszom rájuk. Sosem voltam az a nyíltan az emberre ömlesztve mindent típus, inkább apró, ám egyértelmű jelzésekkel, s végül legvégső fegyveremmel, az ignorálással védekezek azon személyek ellen, akik képesek lennének szavaikkal megbántani, vagy már meg is tették azt. Összehúzott szemöldökkel tipogok vissza az asztalomhoz, bár arcom kissé belevörösödik abba, hogy efféle megaláztatást kell elviselnem, ami a saját magasságom és a berendezés méretét illeti. Nem vagyok chibi! >.> Jó, alacsonyra nőttem, és? T_T Így is tök ciki volt, hogy a kinevezésem után egész nap a földön kellett húznom a haorit, mert igen, túl hosszú volt, és az ujjai is úgy lógtak rajtam, hogy úgy nézhettem ki, mint egy loli apuci zakójába bújtatva. T-T
A dacos sértődöttség úgy tűnik, ismét kifizetődő; Kai-on kívül tényleg mindenkin hatásos, igaz, amikor végre elérem azt, amit valahol nagyon mélyen tényleg akarok, akkor egyből bűntudatom lesz és hatalmas késztetést érzek arra, hogy pityeregve a másik nyakába ugorjak, hogy bocsánatért esedezzek tőle. Ha a pocakom nem állítana meg abban, hogy vígan másokra szökdécseljek, bizonyára most is megtettem volna, ebből a kombóból viszont kis híján csak egy esés keletkezik, s az asztal szélében megkapaszkodva sikerül csak megtartanom magam. Ez viszont néhány papírlap földre való zuhanását eredményezi, s mit ad Isten, hát nem Macskát találja meg az egyik jelentés? Rolling Eyes

Erőlködve bár, de sikerül lehajolnom, igaz, ez terhesen nem éppen egy életbiztosítás, viszont legalább a legtöbb iratot sikerül megmentenem – egy kivételével, ami a nyálfergeteg végett egyenes úton a szemetesben végzi.
- Persze, persze, mindenkinek van magánélete, abba senki sem szólhat bele. Ami a munkát illeti, azért elvárom, hogy száz százalékos teljesítményt nyújts, különösen azért, mert amíg meg nem születik a gyerekem, én nem vagyok képes részt venni egy küldetésen sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy többet kéne dolgoznod meg ilyenek, természetesen ugyanannyi szabadnapod lesz, mint eddig, meg minden. >< Jó, ezt most szépen megfogalmaztam. Amit meg a berendezésről mondtál, azt… tényleg komolyan gondoltad? *.* Hatalmas segítség lenne… Olyan kínos nekem, de ott az a rengeteg akta és várandósan azért csak nem állhatok fel székekre, hogy elérjem őket, Kai és Chiyo-chan biztosan pipák lennének rám, ha azt hallaná, hogy kockáztatom a baba épségét. >.<;;;;; Meg aztán Narao-kunt sem zaklathatom meg állandóan a hülyeségeimmel, van neki elég dolga így is. Tea, tea, hát persze! A sütiből is vegyél nyugodtan, remélem, hogy ízleni fog neked. Na és, mi jót szoktál csinálni, amikor nem a munkáddal foglalkozol? Esetleg barátnő, vagy csak a barátaiddal lógsz? Úgy értem… Mesélj valamit magadról, persze csak ha gondolod, igazán nem muszáj, meg akkor végre én is befejezem a szófosást, bár nem hiszem, hogy Kai-on kívül bárki más is el tudná viselni, amikor így megered a nyelvem. >< – árasztom el szóözönömmel, majd én magam is egy újabb sütemény után nyúlok; két ember nevében eszek, sőt, ha Erast is beszámítjuk, az már három, kell az energia!

Tárgy: Ismerkedésem az osztaggal Hétf. Szept. 13, 2010 4:43 am

Ismerkedésem az osztaggal - meglepetések, amire nem számítottam volna

Remegő lábakkal lépdeltem a kapitány irodája felé, teljes kuszasággal a fejemben. Jó érzés volt az a levél, a 46-ok Tanácsától és mikor elolvastam, majdnem leborultam a székről, amin ültem. Soha nem számítottam volna arra, hogy a 2. osztagba kerülök. Főleg, hogy úgy tudom, az igazi "dobbermannokból" áll. Én így nevezem azokat, akik igen kemények a harcban és nem riadnak vissza semmitől. Mióta meghaltam, asszem elpuhányodtam és nyúl lett belőlem, de ki tudja.
- Örülnék neki, ha nem szólnád le magad folyton.
Felsikítottam és 180 fokos fordulatot teszek magam körül. Senki. Aztán nagy homlokcsapkodás közepette rájövök, hogy csak Rakurai az.
- Ne hozd rám folyton a szívbajt! - dorgálom meg.
- Nem én tehetek róla, a te idegeid feszülnek pattanásig, nem az enyémek.
- Rakurai... nem kell nekem ez az egész. Inkább visszamegyek Rukongaiba.
- Te megőrültél? És jegyezd meg, hogy a Rakurai előtt ott a Bakuhatsuteki!
- Neked könnyű, te csak velem jössz.
- Nem ismerek rád! Nem vagy te nyúl! Húzd ki magad és mond meg a kapitánynak amit kell!
~ A katanám bátrabb mint én. Ez szánalmas! Na, jó, keressük meg azt az irodát! ~ most már némi önbizalommal a tarsolyomban újra elindulok, hogy megismerkedjek a kapitányommal. Nem igen találkozom senkivel a folyosókon való bolyongás során.
~ Kár. Pedig akkor megkérdezhetném, merre kell mennem, hogy elérjek a célomig.
Miközben próbálok kiigazodni ebben a labirintusban, azon járnak a gondolataim, vajon milyen lesz igazi Halálistenként szolgálni.Nagyon izgatott vagyok, miket csinál egy shinigami. Néha még visszasírom azokat az időket, amikor az Akadémiára jártam és mindenkit ismertem. Minden ajtót jól megnézek, de semmi. Végre ráakadok a nekem kellőre. Halkan kopogok. Nem akarom megzavarni.
~ Tökéletes csődtömeg vagyok. Még egy normál kopogást sem bírok kierőszakolni magamból! ~ szidom magam, szerintem tökéletesen jogosan.
A következő kopogtatásra nem pazarolva az erőmet, rászánom magam arra, hogy kinyissam az ajtót és belépjek, mielőtt elszaladnék. Benyitok és a nagy meglepetéstől majdnem elesem a saját lábamban.
~ Teljesen más, mint ahogy elképzeltem! ~ félreértés ne essék, a kapitányomról beszélek. Egy könyörtelen, hideg tekintetű férfinak képzeltem, ehhez képest az egész tévedés volt a részemről. Erre a szobában egy kedves arcú, szőke hajú, lila szemű lányt találok. Akkor észreveszek valaki mást is.
- Jaj! Elnézést, nem akartam zavarni! Csak... Szóval én vagyok az új tiszt és azért jöttem, hogy megismerkedjek az osztaggal. Hayakawa Tasumi vagyok.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Szept. 13, 2010 8:50 am

*---*Mozgalmas délután, avagy hogyan lógjunk egy kicsit a szolgálat alól.*---*

*Tudta, hogy ezen a ponton érdekes fordulóhoz ért a beszélgetés, hisz a kapitány teljesen úgy viselkedett, mintha az ő általa oly nagyra tartott becsület semmit nem érne. Lehet hogy őt nem is érdekelték ezen értékek, de Karioto különösen fontosnak tartotta, és roppant ellenszenvesnek találta, amikor valaki hatalmas arroganciával sárbatiporja ezen értékek lényegét és értelmét. Ugyan ez ellen nem emelhetett és nem is emelt szót, mivel épp a felettesével beszélt, de továbbra sem tágított a véleménye mellől, miszerint, az hogy lerója ez ő általa végzett küldetésben elhunyt lány családjának a tiszteletét, az nagyon is sokat számít. Sokáig meg sem akart szólalni, hisz nem akarta bele keverni magát egy esetleges utcai söprögetős melóba. De azért mostmár kicsit betelt a bili.
- Nagyon sajnálom, Kapitány. De még Zanpakutoval sem lenne képes engem rávenni, hogy lábad csókoljak. Mellesleg ha ön ilyen szempontból látja a dolgokat, akkor nem érti meg milyen jelentősége lehet annak, ha valaki vállalja a tettei következményeit… Én a lány családját akarom meglátogatni, és nem lábakat csókolgatni. *ezzel lezárva a mondandóját az ablakhoz lépett és kitekintett rajta, már amennyire látni lehetett nézte mi terül el a Kapitány látóterében. Természetesen nagyon is jól ismerte ezt az ablakot, hisz állandóan innen nézett ki, mikor már nem volt kedve a papírmunkához. Nem volt egy lenyűgöző látvány, de ki tudja, talán valakinek pont ez az ami összhatás szinten számít. Tehát a Kapitány továbbra sem mérlegelte hogy elküldje e, vagy nem, csak egyszerűen kijelentette, hogy nem is foglalkozik ezzel, maradjon csak a teljesen felesleges őrjáratozás tagja. Hősünk ezen kissé ki volt akadva, hisz jelenleg minden vágya volt, hogy elhagyja ezt a helyet, talán egy-két hét vakáció megtenné a hatását, és ki is pihenhetné magát. Bizony már pár hete egyfolytában őrjáratozik, így a pihenésből kevés jutott neki. Jelen időben talán még a Mundo-ban is jobban telt az idő. Hisz ott legalább lenne kivel harcba bocsátkozni, vagy talán épp a hollowok ütlegelik egymást, de a lényeg hogy folyik az élet, és nem egyfolytában csak a köröket róják, melyeket az őrjárat folyamatosan tesz meg, napjában 100-szor vagy annál is többször. Nos ezután visszafordult és körbetekintett a szobában.*
- Most épp mire gondol, Kapitány? * kérdezősködött, hisz jelenleg épp nem volt semmi dolga, és a kapitánynak sem, ami azt illeti a papírmunka lassan fogyni látszott. Tehát visszaült a nővel szemben és közben az állát kezdte vakargatni. Ténylegesen kíváncsi volt arra, hogy mi folyhat jelenleg annak agytekervényei közt, már a önmagában azért összerakott egy 97%-ban káromkodásból álló mondatot, melynek minden szava a vele szemben ülőt jellemzi, mivel az előbbi reakció nem úgy hatott számára, mint amit eddig a kapitányáról hallott. Elméletileg mindenki odavolt érte, és ő is egy pozitív hozzáállású, vagy legalább minimális szinten megértő kapitányt várt, de a jelenlegi kijelentéseket nem nagyon tudta hová rakni, hisz teljesen másképp viselkedett mint amit a mások véleményéből fakadó leírás diktált volna. Természetesen ez még nem győzte meg hősünket arról, hogy a kapitánya nem olyan mint amit elmondtak róla ezért így szólt.*
- Jó, akkor ha már úgysem mehetek az emberi világba, és önnek úgysincs jelenleg semmi dolga, kihívnám egy barátságos kűzdelemre… Az edzőterem jelenleg tudtommal üres.
*Száján féloldalas vigyor, hisz a Zanpakutoját sosem használhatta még olyan gyakorló küzdelemben ahol a kapitánya az ellenfél. Persze az is kérdés, hogy az említett személy elfogadja-e az előbb elhangzott felkérést. Tehát félig az asztalra tenyerelve várta a választ. Közben arra gondolt, hogy ebből a szempontból, vajon milyen lehet Vera ereje… az ő Zanpakutoját még sosem látta, már tudta hogy veszélyes lehet kiállni ellene, de természetesen a kíváncsisága elég volt, ahhoz hogy a fejében dúló másik érzés fölé kerekedjen.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Szept. 13, 2010 1:08 pm

[Nosztalgiakörút]

Ő itt egy senki, hiába volt olykor kapitány... Jómagam már akkor túlszárnyaltam őt, amikor még kapitánysága előtt szolgálatba kerültem a 6. osztagba, még ha akkoriban egy sokadrangú tisztről még a saját kapitánya is hajlamos volt megfeledkezni, nem hogy más kapitányok... Nem számítottam érdekességnek, s legfeljebb akkor bújta a kapitány az aktámat, amikor valami adminisztratív munkát kellett végeznie, amelyben az én nevem is felmerült egy megjegyzés erejéig. S azóta hadnaggyá, majd kapitánnyá nőttem ki magam. Vagyis pontosabban én csak hadnaggyá, hiszen idő közben, még bankai elérése előtt lelkem egyik fele, vagyis én elszakadtam ettől a testtől, s arrancarként kezdtem újra életem.
Mindez azonban most lényegtelen, hiszen kecses végtagomra nem kapom meg a kijáró csókot. Pedig még számára lenne nagy megtiszteltetés, hogy egyáltalán hozzám érhet. Bezzeg ha már többről lenne szó, ismétlődő, ritmusos mozgásról, bizonyára önelégült fejjel vetné bele magát abba, amit jóak hisz. Ismeretes lehetne felette Vendel személye, igazán jó barátok lehetnének, játszhatnának Ferenc, eme fegyencet, melegen ajánlom számára, hogy társaságában békére leljen. Patkányok közé hajítani meggyalázott, megtépázott, meggyötört testét, krokodilokkal megetetni mindazt, mely megmarad belőle, húsát marni, szaggatni s bordáit darabokban húzogatni, inait, beleit tépkedni, nyaka köré tekerni, s minél nagyobb vérfürdőt rendezni! Ez kell nekem, ezt hesszeld, megfegyelmezlek!
- Az Onmitsukidou tagjaként megemberelhetné magát. Mi nem érzünk szánalmat. Csak a parancsok vannak. Nem látogatunk gyászoló családokat. Ha nem tetszik, akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy Ön osztagot tévesztett. Mifelénk nem divat a szappanoperákra csöpögni. Még valami mondandó, vagy óhajt végre távozni? - jelentem ki ellentmondást nem tűrően. Ami azt illeti, zanpakutommal rá tudnám kényszeríteni bármire, akár arra is, hogy teljesen hülyét csináljon magából csupán az én szórakoztatásomra, de mindez most mellékes. Nincs türelmem ilyen idióta férgekkel foglalkozni. Már komolyan fáj a hülyeség. Még hogy engedélyt, hogy süttethesse a hasát a kellemes, karakurai napon? Persze, bizonyosan nem hősködni akar... Szánalom. Különben sem érdemelné ki, hogy bepillantást nyerhessen Kagami erejébe. Kevesen jutnak el arra a szintre, hogy megízlelhessék a tébolyt. Kagamin pedig… már nem tartozik hozzám. Ebben a testben számomra lehetetlen tovább élni, hiszen a másik lélek folyamatosan azon ügyködik, hogy eltávolítson, kilökjön engem. Vera terhessége alatt megszállni is csak egyszer voltam képes eme testet, a szervezet pedig már nem engedelmeskedik minden parancsomnak. Félő, hogy ha harcra kerülne sor, akkor a test nem lenne hajlandó úgy reagálni, ahogyan azt én követelem tőle, ami halálos következményekkel járna. Félreértés ne essék, semmi bajom nincs azzal, ha Verát fájdalmak érik, azonban ha nem én nyírom ki, akkor elvesztem a lehetőségem a Nirvánába jutáshoz, ami roppant kellemetlen lenne, ha már majd’ egy évszázadot küzdöttem érte. Kagamin árulása pedig csak tetőzi a dolgot; a zanpakuto, amit valaha magaménak tudhattam, nyíltan ellenem fordult jelezvén, hogy nem óhajt többé együtt működni velem. Szeszélyes fegyver, s kétség kívül a legveszélyesebb zanpakuto az összes közül, hiszen még tulajdonosának is képes ártani – még ha ezáltal folyamatosan is erősíti azt a megszakíthatatlan kapcsot, ami közéjük fonódott. Ha a 46-ok tanácsa tisztában lenne egy-két adottságával, minden bizonnyal Verát is a Féregbolyba zárnák, hiszen lélekölőkardja tökéletesen megfelel arra a célra, hogy megtévesszen, becsapjon másokat. Egy esetleges árulástól való félelem pedig óvatosságra inti az embert. Igaz, már elkéstek, hiszen Én azért létezem, hogy megkeserítsem az életét; bónuszként pedig egy kis kémkedéssel is jutalmazom Las Noches társadalmát.
- Mondja csak, miért jó Önnek, ha a földbe döngölöm, mint annyi más tisztet? Tán mazochista? – vonom fel egyik szemöldököm, s ragadozóvigyorom felváltja a jó öreg, „Suwunos” szúrós nézés. Csak semmi érzelemkifejezés leszámítva azt a szánalommal és megvetéssel keveredett, gyűlölködő és arroganciában gazdag tekintetet, amivel méltatom a tisztet. Nyilvánvaló, hogy nem zárt a szívébe, de nem is jópofizni jöttem ide, hanem hogy átadjak egy kis üzenetet Veráéknak. Elég, hogy Vera teszi a szépet és a jót az egész osztaga előtt. Valóban sikerült beilleszkednie, s vannak, akik azt hiszik, egy hőst kaptak, csak mert megvédte a minden kannak lábat terpesztő hadnagyának a seggét.
- Kérelem elutasítva. Természetesen tengernyi dolgom van, a szabadidőmet pedig jobban szeretem a családom mellett tölteni, mintsem hogy defektes Onmitsukidou tisztekre pazaroljam azt. Amennyiben nincs több közölnivalója, kérem, távozzon és foglalja vissza előző pozícióját az osztag megfelelő körletében. A viszont látásra. – állok neki még több jelentés átnyálazásába. Nem volt nehéz kideríteni Vera emlékeiből, hogy éppen hol tartott s kitűnő pótcselekvés arra az időre, amíg ezzel a kis mitugrász szuperman-nel kell egy légkörben tartózkodnom. Mégis kinek képzeli magát? Soha sem lesz olyan jó, mint én, vegye már észre magát…

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Szept. 13, 2010 2:12 pm

••• Ismertetés az osztaggal – Meglepetések? Hol? Hol? *.* •••

Az edzések levezetését szokás szerint lepasszoltam Kotominak, hogy kedvenc elfoglaltságommal, az aktakukacoskodással és az adminisztrációval tölthessem el munkaidőm egy részét. Úgy vettem észre, hogy minden normális kapitánynál ez fordítva van, és ők csak annak örülnek, ha végre befejezték az irathalmokkal való rengeteg melót, még ha maximum egy-két nap és ismét felgyűlnek számukra az iratok és kezdhetnek mindent elölről. Nem képesek tisztelni a folyamattal járó örömöt, és ha egyesek rendes időbeosztással rendelkeznének, akkor talán megakadályozhatnák annak lehetőségét, hogy bármikor is a nyakukba szakadjon a munka, így mindig mindennel időben készek lennének anélkül, hogy éjszakákat kelljen néhány bögre kávé társaságában eltölteniük! Surprised

Igaz, Kai nem végez annyi papírmunkát, ami talán onnan ered, hogy a 11. osztag kapitányától nem várják el, hogy az edzéseket és a harcokat betűk bogozásával töltsék, és talán innen is ered az a röhejes tévhit, hogy a 11. osztagosok mind csak harcmániás őrültek, akik még írni-olvasni sem tudnak. Kikérem magamnak a családom nevében is! Surprised

Na jó, Miyo-chan még túl fiatal ahhoz, hogy megtanuljon olvasni, de egyszer annak is eljön az ideje, de mit is várunk a világ legeslegtündéribb kisgyermekétől, akinek portréja természetesen most is az asztalomon, egy képkeretből vigyorog rám? Kétség sem fér hozzá, hogy apuci borotvaéles eszét fogja örökölni, mert talán még se lenne jó, ha az anyuka fejével gondolkozna, mert még a végén pszichopatává válik, de minimum őrültté, ahogyan anyuci is az. :/ Bár jobban belegondolva apuci meg emberi életében sorozatgyilkos volt, ami szintén nem biztos, hogy jól kihatna a gyerekre… T_T Kész csődtömeg vagyok, ha még a saját gyermekem sem tudom megóvni az őt esetlegesen érintő negatív hatásoktól. T-T Bár eddig még nem mutatta ennek jelét, hiszen mindig mosolygós és pont olyan, amilyennek egy korabeli kislánynak lennie kell.
Kicsiny családom tökéletességéről való ábrándozásban az egyik jelentést hozó tiszt szakít meg; csupán néhány szót váltunk, melyekben értesít egy kisebb küldetés fejleményeiről, ám a beszélgetésnek köszönhetően nem akaródzik meghallani a másik, bátortalan kopogást, mely egy új jövevényre hívná fel a figyelmem.
- Jaj, ne haraguuu~dj, nem hallottam a kopogást… T.T Fáradj csak beljebb, ülj csak le nyugodtan. Ugye nem vártál rám sokat? Macskától pedig igazán nem kell tartanod, nem árt senkinek. – tessékelem beljebb a benyitó lányt, majd röviden elbúcsúzok a tiszttől, akivel eddig beszélgettem. Macska, a berni pásztorom most is szokásos fekvőhelyén kempel, értelemtől csillogó, barna szemeit pedig kíváncsian az ismeretlen lányra függeszti. Majd jómagam is elfoglalom ülőhelyem az asztal mögött, hogy a mai időbeosztásom fussam át ezáltal megtudva azt is, hogy a kisasszony valószínűleg az új tiszt lehet, aki a napokban került besorolásra.
- Verashu Suwun vagyok, a 2. osztag kapitánya és az Onmitsukidou főparancsnoka. Kérsz esetleg teát? Hívhatlak Tasu-channak? Nyugodtan jelezd, ha nem szereted, ha becéznek, és szólj, ha megint túl sokat beszélek… Néha előfordul és kisebb csoda, hogy még nem lett belőlem elege Kotomi-channak és a többieknek. Engem pedig nyugodtan hívhatsz Verának, elvégre nem egy gyakorlaton vagyunk. ^^ Nos, szóval… Mesélj csak nyugodtan magadról, például mik a hobbyjaid, a célod, vagy hogy mi a benyomásod az osztagról. – meresztek rá egy kedves mosolyt remélve, hogy nem fog hátast dobni a beszélőkémtől. Bár addig jó, amíg nem kezdek el nyafogni, mert azt talán még Kai sem lenne képes elviselni, ami már nagy szó.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Szept. 13, 2010 10:38 pm

Ismerkedésem az osztaggal - meglepetések, amire nem számítottam volna

~ Hű, a kapitánynak van ám egy beszélőkéje! Legalább jól meg fogjuk érteni egymást. Reméltem, hogy nem lesz egy néma szadista állat. ~ ülök le gondolkozva vele szemben.
- Nem is tudom... Azt hiszem, ez a becenév jobban tetszik, mint korábban gondoltam... - Uram segíts! Mit mondjak még?!
~ Nagy levegő, nem vagy nyúl és ő sem fog egy rossz szóért kivégeztetni. ~ biztatom magam, nem túl sok sikerrel.
- Hát... Hobbik... nem, nincs túl sok hobbim, a fülbevalók fanatikus gyűjtésén kívül... - elvigyorodok ezen a frappáns megfogalmazáson és kicsit több önbizalommal folytatom tovább.
- Eddig még senkivel sem találkoztam az osztagból, téged kivéve. De őszintén szólva, nem ilyen megjelenésre számítottam a személyedben... ha szabad ilyet mondanom. Az Akadémián sok olyan dolgot hallottam a 2. osztagról, ami szépen lassan, vagy inkább gyorsan kezd megdőlni. Úgy tudtam, mind könyörtelen gyilkosok vagytok és soha semmitől nem riadtok vissza. Sőt olyanokat is hallottam, hogy még érzéseitek sincsenek, erre én itt találok egy mosolygós, kedves szóözön kapitányt, aminek vagyis akinek őszintén szólva nagyon örülök, mert reméltem, hogy nem egy szadista vadbarom lesz fölöttem, aki élve megnyúz az edzéseken, már elnézést a kifejezésért. De valamiért mégis nagyon szerettem volna idekerülni és lám, mi áll a levélben a 46-ok Tanácsától? 2. osztag! Őszintén szólva leestem a székről, bár fogalmam nincs, hogyan csináltam. Aztán idefelé jövet, majdnem meggyőztem magam, hogy nem vagyok én idevaló, de Bakuhatsuteki Rakurai meggyőzött róla, hogy nem vagyok én nyúl, aki minden elől megfutamodik és ezen a labirintuson keresztül, végül itt lyukadtam ki. A célom... nem is pontosan tudom... egyenlőre csak túlélni, aztán majd kialakul. Lehet, hogy furán hangzik egy lánytól, de imádok verekedni. De nagyon szívesen segítek bármiben, amiben csak tudok! Ha segítségre lenne szükséged, akkor jussak eszedbe. Nos ennyit akartam mondani és nem baj, hogy sokat beszélsz, mert én is olyan vagyok! Jaj nekem a végén megint belekezdek egy hosszú monológba, úgyhogy inkább nem is folytatom tovább, csak egy megjegyzés erejéig. Imádom a kutyákat és Macska nagyon aranyos! - itt eldöntöm, hogy befogom és hagyom szóhoz jutni a kapitányom. Nagyon kedves teremtés, remélem jól elleszünk. Kíváncsi vagyok mi lesz az első feladatom. Vagy egy ideig még nem fog rám bízni semmit? Remélem nem ijesztette meg ez a hosszú karattyolás a részemről. Kíváncsi vagyok az osztag többi tagjára. Vajon mind ilyenek? És ha nem? Mi van ha kiutálnak? Na, jó ezt most fejezem be! Nem kéne ilyen dolgokkal idegesítenem saját magam.
~ Milyen jó lenne meglátogatni most az edzőtermet, hogy kipüfölhessem magamból ezt a sok idegeskedést! A harcban vagyok igazán önmagam. Azt hiszem. ~ gondolkozom el, miközben kíváncsian várom a visszajelzést Verától. Ebben is jó vagyok! Very Happy

Csak meredten, esetleg vigyorogva bambulni, miközben igen komoly eszmefuttatásokat végzek. Ilyenkor sajnos hajlamos vagyok megsüketülni, úgyhogy nem sokszor esem ezen állapotomba, de van amikor nem bírom megállni. Emlékszem, azt a hatalmas szóözönt, amit az emberekre zúdítottam, csak Takeru volt képes elviselni, mikor még éltem. Kicsit elszomorodom és a jegygyűrűmet kezdem el birizgálni, amit még tőle kaptam, abban a reményben, hogy Vera nem vette észre a hirtelen hangulatváltást.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Kedd Szept. 14, 2010 12:44 am

••• Ismertetés az osztaggal – Meglepetések? Hol? Hol? *.* •••

Jó, oké, nekem is van ám beszélőkém, de ez a lány talán még rajtam is túltesz. O.O

Szóval ilyen érzés az, amikor szó szerint szóhoz sem jutsz. Surprised

Igaz, kifejezetten üdítő élmény azokhoz az újoncokhoz képest, akikkel általában dolgom volt, még amikor a 10. osztag hadnagya voltam és nekem kellett beregisztrálnom az összes friss shinigamit. Néha tömegével özönlötték el apró kis irodám, és úgy feszengtünk bent mindannyian, mint a heringek, na meg persze gyakorlatilag lehetetlen volt sokakból két szónál többet kihúzni, így aztán következtek a már jól ismert, ám hátam közepére se kívánt kínos csöndek, mert persze nem lenne jobb végre túltenni magukat a kezdeti megszeppentségen és legalább egy kicsivel több erőfeszítést beleadni a társalgás gördülékenyítésébe… Rolling Eyes

Igaz, néha én is inkább befogom a lepénylesőm, ha új társaságban vagyok, különösen akkor, ha úgy veszem észre, hogy senkit sem érdeklek és senki sem figyel rám, és a világ egyik legrosszabb érzése talán, amikor úgy érzed, hogy semmi keresnivalód egy társaságban, de te mégis ott vagy, még ha mindenki levegőnek néz, akkor is. Bár régebben még én voltam olyan kedves, hogy másokat levegőnek nézzek, de az… régen volt. Persze most is megtehetném, hogy a szigorú formalitásokhoz tartom magam, de amióta megtörtént az a kis baleset, már kicsikét nagyon is leszoktam a tisztek szadizásáról. Régen volt, na, és a mai napig szégyellem mindazt, amit egy-egy ártatlan tiszttel műveltem. T-T Ha nem feltétlenül szükséges, inkább igyekszem elhagyni a szigorúan hivatalos hangnemet és igen, letegezek egy újoncot, na és? Elég az, ha a küldetések és gyakorlatok alatt játszanom kell a könyörtelen, érzelemmentes kapitányt, a magánéletemben hadd legyek már egy kicsit érzelgős… T_T
- Nos, az előző kapitány talán valóban jobban megfelelt a nibantairól kialakult sztereotípiának. Nem jó érzelmek nélkül élni, ezt már megtapasztaltam. Na persze ha gyakorlaton vagy küldetésen vagyunk, már elvárom a magázódó formát, mint mindenki mástól, de magánszemélyként jobban szeretem, ha tegeznek. – teszek ki Tasu-chan elé egy csészét, majd a Karakurából szervált vízforralót is beindítom. Igazán hasznos kis eszközöket találtak ki odaát, nem csak kényelmesek, de praktikusak is, bár valahogy talán rontja az összképet az irodában az elektromos szerkentyű.
- Az osztagba a képességeik, nem pedig a jellemük alapján válogatjuk be a tiszteket. Bizonyára tudod, hogy az Onmitsukidou is a 2. osztag hatásköre alá tartozik, így feladatunk első sorban a rendbontók elfogása Seireiteiben. A hírhedt fegyelmezettségünk ellenére viszont mi is ugyanúgy ki tudunk kapcsolódni, hiszen valahol mégis csak emberek, vagyis shinigamik vagyunk… – igyekszem röviden vázolni az osztagunk feladatkörét s egyben eloszlatni azokat a buta-buta sztereotípiákat, miszerint a taichounak nincsenek érzelmei! Surprised

Na jó, volt egy pár évtizedes időszakom, amikor tényleg nem voltak, de miután a taichou alatt szolgáltam a 10. osztag hadnagyaként, valahogy elpárolgott belőlem mindez, s akármennyire is nehezebb egy-egy élethelyzetet kezelni érzelmeim közbeszólása végett, megérte. Hiszen azóta már itt van nekem Kai és Miyoko… Családom nélkül rettentően sivár és szegény lenne az életem.
- Gyümölcsös vagy fahéjas teát kérsz? A mentából sajnos kifogytam, így csak ezzel tudok szolgálni… A beilleszkedés miatt pedig ne aggódj, ha nekem sikerült, akkor neked is menni fog. ^.^ Sokkal barátságosabb az osztag, mint amilyennek kívülállóként tűnik. Na jó, először én is nagyon meg voltam szeppenve egy kicsit, de végül beilleszkedtem, azt hiszem. És nem, egyáltalán nem hangzik furán… Az én lányom is még alig néz ki hét évesnek, de már most imád az apjával gyakorolni! *.* – fankodok egyet életem egy szem mazsolájáról azon merengve, hogy vajon épp mit csinálhat. Igaz, máig nem értem, minek neki egy külön iroda, de nem kételkedem Kai döntésében, elvégre az ő osztaga, ő tudja, mi a jó neki.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Szept. 16, 2010 2:23 am

Ismerkedésem az osztaggal - meglepetések, amire nem számítottam volna

- Akkor jó. Láttam a képét az asztalodon, nagyon aranyos kislány. Köszönöm, gyümölcsöset kérek. Természetesen, a küldetéseken be fogom tartani a szokásos formaságokat, de én is jobban szeretem, ha a magánéletemben tegeznek és ha nem kell magáznom senkit. Szerencsés vagy, hogy ilyen csodálatos kis családod van. Nem mindenkinek adatik meg. - a fenébe, már megint másokat akarok traktálni a buta bajaimmal, de na! Én is érző lény vagyok végül is! Nah, jó van, kezdek olvadozós vajlelkű lenni!
~ Szeretek Verával beszélgetni! Neki talán elmondhatnám. Nem akarom, hogy álegyüttérzéssel mondogatják nekem, hogy:"Az csak egy fiú volt a sok közül! Élj egy kicsit! Ne gondolj mindig rá!" De hát, hogy a fenébe tudnék nem rá gondolni, amikor még mindig szeretem! Legalább ő is itt van a lelkek között. Talán egyszer mindketten shinigami egyenruhában állunk majd szemben egymással, de ki tudja.~ rájövök, hogy megint elbambultam. Most először jut eszembe, hogy kár, hogy ilyen korán haltam meg. Na, vissza az ismerkedéshez!
- Nos, őszintén szólva én nem nagyon tudok mit mondani, de ha lehet, kérnék egy térképet, amíg meg nem jegyzem, hogy mi hol van, ha lehet.- ezzel hátradőlök, jelezve, hogy Veráé a terep beszédszempontból.
~ Kíváncsi vagyok, mit szeretne még mondani.~ gondolom és érdeklődő arckifejezéssel nézek kapitányomra.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Szept. 16, 2010 12:54 pm

••• Ismertetés az osztaggal – Meglepetések? Hol? Hol? *.* •••

Egyértelmű, hogy Miyo-chancsi a földkerekség legédesebb és legokosabb és legaranyosabb és legcsinosabb kislánya, erre most Tasu-chan is rábólintott! Még a neve is tökéletes! De hiszen az apja nevét viseli, és hát az apja is tökéletes, egy igazi félisten, vagyis nincs mit csodálni rajta, hiába vagyok én annyira tökéletlen. Bár az, hogy nekem itt a családom, talán mégis javít kicsit a tökéletlenségemen, hiszen van, akinek még ez sem adatott meg… Míg nem ismertem Kait, hát, más idők voltak, és sokkal szegényebbek, és itt most nem a kapitányi és a hadnagyi fizu közti különbségre gondolok. A legjobb dolog, ami valaha is történt velem, hogy azon a bizonyos éjjelen azon a sötét, kihalt utcán kóvályogtam hazafelé. Hiába követte azt oly’ gyötrelmes eseménysor, valahogy mégis az akkor történtek vezettek el ideáig. Több, mint fél évszázad történelme szükségeltetett ahhoz, hogy világra szülessen egy igazi kisangyal, ki oly sok szeretettel és ártatlansággal tölti el mindennapjaimat. Eras ide, Eras oda, akkor sem kívánhatnék ennél jobb sorsot magamnak, akárhogy is nézem.
- Hát akkor… egészségedre! - *teszek elé egy csészét, ám most csak ilyen filteres vacakkal tudok szolgálni, mert az irodában azért csak nem tarthatok egy igazi teadélutánt. O.O

Hogy majd összefröcsköljem az imádott papírjaimat, hát persze. >.> A hagyományos teadélutánok inkább csöndesebb, otthon kempelős, nyugalmas napokra valóak, főleg idő és térigényük miatt, ami viszont akárhányszorosa is jelenlegi irodám a hadnagyinál, itt nem adatott meg. Ráadásul Macska is képes lenne valami váratlan magánakcióra, például leborítaná a kancsót, hogy forró víz árassza el az asztalom meg minden, borzalmas lenne. T_T A kávét pedig még mindig jobban szeretem, de miután Chiyo-chan a várandóságom alatt annyi mindentől eltiltott, valahogy nem is bánom, hogy már maximum reggelente jut ki nekem egy adag belőle, a cigarettáról pedig talán kijelenthetem, hogy véglegesen leszoktam. Bár még így is nagy a kísértés, amint megérzem Kai ruháin a szagát, vagy csak amikor távollétében a párnájába fúrom az arcom, hisz még az is rá emlékeztet. Miyoko mellett viszont több felelősségérzetre van szükségem. Már nem mehetek el akármelyik hétvégén szórakozni és nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a buta-buta öngyilkos gondolataimmal foglalkozzak, hiszen célom, rendeltetésem van.
- Térkép…? Az osztagok területéről nem szokás térképeket kiadni. Viszont ha attól tartasz, hogy nem találsz el, akkor inkább hívok egy tisztet, aki majd elvezet, megmutatja, mi hol van meg egyebek, utána szerintem magadtól is eltalálsz. ^^ És csak úgy mellesleg, az önműködő ajtók, a luxus gyógyfürdő és hasonló nyalánkságok az osztag titkai közé tartoznak, nem szeretnénk, ha más osztag tagjai tudnának róla, úgyhogy ha valaki esetleg erről kérdezz, mindenképp játszd a meglepődöttet. Természetesen az osztag ezen nyújtotta lehetőségei előtted is nyitva állnak, mint az osztag többi tagja számára is. Milyen a tea? Ez a gyümölcsös nekem is az egyik kedvencem. - *idézek meg eközben egy pokollepkét, hogy az egyik tiszt után küldjem, aki majd biztosan kiváló idegenvezetője lesz Tasu-channak. ^^ Még mielőtt elfelejteném, egy üres mappát előbányászva ki is halászom a szükséges papírokat, s miután megtudaklom, hogyan írja a nevét, már fel is firkantom azt, s előkészítem a papírokat, amiknél szükségem lesz egy-egy aláírásra.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szer. Szept. 22, 2010 5:28 am

Ismerkedésem az osztaggal - meglepetések, amire nem számítottam volna

- Persze, természetesen meglepettnek fogok mutatkozni. Jajaj papírok! Én nem szeretem a papírmunkát, dehát embere, vagyis shinigamija válogatja. - fejtem ki véleményem Verának, egyik legutáltabb tevékenységről, amit még korábban végeznem kellett.
- Köszönöm, egészségedre! Nagyon finom és igyekszem mindent minél hamarabb megjegyezni. - vigyorgok Verára csészémet kicsit elvéve a számtól.
- Akkor, remélem csak kevés papírt kell aláírogatni.- hajolok közelebb én is. Úgy örülök, hogy nem fogok eltévedni! Ez számomra egy igazi labirintus! Hamarosan én is olyan tagja leszek a 2. osztagnak, mint a többiek. Sokat fogok figyelni a többiek mondandójára, hogy megtanuljak mindent az osztagról és megismerjek mindenkit! Kíváncsi vagyok, hogy szeretik-e a sütit.
- Vera, szereted a sütit? Mert ha igen, egyszer süthetek neked, jó szakács vagyok! Takeru, is sokszor mondta, hogy elmehetnék cukrásznak. - merülök el az emlékeimben. Aztán rájövök, hogy Verának valószínűleg halvány lila gőze sincs, hogy ki a fene az a Takeru.
~ Éljen! Kezdhetek magyarázkodni! Mért nem tudom egyszer befogni a lepénylesőmet?!
- Ööö... szóval... Takeru. Biztos, fogalmad sincs, ki az. Nos, ő volt életemben a vőlegényem. Egy gimnáziumba jártunk és sokszor sütöttem neki sütit és mindenféle édességet. - egy barominagy művigyorral próbálom leplezni szomorúságomat, bár szerintem elég átlátszó a dolog. Hogy ne süllyedjek el a tétlenségben, újra a szám elé emelem a csészét és szürcsölgetni kezdem a teát. Remélem megértette igen kurta magyarázatomat, korábbi életemről, bár ki tudja. Sokan nem értenek semmit abból, amit mondani szoktam, mert hát sokszor esem abba a hibába, hogy hadarok és egyszerre rengeteget beszélek.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Kedd Szept. 28, 2010 7:14 am

••• Ismertetés az osztaggal – Meglepetések? Hol? Hol? *.* •••

A legtöbben ki nem állhatják a papírmunkát, valami különös és megmagyarázhatatlan oknál fogva szinte mindenki menekül a közelemből, amikor a papírmunka szót meghallják. Pedig nem olyan vészes, sőt, kifejezetten kényelmes feladat, tényleg csak egy kis odafigyelést meg némi pontosságot igényel, ami számomra nem okoz nagyobb kihívást. Valakinek pedig ehhez is értenie kell, még én magam sem foglalkozhatok egész munkaidőmben edzéssel. Nem vagyok olyan, mint Kai, aki egész éjszakákat képes egy huzamban végiggyakorolni. Bár azért jobban szeretem, amikor ezeken az éjszakákon inkább a csípőjét edzi…
- Imádom a süteményeket! *.* Ha nem kéne ennyit edzenem már biztos elhíztam volna a sok sütitől, amivel a vőlegényem szokott megtömni. Talán túlzottan is édesszájú vagyok és attól tartok, hogy Miyoko is örökölte ezt a tulajdonságomat… Na de mindegy. Lényeg, hogy mindig tartok az irodában egy kis süteményt, de persze mindig örülök az új ízeknek! *.* – lelkendezek, míg visszagondolok Youko-chan ígéretére, hiszen tényleg úgy volt, hogy megtanít sütni! Surprised

Igaz, arra semmi esélyem, hogy ténylegesen is megtanuljak sütni pláne úgy, hogy Kai csak enni és takarítani enged be a konyhába, csak mert szerinte biztos elrontanék mindent. >.> Jó, igaz, főzni tényleg nem tudok, de ehh... Ha már lehetőséget sem kapok a gyakorlásra, akkor persze, hogy sohasem leszek olyan jó szakács, mint Kai… Az a leves, amit tegnap főzött, isteni volt. *.* Csak, csak egyszer jó lenne, ha azzal lephetném meg őket, hogy kivételesen én dobtam össze valamit, ami nem csak ehető, de még finom is. Tudom, tudom, reménytelen. Úgy sem sikerül, pláne ilyen feltételek mellett. T_T
- Öhm… Sajnálom. Nem akartam tapintatlan lenni… – tűnik el arcomról egy pillanat alatt a mosoly, s egy komolyabb, szomorkodó arckifejezés váltja fel azt. Majd úgy döntve, hogy az őszinte szeretet mindenre megoldás, Tasu-chan mellé lépek s nem foglalkozva a reakciójával egy meleg ölelésben részesítem.
- A lelki sebek talán sosem gyógyulnak be… De neked az új életeddel kell foglalkoznod. Az új kötelességeiddel. Ha valamit szeretnél mondani, akkor természetesen meghallgatom, és nem tudódik ki az iroda falain kívülre. Az embernek joga van szomorúnak lenni, vagy dühösnek, ezeknek az érzéseknek is ugyanúgy helyük van az életben, nem lehetsz mindig boldog. Persze, ettől biztos nem érzed magad jobban, de szerintem nyugodtan mutasd ki, ha valami bánt. Az álarcok és az érzéketlenség csak tönkretesz… tapasztalat. – öntöm ki eközben a következő teát, hiszen ha jól láttam, Tasu-chan csészéje már kiürült, és még én is meg tudnék inni egyet. Az iratok lévén már ki lettek töltve, gondosan a megfelelő mappába kerülhetnek, amire ezután Tasu-chan nevét is felírhatom.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szomb. Okt. 02, 2010 8:01 pm

Ismerkedésem az osztaggal - meglepetések, amire nem számítottam volna

- Ugyan, nem voltál az. Én hoztam szóba. Igazad van, mostantól csak a jelenre és a jövőre koncentrálok. A múlt, elmúlt ugyebár. Köszönöm, hogy meghallgatsz Vera, nagyon jól esik. - mondom neki, még mindig meleg ölelésébe zárkózva. Bár mikor hirtelen nekem ugrott, egy kicsit furi volt, de aztán hagytam magam. Tényleg nagyon jól esik a gondoskodása.
- Jaj, de jó! Örülök, hogy szereted, mert akkor ha lesz egy kis időm, mondjuk a z épületrendszer kiismerése után, sütök neked valami finomat. - mondom, már őszinte vigyorral az arcomon.
Látom, hogy megtölti a csészémet, minek következtében megint a szám elé emelem.
- Nagyon, nagyon ízlik! Isteni ez a tea! Vera, van esetleg valami napirendje az osztagnak, amiről tudnom kéne? - teszem fel újabb valószínűleg igen szokatlan kérdésemet.
Miközben válaszára várok, elgondolkozom, milyenek lehetnek az osztag tagjai. Biztos nagyon színes kis brigád. Magamban elmosolyodom erre a megnevezésre. Végül is Vera után, már semmi nem lep meg. Biztosan van köztük feketebárány is, hiszen az mindenhol van. Bár, lehet, hogy én leszek az? Mennyi nyitva hagyott kérdés! Hát, előbb-utóbb biztosan megtudom. Biztosan lesznek teljesen eltérő személyiségek, mint az enyém vagy Veráé. Biztos lesz egy mindig komoly típus. Mi ketten ugyanis az amikor-komolynak-kell-lenni-azok-vagyunk fajtába tartozunk. Úgyhogy kell lennie legalább egy szöges ellentétünknek. Bár én már megtaláltam az ellentétet én és Vera közt. Én utálom a papírmunkát, Vera imádja. Very Happy

Legalább is, ha jól vettem észre.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szomb. Okt. 09, 2010 10:09 am

••• Ismertetés az osztaggal – Meglepetések? Hol? Hol? *.* •••

Már szokásosnak is nevezhető, természetes mosolyommal foglalom vissza a székem, hogy újabb süteménnyel és teával traktáljam a vendé… tisztemet. Jól van na, még nem igazán szoktam hozzá ahhoz, hogy kapitányként tekintenek rám, s különben is, volt már pár évtizedem a hűvös maszk mögé bújáshoz, többé nincs rá szükségem. Csak megnyomorít s szegénnyé tesz… Nincs többé rá szükségem, különösen úgy nem, hogy itt van nekem Kai és Miyoko. Elég furcsán hatna, ha otthon, a családi légkörben úgy viselkednék, mint… szóval nagyon régen. >.< Bár Kai, igen, ő képes arra, hogy a rideg, kőszívű gyilkosnak tetesse magát, csak mert ez az osztag elvárása és fél, hogy kinevetik, ha megtudják, hogy valójában igenis, érzékeny lelki világgal rendelkezik. Másrészről valahol mégis megtiszteltetés, hogy egyedül nekem volt képes felfedni ezt az énjét és megmutatni, milyen is ő valójában. Ha pedig ő azt szeretné, hogy ez titok is maradjon, akkor rajtam ne múljék. ^^ Végül is nekem is vannak olyan rigolyáim, amitől valószínűleg Kai kaparja a falat, és most nem a tisztaságmániámról beszélek, amikor hajnali egykor képes vagyok nekiállni a csempét tisztítani, mert beképzeltem oda egy foltot. Lévén – megdöbbentő módon – Kai végzi nálunk a házimunka háziasszonyokra háruló részét (értem ez alatt a főzést, meg amikor egyszer megvarrta a haorimat *.*), akkor már az a minimum, hogy az ilyen dolgokat elintézem helyette, addig se kelljen fáradnia, s különben is, Miyokoval imádják egymást! Surprised

Néha még féltékeny is vagyok rá, sokkal több ideje marad a kislányunkra, mint nekem, ráadásul egy osztagban vannak meg minden. T.T Valamelyik nap muszáj lesz elhoznom Miyokot osztaglátogatásra, hiszen lehet, azóta már Kotomi-chant is elfelejtette, pedig biztosan ő is örülni fog neki! Surprised

Még a hajpántját is nekiadta, amit aztán rendszeresen visel is, bár az új kedvence egy vöröses színű szalag, és most, hogy ennyit nőtt a haja, talán jobban is áll neki. Nem vitás, ő a legszebb kislány az egész világon! *.* Ráadásul úgy hírlik, hogy Chizuki taichonak is megszületett a gyereke, s mily meglepő, ő is idősebb a koránál. :/ Babahullás Seireiteiben, ez kell nekünk! *>*
- Ugyan, ugyan, szerintem biztosan könnyedén eltalálsz bárhová, az épületek elég jellegzetesek az osztagban nem lehet őket összetéveszteni! És ahogy hallom, a kísérőd is megérkezett. Szabad. ^.^ – tessékelem be a katonásan álló tisztet, aki az Onmitsukidou egyenruháját viseli magán. Nem tartom fontosnak közölni Tasu-channal, hogy mindig a megfelelő ruhában kell megjelennie, természetesnek veszem, hogy tisztában van vele. Biztosan vett szokásokról is órát az Akadémián, na meg ott sem mászkálhatott csak úgy akármiben. Az én időmben legalábbis büntették, ha valaki egy kicsit is több fantáziát vegyített az egyenruha viselésébe, de ki tudja, manapság kiket engednek be az Akadémiára. Rolling Eyes

- Edzések minden reggel, ezen kívül az őrjáratok beosztását a faliújságon megtalálod… A legfontosabbak az edzések, természetesen nem fogadjuk el a késést és a kifogásokat, leszámítva persze, ha a 4. osztagnál kötsz ki egy sérülés miatt. A szabadidődben természetesen azt csinálsz, amit akarsz, és amíg nem tiltja a törvény. Ja, és a karakurai kiruccanásokra érdemes előre engedélyt kérni, hogy ne ütközzünk problémákra. A sütit pedig szeretettel várom! *.* Remélem, vihetek majd Miyo-channak is. >.< – nyáladzom előre is a sütemények gondolatára, majd a továbbra is a bejáratnál álló tisztet elnézve úgy döntök, hogy itt az ideje véget vetni a társalgásnak.
- Hát akkor, örülök, hogy megismerhettelek, Tasu-chan! Üdv az osztagban és jó költözést kívánok. ^^ – állok fel az asztaltól s hajlok meg a szokásokhoz híven, majd biccentek egyet a kísérő tisztnek, hogy távozhat. Különben nem olyan morc, mint amilyennek tűnik, tényleg! Surprised

Kedves lány és még nekem is segített egy csomót, amikor Miyokoval terhes voltam és arra nem voltam képes, hogy lehajoljak, hogy megetessem Macskát.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Márc. 10, 2011 9:55 am

Szolgáltra jelentkezés

Lassan egy hete hogy kizártak a régi osztagomból. Nem az én hibám volt, legalábbis nem teljesen az enyém volt. Az a zöldfűlő kezdte az egészet, harcolni akart, de miért pont velem? Nem talált magának mást, akit tesztelheti az a fiatal kakas az erejét. Nem zavart, egészen addig, míg olyan dolgokat nem kezdet mondani, amit nem volt tanácsos. Minden olyan ködös lett, és csak arra emlékszem, hogy az osztagom tagjai lefogtak. Utána már a kapitányomnál voltam, aki a viselkedésem miatt arra a döntésre jutott, hogy nekem megfelelőbb egy másik osztagban. A szokásos közönnyel az arcomon vettem tudomásul a döntését. Meghajoltam előtte és elhagytam az irodáját. Nem értetem egyet a döntésével, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mindegy volt, hogy melyik osztagban is csinálom azt, amit általában. A nagy semmit, meg kell szoknom az új szállást, és kész. Az incidens után egy héttel kaptam meg a lepkét az új osztagomról. A 2. osztag tagja lettem. Hogy mi alapján kerültem oda? Az szerintem lényegtelen volt. A 8. osztagos szállásom ról összeszedtem minden holmimat, és átköltöztem az újakhoz. Pontosabban csak lepakoltam a holmimat, és egyenesen a kapitány irodája felé indultam el. Gondoltam csak az első az, hogy bemutatkozok neki, és tiszteletemet teszem nála. Jelenleg a shinigami egyenruhám volt rajtam. A bal kézfejemet, és alkaromat a ruhámba raktam, a számban a rövid szárú pipám volt, ami most is lassan eregette a füstöt magából, a jobb szemem természetesen most is levolt takarva, az övembe pedig a kardom volt tűzve, Denryuu. Egy ideje az egyetlen valaki, akivel eltudtam beszélgetni. Másra nem is volt szükségem, remélem nem is nagyon fognak megtalálni az osztagból, azzal a címszóval, hogy ismerkedjünk. Nincs kedvem beszélgetni, gondolom, jönnének a kérdések, hogy miért helyeztek át, mi történt a szememmel, és a hasonló ostoba kérdések, amikhez igazán semmi kedvem nincs.
~ Ugyan, ugyan. Ne légy ennyire zárkózót, jól is elsülhet a dolog. Talán láthatunk majd pár csinos csajt, és majd meglessük őket a fürdőben. – sajnos Denryuu perverzebb volt, mint én, sőt, perverzebb volt, mint kellene.
- Menj magad, engem annyira nem vonz a dolog. – adtam választ neki, amire azonnal kaptam a feleletet.
~ Miért? Talán a fiúkat szereted? – nevetni kezdet Denryuu, sajnos elég ócska viccei voltak.
- Hiába szeretnéd, még mindig a nőket kedvelem. – azért halkan beszéltem, mert a végén rákérdeznek, hogy nincsen valami bajom? Persze utána kapnám a szokásos kérdéseket.
Megérkeztem a kapitány irodájába. Eloltottam a pipámat és elraktam az egyenruhám belsejébe, előhúztam a bal kezemet, és kopogtam. Majd ha megkaptam az engedélyt benyitok és belépek.
- Üdvözletem kapitány. Kojiro Kuroda szolgálatra jelentkezik.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Márc. 10, 2011 10:48 am

Szolgálatra jelentkeznek – tényleg ilyen balhés ez az új tiszt? O.O

A reggeli edzéstől kimerülve, egy zuhany után máris kedvenc elfoglaltságommal, az adminisztráció elvégzésével foglalatoskodjak. Kezeimen itt-ott néhány kisebb seb lelhető fel, ami a hakuda edzés eredménye, azonban kénytelen vagyok mindent beleadni, hogy tökéletesen megfeleljek a 2. osztag kapitányáról való elvárásoknak. Ugyan akadémistaként is kiváló eredményeket értem el belőle, ez még mindig nem elég. Nem beszélve arról, hogy az osztag előző kapitányai csak csalódást és szégyent hoztak az osztag hírnevére… Amin nekem feltétlenül változtatnom kell. Ugyan külső szemmel kicsit zárkózottnak tűnik a szerény véleményem szerint igazándiból igen kellemes és laza társaság, nem feledkezhetünk meg róla, hogy ők is csak emberek, és igenis, hat rájuk a jelenlegi vezetőség magatartása. Naraku árulása pedig nem is olyan régen történt, a seb pedig viszonylag még friss, s nem engedhetem, hogy tovább fertőzze az osztag morálját. Példát kell mutatnom, és erősebbé válnom. Erősebbé az előző kapitányoknál, s ki tudja, talán egyszer még Narakut magát fogom visszajuttatni…
Érzelmeimről teljes mértékben viszont továbbra sem tudok, és nem is akarok lemondani. Így is épp elég áldozatot hozok meg. Nem magamért, hanem Soul Societyért. Bár előbb vagy utóbb úgyis eljön majd az a pillanat, amikor végképp félre kell tennem gyermetegségem, családom és saját magam védelmében. Mindegy is… jobb nem a falra festeni az ördögöt, szóval inkább jó kislány leszek és foglalkozok a komoly dolgokkal. Az enyhe izomláz még nem fog visszatartani abban, hogy megismerjem az új tisztet, mert hogy nekünk ilyenünk is van. Bár Mitsu-taichout nagyon nem tudom dühösnek elképzelni, biztosan megvolt az oka annak, hogy eltanácsolta az osztagából. Bevallom, kicsit tartok tőle, hiszen állítólag erőszakosság miatt küldték el, s igazából a mi feladatunk az lenne, hogy a potenciálisan veszélyes egyedeket teljes titokban a kis börtönünkbe zárjuk, hogy ne okozzanak a jövőben semmilyen bajt Soul Society számára.
Ugyan csak véletlenül akadt a kezembe az adatlapja, valamiért mégis felhívta magára a figyelmem. Tudom jól, hogy kockáztattam azzal, hogy a jelentések szerint erőszakos magatartás miatt eltanácsolt shinigamit vettem fel az osztagba, azonban ha valóban igaz mindaz, ami az irataiban le van írva, akkor pont egy olyan emberrel gazdagszik az Onmitsukidou, amilyenre szükségünk van. Igaz, én még meg se születtem, amikor ő már az Akadémián koptatta a bambuszkardokat, de sebaj, a képzési program inkább elmélettel bővült azóta, s biztos vagyok benne, hogy azóta csak tovább fejlődtek képességei. Mégis, valamiért nagyon zavar a múltja… Valami nem stimmel. Évszázadokig szürke egérként végezte a feladatait, s az eset előtt nem tanúsított erőszakos viselkedésmódot. Akkor mégis honnan a hajlama? Hogy változhat meg valaki egyik pillanatról a másikra?
Még épp időben érkezik, pontosságát pedig nagyra becsülöm. Még épp sikerül aláfirkantanom az egyik jelentést ezzel hitelesítve azt, mikor a kopogást meghallom.
- Üdvözletem, Kojiro-san, kérem, foglaljon helyet. Macska miatt pedig ne aggódjon, ártalmatlan. ^^ – köszöntöm és mutatok az asztalom előtti székre, majd tekintetem a sarokban heverő kutyámra vetül egy pillanatra. Mosolyommal próbálom kicsit felszabadítani a légkört, mert annyira hivatalos azért nem szeretek lenni, még ha bizonyos helyzetekben ragaszkodok is a formalitásokhoz, azonban meg kell ismernem ahhoz, hogy ténylegesen fel tudjak engedni. A jobb szemét takaró kötés egyből feltűnik, igaz, erről is kitértek az egyik iratban. Igazából lényegtelennek tűnik a sérülése, ám így már érthető, miért épp a közelharci technikákból jeleskedik inkább. Azt még én is tudom, hogy a félvakok csak két dimenziós látással rendelkeznek, éppen ezért célozni például nem is nagyon tudnak, mert képtelenek behatárolni a tárgyak közti távolságokat.
- Mitsutól, vagyis Ninomiya taichoutól személyesen kaptam meg a rólad szóló akták másolatát, így sikerült egy-két dolgot kiderítenem rólad. Ne ijedj meg, semmi komoly, akadémiai eredmények, meg ilyen-olyan apró dolgok, csak a szokásos. Kávét esetleg? Most főztem. – töltök magamnak egy csészével, mert kicsit koffeinfüggő vagyok, egyszerűen nem bírom ki nélküle. :/ Amennyiben ő is kér, neki is öntök egy csészével és készítem ki a cukrot, hogy vegyen annyit, amennyit csak szeretne.
- Bizonyára tudod jól, hogy ki vagyok, de azt hiszem, azért illik bemutatkoznom. Verashu Suwun vagyok, a 2. osztag kapitánya, az Onmitsukidou főparancsnoka, a Kivégző alakulat parancsnoka és a Shinigami Nőegylet titkára. Szóval, a képességeid felkeltették a figyelmem, és szerintem pont megfelelnél az osztag elvárásainak, azonban a közelmúltban történt események kicsit befeketítették az önéletrajzodat. Szeretném, ha elmondanád, hogy pontosan mi történt, amiért Ninomiya taichou kizárt az osztagából, hogy így pontosabb képet kapjak rólad. – egyenesedek ki a székemen, s shinigami pályafutásom óta most először nem mosolygok. Nem tűrök az osztagomban ellentéteket, a kakaskodást pedig mindenki tartsa meg magának. Szeretnék meggyőződni róla a saját szemeimmel, hogy megérzéseim helyesek voltak és érdemes volt az osztagomba fogadni őt.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Márc. 10, 2011 12:16 pm

Szolgálatra jelentkezés

Macska? Merre van itt macska? Akármerre is nézek nem láttok macskát, csak egy kutyát. Ő lenne macska? Érdekes, ha pedig macskája lenne kutyának nevezné? Bár elég egyedi megoldás az állat elnevezése, ritka hogy egy kutyát Macskának nevezzenek.
- Értetem taichou.
Felelem higgadt hangon, ami minden más érzelmet mellőz. Beosztott vagyok, aki pedig velem szemben van a kapitányom. Lassan sétálok a székhez és helyet foglalok, a karjaimat a térdeimen pihentetem. Nem lep meg a dolog, hogy az adataimat megkapta. Gondolom ez ilyenkor így szokás? Mármint átkerültem egy másik osztagba és természetes volt, hogy megosztják az új taichoummal a rólam szóló dolgokat. Bár sok dolgot nem igazán tudhat meg rólam. Szerencsére, mindenkinek van olyan pont az életében, amit szeret rejtegetni, takargatni, vagy csak egyszerűen nem akar rá emlékezni. Pont ahogy én is.
- Nem ijedtem meg, van fogalmam róla mi is szerepelhet az aktámban. Köszönöm, elfogadom a kávét.
Hm, mint régen amikor Nobunaga-val szakéztunk. Csak mi ketten, semmi rang semmi háború, csak két régi barát, akik megvitatták a dolgokat. Kellemes idők voltak, manapság pedig nem szakézok az új felettesemmel, hanem kávézok. Habár nem is tudom, ez a közvetlen hangnem miért van? Mindegy is, betudom annak, hogy az új taichoum ilyen személyiség. Három kockacukrot teszek a kávémban, nem lesz túl édes, és erős. Pont ahogy én szeretem. Elvszem az asztalról a kávét és belekortyolok, kicsit meleg, sőt, nagyon meleg. Ha mondhatnám, nagyjából ezt mondanám. „Esz de gechi fojjó”. De nem mondhatom, ezért csak tűrők és várom, hogy egy kicsit hűljön. Tudni tudom ki is Ő, de amikor ara kér, hogy a múltamról beszélje, pontosabban arról, amikor is megvertem azt az újoncot. Vettem egy nagy levegőt és lassan fújtam ki. Ittam még pár kortyot a kávéból, majd visszaengedtem a karomat a térdemre.
- Igen taichou, tudom ki is Ön. Megfelelnék az osztagába? – remélem nem a Shinigami Nőegyletre gondolt? - Megtisztelő hogy szerény képességeim Ön szerint megfelelőek. Természetesen elmondhatom, de minden ott van az aktámban. Az újonc, aki az osztagunkhoz kerület folyamatosan kereste velem az összetűzést. Én pedig kerültem a társaságát és bármilyen kapcsolatot is vele. De végül túl messzire ment az inzultálásával, ez volt az oka, amiért erőszakba torkolót a dolog és elletem küldve az osztagomból. Biztosíthatóm róla, hogy nem fordul többet elő. Nem keresem a konfliktust senkivel. – voltaképpen semmilyen kapcsolatot nem keresek senkivel, képes vagyok csapatban dolgozni ha szükséges, de a társasági interakcióim ennyiben le is vannak tudva. Remélem itt se fognak túl gyakran majd keresni és zargatni a beszélgetéssel. Bár itt szükséges lesz abból az okból kifolyólag, hogy ebben az osztagban a kondíció igen fontos. Tehát edzenem majd szükséges lesz, és ehhez természetesen majd keresnem kell pár személyt. Nem hiszem hogy az túl nagy problémát fog majd jelenteni. Megiszom a maradék kávémat, de a csészét továbbra is a kezemben tartom.
- Köszönöm a kávét, igazán finom volt.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Márc. 11, 2011 1:39 am

Szolgálatra jelentkeznek – tényleg ilyen balhés ez az új tiszt? O.O

Tisztában vagyok vele, hogy a valóság mindig különbözik attól, amik az iratokban állnak, és ez alatt nem azt értem, ahogyan egyesek a saját javukra meghamisítják a jelentéseket, mert ez is előfordul korrupt kis világunkban, és sajnos nem nagyon tudok mit tenni ellene. Viszont egészen más azt elolvasni, hogy hány civil életét követelte egy nagyobb csata, mint konkrétan átélni, végignézni azt… A számok életre kelnek, a dolgok pedig valós perspektívát kapnak. Épp ezért kértem meg Kojiro-sant, hogy mesélje el a saját szavaival, hogy pontosan mi történt. Nem szándékozok a múltjában matatni, hiszen mindenkinek megvannak a maga kis titkaik. Még nekem is, és addig jó, amíg az valóban titok marad, mivel Soul Society törvényei ismeretében valószínűsítem, hogy halállal kéne lakoznom, hiába nem tettem semmit, de minimum kapnék egy saját cellát a potenciálisan rendkívül veszélyes egyedek részére a „saját” börtönömben, csupán mert másik énem végett fennáll a lehetősége annak, hogy egyszer még valami katasztrófával sújtom a Gotei 13-at. Bár az utóbbi időben egyre ritkábban érzem másik énem jelenlétét, mintha meghúzta volna magát. Úgy tűnik, Masamune-san kutatásai mégis csak jelentenek valami hasznot is, legalábbis az biztos, hogy miután beszéltem vele és elkezdte a kutatást, Eras kicsit meghúzta magát. Ez így is jó, hiszen bár családom megbirkózik a dologgal, és a taichou is tud róla, nem szeretném, ha emiatt kevernék másokat, vagy saját magam bármiféle bajba. Nem is merem elképzelni, mekkora patáliát csapnának, ha meglátnák valahol Erast… A tökéletes hasonmásom, egy szép maszkkal a fején, és ahogy tudom, nem is kicsit szadista hajlamokkal rendelkezik. Mindegy, csak tűnjön el végre az életemből… Csak lenne lehetőségem végre végezni vele.
A kávémban elkeverem a cukrot, mert hát milyen dolog azt feketén inni, valamint az asztalon lévő sütis dobozt is kinyitom ezzel felfedve annak rejtekhelyét. Elsőre talán nem egyértelmű a belépőnek, hogy ebben a dobozkában a süteményeim tartogatom, de legalább nem vádolnak meg azzal, hogy folyton nassolok munka közben, amikor nem is… annyira. >.> De hiszen ki tudna ellenállni szeretteim minden finomságának, amivel elárasztanak? *.* Még mindig Kai csokis finomságai a kedvenceim, de még Kotomi és Tasu-chan sütijeiből is akad bőven. Az új tiszt felé döntve a dobozt jelzem neki, hogy vegyen nyugodtan, ha akar, s jómagam is kiemelek egy csokoládés tallért, amit a világegyetem legjobb családapája és vőlegénye készített. Igaz, az hétpecsétes, családi titok, hogy a 11. osztag kapitánya szeret és tud is sütni-főzni, mert oda lenne a riszpektje. Paranoiás szegénykém, pedig igazán nem kéne titkolnia, hogy mennyi mindenhez ért a kardforgatáson kívül.
- Értem, szóval inzultálás. – gondolkozok el szavain. Kicsit megnyugtatott, azonban kérdés, vajon valóban igazat mond, vagy csupán azt mondja, amit hallani szeretnék? Azt is furcsának találom, hogy ignorálására még több figyelem a válasz. Bár… személyes tapasztalatom mégis csak van a dologban. A 6. osztag mostani kapitánya is túl sok figyelemmel kedveskedett számomra, amikor én egyértelműen jeleztem neki több alkalommal is, hogy nagyon nem érdekel, mit gondol.
Szeretnék hinni Kojiro-sannak; nem mintha azt feltételezném, hogy hazudik vagy valami ilyesmi, és lehet, hogy csak feleslegesen túlkombinálom az egészet, de úgy érzem, hogy több is van a dologban, mint amit tudok. Túlzottan belemélyedni pedig nincs értelme, hiszen csak feleslegesen korbácsolnám fel az indulatokat, azt pedig nem szeretném. Másrészről viszont akármi is történt, Kojiro-san a saját igazságát mondta el. Egy nézőpont, amit nem kérdőjelezhetek meg. Mégis, valami akkor sem stimmel ezzel az egésszel… Bárcsak pontosan tudnám, mi jár az illető 8. osztagos fejében. :/
- Nem szándékozom megkérdőjelezni szavaidat, azonban fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy az osztagban nem tűrünk gyerekes ellentéteket. Egy kemény ütközetben minden állhat és bukhat rajta, de azt hiszem, ennyi tapasztalat mellett nem pont Neked kell ezt elmagyaráznom. Az Onmitsukidou más, mint a többi osztag, s bár külsős szemmel zárkózottnak is tűnhetünk, én állítom, hogy a közösségi szellem itt a legjobb az összes osztag közül. Tökéletesen kell rezonálnunk egymással, és gyakran félre kell tennünk a személyes dolgainkat, ha szeretnénk sikeresek maradni. – fejezem be ezután túlcukrozott kávém megivását, majd ismét a tiszt iratai között lapozgatva folytatom tovább az interjút. Igen, lenne hozzá jó néhány kérdésem. Hosszú idő óta először készültem fel ennyire egy újonc tisztre. Még bőven vannak olyan dolgok, amiket meg szeretnék tudni róla.
- Nincs mit, és a süteményből is bátran vegyél. A kávéscsészét pedig nyugodtan tedd le az asztalra, majd eltakarítom. ^^ Szóval, én hiszek neked, azonban nem szeretném, ha a későbbiekben csalódnom kéne. Mindenki elkövet néha egy-egy hibát, én pedig bízok benne, hogy ez a Te esetedben is egyszeri alkalom volt. Kétlem, az osztagból bárki könnyen inzultálható lenne, már csak munkánk miatt sem engedhetjük ezt meg magunknak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lennének érzelmeink, sőt, az osztag keretein belül változatos módon építjük kapcsolatainkat. Külsősként biztosan hallottad azt a pletykát, hogy a 2. osztagban van egy luxus gyógyfürdő. Természetesen ezt minden tiszt köteles tagadni, nem szeretnénk irigyeket, már így is furcsán néznek ránk az önműködő ajtóink miatt. Mindegy, szóval ez a pletyka igaz, és mindig ott tartjuk a legjobb bulikat, de ha csak lazulni szeretnél, nyugodtan nézz le oda, az edzőterem alatt van, elrejtve. Természetesen erről egy szót se külsősöknek, ez titok. – kacsintok rá, s tűnik fel ajkaimra ismét a megszokott mosoly. Nem emlékszem olyan alkalomra, amikor ne mosolyogtam volna végig kedvesen egy újonc bemutatkozását, még hadnagyként se, leszámítva persze a Suwunos időket, meg amikor beadtam a sértődőset Ayura, már nem is emlékszem, miért. Bár azóta megoldódott, meg különben is régen volt. Igaz, Ka szerint le kéne szoknom arról, hogy újoncokat ölelgetek, de na… Túl nagy szívem van. :/
- Mielőtt azonban elkezdeném ismertetni a feladataid, és elmesélek pár dolgot az osztagról, amit külsősök nem tudhatnak – nem csak a luxusfürdő tartozik titkaink közé - , szeretnék még valamit kérdezni… Ha információim helyesek, elég sokáig szolgáltál a 8. osztagban, még Kyouraku idején is, és megéltél pár kapitányváltást. Kérlek, próbálj őszinte lenni… Mit éreztél akkor, amikor Sierashi Yuusuke, az ex-kapitányod elárulta Soul Society-t és ott hagyta az osztagot, valamint mit tudsz az árulásáról? – teszem fel következő fontos kérdésem. Persze, az ő szempontjából mindez lényegtelennek tűnhet, pedig igenis, lényeges, hiszen a 8. osztagot a miénkhez rendkívül hasonló sorscsapás sújtotta. Lehet, hogy kicsit szadista vagyok, amiért valahol azt várom el tőle, hogy kiderüljön, hogy neki ez milyen rossz volt és mekkorát csalódott, azonban legalább könnyebben be tudnám olvasztani az osztagba, és talán meg tudná érteni, miért vagyunk olyanok, amilyenek. Bár ha másképp válaszol, nekem az is pontosan megteszi, sőt… Legalább teljesen őszinte választ kapok.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Márc. 11, 2011 4:54 am

Szolgálatra jelentkezés

Elgondolkodok azon, hogy milyen ember is az új kapitányom? Eddigiek alapján közvetlenek gondolnám, barátkozónak, és édesszájúnak. Nem az volt tippem, hogy süteményt tart benne nem tudom mire is gondoltam, leginkább arra, hogy esetleg cigarettát vagy valami mást. Lassan megrázom a fejemet a felkínált süteményre. Én inkább a sós és a savanyú ízeket kedvelem, az édes nem az én világom. Az inkább egy olyan ember kedvelt finomsága, aki megérdemli vagy az életében nem történtek olyan dolgok, ami miatt úgy gondolná, hogy az Ő létezése megérdemli az édeset. Én túl sok sós könnyet nyeltem már, megszoktam az ízét és a tojásokat is úgy szeretem, ha sós. Milyen lenne, ha azok a kis fehér csodák inkább édesek lennének? Kiköpném szerintem.
- Pontosan. – ezen nem kellet mit szépíteni. Nem volt elég hogy a személyes terembe i behatolt az újonc, de folyamatos sértegetések után se hagyta abba végül olyat mondott, amit nem kellet volna. A véleményem hogy mindenkinek elpattant volna valami a fejében akkor. Ahogy nálam is megtörtént, az első emlékem utána hogy a volt osztagom tagjai fognak le, mindkét kezem véres volt az újonc pedig eszméletlenül feküdt. Kellemetlen volt amit csináltam, remélem többet nem fog ez előfordulni, nem szeretnék a figyelem középpontjába kerülni.
- Nem lesz gond a csapatmunkával, az ellentéte se keresem senkivel. Majd próbálkozom az osztag tagjai közti találkozást a minimálisra szorítani. Így kerülve el az esetleges összetűzéseket. Mint már mondottam nem lesz probléma azzal, hogy a többiekkel együtt dolgozzak. – rendes tisztként majd követem a feletteseim utasításait és nem lesz semmi baj. Akkor is tudok jó segítséget nyújtani, ha nem ismerek senkit, megmondják, mit csináljak, és megteszem majd. Mivel szabad ezért a csészét visszateszem az asztalra. Ismét megrázom a fejemet.
- Köszönöm, de nem kedvelem a nagyon édes dolgokat. Nagyra értékelem, hogy elhiszi amit mondtam mivel ez az igazság. Ha megkérdezi a volt osztagom tagjait akkor azt mondták volna amit én is. Biztosíthatom nem lesz semmilyen konfrontálódás köztem és az osztag többi tagja közt. Nem adok a pletykákra, de hogy Öntől hallom ezt, így már tudom, hogy nem csak szóbeszéd volt. Tagadni fogom, azt is, hogy szóba került meg egyáltalán hogy eljutott a fülemig egy beszélgetés is a fürdőről. Nem lett volna szükséges megosztani velem a helyét, de köszönöm a felajánlást nem hiszem, hogy élni fogok a lehetőséggel és látogatni fogom. – felelem kimérten, talán már észrevette, hogy nem pont az a fajta személy vagyok aki meg jelen a nagyobb eseményeken, vagy egyáltalán bármilyen bulin. Hm, most találkoztunk, és már olyan dolgokat akar megosztani velem amiket más osztagbeliek nem tudnak?
- Pontosan, amióta kikerültem az Akadémiáról a 8. osztagban voltam folyamatosan. Amikor Yuusuke taichou elárult minket? Semmit, nem éreztem semmit, hogy meg kellene botránkoznom vagy esetleg gyűlölnöm kell a tettéért. Gondolom megvolt az oka arra amit csinált, és kész. A körülményekről nem tudtam semmit, hogy mi volt az ami motiválta. Az igazság hogy nem sokszor beszéltem vele, talán csak egyszer. Természetesen mint árulót el kell fogni és ítélkezni kell felette. De ez miért fontos? – éreznem kellet volna valamit? Igen, talán igen. Haragot amiért elárulta az osztagát és azokat akik bíztak benne és felnéztek rá. De hogy neheztelhetnék egy olyan személyre akit nem is ismertem? Az osztag csak egy besorolás, egy hely ahová beraknak egy halálistent és ennyi. Ő elárulta a sajátjait, ezért meg kell találni, és el kell fogni, majd kivégezni, ennyi az egész.
- Bocsásson meg, tiszteletlen voltam, nincs jogom faggatni magát. - lesütöm a tekintetemet.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Márc. 11, 2011 11:42 am

Szolgálatra jelentkeznek – csak nem olyan balhés az új tiszt O.O

Fura… régebben egyáltalán nem voltam édesszájú. Inkább az egyszerűbb ízekhez ragaszkodtam, ellenben most képes lennék mindent csokival enni. Képtelen voltam értékelni az élet szépségét, és csak azt fogadtam el igaznak, ami szerintem az volt. Nem fogadtam el azt, hogy én is tévedhetek, márpedig tévedtem eleget. Azonban változtam, s merem állítani, hogy mindez a javamra történt. Még ha ez azzal is jár, hogy edzéseim titkon azzal a céllal tartom be olyan szigorúan, hogy leadjam a plusz kalóriákat, amit a sok nassolás miatt szervezetembe juttatok. Egyszerűen finom és kész, s érzem belőlük a szeretetet, amit szeretteim fektettek bele a sütemények elkészítése közben. Ugyanez viszont a bolti csokoládéra, valamint Chiyo-taichou kelbimbófőzelékére is elmondható, hisz nincs olyan nap, amikor ne lepném meg magam (és természetesen a világegyetem legtökéletesebb kislányát, Miy-chant) egy kis csokoládéval. Ami meg a zöldségeket illeti, azokkal Masa-chan és Katsu-chan lepnek meg folyamatosan, még így is, hogy nem vagyok a hadnagyuk. Fogalmam sincs, hogy sikerül mindig bejutniuk, de minden nap ugyanabban az időpontban itt teremnek azzal a céllal, hogy jól megetetnek fincsi zöldségekkel, mert hogy ők nem hagyják, hogy kedvenc hadnagyuk alultáplált legyen. Surprised

Igazán kedves tőlük, hogy ennyire aggódnak értük, bár hiába magyarázom el, hogy rendesen étkezem, ez valamiért sosem akadályozza őket. Jó, jó, a nagy papírmunkában néha teljesen megfeledkezek a külvilágról, meg arról, hogy nekem enni is kéne, ami igazán egészségtelen, de nem lehetek mindenben tökéletes, azt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy kiszaladjak a határidőkből, ami a jelentéseket illeti.
Ugyan abban biztos vagyok, hogy Kojiro-san az igazat állítja, és pont azt mondja ki, amire gondol, válaszai még sem hozzák meg azt a nyugalmat, amit vártam. Azt hiszem, félreértett egy kicsit – nem várom el, hogy antiszockodjon egy sötét sarokban, azonban valamiért mégis pont ezt érzem ki szavaiból. Arra nem kényszeríthetem ugyan, hogy legyünk puszipajtások, azonban a zárkózottsággal nem ér el semmit. Persze, ettől azt hiszi, hogy biztonságban van, másrészről viszont olyan dolgoktól fosztja meg magát, amit semmi, semmi sem pótolhat. Azt pedig nem fogom engedni, hogy teljesen elzárkózzon az osztag elől… ugyanis szükségünk van rá az utóbbi események okozta emberhiány miatt, viszont ahhoz, hogy hatékonyan tudjon dolgozni, muszáj lesz megnyílnia mások előtt, be kell illeszkednie, s ekképpen harc közben is képes lesz rezonálni másokkal. Mert nekünk igenis, fontos a csapatmunka, s azt is fontosnak tartom, hogy még egy átlagos edzés is fegyelmezett, ugyanakkor mégis kellemes hangulatban teljen. Nem is tudom, mi lenne velem Kotomi nélkül, én képtelen vagyok olyan edzéseket végigvezényelni, amilyeneket ő, pedig hadnagyként is az én dolgom volt ez a 10. osztagnál… :/
- Úgy látom, kicsit félreértettél… Ragaszkodom hozzá, hogy néha látogass el oda. Tökéletesen ellazítja a testet, ez pedig igenis, hozzásegít minket fizikai erőnlétünk szinten tartásához. Most is olyan görcsösen tartod magad, vagy nem is tudom… Szerintem igazán rád férne a lazítás. :/ A gyógyfürdő pedig nem az enyém, hanem a 2. osztag tulajdona, még egy előző hadnagynak köszönhetjük meglétét, ahogyan az önműködő ajtók, a padlófűtéses, luxus felszerelésű szobák, de még a kertben található szökőkutat is neki köszönhetjük. ^^ – jegyzem meg, s ejtek meg egy mosolyt a végére. Nem tehet róla, de egyszerűen süt belőle a feszültség, s talán még ő maga sem tudja, hogy valójában igenis, ideges. Ezen egy jó masszázs, vagy a gyógyfürdő rendszeres látogatása biztosan sokat segítene. Bár az is lehet, hogy egy hozzá való nő is segítene a helyzetén. Néha igazán mosolyoghatna is, biztosan döglene utána mindenki, ha megerőltetné magát.
- Apropó, szobák… A holmijaidat már ma áthozhatod, szerintem nem lesz panaszod az új lakhelyedre, kilátás a kertre meg minden. És igazán nincs miért bocsánatot kérned… Csupán kíváncsi voltam egy-két dologra. – kezdek el matatni az egyik iratos fiókban, hogy egy megfelelő lapot kivehessek onnan, amibe már el is kezdem töltögetni Kojiro-san adatait, amit majd később neki is alá kéne írnia. Érzem, tudom, hogy sokkal többet ki tudna magából hozni, ha megkapná azt a bizonyos plusz figyelmet. Szerintem sokra viheti még, és az én megérzéseim eddig mindig helyesek voltak ilyen dolgokban. Csak a személy mögé kell nézni, meg kell látni annak értékeit. Márpedig ebben az emberben vannak értékek, csak egyszerűen nem tud róla.
- A 2. osztagot többször is sújtotta már afféle árulás, amit Sierashi-san elkövetett, így nem egyszer gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdeni. Voltak mélypontjaink történelmünk során, ám mint külsős, valószínűleg másképp állsz hozzá ezekhez a dolgokhoz. Mégis, a legutóbbi sorscsapás túl mély nyomot hagyott az osztag életében. Az előző kapitányunk, az elődöm Sierashi-san mintájára mocskolta be az osztag hírnevét. Akkor döntöttem el, hogy végre a talpamra állok és merek elvállalni olyan feladatokat, amikről addig azt hittem, nem bírnám. Így lettem kapitány. – mesélem el az anekdotát az irat töltögetése közben. Vannak dolgok, amiket fontos lesz tudnia. Én már eldöntöttem, hogy kihozom belőle a legjobbat, ehhez viszont szükségem van arra, hogy ő is akarja, különben veszett ügy az egész. Nincs szükségünk szürke patkányokra… Inkább éljen úgy, mintha minden nap az utolsó lenne, de ha életét áldozza egy nemesebb célért, legalább büszkén fogunk emlékezni rá, s valódi könnyeket hullajtunk érte.
- Amint láthatod, vannak bizonyos hasonlóságok a régi és a jelenlegi osztagod között… Azonban ha így vélekedsz a dologról, azt hiszem, mindennek nincs jelentősége. – tolom az orra alá a papírt megjelölve neki azt a helyet, ahol alá kell írnia ezzel megpecsételve a sorsát, mert így a miénk lesz, mwahaha. Twisted Evil

(xD)
- És most, következzenek a feladatköreid… Sok mindent nem tudhatsz az osztagról, azonban feltétlenül tudnod kell róluk, hogy ne érjen meglepetés. Azonban azt hiszem, hogy jobb lenne, ha mindezt magadnak látnád, és akkor engem is megkímélsz a túl sok beszédtől. Nos, benne vagy egy rövid tárlatvezetésben? A végén majd a szobádat is megmutatom, és még Macskát is megsétáltathatom. Különben is, végre jó idő van, szerintem mindkettőnknek jót tenne a friss levegő. >< Hátha az izomlázam is elmúlik tőle. ^^ – állok fel a székemből és rakom az általa aláírt papírt a megfelelő helyre. Nemleges választ természetesen nem fogadok el, mert magammal viszem és kész. ><;;;;;;;;;;;;;;;; Így miután a süteményes doboz és Macska póráza is a helyére kerül, már el is kezdem az osztag fontosabb feladatainak ecsetelését abban a reményben, néha azért Kojiro-san is feltesz majd egy-két kérdést.

A következő postot » ide « írd ^^

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Vas. Márc. 13, 2011 6:12 am

Szolgálatra jelentkezés.

Hm, érdekes, kötelezővé tenni a lazítást? Nem is annyira kellemetlen dolog az, csak majd meg kell találnom a megfelelő időpontot, amikor nem lesznek olyan sokan ott, vagy ha vannak is remélem, egymással lesznek elfoglalva. Egy csendes kis sarok a medencében, ahol nyugodtan lazíthatok. Talán majd egyszer elmegyek. De egy olyan személynek, mint én, akinek elég sokáig a harc volt az élete, nem igazán szokott lazítani. De ha ez egy parancs, akkor kötelező lesz majd nekem is elmenni oda. De azért remélem nem lesz sok hiányos öltözetű hölgy. Nem szeretnék majd zavarba jönni, ritkán volt alkalmam látni majdnem pucér hölgyeket.
- Megeshet, de ahogy parancsolja, majd ellátogatok valamikor abba a fürdőbe. Görcsösen? Koedukált vagy külön vannak a dolgok? Elég rendes volt az előző hadnagy, hogy ezeket megcsinálta. – elég rendes lehetett tényleg az a hadnagy. Ilyen dolgokról eddig nem is tudtam, legalábbis a pletykát leszámítva, hogy a 2. osztagnak van egy fürdője. Más osztagnál nem hallottam ilyet, hogy lenne akármi is, ami hasonlítana arra, ami a 2. osztag birtokában van.
- Értettem, amint lesz, rá időm akkor azonnal megejtem a holmim áthordását. Igazán nincs sok, csak pár személyes tárgyam van és ruhám. Nyugodtan kérdezzen, és én válaszolok. – bár felelőtlen kijelentés volt a részemről, de már mindegy. Matatni kezd a fiókjában, vajon megint valami cukrot keres vagy édességet? Nem, csak egy papírt vesz elő, gondolom szükséges ahhoz, hogy az osztag tagja legyek.
- Nem attól leszünk erősek, hogy elviseljük a pofonokat, hanem attól hogy felkelünk utánuk. Nem teljesen külsős, hiszen az én volt kapitányom is elhagyott minket és elárult. Bár gondolom a friss, sebek kellemetlenebbek, mint azok, amik már begyógyultak. Felelősségre vall, hogy ezt megtette. – majd elhallgatok, túl sokat beszéltem, és a saját véleményemet nyilvánítottam ki. Amit ritkán szoktam megtenni, nem tervezem, hogy rendszert csinálok majd belőle.
- Igen, feltűnt, de szerintem minden osztagban van valami minimális hasonlóság. Elnézését kérem ismét, csak a véleményemet fejtettem ki. – előre hajolok, és amint kapok valami író eszközt alá is írom a nevemet a megjelölt helyen. Ezzel hivatalosan is a második osztag tagja vagyok. Hm, ilyenkor mit szokás érezni? Örömöt, esetleg bánatot mert a régi osztagomból kidobtak? Nem, nem érzek nagyon semmit, elfogadtam, hogy így jártam, és kész. Próbálom majd a tőlem telhető legjobban szolgálni az osztag érdekeit. Ha kell meghalok, vagy éppen ölök, lesz ami lesz. Elég közvetlen a kapitány, körbe akar vezetni?
- Értettem, természetesen nincs ellenemre egy kis séta. Lekötelez azzal hogy megmutatja mit merre is találok. – felállok és megvárom míg a kapitány elrendezi a dolgait, és elindulunk.
- Zavarná ha pipáznék? – mert ha zavarja akkor természetes hogy nem gyújtok rá, de ha nem. Akkor előveszem a pipámat, megtömöm dohánnyal, az ajkaim közzé fogom a pipa szárát, és meggyújtom. Figyelmesen végig hallgatom amit mond.
- Én melyik csoportba fogok tartozni? Esetleg postás leszek, vagy talán más? És ismét bocsásson meg. De a kutyát miért macskának hívják?

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Jún. 20, 2011 7:50 am

Találkozás a Taicho-chan nénivel^^

Rózsaszín felhők kusznak az égen és nyalókák hullanak az égből. Hogy hol? Hát egy mennyországban mely álmaimban jött létre. Oly csodálatos oly gyönyörű. Össze-vissza futkosok, próbálom elkapni a nyalókák rengetegét ám ekkor szörnyű dolog, történik, felébredek.
~ Gyerünk, te álomszuszék kellj már fel!
- De nem akajok, hagy aludni gonosz Kuroi-chan. – próbálok vissza aludni és nem figyelni a fiatal bácsi gonosz hangjára
~ Kit nevezel te „fiatal bácsinak” azt hittem ezt már megbeszéltük. Kelj fel most rögtön! El akarsz késni, ez az első napod?
- Jól van, már indulok is. Látod? – kikászálódok a pihe puha ágyikómból és zanpumat megfogva indulok az ajtó felé.
~ Te meg hová indulsz?! Előbb vedd fel az egyenruhád! ~ Osztogatja a parancsokat Kuroi-chan és ez nagyon nem szeretem. Mintha az apucikámat hallanám, mikor rossz kedve van és engem piszkál minden nap, ha valami olyat csinálok, ami neki nem tetszik. Lassan nem sietve húzom fel a shihakusom magamra. Ez az első napom a 2. osztagban és szerintem Kuroi-chan bácsi azé…
~ Bácsi a tudodki te szemtelen kis kölyök. Ne illes engem ilyen jelzőkkel ~… azért piszkál engem, mert látja, hogy nem vagyok ideges, míg ő az. Hihi… nem is értem miért ideges a taicho-chan csak nem fog megenni. Vagy lehet, hogy igen?
- Kujoi- chan most nézd meg mit tettél. Most már én is félek, hogy a taicho-chan meg fog enni. – gonosz taicho-chan meg fog enni. Remélem nem, de még azt sem tudom hogy-hogy néz ki. És ha egy egy óriás a ki engem akar megenni?
~ Aya fejezd már be az idegeskedést és a képtelen agyszüleményeidnek sincs semmi alapja. Már megint túl sok édességet ettél lefekvés előtt?
- Nem. – vágom rá gyorsan a válasz. Még hogy sok édesség kikérem magamnak csak pockyt, gumicukrot, meg másik gumicukrot, meg pillecukrot, meg olyan epres cukrot meg öh… meg még ettem valamit, de nem emlékszem már rá, hogy mi volt a neve, de az is nagyon fincsi volt.
~ És ezeket mégis mikor etted? ~
- Mijöl beszélsz?
~ Hát az édességekről, amiket ettél.
- De máj mondtam, hogy nem ettem édességet. – társalgásom közben végre sikerül mindent magamra vennem így már elindulhatok kifelé.
~ De hát az előbb soroltad föl őket.
- Ja, azokat nem lefekvés előtt ettem. – indulok el a folyosón egyenesen a taicho-chan irodája felé közben előveszek egy térképet is hogy oda találjak.
~ Akkor mégis mikor etted?
- Hát… este pisilnem kellet és utána éhes lettem ezért gondoltam eszek egy pájat. Segíts Kuroi-chan eltévedtem nézd a téjkép teljesen fuji. – kérek segítséget ugyan is nem igazán tudok eligazodni ezen a krikrakszon. Na meg így el tudom terelni a szót másfelé. ^^'
~ Talán forgasd el balra. ~ Hű így már, tényleg… vagyis mégse, de azért már majdnem értem, hogy mi merre van. Szögdécselve mosolyogva folytatom utam, hogy merre megyek, azt nem tudom, de néha útbaigazítást kérek egy bácsitól vagy nénitől. Körülbelül fél óra alatt, ami harminc perc azt hiszem, kilyukadok egy ajtónál. Nem valami szép ajtó még az enyém is szebb nála, de azért nem is olyan csúnya. Van rajta egy felirat valami olyasmi hogy kapi…
- Kujoi-chan az melyik kanji?
~ A –tány vagyis mi összeolvasva Aya?
- Kapi… tány, Kapitány… – akkor ez az? Oh, ott még van írva. - … ijoda. És most mit csináljak.
~ Kopogj be és modd a neved és hogy Shitsurei shimashita. De ezt már te tudod.
- Jendben. – oda lépek a nem túl szép ajtóhoz majd bekopogok. – Moriyama Aya desu, Shitsurei shimashita{Elnézést}!
~ Mit csinálsz ezt fordítva kellett volna mondanod.
- De te mondtad, hogy így mondjam.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Jún. 24, 2011 2:10 am

Lehet egy edzés bármennyire is kimerítő – hisz az Onmitsukidou főkapitányaként kötelességem formában tartani magam - , a fejlődés még messze van, igaz, hakudában bőven fölényem van a Gotei 13 többi kapitányával szemben. A kötelesség viszont kötelesség, még akkor is, ha a kávékortyolgatás és a papírmunka intézése jobban csábít bármilyen harcnál.
Így hát Macska – a kutyám - pórázának lefejtése után el is foglalom kedvenc irodám kedvenc asztalát kedvenc fényképeim és kedvenc süteményeim látványára nyáladzva. A csábításnak nem tudok ellenállni, a frissen főtt kávém mellé egy kis finomság dukál, hisz Kai sütijeinél már csak Kotomi nassijai jobbak. Az omlós falattal a számban kezdem el rendszerezni az iratokat, hogy nekiállhassak annak a bizonyos „kötelező rossznak”, igaz, én mindig imádtam a papírmunkát. Sokan már-már abberáltnak titulálnak miatta, de valakinek ezt is csinálnia kell. Kellemesen ellazít, és legalább osztagunkban mindig minden papírmunka nem hogy időben, de jóval korábban készen lesz, mint kéne. Nem hinném, hogy hátrány, s mint a Gotei 13 legfegyelmezettebb osztagának kapitánya, kötelességem tenni arról, hogy ne ilyen apró-cseprő ügyek miatt törjön ki a kapuzárási pánik. Sőt, semmilyen pánikot nem vagyok hajlandó eltűrni. Igaz, engem valamiért kinevetnek, ha megpróbálok komolyan viselkedni. T.T
Ha minden igaz, ma egy új tiszttel is gyarapodik az osztag. Hála akadémiai összeköttetéseimnek – pontosabban az akadémia tanárainak kiváló munkájának és információátadási készségüknek – sikerült egy újabb shinigamit találnom, akit alkalmasnak vélek az osztag feladatainak teljesítésére. Tanárai igencsak dicsérték shunpoban való jártasságát, s még ha fiatal is kicsikét, én valamiért mégis nagy lehetőséget láttam benne. Igaz, a papírok nem mindig fedik a teljes valóságot, és ezzel nem azt akarnám mondani, hogy hazudnának – ugyanis nekem senki sem szokott hazudni - , hanem hogy egyszerűen más szemtől szemben állni a kijelölttel, mint a róla szóló aktákat olvasgatni. Nem mintha olyan speciális dolgok lennének, név, családi háttér, kor, akadémiai eredmények, csupán a formális dolgok, ám eddig még sosem hagyott cserben, ha toborzásról van szó. Én élvezem csinálni, és eddig mindenki más is élvezte, aki az osztagba került, még Kojiro-san is elkezdett megnyílni. Hisz bár igen rideg társaságnak tűnünk, szerintem a Gotei 13 egyik leglazább társasága vagyunk. Mindehhez mondjuk hozzászól a titkos kis luxus onsenünk, meg az egyéb apróságok, de ha már megtehetjük, hadd csináljuk! Surprised

A kopogás után egy motyogást hallok meg, a zárt ajtón keresztül sajnos nem hallom meg a kislány bemutatkozását. A vékonyka hang tulajdonosa nagyjából egyidős lehet Miyoko drágámmal, és biztosan ő is örülne neki, ha vinnék neki egy új játszótársat! Surprised

Az ajtó önműködését bekapcsolom egy asztalon lévő gomb segítségével, mert hát nekünk ilyenünk is van, Omaeda elintézte nekünk. Cool

- Bújj csak be bátran és foglalj helyet! – szólok a kis szőke kislánynak, ezzel jelezve, hogy nem kell félnie tőlem, mert én nem vagyok olyan ijesztő, mint mondjuk Akane. @_@ Igazán remek vezető, semmi bajom nincs vele, sőt, tisztelem elért eredményeiért, de ha ránézek, folyton azt képzelem, hogy valami baja van velem. Pedig nem csináltam semmi rosszat… ugye? T.T
- Verashu Suwun vagyok, az osztag kapitánya, és mint azt már biztosan tudod, az Onmitsukidou főparancsnoka. Sütit? *.* – kínálom meg őt is Kotomi taiyakijával (valahonnan megtudta, hogy ez az egyik kedvencem a csokoládé mellett), amit egyszerűen nem tudok megunni. Kétlem, hogy fél óra múlva bármi is maradna belőle, túl fincsi ahhoz, hogy kibírjam, aztán meg majd osonhatok ki Unohana és Ukitake büféjébe anpanért. >.>
- Úúú, hogy neked milyen szép hajad vaaaan! *.* – csodálom meg a kislány szőke hajzatát, ezzel felállítva magamról egy elég idióta képet, de hiszen anyuka vagyok, ennyi kijár nekem! Surprised

Még akkor is, ha gyakran gyerekesebben viselkedem, mint a saját lányom. :/