Szétnézünk a parkban, találkozás


- Nagyon köszönök mindent, jutalmadul elmondom amit kérdeztél. Az a bábja lehetett, nekem az egy sólyom. A bounto-knak az úgynevezett báb idézése a képességük, de az mindenkinek más. A báb rendelkezik különféle támadásokkal, egyszóval olyan mintha, egy bábjáték lenne az egész, hogy lecélszerűsítsem a bounto irányítja bábját, de ha a bounto-t annyira megsebzed, akkor a bábja ellene fordul, és megöli. Ziege dich, Aar! Látod? Ez az én bábom, de vissza is hívom. minden bábnak van egy médiuma, nekem ez a gyűrű, ami a mutatóujjamon van. Ha a médiumát elveszed a Bounto-nak, akkor képtelen előhívni a bábját, és onnantól megnyerted a harcot. Viszont, ha meglátsz egy olyat, amikor a bounto nem használ médiumot, akkor fuss, majdnem hasonlít az Espada-hoz ezek szerint, viszont tőlem, és akik nem használnak médiumot, nem olyan nagy az erő különbség, de ők a legerősebb bounto-k. Szóval ennyi lenne amit tudnod kell. - majd vártam mit szól ezekhez.

// El és El - Eliana del Barros és Eliziana Aberquero első találkozása //

Karakura város szép, és egyre inkább szokom oda lemenni. Természetesen most testvérem fedezésével látogattam el a városba. A városi parkban finom virág illat volt. Nem is csoda, hisz tavasz van, és kinyíltak a cseresznye fák.
Fogtam magam, és leültem egy padra, és figyeltem az embereket.
~ Gyűlölöm őket. Őket mélységesen megvetem, viszont világuk szépségeit nem. Hisz még emlékszem, mikor kicsi voltam, és apa is lehozott a parkba. Játszottunk, és ilyenkor tavasszal mindig egy virágot tűzött a hajamba. De ezek múló emlékek. Arrancar lettem. Az előttem sétálókat mind meg kellene ölnöm. Hisz egyik kabzsibb, mint a másik. Csak rohannak.
Tulajdonképpen azért jöttem le ide, mert egy találkozóm lenne egy másik Arrancar-al, aki nem rég lett tagja a csapatunknak. Bár fogalmam sincs, hogy miért pont itt akar velem találkozni. Pontosan azt se tudom, hogy hogy nézni. De egy parkban az emberek világába csak kiszúrok egy társamat.
Nem is ültem sokáig egyedül a széken. Hátam mögött éreztem is a hasonló lélek energiát. Hátra fordultam, hogy meglássam őt.

// Találka az Emberi Világban\\

- Táska? Rendben. Könyv? Rendben. Akkor mehetünk is.
Vizsgáltam meg a számomra fontos dolgokat, majd elhagytam a szobámat. Lehet, hogy előtte nem ártott volna rendet raknom, de most már mindegy. Így is késésben vagyok. Az egyik arrancaral lesz találkozóm az emberi világban pár perc múlva és ha nem sietek, megint késni fogok. Szabadabb részre érve egy csettintéssel nyitottam meg a fekete lyukat, majd végigfutva rajta sikeresen megérkeztem az Emberi Világba.
- De szép! *.*
Néztem körbe csillogó szemekkel miután megérkeztem. A melegen sütő nap sugarai kellemes időt biztosítottak, miközben a sok szép virág, növény és állat (kutyák *.*) a szemeimet kápráztatta. Miután ismét eljutott piciny kis agyacskámig, hogy tulajdonképpen nem azért jöttem, hogy egy helyben állva bámuljak ki a fejemben, látóidegeimet újabb munkára fogtam, hogy megtalálják azt akivel találkozni szerettem volna. Kisvártatva rá is akadtam. Az előttem lévő padon üldögélt és gondolom érkezésem óta nézett, csak elvoltam foglalva a bámészkodással.
- Elnézést a késésért.
Eresztettem el egy apró mosolyt, majd odasietve a padhoz leültem mellé.
- A nevem Eliziana Aberquero, de szólíts Elinek azt jobban szeretem.
Hadartam nagy sebességgel. Sajnos nálam ez gyakori probléma, hogy sikeresen hadarok olyan gyorsan, hogy abból egy szót se lehessen megérteni, de remélem azért neki sikerült. Ha nem akkor maximum újra elmondom neki most már lassabb tempóban.

// Találka az Emberi Világban\\

A lánynak hosszú fekete haja volt. Szék hosszú ruhája. Mondhatni, ha nem érezném, akkor annyit mondanék, hogy egy egyszerű emberrel van találkozom. Az arcán nem volt nyoma Arrancar mivoltának.
~ Biztos, hogy Arrancar? Velem ellentétben rajta nem sok minden látszik, ami arra utal, hogy ő is Arrancar.
Sokáig bámult a semmibe. Gondolom nézte a parkot, mely most legszebb szebb fényében tündökölt. Majd mintha összerezzent volna, felém nézett, majd sietve odajött hozzám. Leült mellém, majd hadarva, szinte érthetetlenül elmondta:
- Elnézést a késésért. A nevem Eliziana Aberquero, de szólíts Elinek azt jobban szeretem.
- Nem kell ennyire hadarni. Nem üldöz tudtommal senki. Jó? - nyugodtan hátra dőltem - Most ha észrevetted túl nyugodt minden. ... Szóval Eliziana? Az én nevem Eliana del Barros. 24. Arrancar - tüzetesebb vizsgálat után láttam, hogy az ő száma a 33-as - A könyvet miért hoztál magaddal? Már ennyire unalmas társaságnak gondolsz Eli? -néztem a tárgyra, ami a kezében helyezkedett el.
~ Könyvek. Míg életem nem igazán voltam könyv faló. Azt is mondhatnám, hogy azt olvastam el, ami nagyon muszáj volt, vagy igazán felkeltette az érdeklődésemet. De úgy látom ez a lány vagy nagyon szeret olvasni, vagy csak szimplán ezt a könyvet tartja olyan fontosnak, hogy egy percre le nem rakná. De engem úgymond nem hagy nyugodni.
- Ugye milyen szép a park? - néztem előre csillogó szemekkel - Emberként szerettem a parkba járni. De ezt a természeti csodát az emberek csak elrontják. - szötét emlékek suhantak végig a fejemen, és lehunytam a szememet - Te emlékszel hogyan éltél? - kérdeztem Eliziana-ra nézve - Sokan egyszerűen elfelejtik, vagy egyáltalán nincs mire vissza emlékezniük. Te emlékszel milyen volt emberként élni?

// Találka az Emberi Világban\\

-Bo....bocsánat.
Pirultam el gyorsan. Mindig ez van... leszólnak mikor hadarok, hogy nyugodjak de. De én teljesen nyugodt vagyok. Lassan elraktam a könyvet a táskámba. Őszintén szólva már nem is emlékszem, hogy hogy került a kezembe.
- Nagyon értékes számomra ez a könyv. Egy számomra fontos embertől kaptam, miután arrancarrá változtattak.
Mondtam most már sokkal nyugodtabban. Fejemben újra feltűnt az a személy. Azóta, hogy a könyvet nekem adta nem is láttam. Talán nem ártana, majd valamikor meglátogatni őt. Bár lehet, hogy nem örülne nekem... vagy talán mégis?
- Te emlékszel hogyan éltél?
Ütötte meg hallókészülékemet beszélgetőtársam hangja. Behunytam a szemem, majd kutakodni kezdtem az emlékeimben. Először az adjucas lét, azután a Gilian lét végül pedig a normál hollow lét emlékei törtek felszínre. Emberi életemből viszont semmi. Mindössze csak két érzés. A félelem és a düh. Magamba kapaszkodtam, hisz ezektől az érzésektől most kirázott a hideg. De nem akármilyen hideg, még a nap meleg sugarai is mintha jégcsapként értek volna el. Legszívesebben csapot papot ott hagytam volna és rohantam volna vissza a szobám biztonságot nyújtó menedékébe, de nem tehettem. Mégsem hagyhatom faképnél szegény Elianát.
- Nem... Semmire sem emlékszem. Emlékeim csak hollowwá válásom után vannak. Emberi mivoltomból csupán érzések maradtak meg. Szörnyű érzések...

// Találka az Emberi Világban\\

-Bo....bocsánat - kért bocsánatot a hadarása miatt - Nagyon értékes számomra ez a könyv. Egy számomra fontos embertől kaptam, miután arrancarrá változtattak.
~ Szóval jól gondoltam. Akkor tényleg ezért hurcolja magával. ... Szóval miután Arrancar lett belőle. Mivel nem mondta a személy kilétét ezért úgy gondolom hogy Nem akarja megosztani velem kilétét. Vagy egy másik Arrancar az illető vagy pedig maga Aizen. De azt se tartom lehetetlennek, hogy nem tudja a nevét. Ahogy én se tudom a teljes nevét annak a lánynak - ismét gondolat süvített végig a fejemen.
A könyvet elrakta, és a kérdésemre válaszolás helyett előbb össze rázkódott, és magába kapaszkodva össze húzódott. Majd így felelt:
- Nem... Semmire sem emlékszem. Emlékeim csak hollowwá válásom után vannak. Emberi mivoltomból csupán érzések maradtak meg. Szörnyű érzések...
- Jaj bocsi! Szólhattál volna, hogy túl sok lélek energiát engedtem szabadjára gondolatokba merülve. Tudod néha elő fordul velem, hogy kicsit fagyos lesz minden. Tudod az erőm hó és jég típusú. - Próbáltam elviccelődni a dolgokat, majd ismét komoly hangot ütöttem meg - Értem ... Szóval te nem emlékszel. Néha én is azt kívánom, hogy semmire ne emlékezzek a múltamból. Nekem is elég fájdalmas. Tudod engem megöltek. Egy másik ember úgy döntött, hogy elveszi az életemet. Golyót repített az oldalamba, de nem haltam meg azonnal, hanem hosszan szenvedtem, és megfagytam. - éreztem, hogy ha eddig nem is volt, akkor most már biztos hideg a hangulat - Szóval ezért mondom, hogy jobb, ha nem is emlékszel. Se az emberi múltadra, se arra, hogy milyen volt hollow-ként. Most már nem vagyunk olyanok, mint akkor voltunk. ... Na de beszélgessünk másról. - gyorsan váltottam, nehogy meggondolja magát, és elszaladjon, és szobájába bezárkózzon. - A te erőd milyen típusú? Én már elárultam az enyémet. Most te jössz.

// Találka az Emberi Világban\\

-Nem, nem a te hibád. Csak újra átéreztem azokat az érzelmeket és szó mi szó nem épp kellemesek.
Kapálóztam miután saját magát akarta hibáztatni pillanatnyi hidegrázásomért. De tulajdonképp semmi különleges hideget nem éreztem amióta idejöttem. Lehet, hogy azért mert egy szinten állok vele? nem tudom, majd biztos kerül erre is válasz.
- Hogy az én erőm milyen tipusú?
Lassan ismételtem meg a kérdését. Ez egy érdekes kérdés. Soha nem gondolkodtam azon, hogy milyen tipusú erőm van. Talán mert még alacsonyabb szintű hollowként jobban érdekelt a bennem tomboló éhség csillapítása... azután meg... azután meg még nem használtam az erőmet. Az időmet jóformán a könyv olvasásával, valamint a szobámban való "életnek" szenteltem.
- Hogy egészen őszinte legyek hozzád nem tudom. Míg nem váltam arrancarrá nem érdekelt csak az, hogy éhségemet csillapítsam. Amióta pedig arrancar vagyok még nem használtam a ressurectiónomat és lehet, hogy nem is fogom...
Vázoltam fel a problémát. Úgy látszik, hogy valami lezajlott bennem miután Ggio-sama segítségével arrancarrá változtattak. Azóta még nem éreztem azt a szörnyű éhséget és kedvem sem volt valakivel konfliktusba kerülni. Főleg a harcokat kerültem. Soha nem értettem, hogy azok, akiket az ablakomból láttam harcolni, miért teszik? Értelmetlen vérontás az egész. Még az is undort keltett bennem, hogy csak néztem. De ha ilyen hamar meg akarnak "halni" akkor én nem szólok belé. Az ő életük ők játszanak vele. Lassan a sétáló emberekre néztem. A rohanó üzletemberekre, a nevető fiatalokra és a csak sétáló vagy épp kutyát sétáltató családokra. Az emberek gyakran csodálatot váltanak ki belőlem. Gyenge és törékeny teremtmények akiket egy szorítással el lehetne pusztítani. Mégis képesek úgy élni, hogy nem tudják mit hoz a holnap. Vagy éppen az a nap nem-e az utolsó számukra...

// Találka az Emberi Világban\\

- Nem, nem a te hibád. Csak újra átéreztem azokat az érzelmeket és szó mi szó nem épp kellemesek. - szabadkozott - Hogy az én erőm milyen típusú? - hosszan gondolkozott, majd így felelt:
- Hogy egészen őszinte legyek hozzád nem tudom. Míg nem váltam arrancarrá nem érdekelt csak az, hogy éhségemet csillapítsam. Amióta pedig arrancar vagyok még nem használtam a ressurectiónomat és lehet, hogy nem is fogom...
~ Ő elhallgatott, és gondolataiba merült. Ennek mélyebb okai lehetnek. Kicsit érzelgősnek gondolom.
Végül megtörtem a csendet.
- Te még nem is használtad a Resurrection-odat? Akkor te végkép kerülsz mindenkit, vagy nem tudom. Mielőtt és miután Arrancar lettem muszáj volt harcolnom, különben nem lehetnék most itt. Nem mondom én se mindig szeretek harcolni, de csak így lehetek erős, így maradhatok életben. Márpedig én erősebb akarok lenni. Tudod eleve a testvérem miatt is helyt kell állnom, illetve van valaki, akit le akarok győzni. Nekem ez a célom. Én végezni akarok vele. ... Hagyott meghalni ... Megmenthetett volna ... De nem tette meg ... Na de neked mi a célod? Vagy csak fejet hajtasz Aizen előtt és vakon követed az utasításait? Egyébként soha nem voltál kíváncsi, hogy milyen erővel is rendelkezel? Látom, hogy büszke vagy a számodra.
~ Kicsit úgy érzem, hogy szeret magába fordulni. Szeret a gondolataiba merülni. Ép csak morzsákat árul el önmagáról. Igen néha én is így viselkedek. Harapófogóval sem lehet belőlem kiszedni dolgokat. Lehet, hogy nem emlékszik a múltjára, viszont ha arra gondol, akkor rossz érzések fogják el. Ez szerintem rosszabb, mert engem megölne a kíváncsiság, ha a múltam valamely részére nem emlékeznék.

// Találka az Emberi Világban\\

-Még nem. De hát, csak alig egy rövid ideje vagyok arrancar. Aizen-samát mindössze csak egyszer láttam, mikor arrancarrá változtatott. Úgyhogy tulajdonképpen, csak Cephalus-samának tartozok most feltétlen hűséggel, hisz Aizen-samáról semmit sem tudok. De az, hogy milyen erővel rendelkezek különösebben nem izgatott, bár lehet, hogy a jövőben fog, hisz mégsem akarom cserbenhagyni az espada-t akinek a fracciója vagyok. Nem kérhetem, hogy folyton megvédjen.
Válaszoltam szépen sorban. Ezután áttért arra a számra amit "születésem" idején kaptam. Sokszor elmerengve csak néztem azt a két azonos számjegyet ami a testemet díszíti. Igaz eleinte valamiféleképpen megpróbáltam letörölni... és még lekaparni is próbáltam, csak a vérzés és a vele járó fájdalom megijesztett. Azóta beletörődtem, hogy ezzel a számmal kell élnem.
- Büszkének büszke vagyok rá, hisz arrancarrá válásom után kaptam. Igaz párszor megpróbáltam megszabadulni tőle nem sok sikerrel. Viszont a tiéd sokkal kisebb, mint az enyém. Gondolom ez a létrehozásunk idejének a különbsége miatt van.
Ez az utolsó mondat még nekem is fejfájást okozott. Nem vagyok hozzászokva ilyen magas fokú eszmefuttatáshoz. Az ilyesmit inkább hagyom azokra akik értenek is hozzá.
- Szóval van egy testvéred?
Tettem fel a tíz pontos kérdést, bár utána ha nem fogom vissza magam még azt is megkérdeztem volna, hogy mi az a testvér... De azt hiszem ezt a kérdést, majd az espadamnak fogom feltenni. Ő biztos tud majd választ adni erre az igazán érdekes dologra. Addigra biztos lesz még pár kérdésem. Mondjuk, hogy miért kék Las Nochesben az ég mikor a kastélyon kívül az örök éjszaka honol. Biztos, hogy valami trükk van a dologban és addig nem nyugszom míg meg nem tudom mi az.

Ehh.. valami hollow merészkedett erre, Loraine meghagyta nekem a lehetőséget, hogy végezzek vele, ezért újból elő kell hívom a bábom.
- Ziege Dich! Aar! Strahl! -azzal a hollow elszállt a végtelen vadász mezőkre. De most, hogy én is kiengedtem a lélekenergiám, még több hollow jött erre, és eléggé sokan lettek, szinte teljesen körbevettek minket.
-Loraine, most védd a gitárod. -majd a sasom felszállt, és sorba írtotta a hollowokat, de ez így eléggé kevés lesz, mert nagyon sok jött ide, Loraine-nek is segítenie kell, ha el akarunk innen menni.
- Loraine! Te is öld őket! Akkor talán kicsináljuk mindet! -majd sorba lövöldöztem a Strahl-okat, a csúnya hollowokra. Nem is tudom, hogy miért, vagy, hogy hogyan keveredett ennyi gonosz teremtmény, de az biztos, hogy tömegestöl támadnak. A lényeg, hogy ezek nem olyan erősek, vagyis elég egy gyenge Strahl is, hogy megöljem ezeket a csúnya hollowokat. Már-már unom, hogy sorba lövöldözöm ezeket a ,,csúnya teremtményeket". Úgy látom, hogy Loraine is belelendült a harcba, tehát a hollowoknak annyi. Nem is tudom, hogy minek erőlködnek, hiszen óriási az erőkülönbség, de mondjuk ezek a hollowok szerintem nem érzik, hogy mekkora a lélekenergiám, vagyis fejjel rohannak egy fának, vagy mondjuk egy bábnak. Már az én ,,teremtményem" is kezdi unni, ezt a sok teremtményt. Loraine védi a gitárját, nem lennék a hollow helyében, amelyik megkarcolja, vagy esetleg elrontja azt a szépséget, hiszen láttam az ex-shinigami erejét, biztos, hogy kikapnék ellene. Az újdonsült barátom aprítja a kicsi hollowokat, de folyamatosan csak jönnek-jönnek, soha sem fogynak el. Mondjuk nekem mindegy, legalább ezekből a hollowokból nem lesznek Arrancarok. Nem is láttam még ennyi lidércet egy helyen, biztosan a lélekenergiára jöttek ide, mint ,,étel", viszont eléggé benézték, mert én nem akarok vacsi lenni. Már-már kezdenek fogyni ezek a lények, úgyhogy pánikra semmi ok. A tömegbe egy erősebb Strahl-t lőttem, és az sokat kiírtott, összesen maradt 4 hollow, akik Loraine gitárja felé vették az irányt, de újabbak tűntek fel előttem, így nem tudok segíteni újdönsült barátomnak. Vajon mekkora lesz Loraine haragja, ha valamelyik elrontja azt a gitárt? Majd kiderül..

// Találka az Emberi Világban\\

-Még nem. De hát, csak alig egy rövid ideje vagyok arrancar. Aizen-samát mindössze csak egyszer láttam, mikor arrancarrá változtatott. Úgyhogy tulajdonképpen, csak Cephalus-samának tartozok most feltétlen hűséggel, hisz Aizen-samáról semmit sem tudok. De az, hogy milyen erővel rendelkezek különösebben nem izgatott, bár lehet, hogy a jövőben fog, hisz mégsem akarom cserbenhagyni az espada-t akinek a fracciója vagyok. Nem kérhetem, hogy folyton megvédjen.
- Szóval akkor te is egy espada fracciónja vagy. Akkor hasonló cipőben jársz. Engem biztonsággal tölt el, hogy Adán fracción-ja vagyok - mosolyodtam el - Aizen-sama-val én se sokat találkoztam, bár a hozzánk hasonlókkal nem is nagyon foglalkozik. Szóval te nem vagy igazán nagy harcos lélek. Persze ez nem baj, de így elég nehéz úgymond Arrancar-ként. Nem?
- Büszkének büszke vagyok rá, hisz arrancarrá válásom után kaptam. Igaz párszor megpróbáltam megszabadulni tőle nem sok sikerrel. Viszont a tiéd sokkal kisebb, mint az enyém. Gondolom ez a létrehozásunk idejének a különbsége miatt van.
- Őszintén megvallva nekem nem ez lenne az eredeti számom. De a miénk nincs is teljesen bebetonozva. Bár szerintem a tiéd meg lett rendelve a sors által. Én nagyon friss Arrancar vagyok, a számot meg azért kaptam meg, mert legyőztem azt, aki birtokolta. De igen mondhatni születésünk alapján kapjuk ezeket. Nincs semmi plusz dolog ebben.
- Szóval van egy testvéred?
- Igen van egy testvérem. Tudod ő hozott el Aizen-samahoz, és ő segített hozzá, hogy az legyek, aki most vagyok. Léón del Barros-nak hívják. Testvéréül fogadott, és így tagja lettem egy családnak. Tisztára úgy viselkedik, mint ha az igazi bátyám lenne, és vigyáz rám, amikor csak teheti. Egyébként aranyos. Találkoznod kellene majd vele. Kicsit lehet, hogy ijesztőnek hatna, de nem az. Legalább is, ha nem potenciális vetélytársnak tekint.
~ Nem tudom mi van velem. Olyan csendes, és belőlem meg kihozza a kis cserfes lányt. Vagy lehet, hogy az idő teszi? Vagy az a tudat, hogy egy új barátra tehetek szert? Nem tudom pontosan.
- Ha gondolod bemutatlak neki. .... Gondolom még nem sok küldetésen voltál. Akkor általában mivel tengeted az egyforma napokat? Vagy volt egyáltalán úgymond időd tengődni?

-Másképp is lehet számot szerezni?
Ült ki a mély csodálkozás és döbbenet az arcomra. Eddig úgy tudtam, vagy legalábbis abban a hitben éltem, hogy a számot akkor kapjuk amikor születünk és itt véget is ér a nagy matematikai fejtörő, de ezek szerint..... tévedtem? Várjunk csak... a tévedés az egy olyan dolog ami akkor lép fel amikor valamiről kiderül, hogy ha eddig igaz volt most már nem az és fordítva... Ezek szerint... nem... nem bocsátkozom újabb feltevésekbe, mert akkor talán újra tévednék. Őszintén szólva nem kellemes érzés rájönni, hogy tévedtem.
- Újabb rossz érzés. Rossz tévedni.
Szöktek meg a fejemből a gondolatok hál'istennek félhangosan tehát ha szerencsém van akkor nem hallotta meg. Szerencse... még egy dolog ami ugyan olyan, mint a tévedés. Miért nem lehet az élet egyszerűen könnyű és rózsaszín? Miért kell túlbonyolítani tévedésekkel, érzelmekkel és színekkel? Habár ha nem lenne mi furcsa érzést keltsen bennem akkor nem éreznék késztetést azok megfejtésére, nem igaz? Talán ő is?
- És mond csak... Neked is szoktak olyan gondolatok járni a fejedben mint, hogy egyes dolgok miért és mi célból vannak? Vagy, hogy egy dolognak mi az értelme? Esetleg, hogy van-e értelme?
Biztosra veszem, hogy a kérdezősködésemmel együtt járó arckifejezés, szemcsillogás és kezemmel való hadonászás a frászt hozhatja szegény lányra. De mit tehetnék? A természetemen nem tudok változtatni... vagy talán mégis? Cephalus-sama segíts. T.T Ez már túl sok információ és azt hiszem, hogy hamarosan ki fog sülni az agyam. De hogy néznék ki kisült aggyal? Egy sétáló fekete hajú lány akinek füstöl a feje. Na igen elég figyelemfelkeltő és vonzó látvány az szent. Vagy esetleg, ha a fejeb egyik fele hiányozna? Majd mondanák, hogy orrhangon énekelek. De hogyan, hogyha nincs is orrom. Nem ártana valami értelmesebb dologra terelni a témát.
- Szerinted mire vagyunk hivatottak? Nem hinném, hogy az lenne a célunk, hogy Aizen-samát vakon kövessük. Ne...Nem mintha hátba akarnám támadni, vagy ilyesmi... csak érdekelne, hogy van-e valami célunk. Vagy azt magunknak kell megtalálnunk?
Témaváltoztatás was failure. Legközelebb azt hiszem, majd inkább a beszélgetőpartnereimet fogom megkérni, hogy témát váltsanak, vagy különben ők is elmehetnek díszokleveles filozófusnak. Akárcsak én. Lassan már Nobel-díjat kéne kapjak fantasztikus és megválaszolhatatlan kérdéseimre. Mondjuk abból elég jól lehetne profitálni. Még Aizen-samának is jutna belőle. Biztos büszke lenne rám és Cephalus-sama is. Az milyen csodás dolog lenne. Hallani a dicsérő szavakat espadam szájából. Biztos, hogy hyperaktívitásba szenvednék tőle és köröket futnék a szobámban.

-Másképp is lehet számot szerezni? - majd olyan halkan, hogy szinte alig hallottam meg - Újabb rossz érzés. Rossz tévedni.
~ Most ismerkedik meg a tévedés érzésével? Lehet, hogy még magukat az érzelmeket is elfelejtette. Az örömöt, a bánatot, a csalódást, szerelmet, reményt? Most ezeket újra fel kell fedeznie?
- Mint mondtam nekem se ez volt az eredeti számom. Bár a miénk kicsit be van határolva. Hisz 10-100-ig vagyunk számozva, és szerintem ez a szám már régen betelt. De ahogy úgymond fogynak a társaink, úgy szabadulnak fel egyes számok. Így úgymond bármilyen számod lehet. Tudod vannak, akik folyamatosan keresik a harcokat, és olyanba is belekötnek, akik egyértelműen erősebbek náluk. Ekkor előfordulhat, hogy életüket vesztik. Így az általuk birtokolt szám szabaddá válik. Vagy legalábbis én így tudom.
- És mond csak... Neked is szoktak olyan gondolatok járni a fejedben mint, hogy egyes dolgok miért és mi célból vannak? Vagy, hogy egy dolognak mi az értelme? Esetleg, hogy van-e értelme?
~ Úgy látom elég mely kérdéseket feszeget amellett, hogy sok dolgot esetleg nem tudhat. Érdekes kérdés.
- Szerintem mindennek van értelme, csak meg kell találni. A mi létezésünknek is van értelme. Mindennek és mindenkinek meg van a maga feladata. De így úgymond még nagyon nem mélyültem el ilyesmibe. Hisz elég sok időt tölthetnék el azzal, hogy mindennek megtaláljam az értelmét. A céllal kapcsolatban meg mindenkinek meg kell találnia a sajátját. Csak élnél a vakvilágba, ha nem lenne célod. Valaki nagy dolgokat tűz ki maga elé valaki meg sok kis apróbb célokat. De cél nélkül élni értelmetlen és unalmas lenne. Nem véletlen, hogy mindenki igyekszik célt találni magának, és értelmet adni a létezésének.
- Szerinted mire vagyunk hivatottak? Nem hinném, hogy az lenne a célunk, hogy Aizen-samát vakon kövessük. Ne...Nem mintha hátba akarnám támadni, vagy ilyesmi... csak érdekelne, hogy van-e valami célunk. Vagy azt magunknak kell megtalálnunk?
- Aizen-sama sok céltalan hollow-nak adott célt. Ő úgy mondja, hogy egy nagyobb cél elérése érdekében lettünk azok, amik most vagyunk. Valakit követni és tisztelni, és akár életünket adi a szentebb cél érdekében ez is lehet egy élet cél. De hogy mindenkinek ez legyen a célja? Azt nem hiszem. Én képtelen vagyok vakon megbízni benne. Nem tudom. Vele kapcsolatban furcsa érzéseim támadnak. Feltétlen hűséggel tartozunk neki, amiért Arrancar-ok lettünk, és birtokába lehetünk ennek az erőnek. De mint mondtam mindenkinek magának kell megtalálnia a célját. Aizen-sama csak lehetőséget adott nekünk. Nekem van célom, és ezt el akarom érni, és Aizen-nek nem lehet beleszólása ebbe. Tudtommal hiába erős, de nem isten. Megteszem, amit kér, de a célomba ne szóljon bele.
~ Kicsit mérges vagyok. Harcolni akarok vele. Megkeresem, és legyőzöm azt, aki hagyott meghalni, mikor akár meg is menthette volna az életemet. Dühít. Aizen szava szent, de ezt nem tilthatja meg. Akkor is végre hajtom a célomat.

// Találka az Emberi Világban\\

-Értem.
Szólaltam meg miután végighallgattam a lányt. Bár az egészből egy vak hangot sem értettem meg. Azt hiszem még túl hülye vagyok az ilyesmihez, vagy nem is tudom. Talán ha.... várjunk csak mi az ott? Láttam meg egy lányt valami magazinnal a kezében és a címlapon egy magas szőke hajú férfi volt. A szemem megcsillant.
- Meg kell szereznem.
Már nem törődtem, hogy hallja-e valaki vagy nem. Csendben felálltam és beszélgetőpartnerem felé fordulva egy halk "pillanat" szót formáltam az ajkaimmal. Lassan lopakodó mozdulatokkal haladtam ahhoz a padhoz ahol az említett magazinos lány ült. Szerencsémre épp maga mellé rakta le a magazint, mert sürgősnek tűnő telefonhívása lett. Csendben elvettem a folyóiratot, majd újra megnéztem a címlapfotót. Szemeim gonoszan felcsillantak. Most már biztos, hogy megvan az első két kérésem Cephalus-samahoz és ettől senki nem tántoríthat el. Visszasomfordáltam a padhoz ahol Eliana ült, közben a magazint elrejtettem táskám gyomrában. Először halkan, majd egyre hangosabban kezdett hallatszani valahonnan egy harangszó.
~ Á! Tökéletes időzítés.-gondoltam magamban, majd hangosan folytattam. - Ne haragudj meg, de eszembe jutott egy fontos dolog amit még el kell intézzek. Remélem még lesz alkalmunk találkozni. Szia.
Egy apró mosolyt ejtettem, majd miután kicsit távolabb mentem megnyitottam a Gargantana-t és már léptem is bele. Minél hamarabb Las Nochesben akartam lenni, bár ez a túlzott sietség azzal járt, hogy párszor, majdnem a fekete lyukban hagytam a fogam, de megérte. Miután "sikeresen", felnyalva Las Noches mellett a homokot, megérkeztem és sikeresen megszabadultam a számba és a ruhám alá került homoktól, behatoltam az épületbe és száguldottam egyenesen Cephalus-sama szobája felé. Nem érdekelt ki került az utamba, bár többnyire megpróbáltam kikerülni mindenkit, de egyeseket mégis sikerült fellöknöm. Végül elértem a várva várt ajtóig és... és... és most nem tudom mit tegyek...

//köszi szépen a játékot ^^//

-Értem. - bárszeméből nem teljesen ez tükröződött.
~ Én túl filozofáltam a dolgokat. De hát ő kérdezett rá erre. A számokhoz visszatérve nem teljesen tudom, hogy Aizen miért így osztotta be így őket. De ha egyszer már így van, akkor így van. Én vagyok a 24. Numeros, és ez már hozzám tartozik. Mondhatni névjegyemmé vált. Mindenki a számra kíváncsi, de nálunk az ilyesmi aztán végkép nem számít. Nálunk teljesen mindegy, hogy most a 11. vagy, vagy a 32., vagy a 99. Túl fiatal vagyok, és a sors úgy hozta, hogy magaménak mondhatom ezt. De ettől se jobb se rosszabb nem leszek. Most kis szám vagy nagy szám? Az viszont többet ér, hogy kihez tartozol. Adán Fracción-ja lettem Léón miatt. Ezért nagyon meg kell húznom magam, hisz nagy szó.
- Meg kell szereznem. - pattant fel hirtelen Eliziana.
Odament egy közeli padhoz egy emberhez, majd elvette annak egy pillanatra félre rakott újságát.
~ Olvasni akar? Mire készül? Most komolyan ellopott egy egyszerű magazint? Minek az neki? Tele van minden fajta pletykával, megy hamis dolgokkal. Meg egy Arrancar nem sok hasznát veszi az ilyesminek.
Táskájába sülyésztette, majd felém fordult:
- Ne haragudj meg, de eszembe jutott egy fontos dolog amit még el kell intézzek. Remélem még lesz alkalmunk találkozni. Szia.
Se köpni se nyelni nem tudtam, csak értetlen fejel pislogtam.
~ Most el megy? Megijesztettem? Valami rosszat mondtam? Nem értem. ... Az ember csak úgy nem hagyja faképnél a másikat.
- Ja. Persze menny csak nyugodtam majd még remélem beszélgetünk. - szóltam utána, de már el is tűnt az átjáróban.
Még ültem egy kicsit a padon, és a találkozáson elmélkedtem. Mikor már lassan kezdett esteledni, akkor én is kinyitottam az átjárót és visszamentem Las Noches-be. Majd a szobámba hanyatt fekve tovább elmélkedtem.

∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙ Első találkozás Zendoval ∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙

Mára szabadnapot vettem ki, szét akartam nézni Karakura townban és vásárolgatni szerettem volna. Sajna Chikának ma nem volt szabadnapja, ezért egyedül kellett mennem, nem baj nem lehetünk mindig együtt.
˝Nem tudom, mit vegyek fel Á hagyom, a fenébe felveszek egy farmerszoknyát, hozzá egy toppot és a kedvenc csíkos harisnyámat és egy cipőt.˝
Kiléptem az ajtón és találkoztam Chikával, beszélgettünk egy kicsit és mondtam neki ,hogy megyek Uraharához és mondta ,hogy kérjek neki is egy póttestet. Adott egy térképet is, amiért visszaszaladt a szobájába, majd továbbindultam. Elmentem az emberek világába, de senki sem látott. Erről sajnos senki sem világosított fel, de nem baj. Hallottam, hogy van valahol egy vegyesbolt, azt hiszem Urahara vegyesboltja, és hogy ott lehet póttestet kérni.
Elmentem kértem 2-t és kértem h a Chikáét helyezze raktárba. Párórahosszás várakozás után megkaptam a póttestet, megháláltam és továbbmentem. Elmentem egy pár boltba nézegettem a kirakatokat ittam egy forró csokit, amit imádtam. Mikor már úgy éreztem elég sok mindent vettem, leültem a parkba ahol volt egy szökőkút és pár pad. Leültem és néztem a gyerekeket, akik éppen a szökőkútban pancsoltak, hisz elég meleg volt. Hét ágra sütött a nap, egy felhő sem volt az égen. Csodálatos volt, csak kicsit furán éreztem magam, de nam baj volt időm gondolkodni.

Ohh.. Sosem sikerül nyernem, manapság már nem vagyok a legerősebb, sőt a leggyengébb vagyok. Legutóbb egy szánalmas shinigami ellen, azelőtt pedig egy arrancar bánt el velem. Az utóbbi időkben eléggé vesztesnek érzem magam, kezdek szánalmassá válni. Na mindegy, ma biztosan nem vesztek, mivel egy csodafegyverrel készülök ellenfelem ellen, általában ilyenkor sosem találkozok ellenféllel, mikor készülök egy kis hadi csemegével. De legalább leszek egy kicsit a friss levegőn. Tehát a parkban kezdek ellenfelet keresni, aztán majd még meglátjuk. Egy kicsit meleg van, de ez kibírható, úgyis gyorsan akarok végezni az ellenfelemmel, feltéve ha találok egyet. Mikor kiléptem az ajtón, a nap a szemembe sütött, és nem láttam semmit, majd a szemem megszokta, és jobb lett. Elindultam a park felé, tőlem egy kicsit messze van, így hát elég sokáig tart az út. Remélem, hogy egy kezdő shinigamival sikerül találkoznom, és az is, hogy én nyerek. Már távolról láttam, hogy a városi park szökőkútjában kisgyerekek játszanak, a melegség ellen. A madarak halkan énekelnek, nem is sejtik, hogy én most harcolni fogok, ismét szétveretem a képem.. na mindegy, egyszer majd rosszul járok. Már elég sokat mentem, közel járok a városi parkhoz, egyenlőre nem igazán érzek semmi lélekenergiát, még beljebb megyek, teljesen a parkba, hogy hátha lenne valami, ha itt szerencsétlenül járok, akkor legközelebb nem ide jövök, hanem valami keményebb helyre. Arrancarokkal nem igazán szeretnék összefutni, mivel eléggé rosszul sikerült a múltkori eset, nem kéne még egyszer olyat játszani. A parknak a közepén vagyok, és észrevettem egy pót testben lévő shinigamit, aki egy lány volt, és mi tagadás elég jól néz ki. Elindultam felé.

∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙ Első találkozás Zendoval ∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙

Rengeteget ültem a padon miközben néztem a játszadozó gyerekeket, éppen készültem sétálni egy kicsit, hirtelen felálltam és nekimentem egy fiúnak és amilyen szerencsés vagyok el is estem.

- S… Sajnálom!- ránéztem és eléggé megtetszett, barna haja és barna szeme volt- Észre se vettem, hogy itt állsz.- ekkor már tűzvörös volt az arcom. Nem tudom elhinni, hogy volt ekkora szerencsém, hogy egy fiú előtt esek el. Nem estem nagyot, de nem történt még meg hogy elestem, de ha megtörtént is, akkor nem estem el csak megbotlottam. Fogalmam sem volt, hogy mit szeretet volna tőlem, de úgy tűnik megelőztem. Valamiben biztos voltam, ő biztos, hogy nem shinigami. Még mindig nem tudtam felkelni túl sok gondolat volt a fejembe. Eléggé tetszett a fiú, nem sokszor voltam szerelmes se életemben se pedig mostanság. Kivételesen örülök, hogy Chika nem látta ezt, csodálkozott volna mivel inkább ő volt, aki mindenben megbotlott. Pár percig csak néztük egymást ő állt én meg ültem a földön, majd felsegített. Gondoltam, ha már így nekimentem, megkérdezem a nevét.
- M…. Megtudhatom a neved? –dadogtam, mert még mindig zavarban voltam. Mindenki azt nézte, hogy mekkorát estem és hogy nem lett-e bajom.

Frontális ütközés. Szerencsére kemény koponyám van, és a lány esett el, már ha ez szerencse. És még ő kér elnézést? Én nem figyeltem, na mindegy, illendően cselekszek, és felsegítem, azután a nevemről kérdezősködik a leány.
- Zendo Salo vagyok! És benned kit tisztelhetek? De mond csak, miért ilyen vörös az arcod? -azzal közelhajoltam hozzá, mintha valami fontos mondani valóm lenne de kérdeztem tőle. - Ugye te egy shinigami vagy? - majd vártam a válaszát, közben visszamentem az eredeti helyemre. Lehet, hogy ismét fejjel megyek a falnak, általában a szép lányok a legerősebbek, sajnos.. na mindegy, mondjuk Eliana azért nem volt egy bombázó, de nem akarom meg bántani, mert nagyon elvert, és ezért jár neki a tisztesség. Vajon ez lenne a szerelem? Ezt a lányt életemben most látom elsőnek, de valamiért csak ő jár a fejembe, mi van ha ellene kell harcolnom? Áhh! Legfeljebb olajra lépek. De a kinézetéből ítélve nem lehet egy bankai-os, főleg hogy egy kicsit ügyetlen. Hát mondjuk lehet, hogy csak játssza a gyengét, meg az ártatlant, aztán meg kapok egy pár horgost, meg egy egyenest. Végül is egy kapitánytól kitelik, hogy így átkampózzon. De akkor miért ilyen vörös az arca? És én miért gondolkodok ennyire? Régebben sosem volt ilyen, hogy egy lány ellen így betojnék. Nem. Ez nem csupán félelem, szerintem ez a szerelem, de nem tudhatom biztosan, mivel nem tudom, hogy az mit jelent, hogy szerelem. Pedig már nagyon régen ezen a földön élek, valahogy 750 évvel ezelőtt re tehető, hogy én élek. Hogy én mekkora egy barom vagyok... ilyen régen élek, és még csak a szerelemre nem is gondoltam, hogy lehet valaki ilyen... legalább tudnám, hogy milyen az, amikor az ember, illetve Bounto szerelmes. Legalább tudnám, hogy ilyenkor mit tegyek. Mondjuk ahhoz képest teljes hadi felszereléssel vagyok, és szerintem biztosan egy shinigami ez a csodálatos lány. Pedig most szerelkeztem föl mindenféle fegyverrel, és ilyenkor lesznek ilyen érzéseim mint például a szerelem. Közben kíváncsian vártam a lány válaszát, a feltett kérdéseimre, hátha nem shinigami lenne, de nincs akkora mázlim. Ez egy pót test. Szóval kár a gőzért.

∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙ Első találkozás Zendoval ∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙

Felsegített és válaszolt a kérdésemre, Zendo Salonak hívják, majd ő is kérdezősködött.
- Zendo Salo vagyok! És benned kit tisztelhetek? De mond csak, miért ilyen vörös az arcod?- kérdezte, majd folytatta- Ugye te egy shinigami vagy?
- Ööö… Az én nevem Konami Rika és shinigami vagyok, 10 osztag 3 tisztje. Nem tudom, miről beszélsz, nem vagyok vörös. – tagadtam, eléggé rosszul és lehajtottam a fejemet. – Miért baj ha shinigami vagyok?- és magamban reméltem, hogy semmi ellenvetése nincs.
Eléggé furcsán éreztem magam, rég nem éreztem ilyet. Azt hiszem ez a szerelem, fogalmam sincs, miért gondolok rá ennyit és miért van az-az érzésem, hogy mindent meg akarok róla tudni. Nem emlékszem rá, hogy valaha szerelmes lettem volna, ezért volt ez az érzés olyan fura. Koukai figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele, mert veszélyes lehet, de nem is törődtem vele. Nagy levegőt vettem és megkérdeztem tőle:
- Van kedved sétálni egyet?- mosolyogtam, de még mindig vörös voltam, de már annyira nem, mint mikor elestem. Míg vártam a válaszát azon gondolkodtam, hogy vajon ő is hasonlóképpen érez, mint én? Á, nem az nem lehet, biztos, hogy nem.

Szóval egy shinigami. De én már találkoztam egy tizedik osztagossal, ha jól emlékszem. Nara Shiratori. Eléggé unalmas figura, ő volt az a fickó, aki elől olajra léptem. Viszont ha így bevallja, hogy shinigami, akkor nem igazán kell tartanom tőle, viszont én el áruljam, hogy ki vagyok? Az nehéz lesz, talán majd séta közben elmondom neki.
- Ő semmi-semmi, Persze menjünk sétálni egyet! -ez így eléggé furcsán hangzik, na mindegy. Ha kitudódik, hogy bounto vagyok, akkor lehet, hogy nem tenne semmit, de az is benne van a pakliba, hogy ellenem fordul. De így az egésznek semmi értelme sem lenne.
- Szóval Rika, tudod, én egy bounto vagyok. Nem tudom hallottál-e a fajtámról, hogy mi bounto-k mire vagyunk képesek, itt gondolok a bábra. Szóval mit szólsz hozzá? -kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni hozzá, mert általában a shinigamik utálják a bounto-kat, és ez fordítva is igaz. De ez a lány másnak tűnik, mintha tudná, hogy én bounto vagyok, csak nem foglalkozik vele. Na mindegy, majd kiderül, hogy mit szól ehhez, a séta közben.

∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙ Séta Zendoval ∙ ~∙ ~∙ ~∙ ~ ∙

Örültem neki, hogy nem zavarja az, hogy shingami vagyok, és hogy nem utasította vissza azt, hogy elhívtam sétálni. Szóval ő egy bounto, hallottam már róluk, de ez jelen esetben nem igazán érdekelt.
- Értem, hallottam már a bountokról, és engem nem zavar, tudom, hogy a shinigamik és a bountok utálják egymást, de ezen lehet változtatni. –mondtam, és kinyújtottam a nyelvem jelezve nem érdekel, hogy micsoda ő. Már kezdtem normálisabban érezni magam, nem voltam zavarban és kezdtem rengeteget beszéltem, csak azt reméltem, hogy nem zavarja.
- Egyébként, ha szabad megtudnom, hol laksz?- kíváncsi voltam, hisz annyi ház van itt és mind olyan szép. Eléggé lassan haladtunk séta közben, de jól éreztem magam, mondhatni nem sok valakivel éreztem ilyen jól magam. Reméltem, hogy valami jó sül ki ebből a találkozásból és, hogy nem a véletlen műve, hogy belébotlottam. Még mindig csak erre a beszélgetésre tudtam gondolni, a külvilágot kizártam a fejemből, közben észre sem vettem, hogy kicsit ő is el van vörösödve, nem tudtam mire vélni szóval inkább nem vettem figyelembe.