Mesélő: Hitsugaya Toushiro
 
Résztvevők:
Raimaru Minashaku
Ronan Phellera
Shiroichi Anao
Tamachi Rei
Urufu Yashuhiro
Yamasaki Shizuka

Zene
 
 Mina:
 Ahogy kinyitod a szemed, nem a szokásos kép fogad. Egy hatalmas, a te méreteidnek megfelelő, fülkagylóra emlékeztető dolog függ a plafonról a fejed fölül, a falak feketék, csak néhol vannak összefestve vörös színűre. Felfedezhetsz néhány, vérrel felírt szót is.
 
 „Már csak őt hallom, érzem, hogy követ engem. Megérzem a leheletét a nyakamon, meglátom az árnyékát a falon, hallom, ahogy elfojtottan levegőt vesz, hogy azután mindig eltűnjön, ha megfordulok. Tudom, egy napon meg fog ölni.”
 
 Ahogy felülsz, nyugtázhatod, hogy az egész szobád szó szerint úszik a vérben, legalább bokáig ér, az ablakon pedig csak halvány fény szűrődik át, hús nőtte be. Az egyenruhádban vagy, és ugyan felfedezed a zanpakutod az egyik sarokban, egy súlyzó, egy fekete könyv és egy párna között, nem vagy képes még megkarcolni sem a falakra nőtt húst. Az egyetlen kiút a szintén hússal benőtt ajtó, ami nincs bezárva. Az egyetlen akadály, hogy a kilincset is undorító, vérre és belsőségekre emlékeztető dolgok nőtték be.
 
Ronan:
 Egy hatalmas üvöltésre ébredsz, és ahogy kinyitod a szemed, egy óriási, tátott szájjal találod magad szemben, ami a plafonra nőve ordít, és csattogtatja feléd a fogait. A falak megváltoztak, mind fekete színű lett, és mintha vér folyna róluk, egy helyen tisztán kivehető egy vérrel írt felirat.
 
„Sosem engedtem neki, amit akart. Figyeltem minden percben, kémkedtem utána, hogy nem tesz-e valamit, amit megtiltottam neki, ő pedig lassan meggyűlölt.”
 
 Ahogy felülsz, nyugtázhatod, hogy a szoba vérben úszik, legalább bokáig ér, fény csak halványan szűrődik be az ablakon, de hús nőtte be a nyílászárót. Az egyenruhádban vagy, a zanpakutod megtalálod az éjjeliszekrényen, közvetlenül a mobiltelefonod és az előző esti olvasmányod mellett, de bárhogyan erőlködsz, nem bírsz kárt tenni az ablakban. Az egyetlen kiút a szintén hússal benőtt ajtó, ami nincs bezárva.
 
Anao és Shizuka:
 Anao szobájában ébredtek, egy ágyban, egyenruhában. Az első dolog, ami feltűnik, az a hatalmas orr a plafonra nőve, ami egyenesen felétek szaglász, annyira erősen, hogy egy pillanatra úgy érzitek, be is szív titeket. Nincs szinte semmi fény, a falak feketék, és vérrel vannak összefestve. Felfedezhettek egy vérrel írt mondatot is.
 
„Látom a biztonsági kamerán. Látom, ahogy a szobájában megtesz mindent, amit megtiltottam neki, és néha gúnyosan néz a kamerába. Mintha csak azt mondaná: a te hibád minden.”
 
 Ahogy felültök, láthatjátok, hogy minden vérben úszik, majdnem térdig ér, az ablakot pedig benőtte valamiféle véres hús. A zanpakutoitokat ugyan gyorsan kiszúrhatjátok egy doboz kő, egy fekete könyv és egy átázott chipses zacskó mellett, de bármivel próbálkoztok, a falak és az ablakot fedő hús sértetlen marad. Az ajtó ellenben könnyen nyílik, azonban ezt is undorító, belsőségekre, húsra és vérre hasonlító massza takarja.
 
Rei:
 Arra ébredsz, hogy a szél meglebbenti a hajad, de ahogy kinyitod a szemed, nem barátot vagy rokont találsz. Egy hatalmas kéz nőtt ki a plafonodból, és próbál téged elérni, de még jó egy méter hiányzik neki hozzá. Ahogy körülnézel, látod, hogy a falak feketék a szobádban, a falak véresek. Néhány, vérrel írt szót is felfedezhetsz.
 
„Hallom a lépteit, ahogy fel-lejár a lépcsőn. Hallom, ahogy halkan telefonál a barátaival, ahogy gúnyolódik rajtam, kinevet engem. Hallom, ahogy jár-kel a házban, de sosem mutatja meg magát. Ahogy belépek az ajtaján, úgy érzem, mintha abban a pillanatban ugrott volna fel az ágyról, és tűnt volna el valahol.”
 
 Ahogy jobban körülnézel, láthatod, hogy a szobád bokáig a vérben úszik, az ablakot pedig hús nőtte be, ami csak úgy engedi át a fényt, mintha egy szemhéj lenne. Shinigami egyenruhát viselsz, a zanpakutod ugyan megtalálod egy fekete és egy rózsaszín könyv között az éjjeliszekrényen, de nem vagy képes kárt tenni a falakban vagy az ablakot fedő húsban. Az egyetlen kiutad a szintén hússal benőtt ajtó, amit könnyedén ki tudsz nyitni.
 
Yashuhiro:
 Az osztagod nagytermében ébredsz, ami azonban egyáltalán nem olyan, mint volt. Egy asztal tetején fekszel, rád pedig egy emberméretű, vörös szem tekint a plafonról. Ahogy körülnézel, láthatod, hogy a falak feketék, és vérrel vannak összekenve- az egyik falon meglátsz néhány szót is.
 
„Fogtam a kezét, de ő kiszakította a remegő ujjakat a markomból. Sápadt volt, az egész teste remegett, láttam, hogy fájdalmai vannak, de nem nézett rám. Gyűlölt, még az utolsó perceiben is. Mert én öltem meg.”
 
 Az ablakokat hús nőtte be, ami csak halvány fényt enged be, a terem pedig vérben úszik, térdig lehet gázolni benne. Egyenruhában vagy, a zanpakutod ugyan megleled egy szelet undorító torta és egy becsomagolt ajándék között, de nem vagy képes kárt tenni a falakban vagy az ablakot fedő húsban, még a legnagyobb igyekezeted ellenére sem. Az ajtón ellenben gond nélkül ki tudsz menni- azonban ezt is hús nőtte be, és kinyíló, apró vörös szemek néznek rád róla, ahogy közelebb érsz.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
 A hangos üvöltésre felpattan a szemem, de ahogy szembenézek a hatalmas, fogait csattogtató, üvöltő szájjal, azonnal lehunyom őket, és próbálok felébredni. Eltart néhány másodpercig, amíg rájövök, nem álmodok, és a hatalmas száj valódi, úgyhogy óvatosan, a fejem lehajtva felülök, és lelépek az ágy szélén. Önkéntelenül felkiáltok, ahogy belelépek a vörös trutyiba, de a száj hangosabban ordít. Csak ezután veszem észre a feliratot, de nem tudom, mit jelenthet. Ahogy körülnézek, látom, hogy az egész szobám hús és vér nőtte be, de a legrosszabb akkor is a folyamatos üvöltés.
 Remegő kézzel veszem magamhoz a zanpakutom, és a telefonom, hogy világítsak vele, és elindulok az ajtó felé. Majd Desmond-fater megoldja, bármi történt, nekem csak szólni kell neki. Ahhoz viszont ki kéne menni az ajtón, ahhoz pedig meg kell érinteni a gusztustalan trutyit, amiben már amúgyis térdig gázoltam. Az üvöltést hallgatni viszont még rosszabb. Összeszorítom a szemem, és próbálok nem gondolni rá, hogy mi van a kilincsen, ahogy lenyomom.

Egy szimatoló hangra figyelek fel és döbbenten nézek körbe, hogy hol vagyok? De még döbbenetesebb az orr, ami felém mozog!! Megpróbálok felugrani és kereketoldani, ekkor átesek valamin, valami bosszantó, lila hajú, apró lényen.
- ANAOOOO!! Viszed innen a Pinocció orrodat?! - kiáltom, és hatalmas placcsanással érkezek a vértócsába. - Jiiúúj - monom kényeskedő hangon, majd menekülési útvonalat keresek. Ehelyett egy chipses zacskót találok. - Oh, chips! *.* - és azonnal rávetem magamat, aztán hozzászólok a szobában lévő egyetlen élő organizmushoz. - A köztisztaság nálatok borzalmasabb, mint a Tesco akciós részlege!

Nyugtalanul aludtam az éjjel, pedig okom se lenne rá, hiszen rendesen megtanultam a leckét, ahogyan azt Yuu bácsi mondta. Talán mégis csak jobban kened készülni a bioszra...
Forgolódva kelek fel, félig még biztosan álmodom, hiszen egy csúnya, nagy kezet látok a plafonon, mely felém matat. Megdörzsölöm a szemeim, s riadtan hőkölök ágyam másik végébe.
Egy soukatsuit kiáltok a plafonra a kéz felé, s menekülő utat keresek
Mit tenne ilyenkor Judit bácsi? Hát kiderítené, mi történik, aztán elhárítaná a veszélyt! A zanpakutom felé pillantok, azonban a padló csupa vér. Gusztustalan. :/ Shunpoval szerzem meg a kardom, hogy még véletlenül se kelljen a padlóhoz érnem. Aztán a kijárat felè indulok.

Mina:
 Nem a megszokott folyosón találod magad, ahogy kinyitod az ajtót, ez is hasonlít a szobádhoz- igaz, kevésbé véres, a legtöbb vér a nyomodban ömlik ki a szobádból, ahogy kinyitod az ajtót. A falak feketék, itt-ott véres kéznyomok vannak rajta, halovány fényt a falakon elhelyezett, vörös gyertyák adnak.
 Tizenöt métert haladhatsz egyenesen, azután kitágul a járat, több úton is haladhatsz tovább: egy út rögtön balra halad, egy, szintén a bal kezednél, azt az irányt követi, amin elindultál, és két út vezet jobbra is: egy visszakanyarodik abba az irányba, amerre a szobád volt, és azzal a folyosóval párhuzamosan halad, egy pedig azzal szembe megy. A dekoráció mindenhol hasonló. Ami még hátborzongatóbbá teszi a helyet, az időnként felcsendülő gyereknevetés, ami kifejezetten gonosznak hat, ahogy visszaverődik a falakról. Nem jön sehonnan, és mindenhonnan hallani lehet.
 
Ronan:
Nem a megszokott helyen találod magad, egy hosszú folyosó tárul eléd, egy oldaljárattal balra, majd kicsit arrébb, még eggyel jobbra. A folyosó ezután nagyon sokáig egyenes, nem is lehet ellátni a végéig. A falak feketék, de kevésbé véresek, néhány kézlenyomat és folt van csak rajta, a legtöbb vért a szobából kizúduló folyam adja. Vörös gyertyák adnak gyenge fényt, nagyjából azonos távokra elhelyezve. Ami még félelmetesebbé teszi a helyet, a mindenhonnan hallható, gonosz gyereknevetés.
 
Anao és Shizuka:
 Ahogy kinyílik az ajtó, a rengeteg vér kiömlik rajta. Nem az ismerős folyosókat találjátok, hanem fekete falakat, amiken vörös gyertyák adnak fényt, és a falon látható, véres tenyérnyomok jelentik a dekorációt. Az út egyenesen halad, egy darabig, miután elkanyarodik jobbra. Nincs sehol egy elágazás, egészen ennek az útnak a végéig, amikor mind balra, mind jobbra elindulhattok. Jobbra újabb elágazások vannak, balra viszont megint egyenes út következik. Ami még ijesztőbbé teszi a helyet, az a gyerek kacaj, ami visszaverődik a falakról, de nem egyértelmű, merről jön- még az elhagyott szoba felől is hallható.
 
Rei:
 Ahogy kinyitod az ajtót, nem a szokásos helyen találod magad. A folyosó enyhén lejt, úgyhogy az összes vér kifolyik a szobádból, és összemocskolja az addig sem túl tiszta, fekete falakat, amiken vérnyomok, elmaszatolt kéznyomok láthatók. A fényt az egy pillanatra megremegő, vörös gyertyák lángja adja, de elég ritkán vannak elhelyezve, tíz lépésből kettőt sötétben kell megtenned. Ami még ijesztőbbé teszi a helyet, a folyamatosan hallható gyereknevetés, ami egyszerre jön hátulról, fentről, szemből, de nem leled a forrását. A folyosó rövid séta után balra kanyarodik, azután megint balra, hogy azután egy kicsit hosszabb szakasz után következzen egy jobbkanyar, majd egy elágazás. Egy nagyon hosszú folyosó közepén lyukadsz ki, mehetsz jobbra és balra is, bal oldalt található egy merőleges folyosó.
 
Yashuhiro:
 Egy szűk, fekete folyosón találod magad, aminek véresek a falai, és vörös gyertyák adják a gyér megvilágítást. A vér kizúdul, ahogy kinyitod az ajtót, és pár méter után balra kanyarodik. Ez az egyetlen út, ami azután egy hosszabb szakasz után ismét balra fordul, és egy hosszabb folyosóra vezet ki. Balra választhatsz egy nagyon hosszú, egyenes utat, vagy rögtön egy jobb kanyart, jobbra az út ismét balra fordul. A helyet még hátborzongatóbbá teszi, hogy hallod egy gyermek nevetését, ami minden irányból visszaverődik a falakról, de nem látod a forrását.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Megtorpanok, és könny szökik a szemembe, ahogy figyelem a vért végigfolyni a teljesen ismeretlen folyosókon. Egy pár másodpercig eltart, amíg meredten nézem a véres folyosót, csak azután suttogok el néhány szót.
 - Egyedül vagyok.- soha nem kellett még teljesen egyedül csinálnom semmit, és ha mégis bajba kerültem egyedül, azonnal hazafutottam. Most viszont otthon vagyok, és mégsem, nincs hová mennem. Talán a legegyszerűbb lenne, ha összekuporodnék egy sarokban, és megvárnám, hogy valaki segítsen. De tudom, hogy tovább kell mennem. Egy határozott mozdulattal előhúzom a zanpakutomat, és bár kicsit remegő kézzel, de határozottan fogom, ahogy elindulok a véres folyosón.
 A bal kezemmel erősen megszorítom a markolatot tartó jobbot, és az arcom elé emelem a zanpakutom, mintha az segítene. Folyton hátra és feltekintgetek, mert a horrorfilmekben onnan szokott érkezni a támadás, a gyereknevetés pedig biztos, hogy nem igazi gyerektől jön. Ahhoz túl hideg, gonosz. A két elágazásnál figyelek, ne támadjon hátba onnan semmi, a fejem folyamatosan forgatom, hogy ha van itt valami, időben meglássam. Megpróbálkozom vele, mennyiben segít, ha beszélek.
 - Nem félek… Desmond Phellera fia vagyok… nem félek…

- Nééééézd - Mondom elnyújtva a falra mutatva miközben ez utolsó falat chipset kapom be. - Valami írás van a falon... Nem is tudtam hogy ez egy feliratos film volt... - Elgondolkodva nézek a szövegre, miközben lenyalom ujjaimról a sót.
- Ó Ribbon-chan! - Pattanok fel és kapom ki Anao kezéből hőn szeretett kardomat, s helyezem oldalamra. - Mi az, hogy elvettük! Ki kérem magamnak, én csak megmerényelni próbáltalak! Ne rángass bele a hadnagyoddal folytatott akármicsodádba! - Nem találva rá szavakat fejezem be kissé ostobán a mondatot...
- Fúúúj!! - Hőkölök hátra a beömlő hústömegen... - De legalább a ketchup kifolyt a szobádból... -
Zavartan dugom ki az orromat az ajtón. Meglepetten látom hogy ez a folyosó nem az a folyosó amin idejöttem... - Vagy átépítették a helyet míg aludtunk, vagy... vagy... nem is akarok belegondolni hogy mi... - Kezdem komolyan venni a helyzetet, hiszen ez már bizonyosan nem egy 3Ds film.
- Szerintem ez nem ketchup... - szagolom meg zavartan a vörös trutyit az ujjamon, majd beletörlöm Anaoba.
- Biztos végig akarunk menni a folyosón? - Kissé gyáván teszem fel a kérdést.

Első gondolatom, hogy segítséget kérjek valamelyik felnőttől, például Yuu bácsitól,vagy Shizu nee~santól, de valamiért nem a vaizard raktár már otthonossá vált kényelme fogad. Valami tiszta ismeretlen, véres folyosó fogad. A vér valamiért nem igazán tud meghatni, egyszerűen nem tölt el a borzongás láttán, legfeljebb az undor, hogy ne kelljen hozzáérni. Ez valamiért már nagyon régóta így van.
Ruházatom láttán elfog az inger arra, hogy átöltözzek, ráadásul a telefonom is bent maradt. Sajnos viszont nincs időm ilyesmire. Végigshunpozok a folyosón, az elágazásnál pedig próbálok reiatsu nem nyomokra koncentrálni. Ha érzek valamelyik irányban erősebb reiatsut, akkor arra megyek
Ha nem, akkor balra fordulok.

Mina:
 Rövid séta után, az út jobbra kanyarodik, de ami még érdekesebb: egy barna ajtót találsz a fal bal oldalán. Különböző együttesek posztereit találod, valamint egy nagy Keep Out! feliratot, de ha meg is próbálod kinyitni, zárva van, és ha megpróbálod betörni, akkor is maximum a poszterekben teszel kárt.
 A könyvet egy Jane Tunt nevű nő írta, a címe „Richi”. A borítója teljesen fekete, a hátoldalán szerepel egy figyelmeztetés rá, hogy a könyv nagyon ijesztő, illetve egy vörös betűkkel hirdeti büszkén: 100 millió eladott példány. Az előszóban megkapod a könyv történetét: egy kamasz fiú, akivel az anyja nagyon szigorú, öngyilkos lesz, hogy azután visszatérjen, és az őrületbe kísértse az anyját. Természetesen szerepel benne a szokásos marketingfogás: igaz történet alapján. A könyvből is vér kezd folyni, de ha lapozol, az oldalak tiszták, olvashatók- mintha maga a könyv vérezne. A nevetés egyik pillanatról a másikra halkul el.
 
Ronan:
 Két alak tűnik elő a két folyosóról: a bal oldaliból egy fiatal, szőke lány, a jobb oldaliból pedig egy fekete hajú, félszemű férfi. Mindketten shinigami egyenruhát viselnek, de nem tudsz reiatsut érzékelni, mintha hiányozna ez a képességed. A szőke lányt mindenesetre felismerheted az iskoládból.
 A nevetés egyik pillanatról a másikra hal el, mintha csak elvágták volna, helyette ugyanazon a hangon, minden irányból suttogást hallasz. Nem egyértelmű, melyik irányból jön, vagy, hogy mit mond, ha egyáltalán beszél-e, de egyre hangosabbá válik.
 
Anao és Shizuka:
A nevetés lassan elhalkul körülöttetek, ahogy haladtok, végig a folyosón, ami jobbra kanyarodik, azután elágazik (részletek: előző mesélés). Helyette viszont nagyon rossz előérzetetek lesz, folyamatosan úgy érzitek, mintha valaki vagy valami titeket figyelne, készülne rátok vetni magát. Azonban nem láttok semmit, nem éreztek semmit magatok körül, ez csak a veszélyérzet.
 Ahogy az elágazáshoz értek, halk suttogást hallotok meg. Nem értitek, mit mond, vagy egyáltalán szavakat mond-e, ahogy azt sem tudjátok megállapítani, melyik irányból jön, mindenhonnan halljátok. Még annak ellenére sem, hogy úgy érzitek, néhány méterre lehet csak, aki beszél hozzátok.
 
Rei:
Nem tudsz reiatsut érzékelni, mintha soha nem is lett volna ilyen képességed, de most nincs is rá szükség: a baloldali mellékjáratból egy félszemű shinigami, jobbról pedig egy tizenéves, fekete hajú arrancar tűnik fel- az utóbbit mintha már láttad volna a gimnáziumban. A nevetés parancsszóra marad abba, helyette minden irányból halk suttogást hallasz. Gyerekhangon jön, de nem tudod, melyik irányból, vagy hogy mit mond, ha beszél-e, de a halk suttogás másodpercről másodpercre válik hangosabbá, mintha közeledne a forrása.
 
Yashuhiro:
Ahogy balra fordulsz, egyenese két alakba botlasz. Mindketten tizenévesnek tűnnek, az egyikük, egy szőke lány, shinigami egyenruhát visel, a másik, egy fekete hajú fiú, pedig egyértelműen arrancar. Reiatsut viszont nem tudsz érzékelni, hogy megállapítsd az erejüket, úgy érzed, mintha teljesen hiányozna ez az érzékszerved.
 A nevetés lassan elhalkul, helyette suttogást hallasz. Nem egyértelmű, melyik irányból jön, mit mond, ha egyáltalán beszél, de úgy hallatszik, mintha egy gyerek suttogna. A suttogás egyre hangosabbá válik. Olyan, mintha közeledne a forrása.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Ahogy két shinigami jelenik meg velem szemben, azonnal teszek néhány lépést hátra, de azután felismerem az egyikben azt a csajt, akivel a suliban futottam össze. Ő kedvesnek tűnt, nem hinném, hogy ő csinálta ezt az egészet, és ő is olyan rémültnek tűnik, mint én. Persze, azért figyelek, mert lehet, hogy egy szörny vett fel ilyen álcát.
 - Ti tudjátok, hol a kijárat?- ahogy a nevetés elhal, és a suttogás egyre hangosabbá válik, úgy érzem, menekülni kell. Nem tudom, mi ez, de nem akarok találkozni vele. De nem tudom, merre lenne jó, mert mindenfelől hallom. A szobámba nem mehetek vissza, úgyhogy valamelyik ismeretlen irányba kell elindulnom. És akármennyire nem szeretem a shinigamikat, most még az ő társaságuk is jobb, mint egyedül lenni. - Öhm… maradhatok veletek?- rengeteg rémmesét hallottam a shinigamikról, de az biztos, hogy nem lehetnek rosszabbak, mint ez a hely.

Semmiféle reiatsut nem érzek, ami kifejezetten zavar, legnagyobb döbbenetemre pedig a sulis srácot is felismerem. Épp olyan elveszett ezen a helyen, mint én, ráadásul lát is engem, sőt, ő egy igazi arrancar!
- Te, te, te... Látsz engem? o.o - azt hiszem, megvan az oka ennek a sok vérnek és furcsaságnak. Az arrancarok csúnyák és gonoszak! Bár Ronan eddig nem tűnt sose goninak...
- Ha... Ha bántani fogsz, akkor... Akkor én is! Meg tudom védeni magam! - az itt lévő shinigami mellé állok, s zanpakutomat előrántva tartom azt az arrancar felé. Bár ha van egy ki tapasztalata, akkor nyilvánvaló lehet számára, hogy azt sem tudom, hogyan kell fogni egy kardot.

- Én nem "elaludtam", hanem valaki kiütött egy elfuserált sakkahouval! Nem is tudom, ki volt az... - Nézek vádlón a lila pukkancsra. Még hogy én csak úgy elaludtam! Hallatlan!
- Himechan gyerekei? - Milyen ijesztő alak lehet, ha a gyerekei ennyire kísértetiesek... Bizonyosan egy igazi démon! Egy biztos nem szeretnék vele találkozni... Összefonom magam előtt kezeimet, hiszen még a hideg is kiráz ezektől a hangoktól és a gondolataimtól. Éppen ezért teszem fel a kérdésemet, mely kissé ugyan gyávának hangozhat....
- Mi hogy ÉN?! Én nem félek! Egy Yamasaki nem futamodik meg semmitől! Eredj az utamból! - Dühtől és elszántságtól vezérelve letarolom Anao-t, majd a folyosóra szaladok. Az első elágazásig meg is marad a lendület, de a választás zavara miatt megtorpanok.
- Most merre? - Teszem fel a kérdést és nézek hátra, de nem látom ott kellemetlen utitársam. Há! Végre megszabadultam tőle! Én ugyan nem félek... nem félek! Nem, nem, nem!! >.< Egy hangosabb kacajra azonban a szívbajt hozza rám, még meg is ugrok.
- ANAOOO TT.TT - Végülis beér, egy kis késéssel. Eddigre előbbi feldúltságom már tovaszáll, legalábbis megpróbálok úgy tenni. Ha esetleg meghallotta amit az előbb mondtam, egyszerűen csak letagadom! "Rémeket hallasz"
Végül is a jobboldali út mellett döntök. Inkább Anao mellet haladok. Így ha esetleg valaki előugrik, magam elé tudom rántani és pajzsnak használni... Különben is úgy érzem mintha valaki figyelne.... Ahogy haladunk előre, halk suttogásra leszek figyelmes, ami kísértetiesen közelről jön. Azonnal magam elé rántom Anaot ahogy terveztem, de a várt támadás elmarad így leengedem, miközben kellemetlenül mosolygok, és próbálok úgy tenni mintha mi se történt volna...
- Nem tudom ki vagy te és mit akarsz, de mond hangosabban, ha hozzánk beszélsz, ugyanis nem tudom, hogy feltűnt e de nincs szuperhallásunk! - Mondom ingerülten az illetőnek aki velünk szórakozik... - Vagy gyere elő! Ellátom a bajod! -

Mina:
 Amit relatíve gyorsan felfedezel, hogy a könyv zárómondatai voltak a szobád falára felírva. A könyv viszont több, mint ötszáz oldal, úgyhogy ezen túl, csak apróságokat derítesz ki a bele-beleolvasással. Például, hogy Richi-nél akkor telt be a pohár, amikor megtalálta a hónapokkal korábban a szobájába elrejtett kamerát, kiugrott egy vonat elé, de rosszul csinálta, és a vonat csak a lábait vágta le, és két hétig szenvedett, nem volt soha magánál, de az anyja érezte, hogy gyűlöli őt, vagy, hogy a kísértet a temetés utáni első éjszakán kezdte meg a működését.
 A szoba ajtaját nem bírod sem kinyitni, sem betörni, ellenáll mindennek, azonban annyiban eltér a többi dologtól, hogy nincs rajta vér, belsőségek, és nem is fekete, egy teljesen normális ajtónak tűnik. A suttogás elhallgat, érzed, ahogy eltávolodik tőled a forrása, és néma csend borul a folyosóra.
 
Ronan, Rei és Yashuhiro:
 Mielőtt nagyon lenne időtök egymásnak esni, a suttogás olyan hangossá válik, mintha kiabálnának. Mindhármatok szobája felől egy fekete sziluett közeledik, lassan sétálva, mindenki észreveheti őket a másik háta mögött. Fekete, felzselézett hajuk van, nagyjából százhetven centi magasak, és viszonylag vékonyak, nem néznek ki többnek tizennégy évesnél. Az arcuk végig árnyékban marad, csak akkor látjátok meg őket, amikor közel érnek.
 Teljesen meztelenek, mindháromnak varratok vannak a térdei felett, amikből szivárog a vér. Teljesen egyformák, egy dologban térnek csak el: nincsen arcuk. A Ronan szobája felől érkezőnek egyetlen hatalmas száj van az arca helyén, ami folyamatosan suttog, a Yashuhiro szobája felől érkezőnek egy hatalmas vörös szem díszeleg a fején, Rei szobájából pedig az arca helyén két kézfejet viselő alak jött ki. Mindhárom lény kinyújtja a kezét, és célba veszi a szoba tulajdonosát, mintha meg akarná ölelni.
 
Anao és Shizuka:
 Shizuka szavait egy halk, de visszhangzó nevetés kíséri, egy valamivel idősebb, de még mindig fiatal hangtól. Ezután, suttogó hangon szólal meg, de olyan hangos, mintha emelt hangon beszélne.
 - As… you… wish…- halk lépteket hallhattok magatok körül, és ahogy hátrapillantotok, egy százhetven centi körüli alakot pillantotok meg. A rávillanó gyertyafények kerülik az arcát, csak annyit láttok, hogy egy teljesen meztelen fiatal fiú, akinek a térdei fölött a lábait körbeölelő varratok helyezkednek el, ezekből szivárog a vér. Az arcát csak akkor látjátok, amikor nyolc méterre ért: a nyakából nem egy normális kamasz, hanem egy csecsemő feje nőtt ki, aki nagy, zöld szemekkel pillant rátok, miközben gügyög. A lény felemeli az egyik kezét, és elindul felétek. Úgy tűnik, mintha kíváncsi lenne- meg akarja érinteni Shizuka arcát.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
- Várjatok, nem akarlak bántani titeket!- teszek néhány lépést hátra, ahogy a lány (azt hiszem, Reinek hívják) fenyegetően lép fel. Nem akarok harcolni, főleg nem ilyen körülmények között. - Csak haza akarok menni!
 Ahogy észreveszem a félszemű shinigami és Rei mögött megjelenő árnyalakot, egy pillanatra ledermedek. Azt hiszem, hogy magamat látom, hasonló magasságra, és a haja is hasonlít kicsit, de aztán rájövök, hogy viszonylag átlagos vagyok, legalábbis, sziluettre, a többi részem extrább csak másokénál.
 - Van valami mögöttetek!- ahogy kisétál egy újabb szörny Rei folyosójáról, és célba veszi a szőke lányt, hátrafordulok, és szembe találom magam talán a legijesztőbb dologgal, amit láttam. Nem akarok a közelébe kerülni, úgyhogy hátrébb sonidozok, azután egy cero-t gyűjtök a számba, és lövöm ki felé.

Hitetlenkedve mérem végig Anao-t.. Persze "szuperhallás".. Mit képzel hogy én meg "szupernaív" vagyok?!
- Bah! Gyáva! Miféle átgondolás? A problémák elébe kell menni, jöjjön csak elő! Majd én megmutatom ki itt a főnök! - A nevetéstől elszántságom kissé megcsappan, nyelek egyet, majd kissé habozva folytatom. - Nem tudsz megijeszteni, ne is próbálkozz! - >.<"" A léptek zajára azonnal megfordulok, ökleimet ökölbe szorítom és magam elé emelem, amolyan alapállást felvéve, felkészülve a támadásra. Ám amint hátra fordulok, és meglátom a borzadályt azonnal megtorpanok, és nem tudok mit reagálni az előttem álló lényre. Tágra nyílt szemekkel nézek rá.
- Ne közelíts figyelmeztetlek! - Kiáltok fenyegetően, s toppantok egyet, hogy nyomatékosítsam felszólításom. Amint közelebb ér, szemem a csecsemő fejen akad meg, s arcom grimaszba fordul tőle. Az alaktól még a gyomrom is felfordul. Sosem láttam még ilyet... Zavartan fordulok Anao felé, hogy lássam ő mit reagál a látványra. Mire visszafordulok a szörnyszülött már kartávolságra ér tőlem. Kinyújtott keze elől először hátrébb dőlök, majd mikor ezzel már nem tudom megtartani a kellő távolságot, hátra lépek párat és megismétlem előbbi fenyegetésem.
- Ha még egy lépéssel közelebb jössz, kénytelen leszek erőszakot alkalmazni! - Ugyan nem szívesen tenném, egyrészt ez a lény úgy tűnik mintha gyerek lenne, másrészt a gondolat, hogy hozzáérek undorral tölt el. Mindenesetre ha nem áll meg akkor kénytelen vagyok én megállítani.
- Bakudou 04: Hainawa! - Kinyújtom kezemet és reménykedek, hogy a kötél csapdába tudja ejteni.

Magyarázatot várván Ronantól szegezem rá fegyverem, becsapásnak érzem, hogy arrancar. Egészen biztosan az ő hibája, hogy ide kerültem, hiszen Judit bá is azt tanította, hogy az arrancarok sosem készülnek semmi jóra. Kettejük közül azonban még mindig inkább ő a szimpatikusabb, amit nem igazán értek, de a shinigaminak olyan morci, bizalmatlan feje van... Meg aztán kicsit ijesztő is a fél szemével meg minden.
- Hííííí! - kis híján a kardomat is elejtem, amikor meglátom azt az ízét, ami a fiú háta mögött van. Ráadásul nem csak ő van egyedül. Zanpakutomat visszateszem a helyére, aztán souren soukatsuit küldök az egyik ízére. Sajnos nem sok minden támadást ismerek, amik tényleg ártanak, de ebben talán még sosem csalódtam. Azt hiszem. Aztán félszegen takarom el szemeim. Ezek az izék meztelenek voltak! Majd remélem, szólnak, ha elmúlt a veszély.

Mina:
 Ahogy haladsz tovább, egy rövid kanyarhoz érsz, ami előbb jobbra, azután balra fordul, és újabb egyenes szakasz következik, végén egy újabb balkanyarral. Ezen az egyenes szakaszon azonban csak néhány lépést tudsz tenni: egy kéz nyúlik ki a saroknál, azután megjelenik a párja is, majd egy fej, és az azt követő test. Csapzott fekete haja az arcába lóg, úgyhogy azt nem látod, csak egy vörös szempár világít rád, ahogy oldalra fordítja a fejét, és feléd kezdi el húzni magát. Teljesen meztelen, csak a lábaira van átvérzett pólya kötve- mindkettő le van vágva a térde felett, a földön húzza magát a kezei segítségével. Nem szól semmit, csak céltudatosan halad feléd, a haj mögül világító vörös szempár pedig mereven rádtapad.  
 
Ronan, Rei és Yashuhiro:
 Ronan ceroja megégeti a lényt, aki erre hangosan felüvölt az arcán lévő szájjal, de csak egy pillanatra torpan meg, azután újra a fiú felé veti magát. A vörös szemű lényt Yashu sikeresen hátralöki, Rei kidouja pedig lerobbantja az egyik karját, de ez csak egy pillanatra lassítja le. A szeméből véres könnyek kezdenek el folyni. Az arcán kezeket viselő lény ellenben összeesik, a végtagjai teljesen használhatatlanná válnak, de a kezein továbbra is húzza magát Rei felé.
 
Anao és Shizuka:
 A lényt sikerül tökéletesen lekötni, Anao ütése pedig betalál. A baba hatalmasra nyitja száját, kiakasztja az állkapcsát, felfedve hatalmas fogait, és üvölteni kezd. Először csak simán hangosan, de azután a magas hang már szinte elviselhetetlenné válik, azután megremeg a test, és gusztustalan, cuppogó hangok kíséretében elválik tőle a csecsemőfej. Követi az útját a gerinc és a bordák is, amik, mint apró féreglábak mozognak, ahogy kimászik a testből. A fej lefelé kanyarodik, a földre, azután Anao lába felé fordul, és a kis lábakat gyorsan szedve, próbálja a több tucat éles fogat belevágni. A test többi része egyszerűen hanyatt esik.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Önkéntelenül összerezzenek a szörny üvöltésére, de vetek hátrafelé egy pillantást. Úgy tűnik, boldogulnak a sajátjaikkal, úgyhogy nem kell attól tartanom, hogy hátba támadnak, nekem
a sajátomra kell koncentrálnom. A Guantelete képességemmel átformálom a bal karom, hogy az nagyobb legyen, és az ujjaim egy méter hosszúságúra nőjenek. Nagyon gusztustalan ez a valami, nem szívesen érek hozzá, de ahogy végül az ajtónál, most is összeszedem magam. Nem adhatom fel, haza kell jutnom, várnak rám otthon.
 Megpróbálom megfogni a szörnyet, és a falhoz csapni, hogy azután beleszúrhassam a tőrömet.