Meglepetten pislogok az elénk táruló látványra. A játszótérre emlékeztető hely és az ott szórakozó, sikoltozó - miért?! - gyerekek és anyukájuk valahogy Himmecchanra és az ikrekre emlékeztetnek, de sajnos nem ők azok. Himmecchannak már rövid a haja és mindhármuknak világosabb a hajszíne.
Lazább állást veszek fel, lévén nem tűnik fenyegetőnek a hely és a bent lévők sem, így nem akarom megijeszteni a gyerekeket sem azzal, hogy karddal hadonászok.
- Ismered őket? – kérdezem Shizukát, a családra utalva, majd beljebb megyek, hogy segítsek a kisgyereknek lejönni a mászókáról, de egy újonnan feltűnt szőke kislány megelőzött. - Öhm… hát, magam sem csinálhattam volna jobban – egy „thehehe” arckifejezéssel nézek Shizuk felé, amikor arrancar lélekenergiát érzékelek az ajtóból. Összeszűkült szemekkel nézek a bejárat felé, ahonnan még ketten belépnek, de csak az egyikőjük egyenruhája nem hasonlít a halálistenekéhez. Kezemet a kard markolatára tapasztom, ha esetleg fenyegetően akar fellépni, rátámadjak, azonban nem akarom megijeszteni a jelenlévő családot. Az, hogy arrancar lélekenergiája van az rosszat jelent és, hogy ő se néz ki tizenötnél többnek, nem jelenti azt, hogy a jó jelzőt rá lehetne aggatni, a külső nem számít! Amit az előbb átéltünk is erről tanúskodik. De hagyom, hogy Shizuk kérdezze ki a félszemű shinigamit, lévén az ő tisztje, legalábbis azt mondta, hogy harmadik osztagos.
- Fogalmunk sincs, mi? Kijutni? Szóval nem a 10. osztagban vagyunk? – felszisszenek, majd a hölgyhöz lépek, aki minden bizonnyal a gyerekek anyukája lehet.
- Elnézést… meg tetszik tudni mondani, hogy mi ez a hely? Nem tudja esetleg, hogy hol vannak a többiek? A többi shinigami? Lehet, hogy bajban vannak – érdeklődöm.

Ahogy berúgom az ajtót, mindenre felkészülök. Semmi sem tántoríthat el és nem hagyom magam még egyszer átverni! A-a! Nem én! A váltás igen éles, valahogy arra számítottam, hogy bensőségek fognak lógni a plafonról, de ez a hely leginkább.. aranyos.... Ahogy az a kislány is. Szegényke biztos nagyon meg van ijedve. Segítenem kell neki, nem hagyhatom csak úgy ott lógni.
Teszek egy lépést, mikor valami megjelenik a kislány alatt, majd valaki megszólal a hátunk mögül. Azonnal megfordulok, s máris lendítem bal lábam egy vízszintes rúgásra. Épphogy sikerül megállítanom mikor meglátom, hogy kik felé támadtam.
- Are? - Engedem le a lábamat. Hiszen ez az egyik tisztem.... Áhh a névmemóriám... hogy is hívják? -U...u..Ufu? - Furán grimaszolok gondolkodás közben, nagyon forognak a fogaskerekek az agyamban. - Hát te meg hogy kerülsz ide?! Te is Anaot jöttél megmerényelni? Ez az én tisztem, büszke vagyok rád~~ - A zsebemben kezdek matatni, majd előrántok egy félig megevett muffint. - Tessék~ - Nyújtom oda jutalomként a szerencsétlennek. Ajánlom, hogy elfogadja, a csócsált muffin amolyan kitüntetés...
Következőnek a lányra téved a szemem. Hunyorogva szemlélem meg jobbról balról. Kicsit ijesztőnek tűnhetek. Valahonnan rettentően ismerős a lány, de honnan? Mintha láttam volna a... Raizer főhadiszálláson?!
- Rei-chan? - Kérdezem kissé halkan, nem akarok butaságot mondani. Mikor utoljára láttam még kisebb volt egy fejjel... Ahogy kerülgetem Reit meglátok egy harmadik illetőt is. Egy pillanat alatt jelenek meg mellette
- És te ki vagy? Rei-chan egyik barátja? - Kérdezem barátságosan, majd ha rémületében nem tud válaszolni, hiszen csak úgy odaugrottam, akkor hagyom hogy feldolgozza és inkább ellépek tőle. Mei-chan is mindig mondja, nem illik mások személyes terébe csak úgy behatolni...
- Különben ti hogy kerültetek ide? Ne mondjátok hogy csoportos merényletet terveztetek Anao ellen? Nem kellett volna.... nem is tudtam hogy szülinapom van... - Legyintek egyet kissé elpirultan. Milyen rendesek~~ Miután túllépek örömömön, hogy már nem csak ketten vagyunk visszafordulok, hogy meggyőződjek róla, a kislány rendben van-e, elengedte-e a mászókát.
- Minden rendben lesz, nyugodtan ugorj csak le... Olyan mint egy trambulin. -Próbálok nagyon kedvesen, bizalomgerjesztően hangzani. Ahogy jobban körbenézek meglátom a anyukát is, aki csak ott üldögél a kerítésen kívül. Felé indulok el, kissé óvatlanul közelítem meg. Olyan normálisnak tűnik, mi történhetne? - Elnézést! Az ön gyerekei? -  

Mina:
 Amikor megérinted a két fiatalt, nem tapasztalsz semmi különöset, pontosan olyan az érintésük, amilyennek egy emberi testnek lennie kell. A filmet különösebb probléma nélkül le tudod kapcsolni, de továbbra sincs sötét, csak most már a háttérképet vetíti ki a gép a vászonra. Ellenben csend lett, leszámítva azt a zajt, amit a két tini csap. Egy pillanatra abbahagyják a csókolózást, amíg a fiú előveszi a tárcáját a félredobott farmerja zsebéből, hogy azután újra félredobja, amint előhúzott belőle egy óvszert.
 
Ronan, Rei, Yashuhiro, Anao és Shizuka:
 A kislány egy visítással leesik, és magával rántja a kezét fogó fiút. A kidoun úgy siklanak át, mintha ott sem lennének, és a műanyaggolyók közé esnek. Pár másodperc után mindketten elkezdenek nevetni, a lány azután felkap néhány kis labdát, és a fiút dobálva beszalad a zárt csúszdába, és elkezd felmászni rajta. Rövidesen el is tűnik, a fiú pedig egy létrán vég elé, a pólójába több tucat műanyaggolyót gyűjtve. Úgy tűnik, egyáltalán nem látnak titeket. Meglepő módon, a nő igen, szomorú, fátyolos szemekkel, halovány mosollyal fordul Anao felé.
  - Azt hiszem, kedves, ez a hely a könyvem lehet. Ez a szoba pedig egy a kevés boldog lapja közül.- a nő mosolyogva pillant vissza a létrán lógó fiúra és lányra, azután válaszol a kérdésre. - Ő ott a kisfiam. Azelőtt, hogy meggyűlölt volna. A lány neve Sheryl Johnson, itt még ő is aranyos volt, csak később tette tönkre Richit.- a nő már nem néz rátok, egy pillantás elég volt neki, a szemei a gyerekekre ragadtak.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Ahogy vártam, a másik két shinigamiból az egyik, egy nagyon fiatalnak tűnő lány nem volt barátságos, úgy tűnt, hogy rám is fog támadni, de azután végül békén hagyott. Nem értem, miért utálnak ennyire, főleg most, hogy csapdába estünk. Mondjuk, ez talán még mindig jobb, mintha mondjuk ’via-nee lenne itt. Nem örülnék, ha ő élné át azt, ami itt történik.
 - Öhm… izé… olyasmi.- bár lehet, hogy már nem vagyunk barátok, úgy tűnik, Rei haragszik rám, pedig én se tudtam róla, hogy ő shinigami, megértem, hogy nem mondta el. Ha én elmondanám egy embernek, hogy arrancar vagyok, hülyének nézne, ha pedig valaki másnak, veszélybe sodornám magam és a családom.
 Azzal, hogy kiderült, a nő hall minket, végre lehet, hogy van valami esélyünk a kijutásra, de úgy döntök, én nem szólok hozzá, hanem hátul maradok, és hagyom, hogy a többiek kérdezgessenek. Lehet, hogy a shinigamik nem vennék jó néven, hogy én is bele merek szólni a beszélgetésbe, és nekem esnek a végén, úgyhogy megpróbálok csak figyelni, és megjegyezni mindent, amit mondanak.
 

-Nincs? - Kérdezek vissza lehangoltan. mi az hogy nem merényletet terveztek... Pedig én azt hittem, hogy meg akarnak lepni engem TT>TT mooo~~ A jelentésre csak elvigyorodom és egy erőteljes mozdulattal hátba vágom tisztemet. - Szép munka Ufu! Ha visszatérünk ezért kapsz még egy muffint. -
Elkerekedett szemekkel nézek a hölgyre. Gyűlölni? Hogy tudná egy gyerek gyűlölni a saját édesanyját, főleg ha az ilyen kedvesnek tűnik? Mindegy, nem az én dolgom. Nem akarom jobban beleártani magam mint amennyire muszáj...
- Ez azt jelenti hogy ami az ajtón túl volt az is a könyv része? Az ijesztő kisbaba meg minden? Esetleg van vége is a könyvnek? Azt hol találjuk meg? - Nem találom a kapcsot a két rész között, mármint igazán fura lenne, ha eddig borzalmakról írt volna aztán hirtelen témát váltana. Bár olvastam már ilyen könyvet... Ufu szavaira elismerően bólintok, mintha ez egy magától értetődő kérdés lenne. Az igazság azonban az, hogy már nem is emlékeztem a falara írt szövegre...

Mina:
 Megtalálod a vészkijáratot, de zárva van, és bárhogyan erőlködsz, nem vagy képes kinyitni, úgyhogy marad az ajtó, amin bejöttél. Meglepő módon, csukva találod, és bár ki tudod nyitni, vérrel a következő üzenet van felírva.
 Nézd meg a zsebeket, te szerencsétlen!
 A két fiatal ruhái szanaszét dobálva fekszenek a hat méteres körzetükben, és most már a korábbinál is jobban el vannak foglalva egymással, úgyhogy egyáltalán nem zavarja őket, ha átnéznéd a ruháikat.
 
Ronan, Rei, Yashuhiro, Anao és Shizuka:
 - A felirat a könyvemből kell, hogy legyen, ahogy itt minden más is. Ami pedig a könyv végét illeti, sajnos, azt hiszem, most vagyunk a végén. Miután a fiam meghalt, visszatért kísérteni engem, egyre rosszabb lett minden, egy napon pedig itt ébredtem. Nincs menekvés erről a helyről. Az egész az én hibám. Ha nem vagyok vele olyan szigorú, nem ugrott volna ki az elé a vonat elé.- a nő üveges tekintettel néz maga elé, mint aki sírna, de nem képes rá.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 - Phellera, nem Felara.- elképesztő, hogy milyen buták egyesek, hogy egy nevet sem bírnak rendesen megnevezni. Kiskoromban nekem is volt problémám, például nem tudom, mi is volt Langyos-chan igazi neve, de hát egy felnőttnek lehetne ennyi esze.
Úgy tűnik, mégsem olyan bizalomgerjesztő a helyzet az alapján, amit a nő mondott. Ezek szerint, nincs kijárat, és talán örökre itt fogunk ragadni… nem, Desmond-apu biztos megkeres engem, ha nem megyek haza, lehet elég lesz az is, ha túlélem egy darabig.
 - Van bármilyen ötlete rá, hogy hogyan juthatnánk ki innen?- azért jobb lenne, ha nem kéne heteket itt töltenem, mire megtalálnak.
 

A közeledő rúgás láttán kezeimet a szemem elé teszem, hogy blokkolhassam a támadást, ijedtemben pedig kicsit fel is sikoltok, mikor a rúgás közelít felém. Riadtan kukkantok ki apró ujjaim közül, amikor még a nevemet is hallom. A hang ismerős, és az arc is
Csak nem...?
- Cookie Master? Ő.o - félénken pillantok rá, sajnos az eredeti nevét nem tudom, ahogyan senkinek sem a Raizerek közül
Egyedül Aoi a.kivétel, és ő is csak azért, mert egy suliba járunk.
Igen, ő az! *.* Mintha csak visszakaptam volna valamit gyerekkoromból. Jól emlékszem, hogy ez a lány mindig fincsi sütiket hozott. Olyanokat, amilyeneket akkoriban legfeljebb rajzfilmekben láttam. Szépek, színesek, és mindegyik valamilyen módon egyedi. Sőt, még finomak is! *.*
Máris nagyobb biztonságban érzem magam, igaz, itt még az előzőeknél is furcsább dolgok történnek. A fiú leesik, de átmegy a kidoumon. Még sincs semmi baja. Aztán ott egy fura nő is, aki csak mosolyog, meg valami mond is, de nem figyelek oda, ezért lemaradtam a dologról. Ami inkább furcsa, az a haoris lány. Ezt nem igazán értem...
- Cookie Master, miért van azon a lila hajú lányon Miyoko haorija? - kimaradt nekem a Gotei-es nevelés
Nem tudom, hogy minden kapitány hord ilyet.

Rei-chan jelenlétének úgy megörülök, hogy el is felejtem az eddigi történéseket. Régen nem láttam már annyi szent
- Mennyit nőttél Rei-chan~ Mondcsak eszel rendesen? Olyan vékonykának tűnsz. Adnak neked rendesen sütit? Ha nem akkor majd én ellátom a bajukat! - Utolsó mondatomat nevetgélve teszem hozzá, hiszen csak viccnek szánom, bár ha azt hallom hogy éheztetik, akkor bizony mindenkit kettéharapok!
- Ó az a kellemetlen lila mitugrász? Anaonak hívják és ezt én is azóta kérdezgetem magamtól, mióta megkapta a kapitányi rangot... - Nézek végig becsmérlően Anaon. Komolyan nem értem, hogy egy ilyen felelőtlen, mihaszna közveszélyes alak hogy lehet kapitány.
Anao hegyi beszédére visszafordulok a hölgy felé. Nahát rendesen letámadta szerencsétlen nőt. Mintha nem lenne így is elég baja, még ezzel is tetézi? Bár hogy őszinte legyek egyet kell értenem Anaoval, én sem hiszem, hogy a fia csak úgy gyűlölhetné az édesanyját, még ha tett is rossz dolgokat... mindeni hibázik néha.
- Mondtál valamit Ufu? Ne haragudj nem hallottam rendesen - Fordulok vissza tisztemhez. Mintha a nevéről beszélt volna.... Kérdésére pedig egy vállvonással válaszolok. Hát mit tudjam én? Minek néz engem shini... ó.. kéne tudnom? Pont hiányozhattam az akadémiáról mikor ezt vettünk...
Az arrancar fiú idegesen javítja ki a tisztemet. Meg is értem, milyen dolog az, hogy valaki eltéveszti valaki más nevét! Micsoda dolog! Oldalba bököm (halálos könyökömmel) Ufut.
- Ufu! Figyelhetnél kicsit jobban! Nem hallottad hogy hívják? Illetlenség elrontani valaki nevét! -Majd a fiú fele fordulok. - Ne haragudj hova tettem a modorom. Be se mutatkoztam. A nevem Yamasaki Shizuka nagyon örvendek! - S közben megragadom kezét (ha akarja, ha nem) és megrázom, ahogy azt illik.
Végül a nő fele fordulok. Végső soron ő a kijutáson kulcsa. Legalábbis úgy tűnik....
- A fia régóta volt lélekformában? Esetleg ezt a helyet is a fiú hozta létre? - Kérdezem komolyan nézve rá.

Mina:
 A személyi igazolványok alapján, a lány neve Sheryl Johnson, a fiúé pedig Richard Tunt, a lány 1996-ban, a fiú 1997-ben született, mindketten denver-i lakosok, a tárcáikban 20-30 dollárt találsz összesen. A fiú zsebében találsz egy 13 különböző formájú, méretű és színű kulcsot tartalmazó kulcscsomót. A mobiltelefonjaik viszont nem működnek, Sherylé le van merülve, Richardé pedig kódot kér. Találhatsz egy négyzetrácsos papír fecnit is Richard farzsebében, a következő japán felirattal: „Fából készült, lapos páncélú teknős, ami hátán puha álmokat ringat, jobb mellső lába alatt titkokat rejteget.”
 
Ronan, Rei, Yashuhiro, Anao és Shizuka:
 - Ha van is kijárat, én nem találtam meg. Csak körbe-körbe vezet az út.
 Ahogy Anao odaáll a nő elé, és beszélni kezd hozzá, lassan felemeli a fejét, és mélyen a shinigami szemébe néz. Úgy tűnik, felfogja a szavakat, de mégsem hatják meg igazán.
 - Én mindig szeretni fogom őt. Ő volt az, aki annyira meggyűlölt engem, az életét, hogy öngyilkos lett, és ez csak az én hibám. Túlzottan szigorú voltam vele, rejtett kamerán figyeltem, hogy nem cigizik vagy drogozik-e a szobájában, kilenckor ágyba parancsoltam, mindent megtiltottam neki, amit károsnak véltem. Utolsó csepp a pohárban az volt, amikor eltiltottam a barátnőjétől.- a nő a gyerekek felé néz, de ezúttal nem a fiút, hanem az éppen a csúszdán lecsúszó kislányt figyeli. - Megbántam mindent, de hogyan bocsájthatnék meg magamnak? Veszítettetek már el valakit a saját hibátokból? Segíthettek, de nem tudom, hogyan lennétek rá képesek.
 A nő egy kicsit értetlenül néz Shizuka felé.
 - Úgy érti, mikor halt meg? Már több, mint másfél éve. Itt minden Richiről szól, mindenhol őt van, a számára fontos dolgok, úgyhogy ezt biztosan ő csinálta. Bosszút akar állni rajtam.- a terem másik végén kivágódik egy ajtó, mintha szél csapta volna ki. Mintha kivinne a szabadba, ahol sötét, viharos éjszaka van. Egy robogó vonat közeledő hangját, kürtjelét halljátok meg, a nő pedig összegörnyed magzatpózba, és nyöszörögve eltakarja a fülét. Bárhogy erőlködtök, már nem figyel oda rátok. Nemsokára követi egy fiatal hang hangos sikolya a vonatfék hangját, a falakon és a plafonon pedig vágások jelennek meg, amikből vér kezd csorogni.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 - Ronan Phellera- a lány olyan gyorsan rázza meg a kezem, hogy nincs is időm rendesen reagálni rá. De legalább kioktatta azt a shinigamit, aki elrontotta a nevem. Most már két rendes shinigamit is ismerek, Reit, és Shizukát.
A nő elmond magáról egy csomó infót, meg azt, hogy valószínű a fia csinálta ezt a helyet, akiről szintén egy csomó dolgot megtudunk. Csak azt nem értem, hogyan, mert az emberekből a haláluk után egy csomó ideig tart, amíg valami erős lidérc vagy halálisten lesz, aki ilyet tud, és csak másfél éve halt meg ez a Richi. Nekem harminc évig tartott idáig fejlődni, és még közel sem vagyok képes ilyesmire.
 Egy pillanatra azt hiszem, kiugrik a szívem, ahogy kivágódik az ajtó, és elkezd sípolni a vonat, meg vér folyni a falakból. Ez a hely sem sokáig volt ilyen békés, bár ez talán még így is jobb, mint a szobám. De muszáj megtalálnunk a kijáratot, nem akarok itt ragadni.
 - Szerintem arra kéne mennünk.

Erősen kezdem a törni a fejemet, de a falra írt szöveg csak nem akar visszajönni. - Igen emlékszem, hogy valami kameráról volt szó, meg hogy minden valaki hibája, de nem emlékszem pontosan - Összeszorítom a szemem olyan erősen gondolkozom, de ennél többel nem szolgálhatok, hiszen csak egy pillantást vetettem a szövegre, nem volt időm memorizálni vagy ilyesmi...
- Nem valószínű - Válaszolok Anao ötletére. Még sosem hallottam olyanról, hogy egy halott lélekbe bele lehetne menni... - Az is lehet, hogy Richit felzabálta egy hollow, aki képes volt ilyesmikre, és Richi szelleme mégis átvette az irányítást... - Szállok be én is a teóriagyártásba... - Akárhogy is, ha ennek köze van a fiúhoz... Lehet, hogy figyel minket? - Szinte egyszerre jutunk erre a következtetésre Anaoval. Felhúzott orral nézek rá, szúrós tekintetemmel ha ölni lehetne... Végül visszatérek eredeti célunkhoz. Körbenézek, s ismét szemügyre veszem a gyerekeket, hátha valamelyik gyanús közülük... Főleg Richire szentelem a figyelmemet...
Szemlélődésem a vonat hangja és a kicsapódó ajtó zavarja meg. Azonnal odakapom a tekintetem, majd az összegörnyedt nőhöz lépek és kezemet vállára teszem. Megpróbálom megszólítani, de egyszerűen nem reagál.
Az Arrancarnak talán igaza van. - Rendben van, menjünk arra, de mi legyen a nővel? Nem hagyhatjuk csak így itt? Nem? - Elég tanácstalan vagyok, nem is tudom pontosan, hogy a nő most ember, lélek vagy egy illúzió. Nem, ez nem lehet kérdés! - A shinigamik legfőbb kötelessége a lelket vezetése és védelme, ha itt hagyjuk azzal eláruljuk Goteit! - Kissé elragadtatom magam és túlzásokba esek, de a lényeget sikerül átadnom. Ha a többiek is amellett vannak, hogy vigyük magunkkal, megpróbálom talpra állítani, legvégső esetben akár a hátamra is felkapom.
A szívemen viselem a gyerek kapcsolatát, tekintve, hogy hasonló problémákkal én is küszködtem, ha sikerülne megbeszélnem a fiúval, akkor talán rendbe lehetne hozni... Ha lehetőségem lenne váltani vele pár szót...

Mina:
  A negyedik kezedbe akadó kulcs nyitja az ajtót, és hátrahagyod a szerelmes párt, hogy egy teljesen más környezetbe kerülj. Egy rendkívül groteszk vasútállomásra érsz ki (részletek alul). Hat, hozzád hasonlóan koszos, véres alakkal találod szemben magad: négy shinigamival, akik közül egyet már ismersz, egy arrancarral, és egy kosztümöt viselő, láthatóan sokkos állapotban lévő nővel.
 
Ronan, Rei, Yashuhiro, Anao és Shizuka:
 A nő nem reagál semmire, érthetetlen szavakat motyog maga elé, de magatokkal tudjátok vinni, a lábait teszi egymás után. A két gyereket szemmel láthatóan nem érdekli semmi, ugyanúgy dobálják egymást a labdával, szomorú párhuzamba állítva ennek a családnak a múltját a jelenével.
 A korábban megszokott, fekete folyosón találjátok magatokat, véres falakkal és vörös gyertyákkal, de ezúttal csöpög a vér a plafonról, mintha megvágták volna. A vonatfékezés és az üvöltés nem halkul, a nőnek pedig csorognak a könnyek a szeméből, akármennyire próbálja befogni a füleit, látszik, hogy nem sikerül neki túl jól, és még mindig hallja a számára olyan szörnyű hangokat.
 Egy vasútállomásra értek, ami azonban olyan, mint egy mészárszék, mindenhol vérfoltok borítják a falakat és a padlót. A vágányok irányában szó szerint mindenhol, minden irányban, még a falon felfelé, és fejjel lefelé is sínek futnak, az üvöltés forrása pedig a sínen hason fekvő, fekete hajú fiú, aki minden sínen ugyanabban a pózban foglal helyet. Minden pillanatban eléri egy vonat valamelyik fiút, és nem sokkal a térde felett levágják a kerekek mindkét lábát, az üvöltést pedig kánonban hallhatjátok. Ezt leszámítva, egy lélek sincs sehol, de mindenhonnan vér folyik vagy csöpög. A padokról, a biztonsági kamerából, a jegykiadó ablakáról, az ajtókról, másodpercek alatt csurom vér lesz a ruhátok.
 Az egyik fémajtó kinyílik, és egy magas, szőke shinigami lép ki rajta.
 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Megtorpanok, és elfog a lelkiismeret furdalás, amiért elfelejtkeztem a nőről. Mindig azt tanították, segíteni kell annak, aki bajban van, de nyilván azért felejtettem el, mert már annyi szörnyű dolgot láttam itt, hogy ösztönösen próbáltam őket ignorálni. Valahogy kellemesebb ezt gondolni, mint azt, hogy én vagyok a rossz.
 - Segítek vinni… fúj, valami folyik a szemfedőd alól.- elég sok vért láttam az elmúlt percekben… órákban… napokban? De azért jobb, ha szólok neki. A nő egyik karját közben a nyakamba veszem, hogy rám tudjon támaszkodni. Nagyon rossz így látni valakit, fogalmam sincs, mit élhet át. Ez talán még rosszabb, mint amikor én azt hittem, hogy örökre egyedül maradtam.
 Most, hogy többen vagyunk, kicsit kevésbé vagyok ideges, mert, ahogy láttam, elég jó harcosok, és nem kell másra figyelnem, mint hogy a nő súlyának egy részét cipeljem. Nem tudom, mit élhet most át, ez az üvöltés még úgy is borzalmas, hogy nem ismertem a srácot.
 Az új helyszín láttán teljesen ledermedek, még arra sem reagálok, hogy előkerül még egy shinigami valahonnan. El sem tudom képzelni, hogy ez mennyire fájhat, mert még képeknek is borzalmasak, vagy, hogy én mihez kezdenék, ha elveszíteném a lábaimat, és minden darabokra törne körülöttem. Vagy mit csinálnék, ha ez ’via-neevel történne például… nem, mi mások vagyunk, minket meg lehet gyógyítani, és mi nem halunk meg ilyen könnyen. Mi örökre együtt leszünk, ha ez az egész világ a darabjaira szakad is. Szinte erőszakkal szakítom el a szemem a vasútállomástól, és kezdem el a sokkal szimpatikusabbnak tűnő vértócsát bámulni.

Az ölelés, mellyel Anao illet a legkülönösebb dolog, ami ezen a helyen történt velem, ami sokat elmond a kapcsolatunkról. - Ijúú! - Tolom el magamtól, miközben még a nyelvemet is kidugom zavaromban. Meg sem lepődöm, hogy egyszerre tesszük nemtetszésünk, elég természetellenes látvány lehetne az azoknak, akik mindkettőnket ismernek. Még szerencse, hogy nincs fényképezőgép valakinél...
Ugyan én szerettem volna vinni a hölgyet, de ha a fiúk ilyen lovagiasan átvállalják, ám legyen, én nem fogom őket megállítani. Hátrébb lépek helyet hagyva nekik és mögöttük folytatom tovább a sétálást. Ha esetleg valami megtámadna minket hátulról, akkor meg tudjam védeni őket.
Mikor belépünk a sínekkel teli gusztustalan szobába, már olyan hangos a sikítás, hogy alig bírom ki. Kezemet a füleimre helyezem, hogy tompítsam kicsit kisebb-nagyobb sikerrel. Meglepetten nézek az ismeretlen Shinigamira. Többen is vannak még itt?
- Ufu te ismered ezt a fiút? - Intézem kérdésem az éppen említett tisztemhez. Majd odalépek hozzá, hogy neki is bemutatkozzak. - Yamasaki Shizuka, a harmadik osztag hadnagya vagyok. Jelentést kérek! - Próbálom túlordítani a sikítást.
Jókedvemet azonban rögtön letöri a jelenet, melynek a szemtanúja leszek. elkerekednek a szemeim és kezemet a szám elé emelem döbbenetemben. Még sosem láttam, hogy egy vonat levágná valakinek a lábát. Egy pillanatra le kell hajtanom a fejemet, hogy elrejtsem vizenyőssé vált szemeimet.
Anao kérésére azonnal reagálok, kérdés nélkül állok közelebb hozzá, s még mindig némán nézek magam elé. Mintha ott se lennék. Ezt fel kell dolgoznom... Semmi másra nem vágyok jobban, mint hogy a harmadik osztag területén legyek újra.. Sőt bárhol lennék most csak nem itt... Könyörgöm csak legyen már vége... Már nem sokáig visz a lábam. Eddig is csak a büszkeség és a bizonyítási vágy tartotta bennem a lelket... De hadnagyi rang ide vagy oda ezt nem bírom már soká...

A zajt, a kidoura csöpögő vért és a szörnyű látványt leszámítva, nyugodtan van időtök gondolkozni, egyelőre úgy tűnik, semmi nem készül megtámadni titeket. Az egyetlen dolog, ami talán látványosan siettet titeket, hogy a fiú anyja szemmel láthatóan rosszabb állapotba kerül másodpercről másodpercre, talán csak percekre van attól, hogy az elméje vagy a teste feladja. A könnyei már elfogytak a sírásban, úgyhogy már csak némán remeg.
 Aki rávetemedik, hogy rövid ideig nézze Richi és a vonat találkozását, felfedezhet valami érdekesnek tűnőt: a fiú mintha meggondolta volna magát, eredetileg a dereka volt a sínen, és megpróbált arrébb csúszni, majd felállni, amikor a vonat levágta a lábát, az arcán pedig kizárólag ijedtség, pánik látszik az utolsó pillanatokban, ami felülírt minden más érzelmet. Lehet, hogy csak az életösztöne kapcsolt az utolsó utáni pillanatban, de lehet, hogy másról van szó.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Hálás vagyok azért, hogy a vértől és a látványtól megvédtek, ugyanakkor az üvöltés is elég borzalmas, ezt pedig tetézi a vállaimon érzett remegés, az, hogy a nő rosszul érzi magát, mintha rám is átragadna. A legtöbben kellemetlennek érzik, ha valaki ennyire rosszul van a környezetükben.
 Nem szólok bele, mit beszélgetnek a shinigamik, talán az újonnan jött hozzá tud tenni valamit ahhoz, amit eddig tudunk, és így kijuthatunk. Szomorú, de lehet, hogy kijutunk amúgy is perceken belül, a srác szelleme talán visszavonul, ha az anyukája meghalt. Nem tudom, hogy teheti ezt, ha Desmond-apu élve elégetne, sem tudnék ennyire haragudni rá.