Azt hiszem, jól döntöttem, amikor erre jöttem, hiszen megjelent egy zombiszerű valami, ami arra engedett következtetni, hogy közelebb járok ahhoz a helyhez, ami talán megoldáshoz vezet. Jobban megnéztem magamnak: Levágott láb a térd felett? Akárcsak az általam olvasott könyv főhősének. Közelebb léptem hozzá, de még kartávolságon kívül, aztán shunpo-val fölé kerültem, hogy a fejére tapossak néhányszor, egészen addig, amíg nyugton nem marad. Majd tovább mentem, át a harmadik kanyaron, immáron felkészülve az esetleges további támadásokra.

- Nincs szükségem a védelmedre! - Ordítom le Anao fejét miután eltalálja a lényt. Szemeimből szinte villám szikrázik. A kiáltásra azonban hirtelen minden dühöm elszáll és ismét a rémület kerít hatalmába. Csak megszeppenten nézem a lényt, s hangja egyre fülsüketítőbbé kezd válni. Reflexszerűen teszem kezem a fülemre, de sajnos ez nem segít.
A rettegés kezd elhatalmasodni rajtam, összeszorítom szememet és megpróbálom kizárni az egész groteszk alakot a fejemből.
- Hagyd abba!! - Kiáltok föl tehetetlenül. A lény elhallgat. Meglepetten nyitom ki a szememet, nem akarom elhinni, hogy ennyit kellett csak tennem. Sajnos azonban nem az én hatásomra hagyta abba, csupán valami egészen másba kezdett bele. Értetlenül nézek a remegő testre, s nem hiszek a szememnek mikor a testről leválik a fej, s magával húzza csontvázának egy részét. Azon hogy bordáit kis féreglábaknak használja, már meg sem lepődök. Azt hiszem kifogytam a döbbentségből...
A lény Anao fele indul el, s úgy érzem muszáj cselekednem. Magamon kívüli állapotomon egy szemvillanás alatt túllépek, s szinte gondolkodás nélkül lököm félre Anao-t, miközben megragadom kardomat. Egy a Kanashibari technikához hasonló mozdulatsort hajtok végre azzal a különbséggel, hogy izmok helyett a csontok átvágása a célom, figyelve, hogy maga a fej ne sérüljön meg. Remélhetőleg ez megbénítja....

említett technika:

Ugyan sikerült némi kárt okozni a szörnyben, sajnos még mindig mozogni akar... Fúj, undi. Szerencse, hogy nem vagyok egyedül, igaz, a harc további részében már nem veszek részt. Inkább azon irányokat figyelem, ahonnét a szörnyek jöttek.
- Ezek nem lidércek... De akkor mik lehetnek? - kérdezem a másik kettőt, hátha többet tudnak, mint én.

Mina:
 Ahogy rátaposol, a lény feje egyetlen hang nélkül törik szét, még rángatózik egy darabig, azután pedig eltűnik, mintha soha nem is lett volna. Legalábbis, így tűnik néhány másodpercig, rövidesen mögötted tíz méterre bukkan fel ugyanaz a földön kúszó, vörös szemű alak, vagy legalábbis egy nagyon hasonló, és ugyanúgy a nyomodba szegődik, teljesen szótlanul. Nem jelent problémát az elpusztítása, de akárcsak korábban, ezúttal is megjelenik a következő.
 Ha elindulsz arra, amerről a lény jött, vörös posztót találsz, ami a padlót fedi, és bár ugyanaz a megvilágítás, a falakon már nincsenek vérnyomok. Egy kék, bársonybevonatú ajtót látsz a folyosó végén, ami félig nyitva van, és valami fehéren villódzik ott. Nagyjából félúton egy újabb folyosó nyílik, ezúttal jobbra, ez meglehetősen rövid szakaszon egyenes, azután megint jobbra fordul.
 
Ronan, Rei és Yashuhiro:
 Yashuhiro gond nélkül kettévágja mindkét lényt, amik másodpercek alatt szétfolynak, elolvadnak, és csak egy-egy vértócsa marad utánuk. Ronan-nak sikerül a falnak nyomnia a szájlényt, és átszúrnia rajta a zanpakutoját. A szájat még elhagyja egy gonosz, gyerekhangon kiadott nevetés, mielőtt ő is teljesen szétfolyna. Egyelőre tisztának mutatkozik a terep, de a halk nevetés nem szűnik továbbra sem. Egyetlen út van, amiről nem tudjátok, hová vezet, a másik három valamelyik szobába vinne vissza.
 
Anao és Shizuka:
 Shizuka gond nélkül levágja a lény néhány lábát, aki egy pillanatra megtorpan, a fogai csak Anao nadrágjából tépnek ki egy darabot, aki egy hajszálon múlik, hogy el tud shunpozni azelőtt, hogy a lény megharapná. Az utóképnek egy harapással le is tépi a lábát. A sokatsui hatására viszont elveszíti még több lábát/bordáját, és a feje egy része is összeég. A gerinc oldalra dől, a lény pedig pontosan úgy kezd el sírni, mint egy rendes kisbaba, ahogy magzatpózba görnyed.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Sikerül a falnak szorítani a lényt, és egy hangos kiáltással átszúrni rajta a zanpakutomat. Ahogy nevetni kezd, azután szétfolyik, gyorsan hátraugrom, de a kardom és az átalakított kezem is rendkívül gusztustalan lett, és ahogy visszaalakítom, látom, hogy szinte az egész tenyerem véres lett. Megúszom anélkül, hogy kidobjam a rókát, a kezemet pedig beletörlöm a ruhámba.
 - Fú, nekem fogalmam sincs, hogy mik ezek, és hol vagyunk. Otthon lefeküdtem aludni, azután ilyen gusztustalanná vált az egész szobám.- abból, hogy újra hallom a nevetést, nem várok túl sok jót, de így, hogy társaságban vagyok, kicsit kevésbé ijesztő. - Akkor… veletek mehetek?

Ahogy vártam, nem ellenállt túl sokáig, kis rángatózás után eltűnt, mintha ott se lett volna, mint... mint egy lélek. Ezt is felírtam magamnak a udnivalók mellé az egyetlen tiszta és biztos helyre: az agyamba. Azonban mikor újra megjelent ez a csúszó-mászó valami, gondolkodóba estem, különösen, mikor sokadszorra is újra megjelent. Ekkor már vállat vontam, és továbbhaladtam, úgyse tud velem lépést tartani, vagy ha igen, gond nélkül újra tíz méteres hátrányba küldhetem, így pedig nyugodtan továbbmentem, egészen addig, ameddig egy piros posztóval leterített folyosószakaszra értem. Ekkor megvártam a zombit- merthogy nagyon valószínű, hogy az volt-, aztán, amikor beért, megragadtam a kezét, megpörgettem, és visszahajítottam a folyosón olyan messzire, amilyenre csak tudtam, ez talán több volt, mint tíz méter. Előrenézvén látam egy ajtót, meg félúton egy újabb nyílást, de ezt csak annyira méltattam, hogy megnézzem, nincs-e ott valami újabb szörnyeteg, azonban máskülönben nyugodtan odalépdeltem az ajtóhoz, és karddal a kezemben belöktem.

- NE! - Kiáltok fel és nyúlok Anao felé, mikor kilövi a bíborszín fénynyalábot. - VÁRJ! - De sajnos már késő. Nem kegyelemből próbálom megállítani, csupán Gotei előnyeit tartom szem előtt, ha Anao elpusztítja a lényt, akkor lehet, hogy sosem derül ki, ki vagy mi az, ráadásul az sem biztos, hogy elhagyhatjuk ezt a helyet. Ezért nem akartam megtámadni első körben! Persze Anao keresztülhúzta a számításaimat a meggondolatlanságával... Ahogy most is. Megnyugodva sóhajtok fel, mikor a lény még él, majd kihasználom a pillanatnyi nyugalmat, hogy gondolatmenetemet Anao-nak is elmagyarázzam, valamint hozzáteszem "Baka!"
A sírásra veszekedésünk megtorpan, legalábbis részemről. A magzatpózba görnyed szörnyeteg ugyanis rettenetes sírásba kezd. A gyereksírás mindig is gyengeségem volt, mert a saját gyerekkoromra emlékeztet... Egy pillanatra még sajnálatot is érzek a lényért. Arcom szomorú grimaszba fordul, s teszek egy lépést a lény felé, s kíváncsian szemlélem, mozdul-e. Ha nem még egy lépést engedek meg magamnak.
- Ki vagy te? Honnan jöttél? Hogy kerültünk ide? Érted amit mondok? - Teszem fel a kérdéseket, hátha sikerül értelmes választ kicsikarnom a lényből, már ha képes rá... Talán csak megrémült és azért támadott meg, lehet hogy nem kell bántanunk.... talán.... talán...

Zene 2

Mina:
 Elhajítod a szörnyet messzire, ami eltűnik a levegőben, és ahogy elindulsz, újra mögötted van, négy-öt méterre. Bármit teszel, nem tudod lerázni, egészen addig, amíg be nem lépsz az ajtón, akkor egyszerűen eltűnik, mintha soha nem lett volna.
 Egy apró moziban találod magad, a lépcsőzetesen elhelyezett székek mindössze nyolc sorban vannak elrendezve. Itt nincs semmi, ami ne tűnne teljesen természetesnek, de a rendkívül brutális, véres horrorfilm, ami a vásznon megy, elég nyomasztó hangulatot teremt, még úgy is, hogy szinte beleütközöl a vetítőbe, és a hozzákapcsolt laptopon kicsiben láthatod a filmet.
 A terem szinte teljesen üres, de az első sorban felfedezhetsz egy párt, akik nem igazán törődnek a filmmel, a lány a fiú ölében ül, és vadul csókolóznak, a fehérneműjüket leszámítva a ruháik a földre és a szomszédos székekre vannak dobálva. A lány rendkívül sajátosan néz ki, a haja fele sötétzöld, a másik vele vörös, oldalt fel van neki nyírva, a sminkje és a rúzsa pedig fekete színű, de így is látszik, nem lehet több tizenhat évesnél. A vad külsejével együtt nagyon szép lány. A fiúnak halvány, fehérszínű bőre van, elég vékony, a haja kócos, fekete, feltüskézett, ő talán még a lánynál is fiatalabb. Van ugyan arca, és semmi szokatlant nem találsz rajta, de amint leveszed róla a szemed, minden egyes részletét elfelejted. Bármit teszel, nem tudod felhívni magadra a figyelmüket.
 
Ronan, Rei és Yashuhiro:
 Az út balra kanyarodik, azután egy elágazáshoz értek. Balra egy vékony, girbe-gurba folyosó vezet, jobbra egy viszonylag tág terembe érhettek, amiből három járat indul: egy balra, egy egyenesen, egy jobbra. A suttogás újra hangosabb lesz, ahogy haladtok előre, most már egyes angol szavakat is lehet érteni (blood, pain, train, whore, sin, death), és olyan érzésetek van, mintha valaki egyenesen a fületekbe suttogná őket, még a kifújt levegőt is érezni vélitek.
 
Anao és Shizuka:
 Shizuka ötlete, hogy megérinti a lényt, elég veszélyes. Akár csak tetette, hogy fájnak neki a sérülései, akár tényleg fájtak, azonnal támadásba lendül, egyenesen a lány arca felé kap a fogaival. Az életét Anao menti meg, aki megakadályozza a lényt a támadásban, az pedig porrá válik, ahogy megérinti az újabb támadás. A test többi része is véres masszává olvad, ami a földön marad.
 Egy hangos gyereksikítás érkezik abból az irányból, amerről a szörnyeteg elősétált, olyan, mintha igazi gyerektől jött volna, de akkor sem egyértelmű, hogy a forrásához inkább közeledni kéne, vagy minél távolabb kerülni tőle.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Nem voltak túl beszédesek velem, de legalább maradhattam, úgyhogy a felnőtt csóka nyomába szegődtem. Kicsit úgy érzem magam, mintha valami rosszat tettem volna, és most azért nem beszélnek hozzám, meg néznek rám csúnyán, pedig ez valószínű annak szól, hogy arrancar vagyok. Pedig a shinigamikból sem mind rossz, Rei például kedves volt az iskolában, és egyelőre ez a fazon se akart lekardolni, de mondjuk lehet, hogy ez csak praktikus okokból van, mert így jobban védve vagyunk. Azért így is hálás vagyok, ha egyedül hagytak volna, nem is tudom, mihez kezdenék. :/
 Nem tudom, hogy az elágazásnál mi a legjobb megoldás, de az biztos, hogy én nem mennék a mellékoldalon. Igazából, nem én vagyok a főnök, de azért belököm a javaslatom a közösbe.
 - Szerintem menjünk jobbra, azután középre.- hiába próbálom elhessegetni a fülemtől az ultracreepy suttogást, egyszerűen nem megy. Muszáj lesz kibírni valahogy. Desmond Phellera fia vagyok… nem félek… nem félek!

Ahogy a lény fölé hajolok, az megmozdul és a pillanat tört része alatt lendül támadásba. Arcom felé repül ijesztő fogcsattogtatással, időm sincs lereagálni, csak annyit érzek, hogy karomat hátulról megragadja valaki és elránt. Anao maga mögé ránt és egy határozott mozdulattal pusztítja el a lényt. Tudom, hogy az előbb egész más véleményen voltam, de most leginkább hálás vagyok amiért megmentett. Meg is halhattam volna.
- Köszönöm... - mondom reflexszerűen, ha magamnál lennék nem köszönnék meg Anao-nak semmit. Zavartan nézek a sírás irányába. Másodszorra nem fogok bedőlni semmilyen trükknek! Kérdőn nézek Anao-ra, akármilyen döntést hoz, követem. Nem akarok egyedül szembenézni még egy ilyen dologgal... Inkább mögé húzódva tisztes távolban maradnék...

Teljes sokkba kerülök a tény miatt,hogy Ronan arrancar. T.T Egyáltalán nem számítottam erre, sőt, egészen becsapva érzem magam tőle. Mert az arrancaroknak gonosznak kell lenniük. Ezt még Yuu bácsi tanította! És, és ha valami bajom esik, akkor biztosan jönnek megvédeni! Csak az a baj, hogy azt sem tudják, hogy hol vagyok... Igazából én se tudom, hol vagyok. Nem beszélve arról, hogy Yuu bácsi az utóbbi időben sokat van szülőföldemen, Soul Societyben.
- Mi? - ocsúdok fel, amikor a félszemű kislánynak nevez. Pedig már nem vagyok kislány... Igenis, nagy vagyok...
Rábólintok az útirányra, ők biztosan jobban tudják, mit csinálunk. Remélem, nem tévedünk el ennél jobban.
- A nevem Rei... Tamachi Rei... - mutatkozok be a kalózszeműnek, hiszen Ronan már tudja a nevem. Bár a shinigami egyenruhám megtévesztő lehet, holott sosem voltam a Gotei tagja.

Mina:
 A filmben igazából semmi különöset nem látsz: egy maszkos férfi láncfűrésszel mészárolja az embereket, némelyiket pedig brutálisan halálra kínozza, és maszkot készít az arcukból. Úgy tűnik, ez egy teljesen átlagos feldolgozása a texas-i láncfűrészes történetének. Ami a párt illeti, ugyanúgy csókolóznak, egymást átölelve, mint korábban, a fiú a székben ül, a lány pedig az ölében, elég egyértelmű, hogy nem csak te, hanem a film is hidegen hagyja őket. Tíz perc alatt annyi a változás, hogy lekerül a lányról a melltartó, ami arrébb dobva a fiú farmerjén landol, azután mindkét ruhadarab nagy hanggal csúszik le a földre.
 
Ronan, Rei és Yashuhiro:
 A választott utatokon néhány lépés után egy kisebb folyosó indul ki bal kéz felől, a fő folyosón pedig látjátok, egyre ritkulnak a fények. A legvégén mintha két alakot látnátok bekanyarodni, de hogy mifélék, nem látjátok. Halk sikítozást hallhattok abból az irányból.
 
Anao és Shizuka:
 A nevetés egyre hangosabb lesz, ahogy végigsétáltok egy hosszú folyosón, amin egyre ritkábban vannak elhelyezve a gyertyák, öt méterből egyre vetül fény. A hang forrása ezúttal nem mutatja magát, akármennyire szólongatjátok, csak sikítozik. Azután véget ér a folyosó, és balra kanyarodtok.
 Egy ajtót pillantotok meg néhány méterre, amire egy maci és egy smiley van ragasztva, a sikítozás egyértelműen onnan jön. Az ajtó egyáltalán nem hasonlít a hely egészére, nincsenek rajta vérnyomok, és nem fekete, hanem fehér.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 - Van ám nevem is. Ronan Phellera.- persze, megértem, hogy nem vagyok szimpatikus neki, de azért talán kicsit lehetne kedvesebb. Főleg, hogy lehet, majd én fogom megmenteni az életét pár másodpercen belül.
 A sikítozás, és az arra mozgó alakok nem túl bíztatóak, de mivel van itt egy ismerősöm, aki ráadásul lány, úgyhogy igyekszem nem kimutatni, hogy félek. Pedig most szinte bármit megadnék, hogy kikerüljek innen.
 - Öhm… most merre?

A hangok nem zavarnak, angolból úgy sem vagyok jó, betudom az egészet egyszerű háttérzajnak. Attól még készenlétbe helyezem magam, ha bármi történne. Amikor pedig a sikolyt meghallom, shunpot használva gyorsan oda is sprintelek. Elég gyors vagyok, így nem tarthat soká, míg odaérek. A sikoly forrását keresem. Valaki biztosan bajban van!

Idegesen emelem meg ökölbe szorított kezemet, még meg is remeg kissé olyan erővel szorítom össze, mikor Anao visszakérdez. Ahogy elnézem az a bárgyú képet, ahogy rám néz szinte gondolkodás nélkül a lány kobakja felé lendítem öklömet.
- Nem mondtam semmit! Már megint rémeket hallasz! - Csak említenem kell és nevetés hangzik fel. Miért nem tudom befogni? Sóhajtok egy hatalmasat. Igazából már kezdem megszokni, hogy a falak hangokat adnak ki. Anao kérdésére csak komolyan bólintok. Én is épp így érzek, hiszen ha nem sikerül megállítani ezt vagy ezeket akkor akár a harmadik osztag is veszélybe kerülhet és ezt nem engedhetem meg. Mint hadnagy kötelességem ennek elejét venni! Fel sem veszem a félelmemmel kapcsolatos kérdést. Tőlem szokatlan komoly arccal fordulok a folyosó irányába
- Ikou...[menjünk] - Ahogy a folyosón haladunk a nevetés egyre kellemetlenebb lesz, szinte már fülsiketítő még egy enyhe  is grimasz kiül az arcomra tőle...
Az ajtó előtt mindketten megtorpanunk,. Pár pillanatig csak nézek rá mint borjú az új kapura. Nem elég hogy egy maci és egy smiley van rajta, ami önmagában is elég különös, de még a színével is elüt. Talán most értünk el ennek a helynek a végére.
- Essünk túl rajta... - Mondom miközben az ajtó elé állok és egy erős taposással megpróbálom betörni azt.

Mina:
 Ahogy kitéped a széket a helyéről, a pár a földre esik, de nem úgy tűnik, mintha ez őket meghatná, szorosan átölelik egymást, ahogy átfordulnak, és a lány újra felülre kerül. Egyáltalán nem tudsz semmit tenni az ellen, hogy folytassák, amit elkezdtek, a lányról rövidesen lekerül a bugyi is. Az sem igazán zavarja őket, hogy a filmben éppen hangosan üvölt valaki, akit bedobtak egy savval teli kádba, és éppen úgy hidegen hagyja őket, ha hegyet építesz rájuk mozi székekből.
 
Ronan, Rei és Yashuhiro:
 A hosszú folyosó végén egy balkanyart találtok, aminek végén egy kiszakadt ajtónyílás van. Két shinigami áll háttal a triónak, és befele bámulnak, a sikítozás és nevetés forrására. Ha beléptek, egy játszóházban találjátok magatokat (alul a részletek).
 
Anao és Shizuka:
 Az ajtó nyitva volt, de a berúgásával sem volt probléma, egészben kiszakadt a helyéről, és méterekkel arrébb állapodott meg a földön.
 Egy teljesen átlagosnak tűnő játszóházban találjátok magatokat. Egy kerítésen belül mászókák, csúszdák, várak vannak felépítve, a padlót pedig térdmagasságig kis színes műanyaggolyók fedik. A sikítozás-nevetés forrása egy hat-hét év körüli barna hajú kislány, aki az egyik mászókáról lóg, és segítségért kiabál- a lába ugyanakkor pár centi híján leér a talajra. Egy fekete hajú, hasonló korú kisfiú, az arcán vöröses macskafestékkel áll a mászóka tetején, és próbálja feljebb húzni a lányt. A kerítésen kívül, tőletek jobbra, az egyik padon egy barnahajú nő ül, és az arcán boldog mosollyal figyeli a gyerekeket. Mindenkinek ismerős lehet valahonnan.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 Úgy döntöttem, nem zavarom meg Rei és a másik shinigami beszélgetését, aki végül nem mutatkozott be. Hallottam, hogy ott osztagokra vannak osztva az emberek, és nem maguk választanak főnököt, ami elég gáz. Mennyire rossz lenne már, ha engem beosztottak volna valami lúzer alá, vagy valami őrült, ijesztő alakhoz. Desmond-apun kívül igazából egyedül ’via-nee lenne még az, akivel el tudnék képzelni együttlakást, a másik ismerősöm, ’dala-nee szerintem nem lenne jó lakótárs.
 Hirtelen azt veszem észre, hogy mindketten eltűntek mellőlem, meg így azt is, hogy nem figyelek eléggé, pedig itt muszáj figyelnem. Szerencsére, nagyon gyors vagyok, úgyhogy a nyomába szegődöm a két shinigaminak, hogy onnan azután egy játszóházba jussunk. Nosztalgikus, régen szerettem az ilyen helyeket, most viszont inkább az foglal le, hogy még két shinigami van itt, úgyhogy próbálok takarásban maradni a félszemű mögött, akkor talán nem kezdenek el kötözködni. Nagyon sokan kezdenek lenni, és Rei talán nem bántana, de a többiek biztosan rám támadnak, ha kijutunk. Bár talán még az is jobb, mint ez a hely.

- Én nem tartozok a Goteihez... A Daitenshibe tartozom. ^^" - Apuék azt mondták, hogy a shinigamiknak nyugodtan megmondhatom ezt, mert mi elvileg jobbak vagyunk náluk. Ha nem lennék Yuu bácsiékkal, bizonyára azt hazudtam volna, hogy a 11. osztag tagja vagyok, igaz, nem tudok róluk semmit, viszont a kapitányt ismerem, és így talán nem buknék le. Hazudni azonban csúnya dolog, nem illik ilyet csinálni.
Villámgyorsan shunpozok a sikolyok irányába. Még két shinigamit látok, ők azonban legalább lányok, és biztos nem olyan hazugok, mint Ronan. T.T Nincs azonban időm ilyesmire, meglátom a balesetveszélyes helyzetet, amit nem igazán értek, de meg kell akadályoznom azt.
Bakudou 37-tel csinálok egy biztonsági hálót, hiszen így nyugodtan le lehet esni. A kidou megtart, és nem esik bajod. Tudom, mert régen ezzel csináltam trambulint.
- Nyugodtan engedd el! Már biztonságban van! - szólok a fentieknek. Semmi baja nem eshet így. Remélem.