Csendes hó

Tárgy: Re: Csendes hó Csüt. Jún. 05, 2014 5:16 am

Néma csenddel válaszolt felvetésemre. Vélhetően fontolóra vette az elhangzott szavakat, esetleg visszautasító mondatait fogalmazta. Rábíztam a döntést. Nem kívántam befolyásolni a határozatban légből kapott pro és kontra érvekkel. Nálam minden bizonnyal tisztábban látta át a terepasztalt. Eleve nem voltak adataim a környező táborok számáról, elhelyezkedéséről, valamint létszámáról. Arról sem nyertem bővebb információt, honnan és mekkora erősítés érkezhet, ha netán rászorulna az espada. Már, ha valóban elfogadható opció, hogy az arrancar-ok hajlandóak az együttműködés ezen fokát tanusítani. Ellenkező esetben nem lehet sem erősítéssel, sem másik espada bázisára történő tábor áthelyezéssel játszani. Az asztalon ugyan láttam a szövetséges és ellenséges erők jelzett központjait, azonban ez nem adott arra a kérdésre választ, honnan várható erősítés, egyáltalán melyik belátható távolságban lévő espada hajlandó szövetségesként viselkedni. Abban ugyanis nem kételkedtem, némely önfejű vezér figyelmen kívül hagyja a közösség érdekét és megtagadja a segítségnyújtást. Kísérletet sem tesz a haderő mentésére.
]-Van másik tábor készenlétben, ha a támadásna elbukna?-
Várható erőviszonnyal nem ártott tisztában kerülnöm. Tekintettel arra, nem térhettek ki a harcok elől, legalább attól nem fosztottam volna meg önmagam, felkészülten várakozzam sorsomra. Úgy sem volt bölcs választás, olyan ügyben megosztani gondolataim, melyhez a legkisebb mértékben sem fűződött reális tudás. Mindössze vaktában lövöldöztem. Abba fektetettem bizalmam, nem ejtek ki kelleténél nevetségesebb közhelyet a támadást illetően, s nem ítél az espada feláldozható csőcsekléknek. Lehetőségeimet mérlegelve, visszautasítanám az előfogásnak feltálalt hordában fenntartott helyemet. Ha már háborúba csöppentem, magam dönteném el, milyen szerepben kívánom kivenni részesedésemet és hol aktivizálom Kárhozott lélek képességét.
A választ sajnálatos módon nem állt módomban meghallgatni. Alig nyitotta beszédre száját az espada, hangos robbanástól remegett meg a föld. Éktelen hangzavarra az egész tábor felbolydult. Sátor elé állított őrök közül az egyik ronbott be a hírrel, támadás érte az előörsöt, hamarosan áttörik a kihelyezett védelmi vonalat. Az espada kertelés nélkül irányított, hogy segédkezzek feltartóztatni az ellenséges erőket. Tiszteletteljes meghajlással vettem tudomásul a nekem szánt feladatot. Elfogadtam a kellemetlen végkimenetelt, mely értelmében még sem minősültem a csordánál értékesebb tagnak. Vállaltam a mészárszéket, ugyanis más lehetőség nem állt rendelkezésemre. Annak feltételezését is kizártam, elsétáljak. Nem kívántam gyáván a megfutamodni, még, ha ez a harc nem is az enyém, attól még, sajnálatos módon az arrancar-ok közé tartoztam. Hűséggel tartoztam a fajtámnak, akármi is vált belőle, akármilyen vezető ült a trónszéken.
Kiléptem a sátorból és megindultam a fejvesztetten rohangáló férgek között. Nem esett nehezemre megtalálni a helyes ösvényt. A menekülő patkányokkal szemben, könnyedén ráleltem az összegyűlt shinigami erőkre. Ahogy közeledtem a csatatérhez, úgy növekedett a lélekenergia és erősödtek fel a földbe ásott bunkerekből átkozódó arrancar-ok szavai. Nem fordítottam különösebb energiát arra, felkeressem a rangidős tisztet. Előhúztam Condenado alma-t a hátamra függesztett saya-ból, mialatt megfelelő helyet kerestem a támadáshoz. Távolsági fegyver révén nem volt szükségem a frontvonal közvetlen közelében tartózkodni, ahogy arra sem, különböző technikákkal húzzam az időt. Ezen a ponton nem a túlélés volt a kítűzött cél. Mindössze a halál megválasztásában dönthettem, melyet nem szándékoztam kelleténél jobban elkapkodni.
Megkerestem a legnagyobb lélekenergiával rendelkező ellenséget a támadó sorban. Váratlan csapást kívántam rá mérni, ám nem közvetlen személyére, hanem kíséretére. A királyt mindig éberen őrzik, ám, ha átmenetileg megzavarom a rendet, rohamot indíthatnak a föld alatt bújkáló piócák. Ehhez aktivizáltam resureccion-om, majd halk, ám szapora léptekkel igyekeztem a területet körbe járni. Az első ponton leválasztottam kardomról Aliento-t, valamint következő két helyen másik két társát. Mindegyikbe lélekenergiámat vezettem és havas földbe szúrtam. Miután végeztem az előkészületekkel aktivizáltam falto de aliento (légszomj) nevű technikámat. Láthatatlan burok keletkezett a kardok által kijelölt területen belül. Időre volt szüksége, mi kifejti hatását, így a környező bunkerok felé fordultam. Nem volt ínyemre, hogy szóba álljak a férgekkel, ám segítségük megkerülhetetlen volt. Színtelen hangon utasítottam távolsági támadás bevetésére. Nem lett volna kifizetődő, ha bekerülnek a burok vonzáskörébe.
Némi hezitálást követően lassan engedelmeskedtek, melyben lehetőségeimhez mérten részt vettem. A technika fenntartása értelmében kötöttek voltak lehetőségeim. Mindössze a lélekenergia alapú képességek álltak rendelkezésemre, azok sem a tőlem elvárható erősségben. Ha teljes kapacitásban támadtam volna, hamar kifogyok tartalékaimból. Nem kockáztathattam idő előtt használhatatlanná válok. Koncentrációm épp eléggé próbára tették a válaszként ránk zúduló kidou-k. Állandó mozgásban kellett lennem és így sem kerülhettem el a pusztítóbb rohamokat. Az egyik támadásba csomagolt támadás meglepetésként ért. Nem elég egyensúlyom vesztettem, több égési sérüléssel gazdagodott testem, még le is gurultam a domboldalon. Egyenesen egy fényes járat előtt értem földet. Különösnek véltem a jelenséget és abnormalitásából adódóan arra a következtetésre jutottam, ha az ellenség műve, talán közelebb juthatok bázisához, ha egyéb járat, legalább a harctértől átmenetileg megszabadulhatok. Gondolkozás nélkül beléptem és rábíztam magam az ismeretlenre. Legnagyobb döbbenetemre, azonban nem történt semmi, ágyamban ébredtem. Jobbomon Condenado alma tartójában pihent…

Tárgy: Re: Csendes hó Vas. Jún. 08, 2014 1:30 pm

Persze, hogy nem kaptam ám választ, a valaki csak hangoskodni, és okoskodni tudott, de bemutatkozni, úgy tűnt ahhoz nincs mersze! ˘3˘ De lehet, hogy szégyellte a nevét, mert nagyon vicces, vagy éppen titkolni akarta, mert mumus volt, és ebből egyből rájöttünk volna, bár én így is rájöttem, tehát ezzel a bújócskázással nem ért ám el semmi érdemlegeset, csak még inkább gyanússá tette magát! :/ Már a jegesmedvéket sem találtam olyan kedvesnek, mert mind hallgattak a hangra, és egyből fel is álltak, és mintha ők is keresték volna a hang forrását, azonban úgy tűnt ők sem látnak messzebbre, mint én. Surprised

Közben Raimaru~sanra lettem figyelmes, aki békésen szunyókált a terem egy másik sarkában, mintha nem egy fontos küldetés közepén lettünk volna! >w> Miközben nem vettem le szemem a macikról, akik immár mumuscinkosnak számítottak, oda lopakodtam, és megpróbáltam felkelteni, víz hiányában egy enyhébb noszogatással, remélve, hogy nem olyan mélyalvó, mint az ikrek, és erre is sikerül magához térnie.
Aztán felfedeztem az érkezők közül más shinigamikat is, akik mind ide érkeztek, mintha csak valami hatalmas fogócska után kifáradtan itt feküdtünk volna le, hogy kipihenjük a fáradalmakat. Ez persze nem volt túl jó ötlet, mert a vastag kabátok ellenére is nagyon hideg lehet a föld, hiszen meg van fagyva, és akkor felfázhatnak a többiek, és betegnek lenni nagyon rossz, ráadásul ebből még mumuskór is lehet, ami pedig egyenesen borzalmas! O_O Továbbra is bizalmatlanul méregettem mindent és mindenkit, akik nem az alvó shinigamik voltak, mert ők azért nagyjából megbízhatóan annak látszottak, amik voltak, és így óvatosan próbáltam meg mindenkit magához téríteni, több-kevesebb sikerrel. Egy perccel sem szerettem volna tovább maradni ezen a helyen, mint amennyire szükséges volna. TwT
Szerencsére úgy tűnt, hogy a többieknek sem ez a kedvenc helye, mert ki könnyebben, ki nehezebben, de szépen lassan végülis mindenki magához tért, és kezdtek rájönni, hogy nem ülhetünk itt olvadásig! Surprised

Vagyis itt maradhatnánk, de én nem szeretnék, mert a gyerekekre valakinek főznie is kell, és ha azt SimánCsakKeisuke~samara bízza valaki, akkor a kedves kis konyhámnak annyi! T.T Ráadásul ő nem is szokott a rizsből katicabogarat formázni a gyerekeknek, ahogy én teszem, és így biztosan meg sem ennék, és sírnának, hogy mikor megyek már haza, ezért nem is késlekedhetem tovább! ˘o˘
- Ez egy barlang, így lennie kell egy kijáratnak is valamerre! – Mutattam abba az irányba, ahol a jegesmedvék is sorakoztak, mert valahogy nekik és nekünk is ide kellett kerülnünk. – Jobb, ha minél figyelmesebben, de megpróbálunk kikeveredni erről a helyről, mert sehogy sem tetszik. :/
Azzal el is indultam, kezemet szinte ráfonva zanpakutomra, aki szokatlanul csöndes volt az utóbbi időben, bár nem is baj, az ilyen szorult helyzetekben jobb, ha minél kevesebb felé kell osztania az embernek a figyelmét! Surprised

Úgy tűnt, hogy már annyira nem is érdekeljük a hangot, és mintha a medvék sem igazán foglalkoztak volna velünk, nem mozdult senki és semmi, csupán a kristályok fénye pislákolt néha, ahogy a gyertyák szoktak, ha egy könnyebb szellő megremegteti lángjukat. Szerettem volna gyorsabbra fogni a tempót, de egyrészt még nem éreztem, hogy mindenki képes lenne azt velem együtt tartani, másrészt meggondolatlanság lett volna az ismeretlenbe futni, hiszen akármi várhatott volna minket a barlangból kiérve! Akár még az is, hogy nem érünk ki. Neutral

De ha csak idő közben meg nem tanultam teleportálni, amire azt mondta SimánCsakKeisuke~sama, hogy csupán kevesek képesek, és nekik is egy különleges varázsitalt kell hozzá inniuk, amit én nem ittam, vagy álmomban, de arra nem is emlékszem, így nem számít, szóval mivel ilyesmire nem vagyok képes, ezért muszáj, hogy legyen egy hely, amin keresztül ide jutottam! Surprised

Ha itt lenne SimánCsakKeisuke~sama, akkor bizonyosan megdicsérne, amiért ezt ilyen logikusan levezettem! Cool

Közben azért gondolkoztam azon is, hogy mi történhetett itt, mert már semmiben sem lehettem biztos, hiszen száraz voltam, pedig biztosan emlékeztem, hogy vizes lettem, miközben találkoztunk, és megküzdöttünk két ellenséges egyénnel. Ráadásul az egyenruhám is egyben volt, pedig azt pedig megrongálta egy gonosz mumuskölyök, mert annak kellett lennie, ha ilyesmire képes volt! ˘w˘ De ha ezek mind látomások voltak, hiszen a legtöbbnek nem maradt meg a hatása, akkor hogy lehet, hogy a kabát, ami a harc előtt még álló sátorból származott, az mégis rajtam maradt? Surprised

Nagyon-nagyon furcsa volt ez a hely, épp ezért semmi sem lenne meglepő, csak zavart, hogy nem lehet igazán tudni semmit, és a szememnek sem nagyon hihettem, hiszen eddig minden becsapott! TwT
Mély sóhajjal engedtem ki a levegőt, de ez a megkönnyebbülésemnek adott csak megfelelő hangot, hiszen felderengett előttem némi világos, ami a kijáratot kellett, hogy jelentse! *o* Azt hiszem, hogy ennél még sosem örültem jobban annak, hogy egy járatnak vége van! Már majdnem erőt vett rajtam a vágy, hogy rohanva vetődjek ki a szabadba, de legyűrtem, mert a többiekre is figyelnem kellett még, hiszen ha már együtt kerültünk ide, akkor együtt is kellene hazatérnünk! Végül azonban úgy tűnt, hogy csupán délibábot követtünk, mert a fényesség bizony nem a kijárat volt, hanem valami igazán furcsa jelenés, amihez hasonlót még nem is igazán láttam, pedig én már láttam sokféle dolgot eddigi életem alatt. Surprised

Visszaszerettem volna fordulni, hogy a többieknek is jelezzem, nem kellene erre tovább mennünk, hiszen én nem szerettem volna az ismeretlen alagútba bemenni, elvégre, ha csak kicsit is hasonlít a dangaira, akkor lehet benne olyan lény, akitől nem tudunk elmenekülni sem! De erre nem volt lehetőségem, mert úgy látszott, hogy túl közel kerültem, és egyszerűen, mindenfajta kérdés, vagy figyelmeztetés nélkül magába szippantott a járat! OwO Ez igazán udvariatlan dolog volt a részéről, hiszen lehet, sőt, bizonyos, hogy én egyáltalán nem akartam ám ide bemenni! T_T A többiek felé csak kinyújtottam a kezem, hogy intsek, nehogy tovább jöjjenek, de a mozdulat félbe maradt, és talán kicsit hasonlított inkább egy hívogatásra, viszont én nem annak szántam, reméltem értették…
Az újbóli ébredésnél először ki sem akartam nyitni a szemem, mert eddig bár hányszor nyitottam ki, mindig csak rosszabb lett, így ha nem nyitom ki, akkor nem kell róla tudomást vennem, és majd elmúlik! *>*” Ez viszont koránt sem történt így, mert éreztem, hogy egy apró test kapaszkodik belém oldalról, így szinte maguktól pattantak fel szemeim, és döbbenten konstatáltam, hogy Suzucchan fekszik mellettem, én pedig a saját ágyamban vagyok. Álom lett volna? o_O De annak túl furcsa volt, nem értem! TwT Megsimogattam Suzucchan fejecskéjét, és betakargattam, miközben kikászálódtam mellőle, hogy tudjon még aludni, közben pedig számtalan kérdés kavargott fejemben, amit majd SimánCsakKeisuke~samanak, és Shiroichi~taichounak fel is fogok tenni! Ha ők nem, senki más sem tudná ezekre a választ…

Tárgy: Re: Csendes hó Vas. Jún. 08, 2014 10:27 pm

Döntése olyan dühödt felháborodást váltott ki a kancellárból, hogy annak láttán félő volt, hogy menten felrobban a feje. Arca lilás-vöröses árnyalatot vett fel, szemei pedig úgy kigúvadtak a kezében landoló toll és papíros láttán, hogy úgy tűnt, gombszemei rögvest ki fognak ugrani a helyéről. Úgy festett, mint akinek ezen felül rengeteg mondanivalója is volna, ám ahelyett, hogy mindenfélét elkezdett volna üvöltve a fejéhez vágni, csak partra vetett halacskaként szótlan hüppögve tátogott. Ha nem tudta volna, hogy ezt a reakciót ő váltotta ki belőle, más esetben nyomban orvosért kiált, így azonban csak szó nélkül hátat fordítva hagyta faképnél a földbe gyökerezett férfit.
Letelepedve a lépcsőre magához intette a láncaitól megszabadított öregembert, de még mielőtt nekikezdhettek volna a dolgok tényleges átbeszélésébe, semmiből jött, bénító fáradtság lett úrrá rajta, nem is állva ellen a késztetésnek, egy hatalmas ásítás közepette el is nyomta az álom. Egyszerre ennyi sok izgalomra igazán megérdemel egy kis pihenést. Ha kicsivel tovább marad eszméleténél, talán még el is szégyelli magát, hiszen királynőknek biztosan nem illik nyilvánosan ekkorát, ilyen látványosan ásítani. Ez azonban így már cseppet sem zavarta, ahogy a mérgelődő kancellár, a küszöbön álló háború, és egyáltalán semmi más sem.
Óvatos noszogatásra ébredt, mégis úgy pattant fel, mintha belecsíptek volna, a lendülettől épp csak le nem fejelte a keltegetésén szorgoskodót. Magában, értetlenül mintha motyogott volna is valamit arról, hogy ő bizony nem aludt, épp csak egy pillanatra hunyta le a szemét és hiába noszogatják, semmiféle háború nem lesz itt. Szerencsére a körülötte lévők ebből egy mukkot sem értettek, vagy csak nem foglalkoztak vele, senki sem vonta kérdőre, miről is zagyvál össze vissza. Kábán, értetlenül lesett körbe az új helyen, mi sok mindenben nagyon hasonló volt az előbbihez, egyértelműen mégsem ugyanaz volt. Alig különbözött a trónteremtől, annyi különbséggel, hogy nem őrök és szolgák, hanem alvó vagy épp ébredező shinigamik vették körbe és fölötte sem a kancellár vagy az öregember, hanem a korábban látott szőke tizedik osztagos állt, kinek azóta sem tudja a nevét. Na meg jegesmedvék, amiken bár illett volna sokkal inkább meglepődnie, egy rájuk csodálkozó hümmögésen túl nem váltottak ki belőle egyebet. Amilyen hideg van, jelenlétük teljesen ésszerűnek tűnt, hiszen a jegesmedvék pont ilyen fagyos helyen élnek, ha többet nem is, ezt biztosan tudja róluk, így biztos nincs abban semmi szokatlan, hogy itt vannak. Ha jegesmedve volna, biztosan ő is szívesebben lenne itt, mint másutt.
A bámészkodás végeztén végignézve magán már nem az iménti palást borult vállaira, hanem újra a korábban, még a hómezőn szerzett kabát melegítette, valamint zanpakutouja is a helyén volt. Hirtelen kapott fejéhez, de a palásttal együtt koronája is eltűnt. Megkönnyebbülten fújta ki magát, még szerencse, hogy az sem maradt nála, máskülönben a többiek biztos furcsán néztek volna rá, de így semmiben sem különbözött az őt körülvevőktől. Ahogy lassacskán hellyel-közzel mindenki összekapta magát, ő is feltápászkodott, mégsem ücsöröghet itt a végtelenségig, és nem is szeretett volna egymagában itt maradni, így követte a többi shinigamit, élükön az ébresztgetésükkel végzett szőkeséggel. Volt abban valami, amit a nő mondott, az irány, amelyről a kijutást sejtette koránt sem nyerte el a tetszését, hiszen a jegesmedvék, bármennyire is ésszerű volt a jelenlétük ebben a környezetben, pont a megcélzott kijárat körül helyezkedtek el. Nem szívesen kérdőjelezte volna meg rögtönzött vezetőjük döntését, miszerint arra menjenek, hiszen másfelé nem is igen mehettek volna, ha el kívánják hagyni a termet, a jegesmedvéktől mégis tartott egy kicsit. Mégsem szólalt fel a terv ellen, még csak azt sem, milyen óvatlanul indulnak neki, csak annyit tett, hogy az állatok minden rezzenésére feszülten figyelve csúsztatta kezét zanpakutouja markolatára, ha a békés látszattal ellentétben mégis meg akarnák őket akadályozni a távozásban. Félelmei mégis alaptalannak bizonyultak velük szemben, szemük sem rebbent, ahogy elhaladtak mellettük, semmi jelét nem adták annak, hogy fel kívánnák tartóztatni őket, szabadon hagyták maguk mögött a barlangot. Az alagútban, nem is olyan távol tőlük egy érdekes jelenség sejlett fel, mi elsőre egy nagyon fényes ajtóra hasonlított, azt leszámítva, hogy egyáltalán nem is ajtónak nézett ki. Közelebbről megnézve már semmi hasonlóságot nem mutatott egy ajtóval, inkább volt valamiféle átjáró, aminek a túl végén ki tudja, mit találnak majd. Még mielőtt aggályait fejezhette volna ki miatta, a csoport élén haladó shinigamit már el is tűnt a fényes valamiben, feléjük intve, hogy kövessék őt. Ha nem is tartotta jó ötletnek, egyedül továbbra sem szeretett volna maradni, ráadásul, ha valami kevésbé barátságos helyre kerülnének, lehet el fog kelni az ő segítsége is. Csak remélte, hogy ebben nem lesz igaza, fejcsóválva követte a többieket.
Újabb turpisságot neszelve riadt fel ismét, néhány pislogás után látni is kezdte az őt körülvevő helyet, a sötétben ismerős szoba körvonalai bontakoztak ki előtte. Saját ágyában, saját szobájában, mi több, abban a ruhában volt, miben legutóbb saját akaratából tért nyugovóra. Gyanakodva méregette környezetét, nem bízva már abban sem, valódi-e mindez. Kikászálódva az ágyából kilépett a hálók előtti folyosóra, ami ugyanolyan normálisnak látszott, mint saját szobája, nem vélt rajta felfedezni semmi gyanúsat. A korábban átéltek mégsem hagyták nyugodni, egészen biztosra vette, hogy az nem álom volt, hiszen sokszor álmodott már, ez viszont távolról sem hasonlított korábbi álombéli tapasztalataira. Erről mindenképp jelentést fog tenni Shiranui-sannak, még akkor is, ha netán bolondnak nézi majd érte, de néhány lépés után megtorpant, ahogy eszébe jutott, ezzel akár várhatna reggelig is. Bármilyen sürgősnek tartja, a fukutaichou biztosan nem örülne neki, ha ilyen képtelen történettel állítana be hozzá az éjszaka közepén. Ráadásul pizsamában. Ettől el is szégyellte magát egy kicsit, majd gyorsan visszament a szobájába. Visszaaludni viszont már koránt sem akaródzott neki, még a végén megint nem itt ébredne fel, akkor pedig hogy tudna beszámolni a történtekről, ha újra el távoli helyre kerülne? Ezt pedig semmiképp nem szerette volna.

Tárgy: Re: Csendes hó Vas. Jún. 08, 2014 11:33 pm

Mivel írtak, akiknek kellett, ezért lezárom a küldetést. (aki még írni akar írhat, nyitva hagyom a topikot)

Takagi Akira: 2500 LP és 3500 ryou
Rosui Kagehime, Tadeo Dellomeurtre, Leonardo Ludenberg: 2500 LP és 3000 ryou
Raimaru Minashaku, Sierashi Katsuo, Hidetada Nishigami, Hayashi Aoi: 2000 LP és 2500 ryou
Leon Escorpion: 2000 LP és 2000 ryou
Sayuki Daisuke, Hamada Izanagi: 1500 LP és 2000 ryou
Hrafn Zuniga: 500 ryou
River, Ogiwara Ryushi: Egy körre nem tudok jutalmat adni.