Arrancarok:
Seth azonnali hatállyal hívat titeket a trónterembe, az elétek küldött hírnökök nem is hajlandóak elindulni nélkületek, úgyhogy gyorsan láthatjátok, hogy nagyon akar valamit.
Las Noches uralkodója előtt összesen hárman jelentek meg, közületek ketten Espadák, ami mutatja, mennyire fontos dolgot akar tőletek.
- Fontos feladatom van számotokra. Egy arrancar néhány perce tett nekem jelentést arról, hogy talált egy hatalmas, furcsa lélekenergiát árasztó piramist a Karnaki szentélytől nem messze. Mivel az emberek még nem tárták fel, valószínű nem érzékelik a jelenlétét, így ránk vár a feladat, hogy elhozzatok onnan mindent, ami kicsit is értékesnek tűnik. Nincs vesztegetni való időnk, az arrancar, aki ráakadt a piramisra, találkozott ott három shinigamival, közülük egy meg tudott lépni, Seireitei valószínű szintén meg akarja szerezni, ami a piramisban van. Nem vallhattok kudarcot, ezen múlhat egy esetleges háború kimenetele.- Seth a trónteremből megnyitja nektek a Gargantát, ami egyenesen a piramishoz vezet.
Gyorsan megállapíthatjátok, hogy az építmény óriási, legalább ötszáz méter magas lehet, és akár egy négyzetkilométer is lehet az alapterülete. Furcsa reiatsut áraszt magából, ami egyszerre vészjósló, és kelti fel az érdeklődéseteket, étvágyatokat. A piramis tetején aranydísz található, ami visszaveri a lenyugvó Nap sugarait. A Nap a jobb kezetek felé van, tehát megállapíthatjátok, hogy a piramis északi oldalán vagytok.
Nem kell sokat gondolkoznotok rajta, hogy juttok be: hosszú, szobrokkal szegélyezett lépcsősor vezet egy hatalmas kőajtóhoz, aminek két oldalán két oroszlán méretű kőszfinx fekszik. Mielőtt lehetőségetek lenne gondolkozni rajta, hogy betörjétek-e az ajtót, a baloldali szfinx megmozdul, megelevenedik, a szeme zölden kezd világítani. Az oroszlántestű, emberfejű lény megszólal-, nem tudjátok, milyen nyelven, de értitek minden szavát.
- Te, ki belépsz a Bölcs Király sírjába, fizesd meg az árát! Adj tudást, hogy kinyisd az ajtót, mert ostoba itt nem léphet be! Ha érdemtelen vagy, fordulj meg, és hagyd el ezt a szent helyet!- a másik szfinx is felkel, és hasonlóan világítani kezd a szeme. Nem éreztek felőlük reiatsut, de mégis baljós érzés fog el titeket a látványuktól.


Shinigamik:
Mindannyian pokollepkét kaptok, ami azt a parancsot közvetíti, hogy haladéktalanul jelenjetek meg a senkaimonoknál, bármit is csináltok, az kevésbé fontos. A lepkék annyiban térnek el a megszokottól, hogy ha valaki nem reagál azonnal a hívásra, újra kezdik az üzenetet, egyre hangosabban, úgyhogy nem igazán van más választásotok, mint odamenni.
Több tucat Onmitsukidou tiszt, közöttük egy, a Keigun egyenruhája felett vörös haorit viselő nő vár rátok, akiknek a gyűrűjében egy botra támaszkodó, fehér ruhás, az arcát lefüggönyözött kalappal elfedő férfi áll. A fehér ruhás különösen ékes bariton hangon szólal meg.
- A 46-ok Tanácsa egy rendkívül fontos küldetést bíz rátok. Nemrégiben három shinigami felfedezett Egyiptomban egy hatalmas, emberek által felderítetlen piramist, ami furcsa reiatsut áraszt magából. A feladatotok, hogy vizsgáljátok meg, hogy nem jelent-e veszélyt az egyensúlyra, és hogy elhozzatok mindent, amit a tizenkettedik osztag felhasználhat a kutatásaihoz. Sietnetek kell, a felderítőinket a piramis közelében megtámadta egy arrancar, és csak egy élte túl közülük, nagyon valószínű, hogy Las Noches is meg akarja szerezni, ami a piramisban van. Semmiképpen nem járhatnak sikerrel! Hidetada fukutaichou, számítunk a bölcsességére, amilyen hamar csak tudunk, erősítést küldünk maga után. Induljanak!- a kapu másik fele egyenesen a piramis közelében lyukad ki.
Hatalmas, fél kilométer magas, és talán egy négyzetkilométernél is nagyobb alapterületű építmény, ami egyszerre taszító és hívogató reiatsut áraszt magából. A Nap már majdnem eltűnt a látóhatár mögött, a bal kezetek felől, úgyhogy gyorsan megállapíthatjátok, a piramis déli oldalán vagytok. Hosszú, szobrokkal szegélyezett lépcsősor vezet fel, a lépcsősor közepe táján felfedezhettek némi vért, és egy kék kötéssel átkötött zanpakuto törött markolatát.
A lépcsősor tetején egy hatalmas kőajtóba ütköztök, aminek a két oldalán két ülő, oroszlán méretű kőszfinx foglal helyet. Mindkét kőszfinx szemében zöld fény gyullad, ahogy felértek, ijesztő, fenyegető a jelenlétük, de reiatsut nem érzékeltek felőlük. Az egyikük egy furcsa, idegen nyelven megszólal, de mégis értitek a szavai jelentését.
- Te, ki belépsz a Bölcs Király sírjába, fizesd meg az árát! Adj tudást, hogy kinyisd az ajtót, mert ostoba itt nem léphet be! Ha érdemtelen vagy, fordulj meg, és hagyd el ezt a szent helyet!- rajtatok áll, mit tesztek vagy mondotok.


Flavia:
Rengeteg dolgot lehet találni Egyiptomban, a civilizáció egyik bölcsőjében. A Nílus partjára épült ország tele van ókori szobrokkal, piramisokkal, rengeteg díszes kinccsel, némelyik olyan hatalmas, hogy még számodra is problémát okozhat a hazaszállításuk. Bármi is volt azonban a terved, valami sokkal csábítóbbat érzel meg hirtelen. Egy érzést, ami olyan erősen hívogat, hogy szinte lehetetlen neki ellenállni. Ha követed ezt az érzést, egy óriási, számodra ismeretlen piramis északi oldalán jelensz meg. Ebből a távolságból már kiszúrhatod a három arrancar, közöttük a fracciónod reiatsuját, és lehetőséged van csatlakozni hozzájuk.

Nobu:
Néhány gillian tűnt fel Szudán északi részén, akiket egy ottani tömegbaleset csalt elő a dimenziójukból, és te voltál a legalkalmasabb a kiiktatásukra. Nem jelentettek nagy kihívást, már régen hazatérhettél volna, de egy nagyon furcsa érzés hívogat téged északra, a Nílus folyása mentén. Szinte ellenállhatatlan késztetést érezz, hogy Egyiptomba menj, ahol már távolról kiszúrod a hatalmas, korábban nem látott piramist, aminek a déli oldalán lyukadsz ki. Megérzed a többi shinigami jelenlétét, akik már az ajtónál vannak, és lehetőséged van rá, hogy csatlakozz hozzájuk.

Határidő: április 22, kedd


/Flavianak és Nobunak/

Spoiler:

A pokollepke hívására rögtön ugrottam, igazán kedves volt a főkapitánytól, hogy eszébe jutott, van nekik egy fasza emberük is, akit ideje mozgósítaniuk. Az eligazításon a csapatomról is képben lehettem, örülök amiért Chi-chan, és Nishi-sama is részt vesz, érzem hogy ez a bevetés sikeres lesz az ő közreműködésükkel. A másik kettőt nem ismerem, remélem nem lesznek láb alatt, míg én a piramis belsejében aprítom a múmia hordákat. Baráti sérülés miatt nem vállalok felelősséget, nem mintha másért igen. Kiérve a kapun, alkalmasnak láttam felvetni egy ötletet, persze ha csak nem fog ütközni Nishi-sama akaratával.
- Na jó, még mielőtt elérnénk a behatolási pontot, előbb szükségét érzem hogy leüljünk, és egy közösen folytatott eszmecsere folyamán megegyezzünk egymás közt egy csapatfelállásban. Ti hallgattok, én pedig megegyezek. – hősi póz. – Szóval én haladok előre, utat törve az ellenséges védelmi állásokon, míg mindenki más mögöttem marad és figyel arra, nehogy hátba támadjanak engem. Pofon egyszerű, van kérdés, nincs, oké, nyomás! – shunpoztam előre, miután részleteztem bomba biztos tervemet, hiszen senki nem mondhatja rám, hogy nem vagyok csapatjátékos. Lelkesedésem felfelé a lépcsősornak nem tartott sokáig, ugyanis a gyors léptek közepette megcsúsztam valamin, és egyensúly hiányában visszagurultam pár fokkal.
- Megállj, ellenséges csapda! – kiáltottam fel, államat beverve. Csak vér volt a kövön, de nem a sajátom, és egy zanpakuto markolat, ami valószínűleg felelős ezért a bűncselekményért. Otthon az esküdt ellenségeim nyilvántartásába, a sötét nindzsák és kémnőszemélyek mellé nem fogom elfelejteni felírni a zanpakuto markolatokat is. Valaki más segítségére, vagy saját magamtól feltápászkodtam, és folytattam az utamat letört hangulattal. Elcseszték a belépőmet, lehet ennél rosszabb?   A két szobor megelevenedésére az én szívem is megelevenedik, nem bírom az ilyen paranormális jelenségeket, majd az egyikük hallhatóan halandzsákat kántál, de mégis értem mit akar. Aha, szóval ez ilyen telepatikus ufó technológia dolog lesz. Ki kell zárnom magamból minden gondolatot, lehet hogy a fejemben is olvasnak. Kérésükre megpróbáltam valami hihetetlen dologgal előállni:
- A csipkebogyóban 4x annyi C-vitamin tartalom van, mint ugyan annyi súlyú citromban. A C-vitamin fokozza az immunrendszer működését, fáradtság csökkentő, és méregtelenítő hatású. – ez jutott az eszembe, mikor még éltem, anyukám mindig sokat mondogatta, hogy a C-vitamin fontos bevitele a szervezetnek, és én ezt nagyon jól a fejembe véstem. Azért vagyok ilyen ágyú.

Eichiro-chan aktáját olvastam a könyvtárban, amikor egy lepke érkezett. Már hallottam, hogy újabban így kommunikálnak a Lelkek Világában. A lepke egyre hangosabban kiabált felverve az egész könyvtárat. Annyira felidegesített hogy az utolsó bekezdés előtt kiérdemelte a rövid kardomat. A kollégák furcsán néztek rám de ez érdekelt a legkevésbé. Amikor az aktát befejeztem elmentem a kijelölt helyre. Hosszú és unalmas beszámoló következett egy feladatról. Valami piramist kellene megszemlélni. A társaim shinigamik különböző rangból és különböző osztagokból. Sosem voltam még társas küldetésen. Érdekes tapasztalat lesz. Mivel piramist sem láttam még sosem, az érkezésünkkor egy pár pillanatig leesett állal álltam a nagy épület előtt. Szerencsére nem volt időm elbambulni. Az egyikük harci kiálltással és nem épp diplomatikusan előrerohant. Mindenki követte tehát én sem tehettem máshogy. Rohanjunk hát a halálba. Félúton az izgága srác egy hatalmasat esett. Egy kardmarkolatra lépett. Feltehetőleg a gazdája vére folyt mellette. Letérdeltem és az ujjammal megvizsgáltam a vért. Nem volt épp régi. Kezem a wakizashi markolatára csúszott. Izanami megállította a kezemet, még mielőtt előrántottam volna.
-A többieket megijeszted.-suttogta a fülembe.
-Csak biztonság kedvéért.
-Ha csapatban vagy alapból biztonságos.
-De mégis.
-Cssss.
Nem volt miről tovább vitatkozni. Egy haragos nöistennel végkép nincs értelme vitázni. Azért a kardomról nem vettem le a kezemet de felálltam. a fehér hajú is a környezetet figyelte. Ezek szerint ő sem ért egyet Izanamival. Persze erről neki fogalma sincs. Futás tovább. A piramis tetején két emberarcú oroszlán ült. Hmm. Azt akarják hogy bölcsességet mutassak nekik. Egyébként honnan tudok ezen a furcsa nyelven? Lehet ez is egyfajta bölcsesség. Mindegy most nem ez a lényeg. Mi számít bölcsességnek amit megoszthatok velük. Honnan tudják meg hogy bölcs vagyok. Aki igazán bülcs az nem fecseg feleslegesen. Ezek szerint ha csöndben bemegyek akkor bebizonyítom hogy bölcs vagyok és nem lesz gond. Meghajoltam és előre léptem.

Flavia azért járja éppen az Emberek Világát, hogy gazdag szabadidejét kitöltse valamivel, illetve gyűjteményét gyarapítsa, új otthonában ugyanis sok a hely, s mikor Ivela-aneját megérdeklődte, miféle kincset látna szívesen a 3. toronyban, válasza az Egyiptomi kor kincseit foglalta magába. Így ennek eleget téve tett kirándulást az ennek megfelelő helyen, ahol sok, számtalan ilyesmit ismer. Mindazonáltal bőszen remélte, hogy nem amiatt a sötét üstökű alak miatt van ez, ki mostanság oly’ sokat legyeskedik nővérkéje körül… ^_^”
Flavia azonban a drágábbnál-drágább kincsek láttán döntést hozni igen nehezen tudott, ráadásul a legtöbb szépség monumentális mértekkel rendelkezett, resurrecciónját szükségeltetett volna feloldania ahhoz, hogy haza tudja vinni az egyik piramist, vagy szobrot, de ilyesmihez most nem akart folyamodni.
Flavia mindezek miatt hatalmas gondban volt, hiszen így melyiket is vihetné haza? A vállára nehezedő terhet azonban egy csábító érzés vonta el. A levegőbe szimatolt, fejét felemelte, körülnézett, kereste a furcsa érzést, hogy honnan jön, merről. Lassacskán, ahogy egyre csak kivette az érzet származását, követni kezdte, ezzel eljutva egy gigászi piramis egyik oldalára, ahol is Flavia újabb, immáron ismerős energiát érzett, nem is egyet!
Nyakát nyújtva lesett a piramis mellett tobzódó társaságra, ahol már látta is Wollcsit és Karachit. Vidám mosoly húzódott arcára, és sonidoval sietette meg lépteit, hogy mielőbb utolérje a kis gyülekezetett.
- Wollcsi~ – dalolja, amint beérte őket, a fracción nyakában csüngve. - Hát te mit keresel itt? – kérdezi lelkesen, leellenőrizve mindeközben, hogy Karachinél a szépen mívelt kasza itt van e.
- A tudást ki kell érdemelnetek, kedves szfinxecskék – Légi vándor segítségével löki magát Flavia a levegőbe, majd landol elegánsan a két szobor előtt, középen. Egyikről a másikra pillantva. - Flavia szerint kezdésként például nem árt tisztáznotok magatokban azt, hogy a Nap, nem Isten, hanem egy csillag, ráadásul a Naprendszerünk központja, ez körül kering a Föld, vagyis a bolygónk, amelyen élünk, és más számtalan égitest még odakint a világűrben! Más szavakkal ez a heliocentrikus világkép – kacarászva táncikált arrébb, hogy utat adjon a rózsaszín hajú, szép szemű espadának.

Arrancarok:
A szfinx, amit Natalie megüt, elveszít egy nagy darabot a fejéből, de nem törik össze annyira, amennyire a sima kőnek kellene, a megmaradt szeme pedig továbbra is zölden izzik. Nem reagálnak agresszívan a rongálásra, mindkettő visszafekszik a helyére, az ajtó pedig hangos nyikorgással kinyílik, a folyosó mentén pedig lángra lobbannak a fáklyák, megvilágítva az előttetek álló folyosót. Mind a négyen gond nélkül sétáltok be a kapun, ami azonban bezárul mögöttetek, és már nem tudjátok kinyitni.
A levegő nem túl kellemes, meglehetősen állott, de nem fenyeget a megfulladás veszélye. Tíz-tizenöt lépés után megszűnik ez a kellemetlenség is, a levegő teljesen frissnek tűnik, a szaga azonban valami mást is hoz az elágazásnál.
Egy folyosó középre, egy folyosó jobbra, egy pedig balra megy, és mindhárom folyosó elég rövid, szinte látjátok, hogy mi várhat a végükön. A jobb oldali irányából aranyfények játszanak a falon, mintha lenne ott valami fényes, valami csillogó, talán arany, balra pedig különböző, számotokra ismeretlen ételek nagyon kellemes illata csalogat benneteket. Ha előre mentek, egy a kintihez hasonló kőszfinxet, és három ajtót találtok, mindhárom ajtón egy jelkép: a jobb oldalin egy sakálfej, a középsőn egy íbiszfej, a bal oldalin pedig egy tehénfej látható.
A jobb oldali folyosó egy kicsi, ám arannyal teli töltött kamrába vezet, ahol talán több mázsa súlyban állhatnak a különböző aranyból készített tárgyak. A balra haladók egy mindenféle étellel és itallal teli asztalkát találnak, amik nagyon finomnak tűnnek, és kóstolás után megállapítható, hogy tényleg azok, bár kicsit szokatlanok lehetnek (van sör is).
A középre haladók azt tapasztalhatják, mint a bejáratnál: a kőszfinx megelevenedik, a szeme zölden kigyullad, világítani kezd.
- Döntsétek el, merre akartok tovább haladni! A középső út Thot útja, ő a tudás istene, a jobb oldali Anubisz útja, aki a halottak oltalmazója, a bal oldali pedig Hathor útja, a szerelem istennőjének ösvénye.- másfelől el kell döntenetek, hogy egy irányba akartok-e menni.


Shinigamik:
A kapu nektek is kinyílik, azonban a szfinxek nem fekszenek vissza a helyükre, ugyanúgy állnak zölden világító szemmel, mint korábban. Nishi nem kap választ a találós kérdésére, de ő és Eizo gond nélkül áthalad, a többiek azonban mintha láthatatlan falba ütköznének, nem tudnak tovább menni. Ezúttal a másik szfinx szólal meg.
- Aki nem ad valami új tudást, azt nem engedjük át.- aki valami használhatót mond a szfinxeknek, az követheti a két tizenegyedik osztagost, aki nem, az kénytelen kint maradni, és tovább gondolkozni. Ha mindenki be tudott jutni, a kapu bezárul mögötte.
A levegő nem túl kellemes, meglehetősen állott, de nem fenyeget a megfulladás veszélye. Tíz-tizenöt lépés után megszűnik ez a kellemetlenség is, a levegő teljesen frissnek tűnik, a szaga azonban valami mást is hoz az elágazásnál.
Egy folyosó középre, egy folyosó jobbra, egy pedig balra megy, és mindhárom folyosó elég rövid, szinte látjátok, hogy mi várhat a végükön. A jobb oldali irányából aranyfények játszanak a falon, mintha lenne ott valami fényes, valami csillogó, talán arany, balra pedig különböző, számotokra ismeretlen ételek nagyon kellemes illata csalogat. Ha előre mentek, egy a kintihez hasonló kőszfinxet, és három ajtót találtok, mindhárom ajtón egy jelkép: a jobb oldalin egy sakálfej, a középsőn egy íbiszfej, a bal oldalin pedig egy tehénfej látható.
A jobb oldali folyosó egy kicsi, ám arannyal teli töltött kamrába vezet, ahol talán több mázsa súlyban állhatnak a különböző aranyból készített tárgyak. A balra haladók egy mindenféle étellel és itallal teli asztalkát találnak, amik nagyon finomnak tűnnek, és kóstolás után megállapítható, hogy tényleg azok, bár kicsit szokatlanok lehetnek (van sör is).
A középre tartók azt tapasztalhatják, mint a bejáratnál: a kőszfinx megelevenedik, a szeme zölden kigyullad, világítani kezd.
- Döntsétek el, merre akartok tovább haladni! A középső út Thot útja, ő a tudás istene, a jobb oldali Anubisz útja, aki a halottak oltalmazója, a bal oldali pedig Hathor útja, a szerelem istennőjének ösvénye.- másfelől el kell döntenetek, hogy egy irányba akartok-e menni.



Határidő: április 25.

A shinigamiknak, akik nem jutottak át:

Spoiler:

- Hogy micsoda? Nem, ez semmiség volt, itt senkinek sem esett semmikor sem semmi baja. – pattantam fel helyemről, mint aki trambulinra esett volna végül, és még a hajamat is hátra simítottam, amolyan tiszteletet helyreállítós mozdulattal. Várjunk csak… az egy osztag társ, meg még egy osztagtárs az úgy kettő, és még kettő ismeretlen valaki az már úgy négy, velem együtt öt, tehát eddig oké, na de mit keres mellettem ez a colos srác? Nem emlékszem hatodik emberre… na sebaj, akkor ezek szerint egy hátvéddel többen leszünk a tervezettnél. A többi kérdésére majd bizonyára válaszol Nishi, hiszen elvileg ő a hivatalos vezető, én csak a csapat önjelölt tank embere vagyok. Az önjelölt tank emberek nem ilyesmikkel foglalkoznak… Az ufó technológiával felruházott szfinxek után ismét visszatért jó kedvem, tudtam én nagyon jól, hogy egyszer még hasznát veszem anyukám C-vitaminos meséjének. Ami megdöbbentett, hogy csak én és Nishi jutottunk át, a többiek meg valahogy felkenődtek, mint madár ürülék a szélvédőre.
- Hát ez igazán pech, mi addig tovább megyünk, és előre felfedezzük a terepet igaz, hadnagy?
Gondolkoztam azon, hogy kitalálok valamit a szél típusú zanpakutommal ez ellen a számomra fulladásos levegő ellen, hogy nem is tudom, el kezdjek friss levegőt fújni, de bele gondolva a következményébe, ez egy piramis, szóval az ókor ideje óta áll itt, és hát a sok por zuhatag azért még sem tenne jót senki egészségének, így inkább maradjon a fulladásos halál, és még koszosak sem leszünk. Néhány lépés után bebizonyosodott, hogy semmi ilyesmire nincs szükség, majd jobb oldalra nézek, és a siker fényét látom.
- Ti beszéljétek meg, hogy közösen merre mentek tovább, hiszen nagyon fontos, hogy a csapat együtt maradjon minden tagjával, én pedig elindulok jobbra, szóval sok szerencsét mindenkinek!
A kamrához érve beigazolódott az előítéletem, tényleg arany szagot éreztem! Noha nem mintha pénzmániás lennék, hiszen ugyan kérem, csupán azt szokták mondani, hogy ahol a pénz, ott a hatalom is, szóval megtartom magamnak az összes aranyat, és veszek belőle egy halom hatalmat!   A többiekhez fülig ért szájjal, vigyorogva mint a tejbe tök csatlakoztam, rajtam egy rakásnyi arany kiegészítővel, amit egy testre csak fel lehet szerelni. Valamiről már lemaradtam, de olyasmiről vitáznak, hogy merre tovább, szóval egy komolyabb hozzáállással ismét hangot adtam magamnak:
- Hé, én szerintem meg menjünk jobbnak, az lesz a helyes út. – mutatok az irány felé egy aranyjogarral, amit még a sok rajtam logó lánccal együtt hoztam. A zsebeimet már nem is akartam senki előtt kipakolni… Nem tudom honnét vettem a jobb irányt úgy logikusan, de egy sakálfej díszeleg azon, és az milyen anyás már.

Őszintén szólva azt gondoltam hogy nem lehet gond a megoldásommal. Léptem kettőt és mivel nem volt gond ezért az elől futó kettő utólérése céljából megeresztettem egy shunpot. Hála az égnek hogy nem szakítottam meg a kapcsolatot Izanamival mert így egy pillanattal az ütközés előtt fogott meg. Ha a tenyere nem állítja meg a homlokomat akkor a shunpom teljes sebességével a falnak nyomom az orromat. Akárhogy is nézzük nem lett volna szép látvány. A mellettem rohanó lány is ezzel a trükkel próbálkozott. Ehelyett a lábam lendült előre és fel tudtam futni a láthatatlan falon. A lendület veszélyes magasságokig emelt. Újabb shunpora volt szükség hogy visszanyerjem a testem feletti kontrolllt. Ilyen magasságból egész új látószögből vehettem szemügyre a piramist. Valami reflex folytán egy rakat matematikai adat jutott az eszembe. A földre érkezésemkor elhadartam a szfinxnek:
-A négy oldalllap területe, osztva az alapterülettel, egyenlő delta (aranymetszés), félkerület, per magasság az alsó kamrától, egyenlő delta négyzet, félkerület per látható magasság, egyenlő pi, a piramis központi magassága egy olyan kör sugara, melynek kerülete megegyezik az alapnégyzet kerületével.
Amikor előreléptem már nem állt az utamban a fal. Érdekes szerkezet. Talán ezt kellene a 12. osztagnak elvinni. A piramis belseje az én régi lakásomra emlékeztetett. Legalább is a szaga. Ahogy a keresztfolyósóra értem láttam hogy mindenki egyenesen megy előre. Egy ember volt aki a jobb oldali folyósót ellenőrizte. Egy halom arannyal tért vissza. Én elindultam hát a másik irányba. Terített asztal várt. Kár hogy a héten már ettem egyszer. Körbejártam az asztalt és gyorsan szemügyre vettem mindent. Italok nem nagyon voltak. Ha lett volna sake akkor talán megállok megkóstolni de így az egész terem érdektelenségbe merült. Shumpo a többiek mellé. Addigra hosszas vitával eldöntötték hogy a tudás útját választjuk és együtt megyünk. Nem feltétlen értek egyet de nem én vagyok a vezető.
-Hai.-mondtam amikor az utolsó ember is befejezte a véleménynyilvánítást és beálltam a sorba.

Arrancarok:
Flavia és Wolloh hatalmas választékban találhat kincseket a teremben, ahová ér, látszólag nincs semmiféle csapda, minden arany, drágakő mozdítható. Olyan gazdagon díszített a kis szoba, mint egy fáraó sírkamrája, csak éppen holttest nincs, ahogy semmi más sem. Nincs itt semmi a kincseken kívül, ez a szoba nem különb egy raktárnál. Ha elindultok a társaitok után, kellemetlen problémával találjátok magatokat szemben: mindhárom ajtó zárva, nem tudjátok, merre mehettek, a szfinx pedig veletek is közli a három lehetőséget.
Vex és Natalie tovább halad Hathor istennő útján, a Primera viszonylag sok lexikális tudást kap a szerelem istennőjéről, a vele kapcsolatos legendákkal, megmaradt ábrázolásaival és a kultuszának részleteivel egyaránt megismerkedhet. Ami a falról vett mintát illeti, az építmény, vagy legalábbis ez a falszakasz három-négyezer éves lehet, a pontos korát nem sikerül belőni.
A hosszú, égő fáklyákkal szegélyezett folyosó végén egy tágas, téglalap alapterületű csarnokba értek. Hathor óriási szobra uralja a csarnokot, aki barátságosan tekint le az érkezőkre, ölelésre tárt karokkal. A falakon freskók ábrázolnak szerelmi jeleneteket, néhol meglehetősen naturálisan. Kellemes virágillat terjeng, a forrása az istennő szobránál álló ezernyi mécses füstje. A túloldalon felfedezhettek egy folyosót.
Hirtelen eltűnik a társatok, füstté válik, mintha soha nem is létezett volna. Rövid ideig maradtok azonban egyedül, a szobor talpazata mögül előlép a szerelmetek.


Shinigamik:
 Egy jól kivilágított folyosón haladtok, miután kitárul előttetek Thot ajtaja, fáklyák égnek mindenhol. Elég hosszú folyosó, pár percig tart, mire megérkeztek egy hatalmas csarnokba. Üveggel lefedett lámpák adnak fényt az egész helynek, aminek központjában a tudás íbiszfejű istenének hatalmas szobra foglal helyet, kezében aranytáblát tart, amit nagy figyelemmel tanulmányoz, szinte mintha élne. A teremnek nem lehet látni egy falát sem, annyi polc, rajtuk pedig iromány van. Szinte mindenféle írás minden nyelven található itt, ez egy különösen gazdag könyvtár. Eligazodni benne persze nem lenne könnyű. A túloldalon felfedezhettek egy folyosót.
Hirtelen minden társatok füstté válik, és elszáll, mintha soha nem is lett volna. Nem sokáig maradtok azonban társaság nélkül, a szobor talpazata mögül előlépdel a számotokra legfontosabb mesteretek, tanítótok.

Anubis terme: (Eizonak, ha ezt választja)

Spoiler:

Határidő: április 30.

Spoiler:

- Na jóóó… de a jogart ugye megtarthatom? – mutatok rá a hatalmam jelképéül szolgáló csoda botra, és nézek nagyon szépen ragyogó szemekkel arra, aki szét akar minket választani. Miután rájöttem, hogy ennek a szempárnak csak a nők nem képesek ellenállni, de ugyan ez egy férfira már nincs hatással, így tőle is meg kellett hogy váljak, fájós szívvel. Már-már látványosan szenvedtem az utolsó darabokkal, egyik kezemmel szememet takartam, a másikkal pedig erőlködve pakolok a földre, nyugdíjas tempóban, olyan arckifejezést vágva, mint akinek meghalt volna a rokona. Csak pár percet voltak velem, de máris közel nőttek a szívemhez, úgy éreztem magamat, mint Lucifer, akinek most tépték le a szárnyait, vagy mint Smeagol, aki most vesztette el a gyűrűt. A hatalmas önsajnálatom közepette, mire megszabadultam minden cucctól, észre sem vettem, hogy már elszelelt körülöttem mindenki. Mit is mondott a hadnagy, hogy nem a szerelem, hanem a tudás kell nekik? Ebből egy kukkot sem értek, fogalmam sincs hogy most mi van, lehet ők is a sakálfejnek indultak, hiszen az a helyes út, mert én megmondtam. Amint továbblépek az ajtón, egy kísértetiesen sötét folyosó fogad, én pedig félek a sötétben, félek, hogy véletlenül kiütök valakit.   Egy teremhez értem, ahol egy kutya fejű ember szobor, meg egy befáslizott holttest néz egymással farkas szemet, a szobatervezők pedig nem sajnáltak felhasználni egy halom gyertyát, meg megrongálni a falakat, hogy még jobban a gatyájába csináljon az ember. Egy pillanat alatt szerte is foszlott lelkierőm, és kezdem azt hinni, hogy tényleg egyedül vagyok ezen a rémisztő helyen.
- H-h hahó! Itt vagytok? – kiálltok erőtlen hangon. – Nishi-sama, Chiyo-chan, két ismeretlen valaki és a colos srác! Ne bújjatok, ez nem vicces! – csak nem érkezett semmi válasz, én pedig megmarkoltam a katanámat, és neki álltam felmérni a környezetet, csak úgy, mint ahogyan egy profi tenné. Mindenhova szavak vannak vésve, vagy talán nevek?
- Csak én vagyok az fiam, ne ijedj meg. – szólított meg a hátam mögül egy ismerős hang, én pedig megfordultam készen arra, hogy kardot rántsak.
- Ez lehetetlen! Tényleg maga az, uram? Azt hittem meghalt a többiekkel együtt! – kerekedtek ki szemeim, és engedtem a markolatom szorításából. Ő volt az az ember, aki felkarolt engem a Peremvidéken, befogadott a banditái közé, és harcost nevelt belőlem.
- Persze hogy én vagyok fiam. Különben is, mi rajtad ez az undorító hacuka, csak nem összeálltál a halálistenekkel?
- Nem-nem, ilyen eszembe sem jutna, én-én csak megöltem az egyik pojácát közülük, és felvettem a ruháját. - kapkodok szavak után.

- Chh, nem is vártam kevesebbet a legjobb harcosomtól. – mosolyog, büszke tekintettel. – Na jó, látom szemeidben a lángoló kíváncsiságot, így elmagyarázom. Azon az éjjelen valóban egy korszak zárult le, a banda elbukott, rám pedig sebesülten talált ennek a piramisnak az ura. Meggyógyított, és most cserébe szolgálom kell őt, de ne aggódj, régóta vágyom arra, hogy eltűnjek innét a fejével, ha hajlandó vagy segíteni nekem. Mint a régi szép időkben…
- Vannak kincsek is?
- Vannak barátom, és te annyit viszel haza belőlük, amennyit csak akarsz. Ne vesztegessük az időt, hagyom hogy te menj előre és le arathassd a dicsőséget, míg én mögötted maradok, és figyelek a hátadra.
Nem tudom, hogy mit mondhattam volna még, örömömben majdnem könnyeztem, de az nem lett volna méltó én hozzám. Igazából nem is értettem semmit sem, hiszen kivérezve láttam őt utoljára a padlón, most meg mégis kutya baja, de legalább viszontláthattam egy hatalmas embert, és most ez a lényeg. Amint elhaladtam mellette, egy penge hangját hallottam, ahogyan végig süvít a tok belsejében, én pedig reflexszerűen félre shunpoztam. A kard épp hogy csak elérte a bőrömet, viszont felszakította a kimondomat.
- Ezt meg mire véljem?! – válasz nem érkezett tőle, csak egy széles, gúnyos mosoly. – Mindegy, tudtam hogy valami bűzlik itt. Hake, Seitoyaiba!
A kiengedett zanpakutommal már nem tudta felvenni a versenyt, pedig akkoriban erős kardforgató volt, csak annyi változott azóta, hogy én lettem a legerősebb shinigami, csak még nem jött el annak az ideje, hogy főkapitánnyá válasszanak.   Vezéremet újból láthattam meghalni, egy kicsi szomorság költözött szívembe, de folytattam tovább utamat.