Amint a többiek támadásba lendültek én sem tétlenkedtem tovább.
-Izanagi!-kiáltottam és felfele kettéhasítottam a szörny szemét. Egy pillanat. Nem is hasadt ketté. Mi történt Izanagival? Mért nincs itt? Nem lehet. Hisz megváltozott a kardom alakja. Akkor mért nem sikerült átvágnom a szemet? Ennyivel erősebb nálam? Ahogy elnézem nemcsak nálam hanem a többieknél is jóval erősebb. Nem tudom mért próbálkozok egyáltalán. Valami azonban még egy próbára ösztökélt.-Izanagi!-újabb vágás most fentről le de most sem hatékony.No várjunk csak. A szörny hátrébb húzódik. Sikerült!
Egész addig gondoltam így amíg ki nem nyitotta a száját. Az egész hajót lenyelte mégis sértetlenek voltunk. Tehát ő sem bír velünk. De mi az ott? Csak nem egy második szörny? Ugyan akkora a szája. Ez is elnyelte a hajót. Mi ismét sértetlenek vagyunk. Ezek nem bírnak velünk. Ismét egy száj, ismét sértetlenül. És még egyszer és még egyszer! Ahogy hallom a vörös hajú kollégának már terve is van. Halálistenek vagyunk. Egy ostoba féreg nem fog ki rajtunk. Magasba löktem a kardomat és felkiálltottam:
-Gyere akár százszor is! Nem bírsz velünk!

/*Boccs a késésért.*/

Arrancarok:
Egyedül Vex próbálkozik közületek azzal, hogy valahogy átjusson az utolsó próbán, de ő is hiába. Teljesen eredménytelennek tűnik a próbálkozása, talán a többieknek is kellene valamit csinálniuk, talán Vex próbálkozását sem értékelte a szfinx, azért nem nyílt ki az ajtó. Úgy tűnik, a feladat továbbra is adott.

Shinigamik:
Ahogy Chiyo a lénybe szúrja a lándzsát, az egy éles sikolyt hallat, ami visszaverődik a falakról, megremegteti a vizet rajta a hajótokkal, ti pedig úgy érzitek, hogy el kell takarnotok a fületeket, mielőtt a dobhártyátok berobbanna. A többi támadás továbbra is hatástalan, de a lámpa fénye felerősödik, megvilágítva a lényt, ami így elkezd szétszakadozni, a fény hatására elpusztul az árnyakból álló teste. Nem marad semmi a hatalmas kígyóból. Eloszlik a hideg, kellemetlen érzés, hirtelen úgy érzitek, hogy másodpercek teltek csak el azóta, hogy elindultatok, a bárkátok gyorsan körbe is ér. Ahogy közületek az első a partra lép, szétnyílik a földgömb, és egy híd csúszik elő belőle, amin át tovább haladhattok a piramis belseje felé.
Ezúttal egy széles, kör alapú teremben lyukadtok ki, ahol a megszokott kőszfinx fogad, és rögtön meg is szólít titeket.
- Megfizettétek a belépés árát, bebizonyítottátok, hogy a tudás fontosabb nektek, mint a földi javak, legyőztétek a kétségeiteket, és megtagadtátok a sötétséget. Méltók vagytok rá, hogy belépjetek a Bölcs király termébe. Már csak annyit kell tennetek, hogy itt hagytok valamit magatokból, hogy megőrizzünk titeket azon kevesek között, akik idáig jutottak- mielőtt bárki elkezdené kioperálni a különböző belső szerveit, a falak félrehúzódnak, hogy felfedjenek számtalan hangszert, eszközt, alapanyagot, illetve tintát és tollat, mindenki megtalálja, amit akar, mintha varázsütésre teremne ott.




/Elnézést kérek a hosszú késésért mindenkitől, akit megvárakoztattam! És szeretném megkérni azokat, akik nem írtak, hogy ne hagyják ki a következő kört!

Határidő: július 10, aki nem ír, annak NJK lesz a karaktere a körben./

-Háh, jól megjártad, ezt kapod, ha ujjat húzol Eizoval! Na meg persze ha a csapatával is! De főként Eizoval! – intéztem utolsó mondandóimat a sikoly után a szörnyhöz. Nem tudom hogy hallotta-e, de most már nem számít. Ezután Chiyo-chan-hoz fordultam, hogy gratuláljak neki, mert a kemény munkát ő végezte el, de ez csak az én jelenlétemnek volt köszönhető, azonban mintha ő akart volna nekem gratulálna, utána meg csatt egy saller. Hát jó, akkor nem állok neki hálálkodni… pedig neki még fizetnie sem kellett volna érte. A hídon túl, egy újabb megszokott szfinx várt minket, aki részletezte a következő feladatot.
- Pff, nem értem, hogy mik ezek a vackok itt, méltók sem arra, hogy kezem hozzájuk érjen. – nézek körbe megvetően a kacatokra. - Ellenben mióta képes vagyok a jövőbe látni, az ilyen helyzetekre is előre felkészültem már, és hoztam magammal otthonról készített aláírást a SAJÁT papírommal, a SAJÁT tintámmal. – ezzel elő is varázsoltam egy cetlit a belső zsebemből, majd leraktam. – Szerintem ebben senki sem találhat semmi meglepőt, furcsát, szokatlant, hiszen egyikőtök sem tudhatja előre, hogy mikor bukkan fel a sarokból egy rajongó tábor, akik autogramot szeretnének kérni a hőstől. Mellesleg… küldetés után bárkinek szívesen osztok, aki kér. – tettem hozzá, hiszen társaim számára is nyitva áll a lehetőség.

A sárkánykígyódémonkraken fene egy lándzsától elterült. természetesen. A megfelelő fegyverrel a megfelelő helyen semmi nem tud túlélni egy támadást. Ismét egy lény tér nyugovóra. Egyenesbe rendeztem az állásomat és hosszan kinyújtottam Izanagit előre. Izanami a combom mellett volt leszorítva. Búcsút vettem a kardok isteneitől és csendesen megköszöntem a segítségüket. A kék füst ami eddig az alakját adta a kardoknak szertefoszlott és az istenek alakja elhalványult. Lehunytam a szemem és még egy pillanatig megtartottam a búcsú pozícióját. Ekkor érkezett a támadás hátulról. Egy női kéz csattanósan a tarkómra. Dühömben hátracsaptam a wakizashinal de csak a levegőt találtam el. A csapás fordulatától éppen a hisztiző Chiyo-san arcába néztem bele. Most vagy annyira ostoba hogy nem érti meg hogy a szörny meg akart minket ölni vagy én vagyok ostoba és az élve lenyelést én támadásnak vélem. Feltételezem bennem van a hiba. Rég jártam Serietiben. Megváltozhattak a szokások.
-Sume.-suttogtam magam előtt.
Leráztam a vért Izanagiról és a tokba tettem Izanamival együtt. kitekertem a lábamat a kötélből és lesétáltam az időközben kikötött hajóról. A csapat megállt és amikor észrevettem csak akkor emeltem fel a szememet a tabim orráról. Egy hatalmas köteg levélpapír állt előttem. Mellette tinta és toll. A szfinkszek tudnak a holtakhoz beszélni? Tudnak nekik levelet vinni? Mindegy is. mindenképpen írni kell Eichiro-channak. Mire a papírhoz értem megszólalt egy samiszel a távolban. Kellemes dallama volt. Nem hagyott fogalmazni. Folyton a sorok számát és a szótagokat számoltam.

Eichironak Sojiroutól a visszatérés emlékére

Vér áztatja a falunkat
Újabb halott hollowk hullnak
Izanagi hasít pusztít
Nincsen olyan ki megállít
Visszatérve a levél vár
Drága hölgyem érkezek már
Szélsebesen vágtat lelkem
Ma éjszaka drága szentem
Ismét együtt két holt lélek
Démon vadászatra térnek
Érkezik a nemes lovag
Csend és halál csak mi fogad
Kecses hölgyem vérbe fagyva
Sok éve már a holt sorba
Levelek mit írni véltek
Olthatatlan tűzbe tértek.
Serieti puszta sivár
Nincs már senki aki itt vár
Mért hát mért jött az a levél
Lelkek egész világa fél
Háború jön pusztulás vár
Szükséges minden harcos már
Védem sírod őrzöm lelked
Mint megfagyott tűzlehelet
Harcolok míg erőm tartja
Csak ez már mi élted adja
Vér és kard és gyilok s halál
Lássuk mi az ami még vár
Kardom pegéje vagy már te is drága egyetlen valaha is egyedül ismert Eichiro-chanom.

Az utolsó sor előtt abbamaradt a zene és kifutottam a szótagokból. Nem tudtam megállni hogy ne öltsem a lapra a lelkemet tinta formájában. Felemeltem és meglengettem előre hátra hogy mindenhol száraz legyen a tinta és feltekertem. Egy oldalt fekvő papírlappal összefogtam és egy zárópecsétet festettem a papírra.
-Ez vagyok. Egy harcos.-tettem le a szfinx elé a tekercset.-Vidd el Eichironak.

A szfinx mellet ellépkedve egy kertbe jutottunk. Békés és csendes hely volt. Mindenhol kellemes illat és enyhe szellő. Az állatok teljesen barátságban éltek itt. Valami azt súgta hogy nem is az eddig megszokott világban élek. Most már biztos hogy van egy túlsó világ. Biztos hogy Eichiro békére lelt. Köszönöm hatalmas szfinxek.
Ahogy átvágtunk a tisztáson valami megzavarta az erdő nyugalmát. Minden olyan volt mint előtte mégis valahogy rossz érzésem támadt. A kezem már Izanagi nyelén volt mikor rájöttem hogy egy Hollowt érzek. Természetesen nem állítottam meg a kezemet és elővettem mindkét fegyveremet. Néhány lépés után a terem közepén magasodó üvegpiramis mögül előlépett a két alak. Majdnem emberi alakjuk volt. Ez meglepő hisz egy Hollow azért Hollow mert elveszti az emberi formáját. Ezek olyan erősek ezek szerint hogy meg tudták őrizni az alakjukat. Érdekes. Ilyen erős ellenfélről még álmodni sem mertem volna. Ilyenkor kellett mindig üzennem a segédcsapatoknak. Most azonban mi vagyunk a segédcsapat. Egy többen voltunk mégis egyenlő esélyekkel indultunk. Chiyo nagyjából a lány erejét közelíti. Ők ha ellesznek egymással akkor minden rendben. A férfi azonban jóval erősebb mint Toudou-san. Jelen esetben én nem osztok nem szorzok. Ha nem vagyok shikaiban akkor ugrálhatok shumpoval, de nem tudok túl nagy gondot okozni ellenben ha sikaiban harcolok akkor eléggé a földhöz vagyok szögezve. A lélekeneriám hiánya most mutatkozik meg igazán. Egyenlőre csak állok és magam mellett nyugtatom a kardjaimat. Az őrjöngő harcos állat kint ragadt. ez akár biztató előjel is lehet. Talán taktikázhatunk is. Mindenesetre nekem kell majd kardoznom. Egyetlen lehetőség hogy hasznos legyek. Ha a többiek a támadás mellett döntenek akkor pillanatok alatt sikaiba lépek és elsőként ugrok rá a férfire. Már készülök is hívni Izanagit. Egy rossz érzésem azonban van.
-Ne itt!-suttogom a mellettem álló shinigamiknak.-Be a piramisba. Gyorsan.
A rét túl békés. Ha itt állunk neki verekedni akkor az állatok biztos ellenünk fordulnak. Ők i szeretnék megőrizni a hely békéjét. A piramison van elég bejárat. Ketten nem tudnak lefogni négyet. Ott bent pedig csak a tárgyakat tudjuk összetörni. Feltehetőleg azok nem fognak ellenszegülni. És egy élettelen tárgy megjavítása könnyebb mint egy élő valamié. Egyetlen lehetőség ha bent harcolunk. Ezt azonban az előtt kell eldöntenünk hogy shikai kelljen lépnem. Különben velem fel tudják venni a lépést a Hollowk és kinti harcra kényszerülünk.kérdőn Chiyora néztem. Ő a legerősebb. Most ő dönt.

- Köszönöm. - Bár nekem kevésbé tetszett a szobrom, viszont a hetes folyosó beszobrozása már vicces ötletnek tetszett, amit kicsit tovább fontam. - Remek ötlet lenne be szobrozni. Mihez szólnál, hogyha a többi espada-t is meglepnénk szobrokkal? Az ajtajuk előtt hagyva?
Mondhatni kellemes változás volt az erdő. Bár békésnek tűnt az erdő, és állatai, de mégis bajt fürkészve lépdeltem R... Flavia mellett. Túl békésnek tűnt minden. Mikor a hatalmas üvegpiramisra vetettem pillantást, már előre láttam a kapujában álldogáló mozgó szobrot.
- Nem baj, hogyha késnek, miénk lesz a dicsőség, és a többi kincs. - Feleltem espadam-nak, miközben követtem. Figyelmesebben tekintgettem körbe, hogy rájöjjek, mit értett azalatt, hogy szórakozni fogunk.
Egy fa gólemet, vagy egy újabb szobrot szívesebben pillantottam volna meg, mint Chiyo-t. A torkom fájni kezdett, ahogy csak megláttam. Még túl élénken élt bennem a találkozásunk emléke. Főleg az, ahogy a torkomat átvágta. Nem volt kedvem újra olyan állapotba kerülni.
- Én is remélem, hogy ők is ideérnek. - Jegyeztem meg őszinte reménnyel, még mindig tartottam a vörös shinigami nőtől. - Azt a vörös hajút Chiyo-nak hívják és rendelkezik a shinigamik hírhedt képességével, a bankai-jal. - Tájékoztattam Flavia-t.
- Megszerezzük! - S azzal bele is fogtam kettő garganta megnyitásába,az egyik Hueco Mundo sivatagjába, a másik a hármastoronyhoz terveztem nyitni. Ahogy megnyilt a szám elé emeltem a silbido-mat, hogy azzal közlidérceket hívjak át, hogy a tárgyakat a tornyunkhoz vigyék.

Vex:
A kőszfinx kinyitja a száját, és nemes egyszerűséggel lenyeli a cerodat, hogy azután egy másodperccel visszalője rád, teljes erővel, sőt, talán még valamivel erősebben is, mint ahogy te csináltad. A hierrod részlegesen, a cero a mellkasod jobb oldalán csapódik be, és robban fel, nekirepítve a falnak. A legsúlyosabb égési sérüléseket itt szerzed, de a vállad, az oldalad, a hasad, a karod, sőt, még az arcod jobb oldala is kap belőle.
A verssel átjutsz abba a szobába, ahová a társaid már átmentek. Már rögtön, ebből a távolságból is megérzed a shinigamikat, még az erejüket és a pontos számukat is (csak azokat, akik már bejutottak).

Nishi:
Nem igazán van arcmimikája, mégis úgy tűnik, hogy a kőszfinx érdeklődéssel figyeli az árnyjátékot, de nincs megelégedve vagy a hosszával, vagy a minőségével, mert továbbra sem tudsz átmenni. Azonban érzed, hogy jó úton haladsz.

Azok, akik bejutottak:
Wolloh-nak és Flavia-nak kellemetlen meglepetésben lehet része. A Wolloh által nyitott garganták gond nélkül kinyílnak, de amint az első csontos karmok átnyúlnak, egy éles visítással megremeg körülöttetek minden. Négy hollow bújt át, és egy ötödik dugta át a fejét, amikor a garganta hirtelen bezárult, lefejezve az éppen érkezőt. A piramis eldugott zugaiból különböző ókori fegyvereket forgató múmiák jelennek meg, és rávetik magukat a hollowokra, másodpercek alatt darabokra kaszabolják őket. A láthatatlan szemek, amik a pólyába bugyolált holttestek ijesztő halotti maszkjai mögül a két arrancarra merednek fenyegetően, cseppet sem bíztatóak, de azután a múmiák visszateszik a fegyvereiket a helyükre, és hátraugranak, újra eltűnve az árnyak között.
Az arany és ezüsttárgyak, elefántcsontszobrok, nagyon drága, fából faragott holmi és az öreg, de valószínűleg hihetetlenül értékes tekercsek között felfedezhettek valamit, ami nem illik oda: a piramis közepén egy ronda, ormótlan fémfelvonó áll, ami sehogy sem illik oda. Nincs oldala, nincsenek falai, vagy teteje, csak egy fémdarab a padlón, a közepén pedig egy kar, amit talán egy kar, ami a csörlő láncához van kapcsolva. Valószínűleg a tekerése húzza fel, és engedi le.