Egy nagy, és gyönyörű szabadtéri rész, ami tele van fákkal, padokkal, ösvényekkel, és kisebb patakokkal. Leginkább egy erdőre hasonlít a város közepén. A park központjában egy óriási szökőkút ad helyet, melyben nyaranta a gyerekek rohangálnak fürdőruhában. A szökőkút mellett néhány pad is található, ahol a sétában elfáradt emberek leülhetnek kicsit pihenni. Valamint van egy játszótér is, nem messze a szökőkúttól, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnak.

Amikor Sierra a kabátomnál kezdett húzni, majdnem elestem a nagy lendülettől.
- Na!! Nyugalom lesz időnk mindenre. Sehová nem kell kapkodni.- jelentettem ki, de valójában én is nagyon izgatott voltam. Leültem Sierra mellé a szökőkúthoz, aztán a parkban lévő embereket figyeltem.
- Milyen furcsa nem? Ez a sok ember olyan nyugodt. Fogalmuk sincs róla, hogy itt vagyunk, vagy mi folyik körülöttük. De azt hiszem ez így is van rendjén.- mondtam, aztán elmosolyodtam. Figyelemmel kísértem, ahogy a gyerekek labdáznak, és játszonak. Hirtelen felkaptam a fejemet, s összeráncoltam a homlokomat. Felpattantam a kút mellől.
~ Mi ez a furcsa lélekenergia? Erősnek tűnik. De nem közülünk való... Talán egy Quincy? Neem. De akkor mi lehet? Biztos nem egy Shinigami. Azoknak teljesen más a lélekenergiája.~ gondolataimban nem tudtam eldönteni ezt a dolgot.
- Sierra, most el kell mennem. Muszály megnéznem valamit.- szóltam,aztán leguggoltam az ülő lányhoz, s megfogtam a vállát.
- Kérlek ne gyere most velem. De ami még fontosabb vigyázz magadra! Ne keveredj semmibe! Nem szabad megtudnia senkinek, hogy itt vagyunk. Miket beszélek én itt? Te vagy a 4. Espada. A kanyarban sem vagyok hozzád képest. Hehe!- nevettem a szokásos jókedvemhez híven. Felemelkedtem a levegőbe, ám még utoljára viszatekintettem.
- Jövök nem sokára... Ígérem.- eztán elsuhantam az észlelt lélekenergia felé.

Visszatértem Shiratorival az oldalamon, aztán a földre ereszkedtem, s így szóltam:
- Szia Sierra! Visszatértem, ahogy megígértem. Igaz kicsit tépetten, és megvágottan, de egészben. Hehe!- nevettem el magamat, aztán rámutattam Shiratorira.
- Ő az, aki miatt elmentem. A neve Tomoyuki Shiratori, s ő egy Bounto. Megküzdöttem vele. Mit is mondjak?- az államat kezdem vakargatni, majd rámosolyodok a férfire.- Ő nagyon erős! Felajánlottam neki, hogy magunkkal visszük Las Nochesbe.- felyeztem be a mondani valómat, aztán leültem a lány mellé.
- Legalább már nem áll ferdén a gallérom! Hehe!- nevettem, miközben a hasamat fogtam, s majnem beledőltem a vízbe. Ránéztem Shiratorira, aztán a szememmel Sierra felé célozgattam, hogy mondjon már neki valamit a Bounto.
~ Gyerünk már!!~ gondoltam magamban.
- Ja és Sierra! Ahogy megígértem, ezután bárhová elmegyek veled, amíg haza nem érünk.- mondtam a lánynak, s ismét a parkban kezdtem gyönyörködni, hiszen eddig nem sok alkalmam volt rá.

Leültem a padra, de közben a vállamat fogtam. Majd Sierra felé néztem és így szóltam:
-A nevem Tomoyuki Shiratori. bounto. Kodamával harcoltam és majdnem hidegre tett.-Mondtam.
-Mivel nem vagyok jó ismerkedésbe, mert az életem mint bounto elég magányos, és akit ismertem azt megölte egy shinigami.-MOndtam miközben meghajoltam.
Majd vártam a reakcióját...

Amint megnyitotta az átjárót Sierra, nagyot sóhajtottam.
- Bocsáss meg, hogy elrontottam a kis kiruccanásunkat.- mondtam elég savanyú pofát vágva, sűrű bocsánat kérések közepette.
- Valóban az lesz most a legjobb, ha visszatérünk.- jelentettem ki, aztán Shiratorira néztem.
~ Most eldől mi fog veled történni Tomoyuki Shiratori. Nagyon tudom remélni, miattam nem fog bajod esni, ám szerintem Aizen- sama is tudja, kell most a segítő kéz.~ gondoltam.
- Lépjetek be először, én majd maradok leghátulra!- adtam az ötletet, aztán pedig előreengedtem Sierrát, s Shiratorit, közben pedig mosolyogva vakartam a tarkómat. Még utoljára egy kicsit elfordultam az átjárótól. Ekkor zsebre tett kézzel, komoly tekintettel néztem fel a kék égre. Egy lágy szelló suhintotta meg hajamat, s ruhámat. Utoljára meghallgattam a víz csobogását, a fák susogását, a gyermeki kacajt, és a csodálatos énekes madarak csicsergését. Kiélveztem a lágy szellő gyenge érintését.
- Ég veled... otthonom.- suttogtam magamban halkan, hogy a többiek ne hallják.

Az átjáró sötét volt, és csak egy út vezetett ki és be. Gyalogoltunk elég sokáig majd így szóltam:
-Nenm lehet könnyű megszokni ezt a sötétséget, de gondolom Hueco mondo se lehet valami napfényes tengerparti hely.-Nevettem magam, de ez inkább kínos nevetés volt, hogy oldjam a feszültséget.
Az elején eszembe jutott, hogy mit tettem, de végül rájöttem, hogy ők a szövetségeseim, mivel a shinigamik ellen küzdenek, így nem is választhattam volna jobban.
-Már csak az a kérdés, hogy Aizen mit szól majd hozzám...-Mondtam a többieknek.
Majd tovább gyalogoltunk a sötét és hűvös folyosón...

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

A parkban egy érdekes „földön kívüli” vagy is, eddig még sosem látott tárgyat és energiát fedeztek föl. De mivel senkinek sem volt mersze kimászni oda és megnézni, hogy mi is ez, Rokura kenték a feladatot. Nem volt nehéz ügy, csak elő kellett állni a szokásos dumával.
„Maga a kapitány… a maga feladata.”
Nagy nehézségek árán elvonszolta magát a kényelmes kapitányi székből a virágokkal teli parkba. Elég nagyokat fújtatva közlekedett, közben a zanpakutoját szorongatta, hátha összeakad valami kellemetlen személlyel. Bár eddig a részig hivatalos volt az a mondás, hogy:
„Síri csend, hullaszag.”
Már csak pár lépésre volt a hírhedt tárgytól, de ekkor olyat látott amitől majdnem lefejelte a talajt. Az ismeretlen tárgy egy tollra hasonlított. A toll alatt pedig egy rózsaszín papírfecni volt.
"”-Tatsu-chan, beugrottál a csapdámba… otthon találkozunk!””
Roku olyan szinten csapta magát fejbe, hogy hat kilométeres körben hallani lehetett a csattanást. Hatalmas morgás és szitkozódás közepette elindult visszafele.

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

'-Abba a rohat ku*va életbe! A tököm telivan veletek!
'-Kussolj már, húgyagy! Mit pattogsz?!
'-Te nyomoronc!!!
'-Hé hé, emberek! Csillapodjanak!
~Kész nem bírom...-állt fel az asztaltól, szép szolídan és kisétált a teremből. ~Ennyi goromba embert egy rakáson... Annyira zavaró ez az egész... T_T-szomorkodott. A szobájába nem mehetett, mert ugyanaz a hangzavar fogadta volna, mint a teremben. ~Azt hiszem kiszellőztetem a fejemet... Addig is távol leszek tőlük...
Szeretett sétálgatni a parkban, ekkor mindig nyugodtnak érezte magát. A kedvenc helye felé vette az irányt, ahol egy hatalmas tölgyfa állt. Már kezdett besötétedni, így minden neszre felfigyelt. ~Lehet nem volt a legjobb ötlet ilyenkor idejönni? Jáj, mi volt ez a hang??!! Áá, féleeeek! T_T-az még hagyján, hogy a bokorból kiszaladó mókustól frászt kapott, de mikor egy mély férfihang morogni kezdett a közelében, egyből lesápadt. Ahogy meg a közelébe ért egy nagy, sötét alak, totál kikészült.
-Ki van ott? T_T-kiáltott felé elcsukló hangon.-Hé, hello! Van ott valaki?-állt meg a járda közepén. A lába remegni kezdett. ~Drága Teremtőm! Most fussak vagy álljak egyhelyben, hátha nem vett észre? Áh, baka! De már megszólaltam, lefogadom, hogy észrevett! És ha kardot ránt? Baka, baka, minek kellett erre jönnöm? Olyan fafej vagyok! Nem akarok harcolni! T_T Jajj Teremtőm! És mivan, ha nem harcolni akar, hanem valami mást? Áááh! T_T Persze, minek is járkálna ilyen sötétben egy ember... De mivan ha nem is ember? Talán valami lidérc? Ááh, mégrosszabb!! T_T-kezdett el gondolkozni, amitől csak mégjobban elöntötte a félelem.

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

Roku még mindig a kezében szorongatta a papírt és a rózsaszín tollat, aminek a végén pár darab rózsaszín toll volt. Elég hülyén nézhetett ki, nem mindennapi látvány egy kapitány ilyen tollal a kezében. Előfordulhat, hogy a sok "okostóni" kissé melegnek nézte Rokut, bár ő most úgy volt ezzel a dologgal, hogy nem érdekli csak ne szóljanak most hozzá. Már majd nem kiért a parkból, mikor megszólalt valaki előtte. Egy elég félénk női hang volt. Ahogy Roku közelebb ért a falfehér lányhoz felvonta a szemöldökét.
-Na mi az? Csak nem a mumusra vártál? Ne remegj már, nem foglak megenni...
Próbált higgadtan beszélni, ami elég nehézkesen ment neki. A kezében szorongatott toll, mindig eszébe juttatta a kedves Amaya hadnagyot.
-Nem kellene ilyenkor kint járkálnod... fogadni mernék, hogy egy falevélre is azt hinnéd, hogy denevér ami éppen ki akarja szívni a véred... egyáltalán mit keresel itt?
Próbált beszélgetésbe elegyedni a lánnyal, de az egyenlőre nem mondott semmit csak hatalmas szemekkel bámult Rokura. Pár perces hallgatás után megunta a dolgot, ezért ismét elindult.
-Oké. Ha nem hát nem... nem erőszak a beszéd...
Sétált el a lány mellett, aki viszont elég gyorsan megragadta Roku karját.

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

Amilyen sebességgel utánakapott a férfi karjának, olyan gyorsan el is engedte.
~Na ez hogy jött össze?-bambult maga elé egy pillanatra.
-Tudod, izé... keresem aa... a...-erősen gondolkodik-A sálamat! Igen, a sálamat! Hehhe, egy hosszú, rózsaszín sál volt... Nem találkoztál vele véletlenül? ^^"-mondta, hátha ezzel kivágja magát szorult helyzetéből. ~Na ennél jobbat kitalálni sem tudtál volna! Szép volt, Sachiko! -.-"-vakarta meg a fejét sóhajtva, majd úgy tett, mintha azért nézne körbe, hogy hátha meglátja valahol a sálját. Aztán, hogy tudassa a férfival, hogy nem néma, vagy lüke beszélgetésbe kezdett. -Mi az ott a kezedben? Eh, szép színe van! ^^-mosolygott egy jót a kis papíron, amit a fiú szorongatott. Lassacskán visszatért a leányzó eredeti színe is.-Jajj, be sem mutatkoztam még ^^" A nevem Sachiko, örvendek! ^^-mondta jókedvűen a pirospozsgás arcú lány.

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

-A sáladat keresed?
Vonta föl a szemöldökét Roku, aztán szétpillantott a környéken.
-Nem! Nem láttam... az eyetlen rózsaszín dolog amit láttam, ez a papír meg ez a toll...
Mondta egyszerűen, aztán a papírra nézett.
-Óh... nagyon szép... főleg az a mondat ami rá van írva... de talán nem mutatnám meg, ha nem haragszol...
Roku leszakította azt a darabot amin a kicsi, de még is idegesítő mondat volt. Kicsike darabokra tépte, aztán zsebre tette. A tollat és a papírt a lány kezébe nyomta, aztán sóhajtott egyet.
-A tiéd lehet, ha ennyire tetszik... írj rá valakinek valamit... vagy tedd el, nekem mindegy.
Nézett rá a lányra, akinek már rendes emberi színe volt, nem olyan mint egy falnak.
-Én is nagyon örvendek Sachiko! Én Roku vagyok...
Mutatkozott be végre ő is a lánynak, aztán végre valahára elmosolyodott.
-De... nekem nem úgy tűnik mintha a sáladat kerested volna... inkább mintha menekülnél valami elől... bár lehet, hogy tévedek és segítenem kellene megkeresni azt a sálat.
Kezdte el elemezni a helyzetet, aztán folytatta az útját tovább a parkban. Nem tett csak két lépést, de a lány már mellette is termett. Eleinte nem szólt hozzá csak ment magának szépen nyugodtan, de aztán kezdte zavarni ez a nagy csend ezért kitalált valami hülye témát.
-Te is erre jutsz haza? Vagy erre még nem nézted a sáladat? Esetleg valami mást szeretnél errefelé? Vagy nem szeretnél egyedül mászkálni?

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

-A tiéd lehet, ha ennyire tetszik... írj rá valakinek valamit... vagy tedd el, nekem mindegy.
-Jé, köszike! ^^-vette el boldogan Roku kezéből a tollat és a papírt. Nézegetni kezdte, mármint csak szerette volna, mert a sötétben nem sokat látott belőle. Míg azzal ügyködött a fiú újból szólt:
-De... nekem nem úgy tűnik mintha a sáladat kerested volna... inkább mintha menekülnél valami elől... bár lehet, hogy tévedek és segítenem kellene megkeresni azt a sálat.-erre a kis megállapításra Sachiko egyből felkapta a fejét. ~Mi a manó... Ennyire átlátszó dolgot mondtam volna? ^^" Hát igen, nincs sok színészi tehetségem... Nade ennyire? XD Csak gondolta, nem mondta ki, így a fiú megint útnak indult. Sachiko vagy ijedségében vagy mitévőjében, de ő is utánalépett. A kínos csendet ismét Roku törte meg:
-Te is erre jutsz haza? Vagy erre még nem nézted a sáladat? Esetleg valami mást szeretnél errefelé? Vagy nem szeretnél egyedül mászkálni?-indította el a kérdés áradatot, aminek hatására nagyokat pislantott a lány, s azon gondolkozott, hogy vajon, hogy lehet ilyen gyorsan beszélni? Az tény, hogy ha Sachiko parázik, az ő nyelve is pörögni kezd, de arra még ő sem számított, hogy ezt a kérdőjel sorozatot simán lealázza.
-Nos hát, nem éppen erre jutok haza.... Nem is nagyon szándékozom még hazamenni... Öh és nem is nevezném azt otthonomnak... Főleg, amennyit én ott vagyok. Ja igen, a sálam... nem, még itt nem néztem... Pedig emlékszem rá, hogy mikor még elindultam, rajtam volt. Hát, nem akarlak feltartani, ezért nem is kérem, hogy segíts, meg ha jól látom, te a shinigamiknál szolgálsz... Kapitány vagy hadnagy, vagy ilyesmi...Gondolom ilyen rangon sok az ember dolga...-pillantott Roku felé, s megvakarászta a kobakját. -Hupsz, kicsit sokat beszélek, bocsika ^^" Hé csukd be a szád! Még a végén belerepül valami!-neveti el magát, csak hogy oldja a számára kínos helyzetet. Sachiko nagy jókedvében majdnem zakózik egyet egy kiálló betondarabban. Szerencsére a reflexével és az egyensúlyérzékével nem voltak problémák, így épp időben kapcsolt. -Jaj, ez meleg helyzet volt ^^" Vicces lett volna, ha bukfencezek itt egyet. Ez a sötét megőrjít... közvilágítás vagy valami...? Neeem neeem inkább vágódjon hasra az ember, minthogy világítást vezessenek be... Hát igen, 10év elteltével sem képesek helyrerakni a dolgokat... Pedig milyen kellemes hely is ez a park ^^-észbe kap-Már megint elragadtattam magam ^^"-kacagott kínosan, majd próbált erőszakot venni magán, s egyik szabad kezével a száját kezdte el vele betömködni.

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

Roku csak nézett előrre, de azért kerekedett a szeme rendesen. Hát ezt a szöveget nem semmi elmondani egy perc alatt. Gyorsan megköszörülte a torkát, aztán Sachikora pillantott.
-Csak nyugodtan. Legalább nem csak én beszélek. Különben sem zavar, hogy mennyit beszélsz, meg mit... addig is lenyugszom egy kicsit.
Zavart arckifejezés a Sachiko részéről.
-Nem miattad vagyok ideges, ne értsd félre csak... a hadnagyom kicsit... úgymond megviccelt, ezért én egy kicsit felidegesítettem magam.
-Szóval akkor kapitány vagy!
Próbálta terelgetni a témát, amit Roku nem is bánt.
-Ja igen, kapitány vagyok. Pontosabban a 12. osztag kapitánya... egy kissé zűros osztag, de ha már oda állítottam, hogy én kapitány leszek, akkor megpróbálok nem az őrületbe jutni a tisztjeimtől és a hadnagyomtól...
-Na és tulajdonképpen mit is lehet csinálni abban az osztagban?
Pár perces csend. Roku hirtelen nem tudta egész mondatokba önteni, hogy mivel is foglalkoznak abban az osztagban. Végül is nem mondhatja azt, hogy Amayat kergetik, minden egyes nap újra festik a szobákat, mert a hadnagya mindig telefirkálja a falakat. Jelentések tömkelege van lefénymásolva több példányban, mivel a kedves Amaya mindig azokat szedi elő, mert ő arra akar rajzolni.
-Öhm... nos... tulajdonképpen. Az az osztag a kutatócsoport. Mindenféle újításokat végzünk a többi osztagnak meg magunknak... bár ezt nem kellene kifecsegnem... úgyhogy... témaváltás.
A témaváltás nem jött össze azonnal. Elég sokáig beállt a csönd, Roku már-már azt hitte, hogy országos tilalom van. Az ég világon senki sem beszélt, csak a szél fújdogált néha.
-Ha nem erre... akkor, hogy jutsz ha... hm... oda ahol laksz?

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

-Ha nem erre... akkor, hogy jutsz ha... hm... oda ahol laksz?
-Hát öö... épp teljesen más irányba kéne ahhoz menni ^^"-csapja magát fejen hirtelen a lány.~A fenébe is! Ha már így benne vagyok a kakiban, akkor miértisne...?-De előbb...-kezd egy újabb szónoklatba.-Nem lenne kedved segíteni nekem? Tudod, lehet két ember előbb megtalálja azt a nyavalyás sálat ^^-kis töprengés után, egy sóhaj kíséretével Roku mégiscsak beleegyezett. -Oké, szerintem váljunk szét! Én megyek arra, te pedig szerintem nézd meg ott!
-Rendi-bendi!-szökdel el ellentétes irányba, egyenesen a kis tó felé. A tónál padok és néhány bokor volt. Fejét kaparászva ért oda az egyik bodzabokorhoz. De lehet hogy nem bodza volt, hanem rózsabokor, nem látta rendesen. Mindegy... Leguggolt, hogy benézzen a bokor alá, egyik kezét pedig a padra támasztotta, nehogy elessen. -De hülye vagyok...-sóhajtozik kínosan-Én is jó vagyok... keresek egy olyan sálat, ami nem is volt ma rajtam...-morgolódott tovább saját butaságán, amikor érdekes neszre lett figyelmes. Egyenesen abból a bokorból, ahol épp kutakodott. ~Mi a manó...?-egy újabb mókus rohant ki, egyenesen a lány lába előtt. Sachiko fal fehér lett és gyorsan felpattanva sikítani kezdett. -Ááááá! Mi a fene volt ez??!!! Egy újabb szörnyecske!!! Jáááá!!!!-lépkedett hátrafelé. Már nagyon közel volt a kis tóhoz.

/Új felfedezés… találkozással összefűzve!/

Miután Roku és Sachiko szétváltak, természetesen ellenkező irányba sétálgattak. Roku nem nagyon erőltette most meg magát, pedig álltalában segítőkész, de ahogy elnézegette a lány arckifejezését mintha lenne benne valami furcsa. Már-már azt hitte, hogy a lány átveri ezzel a sál dologgal, ezért pár lépés után megállt és csak nézegette a környéket. Egyetlen egy rikító színt sem látott közel s távol, így hát elindult visszafelé. A kis sikítozásra gyorsított a tempón, mikor kijött egy bokor mögül csak azt látta, hogy Sachiko elég szépségesen lépked hátrafelé egyenesen a tóhoz. Vett egy mély levegőt aztán elindult a lány felé. Ám mikor megfogta a kezét Sachiko megcsúszott és hátra esett így rántotta magával Rokut is. Hatalmas csobbanás törte meg a csendet, pár pillanat múlva pedig két fej bukkant ki a vízből egy hatalmas levegővétel kíséretében.
-Nem tudok úszniiiiiiiiiiiiiii… megfulladok… ne engedd, hogy meghaljak!!
-Sachiko! Nyugi! Nem fulladsz meg! Hallod?
Roku ezzel nem sokat ért el, mert még mindig eszeveszettül csapkodott az úszótársa. Jobb ötlet hirtelen nem jutott Roku eszébe csak az, hogy megfogja Sachiko derekát és magához húzza. A művelet után hirtelen beállt csend.
-Most jobb?