A termetes, köpenyt viselő alak mellett álló barna hajú nő várakozón néz az ajtóra, mintha ezzel sikerülne nyílásra bírnia. Sóhajt, majd a mellette álló férfira tekint, végül szótlanul ismét az ajtóra, s mikor feltárul az, megfeszül, de nem szól, csak a belépő lila hajú, egyenruhát viselőt fürkészi.
- Nem kell így méregetned, minden a tervek szerint alakult. – Veti oda az érkezett.
- Nálad nem lehet biztos benne az ember, Tsu~chan! – Kacsint másik.
- Ne nevezzen így, Norio~fukutaichou. – Villan meg a szeme.
- Már régóta nem vagyok fukutaichou, és te sem, szóval úgy hívlak, ahogy csak akarlak… Tsu~chan!
Azonban mielőtt a másik fegyvert ránthatna a férfi mélyebb levegőt vesz, és feléjük fordul, amire szinte ösztönösen hajtják le a fejüket.
- Elnézést Hayao~taicho.
- Készüljenek fel. Haza megyünk…

Sötét felhők kavarognak Seireitei felett, az oly törékeny béke és nyugalom hamarosan csak vágyálom lesz… ismét belviszályok fenyegetik, így nem tehet mást, mint csatasorba állítja legjobb embereit, hogy megvédje mindazt, amiért életre hívták.