Nem is oly rég, még azt sem tudta kicsoda, és az emlékei ködös miazmaként lebegtek körülötte. A szeme előtt voltak, mégsem tudta őket megfogni. Egészen míg Yuusuke kicsit fel nem világosította. Utána indult el a labor felé, ahogy egyébként is tervezte. Út közben beadott magának egy fecskendőnyit abból a csodaszerből, amit nem is olyan rég rejtett a ruhájába, mármint ebben a létben. A másik helyben az idő fogalma elveszti az értelmét, de azt még nem tudta, hogy pontosan, hol is van az a másik hely. Minden esetre, most már sokkal jobban festett, de még mindig maszatos volt a saját vérétől és a sártól, no meg tiszta zúzódás, és a homlokán egy friss seb, ami leginkább egy vágásnyomra emlékeztetett. Természetesen, azt sem tudta megmondani, azt honnan szerezte. Rongyos öltözékével a fehér falakk közt elég bizarr látványt nyújtott. Valamiért percek óta rossz előérzet környékezte. Később meg is értette miért. Kiélezett érzékeit megcsapták a füst édeskés illatai. A feszültséget, valahogy a belsőjében megérezte, mint egyfajta hatodik érzék. Pár pillanat múlva, ugyan ez a benső figyelmeztető hang óva intette. Arrancarok semmi mással össze nem téveszthető erőit érezte meg. A maszkos démonivadékok, arcátlanul be merték tenni a lábukat ebbe a szent városba. Raiden egy kezén meg tudta számolni azokat a dolgokat, amik egy pillanat alatt kizökkentik zen buddhista békéjéből. Arrancarok a Lelkek Városában... ilyennek számítottak. Egy pillanat alatt felvitte a vérnyomását. A torkában érezte lüktetni a szívét, türkiz tekintete tűélessé szigorodott. Arcán megfeszültek az izmok, ahogy a kezein, foga megcsikordult. Raiden, nagyon kevésszer pipul be úgy igazán, de akkor nagyon. Ha pedig elveszti az önuralmát, szó szerint kibújik belőle a démon. Ráadásul pillanatokkal azután, hogy megérezte az ártó lelkek jelenlétét, fel is tűnik egy. Nem törődvén semmivel, se a sérüléseivel, se az ellenfél erejével, vagy az óvatossággal, a nyomába eredt. Igyekezett utolérni a behatolót, de az egy tócsán kívül semmit sem hagyott maga után. Pedig ő nem számított lassúnak, még is elillant mint a kámfor. Ez pedig nagyon zavarta, szörnyen bosszantotta. Hiszen ki tudja hogy ez a gonosz, éppen kit fog megtámadni és kinek árt. A múltról még mindig alig tud valamit, lehet hogy a Yuusuke által említett béke, tényleg csak nagyon rövid ideig tartott. S ő mint egy bukott angyal, sötét jelként visszatért, pont ekkor. Gyanús... vajon mi az amire még nem emlékszik?
A maradék tócsához éppen leguggolt, hogy egy fiolával mintát vegyen belőle, hogy később analizálhassa, mikor egy tisztet pillantott meg nem messze. Nem az ő osztagából, akkor emlékezne rá. Sajnos a szemüvege, amit mindig hordott, nem volt nála. Pedig az kiírta minden tiszt nevét, rangját és hogy melyik osztagba tartozik. Sőt, most eszmélt rá, hogy jól lát. Szemüveg nélkül is tökéletesen lát, azelőtt, ha nincs rajta az okuláré, csak elmosódott pacákat figyelhetett volna meg Raimaru Minashaku vékonyka szőke alakjából. Nem sokáig figyelte őt, és beszédre sem maradt ideje, pedig látta a tiszt arcát az értetlenséget. Egy másik folyosóról közeledő lépések hangjára kapta fel a fejét. Többen vannak, és egy ismerős érzés töltötte el. Nemsoká meg is pillanthatja apró, ám nem kevésbé tiszteletreméltó utódját,Yoriko chan személyében. Most eszmélt rá, hogy éppen birtokolja a rangját megillető haoriját, de most már késő, egyébként is úgy néz ki, mint aki megjárta egymaga az összes háborút, így úgy vélem, hogy nem fog rám olyan nagyon haragudni.
- Yoriko chan ^^.- nézett rá kedvesen. Egy igen rövid ideig engedte, hogy az öröm elnyomja a haragot, amit a betolakodók iránt érzektt
- Arrancarok vannak a lelkek városában.- közölte az információt, amit valószínűleg ő is tud már.
- Szerencsére itt nem voltak sérültek.- jelenti könnyeden, de hivatalosabb hangnemben. Bár ha valaki ránéz, akkor egyértelmű, hogy ő annak számít.
- Azok egészen más forrásból származnak ^^ De csak karcolások!- könnyelműsködni el az ex kapitány a dolgot, ahogy leporolja a vállát jó adat port és törmeléket lesöpörve magáról.
- Inkább koncentráljunk arra, hogyan kapjuk el ezeket a rohadékokat.- fonta össze a karját maga előtt Raiden komolyan. Már majdnem kérte a tájékoztatást a többiektől, de aztán rájött, hogy az irányítás már nem az ő dolga. Fura, de egyáltalán nem bánta, sőt megkönnyebbült. Úgy érezte, azzal, hogy nem kell vezetnie senkit, hatalmas kő esik le a szívéről. De végül tudós kíváncsisága miatt még sem fért a bőrébe, és csak-csak megkérdezte.
- Szóval, mik a tények? Mit tudunk? Ha lehet tekintsünk el attól, én, hogy kerültem ide, és miért nézek ki úgy ahogy. A lelkek védelme az elsődleges- szólalt fel komolyan, miközben végignézek a társulaton. Hisz én csak annyit tudok, hogy füst kígyózik a városban, és arrancarok energiáját érzem. Valami van... ez tuti, de biztos volt ennek valami előzménye, és biztosan van célja is. Jó lenne kideríteni. Egyetlen elpazarolt percet sem engedhetnek meg maguknak. Nem amíg a védtelenek nincsenek biztonságban. Rendet kell tenni!

Raiden nagyon örült Yorikonak. Főleg, hogy igazából a pöttömke, kedvesen fogadta. Mellé is lépett és a másik tiszttel nem is nagyon foglalkozott. Már éppen belekezdett volna a mondókájába, amikor az ég beborult s hatalmas jégdarabok kezdtek lehullni. Raiden koncentrált próbálta behatárolni a víz sárkány merre ment. De hiába, csak annyit ért el, hogy botorságáért egy jó nagy darab kupán vágta. Csillagokat látott, és részegesen szédelgett.
- A kvantum részecskék anomáliái a multiverzum tekintetében...egyértelműen bizonyítják, hogy a valóság...- emelte fel az ujját kótyagosan majd társai karjaiba borult. Ugyan Yuu-santól levallva már elkezdte magát meggyógyítani, de közel sem ért a végére, és ez a nagy súlyos darab megtette a magát. Míg elcipelték és biztonságos fedezékbe értek, Raiden végig zagyva képletekről beszélt és hablatyolt a bránokról meg a felfúvódás elméletről, mintha még mindig az egyetemen tanítana.
Hol van már az az idő? Nem volt olyan rég, de azóta már teljesen új műfajra specializálódott. Mikor magához tért, megrázta vörös üstökét. összeszította szemeit és pislogott.
- Mi ? Hol? Hogy ? Arrancarok ! o.o- húzta ki magát hirtelen, de ekkor megsajdult a búb a fején. Lassan felrémlett neki mi is történt. Felködlött Yoriko kérdése és a zsebében a minta, amit begyűjtött a lény után.
- Áh igen, nos csak egy sárkányszerű lényt láttam, egy vizes tócsát hagyott maga után, ezt találtam- veszi elő viharvert haorijának zsebéből a mintagyűjtő edénykét és Yoriko felé nyújtja. Teljes bizalommal fordult felé, hisz legutóbbi emlékei szerint, nem is olyan régen még ő volt a kapitány, nincs itt semmi ellentét. Igazából barátok és mindig azok is maradnak ^^. Ezen a Daiteneshi sem fog változtatni.
- Egészen olyan kisugárzásuk volt, akár egy arrancarnak, de csak egy pillanatra láttam. - mondta elhúzva a száján. Sajnálta, hogy csupán ilyen kevés információval tud szolgálni. Ez is több mint a semmi.
- Ha eljutunk a laborba, a mintából több is kiderülhet Yorico-chan ^^. - dörmögte, ahogy megkísérelte újra magára idézni a gyógyító varázslatot. Másodjára sikerült is eléggé koncentrálnia hozzá.
- Szerintem nem vesztegethetjük itt az időt, minél több időt hagyunk ezeknek a behatolóknak, annál több kárt tehetnek. Veszélyben lehet sok mindenki, javaslom hogy a további jégzáport a csatornákon át kerüljük el. Kellene egy lélekradar is. -gondolkozott hangosan a tudós. A radar a minta alapján pontosabban meg tudja mondani merre is van a személy akitől származik. Persze, csak ha nem zavarja meg valami. De azt is jó lenne megtudni, hogy pontosan miről is van szó.
- Egyébként meg nem is kérdés, hogy veled tartok Yoriko-chan taichou . S ugyan már nem vagyok az juusantai tagja, de szívesen segítek^^. De öhm... azt hiszem én vagyok a gyorsabb. - gondolkozott el és felvette a pöttömke lányt. Kicsit murisan nézett ki az egész. -Kapaszkodj! Ha többet tudunk ezekről a lényekről, hatékonyan tudunk támadni. - mondta és már indult is meg. Szakadt haorija, pont megfelelő kapaszkodót tudott nyújtani neki. Meg is feledkezett a harmadik résztvevővőről. Meg egyébként is egy idegen a 12-eek közt, úgy sem ért semmit a szakszövegből.