-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Feljegyzetlen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyCsüt. Okt. 11, 2012 9:41 am

Spoiler:

Résztvevők:
  • Kuchiki Samanuske
  • Mizushima Takeo
  • Shiranui Naomi
  • Urufu Yashuhiro


Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lehetőségem lesz Seireitei feljegyzett történelmét közelebbről is megszemlélni, azonban a mostani kérdés úgy kívánta, hogy személyesen látogassak el a Kuchiki birtok irattárába. Az, hogy Masayoshi~sama sem tudott a kérdéses férfiról semmit, a lélekenergiáját pedig csak részben tudta azonosítani a tizenkettedik osztag, egyszerűen rossz előérzetet váltott ki belőlem. Ráadásul az iratok sehol sem említettek hozzá hasonló esetet, vagy olyasmit, ami utalhatott volna rá. Az egész ügy egyre inkább zavarossá vált számomra, hiszen a férfi azzal fenyegetett meg minket, hogy akár Seireiteibe is képes betörni. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha valahogy képes senkaimont nyitni, ha pedig ez így van, akkor nem egy arrancarral van dolgunk, amint azt meg is állapította a Junnibantai.
Gondterhelt vonásokkal álltam, immár az irodámban, ahova sürgősen hívattam néhány tisztet, hogy valamiképpen mégis csak a végére járhassunk a dolgoknak. Bár csupán egy régi, kopottas térkép volt a támpontom, ettől függetlenül minden perc drága volt, amit semmittevéssel töltöttünk, hiszen ha valóban ellenséges támadás várható, fel kell készülnünk. Kicsit furcsa lesz újból ilyen helyzetben találkozni Takeo~sannal, ráadásul most Urufu~san, és Kuchiki~san is csatlakozni fog hozzánk, ami még inkább feszültséggel töltött el. Ismét a térkép kérdéses pontjára emeltem tekintetem, de továbbra sem tudtam eldönteni, hogy a Rukongai egyik csücskében jelzett hatalmas építmény mi is lehet. Biztos voltam benne, hogy ha még mindig ott lenne, kaptunk volna róla jelentéseket, azonban a nagyjából ezer éves térképen kívül sehol sem volt róla megjegyzés. Ráadásul a Junnibantai megfigyelőrészlege sem érzékelt semmi jelentőset a területről, az eset perctől percre egyre furcsább lett. Először nem is hallottam az érkezőket, annyira elmerültem gondolataimba, majd felálltam az asztaltól, és üdvözlésképpen meghajoltam feléjük.
-
Örülök, hogy ilyen gyorsan összegyűltek! – Mosolygtam rájuk a szokásos módon, berögződés, egyszerűen nem tehetek másként. – Shiranui Naomi vagyok, az első osztag hadnagya, de ezt bizonyára eddig is tudták. Egy olyan fenyegetés miatt vannak most itt, amit a Gotei 13 nem tűrhet, és a Soutaichou szeretne megakadályozni, ehhez pedig mindnyájunkra szükség van.
Végig hordoztam rajtuk a tekintetem, az igen sokféle csapat előnyünk lehet, de akár hátrányunk is, de abban biztos voltam, hogy Yoko~san nem véletlenül ezeket az embereket választotta ki mellém. Nem tudhattuk, hogy mi is vár ránk, hiszen lehet, hogy immár a földdel egyenlő a megjelölt terület, és abban sem lehetünk biztosak, hogy az ott találtak valóban a Révészhez tartoznak, de bíznom kell Masayoshi~samaban, mert ő is úgy találta, az több mint furcsaság. Urufu~sanra pillantottam, akit azóta az eset óta sem volt alkalmam viszont látni, majd mély levegőt vettem, hogy folytassam a mondandómat.
-
A feladatunk igen egyszerű. Dél-Rukongai, 80. körzetének határán egy ismeretlen épületet kell felderítenünk. A Junichibantai hadnagya, Mizushima~dono lesz a csapat taktikai vezetője – Talán ezzel kissé megleptem őket, hiszen én magam tudom a legtöbb információt a jelenlegi helyzetről, éles helyzetben azonban bizonyosan a több csatát látott Takeo~san hozna jobb döntéseket.
Rátekintettem, hogy egyetért-e a kiosztott feladatával, persze ellenkezhetett volna, de nem hittem, hogy ilyen helyzetben megkérdőjelezné a döntést. Tudtam a nemesi gyűlésen történtek után, hogy talán kissé hirtelen, és nem mindig gondolja át a lépéseit, de ettől függetlenül az ösztönei kiválóak a csata terén. Persze reméltem, hogy harcra nem kerül sor, de mindenre fel kellett készülni.
-
Urufu~sannal együtt már találkoztam a fenyegetővel, nem lehet félvállról venni, azonban abban sem lehetünk biztosak, hogy képes betörni Seireiteibe, a mostani akció célja az információszerzés, és a megelőzés. Nem szeretnénk pánikot kelteni, így célszerű a gyors és feltűnésmentes megközelítés. Amennyiben van kérdés, azt most tegyék fel, ha pedig nincs, máris indulhatunk.
Tudtam, hogy nem mondtam semmit sem magáról az ellenfelünkről, sem pedig a helyről, de ezek mellékesek addig, míg nem tudunk többet. Az idő sürget, és ha azzal foglalkozunk csak, hogy ki miről nem tud, vagy miről igen, rengeteget elvesztegetünk abból, amiből nyernünk kellene. Természetesen megvártam, és kedvesen, ám kissé türelmetlenül megválaszoltam a kérdéseket, majd ezután várakozón pillantottam Takeo~sanra. Az én feladatom, mint az információk megosztás, itt ért véget, ezek után már csak az egyik tisztje vagyok a csapatban, aki kicsit többet tud a várható eseményekről, és talán ő róla is. Éreztem, hogy ez most más lesz, mint egy megszokott rutin feladat. Nem tudom hogyan, és miért, de a zsigereimben lüktetett egy baljós dolog, amitől képtelen voltam szabadulni.
Valóban elég gyorsan megérkeztünk Dél-Rukongai 80. körzetéhez, és a kijelölt helyet a térképre pislantva az egyik domb mögött jelöltem meg, először csupán Takeo~sannak jelezve, elvégre ő dönti el, hogyan is közelítsük meg a helyet. Ha feltételezzük, hogy még vannak ott a Révészhez hasonlók, akkor mindegy, hogy lopakodunk, vagy egyszerűen bemegyünk, előre tudja érkezésünket, elfojtott reiatsunk ellenére is, ha nem, akkor pedig ténylegesen mindegy, hogyan közelítjük meg. Azonban amint a domb túloldalára érkezünk, egyszerűen semmit sem lehet látni, még csak puszta romjait sem hajdani épületnek. Vajon mi állhatott itt ezelőtt? Talán valaki, aki jártasabb a reiatsu kezelésben, érzékelhetett valamit, én azonban csupán egy üres pusztát láttam. Előrébb shunpoztam, majd leguggoltam, és a kezembe vettem egy kevés földet, de semmi kiugrót nem érzékeltem. Nem lehet, hogy hiába érkeztünk! Szükségünk van valami kapaszkodóra, hogy felkészülhessünk, nem lehet, hogy ennyi az egész. Kétségbe esetten néztem szét, azonban úgy tűnt, hiába tettük meg az utat, nem volt semmi olyan, ami akár csak emlékeztetett is volna egy épületre. Akkor mégis mi lehet az a jelzés a térképen?


Spoiler:


Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Kuchiki Samanuske
4. Osztag
4. Osztag
Kuchiki Samanuske

Férfi
Virgo Pig
Hozzászólások száma : 108
Age : 112
Tartózkodási hely : Kuchiki tanya, vagy az osztagnál, esetleg kocsma.
Registration date : 2012. Aug. 23.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 4. osztag, 20. tisztje - Állatorvoslási Osztály vezetője. _@_/"
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzer. Okt. 17, 2012 3:16 am

Nem is olyan rég, látogatót kaptak a Kuchikik. Nevezetesen Shiranui Naomi, aki az 1-ek hadnagya volt. Samanuske azt se tudta, hogy annak az osztagnak váltás volt a hadnagyi posztban. Ez nem is meglepő, mivel olyan nagyon nincs tisztában azzal, hogy kik a fejesek, hogy az valami rettenetes. Már annak is örül, hogy tudja, ki a saját kapitánya, és hadnagya. Így hát tudomásul vette, hogy ki is érkezett, csak amit akart, az lepte meg nagyon, sőt… a reakciója se volt mindennapi.
- Van irattárunk?- a kezdeti meglepődéstől áttért a kötelességére, vagy inkább csak mihamarabb folytatni akarta a dolgát. A bongja lassan elfüstöl, kimarad a jóból, és nem fog találkozni a borzok gonosz tündérkirálynőjével, aki a rózsaszín kis rucijában, és pálcájával osztja az ellazulás élményét. Ezért csak egy házban dolgozónak szólt, hogy mutassa meg Naominak, hogy merre is kell mennie. Samanuske pedig úgy érezte, hogy erre a nagy meglepődésre több kell egy bongni adagnál, így a napja további részét a füstölgetéssel töltötte. Repülve az unikornisokkal, szárnyas macskákkal, egy tál spagettivel.
A napjai a szokásos mederben teltek, munkába rohanás, mivel mindig késik, munka, majd haza, vagy inni. Most készült is az egészre, nem aludt két napja, csak hogy még durvábban ki tudja ütni magát. Ám a tervét azzal törték ketté, hogy más osztag tagjaival kell majd közösen ügyködnie. Vállvonással vette tudomásul, a parancsot nem piszkálja, mert szaporodik, így hát magához vette, ami kell, Ikichit meg otthon hagyta, és elindult az első osztaghoz. Ahol kapott némi instrukciót, hogy merre is kell eljutnia, és elsőre majdnem sikerült is, ugyanis sikerült a WC-be jutnia. Amikor kijött, inkább megkért valakit, hogy kísérje el, mert ennek nagyon nem lesz jó vége. Meglepődésére a hadnagy irodájához kísérték.
~ Akkor nem csak betépve álmodtam, hogy volt nálunk? Anyám, akkor tényleg van irattár…- a hatalmas pofon után magához tért, és bement. Ajkán mosoly, biccentett a bent lévőknek, majd szépen megállt a többiek mellett. Persze nem ismert senkit se, de hát majd fog, ha nem alszik be, akkor biztos. S kezdetét vette a munka ismertetése. Mondhatni a szokásos volt. Megint fenyegették a Goteit, tényleg csak a szokásos. Lassan lehet gondolkozni kéne azon, hogy ha ennyi a fenyegetés, akkor lehet a hiba az itteni készülékben van, és nem máshol keresni a bajt. S itt lett képszakadás, legyőzte a fáradtság, és állva, nyitott szemmel elaludt. Különleges képessége volt, bármilyen kialakult helyzetben képes volt aludni, ezzel vészelte át a sok letolást, veszekedéseket, és az Akadémia több óráját is. Észrevétlen volt, horkolás nem történt meg, el se esett, még csak nem is szuszogott, egyenletesen vette a levegőt, mintha feszülten figyelne. Ám sajnos ideje volt felkelni, bár tudott volna még aludni, de a többiek mozgolódása magához térítette, főleg, mert valaki meglökhette a vállát. Ásított egy nagyot, mintha mindenkit el akart volna nyelni, megdörzsölte a szemeit, majd bambán pislogva nézett a többiek után. Tényleg nem álmodta, hogy azt álmodta, hogy felkeresték az első osztagtól, és kiderül, hogy van irattár.
~ Na, akkor miről maradhattam le? Á mindegy, biztos semmi fontosról, inkább megyek a többiek után, biztos tudják az utat. Remélem lesz ott valami büfé is, esetleg vattacukor.- álmodozni ugyan szabad, de sok reményt nem fűzött az egészhez. Zsebre dugta a kezeit, és fütyülve ment hát a többiek után.
Megérkezve kezdett egy hatalmas gyanúja lenni, mi van, ha piknikezni fognak? Ő meg csak így jött, minden nélkül, még cigiből is csak egy doboz volt. Micsoda szörnyűséges dolog ez, még arra se figyelt, hogy esetleg lopakodni kell, csak ment előre, nem is figyelve arra, hogy Naomi ott volt nem messze, és markolászta a földet. Akkor lehet itt inkább veteményes lesz? Ezért hívták volna? Búzát akarnak, rizst akarnak termeszteni? Ez lenne az a valami, ami megint fenyegeti a Goteit? Kicsit akkor nagyon felfújták az egészet, meg hát, akkor elég lett volna, ha csak a 4. osztagosokat hívják, elvégre ők volta az ilyen mindenesek. Csak hát valami más is volt itt, valami, ami leginkább egy kidoura emlékeztette Samanusket. Vagy csak nagyon kell már WC-zni, mindegy. Inkább elindult abba az irányba, ahonnan ezt a furcsaságot érezte. Egyik lépés követte a másikat, és végül nekiment valaminek, a tovább haladás esélytelen volt. Nem volt messe, a saját képességeit kellett használnia, és megszüntetni az akadályt. Amivel ha megvan, feltűnik számára az eddig láthatatlan valami. Odamegy hozzá, nézegeti, piszkálgatta, majd a kilincsféleséget megfogta, felfújta az arcát, és húzni kezdte. Feltárva hát titkait, és felfedve az eddig rejtőzködő lépcsőt.
~ Lehet nem kéne lemenni… Áh, dehogy nem, mi baj lehet abból, ha egy eddig rejtve lévő csapóajtó ízét kinyitunk és utána ott egy lépcső, aminek nem látni le az aljára? Ja, szerintem se lehet belőle gond.- gondolat követte a gondolatot, a többiekről meg el is felejtkezett, lehet már ott vannak, vagy nem, mindegy is. Elindult lefelé, első lépésnél megcsúszott a talpa…
- A POKOLBAAAAAAAAAAAAA…!!!!- és úgy, ahogyan a nagykönyvben meg volt írva, egyenesen irány lefelé, és csak reméli, hogy lent nem Alibaba és a negyven rabló fogja várni, vagy esetleg egy forduló, és folytatja tovább az útját, neadj isten, píranyákkal, krokodilokkal teli medence. Bár… úgy is éhes.
Vissza az elejére Go down
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
Kagami Eisuke

Férfi
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 31
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzer. Okt. 17, 2012 10:27 pm

*Borongós napok törtek rám azóta az eset óta. Hogyan is lehetne leírni igazán? A hangultváltásaim szinte kibírhatatlanok lettek Takashi második halála óta. Már azon a merényleten is éreztem valami nem oda illő dolgot. Mintha a véremben megváltozott volna valami. Keisueki no Akuma nagy ütemben megindult a fejlődésnek, s már- már olyan érzést kelt bennem, mint egy gyilkos zanpakuto. Az évszázadok harcai mind meghozták számára a kellő ajándékot. Az én zanpakutom éhes, akárcsak én. A lelkem kardja megszállottan éhezi a halált, az újonnan legyőzhető dolgokat. Ám mintha most már kezdene túllőni a célon. Egyre kevesebbszer tudom kordában tartani, s mintha két napja teljesen kiütne. Ma már háromszor jött fel anyám betegen, hogy biztosítson; de már látom az ő szemén is, hogy komolyan aggódik. Én pedig nem tudok neki hazudni, eljött az ideje, hogy írjak egy végrendeletet. Bár a család aggódik, de döntésemet maguk is megérthetik. Halálom után (ha mégis bekövetkezne), a birtokot és az öröklés előtt megszámolt vagyont az öreg keresztfiára fogom örökíteni. A gyíkarcúból jött jövedelmet, valamint az addig beszedett adókat és gazdasági forgalmat pedig a családom; illetve az akadémia között osztom el 1/3-ad arányban. Ez elég komoly papírmunkát fog jelenteni majd, de jogilag legalább le van rendezve az egész.
Az ablakomon kitekintve pedig éppen a birtokot kémlelem, kicsit gyengébb állapotban, amikor az Ichibantaiból egy tiszt lép be a szobámba. Kissé megnyúzottan pillantok rá, hiszen még Miyokonak is le lett adva a jelentés, hogy jelenleg eléggé betegeskedem. S ez nem azért van, mert gyenge lennék, akaratomtól függetlenül valami speciális betegségként lett beállítva az egész. Mégsem adhattam a tudtára, hogy éppen a saját zanpakutom nyomorít meg. A tiszt furcsán pillant végig falfehérségemen, hiszen alig állok a lábamon. Kiadja ettől függetlenül a behívást, én pedig elfogadom. Hát, ha Mimi-channak segítségre van szüksége, azt viszonoznom kell. Már csak azért is, mert ő is ott állt mellettem, amikor Takashi meghalt. Elmegyek készülődni, anyám pedig gondosan segít abban, hogy kicsit összeszedjem magam. Valami speckó kajával áll elő, amelynek segítségével kicsit jobban leszek. Mellkasomat mérgező növénynek a levével átitatott fáslival köti be teljesen, hogy a bőrömön keresztül a véráramlatba jutva erőt adjon. Sötét hajamat ezúttal csupán kiengedve hagyom. Még sosem jelentem meg így bárhol is, de most annyira nem is érdekel. Már a tekintetemből látszik, amikor megjelenek, hogy jelenleg más köt le. Kicsit értelenül pillantok Naomira a feladat kiosztása alatt.*
- Taktikai vezetést vártok a 11. osztag hadnagyától; biztosak vagytok ti a dolgotokban? *Nem szokásom kétszáznyolcvan év tapasztalatát alábecsülni, de tudván, hogy az egészségem most cserbenhagy; nem akarok befolyásoló tényező lenni. Akármennyire is hihetetlen lehet, hogy a Juuichibantai hadnagya visszalép az elé táruló lehetőségektől, ez egyszer muszáj megtennem; nem csupán önmagamért.* - Naomi- san, gratulálok a kinevezésedhez, viszont nyilván nem dísznek van rajtad a hadnagyi karszalag. Szerepet, pozíciót vállaltál. Az első osztag hadnagyai pedig mind taktikai szakértők voltak..ti vezetitek a Goteit. *Sóhajtok egyet, mialatt elutasítom a rám szánt feladatát. Kicsit meglepő lehet neki ez a fajta viselkedésmód, hogy látszólag sokkal komolyabban veszem a dolgokat. Megvan rá a kellő okom, amit nem szeretnék másokkal megosztani. Harcolok, ha kell és segítem a küldetés előre menetelében; de az élet ezúttal engem kegyetlenül ver. A zanpakutomat jelenleg nem tudom teljesen kordában tartani, ettől pedig labilis személyiséggé vagyok képes válni. Egy labilis személy pedig ne vezessen senkit. Ezért sem mentem be még a héten az osztagba, jobb ha most nem adok zanjutsu tréningeket. Követem a többieket.
Rukongai maga kissé nosztalgikus érzésekkel tölt el. Hajdanán rengeteg őrjáratot kellett folytatni, valaminek a megtalálása végett. Voltaképpen a bountokkal volt a legtöbb gondunk, s valahogyan ki kellett őket szorítani a körforgásból. Mai napig sem tudom eldönteni, hogy helyes volt-e, amit akkor tettünk, vagy sem. A legutóbbi háború óta talán úgy gondolhatom, hogy hülyeséget csináltunk. Csak még több ellenséget a nyakunkra, bár a Daitenshiből mintha tanult volna a vezetőség. Leghátul maradok egy darabig, míg aztán egy csapó ajtó nem tárul az egyik társunk elé. A bolondja már egyből be is veti magát, én meg mint aki jól érzi magát (marhára) utána kapok, hogy megmentsem a seggét. Azaz elkapom a grabancánál fogva, s talpra rántom. Egyre több főnemest látni egyébként ezeken a küldetéseken. Nagyon úgy néz ki, hogy eddig szinte egyedül a Kagamikkal nem voltam még egy küldetés alatt.*
- Szar lesz neked ott egyedül, ha nem vársz meg minket. Nyugi van, kölyök! *Mintha az apja lennék, kb. úgy sikerült ez a szent beszéd. Fogalmam sincs mennyi lehet a csávó, amúgy meg talán nem olyan sokan idősebbek nálam a Seireiteien belül. Mindenesetre csak nem hagyom, hogy az egyik társunk csak úgy seggen kínálja magát bárkinek is. Elengedem, majd a többiekre pillantok.* - Valaki esetleg egy világítós kidout? Mert én tuti nem fogok használni egyet sem. Neutral *Fejtem ki legőszintébb véleményemet a kidoukkal szemben. Aláírom, hogy lehetnek hasznosak; de ettől függetlenül nem látom benne a valódi harcot. Itt pedig sötét van, lehet, hogyha világít nekem valaki; még az is lehet, hogy előre megyek.*
Vissza az elejére Go down
Urufu Yashuhiro
3. Osztag
3. Osztag
Urufu Yashuhiro

Leo Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te15100/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (15100/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyPént. Okt. 19, 2012 8:10 am

Az éjszakát a könnyek jellemezték. Szomorú és véres, keserű könnyek. Négy szemből folytak, Sakura-chanéból a szomorú, a bal szememből a keserű, jobbszememből a véres. Már hasadt a hajnal, mikor el tudtunk szakadni egymás karjaiból. Ő szótlanul elvonult mosakodni, aztán a konyharészbe ment, vagyis csinálta, amit szokott. Én meg? Csupán lerogytam az ablakunk alá, s ahogy figyeltem, hogy a véres és keserű könnyeim a tenyerembe csöpögnek, csupán egy valamit motyogtam magam elé, ameddig el nem álltak a könnyeim:
- Vajon ez a valóság?
Az este végre kellőnek éreztem a pillanatot, hogy elmondjak neki mindent. Hogy én öltem meg Akira-t, a bátyját. Ő csupán csendben hallgatott, aztán mikor letérdeltem, s shirashayakatanámat elővéve engedélyt kértem tőle a harakira, ő a fegyvert kiütve a kezemből könnyes szemekkel a mellkasomra borult, s annyit mondott, hogy „Hát ezt nem tudtad kinyögni, kagu? Hogy szakadjon rád egy fa! Nem a te hibád! Nem a te hibád! És ne merészelj emiatt itt hagyni!”
Éppen én is mosakodtam, mikor egy tiszt érkezett azzal a paranccsal, hogy azonnal jelenjek meg az Ichibantai hadnagyi irodájában. Gyorsan megtöröltem magam, s magamhoz vettem a zanpakutoumat.
- Urusai! Ezt itthon ne felejtsed! – Kiáltott utánam Sakura, mikor éppen az ajtón át távoztam volna, s dobott utánam egy butykost, ami kísértetiesen hasonlított a konyhában elrejtett sake-s butykosomra.
- Arigatou! – S távoztam is. Lehet, hogy egy átlagos shinigami átlagos párja arra kérte volna, hogy vigyázzon magára, de Sakura egyáltalán nem ilyen volt. Ő is teljesen elkészülődött, s ment, hogy a tisztségét ellássa. Ahogy én is haladtam, hogy a rám szabott parancsot teljesítsem.
A szememen enyhén látható volt, hogy éjjel nem aludtam, valamint végig könnyek áztatták, valamint a szemkötőm alól egy halovány pirosas csík is látszódott még. Viszont ezeken kívül a megjelenésem a tőlem megszokott volt: mélabús arc, üresnek ható tekintet, egyenes tartás, rendezett egyenruha, bal kezemben egy sétabotszerűség, vagyis a zanpakutoum.
- Ojamashimasu. – Mondtam, miután kopogtam, s beléptem. Újabb kiküldetésen kell részt vennem, ami most nem az Emberek világába szól, hanem Dél-Rukongaiba. A társaim, kiket kísérnem kell, Shiranui-fukutaichou, akivel az első sanbantaibeli kiküldetésemen voltam, Kuchiki-kun a yonbantaiból, valamint Mizushima-fukutaichou. Mind a hármuk felé a megfelelő mértékig meghajoltam köszöntésképpen.
Mikor indultunk, Kuchiki-san meg sem mozdult, így mikor elhaladtam mellette enyhén vállon löktem, hogy a fiatalt magához térítsem. ~Lehet, hogy lesokkolta volna az információ? Mindegy, mennünk kell!~ A körzetet, amit éppen megközelíteni kívántunk régről ismertem futólag. A nagyjából százötven éves bolyongásom alatt ott is áthaladtam, de több már nem igazán rémlett, csupán, hogy ott sem találtam Sakura-chant. ~Valamint nem rémlik, hogy lett volna itt a pár kötekedő alakon kívül bármi is, ami veszélyesnek mondható.~ Én nagyjából közvetlenül Shiranui-san mögött haladtam, s az éles szememmel fürkésztem a tájat, nehogy valami, vagy valaki meglepjen minket, hiszen ki tudja, hogy mik történhetnek meg.
A végső célpontunkat egy domb rejtette el a tekintetünk elől, a dombot, mint valami tolvajok óvatosan, lopakodva másztuk meg, hogy aztán megláthassuk az üres területet. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy most valami hamis helyre küldtek e ki minket, vagy valami kidouszerű valami lehet a dologban, esetleg csupán sikerült eltévednünk? Shiranui-fukutaichou a földet vizsgálta, Kuchiki-san is valami hasonlót művelt Mizushima-fukutaichou valószínűleg a környéket kémlelte, én meg csupán figyeltem a fiatal shinigamit, valamint a nőt. ~Hogyha tényleg az a fickó után nyomozunk, mint aki a barlangban szarakodott velünk, akkor valami nincs rendben, vagy már megint újra a csapdájában vagyunk, vagy most a bejáratát kellene újra megtalálnunk…~ Mikor Kuchiki-kun feltárt egy lejárót s majdnem elindult lefelé rossz érzés töltött el.
- Egy újabb lejáró. – Motyogtam magam elé, miközben a Juuichibantai hadnagya megállította az ifjú nemest azon szándékában, hogy ő ott lemegy. Én is közelebb mentem hozzájuk, s rögtön hangot adtam a rossz érzésemnek. Az egykori hadnagyom kérésétől teljesen eltekintve, hiszen biztos, hogy nem nekem szólt a kérés, én legfeljebb magamra robbantom a tűzlabdát, de, hogy nem világítanék vele annyi biztos! – Hogyha ez is annak az alaknak a helye, mint akivel Shiranui-sannal találkoztunk, akkor okos dolog lenne, valami taktikát megbeszélnünk, mielőtt lemegyünk, mert lehet, hogy odalent hasonló dolgok várhatnak ránk, mint abban a barlangban… - A végére a hangom kissé rekedtessé vált, ahogy feltörtek az emlékek bennem, s egyszerre lettem ideges, amit a zanpakutoum szorításával próbáltam enyhíteni, valamint egyszerre lettem elkeseredetten szomorú, s ettől egy újabb véres könnycsepp folyt végig a jobb arcomon. Valahogyan nem akaródzott beszélnem róla, de fontos volt tudniuk, így folytattam a beszámolót. – Akkor minket egy csónak várt, ami egy folyón vitt minket több barlangon át. Közben az elhunyt ismeretlen ismerőseinkkel, szomorú emlékeinkkel, és minden bűnünkkel szórakozott velünk, s valami árnyalakkal olyan valakit idézett meg, akit nem kellett volna! – Ahogy haladtam előre a beszámolómmal úgy enyhült a szomorúságom, vagyis inkább úgy erősödött a haragom, s ez a hangomon érezhetővé vált, s az eddig semmitmondó tekintetem lángolni kezdett, valamint a melankolikus arcom is eltorzult. Ahogy befejeztem a második mondatomat elfordultam, s meghúztam a sake-s butykosomat. Nos, itt értek az újabb sokkok. Először is nem sake volt benne, hanem valami gyömölcslé, amit majdnem kiköptem, s a második sokk akkor ért, mikor köptem volna ki, de felrémlett, hogy ezt Sakura adta nekem. ~Biztosan nagy gonddal készítette el a levet.~ Nem volt szívem kiköpni, így miközben térdre rogytam lenyeltem a nedűt. Valamint felrémlett bennem kapitányom szavai is.
- Sakura… -^ - Nyögtem halkan, mosolyogva. Dühöm elillanni látszódott, s egy újabb véres könnycsepp húzódott végig a jobb arcomon. ~Meg sem érdemlem a kedvességét.~
Vissza az elejére Go down
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyHétf. Okt. 22, 2012 10:55 pm

A hadnagyi irodában lejátszódott jelenet teljesen meglepett, sosem feltételeztem volna, hogy visszautasítja a vezetést Takeo~san. Persze a férfi mindig képes volt meglepetést okozni, mire is számíthattam volna tőle? Első döbbenetemben kissé nagyobbra tágultak szemeim, de más jelét nem adtam az okozott csodálkozásnak, így azonban lehetőségem volt arra, hogy jobban szemügyre vegyem. Kicsit sem emlékeztetett arra a shinigamira, aki gyűlésen megszidott, amiért sovány vagyok, de attól is messze elmaradt, aki sebesülten is tovább harcolt a saját birtokán. Azonban lehetőségem nem volt arra, hogy az egészsége felől érdeklődjek, vagy meghallgassam az esetleges problémáit, mert nem kettesben voltunk, bár nem mintha erre vágynék! Egy bólintással jeleztem, hogy elfogadom a döntését, természetesen igaza van, az Ichibantai nem véletlen a Gotei Jusantai vezetője, én pedig nem véletlen vagyok ennek az osztagnak a hadnagya.
-
Rendben, akkor haladéktalanul induljunk.
Továbbra is zavart valami a férfi viselkedésében, hiszen az előzőekkel ellentétben most formális megnevezést alkalmazott, ráadásul a hanghordozása más volt. De nem volt időm ezen gondolkozni, hiszen mikor megérkeztünk, a nagy semmi fogadott minket. Tudtam, hogy nem szabad pánikba esnem, hiszen csak egy erős gyanú, és a Sutaichou jóváhagyása sarkallt arra, hogy ezt a nyomot kövessük, ráadásul ne egyedül vagyok, a csapat többi tagja előtt nem mutathattam semmi jelét annak, hogy tanácstalan vagyok. Körbehordoztam a tekintetem, hátha csupán nem vettem észre valamit, amikor Kuchiki~san úgy tűnt talált valamit. A többieket követve magam is közelebb mentem, pont abban a pillanatban érkeztem, miután feltárta az ajtót, és kezdeti lendületével együtt majdnem az előkerült lépcsőn le is bucskázott. Szerencsére azonban Takeo~san szemfüles volt, és még időben visszarántotta, s a hozzáfűzött megjegyzése már ismerősebb volt. Önkéntelenül is felnéztem rá, és elmosolyodtam, nem is értem, hogy lehet rám ekkora hatással. Ismét a sötét lejáratot néztem, majd elővettem a térképet, amin egy hatalmas rész volt besatírozva, aminek nagyjából a közepén állhattunk, legalábbis, ha a térkép megfelelő mértékkel volt készítve. Magán a rajzon erősebb, és halványabb satírozások voltak láthatók, valamint néhány, számomra ismeretlen jel, de lejáró nem. Mély sóhajjal tettem el ismét a térképet és felnéztem a többiekre. Urufu~san szavaira fájdalmasan rándultam össze, hiszen annak a küldetésnek az emléke még most is kísértett álmaiban. Borzalmas dolgokat kellett átélnünk, azonban ez nem tántoríthat el minket attól, hogy a Soul Societit fenyegető veszélyt elhárítsuk, hiszen ez a dolgunk, ezért vagyunk itt. Megérintettem, a láthatólag feszült Urufu~san karját, nem szerettem volna, ha ezzel a haraggal indulunk előre, szükséges a tisztánlátás ebben a helyzetben.
-
Valóban borzalmas dolgok várhatnak ránk, erre fel kell készülniük, azonban a hallucinációkkal, és rossz emlékekkel egyetlen taktika sem veheti fel a harcot. – Előrébb léptem, le az első lépcsőfokra. – Én elől megyek, és egy energiagömbbel világítok, mögöttem Mizushima~san, aztán Urufu~san. Kérem, egy másik fényt adó kidouval kövessen minket Kuchiki~san!
Választ sem várva nekiálltam az energiagömb létrehozásának, ami egyszerűnek tűnt, mikor beszéltem róla, most azonban nehézkesen ment. A betegség óta nem igazán használtam kidout, mert nem éreztem magamban elegendő erőt, pedig annak előtte minden tanultat könnyedén idéztem meg. Végül sikerült egy kisebbet létrehozni, ami így is elegendő fényt adott, hogy ne essünk le a lépcsőn. Elindultam lefelé, és nagyon reméltem, hogy a többiek is követnek. Nem azért indultam el elől, mert nem féltem attól, ami odalent várhat ránk, azonban olyan alaposan tanulmányoztam már át a térképet, hogy akár le is tudtam volna rajzolni, így talán jobban tájékozódom, mint a többiek. A lépcső igen hosszú volt, jó néhány percig csak haladtunk előre, anélkül, hogy láthattuk volna a lejárat végét, aztán egyszerre egy falat láttam magam előtt. Kicsit gyorsítottam a tempón, nem tudtam elhinni, hogy egy zsákutca lenne. Leérve tapogatni kezdtem, majd megkopogtattam, de nem úgy tűnt, mintha üreges lenne. Aztán oldalra pillantottam, hogy az oldalsó falat is megnézzem, csupán ekkor fedeztem fel, hogy a jobb oldalon egy szűk átjáró van. Mondjuk a csekély fény mellett nem csoda, hogy nem látszott, azonban volt egy másik gond is, mert a baloldalon egy hasonló járat tűnt fel. Mi lehet ez a hely?
-
Nos, úgy tűnik, szét kell válnunk.
Hátra pillantottam a vállam felett, és azon kezdtem gondolkozni, hogy mi lenne megfelelő kombináció. Erő szempontjából talán úgy lenne a legjobb, ha Takeo~san menne az egyik irányba, én pedig a másikba, egy-egy tiszttel, azonban Urufu~san és én már találkoztunk az ellenséggel, így érdemes inkább az ismeretek alapján szétválni, de ennek meg az a hátránya, hogy ha ők együtt mennek, nem tudnak világítani. Mélyet sóhajtottam, valóban nehéz döntés, de nem érünk rá itt ácsorogni, meg kell tudnunk, mégis miféle hely ez.
-
Takeo~san, kérem, kövessen, mi ketten balra megyünk, Urufu~san, önökre bízom a jobboldali járatot. – Fel sem tűnt, hogy most először szólítottam a keresztnevén. - Ha bármi történne, vagy gond adódna, Kuchiki~san utánunk küld egy pokollepkét, fordított esetben én is így teszek.
Ezzel elindultam balra. A rés nem volt túl széles, én azonban apró termetemmel még pont elfértem, de Takeo~san valószínűleg kénytelen volt oldalvást haladni, ráadásul nem sok fény jutott hátra, hogy ő is tájékozódjon, így egyszerűen hátranyúltam szabad kezemmel, és megfogtam egyenruhájának ujját.
-
Ne értse félre, csak nem szeretném elveszíteni! – Talán kevésbé lett volna félreérthető, ha nem mentegetőztem volna, de így már mindegy volt.
A járat hosszabb volt, mint a lépcsősor, mintha nem akart volna vége szakadni, de nem törődtem vele, csak mentem előre, mint aki menekül valami elől, és talán így is volt. Nem tudtam volna megmagyarázni, de olyan érzésem volt, hogy mennem kell, különben valami elkap, valami magába ránt. Lehet, hogy csupán a sötét és szűk hely emlékeztetett rémálmaimra, nem tudtam volna eldönteni, mi is a helyzet, ettől függetlenül egy pillanatra sem álltam meg, míg a folyosó ki nem szélesedett, és egy teremben nem találtuk magunkat. Körülbelül nyolc méterre, a helyiség másik oldalán egy hatalmas fa ajtó volt. Már indultam is volna, amikor az első kő, amire ráléptem egyszerűen eltűnt a lábam alól, s ha Takeo~san nem rántott volna vissza, akkor valószínűleg én magam is leestem volna a tátongó sötétbe, ami egészen mély lehetett, hiszen csupán néhány másodperc elteltével hallottuk, hogy földet ért a kő. Ijedten pillantottam fel, a szívem majd kiugrott a helyéről.
-
Köszönöm… - Leheltem, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy vészesen közel van hozzám. – Valahogy át kellene jutnunk. – Pillantottam a túloldalon lévő ajtóra, de semmi sem jutott eszembe, hogy miként is lenne kivitelezhető, hogy egyben oda érjünk. Reméltem, hogy Takeo~sannak eszébe jut valami, mert pillanatnyilag képtelen voltam a gondolkozásra.


Spoiler:
Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Urufu Yashuhiro
3. Osztag
3. Osztag
Urufu Yashuhiro

Leo Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te15100/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (15100/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyKedd Okt. 23, 2012 6:24 am

Letöröltem az újabb véres könnycseppet az arcomról, s kihúztam magam. Arcom újra érzelemmentesen mélabússá lett. ~Shiranui-fukutaichounak igaza van, most nem lehetünk gyengék. Legalább ennyivel tartozom Sakuranak.~ Néma csendben, a kidouk adta félhomályban lépkedtem Mizushima-fukutaichou mögött. A lépcsők kényelmesen járhatóak voltak, így csupán az aggasztott, hogy talán egy újabb csónak és csónakos vár ránk odalent. Viszont e helyett elsőre egy zsákutcának tűnő lépcsővéggel találkoztunk. ~Elterelő csapda? Vagy egy párszemélyes búvó hely?~ Futottak át az agyamon a gondolatok, de kisvártatva Shiranui-fukutaichou kettő járatot fedezett fel. Egy balra és egy jobbra. Mind kettő szűkösnek látszott. Mivel az ellenségről, csupán nekem és neki voltak tapasztalataink, így nem volt nehéz kitalálni, hogy mi ketten másfele megyünk, viszont az, hogy ki melyikünkkel tart kicsit nehezebb kérdés volt, de végül Shiranui-fukutaichou okos megoldásra jutott. Én Samanuske-sannal jobbra, ő Mizushima-fukutaichouval balra mennek. Így mind a kettő csapatban volt kidouhoz-, harchoz értő, valamint olyan, aki az ellenséggel már kapcsolatba lépet.
- Hai! – Mondtam csendesen, miután a kettéoszlásról tájékoztatott minket Shiranui-fukutaichou, s már indultam is a számunkra kijelölt útra. Még valami pokollepkés segítségkérésről is magyarázott, amit remélhetőleg az ifjú jól meg is jegyzett, mert, hogy én nem, annyi biztos. Teljesen, vak sötétben haladtam egy ideig. Hogyha Samanuske-san világított mögöttem, akkor miután csatlakozott láttam is, de hogyha nem, akkor a sétabotnak kinéző zanpakutoummal előttem tapogatva haladtam. Még szerencse, hogy jómagam nem voltam annyira izmokkal tarkított, mint pár Juuichibantai-béli volt osztag társam, mert így a járat pont a vállszélességemnek megfelelő volt, szóval mondhatni kényelmesen haladhattam előre, bár, hogy a vállaimon nem egy horzsolás lesz a járat végére, az is biztos, csupán azt reméltem, hogy az egyenruhám ép marad. Szóval a szűk, világosnak sehogy sem mondható járat „végébe” így se-úgy se ütköztem orral, miután jó pár percet haladtunk benne.
- Zsákutca. – Jegyeztem meg kurtán. Aztán tengelyem körül megfordultam, hogy elinduljak visszafelé. – Hogyha akarod, megvizsgálhatod a falat… – Belém szorult a mondandóm többi része, mert ekkor esett le, hogy legalább egy lyukat érzékeltem a zsákutca falán. Ezért gyorsba visszafordultam, s hogyha a Yonbantai tiszt nem világított, akkor undorodó, kelletlen hangon szóltam hozzá: – Kidoura lenne szükség, hogy láthassunk. – Valahogy teljesen idegennek, természetellenesnek éreztem a kidoukat, így undorodom tőlük, valamint azoktól, akik csak ezekre tudnak támaszkodni. Erről nem tehettem, ez valahonnan belülről, belőlem jött, ezt nem választottam, ezt adták.
A fényben, amit Samanuske-san kidouja adott tüzetesebb pillantásokat vetettem a falra. Annyira lekötött a vizsgálódás, hogy Samanuske egy szavát sem hallottam, vagy hogyha hallottam, akkor is teljesen elkerülte a figyelmemet. Alig, hogy elkezdtük vizsgálni a falat, mögülünk robaj hallatszódott, vagyis több egymás után, s egyre közeledett. Én nem vártam meg, hogy Samanuske-san odavilágítson, hogy látni is láthassuk a közelgő vészt, inkább a falat vizsgáltam. Annyira rájöttem, hogy a fal likai közül az alsósorban lévő négybe kell bele szúrni egyikünk kardját. Még viszonylag távolinak tűnt a zaj, így nyugodtan felegyenesedtem, s az ifjú tisztre néztem.
- Samanuske-san, kérem, álljon hátrébb! – Aztán támadó állásba állva, bal lábam volt elől, a fal felé, shirashaya katanam a balomban fogva oldalamhoz emeltem, s behunytam a szemem. Vettem pár, mély lélegzetvételt, elmémbe idéztem a négy liknak a helyzetét. Talán valami felettünk álló, vagy csupán elmém azon része, amit nem én irányítok, vagy talán Urufu, a zanpakutoum lelke irányította a kardom, azt nem tudom, de, hogy nem én, abban biztos vagyok. Én talán a középső kettő egyikébe szúrtam volna, viszont az ismeretlen erő a jobb szélsőbe szúrta. Samanuske annyit láthatott, hogy a penge lassan előtűnik a rejtekhelyéről, a jobb kezem nem sokkal a homlokom magassága felett ívesen elsiklik, s nagyjából a vállmagasságban megáll. A jobb kezem ujjainak, első hajlatainak a külső felén éreztem, hogy a fal felhorzsolta a bőrömet, valamint a kardom pengéje bár vízszintes volt, a fajhoz hozzá ért, volt még min csiszolnom a tudásomat. Ezután egy gyors, határozott előrelépéses döfést intéztem. A kardom a jobb szélső likban volt, s ahogy belekerült tengelye körül elfordult, aztán a fal is a közepénél fogva elfordult. A zaj már közel volt, így nem volt mást tennünk, mint előre haladni tovább. Mielőtt elhaladtam volna az elfordult fal mellett teljesen, a kardomat visszavettem magamhoz.
Vissza az elejére Go down
Kuchiki Samanuske
4. Osztag
4. Osztag
Kuchiki Samanuske

Férfi
Virgo Pig
Hozzászólások száma : 108
Age : 112
Tartózkodási hely : Kuchiki tanya, vagy az osztagnál, esetleg kocsma.
Registration date : 2012. Aug. 23.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 4. osztag, 20. tisztje - Állatorvoslási Osztály vezetője. _@_/"
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzer. Okt. 24, 2012 4:10 am

Csak nézi a feltárult lépcsősort, már majdnem megbabonázva. Nagyon érdekelte az, hogyan is csinálhatták meg? Lentről kezdték az építkezést, vagy fentről folyatták a betont? Nagyon érdekes volt Samanuske számára, mégse ezen gondolkozott… legalábbis nem minden idegszálával.
~Nini, egy lejárat, lent pedig út a nagy ellenséghez. Lehetne egy lift is, vagy kötelek, de lépcső. Olyan klisés ez az egész. Lent vár valami nagy, és gonosz ellenség, meg persze pár akadály, Én meg nem hoztam egy kockát se, legalább az egyiket hozhattam volna, most hogy dobjak mentőket?- hát igen, nagyon nem vette komolyan ezt az egészet, főleg, mert azt se tudja, miről is van szó? Azért reméli, hogy nem fog megint elaludni, mert akkor lehet, hogy több fontos dologról fog lemaradni, akkor meg mit meséljen az unokáknak… más unokáinak. Na mindegy, ment is volna lefele, csak éppen valaki elkapta a grabancát. Majdnem a macska használta a macska efektet. Megmerevedik, és várja, hogy letegyék, és utána a farkát mérgesen mozgassa. Ám szerencsére nem sokáig fogják, és mivel a megszólítása kölyök volt, ezért mosolyogva néz a megmentőjére (mintha máskor nem mosolyogna), és a kölyök miatt, arra következtet, hogy a számára ismeretlen férfi, idősebb. Ezért hát a megszólítás se lehet viszont kölyközés.
- Kőszike apó. Lehet lent tényleg valami gonosz gumimacik vártak volna, és a sósropi dárdákkal bökdöstek volna.- s most egy másik társuk kezdett beszélni, akiről biztosra veszi, hogy már találkoztak valahol… csak még nem tiszta, hogy merre is.
~ Na, ez nagyon nem hangzik jól. Ha lent tényleg ezek várnak ránk, akkor az a sok cukor, amit gyerekként elloptam… ott fognak várni. Jaj, akkor Én leszek kicsomagolva, és meg fognak enni, és még fizetni se fognak. Az első dolgom, hogy ha hazaértem, mindet kifizetem, kamatostól.- arra már nem is figyelt, hogy mi lett a sorrend. Túlságosan lesokkolta az a tény, hogy milyen sors várhat a bandára. Annyi jutott el a tudatáig, hogy fényt, és kövesse, meg a nem annyira kedvelt megnevezése. De amikor beszélni kezdett, továbbra is vidám volt a hangja, és mosolygott is.
- Rendicsek, és még mindig csak Samanuske.- bár a végét már csak motyogta. Nem nagyon érti, hogy minek ez a Kuchiki~san. Tett valamit, amivel ezt kiérdemelte? Nem, csak jó helyre született, ahogy mondani szokás; Neki csak megszületni volt nehéz. Na, mindegy, irány akkor lefele.
A sor végén helyezkedett el, habár ha már 4. osztagos, akkor elvileg a szanitéc is, tehát lehet nem lenne jó, ha kikapnák a helyéről. A horror filmekben is mindig azt eszik meg, aki hátul van, sőt, ha még rendelkezik némi humorral, akkor tuti, hogy nem éri meg a stáblistát. Minő rettenetes sors lesz ez. A fényről meg majdnem elfelejtkezett. Kotorászik a zsebében, és előveszi a gyújtóját, majd próbálkozik a meggyújtással.
- Nah, mi lesz már, nem rég töltöttelek fel…- ismételten csak halkan motyogott, és ha talán kap valami megrovó nézést, akkor kapcsol, de ha nem, akkor meg feltűnik neki az elől világtó… ízéé, nem jut eszébe a neve. - Jaaaa, hogy kidouval? Mé nem szóltok?- csinált egy kis gömböt, ami remélhetőleg elég fénnyel látja el az egészet, és miközben egyre lentebb haladnak, felrak egy képzeletbeli kalapot, és aránylag hangosan elkezd dudolni . Valahogy úgy érzi, pont jó erre a helyzetre, és csak remélni tudja, hogy nem a kristálykoponyákat keresik. Nem volt olyan rossz film, de azért az eredeti három részhez nem ért fel.
~ Most érkezett el az egyik fő pont. A kalandozó csapatnak külön kell válnia, pedig még nem is házasok, így ez csak egyet jelenthet, hogy két csapatra fogunk oszlani.- elszórakoztatja magát, jobb híján mással nem tudta lefoglalni magát, aludni meg még nem lehet. A parancsot tudomásul vette, habár naaaagyon nem értett vele egyet. Bár ezt is csak úgy magának, halkan jegyzi meg.
- Azé a szétválás kicsit erős. Na mindegy, majd csak le tudják rendezni az esetleges sérüléseket.- ám megvonta a vállát, és elindult Urufu után, akinek a nevét onnan tudja, hogy a… Hölgy elmondta. Pedig biztos találkoztak már Urufuval valahol. A Hölgyben pedig biztos, hiszen Ő mondta el azt a titkot, amin napokig nem tudott napirendre térni Samanuske. Miszerint van irattár is a birtokon. A séta meg unalmas, így inkább beszélgetéssel akarja elütni az időt.
- Urufu, szerinted miért így osztottak szét minket? Lehet hogy csak véletlen volt, vagy a Sors akarta, és majd többiek valami olyan helyzetbe kerülnek, ahol egymásra lesznek utalva, a veszély összehozza Őket, majd valami romantikus dolog keveredik ki az egészből, és boldogan élik meg az öregséget. Vahj, de szép is lenne.- álmodozni csak szabad, és míg ezt tette, a mosolya is csak szélesedett, sőt, már majdnem szívecskék repkedtek körülötte.- Amúgy… tudsz lepkét küldeni? Vagy azt hogy kell, mert hát… Én nem emlékezek a módjára.- lehunyt szemmel, vigyorogva kezdte el vakarni a tarkóját, és az egésznek az vetett véget, hogy Urufu zsákutcát kiáltott.
~ Zsákutca… miért ez a neve? Vannak benne zsákok, vagy miért?- elmélkedését az szakította félbe, hogy Urufu megkérte arra, hogy világítson. Pedig ha jól emlékezik, akkor nem is képes erre… ja, hogy megint kidou kell, hát akkor csinált egyet.
- Ez a fényerő jó? Látsz valamit? Szerinted már túl vannak az első csókon, vagy még valami nagy egymásba gabalyodás van?- kérdezgetett, és biztos abban, hogy azért nem hallotta a választ, mert pont hátrafordult, hogy megnézze mi az a nagy robaj. Nagyon nem jó…
- Okés… Bár valahogy sejtettem, hogy ez lesz majd. Tudod sok játékban így van ez. Asztaliban legalábbis tuti. A véletlenség, ha a csapat külön utakon megy, akkor az egyikük, vagy mindketten valami akadályba ütköznek. Szerintem ha ezt túléltük, akkor számíthatunk valami ellenségre is. Egyszer az egyik haverommal az Akadémián is játszottunk, és valahogy sikerült pár csajt is becsalni. A tét az volt, hogy aki nem akart meghalni, egy ruhát kellett levennie. Nem tudom, hogy csinálták, azt mondták, még nem játszottak, de Én már egy szál gatyában ültem. Minden mentőm szar lett, na meg sikerült meg is fáznom. Jé, már kész is vagy? Mit csináltál? Ja, hogy megyünk, oké…- továbbra is vidám volt a hangja, nem nagyon zavartata az a tény, hogy megvolt az esélyük a palacsinta alakra. A kis lámpást pedig továbbra is használta…
- Jééééé, láttad!? A falon voltak lyukak, meg valami jelek is, érdekes…- már-már gyerekes lenyűgöződés lett úrrá Samanusken. Akkor itt lehet volt valami csapda, vagy megoldásra váró logikai fejtörő, Neki meg sikerült kihagynia. Reméli azért, hogy Urufunak sikerült megoldania, bár lehet nem is látta, akkor csak az a kérdés, hogy mitől is fordult a fal?
~ Lehet a nagy ellenség szeretné még kiélvezni ezt a játékot? A többiek pedig vajon már felöltöztek? Vagy csak a smárolásnál tartanak? Tényleg, mi is volt a nevük… bár tuti, hogy a Hölgy a vezető, vagy nem? Eh, fene azt a rossz memóriámat, tuti Urufut is ismerem valahonnan, de ciki lenne megkérdezni, hogy mégis honnan… Na mindegy, talán majd kiforrja magát valahogy az egész. Várjunk, mikor is kéne lepkét küldeni? Á mindegy, Urufu biztos elküldte már. Egész rendesnek látszik, bár kicsit mosolyoghatna többet, habár ebben a tök sötétben nagyon nem tudom megállapítani, hogy egyáltalán rezdült-e már az arca? Van vajon barátnője… barátnő, Urufu, Samanuskenak nevezett, 4. osztag. Anyám, hát persze, hogy tudom ki Ő.- habár csak magában folytatott gondolatbeli párbeszédet, de a felismerés miatt, egy hatalmasat csapott a fejére. Az se lehetetlen, hogy végig visszhangzott az egész folyóson, de még mindig szerencsésebb, mint ha a kidout tartó kezével teszi ezt meg. Na, akkor nem csak hang lett volna, de robbanás is, és a haját is sikerült volna belőnie, az meg minden, csak nem vicces.
- Urufu, a jövendőbelid hogy van? Nem aggódott, hogy elhívtak egy küldetésre? Kell egy cigi? Én szerintem rágyújtok, na meg pasik vagyunk, így egymás közt szerintem simán ellehet nyomni. Na, kérsz?- kérdezte barátságosan vidám hangon, miközben tartotta felé a cigisdobozt, és majd ha kért, vagy se, Samanuske is rágyújt, na meg ha kell, tartja a gyújtót is. Fő a jó kedélyállapot, és az idegeket nyugtatja a cigi, na meg tüdőbetegek se lesznek már.
- Jó hosszú ez az ízé, szerinted ki építette ide? Meg minek?- igen, nem nagyon tudja befogni a száját, de legalább nem mélabús, hanem vidám.
Vissza az elejére Go down
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
Kagami Eisuke

Férfi
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 31
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyKedd Okt. 30, 2012 9:31 am

*Nem is tudom, hogy mikor volt legutóbb ilyen kedvem. Olyan, mintha valami láthatatlan dolog szándékosan le akarna szívni; ami igazából így is van. Egyszerűen napok óta pocsékul érzem magam, s ha pedig lenézek az oldalamon levő két kardomra; meg is találom ennek okát. Lelkem alsóbb, s egyben összetettebb rétege mozgásban van. Nem beszélve arról, hogy egészségi állapotom sem az igazi. Csak tudnám miért? Mit akarhat tőlem a démon, melyre nem jöttem még rá? Egy elátkozott felhő alatt érezhetem magam, s úgy érzem, hogy nincs szabadulásom. Nem látom a fényt az alagút végén, valóban félek az elmúlástól. Hiába is hajszolok olyan ideákat, amelyek a halálunkig harcolásban levő reményt jelent; számomra a halál keresése nem is igaz élmény. Nos, akkor miért is vagyok a 11. osztag hadnagya? Valójában a szüleim vágyait hajszolom, azon belül is apámét. Harcosnak nevelt, s legjobbnak szánt; ezt is szeretném elérni. S ahhoz, hogy elérhessem, muszáj bizonyos küldetéseken részt vennem. Így hát most ideje kicsit törlesztenem is. Legutóbb Naomi volt az, aki segített nekem egy magánügyben; most én leszek az, aki próbálja kihozni majd a maximumot. Amikor pedig végre elválunk a többiektől, kicsit kifújom magam. Habár valahol nekem egyértelmű volt, hogy Naomi majd engem fog választani segédnek. Nem azért mert kételkednék a többiekben, csak éppen olyan egyszerű egy-két képlet, hogy az vissza nem fog bizony köszönni. Egyszerűen csak annyi az egész, hogy van kettőnk közt azóta az eset óta egy láthatatlan fonál; ám számomra ez semmit nem jelent. Vagyis jelentene, ha hagynám. De hány ilyen személy volt már az életemben? Hány barátot szeretnék még elveszteni? Sehányat, fogalmam sincs mit tegyek; Naomi valami más.*
- Naomi, pontosan miért is vagyunk itt? Csak általános utasításokat adtál, hogy likvidálnunk kell valakit vagy mi. Én viszont..tudni szeretném mi folyik itt. *Felhúzom szemöldököm, amikor elkapja ruházatomat. Csengéden megfogom a csuklóját, de csak annyira, hogy eme gesztussal közölni tudjam nyomatékosításomat. Valahogy, az édesanyám betegsége óta nem tudok ilyen szavaknak hinni. Meg vagyok győződve arról, hogy itt többről van szó, mint amit közölt velünk. S mint a küldetés résztvevője, szeretném tudni az igazságot; már ha van ilyesmiről szó egyáltalán.* - Mellesleg, még mindig nem értem azt, hogy miért nem hívsz Keonak? *Lemondó sóhajtásommal tetézem tegeződő szándékomat. Való igaz, hogy származásom miatt nagyon kevés az a személy, akinek van bátorsága letegezni csak úgy; de néha herótom van az egésztől. Ha nem lenne z az egész főnemesi mizéria, akkor sokkal többet lehetnék a családdal. Viszont így meg nem csak anyagilag tudhatok biztonságban mindenkit, hanem biztonságban is. Valamint én is megtehetek olyan dolgokat, amiket mások nem. Szeretem a Lélektovábbképző Akadémiát, ezért a vezetését egyszerűen feladatomnak érzem. Meg sok mindent el akarok még érni az életben, de elsősorban hivatásomban ott vannak még a barátok is. Naomi pedig segített nekem, szóval törleszteni szeretném neki ezt. Egyébként is makacs egy kis fruska, valahol olyan is, mint én. Ettől pedig igazán izgalmasak szoktak lenni azok a szócsaták, amikkel illetni szoktuk a másikat.
Az előttünk levő járat szinte végeláthatatlan hosszúnak tűnt. Nem is tudom, hogy mire vállalkoztunk akkor, amikor úgy gondoltuk, hogy ez majd olyan gyorsan menni fog. Talán mégis a Kuchikinek volt igaza, amikor úgy döntött seggel indul neki? Mindenesetre csak követem Naomit előre, mire aztán pár perces sétálás után végre egy teremhez érünk. A homálytól alig láthatok bármit is, ettől pedig deja vu érzésem támad. Olyan ez, amikor Azashiro után kutattunk abban a lezárt részlegben. Egy terem, ami telis- tele lehet veszélyes dolgokkal, amik előbb vagy utóbb úgyis eltalálnak. Azonban az mégsem lenne olyan vicces, ha éppen Naomi kapná a keményebbet. Ám ilyen állapotban nem vagyok abban olyan biztos, hogy kibírnám védeni csak úgy a dolgokat. Sóhajtok egyet, s már-már egy cigiért nyúlnék, amikor hirtelen Naomi máris belelép valamibe. Jó reflexekkel ellátott férfiként természetesen azon nyomban magamhoz rántom, de ettől még nem fogom érteni azt, hogy minek kell mindenbe csak úgy belesétálni? Elnevetem magam.*
- És még én vagyok a 11. osztag hadnagya. Rolling Eyes *Mosolygok rá sejtetősen. Valahol ez az első olyan mozdulatom ma, ami egyébként teljesen normális lenne tőlem. De eme varázs se tart sokáig. Hiszen éles szúrást érzek meg a mellkasomon, amitől bizony el kell engednem a nőt. Az elengedés érzése végett pedig, ha elég leleményes, úgyis megérzi a ruházatomon keresztül, hogy kötések fedi a felső testemet. Kisebb köhögésroham is rám jön, de szerencsére a sötétségnek; az abból feltörő vért talán némileg elrejthetem a ruhám ujjának anyagában.*
- Ez vagy valami leesős cucc, amin gyorsan át kell shunpozni; vagy, ha rossz helyre lépsz, akkor jársz így. De az is lehet, hogy leesni egyszerűbb. Mi legyen? *Miután kicsit jobban leszek, máris igyekszem elterelni a figyelmet az egészségi állapotomról. Azon kezdek el morfondírozni, hogyha nekünk oda kellene eljutnunk, azt milyen módokban lehetne elérni.* - Mond csak Naomi, mennyire vagy képzett shunpo használatban? *Teljesen komolyan pillantok rá, hogy az egyetlen olyan kézenfogható (de nem kidoukra alapozó) mód a shunpoban fog rejleni.* - Egyébként is, ha jók a reflexeid, még reishit is lehet gyűjteni a talpad alá. Szóval nekünk nem igazán kell a leeséstől félnünk; legalább is Rukongaiban nem...sok a lélekszemcse.. *Rákacsintok, majd aztán, amennyiben bólintását élvezhetem; már cselekszem is. Maximum szép kis balesetben lesz részem. Nem mindegy már ilyenek után?*
Vissza az elejére Go down
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzer. Nov. 07, 2012 12:59 am

Váratlanul ért a kérdése, néhány pillanatig gondolkoztam is azon, mit kellene válaszolnom, azonban amikor megfogta a csuklom, egyszerűen szinte lefagytam. A zavar végigkúszott rajtam, de szerencsére hátulról nem láthatta vöröslő arcom. Az sem enyhített a feszültségemen, hogy tudtam, nem lenne szabad ilyesmit éreznem, elvégre felnőtt nő vagyok, aki ráadásul egy osztag második embere, nem holmi éretlen bakfis. Egy apró sóhaj kíséretében szabadultam meg a levegőtől, miközben arra koncentráltam, hogy mit is áruljak el neki, bár akár mindent megoszthatok vele, elvégre Takeo~sanról van szó.
-
Rendben, K~keo – Kicsit furcsa volt számomra így mondani a nevét, de ha felszólított már rá, neveletlenség lett volna visszautasítani. – Elmondom, amit tudok, de valószínűleg korántsem annyival több, mint amit ti tudtok. – Kezdtem bele a mesélésbe. – Akiről Urufu~san beszélt, és akivel már találkoztunk korábban, egy férfi, aki Révésznek hívja magát. Sajnos fogalmunk sincs róla, hogy ő pontosan ki is, éppen azért vagyunk itt, mert a Kuchiki ház irattárában egy térképre bukkantam, miközben ezután a Révész után kutattam. – Nem fordultam hátra annak ellenére, hogy érdekelt, miként is reagált a hallottakra, de most Seireitei sorsa múlt rajtunk, a feladatomra kellett koncentrálnom, minden más másodlagos volt. – Több információkat kell találnunk róla, hogy felkészülhessünk, mert elég valószínű, hogy tervei vannak Seireitei ellen. Ha arra nem is jövünk rá, hogy mifélék, legalább azt meg kellene tudnunk, hogy kivel is van dolgunk… - A folyosónak csak nem akart vége lenni, pedig már szükségem lett volna valami kapaszkodóra, ami azt jelentette volna, hogy nem hiába jöttünk, hogy van valamink, ami neki nincs. – Nem fogok hazudni, az ellenfél nagyon erős, és nem feltétlen fizikailag. Egyenesen a lelkünkbe lát, megtalálja a legnagyobb fájdalmat, és olyan valósághűen facsarja ki, hogy az már fizikai fájdalmat okoz…
Ne bírtam többet mondani, ha csak eszembe jutottak a barlangba történtek, a sírás kerülgetett, az élmény túlontúl valóságos volt, túl eleven, rosszabb, mint a rémálmaim. Önkéntelenül is szorosabban kapaszkodtam a férfiba, mintha ő lenne az egyetlen, aki még ehhez a világhoz kötne, és kellene a kapaszkodó, mielőtt a mély leránt. Néhányszor mély levegőt kellett vennem, hogy ismét kicsit megnyugodjak, éppen ez a zaklatott lelkiállapot lehetett a ludas abban, hogy nem figyeltem eléggé magam elé, hanem egyszerűen besétáltam a szobába. A nevetése egy pillanatra már-már elhitette velem, hogy minden rendben, egészen addig míg meg nem éreztem, hogy az egyenruhája alatt valami van, tapintásból fáslira tippeltem volna, ráadásul a köhögése is megerősítette a gyanúmat, hogy valami nem stimmel.
-
Jól vagy? – Aggódón néztem rá, még a feladatunk miatt sem kockáztattam volna egyetlen tiszt életét sem. Talán egy vezetőtől ez gyengeségnek számíthat, de nem voltam hajlandó másokat feláldozni, az nem én lettem volna. – Ne erőltesd meg magad!
Nem tettem megjegyzést arra, hogy ilyen állapotban nem kellett volna feltétlenül velünk tartania, és arra sem kérdeztem rá, hogy miért van rajta kötés, nem szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni, hiszen láttam, mennyire próbálja állapotát leplezni. Ettől függetlenül nem fogom hagyni, hogy megerőltető dolgot tegyen, nem lehet most olyan felelőtlen, mint a birtokon volt. Felpillantottam rá, hogy arckifejezéséből olvassam le, milyen állapotban is lehet, elvégre nem rám kellett tekintettel lenni, hanem rá. Végül bólintottam, valóban a shunpo a legegyszerűbb megoldás, ha a padló ilyen egyszerűen a semmibe hullik.
-
Elég gyors vagyok – motyogtam – szóval felőlem mehetünk!
Azzal a lendülettel el is indultam, remélhetőleg nyomomban Keoval, alattunk végig hullottak a padló kövei, akár az eldőlő dominók. Már csupán néhány centi választott el minket az ajtótól, de nem akartam berúgni, hiszen ki tudja, mi is vár ránk a túl oldalán? Az ajtó előtti utolsó kő azonban nem esett le, de ez alig volt szélesebb annál, hogy egy ember kényelmesen elférjen rajta. Végülis kicsit lemaradtam, hogy Keo ráállhasson, majd ismét a ruhájába kapaszkodtam, és a maradék helyen próbáltam egyensúlyozni, hogy le ne essek. Az energiagömb, ami eddig világított, már az induláskor sem tartottam meg, hagytam szertefoszlani, így könnyebb volt shunpozni, épp ezért most a korom sötétben álltunk. Próbáltam kivenni az ajtót, de azt csak fél kézzel tapogatózva találtam meg végül.
-
Kinyitom, felkészültél? – Kérdeztem visszafojtott hangon, és csak akkor tártam fel, ha bólintott, vagy jelezte, hogy felőle is mehet.
A nehéz faajtó nyikorogva tárult fel, ahogy lassan beljebb löktem, bent oldalt maguktól felgyúló fáklyák fogadtak, amiknek hirtelen vénye elvakítottak egy pillanatra, így muszáj voltam behunyni a szemem. Közben beljebb léptem, hogy Keo is követhessen, s amint hozzászoktam a fényviszonyokhoz, ismét felnyitottam a szemem, és velünk szemben Urufu~sant, és Kuchiki~sant láttam meg. Értetlen arccal bámultam rájuk, hiszen ellenkező irányba indulva mégis hogy juthattunk ugyan abba a terembe? Bár a szűk folyosókon fel sem tűnik, ha kanyarodik az út, így lehet szimplán ugyanoda vittek, ettől függetlenül az egész helyzet furcsa.
-
Urufu~san, jól vannak?
Nem értettem, hogy mi is folyik itt, de először is meg akartam bizonyosodni arról, hogy mindenki jól van, és épségben ért ide. Egy bólintással fogadtam a válaszokat, majd jobban szemügyre vettem az elénk táruló helyiséget. A terem hatalmas volt, legalábbis széltében és hosszában, a belmagasság maradt a járatokhoz hasonló. A nekem baloldalon lévő falat sorban fáklyák szegélyezték, amik maguktól gyulladtak meg, mikor beléptünk, de nem érzékeltem felőlük semmit, de egy kidouban járatosabb személynek feltűnhetett, hogy nem egyszerű fáklyák, közelebb lépve azonban bárki érzékelhette a démonmágia nyomait. Ezekkel szemben egy festmény volt látható, ami rengeteg embert ábrázolt, középen egy hatalmasabb alakkal, aki legnagyobb döbbenetemre kapitányi haorit viselt. Közelebb léptem, és megérintettem a falat, ami kicsit hűvös volt, és tovább néztem, mik is vannak a képen. A hatalmas alak mosolygott, mellette még két hadnagy állt, és mögöttük is néhány tiszt, a többi teljesen hétköznapi embernek tűnt, a viseletük a régi időkre emlékeztetett, és mintha Rukongaiban láttam volna hasonló ruházatokat. Nem értettem mi is lehet ez, mit keres egy kapitány és más tisztek képei ezen a helyen? Egyáltalán mi ez a hely? Jobban szemügyre vettem a kapitánynak látszó alak arcát, amikor is megszületett bennem a felismerés, a döbbenettől hatalmasra tágultak szemeim. Az nem lehet! Hogy megbizonyosodjak sejtésem helyességéről felemeltem kezem, hátrébb lépdeltem, hogy a fejének felsőrészét kitakarjam a tenyeremmel, és akkor már semmi kétségem nem volt a dolgok felől.
-
Urufu~san, kérem, jöjjön ide! – Szólítottam fel a tisztet, hátha ő nem vette észre a festményen a hasonlóságot. – Nézze meg a kapitányt! – Tartottam elé is úgy a kezem, hogy ő se lássa az arc felső részét. – Önnek is ismerős? - Biztos voltam benne, hogy a magunk előtt látott férfi a Révész, akit ő is felismert. – Azt hiszem, nagy bajban vagyunk… - Motyogtam magam elé.
További ajtók után kutatva néztem szét a teremben, de csak azok látszódtak, amiken ide jöttünk. A plafonra is felnéztem, de ott sem volt semmi gyanús, egészen addig, míg valaki véletlen, vagy éppen direkt, meg nem érintette az egyik fáklyát. Akkor az egész plafon megindult, és egyszerűen kettévált, feltárva egy újabb emeletet, ami egészen a plafonig könyvespolcokkal volt telepakolva, azonban ezek javarészt üresek voltak, csupán egy-kettő volt megtöltve. Ámulva csodáltam a helyet, egészen eddig képtelenségnek tartottam volna, ha valaki hasonlóról mesél, de már nem tudtam, hogy mit is gondoljak a történtekről. Az alatt, aki megérintette a fáklyát, a kő egyszerűen felemelkedett az emeletig, amit kő korlát szegélyezett, kivéve azon a helyen, ahol vele megemelkedett a föld. Ha jól szétnézett egy létrát pillanthatott meg az egyik polcnak támasztva, s azt lenyújtva mi magunk is feljutottunk a polcokhoz, amik kőből voltak faragva. Porosak voltak, a könyveknek pedig megsárgultak a lapjai, de jól ki lehetett venni a betűket, amiket kézzel írtak bele. Keo felismerheti, hogy a legtöbb hasonló témájú és hangvételű, mint amik a Lélektovábbképző Akadémián is találhatóak a régi tananyagokkal.
-
Mi ez a hely? – Tettem fel költői kérdésem, hogy szót adjak döbbenetemnek. – Igyekezzünk minél többet megtudni, de ne távolodjunk el túlságosan, valami nem tetszik ebben a helyben! – Néztem a többiekre, majd magam is átnéztem néhány könyvet, hátha találok valami használhatót, valamit a Révészről, aki úgy látszik sokkal jobban ismeri a Gotei Jusantait, mint azt feltételezni mertem.


Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Urufu Yashuhiro
3. Osztag
3. Osztag
Urufu Yashuhiro

Leo Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te15100/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (15100/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyCsüt. Nov. 08, 2012 5:47 am

Kinyílt az ajtó, s mi átléptünk rajta. Alig, hogy kihúztam a falból… ajtóból… falajtóból a kardom hirtelen minden világos lett. A nem várt, gyors és határozott fényváltozás elvakított, s attól tartva, hogy esetleg ránk támadnának bal kezemre támaszkodva előre bukfenceztem, s még aközben, hogy a föld felé tartottam Samanuse-sant az egyenruhájánál fogva magam felé rántva, ezzel remélhetőleg elérve azt, hogy ő is földre kerül. Egyáltalán nem akartam tiszteletlen lenni vele, csupán az életét igyekeztem óvni. A földön átfordulást talpra érkezve, a kardomat védekezően magam elé tartva, úgy hogy főleg a jobboldalamat védte, fejeztem be. Csak ekkor vettem észre Shiranui-sant és Mizushima-sant. Belegondolva, még jó, hogy nem támadólag léptem fel, ki tudja, milyen bonyodalmakhoz vezetett volna.
- Jól. – Bólintottam feleletképpen, aztán kiegyenesedtem, s a tokjába raktam a kardom… vagyis csak raktam volna, de sikerült azt elhagynom. -.>’ Megfordultam, s elkezdtem keresni a tokot, amit nem messze onnan, ahol földre rántottam Samanuske-sant meg is találtam. Így már sokkal könnyebb volt belehelyezni a zanpakutoumat.
A terem annyira tágas volt, hogy talán egy osztag is elférhetne benne, vagy hogyha nem is az egész, de számottevő többsége igen. Az egyik falon egy kép volt, amit láthatólag Shiranui-san vett szemügyre, én csupán annyit vettem ki belőle, hogy sok személyt ábrázol. ~Tán egy titkos gyülekező hely, központ lehetett annak idején? Révész talán egykor itt bujkált?~ Én a fáklyákhoz mentem közelebb, hogy jobban megnézzem magamnak ezeket a maguktól meggyulladókat. A hideg kirázott a közelségétől, s hirtelen undorítónak találtam.
- Ezek a fáklyák, megeshet, hogy démonmágiával vannak átitatva. – Jegyeztem meg, aztán úgy döntöttem, hogy én is inkább a festményt vizsgálgatnám. ~Csak az ne legyen kidous…~ Már csak pár lépésre voltam, mikor Shiranui-san megkért, hogy menjek oda.
- Itt vagyok! – Jeleztem, hogy megérkeztem. A kezét a szemem elé rakta, s kérte, hogy a kapitányt nézzem meg. Szerencsére a kép felöl nem éreztem, hogy mágiával kapcsolatos lenne, viszont a kapitány arcát nem láttam. – Hogyha az arcát is lát… - Kezdtem bele, miközben a zanpakutoum segítségével feljebb kezdtem tolni a hölgy kezét. Hát inkább lett volna ez is démonmágiával átitatott, inkább ne láttam volna meg az arcát. A düh elkezdett kavarogni az ereimben, az ereim megdagadtak, a légzésem és szívdobogásom szaporább lett, ahogy ráismertem Révészre. Jobb karom izmai megfeszültek, hogy bemossak egyet a képnek, de annak nem lett volna értelme, így inkább csak hátrébb léptem egyet.
~Érzed, nem igaz? – Hallottam hirtelen a fejemben a zanpakutou lelkem hangját, ami most másmilyen volt.
Tudtam, hogy le kell, hogy nyugodjak, így inkább elkezdtem mély levegőket venni, s így egy nyugtató légző gyakorlatba kezdtem.
~Miért ellenkezel?
~ Mit akarsz tőlem? Hagyjál! Nyugodtnak kell lennem! Le kell nyugodnom, a küldetés érdekében!~ Jobbomat a homlokomnak szorítottam. Nem válaszolt, úgy tűnt, hogy békén hagy, nem akar tovább zaklatni. Én meg lassan megnyugodtam.
„Elnézést.” Mondtam volna, de ekkorra már a tető szétnyílt, s felfedte a rejtve maradt könyvtárat, vagyis azt, ami még meg volt belőle, mivel most inkább polctárnak nézett ki.
- Hogyha szabad megjegyeznem, újra váljunk kettő csoportba. Shiranui-san és Kuchiki-san vizsgálják a könyveket, addig Mizushima-san és tenmagam vigyázunk rájuk, valamint a környezetet kémleljük. Hogyha engedik, akkor tenmagam továbbra is Kuchiki-sant követné! – Javasoltam, miután mind fent voltunk, s az Ichibantai fukutaichouja kiadta az utasítást, hogy tudjunk meg minél többet. Tenmagam nem sokat értett az elméleti dolgokhoz, amikre akkor szükségleltetett számunkra, így inkább a felvigyázó szerepe illett volna rám. Természetesen, hogyha a javaslatom elutasításra kerültetett, akkor ahhoz tartottam magamat. ~Hogyha Révész egykori kapitány, akkor tán nagyobb a baj, mint elsőre hinni lehetett.~
Vissza az elejére Go down
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
Kagami Eisuke

Férfi
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 31
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyCsüt. Nov. 08, 2012 7:40 pm

*Hogy miért is v agyunk itt? Azért, hogy részt v együnk egy küldetésen. Talán számomra az utolsón. Ahogy a köhögés magával ragad, s a mélybe húz..érzem a torkomból felszakadó mérgezett vért. Lassan úrrá lesz rajtam a felismerés okozta megvilágosodás; komoran pillantok a sötét falakra. Miért? Miért éppen most? Azt hiszem, nem sokáig bírom már! Mégis ki vagyok én már? 282 éve kínoz, tönkre tesz, lassan valóban nem emlékszem a zanpakuto iránti izgalomra; csak keserűséget látok használatában. Nem látom a fényt...lassan pedig az előttem álló személyben látok meg valami nosztalgikus meleget. Sosem értettem mi fűz össze Naomi-sannal; ám ama nap óta szinte mindig összekerülünk küldetésekre. Mi lehet ennek az oka? Miért nyugszik meg lelkem, ha rá gondolok? Miért meríthetek általa új erőre? Ha nincs napfény, a holdfénye sem tűnik ridegnek a közelében. Még sosem viselkedtem így egy nő közelében sem. Badarságnak tűnhet ez háromszázegy év után, viszont valós. Valóm mélyen létezik, gátak és ládák alatt. Nekem pedig olyan, mintha a nő nyakában egy ezüstkulcs lógna. Bármikor képes kinyitni a ládát, mégsem teszi; miért? Mitől félhet ennyire Shiranui Naomi? A titokzatossága okán nem bírok elhaladni mellette. Tudni akarom, tán ebből nyerhetem erőm. Ő az első hajadon nő, akin valóban segíteni akarok; meg akarom fejteni. A ködfátyol lehull azonban előttem, hogy szavaira tudjak koncentrálni; bármennyire is áll háttal nekem. Szavai komoly tekintetet váltanak ki belőlem.*
- Nos, ha a Kuchiki-ház hajlandó volt beengedni az irattárba..akkor valóban komoly lehet a helyzet. Naomi, mit mondott Masa-jii az üggyel kapcsolatosan? Illetve egy kis kérdés. Mióta lett divat A Goteiben, hogy másodrangú tiszteket küldenek egy ilyen küldetésre? Nem vall ez a 46-ok tanácsára; mi lehet ennek az oka? *Dörzsölöm meg kicsit államat, hiszen valóban furcsa. Régen ilyesmi elő sem fordulhatott, hogy hadnagyokat küldjenek ki kapitány szintű küldetésekre. Manapság viszont egyre sűrűbb ez, meg vagyok bizonyosodva arról, hogy valami készülőben van. Egy ideje érzem már, hogy nincsenek rendjén a dolgok. Alig észrevehető irónikus mosolyt engedek meg magamnak, mihelyst a lélekbe látást említik. Ugyan, lehet okozni nekem ennél nagyobb fájdalmat? Azt hiszem, nem félek a Révésztől. Ha minden úgy van, ahogy Naomi mondja..akkor a Révésznek lesz meglepetésben része, amint megtapasztalhatja Keisueki no Akuma életútját. Egy zanpakuto, ki a vérben, gyilkolásban, alattomos csapdákban leli örömét; akár viselőjére értve is. Az oldalamon lévő eszköz nem lehet már lelkemnek legnagyobb gyenge pontja, pedig szembesülnöm kell vele. Ha nem kapja meg, amit akar; akkor tombol. Talán ezért lettem a 11. osztag hadnagya is; így több ellenséggel végezhetek, ezáltal pedig önön életemet menthetem meg. Önző vagyok, és gyarló; de a szükség gyakran nagyobb úr, mint az erkölcs, ami nélkülözhetetlen a helyes viselkedéshez. Oldalra billentem fejem, s elmosolyodom.*
- Ugyan már Naomi, mégis ki vigyáz majd rád; ha nem keresztezem kardjaim a Révésszel? *Némileg viccesebbre fogom a figurát.* - Amúgy is kíváncsi vagyok erre az alakra, hogy mit tud. Neki talán még a zanpakutomat is megmutatnám. *Amúgy tényleg, tán még érnék is vele valamit; mielőtt felemésztene. De mielőtt ezen filozofálnék magamban, feltűnik, hogy Naomit kicsit mélyebben érinti ez a téma; így meg is állítom egy kicsit. Hátulról simítom meg arcát.*
- Sosem félj olyan ellenféltől, aki hátba támad; hiszen akkor pontosan tudod, hogy honnan jön majd. Csak egyszer lehet egy csapdát bevetni, másodszorra már hatástalan. Bármi is történt, biztos vagyok benne, hogy gyenge pontodat érintette. Akkor mégis mitől tartasz? Hát nem úgy szól a mondás, hogy ami nem öl meg az csak erősít? Ne légy butus, kislány! *Suttogom a fülébe, majd elengedem, hogy továbblépjünk végre. Pontosabban inkább örülök annak, hogy benne van a shunpos megoldásban. Kicsivel előtte érünk célt, s az helyett, hogy hagynám leesni, inkább derekánál fogva húzom magamhoz reflexszerűen.*
- Inkább, minthogy leess! *Ártatlanul forgatom meg a szemem, bár sötét van; valószínűleg nem sokat lát majd ebből is.* - Természetesen. *Nem kellett volna ezt mondani, mert amint benyílik az ajtó, kisebb megvakulás ér; amitől majdnem lezúgok a fenébe. Még időben ragadom meg az ajtót, amitől elrugaszkodva belököm magam a helységbe. A meglepetés savanyú viccként ér, amire teszek is egy megjegyzést.* - Jaj de régen találkoztunk! Ez a Révész gyerek nagyon vicces hangulatában lehet! *Igazából ennyi év tapasztalatából tudom, hogy jelenleg is az ő helyén, az ő szabályain megyünk keresztül. Akárcsak egy darázsfészek; ahho, hogy eljuss a királynőig, el kell jutnod a belsejébe. Ez nem is olyan könnyű, mint az annak tűnik. A fáklyákra való megjegyzést kicsit kétkedve hallgatom.*
- Ha ez így van, akkor elsőként utálom azt, aki csinálta. Neutral *Nem szeretem, ha valaki csak kidou mögé bújik. Inkább ugorjon az üregből, és harcoljon. Ahogyan a többiek is, úgy én is kicsit nézelődöm. Naomi után megyek, s a nagy festmény előtt ledermedve állok meg, főleg akkor, amikor kijelentik Ő a Révész.* - Hiszen ő a Gotei Juusantai egykori kapitánya! *Csattanok ki kicsit. Láttam már ezt a képet, vagyis kellett, hogy lássam. Gondosan felkészítettek az Akadémia gondos intézkedéseire; így kétségem sincs ahhoz, hogy ki lehet ez. De akár én is tévedhetek, így nem mondok semmit a továbbiakban, csupán kérdezek.*
- Naomi-san, Urufu-san..a Révész..milyen volt? *Nyomatékosítom kicsit kérdésemet, aztán a megnyíló emeletre megyek magam is Urufu-sannal. Mielőtt még azonban bármihez is hozzáfognám, karomat oldalra tartva állítom meg a férfit, amint Naomiék kicsit messzebb kerülnek.* - Ururfu-san, segítenie kell. Meg kell tudnom, hogy a magát Révésznek nevezett alak azaz egykori kapitány, akire én gondolok..vagy sem. Tudja nem mai vagyok már, majdnem három évszázada szolgálom a Goteit..lehet, hogy ismerem a Révészt. *Mondom ki számára a varázsszót igazából. De lehet, hogy tévedek, és összekeverem valakivel; ám ebben sem lehetek biztos, így nem árt letisztázni a helyzetet.* - A könyvek csak rejtenek valamit, vagy bármi itt, ami elárulja a Révész néhai kilétét. A hadnagyok neve is fontos lesz, mert ha az a festmény nem a viccen alapul, akkor itt hivatali árulásról lesz szó. S ha így volna, hadnagyként kötelességem likvidálni az árulókat. *Érzem, hogy ez a küldetés egyre fontosabb lesz számomra. Nem csak Naomi miatt, hanem a felismeréstől, hogy akár régi ismerősökkel kell majd megvívnom. Nem értem miért lesz mindenkiből áruló, kezdek picit mérges is lenni. Picit méregből emelek le az egyik felső polcról egy nagyon vastag, irreálisan nagy és gondosan megmívelt könyvet.*
Vissza az elejére Go down
Kuchiki Samanuske
4. Osztag
4. Osztag
Kuchiki Samanuske

Férfi
Virgo Pig
Hozzászólások száma : 108
Age : 112
Tartózkodási hely : Kuchiki tanya, vagy az osztagnál, esetleg kocsma.
Registration date : 2012. Aug. 23.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 4. osztag, 20. tisztje - Állatorvoslási Osztály vezetője. _@_/"
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyCsüt. Nov. 08, 2012 11:56 pm

Jár a szája, be nem fogná. Beszél minden ostobaságról, csak arról nem, amiről kéne. A küldetésről, habár még mindig fogalma sincsen, hogy mi a feladatuk. Csak azt tudja, hogy itt van egy földalatti, tipikus alagútrendszer, amit a gonoszabb alakok használnak, vagy az ellenállás. Legalább ebből következtethetne, hogy most vagy lázadókat keresnek, hogy elfogják őket, vagy megint itt a nagy ellenség, és le kell verni, mint vak a poharat. Vagyis majd a többiek, mivel Samanuske nem az a harcos alkat, el van a háttérben is, gyógyítgat, vagy éppen malmozik, esetleg alszik, de ölni nem fog, abban biztos, még ha az élete is a tét. Akkor mi lesz, ha a társait akarják megölni? Arra még nem gondolt, de majd rögtönöz valamit, vagy megkéri a nagy ellenséget, hogy ne már, mert ez csúnya dolog, meg egyébként is, milyen már az, hogy itt jön, arcoskodik, és még szeletel is? Mindennek a teteje, de ezért van itt két másik férfi, biztos kemények, majd lerendezik ezt a gonosz pályaellenséget, megmentik a hercegnőt, és remélhetőleg nem egy gomba lesz ott, aki közli, hogy erre igen ráfaragtak, mehetnek a 8-8-ra.
- Tudod, az is érdekes, hogy minden földalatti járatban van levegő. Tehát csak kéne lennie valami szellőzőnek, ott meg simán be lehetne jutni, meg gondolom valami megfigyelő vackok is lehetnek, ha már az a préselő beindult, amikor beléptünk, ha csak nem tettük rá a lábunkat valami csapdára. Bár az is, hogy működjön, karban kéne tartani, akkor szolgálati bejárat is van. Nem?- beszélt továbbra is, de válasz helyet mást kapott. Ruhán ragadták, előre rántották, és földre vitték. Az apropóját nem értette, de biztos tudja Urufu, hogy minek is kellett ezt csinálni. Amit tud, hogy fáradt, ahogy vízszintbe került, már nem is kelt fel. Halkan szuszogni, és hortyogni kezdet. Átlépve Álomországba, egyik barátjához, aki tengerparton él. Külvilágból meg sokat nem érzékel, hangok, beszédek, jó neki a kis tekipáncélban, összehúzta magát, magzatpózban csicsikál.
- Nem, az nem az, Márió a főnök, Luigi csak a testvére, és segédmunkás. Igen, ha a gombát megeszik, akkor meg kéne, hogy haljanak, a zöldtől biztosan, de csak életet ad.- motyog, miközben álmodik, fészkelődik, mert sehogy se akar kényelmes lenni. - Nem tudom. Sok virágot megettem, de nem lőttem tűzet. Tényleg, figyelted már? Amikor lő, akkor az orrát piszkálja, lehet beteg lett, és az nem más, mint lángoló takony. Nem? Nem vetted még észre? Oké…- felkel, és alvajárásba kezd, de, csak míg nem ér el egy polcig. Tapogatni kezdi, és az ujjai egy könyv gerincére kulcsolódnak. Bágyadt mosollyal veszi ki, és dobja a földre, majd lehajol, tapogatni kezd, és mikor ismét megtalálja, párnának használja.
- Nem, Buksi jó kutya, nem kell elvinni. Nem akarta lerágni a bicikli nyergét. Tényleg nem.- átfordul a másik oldalára, bár lehet jó lenne, ha ébren lenne. Legalább némileg képbe kerülne, hogy megint miről is van szó. Á, biztos elmondják majd, ha ismét felébredt. Bár szidást kapni fog, de beveti trükkös képességét, és állva, nyitott szemmel fog aludni. - Jaj!! Nem én loptam el a biciklidet. A mosómedvék voltak, de tényleg. Beszaladtak, egy felült a nyeregre, a kettő másik meg a pedált forgatta, így történt. Lelkem rajta.- a beszélgetés részletei pedig csak a tudatalattiba érkeznek meg, és okoznak zavart. Ami egy fura álom képében válik valóssá. Mindannyian egy csónakban ülnek, és az Alvilág révésze evez nekik, a könyvek tengerén, miközben a fáklyák csak maguktól fellobbannak, a könyvek alól pedig kapitányok ugranak elő, mintha csak halak lennének. Bár az arcukat nem látja, mivel egyiket se tudja, hogyan is néznek ki. Rendben, ez kicsit túlzás, mert a saját kapitányának a személyével tisztában van, de más osztagéval? Ha nem látná azt a fehér ízét, amit viselni szoktak, akkor simán azt gondolná, csak egy hétköznapi, átlagos shinigami. Habár az a véleménye, hogy mindegyik shinigami egyforma, csak más a beosztásuk, de ennyi. Más elbánást nem érdemelnek, se rang, se születés útján, egyforma jogok illetik meg a hétköznapi, nyocszázadik tisztet, és a főkapitányt is.
- Kapcsold már le a lámpát, nem látom a zenét!- felemeli a kezeit, és kapkodni kezd a levegőbe, olyan, mintha szedne valami gyümölcsöt.
- Hozd a fűnyírót is, megyünk a kocsmába.- a kocsma említésére kuncogni kezd, majd folytatja az alvást, a szája sarkából pedig némi nyál is kifolyt, az arcán pedig látszik, hogy vidámat álmodhat, mert mosolyog.
Vissza az elejére Go down
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyPént. Nov. 09, 2012 2:30 am

Elgondolkoztam szavain, hiszen a feladatunk valóban fontos, azonban Fujimoto~sama biztosan más feladatot szánt a kapitányoknak, így nincs jogom megkérdőjelezni a parancsait. Ha pedig valóban betörne Seireiteibe a Révész, akkor a kapitányoknak sok feladatuk lesz, ezért megértem, hogy miért is minket küldött, bár jobban örültem volna, ha megosztja velem a terveit, hiszen semmit sem tudhatok biztosra, csak a találgatások maradtak.
-
Tulajdonképpen semmilyen plusz információval nem tudott szolgálni, csak jóváhagyta, hogy kivizsgáljam, amit találtam. Valószínűleg ezért is osztottak be minket, mert úgy gondolták, képesek leszünk elvégezni a dolgunk. – Legalábbis én úgy gondoltam, hogy megfelelünk erre, és nagyon reméltem nem kell újabb meglepetésekre számítanom, nem voltam biztos benne, hogy még egyszer kibírnék a barlanghoz hasonló élményt.
Ahogy megállt, kénytelen voltam én is így tenni, érintése nyomán szinte teljesen megmerevedtem, nem igen tudtam, mit is kellene tennem, az egyik felem elmenekült volna, a másik pedig vigaszért borult volna a karjaiba. O_O Döbbenetemtől megszólalni sem bírtam, az arcomat sem rántottam el, ahogy máskor tettem volna. Erősebbé? Talán így van, de az ott történtek arra is ráébresztettek, hogy annak ellenére, hogy erősebb lettem, mint valaha voltam, ugyanaz a törékeny, fiatal nő vagyok, aki képtelen volt megvédeni a családját, és ettől csak még inkább védtelennek éreztem magam. Vállam felett felé fordítottam a fejem, képtelen voltam magamban tartani azt a rengeteg bánatot, ami ismét erőt vett rajtam.
-
Keo, vannak olyan dolgok, amik akkor is fájnak, ha tudod, hogy bekövetkeznek. Azok ellen az emlékek ellen, amik a legnagyobb kínokat okozzák, képtelen vagyok védekezni, önmagamtól még te sem védhetsz meg…
Nem sokon múlt, hogy sírva fakadjak, már túl sok volt, a halál, a bánat, a fájdalom… képtelenség ennyit elviselni egyedül, ha Haruki~chan nem lett volna ott nekem, már biztosan megbolondultam volna. Mély levegőt vettem, és inkább előre, mint vissza a fekete mélységbe, így nekiindultam. Tényleg egy buta kislány lehetek, ha ennyire megnyílok valaki előtt, aki talán mélyebben is megsebezhet, mint eddig bárki, meg kellene tanulnom fenntartani akkor is a maszkom, mikor a közelemben van, de olyan természetességgel mászik mögé, hogy sokszor csak későn vettem észre. Képtelen voltam rájönni, hogyan is csinálja, de most nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy úgy néz ki rájöttünk a Révész kilétére. Hunyorogva pillantottam Keora, nem értettem mire is gondolhat, hogy milyen volt?
-
Nem láttunk belőle szinte semmit, csak a hangjából sejthettük, hogy férfi, az öltözetét pedig a köpeny fedte, így nem is feltételeztük, hogy shinigami lenne. A 12. osztag csak arrancar reiatsut talált, ezért úgy gondoltuk, a legyőzötthöz hasonlóan ő is az lehet, ezért rejtette el az arcát.
Nehéz volt legyőznöm a döbbentem, nem eltételeztem, hogy valaki képes elárulni olyan szinten a Gotei Jusantait, hogy tisztekre támad, és lelkeket öl meg. Hogy tehet valaki ilyet? Ráadásul egy egykori kapitány! Felfoghatatlan számomra, hogy azok is Seireiteire támadhatnak, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék azt. A dühtől ökölbe szorul a kezem, de nem teszek semmit, inkább arra koncentráltam, hogy végre rájöjjek arra, ki pontosan ez a férfi, és a körülötte állók, valamint ez a hely. A földön fekvő Kuchiki~sanra tévedt a tekintetem, aki számomra teljesen értelmetlen dolgokról beszélt, és először azt feltételeztem, hogy belekerült abba a fura képzelgésbe, amibe mi is voltunk a barlangban, de a mosoly az arcán arra engedett végül következtetni, hogy erről szó sincs. Leguggoltam mellé, amíg Urufu~san Keoval beszélgetett, és óvatosan felkeltettem, hogy a két férfi ne vegye észre. Nem tartottam megfelelő viselkedésnek, hogy a feladat elvégzése közben elalszik, ettől függetlenül nem szerettem volna, ha a másik két férfi térítené magához, mert abból biztosan verekedés lenne, a feszült légkört figyelembe véve, de nekünk most össze kell tartanunk.
-
Kuchiki~san, kérem, nézzen körül a könyvek között, hátha felfedez némi információt a helyről! – Szólítottam fel ellentmondást nem tűrő hangon, azonban nem durván, csupán határozottan. – És az épsége érdekében, maradjon ébren! – Ezt csupán suttogtam, miközben elhaladtam mellette, de nagyon reméltem, hogy értette, nem viccből mondtam.
Tovább haladva magam is a könyveket kezdtem lapozgatni, a legtöbb olyasmi dolgokkal volt tele, amiket az Akadémián tanultunk, mint a shunpo technikáknak az elméleti része, és hakuda mozdulatok részletes lerajzolása, magyarázata. Hitetlenkedve hordoztam végig a tekintetem a sorokon, és hangos, visszhangzó csattanással csúszott ki reszkető kezemből a könyv, ahogy magam elé meredve próbáltam a kockákat egymás mellé csúsztatva összerakni a képeket. Ez a hely az Akadémia előde lenne? De az nem lehet, hiszen azt még Yamamoto Soutaichou alapította, aki az első shinigamik egyike volt, nem lehetett előtte másik Akadémia… de akkor mi a fene ez? Átléptem a leejtett könyvet, és egy újabbért nyúltam, majd még egy ért, és még egyért. Szinte hisztérikus rohamban kapkodtam a könyveket, amiket fellapozva egymásra hajigáltam, egyiket, a másik után, de csupán tananyag feljegyzések voltak. Hogy lehetséges ez egyáltalán? Yamamoto Soutaichou előtt sem a Gotei Jusantai, sem pedig kapitányok nem voltak, így a képen látható férfi nem lehet idősebb nála, ráadásul arról sincsen sehol említés, hogy másik Akadémia is létezett volna. Mért tartották titokban ezt a helyet? Kiket, és egyáltalán miért képeztek ki? A rengeteg kérdésre semmilyen választ nem tudtam találni. A korláthoz lépdelek, és belekapaszkodva próbálok megnyugodni, de velem szemben pont a hatalmas kép látható, amin ott mosolyognak, mintha minden rendben lenne. Aztán megakadt a szemem egy alakon, aki ismerősebb a többinél, és nem csupán Seireitei történelmének óráiról. Teljesen elsápadtam a felismerésre, de addigra késő volt, a szemem sarkából láttam egy mozduló árnyat, időm azonban nem volt védekezésre, egyszerűen átlöktek a korlát felet. A levegőben megfordulva még láttam, ahogy az egyik tisztem Kuchiki~san felé igyekszik, de szerencsére Urufu~san észrevette, így nem kellett attól tartanom, hogy őt is képes lesz bántani. Ezután talán magammal kellett volna foglalkoznom, de úgy éreztem, valami nem stimmel, képtelen voltam reiatsut gyűjteni a lábaimba, hogy lefékezzem az esést. Mért tette ezt? Mért árulta el azt, amit meg kellene védelmeznie? A kérdésekre nem kaptam választ, egyszerűen csak zuhantam, ahogy egy kő, amit a mélybe vetnek, mindenfajta remény nélkül…


Spoiler:
Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
Kagami Eisuke

Férfi
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 31
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyPént. Nov. 16, 2012 1:31 am

*A nő szavai valóban elgondolkodtatóak abban az értelemben, hogy önmagunk ellen nincs menekvés. No igen, ez megállná helyét bizonyos értelemben, mégsem hiszem, hogy a dolgok olyannyira menthetetlenek lennének. Egyszerűen érzem Naomi-chan felől, hogy társaságra van szüksége; olyanra, aki nem emlékezteti a múltra. Amúgy sem jó senkinek, ha sebeket hasztalanul szakítanak fel. Semmi értelme sincs annak, hogy rágódjunk, s úgy érzem ezt meg kell osztanom vele is.*
- Nézd, te tudod nagyon jól, hogy milyen életem volt. Tanulhatnál abból, hogy az önmarcangolás semmire sem jó. Ha úgy érzed, hogy nem vagy elég erős ahhoz, hogy megvédj valamit..akkor egyszerűen edz azért, hogy erős légy. Hadnagy vagy az isten szerelmére te nő! Példakép vagy százak számára, muszáj önbizalmat gyakorolnod! ^^ *Játékosan szidom le szavaiért. Nem értem, hogy mi fájhat neki ennyire; de igyekszem ezentúl figyelni erre. Talán, ha egy kicsit jobban bele megyek a témába majd, akkor tán megosztja velem fájdalmát. Furcsa, de rosszul érint az, hogy látom tekintetében a valós fájdalmak gyökerét. Vajon mi történhetett? Lehetséges, hogy fel kéne csapnom a kapcsolataimat? Vagy talán jobb lenne, ha bíznék abban, hogy majd egy nap megbízik bennem. Esetleg ez működni fog, meglátjuk.
Ez a kutatásos dolog úgy tartom el fog tartani egy ideig. Ez a könyvtár hatalmas, és nem feltétlen bukkanhatunk bármire is. Az információk úgy el vannak itt rejtve, hogy talán sosem fogunk rájuk bukkanni. Még mindig jobban hiszek a véletlenekben. Az ellenség bizonyára fél az igazság kiderítésétől, ezért hozták létre a csapdákat. Úgy gondolom a legjobb, ha kicsalogatjuk őket. Egy ugró oroszlánról még mindig többet lehet megtudni, mint egy üregbe bújt kígyóról. Elsődlegesen is magára a Révészre vagyok kíváncsi. Akárhogy is, csak a puszta véletlenségből fordulhat az elő, hogy jó magam pont a megfelelő könyvet veszi le a polcról. A sok nevek közt kiemelkedőn találom meg Hayao Yuto, Kairi Mitsue és Noiro Riku nevét. Tekintetem némiképp fátyolozott lesz. Tudtam, hogy a festmény ismerős, de azt nem, hogy ennyire? Ha a Révész egyike a valaha élt legerősebb kapitányoknak, akkor ez már régen nem egy hadnagy szintű küldetés; de talán az átlagos kapitányok közét is kimeríti. Hiszen Yutoról tudni, hogy majdnem egyidős a hajdani soutaichouval; ereje talán vetekszik is az övével. Sóhajtok egyet, s összecsukom a könyvet. Már éppen szólni szeretnék, amikor a sötétbe burkolódzó shinigami végre megjelenik. A lélekölőmre fonnám karom, mikor az alak átlöki Naomit a korláton. Az elragadó düh fokozott adrenalint termel bennem, ami gyors cselekvésre késztet. Naomit éppen csak a karjánál tudom megragadni a shunpo mozdulatom által; de ez elég arra, hogy karjánál fogva lendítsem vissza a mi szintünkre. Ezt követően a számomra még homályos alakra kihúzom iker lélekölőmet. Ezúttal bízok abban, hogy az iker lélekölő kardok még mindig oly' különlegesek, hogy meglehetősen ritkák a shinigamik körében. Sokkal egyszerűbb egy, egy lélekkel megáldott zanpakuto ellen harcolni szükség esetén.*
- Hayao Yuto-sannak halottnak kellene lennie. Hogyan lehetséges ez? *Bár megemelkedett hangnemben teszem fel kérdésem; ez még nem gátol meg a Juuichibantai adta vehemenciának. Rögvest neki támadok nem törődve azzal, hogy kiről is van szó. Nem is nagyon engedhetjük meg a kezdés jogát egy olyan shinigaminak, aki lehet már felér egy veterán kifejezéssel. A hirtelenség fog meglepetéssel szolgálni, így a két kardommal alig kivehető stílusban támadom meg shunpo mozdulattal vegyítve. Bár azt sem lehet igazán tudni, hogy miért tért vissza, és hogy melyik oldalon áll. Ezzel a hátránnyal mindenképpen számolni kell. Egy pillanatban védekezőn állok fel.*
- Gyerünk, nem kell félni! *Biztatón szólok a többieknek is, hogy ne engedjék meg maguknak a megszeppenést. Elég, ha határozottan fellépnek, akárkiről is legyen szó.*
- A festményen Hayao Yuto egykori kapitány látható, aki közel egyidős Genryuusai Shigekuni Yamamoto soutaichouval; egyik legrégibb kapitány. Mellette két hadnagya Kairi Mitsue és Noiro Riku. Ön melyikük lenne? *Nem látom annyira, hogy tudjam melyikről is van szó. Mindenesetre remélhetőleg veszi a fáradtságot, és válaszol a kérdésemre. Ha megteszi, én magam is befogok neki mutatkozni, s gyakorlatilag a nevem ismerős is lesz számára. Ugyanis az LTA megalapítása után nem sokkal, pontosabban 900 éve a Mizushima főnemesi ház vezeti jelképesen az akadémiát. Amennyiben én tudom a ház alapítója Makoto is az akkor alakuló shinigami nemzedék tagja volt. Annyit tudok, hogy nem egyedül vagyok magasabb rangú tiszt a Goteiben; de hogy Makoto mi is volt pontosan, ennek igazából nem néztem utána. Mindenesetre remélem a Mizushima név nem lesz annyira ellenséges a számára; vagy talán, ha mégis..az majd közelebb vezet minket a valós válaszokhoz.*
Vissza az elejére Go down
Urufu Yashuhiro
3. Osztag
3. Osztag
Urufu Yashuhiro

Leo Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te15100/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (15100/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzomb. Nov. 17, 2012 1:32 pm

- Az arca vonásai hasonlítottak, a képen látható kapitányéhoz, valamint a termetei is olyasféle volt, többre nem emlékszem, viszont Shiranui-san mindent jól mondott. – Az, hogy hagytam eluralkodni magamon akkoron a dühömet, valamint nem tért rám a nyugodalom, bosszantott, sőt dühítő volt, minek köszönhetően jobb kezem ökölbeszorult, s izmaim megrándultak. Éreztem, hogy az a farkas engem figyel.
Kuchiki, felettébb érdekes jelenség volt, a viselkedése egyáltalán nem volt a feladatunk fontosságához fogható. Minthogyha holdkóros lett volna szegény, viszont egyelőre nem figyelhettem rá, hiszen Mizushima-san szólni kívánt hozzám pár szót.
„Áruló”, „becstelen” jutottak eszembe a szavak, arra, hogy az egykori hadnagyom személyesen is ismerheti azt az aljas… Fájt volna férfinak, shinigaminak, embernek nevezni, így maradt a féreg szó.
- Felettébb sajnálom, hogy tenmagam nem tudta az ellenségünk kinézetét jobban emlékezetébe vésni, valamint tudása kevésnek bizonyult, hogy rábírja, hogy felfedje magát. – Egyre kellemetlenebbé válik, az, hogy akkor mondhatni megvakultam a dühtől. Tekintetemet újra a nagy képre vittem, hogy újra megbizonyosodjak arról, hogy a képen a révész hasonmása található, aki vagy a révész, vagy csak hasonlít rá. Nem, az ott a révész. Viszont mikor visszafordítottam a fejem láttam meg a felismerést, miszerint egymásnak háttal indultunk el azon a szűk folyosón, de ebben a teremben egymással szemben érkeztünk meg. ~Biztos kanyargott a folyosó, hiszen amilyen hosszú volt…~ Hagytam meg a gondolatot magamnak. – Bár tenmagam nem ismer minden egykori taichout, fukutaichout, ellenben, hogyha úgy vannak megnevezve, csak felismerem, hogy talán fontos dolog vagyon leírva. – Bólintottam, aztán egy szekrénnyel arrébb mentem, s nyúltam is könyvért, de… Üres volt az egész polc, s ahogy tovább néztem, csupán még több üres polcot láttam.
- Inkább arrafelé keresgélek. – Indultam meg Samanuske-san és Shiraui-san után. Arrafelé már több könyv volt. Szeme, fülem a többieken, s főleg Kuchikin tartottam, nehogy valami bajuk, baja essen. Bár nem ismerem túlzottan az ifjú shinigamit, de mégis valami olyasféle érzésem volt, hogy vigyáznom kell rá. Lehet, ezen érzésem még onnan fakad, mikoron először, vagyis másodjára találkoztunk, valamint olyasféle kisugárzása vagyon, mintha gyerek lenne még, attól függetlenül, hogy felnőtt.
Ameddig a könyveket tanulmányoztam, nézegettem a shirashaya katanamat az oldalamra tűztem. Főleg kendo alapokkal, egyszerűbb technikákkal foglalkozó könyveket találtam. Ahogyan egy újabb könyvért nyúltam, észleltem, hogy a közelemben tartózkodó fiatal tisztet egy idegen éppen leszúrni készült.
- Aljas, becstelen, semmirekellő! – Vágtam a fejéhez, miután shunpoval érkezvén felborítottam Kuchiki-kunt, s a tokjában pihenő (amit még nem vettem észre) zanpakutoummal a föld felé ütöttem a támadó pengét. Azután rögtön felé léptem, s a balomban tartott könyvvel, mintha a tokom lenne kívántam volna fejbe ütni, de ehelyett, mikoron láttam, hogy nem az van a kezemben, aminek lennie kellene a könyvet elengedtem, s az utsusemi technikával baloldalam felé elhátráltam úgy, hogy lehetőleg jobb oldalam felől ne tudjon támadni. ~Ez kellemetlen! Hogy léphettem meg egy ekkora, amatőr hibát?!~
Ahogy megérkeztem előhúztam zanpakutoum, s balról kissé nyitott, jobb oldalt jobban zárt védekező állást vettem fel. Az egykori hadnagyom mozdulatait, bár alig láttam, de mondhatni csodálattal néztem. Nem, nem féltem, vagyis, de féltem, hogy Kuchiki-sannak baja eshet, így, hogy ezt elkerüljük az kellett, hogy az ellenség ne kerülhessen közel hozzá. „A legjobb védekezés a támadás.” Hallottam valamikor régebben, így védekező állásomat támadóra váltottam, hogy bármelyik pillanatban ugorhassak.
- Szóval ő is ellenség? – Kérdeztem inkább magamtól. A felismeréssel együtt a vérének vétele iránti vágy is megérkezett, valamint a lelkem farkasüvöltése is.
- Urufu Yashuhiro, Sanbantai Yonseki! – Mutatkoztam be fennhangon. – Hanto shiro, Urufu! – Aktiváltam a shikaiomat, aztán már rohamoztam is a nő felé, hogy a kensei technikával megtámadjam, s vérét vegyem.
Vissza az elejére Go down
Kuchiki Samanuske
4. Osztag
4. Osztag
Kuchiki Samanuske

Férfi
Virgo Pig
Hozzászólások száma : 108
Age : 112
Tartózkodási hely : Kuchiki tanya, vagy az osztagnál, esetleg kocsma.
Registration date : 2012. Aug. 23.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 4. osztag, 20. tisztje - Állatorvoslási Osztály vezetője. _@_/"
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyHétf. Nov. 19, 2012 1:26 am

Kis hernyó volt egy levélen, serényen ette az egészet. Egyre csak vastagabb lett, lassan elérve, hogy lepke legyen. Ám egy gonosz sötét árny felé tornyosult. Halált osztó csőrét kitárta, és közeledett a menekülő kis hernyó Samanuske felé. Rossz álom volt, és szerencsére felébresztették belőle. Annyi szerencséje lehetett, hogy a… a… csapat egyetlen hölgy tagja volt az, aki ezt megtette. Álmosan dörzsölte a szemét, hatalmasat ásított, és a kifolyt nyálát gyorsan letörölte.
- Csak Samanuske.- mondta két ásítás közt, és valahogy végre sikerült felállnia. Még kicsit komásan matatót a ruháján, majd csak elősikerült vennie a cigit, és rágyújtott.- Értem, az ébren maradás érdekében maradjak épségben. Értem, értem.- a lényeget lehet, hogy nem fogta fel, bár nem is lehet elvárni attól, akit nemrég keltettek fel. De a könyves dolgot megértette, megy is a szekrények felé, és az első kezébe akadót leveszi, majd lapozni kezdi.
- Tündebetűk lehetnek, nem tudom elolvasni.- motyogta, bár igaz, nem idegen nyelven írták, csak éppen Samanuske nem nagyon érti a szakmai nyelvet. Az olvasás meg főleg annyit jelent, hogy valami mangát, vagy éppen feliratos filmet. Ezért hát vissza is rakta a könyvet, és elővett egy másikat. Ezt már némileg érdekesebbnek találta. Köszönhetően annak, hogy voltak benne firkálások is. Sőt, ha gyorsan pörgette a lapokat, olyan volt, mintha egy film lenne. Elsőnek csak mosolygott, majd vigyorogni kezdett és csak szélesedett Samanuske vigyora miközben pörgette a lapokat. Ezzel végzett is, ám rémlik valami olyasmi, hogy talán keresni kéne valamit a könyvekben? Na mindegy, következett egy harmadik, és közben a hamut is leverte a cigiről. Ez a könyv is valami idegen nyelven volt írva, bár legalább voltak benne illusztrációk. Habár vagy hollowok voltak, vagy shinigamikat ábrázoltak a képek, esetleg még néhány kardot. Ezzel se megy sokra, az első pár oldal után rakta is vissza.
- Talán ha haza menten, veszek pár könyvet, hátha rákapok az olvasásra, mert ez így unalmas.- halkan motyogott, nem is gondolta volna, hogy bárki meghalhatja, hát lehet tévedett. A felé kiabáló Urufu felé fordította a tekintetét, elég meglepett arccal, és már dőlt is oldalra. Gurult párat, majd hamar felült, majd állt. Sajnálkozva nézte a cigijét, amit már nem használhat tovább. Sajnos eltört, így járt, gyújthat majd rá egy másikra. Csak elsőnek megnézi már, hogy mi is történt. Mi lehet az oka, amiért fellökték.
- Hogy mi?- enyhén előredőlt testtartást vett fel, és tág szemekkel pislogott. Nem nagyon érti a kialakult helyzetet. Figyel a vörös hajú shinigamira, és Urufra, meg a… hölgyre, és arra, akire mindenki néz. Ahelyett, hogy végre érteni azt, hogy mi is történik, még inkább sötétség lett a fejében. Lehet egy égőcsere már nem ártana.
- Hogy mi?- bár ezt már csak az ismétlés kedve miatt mondta. Meg talán annak is, hogy nagyon nem tetszik a kialakult helyzet, hogy szavak helyet a kardok beszélnek. Tehetetlenül áll, és nézi a fejleményeket, hiába lépne közbe, nem hiszi, hogy sokat érne el az egésszel, inkább a… hölgyhöz shounpozik.
- Ez nem lesz jó, a végén még megsérülnek, vagy meghal valaki.- kicseng az aggodalom a hangjából, csak éppen ez nem egyedül a társainak szólt, hanem annak is, akivel harcolnak/fognak. Bár számíthatott volna arra, hogy kialakulhat némi agresszív véleménycsere, csak éppen nem gondolta, hogy ilyen hamar. Mosolyogni mosolyog, csak éppen nem valami őszinte volt az a mosoly. Inkább cselekvésre adja a fejét, csak közelebb kell jutnia a többiekhez, és utána pedig céloz, és használ.
- Bakudou 63: Sajou Sabaku.- találat esetén, a nem túl barátságos shinigamit sikerül megláncolni, és így legalább ki lehet hallgatni, meg elkerülik a felesleges vérontást. Habár annak a lehetősége is ott van, hogy a társai nem osztják ezt a nézetet, és így akarnak végezni a megláncolt alakkal, akkor pedig Samanuske ismét cselekedik. Mégpedig a harcoló felek közzé bevillámtáncol, és a zanpaktoujával próbálja meg hárítani a csapásokat. Feltéve ha sikerült a láncolás, ellenkező esetben, még egyszer megpróbálja, ha akkor se sikerül, akkor harmadjára is, de utána nem erőlteti a dolgot. Nem profi a kidoukban, és így túl hamar kimerül. Sajnálatosan a gyógyításra lehet szükség van, és akkor a társait kell előtérbe helyeznie, nem pedig egy idegent.
- Nem kell megölni, csak elfogni, ki lehet hallgatni.- ezt akkor is elmondja, ha sikerül elkapni a nőt, vagy ha elkapták, de közéjük kellett állnia, vagy ha nem is kapták el. A hangja pedig már valamennyivel nyugodtabb, de még nem valami biztos.
Vissza az elejére Go down
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyCsüt. Nov. 22, 2012 2:45 pm

Példakép? Önbizalom? Máskor a mosolyom minden kétséget eloszlatott volna, és elhitettem volna bárkivel, hogy tökéletesen tudatában vagyok az értékeimnek. Most mégis képtelen voltam cselekedni. Ha Keo nem rántott volna vissza, valószínűleg összetörve feküdnék a földön, a miérteken morfondírozva. Tekintetem ijedten és értetlenül járt fel-alá a shinigamik között, akik egymással szemben álltak, és képtelen voltam rájönni a dolgokra, vagy éppen csak nem tudtam elfogadni, hogy valaki, akivel nap, mint nap találkoztam, és jó viszonyt ápoltam, képes lenne az életemre törni. Az általam eddig egy fiatal, néha kissé szétszórt, Hayawa Mikuként ismert tiszt egyszeriben, mintha teljesen ismeretlenként állt volna ott. Könnyed mozdulattal hárította a felé érkező támadásokat, s hangjában olyan düh csenget, amihez hasonlót sem hallottam még tőle.
-
Mégis hogy mered egyáltalán a szádra venni Hayao~sama nevét? – Kérdezte fojtott hangon Keotól, de még az invitálásra sem támadt rá, inkább úgy tűnt, hogy gondolkozik valamin.
Én magam azonban képtelen voltam továbbra is a háttérben maradni, de azt sem tudtam elképzelni, hogy az egyik tisztemre fegyvert rántsak. Teljesen tehetetlenül álltam a férfiak mögött, Kuchiki~san éppen előttem tápászkodott föl. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem, s bár Keo azt mondta, hogy példaképnek kellene lennem, és nem kell félnünk, ennek ellenére néhány percig csak álltam, és azon gondolkoztam, miként is kerülhetnénk el a vérontást. De ezen nem volt időm töprengeni, hiszen Urufu~san is neki akart rontani, úgy tűnt egyikük sem tudja, hogy pontosan kivel is van dolguk, hogy ez előttük álló személy az én emberem. Szinte egyszerre mozdultam a férfival, hogy megakadályozzam abban, hogy kárt tegyen a nőben, holott az néhány perccel ezelőtt maga próbált megölni. Nem kerestem ésszerűséget a tettemben, csupán egyszerűen tudtam, hogy nem engedhetem, hogy megöljék. De nem volt rám szükség.
-
Kairi Mitsue, a Gosantai egykori fukutaichouja, jelenleg az Ichibantai nyolcadik tisztje – Egyszerre válaszolt Keo kérdésére, és viszonozta Urufu~san hangjában rejlő kihívást, azonban a kiejtett szavak közben végig az én szemembe nézett, jéghideg pillantással, mintha idegen lenne. - Bakudou 61: Rikujoukourou!
Egy egyszerű mozdulattal zárta a felé rontó Urufu~sant egy erős kidou fogságába, aki így képtelen volt tovább mozogni, amíg ő maga, vagy valaki meg nem törte a börtönt. Keo mellé léptem, s a karjára tettem a kezem, neki is éreznie kellett ebből az egy támadásból, hogy az ellenfelünk nem mindennapi, és talán csak az életünk árán lennénk képesek megállítani. Persze tudom, hogy a Gotei Juusantai bármely tagja az életét adná, hogy megvédje Seireiteit, most azonban nem az a feladatunk, hogy megsemmisítsük azt, aki képes megválaszolni a kérdéseinket.
-
Keo, ő az egyik tisztem… - Mondtam, mintha ez magyarázat lenne bármire is, bár már Hayawa~san is elmondta, vagy Kairi~sannak kellene hívnom?
Kissé elkínzott arccal néztem rá, de az övén csak elszántság tükröződött, amit bárki láthatott. Én magam nem húztam elő a katanámat, ami talán botorság volt, de tudtam, ha szükséges lesz, a mellettem álló Keo meg fog védeni, ahogy eddig már többször is megtette az utóbbi percekben.
-
Miért, Hayawa~san? – Ez az egy kérdés visszhangzott bennem újra és újra, nm csoda hát, ha fennhangon is rákérdeztem.
Mintha egy pillanatra bűntudat suhant volna át az arcán, de mielőtt válaszolhatott volna, Kuchiki~san egy bakudouval lekötözte, amin nem kicsit meg is lepődött, azonban ezután fölényes mosolyra húzódott a szája. A tehetetlenség, ami ismét, mintha lerántott volna a mélybe, sokkalta rosszabb volt, mint máskor. Képtelen voltam úgy tenni, mintha egy tényleges ellenséggel kellett volna szembe néznem, hiszen a fiatal lánnyal együtt dolgoztam, nap, mint nap találkoztam, beszéltem vele. Nem egy idegen volt, nem egy lidérc, vagy arrancar, hanem húsvér shinigami, aki mégis a Gotei Juusantai ellenfordult. Tudnom kellett az okát, hogy mi vihet rá egy kedves lényt, hogy hátba támadja a saját hadnagyát, hogy mit ronthattam el?
-
Mert a rendszer, amit szolgál Shiranui~fukutaichou, egyszerűen igazságtalan, ami ellen tennünk kell. Nem neheztelek önre, nem érzek haragot, vagy gyűlöletet, egyszerűen a rossz oldalon áll… - Mondandóját befejezve egyszerűen szabadon engedte a lélekenergiáját, ami szinte azonnal megtörte a bakudout, s még rám is komoly nyomást gyakorolt. – Sajnálom, de nem engedhetem, hogy kijussanak innen!
Azzal, mondandóját befejezve a polcok közé, egy számunkra nem látható résbe, döfte a katanáját, majd, mint egy gépkart, egyszerűen lenyomta. Mind a négyen egyszerűen zuhanni kezdtünk a fekete semmibe, ahogy alattunk egyszerre megnyílt a padló, sajnos az sem segített, hogy reishit gyűjtöttünk a lábunk alá, és úgy próbáltunk visszajutni a felszínre a nőhöz, mert a rés már be is záródott, de így legalább az esést képesek voltunk fékezni. Ahogy talajt éreztem a lábam alatt észrevettem, hogy szorosan Keoba kapaszkodtam, valószínűleg esésközben az első reakcióm a kapaszkodó keresés volt, és ő állt a legközelebb, ez csupán így történhetett! Hirtelen engedtem el, mintha megégetett volna, de csupán csak zaklatott voltam a történtek miatt. Lélekenergiából egy apróbb gömböt idéztem, hogy körül tudjunk nézni, hová is estünk. Az elénk táruló falak olyanok voltak, mint azokon a folyosókon, amiken a könyvtárba érkeztünk. Amennyire el lehetett látni, ismét valami járat szerűségben voltunk, amit nem értettem, hiszen ha nem akart elengedni minket, egyszerűen meg kellett volna ölnie. Megtehette volna. Persze nem vágytam arra, hogy itt pusztuljak, csupán az ésszerűség miatt gondoltam végig ezeket.
-
Sajnálom, az én hibám… hagytam, hogy az érzelmeim miatt veszélybe kerüljenek. – Néztem bűntudatosa a többiekre, és még ha nem is én tehettem teljes mértékben a jelenlegi helyzetről, mégis azt éreztem. – Azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy valóban itt ragadjunk, tájékoztatnunk kell a Gotei Juusantait, hogy miféle veszély leselkedik rá! Merre induljunk? – Tettem fel a legnagyobb kérdést.
Lehet, hogy a járat csak néhány méter, és véget is ér, de az is lehetséges, hogy valamiképpen kijuthatunk innen. Nem veszítek el több embert, megfogadtam, és ehhez tartani is fogom magam, akkor is, ha néhányan megpróbálják megakadályozni. Kihúztam magam, és határozottan pillantottam a többiekre. Nem volt túl sok reményünk, azt sem tudhattuk biztosra, hogy ha elindulunk, kilyukadunk valahova, azonban a tétlenség nagyobb hiba lett volna, így legalább egy kis apróságba tudtam kapaszkodni.


Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Urufu Yashuhiro
3. Osztag
3. Osztag
Urufu Yashuhiro

Leo Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te15100/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (15100/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyPént. Nov. 23, 2012 6:47 am

Kidou, már megint kidouval találkoztam. Egy erős bakudou, messze erősebb az én tudásomnál. Se előre, se hátra, se fel, se le, kényelmetlen helyzet. ~Kairi Mitsue, a Gosantai egykori fukutaichouja, jelenleg az Ichibantai nyolcadik tisztje.~ Véstem emlékezetembe, hogy tudjam ki volt az a gyáva, aljas nőszemély, aki az ellenségünk. Szemem becsuktam, s elsőnek lenyugodtam. ~A kidouk alkalmazásához nyugalom és stabil lélekenergia áramlás kell.~ Idéztem magamba az akadémiai évekről a kidou használat elméleteiből megmaradt emlékfoszlányaimat. Vettem egy mély levegőt, s kifújtam, de mint halk nevetés tört ki belőlem. ~Kagami-taichounak teljes mértékben igaza volt. Egy kidouval bármikor lefegyverezhetnek, nem is kellett volna ilyen erős démonmágiát használnia, egy egyszerű Sai is elegendő lett volna ellenem.~ Azután koncentrálni kezdtem a lélekenergiámmal feszítgettem, valamint keresgéltem a bakudoun azokat a pontokat, amiken keresztül könnyebben meg tudnám törni. Abból indultam ki, hogy a kidout, ami fogságba ejtet farácsnak képzeltem el, amivel hasonlóan lefogtak, csupán ez most reiatsuból van. Abból kiindulva, hogy egy olyan farácsot szét lehetne törni bármily kevés erővel, azzal, hogy feszegetjük, biztosan rongálódik, csupán kitartás kell, hogy sikerüljön a tervem. Ez volt a reményem, hiszen, hogyha nincs igazam, akkor feleslegesen erőlködöm, feltéve, hogyha valaki közben nem segít a megtörésben, mivel akkor minden bizonnyal sikerül kiszabadulnom a fogságból.
Sikerüljön a zuhanás előtt, vagy közben megszabadulnom a fogságból az eredmény ugyan az: a nodachim messze megelőz engem, a zuhanás nagy része alatt pörgök, forgok a levegőben, s a jobb lábam irdatlanul fáj, mikor megérkezek a földre. Ez utóbbitól el is kiáltom magam kurtán, de aztán visszatartom az üvöltést, mivel nem akarom sem megijeszteni a többieket, valamint nem is akarnék annyira gyengének látszani. Kisvártatva, mikor a fényt már nem a csillagok adták, hanem Shiranui-san, körbenéztem. A lábfejem nem úgy állt, ahogy annak kellene, de ezt leszámítva úgy láttam, hogy mindenki más épségben megúszta a zuhanást. Valamint ekkor láttam valamit megcsillanni a lábam alatt, azt kihúztam, s némi meglepetésemre a zanpakutoum volt.
- Kuchiki… Kérem,… megnézné… a… gyorsan a jobb… lábamat? – Hangom akadozó volt a fájdalomtól, valamint nem túl tiszta az összeszorított fogaimtól. – Jól vagyok… csupán egy kis ficam… nincs semmi bajom! – Mondtam gyorsan, nehogy pánikot keltsek, amiért sérült lettem, valamint reméltem, hogy Kuchiki-kun nem fog riadalmat okozni.
- Véleményem… szerint. Önnek köszönhetjük,… hogy nem végzett ki… minket, hanem… hanem „csak” kinyitotta alattunk… a csapó ajtót. – Nyögtem kicsit korholóan Shiranui-fukutaichounak, mikor magát okolta a helyzetünkért.
Miután végzett a negyedik osztagos a lábammal visszahívtam a kardom az alap formájába, s most tényleg sétabotként használva tápászkodtam fel, s rá támaszkodva vártam, hogy meginduljunk valamerre. Reméltem, hogy mihamarabb sikerül rendesen használnom a lábam, mivel nem akarok a többiek terhére lenni. ~Így legfeljebb kidoukkal tudnék harcolni, vagyis pontosabban mind fegyverrel, mind pusztakézzel, hasonlóan hatékony lennék, mint kidouval… Csupán teher, kolonc vagyok, ameddig nem tudok rendesen ráállni a jobb lábamra, vagy legalább félig.~
Vissza az elejére Go down
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
Kagami Eisuke

Férfi
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 31
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyHétf. Dec. 10, 2012 7:01 pm

*Régi idők, régi mesék..folytonos változások. Lassan komolyan kezdem elveszteni hőn dédelgetett hitemet, ami a Goteit illeti. Bár sosem adnám az otthonom, mégis érzem, hogy a Gotei nem ugyanaz, mint volt. Mikor shinigamivá váltam, nem volt divat a Seireitei elárulása, sőt. Akinek még csak a fejében fogant meg, tettek róla, hogy a föld alá kerüljön, most már tudom. Mióta számomra nyílt titok, hogy létezik az onmitsukidou által fenntartott börtön a Féregboly, tudom nagyjából, hogy mi várhat egy egészséges árulóra. Mégis szükségszerű ez? Némileg komorra vált arcom, bár ezt senki nem érzékelheti. A komolyság vádja alatt merő melankólia rejtőzik. Sosem fogom elviselni ezt az álláspontot, hogy árulók járnak köztünk. Mi értelme ennek? Miért rontanák el a benti békét? Dühít ez a helyzet, de a többiek kezdetleges tétlenkedése még jobban. Bár tisztában vagyok azzal, hogy nekem van az egyik legizgágább kapitányom, mégis látom már, hogy mennyire igaza van. A legtöbben leakadnak a részleteken, ez pedig túlságosan akadályozza őket. Mi, a 11. osztag tisztjei sosem fogunk érzelmeink által meghátrálni. A harc az életünk, és az árulók vérrontása. Bárki hiszi ezt barbárságnak, az túlságosan nem lát a szemellenzőjétől. Mi csak elvégezzük azt a munkát, amire mások nem képesek...megölni végre, elsőként rontani a nem kívánatos személyekre. A kezdő csapás legyen a mienk, s látszólag be is váltom rangomhoz elvártakat. Habár az ellenség sokkalta erősebbnek tűnik, emiatt a támadásomat sutba vethetem. Ennek ellenére nem fogom feladni, de azért kicsit megállok a nő szavára. Oldalra köpök, főnemes létemre. Ennek pedig komoly jelentése van.*
- Szánalmas naiva! Egykori hadnagyként, jelenlegi Ichibantaiosként önmagad is becsapod? Halál rád..shinigami! *Hallva a nő bemutatkozását felforr a vérem. Valahol előtör belőlem valami megállíthatatlan dolog; egyszerűen gyűlölöm az olyanokat, akik ily’ pozícióból engedik mindezt meg maguknak. Mégis milyen jövőképe lesz így az új generációnak? Mit kell majd látniuk? Mivé válik majd az a rendszer, amit szolgálunk? Már így is éppen eléggé nagy háborúk tombolnak, legalább bízni bízhassunk még másokban; de így? Így talán senkiben sem bízhatunk, de nem ám! Urufu után nézek, s nem hagyok rést az érzelmeim közt. Előre tartom kardom.*
- Utsuse! *Suttogom kardomnak, s a kezemben levő wakizashikat egymás hegyénél elpattintja egy villanásban átformált, legalább katana méretű kardokat kapok. Különleges alakjukban inkább a markolatnál ékeskedő rubint kövek a kirívóak. Mindenesetre a penge felületén képzett láthatatlan méreg nem csupán lehűti annyira a kardot, hogy a támadásai érezhetetlenné váljanak első fokon; hanem a reiatsu vírus egy idő után blokkolja az ellenfél ezen alapuló támadásait. A tiszta küzdelem megteremtője a kicsike, s örömmel vetném be egy olyan kislány ellen, aki nem való ide. Arroganciával túlfűtött tekintetemet meresztem rá, s éppen emelném kardom, melyet Naomi fog meg.*
- Chh.. *Nem akarom megbántani, de egyáltalán nem értek egyet döntésével. kedvelem Naomit, de mindenki tudja, hogy a kettőnk közti kor különbsége a tapasztalat különbségét is jelenti. De nem fogom semmit tenni, majd megtapasztalja a saját bőrén; leengedem magam mellé az iker zanpakutot és csak figyelek. Sehogy sincs az ínyemre e kialakult helyzet, de nem fogom elmagyarázni Naominak, hogy az első osztag hadnagyaként ezt nem engedheti meg magának. Hagyom, had jöjjön rá első fokon, majd utána beszélek vele. Ezek után már csak várok egy kicsit, s rögvest meg is tudhatom annak okét, hogy miképpen vélekedik az egykori hadnagy. Nohát, ki hitte volna? Ezt az információt magunk is tudhattuk volna, bár egy szemöldök felhúzást vélt ki belőlem, hogy nem a harag vezérli. Csupa ellenmondást űz, csak éppen nem veszi észre. Aki nem haragszik a másikra, az nem is próbálja átlökni egy korláton, hogy had haljon meg a méteres zuhanástól. Tehát, ha ezt Naomi be is veszi, akkor csak gratulálni tudok neki. Kezdek egyre feszültebb lenni a tétlenségtől, s már kezdem elhinni, hogy egyszerűen nem bírok a véremmel. Bármennyire is kedvelem a lányt, örülnék, ha a kapitányom itt lenne. Akkor nem kellene visszafognom magam csak azért, mert az Ichibantai hadnagya rangosabb egy Juuichibantai hadnagynál. Persze nem irigykedem, csak éppen ezúttal a helyzet elterelte bennem a személyes érzelmeket a küldetés fontosságától. A kettőt nem keverhetem össze, mert az leginkább gyengévé tenne e pillanatban. Így talán az esés nem is lep meg annyira. Tudom a feladatom, de kivitelezni már nem igazán tudom. Naomi kapaszkodása megzavar abban, hogy megpróbáljam visszalökni magam a lábam aluli reishitől. A lány elég hamar elenged, s e pillanatban ennek örülök is. Nem bírnék ezek után csak úgy a közelében lenni. Egyszerűen zavar a fejetlensége, de nem haragszom rá. Csak éppen most jobb, ha nem is próbál túlzottan a közelemben lenni...és ezt nyíltan közli is a tekintetem is, amit rá vetek. Cseppet sem kedves tekintet, annál inkább egy súlyosan dorgáló pillantás; mely miatt arrébb is megyek. Hátuk mögött fogok haladni, de egy szó sem fogja elhagyni ajkaimat.
Sosem akartam ilyen lenni a nővel, csak egyszerűen logikus gondolkodásból is tudhatta volna, hogy ámítás az egész. S úgy érzem, ha ez egy komoly katonai bevetésen előfordulhat..akkor a Gotei komoly veszélyben lehet. Ha már az Ichibantai hadnagya, a tizenhárom őrosztag másodkapitánya nem képes uralni a helyzetet..akkor komolyan bajok vannak. Rangján alulinak találom a viselkedését, amiről tudom, hogy Masa- jiinek sem tetszene. Szimplán onnét tudom, hogy elég ideje családom állandó hétvégi vacsora vendége. Tudok ezt azt az öregről, többek közt azt is, hogy a hadnagyaiba komoly reményt fektet. Tán Naomi még csak nem is tudta azt, hogy mit válal. A rangja az egyik legnehezebb dolog az egész Seireiteien belül. A főkapitány állandó jobbkeze, s tanácsadója; aki felé nagyobb az elvárás sokszor, mint egy kapitány felé. Tehát nem tudok kibékülni a gondolattal, hogy csak így képes beleesni egy csapdába. Nem leszek mindig ott, hogy megmentsem, s ezek után e küldetésen már nem is fogom. Elhatárolódom a nőtől, pontosan azért, hogy végre tegyen le az érzelmeiről, mert már most kezdi kihívni egy valaki ellenszenvét a naivitásával. Ha meg is haragszik rám emiatt, előbb utóbb belátja, hogy igazam van. Ezenfelül mindketten nemesi házak tagjai vagyunk..tudhatná, hogy ezzel a családját is veszélyezteti, ahogyan az enyémet is. Egy új rendszer..a nemesek életét is veszélyezteti. Egy új rendszer pontosabban a nemesek megdöntésével idézhető elő. Én nem fogom hagyni senkinek sem, hogy a családom életét veszélyeztesse, bármennyire is kedvelt vagy szeretett személy az. Takeshi a barátom volt, mégis meg kellett ölnöm.. Természetesen ez nem vonatkozik Naomira, nem tennék vele ilyesmit, de az a nő.. az a nő más. S ha nem is fogok ezzel a hadnagy kegyeihez közel kerülni, meg fogom ölni azt a hadnagyot; amennyiben veszélyforrásnak érzékelem.*
Vissza az elejére Go down
Kuchiki Samanuske
4. Osztag
4. Osztag
Kuchiki Samanuske

Férfi
Virgo Pig
Hozzászólások száma : 108
Age : 112
Tartózkodási hely : Kuchiki tanya, vagy az osztagnál, esetleg kocsma.
Registration date : 2012. Aug. 23.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 4. osztag, 20. tisztje - Állatorvoslási Osztály vezetője. _@_/"
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzer. Dec. 12, 2012 1:47 am

Erőszak, mindig csak erőszak. Miért nem lehet néha békésen kezelni a helyzetet? Most is mi történik? Kardot rántva esnek egymásnak, még végül valaki holtan esik össze. Utána pedig bosszút akarnak majd állni érte, és a körforgást már nem lehet megállítani, csak ha az egyik fél tökéletesen elpusztul, eltűnik minden nyom utána, és marad az üresség. Senkinek nem lenne jó, talán valami olyasmit is elvesztenének, ami pótolhatatlan. Mennyivel jobb lenne leülni, és megbeszélni az egészet. Ám ez csak egy kóbor ábránd, semmi más. Főleg, hogy akad egy 11. osztagos is. Bár nem táplál ellenszenvet irányukba Samanuske, csak a felfogássukkal nem igazán ért egyet. Az állandósult agresszió, és a kardok dala iránti vágyuk… elszomorító. Csodás lenne, ha most csak beszélni tudnának ezzel a nővel, aki valaha az 1. osztag tagja volt. Ám egyik félről se várható a békés megoldásra való törekvés. Az egyik számon kéri a másikat, amaz pedig ellenségesen visszakérdez. Nem lesz ez így jó, sikerült egy nagyon hűséges beosztottba botlani. Ez pech, eléggé romlott annak az esélye, hogy kihallgatás legyen a vége. Talán… a Hölgynek lehet a legrosszabb, hiszen a beosztottja akarta megölni. Bár ez még nem biztos, lehet csak durván játszottak, igen, csak az lehetett. Mert shinigami nem öl shinigamit. Ám mégis, a Kairi néven bemutatkozott nő, szegény Urufut kapta el, a Hölgy pedig az… ikrest gátolta meg a támadásban. Talán van még remény, talán, és talán most megtudják az okát is az egésznek. Az elhangzott szavak pedig némileg meglepték Samanuskét. Lehet ostobának tartják, de azt tudta, hogy valami tényleg nincs rendben a rendszerrel, de mégis, elmenni odáig, hogy fellázadjanak, az butaság.
~ Valahogy meg tudom érteni. Nagypapi is elmondta, meg fogom tapasztalni majd, hogy nem minden megy jól. És igaza van, az alját már kapirgálom, de még lehet nyugalomban leselkedni a fürdőkben, addig szerintem nincs minden veszve.- mire ennek a végére jutott, valami rosszabb is történt, vagyis mondtak. A számok pedig Samanuskéjéknek az oldalán voltak, mégis sikerült a meglepetés. A talaj megnyílt, Samanuske meg gyorsan a plafon felé nézett. Sokat nem segített, ereszkedni kezdett, nem is, inkább zuhanni kezdett a többiek után. Hiába gondolkozik azon, hogy aktiválja a zanpaktouját, és annak a segítségével tompítja az érkezést, arra nincs elég ideje. Nem maradt más, egy kis resi a talp alá, hogy legalább az esés nem legyen olyan fájdalmas. Ám így se volt egy leányálom, de legalább nem tört el egy csontja se.
- Ennyit arról, amit a mesékben látni. Ne néz le, és nem is esel le - motyogott, miközben felfelé nézegetett. Túl sötét volt, és a lyuk már bezárult, a rókák a veremben. Ilyenkor mit is kell csinálni? Rágyújtani, legalábbis Samanuske azt teszi, és szerencsére a Hölgy fényt is csinált.
- Kér valaki egy szálat?- kérdezte vidáman, és nyugodt hangon. Még élnek, kellhet ennél több? Viszont valami nagyon nem tetszik Samanuskénak, a Hölgy viselkedése. Odasétál, ajkán barátságos mosoly.
- Bocsánat.- nem nagyot, inkább csak jelzésértéke van a tockosnak, amit a Hölgy kapott a tarkójára. Ha ez fájt… akkor Samanuske jobb erőben van, mint gondolta.
- Ilyet nem kéne mondania. Talán baj, ha egy régi bajtársat nem akarunk megtámadni, vagy harcolni vele? Nem, szerintem nem baj, ettől tudja, hogy még érez, és nem tévedt le az útról. Az érzelmek fontosak, szükség van rájuk. Az élet nem választja külön a könnyet és a mosolyt. Akkor, ha már könnyezünk, azt mosolyogva tegyük, és ha gödörbe estél, ki kell mászni belőle, ennyi az egész. Utána ráérünk azon gondolkozni, hogy mi legyen. Máskülönben meg élünk, nem kell panaszkodni.- barátságosan mosolyogva mondta el a véleményét, de tovább nem akarta cifrázni, hiszen ideje dolgozni is, valakinek segítségre van szüksége.
- Jövök máááár.- odaszökell a beteghez, leguggolt, és nézegetni kezdte azt a fránya lábat. Kiveszi az ajkai közül a cigit, leveri a hamut, majd folytatja tovább.- Pontosan, ez csak egy kis ficam. Hamar rendbe rakom, és mehetünk tovább.- nyugalmat próbált sugalmazni a hangjával, ám belül igen csak izgult. Az első éles munkája, most ugrik a majom a vízbe.
Leveszi Urufu lábbelijét, és masszírozni kezdte a kiment bokát. Egy-két perc elteltével lassan megrázta a fejét.
- Ez lehet kicsit fájni fog. Bocsánat. Bakudou 59: Kurenai ribon. - némi fájdalmat érezhet, de egy olyan valaki, mint Urufu, csak ki fogja majd bírni. Ha nem… akkor ha visszaértek, akkor kap egy nyalókát. Mosolyogva figyeli a kis szalagot, ahogy a zúzódás köré tekeredik, majd beleolvad, és ha minden jól ment, akkor volt, nincs sérülés.
- Ez kész is. Urufu, lehetőleg ne nagyon erőltesse meg, nem kell nyaktörő mutatványokat csinálni. S’ akkor most pedig… szerintem induljunk el valamerre, és lesz, ami lesz.- mosolyogva mondta el a véleményét, majd várt a további utasításra.
Vissza az elejére Go down
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyKedd Dec. 18, 2012 4:18 am

Éreztem magamon Keo tekintetét, ami most egyáltalán nem olyan volt, mint ezelőtt, mikor a járatban jöttünk, sokkal inkább emlékeztetett legelső találkozásunkra, mikor megszidott. Igen, elmarasztalás volt benne, és megrovás. Jól tudtam, hogy minek szól, mégsem vitt rá a lélek, hogy megmagyarázzam a cselekedetemet, nem hittem, hogy megértené, hogy az érzelmeim nem a tisztnek szóltak, sokkal inkább neki, és a többieknek. Az apró legyintés, amit Kuchiki~santól kaptam, meglepett, sokkal inkább vártam effélét Keotól, már nem mintha valaha bántott volna, vagy erőszakosnak ismerném, csupán a mostani állapota miatt úgy éreztem, egy kanál vízben is képes lenne megfojtani.
Majdnem felnevettem az ifjú nemes szavaira, bár nem tényleges nevetés lett volna, inkább hisztérikus, de visszafogtam magam. Egy pillanatig sem haboztam volna, hogy az árulóval végezzünk, ha úgy találtam volna, hogy képesek lennénk rá, ahogy annakidején Ryuu felé sem kegyelmeztem, annak ellenére, hogy régen szerettem. Nem tűröm az árulást és a hazugságot, különösen nem egy olyasvalakitől, akiben megbízom. De semmi esélyünk nem lett volna Hayawa~san ellen, én pedig nem voltam, és sosem leszek hajlandó mások életét feláldozni, főként nem feleslegesen. Kihúztam magam, és álltam Keo tekintetét, nem kellett, hogy megértse ez mit jelent, nem tartozom felé magyarázattal, most még nem. Talán majd egyszer, amikor kevésbé lesz fontos dolgunk.
-
Nézzenek szét, hogy velünk együtt leesett könyvek között van-e olyan, ami segítséget nyújthat a későbbiekben Kairi~sannal, és a többiekkel szemben! – Adtam ki a parancsot, amint Kuchiki~san ellátta Urufu~sant, közben pedig megvilágítottam számukra a földet, és magam is szétnéztem.
Reméltem, hogy a leesett könyvek között van még a nyilvántartás, amit Keo lapozott át, azzal biztosan sokkal többet tudnánk meg, főleg ha a Soutaichounak is megmutatnánk. Miután egy pár perc alatt átnéztük, hogy mik is estek le, és a használhatókat eltettük, az ifjabbik nemes felé fordultam.
-
Kérem, támogassa továbbra is Urufu~sant – mondtam kicsit fojtottabb hangon, majd elindultam előttük.
A szemem sarkából láttam, hogy Keo is követ minket, ami megnyugtatott, bár ideje lett volna, ha a saját képességeimben bíztam volna. Mély levegőt vettem, és kihúztam magam. Ezek a tisztek most az én felelősségeim, a döntéseimen múlik, hogy épségben, a feladatunkat teljesítve jutunk-e vissza Seireiteibe, és így lesz, ez biztos! Nem haladtam túl gyorsan, nehogy a sérült ne tudja tartani velem a lépést, ráadásul azt sem tudhattam biztosan, hogy merre is tartok, így nem volt értelme sietnem, inkább arra koncentráltam, hogy érzékelek-e előttünk bármiféle mozgást, vagy reiatsu ingadozást. Aztán léptek dobogására lettem figyelmes, de ez nem arról jött, amerre tartottunk, hanem mögülünk.
Egy pillanatig sem tétováztam, megfordultam, és felugrottam, hogy a fejük felett küldjek el egy támadást, ami megvilágítja majd, hogy mi is követ minket. Amint megfelelő magasságba értem, előre nyújtottam a kezem, és koncentrálva megidéztem a kidout.
-
Hadou 33: Soukatsui! – Kiáltottam, majd talpra érkezve elnéztem a férfiak mellett.
A támadás megvilágította végig a folyosót, amerre elhaladt, jól láthatóvá téve a falakat, majd valami egészen torz bestiát, ami a fölöttünk lévő plafonon szaladt, egyenesen felénk. A kidou alatta húzott el, de látszott, ahogy hatalmas pupillája összeszűkült, már csak alig tíz méter választotta el tőlünk. Ha a lépteket nem is hallotta mindenki, a támadásomra egyértelműen felfigyeltek, és láthatták azt is, hogy valami közeledik felénk. A néhány pillanatig felvillanó fényben egy torz gyík volt látható. Csupán egy pillanat műve volt, hogy Kuchiki~san és Urufu~san mellett elshunpozva, a lény és közéjük álltam, Keo mellé. Nem néztem rá, jól tudtam, hogy az életem is rábízhatom, de most nem erről volt szó, sokkal fontosabb, hogy a sebesült tisztet meg kellett védenünk.
-
Anata no hanabira wo taorefuse, Mimoza! – Adtam ki a shikai parancsot. – Mindenki csukja be a szemét! – Kiáltottam rájuk, mert jobb, ha őket nem vakítom el a technikával, hiszen szükség lesz még a látásukra. – Kaen!
A parancsszóra felragyogott az egész járat, a gyíklény pedig megtorpanva takarta el hatalmas szemeit, én ezt az időt használtam ki, hogy feltöltsem Mimozát a következő támadásra. Amint ismét sötétségbe borult a járat, a fénylő pengével felé suhintottam, hogy egy nagyobb fénygömböt lőjek rá. Csak emlékezetből tudtam, hogy hol is állt meg, de sikerül eltalálnom, amit a hörgéséből, és egy tompa puffanásból érzékeltem, de tudtam, hogy ezzel nincs vége.
-
Kuchiki~san, Urufu~sannal együtt induljanak el, ez parancs! – Mondtam ellent mondást nem tűrően, hátra sem pillantva, ha végeztünk a lénnyel, úgyis utolérjük őket, ráadásul Urufu~sannak nem kellene megerőltetni magát.
Ezután pedig nem maradt más, mint a fülemre hagyatkozva várnom arra, hogy feltápászkodjon a méretes gyík, és apró darabokra szelhessem. Ennek ellenére gyanús volt, hogy csupán egyetlen valami akadályoz minket a kijutásban, rossz előérzetem támadt, de nem foglalkoztam egyelőre vele, fontosabb dolgom volt.


Spoiler:
Vissza az elejére Go down
Urufu Yashuhiro
3. Osztag
3. Osztag
Urufu Yashuhiro

Leo Hozzászólások száma : 104
Tartózkodási hely : Soul Socety, Seireitei
Registration date : 2012. Aug. 09.
Hírnév : 0

Karakterinformáció
Rang: Sanseki
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te15100/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (15100/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyCsüt. Dec. 20, 2012 3:20 am

És tényleg „csupán” egy ficam, erősítette meg a kijelentésemet Samanuske-kun. Bár reméltem, hogy nem csak a többiek megnyugtatására mondta. A fájdalom, amit az a vörös kidouszalag okozott, a fájdalom, ami azt jelezte, hogy már használható, hogy már mozoghatok, bár hirtelen jött, nem kiáltottam fel, hiszen mi volt ez egy kard, vagy karom okozta vágáshoz képest? Arcom talán egy kicsit eltorzult, de hamar újra a nem sokat mondó, szomorú arckifejezés ült rajta. Hogy segítsek magamon, miután visszahívtam a kardomat a butykosomért nyúltam, hogy egy kis saket igyak. Viszont újra Sakura által készített gyümölcslével találtam magam szembe, ami a még mindig fennálló szerelmét bizonyította annak ellenére, hogy már elmondtam neki a démonom, hogy mi kínoz, hogy mit követtem el. ~Mi a testi fájdalom a lelkihez képest?~
A zanpakutoumra támaszkodva, bicegve indultam a legközelebbi könyv felé, amit szerintem még senki sem nézett meg. Hát mit adnak a szellemek, az ugyan az a könyv volt, mint amit utoljára néztem, még oda fönt, valamint ezt vágtam a nő fejéhez is. Egy egyszerű mozdulattal hajítottam el a vállam felett egy sóhaj kíséretében. Újabb könyv után néztem, de úgy tűnt, hogy itt, ahol állok csak az az egy volt. Ezért amerre a többiek keresgéltek, már, hogyha keresgéltek indultam meg.
- Csupán egy, a hakuda alapjaival foglalkozó könyvet találtam eddig. – Jelentettem Shiranui-fukutaichounak. Érdekes módos az én kezembe csupán olyasmi könyvek kerültek, amik a közelharc alapjaival foglalkoztak.
- Tudok járni! – Mordulok rá a yonbantai tisztre, hogyha szó szerint támogatni próbálna. Lassan haladtunk, az Ichibantai-fukutaichou vagy óvatosságból, vagy azért, hogy biztosan tudjam tartani a tempót, vagy csak azért, mert alacsonyabb volt, de nem diktált megterhelő tempót. Talán a sötét tehetett róla, vagy tényleg így volt, de éreztem, hogy Urufu lenéző szánakozó „tekintettel” figyel. Teljesen másmilyen volt, másképpen viselkedett most, mint a harcok alatt szokott, ilyesmit még nem nagyon éreztem felőle.
Egyszer csak a hölgy megtorpant előttem. Nem értettem, hogy mit akar, vártam, hogy megszólaljon, amit végül is megtett, viszont előtte a levegőbe ugrott, s ott megidézet egy újabb kidout. A cselekedetére reflexből leguggoltam, s hátra fordultam. A mini mutatványom következménye az lett, hogy a látásom homályossá vált, mivel mind a jobb bokám, mind a múltkori kiküldetésen, a magamnak okozott seb megsajdult, bele nyílalt a fájdalom. Előbbi azért, mert ezek a mozdulatok megterhelőek voltak számára, az utóbbi, viszont azért, mivel egyrészt valahogy annak is megterhelő volt a mozdulatom, másrészt véletlenül a könyökömmel megütöttem. Tudtam, hogy még nem gyógyult be teljesen, valamint egy ideig érzékenyebb lesz ott a bőr, de erre nem számoltam, amikor eljöttem a yonbantai gyengélkedőjéből, azt hittem, hogy jobb állapotban vagyok. A hadnagy kidouja a folyosó azon részét, ahol haladt megvilágította, így felfedett egy üldözőnket, ami egy gyíkszerű youkai volt, már ahogy az enyhén könnyes, enyhén homályos látásommal meg tudtam állapítani. Végre hasznára akartam lenni a csapatnak, valamint, hogy megpróbáljam védeni őket, ahogy megláttam az újabb youkait meglódultam felé… Vagyis pontosabban csak meglódultam volna, de csak odáig jutottam, hogy ellökjem magam, mivel ekkor újra a jobb bokámba nyilallt az éles fájdalom, s ettől megbénult az egész jobb lábam, ezért az egészből az lett, hogy előre estem.
- Fene! – Ütöttem egyet bosszúsan a földbe. Felettébb bosszantott, hogy végre megküzdhetnék valamivel, s így végre hasznom is lenne, de képtelen vagyok arra, hogy cselekedjek, bár tudhattam volna, hogy a ficamom miatt nincs sok esélyem, de akkor is bosszantott. Urufu erre izgatottá vált, s kíváncsian várta, hogy mégis mi fog következni, de nem volt időm akkor vele foglalkozni, mivel a Fukutichou-chan figyelmeztetett minket, hogy csukjuk be a szemünket, én így tettem, s aztán hallottam is az ismerős technika nevét, s az ismerős fényt.
- Elnézést, Shiranui-fukutaichou! – Kezdtem el feltápászkodni a földről. – A parancsát értelmetlennek vélem, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk az út további részén, így azt javasolnám, - ekkor már talpon voltam, – hogy közös erővel küzdjünk meg a szörnnyel. Valamint, hogyha tanácsolhatom, akkor engedje, hogy Mizushima-fukutaichou és én felvegyük a youkai-jal a közelharcot, s önök távolról próbálják ártalmatlanítani. Hanto shiro, Urufu! – Vontam ki a zanpakutomat és aktiváltam a shikaiomat. Azután bicegve, s Urufu izgatott csaholásával, megindultam előre, hogy felvegyem a harcot a gyíkszerű youkai-jal.
Természetesen, hogyha közben rám szólt, vagyis megismételte a parancsot, akkor már engedelmeskedtem neki, s egy biccentést követően tovább indultam, valamint Samanuske-t megkértem, hogy „Maradj az oldalamon, ki tudja, mi vár ránk!”.
Vissza az elejére Go down
Kagami Eisuke
13. Osztag
13. Osztag
Kagami Eisuke

Férfi
Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 120
Age : 31
Registration date : 2011. Apr. 22.
Hírnév : 42

Karakterinformáció
Rang: Kagami-ház tagja
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyPént. Dec. 21, 2012 11:05 pm

*Kissé elfogult lettem az üggyel kapcsolatban, de magamnak csak nem mondhatok ellent. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogyan lehet valaki ennyire lefagyott? Nem fogom megérteni, hogy egy shinigami számára, ha az ellensége nyíltan az ellensége, akkor miért nem torolja azt meg? Tán kicsit keményen hangzik, de majdnem mindenkivel én is megbírnám ezt tenni. Ebben nincs semmiféle kétszínűség, csupán hű vagyok ahhoz a rendhez, mit én szolgálok. A Juuichibantai hadnagya vagyok, egy Kenpachi oldalán pedig a harc egy fajta megváltás minden gond alól. Bizonyára pedig tekintetem nem lehet vajmi kedves eredetű, viszont joggal való. Kicsit haragszom Naomira, amiért ily’ felelőtlenül viselkedik a küldetés parancsnokaként. Belátom, hogy jó indok megóvni valakit; viszont hasztalan, ha nincs szemmel látható eredménye. Urufu így is, úgy is lesérült volna..vagy én gondolom rosszul? Mindenesetre hagy némi megemlíteni valót ez a küldetés, ám ebben én is részt veszek. Ezért is maradok hátul, hogy kicsit elhatárolódjak, s a beugró ellenséget én vágjam le legelőször. Kioldott shikaiom még most is az oldalamon van, nem is szándékszom visszaoldani. Bármikor lecsaphatnak ránk, s igazából ilyen sötétben már olyan mindegy. Az ellenség hamarabb megtalál bennünket, mint mi találnánk meg őt. Kissé oldalra billentem a fejemet, mikor Naomit megtockolják, de valójában egy furcsa mosoly fut végig arcomon néhány pillanatra. Aztán lefestem a kicsiny ördögöt a falról, és keresztbe font karokkal sétálok tovább. Nos, legalább nem én tettem meg. Teljesen jó, hogy elintézi más helyettem a munkát.
Ahogy kikapjuk az úgymond feladatot, úgy oda sétálok a megmaradt könyvekhez, s felkapom pontosan azt, amelyik oda fent is a kezemben volt. A nyilvántartásos könyv, amely pár furcsa eltűnést is tartalmazott, mindazonáltal az egykori kapitány nevét is. Még j, hogy ez is leesett, így legalább elvihetjük úgymond bizonyítékként;hogy Naomi miatt ne nézzenek már sült idiótának minket odafent. >.> Harapom el szám szélét, majd egyik kardomat az övembe rakom, hogy egyik kezemben a könyv, míg a másikban a shikaiom egyik fele legyen. Noha ezzel megfeleződik az, mint amire képes lehetnék; de talán jobb ezek után a bizonyíték mentése szerepet felvenni. Azért elgondolkodtat a dolog, hogy miért is gondolta azt a hadnagy, hogy rossz oldalon állunk? Nem vagyok kétkedő abban a rendszerben, mint amiben élek. Csupán érdekel az, hogy miért gondolják az ellenkező felek, hogy azaz oldal, mint amit mi szolgálunk? Már nagyon sok mindenki szájából hallottam hasonló mondatot az évszázadok alatt, de sosem értettem, hogy hogyan képesek ennyire gyűlölni a Gotei Juusantait. Valami lehetséges, hogy nincs rendben, de akkor sem értem, hogy egy gyűlölet hogyan fajulhat el idáig. Amikor megláttam a családi arhívumot a Mizushima- háznál; ott is kissé elcsodálkoztam, hogy a ház megalapulása sem volt zökkenő mentes. Háborúk, és viszlyok folytak a főnemesi házak kialakulásáért; s a három nagy nemesi ház szinte egyszerre alapult meg. Érdekes volt úgy az egészet átlátni, de a mostani helyzet talán némileg túlmutat ezen. Sok áruláson túl, nem lennék meglepődve azon, ha valami sértettről lenne megint csak szó.
Habár nekem azért eléggé bizarr, hogy elhallgatták volna a halálát. Valami olyat tett biztosan, amit a tanács nem hagyhatott annyiban. Csak ilyen esetekben lehetséges az ilyen ügyek eltusolása úgymond. Persze, könnyebb volt kijelenteni egy kapitány és hadnagyai halálát, mintsem akkoriban megtudatni mindenkivel az igazságot. Régen talán nem is volt annyira stabil ez a rendszer, mint manapság. Számtalan következménnyel kell szembe néznie mindannak, ki hibát követ el egy-egy adott időben. Régen meg a fennmaradásért bizonyára sok mindent elnéztek. Sóhajtok egyet gondolataim alatt, míg egy érkező fenevadnak a dobbantásaira leszek figyelmes. Megtorpanok a közeledő hang alatt, s megszorítom egyik kezemben pihentett könyvet. A nyekergő szorítás alatt pedig egy kidou repül el a fejem fölött, egyenesen a lény irányába. Bár magát a lényt nem találja el, de láthatóvá teszi jelenlétét. Akkor rock’n roll, és megyek előre, míg Naomi mellém akar jönni. A jelenlegi helyzetet szemlélve, ezt nem igazán tartom jó ötletnek. Mindenesetre, míg Naomi a zanpakutojával szórakozik, én csukott szemmel döföm kardom az idegen entitás irányába, majd visszashunpozok.*
- Elég önző egy zanpakutod van. Retina égető. Neutral *Jegyzem meg egészen kedvesen neki, majd oda slisszolok Urufuhoz.* - Te inkább maradj nyugton, és védjétek ezt meg. Bizonyíték az itt történtekre. *Csapom a kezei közé a szajrét, majd kihúzom övemből kardom másik felét. Megfordulok az ellenfél irányába, némileg Naomit is magam mögé terelem. Jobb volna, ha nem hencegne a bazi fényes zanpakutojával, mert vakságban fogok elhalálozni. Inkább csak legyen mögötten, úgy nem égeti ki a megmaradt pálca alakú sejtjeimet. Nem is tétovázok tovább, egy sejtelmes mosoly keretében felcsapom sötétzöld színben pompázó lélekenergiámat. A tömör lélekenergia valamennyit megvilágít ebből a sötét alagútból, s a plafont verdesve kavics darabokat robbant le. Hosszú hajam kioldódik az esemény alatt, s vállaim mellett kezd el lebegni az energia túltengés alatt.*
- Nem találom szép dolognak csak így elrejtőzni. Hátulról támadni baromi gyáva dolog, te gyík! >.> *Elrugaszkodva a talajtól, egy adott villám lépéssel rontok neki a szörnyetegnek. A mellettem lobogó lélekenergia tüze pedig oly’ mértékű boldog adrenalinnal lát el, hogy kezeim sebesen rándulnak meg az idegen vergődése alatt. Kardom pengéje váltakozva fordul meg egymás testvérének keresztező irányában, majd a forgás erejével nagyobb erős kifejtve tartom magam előtt a lényt. Szinte teljesen biztos, hogy nem vághatja át a csapat irányába tanúsított védelmem;a bizonyíték nagy érték most. Amennyiben annak búcsút mondanánk, elég nehéz lenne a 46-ok tanácsának megfelelő bizonyítékot szolgáltatni az eset súlyosságáról. Hiába is rendelkezem kapcsolatokkal a kör irányába, akkor sem élhetek vele egy ilyen ügyben. Azzal komolyan veszélyeztetném a családom biztonságát; megmaradok egy egyszerű hadnagynak az ügy érdekében. Hátrább kényszerülök menni, de a kicsapódó lélekenergiámat nem véletlen használom. A lény még nem érzi a belé kerülő mérget bizonyára, hiszem a reiatsu méreg a rideg penge által csupán később érződik. Tehát a kardomba vezetem lélekergiám, majd kicsapok egy Neko no Tsume néven elhíresült technikát. Lélekenergia karmok, amik a jelenlegi szintemet nézve nem tudom, hogy mekkora sebzést fog majd okozni egy olyan lénynek. Hátra pillantok.*
- Mire vártok, mentsétek már a bizonyítékot! *Kiabálok rá a bagázsra, bár van egy olyan sejtésem, hogy nem nagyon akarnak itt hagyni. Pedig boldogulnék egyedül is, komolyan.*

Vissza az elejére Go down
Kuchiki Samanuske
4. Osztag
4. Osztag
Kuchiki Samanuske

Férfi
Virgo Pig
Hozzászólások száma : 108
Age : 112
Tartózkodási hely : Kuchiki tanya, vagy az osztagnál, esetleg kocsma.
Registration date : 2012. Aug. 23.
Hírnév : 5

Karakterinformáció
Rang: 4. osztag, 20. tisztje - Állatorvoslási Osztály vezetője. _@_/"
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te9000/15000Feljegyzetlen 29y5sib  (9000/15000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptySzer. Jan. 02, 2013 4:04 am

Keresni, megint keresni, tényleg kalandregényes regény lesz ez. S’ ennek örül Samanuske, szereti a kalandokat, legalábbis a gyerekkalandokat, ahol nem hal meg senki, és mindenki vidám a végén. Bár sajnos nagyon kezd úgy festeni a dolog, hogy lesz még itt sírás, meg könnyezés, és nem lesz túl boldog befejezés. Ám félre ezekkel a gondolatokkal, Samanuske továbbra is vidáman mosolyog, és keresi a könyveket. Lehet szándékosan nem is akar találni semmit, amit lehet használni, hiszen akkor tényleg halál lehet a vége, azt pedig szeretné elkerülni.
- Én csak egy naplót vagy olyasmit találtam. Megtarthatom?- kérlelő volt a hangja, de hogy a könyvre mi szüksége? Azt nem tudja, csak el akarja rakni, ennyi az egész.- Értettem.- ment volna támogatni, bár nem tudja, hogyan is, anyagilag, vagy lelkileg, esetleg fizikailag? Bár a mordulásból tud következtetni, hogy a járásban kéne segíteni, de ha nem, hát nem, nem erősködik Samanuske, ha nagyon szükséges lesz a harcban Urufu-san, akkor meg tudja oldani, hogy gond nélkül tudja használni a képességeit.
Vígan haladhatott tovább a kis csapat, már csak egy kis éneklés hiányzik. Szívesen kezdené Samanuske, de nincs meg az alaphang, így nem tud min elindulni, na meg azt se tudja, milyen zenéket szeretnek a többiek. Így az ötletet elveti, majd lesz más, amivel szórakoztatni tudják magukat. Bár mintha valaki már dobolna, legalábbis olyan hangokat hall, sőt, a Hölgy még táncol is. Levegőbe röppen, meg minden, és leérve még egy kis világítást is csinál. Nincs mese, Samanuske tapsolni kezd, még akkor is, amikor meglátja, hogy mi közeledik feléjük. Vigyorog még mindig, de valahogy már nem annyira őszinte, a tapsolás is már csak reflex.
- Miért?- ártatlan kérdésére megkapta a választ, elég felvilágosító volt az a válasz. Szerencse, hogy még időben eltudta takarni, csak egy keveset kapott belőle.
- Te jó ég, ez már a fényműsor.- dörzsöli a szemeit, hátha valamit használ, de még nem sok haszna van, marad a homályos látás, hunyorgás, teljesen olyan, mint valami leselkedő, már csak egy hosszú kabát kéne. De legalább a hallása még jó.
- Én is elnézést kérek, de Urufunak igaza van. Ostobaság ha külön vállunk, lehet egy másik ilyenbe botlunk bele, vagy valami, na meg hogy nézne már az ki, hogy a szanitéc lép le elsőnek? Tőlem elmehet Urufu, de hogy Én maradok, az már biztos. Kikapnék Hanatól, attól meg jobban félek, mint ettől az ízétől itten.- végigszaladt a testén a hideg, elég volt csak Hana haragjára gondolnia, és máris elfelejti, hogy itt van egy nagy gyík, aminek lehet jó az íze is. Ám, most félre kell raknia a hülyéskedést, és ha harcolni nem is fog, azért valamit tehet az ügy érdekében, hogy az esélyeik javuljanak. Mivel már döntött, marad, nem is foglalkozik Urufu szavaival, a 4. osztagos végig marad, mindegy, hogy mi is történik a csatatéren.
- Na, akkor ideje mutatni is valamit.- lassan előhúzza a zanpaktouját, menőn, már csak szél kéne, hogy a hajába kapjon, ám be kell érnie a lassú mozgással.- Ttoriatsukae! Kangosi.- ha nem most van itt a megfelelő alkalom, akkor soha. Terebélyesedik a penge, nővőget, és eléri a végső hosszát, 230cm, sőt, a pengéje is kiszélesedett 30cm-re. Harcra lenne alkalmas, csak Samanuskénak éppen nem szokása arra használnia. Na, de akkor ideje használnia is, bár lehet nem fogja elnyerni a többiek tetszését, de ez van. Elsőnek a saját mellkasához érinti a kard pengéjét, majd Urufu hátához (feltéve, ha maradt), utána a Hölgy fenekéhez (csak mert azért férfi), és végül a Férfihoz kell közelebb kerülni, és ahol éri, oda rakja. Közben pedig ismételgeti a technika nevét.
- Tsuzuri.- és ha minden jól ment, akkor mindannyian kaptak egy reiatusból felépülő karkötőt.- Nem kell megijedni, annyi az egész, hogy mostantól össze vagyunk kötve. Minden sérülés, amit valaki elszenved, az négy felé fog oszlani. Ja, és ha jól számoltam, Urufu sérülése is szétmegy köztünk, de nem gond, hogy ennyien osztjuk meg, így nem is olyan vészes már. (ha maradt, csak akkor) Ja, és azért a végtagvesztéseket hanyagoljuk, azt mindegy, hogy osztjuk el, az leesik mindenkinek. Akkor mehettek darálni.- milyen lett volna a hangja? Vidám, mosolygott is, annak ellenére, hogy nem volt túl boldog attól, amit csinált. Ám ha már támogató a szerepe, akkor cselekedjen úgy.
Vissza az elejére Go down
Shiranui Naomi
1. Osztag
1. Osztag
Shiranui Naomi

nő
Pisces Dragon
Hozzászólások száma : 119
Age : 108
Tartózkodási hely : Haruki~chan nyomában *.* || Shiranui birtok
Registration date : 2012. Feb. 15.
Hírnév : 17

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Feljegyzetlen Cl0te21000/30000Feljegyzetlen 29y5sib  (21000/30000)

Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen EmptyKedd Jan. 08, 2013 3:30 pm

Értetlenül pillantottam Urufu~sanra, jól látható volt, hogy a sérülése nem teszi lehetővé, hogy mellettünk harcoljon, nem volthát értelme annak, hogy erősködjön a maradás mellett. Az előre iramodó Keo mellett nem éreztem szükségesnek azt, hogy magam is a lénynek rontsak a szűk járatban csak a férfi útjában lettem volna. Megjegyzésére csak egy félmosollyal válaszoltam, olyasmivel, amivel ő maga szokott illetni, elvégre jól tudtam, hogy Mimoza technikáit a jelen helyzetben csak úgy tudtam volna használni, hogy a többiek közben képtelenek lettek volna mellettem harcolni, ez pedig nem lett volna ésszerű, hiszen a Juuichibantai hadnagyaként Keo az egyik ütőkártyánk. Nem becsültem le saját képességeimet, vagy Urufu~sanét sem, elvégre harcoltam már mellette, jól tudtam, hogy saját testi épségének árán is végezne az ellenséges lénnyel, azonban most a bizonyítékok mentése volt a legfőbb feladatunk, és ahhoz futniuk kellett volna.
A kezemre pillantottam, a Kuchiki~san shikai képességeként ismertetett karperectől pedig máris bele nyílalt a fájdalom a bokámba, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy felszisszenjek ettől. Az ajkamba haraptam, majd miután megszoktam a zavaró, de nem túl erős lüktetést, ránehezedtem. A két jómadárra néztem, és megcsóváltam a fejem, parancsmegtagadás, és bajtársiasság, ugyan hova is lennénk egymás nélkül? Ettől függetlenül Urufu~san továbbra sem volt olyan állapotban, hogy képes legyen harcolni, tehát szó sem lehetett róla, hogy kövesse Keot, bíznunk kellett abban, hogy ha a segítségünkkel is, de képes elbánni egy nagyra nőtt gyíkkal.
-
Urufu~san, ne kövessen el butaságot, és kövesse a felettesei parancsát, védje meg a bizonyítékot Kuchiki~sannal! – Villant feléjük a szemem, pedig nem haragudtam, csupán láttattam, hogy nem viccelek. – Kuchiki~san, állítson fel egy pajzsot, amennyiben képes rá, és maradjanak azon belül! És kérem, csiholjon egy kis fényt nekünk! ^.^ - Reméltem ezúttal már nem mondanak ellent, jó lett volna, ha minél előbb kijutunk ebből a kelepcéből, különben túl nagy hátrányba kerülünk.
Keo felé pillantottam, és Kuchiki~san fényt is csiholt, jól láttam, hogy boldogul a gyíkkal szemben, akinek tulajdonképpen esélye sem volt a felfegyverzett férfi ellen. Jól érezhető volt hollow reiatsuja, de egyszerűen nem tudtam elképzelni sem, miként kerülhetett ide, jobban mondva csupán egyetlen lehetőséget láttam, hogy valaki direkt hozta Soul Societybe. Azonban gyengesége miatt teljesen feleslegesnek éreztem, hiszen egy fiatalabb tiszt is elbánt volna vele, két hadnagyra és két tisztre szégyen ilyen gyenge ellenfelet küldeni, ennyire alábecsülni minket, talán a legnagyobb hiba volt a részükről. Egy pillanatra sem pihenhettünk azonban, mert bár Keo végülis legyőzte a hollowot, újabb hangokra lettünk figyelmesek, ezúttal a másik irányból, ráadásul érezhető volt egy enyhe reiatsu ingás is, mintha valami végig suhant volna a folyosón. Szerencse, hogy végül Urufu~sanék nem indultak tovább, de nincs más út, mint előre, így hát arra indulok, hogy a két tisztnek, és a bizonyítéknak ne eshessen baja.
-
Újabb lény közeledik, legyenek felkészülve! – Feszültek meg izmaim Mimoza markolatán, amikor mintha ásó hangokra lettünk volna figyelmesek.
Igazából nm is csupán hangok voltak, a talpam alatt éreztem, mintha egyre közeledtek volna valamik. Csapda, bekerítettek minket… Ezek villantak át a fejemen, majd rájöttem, szinte azonnal, hogy nem eshetek pánikba, hiszen a csapatot most én vezetem, és az én felelősségem az, hogy a bizonyítékkal együtt Seireiteibe érjünk. Mély levegőt vettem, és arra gondoltam, hogy úgy sincsen nagyon más választásunk, csak a felfelé…
-
Kuchiki~san, mennyi ereje maradt? – Néztem rá határozottan, és reméltem, hogy elegendő még egy nagyobb támadáshoz. – Úgy tűnik, hogy csak felfelé tudunk kitörni, különben felőrölnek minket. Keo, Urufu~san, a fegyverükkel repesszék meg a falat a fejünk felett, mi pedig Kuchiki~sannal a keletkezett résbe lövünk együttes erővel!
Végig véztem rajtuk, kimerültek voltak, akár csak én, de nem voltam hajlandó egy földalatti kis folyosón odaveszni, miközben a Goteit, Haruki~chant, és mindenki mást is veszély fenyegetett! Egyszerűen nem tehetem meg, hogy cserbenhagyom őket, mikor a legjobban számítanak rám, mikor a legnagyobb szükség lenne arra, hogy mellettük legyek…
-
Miután beomlasztottuk a járatot, kevés idő lesz a menekülésre, talán az egész a fejünkre is dől, de ha elég gyorsak vagyunk, a törmelékek között kijuthatunk! – Persze megvártam, mit is szóltak az ötletemhez, hiszen lehet sokkal jobb jutott az ő eszükbe, de érezhették, hogy a közelgő lidérceket nem bírtuk volna legyőzni, sokat számított túlerejük. – Ha mindenki készen áll, kezdhetjük!
Lehunytam a szemem, és mindent kizártam, csak a testemben keringő reiatsura koncentráltam, hogy minél nagyobb erőt tudjak kifejteni azzal az egyetlen lövéssel, amire esélyünk van. Bennem volt minden bizalmuk, rajtam is múlt, hogy most élve jutunk-e ki innen, de úgy kellett lennie, elvégre néhány áruló miatt nem omolhat össze a Gotei Juusantai. Mindent meg fogok tenni az ellen, hogy ilyesmi megtörténhessen. Élve kijutunk innen, és megakadályozzuk az árulók tervét, bármi is legyen az…
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Feljegyzetlen _
TémanyitásTárgy: Re: Feljegyzetlen   Feljegyzetlen Empty

Vissza az elejére Go down
 

Feljegyzetlen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Soul Society :: Küldetések Soul Societyben :: Lezárt küldetések-