Ahogy gondoltam. Az összes idióta shinigami pánikba esett. Minden férfi a párját védi.
-Cöh...Annak nem örülnék, fáklyafej. Látom csak úgy sugárzik belőled az értelem. Azzal a picsával, még van egy elintézetlen ügyem, szóval ereszd el, vagy kinyuvasztalak!
Ezen a kijelentésen csak elmosolyodtam. Ugyan, nekem nem tud fájdalmat okozni a hülye beszólásaival. A lány akit lefogtam félem lendítette a zanpakutoját. Én természetesen elugrottam onnan. Pontosan egy fehér hajú lány elé akivel egy vörös hajú csávó volt. Nem tudom a nevüket, nem is nagyon érdekel. Magasról tojok az összesre. A lány felé indultam, de a kísérője elállta az utamat és fenyegetni kezdett.
-Ha egy ujjal is hozzáérsz szétszaggatlak... és én nem csak üres szavakat dadogok neked! Elhiheted... ha nem hiszed, akkor bebizonyítom.
-Előbb vagy utóbb... nekem mindegy... de akkor is elveszem tőled a párodat... nem lehetsz mindig mellette.
Mondtam vigyorogva, aztán az előző lány előtt jelentem meg és a hasába mélyesztettem a körmeimet. Hát persze, hogy nem tudott szólni a meglepődöttségtől. Ezért hívtam ennyi különböző shinigamit egy helyre. Nem mindegyik ismeri jól egymást, és vannak akik utálják a másikat. Mint ez a lány és a nagyszájú egyén.
-Mina!
Hangzott el valakitől egy név, talán több személytől is. Mostmár az ő nevét tudom. Mikor elvesztette az eszméletét eltüntem vele együtt. Egy üres szobába vittem ahol minden falon láncok voltak. Rátettem a kezeire a láncot, aztán visszamentem a többiekhez "szórakozni".

Hát a buliba megérkezett a legfontosabb dolog a világon, nem lehet kihagyni sehonnan, úgy ahogy gondoljátok kedves olvasók… megérkezett a ZŰRZAVAR! *előkerül a serpenyő. –vagy mesélj értelmesen, vagy átveszem a szerepedet!* ^^” … *torok köszörülés egy percen keresztül* Akkor fordítsuk komolyra a szót.

Hanae és Roku próbálnak kiszedni valami értelmeset a támadójukból, de eddig semmi siker. A kérdéseik süket fülekre találtak, vagy a hollow néma, hogy nem szól semmit. A lidérc úgy igazából Rokura nem is nagyon figyel, neki egyetlen egy célja van. Ami nem más mint Hanae. Egy erőtér segítségével kettéválasztja a shinigamikat, így Roku tehetetlen lesz. Hanae kettesben marad a lidérccel aki vészesen közelít felé. Amint eléri a célpontot, megragadja Hanaét és a falhoz dobja, aztán egy szempillantás alatt elé kerül és minden erejével azon van, hogy a földön tartsa. Rokunak két választása van, vagy Hanaének próbál meg segíteni vagy az ismerős sikítás után megy. A sikoly gazdája Amaya.

Amaya kétségbeesetten próbál szabadulni a csikorgó hangtól. De nagy szerencséjére a választól abbahagyja a hollow a falkaparást.
-Óhh. Nagyszerű! Akkor játszunk tűréshatárosat…
A lidérc Amaya felé fordul, aztán egy hirtelen pillanatban megjelenik előtte, aztán egy székbe löki. A szék hasonlít a régi kivégzőszékekhez a börtönökben. A lidérc gyorsan leszíjazza Amaya kezeit és lábait, aztán különböző eszközöket vesz elő.
-Akkor először kezdjünk egy egyszerű tűvel… ha kibírod sikítás nélkül, hogy a kezedbe szúrom, akkor elmehetsz.
A lidérc meg sem várva a választ Amaya kézfejébe szúrja a tűt. Te döntesz, hogy kibírod-e sikítás nélkül vagy nem.

Mina egy sötét szobában ébred megláncolva. Rajta kívül senki sincs a szobában, így hiába beszél, meg szitkozódik, nem hallja senki. Igazából elég messze van a többiektől. A seb a hasán folyamatosan vérzik, tehát nem sok ideje van. De Zealot rátesz neki még egy lapáttal, természetesen a halálát látja. Olyan mintha hallucinálna csak ezzel a hallucinációval az a baj, hogy valóságos. Ha kap egy sebet a rendes életben is megjelenik a testén.

A nagyobb csoport még most is azzal küzd, hogy ne válasszák szét őket, de egyre több és több hollow jelenik meg a helyszínen. Zealot nem bíz semmit a véletlenre, így hát összeszedi a környéken lévő összes hollow-ot. Hanát egy egyszerű mozdulattal elrántják Hisagi mögül és már viszik is, hogy bezárják egy ugyan olyan szobába mint amiben Mina is van. Kuronak megragadja egy otromba szörnyeteg a csuklóját és elhúzza Renji mellől. Renjinek hiába van remek reakció ideje rögtön ezután közrefogja három hollow, hogy ne tudjon Kuro után menni. Shun hiába nagyszájúskodik két hollow lefegyverezi. Először a falhoz lökik, aztán hátrakötik a kezét és bekötik a száját, hogy ne tegyen megjegyzést rájuk. Eközben Masakit és Yasut is szétválasztják. Yasut a földre teperik, minden erejükkel azon vannak, hogy befogják a száját, mert egy cseppet idegesítő a nyafogása. Masakival kicsit nehezebb dolguk van. Egy az, hogy hatalmas szája van és mindig ordítozik a másik pedig az, hogy csapkod össze vissza mint az elmebetegek. Mitsukonál is ez a helyzet, de viszont őt Zealot veszi kezelésbe. Saját kezüleg akarja betaszítani őt a szenvedések kútjába. Kent belelökik a szökőkútba így egy kicsit elszineződik a vértől a ruhája. De mikor kikászálódik a vérből egy hollow felé indul, de nem olyan „nyugodt” fejjel mint a többi, hanem egy icipicit agresszívabb és elmebeteg fejjel került egyre közelebb és közelebb Kenhez.

Nos… lehet választani, ki kinek fog segíteni! Sok szerencsét!!!

Támadóállásba helyezett zanpakutouval álltam Roku mellett szemben a hollowval. Roku próbálta faggatni, de nem reagált, nem is foglalkozott vele. Viszont egyre közelített felém. Én még jobban megmarkoltam a kardomat és magam elé emeltem.
-Ne gyere közelebb! -kiáltottam oda, de ahogy az előbb, most sem reagált, csak egyre jött közelebb. Mikor Roku próbált közbeavatkozni a hollow egy erőteret hozott lére amiből Rokut kizárta, engem pedig fogva tartott vele.
-Mi ez? -kapkodtam a fejem össze vissza, ám ekkor a hollow megragadta a karomat, és a szemközti falhoz vágott. Yamazakura kirepült a kezemből. Én lerogytam a földre és próbáltam volna odakúszni hozzá, ám ekkor a hollow rámugrott és leszorított a földre.
-Szállj le rólam -ordítottam a képébe, de csak vicsorgott fölöttem. Én a jobb kezemmel nyújtózkodva próbáltam elérni Yamazakurát. És szerencsétlenségemre csak pár centi hiányzott.
*Valahogy el kell érnem, gondolkozz* -járt az agyam miközben a hollow rusnya pofája meredt az arcomba
-Bakudou 70 Memei kamen -kiáltom egy hirtelen ötlettől vezérelve, majd egy pillanat múlva láthatatlanná váltam. A hollow röpke meglepődését és szorításának lazulását kihasználva kicsúsztam alóla és felkaptam Yamazakurát. Feloldva a kidout , egy shunpoval a háta mögött termettem és válaszként egy sakura no hana kazét küldtem felé.
-Hagyj már békén. -morogtam, mert nagyoin elegem volt már belőle

Kaptam egy jó kis ,,vérfürdőt" , majd egy hollow elkezdett felém közeledni. Nem úgy nézett ki, mint aki le akar ülni mellém, és gyönyörködni a látványban, hanem inkább úgy, mint aki legszívesebben belefojtana. Nah, de én is tudok ám valamit.
-Gyere öcsém!-azzal úgy csináltam, mint ha bele akarnék esni háttal, azonban megkapaszkodtam még idejében a szélénél, és felhúztam a lábam, majd mikor a lidérc elég közel ért, páros lábbal pofán rúgtam. Ha ez lehetséges, a kardomat azonnal shikai-formába váltom, és szétkaszabolom, azonban ha elvétem, nem csinálok mást, ismét megpróbálkozom ezzel.

-Sziaaaaa...-vágtam mézes mázos képet,csak, hogy hagyjon békén.-Nagyon szépek a fogaid...Megadnád a fogászod cííí....-fojtotta belém a szót, azzal, hogy elkezdett csorogni a nyála.-Látom éhes vagy...hozzak neked valamit enni?-igyekeztem megnyerően mosolyogni,de erre csak morgással válaszolt, ami elég rendesen visszhangzott a nagy hallban. "Jaj,de nagy bajban vagyoook..."tekintgettem jobb-balra, hátha meglátok valami menedéket jelentő helyet, közben azért az apró lépteket hátrafelé se hagytam abba.
Ez a játék eltartott egy ideig, a hollow türelme pedig csak fogyott és fogyott. Ahogy egy újabb kémlelő körútról tértem vissza a rondaságra tekintetemmel elég rendesen meglepődtem. A kergetősdit végleg megunva csapott felém a méretes karmokkal felszerelt karjával. Ijedtem köpni nyelni se tudtam, csak annyira telt tőlem, hogy behunyjam a szemeimet. Nagyon nem akart felém érkezni az a kéz, ezért kinyitottam az egyik szememet. "Jáj, de jó! Az én hős lovagom megmentett!" tátottam a számat fülig érő vigyorral.
-Szia, His!-intettem neki, bár nem sok ideje volt velem foglalkozni, és a mérges arckifejezése azonnal lerohasztotta a vigyoromat.-Nem mászok el többet, becs szó!-
-Elhiszem, Hana drága, de nem lenne kedved megmoccanni?-
-Jah! De!-vakarásztam a fejemet és szedtem ki a táskámból a zanpakuto-kat. Szép látvány lehetett. Én szenvedek és motyogok a táska zárjával, miközben a férjem harcol. Ezért Oscar-díjat kellett volna kapnom. -Azonnal! Már mind...-szakadt meg a mondókám, mert egy lidérc termett a hátam mögött és fogta be a számat. A két katana egy tompa csörrenéssel ért földet, én pedig eltűntem a hallból. Igyekeztem tiltakozni a be nem tervezett út ellen, de hasztalannak bizonyult. Gyorsan közlekedtünk, ezért nem tudtam semmi lényeges információt megjegyezni. A rohanás vége egy sötét kőszobában ért véget, ahol láncok lógtak mindenfelé. Egy határozott lökést éreztem, amitől szó szerint beestem a szobába.
-Au! Ez fájt!- tápászkodtam fel, de a kar újra megfogott és falnak lökött. Mindkét kezemen bilincs landolt és egy újabb hang közölte, hogy sikítozzak csak nyugodtan, úgy se fognak hallani.

Roku minden gondolata Hanae védelmére összpontosult, de ez mind hiába való volt, hiszen az erőtér miatt meg sem tudta közelíteni Hanaét és a hollow-ot. Próbálta áttörni a falat, de nem volt sikere ennek a cselekedetnek. Hanae látszólag jól kezelte a helyzetet, de ki tudja, hogy mit talál még ki a hollow. Roku már éppen egy erősebb szúrást akart végrehajtani, hogy áttörje az erőteret, mikor meghallotta Amaya hangját. A zanpakutoját maga mellé eresztette, aztán hátrafordult.
-Oké… a másik védenc is itt van! De akkor kinek is segítsek most?
Kezdett el elmélkedni, ám ekkor Amaya hangja erősebb és tiltakozóbb volt. Roku nem habozott sokat inkább cselekedett. Lehet, hogy ezt még megbánja, de egyenlőre nem tud ketté szakadni. Mindkét kezével megmarkolta a zanpakutoját, lehunyta a szemét aztán a lélekenergiája felszabadult. A folyosó sötét részéről egy farkas lépett elő és egyenesen Rokuhoz sétált. Leült elé és várta a parancsot.
-Hello Yatahori! Örülök, hogy látlak… na szóval, lenne egy kérésem… te szépen megkeresed a hadnagyomat és segítesz neki… ha kiszabadítottad, akkor elhozod hozzám.
Adta ki a parancsot, Yatahori nem is tétovázott sokat fölpattant és rohanni kezdett a folyosón.
-Ja… Amaya szereti a puha állatkákat… lehetséges, hogy téged is letámad…
Kiáltott utána, aztán Hanae és a lidérc felé fordult. A zanpakutoja pengéjét a földhöz érintette, onnantól kezdve egy repedés szaladt végig a földön. A hollow lába alatt megállt, aztán hirtelen megnyílt a föld alatta. De ettől mindhárman beleestek a mesterséges szakadékba. A lidérc kissé értelmetlen fejet vágott, hirtelen azt se tudta hol van ezért elég érdekes pózban landolt. Hanae és Roku viszont a talpukra estek így nem kellett azzal vesződniük, hogy feltápászkodjanak. Viszont a lidércnek egy kicsikét idegbajos feje volt.

Hisagit eléggé lefoglalta az előtte szenvedő hollow, de ezen a hatalmas méregzsákon nem fog keresztüljutni, hogy elvigyék a feleségét. Szóval próbálkozhat akármivel.
-Oké szívecském, de azért egy icipicit segíthetnél…
De ezután a mondat után valami leesett a háta mögött, mikor hátrafordult Hanának már hült helye volt.
-Na ezt nem kellett volna!!
Szinte már a szavai is égettek olyan ideges volt. Egy erősebb lökés kíséretében nekilökte a hollow-ot a falnak Közelebb ment hozzá aztán rávigyorgott.
-Ha egy haja szála is meggörbül…
Nem mondta végig a mondókát, mert a lidérc megfogta az egyik vállát és megszorította, de annyira, hogy elég nagyot roppant. Hisagi elernyedt egy kicsit, de aztán keresztülszúrta a hollow-ot. Egy jó párszor megforgatta benne a zanpakutoját, majd elkezdte lefelé húzni a zanpakutot. A lidérc már elengedte a vállát és inkább az üvöltésre összpontosította az energiáját. Aztán Hisagi hirtelen kihúzta a pengét a lidérc testéből, ráadásnak szemen is köpte.
-Tudod kivel szórakozz…
Csóválta meg a fejét, aztán megfordult és felvette Hana zanpakutoit. Majd elindult a lépcső felé. Hana lélekenergiájából csak egy kis töredéket lehetett érezni. Ám mikor Hisagi elérte a lépcsőt valakik szó szerint a fejére estek. Hanae, Roku és egy lidérc. Eléggé elfoglaltak voltak így meg sem kérdezte őket, hogy látták-e Hanát, inkább futásnak eredt, hogy minél előbb megtalálja a feleségét.

- Te kinézed abból a vaizard-bonsai-ból, hogy képes lenne bárkit is megvédeni?
*Kérdezi Masakit, miközben dühös pillantásokat vet a férfira, amikor a vaizard nikotinfüggőnek titulálja. Shun pedig természetesen egyáltalán nem tartja magát annak, de indulatai egyelőre kimerülnek szemöldökének rángatózásában.
Végül aztán sikeresen beváltja fenyegetését, és rátelepszik Masaki nyakára, Yasu féltékenységi rohamával mit sem törődve.*
- Hogy hogyan?! Kidou-val, zanpakuto-val, cero-val... Van néhány lehetőség még így is, te szerencsétlen...
*Válaszol a másiknak, miközben újabb kidoukkal igyekszik irtani az ellent.
Azonban legnagyobb sajnálatára sikerül néhány nagy dögnek lerángatnia magasleséről... Hevesen rugdalózik, hogy megszabaduljon, de nem ér vele sokat. Pláne mivel időközben a falnak is lökik, ahova sikeresen beveri fejét, így néhány perc teljesen kiesik emlékezetéből. Arra eszmél fel, hogy kezei hátra vannak kötve, és ezek a rohadt lidércek gondoskodtak arról is, hogy ne tehessen megjegyzéseket... És még a feje is fáj kicsit. Először igen rendesen meglepődik, később azonban győz hidegvére és néma csendben próbálgatja a kötés erősségét. Nem igazán számít arra, hogy bárki is segíteni fog neki - különösen a két másik vaizard nem -, így a saját kezébe akarja venni az irányítást.*

A magaslati levegő által tüdejét tisztító gőzáradat, annyit fészkelődött a nyakamban, hogy még az se segített volna megtartani a fejemet, ha nyekmerevítőt basznak rá. A pattogó törpe most is begyújtotta a rakétákat és hipersebbességű hisztire kezdett. Csak mondta és mondta, biztos a fülén vett levegőt vagy van egy beépített oxigén palackja, mert normál egyednek nincs ekkora tüdeje. Bár ez a nyomoronc sem minősíthető normálisnak.
-Ne ugass már toronyba zárt hercegnőcske! Már előre sajnálom a lovagot, aki ki fog szabadítani.-
-Masakii....Te ismered ezt a mesét???-csillogtak a palotapincsi szemei.
-Nem tudom ki szokott a képernyőre tapadva egész kibaszott napon keresztül a távirányíííí....-mellkason rúgta a nikotin tapaszok gyilkosa.-Maradj már egy tetves helyben, mert mentem földhöz váglak!-
-Legfeljebb magadat...-
-Kussolsz!-rángatózott a szemöldököm, miközben Yasu a kezemet rángatva izgult rá a témára, hogy regéljem neki tovább a napi programját, ahogy verekszik a többiekért a Teletabi csatornákért.-Üjjé lefelé!-vágom kupán, amivel elérem a célomat.-Jön egy hódolód füstös tüdejű kisasszonyka! És ahogy elnézem nagyon szeretne téged! Nem látom mennyire keresi álmai nőjének tekintetét?! Add már ide a zanpakuto-m.-csápoltam Shun szeme előtt.-Sajnos ku*va alacsonyra nőttem és nem érem el a hátam közepét, ahol az a lusta, degenerált vámpír húzza a lóbőrt, aki mellékesen úgy horkol, hogy két doboznyi aspirin se tudná kiírtani a fejfájásomat! Csipkedd már magad! A szerelem szaga bántja az orromat...-jelzek arra, hogy tőlem pár centire csorog a lidérc nyála.
-Nesze!-
-Végre! Egy túladagolt csiga is gyorsabb nálad, te szerencsétlen!-kapom ki a kezéből.-Ez csak a hüvely?!-vágom földhöz.
-Valamivel nekem is védekeznem kell!!-
-Ott a tied! Vagy csinálj egy kötelet a sok fémpacából, ami a képeden világít!-
-Masakiiii! Ne most veszekedjeteeeek!-
-POFA BE!-ordítom le a fejét, de az egyik szexi bűzkupac jó messzire megküldte a pincsimet.-Héj, ingyen nyálka!Igen, te! Azzal a sok ragyával a képeden!-ahogy felém fordul a megszokott laza eleganciámmal rúgom fejbe. A mozdulat annyira sikeres lett, hogy kiterült a padlón.-Ennyit rólad, faszkalap! te meg mit mocorogsz ennyit!- a következő momentumban a történés csak annyi volt, hogy eltűnt a súly a vállaimról és meg eldőltem egyensúlyomat veszítve mint valamii lúzer kötéltáncos, aki rossz cipőt vett fel és elájult a lábszagtól.
-Mi a f*sz volt ez?-kászálódok fel.-Ácsi Rómeó!-kiabálok a nikotin mocsárt elhurcoló hollow után.-Halasszátok későbbre a randit! A picsába!-vágom földhöz a vámpíromat mérgemben, mert a sok takonygomba körbeállt.

Már épp kezdtem volna szabadulni a nyomorult hollowtól, mikor egyszerre csak azt láttam hogy egy sötét aura közelít felénk. A folyosón haladt egyre közelebb és közelebb, én kétségbeesetten próbáltam hátrálni, de a sötétség egyre közeledett. Majd egyszer csak azt éreztem hogy nincs hová hátrálnom, és elvesztettem az eszméletemet. Úgy éreztem elnyel a sötétség.
Egy szempillantás alatt azonban újra magamhoz tértem. Egy teljesen sötét szobában találtam magam.
-Hahó, Roku? Valaki? -próbáltam szólongatni, de a sötétben nem láttam és nem hallottam semmit.
Feltápászkodtam és megpróbáltam kitapogatni a falat, ami nagy nehezen sikerült is.
-Na ezaz, így biztos megtalálom az ajtót, vagy valami kijáratot. Határozottan nyugtalanít ez a sötét....
Azonban ahogy haladtam, kezdtem egyre jobban kétségbe esni, mert közel s távol egyetlen ajtót sem találtam Semmi nyílás, rés, repedés...a fal teljesen sima és tömör volt. Nem tudtam hányszor érhettem már körbe ezért úgy gondoltam letesztelem. Levettem az egyik cipőmet és a fal tövébe tettem, majd elkezdtem újra a fal mentén tapogatózni.
Amikor a lábam nekiütközött valaminek elöntött a pánik. A cipőm volt az, tehát körbeértem a falon. Így hogy már lemértem nemcsak a sötétség hanem a szoba feltűnően kicsi mérete is kezdett egyre jobban nyugtalanítani.
-Gyűlölöm a sötétet! -ordítottam teljes hangerővel, nem volt rá sok esély de titkon reménykedtem hogy valaki talán meghallja.
Leroskadtam a földre és megsemmisülten ücsörögtem.
-Csak ki lehet innen jutni valahogy... -ugrottam talpra egyre jobban pánikolva. Elkezdtem öklömmel a falat ütni és kiabálni.
-Segítség! hall engem valaki? -üvöltöztem miközben egyre csak ütöttem és ütöttem a falat. Nem tudom mit akartam elérni, talán abban reménykedtem hogy a fal egyszer csak kidől magától, de az még csak meg se karcolódott. Látni nem láttam, de éreztem hogy kezdi benedvesíteni a sajgó öklömből kicsordogáló vér.
Ismét leroskadtam a földre és egyre jobban úrrá lett rajtam a pánik. Kezdtem úgy érezni hogy levegőt sem kapok, és hogy egyre szűkebb lesz a hely idebent. Bár lehet hogy ezt csak beképzeltem magamnak, de már nem tudtam eldönteni hogy mi a képzelet és a mi a valóság.
-Hanae, Hanae -hallottam meg egy halk hangot zakatoló fejemben
-Yama... -nyöszörögtem
-Na végre már azt hittem nem fogsz meghallani... Figyelj rám! Idézz meg!
-De, de..
-Csak csináld!
-Rendben....-fogtam sajgó kezembe a katanát, majd előhúztam és elnyöszörögtem a parancsszót- Bankai, Ryuujin Yamazakura.
Hirtelen vakító fényesség töltötte be a szobát, amitől egy pillanatra elvesztettem a látásom, hiszem a vaksötét után elég erőteljesen hatott a retinámra...
Majd néhány másodperc után végre kitisztult a kép és ott állt előttem teljes pompájában Yamazakura. Ragyogó bőre némi fényt is teremtett a helyiségben, ami így már mindjárt elviselhetőbbnek hatott...
Én azonnal odarohantam hozzá és átöleltem a nyakát. Ő pedig oldalra hajtotta a fejét és megnyalogattam vérző kezeimet amitől azokon egy pillanat alatt begyógyult a seb.
-Mi lenne velem nélküled ^^ -tért vissza belém a józan ész- Van ötleted hogyan jutunk ki innen? -néztem körbe a teremben ám még így sem sokat lehetett látni. Semmi nem volt itt, egyedül csak a vérem nyoma látszott a falon ami elütött a környezettől.
-Ne aggódj kitalálunk valamit.
Még mindig nem voltam biztos abban hogy kijutunk innen, de már határozottabban nyugodtabb voltam.

Miután szem elől vesztette Hanaét elég ingerült lett, hiszen megígérte neki, hogy nem engedi, hogy baja essen. Erre tessék most nem látja sehol. Már épp indulni akart, mikor pillanatnyi sötétség keletkezett az elméjében. Mikor következőnek kinyitotta a szemét a plafont pillantotta meg először amin egy elég ramaty állapotban lévő lámpa lógott lefelé.
-De gyönyörű… otthonra is kellene egy ilyen…
Próbálta viccesen és nyugodtan felfogni a dolgot, de mikor meghallott egy igen undorító hangot végigszaladt rajta a hideg. Ekkor próbált volna felülni az asztalon, de az összes végtagja levolt szíjazva. Pár perces szenvedés és átkozódás után, elkezdte kihúzni a kezeit a szíj alól, de ezzel csak annyit ért el, hogy kisebesítette a bőr a csuklóját. A fejét még szerencsére tudta mozgatni így oldalra fordította, de gyorsan megbánta. Az egyik sarokban egy undorító, ocsmány, büdös, mocskos, csapzott patkányt pillantott meg.
-Hogy rohadnál meg te kis undorító fattyú!
Szaladt végig rajta ismételten a hideg, aztán gyorsan a plafonra nézett, hogy valamennyire megnyugodjon.
-Oké, ha itt maradok fönt akkor azok a kis szemétrágó szarháziak nem tudnak közel kerülni hozzám.
Folytatta tovább a gondolatmenetét, de gyorsan félbe lett szakítva, mert nyílt az ajtó. Kisvártatva pár orvos jött be, de nem voltak valami békés kinézetű egyének. Az egyiknek csupa vér volt a műtős maszkja, a másodiknak tépett volt a köpenye, a harmadiknak csupa vér volt a felsője, de ez még csak a ruha. Az egyiken ugye maszk volt, de az egyik szeme nem igazán volt a helyén, ráadásnak még a kukacok is ott mászkáltak a szemüregben ami látható volt az arcából az falfehér volt, de olyan volt mint egy térkép, annyira látszódtak az erek a fején, a kezével ugyan ez volt a helyzet, mint ahogy a többi orvosnál is. A második orvosnak valaki szépen átrendezte az arcát, a fél pofáján nem volt bőr, de nem, hogy le lett volna szakítva teljesen, dehogy… ott lógott lefelé. A harmadiknak látszólag csak az erek voltak az arcán, de mikor közelebb lépett Rokuhoz és lehajolt hozzá az arcbőre ráesett Roku vállára.
-Ó a kur… takarodj már innen te rohadtképű… olyan szagod van, hogy a borz sírva könyörögne a receptért…
Kezdett el kapálózni, de mikor meglátta a „dokik” kezében az injekciós tűket olyan erővel próbálta kihúzni az egyik kezét a szíj alól, hogy roppant egy nagyot ezzel szépen elintézte, hogy kiugorjon a helyéről a csont. Egy darabig fog összeszorítás, aztán heves káromkodás, és tovább mocorgás.

*Magában szitkozódva próbálja továbbra is kibogozni kötelékeit, természetesen sikertelenül. Aztán valaki hátulról tarkón vágja... Ennek eredménye pedig egy újabb pár perces kimaradás emlékezetében. Az utóbbi időben lassan több adásszünetet "kap", mint egy színvonaltalan kereskedelmi csatorna...
Aztán magához tér. Először csak a tiszta kék égboltot látja, majd körbenéz. Egy mező...? Hogy a fenébe került ide, mikor előbb még abban az átkozott kastélyban volt...? Bár, mi tagadás, határozottan kellemesebb ez a helyszín, mint az előbbi komor épület. Talán csak álmodta az egészet... Milyen jó is lenne! Csak az az egyetlen apró szépséghibája a jelennek, hogy Shunnak egyáltalán nem szokása a mezőkön való heverészés, a lassan tovakúszó felhőket bámulva...
Pláne nem úgy, hogy nem képes mozgatni végtagjait. Ahogy oldalra fordítja fejét, meg is pillantja ennek okát: karjain szinte alig lát ép bőrfelületet, annyira össze vannak vagdosva. Lábain pedig minden bizonnyal az Achilles-inakat vághatta el valaki... Egyszerű módszer, még az Akadémián is tanult ilyen fogásokat shinigamitanoncként... Mindenesetre precízen kiiktatta lábait az, aki ezt csinálta.
A kezdeti riadalom után gyorsan lenyugszik - felőle akár egész nap is fetrenghetne itt, ezen a nyugis környéken. Csakhogy ekkor ismerős hangokat kezd hallani... Ennyire megártott volna már ez a rövid magány is vagy pedig tényleg van itt valaki rajta kívül...? Ahogy a hang irányába fordul, bebizonyosodik ez utóbbi verzió. Ráadásul nem is egyvalaki zajong...
Hirtelen nem is jut el tudatáig, hogy kicsodák vannak pár méterre tőle. Azonban amikor észreveszi, hogy vizardtársai azok, annál rosszabbul érinti... Szinte fel sem teszi magában a kérdést, hogy mit keresnek itt a többiek, máris jön az újabb csapás: egy csapat hollow érkezik Shinjiék felé...
Meg sem fordul fejében, hogy ne lennének képesek társai elbánni a dögökkel. Akár egyesével is ki tudnák iktatni őket véleménye szerint... Csak egy aprósággal nem számol. Mégpedig azzal, hogy segítséget kérnek mindannyian, mert nincsenek olyan állapotban, hogy elbánjanak a lidércekkel... Mintha nem látnák, hogy akármennyire akar, ő sem tud segíteni. Ezt meg is próbálja a tudtukra adni, azonban nem jön ki egy hang se a torkán...
De ezt nem veszik észre a többiek. Számukra valószínűleg csak annyi tűnik fel, hogy az, akit társuknak hittek eddig, most cserben hagyja mindannyiukat. És ezúttal már nem kérnek segítséget.
"Áruló...", "Felesleges volt bízni benne...", "Gondolhattuk volna, hogy ilyen gerinctelen alak..." - Azok a szavak, amikről úgy gondolta, sosem fogja hallani barátaitól. Főleg nem attól, aki anno a kapitánya volt... És aki azért nevezte ki hadnagyává Shunt, mert a nő nem csupán vakon követi a parancsokat, hanem képes önállóan jó döntéseket hozni és gondolkozni...
Nem bírja tovább szó nélkül tovább hallgatni a válogatott sértéseket. Végleg elszakad nála a cérna, egyszerűen nem bírja idegekkel. Ha képes lenne rágyújtani, talán sikerülne levezetni feszültségét. Így azonban először alig észrevehetően, majd egyre erősebben kezdenek folyni könnyei. Hosszú évek óta most fordul vele először ez. Sír.*