Egy óriási terembe kísértek minket. Hatalmas kristálycsillárok, bársonyszékek és két szökőkútban csörgedezett a víz.
-De szééép!-estem ámulatba azonnal.-Istenem,de hatalmas! Azok a boltívek csodaszépek! És ezek a gigantikus ablakok...ááááh...és látod a plafonon a freskókat?-
-Igen szívem látom, csak egy vaknak nem bökné ki a szemét.-
-Jól van na!-nyújtom rá a nyelvem.-Amaya látom megtalálta az édességet...Háááh!Nem fog semmit se hagyni!-TTTT.TTTT
-Öhm...-^^"-Szeretnél sütizni?-
-Aham!-bólogatok szorgosan.-De majd később, már ha marad...-
-Felőlem most is mehetsz.-
-Akkor le kéne hajolnom...szóval majd később!-Hisagi a fejére csapva akadt ki látványosan, hogy megint túlkombinálok egy egyszerű helyzetet. Szerettem volna tovább húzni az agyát,de bejött egy érdekes szerzet, aki felajánlotta, hogy megmutatja a kastélyt.
-Juppiii! Ha a többi is ilyen szép lesz és elhalálozok a gyönyörtől!-
-Szívem!-
-Igen?-
-Nyugalom!-
Minden szép és jó volt addig, amíg be nem vitt egy hálószobába, ahol közölte, hogy itt ölte meg a báró feleségét. A mondat hallatán még a hideg is kirázott. A rossz érzés csak tovább fokozódott. Később pedig mintha csak egy moziban lennénk elkezdődött lejátszódni a jelenet. A nőt sikítozása és az,ahogy kétségbeesetten harcol az életéért bőven elég volt, hogy távozzak.
-Ááááá! Ez borzasztó!-sétálok a folyosón valamerre,de körülöttem mintha gyerekek rohangásztak volna. Hol gúnyosan nevettek, hol félelmükben ordítottak és egyre csak közeledtek és közeledtek a hangok. A füleimet fogva kezdtem el lélekszakadva futni, csak szabadulni akartam tőlük.
Egyre jobban úgy éreztem helyet cseréltem a nővel. Pillanatok alatt beképzeltem magamnak, hogy jön mögöttem az a férfi baltával és eltorzult arccal és az egyetlen célja, hogy megöljön. Menekülni kezdtem, mert nyikorogva adta tudomásomra a padló, hogy valaki jön mögöttem. A magassarkút lekapva próbálkoztam gyorsítani a sebességemen. Az egyiket elhagytam a földön a másikat magam elé szorítva haladtam tovább. Hirtelen síri csönd lett körülöttem, ezért a lépcsőfeljáróhoz futottam és elbújtam az ajtó mögött. Semmit sem hallottam. Semmit sem láttam, csak a nyomasztó sötétség vett körül. A magassarkút mellkasomon szorongattam. Fegyvernek szántam, bár gondolhattam volna, hogy nem sok esélyem lesz egy balta ellen egy cipővel. Ahogy feszülten járattam szemem a kis nyíláson megint lépteket hallottam és a folyosó lámpája egy árnyékot rajzolt ki.
-Uh!-bújtam vissza az ajtó mögé.-Csak ne vegyen észre!-suttogtam magamnak.

Miután mindenki bement a kastéyba, egy hatalmas terembe vezették őket. Nem sok időt lehetett ott eltölteni, mivel egy elég torz kinézetű ember jött a társasághoz.
-Először is, körbevezetem magukat... erre tessék.
-Seggem lessék.
Szólalt meg halkan Roku, mire az idegenvezető hátrafordult.
-Parancsol?
-Nem köszönöm nem vagy sem éhes sem szomjas.
-Rettentő humoros... még...
-Hogyan?
-Á semmi-semmi.
A kis szócsata után elérkeztek a báró hálószobájába. Kissé pókhálós volt, és poros is. Roku megállt az ajtóban és onnan "hallgatta", vagyis csak úgy tett, mert ez a dolog nagyon hidegen hagyta, szóval csak bámult ki a fejéből.
-Itt ölte meg a báró a feleségét...
Ezután a mondtat után kezdődtek a gondok, először rossz érzés tört rá, aztán mintha elvarázsolta volna valaki halucinálni kezdett. Az ágynál egy nő volt összekuporogva, egy férfi pedig baltát emelt a fejefölé, aztán lesúlytott. A nő kisérteties sikolya átjárta Roku testét, aztán a szőnyeg átitatódott a nő bordó vérével, az ágyhuzatra is került pár csepp, sőtt még a falra is jutott. Roku szóhoz sem tudott jutni, csak nézte az eseményeket, ám ekkor egy ismerős hang visszahúzta a valódi életbe.
-Tatsu-chan!! Miért nem figyelsz rám?
-Tess...tessék?
-Menjünk ki innen Tatsu-chan!
Kezdett el sírni Amaya Roku nyakában.
-Rendben kimegyünk csak ne sírj.
Karolta át Amayát, hogy ne csússzon le, majd sarkon furdult és kiment a szobából.
-Jól van... nyugi. Már nincs semmi baj...
-De én az előbb láttam... megöltek egy nénit ott bennt.
Mutogatott hevesen a hálószoba ajtaja felé.
-Nyugalom... az csak valami... illúzió volt...
-Az mi az?
-Egyel több volt az az...
Mosolygott rá Amayára Roku.
-Hogy az micsoda... az olyan dolog, hogy valóságosnak látod, pedig nincs is ott. Azok a képek csak itt bennt voltak.
Ütögeti meg egy kicsit Amaya fejét.
-Aham.
-Na mostmár jobban érzed magad?
-Egy kicsit...
-Akkor teszünk azellen, hogy sokkal jobb legyen.
-Na és mivel?
-Azt majd meglátod...
Indult vissza a nagyterembe Roku, egyszer kétszer gyereknevetést is hallott a folyosón, de megpróbált nem foglalkozni vele, nehogy Amaya megint pánikba essen. Mikor visszaértek a terembe, rögtön az édességek felé vették az irányt. Roku letelepedett egy székre Amaya pedig habzsolni kezdte a sütiket.
-De azért ne vidd túlzásba, mert megfájdul a hasad.
-Á nem fog...
-Te tudod.
Egy darabig jól elvoltak a sütikkel, aztán Amaya egy hirtelen ötlettől vezérelve elrohant Rokutól, aki abban a illanatban utánna ment.
-Amaya... gyere vissza... Amaya.
Kezdett el kiabálni, de ezekben a pillanatokban mindenki megvolt kergülve. A falakon megjelent a híres felirat, aztán a véres és elég rémült Hanaéval találta szembe magát.
-Roku mi folyik itt?
-Foggalmam sincs, de az lenne a legjobb, ha... átöltöznél. Bár itt nem is tudom, hogy mit vehetnél föl...
-Na azt én sem tudom... de kezdem úgy érezni, hogy nekem már nem sok kell, aztán kiborulok.
-Öhm... nyugalom, csak semmi pánik... téged nem tudnálak, hogy lenyugtatni... még Amaya elment mert már kiismertem. Jut eszembe... megkell keresnem Amayát, de te is velem jössz.
Ragadta meg Roku Hanae kezét, aztán tovább mentek a folyosón, a falakon már több volt a vér mint a vakolat, és néhányszor előjött a gyereknevetés és sírás.

Egy érdekes szerzet vezette körbe a jónépet a kastélyban. Először a báró hálószobájába vitte őket, ahonnan spórolták a fényt és az illatosítót, de a port azt nem. Mindennek dohos szaga volt és minden teli volt pókhálóval.
-Itt ölte meg a báró a feleségét...
Hangzott el az eslő mondatocska, és ezzel egyidőben Hisagit egy enyhe rosszullét és szédülés fogta el. Nekitámazkodott a falnak, hogy ne dőlöngéljen, ám ekkor halucinálni kezdett. Egy rémült nő kucorgott az ágy előtt egy férfi pedig épp lesúlytani készül, de ekkor Hana kiborult. Hisagi feleszmélt és felesége után pillantott.
-Várj! Ne menj el!
Kiáltotta utánna, és ment ki ő is a szobából, de minél gyorsabbra vette a tempót Hana is gyorsulni kezdett, levette a cipőjét és eszeveszettül szaladni kezdett. Hisagi megtorpannt sóhajtott egyet aztán folytatta az útját.
-Hana.
Nézett be az egyik szobába, de az üres volt így ment tovább. Leballagott a lépcsőn ott megállt egy pillanatra, körülnézett, majd elindult. Síri csend volt, csak a padló nyikorgott néha egy-két ponton. Aztán elért egy ajtóhoz, lassan rátette a kezét, majd lenyomta a kilincset. Kinyitotta az ajtót, ekkor Hana nekiesett a cipőjével.
-Ne... ne... menj innen fiatal vagyok még a halálhoz. Különben is mit akarsz tőlem?
-Hana... szívem csak én vagyok.
Hisagi elfelejtette levenni magáról a maszkot így Hanát mégjobban megijesztette, ezért teljes erejéből csapkodni kezdte a férje mellkasát.
-Héé... nyugi... a fene ebbe a rohadt maszkba...
Kapta le a fejéről és vágta neki úgy a falnak, hogy az is megrepedt és a maszk is.
-Na látod? Csak én vagyok!
Hanán szűnni nem akaró félelem uralkodott el, már a szemét sem mert kinyitni, Hisagi hirtelen magához szorította és nyugtatni kezdte. Beletelt egy kis időbe, mire rendbejöttek a dolgok.
-Gyere üljünk le.
Mondta halkan, majd leültette Hanát egy székre ő pedig leguggolt elé. Nagy csend volt még mindig, de már a többiek is megérkeztek a "túráról". De valahogy mindenki rémült volt és a zanpakutoját markolgatta. Ekkor a nagyteremben lévő szökőkutak víze vérré változott és a falakon is megjelent az a híres mondat. "Soha nem lesz a tiétek!"
-Mi a pi... fene... jobb lesz ha nem császkálunk el egymás mellől.

*Erre a reakcióra számított Masakitól, így nem lepi meg túlzottan. Hamar le is ordítja a másikat Lisával együtt.*
- Vagy véletlenül téged nézlek szörnynek, aminek folyományaként testközeli kapcsolatot építhetsz ki a zanpakutommal...
*Villan tekintete a másik felé, amikor már végleg megunja a szivatást.*
- Vajon hogy bírja ki ezeket Lisa?
*Kérdezi meg útban a kastély felé, miközben szorgosan igazgatja ruháját és haját.*
- Ráadásul a sárkány se látszik a vállamon...
*Fűzi hozzá elgondolkodva. Érkezéskor csak biccent a már bent lévők felé, majd érdeklődve figyelni kezdi, ahogy Masaki megvesztegeti Amayát.*
- Lefizetetted a kis csitrit? Jó stratégia...
- Ma még szeretnék életben maradni, Lishun.
- De poénos...
*Ballag arrébb felsóhajtva. Ekkor érkezik meg Mitsuko is. Na, csak ő hiányzott Shun teljes "boldogságához"...*
- Eegen, középiskolásnak... Egyébként meg a ringben még így is villámgyorsan kiütnélek...
*Válaszol bosszúsan, ujjait megropogtatva.*
- Jéé, megérkezett Drakula gróf háziállatkája is...
*Köszönti Yasut. Megkönnyebbüléssel tölti el az, hogy nem az övé a legidétlenebb jelmez...
Ezután nem sokkal a személyzet is felbukkan, látszólag a semmiből, és a nagyterembe vezetik a csapatot. Nem lesz ennek jó vége...*
- Ez is beöltözött?
*Kérdezi súgva Masakitól, amikor megjelenik egy újabb különös figura, és felajánlja a kastélyban való körbevezetést.*
- Ez egyre rosszabb lesz... Te nem érzel valami furcsát?
*Fordul ismét a vaizard felé, ahogy haladnak előre. Maga se tudja ugyan, hogy mi lehet, de biztosan érzi a különöset a levegőben. Talán tényleg a báró és családja kísértene? Ráadásul mintha a lélekenergiákat is rosszabbul érezné...*
- Ebben a szobában ölte meg a báró a feleségét...
*Hallja az "idegenvezető" hangját egyre távolabbról. Meg is szédül, így bele kell kapaszkodnia a hozzá legközelebb eső korlátba kicsit... Nemsokára pedig előszül homályosan, aztán egyre tisztábban megjelenik előtte az egész jelenet, méghozzá igen valóságosan...*
- Nem spóroltak az effektekkel.
*Jegyzi meg alig hallhatóan, ahogy a báróékat figyeli. Próbál rájönni az egész trükkre... A következő szoba sem volt valami kellemes - a hideg rázza a gyereksírást hallva. Továbbra is Masaki közelében sétál, igyekszik nem lemaradni tőle: a meghívottak közül őt ismeri a legjobban, és - bár ezt semmi pénzért nem vallaná be - meg is bízik a másik vaizardban.
Megkönnyebbül, amikor végül visszaérnek a bálterembe, bár ez sem tart sokáig sajnos.*
- "Soha nem lesz a tiétek"...
*Betűzi ki a falon lévő írást félhangosan, majd hozzáteszi:*
- Nem is kellene... Hiyorit és Shinjit pedig megfojtom, ha egyszer kijutok innét...!

Amikor meglátom a feltünően béna jelmezében Yasu-t csak nagyot sóhajtok és elfordulok remélve, hogy hagy még egy kicsit élni,de persze rögtön kiszúrt a tömegben. Mint a villám kezdett el felém viharzani, a jelmezben majdnem hasra esett,de láthatóan nem zavarta. A kezem idegesen húztam végig az arcomon és forgattam körbe a szemem lemondóan, hogy sikerült még egy sütit tálcát is levernie útközben. Széttárt karokkal akart az ölembe ugrani,de én egy laza mozdulattal kupán ütöttem a korbácsommal.
-Viselkedj már,te idióta!-
-Most miért bántaaaaaaaaasz?-kezdett el hisztériázni,amivel eddig se sikerült meghatnia,de láthatóan nem zavarta és továbbra is kitartóan próbálkozott.-Kuss a szentségit!-ordítom jó hangosan, hogy egy pillanatra néma csend támad a helységben. Szipogva felnéz rám.-Mi? Hagyd a köpenyem...A picsába! Nem zsebkendő te értelmi fogyatékos! Inkább burkolj be pár édességet vagy kergetőzz azzal a másik degenerált marhával!-bökök Amaya felé. Nagyokat pislogva néz rám értetlenül. Ettől szépen dagadtak az erecskék a képemen, úgyhogy kénytelen voltam segíteni a dolgon. Egy elegáns lábmozdulattal a közeli asztal felé irányítottam. A földet érés tökéletes lett, mert belefejelt a sütikbe.-Cöh...-fordítok neki hátat, amikor meg Shun képe világít a képembe.-Hogy az aaaaa....Ma én lettem a baszott babysitter?!-dünnyögve arrébb akartam állni, amikor egy érdekes fazon lépett be.
-Ez is beöltözött?-
-Jah...frissen a temetőből!-vakarásztam unottan a fejem. Nem sok kedvem volt körbemászni az épületet, mert baszott nagy volt nem egy emelettel és rühelltem lépcsőzni.
-Ez egyre rosszabb lesz... Te nem érzel valami furcsát?-
-Amióta csak beléptünk ebbe a tetves épületbe...Kéne a szemüveged! Most nem tudsz majd rendesen kukkolni a környezetet...Kell egy vakvezető kutya?-mentem a tömeg után vigyorogva.
A "kiemelt" látványosságú szobában csak tovább erősödött a kellemetlen érzés,de a sötétben úgy éreztem két perc és bealszom. A szemeimet dörzsölgettem és ásítoztam mint egy hülyegyerek. Egy picit behunytam a szemem. Gondoltam, amíg a vén fószer löki a rizsát hunyok egyet. De csak gondoltam, mert egy pocsék horrorfilmvetítése kezdett élőszereplős előadásban. Csak pislogtam nagyokat.
-Nincs valakinek popcornja?-kérdeztem,de mindenki megbabonázottan meredt előre.-Cöh...-ásítok még egyet. A vetítés olyan gyorsan megszakadt,amilyen hirtelen beindult.
-Nem spóroltak az effektekkel.-
-De nem adtak kaját a surmó disznók!-hagyom el a szobát utolsóként.-Követő üzemmódra álltál?-kérdezem álmosan a mellettem lépegető Shun-t.
A falakon kirajzolódó írás jobban felcsigázott mint az amatőr filmes szarság. Méregettem elégedetten és bólogattam elismerésem jeléül.-Ilyen tapéta nekem is kell, a rohadt életbe is! ku*va jóóól néz ki!-

Mina csöndben haladozott a többiekkel, nem volt valami beszédes kedvében. A környezet is kiborította egy kicsit, túlságosan is hideg volt bennt. Mikor a ráncos, vén fazon bevezette őket a báró hálószobájába, beállt a sarokba és onnan hallgatta az "érdekfeszítő" mondókát.
-Itt ölte meg a báró a feleségét...
-De izgi.
Mondta halkan, aztán a képeket kezdte nézegetni a falon, rossz és kopott képek voltak. Az egyik egy szobát ábrázol, mikor letörölte ról a port saját magával nézett farkasszemet.
-Mi a...
Megmozdította a kezét, ekkor a képen is mozdult a másik Mina, kicsit előrrébb húzta a képet, hogy a hátamögé tudjon nézni, de nem talált ott semmit. Ezután visszaigazította a képet, ami ezután következett még bizarabb volt, a képről csorogni kezdett a vér. Mina kicsit hátrébb lépett, ekkor hallott egy női sikítást, az ágyfelé nézett, de akkorra már nem volt ott semmi és senki. Visszanézett a képre, de az mostmár csak egy üres szobát ábrázolt.
-Öhm ^^"" Kezdek megbuggyanni...
Motyogott magának, majd kiment a szobából a többiekkel együtt, az utuk most a gyerekszobába vezetett. Az a szoba is poros és büdös volt. A fazon itt is mesélni kezdett, de a néhai gyereksírás ezt is megzavarta. Mina már a kiborulás szélén állt, ezért kicsit közelebb húzódott a tömeghez. Aztán végre vége lett ennek a förtelmes túrának. Mindenki visszament a nagyterembe, de a szökőkutak víze vérré változott, aztán a falakon is megjelent a híres mondat.
-Milyen jó efektek... de remélem nem csak én látom ezeket. Mert akkor sürgősen felkeresek egy elmeorvost.
De ahogy végignézett a teremben lévő embereken, mindenki a falakat bámulta. Mina megkönnyebbülten sóhajtott egyet, de a kezét a zanpakutojára csúsztatta.
-Talán nem kellene egyedül mászkálnom... itt maradok a többiekkel.
Próbált nyugodt maradni, leült egy székre és a padlót nézegette, mivel ott nem volt semmi vérre hasonlító folyadék.

-Öhm... nyugalom, csak semmi pánik... téged nem tudnálak, hogy lenyugtatni... még Amaya elment mert már kiismertem. Jut eszembe... megkell keresnem Amayát, de te is velem jössz. -hadarta Roku, majd karon ragadott és elindultunk megkeresni Amayát. Egymás mellett haladtunk a folyosón és én még mindig a karját szorítottam.
-Szerinted Amaya jól van? -kérdeztem félszegen- Ő biztos tud magára vigyázni, de meg kell keresnünk. Szerintem nem is tudja mi folyik itt.
Ekkor megjelent mögöttünk egy hollow, aki hegyes karmait a vállamba akarta szúrni, én teljesen le voltam blokkolva a rémülettől, mozdulni sem tudtam. Az elmém elhomályosult a félelemtől. Ha Roku nem avatkozik közbe, biztos ott álltam volna és tűröm hogy a hollow megtámadjon.
*Mi ez? a külvilág egyre homályosabb, az elmémet elönti a félelem, azt hiszem elájulok, nem bírom sokáig...* Nem volt mibe kapaszkodjak. Ám ekkor valaki elkezdett szólongatni
-Hanae, Hanae ébredj! -láttam magam előtt Yamazakura szemeit- Ne félj, ez csak egy illúzió. Kövesd a hangom és minden rendben lesz.
Ahogy Roku előhúzta a zanpakutouját és a hollow felé lendítette hirtelen visszazökkentem a valóságba. Az agyam hirtelen befogadott minden ingert és reagálni akart rájuk. Egy villámgyors mozdulattal hátrébb ugrottam és a zanpakutoumhoz nyúltam, de erre már nem volt szükség.
-Köszönöm Yamazakura. -néztem le a kardomra.
Hirtelen úgy éreztem teljesen kitisztult a fejem, és az érzékeim újra kiélesedtek. A gyomromat összeszorító félelem kezdett enyhülni. Yamazakura aurája próbálta megtisztítani a fejemet.
-Köszönöm Roku, azt hiszem most már jól vagyok. Ne haragudj az előbbiekért. -néztem rá mosolyogva- Menjünk keressük meg Amayát mielőtt őt is megtalálja ez a szörnyeteg.
Ahogy továbbhaladtunk, a folyosó mintha egyre csak hosszabb és hosszabb lett volna.
-Azt hiszem nemsokára megint valami kellemetlenbe botlunk -jegyeztem meg félhangosan, és nem is csalódtam. Ahogy megfordultam a folyosó mögöttünk lévő sötét részéről hangok hallatszottak, és feltűnt egy hollow.
-Már csak ez hiányzott megint. -morogtam és előrántottam a zanpakutoumat, és támadásra készen vártam mit lép a hollow.

Közérdekű közlemény!!!!!!!!!
Ne haragudjon meg senki, de nem vagyok hajlandó napokat és heteket várni egy-egy postra... tehát aki nem ír KÉT napon belül azt kiírom a küldetésből...
Előrre is köszönöm!

~Fenébe! SEjtettem, hogy nem lesz egy sima parti, de azt, hogy ennyi hollow jöjjön...Borzalom. Nah, asszem a köpenyemet is le kell löknöm magamról. Úgy is tettem. Zanpakuto Shikai forma, és fel a harcra.
-Genni, maradj a közelemben!
-De, én....
-NEM ÉRDEKEL! Maradj és kész!
-I...Izé...Rendben!
-Próbálj meg néha segíteni, és ne sokat hátráltass. Nah, ketten megyünk egy hollow-ra//Hisagi képén a 3.-ra//. Genni egy jó kis színjátékot játszott. Elővette a kardját, és átváltoztatta a kardját, ami eltűnt.
-Naaaaah...T_T...Hová lett a karodm?-kérdezte, majd az a rondaság mosollyal a száján nekirontott. Ha bevette ezt a trükköt, akkor a hadnagykám kitartja maga elé a láthatlan kardot, és függőlegesen kettévágj a kezét. H ez valamiért még sem jönne be, én a háttérből kegyetlenül megölöm. Megkarcolom egy kicsit, és elkezd szénné égni. De ha ennyi sem elég, akkor viszont azonnal levágom a kezét, majd feldarabolom, utána jöhet a többi lény. Csak azt tudnám, miért van ez az egész...

Ahogy lenyomódott a kilincs egyre jobban szorongatni kezdtem a cipőmet és azon morfondíroztam legyek e olyan kegyetlen, hogy a sarkával esek neki. Végül úgy döntöttem azt meghagyom az aduászomnak. "Csak légy kemény! Harcolj!" mondogattam magamnak, de amint kinyitódott az ajtó ez a szerep a süllyesztőbe került és rákezdtem a szegény áldozat profilra.
-Ne... ne... menj innen fiatal vagyok még a halálhoz. Különben is mit akarsz tőlem?-ütögettem hol a cipővel, hol a kezemmel, hol mindkettővel a mellkasát.
-Hana... szívem csak én vagyok.- próbálta nyugodt hangon kipréselni. "De ismerős a hangja!" gondolkoztam el egy pillanatra, de azért folytattam tovább a pánikolást. Még magyarázott ott valamit a maszkról, amit jó nagy erővel vágott a falnak.
A puffanás csak még jobban rám hozta a frászt. A szemeimet becsukva szerettem volna a halottat tettetni, már épp el akartam vágódni valami látványos rángógörcsöt bemutatva, amikor az a valaki magához rántott. Elmondtam magamban egy szép imát, ami az illető családfáját szolgáltatta emlegetni. De ahelyett, hogy leharapta volna a fejem, csak átölelt. Most jött a rakjuk össze a helyzetet rész. Ez az jelentette, hogy kinyitom a szemeimet és megnézem végre mi a helyzet.
-His!- ugrottam szegényke nyakába, hogy majdnem elvágódott és bónuszként, annyira szuszkinyomósan szorongattam a nyakát.- Ez, ez annyira rossz volt...az a pasi...Jesszusom! Megölte azt a nőt! Mennyi vér te jó ég! És..és.éés...azt hittem ő jön utánad. Annyira féltem!-
-Nincs semmi baj! Itt vagyok!- tett vissza a lábaimra és simogatta a hátam, hogy hátha könnyebben megnyugszom, de nem ment a dolog valami egyszerűen. Amikor végre elcsendesedtem és a levegőt is viszonylag nyugodtabban szedtem halkan megszólalt, hogy üljünk le.
-De, te guggolsz!- fogtam a kezeit ragaszkodóan. Egy darabig biztos nem fog messzire menni nélkülem, mert akkor sikítani fogok.
-Kezdesz rendbe jönni!- utalt arra, hogy már kötözködöm.
-Alakul.- mosolyodtam el.
Szép lassan megjött a csipet csapat is. Az arckifejezéseiket nézve nekik sem volt kellemes az útjuk és a legtöbben feszülten markolászták a zanpakuto-ikat.
-Ennek rossz vége lesz. Még a végén egymást fogjuk megtámadni...-hallgattam el azonnal és kezdtem szorongatni a férjem kezét. A vérben úszkáló szökőkút és a feliratok mindenfelé. Valahogy nem volt kedvem tovább nézni ezt a gyomorforgató látványt, úgyhogy előre dőlve belefúrtam a fejem Hisagi vállába. -Menjünk haza!-nyöszörögtem csendesen.
A biztonságérzetemnek is hamar vége lett. úgy éreztem mintha vízben tocsogna a lábam ezért lenéztem, de amiben a lábaim bokáig áztak az vér volt.
-Jézusom!- ugrok fel azonnal.-Ez, ez...kezd nekem nagyon sok lenni!- hátráltam kifelé a teremből.
-Hana! Gyere vissza!-indult volna felém Hisagi, de egy hollow a semmiből bukkant fel előtte, így ki volt zárva, hogy utánam tudjon jönni. Én persze minden további akadály nélkül eshettem újra pánikba. Egyre gyorsabban hátráltam és sikítottam fel majdnem, ahogy nekiütköztem a kilincsnek. Ahogy oldalra pillantottam a festmény elkezdett mozogni. A csontos kezek felém kezdtek nyúlni. Halálra rémülve ragadtam meg a kilincset és futottam ki a teremből. A méretes bejárati ajtóhoz szerettem volna eljutni, de kifordulva a folyosóról egy hollow állta az utamat. Egy hatalmasat sikítottam ijedtemben. Még arról is elfelejtkeztem hirtelen, hogy elővegyem a zanpakuto-m. Újra hátrálni kezdtem, de visszafelé. Mintha csak terelgetett volna a lidérc.

Mikor Hana végre kezdett megnyugodni, akkor jöttek a bajok. A padlót elborította a vér, Hisagi is rögtön felállt, de nem engedte el felesége kezét. Szétnézett a teremben ami egyre bizarabb és bizarabb lett. Hisagi elhatározta magában, hogy egy pillanatra sem veszíti szem elől Hanát, de ez gondolatban egyszerűbb volt mint gyakorlatban. Hana hirtelen felpattant a székről és kirohant a teremből.
-Hana! Gyere vissza!
Kiáltott utánna és már el is indult, hogy visszahozza, de egy hollow az útját állta. Rögtön előhúzta a zanpakutóját, jól meg suhintotta már-már a levegőt is ketté szelte, ami lehetetlen. A hollow félre ugrott, ekkor Hisagi ismét elindult, de nem jutott messzire, a lidérc mintgha nem akarta volna tovább engedni.
-Na ide figyelj! Engem nem hatsz meg a hülyeségeiddel, én csak a feleségemet akarom... és van egy olyan érzésem, hogy nem fogsz az utamba állni... ha még is, akkor nagyon megbánod.
A kis mondóka után ismételten elindult. Kiment az ajtón sikeresen, de valaki megfogta hátulról a kezét és visszarántotta. Hisagi egy csattanással érkezett a falhoz. Miután sikerült neki felállni, ránézett az elkövetőre.
-Ezt, nem kellett volna!
A hangjában egy enyhe feszültség volt jelen. Ismét megindult,erősen megmarkolta a zanpakutoját aztán nekitámadt a lidércnek. A nyakához szorította a kardot és a falnak tolta.
-Keress más elfoglaltságot.
Hirtelen megfordult és rohanni kezdett a folyosó felé, ahol Hana volt egy másik hollow társaságában. A lidérc épp lecsapni készült, de Hisagi egy gyors mozdulattal elhárította a támadást. Hana előtt állt és farkasszemet nézett a támadóval.

~ Már csak ez hiányzott... ~
*Fordul a váratlanul megjelenő hollow irányába, aki éppen Mina nyakát akarja szorongatni. Éppen nyúlna saját zanpakuto-jáért, amikor a lidérc fenyegetően megszólal:*
- Ha valaki megmozdul, neki vége...
*Remek, már meg se moccanhat, ha nem akarja, hogy egy shinigami feleslegesen elpatkoljon... Közönyösen veszi észre az ajtók és ablakok becsapódását a szökőkútból folyó vérrel és a mozgó festményekkel együtt. A többi hollow érkezte harsány káromkodást vált ki belőle, és jónéhányszor kijelenti, hogy ha még egy ilyen marhaságba akarja belevinni Hiyori vagy bárki más, egy egyszerű ceróval fog válaszolni...*
- Hadou 73: Souren Soukatsui!
*Támadja meg egyik kedvenc kidou-jával a leghamarabb közelébe érő lidérceket. Mindig is szívesebben használta a démonmágiát, mint zanpakuto-ját - és jobban is ment neki már az Akadémiától kezdve...*
- Mindig csodálkozom, hogy lehet valaki ilyen ronda dög...
*Jegyzi meg félig a közelében lévő hollownak, félig pedig a mellette álló Masakinak. Ezt követően még néhány Souren Soukatsuit elszór véletlenszerűen fehér villámokkal és Raikouhou-kkal egyetemben, majd előhúzza Herufuaia-t is legvégül.*
~ Na, azt már nem! ~
*Gondolja, amikor feléled benne a gyanú, hogy a lidércek szét akarják választani a nőket és a férfiakat. Méghogy elszakadjon az általa viszonylag jól ismert két vaizardtól és egy csoport női shinigamival legyen egy helyen...*
- Masaki, nehogy hagyni merjétek, hogy elszakítsanak ezek a rondaságok ... különben a nyakadba ugrok! Utána meg rád uszítom Hiyorit...
*Jelenti ki dühösen. Bár a másik vaizard valószínűleg örülne attól, hogy megszabadul Shuntól, azonban ismerheti már annyira a nőt, hogy képes lenne beváltani a fenyegetését...*

Elégedetten dünnyögtem tovább nézve a feliratot. Érdekelt milyen anyaggal értél el ezt a hatást, úgyhogy végighúztam rajta a mutatóujjamat. Kicsit meglepődtem, hogy tényleg vérnek nézett ki a dolog.
"Kukuku...kit csapoljak le otthon?!" izzottak szemeim az isteni szikrát követően. A boldogságomat hamar megtörte a tornádóként közeledő Yasu.
-Már megint ez a retardált...-vakarom meg a fejem a becsapódásra várva, ami nem is maradt el. A kis tökmag rávetette magát a köpenyemre és elkezdett egy tengert táplálni a padlóra.
-Ereszd el,te nyomorék!- kezdem el én is rázni a köpenyt fentebb, remélve, hogy ez az idióta lepottyan róla, de hiú ábránd volt. -Azt mondtam kopj le!- visszhangzik az egész folyosó tőlem.- TAKARODJ MÁÁÁÁÁR!- ütögetem a fejét és feszegetem az ujjait.- ELSZAKÍTOD!- a kijelentést vészes reccsenés követte.- HOGY AZ AAAAA....- ment fel végképp bennem a pumpa. A jobb kezemet ökölbe szorítva vágom kupán a hisztériázó vaizardot. Yasu a földre seggelve végre eltávolodott a körzetemből.
-Na, baszd ki!- nézem meg közelebbről a hosszú szakadást a köpenyemen.-Észhez tértél már?- rángatózik a szemöldököm idegesen.- TI MEG MI A SZART BÁMULTOK?!- ordítok a nézőközönség felé, akik ettől végre elfordulnak. - A picsába ezzel a hellyel...a tököm is ki van...Gyere már, te szerencsétlen!- szólok hátra a még mindig földön ücsörgő törpének.
-JÖVÖK MÁR MASAKIIII!- pattan fel és veti magát felém. Egy sóhaj közepette arrébb lépek, így a vörös rém a padlón köt ki. - Nem azt mondtam, hogy RÁM ugorj!- hagyom ott a csalódott idiótát és caplatok vissza a többiekhez.
-Ki vérzett már el?- kérdezem a mellettem felbukkanó színesfém kirakatot, hogy megtudjam, mi ez a vérfolyó. Épp rá akartam egy adagot zúdítani Yasu-ra, hogy ébredjen már, amikor egy kupac szaros hollow bukkant fel.
- Ha valaki megmozdul, neki vége...-
-Cöh...Annak nem örülnék, fáklyafej. Látom csak úgy sugárzik belőled az értelem. Azzal a picsával, még van egy elintézetlen ügyem, szóval ereszd el, vagy kinyuvasztalak!-közben a gyárkémény is begyújtotta a rakétákat, és elszórt pár kidou-t mellettem, végül előszedve a zanpakutoja-t is.
-Ja, és van egy feldühödött nikotin függő luvnyám is, aki kezd morcos lenni, mert fél órája nem gyújthatott rá...- bökök Shun-ra egy laza mozdulattal, akinek a beszólásomtól rendesen rángatózott a szemöldöke. -Egy gyors kérdés. Mi a francért akartok szétszedni minket? Lesz egy sikító meg egy szétverlek szekció?-
-Öhm...ez már két kérdés volt, Masakiii!-
-Kuss!- förmedek rá azonnal a szintén mellém keveredő Yasu-t. Még meg szerettem volna jegyezni, hogy hiába tornyosulnak körém nem fogom törni magam, hogy védjem az irhájukat, de a mérges fémkirakat olyat mondott, hogy padlót fogtam.
-Még, hogy a nyakamba?! Azt merd meg, te füstös nyomorék! Fel se érsz a nyakamig...hozz előbb létrát! Hiyori, szétrúgná a segged, minthogy segítsen...Ne, nevettess már! Engem hagyj ki a gyerekes fóbiádból.-némi szünet után folytatom- Eszem ágában sincs cipelni a csontos seggedet. Inkább mássz Yasu-ra. Ő van olyan idióta, hogy....Mit csinálsz? Maradj ott! Nem hallod!-kezdek el hevesen mutogatni, a lendületből felém futó némbernek.- Távozz tőlem sántán! A picsába!-kezdek el futni előle.
-Nem menekülsz,te anyaszomorító!!!- ugrik el a földtől és rántja hátra egy kicsit a köpenyem, hogy ezzel feljusson a nyakamba.-GYŐZELEM!-
-SZÁLLJ LE!-kezdek el hadonászni.-MÁSSZ LE,DE AZONNAL! NEM HALLOD?-
-Úgyse tudsz leszedni!- a diadalittas szövege, csak még jobban felbőszített.
-LEVAKARLAK ONNAN, MÉG HA BELEHALOK IS!!!-tovább kapálózom.-Gááááááá! MIÉRT VER AZ ISTEN ILYEN ÖKRÖKKEL??-fogom a fejem idegesen. - Nehéz vagy cseszd meg...Most...-újabb idegrángás a szemöldökömben.-MÉGIS, HOGY FOGOK ÍGY VEREKEDNI?!-zeng az egész kastély a kiabálásomtól.

Roku és Hanae egy folyosón barangoltak, de aztán megjelent Zealot is, aki rögtön Hanaére támadt. Roku egy darabig felvont szemöldökkel nézte az eseményeket, aztán mikor megunta a dolgot elővette a zanpakutoját és Zealotnak szegezte. A hollow el is tűnt pár pillanaton belül. Ezután folytatódott az útjuk, de a folyosó egyre hosszabb és hosszabb lett.
~Fogadjunk, hogy a hátunk mögött is egyre hosszabb ez a hülye folyosó...
Bosszankodott magában, mikor megfordultak Roku álla látványosan leszakadt. Megforgatta a szemeit, de ekkor egy sötét alak jelent meg a folyosó sötétebb részében. Morgások és hangos lépések közepette jött közelebb. Hanae magabiztosan megjegyezte, hogy minden rendben lesz és közös erővel kinyírjk ezt a szemetet. Roku mosolygott egyet, aztán egyszerre indultak meg a csúfság felé.
-Két kapitány közeledik feléd... biztos vagy benne, hogy folytatod a küzdelmet?
Nem jött válasz a lidérctől. A három ellenfél vészesen közeledni kezdett, de a hollownak eltökélt szándéka volt az, hogy szétválassza a két kapitányt. Egy kis ugrálás és hadonászás után sikerült is neki. Hanae az egyik oldalán volt, míg Roku a másik oldalra szorult.
-Egy kérdésem lenne... miért választasz el minket?
Semmi válasz.
-Most ez avgy süket, vagy néma... mukkanj már meg!
Kezdett el szaladni a lidérc felé, majd mélyesztette bele a zanpakutoját az oldalába. Ordítás következett. A lidérc csapkodott mint egy bolond. Roku rosszul tette le a lábát, így kicsit meginogott. Ezt kihasználva a lidérc lerázta magáról és a falnak dobta, ezután pedig Hanae felé közeledett.
-Hello... ha egy ujjal is hozzáérsz, akkor nem csak tőlem kapsz, de asszem még mástól is...
Mondta Roku elég idegesen, közben feltápászkodott.

Mina egész jól elüldögélt magának a széken, mikor is hosszú éles dolgokat érzett a nyakánál. Felnézett, ekkor egy érdekes látvány tárult a szeme elé.
-Honnan szedted ezt a remek ruhát?
Választ nem kapott csak egy ideges morgást. Merántotta a válait, aztán a többiekre nézett. Már éppen szólni akart, hogy ne a falat bámulják hanem vagyék őt észre legalább egyszer, de ekkor a fölötte álló hollow szólalt meg.
-Ha valaki megmozdul neki vége!
Mina sóhajtott egyet.
-Hát szép életem volt... ugyan is őket nem nagyon érdeklem, különben is... honnan vetted azt a hülyeséget, hogy nem fognak megmozdulni? Főleg a nők...
-Cöh...Annak nem örülnék, fáklyafej. Látom csak úgy sugárzik belőled az értelem. Azzal a picsával, még van egy elintézetlen ügyem, szóval ereszd el, vagy kinyuvasztalak!
-Nem vagyok picsa te barom!
Állt volna fel a székről Mina, de a hollow visszatartotta. Egy kis ellenkezés után sikerült elővennie a zanpakutoját és a lidérc felé suhintani egyet. Természetesen az elugrott onnan így végre elengedte Mina nyakát.
-Na akkor azt hiszem részemről a bulinak vége...
Jegyezte meg halkan és az ajtófelé indult, de egy ocsmány kinézetű hollow az útját állta. Elkezdte őt visszafele terelgetni. Mina ismételten a zanpakutoja segítségét kérte, de a lidérc megfogta a kard pengéjét és kicsavarta Mina kezéből ezután eldobta. Egy ismerős hang pedig elég hangosan jegyezte meg.
-HOGY BASZÓDJ MEG!! HOZZÁMBASZTAD ANNAK A PICSÁNAK A ZANPAKUTOJÁT?
A hollow is és Mina is Masakira nézett akin még mindig ott csüngött a hűséges követője.
-Hogy te mekkora hülye...
Minába belefolytották a szót. Elfordította a fejét, ekkor Zealot képével találta szembe magát. A hasától erős szúrást érzett. Lenézett, Zealot körmei majdnem tövig benne voltak Minában. Lassan felemelte a kezét és a hasára csúsztatta. Valaki kiabált neki, de nem hallotta kristály tisztán. Aztán elájult. Egy üres szobában tért magához, de a falhoz volt láncolva. A seb pedig még mindig ott éktelenkedett a hasán.
-Hol a jó istenben vagyok?
Préselte ki a fogai között halkan a szavakat.