Daemon háza

Tárgy: Daemon háza Csüt. Márc. 01, 2012 5:45 am

A külváros egy kellemes kertvárosi részén építtette fel Daemon a minden igényét személyre szabottan kielégítő házát. Elég rendesen kivette a részét a tervezési munkálatokból, így nem csoda, ha sikerült megvalósítani az elképzeléseit, és igencsak kedvére való ház kerekedett ki a papíron felvázolt vonalakból.
A leírással nem töröm magam, a képek úgyis beszélnek helyette ^w^
Daemon háza 1zeuiy9

additional info: a felső képeken Daemon saját hálója, és fürdőszobája, még a középső kettőn a nagyon ritkán fogadott vendégek számára fenntartott hasonló célt szolgáló helyiségek.

Szeme fénye, a Jaguar XFR (2010-es széria)
Daemon háza Wgy05

És végül szeszélyes háziállata, Nibi egy sztárfotója, ha már ennyi mindent felsorakoztatunk Wink

PS: Azért ne érezd nagyon otthon magad... : /

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Márc. 20, 2012 6:04 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

-HÁH~OGY?! MICSODA?!-
Körülbelül ez a tömény vélemény zengte be az egész emeletet. A hang forrása nem épp, így akart feltűnést kelteni. Esze ágában se volt megfontolt szándékkal magára irányítani az összes környéken flangáló, dolgozó és vendégségbe érkező figyelmét. Az volt a nemzetközi helyzet, eszméletlenül kiakadt. Fejében őrült mód zakatolt az a pár szó „négy-öt nap”. Szinte csurig töltötte gondolatait és még sosem tapasztalt rövidzárlatot okozott. Hatására kopogtatás nélkül rontott ki belőle a hitetlenkedő ordítás. Abban reménykedett, valamit csúnyán félre hallott. Bizakodott ez az egész, rossz álom. Lehetetlen igaz legyen, amiről zagyváltak neki. Pont elég kínos volt folyosón álldogált, kővé dermedve meresztette szemet és falherén szorongatta kicsike motyóját. Hüledezve pislogott, mialatt ezer meg egy mondatban foglalták neki össze, meddig lesz kénytelen élvezni a kilakoltatás örömeit. Egyszerűen nem létezik, ennyire peches legyen. Néhány hangya nem duzzaszthatott ekkora kalamajkát. Azt hitte, nagyobb a riadalma, mint a valós zűrzavar. Komolyan meg volt róla győződve, szinte feleslegesen hívta ki a kártékony irtókat, vagy pontosan mi a nevük vállalkozókat. Elvégre, kora reggel a gyors felmérő vizitet követően, széles mosollyal ütögették vállon, semmi vész nem lesz. Azt mondták, nem súlyos a helyzet. Kristálytisztán emlékszik, azzal nyugtatták, egy maximum két nap és újra övé a ház. Megkönnyebbülten adta át nekik a kulcsát és intézett el mindent. Nem készült világvégére! Mindenkinek biztonsági okokból három napot csacsogott. Úgy volt vele, bőséges középút, ha ennyire ütemezi a felfordulást. Át se suhant agyán, kevésnek bizonyul. Fel se merült benne a kétkedés az elmúlt percekig. Boldogan nyomta be a hívást fogadó zöld gombot, aztán jött a fekete leves. Rengeteg mentegetőzéssel és remegő hanggal közölték vele, sokkal problémásabb betolakodói kiűzése, mint várták. Előre tudja, bele se vág! Ugyan, mi baja lehetett volna néhány hangyától?!
Rendben, bölcsebb nem válaszolnia a fentebbi kirohanására. Amennyire képes a legkisebb póktól megijedni és amekkora sikollyal székre ugrott, miután pár fős rovar osztag barangolt keresztül konyha pultján, sokkal jobb, ha csendesen tűri a megpróbáltatásokat. Valójában nem is zavarta. Különösebb baja nem lehetett az ellen, hosszabb időre kénytelen hontalan életet élni. Lényegében bárhol elboldogult. Az irodában tudott dolgozni és heverészni napközben. Evés és ivás kérdést is megoldhatta, hiszen belvárosban volt. Minden második sarkon találhatott éttermet, bevásárló központot, vagy zöldségest. Egyedül a fürdéssel és alvással gyűlhetett meg baja. Nem volt képe Tipegőtappancsot zaklatni. Nyakig ült a szakdolgozatban. Szabadidejében ház alakítással járó csinosítgatással foglalatoskodott. Útban lenne neki. Rii kapásból ki volt zárva. Örült, ha két szót képesek egymással váltani. A telefonban sorakozó ismerőseit, pedig inkább nem hívta. Azt súgta megérzése, rosszul sülne el. Nem véletlen ritkán futott velük össze. Némelyikükből, lazán kinézi ellenszolgáltatást kér az ágyért cserébe. Jelenleg ehhez a játékhoz nem volt kedve. Éppenséggel valakinél még tehetett volna egy kísérletet.
A felvetést, azon nyomban elvetette. Kétli a kapásból hozzávágott nemen kívül más válasszal megajándékoznák. Továbbra se értette hányadán állnak egymással. Bár a kialakított utálat képbe csúnyán belezavart legutóbbi látogatása. Sehova se bírta préselni azt az akcióját, lerántja maga mellé aludni. Panasza nem lehetett. Évek óta nem durmolt ilyen mélyen és kiadósan. Határozottan jól esett neki. Arról nem beszélve, mennyire örült neki, valaki mellette van. Imádott odabújni valamihez, mert növelte biztonságérzetét. Nem véletlen párnákat szokott gyötörni esténként. Tollas barátaival ellentétben, pedig ez hús-vér változat volt és nem hazudik, ha azt állítja, régóta nem tapasztalt ekkora nyugalmat. Hippi szintű békésbe süllyedt, minél közelebb araszolt hozzá. Fura, mert nem jöttek ki egymással, de az alatt a néhány óra alatt az a benyomása támadt, mintha összhangban lennének. Biztosan, túlzottan fáradt volt és beképzelte az egészet. Lényeg a lényegben, nincsenek abban a viszonyban, szállásért kuncsorogjon. Maradtak a hotelok! Azokkal kapcsolatban, viszont tanácstalanul vakarhatta feje búbját. Nacchan távollétében neki kellett intézkednie. Hasznosnak bizonyult agyába vésték, mikre vigyázzon foglalásnál. Honnan kéne tudnia, melyik felel meg a kritériumoknak? Ráadásul, még a szomszédot is fel kellett csörgetnie. Annyira pofátlannak érezte magát. Kedvesen befogadták Neo-t és most kuncsoroghat megint, vigyázzanak rá tovább.
-Ez egyre reménytelenebb.-
Sóhajtott fel fejét lehorgasztva, mialatt elegáns mozdulattal levágódott a folyosó végi ülőgarnitúrára. Oda se bagózott merre pottyannak cuccai. Nem érdekelte! Nagyot nem eshettek és legalább megszabadult tőlük. Így is az a benyomása támadt, mintha nyaralni készülne. Tele voltak kezei a személyes, irodai és még ki tudja milyen cuccaival, amikre úgy gondolta szüksége lehet. Annyi lom tornyosult nála, rásüthették költözik. Lényegében, tényleg ez volt a helyzet, csak még nem tudta hova. Elkeserítő helyzet és még ott voltak a körtelefonok. Már elege volt. Be se indult a nap, de esküszik már a végét kívánta. Ennek hangot adva, durcás morgással döntötte buksiját a háttámlának. Tehetetlenségében ritmusosan ütögette kitty-t homlokához. Morcos és csalódott ábrázattal meditált. Ne kérdezzék tőle, minek tett, amikor hozzáfoghatott volna az intézkedéseknek. Lehet, abban bízott a püföléssel átcsorog némi ihlet vagy energia morzsa. Mármint azon túl, amire elsősorban szüksége volt. Pontosan tudta, kávéra szorul, amit mindjárt be fog szerezni a mögötte lévő automaták egyikéből, csak még túlteszi magát depresszív hangulatán.
-Fene egye meg a hangyákat...rovarokat…ízeltlábúakat…-
Morgolódott orra alatt, még mindig csukott szemekkel. Nincs velük különösebb baja. Hosszú, békés életet kíván nekik, de most akkor is haragszik rájuk! Muszáj volt, ennyi épület közül pont az ő otthonába telepedniük? Komisz kis gazfickók! Legalább bújtak volna akkor elő, amikor elutazik valamerre. Könnyebb lett volna megoldani a költözködést.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Márc. 21, 2012 7:22 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Jó szokásához híven, most is buzgó menedzsere idegeit nyúzva játszott bújócskát a cég épületén belül. Mindenképpen be akarták rángatni valami olyan mítingre, amin igazából semmi konstruktívat nem tud hozzászólni a dolgokhoz. Nem érette miért kell a leg apró-cseprőbb ügyek intézésnél is jelen lennie, ha valami felkérésről van szó. Azon kívül, hogy pofavizetet vesznek róla 3D-ben, nem sok minden szokott kiderülni. Úgyis a menedzser intézi, hogy milyen feltételekkel vállalhatja el a felkérést, hiszen ő sokkal jobban vágja a szerződését Daemonnál. Ő csak aláírta, amit az orra alá tolt. Ebben a dologban azért rá merte bízni magát az öltönyös aktakukacra, hiszen ha papírokról van szó nem olyan könnyű átverni, mint amilyen szerencsétlennek látszik. Ez már egyértelműen lejön abból is, hogy Daemon miért őt választotta annak idején. Bár szegény, Koreából a jó állás reményében ide költöző ügyintézője talán nem teljesen ilyen melóra számított. De ha annyi kifogása lenne, már rég itt hagyhatta volna… Szerinte fizet neki eleget ahhoz, hogy elviselje az allűrjeit. A mostani megbeszélésen is csak annyiról lett volna szó, hogy megállapodnak abban, hogy a következő single photobookjához milyen koncepciót képzeltek el neki, és és az ide-oda járó gázsit egyeztették. Saját elképzelései szerint ehhez pedig rá tényleg semmi szükség nincs. Amúgy sem szerette, ha pénzről beszélgetnek körülötte… Olyankor csak még inkább tárgyiasítva érezte magát, és szinte látta a dosszién heverő nullákból és tételekből felépülni a sötét sziluettjét. Továbbra is csak gyűjteni és költeni szerette a pénzt, és legkevésbé foglalkozni azzal, hogy milyen megfogalmazásban kerül átutalásra a számlájára.
Ezeket mind szépen megbeszélve magával caplatott végig a cég folyosóján a falhoz támasztott kávéautomatákkal tömött külső ebédlőcsarnok, vagyis inkább afféle lobbi irányába. Kiszemelt magának egy félreeső kanapét, és miután beszerzett egy dobozos jegeskávét, szépen elnyúlt rajta, miközben fülébe némi relax zenét pakolt. A terem sarkába már nem ért el annyira a közlekedők zaja, és mivel a fal felé fordított kanapét szemelte ki, így onnan nem is látszott, hogy ott ejtőzik. Tökéletes hely egy kis lazításra. Ránézve az órájára nagyvonalúan adott magának némi időt, mielőtt újra elődugja a képét a civilizációba. Békésen szürcsölgetve a kávéját hallgatta a zenéjét, mikor egyszer csak, két szám közti szünetben sipákoló telefonálás ütötte meg a fülét egy kicsit messzebbről. Kiszedve a fülében a fülhallgatót, egy kicsit feltámaszkodva kukucskált ki a kanapé háttámlája mögül, mert ismerősnek tűnt a hang gazdája. Nem is csalta meg hallása, mert hamar meg is pillantotta a csomagokkal felmálházott cicafiút, amint épp valami kényszerszállást emleget. Nem akarta felfedni magát, ezért visszadőlt a karfára, mielőtt még észrevehették volna. Mintha mi sem történt volna, visszadugta a fülébe a zenét, és szürcsölgette tovább a kávéját. A karma viszont megint ellene dolgozott, mert rövidesen arra rezzent össze, hogy az övének támasztott kanapéról egy világosbarna üstök nyúlt át a térfelére. Nem hiszi, hogy észrevették, mert nem szólították meg, így egy darabig csak az órájára pillantva reménykedett abban, hogy ez nem is fog bekövetkezni. Ciculi viszont úgy tűnt szintúgy kényelembe helyezte magát itt mint ő, így előbb utóbb úgyis lőttek volna a békés rejtőzésének. Sóhajtva állította le a lejátszót a telefonján, és a fülhallgatókat kiszedve füléből süllyesztette zsebre a masinát, miközben feltápászkodva pöckölte meg a betolakodó kobakot.
- Mi ez a kivert kutya nyüszítés? … Téged még azzal se lehet szivatni, hogy „kitett a csajod?” Szóval kíváncsivá tettél. –szürcsölgette ki a kávéja maradékát, majd összegyűrte egy jól irányzott mozdulattal a nem messze lévő kukába hajította a dobozt. Legutóbbi ott jártakor nem tűnt úgy, mintha bármi probléma is lenne azzal a házzal, szóval nem vágta mi lehet a költözködés oka. Lehet megunta? Nem csodálná… mekkora batár nagy ház már? Nah de mindegy ez nem az ő dolga. Nem is kellett sokat kérdezősködnie, hamarosan el is regélték neki a nagy hontalanság okát. Elég szívás… nem irigyli. Még szerencse, hogy neki ilyennel sosem volt gondja, és valószínűleg ezek után gyakrabban fog állapotfelmérést végeztetni, mert nem szeretne ilyen kutyaszorítóba kerülni. Bár szívesen ellézeng pár napig valami hotelben is, nem ritka eset így sem, hogy napokig nem alszik otthon…
- Nagyon szar lehet a karmád… -veregette hátba a végén. Általában így van, ha valami nem smakkol, akkor hirtelen egy csomó más dolog is kilóg a képből. Miközben ezen elmélkedett, és cicafiú kétségbeesett arcára pillantott, hirtelen mozgolódni kezdett benne valami elfelejtett ígéret. Vagyis jobban mondva nem felejtette el, csak eddig nem jutott eszébe. Pedig nem szeret senkinek adósa lenni, pláne úgy, hogy ő maga ajánlja fel a viszonzást. Ezért nem is osztogat meggondolatlanul ilyeneket. Múltkor azonban kicsúszott a száján, így már nem volt visszaút, valamivel tényleg jönnie kellett, ha egyenesben akarta tartani az egóját. Kiábrándultam megvakarva a fejét szedte össze a gondolatait.
- Nemtom vágod-e még, de amit ígértem azt általában be is váltom… -kezdett bele –Ha azt mondom alhatsz nálam, kvittek vagyunk a múltkoriért? De csak EGY éjszaka… aztán gondod-sorod… -tette hozzá nyomatékosan hangsúlyozva az „egy” szót. Már így is sokkal többet ajánlott, mint szerette volna. Nem szokása a családján, és az elkerülhetetlenül betolakodó karbantartókon és hasonlókon kívül embereket engedni a házába. Privát szférájának szent és sérthetetlen fellegvára. Maga sem tudja, hogy hogyan juthatott eszébe ezzel kárpótolni cicafiút, de ha már kimondta, kimondta. Kezdi egyre jobban nem érteni miért van az, hogy úgy érzi mintha a kanapé túloldalán ülő személy generálná benne, ezeket az átgondolatlan kijelentéseket és cselekedeteket. És mégis mintha nem bánná annyira, mint ahogy el akarja hitetni magával.
- Négykor végzek, az énekteremben lesz próbám… -pattant fel a kanapéról, mielőtt még valamit megígér… egyszer komolyan kideríti milyen vudu technikákat alkalmaznak ellene. Ezen morogva magának pakolta vissza a fülébe a zenét, hogy célba vegye a tetőteraszt, amit következő pihenőhelyéül szemelt ki menedzsere elől.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Márc. 22, 2012 9:10 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Mélységesen belesüppedt a páncélos hangyák rozsda átok szórásába. Annyira átment bibircsókos boszorkányba, nem akaródzott leesnie, nincs egyedül. Önmagához képest sokáig tartott, mire felfogta valaki felkászálódott a szomszédos kanapéról és fejét kocogtatva beszél hozzá. Sértődötten felmorranó pocok ábrázattal készült elhessegetni a kérdező hang foszlányt, hiszen fontosabb dolga akadt. Bosszankodott a rovarok megszállásán! Maga se tudja, meddig tartott, mire szöget ütött buksijában, valójában nem egy kósza gondolat furakodott be rosszkedvébe, hanem élő ember motoszkál mögötte. Arról meg végkép nincs elképzelése, mikor kezdett el dermedten sokkolva ördögöt üvölteni. Egyedül az maradt meg napnál világosabban emlékezetében, semmiből közelébe kavarodott sátáni leszármazott és ő erre nemes egyszerűséggel úgy válaszolt, ijedten ugrott egyet. Műsora megkoronázza sem maradhatott el. Idegállapota gyors kibillentésétől, remekbe szabott karate bemutatóval, ívesen reptette földre cókmókjait, így nem elég vörösödhetett feje a váratlan meglepettségtől, még kúszhatott utánuk.
-Frászt hoztad rám, senpai. Honnan kerültél ide?-
Pislogott rá közvetlen közelről kérdőjelekkel buksija felett. Nehezen akartak helyre csúszni a kirakós darabkái és jobbnak látta nem erőltetni. Végén, megetetik vele az alvilági üstöt, mert megint butaságokon problémázik. Különösebben amúgy se érdekelte. Amennyire el volt foglalva a morgolódással, bárki jöhetett mehetett körülötte. Garantáltan nem vette volna észre szöszi trón foglalót sem, ha nem szól hozzá. Ha már itt tart! Megszólította!(°.°) Ezen most könnyedén fennakadhatna, mint csipesz a ruhafogason, de fárasztó elmélet gyártásait későbbre halasztotta. Inkább tüdejét megszívva gyűjtötte össze erejét, hogy elszántabbnál is elszántabb hörcsög pofival lendülhessen kacatjai felszedésének. Hadművelete közben még nagy fejvakarások és depressziós vonalkák kíséretében megoszthatta sanyarú sorsát. Nem volt ínyére a helyzet. Sántított a dologban valami, pontosabban valaki. Ugyan, miért érdeklődne utána ördögfi? Ennyire nem festhetett rosszul, még alvilági befektető is megsajnálja! Kétli, megesne ez a csoda. Erős gyanú élt benne, ebben a történetben lesz valami svédcsavar. Persze, olyan, amitől megint paprika vörös fejjel fog agybajt kapni. Ha az ördögről volt szó, akkor tréfának nincs helye!
-Köszi az együttérzést, senpai.-
Fordította el buksiját duzzogva, mialatt macbook táskáját tüntetőleg mellkasához szorította. Valahogy kétli, színtiszta baráti kedvességből kapta volna a hát lapogatást. Mindenesetre hálája üldözni fogja. Szigorúan átvitt értelemben, nehogy megorroljon rá, mert követni merészeli. Miután ezt csodálatosan letárgyalta magával, rá kellett jönnie, saját ügyében még nem jutott előrébb. Ennek a lelombozó hírnek hangot adva, csüggedt sóhajjal borzolta össze haját. Ideje lett volna, tényleg nekifeszülnie a keresésnek. Ehhez szüksége volt a még mindig tervezetben pihenő kávéjára. Gyorsan odacaplatott az egyik automatához és szorgosan dobálni kezdte az apróját. Kiszemeltje lecsöpögése közben, még hátra pillantott sátáni kegyeltjére, aki gondolkozott, vagy csak bambult az orra elé. Vele kapcsolatban nem bocsátkozik egyértelmű kijelentésekbe. Remek példa erre, néhány perce találkoztak, kétszer akasztotta ki. Nem is sejtette, java még hátra van. Tudatlan kedvességből akarta megkérdezni, újabb adagra vendége lenne e. Nem azért fordult felé, mert bámulhatnékja támadt. Félre értések megelőzéséből, gyorsan kapkodott, kinyöghesse kérdését, de nem engedték eljusson mondata kezdő betűjéig. Pokoli üldözőjének gyermeke, valamiféle ígéretről tartottak neki felvezető beszédet. Esküszik nem értette mire akar kilyukadni. Neki nem rémlett a dolog. Memória frissítést gyanánt, nagy szemeket meresztve vakarta halántékát, mialatt lassan agyába vándoroltak a szavak és úgy kupán csapták, automatának esve fagyott le. Hallottakat sűrűn emésztve nyelt hatalmasat. Nehezen bírta felfogni, szállás ajánlatot kapott. Nagyon megtisztelve érezte magát. Hihetetlen boldog volt, átmenetileg köddé váltak fedél bajai, csak nem tudta összeegyeztetni a dolgot sátánfival. Átfutott agyán, képzelődik. Valószínűleg, ennek tudható be, karját megcsípve kaparta fel képzeletben padlóhoz ütköző állát. Érik még kellemes meglepetések. Nem, mintha bánná. Ehhez hasonló örömteli sokkhatások bármikor ráronthatnak.
-Értettem! Úgy lesz! EGYetlen éjszaka!- Vágta rá haptákba vágva magát. Egész gyorsan helyre zavarta hangulatát és viszonylag nagyobb lelkesedéssel fogadta el az ajánlatot. Nem lehetett bunkó, szó nélkül rázza a fejét, meg feleslegesen rémüldözzön, amikor tiszta kedvesek voltak vele. - Köszönöm, senpai.-
Csalapált a szokásához híven villámgyorsan lelépő ördög küldött után. Lassan, de biztosan belelendül, hogy váratlanul jön megy körülötte és állandóan megajándékozza valami fura beszólással, reakcióval, vagy fene se tudja mivel. Az a lényeg, remek ízlése volt az ördögnek. Nem csak, ő szórakozhatott. Ha azt nézi, saját fejével se panaszkodhatott. Élmény volt, minden perc, amit szöszi sátánka közelében töltött. Kicsit, azért tartott a közös fedél alatt tartózkodástól. Megint más cégnél néha-néha összefutni, mint egy méretben kisebb házban egymásba botlani. Ott folyton összetalálkoznak, ha akarják, ha nem. A kiismerhetetlen hangulatából okulva, az lesz a legbölcsebb, minél jobban meghúzza magát. Nem szeretné zavarni és visszaélni a vendégszeretetével, hogy állandóan láb alatt gubbasszon. Tekintve, mennyire nem tudnak hosszabb ideig beszélgetni, egyenesen tanácsosabb, ha ügyesen leköti figyelmét. Még szerencse, van munkája! Direkt hagy belőle estére. Szépen lekucorodik gépe elé, aztán panasz se lehet rá. Csendben lesz, nem mászkál és nem piszkálja a bútorokat. Ellesz valahol a házban, vagy lakásban. Tényleg, vajon milyen lehet az otthona? Ez nem lesz jó! Most ezen fog gondolkozni…
Ahogy sejtette. Hasznosnak nevezhető munka helyett, egész nap ábrándjaiba veszve merengett. Figyelmetlenségének hála, átlagos ügyetlenségénél tovább tartott tánc próbája. Koreográfusuk, végtelenül türelmes ember volt, de ezen a napon még őt is kiakasztotta. Nem elég karjával csapkodva dühöngött, még tépkedhette szálanként haját, mert rosszul ért földet egy forgásból. Tapasztalatból tudta, baj van. Fel se kelt a földről, csak vészjelzéseket adott, hozzanak neki jeget. Erre a körülötte rohangászó személyzet azonnal világvégét kiáltva, hívta a köpenyesnek nem látszó, spéci módon Umi-ra szakosodott orvost. Nem gondolta ilyen súlyosnak a helyzetet és megérzése bebizonyosodott. Egyszerű bokaficamot gyűjtött be. Néhány nap pihenőt kapott, meg egy nagy adag fejmosást, szigorúan borogassa és ne erőltesse meg. Nem kellett aggódni. Tökéletesen tudta, hogy kezelje. Nem először fordult elő. Ez még a jobbik eset volt, hiszen, ha bicegve is, tudott vele járni. Azt nem kockáztatta meg, így iramodjon ördögi örökös után, úgyhogy bűnbánó képpel írt neki egy üzenetet, földszinti folyosón lesz a lifthez közel. Ott mindig voltak üres fotelok a várakozóknak. Legalább nem kellett állnia és útba esett a parkolóhoz menet.
-Indulásra készen állok, kapitány! Ígérem szófogadó matróza leszek. A kitérőért, pedig bocsánat. Nem terveztem stílusosan sántán akarok távozni egy démonnal az oldalamon.-
Vigyorodott el lelkesen szedegetve holmijait. Alig várta, megint találkozzon a brit ragadozóval. Az a bestia első pillanatban rabul ejtette. Egész nap nézné, hallgatná, csendesen csodálná. Műalkotás! Komolyan egy igazi ritkaság! Sírni tudna a boldogságtól láthat egyet, hát, még, hogy bele ülhet. Sőt, vezethette! Istenem, az az este, mennyire szépséges volt. Sose felejti el, milyen páratlan élmény volt kormányozni.
-Innen egyenesen hozzád?- Kapcsolta be a biztonsági övet, miközben érdeklődve sandított a sofőrre. Szeme, viszont megakadt egy cd-n. Angol szöveg volt rajta. Ebből, pedig eszébe jutott egy régebbi gondolata. - Kérdezhetek valamit? Vannak brit felmenőid, vagy egyszerűen csak kedveled őket?-
Mutatott a borítóra, hogy követni lehessen, mire próbál kilyukadni. Egyiken se lepődne meg túlzottan. Nincs tipikusan ázsiai kinézete, ezzel a szőke hajjal és zöld szemmel. Mármint kifejezetten keverék sem. Igazából nem mondaná félvér. Még egy rejtély! Beleférne az elképzeléseibe, ha külföldi szülője, nagyszülője, vagy dédije lenne, meg nem is. Különös. Pont, olyan, mint az egész ember.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Márc. 23, 2012 6:54 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Ajánlatát várakozásaival ellentétben különösebb kétkedés és gyanú nélkül elfogadták. Pech, mert titkon kicsit reménykedett abban, hogy ha esetleg nemet mondanak, talán megússza ezt az egészet, és helyette fizet neki egy sörözést. Persze szigorúan olyat, amin ő nincs ott. Legalább szándékosan ne kísértse a sorsot, ha már önkéntelen ennyiszer beletrafál. De a lelkesedés láttára nem volt mit tennie, tényleg úgy néz ki, hogy Ciculi nála fogja tölteni az éjszakát. Majd leköti magát valami szövegkönyv tanulással és megpróbál úgy tenni mintha ott sem lenne. Úgyis tegnap sóztak rá valami új válogatásokra szóló papírköteget, amiket eddig azon kívül, hogy az irodában a laptopja magasítására használta őket, nem került közelebbi ismertségbe velük. Miután kellőképp kilevegőzte magát a tetőn le is battyogott az irodába, hogy, hogy míg eszében van, átpakolja a dosszié stócot a hazaviendő holmik közé. Lopakodónak szánt akciója viszont már ott meghiúsult, hogy paprikás hangulatú aktakukaca az asztalánál ülve, karbetett kezekkel szórta rá a villámokat, amint belépett az ajtón. Persze első megszólalásaként a rá zúdított számonkéréseket teljesen ignorálva kezdte azzal, hogy hangot adott neheztelésének arra nézve, hogy mit keresnek az ő székében. Mondjuk felesleges volt úgy cimkézni hogy elsőként… gyakorlatilag szokás szerint annyival elintézte az egész szóáradatot, hogy megvonta vállát, és tette tovább, amit szándékozott, a megbánás legkisebb jelét sem mutatva. A továbbiak elől azonban már nem menekülhetett, mert Parktalan betonfejű dzsungel úgy ráakaszkodott, hogy majdhogynem az inge ujjánál fogva ráncigálta a következő napirendi pontja felé. Ahogy rápillantott a kezében tartott kinyitott határidőnaplóra, fájdalmasan kellett meggyőződjön arról, nem sikerült elég időpontot ellógnia, és bőven maradt még teendő délután négyig. A sok halandzsa megbeszéléstől agyilag leszívva esett be végül az énekterembe, hogy még egy sort kínozzák, aztán végre szabadulhasson. Bár nem biztos, hogy annyira várta azt a szabadságot, ahogy hirtelen eszébe ötlött, ma este vendégre számíthat. Ettől függetlenül még nem tette kevésbé kibírhatatlanná az énekóráját. Nem szeretett énekelni… ezt teljes egészében a menedzsment erőltette rá, a jobb eladhatóság, és szélesebb piac meghódítása érdekében, anélkül, hogy Daemonnak bármi beleszólása lett volna. Nem érdekelte őket, hogy soha életében nem énekelt, néhány szösszenettől eltekintve, amiket egy-egy doramához készült karakter CD-n produkált. Ők csak betáblázták a sorra veendő kiadványokat, kerestek hozzá zene és dalszövegírókat, őt pedig beíratták egy énektanárhoz, hogy tegyen vele csodát. Nem volt reménytelen eset, legalábbis a tanár elmondása szerint, de ettől sem kapott nagyobb kedvet a dologhoz. Az ő műfaja a prózában van, ha már választani kell… vagy a még kényelmesebb, fényképezőgépek előtti pózolásban. De mivel még mindig abból származik a pénze, hogy mennyien hajlandóak fizetni azért, hogy a nevével fémjelzett dolgokat vásárolgassák, így nem léphetett fel tiltakozólag a dolog ellen. Maradt a csendes, sőt néha azért annyira nem is csendes, szájhúzogatás.
A próba vége előtt nem sokkal az asztalon felmorduló telefonja tájékoztatta arról, hogy üzenete érkezett. A feladót meglátva megint megcsapta a remény szellője, hogy talán azért írnak neki, mert kaptak egy kedvezőbb ajánlatot, és sajnos le kell mondani ezt a meghívást. Az üzenetet olvasva viszont csak egy hatalmas sóhajtással egybekötött asztallapra fejtámasztás volt a reakció. Nem hiszi el, hogy mindig képes fokozni valamivel a nyomorúságát… és ráadásul nem csak a sajátját. De legalább abból a szempontból nyugalmasabb estére számíthat, hogy a kificamított bokájával nem fog körülötte fel-alá téblábolni, hanem elfetreng magának valahol… van bőven erre alkalmas bútor a házában. Útbaejtve az irodáját a felnyalábolandó dolgokért caplatott le a földszintre, hogy összeszedje a másik csomagját is. Nem is kellett sokat keresgélnie, hiszen eléggé szemet szúró látvány volt a maga mellé felhalmozott motyójával.
- Roppantul örülök, hogy a humorod nem ficamodott ki, de az enyém nincs a tetőfokán, úgyhogy ezt hanyagoljuk légy szíves… -kapott fel egykét szatyrot a holmijai közül, és a hátára dobva csörtetett ki a kocsihoz. Ott kinyitotta a csomagtartót, berámolta a kezében tartott cuccokat, bevárta míg a sánta kutya is beéri, és beszenvedi magát a kocsiba, majd ő is behuppant hogy végre beindíthassa szeme fénye motorját. Fáradt volt, és a vezetés mindig kicsit kikapcsolta, tehát alig várta, hogy elindulhasson.
- Előbb bevásárolni, hogy legyen miből vacsorát csinálni… van amit nem szeretek előre megvenni. –tolatott ki a mélygarázsból, de amit visszafordult egyenesbe, máris újabb kérdés érkezett hozzá. Felvont szemöldökkel sandított cicafiúra, mert nem egészen vágta, hogy honnan ötlött fel ez a kérdés. Aztán követve tekintetével az ujját, megakadt a szeme a kesztyűtartó fölött hagyott lemezen. Áháh, így már világos… vagyis az még mindig nem világos, hogy ennek miért kéne kapcsolódnia. Nem érti, úgyhogy jó volna, ha felvilágosítanák erről.
- Ez most olyan, mintha tőled megkérdeznék, hogy kislánykorodban te is rózsaszín masnit hordtál-e… -bökött a fejével a Ciculi ölében heverő laptopra. Igaz, hogy most tokban volt, de már volt szerencséje látni azt a csodálatos matricát a hátlapján. Eddig meg sem fordult a fejében, hogy félvérnek nézzék, mert számára annyira egyértelmű, hogy teljesen mesterséges módszerek hatására fest így ahogy. Csak egy pici tüzetesebb vizslatás, és rögtön kiszúrni, hogy nem ez az eredeti hajszíne, hiszen nem festetheti hetente… Cicafiú tényleg nem figyel eléggé az emberekre… annak ellenére, hogy mennyire úgy tűnik, mintha próbálná. Viszont ha már így eszébe juttatta, míg az egyik piros lámpánál álltak, be is pakolta a lemezt, hogy legyen mit hallgatnia utastársa szokásos fészkelődésén kívül. Rövid autókázás után meg is érkezett a szokásos hipermarketje pakolójába, ahol mielőtt kiszállt volna egy futó oldalpillantást vetett az anyósülésre.
- Asszem jobb, ha te itt maradsz. Hamarabb végzek… -kapcsolta ki a zenét –Ha lehet ne nyálazd össze nagyon a kárpitot, nemrég tisztíttattam ki. –pöckölte meg a kormánykerék burkolatát. A gyújtást azért rajta hagyta, hogy az elektronika működjön, és ne patkoljanak már el azelőtt, hogy egyáltalán hazaérnek. Balszerencsét hozna. Sóhajtva becsukta maga mögött a kocsiajtót és applikálta fel a napszemüvegét. Azután elkötött egy bevásárlókocsit, majd a lehető leghatékonyabban lavírozva a sorok között gyűjtse össze a vacsorához valókat, és egykét egyéb holmit ami épp eszébe jutott. Rövidesen már minden a kosarában volt, amire úgy gondolta szüksége van. A biztonság kedvéért több zöldséget és gyümölcsöt vett, mint amennyit tervezett, mert kiindulva abból, amit a múltkor látott Cicafiú ebédje gyanánt, volt egy olyan sanda gyanúja, hogy kifogásolni fogja a vacsoráját. Azt meg tényleg nem akarja, hogy éhen halva forduljon le az asztaltól, mert ha a kocsijára nem akar balszerencsét hozni, akkor a házára aztán végképp nem. Kiállva a sorát a pénztárnál zacskózták be a holmijait, aztán felkapva őket ügetett vissza a kocsihoz, hogy beszórja őket a csomagtartóba. A szokásosan ott tárolt váltásruhák és Daemon egyéb apróságain kívül Cicafiú ott lévő holmijai miatt viszont nem fért be minden oda, így a maradékot a hátsóülésre dobta be. Mostmár tényleg nem volt más hátra, mint hazafelé venni az irányt.
- Mázlid, hogy nincs nálam kendő, mert így megúszod a maffiózó utaztatást. De az viszont fennáll, hogy ha kiszivárog a lakhelyem, akkor hamar megoldódik a szállás problémád, a legközelebbi mólón. –hajtott fel a kocsibejárójára. Direkt úgy építette a házat, hogy ne közvetlenül a telek legelején legyen, így elég hosszú volt a bejáró a garázsig. De tökéletesen jól volt ez így, hiszen ő sem volt kíváncsi arra, hogy mi folyik az utcán, és az utca se legyen kíváncsi arra, hogy mi folyik nála. Beparkolva a kocsit, és kiszedve a holmikat nyitott ajtót, hogy betessékelje a szívesen látottnak azért nem igazán mondott vendégét.
- Lehet nem ilyennek képzelted a Poklot, de azért ne érezd nagyon otthon magad. –pakolta le Ciculi holmijait a nappaliban, a bevásárolt dolgokat pedig a konyhában.
- Nappali, konyha, fürdő, vendégszoba. –állt meg az elsőként említett helyiség közepén, és roppant lelkesen mutogatott a többi említett helyiség irányába. Feleslegesnek látta a körbevezetést, mert nem hiszi, hogy ezeken kívül másra szüksége lenne, és innen tökéletesen belátható az egész lakás.
- Én léptem zuhanyozni, foglald le magad. Utána elrendezem a cuccaidat valahová. –biccentett körbe a nappaliban, ahol bőven találhatott magának elfoglaltságot. Ott volt a tévé, magazinok, két DVD és CD állvány, meg egy szinte a teljes falat beborító könyvespolcrendszer, ahol rendbe rakva pihentek a dossziékba lefűzött, doramák szerint rendezett szövegkönyvei, néhány portfóliója, családja nő tagjaitól kapott szakácskönyvek, és pár szórakoztató regény. Ami pedig talán a legmeglepőbb lehet, egy teljes polcnyi japánra fordított dráma, plusz jónéhány Angliából eredeti nyelven beszerzett darab. Daemon féltett és folyamatosan bővülő gyűjteménye. Kicsit odébb pedig a falra aggatott bekeretezett oklevelei és fényképei, amik életének nagyobb jelentőséggel bíró eseményeihez kapcsolódtak, mint például az első portfóliója egy képe, jujutsu oklevelek, és családi fényképek. Az oklevelekhez, amiken persze a Nagai Daisuke név szerepel, néha még egy-egy érem is fel volt lógatva.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Márc. 24, 2012 9:50 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

A kitérő válaszra csípőből egyetlen reakció ült ki arcára. Elmosolyodott. Nagyon találó manővernek találta és akárhonnan vizsgálta, ugyanúgy fejcsóválást elérő vicces megjegyzés volt. Remekül illet a szószóló csípős stílusához. Értette a mozdulattal kifejezett célzást, még se érzékelte sértőnek. Okosabb sem lett felvetését illetően, de arra tökéletesen megfelelt, rájöjjön, valami olyasmit kérdezett, ami egyértelműnek látszódott és több feles mondatra nem volt érdemes. Kicsit piszkálta kíváncsiságát, mit nem értett az utaláson, de így járt. Nem akart lényegtelen dolgokból feszült légkört teremteni. Semmi jó nem sülne ki belőle, ha erőltetné a témát. Elvégre, teljesen mellékes dolognak számított honnan jött és milyen családból származott. Nem volt hozzá köze. Az ő kis önző szemszögéből figyelve, minden véglet belefért. Kulturális különbségek nem nyomtak latba. Nyílt volt az újdonságokra, de ugyanúgy szerette a hagyományokat őrző embereket. Valamiért, remekül ellavírozott a két világ között. Kinézetnél, pedig ugyanúgy végletekért rajongott. Bizonyos szemszögből válogatós volt. Nem volt könnyű európai vonású személyekre bukkanni, míg azokat az igazi ízzig vérig japán srácokat szinte lehetetlenség volt kiszúrni. Ebben a kötött burokban, amiben mozgolódott, kevés alkalommal bukfencezhetett szerencsébe. Általában le kellett adnia az elvárásaiból. Talán, emiatt se húzta sokáig. Hiányzik az az első apróság, ami mellkason csapja, akárhogy próbálkozott, nem működött. Szörnyen bánja, de tipikusan az a lókötő, aki csak akkor kötelezi el magát, ha elsőre megfogja valami, amibe kapaszkodva, mélyítheti a szálakat. Nála nem vált be a szép lassan kialakuló románc története. Vagy köszönt elsőre szele, vagy nem alakult ki semmi. Ezért, se értette milyen formában viszonyul sátán jobb kezéhez. Szóba került, sikítva menekültek fedezékbe megérzései és tárták szét karjaikat érzései. Kusza szálakból nem volt hiány, de kifejezetten nem erősödött benne a késztetés, egyértelmű válaszokat kapjon. Tőle szokatlanul beletörődöm volt. Ráhagyta az ismeretlenre mi lesz. Abban a fura helyzetben volt, zavarta nem jut vagy jutnak dűlőre. Néha határozottan az az érzése támadt, csak egymás bajszát húzgálják, mint az óvodában.
Ahogy remekül bambulva elmélkedett saját bugyutaságain, arra kellett csoda felhőről lepottyannia, megérkeztek egy parkolóba. Rövidesen kapta a nagy hadi utasítást, hátra hagyják zálogba, miközben megejtik a gyors vásárlást. Kivételesen egyet kellett értenie. Helyeslően bólintva pislantott le bokájára. Haragudott az ellene összeesküvő végtagjára. Lehető legrosszabb napot választotta ki bosszút álljon figyelmetlenségéért. Még szerencse járni tudott. Elegendő fejtörést fog, így is okozni.
-Ne aggódj, senpai! Szobatiszta vagyok!-
Intett a kárpitozásra tett célzást megfejelve, némi ártatlan szemtelenkedéssel. Előre szóltak neki, ne feszegesse a hangulatot, de nem bírta ki megjegyzés nélkül. Ha már macskaként van kezelve és ördögi leszármazottnál lesz napig, csak leszögezhette, hogy semmi baj nem lesz az alom használatával. Nagyjából ezen a ponton csapta magát homlokon. Ez az okfejtés már neki fájt. Kínosan felnevetve kutatott terelő elfoglaltság után. Jobbnak vélte kitalálni valamit, mielőtt újabb őrültségen kezd gondolkozni. Tekintve, kocsiban nem sok mindent tehetett a fantasztikus belső tér bambulásán kívül, gyorsan tett egy kósza ellenőrzést bokájára. Egész jól nézett ki. Nem dagadt fel túlzottan. Remélte, így is marad. Egyelőre többet nem tehetett érte. Kérlelő szemekkel próbálta megkérni tartson ki, míg kitty internetes kapcsolatát kihasználva bogarászott a világhálón. Idő közben fülese is fején landolt, így túlzottan nem észlelte a körülötte motoszkáló sátánfit, csak az után felé morranva tett egy szokásos adatvédelmi megjegyzést. Nem értette, miért hangsúlyozza állandóan ezt és azt, ne fecsegje ki. Eszébe nem jutna, de ha megnyugtatja, rajta nem fog múlni.
-Hallgatni fogok, mint a sír! Számon lakat, szemem szürke hályog! Tőlem senki, semmit nem tud meg! –
Mutogatta el a nagy hadműveletet kézzel is. Kaphatott valami szórakozottság gombát a bokaficammal, mert neki is feltűnt mennyire poénosra veszi a dolgokat. Cseppet fel volt pörögve, aminek okáról fogalma se volt. Lehet bölcsebb lett volna vészfékért nyúlnia. Még be se tette a lábát a házba. Nem kéne azelőtt kilakoltatást begyűjtenie, egyáltalán átlépi a küszöböt. Ha már itt tartott az épület megjelenése újabb csendes kuncogást generált nála. Iparkodott kicsi motyója mögé bújva lelohasztani vigyorát, hiszen, ha a külső burkolat vörös téglából lenne, még erre is rásüthetné a brit modellt. Mielőtt sikerült volna lehiggadnia, még egy megjegyzés is kicsúszott száján.
-„Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel.”-
Nagyon elegáns lapos kúszással araszolt előre, hátha nem jutott el a célpont fülébe csodálatos megjegyzése. Erősen igyekezett úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Látványosan sunnyogott a nappali irányába és követte szemmel, mit merre mutogatnak. Az a halovány megérzése volt, ebből a gyors talpalóból semmit nem fogott fel. Elsősorban a miatt, rögtön körbe sandítva ismerkedett a helységgel. Nagyjából, így képzelte. Modern, visszafogott, valamennyire elegáns és árad belőle a férfiasság. Semmi felesleges felhajtás. Minden elismerése a házigazdáé. Lehet, még észlelhető volt a gondolatot kifejező biccentő hümmentése. Igaz, így csak félig hallotta szöszi pokollakó mondókáját, de csak nem téved el. Saját házában kiigazodik, itt is menni fog. Úgy se tervez mélyre ható vizsgálatokat. Tartja magát megállapodásához. Csendesen lapítva dolgozni fog egy üres sarokban, hogy panasz se legyen rá. Ezzel a lábbal, úgy se hősködhet.
-Meg lesz. Tudom-tudom. Mindent a szemnek, semmit a kéznek!-
Kulcsolta össze háta mögött mancsait, miközben lassan körbe sandított. Gigászit sóhajtva pislogott, mihez merjen odamenni, vagy egyáltalán a nappali melyik végével kezdje. Tekintve orra előtt, szinte matató mágnesként roskadozó polcrendszer. Rögtön Tippertapi jutott eszébe. Azt hitte nála nagyobb könyv kedvelő nem létezett, de a sorokból ítélve, ördögi herceg se panaszkodhatott gyűjteményére. Nem akart rémes kutakodó rajongónak látszódni, még is közelebb bicegve kezdte el futni a címeket. Szigorúan tartva előbbi felmorranását, borítok felirataihoz oldalra fordítva fejét araszolt közöttük. Töménytelen mennyiségű szövegkönyv, amik jó részét ismerte és szerette. Cseppet meglepődött rajta, régebbi kedvencei közül hányban szereplhetett a jelek szerint sátáni üst kavaró. Sors fintora, vagy az ördög mókás kedve. Önkéntelenül elmosolyodva a tényeken lyukadt ki megannyi bőrkötésű, antik hatású, vagy annak is számító irodalmi könyv között. Nem kérdés száját tátva csúszott ki halk csodálata, mialatt sebtében végig barangolt rajtuk. Volt minden, mi szem szájnak ingere. Érezte hetekig el lenne velük. Elmúlt néhány évben ellustult az olvasáshoz, de emlékszik régebben mennyit bújt könyveket. Szeretett olvasni és már talált egy leendő áldozatot, ha engedik neki, valamit leemeljen a polcról.
Nagy elhatározását követően, jöhetett az ennél is személyesebb sarok. Itt már kicsikét hezitált szöszmötölni. Még is csak privát dolog és amennyit emlegették, valószínűleg nem szívesen kötötték orrára. Pórbált jó vendégként ehhez tartva magát, hátat fordítani, de szeme megakadt egy apróságok. Pontosabban egy neven. Érdeklődve próbált ráfókuszálni, amikor majd nem előre vágódott ijedtében. Szürke pamacska lavírozott lábai között. A váratlan támadástól mellkasát dörzsölve nézett rá. Nagyon szép macska nyávogott rá. Rögtön ismerkedés céljából hajolt le hozzá. Guggolni sajnos nem tudott.
-Nicsak! Szia cica! Hát, te honnan kerültél ide?- Nyúlt a kicsike szürke házi kedvenchez, hátha hagyja magát megsimogatni. Túlzottan nem rajongott az ötletért. Magát kéretve dörgölőzött a polchoz. Mutotta, szabad a gazda, meg nem is. Igazi úri cica volt. Legalább annyi endedményt adott, megkukkanthassa névbilétáját. – Oh! Dolgozzak meg a bizalmadért, Nibi chan. Emlékeztetsz valakire…-
Kászálódott fel egyet szisszenve, hogy csak azért is megkukkanthassa kíváncsiságát pitiszkáló falat. Nagyon elmélyülten, össszeszűkült szemekkel hajolt közel a feliratokhoz. Nem stimmelt velül valami. Hirtelen azt hitte ördögi leszármozott apukájának neve szerepel rajtuk. Elvégre, nagyon hasonlított rá. Közeli rokonnak kellett lennie. Első neki futásra meg se fordult fejében a legkézenfekvőbb lehetőségét. Könnyebb volt elhinni, valaki más. Annyira megszokta ördöfi nevét. Nem kedvelte. Szívesebben örült volna, ha valamilyen giccses külföldi neve van, mint pont ez a baljós és leíró pokoli bigyusz.
-Daisuke? Hmm…Szép név! Ki le~Hoh! Ajaj! Most azt hiszem olyat láttam, amiért le fognak nyakazni!-
Vakarta meg tanácstalanul fejét, miközben kínosan elmosolyodva felsóhajtott sanyarú jövőjén. Eszébe se jutott, esetleg arrébb mehetne és nagyobb lenne az esélye, nem találják bűntett helyszínén. Ha már belecsöppent a dolgokba, végül is mindegy volt. Kétli, ne lenne képére írva, valamit tud, amit nem kéne. Tényleg, mólón fogja végezni, ha így halad. Nem baj! Csodás halál! Megérte! Sokkal jobban kedveli ezt a változatot, mint a másikat, amit talán, ha egyszer használt. Nem, mintha ezt többet felhozhatná. Őt se hívja senki az eredeti nevén, testvérét kivéve…

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Márc. 25, 2012 2:01 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Valahogy nem nyugtatta meg teljesen a dolgok nem zargatására tett ígéret, hiszen nincs hozzászokva, hogy emberek mászkálnak a házában. Pláne ha az az ember Ciculi… Még azt sem tartaná kizártnak, hogy mire visszaér, hirtelen meg sem találná hova tűnt, mert felfedezőútra indult. De nem is állhatott folyton mögötte, minden lépését árgus szemmel figyelve. Még a végén ráfognák, hogy túl jó házigazda, mert szemmel tartja vendégét. Megpróbálva nem tudomást venni betolakodójáról merült el a gardróbja mélyén, hogy keressen magának tiszta itthoni ruhát, és kidobja az ágyára a majd a vendégszobába kerülő ágyneműt. Ráér még felhuzatolni, de ha már a keze ügyében van, egyúttal ezt is előszedi. Végül felnyalábolva magának alsóneműt, egy szürke melegítőnadrágot és ujjatlan trikót, vonult el a fürdőszobába, hogy a maradék feszültségét is levezethesse a zuhany alatt ázva. A vezetéssel már úgy ahogy sikerült lenyugodnia, de ez az apróság még kellett ahhoz, hogy teljesen letornássza a nap folyamán tetőzött stressz szintjét. Azzal nem igazán foglalkozott, hogy mennyit időzött ott el, egyrészt mert ilyenkor senkinek sincs időérzéke, másrészt meg egyértelműen nehéz észben tartania, hogy egy egyedül hagyott ember van a nappalijában, vagyis reméli hogy még ott van. Végül kikászálódva törölközött meg, és kapta magára a ruhákat, majd utolsó lépésként a tükör elé lépett. Itt még szöszmötölt egy sort azzal, hogy kiszedje a kontaktlencséjét, ami helyett feltette az idehaza vagy inkognító céljából használatos fekete, vastagkeretes szemüvegét, majd összefogta frufruját és a feje tetejére lapogatva csatolta el az útból. Sokkal kényelmesebb volt, pláne mikor szemüveget hord, mert különben folyton becsípi a szára, és szálanként kopasztja meg, ha nem vigyáz. Miután minden otthonosító művelettel végzett, célba vette a nappalit, hogy ígéretéhez híven elrendezze pizsamaparti társa holmijait a vendégszobába. A helyiségbe lépve viszont épp elcsípte egy fennhangon felhördült felfedezés foszlányait. Remek, cicafiú aranybányára lelt… Nagyot sóhajtva konstatálta, hogy sikerült kiszúrnia azt a sarkot, amit a legkevésbé szeret mutogatni a nagyközönségnek. Valószínűleg annyira elmerült az új információ feldolgozásában, hogy nem vette észre, hogy Daemon másodpercek óta, karba tett kézzel ácsorog a nappali bejárati boltozatának dőlve. Hogy felhívja magára a figyelmét, a háta mögé sétált, és a válla fölött áthajolva osztotta meg a kommentárját.
- Szép munka Sherlock… mihez kezd ezzel a felfedezéssel? –adta elő hihetetlen érdeklődéssel a hangjában. Megszólalására olyan hirtelen pördültek hátra, hogy muszáj volt elhajolnia, hogy ne fejeljék le, így egy lépést hátrébb lépve nézett farkasszemet a mozdulat végén némi errort kapott Ciculira. Nem akarja tudni már megint mi kezdett el motoszkálni a fejében, de van egy olyan érzése, hogy hamarosan úgyis közlik vele a sűrű pislogás okát. Daemonnak persze meg sem fordult a fejében, hogy esetleg a megjelenésén néztek egy nagyot, hiszen számára az is teljesen egyértelmű, hogy olyan zöld szemek, mint amilyenre a lencséi vannak színezve, genetikailag lehetetlen, hogy egy tősgyökeres japánhoz tartozzanak. Bár a genetikával lehet, hogy pont neki nem kellene példálóznia. Nah mindegy, a lényeg, hogy mielőtt még bármit beszólhatott volna, felé nyújtottak egy praclit, bemutatkozással egybekötve. Most viszont Daemon fagyott le egy kicsit, hogy honnan jött az inger, meg mit érdekli őt, hogy mi a rendes neve… ő tökéletesen elvan azokkal a megszólításokkal, amiket idáig is használt. Vállat vonva tanácstalansága felett nyújtotta oda végül ő is a kezét, és nyögte be a szörnyen udvarias válaszát.
- Jah, örvendek… -morogta miközben a kicsit feltűrt trikója alatt az oldalát vakarászta. –Nah de hol vannak a motyóid? –pillantott körbe a nappaliban, hogy az előbb hova sikerült őket lehalmozni. Nem kellett sok, hogy kiszúrja a szemét a kanapéra stócozott halom, amit irányzékba állítva szedegette fel őket, és hordta át a vendégszobába. Legalább ha odabent lesznek, kevésbé lesz szem előtt, hogy megbontották a természetes életterét. Ezután áthozta a szobájából az ágyneműt, és villámtempóban felhuzatolta a takarót és a párnákat. Miután úgy gondolta mindent megcsinált, amit muszáj volt, fejét dörzsölgetve nézett még egyszer körbe, aztán sarkon fordulva becsörtetett a konyhába.
- Nemtom mikor szoktál vacsorázni, ha egyáltalán szoktál… -tette hozzá, egy kósza pillantással végigmérve cicafiút –De mivel ennek idő kell, nem árt elkezdeni… -rendezte külön kupacokba a bevásárlás szerzeményeit a konyhapulton aszerint, hogy szükség van-e rájuk most, vagy mehetnek a szekrénybe. Ezután a könyvespolcról leemelve az egyik szakácskönyvet kezdett el lapozgatni benne, míg meg nem találta, amit keresett, és hümmögve memorizálta a dolgokat. Mielőtt azonban visszatette volna, még vendége orra alá tolta a nyitott könyvet, az egyik képre bökve.
- Remélem nincs kifogásod ellene. –sandított rá. Igazából nem tudja, miért kérdezte meg, hiszen ehhez vásárolt be, ezt fogja megfőzni. És különben is, ki az, aki nem szereti a csirkét? Ilyet még az önsanyargató diétázók is burkolhatnak, pláne hogy egy rakat zöldség van a köretben. A konyha felől viszont hirtelen szöszmötölést hallva kapta fel a fejét, és kiáltott rá a vacsora alapanyagokat a pult tetején ácsorogva nagy lelkesedéssel szaglászni készülő háziállatára.
- Héé! Le onnan te bestia! –nyomatékosította a mozdulatát egy karkinyújtással is, de nem igazán foglalkoztak vele. Szemöldökrángatózva nyomta a könyvet cicafiú kezébe, és caplatott át a konyhába, hogy lekapja a pultról a sunyi tolvajt. –Ezért veszem az úri seggednek a puccos macskakaját?... –emelte maga elé az állatot miközben összevont szemöldökkel sandított rá. Válaszként persze csak egy nyávogást kapott, amit egy sóhajjal kommentált. Ezután öles léptekkel a terasz ajtó felé haladva imporította ki az állatot a kertbe, aztán vissza a konyhába, hogy egy kézmosás után nekiállhasson a hús előkészítésének.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Márc. 25, 2012 8:31 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Sokkal figyelmesebbnek kéne lennie kijelentéseivel. Főként azok időzítésével. Az ördög mindent hall és lát! Egyre inkább meggyőződik róla, be van poloskázva. Kizárt ennyi véletlen létezzen. Valaki szórakozik vele és ki más lehetne, mint az alvilág koronázottan humoros uralkodója! Ezer százalék odalentről kevergeti a láthatatlan kártyákat. Neki köszönhető folyamatosan félre érthető, kínos és hatványozottan pocsék helyzetekbe keveredik. Elsősorban szeretett küldötte társaságában. Lassan megszokhatná, de nem megy. Ha a mostanihoz hasonló frászt hozzák rá, akármennyire számol kellemetlenségekkel, ugyanúgy ijedten fog mellkasához kapni. Erre nem lehet felkészülni! Hiába az elmélkedés, számolgatás, mikor következik be, amint átlépi a történés küszöböt, kukába hajíthatja legrosszabbra beüzemelt lelki világát. Talán, mert nem gondol sátánfi szeszélyes húzásaival. Eszébe se jutott feje mellett szólal fel és pont abban a pillanatban, feltette költői kérdését. Köszöni szépen az ördögnek! Ijedtében majd nem csillárra ugrott. Akkorát rándult, belereccsent nyaka és a nélkül fordult hátra, végig pörgette volna, milyen bajból mentő szövegeléssel akar előállni. Igazából, annyira belelendült, oda se bagózott, mit hablatyol.
-Fogom a bűnügyi nyomokat dobozba teszem, elásom és amnéziát kap…JÉJ, senpai! A szí..ne…a…sze…hmm…-
Mutogatott célpontjára hatalmasra kerekedett és fürkésző szemekkel. Valamiért azt hitte képzelete játszadozik vele. Mai napon túlzottan sokat kacérkodott a származás kontra kinézet témával. Arra gondolt, valamilyen buksi féle bosszú. Figyelmezteti, sokat foglalkozik lényegtelen dolgokkal, de hiába pislogott sűrűket, ugyanúgy sötétek maradtak szöszi pokol csemete szivárványhártyája. Hihetetlen! Nem fantáziál! Egyik váratlan meglepetés követi a másikat. Idáig nem akart hirtelen halált kapni, most garantáltan közel állt hozzá. Sose kötött ki annál a napirendi ábránd pontnál, hogyan festhet otthoni kiadásban ördögi herceg. Mondhatni újdonság lehengerlő erejével hatott rá. Méghozzá pozitív értelemben. Kis ideig megbabonázott áldozatként meredt a tetszetős változásra. Csendes békességében elnézegette volna naphosszat. Fel se foghatja, hogy járkálhat hús-vér ember, aki minden formájában képes levenni lábáról. Alvilági vonzerő. Az a sánta megérzése, nem szabadul tőle. Nem, mintha bánná. Panasz se lesz rá, amíg kaphat ilyen kicsike ajándékokat. Egyedül azon kell dolgoznia, ne élvezze ennyire feltűnően az ölébe hulló csomagokat. Szerencsére, most, hamarabb kapcsolt, mint jelezzék, zavaró bámulása. Gyorsan lesütötte szemeit és a varázs megszűnésével, bevillant neki a kocsiban tett tanakodása. Van egy olyan sejtése választ kapott rá. Ezen halványan elmosolyodva morrant fel.
–Sokkal jobban áll és hobbi! Már értem…Oh!-
Csettintett orra előtt, ahogy felgyulladt ötlet lámpája. Ha már önkéntelenül is magánéletben túrkált, ideje volt törleszteni. Így is szégyellhetné magát, eddig formálisan be se mutatkozott. Teljesen kiment fejéből. Mit szépítsen rajta? Szokatlanul viselkedett szöszike közelében. Szétszórt, indulatos, feledékeny és még ki tudja milyen tüneteket produkált. Nem viccel! Sose csinált ilyesmiket. Ebből a szempontból is egyedi esetnek számított pokoli tornác uralkodója. Tisztára, úgy váltotta hangulatát, mint egy kaméleon.
-Nyomozói vénám azt súgja, modortalan tuskó voltam! Nem viszonoztam a közvetett módon történt bemutatkozást! Hoshi Ikari vagyok! Örvendek a szerencsének, Nagai san!-
Nyújtotta előre kezét, amit kicsiny meglepetésére elfogadtak. Újabb számítása dőlt dugába! Arra készült valamilyen megjegyzéssel lehűtik lelkesedését. E helyett pacsiztak vele és még holmijait is elkezdték behordani. Miről maradt le? Ez a változás, cseppet szokatlan, váratlan meg döbbenetesen üde fordulat volt. Ettől függetlenül átmeneti értetlenséggel tekintgetett rá, hátha valamiben sündörög, de rá kellett jönnie, butaságot gondol. Sátáni küldött annál egyenesebb, nyersebb és kíméletlenebb, megjátssza magát. Otthon minek tenné? Ennyit jelentene a környezet változás? Lehet, van valami egyedi relaxációs módszere? Bárhogy legyen, örült neki, legalább most nem zsörtölődik. Tényleg, túlságosan sokat idegeskedik napközben. Szinte állandóan ráncolja a szemöldökét, ha találkoznak. Nem pöröghet, egész nap pattanásig feszült idegrendszerrel. Nincs az a szervezet kibírja ezt a megterhelést. Tehát, az a remekbe szabott magyarázata, ez megint privát területes különlegesség. Akkor kezdhet aggódni? Megeshet a rémeset. Semmi vész! Ügyes lesz és úgy tesz, mintha észre se vette volna. Leköti figyelmét a cuccolásban segédkezéssel! Aztán meg a főnöki székben brillírozó házigazda szélvész viharzásának követésével. Nem akart közbe szólni, mivel teheti magát hasznossá, mert ördög ügyvédje nagyon hatékonyan lerendezte megszállását. Valószínűleg, csak megzavarta volna, ha két felvillanása között, csalapálva szólal fel. Inkább lehuppant az ágy keretére és hűséges csendbe burkolózva, nézte végig a rövidre szabott ágynemű akciót. Kezével malmozva lesett körbe a szobában és húzta arrébb egy-egy motyóját, ha vészesen közel került az alvilági sürgés forgáshoz.
A tornádó elültével ölébe csapva bukott ki belőle kínos röhögés. Ez aztán élmény volt. Azt se tudta mi van, csak ücsörgött szende lánykaként, vagy jól nevelt házi állatkaként. Végén, tényleg macska válik belőle. Nibi chan valószínűleg nem szívlelné. Meghagyja neki ezt a remek témakört. Nem áll le, képes lenne bugyutaságokat gondolni. Biztonságosabb megoldás volt, nagyjából elsuvasztani táskáit és a terveihez szükséges dolgokat összekanalazva visszabicegni a nappaliba. Házigazdája nyüzsgése, itt sem maradt el. Kezd arra gyanakodni túlságosan belassult, vagy sátánfi éli nagyon virágkorát. Akárhogy legyen, még nem igazodott hozzá. Szüksége volt, némi időre megszokja. Ezért, se tudott csípőből válaszolni az előtte landoló könyvre. Fel kellett vennie a tempót, ami egyelőre nem sikerült. Szinte, csak akkor fogalmazódott meg válasz agyában, amikor szöszike már javában macska űzési akcióba lendült. Kénytelen volt fonalat vesztett ábrázattal szorongatni mellkasához a könyvet, miközben a kipaterolási jeleneten, csak kuncogva poroszkált be a konyhába. Pultra könyökölve nézte a felhalmozott ételeket. Nem aprózta el a beszerzést. Kész hadtestnek elég lett volna. Volt szerencséje látni, semmi probléma az étvágyával. Mondjuk, inkább egyen, mint az ellenkezője. Ő már csak tudja.
-Kezdtem megijedni kifog rajtad egy nő, senpai, de lovagiasan megdomináltad.- Rá se ébredve, mit csinál, széles mosollyal gurított egy narancsot ide-oda. Remek kényszercselekvésnek bizonyult figyelni, ahogy egyik kezétől a másikig vándorol. Addig se meresztette szemeit sátáni leszármazottra. -Segíthetek valamiben? Azt tudod, remekül vagyok láb alatt, idegesítően sokat fecsegek és órákig ellökdösöm ezt a gyümit, de csak nem hívod rám a rendőrséget, mert előre megfontolt szándékkal feldarabolok egy kígyó uborkát! Nyugalom! Körömpörkölt nem lesz!-
Emelte fel szigorúan bizonyítási célzattal az említett zöldséget. Úgy festett, szépen kikötött a friss alapanyagok között. Eddig, csak azokat piszkálta. Részéről készen állt a megmérettetésre. Feltűri képzeletbeli ingujját, praclit mos, aztán rá bízhatnak valamit. Nem pont arra készült, amit végül kapott, de nem lehetett hálátlan. Egyet szusszanva ropogtatta meg immáron tiszta ujjait, hogy újult erővel vetődhessen az alapanyagokra. Ügyesen felmarkolta kicsike saláta hozzávalóit és a csaphoz cammogva zuhanyoztatta le őket. Némi keresgélés után papírtörlőt is talált, így csapatát megtörölve hajtotta hátra fejét. Nem akarta nagyon automatizálni magát, hogy kérdés nélkül felforgatja az összes szekrényt. Némi sejtése volt, mit merrefelé találhat. Berendezésben semmi szokatlan nem volt, így nem hitte, például az étkészlet egy felfúrt szekrény belső fiókjába lenne rejtve, vagy hasonló furcsaság. Ennek ellenére, jobbnak látta, ha utána érdeklődik, mint fel-alá lófrálva motoszkáljon.
-Ott találok vágódeszkát? Tá~l…az meg arrafelé lesz?-
Mutogatta tippjeit nagyon szorgalmasan. Már-már azt hitte összegabalyodnak ujjai az igyekezettel együtt. Szép látvány lenne, ha összefonódott praclikkal kuksolna, miközben hátrafelé nyújtogatja nyakát. Még jó, nem került rá sor. Előbb kapott választ, úgyhogy totyoghatott a keresett segédeszközökért. Miután minden előtte hevert, szépen neki láthatott felkockázza a paradicsomot, uborkát, répát és nyakon borítsa a szétszedett saláta keverékkel. Gyorsan végzett feladatával. Semmi lehetetlen vállalkozás nem volt benne.
-Kész az est sztárvendége! Umi kuktának pedig balra el, mielőtt kihúzom a chéf haragját!-
Tette mosogatóba használt cuccait és sunnyogott, minél sebesebben nappali irányába. Körülbelül ekkor érezte, még mindig rokkant. Bokája azonnal tüntetőlegesen hördült fel és szúró fájdalommal tiltakozott mutatványa ellen. A semmiből rázúduló kínzástól egy pillanatra érdekesen húzta meg lábát, de nagyobb feneket nem kerített az esetnek. Lehet nem látszik rajta, de egy ficamtól nem fog hisztizni, vagy könnyekben kitörni. Szúnyogcsípés az eddig szerzett sérülés palettáján. Ez még nem jelenti, esztelen kemény legény lenne. Ideje volt pihenő pályára küldenie, vagy egész este vergődhet, mert úgy fog lüktetni, aludni se képes. Tervéhez már csak vízszintesbe kellett tennie. Remélte nem orrolnak meg rá, kérdés nélkül befészkeli hátsóját a kanapéra és még lábtámasznak is kikiáltott valamit. Ígéri több magánakciója nem lesz! Innentől kezdve eltűnik a macbook fedele mögött. Elő se merészkedik, csak, ha muszáj. Lehet nem ártana borogatást cserélnie, vagy jeget beszereznie, mielőtt túlzottan kényelembe helyezi magát. Ha választhat, utóbbira voksol. Az kevesebb orrfacsaró sportkrém szimattal jár. Vacsora gyártás közben, irdatlan rossz húzás lenne azzal terrorizálni. Elég lesz lefekvéskor előhorgásznia.
-Utolsó zavarás! Egy csomag mirelit borsót, kérnék!-Fantasztikus benyögésén bocsánatkérően pillantva vakarta meg feje búbját. Elképzelése sincs, miért dől belőle ennyi ökörség.-Megdobnál némi jéggel, senpai?-

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Márc. 25, 2012 10:50 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Visszaérve a konyhába pislogva szembesült vele, hogy önkéntes kukta szerepre jelentkezővel bővült a helyiség. Vagyis jobban mondva az egy légterű helyiség ezen része. Fogalma sem volt miért akarnak neki segíteni… ennyire nem tud magával mit kezdeni? Pedig az előbbiek után azt hitte aranybánya lesz neki ez a hely, és le se tudja majd vakarni a családi fotóiról. Érik még meglepetések cicafiúval kapcsolatban… vagyis jobban mondva csak azok érik, elnézve a most hirtelen megeredt nyelvét. Legjobb tudomása szerint egy korty alkoholt sem fogyasztott, mióta vele van. Hacsak nem szokott rá arra, hogy magával hordjon valami kis laposüveget, szíverősítő gyanánt, ha egy hozzá hasonló személynél kell tölteni az éjszakát.
- Valami önismereti kurzuson is voltál? Mert elég találóan megfogalmaztad… -dörzsölgette meg az állát karba tett kézzel, hátsójával a pultnak dőlve, hogy ha már ennyire felajánlkoztak, milyen melót adjon neki. Mivel a hús fűszerezésére különösen érzékeny az orra és a nyelve, ezért azt biztosan nem fogja rábízni… a pizzakenyeret csak meg kell sütni, tehát marad a saláta. Abban úgyis biztos profi, szóval csak nem fog belebukni.
- Ott, a narancson túú~l. –mutatott a pultnak azon részére –Ha emlékszel még miket láttál a képen, akkor keresd ki, és darabold össze. –legyezgetett egy sort, majd a konyhaszekrény mélyére merülve kezdett el válogatni a fűszerek között, amikbe bepácolja a csirkét. Ciculi kérdésére hátrapillantva bökött fejével a helyesen megnevezett fiókokra, hogyha már ilyen jól betippelte, akkor szolgálja is ki magát. Fogalma sincs, hogy stalkerkedett-e ezelőtt hasonló hírességek házában, de gyanúsan jól kiigazodott a konyhájában. Ha nő lenne, rámondaná, hogy a vérében van a konyha ismerete, de jelen esetben kicsit sántítana ez a megállapítás. Jó szokásához híven vállat vont a zsákutcába futott konkúziókeresésen, és folytatta tovább amit eddig csinált. Amint ezzel a művelettel elkészült, rájött mi zavarta ennyire. Olyannyira megzavarta a környezetváltozás, hogy meg is feledkezett arról, hogy orvosolja a lakásban uralkodó csendet. Felkapva egy konyharuhát törölgette meg a kezeit, és előhalászva a nappaliban hányódó távirányítót üzemelte be a nagyképernyős tévét, és kereste meg a szokásos zenecsatornáját. Lakásának egyik kényelmes előnye, hogy főzés közben a konyhapulton könyökölve is tökéletesen látta a nappali falán elhelyezett készüléket. Mivel a húsnak még egy ideig pácolódnia kellett, nem maradt más dolga, mint elpakolni a már nem kellő fűszereket és kint maradt, de aztán nem felhasznált alapanyagokat. Miután ezzel végzett, megforgatta egy kicsit a pácban a húst, majd megint a pultnak dőlve fonta össze karjait, miközben a tévét bambulta. Elég tekintetvonzó volt a seregnyi miniszoknyás idol bigét felvonultató videoklip, így hirtelen fel sem tűnt neki, hogy kuktája is végzett a feladatával, és az egyik kanapéra távozott. Csak akkor kapta fel a tekintetét, mikor látóterébe bekerülve lett figyelmes némi csápolással egybekötött felszólalásra. Először nem értette minek neki a mirelit borsó, pláne így vacsora előtt, de aztán a kérés pontosításánál világossá vált előtte, hogy valószínűleg a bokáját jegelné.
- Ugye nem gondoltad, hogy a borsót megkapod a lábadra… kaját nem pazarlunk. –húzta félre a száját, miközben a fagyasztószekrény helyett a fürdőszobája felé vette az irányt. Nem szerette volna, hogy az olvadó csöpögő jéggel eláztassák a kanapéját, meg különben is pont neki ne lenne ehhez hasonló sérülések kezelésére való kencéje? Nem is kellett sokat keresgélnie, hiszen elég gyakori használatban volt a dokija által beszerzett spéci jégzselé. Ha már úgyis ennyit jár orvoshoz, valami hasznot is húzzon a kapcsolataiból… Nem mondaná, hogy szívesen kifizet érte, annyit amennyit elkérnek, de ennél jobban még semmi sem használt a jujutsu edzések alkalmával elég sűrűn begyűjtött rándulásaira és húzódásaira. És végülis ez volt az elsődleges szempont… nameg, hogy mellőzi azt az elviselhetetlen bukét amivel ezek járnak, és kellemes enyhe menthol illattal helyettesíti. Felmarkolva a kád széléről, és előszedve egy tekercs új fáslit a fürdőszobaszekrényből caplatott vissza a nappaliban kockuló felpolcolt lábú alkalmi éjszakázótársához.
- Ezzel többre mész, és a kanapé se ázik el. –lóbálta meg az orra előtt a tégelyt, aztán a kezébe nyomta, hogy fogja meg. Ezután se szó, se beszéd leguggolt mellé, és feljebb tűrve a nadrágja szárát vette szemügyre a fáslizás alatt viruló duzzanatot.
- Téged így tanítottak fáslit kötni? Érdekes… -kezdte kicsit finomabb mozdulatokkal lehámozni róla a kötést. Ő teljesen máshogy szokta tekerni az anyagot, bár valószínűleg azért, mert harcművészeti képzés keretein belül tanították meg erre. Miután lefejtette a kötést cicafiú felduzzadt bokájának pompázó színeivel is volt szerencséje szembesülni. Az egyetlen vigasz az lehetett benne, hogy ránézésre legalább rendesen helyre van rakva, vagy talán magától vissza is ugrott a helyére. Leejtve maga mellé a használt fáslit nyújtotta a kezét az érintett felé, hogy elvegye tőle a krémet, és tegyen rá egy keveset belőle. Felnézve azonban összetalálkozott a tekintetük, és megint olyan fonalat vesztett ábrázattal találta szembe magát, ami előkotorászta tudatalattija mélyéről a kétségeket azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen megint miért is csinálja ezt az egészet. Tanácstalansága felett érzett idegességében sziszegve dörzsölgette meg a fejét, majd befejezte a mozdulatot, amit az előbb már elkezdett pattant fel, és viharzott oda a csaphoz, hogy lemossa a kezéről a zselét.
- Akár önállósíthatod is magad, engem vár a vacsora. –merült bele morcosan a pácolódó húsok piszkálásába. Ez le is foglalta kemény pár percig, mire tényleg meg kellett győződjön arról, hogy már eleget áztak, és ideje lenne kisütni őket. Hogy kezdjen magával valamit be is izzította a konyhai grillsütőjét, és felpakolta rá a szeleteket, és a pizzakenyeret. Innentől már csak figyelnie kellett rá és meg-megforgatni, ami tökéletesen leköti a koncentrációját. Persze mindazok mellett, hogy újra érdeklődő tekintettel fordult a tévé felé, mert ismerős hangot hallott meg belőle.
- Nézdmár, valaki de szívdöglesztő akar lenni. –támaszkodott a mellette lévő hűtőszekrénynek, miközben az adásban lévő Fatal error klipet nézte. –Nem vágtam, hogy felétek is ennyire megy a fanservice… -vigyorodott el, miközben a kanapéján állomásozó cicafiúra pillantott. Ez a megjelenés inkább arra az estére emlékeztette, amire a jelen lévő két érintett közül egyedül csak ő emlékszik. Valahogy azon kívül nem tudott felidézni olyan találkozásukat, amikor hasonló fizimiskával közelített volna felé… eltekintve attól a botlástól, amiről viszont neki elég homályosak az elnyomni szándékozott emlékei.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Márc. 26, 2012 5:04 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Kezdi sejteni, kajával, ne viccelődjön. Végén, azért veszik fejét, csúnyán méreget egy ártatlan paradicsomot. Nem szándékosan csinálná. Most se előre megfontolt gonoszságból döngölte földbe szegény borsó lelki világát. Igazából nem akarta szavannai olvadásos halálba kergetni, csak hirtelen ez a bugyutaság jutott eszébe, amivel kicsike segítséget próbált kérni. Bevallja bűnét, ez vacak poén volt és többet nem fordul elő. Ennek jelzést adva, szánom bánom képpel pislogott alvilági vezérre, aki megint se szó, se beszéd köddé vált mellőle. Döbbent értetlenségében, száját tátva pislogott hűlt helyére, majd kíváncsian kukkantva fordult menetszele után. Néhány lépéssel lekéste a csatlakozást. Elszalasztotta a történet fonalat, merre és miért tűnt el. Igazából nem sértette vérig. Nagy sóhajjal elmosolyodva legyintett az egészre. Őt érintő dologról lesz szó, garantáltan értesítik róla. Addig, nincs más teendője, mint a pulton dobolva türelmesen kivárni, újra felbukkanjon szélvész kapitány. Végtére is, semmi kifogása a szűkre szabott adat áramoltatás ellen. Egyedül az bökdöste hátsóját, nem érzett még rá teljesen nyomon követésére. Valamilyen hatásos otthon működő ninja képességekkel rendelkezhetett. Túl gyorsan jött ment. Így nem lehetett becserkészni lepke hálóval. Talán, jobb így. Maximálisan őszinte akar lenni magával, neki teljes mértékig megfelelt ez a felállás. Valamennyire még élvezte, füstbomba használata nélkül működő láthatatlanságként okoz újabb és újabb meglepetéseket ördögi utód. Örült annak, szemmel követheti, miként sürög forog idegeskedés, bosszankodás és nyűglődés nélkül. Határozottan máshogy viselkedik. Gyökeres ellentéte volt annak, akivel eddig találkozott. Ez alatt nem azt érti, hirtelen virágnyelven kezdett beszélni. Stílusa a régi maradt, csak más köntösben tálalták.
-Az én házam, az én váram…-
Dünnyögte halkan az egyetlen magyarázatot, ami eszébe jutott. Másra nem tudott gondolni. Ha pedig így van, akkor kezdi érteni, miért féltik annyira. Ez az ő világa. Senki másé, csak az övé. Kicsit terület féltő vadállatként hangzik, de a lényeget azt hiszi felfogta. Eddig is sejtette, nem véletlenségből dörgölik állandóan orra alá, tartsa száját. Magától rájött, valamiért nem szeretnék kitudódjon magánéletéből bármi. Eleinte úgy vélte, pletykás vénasszonynak nézik, azért hozzák fel újra és újra. Aztán arra, egyszerű média elöli menekülés, de most inkább az az érzése, csak nyugtot akar, ennek a kámforrá váló ninjának, akiről szinte semmit se tud. Ismeretlen oldala és azt hiszi zsákolhatja az eddigi elképzeléseit, valamennyire ismerné sátánfit. Néhány óra meggyőzte, semmit se tud róla. Kezdhette előlről a folyamatot. Bár az a benyomása most a leglelkesebb ezzel kapcsolatban. Nem fog buzgómócsingként csüngeni pokoli örökösön, de hegyezni fogja fülét. Minél jobban odafigyel, annál kevesebb galibát fog okozni. Nagyjából idáig jutott az elmélkedésben, amikor jelenbe keveredve, azzal nézhetett szembe, megint nappaliban ücsörög és kezébe nyomnak egy tégelyt. A váratlan merényletre napi programnak számító fonal vesztett pislogással kémlelte kerek barátját. Feliratoknak hála, pedig rövidesen megvilágosodott a miért felől.
-Igaz! Nem kéne Titanic-ot süllyesztenem. Azért, ha jéghegyet látsz, menekülj!-
Vigyorodott el szörnyű beszólásán, miközben a mentolos kenőccsel ismerkedve foglalta le gondolatait. Inkább az olvasás, mint borzasztó humorérzéke. Így halad megdönti az egy hétben Riku-nak összehordott ökörség rekordját. Kész csoda, eddig nem akasztotta ki pokoli teremtményt. Általában felmorranva szólt rá egy-egy hasonló megnyilvánulása után. Hamar le szokták hűteni tömegpusztító vicceit. Ehhez képest, még csak szemöldök rándulást, vagy ideges zsörtölődést se hallott.
-Nehem…ez még a doki műve. Szoros spirál formáció párti vagyok. Nem az a szabályos, de nekem sokkal jobban bevált.-
Mutogatta ujjaival nagyon bőszen a körbe írt alakzatot. Annyira belemélyült ebbe és a zselé tanulmányozásába, első neki futásra fel se tűnt neki, sátánfi tulajdonképpen átvette az ellátást tőle. Tényről megfeledkezve, halálos nyugalommal viselte a fásli leszedést. Úgy viselkedett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Békésen ücsörgött és nyakát rá, zavarba se jön, ha nem üti fejbe a kegyetlen megvilágosodás, most az ő lábát taperolja az az ember, akivel nem tudja hányadán állnak, de saját részéről elég kétes helyzetben lavírozott. Aprókát kellemetlen lett neki a dolog, ami csodálatosan kiült arcára. Azt se tudta hova legyen, csak azt, nagyon fura, szokatlan és nem érti az alvilági vadmacska ninjákat! Ugyan mivel érdemelte ki ezt a gondoskodást?
-Pedig semmi kifogásom nem volt az ápoló nénim ellem, de ha csirke szólít, akkor menni kell...-
Fújtatott csalódottan, mialatt kezében megforgatta kapott fásliját, immár jobb kedvet erőltetve magára. Lehet nem értett semmit, eszméletlen összekuszálódott néhány másodperc alatt, de a kis önző fejével örült volna, ha ellátják. Tudja, ez most annyira csúnyán hangzik és szégyelli magát, de iparkodott átlendülni felette. Ma nem akart kapcsolati fejtegetésbe bonyolódni. Túl jó volt ez a délután, elrontsa felesleges agyalással. Ennek hangot adva, elszántan szusszant fel és nagyon ügyesen lekötötte figyelmét a fáslizással. Nyakig merült a fehér anyag tekergetésébe. Rutin kiruccanásnak számított, de szándékosan nem kapkodta el. Ráért. Addig is kiütötte fejéből a bugyuta gondolatokat. Amik egy darabig vissza se térnek, mert a tv gondoskodott róla más kösse le.
-És mit mond a zsűri dioptriával megtámogatott szakmai szeme? Sikerült?-
Ellenőrizte le, kész munkáját. A számmal és klippel nem foglalkozott. Egyszer felsandított, biztos, ami biztos jól tudja, melyikről van szó, de különösebb figyelmet nem szentelt neki. Nem szerette magát nézni. Elég volt a forgatás alatt több tucatszor végig követni a felvett jeleneteket. Erről a számról se a fanservice jutott eszébe, hanem az, itt égette ki az egyik klipben szereplő felsőjét. Felborult a dohányzónál egy létra és akkora hangzavart csapott, ijedtében elejtette cigijét. Még idejében leseperte, ne okozzon nagyobb bajt. Neki nem is lett, csak ruhájának. Erre találták ki, legyen rajta több lyuk. Végén addig kreativoskodtak vele stylist-jaik, megfejthetetlen feladat volt kitalálni, melyik az alja, teteje és egyáltalán hol kell belebújni. Érdekesen nézhetett ki benne…
-Bagoly mondja bögölynek…-Nyújtotta ki nyelvét sértődötten, ahogy újdonsült kötését tesztelve battyogott a konyhához. Asztallapon könyökölő ördögi herceg látképét beárnyékolva egy táncoló tégellyel vigyorodott el. –Köszönöm a krémet, senpai. Merre van a helye? Fürdő, vagy rosszul láttam, merre suhan a ninja árnyékod? Lehet genjutsu áldozata lettem?-
Ajánlotta fel segítségét, ha már sétafikált és úgy is fürdő felé tartott kezet mosni. Lemaradt a krém hozó körútról, de arrafelé tűnt el szöszi sátán vállalkozó. Hacsak nem tévednek szemei és lett az előbb csodálatosan kinyögött káprázat áldozata. Erre mit mondhatna? Elnevette magát. Újabb pont a hülyeségnek. Képes volt hangosan kimondani a ninja okfejtését. Legszívesebben homlokon csapná magát, térjen végre észhez. Hihetetlen ennyi butaságot szövegeljen. Már neki fájt! Inkább csomót kötött szájára mentegetőzés helyett. Szépen célpont felé sántikált, miután megkapta a kellő információt. Helyére tette a fejben memorizált krémet és praclit mosva araszolt vissza nappaliba. Hatalma sóhajjal fészkelte be magát, mert tényleg ideje volt értelmes cselekvéssel lekötnie magát. Ennek köszönhetően, végre munkához látva csapta fel kütyüjét! Bőszen eltűnt macbook-ja rejtekében, bár még, csak ott tartott próbálta kideríteni, melyik dokumentumot kéne megnyitnia. Összeszűkült szemekkel koncentrál monitorára, miközben szokását tartva csócsálta kedvenc tollát. Valahogy a kettő együtt járt. Az a csoda, egyben van még az az íróeszköz. Akárhogy csinálta, ügyes volt! Bár kis idővel később, közel állt hozzá szörnyet halljon. Ismerős hang ütötte meg fülét a tv-ből. Egyet ránduló szemöldökkel sandított át gépe felett. Persze, hogy telibe találkozott ördögi küldönc rémségesen mű mosolyával, amitől akkorát harapott szegény tollára, komolyan azt hitte derékba törte karrierjét.
-Ezt a fogkrémet, se a hatékonysága miatt veszik…-
Morrant fel durcás pocokként fészkelődve. Az mellékes, gyakorlatilag félmeztelenül szerepelt benne az említett szöszi alvilági küldemény, aminek megnyerő látványán önkéntelenül oldalra fordította buksiját. Lehet nem volt érte odáig, de a jó látképre ugyanúgy reagál, mint bárki más. Persze, ahogy leesett neki nyálát folyató tiniként viselkedik, fejét rázva, mélyedt vissza a munkának álcázott duzzogásba. Még néhány percébe beletelt, leolvadjon arcáról a mérges rágcsáló kifejezés. Nagy tettét követően, viszont feje búbjáig süppedt az ügyködésbe és csak a vacsora vezényszóra tért észhez. Álmából felvert szundi gépként nyújtózkodott a hívásra. Illetve, valami szöget ütött fejében. Egészen idáig meg se fordult fejében, mi fog történni az asztalnál. Többször felmerült a kajálás kérdése, még segédkezett is, de addig nem tudatosult benne, míg szeme elé nem került a felhozatal.
-Ebből nem igazán tudok enni, senpai. Lefejezhetsz és vízbe dobhatsz a mólóról.- Horgasztotta le kobakját szégyenteljesen. Igazi sorscsapásnak érezte magát. Vesződtek a főzéssel és még csak hamarabb se szólt a nyűgéről. Olyan, mintha gonoszságból tette volna. Rémesen furdalta lelki ismerete. -Nem finnyából, hisztiből, válogatásból, kiszúrásból csinálom! Jól néz ki! Tényleg! Most lábalok ki egy…betegségből és gondjaim vannak még azzal, mit tudok megenni. De a sali jöhet!- Csapott le a tálra és húzta maga elé elszánt harcos ábrázattal. -És…talán a köretből is tudok egy kicsit csipegetni.-
Vakarászta halántékát elmélyülten, vajon mennyit sikerül megvalósítania a tervezetből. Szeretett volna, minél több mindenbe belekóstolni. Annyit melóztak vele és nem akart illetlen lenni. Meg fejben, szívesen végigkóstolta volna a menüt, de érezte, hogy gyomra az első falat után bedobná a kulcsot. Inkább nem kockáztatott. Azt végképp nem szeretné kárba vesszen a kaja, mert nem marad meg benne. Maradjon a tálon, mint kerüljön a fürdő egy berendezési tárgyába.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Márc. 27, 2012 9:09 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Nem hitt a fülének, hogy tényleg véleménynyilvánításra kérték fel. Mintha nem mondaná enélkül magától is… Furcsán sandítva cicafiúra, hogy tényleg jól hallotta-e, eresztett el egy roppant konstruktív „He?” hozzászólást, majd visszapillantott a lassan véget érő klipre, és fejét oldalra döntve vakarászta az állát, miközben valami szakértő koncertrációt mímelt.
- Van az a szög… -csóválta meg lemondóan a fejét, majd fordult vissza a készülő vacsorához. Nem szokása dicsérgetni a konkurenciát, úgyhogy inkább nem mond semmit. Mert végülis annak ellenére, hogy munkatársak bizonyos szempontból egymás ellenségei is a vásárlókért vívott küzdelemben. Bár neki hol nincsenek ellenségei? Gyakorlatilag az egész környezetét azzá tette nyers stílusának köszönhetően. Nem szokása kertelő bókokkal ellátni senkit, ha meg valamiről jó véleménnyel van, azt inkább véka alá rejti. Valamiért gyengeségnek tartja nyíltan beismerni, hogy valaki jobb nála, annak ellenére, hogy belül teljesen tisztában van vele. Sokkal jobb, míg nem fedi fel minden kártyáját, és a másik erről nem szerez tudomást, míg meg nem találja a módját, hogy felülkerekedjen rajta. Kicsit talán alattomos módszer, de a harcművészet és az egoista természete együtt elég sajátos stratégiai érzéket alakítottak ki benne. Ennek viszont abban nem veszi hasznát, hogy meggrillezze ezt a pár szelet húst, úgyhogy jobb volna inkább arra figyelni, mielőtt a nagy eszmefuttatásokban megég. Kicsit megrázva a fejét lett arra is figyelmes, hogy megszólították. Újabb értelmes reakciót hallatva fordította hátra a fejét, hogy megnézze mi a probléma.
- Csak dobd le valahova… gondolom úgyis kell még, akkor meg minek elgórni valamerre? –legyintett egyet a dologra, de mintha nem is figyeltek volna rá, már megint leevickéltek a térképről. És még neki hadoválnak ninjákról… lassan tényleg kezdi azt hinni, hogy valami dilibogyóra van fogva, mert ez az ember nem teljesen százas. Sóhajtva könyökölt be a grill mellé, hogy ha ennyire figyelnek rá, akkor minek túráztatja egyáltalán a nyelvét. Legalább a kaja mindjárt jó lesz. Némi öröm! Ezen fellelkesülve keresett elő két-két tányért, és a szükséges étkészlet többi részét, hogy kipakolja az étkezőasztalra. Furcsa két emberre teríteni. Hirtelen azt sem tudta hova pakolja le egymáshoz képest a két tányért, de aztán némi zsörtölődős morgás után arra az eredményre jutott, hogy tökéletesen megfelel egymással szemben is, az asztal két oldalán. Nem kísérti a sorsot tovább, mint ameddig már megtette. Miután ezt a szörnyen bonyolult feladatot véghezvitte, gyorsan lekapcsolta a grillt, mert a végén tényleg odaég a vacsora, és ismét fél fülét a tévére hegyezve győződött meg arról, hogy ezt a reklámot még mindig nem vették le a műsorról. Már ki tudja mióta megy, és arról volt szó, hogy csak pár hétig lesz adásban… de végülis amíg fizetnek érte… Egyedül annyi baja volt vele, hogy vagy ötvenszer fogat kellett mosnia azzal a szörnyen édes eper ízű fogkrémmel… Még most is érzi a szájában az ízét ha visszagondol rá. Ezen emlékez felidézve, ki is ült egy elég látványos fintor az arcára.
- Az biztos… borzasztó íze van… -dugta ki a nyelvét, és kaparászta meg egy kicsit, hátha attól elmúlik ez a kísértő utóíz. Most már csak még jobban örült neki, mikor végre letehette a seggét az asztalhoz, hogy nekilásson a csirkének. Szokás szerint elégedett volt magával, ahogy a tányéron gőzölgő hússzelet illata megcsapta az orrát. Ez már mindjárt kellemesebb aroma volt, mint az a fogkrém. Épp ezért vonta fel a szemöldökét elég vészjóslóan mikor kertelni kezdtek a feltálalt étel ellen. Kapott hozzá mindenféle kifogást és szépítést, de a lényeg ugyanaz volt… feleslegesen csinált meg kétszerannyi adagot. Az meg valószínűleg nem most derült ki, hogy nyűgje van, csak eddig lusta volt szólni…
- Remek, azért előbb is szólhattál volna. –mordult fel elég morcosan. Ha esetleg megosztotta volna ezt az információt a hülyeségei helyett nagyérdemű közönségével, akkor esetleg kapott volna több salátát, és kevesebb húst süt meg. Így most, ha azt akarja, hogy ne haljon éhen a vele szemben ücsörgő, kénytelen lemondani a saláta rá eső részéről. Ha legalább azt ilyen lelkesen maga elé kapta, akkor elvárja, hogy tüntesse is el… Tényleg nem akar arra ébredni, hogy végelgyengülésben vergődnek a vendégszobájában. Végül orrát ráncolva kapta fel az evőeszközöket az asztalról, hogy nekilásson a saját fejadagjának.
- Jó étvágyat! Én most nem kívánom a salátát. –jegyezte meg morcosan, aztán inkább gyorsan betömte a száját valami kajával. Megint nem akart veszekedni… az otthonától szerette volna távol tartani ezeket a dolgokat, így muszáj volt magában tartania az érvelését… már csak azért is, mert fogalma sem volt milyen nyavalyából lábadozik. A rezisztens dinkaságon kívül nem sok mindent tudna megsaccolni, de valószínűleg nem erről volt szó. Pláne, hogy nem azt mondta, hogy nem tud enni, hanem, hogy nem tud mindent megenni. Komolyabban elgondolkodni a témán nem igazán volt kedve, hogy mi lehet ez, hiszen eleve köze sem volt hozzá, és mégis mit kezd az információval, ha megtudja? Felesleges ezzel terhelniük a megint elnehezülő légkört. Egy darabig csendben tömte magába a grillezett húst, de aztán nem írta már tovább ezt a kínos csendet, meg azt nézni, hogy Ciculi a kezdeti lelkesedés után elég drasztikusan vesztve belőle turkálja a salátát. A mai este folyamán már sokadjára sóhajtva egy nagyot letette az evőeszközeit, megtörölte a száját a szalvétával, és szó nélkül felállt a helyéről. Nem tűnt el a másik szeme elől, pusztán csak a hűtőszekrényhez sétált, kivett belőle néhány gyümölcsöt, ami épp a kezébe akadt, többek kötött narancsot, almát, banánt, sárgadinnyét kiwit, amiket szépen megmosott, majd továbbra is síri néma csendben űzve a műveletet meghámozta és felkockázta őket. Miután végzett, kivett az evőeszközös fiúkból egy villát, beleszúrta, majd visszasétált vele az asztalhoz, és cicafiú elé tette.
- Ha ezt se, akkor feladom… ha éhen halsz, mosom kezeim. –ült vissza a helyére, és folytatta a kihűlőfélben lévő vacsoráját mintha mi sem történt volna. Már csak azért is szaporázva meg egy kicsit, hogy ne kelljen megmelegítenie a be nem tervezett kitérő miatt. Miértekre nem kíván válaszolni, azon kívül amit már ötvenezerszer hangoztatott… Egyszerűen zsigerből nem bírta nézni, ha valaki nem eszik, nem tehetett róla. Akármennyire is ellent mond a természetének, az étellel nem ismert tréfát, ahogy azt az édesanyja nagyon helyesen belénevelte.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Márc. 28, 2012 4:33 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Tálka aljára tapasztotta szemeit. Lelki ismeret furdalása alatt görnyedezve, szinte egyhangú unottsággal piszkálta a saláta leveleket. Fel se mert róluk nézni. Szégyellte magát és megint teljesen feleslegesen húzta ki a gyufát sátáni küldöncnél. Addig szeleburdiskodott, buta módon elfelejtett szólni. A helyett a hülye mondatai dőltek volna belőle, jobban kinyithatta volna a szemét. Hányszor járt a konyhában? Sokszor! Még az orra előtt pihenő zöldség mixben is segédkezett. El sem hiszi, ennyi jelzés után nem jutott eszébe, megkímélje szöszit egy teljesen jogos morgolódástól. Valahogy sejtette hamarosan el fogja rontani a hangulatot. Túlságosan szabadon engedte az elképzelése sincs, merről becsengető szórakozottságát. Tudta, tartania kellett volna eredeti tervéhez. Csendben kellett volna maradnia a kanapén. Kezdi felidegesíteni saját magát. Ennyi „volnát” egyetlen gondolatmenetben. Elszúrta. Innentől fogva nincs miről csűrni csavarni a szálakat. Bántotta bakija, de nem tudott mit mondani. Ha kinyitja száját, csak ront ezen az amúgy is fagyott hangulaton. Nem szeretné precíz ráérzésének köszönhetően, tovább piszkálja a pokoli haragot. Végén kikötnének a ház két legtávolabbi pontjában, vagy kitennék szűrét, mint Nibi chan-nak. Lehet egy kívánsága, megkímélné magát a repüléstől. Mármint, bánja is, mi lesz vele, csak ne zsörtölődjenek már a hülyesége miatt.
Hatalmasat szusszanva pislogott, hátha tálba téved valamilyen csoda lény, például sétáló aranyhal, mialatt az asztalra könyökölve fintorodott el. Kicsi küzdőszelleme is elhagyta, lebirkózza fejadagját. Egyáltalán nem érezte az erőt akármennyit pusztítson belőle. Sokkal inkább nyűg lett ez a vacsora, mint hitte. Utálta, amikor ez történik. Általában, pedig így járt. Húzta halasztotta az evést. Megesett könnyebben ment és még gyakrabban az, fehér zászlót lengetve menekült közeléből. Jelenleg se azon vacillált, mivel győzze meg gyomrát képes néhány paradicsomot örökbe fogadni. Azért kaparta gondolatban a falat, mekkora hálátlan dög, ekkora szenvedést leművel, amikor főztek neki. Nyugodtan mondhatták volna, egyen, amit talál. Rendeljen magának pizzát, vagy fedezze fel a környéket. Jogos utasítás. Tökéletesen kiegyezett volna vele. Erre kapta ezt, és most borzalmasan szégyelli nem tud legalább kivételes alkalmakkor normális ember lenni. Azt meg végképp, hangulata béke feneke alá kezd süllyedni. Ezen a ponton kényszeresen ment volna rágyújtani, de ennyi pofátlanság bőven sok volt. Szép lenne, ha még felállna az asztaltól pöfékelni. Inkább próbált valami kedvesebb gondolatot találni.
Észre se vette, hogy pót cselekvésként ujjai között járatja a villát és sikeresen addig mélázott, ördögi trón várományos felállt. Fejét megrázva nézett felé. Komolyan átfutott agyán, olyan hosszú ideig bóbiskolt, befejezték a vacsorát. A tányér, viszont nem erről árulkodott. Akkor mi lehetett? Nem sejtette, de nagyon ügyes bambasággal követte a hűtőhöz sétáló pokol küldöttet. Abból a szögből nem látta, pontosan miben ügyködik. Sajnos. Nem, mintha feladta volna. Kíváncsi fáncsi természettel verte az élet, így székkel hátra dőlve nyújtózkodott. Próbálta nagyon csendesen szenvedve alakítani az érdeklődő publikumot. Szigorúan nesztelenül kukucskált a konyhába, amíg túl nem lendült és majd nem hátra nem esett. Ez volt a pont villámsebességgel fejezte be nyomozását. Visszafordult az asztalhoz és a szalvétából éttermi tányér díszt hajtogatva várta ki sorát. Biztosra vette, hamarosan megvilágosodik az ügyködés okáról.
Annak rendje és módja szerint, néhány perc múlva érkezett a magyarázat. Kisebb adag friss gyümölcs landolt előtte. Erre mit tehetett volna? Azt se tudta, hova legyen. Köpni nyelni nem tudott, csak némileg eltátotta száját, majd kellemes meglepettségében felnevetve bújt el keze takarásában. Nagyon váratlanul érte a figyelmesség. Teljesen oda és vissza volt. Eddig nem kedvelte ezt a morgós vadmacskát, akkor most nem tudja mi van. Olvadozott rendesen. Kicsit zavarba is jött ettől a furi helyzettől. Nem várta el, kiszolgálják meg a kedvében akarjanak járni. Ötlete se támadt, mivel érdemelte ki, de nagyon jól esett lelkének. Akkora löketet adott neki, kedve lett volna betámadni egy hatalmas öleléssel alvilági vezetőt. Persze, visszavett kicsattanó lelkesedéséből. Kizárólag hálálkodó mosolyt engedett magának. Utána kötelező elfoglaltságként, még mindig vigyorogva kötötte le feles energiáit a gyümölcsökkel. Fejét támasztva révedt a neki összecsapott edényke tartalmára.
-OH! SÁRGADINNYE!-Vetette rá magát gyermeki örömmel felcsillanó szemekkel. A földkerekség egyetlen ehető étele, amit mindig, minden körülmény között szőröstől bőröstől eltűntet. Imádta! Ennek hangot adva hümmentett fel, miután betömte az első falatot. Rossz szokását tartva, először fő kedvencét válogatta ki. Kizárólag ezután szemezgetett a többiekből. Az egészet tudta nem bírja megenni, de hősiesen kitartva csipegetett, míg pocakja azt nem kiáltotta elég, vagy lázadok. Abban a pillanatban ez bekövetkezett, terhes kismamaként felszusszanva dőlt hátra székében. Kezével „x”-et mutatva dobta be a kulcsot. Átmenetileg. Némi szünet után asztalra támaszkodva hajolt közelebb ördögi hercegnek. Hihetetlen komoly tárgyalási beüléssel sandított rá.
-Mit gondolsz, senpai! Ideje elkezdenem törleszteni a lakbért, igaz?- Mosolyodott el kínjában. Ez neki nem ment. Feladta a szórakozást. Inkább témát váltva pattant fel helyéről és szisszent egyet. Újfent megfeledkezett lábáról. Szinte azonnal elmúlt a fájdalom, úgyhogy lendületet tartva látott hozzá összeszedni a tányérokat. Mire nem jó, ha az ember dolgozott pincérként. Egyszerűbb az asztal leszedése. Persze sátánfi oldalához nem nyúlt. Végén, tényleg óceánban végezné, ha ennyire otthonosa elszedné előle a dolgokat.
-Tényleg! Mielőtt elfelejtem!-Fordult vissza félúton. -Köszönöm a gyümiket, senpai! Öt csillagosra értékelem a kiszolgálást. Van kiadó szobád?-
Nevette el magát az érdekes arckifejezést látva. Sejtette nem repesnének az ötlettől. Komolyan se gondolta. Van egy olyan sejtése, alig várják elmenjen és visszakaphassa pokoli üst parancsnok a csendes nyugalmat. Ő se hiszi sokáig elviselné, ha valaki becsöppenne kicsike világába és úgy viselkedne akár a búgócsiga. Na jó, őt nem zavarná a nyüzsgés. Igazából a csend jobban nyugtalanította. Arra, viszont továbbra se jött rá, miért pörög ennyire. Tényleg úgy viselkedett, mint egy felhúzott játék. Reméli, nem fog addig forgolódni, kihozza béketűrésből vendéglátóját. Legjobb megoldás lesz valamivel lefoglalnia figyelmét. A konyhát nézve, pedig eszébe is jutott, mihez kezdjen. Levegőbe csettintve billentette oldalra fejét. Kicsi mancsával tölcsért formálva kiabált az étkező felé.
-Stipistopi a mosogatásra! Ígérem egyetlen tányért se török el és nem taszítom romlásba a konyha szentélyét! Különben is! Mindig a legrosszab kukta melója a takarítás! Felvállalom a büntit, ninja senpai!-
Feszült izgalommal fülelt a remélt irányzékba. Alig várta megadják neki a start jelzést és elszánt pocok fejével belevethesse magát a piszok űzés küzdelmes feladatába. Nagy morgolódások közepette, végül is szemet hunytak kívánsága felett, amit elszánt harcosként ökölbe húzott mancsokkal ünnepelt meg. Győzedelmes balekként vette be a mosogatót, hogy buggyant tojásként dudorászva fényesítse reklám csillanósra a felhámozott mosatlant. Annyira nem volt vészes mennyiség. Elvégre nem egy üdvhadseregre főzött sátánfi és dícséretes, micsoda rendet tartott maga körül. Miután benyargalt a nappaliba ez bökte ki elsőként szemét. Egyetlen percre se gondolta kupis lenne, csak amennyire szét szokott csúszva lenni. Még egy jelzés, mennyire kitüntetett szerepe volt az otthonának. Rendesen odafigyelt rá. Ezen a nagy okfejtésen egyetértően hümmentett, majd az utolsó edényt is szárítóra pakolva győződött meg róla, semmit se hagyott ki. Meggyőződve a pozitív eredményről, leöblítette kezét és visszabattyogott a nappaliba.
-Konyha megtisztítva! Kiűztem az összes démont!- Elgondolkozik a sikeresen kinyögött utolsó szaván. –Vigyázni kell a konkurenciával. Gondoltam besegítek.-
Vakarta meg fejét szánakozó ábrázattal. Tudja, megint nagyon értelmes dolgot sikerült összezagyválnia. Remélhetőleg ki fogja aludni. Esetleg estére elálmosodik és visszavonul. Talán, segít a fáradtságán, ha olvasni kezd. Az érkezése óta szemez azzal a magán könyvtárral. Szeretne valamit kikölcsönözni. Még nem döntötte el, legyen eszméletlen merész és anyanyelven írt példányok felé kacsintgasson, vagy gondoljon arra, tovább bújja a sorokat, még inkább csendben marad. Utóbbi erősebb indoknak látszódott. Rögtön engedelmeskedett az elképzelésnek. Szigorúan, miután odasomfordált a polchoz és halántékát dörzsölve elmélkedett a címeken.
-Nem baj, ha leveszek egy könyvet?-
Pillantott háta mögé. Nem lesz szemtelen, csak úgy összetapicskolja őket. Értékes könyveknek tűntek. A bőrkötés már eleve felhívta rá figyelmét, ne egyen, lélegezzen, izzadjon, csöppen el orra közelükben.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Márc. 28, 2012 8:02 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Azt nem gondolta volna, hogy ekkora sikert fog elérni a rögtönzött gyümölcssalátája, így pár pillanatig meglepetten felpislantva szemrevételezte vacsorapartnerét. De mivel ez a probléma is megoldódott, így már igazán nem maradt semmi, ami megakadályozhatta volna abban, hogy végre befejezhesse a vacsoráját. Rövidesen maga elé húzta a salátás tálat is, hogyha már a másiknak nem kell, legalább ne menjen kárba. Szedett belőle egy keveset, a másik viszont már be is fejezte az étkezést. Még mindig sandán nézve az elfogyasztott mennyiségekre kérte el a tányérját, hogy elhalássza róla az érintetlen húst. Cicafiú kérdésére csak rezzenéstelen arckifejezéssel válaszolt miközben darabolta fel az újonnan szerzett adagját.
- Hazai terepen visszautasíthatatlan ajánlatokat tenni egy magamfajtának nem egy életbiztosítás… -merült bele újfent az evésbe, így a hozzátett szösszenetre csak egy szemöldökrándítással tudta kifejezni nem tetszését. Még csak az kéne! Tökéletesen elvan itt egyedül… pont azt szereti benne, hogy egyedül van, és ide nem érnek el mások nyűgjei, amikkel a nap folyamán traktálják. Szereti a békét maga körül. Semmilyen albérlő nem hiányzik neki… és személyes vonatkozás nélkül, Cicafiú is ugyanúgy beletartozott a „semmilyen” összefoglaló halmazba, mint bárki más. Ezen még csak elgondolkodni is rossz, hogy valakivel megossza a házát. Nem tudja meddig bírná… azt sem tudja ezt a közös éjszakázást meddig fogja bírni. Az volt a legnagyobb szerencséje, vagyis inkább a másiké, hogy a hazai környezet némileg feljebb tornázta a tolerancia küszöbét. Kivéve akkor, ha a holmijait kezdték el piszkálni.
Nem vágja, hogy ez miféle mérleg rendszer szerint működik, de azt vette észre, hogy amint egyre jobb kedve van a másiknak, az ő hangulata olyan ütemben ível egyre lefelé. És ha belegondol, volt, hogy ez fordítva is megfigyelhető volt, bár a leges legutóbbi időben mintha már nem lenne ennyire éles a tendencia. Viszont az elsőként említett megfigyelése teljes mértékben helytálló volt a mostani állapotra is. Miután némi morgás közepette rábólintott, hogy ha már ennyire szeretne, mosogasson el, még elpusztított a tányérokról annyi kaját, amennyit tudott. Teljes mértékben jóllakott, hiszen gyakorlatilag két ember adagját kellett megmentenie az enyészettől, egy kis darab hús még mindig megmaradt. Ezt a konyhába menet belepakolta Nibi tálkájába, hátha értékelni fogja, a tányérokat pedig lepakolta a dalos pacsirtává átvedlett mosogatófiú mellé.
- Ezekre szoktál belépőt is szedni? –kapott ki egy ásványvizet a hűtőből, hogy leöblítse a vacsorát, majd miután meghúzta, szépen vissza is tette. Ezután megcélozta a dolgozószobát, hogy előkeresse a legutóbb kapott szövegkönyvét. Lassan nem ártana elkezdeni ismerkedni vele, mert egy héten belül kezdődnek a meghallgatások, és az első próbafelvételek. Már egy ideje nála van az átirat, de eddig nem igazán jutott el odáig, hogy bele is nézzen. Viszont most tökéletes alkalom nyílt rá… ha szépen leköti magát vele, nem fogja zavarni Ciculit, aki talán szintén talál magának valami csendes elfoglaltságot, és ellesznek egymás mellett, míg takarodót nem fújnak. Nagy elhatározása viszont addig jutott, hogy kivonulva a nappaliba ledobta magát a tévével szembeni kanapéra, maga mellé pedig a papírokat. Rövidesen újabb kommentár érkezett az alvégről, amin megint csak nem tudott mást, mint a fejét fogni. Ő próbál türelmes lenni, de direkt játszanak rá arra, hogy eljátsszák az összeset ilyen bugyuta megjegyzésekkel? Komolyan nem érti…
- Remek… de ezért nem kapsz felárat. –húzta el a száját a fejét rázva, és temetkezett a szövegkönyvbe. Bírta ezt úgy pár percig, pláne mert megint kérdést intéztek hozzá. Kicsit kezdett ingerlékeny lenni, mert nagyon hiányzott már neki, hogy huzamosabb ideig békén hagyják. Erre szüksége van általában minden nap, különben a következő nap vele közös munkára kárhoztatott emberek sínylik meg nagyon a kipihentsége hiányát… még az átlagosnál is kibírhatatlanabb szokott lenni.
- Felőlem… de figyelj hova teszed vissza, rendszerezve vannak. –vont vállat a lapjai mögül. Saját dolgát könnyítette meg azzal, hogy betűrendbe rendszerezve tartja, szerzők szerint csoportosítva a gyűjteményét, így bármikor szüksége van valamire, megspórol magának több hosszú perces keresgetést. Már csak azért is, mert sok kötet majdnem ugyanúgy nézett ki, és a gerincén is megkopott a felirat. Egy pillanatra azért felsandított, hogy melyik példányhoz kaptak kedvet. A cicafiú által kiválasztott kötetet messziről is megismerte, a borítóján lévő mintáról. Nem nézte volna ki belőle, hogy érdeklik a tragédiák, úgyhogy halkan hümmentve egyet pillantott vissza a saját elfoglaltságára. Azzal viszont nem haladt sehova… hiába nézte a sorokat, nem ragadtak meg a fejében, mintha egyik fülén be a másikon pedig kiszállingóztak volna. Feladva az egészet azzal, hogy félredobta az összetűzött köteget a dohányzóasztalra szólalt fel erélyesebb hangon, valamiféle hirtelen késztetéstől vezérelve.
- ”Fúj, szél, szakad meg, fúj, dühöng. Vihar, / És zápor omoljatok le, míg a tornyot / S a szélvitorlát elsülyesztitek. / Ti gondolatnál gyorsabb kéntüzek, / Kengyelfutói a tölgyhasgató / Mennykőnek, hamvasszátok el / Ez ősz fejet. Világot rengető / Villám, döngesd laposra e kemény / Kerek világot. Rombold el a / Természet műhelyét s egyszerre fojts meg / Minden csirát, miből a háladatlan / Ember keletkezik.” –idézte fel az egyik kedvenc monológját. Valahogy ehhez most sokkal inkább volt kedve, mint az újabb telenovella sablonszövegeihez. Egy ideje már rájött, hogy sokkalta jobban szeretne igazi színpadon előadni. Valami igazi érzést vinni a sorok közé… ehhez érettek a régiek. Ha már belőle hiányoznak ezek a magasztos dolgok, kíváncsi lenne, hogy így is képes lenne-e színpadon visszaadni őket. Rögtönzött előadása befejeztével sóhajtva nyúlt a távirányító után, hogy mivel a melóról már teljesen lemondott, valami nézhető film után kapcsolgasson a tévében. Nem volt még olyan késő, de már ott tartott, hogy végignéz egy filmet, aztán megy aludni. Legalább megint húzhat egy strigulát a gyér „időben ágyba kerültem” noteszbe és holnap tényleg fel tudja magát vakarni a padlóról egy reggeli edzéshez.
- Van valami jó tipped filmet nézni? –vetette hátra a fejét a kanapén szenvelegve, mert semmi értelmes nem jutott eszébe.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Márc. 29, 2012 4:50 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Az engedélyre hevesen bólogatva reagált. Még szép, figyelni fog rá. Ugyanoda fog visszakerülni, semmihez se piszkál feleslegesen, nem veri le őket és egyetlen paca se kerül rájuk. Előtte már csak az szükségeltetett megtalálja, amit kinézett. Hirtelen nem jutott eszébe, melyik könyvvel szemezett, mielőtt Nibi chan-nal találkozott volna. Egyáltalán az is gondot jelentett neki átlássa a sorokat. Van abban némi igazság, nehezebben boldogulsz, ha konkrétan keresel valamit. Érkezése után, sokkal egyszerűbben boldogult a könyv címekkel. Most, erősen úgy tapogatózott, mintha bezavarták volna egy ismeretlen nyelven írt könyvtárba, ahol kiadták neki ezt és ezt keresse. A bökkenő abban tornyosult elé, nem értette a szavakat, ráadásul elolvasni se tudta a gerincen díszelgő vonásokat. Tisztára űrlény! Nem akart lámpalázas kapkodása miatt egész estéjét reménytelen válogatással tölteni, úgyhogy csokorba gyűjtötte harcias erejét és orrát vakargatva bökött ki találomra egy példányt. Rajta szereplő kezdőbetűt kiindulási alapként használva furikázott ujjaival, míg rá nem bukkant arra, amit eredetileg keresett. Halk „hah!” felkiáltással csapott le választottjára. Széles mosollyal és hatalmas koncentrációval, óvatosan húzta ki társai közül. Csillogó szemekkel pislogott rá. Szerette ezt a tragédiát és igen nagy bűn nem emlékszik pontosan minden részletére. Nem egyszer olvasta. Tisztán dereng neki, középiskolában erősen morfondírozott egyszer az angol nyelvű kiadást kölcsönzi ki. Persze letett róla. Akkoriban egyetlen kukkot se értett volna belőle, még szótár segítségével sem. Amilyen lelkes tanulónak számított, kész csoda Felhőcakkozó felügyeletével sem bukott meg. Mondjuk, lehet Shakespeare rávette volna az önkéntes fejtágításra.
Szőnyeg alá csúsztatva szokásos feltételezéseit totyogott vissza a kanapéhoz. Gépét még tisztesebb távolba tolva helyezte magát kényelembe. Jobb, ha rá se néz a munkára. Unta a monoton gépelést és akkor se üt le több billentyűt, ha eszébe jut Nacchan gyilkos dossziéja, ami garantáltan fején fog landolni. Vállalja a következményeket. Egyszerűen nem ment tovább. Belebolondul, ha még egyetlen percig kell a monitort néznie. Kikapcsolódásra volt szüksége. Ehhez tökéletesen megfelelt az olvasás. Ideje volt újra hagyományba hoznia, leül könyveket lapozni. Így is úgy is tök egyedül van. Nincs mást csinálnia, akkor meg legalább művelődjön. Miután, ezt fantasztikusan letárgyalta magával, hátsóját befészkelve nyitotta ki választottját. Indulhatott a menet! Innentől fogva megszűnt létezni. Rögzítőn lehetett üzenetet hagyni, mert feje búbjáig merült a sorokba. Nála szigorúan működött a teljes odaadás. Ha valami olyat lapozott, ami érdekelte. Azokban a ritka pillanatokban kihúzta a világnak nevezett zsongás dugóját. Kizárólag az olvasott szavakra összpontosított. Arcára pedig kiült az a tipikus könyvmoly fej. Kivéve, ha épp valami érzelmes részbe botlott. Olyankor gyakran megesett csodálatos szenvedő ábrázattal bökdöste száját. Nem tudja, mit mutatott be grimasz arzenáljából, vagy mennyi idő telhetett el azután, beásta magát a királyi udvar ármánykodásaiba, csak az zökkentette ki a ritmusból, fülébe kúszott a forgatott könyv néhány sora. Még nem tért teljesen észhez, de felmorranva húzta el száját. Egyrészt belezavarták az olvasásba, másrészt pitiszkálta a mondottak tartalma.
-„Kinek csak egy kis esze van, /Ejh hajh, mi annak zápor s szél; / Elégli sorsát, mert eső, /Az napról napra esdegél.”-
Motyogta orra alatt automatikusan. Fel se fogta hangosan válaszol Lear király kirohanására. Ha tréfával akarna élni, remekül hozhatta a bolond szerepét, aki azt se tudja miről beszél, de azt nagyon jól teszi. Miután nagyjából kimaradt néhány másodperc és ráébredt, valójában mi történt, könyvet ölébe fektetve pislantott fel. Reménykedett benne, ki fog derülni, tényleg hangosan karattyolt, vagy csak gondolta. Túlzottan okos nem lett a nagy fürkészéstől, de már akkor is megjegyez valamit. Ha már elvesztette a fonalat, hol járt…
-Szívesen megnéznélek a Globe színház viharában, senpai.-
Mosolyodott el lelkes érdeklődő és nem fanatikus rajongóként. Tényleg, kíváncsi lett volna rá. Az a megérzése támadt, azt az előadást sokkal jobban élvezné, mint tv-s szerepléseit. Azok mesterkéltek voltak. Van egy hétköznapi vagy pont átlagon felüli ember, akinek belebújsz a bőrébe. Nem volt bennük semmi művész művészi. Az életet játsszák, ahogy azt magad körül megéled. A színház, ennél sokkal több volt. Nem próbálja meg körbe írni, mert nem ért hozzá. Üres locsogás lenne, ha neki esne mindenféle hangzatos szót rakosgatni egymás után. Meghagyja a szakmabelieknek. Lényeg a lényegben, nem tartotta ördögi leszármazottat ötöd rangú tv sztárnak. Igazából, még sosem látta színpadon, de valahogy nincs kétsége felőle, remekül boldogulna. Senki se kérdezze honnan veszi. Egyszerű sugallat, vagy micsoda. Akkor is többet lát benne egy öntelt, elkényeztetett, rosszindulatú tökfilkónál. Koppanhat, de elhiszi ezt és kész. Elvégre ő a bolond, aki mindig remél.
-Te vagy szakmabeli, senpai.-Sandított fel a lapról, kicsikét durcásan. Épp a kérdés előtt sikerült megtalálnia az elhagyott fonalat, erre megint belekutyulták. –Mihez lenne kedved? Vígjáték? Akció? Sci-fi?-
Mormogta tovább tartva fantasztikus figyelmetlenségét. Nem volt erőssége párhuzamosan két irányba koncentrálni. Vagy olvas, vagy beszél. Kettő együtt nem működött. Már, pedig őt az előbbi jobban érdekelte. Viszont, gonosz se akart lenni, csak úgy kicsukja sátánfit, mert zavarja köreit. Nagyot szusszanva behajtotta a könyvet és nyújtózkodás közben próbált ráállni a film ajánlás bonyolult kérdésére. Dohányzó asztalra téve a tragédiát, vakarászta tanácstalanul fejét. Remek féltől próbáltak tanácsot begyűjteni. Nem volt valami nagy film faló. Moziba, ha szökő évente eljut sokat mondott. Kap néha dvd-ket, de se nem gyűjtő, se nem lelkes műfaj fogyasztó. Általában azokat nézi végig, amit az orra alá dugnak. Legutóbb is talán Rii-vel filmezett. Az se két napja volt.
-Macskanő? Ördög ügyvédje?-Nyújtotta ki nyelvét kötekedően.-Bocsika, duplán. Nem vagyok jó ajánló. Nem sokat filmezek. Itt a gépem, nézz fel valami mozis oldalra. Én bevetem magam a vihar kapujába és kipancsolom a meleg vizet.-
Tudja, most csodálatosan pácban hagyta pokoli származottat. Szégyelli érte magát, de úgy se kotort volna elő, semmi értelmeset. Sok mellé szövegelés és kilátástalan hümmögés helyett, értelmesebb, ha magára hagyja. Kizárólag azt érné el, felbosszantja a butaságaival. Neki most különben is kicsike frissítésre volt szüksége. Újult erővel akart vissza pocolni a könyv felé. Esetleg, becsatlakozik a filmezésbe, ha jut valamire sátánfi. Lesz, ami lesz. Nagyjából, így kapta össze szükséges lomjait és foglalta be a fürdőt. Nem tervezett nagy pancsolást. Ma nem volt hozzá kedve, meg csak idegen hely. Hiába van vele tisztában nem nyit rá senki, idegenek sem fognak rábambulni az ablakból, még remekül feszélyezte a környezet. Ennek köszönhetően, legalább gyorsan végzett. Hamarosan vigyorgó csillagos pizsi nadrágjában és lepkét kergető Pikachu-s pólójában sántikált. Persze ismerve magát, öt percig csücsül, fázni fog, kézbe kapta az alsóhoz passzoló pulcsit is. Utolsó simításként, mielőtt visszamerészkedett volna a nappali közelébe, megejtette az átkötés bonyolult feladatát. Már, tényleg csak az volt hátra, kíváncsi szemekkel besandítson a nappaliba, mi történt távollétében.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Márc. 29, 2012 9:06 pm

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Kérdése helyett viszont az előző monológra érkezett válasz. Pislogva is rajta rendesen ragadt úgy fejjel lefelé sandítva éjszakás albérlőjére. Túlságosan pontosan idézte a választ ahhoz, hogy találomra olvassa ki a könyvből, pláne mert még csak az elejénél tartott. Ezek szerint nem most van a kezében először a Lear király. Iskolai kötelező olvasmány nem lévén muszáj levonnia azt a következtetést, hogy még a végén talált egy olyan dolgot, amit mindketten szeretnek. Meglepetten hümmentve a dolgon emelte egyenesbe a fejét, és fordult rendesen hátra, mert lassan a fejébe kezdett szállni a vér.
- Elázna a hajam. –terelte el csípőből a felvetést – De nem erről kérdeztelek. -igyekezett újfent felhívni a figyelmét az eredeti kérdésre. Az egy dolog, hogy tervei között szerepel egy hosszabb kirándulást tenni arra az Európai szigetegyüttesre, de ettől függetlenül ez még nem tartozik másra. Cseppnyi reményeit arra vonatkozólag, hogy netán kap valami használható ötletet, csírájában törték le újabb terelő kommentárral.
- Ha tudnám, mihez lenne kedvem, nem kérdeznélek ennyire tág kategóriában. –sóhajtott egyet, majd kis gondolkodás után még hozzátette. –De ha műfajt kéne mondanom, inkább kalandfilm. –próbált kiötölni valami jelen hangulatával is emészthető kategóriát. A horror és a romantika szóba sem jöhetett, a sci-fit nem szereti, a vígjátékhoz meg valahogy most nincs humora. Ezekben a kalandfilmekben meg körülbelül mindenféle elem előfordul, viselhető mennyiségben. Talán teljesen figyelmen kívül hagyva előbbi megjegyzését, Ciculi ismét próbálta poénosra venni a figurát, amit Daemon csak egy rezzenéstelen arccal eleresztett „Are you fucking kidding me?” pillantással jutalmazott. Szóbeli kommentárra inkább nem is erőltette meg magát, már csak azért sem, mert a másik fél menekülőre fogta a helyzetet a zuhanyzás alibijével. Jó taktika… nem mondja.
- Nem félsz, hogy megtalálom a „kínos dolgok” mappád? –dörzsölgette meg az állát egy sunyi vigyor kíséretében. Nem létezik, hogy ne legyen olyanja. Minden embernek vannak olyan dolgok a gépén, amiket a világért se mutatna meg senkinek, de kitörölni sem akarja. Daemonnál tipikusan ilyenek a családi összejövetelek alkalmával készített fotók és videók. Az, hogy mások előtt titokban akarja tartani, még nem jelenti azt, hogy ne hiányozna neki, ha elvesznének, vagy ne esne jól néha visszanézni nővére szokásos hülyeségeit. A csábító lehetőség ellenére nem élve az ajánlattal halászta elő a saját gépét a dolgozószoba fiókjából, egy hozzá tartozó kábellel együtt. Miután szépen beüzemelte a dohányzóasztalon, a kábelt hozzácsatlakoztatta a tévéhez, így máris tökéletes minőségben keresgélhetett az online filmtárban. Rövidke böngészés után végül úgy döntött a titkok könyvtára lesz a nyertes, mert annak van még több része is, ha netán az első után nincs kedve aludni menni. Éppcsak kiválasztotta a film ikonját, vendége újabb röhejes momentummal örvendeztette meg. Bár szépérzéke inkább sírva fakadt, hogy egy felnőtt férfi hogy vehet fel ilyen ruhákat… De már megszokhatta volna, hogy cicafiúban ne keressen logikát, vagy általánosításokat.
- Rózsaszínben nem volt? –könyökölt le a gép mellé az asztalra a homlokát támasztva, hogy hangot adjon véleményének. Pedig ezen kívül egész normális cuccokat szokott hordani! Még talán kicsit meglepő is, hogy a sztereotípiákkal ellentétben normális divatérzéke van, ha épp nem a kawai csetreszeivel foglalkozik. Mondjuk Daemon eleve máshogy kezeli a sztereotípiákat, méghozzá roppant sajátos módon. A rá vonatkozókat csípőből ignorálja, hiszen tudja, hogy nem úgy van, csak nem fogja megcáfolni, viszont ha tisztában van vele, ha nem, a körülötte lévőket ugyanúgy beskatulyázza, ahogy vele teszi a közvélemény.
- Téged is érdekel, vagy maradsz Lear királynál? –bökött a képernyőn virító, indításra kész feliratra. A kényelmesebb megoldást választva csatlakoztak hozzá, ami már csak azért is volt kényelmesebb, mert így Daemon lekapcsolhatta a villanyokat, és sokkal autentikusabb fílingben nézhette a kiválasztott filmet. Már csak a popcorn hiányzott, de lusta lett volna elmászni a konyháig, hogy csináljon egy adaggal. És mivel a másik sem tette szóvá, így tényleg semmi sem motiválta ennek a bonyolult feladatnak a végrehajtására.
Azt elfelejtette megnézni, hogy milyen hosszú a film, de sikerült beletrafálnia egy méretesebb példányba. Így annak ellenére, hogy időközönként eleresztett pár kommentárt arra vonatkozólag, hogy milyen töketlen a könyvtáros csávó, vagy hogy szebb bigét is választhattak volna a jobbkezéül, egész el is álmosodott a végére. Nem tudja az alvégén hogy vannak vele, de ő most fogja magát és lefekszik aludni, aminek egy nyújtózkodással és hatalmas ásítással adott hangot. Egész békésen elücsörgött cicafiú mellett.. sőt talán most töltötték el a leghosszabb időt egymás közvetlen társaságában anélkül, hogy összevesztek vagy összegabalyodtak volna. Ezentúl, ha ismeretségek építésével zaklatják, moziba fogja vinni az illetőket! Remek felfedezés…
- Részemről asszem Jóccakát Ciculi… ha ég a ház, azt az ajtót rúgd be. –mutatott rá a biztonság kedvéért a szobaajtajára. Ezután szépen el is vonult a fürdőszobájába elintézni a fogmosást és egyebeket, majd visszacammogott a hálóba, hogy ledobja magáról a felsőt és a melegítőnadrágot. A szokásos egy szál boxer szerelésben dőlt be az ágyba, persze miután szépen behúzta a sötétítőket, és felhúzta az óráját.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Márc. 30, 2012 2:12 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Becsattogva a nappaliba, azzal kellett szembe néznie, már javában készülődnek a mozizáshoz. Nem értette, minek kellett a másik gép, amikor útban döglődött sajátja. Fél füllel hallott egy felmordulást kínos mappákról, de ha annyira féltené dolgait, fel se ajánlja. Ugyan minek turkálna ördögi küldött a könyvtáraiban? Valahogy kétli neki tetsző dolgokra bukkanna. Elég foghíjas volt privát részlege. Mostanság nem sok mindent mentett le Riku-tól és hűséges spanyol rajongóitól érkező képeken kívül. Meg persze a monitorról visszakacsintó Jonghyun! Erős a gyanúja, hamar visszavonulóra késztetné a kíváncsiskodó érdeklődőket. Néha nem bánja őt használja háttérképnek. Sokan megfutamodnak gépe piszkálásától, miután meglátják a koreai sztárt és leesik náluk kihez tartozik a kitty matricás ketyere. A kitartóbbak, régebbi ámokfutásai eredményeivel se ápolhatják lelküket. Azok a példányok kiírva, vagy maga se tudja hol porosodnak. Nincs már kedve mindenféle eseményről dokumentációt készíteni. Elhagyta lelkesedése és legalább nem szerepel még több fényképen. Jelenlegi állapotában kizártnak tartja, Tipegőpamaccsal közös városnéző körútjához hasonló, vagy azt felümúló előadással koronázza meg. Nincs hozzá kedve, energiája és egyáltalán nem érdekli semmi. Fényképekből is több, mint elegendő, amiket munkából készítenek. Innen nézve, akár átkeresztelhetné macbook-ját workingbook-ra. Töménytelen szerződésen, ajánlaton, jövőbeli tervezeten, dalszövegen és gondolat foszlányon kívül semmi sincs rajta. Cseppet ijesztővé kezd válni helyzete. Nulla magánélet, csak munka. Egyértelmű azért hajt, behozza az elmúlt fél éves lemaradását, de nem ugrott át véletlenségből a túloldalra? Elképzelhető Nacchan rosszabb hatással van rá, mint remélte. Na, de nem szabad másokat hibáztatni. Pontosan, azért teszi, mert nem akar a magánéleti részre fókuszálni. Az túlságosan romos és nem, nem akar vele vesződni.
Nap során újabb elhatározásra jutva csüccsent le eddig bevált helyére. Nem gondolta bevárják a filmmel. Megeshet téved. Például, sokáig tartott a választás, vagy létezik az a csoda, túlságosan gyorsan végzett a fürdéssel. Elképesztő fordulat lenne, ha az utóbbi lépne érvénybe. Kétségei támadtak vele kapcsolatban, úgyhogy kósza pillantást vetett iphone-ja kijelzőjére. Elismerően kellett elhúznia száját. Tényleg rekordot döntött. Váratlan fordulat, sátánfi megjegyzésével ellentétben. Meg van róla győződve egy halvány duzzogó fintor átsuhant arcán. Túlzottan nem érintette érzékenyen a felmordulás. Arra ő is rájött nem valami felnőttes viselet. Egyedül az bosszantotta kicsikét, megint azzal az egyetlen, tipikus színnel pedáloznak…
-Nem tetszik a bátyusom ízlése?- Nézett végig magán meglepett ártatlansággal. -A kedvedért megkérdezem van e rikító rózsaszínben és csak neked, csak ma, csak most…kérek egyet.-Bökött rá, igazi teleshop-os műsorvezető vénával. Kölcsön kenyér visszajárt. Jelenleg teljesíthetetlen elvárás volt, ne kötekedjen vendéglátójával. Ötlete nincs, mi veszi rá. Abban az egyben biztos, nem bírja befogni csőrét. Ez lesz veszte. Vállalja a sanyarú sorsot, de ezt most tényleg nem hagyhatta szó nélkül piszkálják pizsijét. Neki se volt legkedvencebb darabja, viszont ajándékba kapta. Másrészt a nagy kilakoltatási kapkodás közepette ez került kezébe. Kevés esélyt látott rá Riku vezényszavát tartva, nevéhez hűen ragyogjon paplan alatt. Igen, imádott tesójának volt egy sajátos humora. Valószínűleg családi örökség lehetett. Mai napon bemutatott teljesítményét nézve, büszke lehetett rá rokona.
-Mehet a menet! Öreg király megvár.-
Adta meg a gyors választ, miközben pulcsijába bújva fészkelődött. Kifejezetten nem volt kalandfilm párti, ettől függetlenül, neki tökéletesen megfelelt. Semmi értelmetlen vérengzés, repkedő szuperhősök, fifikásan áldozatokat szedő gyilkosok meg agyelszívós űrlények. Legalább fog tudni aludni. Ha valamilyen horrora, thriller-re ültetik be, egész estre frászban gubbasztana. Ki nem állhatja a lelki békéjét ezen a szinten felkavaró filmeket. Több, mint sok idegrendszerének, olyasmiket hall és lát, amit normális ember nem szokott. Mindezt megfejelik sötétben kúszó rémekkel, baltás gyilkosokkal, vagy hasonló borzalommal, ezer százalék szemhunyásnyit se alszik. Önerőből se büszkélkedhet kiváló alvó címmel. Sokszor, nyugtalanul vergődik, aztán három-négy óra szundítás után feladja. Ott voltak a neszek is! Legkisebb szöszmötöléssel fel lehetett verni. Általában nem sikerült visszabóbiskolnia. Szóval, igen. Keveset aludt és cseppet se pihente ki magát. Valószínűleg ez a magyarázata annak, néha közel állt hozzá elnyomja buzgóság filmezés közben. Nem volt unalmas a titokzatos könyvtár. Társaságra sem lehetett panasza. Egész jókat szórakozott ördögi vezérigazgató megjegyzésein. Nagyon kritikus szemmel figyelte az eseményeket. Főként a filmben felbukkanó női szereplők megjelenését. Nekik pokoli uraság csalódottságára nem volt sok közük a rágógumihoz és koreai szexi lányokhoz.
-Jó éjszakát, senpai. Úgy lesz, ha el nem rabol valamelyik tűzoltó!-
Intett a szobájába beverető pokoli küldemény után. Neki se maradt más dolga, mint összeszedni a holmijait. Ideje volt bevenni a vendégszoba falait. Elhatározását tartva, nagyot sóhajtva csapott térdeire. Szerencsére nem hordott ki gépén, kitty-n és magán kívül mást. Könnyen végezhetett volna a lámpaoltással, ha nem kezd el éhes szólamot kántálni nikotin elvonása. Vacsora óta kisebb nagyobb megszakításokkal rátört a kényszer gyújtson rá. Eddig remek visszahúzó erőnek számított ördögi jelenés. Szigorúan fejébe véste nem füstölhet közelében. Elegendő indoknak látszódott összezárásuk, szokása háttérbe szoruljon. Az alvilági társaság elfogytával, viszont szenvedélye betegsége is hangos követelőzésben fakadt ki. Próbálta figyelmen kívül helyezni, de nem járt sikerrel. Addig rágták fülét, míg nyöszörögve ki nem kötött a terasz ajtónál. Úgy gondolta, ha kimerészkedik az udvarra, csak nem csapják agyon. Alaposan megszellőzteti ruháját, minél kevesebb mentolos cigi füstöt vigyen be. Remekbe szabott ötlethez, már csak nagyon halkan ki kellett jutnia. Nyelvét kidugva iparkodott szellem nesztelenségével kievickélni a friss levegőre, ami egész gyorsan sikerült. Örömteli mosolya, azonban ajtó nyitással egy időben fagyott le arcáról. Hideg volt! Nem esett neki jól a pizsi alá befújó széles és mikor máskor, ha nem akkor vette észre, bent hagyta kabátját. Vissza már nem fordult érte. Lusta volt újabb lapos kúszó kört tenni. Rászánta magát megküzdjön a vacogás szörnyűségével. Karjait dörzsölve battyogott a terasz szélének vélt távolságig. Sötétben nem látta tökéletesen hova lép, de úgy látta, megfelelő messzeségekbe sodródott, rágyújthat.
Mialatt dideregve szidta fejét, képes kijönni késő este dohányozni, még erősen küszködhetett lefagyni készülő ujjaival is. Eszébe jutott Nacchan-nak nem adott helyzetjelentést. Valószínűleg ki se láthatott mérgéből, miért nem jelentkezett egész nap. Érzi, azért se fogják megdicsérni, hívás helyett üzenetet küld. Restelli bűnét, de most nincs kedve vele beszélgetni. Meglehet az ő bosszúja, közel állt egy szívinfarktus élményéhez? Alig küldte el a kicsike levelet, fura motoszkálást hallott oldaláról. El se tudta képzelni mi lehet az, de eléggé tele lett gatyija. Kővé dermedve sandított irányába. Egyre kétségbe esettebben pislogott mindenfelé, hátha megakad szeme védekezésül szolgáló fegyveren. Azonban támadója megelőzte reakcióban. Fekete pacaként vetődött lábához, amitől cigijébe fulladva esett hátsójára. Kisebb köhécselés után, megkönnyebbülten sóhajtva szemezhetett az angyalian felnyávogó cicára. Legalább nem akarják megölni, ez már valami.
-Frászt hoztad rám, Nibi chan. Te vagy a benti vadmacska ninja kiképzője?-
Simogatta meg a feltűnően hízelgős kedvében lévő pamacsot. Ismerte ezt az állati cselt. Valamit nagyon szerethetett volna tőle. Nem értette mi lehet, míg az ajtóhoz nem lépett. Árnyékként suhanó macska hölgyemény, szinte villámként iszkolt be orra előtt. Még szerencse menetszele nem csukta ki. Rádöbbenve a nagy bújó akció okára vigyorodott el. Tipikus házi állatka viselkedés. Inkább hagyta Nibi chan-t bóklászni és még mindig vacogva bedőlt átmenetileg sajátnak kinevezett ágyába. Legnagyobb párnát beölelve kereste helyét. Az ismeretlen hely, hangok és úgy minden, elég rossz hatással volt rá. Kezdődhetett az elalvással járó hosszas bíbelődés. Fogalma sincs mikor fog elaludni...

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Márc. 30, 2012 9:41 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Mielőtt elaludt volna, még hallott valami neszt odakintről, de valószínűleg csak vendégének esett nehezére takarodót fújni. Nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak, hiszen itt még sosem tapasztalt olyat, hogy elvetemült rajongók támadtak volna rá éjszaka… de ezt gyorsan le is kopogja az éjjeliszekrényen. Még mindig piszok babonás volt, és nem szerette volna, ha esetleg erre a meggondolatlan elszólásra kellene fognia, hogy másnap egy felforgatott nappalira ébred. A résnyire nyitva hagyott szobaajtón viszont hamarosan újabb éjszakai vendége érkezett bundás bolhazsákja személyében. Szokása volt bekéredzkedni, mikor épp nem éjszakai vadászaton járta a környéket.
- Maradhatsz, de reggelig nem engedlek ki… -bökött rá figyelmeztetőleg a magának az egyik fotelban helyet foglaló háziállatra. Nem vágja miért szeret a szobájában aludni, de neki oly mindegy volt, míg épp nem rajta akarta kényelembe helyezni magát. Akkor aztán gondolkodás nélkül paterolja melegebb égtájra a pimasz kis jószágot. Most azonban úgy tűnik nem tervezett semmi ilyen merényletet, így nyugodtan dobhatta le a fejét a párnára újfent, és próbálhatott meg ténylegesen elaludni. Nem is telt bele sok időbe, hogy elnyomja az álom, jobban kimerítette ez a nap, mint hitte. Pedig nem csinált sokkal több mindent, mint amit egy átlagos napon szokott… attól eltekintve, hogy nyugalmi magányától fosztották meg egy időre. Nem tagadja, elég furcsa volt, hogy valaki ilyen békésen elvan a lakásában. Menedzserét nem veszi számításba, aki gyakorlatilag már ki-be járkál, de ha például egy családtagja van itt, akkor még nagyobb a nyüzsgés, és egy szabad perce sincs. Azt meg el sem meri képzelni, hogy milyen lenne, ha egy fanatikus rajongója szabadulna be a privát zugának falai közé... Cicafiú viszont mintha megpróbált volna beintegrálódni a környezetbe, annak ellenére, hogy folyamatosan éreztette vele, hogy ne érezze túlságosan otthon magát. Ha jobban elgondolkodik rajta, ez az érzés bosszantja vele inkább a legjobban, és generálja a piszkálódásait. Az érzés, hogy hiába próbálja a szokásos módszerekkel elidegeníteni magától, csak azt veszi észre, hogy ezzel ellenkezőleg ő kerül egyre közelebb hozzá. Tuti valami vudu van a dologban, mert sehogy se tudta megmagyarázni miért viselkedik így. Szerette piszkálni… ezen nincs mit szépíteni, hiába idegesíti folyamatosan a hülyeségeivel, nem hagyja ki az alkalmakat, amikor visszaszólhat. Körülbelül valahol itt lehetett az a pont amikor végleg az álmai mélyére merült, és következőleg arra riadt fel, hogy ébresztőórája neszezve adja tudtára, hogy reggel van. Vagyis jobban mondva hajnal… a reggel Daemon szótárában tíztől kezdődött, így ez a hajnali hat órás ébresztő elég érzékenyen szokta érinteni. Mégis muszáj volt hetente legalább egy kétszer rászánnia magát, különben sensei-e csúnya megrovásban részesíti, amiért hanyagolja az edzéseket, vele pedig nem szeretett volna ujjat húzni. Jó fél órás vergődés, és nyöszörgés után sikerült is összekaparnia magát, hogy felvehesse a jogging melegítőjét, és összehalássza az mp3 lejátszóját. Bemelegítésnek mindig futni megy pár percet a környéken egyrészt, mert a hűvös reggeli levegő élénkíti, másrészt meg ilyenkor még a kutya se mászkál az utcán a munkába igyekvőkön kívül. Ők meg aztán végképp nem azzal vannak elfoglalva, hogy ki rohangászik mellettük a járdán. Úgy negyed óra, húsz perc alatt szokta megtenni a szokásos távot, aminek a részidején ma sem sikerült se javítania, se rontania… elvégre ezért van szokásosnak nevezve. Hirtelen ötlettől vezérelve, hazafelé úton lefékezett a kis zöldségesbolt előtt, ahova épp akkor pakolták ki a reggel frissen érkezett árut. A tárcáját mindig hordja magával, hiszen abban vannak az iratia is, ha esetleg szüksége lenne rájuk, így nem okozott gondot ez a be nem tervezett bevásárlás. Ugyanis kiindulva a tegnap estéből valószínűleg a gyümölcs az egyetlen dolog, amit válogatós idegszálfogyasztója hajlandó megenni, tehát nem árt, ha van még belőle otthon. Az oly nagy sikert aratott sárgadinnye mellé vett még olyanokat, amikre tegnapról nem emlékezett, lévén fő a változatosság, és végül egy a magának vásárolt zöldségekkel együtt jól megpakolt szatyorral kocogott tovább hazafelé. Szerzeményeit kipakolta a konyhaasztalra egy fa tálkába. Sebtében még egy öntapadós cetlit is ragasztott a tetején az egyik almára stílusához híven kedves „Ne lássak itt ekkora halmot mire felkelek…” szöveggel. Azt továbbra sem tolerálja, hogy gyomorkorgással szentségtelenítsék meg szentélyét, mégha nem vágta miért is kattogja ennyire túl a dolgot. Ezek után végre kellőképp bemelegítve és felébresztve magát láthatott neki a tényleges edzésnek a parkettás termében. Volt egy spéci gyakorlóbábuja, amin az ütéseket és rúgásokat tudta gyakorolni. Néhány hete tanult egy új mozdulatot, ami még messze állt attól, hogy elégedett legyen a végrehajtásának módjával. Ne meg a többit sem árt átismételgetni, hiszen mivel manapság egyre kevesebb ideje van versenyekre járni, sőt még a dojoba is, arra meg pláne nem nagyon van példa, hogy valakin random az utcán kelljen bemutatnia, még a végén megkopna a tudása. Azt pedig nem engedheti meg magának. Főleg mert elég közel volt a legmagasabb fokozat eléréséhez, amit még mindenképp magáénak szeretett volna tudni. Addig gyakorolt, míg tudta, hogy hatékony az edzés. Elég jól rá szokott érezni arra a pontra, ahol már felesleges tovább erőltetni, és akkor általában visszavonulót fúj. Miután nagyot fújtatva huppant le egy kicsit a padlóra fújni, első dolga volt betámadni a zuhanyzót, és áztatni magát a jó meleg vízben. Egy valami viszont hiányzott… Későn vette észre, hogy kifogyott a samponos flakon, ezért morcosan ciccentve egyet tekerte el a vízcsapot, és úgy ahogy van, álá nátúr állapotban szépen átcammogott a vendégszobán keresztül annak fürdőszobájába, mert úgy emlékezett ott még hagyott egy fél flakonnal. Arról persze most is tökéletesen megfeledkezett, hogy nem áll üresen a szoba, így gyakorlatilag akkor esett le neki, hogy most adott egy ingyen műsort az ott tanyázónak, ha netán ébren lenne, mikor már újra a saját fürdőjében ázott tovább a víz alatt. Egy enyhe fejest adva a zuhanyfülke oldalának dicsérte meg magát, bár végülis odaát csak jól jártak, úgyhogy akár még le is lehetnének kötelezve neki. Nem volt különösebben szégyenlős, inkább a feledékenysége érdemelte ki a dicséretet. Nagy nehezen kiszabadulva a zuhany alól, még megszárította a haját, és kerített magára egy újabb szett otthon lazítós szerelést, és kivonult a nappali és az étkező találkozásánál lévő, ablaktól redőnnyel leárnyékolt kanapéra fetrengni. Ilyenkor már nem szeretett visszafeküdni az ágyába, mert akkor sose kanalazza össze magát. Fejére húzva egy-két párnát próbált még szunyókálni egy keveset mielőtt jobban belevetné magát a napba.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Márc. 31, 2012 3:29 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Nem büszkélkedhetett az alvással töltött idővel. Az idegen hely vártnál rosszabb hatással van rá. Óra monoton körbe járását inkább nem követte nyomon. Abból amennyit forgolódott, könnyű volt kibogoznia, sokára fáradt el, álomba szenderüljön. Az este, pedig javában tartott. Borzalmas formáját hozva, többször felriadt. Elképzelése sincs mire pattantak fel szemei. Nem hallott, látott, tapasztalt semmi szokatlant. Egyedül az ébredés után felerősödő nyugtalan érzés maradt meg, amitől sehogy se bírt szabadulni. Reményvesztetten hánykolódott egyik oldalról a másikra. Minél többet nyüstölte magát alvással, annál kevésbé sikerült ásítást kipréselnie száján. Éberebb és éberebb lett, hangulata paprikásodásával. Hajnali háromkor odáig jutott, felkel. Kacérkodott a gondolattal az olvas is értelmesebb elfoglaltság lenne ennél. Komolyan fontolóra vette feláldozza szundítását. Egyszerűen nem tudott, mivel hatni szervezetére. Agya szünet nélkül kattogott, szíve hangosan dobogott és hiába nehezültek el szemei, nem történt csoda. Néhány percre el is bóbiskolt, utána megint bagolyként pislogott a sötétben. Több ötlete nem volt. Utolsó mentsvárként a zenéhez nyúlt. Fülesét bedugva szándékozta elnyomni bezsongott idegrendszerét. Abban reménykedett, számokra figyelve egyszerűbben kikapcsol. Semmit se észlelne környezetéből. Megszűnnének az idegein zongorázó képzelgések.
Köszönetet mondhatott mentő övének. Lassúbb számokkal teletömött albuma gondoskodott róla, végre elaludjon. Egész zavartalanul húzta a lóbőrt. Párszor megesett stílus váltásra morgolódva fordult egyet, majd a szakaszos zaklatást megunva rántotta ki fülhallgatóját, de nagyjából egyhuzamban szunyókált. Kezdeti sikertelen hadművelethez képest, elképesztő eredménynek számított több órát horpasztott. Megeshet rekordot döntött volna párnaölelő kispocok pihegésével, ha nem törik rá az ajtót. Távol állt a mély mackó durmolástól. Hangzavarra, szinte rögtön reagált. Alvótársából kiszorítva minden létező levegőt csüccsent fel. Frászt hozták rá a szó szoros értelmében. Csipák sikítva ugrottak ki szeméből és hatalmasabb szemekkel meredt az érkező, mint Frodó a Végzet hegyére. Neki ez az ajtó nyitogatás felért egy megvadult rinocérosz vágtájával. Nem véletlen kiindulási állapotában, kizárólag világvége feltételezések jutottak eszébe. Kapásból azt hitte, riadót fújtak. Jönnek az űrlények, légi támadás van, atombombát készülnek lehajítani. Idegen kóborlászik a házban, betörő akarja elrabolni, tényleg tűz van és itt a mentő alakulat, vagy szomszéd rontott be „menekülj!” felkiáltással. Összes létező őrültség átvonult fejében, mire leesett az igazság. Cseppet se nudista tolvaj került orra elé. Ház makulátlanul naturalista ninja vadmacskája veretett be hozzá. Csupasz hátsója széles vásznas rálátásától, akkora sokkot kapott, ágytámlára kenődve tátotta el száját. Rendben volt minden, nagyon is. Más körülmények között elnézegette volna. Jelenleg, viszont olyan váratlanul érte, teljesen lefagyott tőle. Hosszasan meredve a semmibe pislogott, pislogott és fejet rázva kanalazta össze képtől szétfolyó agyát. Még a fürdő irányába is elkukkantott, nem hallucinál e. Sose lehetett tudni, mikre képes fáradt agya. Szórakozhatott vele. Nem rejti véka alá. Igenis bekukkant volna pokoli herceg ruhája alá. Biztos ezt használta ki feje. Meg akarta viccelni. Hát, akárhogy legyen, jól csinálta. Második körnél már szemérmetlenül kukkantotta végig sátánfit. Mi mutatná jobban tetszését, kénytelen volt befogni orrát? Határozottan érezte a komisz vércsík felfedező útjára indul.
-Jesszusom! A szívem! Meghaltam?- Csípett bele karjába biztos, ami biztos. Fájdalmasan szisszent fel, úgyhogy még nagyon is él. -Nem mondom…hatásosnál is hatásosabb ébresztő. Ki képes ezt túlélni minden nap? Hmm…mázlista …irigy kutya vagyok!-
Dőlt el küzdelmet véglegesen feladva. Ágyon kiterülve mászott bárgyú vigyor arcára. Akár képzelődik, akár nem, ez a jelenet megölte. Hatalmasat fújtatva emésztgette az eseményeket. Ezek után kizárt aludni fog! Jó oldal, legalább lesz min keservesen sóhajtoznia egész álló nap. Az ördög! Megeszi a kalapját, ha nincs semmi köze az előbbiekhez. Megint gonosz tréfát űz vele! Reméli boldogan dörzsöli tenyerét, mert ettől az édes kínzástól teljesen kikészült. Percekig, csak az emlékeiben élve hörgött. Képtelenség ennyi idő alatt megszépültek volna, tehát ugyanolyan remekbe szabott tökéletesség fejében, ahogy az életben. Most bánhatja igazán nem emlékszik semmire születésnapjából. Pedig, micsoda egy ajándék lehetett. Átkozott részegség! Még kevésbé szereti.
-Érthető, miért beképzelt…ilyen testtel…ah, anyaaa~h!-
Rántotta fejére az egyik párnát kínjában. Iparkodott napirendre térni ébresztője felett, csak számításoknál nehezebb menetnek bizonyult. Állandóan ezen járt esze. Önkényesen vissza-vissza sétafikált és nem érdekelte, tulajdonosa szeretne tőle szabadulni, esetleg nem kívánja megkockáztatni, közeljövőben heves nyáltermeléssel reagáljon, ha ördögi adonis herceg közelébe téved. Még néhány órát ki kellett húznia társaságában. Valahogy kétli, ténylegesen felkelt volna. Fájó bokával se tenne kósza kísérletet málhás sétálásra a legközelebbi buszmegállóig és taxit se hívhat, mert azzal kiadná a hét pecsétes lakcímet. Ebből a kutyaszorítóból nem volt kiút. Kénytelen volt szöszi vadorzóra hagyatkozni, reggeli után lepasszolja. Biztos repesni fog az örömtől.
Addig a percig, elfoglaltságot kellett találnia. Még szerencse, eszébe jutott félbe hagyott tragédiája. Nem volt egyéb dolga, mint kiosonjon érte a nappaliba. Szép reményei alapján csendesen olvasgat, míg elő nem dugja alvilági kiskirály nóziját. Nagyszerű és megvalósítható ötletnek bizonyult. Eszméletlen lelkes harcos rágcsáló fejjel is esett neki a lopakodás műveletének. A kellő irányzék előtt, tett egy rövidke kitérőt. Konyhába fordulva engedett magának egy pohár vizet, de mielőtt szerzeményével kibotorkálhatott volna, radarként tapadtak szemei a gyümölcsös tálra.
-Hát ez?-Hajolt kíváncsiskodva az üzenet fölé. Végigfutva a tömény utasítást, csak halk nyöszörgés szakadt ki belőle. Neki befellegzett. Ezen a korán se meglepő híren pulton kiterülve mosolyodott el. Nem elég a reggeli vizuális sokk még kedvesek is vele. Vészesen kezdett belegubancolódni a pokoli hálókba. -Gonosz lennék most a fél halmot hűtőbe tenném…-
Gurigázott a hírnökként szolgáló almával. Nagyszerű elfoglaltságnak bizonyult. Remekül elszórakozott vele, de jobbnak látta, ha rászánja magát a tanács követésére. Egyelőre nem ment volna nagyobb dőzsölést csapnia. Úgy gondolta, kezdetnek megfelel, ha postás kiválasztottját pusztítja el. Később majd keres újabb áldozatokat. Rábólintva felvetésére, harapott bele az almába. Már, csak át kellett battyognia a nappaliba, ahol szűkre szabott keretben immáron harmadik sokkhatása fogadta. A kanapén kiterülő pokoli vadmacska ninjától, falatkáját félre nyelve fékezett be. Elképzelése se volt, hogy került oda. Pont oda. Az ördög megint műszakban lehetett. Igazán kedves tőle. Mondjuk, őt túlzottan nem zavarta. Elvégre, csak olvasni szándékozott. Nem tudta, mennyire lesz útban, de amíg az almával csámcsogott, inkább a konyhában lapozgatott. Óvatosan felkanalazta a dohányzóasztalon hagyott könyvet és letelepedett átmeneti olvasó kuckójába. Persze, vigyázott ne érje semmi vész. Meg, ahogy várható volt, belefeledkezett a sorokba. Szépségesen konyhában ragadva töltötte el az időt. Fel se tűnt neki, mennyi ideje gubbaszt ott, csak a mögötte keletkező mocorgás jelezte neki, alakulóban sátáni herceg ébredése.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Márc. 31, 2012 11:30 pm

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Ez a „még öt perc” kategóriába eső, edzés utáni szunyókálás mindig nagyon jól esett neki. Viszont azzal az egy hátránnyal járt, hogy az ebből való ébredés után még hatványozottabban kijön a reggeli kóma néven ismert roppant előnyös tulajdonsága. Igazából akkor használna magának a legtöbbet, ha már vissza sem fekszik edzés után, de muszáj, hogy meglegyen bizonyos mennyiségű alvással töltött ideje. Pláne, hogy ma délután már tényleg minden idejét arra kell szánnia, hogy ismerkedjen az új szerepével, különben a végén még elhasal a meghallgatáson. Az elég kínos lenne, így nem is kellene megkockáztatni hogy képbe kússzon ez a lehetőség. Viszont fenyegető jövőkép helyett most valami más kúszott be a nappali eddigi csendjébe. Nem aludt mélyen, így hallotta, hogy valaki motoszkálni kezd. Egy pillanatra megint ilyesmik fordultak meg első lehetőségként a fejében, hogy mit keres itt a menedzsere, nem, most nem fog felkelni és kiengedni a macskát. Bár végülis a másodikkal nem járt olyan messze az igazságtól. Felkelni és kocsiba ülni, hogy elfuvarozza valamerre, viszont most nagyon nem akaródzott. Morogva kezdett el kotorászni a valahol maga mellett hagyott telefonja után, hogy felhívhassa a most éppen kapóra jövő csicskását, hogy vigye már haza, vagy mittudjaő hova akar menni cicafiút. Az már nem az ő dolga, és a jelek szerint már tökéletesen indulásra készen áll, hogy ennyit motoszkál. Csíkszemeit a lehető legjobban szétfeszítve zúmolt rá a kijelzőre, amit körülbelül karnyújtásnyira tartott magától, mert a fény kisütötte a retináit, és igyekezett megtalálni a megfelelő nevet a jegyzékben. Hatalmas meglepetésére azonban nem jött létre az összeköttetés, ugyanis csak némi pityegést hallott, aztán elfeketült a kijelző, és nem volt hajlandó reagálni semmire. Némi idő után le is esett neki, hogy azért történt ez, mert már napok óta nem töltötte fel ezt a telefonját, és lemerült. Idegesen morogva tápászkodott fel, és csörtetett át a dolgozószobájába, hogy felforgatva íróasztalát, keresse meg a másik példányt. Mivel ott nem találta, következő állomásként a hálószobában zsörtölődött egy sort, míg végül az éjjeliszekrény fiókjában ráakadt. Csak tudná miért tette oda. Ott helyben fel is tárcsázta a menedzserét, már a szokásosnál is paprikásabb hangulatban, amire még az is rátett, hogy csak a sokadik csörgésre vette fel a telefont.
- Mi az, hogy nem érsz rá? Minek fizetlek, ha nem vagy kéznél mikor kéne? Ne mondd, hogy muszáj lesz nekem hazavinnem… -veszekedett a férfival, egyáltalán nem ügyelve arra, hogy amilyen hangerőt produkált, valószínűleg a konyhában tanyázó vendége is tisztán hallotta… Még idegesebben csapta le a készüléket és csapta le az ágyra maga mellé. Mivel még mindig nem tért teljesen magához, arcát gyűrve próbált magába némi életet lehelni, amihez viszont még hiányzott az eddig nem magához vett koffein adagja. Nagyot fújtatva feltápászkodott, kitrappolt a konyhába, és némi ügyes bajos zsörtölődős szöszmötölés után sikerült is beletennie a filtert a kávéfőzőbe, hogy aztán bekapcsolhassa.
- Amúgy reggelt… neked kell kávé? –pillantott hátra, az eddig figyelmen kívül hagyott vendégére, aki viszont megint azt az arcot vágta, amitől frászt szokott kapni. Legalábbis jelen hangulatában nem díjazta túlzottan… de ha őszinte akar lenni, most azt díjazta volna a legjobban, ha a saját két lábán tud elmenni innen, ami viszont látva a tegnapi bokaduzzanatot, nem játszik a lehetőségek között.
- Eh, kellett neked leszedálnod magad… nem tudod felhívni azt a diktátort, hogy szedjen össze? –töltötte ki magának a kávét és mivel vagy nem válaszoltak, vagy nem figyelt, ezért nem tudta, hogy Ciculi kér-e. Így miután lehuppant az asztalhoz, elé is odatolt egyet. Különösen hálás lett volna, ha legalább ezt a szívességet megteszik neki. Kívülről valószínűleg azt a „ne szólj hozzám” arckifejezést felöltve iszogatta a kávéját, és figyelte, ahogy a másik is elkezdett a telefonjával babrálni. Arra viszont az asztalon fetrengve is felvonta a szemöldökét, hogy úgy kezdtek el kiabálni szerencsétlennel, ahogy legfeljebb csak ő szokott a saját menedzserével. Úgy néz ki elfelejti, hogy ki kinek az alkalmazottja… Bár erről megint nem az ő dolga felvilágosítani, mégis, nem tudta megállni, hogy a szokásos stílusában fel ne hívja erre a figyelmét.
- Te, komolyan hagyod, hogy az a sivárlelkű így beszéljen veled? –morrant fel a bögréje mögül, miközben rá pillantott. Pláne, hogy a végén még azt sem tudta megkérdezni, hogy elviszik-e innen.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Ápr. 01, 2012 6:12 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Mondatokba gubancolódva vakarta meg fejét. Nem tudott olvasni. Hirtelen akkora lett körülötte a mozgolódás, teljesen elvonta figyelmét. Buksiját támasztva sandított fel Lear király megpróbáltatásairól. Fülére hagyatkozva próbálta kideríteni, mi ez a nagy motoszkálás. Nem varrhatta környezte nyakába az összes felelősséget. Bevallottan jobban érdekelte sátáni leszármazott lófrálása. Saját vesztére. Sokkal jobban járt volna, ha nem hallja a mögötte keletkező ordibálás minden egyes szavát. Legalább megmaradt volna egy szép kis hazugságban. Megint. Állandóan hamis képzetekbe gyalogol. Létezik, ennyire képtelen földhöz ragadtan élni? Egymás után sétál önként és dalolva mindenféle igaznak vélt őrültségbe, aztán mit nyer vele? Semmit. Az ég egy adta világon semmit. Üres kézzel távozik és még nyomorultabb baleknak érzi magát, mint általában. Még tapasztalatra sem futja. Ha lenne esze, tanulna belőlük.
Kristály tisztán érkező mondatok fagyasztó döbbenetet váltottak ki belőle. Hiába ismétlődött agyában a jelenet újra és újra, még mindig hitetlenkedve üldögélt. Egyszerűen nem fért fejébe. Mindeddig az a benyomása volt, nem csak megjátszott jópofizásból tűrték el szobafoglaló zavarását. Úgy gondolta, van annyira egyenes pokoli herceg, megmondja, mikor szedje a cuccát. Egyetlen pillanatra sem nyújtott be igényt, lakótársi rangra. El sem várta kelletlen behatolón kívül más minősítésben kezeljék. Pusztán remélte, hamarabb húzza meg ezt a lépést. Abban reménykedett, azelőtt dobják mély vízbe szép reményeit, mielőtt bugyuta módon elkezdené jobban kedvelni. Az a kevéske figyelmesség, amit kapott, meggyőzte róla, talán még se utálják annyira. Naiv módon bevette, ott az az apróka esély, jobb viszonyba kerülhessenek. Hatalmasat tévedett. Ugyanúgy hasznavehetetlen, idegesítő púpnak gondolták. Az egész ittléte óriási átverés volt. Reméli élvezték a műsorát. Ha már ennyire felesleges gaz a virágos kertben, legalább abban bízott, kellően szórakoztatta ház urát a lenézendő személyiségével. Igaz, így még kevésbé értette, miért törődtek vele, miért nem hagyták éhen veszni, vagy adtak kezébe könyvet. Összezavarodott és utolsó esélyként könyörgött valakihez, legalább ne azt a választ kapja, szánalomból hozták ide. Bármit, csak ezt az egyet ne. Tökéletesen megértette, ide többet nincs bejutása kívülállóként. Kerülje el sátánfit és többet ne menjen közelébe. Akármit elviselt, csak ne mondják szemtől szembe arcába, azért van most ezen a széken, mert életképtelen kis senki, akinek nyűglődésén lehet mulatni. Nem akarja hallani. E nélkül is pontosan tudja, semmi haszna.
Még mindig a nyitott könyvet bűvölve húzta össze magát. Lapokra meredve küszködött kitörni készülő érzéseivel. Nem mert megszólalni, mert félt, értelmes szavak helyett, csak bőgve terülne ki az asztalon. Mit érne el vele? Még több lenézést és dühöt. Pont eléggé felbőszítette sátáni küldeményt, ne akarjon rontani a helyzeten. Bántotta, hogy ott van. Rosszul érezte magát, mert egy lesántult béna volt. Úgy érezte, mintha tényleg bokájára hivatkozva próbálna nyújtani élősködésén.
-Bocsánat! Máris hívom.-
Préselte ki magából színtelen hangon. Többre nem telt. Tényleg az lehetett a legjobb megoldás, minél előbb távozik. Egyetlen hívás választotta el ennek az értelmetlen történetnek a végétől. Talán, ezt próbálta jelezni az előtte pihenő könyv határozott becsukásával. Feladta. Menni, szabadulni, kijutni. Már csak ennyi mozgatta. A megmentő hívás, viszont fájdalmasan lassan akart létre jönni. Nacchan meglehetősen sokára vette fel telefonját. Sokára bekövetkező köszöntésében, pedig nem volt hála. Számított rá mérges lesz. Felkészült szörnyen le fogják teremteni, amiért egész teljes napra nem adott magáról életjelet. Tudta, mennyire érzékeny rá, pontosan értesüljön róluk, ha nincs közelükben. Aggódott miattuk a nap huszonnégy órájában. Ő, pedig megszegte a legfontosabb szabályt. Állandó kapcsolatban maradni. Szörnyen szégyellte cserben hagyta, de most erre nem volt ereje. Képtelen volt hallgatni, még Nacchan is agyvérzést kap butaságától. Fuvar. Semmi mást nem akart. Holnap üvöltözhet vele. Türelmesen végighallgatja, de most könyörög fejezze be. Elég lesz! Lehetetlen feladat elviselje ezt a nyomást. Nem képes megküzdi azzal, egyszerre két helyről támadják. Végét akarta! Azt akarta hagyják békén.
-Befognád végre?!- Dobta hozzá pokoli küldönchöz telefonját. Elpattant az a bizonyos cérna. Nem tudta visszafogni kezét.-Nacchan, olyan, mint a pótapám! Ne beszélj róla így! Törődik velem és vigyáz rám! Nekem az ne beszéljen sivár lélekről, aki~h…-
Mondat közepébe köhögve adott ki furcsán hörgő hangot. Azt hitte sikerült félre nyelnie, vagy elfelejtett levegőt venni, ezért nem fordított rá különösebb figyelmet. Felgyűlt feszültséget fújtatásban kiengedve nézett telefonja irányába. Valami nem stimmelt. Nehezebben kapott levegőt, fázott, mégis kiverte a víz. Betudta annak túlságosan ideges. Amennyit szokott dühöngeni. Alig emlékszik, hogy szokott viselkedni. Nagyjából ekkor esett le neki, mit csinált az előbb. Szinte azonnal megbánta kirohanását. Soha az életben nem ütött még meg más embert. Senki se érdemelte meg, pont tőle kapjon felháborodott reakciót. Bűnét beismerve készült bocsánatot kérni. Nem gondolta komolyan szavait. Főleg a kitty-s mutatványát sajnálta. Próbált kierőszakolni magából valamilyen higgadtabb mondatot, de ördögi trónvárományos megelőzte minden jó szándékában. Olyan példával rukkolt elő, amin elkerekedő szemekkel pislogott. Annyi lehetőség közül pont ezzel jönni?! Nem hitt fülének, részeg estéjével kellett előhozakodni.
-Volt valami hasznom. És?-
Vonta meg vállát egyre plafont érőbb hangulatban. Nem viccel, fejében érezte lüktetni szívét. Akkora erővel zakatolt, mintha kalapáccsal ütögetnék koponyáját. Szörnyen kezdte érezni magát. Egyre szűkebb satuba szorították tüdejét. Fájt minden levegővétel és szokatlan módon jojóztak szemei. A konyhában lévő tárgyak alakja eltorzult. Összemosódtak a színek, majd kitisztultak. Egyre árulkodóbb jeleket kapott. Lassan rádöbbent, baj van. Későn. Mire leesett szétszórt eszének nagyobb gubanc keletkezik, ha sürgősen le nem nyugtatja idegrendszerét, megkapta kegyelem döfését.
-Nekem egy öntelt tuskó, csak ne…neh…heh…-
Kapott szúródó mellkasához, miközben sípoló hanggal küszködött oxigént tudjon magához venni. Utolérte a vész. Nem kapott levegőt. Konyhapultra támaszkodva igyekezte megtartani összeesni készülő testét. Hirtelen elhagyta minden kitartása. Semmiből rontott rá és kiszippantotta belőle az energiát. Szempillantás alatt lemerültek tartalékai. Lábaiból se perc alatt szökött el az erő. Gravitációnak engedelmeskedve akartak megrogyni. Karjai pedig remegve csuklottak össze saját súlya alatt. Tartócölöpök nélkül maradt. Nem volt, ami megtarthatta volna. Szinte rongybabaként esett előre. A legnagyobb baj, pedig nem a padló közeledése okozta. Agya blokkoltan hirdetett áramszünetet. Érzésein eluralkodott a pánik. Egyre jobban rettegett a fulladástól. Nem bírt szabadulni a fojtogató kezektől. Minél kétségbe esetebben kapkodott levegő után, annál szorosabb lett a nyakára tekeredő kötél. Meg akart fulladni.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Ápr. 01, 2012 8:03 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Érzései szerint koránt sem volt olyan durva, mint szokott lenni, a másikból mégis olyan reakciót váltott ki, amit tényleg az életben ki nem nézett volna belőle. Vagyis maradjunk annyiban, hogy ha nagyon akar, lehetett volna még sokkal durvább is, de ezek szerint ennyi is bőven elég volt, hogy kiakassza Ciculi mércéjét, és egy mobiltelefon landoljon a mellkasán. Elkerekedett szemekkel nézte a láthatóan paprikás hangulatú vendégét. A támadás nem érintette különösebben mélyebben, inkább az összeegyeztetését a támadóval tartott egy kicsit tovább kivitelezni.
- Szép kis pótapa aki ilyen terrorban tart… -ciccentett egyet, miközben befejezte a kávéját. Nem tudja miféle mazochista hajlamokkal rendelkezik a vele szemben ülő, de ő biztos nem tekintene apjának egy olyan rémet mint az a menedzser… Eddig csak néhányszor volt alkalma találkozni vele, de bőven elég volt ahhoz, hogy leszűrje azt az övével is versenyt felvevő démoni aurát, amit áraszt. Valószínűleg ezért verte ki a frász, ha a közelében tartózkodott. Cicafiú nem igazán látszott lenyugodni, és Daemon már várta, hogy melyik pillanatban vág hozzá még valamit. Csak lehetőleg ne a bögrét, mert nem díjazná a forró kávét bőrön keresztül felvenni. Különben meg csodálkozik, hogy ennyire kibukott? Folyton csak benyeli mások hülyeségeit, ahogy észrevette, mintha mi se történt volna… nem csoda, ha egyszer aztán valakin csattan az ostor.
- Tudod mi a te legnagyobb bajod? –bökte ki miután letette a bögréjét, és félretolta maga elől –Ha ilyen birka lelkülettel folytatod továbbra is, csak ki fognak használni... például én is boríthattam volna hideg vizet a fejedre mikor rám másztál, de arra talán emlékszel mi lett a vége... Nem kéne minden, pláne magamféle jöttmentet közel engedned magadhoz. –húzta el fintorogva a száját. Akkor teljes mértékben erről volt szó. Annyira tapadtak rá, hogy ha akarta volna, se tudja nem kihasználni a helyzetet… benne sajnos nem tengnek túl a Teréz anya ösztönök, csak egy pasi. Az már egy más kérdés, hogy azóta nem tudja hányadán áll vele. Ha elgondolkodik, inkább azt kívánja bárcsak el se hívta volna inni akkor este. Sokkal egyszerűbb lenne az élete, ha a megszokott kerékvágásban menne tovább. De most majd szépen leordítják, és nem kell beszélniük egymással többet. Nem létezik, hogy cicafiúnál ne működjön a taszító aurája. Viszont a reakció amit a fentebbi okfejtésére kapott, megint olyan pislogásra késztette, mintha nem értette volna mit mondtak. Komolyan nem hiszi el…
- Neked tényleg semmi önbecsülésed nincs?! –förmedt rá félhangosan, sőt még az asztalra is csapott. Nem lehet igaz, hogy ennyire leírja saját magát. És így várja el, hogy emberszámba vegyék, ha ő sem tekinti annak magát? Nonszensz… mostmár biztos benne, hogy valami nincs rendben a fejében. De mintha nem csak a fejében lett volna gubanc. Daemon először csak azt hitte túlreagálja, de kezdett egyre gyatrábban festeni.
- Hé, levegőt azért vegyél… -legyezgetett előtte, nem igazán reagáltak rá. Ennyire képes túldramatizálni a helyzetet? Nála az ilyenek nem jönnek be… meg különben is, mit akar elérni? Nem érti ezt az embert.
A következő pillanatban viszont teste előbb reagált, mint ahogy elgondolkodhatott volna azon, hogy mi történik. Kifinomult reflexeinek hála, még azelőtt kapta el az összeesni készülő cicafiú vállát, hogy fájdalmas pacsit kapjon a konyhakőtől. Igaza van… egy öntelt tuskó, de ez még nem jelenti azt, hogy fizikai fájdalmat akar okozni másoknak, akárcsak azzal, hogy nézze, ahogy kidőlnek mellőle. Közelebbről megnézve az ábrázatát, és hallva a levegő után zihálását egyre inkább kezdett kétsége lenni afelől, hogy szimulál.
- Szedd már össze magad… -pofozgatta meg az arcát, de ugyanúgy nem reagált rá mint az előbb, hanem még az eddigieknél is jobban fuldokolni kezdett. Daemon kezdett kicsit bepánikolni, hogy mit csináljon vele, mert ez így már nem gyerekjáték. Ez lenne az a betegség, amiből lábadozik? Akkor mégse lett volna akkora probléma, ha esetleg megosztják vele, hogy ilyesmire számíthat, meg hogy egyáltalán mit kell ilyekor csinálni.
- Á az istenit, ki ne purcanj itt nekem, Ya! –kezdte el rázogatni a vállát, de olyan volt, mintha egy rongybabát taszigálna ide oda, semmi reakció, vagy netán jele annak, hogy érzékelik a jelenlétét. –Ciculi! Figyelj már ide! Nyugimár! –szólongatta, de figyelemfelhívási kísérletei sikertelennek bizonyultak. Egyre jobban kezdett bepánikolni, annyira, hogy még azt is elfelejtette, hogy kihívhatná a mentőket. Mondjuk kicsit lehetetlen vállakozás is lett volna, mert a telefonja lemerülve, a másik valahol elszórva a szobájában, és cicafiú telefonját sem tudja, hogy merrefelé landolt.
- Tessék, tényleg semmi nincs kéznél amikor kéne. –morogta idegesen, miközben tovább pofozgatta az egyre rosszabbul festő férfit. Azon kattogott az agya, hogy mivel zökkenthetné ki ebből a görcsös állapotból, de semmi nem jutott eszébe. Ilyenre nem tanították sohasem! Komolyan fontolóra veszi, hogy ezek után beiratkozik egy elsősegély tanfolyamra, hogy helyreálljon a lelkibékéje. De attól még messze volt, mert továbbra is itt volt a karjai között egy súlyosbodó probléma. Végső elkeseredésében bepróbálkozott a legutolsó dologgal, ami eszébe jutott.
- Ya! IKARI! –kiáltotta el magát -Nézz már rám a rohadt életbe, fel ne dobd a talpad itt előttem. –szorította meg a vállait. Legnagyobb meglepetésére elkeseredett kísérlete végül hatásosnak bizonyult. Eddig tehetetlenül vergődő szerencsétlenje riadtan kapta fel a fejét, és nézett farkasszemet vele. Ijesztő volt belenézni a szemeibe. Daemon körülbelül halálfélelmet és nem kevés fájdalmat látott tükröződni bennük. Meglepő, hogy felismeri őket? Nem érdekli… jelen pillanatban körülbelül reagálni sem volt ideje, mert a következő pillanatban olyan szoros ölelésbe fogták, hogy ha akart sem tudott volna szabadulni. Annyira váratlanul érte, hogy vendégével együtt szépen seggre is huppant a járólapon. Cicafiú nyárfalevélként reszketve szorította magához. Még azt is érezte, hogy milyen sűrűn zihál, és mennyire gyorsan ver a szíve… tényleg beparázhatott. Bár nem csodálja… Valamiért volt egy olyan érzése, hogy már túl van a nehezén, de az előbb tényleg közel állhatott ahhoz, hogy csúnya véget érjen. Azt azért nem kívánná senkinek, bármennyire is képes utálni embereket. Ciculit még csak nem is utálta! Bonyolult… nem érti… nem érti, hogy képes úgy viselkedni ahogy, és nem érti, hogy miért ér el nála olyan mélységeket, amiknek mások eddig a közelében sem jártak. Ha nagyon őszinte akar lenni fél tőle. Fél attól, hogy rájön arra, hogy kicsoda valójában. Elhatározta, hogy nem akar közel kerülni hozzá, és nem szeretne többet hallani felőle, mint amennyit muszáj, és most mégis a fejét simogatva ücsörög vele a konyhakövön, és közel áll ahhoz, hogy beismerje magának megrémült attól, hogy így látta. És mindez nem másnak, mint az ő beszólásainak hatására történt. Ha tényleg képes bűntudatot érezni, akkor most ildomos lenne.
- Frászt hoztad rám, ilyet többet ne csinálj! –tenyerelt fél kezével a járólapon, miközben a másikat cicafiú fején pihentette. Be kell érnie ezzel, az ölelést nem tudja viszonozni. Bármennyire is próbálja, nem megy. De talán ennyi is elég volt, mert lassanként enyhülni érezte a szorítást, és lassulni a zakatoló levegővételt.
- Ugye megmaradsz? –sóhajtott egyet, amivel kiengedte az előbbiek hatására benne felgyülemlett feszültséget. Ezután pedig se szó, se beszéd felnyalábolta, és átcipelte a kanapéra. Az kéne, hogy most még fel is fázzanak mind a ketten. De ahogy letette az ülőgarnitúrára, ruhájának szorításával jelezték, hogy még nem szeretnének megválni a társaságától. Sziszegve vakarta meg a fejét, és huppant be mellé, miközben halványan észrevehetően feszengve fészkelődött, hogy kényelmes helyet találjon.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Ápr. 02, 2012 6:48 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Szörnyen félt minden egyes rohamtól. Feneketlen verembe szippantotta túlélései reményeit. A bizonytalan várakozás nem eresztette. Állandó rettegésben tartotta. Sosem tudta előre kiszámolni, mikor támad rá, meddig tart és lesz e még esélye felkelni. Megrémítette a lehetőség nem ébred fel. Magával ragadja ez a fojtogató álom és nincs többé világ. Nem lesz több kiút. Ez lesz az utolsó szenvedése. Nem akarta! Bármilyen keveset érjen az élete, még nem szabadulhatott meg tőle. Nincsenek magasztos céljai, nincsenek álmai, de vannak barátai, akiket nem szeretne itt hagyni. Még nem mehetett el. Önmagáért nem képes harcolni. Tudja, nem jutna eszébe az a néhány arc, akik mindig mellette voltak, feladná. Semmi értékeset nem lát saját magában. Értük, képes megtenni. Muszáj kitartania. Rájuk kell gondolnia, belekapaszkodni az emlékeikben és legyőzni ezt a szörnyűséget. Kétségbe esetten könyörög, adjanak elegendő erőt. Elveszik, ha ez sem segít. Több kapaszkodója nincs. Kifutott a lehetőségekből. Elfogytak a mentőövek. Vége van!
Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt. Eltűntek szeme elől a világ színei. Szertefoszlottak a konyha neszei. Átláthatatlan sötétségbe zuhant. Fülsüketítő csend vette körül. Nem látott, vagy hallott semmit. Teljesen ismeretlen űrben ragadt. Egyes egyedül feküdt a végtelen feketeségben. Senki sem láthatta mellkasán üldögélő rémségét. Senki sem hallotta torkából feltörő kínszenvedését, mely egész testét szétfeszítette. Megbénította ez a szúródó, lüktető, hasogató, égető fájdalom. Görcsbe rándulva vergődött tehetetlenségében. Kitartása utolsó morzsáit felhasználva próbálta lerázni nyakát markoló karokat. Mégis vesztésre állt. Ellenfele ereje rohamos ütemben nőtt, míg sajátja lassanként nullára fogyatkozott. Minden lélegzetvétellel közelebb került a játék végéhez. Érezte kiszökik belőle az élet. Félt a haláltól. Gyáva volt hozzá. Nem akart menni, még, ha nem is volt miért maradnia. Némán ordított segítségért. Reményvesztettem emelte magasba karjait. Megmentőért fohászkodott. Elkeseredve bízott benne, valaki kimentheti. Önerőből már nem boldogult. Akarata feladta a harcot. Szíve is egyre lassabb ütemben sürgette menekülését. Elveszett! Nem látott kiutat. Nem volt tovább. Kényszerűen beletörődve sorsába hunyta le szemeit. Nem volt mit tennie. Ha ez várt rá, essen túl rajta, minél hamarabb. Neki szánt büntetést elfogadva csattant teste mellett erőtlen keze. Ellazuló izmokkal készült álomba szenderülni. Nyugodtan szeretett volna elbúcsúzni.
Lemondó tervezetébe, hangos, fülsértő kiáltás rondított. Egyetlen szó söpört végig agyán. Hurrikánként vágtatott rajta keresztül és rázta fel kikapcsolt agyát. Csettintésre térítette magához. Gondolatait fogva tartó béklyói szempillantás alatt hullottak le. Sakkban tartó rémsége, visszavonulót fújva engedte szabadon. Önmagát újra élők között találva pillanthatott sátáni hercegre. Megmenekült. Felébredt a lidércnyomásból. Hálával vegyes félelmet érzett. Megkönnyebbült, véget ért ez a rémálom. Másrészt szörnyen rettegett, megint hatalmába keríti. Annyira eluralkodott rajta tehetetlen kétségbeesése gondolkodás nélkül kapaszkodott az egyetlen dologba, ami rá tudta venni a visszatérésre. Fel sem fogta kivel áll szemben és miért nem hat rá fékező erővel. Kizárólag az ismétlődött fejében, ne engedje el. Ragaszkodott hozzá, mert úgy érezte, ő az egyetlen, aki itt tarthatja. Menedéket nyújtott számára. Bizonyosságot, tényleg él. Megnyugtatta. Puszta közelsége végtelen békességet sugárzott. Azt mondatta vele, már nem lesz baj, biztonságban van.
Zaklatottsága csökkentével csúszott ki lába alól az éberség talaja. Még mindig kitartóan szorongatva megmentőjét szenderült álomba. Nem észlelte az idő múlását. Környezeti változások se jutottak el hozzá. Néha úgy érezte távolodnak tőle. Ilyenkor önkéntelen követelőzéssel nyúlt biztonsági rendszere után, de egy-egy szóval mindig lecsillapították kedélyeit. Visszaaludt és egész késő délutánig csendesen szuszogott. Akkor se önerőből, inkább megmagyarázhatatlan okból pattantak fel szemei. Azaz érzése támadt, valamit el kell intéznie. Kóválygó fejjel és bizonytalan egyensúlyérzékkel próbált felülni fekhelyéről. Tanácstalan csíkszemekkel nézelődött merre lehet. Nyűgös nyöszörgéssel dörzsölte feje tetejét, ugyan mi ez az ismeretlen szoba. Viszont kómásabb volt problémázni kezdjen. Még nem tért eléggé magához, mélyebben elgondolkozzon a történteken. Átmenetileg kútba dobta a fejtegetést és hasra fordulva visszadőlt ágyikójára. Szüksége volt néhány hosszú, nagyon hosszú percre rendezze szédelgő agyát. Puha párnán támasztva állát vegetált, miközben meg nem környékezte a sokszori pislogással kísért felismerés, tulajdonképpen egy lábon fekszik. Érdeklődő homlok ráncolással pillantott fel a végtaghoz tartozó testre. Meggyőződve róla ismerős kezekben, pontosabban ölében van, üdvözlő intéssel borult helyére. Az még mindig nem volt meg ki is az a személy, de egyelőre nem piszkálta, kiderítse. Megelégedve a hiányos adatokkal nyújtotta ki maga előtt karjait. Nagyot szusszanva révedt semmibe. Kereste a kirakós darabkáit.
-Szólnom kéne…nincs telefonom…a macbook…hmm…igen a gépem.-
Motyogott orra alatt, miközben szemét dörzsölve küszködött az éberséggel. Nagyon nehezen akaródzott üzembe állni esze. Vészesen szét volt csúszva. Szörnyen be volt lassulva mozgása és alig tudott gondolkozni. Lassított felvételként lézengett. Alig boldogult saját teste és agya irányításával. Ennek köszönhetően a kívülről érkező tényezők, csak késve kopogtattak be hozzá. Úgy érezte magát, mint egy rossz drogos. Képzeletében lebegve, tompán hallotta a való világ eseményeit. Teljesen le volt maradva. Mérget venne rá percek teltek el azóta, megjegyezte zavaros tőmondatokban, mit kéne tennie.
-Hozom!-Emelte fel karját nagyon elszántan. Ezen túl nem jutott. Még mindig kitartóan feküdt. Hirtelen nem értette miért akar indulni. –Tényleg hozom…-
Morrant fel fújtatva, ahogy tenyerével megtámaszkodva párnáján térdelt fel a kanapén. Miután lelépett, majd nem orra bukott. Nagynak bizonyult a lendület és gyengén szúró fájdalmat érzett bokája irányából. Nem értve a részleteket próbálkozott újra talpra állni. Egész jól ment. Néhányszor megingott egyensúlya, főleg, miután sétálni kezdett, de viszonylag ügyesen ütközött neki egy csukott ajtónak. Morogva tapogatta ki a kilincset és lépett be…elképzelése sincs hova. Kérdőjelekkel tarkítva kapkodta fejét, mit keres ott, de megfejtésre legyintve botorkált át egy másik helységbe. Ez már jónak bizonyult. Nagy nehézségek árán megtalálta masinája táskáját. Halvány mosollyal fújtatva kaparta hóna alá szerzeményét és botorkált vissza a kanpéra. Elsőre sikerült mellé ülnie, így a földön maradva nyitotta fel macbook-ja fedelét. Homloka sűrű dörzsölése után benyomta a mindenkinek feltűnő gombot, ami csak neki bújt el. Alig találta meg a sok gomb között. Esküszik nem igazodott ki közöttük. Ráadásul mire betöltött a rendszer, elfelejtette mit akart. Remek újdonságon csalódottan koppant feje a billentyűzeten. Feladta. Neki ez most nem ment. Jobban esett tétlenül fetrengni, nehezére eső gondolkodás helyett. El is lett volna a dologgal, ha nem nyom fogadást egy végzetes hívásra.
-Öcsiiiiiiiiiii...höm?-Lefagyva bambul a monitorra, mi ez a szedáltság, majd széles vigyorral megvakarja fejét. - Látom jó volt az este és még nem igazán heverted ki.- Hunyorogva hajol közelebb, szemügyre vehesse a háttérben lévő pacát. -MEKKORA AZAZ EMBER?! Ízlésed a régi, Ika chaaa~n! Hola, vándor! Óvatosan a Káma szútrával! Törékeny virágszál az öcsikém!- Hangos nyöszörgéssel reagál a monitor előtt vergődő fél, amin csak remekül szórakozva fakutyaként röhögnek a vonal másik spanyol honban ragadt végpontjáról. -Na jó....hagylak titeket turbékolni, majd később visszahívlak, Ika chan! Addig szedd össze magad! Ne hagyd már unatkozni a srácot. –Újabb nyöszörgéses reakció, melyet megkoronáznak ütemes billentyűzet fejelgetéssel. -Jaj, jut eszembe! Jin chan üzeni nem tud elérni a csili-pinky-minki vackodon. Öt percre szakadj el a lovagodtól és írj neki, hogy megnyugodjon. Okés? További jó szórakozást, fiatalok! Riku kikapcs!-
Erre a csodálatos akcióra lóként prüszkölve borult oldalra. Valahogy nem ment neki feldolgozni a hívást és nekilásson a kiadott küldetés teljesítésének. Majd! Egyelőre nem volt hozzá ereje. Eleve eltartott, mire leesett neki Égipamacs aggódik miatta…

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Ápr. 02, 2012 10:39 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Úgy tűnik hiába beszélt cicafiúhoz, mert a jelek szerint annyira kimerült ebben a hajcihőben, hogy azon nyomban bedobta a szunyát. A biztonság kedvéért azért megböködte az arcát, hogy tényleg csak alszik-e, de a válaszként kapott felmorranás meggyőzte arról, hogy nem ájultan hever mellette. Mondjuk ezt már csak abból is leszűrhette volna, hogy egy magatehetetlen ember nem tudná olyan agresszíven markolászni a felsője csücskét, hogy szinte belefehéredjenek az ujjai. Egy darabig tűrte, de aztán nagyon hamar elfogyott a türelme, pláne mert nem tudott semmi mást csinálni az ücsörgésen kívül, így ciccegve igyekezett kiszabadítani magát. Koalává átvedlett szunyókáló viszont richtig nem akarta elengedni. Már az is megfordult a fejében, hogy rágörcsölt az ujja, azért tartja ilyen szorosan.
- Legalább a budiba engedj már kimenni… -mordult rá miközben újfent az arcát böködte. Úgy néz ki ez elég hatásos kikérő volt, mert némi visszamorgás kíséretében néhány pillanatra enyhült a szorítás, amit Daemon azonnal ki is használva pattant fel a kanapéról. Tervei között nem szerepelt, hogy a kis kitérő után visszamászik teddy mackót játszani. Miután megejtett egy szedett-vedett reggeli-ebédet a konyhában, összeszedte a laptopját és a szövegkönyveket, majd a nappali egy másik foteljében helyezte kényelembe magát. A kanapén viszont olyan eszeveszett forgolódásba kezdtek, hogy nem tudott rendesen koncentrálni a tanulandó párbeszédekre. Szemöldökrángatózva tűrte egy darabig, aztán nagyot fújtatva fogta a cuccát, lepakolta a kanapé melletti kisasztalra, és visszahuppant Ciculi mellé. Aki persze, stílusos hasonlattal élve, mint a piszok hízelgő macska a gazdája ölébe, úgy fészkelte be magát Daemon ölébe. Morcos összevont szemöldökű, orráncolásos fejrázással jutalmazta az alvó fél arcára kiülő elégedett mosolyt dugta be a fülébe a laptophoz csatlakoztatott fülhallgatót, hogy megnézzen egy filmet, mielőtt nekiáll a tanulásnak. Tudta, hogy ha így áll neki, akkor nem sűrűn lesz belőle aktív tanulás, de egyszerűen nem tud koncentrálni. Reméli, hogy az újabb könnyed kalandfilm feledteti vele ramaty hangulatát. Még mindig ott motoszkált benne a bűntudat, szóval ezért is ücsörög most megint itt. Muszáj volt valamivel kiverni a fejéből, így kapóra jött, hogy a tegnap elkezdett filmnek van folytatása, amit megnézhet. El is töltött vele vagy másfél órát, miközben néha le-le pillantott időközönként fészkelődni kezdő ölfoglalójára. Ahhoz képest viszont egész csendesen horpasztott az ölében, így sikerült is annyira megfeledkeznie róla, hogy a film végeztével nekilásson végre a tanulásnak. És mivel rajta kívül semmi se maradt, ami elvonja a figyelmét, így egész jól haladt a mellesleg roppant bonyolult és szofisztikált dialógusokkal. Fele akkora sablon, hogy gyakorlatilag ennyi doramával a háta mögött, mint amennyiről a könyvespolca árulkodik, álmából felkeltve is összerak egy ehhez hasonló szöveget pusztán improvizációból. És mivel nem jelentett különösebb kihívást a sorok memorizálása, lassanként álmosodni kezdett. Nem igazán érzékelte, hogy gyakorlatilag perceken keresztül bámult egy-egy oldalt anélkül, hogy bármit felfogott volna belőle, csak gépiesen lapozgatott, mikor tekintete elérte a legalsó sort. Furcsán kimerítően hatott rá ez az olvasás, vagy talán csak a helyzet lett volna túlságosan megnyugtató, amitől ennyire alfába kívánkozik? Utóbbit biztos, hogy sosem ismerte volna be magának, sőt még félhangosan fel is szólalt, hogy „Egy frászt” már amennyire ki lehetett venni álmatag motyogásából. Egy szó, mint száz, hevesen küzdve az ébren maradással, végül győzött a másik véglet, és a kanapé háttámlájára támasztott fejjel bóbiskolt be, miközben a kezében tartott papírokkal árnyékolta az arcát a fénytől. Kényelmetlen pozíciójáról hamar megfeledkezve kezdett el kellemes álomban tengődni, amit jelek szerint még az sem zavarta meg, hogy heves ébredezésbe kezdtek mellette. Most ő volt az, aki nem igazán reagálta le a körülötte lerendezett műsort, pedig biztos, hogy fejét fogta volna a félresikeredett felfedezőkörúton. Még arra sem tért magához, hogy miután faképnél hagyták, szép lassan lecsúszott a háttámláról, és a kanapén hasalva, félig lelógva arról aludt tovább. A dolog, amire végül sikerült felriadnia pedig nem volt más, mint egy hangos kiáltás valahonnan az éterből. Ismerős volt a hang, de mégse ahhoz tartozott, akihez tartozhat, ezért érdeklődve emelte fel a fejét, hogy körbenézve megkereshesse az újabb betolakodót.
- Há? –futotta az értelmes reakcióra, amint megpillantotta a földre költözött cicafiú előtti monitoron egy hozzá eléggé hasonlító pasas fülig érő vigyorát. Azt már szerencsére nem igazán fogta fel, hogy miről hadovál, de valószínűleg jobb is, mert különben hamar premierplánt kapott volna egy gyilkos Daemon arckifejezésről. Így viszont maradt a kicsit fonalat vesztetten elfeküdt arcát dörzsölgető, félig felcsúszott trikójú, kócos szőke ipse látképe. De ő még mindig lényegesen hamarabb tért magához, mint a még mindig totál használhatatlan állapotban vergődő cicafiú. Neki elég volt pár nyaknyújtóztatás és szemdörzsölgetés, hogy magához térjen, és szemüvege után kotorászhasson, hogy élesítse a képet.
- Az a hasonmás manusod valami olyat mondott, hogy valakit informálnod kéne. –billentette haloványan hátsón lábával. –Még mindig nem sikerült összeszedni magad? Kéred a kávédat? –hajolt közelebb hozzá, hátha így jobban terjed az információ. Volt egy olyan sanda megérzése, hogy ezt az éjszakát is nála fogja tölteni, így a szedelőzködést nem hozta szóba. Igazság szerint, ha csak rá gondolt, hogy megemlítse a távozást, megint megkörnyékezte az az átkozott bűntudat, így inkább elhessegette az egészet, és meghagyta magát abban a hitben, hogy legalább beszólni nem fognak, hogy csak egy éjszakáról volt szó. Sajnos úgy érezte, hogy csak akkor nyugszik meg a most a magát nagyon nyeregben érző lelkiismerete, ha még talán annál némileg jobb állapotban távozik innen keresetlen vendége, mint ahogy idehozta.
- Argh, olyan ez az egész, mintha a saját képességemet használnád ellenem… -tört ki belőle félhangosan, miközben idegesen túrt bele a hajába mindkét kezével. Lassan tényleg kezdte azt érezni, mintha az ő érzéseivel játszadoznának össze-vissza, ami meg kell mondja nem kifejezetten volna ínyére. Csak térjen magához, biztos, hogy ki fogja faggatni, hogy nincs-e birtokában valami vudu maszlagnak, mert ha igen, még büntetlenül megteheti, hogy befejezi. Annyiféle összesküvéselmélet futott át Daemon agyán, hogy a talán legkézenfekvőbb magyarázatot szándékosan nem is vette számításba. Nem igazán akart olyasmit még csak bemesélni sem magának, hogy netán megkedvelte ezt a rakás szerencsétlenséget, és azért nem bírja nézni a vergődését. Bármi is legyen a válasz, konklúzióként azzal zárta le saját kisdrámáját, hogy megint felrángatta a földről, és kiviharzott a konyhába szerezni neki valami élénkítőt.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Ápr. 03, 2012 1:42 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Nehezen vert sátrat buksijában a hallott információ. Először meg kellett küzdenie az elemekkel, rájöjjön imádott bátyusával beszélt, majd a félreértett helyzettől nagyot szusszanva vágta homlokon fejét. Tipikus! Mást nem várhatott testvérétől és sikeresen annyira darabjaira van esve még csak rá se cáfolt. Van, egy olyan sejtése, lesz még egy kínos beszélgetése. Ki kell magyaráznia a titokzatos szőke férfi szerepét. Remek lesz. Előre fájdalmasan nyűglődve dörzsölte arcát. Próbált nagy lelkesedéssel életet lehelni magába, folytathassa a hívás emésztését. Ebben a bonyolult feladatban támogatta a hátsóját megbökő láb tulajdonosa. Tényleg, azt mondták értesítsen valakit. Kisebb szünet és elmélkedő pocok fejjel később, még arra is rájött, pontosan kit kellene. Bőszen dünnyögve a meg fejtésként szolgáló „Tapi!” morranást tolta fel magát nagyjából ülő helyzetbe. Valahol megragadt a fekvés és normál értelemben vett ücsörgés között. Ebből a ritka kényelmes helyzetből, pedig még kihaltabb állatfaj tagjaként bámult körbe a szobában.
-Igen a hívás.-
Fejben már nagyon jól tudta kitty-t keresi, de valahogy reagálásban és beszédben le volt maradva. Úgy érezte agya sokkal gyorsabban pörög, mint kellene. Fényévekre lehagyta maga mögött. Teste valahol háttér pontként kullogva hörgött, mert nem, hogy utolérni, de még követni se bírta. Legszívesebben „szabadság miatt zárva” táblát használva vágódott volna el, csak, hogy élénken sikongatott, dörömbölt és kaparászott lelki ismerete, legalább néhány sort írjon zenész társának. Biztosan halálra aggodalmaskodta magát. Nem emlékszik lett volna alkalom, amikor elérhetetlen lett volna telefonon. Ha kitty le is merült, vezetékesen vagy interneten utol lehetett érni. Abban az egyben bízott Riku-nak volt annyi esze, jelzett szegény Felhőmacskosznak életben van, csak valami latin csődörrel foglalkozik. Jézusom! Reméli ezt a részt kihagyta! Még Csíkospamacsnak is magyarázkodnia kell, elsüllyed a kínos lekvárban. Nem azért, mert ki kell másznia a lehetetlennek nevezhető feltételezésből, inkább azért, mert nem ártana akkor tőmondatokban összefoglalnia, mégis kicsoda, mit keresett nála és miért volt végelgyengülésben. Ötlete sincs mit mondhatna. Maga se értette ezt az egészet. Kitalált történettel meg semmi pénzért nem rukkolna elő. Ha nagyon humorában akarna lenni, lerendezné annyival: Megszállt az ördög, aztán rávett egy pokoli túrára. Nagyon szép volna. Előre fájt ez a remekbe szabott mese.
-Igyekszem. Bitang erős kávé? Ahhaz nagyon jó lenne.-
Mosolyodott el a hirtelen nem emlékszik mi után matatva. Komolyan rajta volt a témán észhez térjen. Minden erejével kereste éberségét. A folyamat döcögősebbnek látszódott a kelleténél. Például nem volt tervben keresést feladva vágódik el újra. Vízszintes állapot vonzóbb volt a kemény melónál összerakja a darabokat mit keres, miért nem találja és mi a fenét keres a földön…
-Hmm?-Sandított fel ritka értelmes ábrázattal a váratlanul mögötte kifakadó sátánfira. Normál esetben némi meglepett döbbenettel pislogott volna rá, de most csak hunyorgó debilségre futotta. Még annyira se sejtette a morgás okát, mint alap állapotában. Annyit fogott fel, amennyit hallott, ebből meg arra következett, most nem saját maga másnapos és szokatlan neki másnaposra hasonlító egyedet, nem másnaposan látni. Bonyolult egy kör, de azt hiszi érti, úgy nagyjából mit akart gondolni.
–A te kómád utánozhatatlan, senpai. Morgós medve! Igen, arra hasonlít!-
Dünnyögte nagy lelkesen megbökve saját képét. Talán, magának akarta jelezni, igen erről beszéltem. Pedig jobb lett volna, ha agya befékez a vágtatásban, visszatolat, majd befogja lepcses száját. Ketté pottyant állapotban hajlamosabb átlagnál nagyobb butaságokat magyarázni, mert annyira egyszerű lesz, mint az egyszer egy. Óvodás logikája elbújhatna mellette ezekben a percekben.
-Nem erre gondoltál, igaz?-
Vakarta meg halántékát kínosan elmosolyodva. Valahogy érzi, medvéknél és tükörrel visszavert lángcsóváknál mélyebb jelentéssel rendelkezett. Erről csodálatosan lemaradt. Tényleg, kellene az a kávé, mert már nem bírja elviselni ezt az állapotot. Meglehet fejébe láttak, arcára volt írva, vagy csak szabadulni akartak képétől, mint derengő emlék foszlányai alapján reggel óta. Lényeg rövidesen kezébe nyomták az áhított fekete mérget. Hálás mosollyal nekiesve a bögre tartalmának iparkodta egy részletbe sepregetni magát. Egész jól ment. Közeledett maratoni futó agyához. A gondolkodás gördülékenyebben ment. Fejében kész regény állt össze, mit szándékozik lepötyögni Égimancsnak. Pusztán a megvalósításba csúszott némi, nagyon sok porszem. Kezdetnek ott volt a monitor. Melyik világtáján található a net ikonja? Jó kérdés. Tovább tartott kicsemegéznie, mint idegesen felrángatni a fetrengéstől lecsúszott nadrágját. Pedig az se volt egy könnyű menet. Mire megemelte hátsóját, hogy feljebb húzhassa azt a makacs textilt, azt hitte megőszül! Azért sikerre vitte a küldetést és nehézkesen letapogatott matricát megnyitva bambult az előtte heverő billentyűzetre. Nem találta merre vannak a neki kellő gombok. Amennyit szokott gépezni, álmából felverve kéne tudnia, hol vannak. Erre most, csak csomó cirill betűs kis katonát látott egy óriási dzsungelben. Nem volt mit tenni, szemét dörzsölve bűvölte őket, hátha a hosszas terrorizálástól átlátható formát öltenek. Azt remélte, kávétól átlát az erdőn, de az az átkozott fa túl nagy volt. Nem volt más választása, nagy sóhajjal pislantott sátáni küldöncre.
-Segítenél? Nagyobb a rendszerhibám, mint hittem. Új vírusirtót kéne telepítenem?-
Dőlt a dohányzó asztalra fáradt vigyorral. Legalább a defektes humora előkeveredett. Akkor már tényleg megmarad. Így halad egész emberi formája lesz, mire érte jönnek. Igen, időközben eszébe jutott, mennie kéne, mert nagyon útban van. Már pontosan fel bírta idézni, mekkora erőkkel kívántak tőle szabadulni. Nem probléma. Nem fog csak azért tovább pofátlankodni, sajnálatból behúzhasson újabb órákat. Ha már úgy is sikerült Tipitapira hoznia a szívbajt, tartozott annyival személyesen beszélik át a dolgokat. Ezután rosszabb lenne, mást zajgatna és kihagyná az egészből. Kicsike gondolatbeli kanalazást követően, nagyjából kész szöveggel buksijában könyökölhetett fel pokoli különítmény mellé. Szigorúan a kanapéra. Annyira már éber volt, ne nézze többet kispárnának, pedig vonzó ajánlat tűnt. Lemondva a kellemes hempergőzésről sóhajtott fel és kissé szakasosan, de elkezdte mondani hatalmas üzenetét. Semmi különös nem volt benne. Bocsánatot kért a figyelmetlenségért, megígérte többet nem fordul elő és megnyugtatásként közölte jól van, nincs vele semmi gond. A végéről már csak egyetlen apró részlet hiányzott.
-Odaírnád a címed, hova jöjjön értem?-Bökött a monitorra, miközben megszokásból felpislantott írnokára. Remélte nem úgy bambult rá, ahogy érezte magát. Egyértelműen kivágandó görcsként ücsörgött a földön. Pocsékul volt, de ez már a saját hülyesége. Nem akart szánakozásból még több szívességet kicsikarni. Inkább fogta a csodálatos bambaságát és visszahelyeztette kanapéra. A fekete anyagot izgalmas volt nézni. Talán, túlzottan is. Remekül elmélázott rajta. Pedig agya, sípot fújva rohangászott fel-alá, tegye magát hasznossá. Képzeletben fülét ráncigálva nógatta, kezdjen összekészülődni meg kösse át a lassan teljes napja számkivetett bokáját. Viszont, annyira jó esett mozdulatlanul döglődni, szíve szerint kihúzta volna eszét a konnektorból és élvezi a céltalan merengést.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Ápr. 03, 2012 11:21 pm

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Hatalmas sikerélménnyel, hogy végre sikerült kicsikarnia valami életjelet cicafiúból tápászkodott fel, hogy birtokba vegye a konyhát. Fél füllel viszont még hallotta a kifakadására érkezett reakciót. A másik szokás szerint abszolút nem volt képben arról, hogy mit gondol, bár ha belegondol, elég nehéz is lett volna, hiszen erről senki sem tud az orvosán, és a muszájból beavatott emberek közül. Jut eszébe, jövő héten esedékes lesz újabb kontroll vizsgálatra mennie, mert mostanában mintha megint látni kezdte volna azokat a lidércnyomásokat. És egy teljes nagy kontroll amúgy sem fog ártani…
Ezt amúgy most vehetné bóknak? ? Nem igazán hiszi. De miért pont egy medve… Soha… Ha tényleg kapott már a rendes nagy kómájából, akkor kétli, még simogatnák is az egóját vele. De azt számításba véve, hogy Ciculi néha tőle teljesen különböző fogalmakkal rendelkezik bizonyos dolgokról, mint azt egyre inkább van szerencséje megtapasztalni, azt sem tartja kizárnak, hogy tényleg valami mazochista esetleg kárörvendő örömöt lát az ideges ébredezésében.
- Elég messze jársz az igazságtól. –jegyezte meg halkan magának, mikor már a konyhapultnál ténykedett. Most kivételesen egyetértett a bivalyerős kávé utáni vágyakozásban. Nem is aprózta el, kapásból két filtert tett a kávéfőzőbe, maximum majd lötyköl bele tejet, ha annyira nem bírja. Bár amennyire hozzá van szokva a szervezete a koffeinhez, valószínűleg ugyanúgy fog aludni éjszaka, mintha mi se történt volna, annak ellenére, hogy jócskán délután van már, mikor ezt a lórúgást fogyasztani szándékozik. Míg várt arra, hogy lefőjön az adag, kihasználva az időt előkészített egykét hozzávalót, mert lassan nem ártana majd valami értelmes kaját is magához vennie. Ha belegondol, még semmit sem evett ma, azon kívül a reggelin kívül, amit az edzés után halászott ki a hűtőből. Nem csoda, ha reflexből a hűtőajtó felé húzta a gyomra. Legalább leköti magát a pepecseléssel, és nem agyal hülyeségeken úgy, ahogy eddig tette. A nap folyamán abszolút nem volt nyugodt azzal kapcsolatban, hogy olyan dolgok felé kalandoztak az eszmefuttatásai, amiket nagy ívben ki akar kerülni.
- In my head? Kizárt… -kapta fel a két bögrét, és a nappaliba csörtetve az egyiket cicafiú kezébe nyomta. Túl sok zenét hallgat mostanában, amit a kezébe nyomnak, hogy ismerkedjen a színtérrel, ahova be kéne törnie konkurenciaként. Lehet, hogy azért ragadt meg ennyire a fejében ez a darab, mert vele is hasonló irányvonalat terveznek vinni. Legalább nem kell annyit táncolnia! A kézzel fogható hangszeres kíséret meg amúgy is közelebb állt hozzá, mint a számítógépes háttérzaj. Szerencsére nem hagyták sokáig elmélkedni efféle körbemagyarázásokon, vagyis egy elveszett időérzékű vendéggel ebben nem lenne olyan biztos, de a lényeg, hogy egy idő után arra eszmélt megszólítják. Méghozzá olyan bárgyú arckifejezéssel, hogy azt csodálja egyáltalán addig eljutott megnyissa a levelezőprogramot és kikeresse a címzettet. Legalábbis mikor ölébe pakolták azt a fintorgásra késztetően giccses laptopot ennyit látott rajta.
- Csak egy jó tűzfal kéne, meg néha töredezettség mentesíteni kéne a fejed. –tolta távolabb magától a kíváncsiskodót az említett testrészénél fogva. Azon újfent elfelejtett gondolkozni, hogy megint reflexből abban a röhejes stílusban válaszolt, amiben kérdezték. –Ha már befogtál titkárnőnek, legalább helyet hagyjál. –morogta, miközben elkezdte pötyögni az üzenetet. Közben bőven volt ideje a kávéját is iszogatni, mert míg Ciculi megszült egy mondatot, aközött percek is eltelhettek. Kínkeservesen hosszú idő után végre megszületett az üzenet, amiből már csak egy apróság volt hátra.
- Jah persze… -szisszent fel gúnyos hangnemben. Pont arról volt híres, hogy csak úgy nyakra főre osztogatja a lakcímét. Ha annyira meg akarják találni, a cégnél megvan az adatbázisban, ahhoz meg úgyis csak azok férnek hozzá, akik elől ha akarná sem tudná eltitkolni. Menedzsere is emiatt lett hozzá bejáró vendég. És ugyanezen a szisztémán elindulva cicafiú menedzsere is könnyedén idetalál, ha akar… viszont nem érdekli kicsodája, ennek a srácnak nem fog vízumot adni ide. Vergődő vendége kérésével ellentétben inkább egy utóiratot gépelt be a levél végére, persze úgy, hogy ezt nem igazán adta a tudtára. A rövidke szösszenetben csak ennyi állt:
”U.I. : Csóri még túl K.O., hogy hazavidd, jó helyen van. Ez nem emberrablás, majd leszállítom. – házigazda”
Megmondta, hogy addig nem engedi el, míg képes nem lesz legalább egy kocsibejárónyit megtenni egyenesen, két lábon. Ha így elengedi, akkor nem nyugszik meg a lelkiismerete, amitől pedig mihamarabb szeretne megszabadulni, mert eddig is nagyon jól megvolt nélküle. Egyre jobban kezdte bosszantani ez a nemkívánatos érzés. Oldalra pillantva pedig még mindig nem azt a képet látta maga előtt, amit kellett volna.
- Aish, mit kezdjek veled… -vakarta meg a fejét homlokát ráncolva, miután elküldte az üzenetet, és félrepakolta a lányos csodát. Nem mintha tőle várt volna választ, de nem sértődött volna meg, ha kicsit segítenek neki. De úgy tűnik hiába várt a csodára, muszáj lesz neki találnia valami újabb módszert. Végignézve rajta, viszont csak egyetlen egy dolog jutott eszébe, amivel bepróbálkozhatott. Nekigyürkőzve a témának csapott combjaira, majd felállt, és feltámogatta kómás házfoglalóját.
- Kapsz valami aromaterápiát. –vetette át a karját a nyakán, és kezdte el a saját szobáján keresztül a saját fürdőszobájába támogatni. Miértjének egyszerű oka volt.. ott tartja az összes olyan illóolajat amire szüksége lehet, így ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Miután lepakolta a kád szélére, megnyitotta a vizet, és előkereste azokat az üvegcséket, amiket élénkítő hatásukért szokott használni.
- Ugorjuk át a szende szűzlány témát, volt már szerencsém a pucér hátsódhoz. –sandított hátra egy esetleges műsort megelőzendő. Nem igazán lett volna hozzá türelme. Miután elkészült a fürdővel egy pillanatra egyedül hagyva a másikat, célozta be a nappalit, hogy a könyvespolc előtt megállva egy pillanatra elmélázva emeljen le egy könyvet a polcról. Egy vaskos detektívregény mellett döntött, amit nemrég kapott nővérétől, de még nem volt ideje befejezni. Meg is volt benne a könyvjelző, hogy hol hagyta abba. Hóna alá kapva a könyvet tért vissza a fürdőszobába, ahol igencsak meglepett pillantással fogadták a kádból a feltűnését.
- Nem bízom benned… kinézem belőled, hogy egy kád vízbe is képes lennél belefulladni. –dobott le egy törölközőt a földre a kád mellé, és ült le, hátát nekitámasztva. Nem igazán érdekelte, ha megsértődnek ezen a megjegyzésén, de a jelek szerint tökéletesen beletrafált a dolgokba, mert nem kapott semmiféle sértődött felszólalást. Elkönyvelve igazát merült bele az olvasgatásba. Feltűnően jól elvolt magának lapozgatással, miközben néha hátranyúlt megböködni cicafiút, ha épp túl csendesnek tűnt. Ha kívülről látta volna ezt a jelentet, tuti hanyatt-homlok menekül, hogy megártott neki a sok nyálas szerepe, de most valahogy nem zökkent ki ebből a hangulatból. Egészen addig, míg egy vizes vállat nem érzett a feje mellett, amint mellé hajolva készül összecsöpögtetni a könyvét.
- Héé, ez ajándék, és még nem fejeztem be! –csapta össze gyorsan a könyvet, és tolta félre, hogy mentse a víz általi csúfos elmosódástól, miközben összevont szemöldökkel pillantott oldalra merénylőjére. Ez viszont nagyon nem volt jó ötlet. Másodperc sem telt bele és megint megérezte azt az illatot, amit a fotózáson. Józan esze kezdett elhomályosulni, és háttérbe szorulva azon kapta magát, hogy finoman megcsókolja a kád szélén könyöklő házfoglalóját. Semmi több, csak egy egyszerű csók, de nem is tudta volna megakadályozni, mert csak akkor kapott észbe, mikor már nagy szemekkel pislogtak egymásra. Zavarba jött… megint. Elfordítva fejét kapott fel egy törölközőt, és dobta Ciculi fejére.
- Szét fogsz ázni… -mormogta leplezni próbálván tőle nem megszokott zavarát. Megragadva a kibúvót vált hirtelen szörnyen sürgőssé, hogy befejezze, amit nemrég a konyhában elkezdett, így fogta a könyvét és elviharzott. Kicsit szét volt esve, ami pedig nem igazán használt annak, amit a konyhában tervezett. Ennek ékes bizonyítékaként sikerült is megvágnia az ujját zöldségszeletelés közben. De ettől legalább kitisztult kicsit a feje, és szokásos hangulatban zsörtölődve mosta meg majd kutakodott ragtapasz után.