Daemon háza

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Jan. 19, 2013 12:36 pm

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Azt valahogy sejtette, hogy nem éppen romantikus lányregények szereplőjeként viselkedett a témával kapcsolatban, de arra nem számított, hogy Cicafiú ennyire fülét-farkát behúzva vonul vissza. Most vagy nem értette amit mondott neki, vagy félreértette… vagy esetleg tényleg olyan ábrándokat feltételezett róla, amiknek nem tud megfelelni. Ezt viszont nem kifejezetten akarták a tudtára adni. Nekori megint némasági fogadalmat téve zárkózott be a kis világába, ahonnan nem volt hajlandó előmerészkedni. De hogy várja el, hogy megértsék mi baja, vagy hogy választ kapjon a problémáira, ha az ég világon egy szót sem szól? Ez volt az a tulajdonsága, amit Daemon a legeslegjobban nem értett. Hihetetlen sok félreértés és felesleges vita-tévhit elkerülhető azzal, ha az ember egyértelműen a másik tudtára adja a véleményét, vagy az őt nyomasztó dolgokat. Ő világ életében ez a fajta ember volt. Pusztán őszinteségnek indult, de aztán ahogy egyre kevésbé kedvelte az embereket, felfedezte, hogy fegyverként is felhasználhatja. Fekete macs esetében viszont egyáltalán nem erről volt szó. Őt tartja annyira, hogy még az érzéseiről is egyenesen beszéljen neki. Ezt másoknál úgy kerüli el, hogy egyáltalán nem említi a saját lelkivilágát. Ennek fényében pedig tényleg nem érti, hogy miért nem állnak vele szóba már megint.
- Most mi rosszat mondtam? –pillantott le rá séta közben, mikor már kezdte nagyon megunni a csendet. Ez most határozottan nem az a kellemes csend volt, mint a múltkor. Cicafiú akkora depresszív aurát árasztott magából, hogy még a körülöttük lévő gyalogosok is megborzongtak. Sőt, a jelek szerint olyannyira belemerült ebbe a gubóba, hogy azt sem hallja, ha beszélnek hozzá.
- Föld hívja Nekorit! –próbálkozott újabb figyelemfelkeltési kísérlettel, de továbbra is hasztalanul. Kezdte egyre jobban piszkálni férfiúi büszkeségét, hogy már megint helyből ignorálják. Az utcán viszont tényleg nem szeretett volna jelenetet rendezni, így muszáj volt nagyot fújtatva sietősebbre fognia a lépteit, hogy minél előbb elérjék azt a plázát. Célirányos csörtetése hamar meg is hozta az eredményét, és nem sokkal később, már a mozgólépcső korlátján járatva az ujjait kereste tekintetével az ékszerbolt kirakatát. Ahogy benavigálta magukat az ajtón, muszáj volt lekapni a napszemüvegét, mert abban nem tud rendesen körbenézni. Bólintással üdvözölte az üzletvezetőt, majd átadta a terepet Cicafiúnak. Közben ő kézbekapott egy katalógust az aktuális kínálatról és egyéb leírásokról, amivel szépen lehuppant az egyik fotelba, ami a várakozó kísérők számára volt fenntartva. Mint egy unatkozó férj, aki a fél életét elunja, mire a neje felvásárolja a fél üzletet. Még szerencse, hogy jelen esetben közel sem ez a helyzet állt fenn. Mindketten tökéletesen lefoglalták magukat, mire Daemon némi hümmögés kíséretében megállapodott a kiszemelt drágakövénél.
- Nézd csak! Erről mit gondolsz –intett a pultnál nézelődő Nekorinak. Hosszas gondolkodás után kötött ki az ametiszt mellett, mert annyi érdekes gyógyhatást soroltak fel mellé, hogy végig se volt türelme olvasni mindet. Tökéletesen megfelelt szándékainak, miszerint nem egyszerű tulajdonjelző bóvlit szándékozik adni Cicafiúnak. Aki viszont továbbra sem volt túl lelkes a válogatást illetően. Ahogy a pult felé sandított, ott sem a piercingeket nézegette, hanem mindenféle más ékszert. Nagyot sóhajtva várta meg, míg szemügyre veszi a kezében tartott katalógust és rábök egy köldökpiercingre. De az a hanyag választás, amit úgy vitelezett ki, hogy szinte rá sem nézett a papírra, megint enyhe rángatózásra késztette Daemon szemöldökét. Ha kifizeti neki, legalább rendesen válasszon már! Amióta csak előkerült ez az ötlet, szinte szünet nélkül morgolódhatnékja támad a hangulatkaméleon feketemacskára. Különben is, hogy néz már ki az az izé, amire rábökött? Biztos, hogy meg se nézte rendesen, mert annyit azért biztosan tud róla, hogy ennél jobb stílusérzéke van… mielőtt azonban ennek hangit adhatott volna, máris távozásra sürgették.
- Felőlem… akkor fizetek, és mehetünk. –pakolta le a katalógust a pultra. Cicafiú pedig szinte már a másik üzlet bejárata előtt szobrozva ácsingózott a szemben lévő kirakatra. Daemon csak a fejét csóválva sóhajtott, miközben tárgyalni kezdett a boltvezető hölggyel.
- Ezt szeretném –bökött rá egy kicsi, csillag formájú kővel díszített ékszerre ahelyett, amit az imént Ciculi választásnak csúfolva áldozatául jelölt. Biztos benne, hogy ez sokkal jobban fog tetszeni neki is, ugyanúgy, mint ahogy ezt ő most elképzeli. Miközben előhorgászta tárcáját kabátjának zsebéből, hogy kiválassza a megfelelő bankkártyát, a hölgy elkezdte visszapakolni a többi előszedett ékszert a helyére.
- Azt ne tegye vissza, hanem csomagolja hozzá a másikhoz, legyen szíves! –intett a nőnek a karkötőre mutatva. A fotelig hallotta a sóhajokat amikkel csodálták, szóval nem értette miért hagyta itt fekete macs. Legalább valami aminek örülni is fog… Nem egészen így tervezte ezt az egészet, sokkal nagyobb nyűg lett belőle, mint gondolta. Szóval biztos volt benne, hogy Nekori valahol, valamit félreértett. De akkor miért ő vesz neki ajándékot, hogy jobb kedve legyen? Nem érti magát… Az viszont biztos, hogy az a karkötő nem marad itt. Szóval a csillaggal közös dobozban a zsebébe süllyesztette és bólintott újabbat fizetés után, hogy utolérje a közben már igencsak elkódorgó macskát.
- Nem rázol le ilyen könnyen. –kocogtatta meg a vállát, mielőtt belépett volna a plüssöktől hemzsegő üzletbe. Benne volt a reflex, hogy azzal a lendülettel forduljon is sarkon, és hisztis férjet játszva inkább megvárja odakint maccsot, de késő bánat, már túlságosan messzire jutott, hogy csak úgy visszafordulhasson. Körülbelül rémálmaiban kísértette meg ilyen arzenál, mikor arról hallucinál, hogy a sok fanoktól kapott elhanyagolt ajándék egyszer bosszút áll rajta. Aktakukacnak meghagyta, hogy tegyen velük belátása szerint, szóval akkor már inkább őt kéne, hogy terhelje a felelősség! Most viszont mindenesetre ő ácsorgott és nézett farkasszemet temérdek vattával tömött állattal. Sörényét vakarászva kereste tekintetével Cicafiút, hogy meglelte-e már amiért jött, mert nem érezte túl jól magát ezen a helyen. Főleg, ahogy a vele szemmagasságban levő polcról őt vizslatta egy fekete sörényes albínó oroszlán. Tisztára ugyanolyan érzete volt tőle, mint Ciculi hatalmas plüssmedvéjétől.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Feb. 03, 2013 10:47 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Sokkal lelkesebben veretett be a plüssök közé, mint az előbbi, csillogó ékszerektől hemzsegő üzletbe. Nem meglepő, ha abból indul ki, itt bizony valamin nagyon megakadt szeme világa és igen nagy küldetést szánt a messziről kifigyelt állatkának. Nagyon kíváncsi volt rá, milyen lehet közelebbről. Ujjait keresztbe téve szorított, olyan legyen, amilyennek távolról hitte, mert tényleg szerette volna megvenni, de akkor kénytelen lesz vérző szívvel itt hagyni, ha már integető közelségből csalódást fog belőle kiváltani. Kizárólag csak olyan állapotban volt hajlandó megvenni, ahogy sokat sejtető messzeségből kiszúrta. Bízott a picike fekete macskában, na meg emlékező tehetségében mégis merrefelé keresse a kirakathoz képest igen nagy üzletben. Arra gondolt, megkeresi társait a sorok között, had legyen miből kimazsolázgatni a legtökéletesebb példányt, aztán ha nem boldogul kér némi eladó segítséget. Tekintve célirányosan közlekedett, ezt a picike bizonytalan sorok közötti kutakodást, remélhetőleg elnézi neki alvilági vadorzó. Sietett, amennyire lehetett, de nem rendelkezik röntgen szemekkel, vagy előre betáplált formát követő funkcióval, hogy jó nyomkövetőként csipogjon, mikor jár célegyeneseben.
Fogjuk rá igaza lett, mert rögtön nem tetszést jelző morgolódás ütötte meg fülét, ahogy beérték szökevény kókuszát. Nem szeretett volna veszekedni, vagy dünnyögni, minek jön utána, ha szünet nélkül zsörtölődik, ezért kérlelő sandítással próbálta rávenni, picikét tartson ki. Tényleg nem fogja húzni az időt, még ha viharzás közben aranyosabbnál aranyosabb dolgok mellett sétált is el. Óriási volt a kísértés egy-egy különösen édes játéknál szünetet tartson, de erős maradt, elfordította fejét és kizárólag lába elé bambult. Egyes egyedül macska plüssre összpontosított, aminek köszönhetően rövidesen fülig érő mosollyal csaphatott le egész polcnyi gömböc cica falkára. Eszméletlen sok színben, méretben és arckifejezéssel tornyosultak előtte. Néhány pillanatra elbizonytalanodott, melyik lehetett az eredeti, aki miatt beveretett, ráadásul egyik aranyosabb volt, mint a másik. Kedve lett volna komplett almot válogatni és egész hadosztállyal távozni. Még szerencse volt vele valaki, aki folyamatosan emlékeztette mit akart eredetileg. Sokat segített a döntés gyorsításában, lekapja a mosolygós állatkát. Győzelme jeleként felnyösszentve szorította arcához választottját. Pontosan, úgy festett, ahogy elképzelte és teljesen meggyőzte meg szeretné venni. Már csak a méretezés volt hátra, mégis mekkorát sózzon sátánfira.
Hatalmas dilemmán, szokásához híven bőszen elmélázott. Mellkasához szorítva a macskát gondolkozott, míg észhez nem térítették egy érdekes megjegyzéssel. Sűrű pislantásokkal elemezgette a közte és plüss között szóba került hasonlóságot. Arcához méregetve próbált rájönni a talányra, miközben nem is láthatta saját mosolyát. Valahogy ez a lehetőség fel sem merült benne. Sokkal másabb dolog járt buksijában, amit az állatka állához történő ritmusos ütögetésével hamarosan töviről hegyire kifejtett.
-Tényleg? Nekem eszembe se jutott. Azért választottam, hogy legyen fekete macskád, aki szerencsét hoz, vigyáz rád és melletted van, ha nem tudok a közelben lenni.-
Támasztotta meg kókuszát a kicsike állat buksiján. Igazából nem volt különösebb oka, miért pont a fekete cica, hacsak nem az, tényleg akart valamit adni, ami rá emlékezteti ördögi leszármazottat. Kicsit önzőnek érezte ezt verziót és kezdte szégyellni magát, most tulajdonképpen kinek akart ajándékot venni. Szépen csúszkált bele önkéntesen duzzasztott rossz kedvébe, amikor legnagyobb meglepetésére ninja sörényes hercege plüss oroszlánról kezdett értekezni. Érdeklődve döntötte oldalra fejét, még is mi lehetett rá ekkora hatással, amit egyértelmű látnia kellett.
-Mutasd csak!-Hajolt közelebb a morcos állatkához szemügyre vehesse buksiját.-Hmmm…van benne valami. Ez a szeretgetni valóan veszélyes ábrázat emlékeztet valakire....hmm.-Dörzsölte láthatatlan szakállát összeszűkült szemekkel, mielőtt úgy, ahogy van elröhögte volna előadását. Még sem ő lenne, ha szórakozottságát nem tetőzi megjegyzéssel. Arra szorgosan ügyelt mondatát, kizárólag a célpont hallhassa és utána minél sebesebben kereket oldhasson. -Pont, olyan cuki, mint, akinél van.-
Nyújtotta ki nyelvét kötekedően, majd araszolt egyre lendületesebben a pénztár irányzékába. Lehető leggyorsabban magáénak kívánta tudni kellemes véletlen folytán meglátott cicáját és igazából addig csomagba nem került, fel sem merült benne a kérdés, tényleg normális lenne, amit művel. Kizárólag a blokk kézhez vételénél ütött be nála a felismerés nem pont gyereklelkű emberre próbál rásózni egy igen-igen fiatal korúaknak szánt játékot. Teljesen kiment fejéből, vajon mit szólhat hozzá dzsungeli ragadozó, ha kérdés nélkül rásóz egy gyerekjátékot.
-Tiéd!-Nyújtotta a szatyrot orra elé.-Ne haragudj, csak hirtelen beugrott, hogy örülnék, ha valaki vigyázna rád, aztán megláttam és úgy jött ez a butaság.-
Vakarászta egyre kínosabban fejét most erre meg igazán mit mondhatna, ne hasson úgy, mint egy elfuserált valentín napi csoki ajándékozás. Lényegében semmit, mert már teljesen olyan volt és azt se tudta, melyik kuka mögé másszon be, ekkora jelenetet kerít egy átkozott plüss odaadásából. Főleg, ha eszébe jutott otthon is odaadhatta volna, elkerülve a nyilvános szerencsétlenkedést, de annyira szerette volna átadni. Megint, nem gondolta végig rendesen, aztán ügyesen belesült, amit még tudott tetőzni azzal, hogy óriási meglepetésére ő is kapott egy szatyrot. Fonalat vesztve járatta tekintetét alvilági bűvész ragadozó és ajándéka között, mire másodpercekkel később belekukkantott. Hatalmasat nyösszenve szorította magához tartalmát a morcos plüss oroszlánt. Szíve szerint annak a nyakában kötött volna ki, akitől kapta, de nagyon ügyesen uralkodott magán és kizárólag oroszlánkája mögött lapulva örömködött könnyes szemekkel.
Kimerítő boldogságával egész úton elszórakozott. Végestelen végig azzal kötötte le magát a kicsike durcás macskát gyomrozva ért fülig szája. Orra elé se figyelt, csak ment a vakvilágba. Túlságosan lekötötte a boldogság, meg úgy általában a plüss tanulmányozása. Kifogyhatatlan tárháznak bizonyult mindenféle édes póz felvételében, ami teljesen levette lábáról. Kész szerencse kézen fogták, mielőtt eltűnhetett volna az első úthibában. Így legalább nem bukott fel semmiben és élvezhette pokoli bűvös vadállat társaságát, egészen az ajtón való bemenetelig. Onnantól fogva beveretett a nappaliba és orra elé került a kicsike szatyor, messzire illant lelkesedése. Kőkemény vacillálással nyúlt az ékszerért, ha már finoman jelezték, nem lesz gonosz, bepakolja. Tagadhatatlan semmi kedve nem volt hozzá, ezért óriási lelkesedéssel vette volna elő a dobozkát, de ahogy megérezte kettő van benne, már homlokát ráncolva kutakodott mi lehet furcsaság nyitja. Szembesülve az igazsággal nem futott többre, csak hitetlen és döbbent kézmozdulatra. Lehuppant a dohányzó asztal szélére, ölébe csapta a két ékszert, aztán sátánfira nézett most komolyan jól lát? Magától rádöbbent, nem hallucinál, csak nehezen békélt meg a tudattal, amitől pillanatok alatt sírásban fakadt ki. Bőszen szipogott a két dobozka felett, mert örült nekik, sőt szörnyen boldog volt. Szebb ajándékot nem kaphatott volna, csak…
-Nem is ezt választottam.-Emelte fel a csillagos piercing-et halványan elmosolyodva.-Nagyon szépek. Meg se érdemlem őket.-Motyogta orra alatt sűrűn törölgetve arcát, fejezze már be az értelmetlen bömbölést.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Feb. 05, 2013 10:55 am

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Amíg farkasszem párbajt játszott a morcos oroszlánnal, pár pillanatra tényleg szem elől tévesztette feketemaccsot. Annyiféle színes jószág volt itt, hogy még a vörös búrája sem tűnt ki közülük, így tanácstalan volt, hogy merre induljon el, hogy nyakon csíphesse. A szinte plafonig magasodó zsúfolt polcrengetegben kész labirintus volt közlekedni. Ez a hátránya, ha egy viszonylag kis üzletbe próbálnak minél több árut belezsúfolni. Főleg, hogy nem olyan széles vállú embereknek tervezték, mint amilyen ő… Halkan morgolódva szlalomozott, hogy ne borítson fel egy polcot sem, míg cicafiú után kutat. Még a végén rázuhan az egyik egész tartalma, és maguk alá temetik a vattagócok. Elég ciki lenne egy játékboltban fulladásos halált halni. Nem szeretne ezzel a guiness rekordok könyvébe kerülni. Megint csak eszébe villantak azok a szörnyű rémálmai, amik ittasabb állapotában megkísértik. Megrázva a fejét igyekezett szabadulni tőlük, mikor végre elérte a célját, és az egyik polc előtt megpillantotta Nekorit, amint egy tükörben nézegette magát. Miután viszont pislogott párat, rá kellett jönnie, hogy pusztán csak egy plüsscicát tart a kezében. De annyira kísérteties volt a hasonlóság Daemon kontaktlencséjén keresztül, hogy egy pillanatra megzavarta az érzékeit. A biztonság kedvéért, azért közelebb lépett, ahonnan már biztos volt a dolgában, mielőtt megszólította volna.
- Jé ez úgy néz ki mint te! … Legalábbis amikor mosolyogsz. –tette hozzá hümmögve, ahogy felváltva nézegette a két macskát. Amit nem volt nehéz, mert Nekori pontosan az álla alá helyezve gondoskodott arról, hogy megfelelő rálátást nyerjen mindkettőre. De bárhogy próbált különbségeket keresni, mindenképp csak arra jutott, hogy Cicafiú ha tudott róla, ha nem, valamikor tuti modellt állt ennek a plüssnek a megvarrásánál.
- Micsoda alattomos szándékok… -húzta el a száját roppant komolyságot mímelve, miközben az állát ütögette. Az viszont biztos, hogy fején találta a szöget azt illetően, hogy kire emlékeztetné ez az állat. De azt nem érti, hogyha nem vette észre, hogy rá hasonlít, akkor miből gondolta, hogy majd neki Nekori pótló lesz? Mármint… mindegy, Cicafiú még mindig túl bonyolult ahhoz, hogy próbálja lekövetni az eszmefuttatásait. Lehet jobb is, mert ha jól saccolja, olyan köröket fut le a kobakjában, amiktől már rég migrént kapna. És ezért kombinál mindent félre… Nagy sóhajjal dörzsölte meg a homlokát, mert már maga sem tudja, hogy hol járt a saját gondolataiban. Sarkon fordulva a kijárat felé, levegőért, mert már kezdett frusztrált lenni ebben a zsúfoltságban azonban megint az orra elé került az aki nem hagyta hogy megfeledkezzen róla.
- Ha már megvan a te hasonmásod, akkor asszem én is megtaláltam az enyémet. –bökött rá a morcos albínóra. Persze, hogy nem gondolta komolyan, de Nekori természetesen úgy harapott rá a fonalra, hogy a kezében szorongatott macskagombóc megirigyelte volna. Rövidesen már tüzetes szemlélődés alanyaként érezhette magát, hogy aztán levonják az általa előbb megfogalmazott kijelentést… még egyszer, csak kicsit máshogy. Ez a fajta megvilágítás már nem volt annyira ínyére, így egy elégedetlen felhördüléssel jutalmazta a hozzá intézett vigyorgós megjegyzést. Kikéri magának, hogy a vérszomjas ábrázaton kívül bármi hasonlóságot mutatna a polcon ücsörgő sörényessel. Amíg pedig ott morgott magának, Ciculi már elegánsan kereket oldva a pénztár előtt illegette a hátsóját. Utoljára farkasszemet nézve az oroszlánnal kapta le végül a polcról egy újabb határozott felhördülés kíséretében, hogy amíg ezt a meccset nem játsszák le, addig nem szabadul tőle. Így a vattagóc hamarosan egy szatyorban találva magát került a karmai közé. Vagyis egész addig, amíg nem cseréltek feketemaccsal. Csak azt nem tudja, miért volt így meglepődve azon, hogy a kezébe nyomta. Szerinte egyértelmű volt, hogy nem magának vesz ilyeneket… Meg minek nézegesse saját magát még egy példányban? Arra ott van a tükre, meg az a rengeteg fotó, ami fellelhető a lakásában. Ez tökéletesen elfér Cicafiúnál, hogy fenntartsa a jelenlétét, ha épp nem ott kempel. Nem mintha eddig olyan sokszor lett volna arra példa… tehát pont ezért! Mikor már tökéletesen meggyőzte magát erről, hóna alá csapta a gombóc macskát, a másikat meg karon ragadva húzta odébb, hogy a nagy csöpögésben le ne fejeljen egy agresszíven és tántoríthatatlanul közeledő lámpaoszlopot. Jobbnak látta hatalmas sóhaj kíséretében megkaparintani a mancsát, mikor már a második kátyútól terelte odébb, megelőzve egy-egy hasraesést is. Persze csak miután felcsapta a sötétben is elengedhetetlenül szükséges napszemüvegét. Egész hazáig cipelve a két macskát, a kertkapunál végül szabadjára kellett eresztenie az egyiket, hogy kinyithassa a számzárat. Tette ezt azzal, amelyiktől egy kicsit nagyobb önállóságot remélt. Na jó, ezt ő se gondolta komolyan… szóval azzal, akinek voltak lábai, hogy bekulloghasson utána. Miután ez megtörtént, gombócmacskát lepakolva a nappaliban, nekilátott megszabadulni a felesleges téli ruhadaraboktól, lévén a lakásban kellemes hőmérséklet fogadta. Mielőtt felakasztotta volna a kabátját a fogasra, még kivette belőle az ékszeres dobozkát, hogy aztán miután már otthon érezte magát, a kezébe nyomja.
- Mielőtt elfeledkeznél róla… -lóbálta meg a dobozkát, mielőtt a kezébe pottyantotta. Ezt most kivételesen személyesen óhajtott kézbesíteni, mert kíváncsi volt a reakcióra. Cicafiúnak pedig egyből fel is tűnt, hogy valami nem stimmel.
- Na mivan, egy kicsit mégis figyeltél arra, hogy mi volt az, amire találomra ráböktél? –vonta össze a szemöldökét kicsit sértődötten. De aztán túllépve ezen az apró részleten máris egóját és ízlését simogatóbb kommentárt kapott. Elterpeszkedve a kanapén intett, hogy semmiség az egész, de azt már megint nem értette, hogy miért fakadt sírva. Először majdnem azt hitte azért, mert ennyire mellétrafált, de azt hamar elvetette saját maga is, mert ennél azért jobban ismeri magát, hogy ő is ott állt a sorban, mikor a stílusérzéket osztogatták. Na meg aztán Ciculi is pont az ellenkezőjéről hebegett.
- Azt veszek meg, amit akarok, majd ha magadnak vásárolsz eldöntheted, hogy megérdemled-e… -vakarta meg az orrnyergét, jelezvén, hogy ezt a témát nagyon gyorsan fejezzék be, mielőtt egyáltalán elkezdené firtatni ki mit érdemel meg. Erről az állásfoglalásáról megint csak nem lehetett eltéríteni. Ő csak törődjön azzal, hogy örül neki!
- Na ne itasd már az egereket… -tápászkodott fel, hogy kiosszon neki egy buksi simogatást –A végén még megfulladnak, és nem lesz mit vadásznia ennek a hirtelen de sok lett macskának. –böködte meg finoman Nekori pocakját, jelezvén, hogy még adós valamivel.

Complicated love story chapter sokadik ~END~ xD

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Feb. 06, 2013 9:35 am

Üresebbé válok, mint száz elhullatott könnycsepp színjátéka

Ígéretéhez híven minden nap hűségesen küldött helyzetjelzést alvilági ragadozó bajnoknak. Arra már nem tudott ügyelni nagyjából ugyanakkor kézbesítse. Bepötyögte a rövidke mondatokat, amikor eszébe jutott, vagy akadt néhány szabad perce. Úgy sem akadt sok újságolni valója. Igyekezett nem kertelni, panaszkodni, nyávogni, mert egyiküknek sem hiányzott minden üzenete a hátra hagyott szerető szenvedéseiből álljon. Elvégre nem emiatt volt elsősorban béka feneke alatt. Nem lett volna helyes, ha erre fogja nyűgjeit és naphosszat zaklatja vele alvilági bűvész vadászt. Legkisebb mértékben sem akart az idegein táncolni gyerekes viselkedésével. Ebben pedig rengeteget segített ideje sem maradt egyre pocsékabb közérzetével foglalkozzon. Folyamatosan rohangászott a stúdió, cég, lakása, isten tudja milyen hivatalos rendezvények standjai között. Életében nem fordult meg ennyi promóciós terepen, mint az elmúlt két hétben. Állandóan mozgásban volt, de különösebb, eget rengető újdonság nem történt vele. Fodrásza hirtelen felindulásból úgy döntött, ideje lesz hozzá sokkalta illőbb hajszínre váltani. Nagyjából ez a legnagyobb dolog, ami történt vele az év végi felhajtás kellős közepén.
Kerek két napja újra barna lett, vagyis vöröses-szőkés barna, mert nem sötét barna, de nem is világos barna, de még csak nem is szőke! Be sem tudná határolni milyen színe lett hajának. Abban biztos a vöröstől fizikai képtelenség lett volna megszabadulni. Nagyon édes volt, ahogy szeretett szakembere küzdött az elemekkel, de a harmadik órát elérve és hajszálai épségének érdekében behúzták a kéziféket. Neki tökéletesen megfelelt az eredmény, mert már nem volt rikító piros. Akkor sem barátkozott meg azzal a pipacs színnel, így ezt a változást legalább pozitív élménynek könyvelhette el. Na, meg erről a hatalmas változásról is küldött sztárképet sátánfinak. Arról nem tehet kissé érdekesen festhet, ahogy mindenféle cókmókot cipelve, kávét szürcsölve bandzsul bele a kamerába. Épp a kocsi és cég között futkorászott, amikor elkészítette a fantasztikus képet, de remélhetőleg dilinyós grimasza eltakarta, mennyire fáradt volt.
Ezután már tényleg semmi extra nem következett. Szinte nulla alvás, Nacchan-nal egyeztetés, dobozolás utolsó simításai, végül újabb egyeztetések menedzserével minden régi ruháját jó zsákba pakolta be. Egész decembert azzal töltötte szétválogatta gardrób szekrénye tartalmát. Jelentős részüktől megvált, amiket csinos zsákokba halmozott és Nacchan ügyes karmaira bízott. Nem érdekelte mit kezd velük, de mindenképp jótékony célokra szerette volna fordítani. Örült volna, ha rászoruló gyerekekhez, családokhoz kerül, vagy eladja rajongóknak és az összeget alapítványnak adja. Tudja nagyon jól nem csak neki lehetett pocsék a Karácsony, szóval, ha valamivel jobbá tehette másokét, akkor megtette. Ettől legalább kicsikét jobb lett hangulata. Eszébe se jutott újabb örömteli hír leselkedik rá az éjszakai skype beszélgetés formájában. Már a gondolattól felvidult szót válthat testvérével. Rémesen hiányzott neki, mert lassan egy éve nem látta. Rosszul viselte idén nélkülöznie kell, viszont megértette, hogy a közelgő világbajnokság fontosabb annál, repülőn zötykölődjön néhány napért, ami körülbelül azzal telik próbálja megszokni az idő eltolódást. Inkább nem is erőlködött pár napot tegyen szabaddá. Idén megelégedett annyival monitoron keresztül kívánnak neki kellemes ünnepeket. Persze nem ő lett volna, ha nem sírja végig az egész beszélgetést, előbb bánatában aztán kicsattanó örömében. Álmában sem remélhetett szebb újévi ajándékot annál, nagybácsi lesz. Óriási közlemény után hosszú perceken keresztül kőbálványként ácsorgott nappalija közepén. Sokáig tartott megemészteni a hírt, de aztán nem volt megállás. Hatalmas visításban kitörve futkározott fel-alá az egész lakásban. Egész este képére kövesedett vigyorral zsongott. Annyira nem bírt magával fogalmazni sem tudott, hogy megírhassa ördögi leszármazottnak, pedig nagyon szeretett volna fűnek fának eldicsekedni vele. Arra jutott másnap felhívja, ha kicsikét lehiggadt és emberi nyelven képes lesz közölni milyen fantasztikus dolog történt vele.
Ébredést követően, viszont köddé vált esti lelkesedése. Kifacsart citromnak érezte magát nulla energiával. Kész harcművészeti bemutatót lekanyarított mire elvergődött a fürdőszobába, lezuhanyozott és konyhában meditálva küszködött valamilyen reggelinek megfelelő ételt letuszkoljon torkán. Persze agya ekkor sem hagyta nyugodni. Megállás nélkül kattogott a nagybácsi szerepkörön, pöttöm nemén, azon mennyit fogja egyáltalán látni és végül azon, vajon édesapjuk tudhat a fejleményekről. Ricchan-t ismerve nem szólt neki. Az meg nem helyes, ne tudjon róla nagypapa lesz. Nem túl rózsás kapcsolatuk ellenére megérdemelte tudja. Még sem olyan jelentéktelen hírről volt szó, mint kiesett Riku foga. Nagyon szeretett volna szólni, csak épp nem támadt ötlete hogyan. Évek óta nem beszéltek, sőt nem is találkoztak. Szokott neki küldeni rövidke leveleket mi van vele, ezt még sem írhatta le üdvözlő kártyára. Telefonon sem hadarhatta el, mintha jelentéktelen semmiség lenne. Családi dolgot személyesen, vagy sehogy. Ha lépni akart azt szemtől szembe kellett megtennie. Következtetéstől nem érezte jobban magát. Távol állt attól el bírná viselni apja csípős megjegyzéseit. Ennek ellenére mocorgott benne a késztetés, ne foglalkozzon a piti siránkozással, hanem szedje össze darabkáit, közölje a tényeket, aztán gubbaszthat takaró alatt, amennyit csak akar.
Felbuzdulva saját biztatásán vetődött el a telefonja mellől. Gyors készülődéssel és sűrű fújtatásokkal kanalazta csokorba minden létező bátorságát, na meg az összes szent jóindulatát, mielőtt az egyik fiók mélyére dugott címet előhorgászta volna. Jó párszor ellenőrizte a rajta szereplő utca nevét, majd bakancsát felhúzva veretett ki imádott bmw-jéhez. Annyira lefoglalta a papír tanulmányozása fel sem tűnt asztalon hagyta telefonjait, pénztárcáját és iratait. Szerencséjére egyetlen rendőr sem akarta igazoltatni útközben, pedig jó néhány órát elszöszölt mire sikerült keresztül vágnia Tokió központján. Sors fintora mindketten a külső kerületekben laktak, csak épp a város legtávolabbi pontján. Furikázástól eleve lefáradt, így még kevésbé lehetett fitt, amikor hosszas fel-alá mászkálást követően végre benyomta a társasház kaputelefonját. Visszamormogó mély hangra hirtelen nem mert reagálni. Pánikba esve kapkodta fejét, mihez kezdjen és fájdalmasan lassan jutott odáig bátortalanul jelezze kicsoda zaklatja. Sejtette nem fogadják örömmel, így a hatalmas sóhajjal kísért, teljesen érzelemmentes „Gyere!” engedély sem csapta földhöz. Sokkal keményebb menet volt reszkető lábaival és torkában dobogó szívével megküzdeni. Félt szembe nézni az apjával. Szégyellte magát ennyi éve egyszer sem kereste. Hitvány gyerek volt, aki azt sem tudta mit mondhatna, miután beengedték az ajtón. Némán hallgatta a szemre hányásokat, minek tolja oda képét hívatlanul.
Az egész szóáradat annyira sok volt, annyira letaglózta, elszomorította és felszínre hozta bűntudatát, egyetlen mukkot sem bírt kipréselni száján. Kukaként tördelte ölébe pakolt ujjait, miközben apja vele szemben ücsörgött. Várt a csodára, végre megszólaljon, de nem ment. Szörnyen sajnálta nem képes egyetlen szót kimondani, ránézni, bármit csinálni. Feleslegesen pazarolta az idejét. Érezte, egyre feszültebben fújtat, egyre idegesebb semmi sem történik. Összerezzent, ahogy helyéről felpattanva tért ki hitéből, még is minek jött, ha nincs mondandója, csak dedós módjára bőg. Próbált uralkodni érzésein, de vesztésre állt. Nem birkózott meg vele rázúdítják élete összes hibáját, megint közlik vele semmit se ér. Szörnyű volt hallani, ugyanolyan jelentéktelen senkinek nézik, ugyanolyan selejtként gondolnak rá, mint régen.
Tűrt és tűrt, azt hitte átvészeli az utolsó szavak is, azonban annyira felbosszantották visszaszólt. Soha egyetlen egyszer nem feleselt. Mindig lapított, de most nem ment. Védekezett, próbálta védeni alvilági trónörököst. Rá akármit mondhattak, elfogadta, de azt nem viselte el látatlanul kezdjenek megjegyzéseket tenni szeretteire. Foggal körömmel küzdött igazáért, amiből elképesztő vita keveredett és nem volt belőle megállás. Elindult a lavina és követhetetlen tempóban hömpölygött felé. Szó szót követett, végére azt sem tudta, miket mondott, vagy miért emelte fel hangját. Teljesen elveszett az események láncolatában. Arra tért észhez valami felé közeledik. Ijedtében azonnal arca elé kapta karjait. Fel sem fogta mi lehetett az. Az sem tudta mi zajlik körülötte. Tisztán emlékszik térde esett és síri csend borult a szobára. Hallotta édesapját, ahogy idegesen keres mobilja után. Érezte néha megrázza, karjait valamilyen anyagba tekeri. Fülében csengett minden szava, ahogy érdeklődik jól van e, majd az is ahogy valakivel ordít telefonon. Látta maga körül mindent üveg szilánkok borítanak. Tekintetével kereste forrásukat, amit saját karjainál talált meg. Felszisszent, miután kísérletet tett megmozdítani ujjait. Fájón lüktettek és a rájuk tekert anyagon egyre több vörös folt keletkezett. Homlokát ráncolva bámult rájuk, hátha kideríti mi történhetett velük.
Nem emlékszik mennyi ideig ücsörgött gondolataiba mélyedve. Következő emléke Nacchan volt. Szokásos kimért nyugalommal beszélt hozzá. Felsegítette a földről, székre ültette, ahol mindenféle idegen várakozott. Nézegették a karjait, kérdéseket tettek fel, fura műszerek kerültek elő, injekció, infúzió, mindenféle orvosi felszerelés, közben pedig mentőről és sokkos állapotról magyaráztak. Semmit sem értett az egész felhajtásból. Tompán elsiklottak mellette a történések. Végig eszméleténél volt. Nyomon követte kórházba viszik, kivárja a sorát, felveszik adatait, Nacchan mászkál körülötte és ingerülten hajába túr, miután szembesült vele semmi nincs nála. Tisztán előtte van, felhívott valakit. Elmesélte neki hol vannak és megegyeztek odaviszi, ha végeztek. Arra is, nyugtatót kellett neki adni, mert nem engedte elláthassák karját, arcát és nyakát. Utána kieshetett némi idő, mert kocsiban tért magához. Valahova vitték, de sem ereje, sem esze nem volt utána érdeklődhessen. Ablakon kibámulva törődött bele a helyzetbe és várta kikössön az úti céljánál.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Feb. 06, 2013 12:18 pm

I want to protect you…

Nem értett a fizikához, de újév táján mindig igazat kellett adnia a törvényszerűségnek, miszerint az idő relatív. Olyan gyorsan teltek otthon töltött napjai, hogy lassan már azon kellett gondolkodnia, hogy mikor kezdje el összecsomagolni a bőröndjét. Bezzeg, mikor egy unalmas mítingen ücsörög… mintha egy örökkévalóság lenne. Szívesen elcserélné most ezt az örökkévalóságot erre a pár napra. Bár egy dolog így sem volt teljesen tökéletes. Igaz, hogy azután a késő esti beszélgetés után napi rendszerességgel kapott helyzetjelentést feketemaccstól, azért ez mégsem volt az igazi. Biztos volt benne, hogy látástól vakulásig melózza magát, már csak azért is, mert nem az a karácsonyi műsor volt az egyetlen ahol viszont látta. Ő igazából nem sok érdemi dologról tudott viszontjelentést küldeni, azon kívül, hogy épp mit ebédelt, vagy merrefelé látogatott el a régi városkájukban. Tiszta békés volt minden, a menedzsere sem zargatta túl sokat, így mondhatni tényleg sikerült kellőképp feltöltődnie ahhoz, hogy kitartson úgy…. Pár hétig. Hát igen, legalább kéthavonta kellett volna egy ilyen lazulós hét ahhoz, hogy szint alatt tartsa a migrénjét. Csinált pár fényképet is a régi kedvenc helyeiről, de inkább majd személyesen mutatja meg Nekorinak, ha odahaza feltöltötte a laptopjára, mert a telefonkijelzőn nem jön át a fíling. Bár az igazi az lenne, ha egyszer elhozná ide. Még talán az is megeshet… bár tekintve, hogy Tokyo-ból még sose hozott ide magával senkit, még kicsit érlelnie kell magában a gondolatot. Mindenesetre szorgosan nyugtázta az üzeneteit, ha már egyszer ő kérte meg rá, hogy hallasson magáról. Egyik nap még egy fényképet is kapott az új bundaváltásáról. Be kell vallja, sokkal természetközelibbnek érezte ezt a világosbarnát, mint a vöröset. Elégedett kommentárját visszaküldve pedig ördögi terv körvonalazódott fejében. Eredetileg úgy volt, hogy csak három nap múlva megy haza, de elgondolkodott azon, hogy egy nappal korábban elbúcsúzkodik, és meglepetésként a frászt hozza fekete maccsra. Tudja, hogy idehaza nem fognak rá haragudni, főleg, hogy egy hónap múlva megint lesz egy szabad hosszúhétvégéje, amikor leugorhat. Így miután hazaért a sétájáról, előadta édesanyjának az ütemtervváltozást. Ő pedig hajthatalanul és halaszthatatlanul neki is látott főzni, hogy minél többféle háztájit csomagolhasson el kicsi fiának, mire indulnia kell. Daemon pedig lelkesen segédkezett kedvencei elkészítésében. Még jó hogy! Neki melóznak, a kedvenceit főzik, és nem utolsó sorban nem árt csiszolni a technikáit. Édesanyjának bármikor szívesen a keze alá dolgozik a konyhában. Így mire indulásának napjára virradt már egy nagy halom ételes doboz sorakozott a konyhaasztalon arra várva, hogy kipakolják őket a kocsi terebélyes hátsóülésére. Kicsit több is lett, mint amennyit eredetileg terveztek, de Daemon nem bánta. Úgyis át akart passzolni belőle Cicafiúnak is, hogy végre bizonyítékkal is szolgálhasson arról a főztről, amire mindig hivatkozik. Szinte biztos volt benne, hogy szerez még egy rajongót neki. Nem tud elképzelni olyan embert, akinek nem ízlene, mégha olyan kényes gyomrú is, mint fekete maccs. Hátha ettől még valamivel több kedve támad enni.
Miután kellőképp telepakolta a kocsit, és elbúcsúzkodott, szép kényelmes tempóban Tokyo felé vette az irányt. Nem sietett, az volt a lényeg, hogy estig érjen haza. Ciculi ma még nem írt neki, szóval biztos melózik… de ha most melózik, akkor este már biztosan otthon lesz. Így pedig meggyőződve intuíciói helyességéről, alattomos tervének továbbvitelén gondolkodott. Megfordult a fejében, hogy elcipelje vacsorázni, de minek menjenek étterembe, ha itt van ennyi jó kaja? Pazarlás lenne! Akkor viszont valami mást kell kitalálnia. Hm… már van is egy ötlete. Eszébe jutott egy olyan hely, ahol biztos nem zavarja őket senki. Meglepő, de rajta kívül nem sokan jöttek még rá, hogy milyen jó hely az NTV székház épületének teteje. Legalábbis ő elég sokat bújkál ott a meló elől, de még nem sűrűn találkozott ott emberrel. Belépőkártyája révén éjjel-nappal járkálhat ki és be, így nem lenne kivitelezhetetlen feladat fogni pár bentos dobozt meg pokrócot és felköltözni oda. Már csak arra szeretett volna rájönni, hogy miért jut eszébe egy csomó olyan dolog, amit a kamasz korában csinált volna legutóbb a barátnőivel. Ha Nekoriról van szó, néha tényleg kicsit gyereknek érzi magát. Ettől függetlenül már annyira beleélte magát a tervébe, hogy elhatározta, hogy be fog próbálkozni vele. Vagyis inkább ez úgy fog kinézni, hogy autóba ülteti az érintettet, és elcipeli.
Hazaérve úgy döntött pihen egyet, mielőtt felhívja cicafiút, hogy biztosra megtudakolja az esti terveit. Mellesleg a lakásra is ráfért már némi sepregetés… Nem sok kedve volt hozzá, de nem ahhoz se, hogy a zoknija összeszedje az összes port a padlóról. Így némileg kelletlenül seprűt ragadott, és villámtempóban takarítani kezdett. Az viszont tény, hogy ezt egyszerűbb, míg még aktakukacnál van Nibi dáma, mert ilyenkor eléggé bevett szokása Daemon lába körül csodásítani, lehetőleg, hogy minél kreatívabban essen keresztül benne. Na meg szétbarmolni az összes porcicát, amit már egy kupacba sepert. Tény, hogy a macska nélkül lényegesen rövidebb idő alatt végzett, mint szokott. Még le sem tette a hátsóját a kanapéra, kezében a seprűvel, mikor megcsörrent a dohányzóasztalon pihenő mobilja. A munkahelyi telefonja volt az, így nem túl sok kedve volt felvenni, de a kijelzőre pillantva kíváncsi lett. Nekori menedzserének neve villant fel, ami egyrészt nem tudja, hogy került bele a telefonkönyvébe… ami mellékes, tekintve, hogy aktakukac folyton babrál vele, ennél viszont jobban érdekelte, hogy mit akarhat tőle. Így kíváncsian a készülék után nyúlva fogadta a hívást. A túloldalról érkező mondandó viszont egy pillanat alatt lesokkolta. Kertelés nélkül közöltek vele olyan dolgokat, amik sokkal bővebb magyarázatot igényeltek volna.
- Hogy micsoda? –szólt bele erélyes a telefonba, de néhány tényszerű mondatnál, és egy időintervallumnál nem kapott többet. Pedig igenis tudni akarta, hogy mi folyik itt. Miért került Nekori kórházba, és pontosan mi történt vele. Hiába pattant fel a kanapéról, miután a másik öltönyös a mondandója végére ért, elegánsan kinyomta a telefont. Daemon ettől borzasztóan mérges lett. Hogy merészeli csak így rácsapni a vonalat? Amikor pedig vissza akarta tárcsázni, csak az üzenetrögzítő állt vele szóba. Egyre jobban ment felfelé benne a pumpa, hogy így semmibe veszik, mikor a sokadik próbálkozás után ingerülten hajította le a kanapéra szerencsétlen iphone-t. A gondolatai viszont nem nyugodtak. Hiába járkált fel alá a nappaliban és bámult másodpercenként a faliórára, nem jutott egyről a kettőre. Azt mondták körülbelül fél óra múlva mindent tisztázni fognak, de ő nem akar addig várni. Ha tudta volna hová kell mennie, már rég autóban ülne. A tehetetlenség, és az a rohadt relativitás pedig mind ellene játszottak. Megrémült… nem tagadja. A tudat, hogy valami olyan baj érte Nekorit, ami miatt kórházban van, és nem ő maga telefonál, elég aggodalomra ad okot. Az istenit, hogy miért nem tud magára vigyázni! Nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy megsérült, éd nem tudja mennyire komolyan. Egyre idegesebb és idegesebb lett, annyira nem tudott mit kezdeni magával. Mérgében még a seprűt is felkapta a kanapé mellől, és egy ordítás kíséretében kettétörte a nyelét. Ettől kicsit megnyugodott, de közel sem annyira, mint kellett volna. Az egyetlen dolog, ami vigasztalta, hogy idehozzák… szóval nem életveszélyes. De az ördög akkor sem hagyta nyugodni, és mindenféle tévképzeteket ültetett el benne, hogy mi történhetett volna. És ezek következményeit mind érezte egy pillanatra. Szinte öt percenként borzongott meg egy-egy újabb kellemetlen érzéstől, amit a változatosabbnál változatosabb rémképei generáltak, míg végre csengettek a kaputelefonján. Ekkor már igazából hosszú percek óta a bejárati ajtó előtt szobrozott, így nem esett nehezére beengedni az érkezőket.
A kocsiból kisegített, összevissza gipszelt és kötözött Nekorit látva viszont egy újabb pillanatra dermedt sóbálvánnyá. Összeszorult a gyomra, annyira rossz volt így látni. Nem tudta miért érzi ennyire erősen, de határozottan azt érezte, hogy nem akarja ilyen állapotban látni. Igazából csak arra eszmélt fel, hogy egy kobak landol a mellkasán, közben pedig a másik oldalról beszélnek hozzá, és papírokat nyomnak a kezébe. Az öltönyös rábízott mindent, ami kell, hogy rendben legyen Cicafiú ápolása. Még szép, hogy itt marad! Addig nem engedi haza innen, míg le nem kerül róla ez a sok múmia kellék. Próbált mindent megjegyezni és hümmögve bólogatott, bár igazából megintcsak nem mondtak neki túl sok olyan dolgot, amire tényleg kíváncsi lett volna. Az viszont biztos, hogy nem kellene sokáig idekint ácsorogni, így finoman elkezdte befelé terelgetni hadirokkant feketemaccsot, miközben intett a menedzsernek, hogy innentől átveszi a dolgot. Attól, hogy itt volt kézközelben kicsit megnyugodott, de még mindig ott volt a gombóc a tokában, így miután becsukta maga mögött az ajtót, és bevezette a nappaliba, egy hirtelen ingertől vezérelve szorosan megölelte. Persze ügyelve arra, hogy szabadon hagyja a begipszelt karjait.
- Egy hétre megyek el, és máris ez történik… -morogta halkan –Megijesztettél. –sóhajtott egy nagyot. Mindeközben pedig lábával egy elegáns mozdulattal a kanapé alá tolta a törött seprűnyelet. Nincs szükség arra, hogy még az is szem elé kerüljön. Elengedni viszont egy darabig még nem akaródzott Nekorit.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Feb. 07, 2013 5:46 am

Üresebbé válok, mint száz elhullatott könnycsepp színjátéka

Villámgyorsan suhantak el mellette az útszéli fák. Üres tekintettel követte őket nyomon. Egyik sem különbözött a másiktól. Ugyanolyan szürkés, élettelen pacaként tükröződtek az ablak üvegen. Különbséget sem tudott tenni közöttük, nem mintha szándékában állt volna ezzel foglalkozni. Rémesen érezte magát. Hasogatott feje, tompán érzékelte a fényeket, torka kiszáradt, gyomra égett és elviselhetetlen mértékű fájdalom feszítette szét karjait. Abban biztos volt ez sokkal kellemesebb, mint néhány órával ezelőtt. Tisztán előtte van, ahogy a kötöző előtt ücsörög, miután kezdett némileg tisztulni feje. Utólag visszagondolva, bár ne történt volna. Alig kapcsolták fel agyában a villanyt, rögtön ostrom alá vonta a maximumra felcsavart szenvedés. Sírva ütögette fejét a falba, ahogy derült égből villámcsapásként eluralkodott rajta a fájdalom. Ütemesen kocogtatta csempének fejét, ami cseppet sem tűrésküszöbe köddé válását jelezte. Elege volt. Egyszerűen betelt nála a pohár és semmi másra nem vágyott, csak szabadulhasson.
Nyűglődő műsorát hamar észre vette szemfüles menedzsere. Levette a zakóját, feje mögé tette, aztán elviharzott valamerre. Nem lehetett nehéz kitalálni vele kapcsolatban intézkedett. Leírhatatlan hálát érzett, gondoskodik róla. Nyugodtan otthagyhatta volna az ügyeleten, de maradt és helyette kitöltötte a papírokat, beszélt az orvosokkal, rávette őket soron kívül bejuthasson a rendelőbe. Annyira el szerette volna mondani, mennyire boldog mellette van, de a következő amire emlékszik, röntgenezik a karjait, újabb tűszúrás, némi tanácskozás aztán keresztbe fordultak szemei. Egész életében jól viselte a megpróbáltatásokat, de abban a pillanatban képtelen volt csendben maradni. Elharapott üvöltéssel vette tudomásul sikeresen helyre rakták egyik ujját. Váratlan sokktól, vagy a töménytelen mennyiségű gyógyszertől ápolás hátralévő része semmiségnek látszódott. Nyugodtan tűrte kiszedegessék a szilánkokat, lefertőtlenítsék a sebeket, beragasztgassák, kötözzék és gipszeljék, amit csak akartak. Egyedül attól könnyebbült meg, elhagyták az épületet.
Mázsás súly szakadt le vállairól, miután elnyúlhatott a kocsi ülésén. Aludni szeretett volna, de nem tudott. Kínszenvedés volt újra és újra pislogni. Csakhogy, akárhányszor hunyta le szemeit mindig hányingerrel párosított szédülés fogta el. Kénytelen volt megmaradni a céltalan bambulásnál. Kicsit megemelte fejét és az eget kémlelte. Már, ha látta volna. Egybefojt az egész kék égbolt. Azt sem vette észre reklámhirdetés, épület, faág lóg bele az összképbe és, ha nem szólítja meg Nacchan valószínűleg az sem tűnik fel, megálltak. Kissé bizonytalanul pislogott menedzserére, aki óvatosan felsegítette. Jól tette, mert hirtelen arra sem emlékezett, hogyan kell járni. Fejben megint annyira szétcsúszott nehezen fogadta és továbbította a jeleket. Teste pedig rosszul viselte a változásokat. Egy helyben ácsorogva szédült, de ha mozgott lábai olyan erővel reszkettek, meg nem jósolja, mikor csuklanak össze. Kizárólag abba kapaszkodott, hamarosan ágyába kerülhet. Harcolt eljuthasson a bejárati ajtóig, amiről egészen addig homloka mellkasnak ütközött fel sem tűnt különbözne a társasházétól. Bőszen nyöszörögve keresgette a történések fonalát, de hallva az ismerős hangot és érezve a szöszke sörényesre jellemző illatot már nem próbált kérdéseket feltenni. Nagyot szusszanva lazult el és fúrta még jobban felsőjébe buksiját. Innentől kezdve nem érdekelte, miért oda vitte Nacchan, tényleg ott van, vagy egyszerűen álmodik. Hagyta magát sodródni az árral. Engedelmesen bebattyogott a házba, azzal a céllal kiterülhessen a sokat nyúzott kanapén.
Kissé meglepte tervében útját állják. Eleinte hatalmas szemeket meresztgetett, ugyan mi zajlik körülötte. Nagy szüksége volt alvilági ninja ragadozó szavaira, vagy sosem esik le neki tényleg az ördögi rezidencián tartózkodik és épp ölelés áldozatává vált. Nagyot sóhajta adta át magát a pillanatnak. Megnyugtatta ördögi leszármazott hangja, még, ha borzasztó bűntudatot is ébresztett benne, ilyen állapotban fogadja. Sajnálta, amit csinált, bár még nem nézett tükörbe, hogy festhet, vagy pontosan mi történhetett vele. Dugig volt fekete foltokkal egész napja. Az időközben felgyűlt érzésekkel nem tudott mit kezdeni. Egész testét szétfeszítették és valahogy szeretett volna rajtuk túladni. Semmi mást nem akart érezni, csak azt biztonságban van, vigyáznak rá. Ki szerette volna törölni a napját. Újrakezdeni, ha lehet egyetlen kívánsága, akkor innentől induljon. Mennyivel szebb lenne, mennyivel jobban tudna örülni. Nem veszne el saját rossz kedvében ez a kedves pillanat és nem rontaná el azzal sír valamiért, amit már régen elvesztett.
-Ne…ne….ne haragudj! Nem akartalak megrémíteni.-Dörmögte sűrű szipogás közepette, ahogy összegyűjtött annyi levegőt meg bírjon szólalni és még szavakat is képes legyen belőle formálni.-Hogy…hogy…hogy-hogy már itt…hon vagy?-
Nehezen jutott eszébe a nagy felismerés, még nem most kellett volna hazajönnie. Hacsak nem aludt át több napot, de nem hitte erről lett volna szó. Valami másnak kellett lennie. Erről rövidesen felvilágosították, ami tovább fokozta tetőződő bűntudatát. Tényleg sajnálta, megint ilyen borzalmas állapotban bukkant fel, megint bömbölt, megint a szánalmas életén siránkozik. Folyamatosan ezt teszi a környezetében élőkkel. Történik vele valami, aztán elsírja nekik a tragédiáját, mintha mással sosem történne semmi rossz. Mindig megfogadta többet nem teszi. Erősebb lesz, könnyebben veszi az akadályokat, önállóbbá válik. Eléri kevésbé szoruljon állandóan mások támogatására. Hányszor jelentette ki végre felnőtt emberként fog viselkedni. Számtalan alkalommal elhatározta és sosem tartotta be. Nem akart újra ebbe a hibába esni. Nem szerette volna megkockáztatni még valakit azért veszítsen el, mert képtelen megbirkózni a problémáival.
-Bocsáss meg! Annyira sajnálom, hogy ennyire hasznavehetetlen vagyok…folyamatosan játszom az áldozatot és sírok minden apróságon és semmit se tudok egyedül megcsinálni és folyton felbosszantalak az értetlenkedéssel.-Vett egy nagy levegőt, mielőtt dühösen hozzácsapta volna aznapi legkínosabb és legszánalmasabb megmozdulását.-Még a mosdóba se mertem kimenni, pedig nagyon kellett pisilnem! Milyen elfuserált huszonéves csinálja ezt rajtam kívül?!-

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Feb. 07, 2013 10:51 am

I want to protect you…

Cicafiú eléggé ki volt ütve ahhoz, hogy látsszon rajta, igazából nem sok fogalma van arról, ami körülötte folyik. Egészen addig meg volt bizonyosodva arról, hogy teljesen más vidékeken jár, míg nem pityeredett a karjai között. Ez biztos jele volt annak, hogy utolérte saját magát. Még mindig nem tudja pontosan mi érhette, de elég valószínűnek tartja, hogy azóta most sírta el magát először. Egyáltalán nem voltak vörösek a szemei… és ha Nekori, aki még örömében is az egereket itatja, egy ilyen után nem fakad sírva, akkor egész biztos sokkos állapotban van. Félreértés ne essék, nem annak örül, hogy itt zokog előtte, hanem annak, hogy egy rá jellemző feszültség levezető tevékenységet végez. Türelmesen megpaskolgatta a hátát, mert sejtette, hogy ezután jobban lesz valamivel. Talán pár szót is válthat vele, mielőtt ágyba dugja és háziőrizet alá helyezi. Pár órával ezelőttig dédelgetett tervei csúfos kudarcba fulladtak, de végülis nem siet sehova a tévétorony, bármikor elmehetnek oda… Amíg ezen merengett, feketemaccs nagy nehezen abbahagyta a szipogást, hogy feltegyen egy tényleg nem egyértelmű kérdést.
- Meglepeté~s! -tárta szét a karját sóhajtva –De a tiéd nagyobbat ütött... –vakarta meg a sörényét. Ha jah, nem pont így akarta meglepni korábbi hazaérkezésével, de így jártak. Nem akart többet kihozni a dologból, mint kellett volna, így nem kezdte el ecsetelni miért jött el előbb, és mit tervezett volna. A meglepetés meglepetés marad, még akkor is, ha máskor kerül rá sor. Vigasztalóan meglapogatta az aranybarna kobakot, hogy ne kerítsen nagy feneket a dolognak, de mondani sem kell… Nekoriról volt szó. Hamarosan újabb kifakadás érkezett, amit viszont olyannyira nem tudott tolerálni, hogy rángatózó szemöldökkel emelte fel a kezét, hogy egy elegáns mozdulattal betapassza a száját, és véget vessen ennek a sok felesleges siránkozásnak. Mielőtt azonban végrehajthatta volna önkényes csitítási módszerét, Ciculi nagy nehezen elérkezett mondandója végére, amit kinyöghetett volna sokkal korábban is.
- Az isten szerelmére, miért nem azzal kezded, ami fontos? … -emelte inkább saját homlokához a tenyerét, hogy megdörzsölje. –Két szóval később bököd ki, már a tenyerembe hebegnél… -nem akart túlságosan szemrehányó hangnemet megütni, de nem bírta megállni, hogy ne érződjön belőle némi dorgálás. –A felesleges önsajnálatot meg borítékold el az Antarktiszra… ott jó lesz begyújtani a papír. –morogta morcosan. Szörnyen utálta ezt a dolgot. Hozzá van szokva, hogy ezzel általában szánalmat és jobb esetben könyörületet csikarnak ki áldozatukból, de ő csak megvetni tudta, ha valaki ilyen módszerrel próbálkozik esetlennek tűnni. Cicafiú egyetlen szerencséje, hogy róla enélkül is tudta, hogy elég esetlen… na meg most csak rá kellett nézni. De ettől függetlenül még tőle sem tolerálja ezt a szövegelést. Nagyot fújtatva próbált túllépni a mérgén, és kísérte ki a mosdóba hadirokkant macskáját. Ő egyáltalán nem szégyenlős az ilyen dolgokat illetően, így egész addig nem is volt probléma, míg feketemaccs meg nem látta magát a fürdőszobai tükörben. Akkora lendülettel hőkölt hátra, hogy ha nem kapaszkodik meg a kád szélében, mindketten felborultak volna. Hogy a dobhártyaszaggató felkiáltásról ne is beszéljünk!
- Te jó ég! Engem is le akarsz százalékolni? –hördült fel elégedetlenül, de szinte már csak Ciculi hűlt helyéhez beszélt. Állapotához képest elég virgoncan viharzott kifelé a helyiségből az orvosi papírjait emlegetve. Daemon esélytelennek látta, hogy begipszelt ujjakkal egyáltalán a rendesen kezébe tudjon fogni egy papírt, így fejét csóválva és halántékát dörzsölgetve cserkészte be a közben nem túl messzire jutó kergemacskát, és kereste elő neki a köteg iratot, amit a menedzsere rábízott. Felületesen elkezdte átfutni őket, de olyan halványan volt nyomtatva az összes lelet, hogy alig látott belőlük valamit. Pedig elég profi már abban, hogy kibogarássza mi a lényeg egy ilyen papíron. Elég sok volt belőlük neki is, és jópárszor elmagyarázták már mi-mit jelent. Sőt, nem meglepő módon, Cicafiúéhoz hasonló sérülésekkel is operált már párszor, így egyáltalán nem okozott gondot felkutatnia a megfelelő sorokat.
- Egy pillanat… -halászta elő szemüvegét az egyik kis asztalról, és miután tisztább rálátást nyert a dolgokra, a kanapé karfájának dőlve hümmögött egy sort.
- Ha bízol a sportsérült és kocsmai bunyós tapasztalataimban, mire a gipszedet is leveszik, semmi másnak se lesz nyoma. Sőt nekem még van pár külön tippem is a zúzódások eltüntetésére.. –kacsintott rá megnyerően. Sejtette, hogy az eféle úton szerzett ismeretei nem fogják túlzottan elnyerni a másik tetszését, de az előbukkanó pocok macska már mindjárt jobban tetszett neki. Most a legjobb dolog az, ha eltereli a figyelmét arról, ami így elintézte, aztán ha helyrejöttek a csontjai, ráér akkor foglalkozni a többivel…
- Jutalom csak annak jár, aki rendesen vacsorázik… -fonta keresztbe karjait maga előtt, miután egy elegáns mozdulattal feljebb igazított a kicsit lecsúszott szemüvegét. –Ma különleges menü van terítéken, egyenesen konyhatündér Nagai asszony tűzhelyéről. –bökött fejével a konyhapulton sorakozó dobozok felé, amik már nem fértek be a hűtőbe. Nem is baj, ha lesz segítsége, mert tényleg kicsit túlzásba vitték a főzést a hűtője méretéhez képest, és nem élné túl, ha akárcsak egy fél adag is kárba menne belőle.
- Héé, nem fogsz belehalni… -pislogott lefagyva egy pillanatra Cicafiú reakcióját látva. Aki aztán persze bőszen próbálta a tudtára, hogy már megint nem azért sír, amiért gondolja. Legyintve egyet a dologra hagyta inkább, hadd pityeregje ki magát, hogy aztán egy zsepit nyomhasson az orrához. Ellenvetést igazából nem tűrt, így eztán önállósítva is magát elkezdte feltérképezni a dobozokat és tartalmukat, hogy mi lenne az, amit most a legkönnyebben meg tud etetni az esetlen vendégével. Végül amellett a doboz mellett döntött, amiben mindenféle grillezett és különleges házi recept szerint fűszerezett zöldség és hús volt felkockázva és wokban összefőzve. Ez volt az egyik kedvence, annak ellenére, hogy nem kimondott zöldségevő. Már csak azért is, mert édesanyja még mindig nem volt hajlandó elárulni neki, hogy pontosan mivel fűszerezi be az ételt, amitől ilyen egyedi íze van. Mert az biztos, hogy hiába kóstolt már végig jónéhány étlapot, olyat, ami erre teljesen hajazott volna, még nem sikerült találnia. Ha pedig az orrára hagyatkozva saját maga próbálta meg elkészíteni, az sem volt rossz, de valahogy nem volt az igazi… Előkerítve egy tányért és egy pár pálcikát, pár perc alatt felmelegítette a doboz tartalmát a tűzhelyen előkészített edényben, és máris tálalható volt. Nem szerette a mikrót használni, ha nem volt feltétlen muszáj. Cicafiút asztalhoz parancsolva hamarost le is vágódott mellé, és kezdetnek egy darab zöldséget az orra alá tolva indította el a vacsora hadműveletet.
- Nem szabadulsz, míg legalább annyit nem kóstolsz végig, hogy ne csinálják ki az üres gyomrod a gyógyszerek… -adta elő a világos és alku tárgyát nem képező feltételeit, miközben a világ legtermészetesebb dolgaként szemezgetett a pálcikával. Persze nem bírta megállni, hogy néha egy-egy darab ne a saját szájában kössön ki. Túl jó illata és íze volt.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Feb. 08, 2013 10:44 am

Üresebbé válok, mint száz elhullatott könnycsepp színjátéka

Felháborodott válasz nem segített csendesebb vidékre evezzen háborgó lelkétől. Ugyanott toporgott, mint általában. Megint járatta hatalmas száját és mást se ért el, mint kiakasztja alvilági láthatatlan vadászt. Elkeserítette sosem jut túl kicsinyes viselkedésén, amitől állandóan ugyanazok a kockák ismétlődnek. Teljesen letörte a monoton körfogás. Annyira belefáradt a mókuskerékbe meg sem próbálta menteni a helyzetet, térdre borulva esdekeljen bocsánatért, vagy fogadkozzon változni fog. Egyszerűen kifogyott a szavakból, erőből, küzdő szellemből. Nem maradt benne egyetlen csepp kitartás sem. Kiszippantották belőle, üres testét pedig kidobták az utcára. Utálta szánalmas görcsként viselkedik, miután elesik valamilyen nagynak hitt akadályban. Kétségbe esetten kúszik mások lábához. Könyörög segítenek rajta. Meg sem próbál önállóan talpra evickélne. Ismerné a módját, hogyan lehet a legegyszerűbben beszüntetni borzalmas műsorát, régen adott volna használati utasítást összes létező ismerősének. Azonban semmilyen módszert nem rejtegetett agyában. Rengeteg időt töltött megoldás kereséssel, de az ő problémájára egyes egyedül Nagy Sándor leleményessége szolgálhat gyógyírrel. Elvágnák a csomót, csettintésre köddé válna minden problémája és másokat sem kergetne őrületbe. Sokat játszadozott a gondolattal megteszi. Kivétel nélkül az utolsó löket hiányzott. Döntő pillanatban bátorsága helyére félelem furakodott. Elemi erővel csapott le rá és tántorította el céljától. Hazudna, ha azt állítaná szerettei miatt visszakozott. Egyszerűen megijedt. Önző volt, akár a legtöbb ember. Magára gondolt és elérte tovább kínozza környezetét.
Utasításnak ellent sem mondott és nem is állt szándékában. Ajkába harapva tapasztotta be száját, nehogy újabb szavak zúduljanak ki belőle. Legkevésbé sem zavarta addig szorongatta bőrét, hamarosan vérezni kezdett. Az számított végre csendben maradt, ezzel megkímélve ördögi trónvárományost értelmetlen szövegelésétől. Saját fülét bántotta, olyan dolgokat érez, gondol, képzel, amiket nem kéne. Sokkal könnyebb lett volna élete, ha nem támadnának rá folyamatosan. Egyre kevésbé bírta elviselni bevált sorozat forgatókönyvének sorai peregtek orra előtt, ugyanolyan intenzitással, mint az első alkalommal. Nem kérdezték mit szeretne, elvállalja, beleegyezik. Kiosztották számára a nyomorult balek szerepét és nem szállhatott ki, mert kötötte szerződése. Rákényszerült állandóan elkövesse unásig játszott hibáit, szembesüljön zsákutcában tébláboló életével, rádöbbenjen hasznavehetetlen senki. Kíméletlenül elé szembesítették vele, milyen elfuserált sztár csemete, aki a való életben egy nagy nulla. Minden alkalommal szíven ütötte az igazság, de egyre kevésbé hitte talál belőle kiutat. Neki nem létezett új esély. Nem tudott túllépni a múlton, hogy jelenre vagy jövőre koncentrálhasson. Megrekedt az iszapos talajban. Néha tett egy-két lépést előre, de utána elakadt a sűrű masszában.
Menthetetlen volt és megértette, ha nem akarták hallgatni fárasztó nyűglődését. Engedelmesen kimenetelt a fürdőszobába, túleshessen élete újabb szégyenfoltján, még mosdóba se tud egyedül menni. Ezután nem vágyott másra, csak arra végre kiüsse a gyógyszer. Megváltásnak érezte volna, ha elveszik az üres sötétségben, ahol nincs több gondolata és nem akarja mellkasát szétfeszíteni a tehetetlen düh, csalódottság, keserűség. Kicsi nyugalomra után ácsingózott, reménytelenül. Azt sem tudta sírjon, üvöltsön, összeessen a sokktól, ami a mosdókagyló fölötti tükörben köszönt vissza rá. Hosszasan bámult arcképére, mielőtt felüvöltve tántorodott hátrébb. Rengeteg fehér tapasz, apró sebek, kicsiny foltok, sápadt bőrszín, beesett, vörös szemek. Úgy festett, akár egy anyagért verekedésbe bocsátkozó drogos. Igazából nem a kinézete rémítette halálra. Most tudatosult benne mi történhetett vele. Kezdte felfogni, mi lehetett az a sok üvegszilánk, miért tapicskolt perceken keresztül vérében, hogy került Nacchan mellé. Lassanként összeállt fejében a kirakós, de még nem teljesen. Tudni akarta a hiányzó részleteket. Tanácstalanul forgolódott, amikor eszébe jutott a Nacchan kezében tartott orvosi papírkupac. Hirtelen felindulásból a nappali felé lendült. Kis híján elesve saját lábában bukdácsolt be a szobába. Szemével irathalmot keresgélve kutakodott, mire sikerült megpillantania keresése tárgyát. Felmerülő problémára fittyet hányva küszködött szemre vehesse tartalmát, de mielőtt bármit kihámozhatott volna, elhorgászták tőle az iratokat. Nyugtalanul fújtatva toporgott, mit sikerül kiolvasnia ördögi fondorlattal a halovány papírokról.
-Azt tudom…nem az érdekel.-Morrant fel indulatos pocokként legyintve, ahogy közelebb furakodva küzdött az elemekkel rátalálhasson a keresett bejegyzésre.-Lapozz vissza!-Mutogatott idegesen és esett az adatok alatt felsorakoztatott részeknek. Nagy erőket mozgósítva ismételte némán a kibogozott szavakat, ezzel lassanként összetehesse a részleteket, meglehetősen nehéz kristály vázával látták el baját. Fejét plafonnak emelve gondolt vissza a történtekre. Szemét behunyva idézte fel a délután eseményeit. Beleborzongott, amikor eljutott arra a pontra édesapja megragadja a vázát és egyenest felé dobta. Szinte újra érezte a bőrén landoló hideg vizet, szájában volt kesernyés íze, orrát facsarta állott szaga. Arra már ki se próbált térni, mennyire belesajdult karja, ahogy a váza súlyára gondolt, vagy a töménytelen mennyiségű üvegszilánkra, amik szeme láttára repkedtek szanaszét. Gyorsan megrázta fejét, ne kísértse tovább a rémkép, majd nagyot sóhajtva pillantott oldalra. Az elé táruló szemüveges szőke sörénytől halvány mosoly kúszott arcára.
-Doktor Bubóra hasonlítasz.-Bukott ki belőle a ritka értelmes megjegyzés.-Mint a legjobb páciensed kapok cukorkát?-
Hintázott tüneményes kisgyerekeket megszégyenítő módon, mielőtt fejét lehorgasztva sóhajtott egyet az elkeserítő válaszon. Füst ment terve a gyógyszerek egyetlen áldásos hatásával kapcsolatban. Szemernyi kedve sem akadt enni. Már nagy erőkkel készítette kifogását, amikor eljutottak hozzá a mágikus szavak. Kíváncsian felvonva szemöldökét kukkantott a konyha irányába, biztosan azt hallotta, de látva a dobozkák között válogató alvilági vadorzót eluralkodott rajta az újabb sírás hullám. Meghatódottan csüccsent le az étkező egyik székére. Nem küldtek neki semmilyen ételt, mégis annyira jól esett neki belekóstolhat a híres mama főztjébe. Ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhette volna. Annyira sokat mesélt róla sátánfi és annyira érződött, mennyire szereti a mamáját, kész valóra vált álom szemtől szembe találkozhat egyik fogásával. Izgatottan várta mi lehet az, annak ellenére ki se látott a zsepihalomból. Nagy szemekkel meredt a tányér tartalmára és szimatolt gőzébe. Régen jutott eszébe ételről az a jelző finom, de ennek már az illata is remekül hangzott. Ettől függetlenül kissé bizonytalanul barátkozott az első falattal. Kicsit csípte a percekkel ezelőtt kiharapott száját.
Az osztályozással, viszont saját magát is meglepte. Jólesően hümmentve nyammogott és nyöszörgött mennyire jó. Egész könnyedén gyürkőzött meg a kötelezően felvillantott mennyiséggel, bár utána némi panasszal fordult hozzá gyomra. Szerencsére pár perces sztrájkolással beérve hagyta békén. Megszabadulva a kellemetlenségtől és teljesen ellazulva teli hasától feküdt ki az étkező asztalán. Kocsiban érzett fáradtsága kopogtatott be hozzá. Szép lassan lecsukódtak szemei, de mielőtt elnyomhatta volna a buzgóság ölbe kanalazták. Bevitték a hálószobába. Félálomban kényelembe fészkelve magát hagyta betakargassák. Nem emlékszik milyen indíttatásból jutott eszébe most ossza meg élete legszebb hírét, de nagyon lelkesen dünnyögve tette közzé boldogságát.
-Nagybácsi leszek.-Hümmentett egyet a dolgon, miközben rendületlenül fészkelődve kereste helyét. –Nagy álmom egy kicsi, csak nekem nem lehet, vagyis…szóval Ricchan-t nyúztam csináljon nekem totyogó rokont…-Mosolyodott el ásítás közben. Hiába volt hullafáradt nem tudott elaludni. Sehogy sem volt megfelelő a póz. Valami mindig sántított, amitől egyre nagyobbakat szusszanva ráncolta homlokát. Lassan kezdett annyira hisztis lenni, eljátszott a gondolattal feladja a fekvést és inkább fotelba gubbasztva próbálkozik tovább.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Feb. 09, 2013 12:20 pm

I want to protect you…

Az orvosi zárójelentéseket olvasva elég sok minden volt, amit meg akart kérdezni Nekoritól. Az ott szereplő kórtörténet egyértelműen kozmetikázott ferdítés, ezt még ő is könnyedén leszűrte… Nagyon jól ismeri már ezt a fajta orvosi körítőszöveget, szinte egy olyan verekedés eredményeképp kapott kezelési papírját sem tudja felmutatni, amin pontosan szerepelne, hogy mi történt vele. Nem mutatna túl jó, ha egy kíváncsibb nővérnek eljárna a szája miután beléjük kukkant. De legalább az orvosában megbízik. Meg Cicafiú öltönyöse is eléggé úgy néz ki, mint aki érti a dolgát, szóval biztosan elintézte, hogy ne nagyon derüljön ki mennyire intézte el magát feketemaccs. Az asztalnál ülve, miközben etette meglepően kevés erőfeszítést kellett tennie, hogy elérje a célját. Ciculihoz fűzött várakozásaival ellentétben majdnem azt kell hogy mondja lelkesen majszolgatta a neki kiosztott falatokat. Igazából, ha őszinte akar lenni, azon lepődött volna meg jobban, ha még erre a kosztra sem ébred fel az étvágya. Édesanyja főzőtudománya pedig csak még misztikusabbá vált a szemében azáltal, hogy még egy ilyen madárétkű fekete macska is lelkesen eszi. Ennyit tenne az a sok év tapasztalat? Még mindig nem tett le arról a szándékáról, hogy egyszer minden fortélyát eltanulja tőle. Ha már egy jó darabig, vagy talán sose lesz olyan asszony a háznál, aki főzne rá. Mintha amúgy bárki felülmúlhatná… Szóval egy szó mint száz, különösen békésen telt el az a néhány perc, amíg a pálcikával manőverezett. Viszont közben valami mégsem hagyta nyugodni. Próbált azon agyalni, hogy mi lehet, ami piszkálja a fantáziáját, mígnem egy hirtelen mozdulattal az asztalra csapta a két pálcikát és visszaviharzott a nappaliba, hogy újra kezébe vegye az előbbi leleteket. Rögvest megakadva a fejlécen, heuréka pillanatként hasított belé a felismerés, hogy mi volt az amit egész eddig furcsállott.
- Kazumi~? –engedte le a kezeiből a papírokat és intézett egy bosszúsan számonkérő pillantást az asztalnál fonalat vesztett fejjel ücsörgő Cicafiú felé. Fújtatva egy sort azon, hogy megoldotta a rejtélyt pakolta le morcosan a papírokat és huppant vissza az asztalhoz, hogy befejezze, amit elkezdett. Legszívesebben, most szemrehányások közepette kérte volna számon, hogy erről mikor akart szólni, mikor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen ő sem mutatkozott be neki sohasem. Ezt most inkább elégtételnek kellene tekintenie? Ettől függetlenül még bántotta az önérzetét ez az apróság annyira, hogy az étkezés hátralévő részét csendben folytassa le. Miután Nekori bedobta a törölközőt, megjegyzendő, hogy magához képest még túl is teljesítette a szokásos limitet, Daemon befejezte a megmaradt adagot, és elpakolta a mosogatóba a koszos tányért. Visszafordulva az asztalhoz pedig egy azon végignyúltan durmolni készülő macskát pillantott meg. Maga előtt összekulcsolva a kezeit dőlt neki a konyhapultnak miközben bőszen rázta a fejét az elé táruló látványon. De mivel sejtette, hogy nem igazán fog jót tenni a hadirokkantnak, ha ott nyomja el a buzgóság, szépen felnyalábolta a székből, és becipelte a hálóba. Még nem volt ideje áthuzatolni az ágyát, de csak nem lesz kifogása ellene, ha itt szállásolják el. Mire lepakolta a párnák közé és eligazgatta rajta a takarót, Cicafiú már kezdett álmában beszélni. Legalábbis nagyon úgy tűnt, mintha már nem lenne teljesen magánál.
- Hem? –kérdezett vissza az elhangzó alig kivehető mormogásra. Nem igazán értette mit akar mondani, szóval inkább ráhagyta a dolgot. –Szerintem most inkább aludj… -lapogatta meg a takarót. Nem volt biztos benne, hogy jól hallotta-e az iménti bejelentést, mindenesetre maccs már nem nagyon van olyan állapotban, hogy bármi érdemit hozzáfűzhessen neki a témához. Majd rákérdez, ha felébredt. Meg még jó egy s másra rá akart kérdezni, amikkel most már inkább nem traktálta a hullafáradt Nekorit. Neki még volt némi pakolásznivalója, így miután őt elrendezte, hozzálátott, hogy kipakolja az utazó bőröndjét és elpakolja a többi kint maradt ételes dobozt. Mire eljutott odáig, hogy a nappaliban vállfára aggatott ruhaákat behordja a gardróbba, még mindig azzal kellett, hogy szembesüljön, hogy Cicafiú álmatlanul vergődik az ágyban. Pedig egy jó ideje pakolászik már odakint…
- Nem tudsz aludni? –kérdezte sóhajtva miközben akasztgatta fel a ruhákat. A nyűgös mocorgást, amit válaszul kapott, egyértelmű helyeslésnek tekintette. Tény, hogy nem lehet egyszerű kényelmes helyet találni, miközben arra kell figyelnie az embernek, hogy ne feküdjön rá egy törött testrészére sem. Emlékszik, hogy mikor neki volt eltörve a karja, nem egyszer ébredt arra éjszaka ordítva, hogy véletlenül ráfordult álmában, és majd megpusztul a fájdalomtól. Fekete maccs ráadásul két tűz közé van szorítva, hiszen mindkét karja lesérült. Így tényleg nem valószínű, hogy érdemi alvást tud lefolytatni. Jobb ötlete nem lévén befejezte a kipakolás hátralévő részét, és leoltogatta a lámpákat odakint. Bekészítve magát a tervezett felügyelői szerepre, kivételesen megszegve az íratlan „hálóba kaját nem hozunk” szabályát, egy tálcán némi nassolnivalót és egy üveg vizet vitt magával a konyhából. Visszatáborozva a hálóba kényelmesebb göncökbe vedlett, és könyvet ragadva bemászott Cicafiú mellé az ágyba.
- Majd én figyelek rá, hogy ne feküdj a karodra… neked tényleg aludni kéne. –dőlt neki az ágytámlának, és irányította maga felé a kislámpát. Megvárta, míg Nekori kényelmesen az ölébe fészkeli magát, aztán nekilátott az olvasásnak. Úgyis volt jónéhány könyv, amit már régóta szeretett volna elolvasni, de valahogy sosem tudott rá időt szakítani. Ez pedig pont tökéletes alkalom. Egyik kezével átkarolva ölmacskát igyekezett pozícióban tartani, miközben az látszólag végre szundítani kezdett. Amennyire szétcsúszott szerencsétlen, ez hiányzik már neki a legjobban. Daemont pedig továbbra is nyugtalanította az a fapados információ, hogy összekülönbözött valakivel, és eközben érte baleset. Ha tényleg baleset lett volna, akkor már biztos beszélt volna róla, ha túljutott a szokásos kórház sokkon.
Egy jó darabig olvasott a lámpa fényénél, de egy idő után, már annyira elgémberedtek a tagjai, hogy muszáj volt óvatosan lepakolnia magáról a szunyókáló feketemaccsot, hogy egy kicsit felállhasson és kinyújtóztathassa a tagjait. Na meg elintézzen néhány dolgot, amit már nem tud tovább tartogatni magában. Nem akarta sokáig otthagyni felügyelet nélkül, szóval hamar lezuhanyozott, és pizsamanadrágot öltve költözött vissza mellé az ágyba. Persze mire visszaért, már kómásan pislogva keresték hova tűnt. Miután Nekori visszahelyezkedte magát, az egyik karja alá betolt egy párnát, tapasztalatból tudja, hogy úgy sokkal kényelmesebb, a másikat pedig a saját mellkasára emelte. Mély alvó volt, de ha tudta, hogy valamire figyelnie kell, akkor képes volt felébredni arra, ha mocorognak mellette. Igaz, ez nem volt annyira pihentető, de mégiscsak több volt, mint a semmi. Azt pedig tényleg nem hitte volna, hogy egyszer megéri, hogy valaki miatt képes legyen feláldozni a kényelmes alvást. De az biztos, hogy akkor sem aludt volna nyugodtan, ha csak úgy lepasszolja valahova Nekorit. Hihetetlen mennyire hozzánőtt ez a fekete macska. Ha belegondol, igazából már el sem tudná képzelni a mindennapjait nélküle, vagy a bugyután megmosolyogtató üzenetei nélkül. Ezek után meg pláne ne merjen így lesérülni, hogy aggódnia kelljen miatta… És abból, hogy ilyen nehezen viseli, hogy ilyen hadirokkant állapotban látja, magának is levonhatott pár következtetést, azzal kapcsolatban, amiben eddig nem volt egészen biztos. Magához képest komoly dolgokon gondolkodva nyomta el őt is az álom, míg közben fel-fel nem riadt pár fészkelődésre.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Feb. 15, 2013 11:45 am

Üresebbé válok száz elhullatott könnycsepp színjátékánál

Minden erejével rajta volt elaludhasson, de az egész világ, pontosabban szervezete ellene szövetkezett. Fejében kész autópályát készítettek. Ütöttek, fúrtak, légkalapáccsal betont törtek, kavarták az aszfaltot, munkás gépek zúgtak agytekervényei között. Hatalmas erővel zsongott egész kókusza, amitől teljesen elnehezedett, lüktetett, egy szó, mint száz, minden baja volt vele. Nem esett jól mozgatni, mert abban a pillanatban többszörösére ugrott fájdalma, viszont egyetlen helyben sem tudott maradni. Hulla fáradtsága ellenére sehogy sem találta azt a kényelmes pozíciót, amiben álomba szenderülhetett volna. Hol a lábainak nem tetszett, hol karjainak támadt kivetni valója egyre nyakatekertebb formációival. Arra emlékeztette ez a kiakasztó szenvedés, miután edzésekről hazaesett. Túlerőltette izmait és olyan ólom nehézségűek lettek, bitang nehéz farönkként sajogtak, miközben azon imádkozott, ne kelljen arra ébrednie, begörcsöl vádlija. Valamiért erre hasonlított mostani állapota, pedig nem futott, nem csinált semmi napirendjétől eltérő dolgot. Ha azt nézi többet ült az elmúlt két hétben, mint egész évben. Nem teljesen igaz, mert ebből le kéne számolnia, amikor két stúdió, kontra lakása távlatában rohangászott mérgezett egérként. Ennek ellenére furcsállta az érzést és kezdett besokallni, hiába nyűgös nem áll le agya. Koffeinnel kezeltetett pörgő mókusként zakatolt. Újra meg újra visszakanyarodott ezerféle megválaszolatlan kérdésre, napjára, okokra, múltjára. Eszelős módon viselkedett. Ha valamihez hasonlítani kéne az élményt, akkor egy őrültet lát maga előtt, aki székhez kötözi és rákényszeríti, akarata ellenére hallgasson végig régen eltemetett gondolatokat.
Meglenne a lelkét nyomasztó elmélkedések nélkül. Tényleg kicsike pihenésre vágyott, jelen állás szerint hiába. Sűrű fészkelődések sem csendesítették el agyát, vagy hatották meg tagjait törődjenek bele a fekvésbe, aztán legyenek szívesek pár órácskára békén hagyni. Elszántan küszködött némi nyugalomért, ami sehogy sem érkezett meg. Az ingerült pocok fej, vagy mérges szuszogás sem hatott buksijára. Ott tartott felkászálódik és hallgat zenét, monopolizik, rájön, hogyan lehet törött ujjakkal takarítani, vagy egyéb kényszer megoldás, mert az alvás egyre távolibb ábrándnak látszódott. Hangos műsorával, pedig alvilági ninja vadorzót is terrorban tartotta. Egyértelmű válasszal kecsegtető kérdést intéztek hozzá, amire hirtelen azt sem tudta mit mondhatna. Gigászi méretű sóhajjal bámulta a plafont és járta körbe a témát, mit felelhetne rá. Mire rájött szükségtelen tanakodnia mellette landoltak. Csendesen jelezték fészkelje be magát kedvenc durmoló helyére. Annyira nyűgös volt már hezitálás nélkül mászott sátánfi ölébe és kizárólag jóleső fújtatást követően ütött szöget fejében a nagyon nagy, vagyis bűntudatot ébresztő valóság.
-De te, hogy fogsz így aludni?-
Dünnyögött orra alatt bánatosan, szinte fél álomba merülve. Valahogy ez a luxus kényelmi hely felért a világ legbékésebb pontjával. Alig döntötte fejét szöszke ragadozó mellkasának, rögtön lekapcsolták nála a villanyt. Semmi átmenet, várakoztatás, vagy fokozatos sötétedés. Egyetlen csettintésre lehúzták a rolót, amitől mély álomba zuhant. Nem emlékszik bármiről fantáziált volna. Arra sem bármikor megmoccant volna. Azt sem érzékelte, ha valamelyik végtagját arrébb pakolták. Ördögi trónörökös apróbb fészkelődése se jutott el hozzá. Szó szoros értelmében kiütötték. Valameddig egész zavartalan ütemben húzta a lóbőrt. Egy idő után virgonc agya megunta a nyugalmas éjszakázást. Egyre erőteljesebb képekkel, majd jelenetekkel bombázta. Állandóan visszakanyarodott a vitához és ezerszer eljátszatta vele. Folyton variálta mit mondott, mikor szólalt meg, hogyan válaszolt, hova ült, hova állt, mennyire volt magabiztos, elveszett, netán vicceskedő. Őrületes mókuskerékben forgott és elviselhetetlen fokon tépázták szét maradék lelki erejét a gyerekkorából elé kavarodó mondatok, veszekedések, verések, családi perpatvarok és édesapja kőkemény dogmaként visszhangzó szavai. Borzalmas horrorban érezte magát, ahol nem elég a szereplő lassan beleőrül az ismétlődő jelenetbe, de még kedvesen kínozzák ezerféle más gondolattal, emlékképpel, ki tudja még mivel. Összenyomták a fejére szakadó gondok és az egész megkoronázásaként végtelen alkalommal követte nyomon, mindig máshoz dobják a vázát, de az ő karján szaporodnak a vágások. Próbált ordítani, odarohanni, jelzést adni a leendő áldozatnak, eredménytelenül. Hangja elment, lábai nem mozdultak, kezei percről percre jobban fájtak. Térdre rogyott a vérveszteségtől és ájulás kerülgette. A jelenet, pedig csak pergett és pergett, míg egyszer csak fülsértő csend nem vette körül. Tanácstalanul felnézett, ekkor találkozott szembe az őt szólító pokoli bűvész vadásszal. Nem értette ezután mit mondott, csak arra emlékszik szörnyen elkeserítette, teljesen felzaklatta és egész világ omlott benne össze. Megváltásnak érezte, fegyvert húzott elő. Tiltakozás nélkül várta mellkason lője. Már nem akart élni…
Körülbelül ezen a ponton ugrott fel. Bokorból kiugrasztott nyúlként rándult meg. Pisztoly fülsértő zajára csettintésre tért észhez. Hangosan zihálva szedte a levegőt. Könnyei sűrű patakokban folytak végig arcán. Kocsonyaként remegett a félelemtől. Teljesen megzavarodva kapkodta fejét. Karjait, mellkasát vizsgálva szipogott hulla sápadtan, miközben próbált szabadulni a nyomasztó érzéstől. Egyetlen momentumra sem emlékezett az álomból. Mellkasába fúródó, éles fájdalom, pisztoly hangja és sörényes ragadozó rideg pillantása maradt meg. Ez a kombináció több, mint kiakasztó volt. Nem szabadult a fojtogató érzéstől, valami szörnyűt hallott. Olyasminek volt tanúja, amitől rettegett. Mélyen felzaklatta a bizonytalan puhatolózás. Régen látott sérelmei, mintha erre vártak volna. Sorfalat állva követeltek részesedést a kínzásban. Egymáson keresztül gázolva estek neki. Ráncigálták, húzták, nyúzták, vitáztak rajta. Pillanatok alatt elérték ezer darabkára szétesve fakadjon sírva. Úgy potyogtak könnyei, mintha abban reménykedett volna, ezzel megszabadulhat minden keserűségtől. Szabadságra vágyott. Örökre le szerette volna rázni koloncait. Nem akart sarkában settenkedő árnyakat, akik bármikor rátörhettek. Boldogságra vágyott. Önfeledten szeretett volna örülni valaminek, a nélkül ott motoszkálna benne a kellemetlenkedő tüske. Egyszer egyetlen egyszer szeretett volna úgy ébredni, nem nehezedik mellkasára mázsás súly és azt meri mondani, minden rendben lesz.
-Mi baj van velem? Soha, senki nem mondta el. Mindig kérdeztem…annyiszor kérdeztem…annyi embertől kérdeztem. Miért? Miért nem szerettek? Sosem válaszoltak. Elfordultak. Ott hagytak. Nem érdekeltem őket. Senkit sem érdekeltem. –
Horgasztotta le kobakját hatalmas szipogások közepette. Tudta nem ér el semmit össze-vissza zagyvál mindenféle dologról, miközben követhetetlen ütemben ugrabugrál közöttük, de nem bírta féken tartani nyelvét. Amióta eszét tudja, szeretné, ha valaki felvilágosítaná róla, miért utálja saját apja, miért utasították el békülési próbálkozásait, miért ütközött áttörhetetlen falakba, amikor szeretetre vágyott, miért gyötri magát önkéntesen, évek óta olyan emberekkel kezd kapcsolatot, akik csicska számba se veszik, miért próbált elfutni, védekezés helyett a középiskolában, vagy miért tűrte szó nélkül elverik? Miért nem állt ki egyszer sem magáért? Miért lapított mindig a fűben? Mivel érdemelte ki, elvesztette az egyetlen igazi támaszát? Mi értelme van, még mindig életben van?
-Mindig jó voltam valamire. Elverni, lefektetni, szidni, pénzt keresni, termelni a profitot. Mindenki tárgyként kezelt…vagy még annak se.-Nyösszent fel fájdalmasan, miután kipottyant fejéből nem kéne sérült karjával csapkodni.-És voltam annyira szánalmas tegyem, amit mondanak. Kis koromtól fogva ezt csinálom és annyira rossz, amikor azt mondogatják neked biztos gondtalan gyerekkorod volt. Apukád híres rendező, testvéred élsportoló. Sok pénzetek lehetett, mindent megkaphattál. Nem tudhatod mi az a nélkülözés.-
Látványosan küszködött feltörni készülő könnyeivel. Iparkodott visszafojtani újabb rohamát, mert érezte, ha most nem tálal ki, megint bezárkózik kicsiny tornyába és amíg nem történik másik kiborító esemény némasági fogadalmat tesz. Arról fogalma sem volt mennyire lehet elege alvilági varázs ragadozónak, de most nem ment csendben maradni. Ha el is zavarja, arra van szüksége, kibeszélhesse magából.
-Semmi sem igaz. Nem voltak barátaim. Iskolában gyűlöltek. Őrültnek hittek és versenyt űztek belőle, elvernek, vagy el tudok futni. Apa sosem szeretett. Mindig a hibáimat látta és egyre jobban utált. Ricchan sosem volt mellettem, amikor igazán szükségem volt rá. Nem az ő hibája! Jól tette külföldön tanult és haza se jött, csak…miután anya meghalt nem maradt senkim. Egyedül voltam apával, aki emberszámba se vett. Nem bírtam ott maradni. Eljöttem és idegeneknél kuncsorogtam szállásért. Bármit megtettem kájáért és ágyért, amin alhatok...Hogy süllyedhettem ennyire mélyre? Mi lenne velem, ha nem visz magukkal Rii és Tipi?-
Mélázott el saját kérdésén néhány pillanatra. Számára egyetlen válasz létezett. Éhen hal, vagy olyan ügyekbe keveredik, amivel tönkre tette volna még azt a néhány embert is, akik tartották benne a lelket. Biztosra vette nem állt volna saját lábra. Ugyanúgy mások nyakán éldegélne és nyomorogna több műszakos fizetéséből, mint pár évvel ezelőtt.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Feb. 19, 2013 10:49 am

I want to protect you…

Egy darabig egész békésen alhatott, mert Cicafiú sem mutatott túl nagy mozgolódást, de egy idő után fokozatosan szaporodtak meg a nyugtalan rezzenései, és forgolódása, amire felébredve igazította meg a karját, mielőtt ráfordult volna. Hiába húzta magukra a takarót és pakolta a hátára a kezét, fekete macs álma egyre nyugtalanabb és nyugtalanabb lett. Valószínűleg rémálmodik, szóval lehet, fel kellene ébresztenie. Meg is próbálkozott a feladattal olyan formában, hogy szólongatni kezdte. De nem igazán reagáltak rá. Drasztikusabb módszerhez folyamodva megpróbálta felültetni és finoman megrázogatni a vállát, aminek következtében olyan hirtelen pattantak fel a szemei, hogy egy pillanatra meg is ijedt tőle.
- Minden rendben? –fújtatott egyet, de még korai volt győzelmet elkönyvelnie, mert a következő pillanatban Nekori olyan keserves sírásba kezdett, mintha levegőt sem venne közben. Ennyire rosszat álmodott volna? Biztos nem lehetett valami virágos mező, ha megint ennyire kikészült tőle. Az éjjeliszekrényről felkapva egy zsebkendőt, hajolt közelebb hozzá, hogy odaadhassa neki, de ahogy alább hagyott egy kicsit a hüppögése váratlanul fakadt ki. Daemon nem értette honnan jött ez a következtetése, de látszólag szörnyen maga alatt van. Nem tudja jól kapisgálja-e, de valószínűleg valami rég lerendezetlen sérelméről álmodhatott. Ezt ismeri ő is… nem egyszer köszöntek már vissza zaklatottabb éjszakáin olyan képek, amiket bőszen igyekezett volna elfelejteni. De agya valahogy mindig gondoskodott arról, hogy ne merüljenek feledésbe ezek a dolgok. Viszont ennyire sosem volt még kikészülve tőlük, mint fekete maccs.
- Nyugodj meg, csak rosszat álmodtál. –simogatta meg lehorgasztott kobakját bátorítóan, de rosszabb volt a helyzet, mint hitte. Cicafiú tovább mondta a magáét, amire most már igyekezett odafigyelni. Annyi minden került elő a süllyesztőből, hogy még hallgatni sem győzte. Őszintén szólva, ha belegondol, alig tudott valamit arról, hogy honnan keveredett mellé. Annak ellenére, hogy ha kicsit utána keresne az interneten, biztosan elég sok mindent megtalálna róla. Nem arról van szó, hogy ne érdekelné, de nem a google-ből akarta kiolvasni. A hallottak fényében pedig csak ugyanazt a cukormázas körítést találná, mint amit saját magáról kialakított. Nem tagadja, elhiszi, hogy rengetegen kihasználták már Nekori jóindulatát. Neki meg sem fordulna a fejében visszaélni vele, és egészen addig vetíteni, míg meg nem unja. Azt viszont világosan látja, hogy ez az ember sosem a legrosszabbat feltételezi mindenkiről, ahogy azt ő maga teszi. Mindketten rosszul járnak, de míg Daemon szándékosan határolja el magát, addig fekete macs akaratán kívül eshetett mindig pofára. Nem kérdés, hogy melyik a kevésbé kellemes…
- Hajh! –futotta a rövid megjegyzésre, ahogy a karja után kapott, mielőtt felszakította volna a varratait, vagy tudjaiső milyen sebeit a kötések alatt. Végighallgatja anélkül is, hogy kárt tenne magában. Azt viszont nem tudja, mit reagálhatna erre a terjedelmes vallomásra. Bármennyire is nem lepődik meg azon, hogy egy híresség magánélete köszönőviszonyban sincs az újságcikkektől és a hivatalos profiloktól, ez mégis beléfojtotta a szót. Nem sűrűn fordul elő, hogy ne tudna megjegyzést fűzni egy témához, de most hirtelen semmi sem jutott az eszébe. Pedig valószínűleg, most erre lenne a legnagyobb szüksége, hogy kinyögjön valamit. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, hiszen nem igazán érzi jogát, bármit is mondani olyan családi háttérrel, mint az övé. Azt mindig is tudta, hogy szerencsés, de ezek után még jobban értékeli őket. Néhányszor már elmerengett rajta, hogy hogy tud néha olyan elveszett, hontalan tekintettel bámulni rá Nekori, de azt hiszi erre most kimerítő választ kapott. Hogy is volt az a mondás, hogy a szem a lélek tükre?... Szépen lassan kezd összeállni a kép, hogy eljusson addig a férfiig, aki itt sírdogál vele szemben.
- Téged sem kímélt a karma… -húzta közelebb magához, hogy ölelésbe fogja. Megérdemelte, hogy kifejezze a véleményét, viszont elég nehéz volt átgondolnia, hogy mit kellene mondania. Addig is, míg ezen gondolkodott, sóhajtva pihentette a kezét Cicafiú hátán. Nem érezte jogosnak előhozakodni saját magával, hiszen hozzá hasonlítva még csak panaszra sem lehet oka. Viszont volt egy dolog, ami mindenképp kikívánkozott belőle.
- Kicsit irónikus, hogy te azt kérdezed, hogy miért nem szeretnek, én pedig pont az ellenkezőjét… -tartott némi szünetet, de ha már belekezdett, akkor muszáj volt, hogy befejezze. –Nem akarok rádkontrázni, vagy ilyesmi, eszem ágában sincs versenynek tekinteni, hogy kinek rosszabb… de néha megfordul a fejemben, hogy miért kedvel ennyi ember. Pedig ha valaki kiállhatatlan… őszintén szólva szándékosan. Gyerekkorom óta egy genetika difi miatt sokkal pozitívabb benyomást hagyok az emberekben, mint indokolt lenne. És így elég nehéz eldönteni, hogy ki az, aki tényleg kedvel. –vakarta meg a sörényét, mert nem szokott erről a dologról beszélni, és nehéz szavakba öntenie. Sosem érezte még szükségét, hogy bárkinek is beszéljen róla, úgyhogy ez az eset ismét áttörésnek számít bizonyos értelemben. És nem érezte úgy, hogy kár volt, vagy majd úgyis visszaélnek vele. Sőt, ha már így elkezdett beszélni, mintha még többet akarna mondani.
- A családodon és a munkádon sajnos nem tehetek csodát, de ne merjen megállni a szemem előtt, aki kihasznál! … -mordult fel a mondat végén. Egyedül csak azt hajlandó eltűrni, ha örömében pityereg, semmilyen más alternatíva nem elfogadható. És mivel nem szeretné, hogy változtasson magán, neki kell gondoskodnia arról, hogy másoknak ne legyen lehetősége bántani. Egyre inkább úgy érezte, hogy szeretné megvédeni ezt a hontalan fekete macskát, aki hosszú idő után először képes volt elfeledett érzelmeket előcsalni belőle.
- És eszedbe ne jusson megváltozni. Szeretném, ha nagyon sokáig az a Nekori maradnál, akibe beleszerettem. –mormicolta halkan, mert zavarban érezte magát ilyeneket mondani. Mintha nem mondana ilyeneket legalább háromszor hetente, de mikor komolyan is gondolja az ember, mindjárt nehezebben jönnek a szavak. És talán Cicafiú is komolyan veszi, és nem kezd mindenféle összeesküvés elméleteket gyártani magában az utalásaiból. De az biztos, hogy nem ismétli meg még egyszer. Az egója így is sokkal többet engedett meg, mint amitől alapesetben már sérülve érezné magát. Ígyhát Nekori nyakába fúrva a fejét hallgatott mélyeket és várta meg sikerül-e végre megbékélnie.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Feb. 23, 2013 10:32 am

Üresebbé válok száz elhullatott könnycsepp színjátékánál

Hatalmasakat sóhajtva fogta vissza könnyeit. Furán csukladozva iparkodott lenyugtatni összekuszálódott lelkét. Nem szeretett volna abba a hibába esni, buta rohamot kap. Egyszer már frászt hozta vele alvilági ninja ragadozóra. Többször nem kísérelhette meg. Be akarta fejezni a sírást. Elege volt állandóan itatja az egereket. Ha boldog, ha szomorú, ha fáj valamelyik tagja, ha éhes, ha álmos, ha valamit szeretne megvenni, ha utcán hagyott kis állatkát lát. Bármitől elpityeredik, ami kezdte teljesen kiakasztani. Mást sem csinált az utóbbi években, csak feltöltötte az Atlanti-óceánt. Szörnyen unta bömbölésen kívül mást sem tesz az asztalra. Hasznavehetetlen csecsemő volt, aki mások után ácsingózik, figyelemre, szeretetre, megbecsülésre vágyik. Néha elhitte alkalmatlan kommunikálni. Sehogy sem tudta kifejezni magát, kizárólag értelmetlen sírással. Akkor beszélt érthetően, amikor végérvényesen elrontott mindent és hibáján kesergett. Visszamaradott csökevény, aki rosszul mondja el a szívét nyomó dolgokat, vagy sehogy. Kommunikációs zsákutcaként dadogott és sokszor félre értették szavait. Tartani kezdett a kudarctól. Félt a következményektől és ebből az lett nem merte kinyitni száját. Mély hallgatásba burkolózott, miközben nőtt, nőtt, pukkanásig duzzadt a benne gyülekező érzelmi kavalkád. Apró szellőtől vulkánként robbant ki belőle összes problémája. Ezernyi nyűgét zúdította áldozatára, cseppet sem figyelve rá szerencsétlen választottja min mehet keresztül. Senki sem élvezi, ha akaratán kívül dobják meg tengernyi baj forrásával, amikhez köze sincs. Azt sem értette miért teszi, hiszen sátánfi áratatlan. Nem tett semmi rosszat, még is úgy támadt rá, mintha az összes sérelméért egyes egyedül ő lenne a felelős. Esküszik, csak azért mondta el, mert szabadulna tőlük és szeretné ha meghallhatná, illetve tudna róluk. Távolról sem számított főnyereménynek. Jobban illik rá a büntetés jelző. Útban van, halmozza a gondokat, semmit sem tud önállóan intézni, semmit sem képes elérni az életben.
Csődtömeg volt, aminek érzetét végletekig fokozta zsebkendővel sem boldogult. Minden igyekezete ellenére sem sikerült rendesen megfognia kifújhassa orrát, vagy megtörölhesse arcát. Ordítani tudott volna tehetetlenségében, még egyszerű feladattal sem boldogult. Lassan az a benyomása erősödött fel, elveszti minden önállóságát. Tényleges nyomorék lesz és rosszullét kerülgette a lehetőségtől szünet nélkül másokat ugráltasson, mert valamire szüksége van. Újabb sírás roham kerülgette, de fejét hátra billentve hunyta le szemeit. Nózijával sűrűn szipogva csitítgatta zaklatottságát, miközben hatalmas fülekkel koncentrált sörényes szavannai vadász szavaira. Úgy hiányzott neki a hangja, mint éhezőnek egy falat kenyérke. Bármiről beszélhetett volna, mindenért szörnyen hálás lett volna. Legmerészebb álmában sem várta el magáról meséljen. Annyi mindent szeretett volna róla tudni. Ezernyi kérdése volt, csupa általános és másnak lényegtelen dologról. Folyton gondolkozott hogyan tegye fel őket, mikor következik be a megfelelő pillanat, de nem akart tolakodó lenni. Mindig azzal győzködte magát ráér, nem siet sehová. Kész ajándéknak számított, ehhez képest magától nyílt meg. Ha nevezheti így. Lényegében előadásával kipiszkálta belőle, de ettől még borzasztóan örült megoszt vele valamit. Legapróbb dologgal megelégedett, hiszen egy év alatt rájött, nagyon nehezen bízik meg másokban. Felbecsülhetetlen értékű kincset kapott. El sem hitte, komolyan megérdemel, ekkora csomagot.
-Ühmm…Mindkettőnket becsaptak….más hogy.-Furta bele mellkasába buksiját nagy erőkkel küszködve az elemekkel, ne törjön ki zokogásban. Rengeteg gondolat cikázott fejében, amit megosztott volna vele. Tengernyi mondandója lett volna, de hirtelenjében nem működött nyelve. Belegubancolódott az érzelmi forgatagba és egyszerű, mély sóhajban távozott. Fokozatosan érezte ettől, valamint ördögi trónvárományos közelségétől csillapodik zűrzavaros hangulata. Elmúlik a vihar és átveszi helyét a jól eső nyugalom. Az a gondolat soha nem fogalmazódott meg benne, ténylegesen megérthetik. Mindig olyan emberek vették körül, akik nem küzdöttek hasonlóan szánalmas élettel. Különös békességgel töltötte el, valaki hozzá hasonló őrületet tapasztalt. Egész ellazult a tudattól, míg be nem villant az isteni szikra, tulajdonképpen mit hallott. Hátrébb dőlve pillantott fonalat vesztetten alvilági bűvész ragadozóra.
-Nálam befuccsolt? –Pislogott teljesen ledöbbenve. Emlékeiben elveszve jegyezte meg akkori benyomását. Nem vélekedett valami fényesen szöszke ördög palántáról, sőt kifejezetten ellenszenvesnek találta. -Meg tudtalak volna fojtani egy kanál vízben! Akkor fordult a kocka, amikor elhívtál inni. Tetszett egyenesen kimondod a véleményed. Őszinte voltál. Ezt nagyra tartottam és tartom is benned. Az igaz sokszor megbántottál, de örültem akad valaki, aki nem jó pofizik velem és játssza el kedvel, hanem kertelés nélkül, szemtől szembe elmondja mi a baja.-
Lendült bele a csicsergésbe sokkal nagyobb kedvvel. Arra is futotta bölcsen bólogasson, minél láthatóbb legyen, komolyan veszi összes szavát és ténylegesen így érez. Ha visszapörgeti az időt már akkor belefejelt nagy hibájába, megkedvelt valakit látatlanul. Egész életében súlyos hibájának könyvelte el minden jött ment emberbe beleszeretett, aztán óriásit koppant, mert közel sem volt olyan, mint szép ábrándjaiban. Most fordult elő életében először nem teherként gondolt rá. Legkisebb mértékben sem bánta, attól a homályba vesző estétől fogva fülig belezúgott és lépésről lépésre rádöbbent, nem ugyanaz az ember. Rájött az idő teltével, teljesen mindegy mit tud meg sátánkáról, semmit sem fog változni a róla alkotott kép. Igaz kissé szíven ütötte az újabb válaszban közölt tény. Nagyot morrant legújabb felismerésén. Ha lett volna ujja, biztosan csettint óriási észrevételén.
-Akkor már tudom, honnan jött a bajuszhúzogatás!-
Dünnyögte orra alatt, főként magának megjegyezve a nagy felfedezést. Sokat agyalt rajta honnan jött ez a zsigeri ösztön, folyamatosan piszkálják egymást. Lényegében folyamatosan csinálták, amióta megismerték egymást. Különös erre nem jött rá hamarabb, de a rejtélyen nem merenghetett sokáig, mert olyan megjegyzést kapott menten ájulás kerülgette. Kővé dermedve tátotta el száját. Érezte összes létező vére fejébe szökik és rikító piros színben ül ki arcára. Mire, erre rádöbbent, sikeresen nyálát félre nyelve köhécselt és pislogott orra elé bárgyú mosollyal. Beletelt némi időbe visszapottyanjon csodálatos révedéséből. Azt sem tudta mit mondhatna erre, esetleg mit reagálhatna. Egy kezén meg tudja számolni hányszor mondtak neki hasonló szavakat. Teljesen idegen helyzetbe sodródott. Akkora zavar kerítette hatalmába, nevét se rakta volna össze betűkből. Mozdulatlan babaként kutakodott fejében valamilyen illendő, megfelelő, elkönyvelő, akármilyen reakció után, de heves szívdobogása minden értelmes ötletét elnyomta. Addig problémázott a pofonegyszerű megoldáson lelke körbe forgolódó szemmel adta be a kulcsot. Ebben a remek előadásban hamarosan követte.
-Akkor nem változom…én is szeretlek.- Sátánfihoz bújva motyogott néhány szót felsőjébe. Megkönnyebbülten sóhajtva bújtatta el vörös fejét. Fogalma se volt mit kezdhetne magával. Sosem érzett hasonló dolgot. Nem tudta volna körbe írni, de abban ezer százalékosan biztos volt nagyon-nagyon jó érzés.
-Mihez kezdenék nélküled?-Sóhajtozott tovább, mielőtt kínjában elnevette volna magát.-Úgy szuszog, mint egy terhes kismama…aa~j!- Bökte homlokon magát. Sikeresen elfelejtkezett róla törött ujjal nehéz megvakarni feje búbját. Ügyetlenkedésén lemondóan sóhajtva bambulta szöszke láthatatlan vadász felsőjét.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Feb. 24, 2013 10:24 am

I want to protect you…

Annak ellenére, hogy ezidáig vonakodott ellenkezés nélkül beismerni néhány egyszerű tényt, most mégis úgy tűnt ez volt a válasz mindenre. Ennek fényében már nem gondolkodik azon, hogy miért nem tudja kategorizálni feketemaccsot, és miért viselkedik ennyire másképp a közelében. Ha régebben megkérdezték volna, egészen biztos sosem jutott volna eszébe, hogy pont egy ilyen esetlen srácba fog beleszeretni. Inkább feltételezte volna, hogy beadják valami celeb társkereső műsorba, aztán elvesz valami bájos barbiebabát, ha annyira megkedvelik a fanok. Nem tűnt túl csábító jövőképnek, de valahol mélyen sejtette, hogy úgyse folytathatja örökké ezt az egyszer használatos életmódot. Ehelyett viszont saját maga kedvelt meg valakit, túlmutatva jónéhány társadalmi normán. Ez azonban a legkisebb mértékben sem érdekelte. Eddig sem igazán foglalkozott velük, a külvilág felé mutatott viselkedése pedig semmilyen csorbát nem fog szenvedni attól, hogy valakivel huzamosabb ideje osztja meg a takaróját.
Különös, de úgy érezte, mintha megkönnyebbült volna. Pedig nem tervezgette ezt a kijelentést, mégis olyan volt, mint amikor az ember már hosszú ideje készül rá, és jóleső könnyedséget érez, ahogy túlesett rajta. Ő meg aztán végképp nem gondolta volna, hogy az, hogy valaki felé megnyílik, nem bosszús megbánással fogja eltölteni. Cicafiú megjegyzésén pedig csak elnevette magát.
- Nekem pedig pont az keltette fel az érdeklődésem, hogy ennyire látványosan ki nem állhatsz és mégis ennyire érdekelt mi van velem. –fűzte hozzá. Vicces, hogy mindketten azért keresték egymás társaságát, mert a végére akartak járni valaminek. A bajuszhúzogatós kommentáron pedig csak egy újabbat vigyorgott.
- Részemről ne hidd, hogy megszabadultál tőle. –adta elő roppant komolyságot mímelve. Még szép, hogy sose hagyna futni egy-egy lehetőséget, amikor apróságokkal heccelheti fel az ölmacska vérmérsékletét. Túlságosan szórakoztatta ahhoz, hogy csak úgy lemondjon róla. Szóval így járt, megszokik vagy megszökik! Bár ez természetesen nem kérdés az iméntiek függvényében. Főleg az ezután elhangzó sóhaj után.
- Hát… továbbra is kóbormacska lennél. –vonta meg a vállát, miközben kiosztott egy buksipaskolást a doromboló macskának. Neki már egészen sikerült túllépnie a zavarán, hiába, a profizmus. Így pedig meglepően kellemesen érezte magát. Ugyanezt a kérdést azért magának is feltette, de csak gondolatban. A választ pedig, amire jutott szintén nem nehéz kitalálni. Bár nem igazán tudja mennyit változhatott mióta Ciculi betoppant az életébe. Az biztos, hogy kevesebbet jár el éjszakánként szórakozni és kevesebbszer ébred ismeretlen helyeken, de ezen kívül más nem nagyon jutott eszébe, amit másképp látna magán. Szerintem a környezete sem szolgálna túl sok információval, hiszen munkahelyén ugyanolyan elviselhetetlen, mint ezelőtt. De hát egyértelműen nem jár mindenkinek a különleges bánásmód… ezt hangsúlyozni sem kell.
- Azt ne mondd, hogy magadtól is meg kell védjelek. –csóválta meg a fejét az öndestruktív akción. –Vigyázz, mert a végén szerződésbe foglalom a hatáskörömet! Nem járná, ha folyamatosan derülnének ki az újabb feltételek… -húzta el a száját sértődötten. Mindezt persze úgy, hogy kicsikét sutba dobta színészi profizmusát, mielőtt túl komolyan vennék. Rövidesen, miután úgy érezte végleg lenyugodtak a kedélyek, levezető ötlettel állt elő.
- Mit szólnál egy forró fürdőhöz? Nekem most nagyon jólesne… -mozgatta meg elgémberedett tagjait. Felszínes alvása alatt is sikerült remekül elfeküdnie minden létező tagját. Kellemest a hasznossal összekötve pedig segít az ebben is elég korlátozott mozgástérrel bíró Cicafiúnak kipancsolnia magát. Ezután a lelkizés után muszáj kicsit kiengedniük a gőzt némi relax ejtőzéssel.

THE END… is just the beginning

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Jún. 07, 2013 11:07 am

Szamur… állj meglepetések! OAO

Már egy ideje folytak a tárgyalások a következő sorozatszerepéről, amit el fog vállalni. Az előző filmje óta már jócskán eltelt annyi idő, hogy a rajongói hiányolni kezdjék a heti rendszerességgel megjelenő szőke herceg alakítását a képernyőt. Az utóbbi időben inkább az anyagi ügyeire koncentrált, ami mellett egy single kiadásával és néhány variety show-ban való feltűnéssel őrizte meg jelenlétét a médiában. Szóval éppen itt volt az ideje egy új sorozatnak, viszont ezzel most egy merőben más oldalát akarják megmutatni a tévénézőknek. A kezében forgatott szerződésben ugyanis az állt, hogy egy történelmi sorozat szamuráj főhősét alakítaná, aki értelemszerűen nem szőke hajjal és zöld szemmel fog operálni. Megoldható lett volna a dolog parókával, de mégis az a legkézenfekvőbb megoldás, ha erre a pár hónapra, míg az Edo kori szamuráj képébe bújik, befesteti a haját és elhagyja a színes kontaklencsét. Nem repesett az ötletért, hiszen szőkesége hosszú ideje a védjegyévé vált. De mégis sokkal több macerától kíméli meg magát, ha folyton félrecsúszó, és a fejét melegítő, idegesítő paróka helyett csak egy kevés póthajat eszkábálnak a fejére. Valamit valamiért, és ismeri magát annyira, hogy hálás lesz még azért, hogy nem kell hisztisen igazgatnia magán a fejrevalót. Meg a sorozat témája is felkeltette az érdeklődését, ha már itt tartunk. A kis megmagyarázhatatlan múltbéli kiruccanásuk óta fekete maccsal, kicsit másabb szemmel tekint a felmenőikre. Valahogy sokkal közelebbinek érzi magához azt a korszakot, hiszen végülis közvetve a saját bőrén tapasztalta. Na meg nem árt végre elszakadni egy kicsit azoktól a vattacukor hepidrámáktól. Arra mindig van kereslet, de lassan már személy szerint kezd elege lenni belőlük. Annyira egy kaptafa az összes, hogy igazából már szövegkönyv nélkül is végigjátszik egyet mindenféle nagyobb erőfeszítést nélkülözve. Hátha ebben lesz egy kis kihívás, és esetleg szerez egy újabb kört a rajongótáborába. Mindig jól jön, ha szélesedik a potenciális vásárlóinak köre. Egy szó mint száz, amint aláírja a szerződést a szerepről, beszélheti is meg az időpontot a fodrászával. Szinte gimi óta nem volt sötét hajszíne, és már annyira megszokta magáról ezt a képet, amit a tükörben lát, hogy vegyes érzelmek fűzték a rá váró átalakulástól. Cicafiúval ellentétben, akinek szinte hónapokról hónapokra változik a hajszíne, ő nagyon állandóságkedvelő ezzel kapcsolatban. Viszont az tény, hogy általában ilyen hosszúra sem szokta hagyni megnőni mint most. De ezzel nincs probléma, könnyebb lesz belefonni a póthajat. Amikor pedig megosztotta fekete macskájával a délutáni programját, meglepően felvillanyozott reakcióval akartak minél hamarabb a körmére nézni. Nem volt kifogása a találkozó ellen, de azért nem kell ennek ekkora feneket keríteni, hogy csapot-papot otthagyva rohanjanak hozzá a szalonba. Annak ellenére, hogy kicsit kedvtelenül vágódott be az üzletbe, és osztotta meg fodrászával a rá váró teendőket. Fejét lehorgasztva sóhajtozott azon, hogy rajta kívül körülbelül mindenki izgatottabban várja a végeredményt, mint ő. Miután elkészültek vele, rövid ideig nézegetve a tükörben kellett meggyőződjön róla, hogy szőkeségének elvesztése ellenére karizmatikus megjelenéséből mit sem vesztett. Igaz, most kicsit komolyabbnak tűnt a képe. Az még háta volt, hogy a kontaklencséit is kiszedje, hiszen a sötétbarna hajszínéhez nem igazán passzol a rikító zöld szem. Így rövidesen körülbelül minden tekintetben az eredeti színezete köszönt vissza rá a tükörből. Vigaszdíjként útba ejtve a kedvenc kávézóját küldött helyzetjelentést Nekorinak. Az érkező reakcióra csak a szívószáljába vigyorogva könyvelte el tényleg helyesnek bizonyult a fodrász szalonban tett megállapítása.
”Vacsora nálam? De jöhetsz korábban is, én már indulok hazafelé…”-küldte el a válasz üzenetet, és tápászkodott is fel, hogy kicammogjon a parkolóban álló kocsijához. Arról még nem volt fogalma, hogy mit főzzenek este, de ráér még kitalálni… meg bevásárolni is hozzá. Majd fekete maccsal együtt eldöntik, hogy mit szeretnének enni. Így mivel semmi más dolga nem maradt tényleg el is indult hazafelé. Korán végzett, de nem bánta, mert így több ideje jutott gyakorolni a pár nap múlva végre esedékes jujutsu vizsgájára. A kicsit lazább ütemtervét kihasználva mostanra iktatta be az első fekete övre szóló vizsgát, mert aztán megint idő szűkében lesz. Ciculinak még nem mondta, mert csak a minap derült ki a pontos időpont, de majd este megkérdezi van-e kedve eljönni megnézni. Ha már senki mást nem tud elhívni a családjából. Úgy tudja aznap vagy nem érnek rá, vagy nem megoldható, hogy feljöjjenek Tokyoba. Így ő lenne az egyetlen, aki figyelemmel kísérné a próbatételét. Hazaérve át is vedlett edző felszerelésbe, és elvonult gyakorolni. Egészen bele is feledkezett a formagyakorlatok ismételgetésébe, hogy arra lett figyelmes, hogy valaki szöszmötöl a házban. Gije ujjában megtörölve az arcát kandikált be a nappaliba, ahol rá is talált az őt kereső mondhatni már lakótársra.
- Hahó, nem is hallottam, hogy megjöttél. –üdvözölte szokásos csókkal fekete maccsot, majd szemöldökét felvonva fonta össze maga előtt a karjait. Tudja ő, hogy lehengerlően sármos, de azért nem kell úgy csinálni, mintha most látná először. Persze ettől még felettébb simogatta az egóját a Cicafiú arcára írt dicséret.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Jún. 07, 2013 12:53 pm

Szamur…állj meglepetések!(((( °Д°))))

Gondolatai legmélyebb zugaiban elveszve csócsálta a stúdió asztalán talált toll végét. Több kupac papír hevert orra előtt, amikből nagyon ügyesen ki kellett válogatni szerencsés győzteseit, akik felkerülhetnek készülődő hanganyagára. Kora reggeltől fogva görnyedt az irodai kanapén mindenféle változatos pozícióban. Lehetetlennel küszködött és közben észre sem vette a nap szép csendesen elzötyögött mellette. Arra tért észhez kisebb csoport műszak végét hirdetve battyog el irodája előtt. Jó kedvű beszélgetésüktől döbbent bambasággal rajzolódott ki feje fölött három pontocska. Sok pislogással ízlelte az információkat, mire leesett számára a tantusz, elmúlhatott délután négy óra. Szörnyű tényen óriási ugrással hajított el mindent kezéből és viharzott el telefonjáért. Kijelzőt biztató hírért fohászkodva lestem meg, de az elkeserítő időtől elhaló sóhajjal borult asztalára. Lelkét kilehelt zombiként nyöszörgött, mert sehova se haladt, miközben esedékes lenne vennie a kámfor cipőt, amihez nagyon nagy kedve lett volna.
Délben még lelkesen zsongott, láthassa alvilághoz sötétedő ragadozóját, viszont utána sikerült sarka csücskéig belemerülni a totojázó irkálásba, amivel sehova se haladt. Szörnyen furdalta lelkiismerete, tovább csúszik munkájával, hiszen a lemezhez szánt koncepció régen készen állt a megjelenés napjára, de szokásait tartva, azzal még sehol sem tartott tényleges számlista szerepeljen a tervezőkhöz küldendő kupacban. Már, pedig Nacchan hetek óta egyre nagyobb vehemenciával kergette égen-földön, készítse el a végleges változatot, mert addig nem fog semmilyen borító és promóciós bizgentyütyü vázlat elkészülni. Megértette, sietnie kéne, tökéletesen meg volt kobakjában mit szeretne, csak épp a dalszövegek fogtak ki rajta. Valahogy nem tudott dönteni. Mindegyikben talált valami odapasszoló sort és még több kihúzásra váró versszakot. Olvasgatás közben nem, hogy félre tette volna a tetszetős darabokat, hanem szóról szóra átírta az összest. Néhány óra leforgását követően arra kapott észbe, teljesen átkölti kész számait. Mindezek tetejében, gondolatai között ott motoszkált kérlelhetetlen kíváncsisága, milyen lehet a hírhedt szamuráj sátánfi. Ennek következtében olyan össze-vissza bugyutaságokat generált chibi oroszlán rajzokkal tarkítva, hogy haja égnek szórakozottságán. Újabb napot pocsékolt el és esélyét sem látta behozhasson rajta, mert már szörnyen mehetnéke támadt.
Reményvesztett pocokossággal borzolta össze újfent fekete tincseit a szörnyű igazságon, menekülhet Nacchan haragja elől. Arra még nem talált taktikát hogyan, de hihetetlen elszántsággal szorította ökölbe mancsait. Tüdejét teleszívva spanolta fel magát a nagy tettre, ami körülbelül abból állt, mindent gyorsan összedobálva száguldott szélvészként garázsban árválkodó motorjához. Akkora sprintet levágott, csak úgy porzott utána a padlószőnyeg. Szégyellte alattomos szökését, de nem látta értelmét tovább gubbasztani. Mára berekesztette a munkát és erősen reménykedett benne, másnap rátalál az isteni szikrára. Ezzel a szent elhatározással gördült ki a belvárosi nyüzsgésbe és szlalomozott keresztül az esti dugón. Ilyenkor örülni szokott két kerékkel gyorsabban halad, különben órákra beszorulhatott volna a városi tömegnyomorgásba.
Nem késett, sőt időben érkezett, amitől hihetetlen elégedettséggel biccentett magának. Miután leparkírozott az ismerős udvaron és bevetődött az előszobába, megszabaduljon motor kellékeitől nagy erőkkel hegyezte füleit, merre tartózkodhat ördögi leszármazott. Meglepő módon szokatlan csend uralkodott a házban. Némi gyanakvással kevert értetlenséggel dugta be fejét a nappaliba. Óriási szemekkel pislogott körbe, de továbbra se látta jelét a tulajdonosnak. Ekkor még nem esett kétségbe. Táskáját és iratait dohányzóasztalra pakolta, megleste a széthagyott papírosokat, mert kíváncsiságát sosem képes kordában tartani, majd lábujjhegyen végigosont a szobán, hátha valamerre alszik szavannai harcos. Feltételezés megbukott, ezért átsétált a konyhába, azonban itt se volt nyoma a keresett személynek. Némi tanácstalansággal vállat vont az eseten és otthonosan kiszolgálta magát. Előhorgászott egy ásványvizet a hűtőből, majd kisebb bíbelődéssel sikerült letekernie kupakját. Ivott néhány kortyot, de nem hagyta nyugodni a tényt, még mindig nincs nyoma szöszke pokolfajzatnak. Gigantikus szusszanással tette csípőre karjait és elmélkedett a rejtély megfejtésén. Számtalan lehetőséget vett sorra, mire ismerős hang csendült fel háta mögül. Arcát felfújt pocokként lendült hátra lehordhassa a ház urát, még is merre mászkált, ám a szándék villámgyorsan olvadt cseppfolyós vattacukorrá.
Szemtől szembe kerülve álmai ne továbbjának számító barna lovagjával nem, hogy a mondandója szublimált légtérbe, majd nem tinédzser kislányként borult hátra orrából kitörő vér áradattal. Képzeletében garantáltan megtette ezt a lépést, valóságban csak egy padlót koppantó állra és döbbent tetőtől talpig történő bamba vizsgálódásra futotta. Hosszú másodpercekre beütött nála az együttesük nevét hűen tükröző fatális error, amiből nem akaródzott észhez térnie. Kicsiny idegrendszerét végérvényesen ripityára törte az edzésről érkező ördög herceg csatakos megjelenése és gyorshalállal felérő új külseje. Teljesen, de totálisan összekuszálódott a váratlan jeleneten. Ha létezett totális zavarodottság, akkor jelenti, sikerült eljutnia erre a titkos szintre. Úgy megkutyulódott a másodperc törtrésze alatt beszélni, levegőt venni, de még mozdulni is elfelejtett.
-Ahehöhahejem…ajajtó~h!-Hangzott a hihetetlen értelmes válasz, miközben erőtlenül az ajtó felé bökött. Valahogy nem akaródzott levennie tekintetét az egyszeri és megismételhetetlen látképről. Sokáig űzte ezt az eszméletlen értelmes tevékenységet, mire torkát megköszörülve kapaszkodott bele túlélése utolsó morzsájába és mutogatta el totális kavarodottsággal, mindjárt visszatér.
Csodálatos bukdácsolással botorkált el a hálóból nyíló fürdőbe, hogy két liter vízzel és sűrű pofozgatással ébredjen fel álmából. Ezzel nem járt túlzottan sikerrel, úgyhogy karjába csípve jajveszékelt két sort fantasztikus ötletén. Feltámadó mérge viszonylag felélesztette rózsaszín ködbe burkolózó lebegéséből, így felszabadult sóhajjal masírozott vissza a nappaliba. Túl korán, mert a jelek szerint még mindig nem állt készen az igazán egyszerű feladattal, a nélkül maradjon ördögi bűvész vadász közelében átszellemülten bámulja. Teljesen lekötötte figyelmét, ami kezdte szörnyen bosszantani.
-Ez…hát…ez…ez…ez-ez-ez.-Rázta meg fejét ingerülten és tartotta arca elé asztalról felkapott mappáját. Muszáj volt valami fedezéket kerítenie, vagy nem hagyja abba az idétlen stírölést.-Nem bírom! Megölsz a puszta látványoddal! Úgy érzem magam, mint egy szerencsétlen tinilány, akit elvakít imádott hercege aurája!-
Dünnyögött felfújt arccal a képtelen, ám sajnos valós helyzeten. Dühítette, nem képes felnőtt emberként kezelni, ezt az egyszerű, de annál inkább halálos változást. Valószínűleg idővel meg fogja szokni, csak első nekifutásra hat rá ennyire bődületes erővel. Legalábbis bőszen reménykedett benne nem fog azzal telni az elkövetkezendő pár hónap vaksisággal próbálja leplezni, mennyire telibe tenyerelték gyengéjét.
-Amúgy, nagyon jól áll…túlságosan is.-Nyöszörgött jól hallhatóan a papírkupac takarásából.-Mit fogunk vacsizni? Add a listát és hozok mindent, hátha addig sikerül kiszellőztetnem a fejem, mert ez így nagyon nem lesz jó.-
Sóhajtozott egyre sűrűbben, pórázon tudja tartani kitörésre kész oldalát. Kőkemény küzdés alatt, azért türelmetlenül várakozott a listára, amit hamarosan kézhez véve, rakétaként robbant ki a házból. Eszét vesztve sprintert az utcára könnyed sétával térítse barátságos mezőkre gondolatait. Arra se vette a fáradtságot két keréken menjen, esetleg vigyen magával szatyrot. Épp a pénztárcáját felkapta és már repesztett a szabadba. Minden hitét abba fektette kinti levegő lehűti kedélyeit.
Terve egész működőképesnek bizonyult. Törvénytelen vizekre tévedt gondolatai felett győzedelmeskedtek a listát bújó hadi útvonalgyártások. Ismerve ördögfi kényes ízlését, mindent a lehető legjobb és legfrissebb helyről igyekezett beszerezni. Ennek hála több boltba ment be, mint egyetlen shopping napja alatt, de az eredménnyel egész elégedett lehetett. Mindent sikeresen bezsebelt és a minőségre sem lehetett panasz. Emiatt boldogságtól sugárzó mosollyal vehette célba pokoli rezidenciát.
Békésen tipegett az ismerős utca felé, amikor arra lett figyelmes, előtte nagyon nagy tanácstalansággal haladnak. Folyton egy papírt meg a házakat és táblákat kémlelte, ebből gondolta eltévedhetett, vagy csak nem igazodik ki a számozásban. Nem számított túlzottan helybeli lakosnak, de volt nála telefon, meg csak nem hagyhatta egyedül bolyongani szegény nénit. Ki tudja, mióta körözhetett már a környéken. Vett egy mély levegőt, aztán mellette befékezve szólította meg, tud e neki segíteni. Az aranyos néni, tényleg aranyos volt. Kedves mosollyal fogadta és olyan közvetlenséggel mesélte el, nem bukkan rá a fia címére, akihez látogatóba érkezett, hogy eldöntötte akkor is odajuttatja, ha mindketten elvesznek. Csillogó szemekkel és teljes áhítattal hallgatta szavait. Minden mondatából messzire sütött, mennyire szeretni valóan édes nénike, ezért lelkesen ajánlotta fel, gyengécske segítségét. Gyorsan átvette tőle a szatyrait és némi közös papíros elemző tanácskozással megfejtették egy felé mennek. Ezen felbuzdulva indult neki a távnak. Útközben végig a fiáról beszélgettek, akiről nagyon szívesen mesélt, ő pedig nagyon lelkesen hallgatta. Remekül érezte magát és jókat nevetett a rövidbe történeteken. Boldog lett volna, ha még sokáig élvezheti társaságát, de ahogy lenni szokott, hamar elrepültek a percek és arra kapott észbe a kedves néni megkönnyebbülten bök rá a keresett házra, amit élőben könnyen felismert. Teljes szívéből örült a hírnek, de miután tudatosult benne melyik épületről van szó, elkerekedett szemekkel pislogott hol a nénire, hol a házra…

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Jún. 10, 2013 11:27 am

Szamur… állj meglepetések! OAO

De még milyen dicséret volt az arcára írva! Ilyen mértékű sokkot még a legfanatikusabb rajongóitól is csak nagyon ritkán látott, ha szembe kerültek vele. Cicafiútól viszont az üres rajongás helyett inkább a legőszintébb bóknak érződött. Felsője ujjában tovább törölgetve arcát ácsorgott vele szemben, hogy megvárja míg, magához tér, de ő inkább menekülőre fogta. Értetlenül pillantott utána, amint elrobogott a fürdőszoba felé, majd kényelmesen ledobta magát a kanapéra. Elvégre már órák óta edz, jólesik egy kis pihenés. Az odaátról kiszűrődő érdekes hangokat fülelve nyúlt el az ülőalkalmatosságon, és várta meg, hogy visszaérjenek, és lefolytathasson némi érdemi kommunikációt is. De erre úgy tűnik, még várnia kell, mert fekete maccs még visszatérve is fedezék mögé bújva huppant be mellé. Ha nem lett volna ennyire tisztában az adottságaival, és méretes egójával, egy pillanatra talán elgondolkodott volna, hogy lehet azért nem néznek rá, mert szörnyen néz ki. Ezt a lehetőséget viszont számításba sem véve malmozott kicsit már türelmetlenül.
- Hát, pedig ehhez hozzá kell szoknod pár hónapig. –tolta félre ujjával a mappát, hogy bekukucskálhasson mögé. Szereti látni akihez beszél. –Elég lesz már, a végén még tovább nő az egóm. –jegyezte meg poénosan, mert kezdte feszélyezni ez a légkör. Nekorinak viszont nehezebb volt összeszednie magát, mint az normális lett volna. Nem tudja mi lelte, mit lát benne, amitől ennyire kicsapta a biztosítékát. Mindenesetre a felkínált ötletre lecsapva máris sorolni kezdte a vacsorára lehetséges alternatívákat. Rövid eszmecsere után végül meg is egyeztek az esti menüben, így tollat és noteszt ragadva kezdte el felkörmölni a beszerzendő hozzávalókat. Majdnem minden volt itthon, kivéve az olyan dolgokat, amik frissen kellenek bele. Kuktája egyből fel is ajánlkozott, sőt már az ajtón robogott kifelé, mielőtt akárcsak annyit benyöghetett volna, hogy lefürdik, és indulhatnak. Ennyire azért nem ragaszkodik a környék kisboltjait járó körúthoz, szóval félig megrekedve a kanapéról felkelés mozdulatában fordult inkább a fürdő felé, hogy összerendezze magát, és lezuhanyozzon, mire Cicafiú visszaér. Na meg a konyhát sem árt előkészíteni, hogy minél hamarabb fazékba kerülhessen a leendő vacsora. Lezser felsőt, és rövidnadrágot öltve magára kezdett tenni-venni, amit a néha odakotnyeleskedő Nibi elhessegetésével szakított félbe. Rakoncátlan szürke macskája megint úgy érezte kevesebb figyelmet kap, mint amit úri kénye megérdemel. Na de azért még mindig nem árt tisztában lennie azzal, hogy ki az úr a házban, még ha ő ezt teljesen máshogy is gondolja. Így is túl nagylelkű, hogy albérlőjeként tekint a bundás jószágra. Megunva a pimasz cica konyhában lebzselését, hóna alá kapta, és úgy döntött a kertbe száműzi, míg el nem készül a főzéssel. A teraszra érve viszont olyan látvány fogadta, amire aztán egész biztos nem számított volna, mindegy hányféle alternatívát soroltatnak fel vele. A kerítés előtt megpillantotta a vásárlásból hazaért fekete maccsot, és mellette egy másik alakot.
- ANYA?! –hunyorította a retináit, hogy biztosan jól lát-e. Szinte visszhangjaként csendült fel az ismétlő kérdés, és dermedt le Cicafiú. Még mindig hóna alatt az ottfelejtett macskával sietett le a kapuhoz, és engedte be a még aztán igazán váratlan vendégét. Csak akkor eresztette útjára, mikor az már nyűgösen fészkelődni kezdett a kezében.
- Te hogy kerülsz ide, és miért nem szóltál, hogy jössz? –ölelgette meg édesanyját, aki máris helyből megdorgálta, hogy miféle fogadtatása ez egy vendégnek. –Hogyne örülnék neked, csak most aztán igazán megleptél. –derült fel az arca. Tényleg szörnyen örült a felbukkanásának, főleg azok után, hogy mennyire lelombozta, egy családtagja sem tud részt venni a holnaputáni jujustsu vizsgáján. Nem megfeledkezve a másik kapuban ácsorgóról pillantott rá, és határozottan a tudtára adta, hogy mindenképp maradása van vacsorára. Ha már eleve így tervezték.
- Hogy futottatok össze? –kérdezte kíváncsian, aztán szépen fel is világosították. Ezen hümmögve pár sort pedig leszögezte, hogy édesanyja ma itt tölti az éjszakát, és ragaszkodik hozzá, hogy holnap ő vigye haza. Nem szerette volna ha éjszaka indul útnak, na és persze szeretett volna minél több időt együtt tölteni vele, ha már lehetősége adódott rá. És egy másik dolog is egyre jobban érlelődött a gondolataiban. Már egy ideje érik benne az elhatározás, hogy bemutassa Nekorit a családjának, viszont fogalma sem volt, hogy ezt hogy kivitelezhetné. Ezt pedig egy felsőbb jelnek tekintette arra, hogy ennek most jött el az ideje. Mindkettejüket betessékelve a lakásba, egy pillanatra finoman fekete maccs füléhez hajolva súgott bele.
- Cseppet se aggódj. –fűzött hozzá egy bíztató mosolyt, aztán anyjához fordult.
- Ugye nem bánod, ha Kazumi is velünk vacsorázik? –vette el tőle a szatyrokat és pakolta le a konyhában. Szerencsére nem kapott tiltakozást, sőt az asszony is marasztalta a kedves fiatalembert, ha már így kiderült, hogy a fia ismerőse. Pakolászás közben meginterjúvolta mi járatban volt a fővárosban, de élménybeszámoló helyett hamarosan inkább főzési tanácsokat kezdett kapni. Rövidesen azon kapta magát, hogy édesanyja teljesen átvéve tőle a fakanalat ténykedik a konyhában, miközben Cicafiút faggatja, hogy mióta ismerik egymást a fiával, mert eddig nem mesélt róla. Daemon nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni, és hazudozni sem akart a dologról, így néha bepróbálkozott menteni a helyzetet egy-egy megjegyzéssel.
- Már több mint egy éve munkatársak vagyunk, de nem olyan régóta kezdtünk összejárni. Emlékszel milyen sokat meséltem már arról, hogy mennyire nehéz barátokat találni a szakmámban… -sóhajtott a fejét vakargatva. Az asszony csak bólogatott a tűzhely mögül, de mintha nem elégítette volna ki teljesen ez a válasz. Nem füllentett, csak nem mondta el a teljes igazságot… gondolkodik hogy fogalmazza meg úgy, hogy ne hozza a szívinfarktust szegény szülőjére. De ki szúrná ki a leghaloványabb vívódását is, mint a saját édesanyja… Támogatást remélve kereste feketemaccs tekintetét, mert ma este színt kell vallaniuk.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Jún. 14, 2013 11:07 am

Szamur…állj meglepetések!(((( °Д°))))

Messzire kolbászolt értelme utolsó életben maradt sejtelmével mutatott a házra. Biztos szeretett volna lenni, tényleg ugyanarról beszélnek, vagyis nem történt félreértés, mert ez valahogy nem fért össze a dolgokkal. Rendben volt férfi lakott bent, viszont nem tudta a történetekben szereplő kis fiút azzal a szavannai ragadozóval társítani. Tévedésre gyanakodott, amit azzal próbált kifejezni partra vetett aranyhalként tátogott, mert hirtelenjében túl sok mindent szeretett volna kérdezni, csak épp lemaradt a közhíré tétetés és fogalmazás bonyodalmas útvesztőjében. Minden kétséget kizáróan érdekesen festhetett, ahogy teljesen fonalat vesztetten mutogat egy épületre, miközben értelmetlen hablatyolással próbálkozott a tényfeltáró kérdés áradattal. Fél pillanat alatt teljes rövidzárlatot kapott, amit nem, hogy megszüntettek volna, végletekig fokozták. Sose látott pánikroham kerítette hatalmába. Kétségbe esetten kenődött fel muslicaként a kerítésre, hogy menekülési útvonalat kereshessen. Kőszoborként kapkodta fejét jobbra-balra, merre futhasson. Túlságosan nagy sokk volt fél pillanat alatt kiderült alvilági ragadozó édesanyjával találkozott, vagyis vele tartózkodik két méteres körzetben, amihez, ha még hozzávette micsoda kapcsolatban áll a fiával, teljesen lesápasztotta.
Derült égből világvégeként vágta mellkason ez a röpke szó. Akkora erővel szakadt rá, döbbent ismétléssel várakozott a megfelelő pillanatra rémülten iszkolhasson fedezéket jelentő bokor mögé. Egyszerűen és szépen szólva begazolt. Mami cseppet sem volt ijesztő, sőt nagyon szimpatikus volt, még mindig. Magával a helyzettel akadtak igen súlyos problémái, amitől, így teljesen felkészületlenül totálisan berezelt. Hulla sápadtan meredt orra elé, miközben erőtlen szájtátással körözött ujjaival a kedves néni és a feléjük masírozó alvilági ragadozó között. Hatalmasat nyelve kapaszkodott a kerítés biztonságot nyújtó támasztékába, mialatt apró lépésekkel araszolt hátrafelé. Eszébe se jutott megzavarni a kedves és mellékesen szívet melengető látványt anya és fia köszöntik egymást. Kapóra jött szép csendesen köddé válhasson. Szörnyen szégyellte magát ezt a csodás pillanatot használja ki, meg szó nélkül tűnik el, de győzedelmeskedett óriási gyávasága. Családtagokkal került szemtől szembe, egyszerűen rátört a menekülési kényszer. Most is nagy erőkkel tolatott, míg fülön nem csípték szökési kísérletét, melyet igazán kínos nyösszenéssel vett tudomásul. Neki tökéletesen megfelelt volna, ha kettesben hagyja a rokonokat. Igazán nem szeretett volna zavarni, meg nem tehet róla, de elkapta a ragályos félitisz, amitől nyárfalevélként remegett és legalább olyan fejet vágott, mint, akit vágóhídra visznek.
-Aja~ham. Próbálkozom…-
Iparkodott erőt venni pocsék beidegződésén, de valahogy semmi sem akarta teljesen megnyugtatni. Rémesen feszélyezte a helyzet, amitől mérgezett egérként járatta ujjait a konyha pulton, vagy tért rá elfeledettnek hitt körömrágcsálására. Úgy viselkedett, mint valamilyen kényszerbeteg bolond, akit bármelyik pillanatban elvihetnek kényszerzubbonyban. Ha pedig azt hitte ennél aztán már tényleg nem lehet rosszabb, teljesen elképedve visszhangzott fülében keresztneve. Száját eltátva meredt dzsungelek koronázott királyára és tárta szét karjait, ez meg ugyan minek szánta. Legszívesebben hozzádobta volna papucsát mérges pocok hangulatában, de a körülményekre való tekintettel megelégedett sértődött felszusszanással. Utána, pedig nem maradt egyéb dolga, mint kergetni a kedves néni gondolatainak fonalát, aki rögvest kérdések ezrével rohamozta meg. Azt sem tudta hova legyen, mert még benne volt a félsz, szálka a neve miatt és az erőlködés minden szót felfogjon, amiből az keveredett ki teljes fonalat vesztetten emelte égnek karjait.
-Idő-idő! Elvesztem, Nagai néni!-
Magát véglegesen megadva horgasztotta le fejét. Mást nem tudott, csak kelletlen fejcsóválással elnevetni magát, majd sűrű torokköszörüléssel mélységes elmélkedést produkálni mindenre kielégítő választ adhasson. Rendben a sok képzeletbeli nyavalyája, ettől függetlenül nem szúrhatta ki kedves mami szemét félvállról vett tereléssekkel. Mindenre a lehető legjobb választ kaparászta össze és igazán örült, elég gyakran kitértek főzési betétekre. Azokat sokkal jobban élvezte. Gyorsan rávették fedezéknek kinevezett konyhapultot elhagyja, besoroljon az edények elé és lelkes kuktaként figyeljen, hogyan kéne helyesen főznie. Felcsillanó szemekkel hümmentett az összes elhangzott trükkre, na meg praktikára mit érdemes csinálni. Néha, persze tartva szokásait bele-bele kérdezett egy-két dologba, ami foglalkoztatta, vagy, ami szerinte helyes, majd hűséges felmorranásokkal könyvelte el a korrekciókat.
Addig játszott szorgalmas segédet, míg ténylegesen befogták a tűzhely mögé, ahol lekötötték figyelmét annyira, ne vádlottként tartson bírói határozattól. Fakanállal, késsel, edénnyel, vagy tálakkal hadonászva válaszolt készségesen, már amikor nem értek annyira kínos partokat, muszáj volt sátánfi felé sandítania, mégis milyen módon másszon ki szorult helyzetéből. Kettős, vagyis megmentő szőke, pontosabban bebarnult vadásza villámgyorsan mentette kifelé a süllyedő hajóból. Ennek kimondhatatlanul örült, mert, ha teljesen rábízzák, hamarabb süllyed el, mint a Titanic. Könnyebben szólná el magát, mint hinné. Küldözgette ezerrel a hálás pillantásokat.
-Főleg neked…-Bökött hátra kötekedően a kezében tartott fakanállal és széles vigyorral. Vészhelyzet ide vagy oda, idétlen szurkálódást ki nem hagyhatta volna.-Nehéz vele szót érteni, mert egy makacs öszvér. Meddig gyilkoltuk egymás idegeit? Fél évig, mire leszoktunk arról másik orrára csapjuk az ajtót?-Pillantott hátra széles mosollyal, hátha kap valamilyen megerősítést, vagy szokásos morgós véleményt.-Igazi ideg próba volt! Azt hittem szétrobbanok, esetleg megdobálom valamivel…egyszer sikerült, még szerencse, csak a telefonom bánta. Neki nem esett baja! Jaj, nem vagyok agresszív meg verekedős! Egyszeri alkalom volt, mond már, hogy nem verlek!-
Tekintgetett egyre könyörgőbb szemekkel hátrafelé. Újfent sikerült saját magát beégetni, amin csak hatalmas sóhajtással lendült tovább. Még nem ért a mondókája végére és jelek szerint senki sem szándékozta félbe szakítani nagyszabású, na meg igazán lelkes motyogását.
-Úgy se menne. Elég jelentős hátrányban vagyok izmok tekintetében…és az nem volt szép, nem szóltál ju-izé vizsgád lesz, Daisuke~h!-
Emelte fenyegetően fakanalát, meglehetősen sértődötten. Biztosra vehette ezért még kapni fog, csak maradjanak négy szem között. Nem ért kihagyták, mert nem, és legalább annyit szertett volna, valami szerencsét hozó imát elkántáljon neki, vagy hirtelen nem tudja, csak még is valami, amivel küldheti a pozitív energiákat, illetve kifejezheti biztatását. Egyértelmű drukkolt neki, meg teljes vállszélességgel támogatta, arra pedig határozottan nem pillantásokat küldött, amire hamarosan célozgattak neki. Tartott a következményektől, mert neki aztán teljesen mindegy, viszont azt legkisebb mértékben sem kockáztatta volna meg, ördögi leszármazott összekapjon szeretett családjával. Még se engedhette szegény anyukája szívrohamot kapjon, miután a kedvéért idáig felutazott, buzdító és szerencsét hozó vacsorát csináljon neki a vizsgájára, amiről nem is tudott.
Békésen elpuffogott az eseten, amikor nappaliban hagyott telefonja vészes csipogásba kezdett. Kisebb szerencsétlenkedéssel kinyomozta mit, hova tegyen kezéből, aztán elvetődött vidáman zenélő ketyeréjéhez. Kijelzőn díszelgő névtől enyhe szélütést kapottan sóhajtott fel. Gyors kézjelzésekkel jelezte, muszáj beszélnie az illetővel, majd szépen kikocogott a teraszra, minél kevésbé hallhassák Nacchan-nal folytatott beszélgetését. Sejtette arról fog szólni a hosszú percekig tartó fejtágítás, miért nincsenek leadva a tervezetek és miért nem otthon dolgozik. Kezdett lelki ismeret furdalása lenni munka helyett, megint lógással tölti szabadidejét. Erről tájékoztatták is, ami még súlyosabb kés döfés volt lelkének. Meg sem lepődhetett teljes megsemmisüléssel caplatott vissza a nappaliba. Gigantikus sóhajjal készült visszafelé a konyhába, de valami nagyon nem volt rendben. Furán néztek rá, amire értetlenül nézett előbb magán végig, majd háta mögé, ugyan minek szólhat az egész.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Júl. 08, 2013 9:14 am

Szamur… állj meglepetések! OAO

Nem is akármilyen támogatást kapott Cicafiútól, ha ezt egyáltalán lehet annak nevezni. Azzal mentette a hátsóját, hogy reflexből reagált a megjegyzésére, de attól egy haloványat rándult a szemöldöke, hogy nem maradhatott ki a csipkelődés. Nem mintha bármi cáfolható dolog lett volna az igazságtartalmában. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy egy halk felmordulással rázza meg a fejét a mini monológra. Az elégtételt megkapta azzal, hogy Nekorinak még az ellene irányuló bajuszhúzogatásba is sikerült saját magát beégetnie.
- Mondom, mondom, mert félek mi lesz, ha anya nem lesz itt. –vette be tökéletesre formált színészi alakítását. Felettébb élvezte, ha nem ő a szenvedő alany. Az ezután következőkkel pedig teljes mértékben egyet tudott érteni. Egészen addig, míg hirtelen fordulattal kérdőre nem vonták. Kicsit fonalat vesztve pislogott, mert ő egyáltalán nem feledkezett meg róla. Nem igazán értette a felháborodást, mert éppen ma akart szólni róla. Azt már ezelőtt is említette, hogy nemsokára esedékes a dolog, azért lóg ennyit a melóból, de az időpont eddig még nem volt teljesen biztos. Azt meg senki sem tudhatta előre, hogy ilyen kellemesen váratlan vendége érkezik.
- Kedves édesanyám meglepetésszerű látogatása keresztülhúzta az erre irányuló terveimet, szóval ne lengesd felém azt a fakanalat! –hördült fel a házsártos házisárkánnyá változni készülő feketemaccs láttán. Ez a védőbeszéde viszont nem úgy sült el, ahogy szerette volna, mert az említett hozzátartozója csípőből reflektálva rá nem volt rest megfeddeni, hogy ne tessék kifogásként felhasználni a hanyagságához.
- Ez nem ér, hogy ketten vagytok ellenem, hamar közös nevezőre találtatok. –kulcsolta össze sértődötten a karjait maga előtt. De azért kimondatlanul annyira nem bánta ez a dolgot… mármint azt, hogy az édesanyja és Nekori ennyire rövid idő alatt annyira összehangolódtak, hogy duplafronton szorítják sarokba. Öröm az ürömben, mert azért azt nem lehet letagadni, hogy oroszlános büszkeségét nem kifejezetten simogatta, hogy ennyire hátrányba került a saját otthonában. Kihasználva az időt, míg Cicafiú hirtelenjében kiviharzott a helyiségből, a konyhaszekrényben kezdett kotorászni, hogy átvéve a kukta szerepét, a szakácsné keze alá dolgozzon. Aztán a következő pillanatban olyan derültégből villámcsapás kérdést szegeztek neki, hogy egy pillanatra megrekedt az éppen végzett mozdulatban.
- Nem tudom feltűnt-e drágám, de ez a fiú fülig beléd van habarodva. –ráncolta össze aggodalmasan a homlokát az asszony. Daemon nem volt felkészülve erre a hirtelen felismerésre, de úgy tűnik, a női megérzéseket tényleg nem lehet becsapni. Nem tudván mit kezdeni a helyzettel némi „ööö” kíséretében vakarászta összeráncolt orrnyergét. Próbálta kerülni a számon kérő tekintetet, de egy idő után mégis belefutott a szemkontaktusba. Nem szeret hazudni, kertelni, és aki megérdemli azt megtiszteli azzal, hogy a szemébe néz, miközben kommunikálnak. Ezek mellett nem telt túl sok időbe, míg egy hatalmas sóhajjal ismerte be vereségét és pillantott megadóan a vallató szülőre.
- Vacsora után bármilyen fejmosásnak állok elébe, azt hiszem sok mesélnivalóm van. De kérlek Kazumit ne kérd számon, ha rám haragszol. –pakolta le a kezéből szemét lesütve a lisztes zacskót. A pofonként az arcára várt tenyeret viszont a feje búbjára kapta hajborzolás formájában.
- Igazad van édes fiam, egy nagyon hosszú történettel tartozol nekem, hogy ne legyek mérges. Főleg azért, mert újdonság, hogy másokért aggódsz. –sóhajtott egy nagyot. –Öreg vagyok én már az ilyen fordulatokhoz. –rejtette a vaknak is szemet szúró mérgét véka alá. Daemon pedig szörnyen büszke volt arra, hogy ennek a nőnek a fia. Mindig is tisztelte a szüleit, de ha volt még hova, akkor most biztos újabbat nőtt a szemében. Pillanatnyilag elfelejtve a témát pillantottak mindketten kicsit furcsán a helyiségbe visszatérő cicafiú felé. A kényelmetlen csendet megtörve inkább visszatért az ezelőtt boncolgatott kérdésekhez.
- Holnapután délután 2 óra… tegnap reggel küldték el a pontos beosztást. Elég sok embert vizsgáztatnak. –ismertette a vizsga időpontját. Hamarosan az is kiderült, hogy édesanyja, azért ugrott be hozzá, mert bántotta, hogy aznap nem tudnak felutazni. Legalább előtte főz egy jót a fiára, hogy jó erőben legyen a megmérettetésen. Daemon persze egyből megjegyezte, hogy ezentúl sűrűbben fog vizsgázni járni, ha előtte mindig meglátogatják. Ebből megint pár perces családi csipkelődés következett, de legalább egy kis időre teljesen eltűnt az előbbi enyhén nyomasztó légkör, és békésnek mondhatóan költötték el a vacsorát. Folyamatosan figyelte édesanyját, de ő néhány burkoltabb kérdésen kívül semmi jelét nem mutatta annak, hogy neheztelne Nekorira. Azt meg nagyon remélte, hogy ő nem érezte kellemetlenül magát. Elhatározta, hogy cserébe holnap elviszi valahová, hogy kárpótolja a mai „randevú” helyett.
Vacsora után még kicsit beszélgettek, de aztán Cicafiú indítványozta, hogy ideje lenne mennie. Daemon marasztalta volna, de mivel még várt rá egy hosszú családi beszélgetés, nem akarta, hogy fekete maccs útban érezze magát. Kikísérte a kapuig, ahol a lábazatnak dőlve sóhajtott egyet, amint a nálánál sokszor nagyobb kétkerekűvel lavírozóra pillantott. Valószínűleg sose, vagyis minél jobban ragaszkodik maccshoz annál kevésbé fog megbarátkozni ezzel a közlekedési módszerével. Viszont ahelyett, hogy ezt tette volna szóvá inkább másba kezdett bele.
- Holnap, ha hazavittem anyát beugrom érted. Jövök neked eggyel, amiért a nyakadba zúdítottam ezt a mítinget. –vezette fel az elköszönést egy búcsúcsókkal –Hősies voltál fekete maccs, cseppet se aggódj, a többi már az én dolgom. –paskolta meg a motoros nacis hátsóját, hogy indulásra ösztökélje, mielőtt ennél is csöpögősebbé válik ez a jelenet. Ezekhez annyira nincs hozzászokva, hogy feszélyezni kezdte a dolog.
Az este, pontosabban fogalmazva a fél éjszaka alatt pedig egy nagyon kiadós beszélgetésben volt része az édesanyjával. Töviről hegyire azért nem, de nagyvonalakban elmesélte hogy hozta össze a sors Nekorival és mennyi mindenben érez változást azóta. Azzal sohasem volt gond, hogy szülőjének meséljen az érzéseiről, csak az utóbbi években egyszerűen nem volt miről. Attól inkább megkímélte őket, hogy milyen afférokban éli ki magát. Most viszont úgy érezte rengeteg mondanivalója van. Nem dicsérték meg kifejezetten… de fel volt készülve rá már egy ideje. Anyja viszont meglepően jól viselte a dolgot, főleg miután a végére ért a mondandójának. Egy kis időt kért, hogy megbarátkozzon a dologgal, de szeretné jobban megismerni fekete maccsot. Azt ő is nagyon jól tudja, hogy nem egyszerű ember az, aki a fiát képes ilyen mértékben érzelmileg befolyásolni. Daemon pedig megint olyan furcsán érezte magát. Azzal, hogy egy kívülállónak foglalta össze ezt az egészet, megint rálátást nyert olyan dolgokra, amikkel eddig tudatosan nem volt tisztában. Na meg persze arra, hogy mennyire ragaszkodik ehhez a szeleburdi macskához. Nem is sikerült túl hamar elaludnia, mert rengeteg gondolat ostromolta, amiken agyalhatott alvás helyett. Hajnali négy után a telefonja kijelzőjére pillantva azon kapta magát, hogy az ágyon hasalva üzenetet gépel, miközben a fekete pamacsmacska párnán támasztja az állát.
„Kész szappanoperát csinálsz a fejemből, nem tudok aludni. Az eddigi összes szerepem megirigyelhetné ezt az alakítást. Akkor is birtokba veszed a gondolataim, mikor nem vagy itt és nem aktiválódik a képességem. Szóval ha sokat csuklasz… tudd mitől van. (￣Д￣）” Majd kicsit később hozzátette „Sokkal jobban alszom melletted”

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Júl. 12, 2013 11:30 pm

Szamur…állj meglepetések!OAO

Egyik sokkból a másikba sodródott. Azt sem tudta hova legyen zavarában, ugyan mit néznek rajta ennyire elmélyülten és mi lehet az a nyugtalanító grimasz, ami alvilági sunnyogó vadász arcára telepedett. Egyértelműen érezte a vészjelzéseket, itt valami nagydolog van készülőben, aminek kellős közepébe sikerült belecsöppennie, pontosabban eleve fontos eleme a képletnek. Bökkenő abból tornyosult felé, ugyan mi lehet az a probléma, vajon mit mondott, csinált, vagy rontott el, aminek vajas késsel szelhető feszültség lett az eredménye. Gigantikus tanácstalanságban vergődve pislogott válaszban reménykedve ördögi vezető helyettesre, de nem érkezett eleinte felvilágosítás. Teljes mértékig úgy érezte, addigi évei leghosszabb másodpercei peregnek le, mire következhetett a fekete leves. Sápadtan tátotta el száját a fülébe jutó mondatoktól. Teljes rendszerleállással kapálózott orra előtt, hátha látszik átmeneti némasága ellenére, kizártnak tartja a feltételezést. Erősen próbálkozott összeszedni gondolatait és értelmes felnőttként kimagyarázni, nem állnak semmiféle közelebbinél közelebbi kapcsolatban. Hirtelenjében nem jutott semmi frappáns kivágás az eszébe. Minden mellémagyarázó tehetsége cserbenhagyta, nem mintha sokkal rendelkezne, de jelenleg még az a kevéske is messzire szállt. Annyira erőlködött legalább öt liter víz folyt le hátán óriási cseppekben és ennél bajba jutottabb kis állatka ábrázattal nem is pásztázhatott volna a két jelenlévő között.
-Mi együtt vagyunk, csak nem úgy, mármint, hogy én szívesen, mert ki ne szeretne egy ilyen pasi mellett kikötni, de neki nem, csak…te-te-tessék?-
Fókuszált orra elé sóhajtással, valamint megadó homlokcsapással nevét említő alvilági trónvárományosra. Többet mondania sem kellett, mert már ismerte annyira, ezt a jelzést, vegye egyértelmű kérésnek, ne folytassa tovább monológját. Nem értette miért, pedig nagyon szívesen folytatta volna legalább addig, míg össze nem esik a végkimerültségtől. Legutolsó kívánsága lenne, emiatt haragudjon meg édesanyja. Annyira kedves néni volt és nyilvánvalóbbnál nyilvánvalóbb, mennyire közel állt settenkedő sörényes vadászhoz. Sokkal jobban örülne, ha megmaradna sötét titoknak, ezzel pedig nem keletkeznének mindenféle ellentétek a családon belül. Első kézből tapasztalta mennyire nehéz mindezt feldolgozni egy-egy hozzátartozónak és ilyenkor mennyi meggondolatlanságot tudnak egymás fejéhez vágni. Szívesen elkerülné, sőt megóvná tőle sátánfit, ha lehetséges, mert az nem számít, mi van vele, csak ne veszítse el szerető otthonát.
Újabb kifakadását könyörtelenül belé fojtották egy ellentmondást nem tűrő tekintettel, amit néma kéréssel mellékeltek, ne ragozza a dolgokat. Meghunyászkodott az alvilági erők előtt, bár fájdalmas sóhaját, így sem rejthette véka alá, ahogy azt sem, üzemzavarában fogalma se volt mit csináljon, csak csípőre tett kezekkel toporgott egy helyben, most mi lenne a helyes, ha még kimenne telefonálni, visszaállna főzni, vagy igyekezne úgy tenni, mintha ég adta világon semmi se történt volna. Nyakig merült ebbe a dilemmába, amikor fejbe kólintották a vizsga részleteivel. Gondolataiból felocsúdva, meglehetős bambasággal meredt a felszólalóra, mire sikerült összeraknia a részleteket. Szorgalmas hümmentéssel vette tudomásul az adatokat, miközben lehető legnagyobb észrevétlenséggel pillantott rá telefonja naplójára, akad valami, amit átpakoljon. Igaz, hogy nem hívták meg, de biztos, ami biztos, leellenőrizte szabaddá kell tennie a napját, vagy minden zaklatástól mentes el tudná kísérni. Persze még mindig, csak akkor, ha kérik.
-Előre látom, hogy a sor lesz a legnagyobb bajod…-Sóhajtott fejét csóválva. – Hányadik leszel? Majd távfecsegek neked, ne legyen időd nyűgösködni és a maximumot hozhasd!-
Emelte égnek büszkén az ujját, mielőtt arcára fagyott mosollyal robogott az egyik fazékhoz, nehogy kárba menjen a félbe hagyott étel. Ha már vállalta a segédkezést, kínos eset ide, vagy oda befejezi a nagy műveletet. Egyrészt, mert ismerte, milyen hangulatba kerül a pokoli hercegi szekció, netán kelleténél jobban megfőne valami. Arról nem beszélve, hogy szívesen tett vett a konyhában. Nem esett nehezére arra figyelni, illetve a feszültségről is elterelte a figyelmét. Nála remekül bevált ez a terelő hadművelet és azt kell mondania, fakanál zsonglőrködés mellett könnyebben birkózott meg a hozzá intézett kérdésekkel. Korántsem ment csípőből, mint egyeseknek, de nagyon rákoncentrált semmi kínosat, félre érthetőt, szigorúan csak magát égető válaszokat hozzon össze. Elkönyvelhető eredmény egész vacsora alatt temérdek alkalommal égett feje idétlen beszólásaitól. Azt sem tudta hova legyen, egy-egy sikeres magyarázkodás után. Rövid időn belül teljesen kikészülve fújtatott és kínjában nem tudott mást csinálni, nevetett saját szerencsétlenségén. Ügyesen lefárasztotta magát, hogy alig maradt energiája az asztal leszedésére. Azt hitte menten összeesik a fáradtságtól, megállás még se létezett, mert szervezete ezerrel pörgött. Nem hazudik, úgy érezte magát, aki most futotta le a maratont és levezetésként hazáig kocogott. Kezdett teljesen széthullani, ezért sűrű bocsánatkérésekkel döntött takarodó fújásánál. Indulás előtt, azért még odahajolt a kedves mamihoz. Nem nyugodott háborgó lelke és tudja nem kellett volna, de muszáj volt. Nem bírt minden szó nélkül, kezét mosva elporoszkálni, aztán mindent szöszkére hagyni. Eleve szeretett volna elköszönni, csak abban kerekedett némi zavar, milyen formában tegye. Még se ugorhatott a nyakába, mennyire örül, megismerheti, esetleg borulhatott könyörögve térdre. Valahogy a sablonos búcsút sem érezte járható útnak, úgyhogy jobb ötlet híján ráhagyta lepcses szájára a dolgot.
-Tudom semmi közöm hozzá, de ne tessék Daisuke-ra nagyon haragudni. Szörnyen fontos neki a családja és nem szeretném, ha ebből ellentétek születnének. Engem nyugodtan lehet utálni, meg kell is, meg teljesen megértem és tényleg mindent rám lehet hárítani, csak ne vesszenek vele össze…nagyon. De, de, de hihetetlenül örülök, találkoztunk! Eszméletlen kíváncsi voltam a híres mamira és még jobban értem, miért ilyen büszke Daisuke a családjára. Bocsánat, hogy így sült el a vacsora, meg belerondítottam a látogatásba, meg úgy mindenért. És most befejezem, mert hátsón fognak rúgni…-
Vakarászta fejét a kissé nyögvenyelős, pontosabban szánalmas fogalmazáson. Cseppet sem úgy sikerült, amilyen formában szerette volna. Szörnyen bugyutára sikeredett. Legszívesebben fejét ütögette volna a falba, miért nem képes normálisan beszélni, amikor szüksége lenne rá. Rémesen aggódott, mi sül ki, ebből a kusza helyzetből, na meg akkor is lázadt lelki ismerete, tudta, nem kell féltenie ördögfiókát. Ezer százalékig meg volt róla győződve megoldja a helyzetet, de attól még ott kopogtatott fejében a hang, mellette kéne állnia, amikor ilyen téma kerül terítékre. Ellenkező oldalon meg ott tornyosult előtte a behajtani tilos tábla, hiszen nem számított családtagnak, így köze sem lehetett hozzá, mit, hogyan tárgyalnak egymással. Lényegében, akármit sorakoztatott egymás mellé, elfogadta a tényt, jelenleg kint tágasabb. Keserű szájízzel és levakarhatatlan mutteri nyugtalansággal cammogott ki motorjához.
-Nem jössz semmivel! Véletlen műve volt az egész. Amúgy, imádni való mamád van. Örülök, hogy megismerhettem. Egyáltalán nem esett nehezemre ez a hármas randi, csak…-Szusszant hatalmasat.-Ugye nem fogtok csúnyán összekapni? Ha már ennyire adakozni akarsz, akkor mentsd a helyzetet. Nem akarom, mosolyszünet legyen köztetek. Mondj bármit! Kenj rám mindent. Nem érdekel, csak legyen nyugi anyuddal.-
Fújta fel az arcát eltántoríthatatlan szándékkal. Tényleg kész volt az egész balhét elvinni. Amilyen hírneve volt már a szülők között, ez igazán nem okozhatott lelki törést. Jobban elfogadná, ha ezt dobnák meg néhány köteg papírral, mint a tudat, szétzilált egy családot. Ez a gondolat érezte nem fogja békén hagyni. Ott motoszkált benne egész hazaút és egész éjszaka alatt. Szemernyit sem aludt. Sokáig gubbasztott a dalszöveges halmok felett, mielőtt rávette magát az ágy megszállására. Újabb végtelen műsor következett, mert egyáltalán nem bírt álomba szenderülni. Össze-visszaforgolódott imádott oroszlán plüssét nyomorgatva, vagy érdeklődő kérdésekkel ostromolta. Kitartóan várta válaszoljon neki, aztán rájött ezzel sem fog előrébb jutni. Fáradt sóhajjal költözött át a nappali foteljába. Takaróba burkolózva szorította magához a puha figurát, miközben azon gondolkozott, legyen mersze rákérdezni mi lett az est eredménye, vagy maradjon hátsóján. Ezzel a ritka bonyolult feladattal addig szórakozott, míg be nem előzték. Vércseként csapott le az érkező üzenetre és sóhajtott fel, életben, egyben, sértetlenül, megszokott hangulatban van pokoli ninja macskája. Széles mosollyal terült ki a fotelban, mielőtt nekilátott a válasz fogalmazásának. Kész piramis görgött le szívéről, legalább életben hagyták.
”Ez a titkos nekota agyhullámokra csimpaszkodó képességem!˘˛˘ Halakat látsz, akkor valamivel épp buherálok. ;)Nem baj! Ha nem múlik el, átmegyek Micimackóhoz, hátha meg tudja oldani. Malackának segített! 8)Ezek szerint minden rendben? Tudom, tudnám, ha nem lenne, de idegesít, nem tudom biztosan!TAT Szóval?*-* Te is hiányzol nekem!TAT Melegen tartó termosz nélkül fázom. Szétfagyok takaró alatt és senki se dünnyög álmában a fülembe.TAT Vigyázz magadra! Próbálj kicsit aludni!(L)”
Szösszenet befejezése után még jó darabig ejtőzött a fotelban. Ténylegesen lenyugodott, csak, hogy már az foglalkoztatta, milyen válasz fog érkezni. Körmét csócsálta idegességében, vajon mi lesz a végszó. Azzal az eshetőséggel is eljátszadozott, felhívja alvilági kámfor ragadozót, majd addig beszél neki, míg álomba szenderül. Garantáltan nem esne nehezére, ahhoz pedig hozzászokott, könnyen elaltatja az oroszlánokat bugyuta szövegelésével. Végül, persze nem tárcsázott. Megelégedett a válasszal, amit hatalmas fújtatással vett tudomásul. Ideje volt pihennie, de fel nem mászott hálószobájába. Elnyúlt a kanapén, bebugyolálta magát takarójába, beölelgette plüssét és hosszas küzdelemmel elnyomta a buzgóság. Annyira sikeres akciót produkált, utóbbi időszak leghosszabb alvását produkálta. Arra tért észhez, valaki kulccsal szöszmötöl bejáratánál. Halk neszelésére akkora vehemenciával pattant fel, csodálatosan bezakózott a dohányzó asztal alá. Kómás csík szemekkel, sűrű pislogással, tapogatózással, nyöszörgéssel és szanaszét álló hajjal kereste a zaj forrását. Egyetlen probléma az volt, hogy orránál tovább nem látott, ezért a kanapéra döntve fejét nyomorgatta tovább plüssét, míg kiderült a veszélyforrás.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Júl. 20, 2013 3:25 am

Szamur… állj meglepetések! OAO

Már megint felét se értette annak, amiről cicafiú pötyögött, de már legalább a szokásos hangnemben érkezett a válasz. Az esti elköszönés után nem tudta vajon mikor fog helyreállni a lelki békéje, és felejti el azokat a hülyeségeket, amiket összehordott. Nem gondolhatta komolyan, hogy az bármit is javít a helyzeten, ha mindent a nyakába varr… mármint mit lehet ezen egyáltalán a másik nyakába varrni? Bedrogozva elcsábította, aztán azóta magához láncolja őt valami kompromittáló alkuval? Körülbelül semmilyen más történetet nem tudott elképzelni, amivel Nekorit lehetett volna hibáztatni. Igazából eleve azt nem érti, hogy miért kéne hibáztatni bárkit is. Nem akarta hibaként látni azt, hogy abba szeretett bele akibe, és azt pedig még kevésbé tolerálja, ha így akarnak rávilágítani. Főleg ha ezt az teszi, aki a történet másik felét adja. Most igazából mérges is lehetne rá, és jól kioszthatná, ahogy régebben szokta, de az elmúlt évben finomodó empátiája révén már egész jól érezte, hogy csak azért mondott ilyeneket, hogy jót akarjon. Az más kérdés, hogy ez marhára nem jött össze ilyen formában. Ezen viszont nem bosszantotta magát, de azért azt nem fogja kibírni, hogy ne tegyen legalább egy orrpöckölős megjegyzést Cicafiúnak arra vonatkozóan, hogy becsülje meg ezt a „hibát” az életében. Ezzel zárva a napot rekesztette be a forgolódós ébrenlétet, és aludt egy keveset még azelőtt, mielőtt autóba ül, hogy hazavigye édesanyját.
Szíve szerint megint otthonmaradt volna egy időre, de nem tehette meg. Délutánra vissza kellett érnie, ahhoz pedig időben elindulnia, hogy megnyugtassa édesanyját afelől, hogy óvatosan vezet, és mindenképp pihen még miután hazaért. És persze az sem maradhatott el, hogy ne kerüljön a hátsó ülésre valami a jó öreg kamrából. Gazdagodva néhány haza aprósággal szelte az autópályát és gondolkozott azon, hogy mit csináljon még ma, amivel kellőképp rápihenhet a holnapi vizsgájára. Rövid eszmefuttatás után pedig egyből adódott, hogy nem a szokásos útvonalon hazafelé, hanem a lassan már szintén jól begyakorolt kanyarokon keresztül a macskalak felé vette az irányt. Érkezését nem tervezett bejelenteni, hiszen tegnap már említette, hogy ma óhajtja bepótolni a tegnapi ütemterv változás miatt kimaradt közös estét. Szóval nem írt sms-t, maximum majd akkor, ha házon kívül vannak. Az ajtót viszont zárva találta. Be kell vallja, kicsit meglepődött, mert nem volt már olyan korán, de még elég késő sem ahhoz, hogy Nekori már ne legyen itthon. A biztonság kedvéért azért előkerítette a kismacskás kulcstartót, és némi szöszmötölés után már egy küszöbön csaholó ebbel találta szemben magát az ajtó kinyitását követően. Leszerelve a fogadóbizottságot némi fültővakargatással nézett körbe a lakásban, ahol nem volt nehéz kiszúrnia a kanapén heverő takarógombócot. Vagyis ha jól veszi ki, már valahogy félig a kanapé és a szőnyeg között félúton rekedt mutatvánnyal van dolga.
- Jó reggelt álomszuszék. –intett neki békét hirdetve, mert ki tudja miféle betörőnek nézik ebben az állapotban. Mikor már úgy gondolta biztonságos közelebb merészkedni, lehuppant Nekori kanapén támasztott feje mellé, finoman megsimogatva azt. Úgy döntött hagyja békében nyöszörögni, míg magához nem tér, addig lefoglalja magát valamivel. Ehhez pedig nem is kellett sokáig keresgélnie, hiszen az orra előtti dohányzóasztalon szanaszét hevert egy halom új fénykép, és dalszöveg. Önállósítva magát fel is kapott néhányat, amiket aztán egy halk „wow” eleresztésével kommentált. Vicces volt az elvontan beállított képekre és a mellette ébredező Cicafiúra pillantania felváltva. Ha már itt tartunk, utóbbit sokkal jobban kedveli.
- Komolyak a képeid… miféle zombi apokalipszisre készülsz? –hümmögött a fotókat nézegetve. Valószínűleg azért vannak itt, hogy Nekori kiválogassa belőlük azokat, amik a végleges bookletbe kerülnek majd. Ilyet már ő is csinált, szóval egy kicsikét képben van a dologról. Az viszont, hogy így szanaszét vannak szórva, arra enged következtetni, hogy eddig nem igazán járt sikerrel a műveletben. Sóhajtva egyet a dolgon, állát ütögetve kezdte el tüzetesebben átvizsgálgatni, és két kupacba rendezni a képeket. Ha valamihez, akkor ahhoz aztán biztos van érzéke, hogy mi számít előnyös és előnytelen fotónak, és mire figyelj, hogy kiszúrd a legapróbb hibákat is. Annyi képet látott már magáról modell évei alatt, hogy lassan az egész székházat ki lehetne tapétázni velük tetőtől talpig. Békésen, elmélyült munkával hamarosan már két szép rendezett halomban hevertek a fotók egymás mellett, az egyik tetején pedig egy kis post-it cetlin egy nagy pipa. Mire ezzel végzett, már Ciculi is teljesen túl jutott a kómáján, így már semmi sem tartotta vissza attól, hogy kellőképp üdvözölje.
- Kaphatok egy kávét? –fúrta a fejét nyűgösen a vállába, mikor újra szóhoz jutott. Tényleg nem sokat aludt, és a hosszú vezetés le is szívta az össze ez idő alatt szerzett tartalékát. De édesanyjáért még Szibériát is keresztülvezette volna, úgyhogy nem panaszkodik. Egyszerűen csak fáradt, na meg egy kicsit izgul a holnap miatt, mert szeretné a legjobb formáját nyújtani. Sajnos kevés munkájához áll hozzá ilyen komolyan, mint mikor a harcművészetről van szó. Ebben tényleg szeretné a maximumot nyújtani, hiszen mindig van benne kihívás. A munkájában viszont megelégszenek azzal, ha a szokásos színvonalat hozza. Talán ezért kacsintgat ennyire a különlegesebb szerepek után. Nem szeretne 30 éves korára egy kiégett tinibálvány lenni. Szépen fokozatosan alakítja át a rajongókörét, hogy mindig szem előtt maradjon. Tiszta mázli, hogy aktakukac érti a dolgát ezzel kapcsolatban. Ezt a részét rá bízza, azért természetesen megtartva magának a bármikori vétójogot egy-egy médiaszereplésére nézve.
- Ezen kívül hogy halad az új lemezed? –bökött az orrával a dohányzóasztal felé, miközben elmerült a feketemaccs féle habos kávé kellemes illatában.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Júl. 28, 2013 8:35 am

Szamur…állj meglepetések!OAO

Szívinfarktus közeli állapotokban borult jobbra-balra. Hirtelen még a gravitáció sem tudta eldönteni, most szeretné, ha a földön terülne ki, vagy megelégszik annyival, félig a kanapén kiterülve könyörög életéért. Arra ugyanis, határozottan emlékszik, valamitől szörnyen megijedt és még mindig őrült módon kalapál szíve, de az messzi vizekre röppent, mi lehetett a kiváltó ok. Ismerős hangot hallott, ami meggyőzte, biztosan rossz álomról lehetett szó. Gondolatban legyintett az egész felhajtásra és álmos dünnyögéssel kísért mosollyal terült ki szeretett ülőalkalmatossága tetején. Sűrűn kobaktámasztással küldött, némileg erőtlen, viszont gesztust tekintve maximális beleéléssel felturbózott intést imádott dzsungel vadászának, akit annak rendje és megszokott módja szerint azon nyomban betámadt. Hatalmas plüss medve beöleléssel landolt az ölében és gigantikus fújtatásokkal kereste ébersége legapróbb jeleit, hátha sikerül még aznap feltámadnia.
Hosszas szünetekkel még a felette történő szöszölés is eljutott hozzá. Percekkel később tisztán derengett nála a valóság, épp szanaszét hagyott solo anyagára bukkant sátánfi. Hanyag kézmozdulatokkal próbálta tudtára adni, jó helyen kaparászik a történetben, csak épp a zombi, na meg apokalipszis nem stimmel, bár, ha nagyon szeretné, egész biztosan bele tudnák szőni ezt az elképzelést is. Valahogy nem leledzett még elegendő energiája elmagyarázhassa töviről hegyire azt a bonyolult mesét, mi lenne tulajdonképpen ez a kinézet, ami igen szoros kapcsolatban áll az emberi kapcsolat címkéjével. Abban a szent minutumban túlságosan hosszas feladatnak látszódott, elmagyarázhassa, ez az egész körülbelül arról szólna, mindenki próbálja magát elzárni a külvilág negatív behatásaitól. Erre szolgálna a sok gázmaszk és védőruházat, másrészt az ember egyre jobban gépként ténfereg a rendszerben. Megannyi kapcsolat vezetékre van csatlakoztatva, melyek főként a személyes érdekekről szólnak. Ezért fontos az a néhány különleges kapocs, amit a szeretteiddel tartasz, ebben az őrült világban. Részéről ennyiben merült ki a koncepció. Többi már a lelkes stáb közreműködésével alakult ki, amiben nem talált kivetni valót. Részéről tökéletesen megfelelt ez a szokatlanul komor, rideg és futurisztikus környezet. Számára még inkább felértékeli a szeretet fogalmát, hiszen ilyen közegben ezerszer nagyobb kincsnek számított és neki, mindennél többet jelentett családja, szerettei és az alvilági settenkedő művészek leszármazottja. Tökéletesnek érezte ezt az első ránézésre fura képi világot.
-Elfogyott a liszt, ezért zombikról le kellett mondanunk.-Mormogott kitartóan az orra alatt. Fél szemmel próbálta nyomon követni, milyen elfoglaltságot talált szöszke sátánfi. Láthatóan könyékig elmerült sztárfotói szétválogatásában. Erre a műveltre már kénytelen volt némi életet mutatni, hiszen izgatta fantáziáját, mi róluk a véleménye. Nehézkesen felkönyökölt heverésző párnája combjára és onnan mutatott be nyaknyújtogató kémkedést. Sűrű pislogásokkal vizsgálta hol a soron következő polaroidokat, hol a rájuk mutatott arckifejezést.
-Tetszenek? Nekem szörnyen ijesztő volt azokban a bigyókban mozogni a fekete, fehér, meg kék háttér előtt. Jelentés meglepetés lesz, ahogy a borító is! Nem lövöldözöm le a poént, mivel nagyrészt neked készül. Nyugalom, nem fogok csöpögős vattacukor nótákkal a legnemesebb feledről áradozni.-
Büszkélkedett a hihetetlen komoly felállásról égnek meresztett nózival. Másrészt arról inkább bölcsen hallgatott, ezt a részt még nem sikerült kitalálnia. Szétszedik a hátsóját nincs kész semmivel, de ide semmilyen ötletre sem bukkant és nem érdekli, mennyire haragudnak meg rá, addig nem ad le tervezetet, míg azt nem érzi rábukkant a tökéletes változatra. Ha kell kivár a legeslegutolsó pillanatig. Addig van bőven teendője. Példának okáért, tracklist sincs készen, mivel nem végzett a dalszövegírással. Ha már eszébe jutott ez a probléma, akkor bedobta közösbe, hátha két énekes többre jut.
-Rosszul! Nincs valami tipped dalszövegre? Elakadta~m!-
Döntötte le fejét megsemmisülten, mielőtt az asztalon heverő iratok között kezdett turkálni. Felvette szokásos vaskos papírkötegét és visszatelepedett alvilági ragadozó bundás társaságába. Felhúzott térdekkel válogatta össze az eddig biztosan, nem biztosan, talán és fogalmam sincs kategóriába sorolt irományait. Egyre éberebb állapotban, azaz apróság is eszébe jutott, megkezdett számához sincs dalszövege.
-Ehhez meg nincs szövegem. Nem hiszem el. Annyi vázlatom van és egyik sem jó hozzá! Valahogy nem passzolnak…jaj, kávé! Mindjárt hozom! Utána mutatok valamit! Kapsz premier előtti vetítést az album címadó klipjéből!-
Vigyorgott negyvenezer wattos mosollyal, ahogy kiosztotta gyors cuppantósát egyre lemerültebb dörmögő vadmacskája homlokára. Azért ház vendégszeretetét se érje kritika, gyorsan párnával kipolcolta az elviharzásával keletkező űrt, nehogy a szélvész lendülete miatt elboruljon szegény áldozata. Helyette, ahogy szokott, önkéntesen produkált műsort. Konyhába vágtázás közepette majd nem felbukott az egyik kintebb hagyott székben. Szerencsére, vagy sem, kizárólag lábfejét verte be a kőkemény fába. Probléma hátralévő részét, pedig könnyedén orvosolta fél lábas szökdécseléssel. Békésen elporoszkált a pultig, minél gyorsabban koffeinhez juttathassa alvilági settenkedő művészét, önmagával egyetemben. Általános futkorászó zsongása ellenére fejben nem állíthatta, maximálisan felébredt. Pont jól jött neki az a kicsike extra dózis, amit tejnek lehetett nevezni némi kávéval. Erősebb dózist nem mert inni, mert nem szerette volna, ha zöldhajnalig baglyozik. Egyelőre beérte ennyivel, szóval elégedett vigyorgással kucorodhatott kibérelt helyére. Kényelembe fészkelte hátsóját kedvenc ördögi foteljában, hagyott némi emésztési időt, mivel az utóbbi percekben úgy rohangászott a témák között, akár egy komolyabb tájfun. Kivárta, míg elfogy, leülepedik és működésbe lép a lötyi. Addig sem unatkozott, mert lekötötte szórakozott buksiját a csendes szemlélődéssel, mit csinál alvilági küldötte.
-Mehet-mehet? Ne kímélj, ahogy eddig se!-Pattogott izgatottan a távirányítóval kezében. Szerette a tv-jét, pontosabban, aki beszerelte, mert felismerte vezetékráncigálás nélkül macbook-ját. Fogalma sincs minek hívták azt az izét, amit magyarázott szerelője, de örült neki, mert sokkal nagyobb felbontásban látott mindent. Igaz, nem pont a jelenleg egész képernyőt beterítő Jonghyun arcképre gondolt, amin néhány szerelmetes fan pillanatra elmélyülten vizslatott, hanem arra a hd élményre, mint például videó nézegetés. Villámgyorsan hozzá is fogott megnyitni a kívánt mappát, nehogy túlságosan sokáig szemezgessen kedvenc háttérképével és kapja oldalról a morcos pillantásokat. Úgy jártak ujjai, csak úgy füstölt keze alatt az egér. Pillanatok alatt tv-re varázsolta a klipet, miközben jól nevelt gyerekként lapított a kanapén. Furdalta oldalát a kíváncsiság, mit fog hozzá szólni alvilági üdvöske.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Júl. 29, 2013 11:58 pm

Szamur… állj meglepetések! OAO

A képek válogatása közben kezdte úgy érezni, hogy Cicafiúnál lassan de biztosan kezd beindulni a rendszer, a kávéja azért vészesen sokat váratott magára. De legalább az ölében fetrengő kommentárja tartotta benne a lelket.
- Nekem is volt már pár érdekes fotózásom, de gázmaszkot még nem húztam. –hümmögött elgondolkodva, hogy egész biztosan frászt kapna abban a vacakban már néhány perc után is. Az ezután elhintett morzsák pedig kezdték felpiszkálni a kíváncsiságát, így érdeklődve pillantott le az ölébe, de kegyetlenül lógva hagyták a témát illetően.
- Pedig biztos díjaznák a rajongóid, ha egy pasi fenekéről énekelnél… -csóválta meg lemondóan a fejét, és osztott ki egy buksipaskolást. Ezt igazából emlékeztetésnek is szánta arra, hogy ígértek neki valamit, amiről megfeledkezett, és jelen testhelyzetben még abban is akadályoztatva van, hogy önhatalmúlag birtokba vegye a konyhát. Fekete maccs viszont mintha tényleg efelé igyekezett volna lépéseket tenni, de pár pillanat múlva a kávéja helyett egy köteg papír landolt a kezében. Ettől függetlenül, egy sóhajtással hangot adva nyűgösebbik felének, érdeklődve kezdte lapozgatni a készülő dalszövegeket és kottákat. Utóbbi olvasásához annyira professzionálisan nem értett, mint Nekori, lévén csak gitáron tanították valami minimálisan, és a zeneórák se kifejezetten kötötték le a figyelmét.
- Hát, most így derült égből nem igazán. –lombozta le egy kicsit a segítségért rá pislogó Nekorit. –Nekem még a dalokat is illusztrálni kellene igazából, mert a kották nem a legnagyobb spanjaim. –vakarta meg a tarkóját, ahogy megpróbálta elképzelni, hogy hogyan hangozhat az előtte leírt dallam. Valahogy sokkal jobban szerette ezeket a fülével hallani a szeme helyett. Ezen elmélkedésében egy kicsit magára is hagyták, mert végre kézhez kapta a hőn áhított, Starbuckst megszégyenítő odafigyeléssel készült kávéját. Bár azért annak jobban örült volna, ha nem szó szerint töri kezét lábát az erőfeszítésben.
- Tetszik ez a VIP betekintő. Kaja nem jár hozzá? Esetleg egy kis popcorn? … -pillantott szemöldökét megemelve a mellé lehuppanó házigazdára. Az arckifejezését látva aztán elvigyorodott és hozzátette –Csak vicceltem, na lökjed a mozit. –terpeszkedett el a kanapén, és kortyolgatta a kávéját, amit a következő pillanatban majdnem félre is nyelt, ahogy a hatalmas tévén szembetalálta magát azzal a két kilométer szélesen vigyorgó sráccal.
- Az ilyenekről legközelebb szólj előre. –köszörülte a torkát, és nyelt sűrűn, hogy helyes útra terelje az elkószált italt. –De wow, erre kiférne az egész SNSD… -adott hangot csodálkozásának némi elrévedéssel. Már látta is maga előtt, de még mielőtt elmerült volna a dologban, megrázta a fejét, és a mellette már tűkön ülő feketemaccsra koncentrált. Úgy izgult, mintha az oscar zsűri elé készülne a produkciójával, azért nem volt ő ilyen fontos bíra. De tény, hogy felettébb kíváncsi volt már a klipre, ami ezekhez a gázmaszkos képekhez tartozhat.
Szó mi szó, olyan látvány fogadta, amire biztosan nem számított volna. De mégis annyira látszott, hogy benne van fekete maccs keze munkája. Kicsit emésztenie kell a látványt, de ez bőven meglesz azalatt, hogy összeszedi az ölébe hullott állát. Már első pillantásra is sokkal komolyabbnak tűnt, mint egy átlag pop klip, amilyeneket például vele is csináltatnak. Üres, felszínes, felejthető. Ebben viszont rengeteg olyan dolgot sejtett, ami elgondolkodtatta, vagy kérdezgetésre sarkallta. Egyelőre viszont csak egy őszintén előbukó megnyilvánulásra futotta.
- Te még mindig nem vagy százas… de pont ezért szeretlek. –hajolt közelebb hozzá, hogy csókot osszon elvont művésze arcára. Volt még valami, amit ugyan késve, de mégis sikerült beazonosítania a saját reakciójával kapcsolatban. Mintha büszkeséget érezne, hogy a vásznon szereplő ember hozzá tartozik. Ezt most nem úgy értve, hogy mellét döngetve mutogatná, hogy „Jaja, az enyém!”… mármint ha őszinte akar lenni, akkor de… de isten ments, hogy belemásszon a munkájába azzal, hogy miatta többre, vagy kevesebbre értékeljék. Önzőnek hangzik, mert talán az is, de dagad a büszkesége attól, hogy ha ez kikerül az internetre megint rengetegen fogják dicsérni az ő fekete macskáját.
- Szerintem ebből az albumból előre készíthetted a repackaged verziót is, szükség lesz rá. –hümmögött bólogatva. Figyelembe véve, hogy nem kis rajongótáborral rendelkezik Nekoriék együttese se, és szakértő szemét a fanservice témában, simán megjósolja a sold out jövőképet.
- Vagy írhatnál egy ilyet nekem is! A céges zeneszerzők kezdenek kiakasztóan unalmasak lenni. –mordult fel elégedetlenül a legutóbbi singlejére visszagondolva. Csak nyűgnek érezte a nyakában azt a promóciót. Ő is szeretett volna kipróbálni valami újat a szokásos jól bevált koncepcióján kívül. Közben teljesen ki is ürült a kávésbögréje, így felmarkolva Cicafiú üres poharát is, célba vette a konyhát, hogy elöblítse őket. Na meg hogy belenézzen a hűtőbe, és kisajátítson magának egy kis nassolnivalót. Mára már megvan a menüje, amit be fog osztani a nap folyamán, hogy holnap a legtöbbet ki tudja hozni magából, de egy feketemaccs hűtőjében mindig fellelhető gyümölcs kitérő még bőven belefér. A másik ilyenkor szokásos programja pedig pont beleillett abba a tervezetbe, hogy pótolja a tegnapiakat Nekorival.
- Ma pedig elmegyünk a Rikugienbe. Mindketten kiszellőztetjük a fejünket, te ihletet gyűjtesz, én meg lelki békét. –adta elő a szokás szerint ellentmondásnak nem sok helyet hagyó ütemtervét. Imádta azt a parkot. Kellően nagy ahhoz, hogy mindig lehessen egy-egy békésebb placcot találni, és a zöld övezetbe elvonulva, de mégiscsak a várostól egy köpésre múlathatja az időt. Kellemeset a hasznossal, most duplán kapóra jön a lehetőség. Fekete maccs is elég elveszettnek látszik a munkájában, tapasztalatból tudja, hogy úgyse fog semmi konstruktív kisülni abból, ha egész nap itt görcsöl rajta a négy fal között… ha meg itt lóg vele, akkor egyrészt csak magát is felstresszeli azon, hogy hátráltatja. De ha hazamegy, akkor meg megint nincs rá garancia, hogy előrébb jutnak, és az az egyik lehető legrosszabb dolog, amit az idők folyamán megtanult, hogy hagyja maccsot egyedül depressziózni. A végén még ott köt ki, hogy az egész világ számára csalódást okoz és elvonul a néma szerzetesek közé Tibetbe...

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Júl. 30, 2013 6:01 am

Szamur…állj meglepetések!(((OAO)))

Könnyelműen elejtett szavak rögvest szöget ütöttek kreatív fantáziájában. Azon nyomban gonosz ötlet körvonalazódott ravasz buksijában, mihez fog kezdeni ezzel az elejtett megjegyzéssel. Mi sem fejezhette ki nyilvánvalóbban, mint sunyi vigyora és még pirosabb táblákat felvillantó pillantása. Mérget vehetett rá ördögök leszármazottja, hamarosan találkozni fog a szemére vetett dalszöveggel. Persze, főútról lekanyarodott ihlet morzsái miatt feltámadt lelkében a hurrikán erejű furkálódás, minek foglalkozik ilyenekkel, amikor ezerszer fontosabb dolgai halmozódnak hetek óta. Amennyire lehetséges szégyellte miatta magát, de arra se mondhatott nemet, ami sajnálatos módon ezerszer könnyebben beindította elmacskásodott fogaskerekeit. Néhány másodperc leforgása alatt, olyan ötletek suhantak át gondolatai között, leendő határozottan és kizárólagosan bizonyos egyed nemesebbik felét istenítő dalszövegéréről, szinte követni sem tudta a száguldozást. Nem hazudik, forma1-es kocsival üldözte őket, miközben kívülről csak annyi látszódott, elmélyülten bambul az orra előtt díszelgő vázára. Látja magát, valószínűleg meg sem lepődik az áramszünettel felérő jeleneten, vagy azon váratlan gyorsasággal zökken ki meditációjából, hogy még fonalat vesztettebb kókusszal kapcsolódjon vissza a beszélgetés menetébe. Ismerősei hozzászoktak elrévedéseihez, általában.
-Illusztrálni? Ugye tudod, most elképzeltem, ahogy kicsike dobokkal jelölik az alapütemet és kicsike basszerral a mély hangokat. Milyen cukker lenne, de persze ilyesmiről szó sincs.- Legyintgetett bőszen, mielőtt kelleténél jobban végigkarcolná az oroszlánokra kifejezetten jellemző önérzet buborékot.-Könnyen segíthetek a kottán! Minden fent van ipod-on. Kedved támad hozzájuk, hallgass bele a felhozatalba.-
Bökött határozottan az asztalon árválkodó masinára. Neki minden meg van még legalább ötezer helyen a telefonokat, benti gépet, macbook-ját, technikus gépét, Nacchan masináit és egyéb hang technikus segéd emberek kütyüit is beleszámítva. Lesz honnan hallgatnia, másrészt ott voltak a kották, ha nagyon nem tudott mit kezdeni magával. Előfordult hangolást közben írt át számokat. Lehet, ezért se kifejezetten szerette Nacchan, amikor azokat bújja. Jelenleg efféle gyilkos merényletet nem tervezett, mivel a hanganyaggal nem voltak problémák. Egyes egyedül a szöveg részével támadtak komoly dilemmák. Ráadásul, míg azok nincsenek készen, éneket sem lehet felvenni, mert nincs mit és hogyan rápakolni a számokra. Bele fog őszülni ebbe a hihetetlen felhajtásba, még akkor is, ha lényegében nem reménytelen helyzete. Elvégre az első klip kész, photobook fogjuk rá készen és nagyjából az albumborító is meg van. Igazából a semminél előrébb tart, csak ne lenne az a sok határidő, meddig kell elkészülnie a különböző rész folyamatokkal. Ezek a kis cikkecskék fogják a sírba tenni, mire kínszenvedések árán eljut a színpadig. Nagyon várja, azzal szemernyi gond sincs, bár előre parázik teljesen egyedül lesz és mi lesz, ha nem tetszik az újabb meredek kísérletezését. Minden rajongónál van egy határ, ahonnan kezdve azt mondja, ebből nem kér. Tart tőle, sikerül telibe találnia ezt a pontot. Csúnya szóval élve, előfutárnak tekintette ezt a vetítést, mivel legnagyobb és legőszintébb kritikusának tartotta az alvilági ninja vadászt. Úgy érezte, nála jobb döntőbíró nincs és, ha azt mondja borzasztó, akkor az egész projektet befagyasztja, mert nem csinálja tovább.
-AZT MÁR NEM!-Csattant fel háborgó tengerként és bevált pocok pofával.-Nincs azaz isten, beengedjem azokat…azokat…a nappalimba. Sajátodon nézegesd őket…-
Morgolódott látványosan rángatózó szemöldökkel, ahogy egyre intenzívebben bökdösött monitorára. Tiltakozott a felvetés halovány lehetősége ellen és feltámadt benne a védekező mechanizmus, morgó kutyaként ölelje be technikai kütyüjét, véletlen se kerülhessen kanapén pöffeszkedő és ravasz pokoli férfiak markába. Jelenetről szerencsére lemondott, inkább hasznossá tette magát, minél hamarabb beüzemelje a média lejátszót és túljusson mérgelődésén. Nagyobb mértékben bökdöste a kíváncsiság, mint fennakadjon a női bandák ízléstelenül rövid és nadrágnak gúnyolt ruhadarabkáin. Persze, erre jöhetne az ellenpélda, minek mutogatják minden második képen a kockás hasizmukat és frenetikus csípőmozgásukat a férfiak, de hát, nem vagyunk egyformák, ahogy ugyanaz sem tetszhet nekünk. Tehát végeredmény, marad mindenféle félmeztelen adonisznál a gólyalábú modell lányok helyett. Most, pedig gyorsan lapozott a morgolódással, minél lendületesebben vetődhessen kibérelt helyére, ahonnan nem maradt egyéb dolga, mint tövig csócsálni körmeit tömény négy perc alatt. Pattanásig feszült idegekkel, pontosabban kétségbe esett tanácstalansággal fűszerezett halálfélelemmel meredt a tv-re, illetve sátánfira felváltva. Ordítani tudott volna, mondja el, mi lesz az ítélet. Nem, mintha hatalmas erőfeszítések kellettek volna, hozzájuthasson a kívánt adatkupachoz. Ördögök törvényes hercege egyetlen másodpercre sem rejtette véka alá véleményét, ami eleinte némi pánikra adott okot. Párna csücskét szorongatva húzódott össze, minek könyvelheti el azt a néhány másodperces néma csendet, mielőtt röviden szólva kiakasztották. Elkerekedett szemekkel pislogott kedves éjszakai bűvész ragadozójára, melyik világtájra tehetné a kapott megjegyzést.
-Nem ér, így kivépézni, komoly szakmai kritikát vártam…-Lábujjáig vörösödve dőlt bele az addig szanaszét nyomorgatott párnába.- de én is szeretlek.-
Dünnyögött kitartóan fedezékéből. Legkisebb mértékben sem volt hozzászokva, csak úgy közöljék vele, szeretik. Egyáltalán nem volt ellenére hallani, sőt rettenetesen jól esett lelkének. Igazából nem is értette minek bújócskázik textilbe rejtve képét, mielőtt sokkos állapotban kapott volna fejéhez. Eljutott hozzá az újabb tragédiával felérő információ. Tökéletesen kiröppent elméjéből a teendő lista legvégére csúsztatott Nacchan lap, amin pontosan az ide vonatkozó részek lapultak.
-ÚRISTEN! MÉG AZ IS! ELFELEJTKEZTEM RÓLA! PEDIG BELETETTÉK A DOSSZIÉBA! Áááá~h! AZT SE TUDOM HOL A DOSSZIÉ! JÉZUSOM! MOST FOG JÖNNI A ZOMBI APOKALIPSZIS, HA NEM TALÁLOM MEG!-
Haját szanaszét borzolva készült pánikrohamot kapni, ezt mégis miféle varázslattal fogja megoldani. Egész lakásban fel-alá bukdácsolva kutakodott a kitty-s mappa után. Azt se tudta hova legyen, vagy ne legyen, csak túrt minden papírformájú kupacot. Hirtelen arra se bírt gondolni, szikrányi ötlet morzsája se leledzik az újra nyomott példányokhoz, mégis mivel és hogyan másabb kinézet, cím és újabb számok tartozzanak. Bele se mert gondolni, mit fog kapni ezért a mulasztásért. Előre készült hova ássa meg sírját, ugyanis egyre kilátástalanabbnak látszódott harca a szűkös idővel. Teendői napról napra gyarapodtak. Villámgyorsan kezdett beleőrülni a dologba. Ennél látványosabban, pedig nem érzékeltethette volna messzi vizekre röppent értelmét, asztal elé térdelve fejelgette ütemesen a nehéz üveget. Nem ő lenne, még ez se sikerülne. Egyértelmű nagyobb lendülettel koccant hozzá, mint tervezte és hosszas nyöszörgéssel dőlt el a földön. Sajgó homloka dörzsölgetése közben szállingózott el hozzá az újabb menekülési útvonal, amire lelkesedése maximális kihasználtságával csapott le. Koporsóból felpattant zombiként vetődött vissza a kanapéra. Lelkes guggolással verte szemmel ördögök leghivatalosabb örökösét.
-Írjak neked?- Dermedt le viharként tomboló őrülete közepette.-Mit szeretnél? Mit nem szeretnél? Valami megkötés? Valami elképzelés?-
Polcolta fel magát sátáni ragadozó mellé éjszakai reflektorként csillogó szemekkel. Rögtön jobban elnyerte tetszését ez a feladvány, mint az „írj magadnak” lecke. Azonnal tollat ragadva dőlt el a kanapén, frissen és üdén felvázolhassa első terveit. Ebben az sem akadályozhatta meg, épp hűtőjét fosztják ki. Tollrágcsálás közepette még arra is adott intrukciókat, merre található oroszlánok étvágyát csillapító ételek. Amúgy sem valószínű, hozzányúlna azokhoz a dolgokhoz, így meg nem mennének kárba. Éhsége úgy se tért vissza, főleg nem ezekben a hetekben fog, amikor minden napra kellene valamilyen fenomenális tervvel előhozakodnia. Nem teheti meg, azok után magára vállalta felsül és újabb napokat vesztegetnek el idegen zeneszerzők felbérelésével. Akkor sem fogja mások számait énekelni, ha egészen az Antarktiszig kell elmennie dalszövegért!
-UUH! Menjünk, de akkor már öltözzünk alkalomhoz és helyhez illően! Mit szólnál egy múltbéli kiruccanáshoz? Annyi selymem van, Kína citromból narancssárgára vált az irigységtől! Há-há-há!-
Terítette magára össze-vissza gyürkézett plédjét, akár egy finom tógát. Abban nem kell hibát keresni, beállása nem igazán hasonlított a görög szép legények férfiasan tökéletességére, maximumon a filozófusok imádott rajongó és egyéb táborát alkotó ifjoncokéra, de a szándék számított. Próbálta minél egyértelműben érzékeltetni öltözzenek át. Ruhával úgy sem lesz probléma, mivel rengeteg yukata-t takaró doboz lapít gardróbjában. Ezektől a kincsektől, ha földönfutó egér lenne, sem válna meg. Sok családon belül öröklődött, vagy épp különböző rokonoktól hozta el, mert nekik nem kellett. Akadt szép számmal, amiket a legeldugottabb boltokban vette és néhány szívének kedves, vagy épp, kevésbé imádott példány, amiket ajándékba kapott. Persze, nem kötelező program viseletük, csak felvetés volt, de hátha megjön hozzá meditációra készülő szöszke sátánfi kedve. Rajta nem fog múlni, mert örömmel előszedegeti őket. Van egy olyan sanda gyanúja, mindkettőjüknek találnának valamit. Ekkora felhozatalból kizárt üres kézzel kullogjanak el.
-Óvintézkedés, nehogy megzavarják a békekeresésed?-
Pislogott ártatlansága tetőfokán a szóban forgó és igencsak remek formában lévő pocakot bökdösve. Igazán nem szeretné, ha aljas módon akadályozná gazdáját hatalmas küldetésében, ahogy saját életét is féltette a választól. Nem véletlen villámgyorsan sprintelt fel az emeletre összedobálja a kellő cuccokat és utolsó kísérletet tegyen a kitty-s mappa előkerítésére.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Aug. 02, 2013 5:23 am

Szamur… állj meglepetések! OAO

Őszinte megnyilvánulását hasonlóan nehezen leplezhető reakció követte. De persze előtte azért lehordták a kritika mélységét illetően. Nem tudja mit vártak tőle így három és fél perc leforgása alatt, de kicsit kevés idő volt arra, hogy elemző kritikát írjon róla.
- Nem volt nálam notesz, amibe jegyzeteljek. –vonta meg a vállát finoman. –De majd kerítek egyet, mert lennének kérdéseim! –nézett az érintettre kíváncsian. Így pedig premier plán szemtanúja volt a hirtelen kitörésének, a következő megjegyzésével kapcsolatban. Nem gondolta volna, hogy ilyen felkészületlenül éri feketemaccsot, és ekkora lavinát indít el vele. Na meg sajnos túl közel ült a hurrikán epicentrumához, így kénytelen volt egy pillanatra odaveszett hallását egyik ujja fülbedugaszolásával kaparászni visszafelé. Attól, hogy üvöltve rohan a dolgok után, azok még nem fognak könnyebben előkerülni. Messze áll még attól a technika, még mai szemmel is, hogy feltalálják a hangra hozzád reppenő kütyük fogalmát. Egy szinten kényelmes lenne, de néha elég kellemetlenül jönne ki, ha elkezdesz beszélgetni valakivel telefonon, és azt veszed észre, hogy random dolgok száguldanak a fejed felé, te meg megpróbálsz kitérni miközben bőszen szitkozódsz. Hálaég, hogy ez a veszély nem fenyegeti. Fekete macska hurrikán csitulásáig viszont nem tudta mivel kösse le magát. Teljesen feleslegesnek tartotta megszólítani, mert valószínűleg semmire se figyel, ami nem A/4es méretekkel operáló és kimondottan karcsú papírszármazék. Ezeknek a kritériumoknak meg nem igazán felel meg… meg nem is szeretne. Szóval a kanapén elnyúlva próbálta szemmel lekövetni a vihart, miközben a mellé letelepedő ebbel sokat mondó pillantást váltva könyvelték el kimondatlanul, hogy osztják egymás véleményét. Ha tudott volna válaszolni neki, szívesen megkérdezte volna, hogy hányszor törte ki majdnem a nyakát gazdája az ilyen akció közepette. De jóformán még ideje sem volt kommunikációt kezdeményezni a kutyával, máris a lábai előtt landolt a kellemes nyári szellővé szelídült hurrikán.
- Addig nem mondok semmit, amíg a saját melódat be nem fejezed. –pöckölte meg az orrát könyörtelenül lelohasztva fellángoló lelkesedését. –Tekintsd motivációnak! –tette hozzá, mielőtt meg is orrolnak rá, egy stílusos hasonlattal élve. Ha legalább ennyivel hozzájárul ahhoz, hogy időre elkészüljön a saját projektjével, már van valami haszna annak, hogy igazából fogalma sincs arról, hogy milyen dalt szeretne. De tényleg… csak annyit tud, hogy ne olyan legyen, mint az eddigiek, ezen kívül viszont egy fehér folt az egész dolog. Bár, ha lenne ötlete, valószínűleg akkor se osztaná meg vele most. Majd aztán hallgathat Cicafiú gyilkos menedzserétől, hogy hátráltatja a munkáját, hogyisne! És ennek megint az lenne a vége, hogy a két tűz közé került feketemaccs menekül ki az előbb említett Tibetbe. Azt viszont örömmel hallotta, hogy támogatják a parkba kivonulós ötletét. Az ehhez társuló lelkes felszólalás viszont egy pillanatra megállította benne az ütőt. Ledermedve markolta meg a kanapé karfáját, és pillantotta Nekorira a lehető legkomolyabb arckifejezéssel.
- NEM! Azt elég volt egyszer is, remélem nem csak én emlékszem… -rángatózott ingerülten a szemöldöke, ahogy visszagondolt arra a borzasztóan természetfeletti élményre, amikor a múltban kalandoztak. Kicsivel később Ciculinak is leesett, hogy rosszul fogalmazta meg a kérését, mert heves mentegetőzésbe kezdve magyarázta kifelé, hogy ő csak arra gondolt, hogy húzzanak lenge nyári ruhát. Daemon még egy kicsit a visszatérő emlékek sokkoló hatása alól igyekezett felépülni, miközben zargatták tovább a témával.
- Lusta vagyok hazamenni a yukatámért. –próbálta leszerelni a pattogó énekespacsirtát, de csípőből kivédték azzal, hogy faképnél is hagyták. Ezt még mindig nem igazán díjazza, így morcosan keresztbetéve maga előtt a karjait ciccent fel a kanapén terpeszkedve. Szinte kizártnak tartotta, hogy Nekorinak legyen olyan darabja, ami jó lehet rá, de azért egy darabig csendesen sztrájkolt odalent. Egy idő után viszont már sokallni kezdte maccsot, így felmerészkedve a hálóba szembesült azzal, hogy elnyelte a gardrób szelleme, és elmélyülten válogatott egy halom ágyra kiszórt holmi között. Be kell vallja tényleg meglepődött ezen a repertoáron, na meg azon, hogy ezzel eddig még nem találkozott. Vajon milyen mélyen rejtegette őket a gardróbban? Ezek után már felébredt benne a gyanú, hogy biztos kell lennie valami titkos ajtónak, ami Narnia helyett egy ruhalerakatba vezet.
- Nem mondod komolyan, hogy ez mind a tiéd? Egy gésa megirigyelne egy ilyen gyűjteményt. –nézett végig a különbözőbbnél különbözőbb színű és mintájú yukaták között. Kezdett az a sanda megérzése lenni, hogy a végén tényleg akad olyan, amibe előbb utóbb bele fogják imádkozni. Igazság szerint nem volt baja a tradicionális viselettel, a dojoban is azt kell viselnie, na meg vidéken nőtt fel, ahol a mai napig vannak akik ebben élik az életüket, egyszerűen csak azóta az ominózus eset óta enyhe gyomorgörcse van, ha meglát bármi ehhez hasonló dolgot. De egyszer túl kell lépnie ezen a traumán, főleg, hogy napokon belül kezdődnek a doramája jelmezpróbái, amiben szamurájként kell ténykednie, szem előtt tartva a szent célt segített be Cicafiúnak a válogatásba. Azért az mégis elég ciki lenne, ha csapot-papot szövegkönyvet háta mögé dobva viharzana ki a helyiségből, akárhányszor meglát egy kimonos színészt. Bár sejti, hogy senki sem lepődne meg rajta, szeszélyes természetét ismerve. Ettől függetlenül feketemaccs háta mögé lépve, a válla fölött áttekintve méregette az elé tartott darabokat, de egyelőre nem találta meg a megfelelőt.
- És mondd csak, alsónemű hiányáig tradicionálisan szeretnéd viselni?... –hajolt közelebb a füléhez incselkedve. Sejtette, hogy ezzel megint felpiszkálja a támadó pockot, de nem bírta ki, hogy le ne csapjon egy ilyen magas labdára. Ezen virulva egy sort szúrta ki közben a dobozból egyre feljebb kerülő ruha csücskét, és csapott le rá. Szerette a sötétzöld színt, és elég nagynak tűnt, hogy ő i beleférjen. Kíváncsiságból bele is bújt, majd felkapva az éjjeliszekrényről Nekori egyik napszemüvegét, a tükör elé lépett.
- Tényleg lehet valami abban, amit mondasz… -igazgatta meg sötétbarna haját. Nem magát szúrná ki először a tömegből, ha azt mondják keresse Daemon Nagai-t. Se a hajszíne, se a szemszíne, se a szokásos öltözködése nem stimmel, és még az arcából sem látszik túl sok minden. Ennyit ér a felszínes megjelenés, valami megváltozik, és máris teljesen másként írsz le egy embert. Főleg ezért volt nagyon kíváncsi arra, hogy hogy fognak majd reagálni a rajongói az új sorozatára. Mivel saját magának már sokkal kevésbé lelkesen válogatott, Daemon nem sokáig bírta nézni maccs agóniáját a ruhák felett. Kiválasztott neki egyet. Most kivételesen nem akart kitolni vele, egy egyszerű kéket pécézett ki, ami valamennyire még talán illik is ahhoz, ami rajta van. A napszemcsit visszatette az éjjeliszekrényre, mert a kocsiból majd összeszedi a sajátját. Apropó kocsi… kedve támadt a Jaguar helyett a BMW-ben utaztatni a hátsóját, így induláskor egy sokat sejtető célzást intézett a garázs felé.
- Többször kellene kihozni a garázsból nem? Odabent nem csillog a fényezés. –kapta magára a napszemüvegét, amit a monológja közben bányászott ki a kocsija kesztyűtartójából. Ebben tökéletesen egyet is értettek vele, és az is elég egyértelműnek látszott, hogy itt ma nem ő lesz a sofőr. Ciculi kérdés nélkül vette célba a vezetőülést, annak bármiféle jele nélkül, hogy hajlandó lenne átadni a volánt. Daemon inkább nem is próbálkozott vele, mert attól valószínűleg hamar kiakadna, ha megkapja ugyan a kulcsot, de egész úton árgus szemekkel figyelik minden mozdulatát, még ha nem is teszik szóvá. Inkább lemondott erről a feszült hangulatról, és elkezdte bepötyögni a gps-be az útvonalat. Az eredetileg javasolt útvonalon néhány változtatást eszközölt, mert már nagyon jól ismerte, hogy honnan érdemes megközelíteni, és melyik útszakaszokat kéne elkerülni. Nem mindig a legrövidebbnek tűnő út a legcélravezetőbb. Miután ezzel elkészült, kezét felemelve jelezte, hogy indulhatnak.
Napszemüveggel a fején élvezte a lehúzott tetős furikázást az ablakpárkányra könyökölve. Néha viszont nem átallott finoman megjegyezni, hogy a gázpedál lassan eléri az aszfaltot. Még mindig nem tudott teljesen megbarátkozni fekete maccs padlógázas vezetési stílusával, de próbálta visszafogni magát. Ha már egyszer nem ő a sofőr… a végén még úgy nézne ki, mint egy rossz anyós. Valamennyire sikerrel is járt, érzése szerint, mert még így is sokkal hamarabb odaértek, mint amennyi idő alatt ő szokott. A megfelelő parkolóhely megtalálása után pedig át is vette a vezetést, és elkalauzolta Nekorit a félreeső placcára, és kényelembe is helyezte magát a füvön elnyúlva. Nem kellett sok, hogy át is adja magát a relax fílingnek, ahogy a viszonylag csendes környezetben élvezhette a háttérzajt, és a természetet. Ciculi viszont nem igazán érzett rá a dologra, mert kérdések hadával kezdte bombázni.
- Öö… csendben? –pislantott fel rá egy kicsit ironikusra véve a hangsúlyt. Nem akarta megbántani, de nem gondolta volna, hogy ilyen mélyreható magyarázatot kívánjon a lelkibéke keresésének mikéntje.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Aug. 04, 2013 5:57 am

Szamur…állj meglepetések(((OAO)))

Sértődötten fújta fel arcát, még is mi ez a kegyetlen válasz és annál is csúnyább orrpöckölés, amikor annyira készült, hogy fantasztikus számot írhasson. Tökéletesen érti, csak neki szeretne ezzel segíteni alvilági bűvész vadorzó, csak az a picurka probléma, mostantól fogva ott fog mocorogni a gonosz kisördög fejében, vajon milyen lehet az a hírhedt Daemon dalszöveg, amit neki kéne papírra vetni. Egészen biztos lehetett benne az univerzum, addig ugyan le nem nyugszik, míg sajátosan kanyargós úton, vagy pont az érintett beszámolója által ezer százalékos választ nem kaparint mancsai közé. Akármennyi munkát tornyozhatnak elé, sorsa megpecsételődött. Innentől kezdődően minden szabad, pontosabban szabaddá tett másodpercében ezen fog töprengeni. Akarna, sem tudna másra gondolni, mert folyamatosan itt kötne ki, akármilyen lényegtelen apróságon is morfondírozik. Ebből kiindulva, nagyon örült, próbálják saját munkájára kényszeríteni, csak nagyon jól tudja nem fog működni, mert egyáltalán nem így működik.
-Ez inkább arra motivál, még jobban tudni akarjam…-
Sóhajtott fel lemondóan, ahogy sértett nóziját dörzsölte az előbbi támadást követően. Lélekben beletörődött szörnyűséges sorsába, míg össze-visszaugráló gondolat foszlányait le nem rohamozta a dossziéüldöző hurrikán. Sajnos hiába adta lábujját áldozatul a keresés szent manójának, nem bukkant rá arra az átkozott kitty-s mappára. Villám kutatást követően gigantikus fújtatásokkal dobta csípőre kezét a nappali kellős közepén. Teljes fordulatot téve nézett szét az egész lakásra legjobb belátást szolgáltató helyről, de ez sem jutatta közelebb a megoldáshoz. Azt a színes és mellékesen rikító színű papír gombócot elnyelte Tokió feneketlen bendője, vagyis helyesebben szólva egy száznyolcvan meghaladó felhőkarcoló roppant megnyerő hátsója. Ugyanis harmadik fordulást követően, észlelte a pink dosszié csücskét, ahogy feltűnően kikandikál az elegáns lazasággal kinyúlt szöszke sátánfi garantáltan legvonzóbb része alól. Tekintve azt mindig szemmel követi és folyamatosan észben tartja, lapozott a történetben, hogy olyan sokkhatást váltson ki, amivel nem tudta eldönteni szavannai ragadozót, vagy saját magát ijesztette meg sikeresebben. Lepedő ruhája rejtekéből pislogott a szokatlan, főként frász jelzővel illethető reakcióra. Hirtelen nem értette a riadalom okát, de gyorsan rábukkant a vészfonalra. Hatalmas „ah!” felkiáltással látott hozzá orra előtt csalapálni, legkisebb mértékben sem arra a kalandra gondolt. Neki különösebb kifogása nem lenne a kaland ellen, csak ne kelljen megint nőt játszania, mert lényegében azok a ruhák csodálatosan szépek voltak és szívesen viselte őket, csak az a része kevésbé tetszett, hogyan kéne viselkednie, vagy milyen lehetetlen küldetéseket várnak el tőle unatkozó szerzetesek. Illetve az sem volt ínyére túlzottan, hónapok alatt jött helyre szétkaszabolt arca. Még mindig látja azokat a rusnya hegeket, akár mondják neki, akár nem, hogy semmi sem látszik belőlük. Ő észleli és utálja mindet.
-Ennyire ne nézz mazochistának! Daiki-val, mondjuk, szívesen találkoznék. Kedves úriembernek látszódott…-
Somfordált az emelt felé sunyi vigyorral, mintha eszébe jutna kikezdeni azzal a hihetetlen aranyos színésszel. Eleve van egy olyan sejtése, kínos mosollyal menekülne el a közeléből az első adandó alkalommal, amikor megteheti. Nincsenek tévképzetei, minden tekintetben távol áll attól a kortól és főként Hiko-tól. Másrészt nem ment el az esze, legkisebb mértékben kockáztassa, magára haragítsa alvilági trón várományost. Inkább fittyet hányva a gyenge kifogásra billegette csuklóját. Emeletre vonuló dívaként hagyta figyelmen kívül, miket magyaráznak háta mögül és vetődött be a gardrób rejtelmeibe. Szoba hátsó részében tornyosuló dobozkákból, hamarosan előkeveredtek a finom anyagok. Egymás után pakolta őket az ágyra, minél szélesebb rálátása lehessen, melyiket szeretné választani. Nem volt kérdéses kettőjük közül, előbb fog ördögi fondorlatnak találni.
-Hüm? Pedig, de! Sokat családtagoktól hoztam el, meg ismerősöktől, mert nekik nem kellettek. Nem értem miért. Anny~ira~h szépe~k!-
Ölelte magához büszkén az egyik drága példányt. Éterben lebegő szerelmes szívecskékből és óriási sóhajból szavak nélkül lehetett látni mennyire szerette a yukata-kat, meg szégyen vagy sem a kimono-kat. Ha nem is hordhatta többségüket, vagy csak alkalmat nem talált belebújhasson egy-egy szolidabb példányba, még lelkesen hurcolta el ismerőseitől, esetleg eldugottabb boltocskákból. Elrévedő fanatizmusát, viszont hamarosan teljesen más rajongás váltotta fel. Érkező kérdésre egyértelműnél is egyértelműbb perverz mosoly kúszott arcára. Sokat sejtető pillantással fordult hátra. Karba tett mancsokkal, féloldalas profilból, tetőtől talpig végigmérte sátáni diplomatát.
-Természet lágy ölén sértés lenne felcímkézett textilt hordani. Végén megsértődne a lelki békéd, micsoda neveletlen férfiember vagy és nem jönne elő.-
Húzta meg határozottan az érintett boxer derekát, mintha az élet legnagyobb bölcsességét arra tévedő turistával osztotta volna meg. Persze őszinte véleményét sem leplezte incselkedő nyelvnyújtással, mielőtt arra eszmélt ördögök főhercege már kiszemelt példányával szobrozik. Fejét oldalra billentve csóválta meg fejét a tükörképével szemező pokoli délceg daliára, mielőtt arra eszmélt már körülötte sündörög, megigazíthassa rajta az anyagot. Valahogy magától jött a mozdulat és végig sem gondolta mit, vagy éppen merre igazgat. Berögződött precizitással ügyködött, mielőtt nekifeszült volna a lehetetlen küldetésnek, magának is találjon valamilyen viselhető darabot. Nem érte váratlanul, rövidesen orra alá dörgöltek egy kék yukata-t, abban legyen szíves kocsija volánja mögé ülni. Kivételesen az ellen sem támadt kedve morogni, felvetették, menjenek a bmw-vel. Valamiért lelkesen fogadta az ötletet és felcsillanó szemekkel vetődött az indító kulcsért. Nagyon nagy kedve támadt vezetni szeme fényét, annyira, még csak eszébe se jutott megkérdezni, esetleg átengedje a jogot sátánfinak. Mindenféle előzékenység nélkül pattant be gyönyörűségébe és vette célba az előre betáplált park koordinátáit.
Kellően biztonságos parkoló kipécézését követően nem maradhatott egyéb teendője, mint napszemüvege mögül is messzire látszódó ámulatba fejeléssel nézelődni a parkban. Kicsattanó boldogsággal és persze földet súroló állal szökdécselt a kikövezett úton. Azt sem tudta merre szeretne menni, vagy mit nézzen meg először. Minden érdekelte és mindent látni akart. Ráadásul arra is próbált figyelni, ne szakadjon le nagyon a célirányosan fűbe leheveredő sörényes ninja macskáról. Ezt a részt, annyira nem teljesítette sikeresen, mert jócskán leszakadt vezetőjéről. Sátánfi nagyban lóbálta lábát, mire boldogságban úszva, fülig érő mosollyal letelepedett mellé. Neki valahogy a fekvés nem volt szimpatikus, ezért tartva magát a ne mutogassuk a bokánkat elvhez, térdelt a fűben. Imádta az egész hely meghitt hangulatát és azt a varázslatot, amivel képes volt mindezt egy óriási metropolisz közepében létrehozni. Remekül érezte magát, csak épp arra nem jött még rá, mivel érhetné el árkon-bokron túl kolbászoló múzsáját.
-Ez valami hihetetlen csoda! Nem ér ennyi csudijó helyet ismersz. Elkényezteted a hátsóm! Lassan fel kell csapnom a térképet! Lassan nekem kéne valami szuper dolgot mutatnom, különben teljesen lemaradok, aztán kitartott kis feleség leszek, akit mindig csak visznek mindenhová…jáááj!-
Mormogott intenzíven az orra alatt, ahogy ölébe vette mázsás dosszié kupacát, meg az idő közben felszabadult, pontosabban birtokba vett kitty mappát. Eljátszadozott a gondolattal, visszahelyezi eddigi pihenő helyére megőrzésre, de ennyire nem lehetett gonosz. Lemondott a rosszalkodásról és helyette sűrű fejvakarászással, na meg elmaradhatatlan dünnyögéssel matatott a papírok között. Néhány percig lekötötte a rendezgetésük, viszont kósza buksiját, senki sem hinné, teljesen más kérdés foglalkoztatta.
-Amúgy, Daisuke!-Csapta ölébe a halomnyi kottát.-Hogy szoktál meditálni?-Válaszon sűrűn hümmögött, mintha értené. Erről szó sem lehetett, mert egyáltalán nem jutott közelebb a megfejtéshez. Újabb és sokkal hosszabb kísérletet tett a rejtély megfejtésére, hátha sziesztáját töltő bundás bajszosa megkegyelmez neki.
-Az addig rendben, de odáig még is hogy jutsz el? Van rá valami speckós, ez a nagyon menő technika, vagy póz, vagy-vagy-vagy valamit kántálni kell? Olvastam, hogy a szerzetesek lótuszülésben szoktak ülni napokon keresztül és ugyanazt a szutrát ismételik. Ez hasonló ehhez, vagy teljesen más?-
Pislogott kíváncsian az érintettre, aki egyre morcosabban ismételte az előbbi válaszát. Felfújt hörcsög pofival meredt rá a kimerítő instrukció forrására. Eddig értette, meg rendben volt, hogy csendben kell, na, de azon kívül, biztosan kellett még hozzá valami. Értette a lényeget, viszont, ha nem ismerte a többi részletet, akkor feleslegesen hallgatott, mert nem jutott közelebb a meditációs állapothoz.
-Értem-értem, de valami csak kell még hozzá! Mint a recepteknél! Ismered a hozzávalókat, csak arról nem szóltak, mit kezdj velük, mert nem mindegy megfőzöd, párolod, vagy sütöd. Aztá…-
Körülbelül eddig juthatott el a mélyen szántó magyarázatok kifejtésében, mivel igencsak lendületes vetődéssel fojtották belé a szót. Néhány pillanatra azt sem tudta honnan érkezett a hurrikán, csak megszeppenten pislogott, ugyan mi történhetett. Feleszmélve a lesből támadásból, teljes ártatlansággal bólogatott az elhangzó szavakra, legyen kedves csendben ücsörögni és élvezni a természet közelségét. Minden macska ügyességét összekanalazva gyűrte le kíváncsiságát, majd vette szemügyre a papírhalmokat. Fülébe dugott fülessel méregette őket, de nem kellett sok időnek eltelnie, hogy hason kiterülve tűnjön el a hatalmas kupacban. Szorgosan hallgatta a felvett zenéket és válogatott a kész számok között. Nyelvét kidugva koncentrált rá a feladatra két halomba rendezze a lapokat, aztán nekiessen a szerencsés halmot még tovább rendezni, néhol átírni, végezetül a hiányzó elemekhez szöveget generálni. Sejtése sincs a környezet, vagy erős motiváció hatására, önmagához képest egész gyorsan haladt.
Nagyban görcsölt a dalszövegek felett, amikor utolérte az álmatag buzgóság. Ötlete sincs mennyi ideig szundikált a papírokon, csak az a momentum maradt meg neki kristálytisztán, sírból felvert katonaként töröl le kicsike nyálsávot, miközben felülve egyetlen szót közöl a külvilággal.
-Fagyi! Szívesen ennék fagyit…- Dünnyögött lelkesen orra alatt, pedig láthatóan azt sem tudta még, honnan szalasztották. Eleve csoda számba ment, azzal a hátsó, vagy éppen még felszínre nem tört tudattal ébred, enne, méghozzá édességet. Maga se értette, melyik illegális teherautóval érkezett ez az ötlet foszlány, viszont arra annál határozottabban, hogy most és azonnal szeretne pálcikás, tölcséres, akármilyen fagyit enni.