Daemon háza

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Ápr. 04, 2012 6:44 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Nagy merengésben észre sem vette kanapéból kandikáló cérnával játszadozik. Meglepte felfigyelt rá. Jelenlegi állapotában fekete alapon vakító citromsárga minta se szúrt volna ki. Bágyadt kis állatka volt. Részletekre kívánna figyelni, akkor kis macska, csak, hogy a mellette pötyögő sátáni kísértés is örülhessen. Eluralkodott rajta valamilyen ismeretlen indíttatás. Természetes elfoglaltságnak látszódott egy hétköznapi cérnát ide-oda pöckölni mutatóujjával, miközben ő már teljes békességgel fekszik előtte. Hadakozás közben, sikerült elfelejtkeznie róla, ne megszokásból jobb kézzel nyúljon áhított szórakozása felé. Álltámasza pillanatok alatt vált köddé, feje pedig engedelmesen biccentett rá a textilen való landolásra. Remek kidőlésével még csodásabban belebambult a semmibe. Nyitott szemekkel, ébren fetrengett. Teljesen eszénél volt, csak még se úgy, ahogy kellett volna. Fülébe jutott ördög herceg összes szava, amikre némi késéssel elvigyorodott.
-Kölcsön adhatnád a rendszergazdád, tegyen nálam rendet…-
Motyogta álmoskás hangon. Közel állt hozzá elszenderedjen mókázás közben. Erre nagyobb szünet múlva csodálatosan önerőből is ráébredt. Játékszeréről lemondva nyújtotta feje elé kezeit. Remek ötlete támadt, mivel igyekezze felrázni téli álomba süppedt tagjait. Hátát domborítva nehezedett rá tenyerére. Próbálkozott jóleső ropogásokkal kiegyenesíteni elgémberedett részeit. Másrészt remekül esett, mindenféle ok nélkül hangosan nyöszörögve megszabadulni a benne lappangó hisztis hangulattól. Csendben vergődött, de egyetlen szóval se jelentette volna, nem matatott benne a földön gurigázós nyűglődés lehetősége. Sose szokott elkényeztetett gyerek látványos műsorával szenvedni és ezt a jól bevált szokását nem most szerette volna megtörni. Maradt a négylábú ébredezési módszer, majd kanapén kiterülős fültő vakarás, ugyan mit kéne csinálnia. Kereste a lehetőségeket, tippeket, bevált recepteket, mivel rázhatná fel magát, de alváson kívül nem jutott előrébb. Általában rohamokat követően átaludta a napot. Nem csinált semmit, csak durmolt. Egyértelmű, ha most nem akart erre a sorsra jutni, ki kellett fundálnia valamilyen elfoglaltságot. Valamivel szöszmötöl, elfoglalja ágy körül forgolódó agyát, mozgásban tartja testét és néhány órával odébb tudja tolni álmatag hangulatát. Pusztán a min volt a hangsúly, amire remek ötlete kerekedett. Aromaterápia, bár ő azt lazításra szokta használni. Ezen felvetésén összehúzva szemöldökét pislogott, honnan jutott eszébe, amikor szöget ütött fejében, nem is tőle származik. Merénylet forrására tátva száját szusszant fel. Nem értette…
Lemondó nyöszörgéssel hagyta felkanalazzák kényelmes fekhelyéről és cseppet fonalat vesztve bicegett sátánfi mellett. Értette miről van szó, vagyis, még se fogta fel tökéletesen. Azt hitte, örülnének, ha elmenne. Nem fért bele bonyolult agyi tekervényeibe, miért akarnak rajta ekkora erőkkel segíteni. Megint ott tartott, mint reggel. Kicsiny elképzelés morzsára se bukkant, miért akar róla gondoskodni. Kerek perec kijelentette, menjen el, mert útban van. Hihetetlenül kusza történet, amit gigantikus sóhajjal erősített meg. Zoknibb volt annál, ezen törje kókuszát. Ráért a miérteken rágódni egy-egy unalmasabb percében. Munkaidőben garantáltan lesz alkalma filózni az ördög gyermekén. Addig kikapcsolja szünetmentesen témán kattogó rendszerét és kicsikét élvezi a helyzetet. A kád tényleg csábító ajánlatnak látszódott. A felgyűlő vízmennyiség egyre hívogatóbban kacsintgatott rá. Ő pedig nem volt rest ujjával köröket rajzolni felszínére.
-Szende szűzlány?- Pislantott hátra sértődött pocok fejjel, mialatt sátánfi felé próbálkozott dobni Pikachu-s pólóját. Több sebből vérzett pokoli küldönc kijelentése. -A pucér hátsóm köszöni jól van és örül újra lát…-
Morogta egyre szebben felfújt pofa zacsival. Legalább éberebben mászott ki többi ruhájából. Hosszas nyűglődés helyett, szinte percek alatt csobbanhatott és sóhajthatott fel a vízben. Eszméletlen jól esett neki. Mondjuk, még mindig nem érti, miért ez. Őt ellazította és álomba kergette a kádban ücsörgés. Emiatt szokott zuhanyozni. Hosszas ázástól olyan szinten ellazult, megesett akkor is elszunyókált, amikor dugig volt életenergiával. Rá se cáfolt ördögi trónkövetelő megjegyzésére. Egyet kellett vele értenie. Tényleg, nem lehetett benne bízni. Ezt megerősítve kínos mosollyal bukott víz alá. Továbbiakban csendesen szöszmötöléssel, ázással, vagy plafont kémleléssel relaxált. Különösebben nem zavarta nincs egyedül. Fel se tűnt neki, csak, amikor meg-meg piszkálták. Néha átsuhant gondolatai között megharapja, berántja, lefogja, arrébb araszol előle, de nem volt szíve bosszantani. Szeme sarkából figyelte. Remek időtöltésnek bizonyult. Egyre jobban cukkolta érdeklődését, mi lehet az a könyv. Akkora lelkesedéssel lapozta. Gyerekes pofátlankodása könnyűszerrel uralkodott el rajta. Becserkésző cápaként támaszkodott a kád szélére. Alvilági vadmacska ninja válla mellett előre hajolva próbálkozott rákukkantani. Általában a lapon fel van tűntetve a könyv vagy fejezet címe. Remélte, annyiból rájön és nem zavarja meg az olvasó felet. Tévednie kellett. Azonnal lebukott. Bűnbánóan nézhetett szembe egy harapós hangulatba kavarodó ragadozóval.
-Elnézést, de olyan bőszen elmélyedtél benne, kíváncsivá tett, mi lehet.-
Magyarázott lelkesen, ameddig tehette. Akadt volna még szuflája, kikuncsorogja a könyv címét, ha adnak rá esélyt. Csak, hogy mire feltűnt neki, cseppet közelebb vannak egymáshoz, mint kéne, semmivé foszlott a távolság. Nagy szemekkel meredhetett a tényekre, mely szerint csodálatosan kiosztottak neki egy csókot. Értelem legkisebb szikrája nélkül, megfagyott halként kuporgott a tények felett. Annyira váratlan fordulat volt, mintha neki azt mondják, Nacchan boldog tizenegyszeres dédpapa. Eszébe nem jutott volna ilyesmi megeshet. Jelét nem adták. Komolyan fonalat vesztett miért kapta és sietős távozásból ítélve nem lehetett egyedül a megmagyarázatlan rejtélyekkel. Ez a gyors törölköző tereléssel összekötött elviharzás…
-Ki is szende szűzlány, senpai?-
Könyökölt fel a kád szélére bárgyú vigyorral. Vége volt. Ha ennyire imádni való, nincs az az égszakadás földindulás ne kedvelje meg jobban, jobban és végezetesen. Néhány bemutatott reakciója, annyira esendően édes volt, főleg, ahogy morgással próbálta takarni. Tetszett neki. Őszinte akar lenni, keresztet vethetett magára. Részéről egyértelmű helyzettel nézett szembe. Ennek hangot adva bukott hátra. Nagyot csobbanva végezte ki magát, hátha leolvad arcáról egyre butyutább kifejezése. Persze, karjait égnek tartotta. Fejéről leoperált törcsijét nem akarta szanaszét áztatni és önkéntes búvárkodása után, tényleg nem ártött előmásznia. Törölközőt tekerve hátsójára csoszogott elő fedezékéből. Gondolataiba merülve slattyogott keresztül a hálószobán, majd nappali csücskén. Épp haját dörzsölte, amikor tekintetével sikerült elidőznie a konyhában bűvészkedő pokol macskán. Sétában megtorpanva fürkészte egy darabig, majd önkéntes alapon közelebb battyogtak hozzá lábai.
-Senpai…-Fékezett be mellette elmélkedő ábrázattal. Egy hümmentés után, viszont lemondott eredeti kérdéséről.-Ideadnád a testőröddé vedlett telefonomat? Úgy látom élvezettel vigyáz a lábadra, de meglesném működik e.-
Terelte el eredeti felvetését. Valami megint feltűnt neki. Az előbbi csók jelenetük, másabb volt, mint az eddigiek. Érdekelte néhány dolog, de rájött, ha sátánfinak lenne ötlete garantáltan szóvá teszi. Hergelni meg nem akarta. Kevéske tapasztalata alapján, tovább faggatja, amiről nem akar beszélni, gyorsabban száműzik Marsra, mint pislant kettőt. Különben meg lustább, fáradtabb, nyűgösebb és figyelmetlenebb volt óvatos puhatolózó hadjáratba fogjon. Felesleges lenne erőltetnie. Ezzel a fantasztikus lebeszéléssel kaparintotta meg színes telefonját és indult a vendégszoba irányába. Ideje volt felöltöznie, majd üzembe pofoznia iphone-ját. Elhatározásához hűen, előkotorta szürke bemelegítő gatyóját és egy hosszú ujjút. Szerette a sötét, mélyebb nyakkivágású, lezser, kenguru zsebes felsőt. El lehetett benne bújni és meleg volt. Ezután már csak kitty következhetett. Szerencsére nem volt különösebb baja. Üzemelt, csak vészesen készült lemerülni. A létfenntartásához szükséges zsinórok, pedig nem akartak előkeveredni.
-Kérhetnék egy iphone töltőt és usb kábelt? Ügyesen otthon hagytam őket, vagy csak nem találom…-
Sóhajtott fel hisztisen, miközben visszabattyogott a konyhához. Asztallapra könyökölve mélázott. Nem volt jó ötlet leülnie. Mozgás megszűntével hatalmas erővel ugrott rá az álmosság. Arcát pofozgatva küszködött ébren maradással, míg szépen be nem szunyókált. Két percnél kevesebb csendes üldögélés elég volt, kifeküdjön. Gyakorlatilag félálomban szendergett. Könnyedén fel lehetett verni.

Meglepi:

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Ápr. 05, 2012 3:12 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Lemondó sóhajjal vette tudomásul, hogy házfoglalója, még egy darabig a kádban ücsörgött, miután kiszálljt parancsolt neki. Ezt honnan tudja? Az elmúlt két napban, gyakorlatilag nem volt olyan perc, amikor négyzetméterre pontosan ne tudta volna, hogy hol lézeng a másik, mégha falak is választották el őket. Daemon fejében folyamatosan ott motoszkált a képessége okozta inger, és hiába igyekezett szabadulni tőle, mire lejárt volna a három óra, arra újból sikerült aktiválnia a nyomkövető feromonját. Így aztán nem is foglalkozott vele, próbálta megszokni az érzést, de még sose fordult el, hogy valaki ilyen sokáig a tudatalattijában motoszkáljon. Talán ez zavarta össze annyira? Fogalma sincs, hogy minek köszönhetően, de egy ideje tényleg elég sűrűn kalandoznak a gondolatai a cicafiúval kapcsolatos dolgok felé. Szedettvedetten beragtapaszozva az ujját lépett vissza a konyhapulthoz, hogy befejezze a zöldségszeletelést, és megcsinálhassa végre a vacsoráját. Gyomra egyre hangosabban követelte a napi betevőt. Ciculi közeledtére egy pillanatra elkapta a fejét, remélvén nem tőle akar valamit, de pechjére a konyha felé tartott. Szinte biztos volt benne, hogy az előbbiekről fogja faggatni, ezért úgy tett mintha nem venné észre. Kérdése azonban abszolút nem erre irányult, így fonalat vesztve hümmentett egy sort a szeletelés végére érve.
- Mittudomén, hogy hol van, te szórtad el… -vonta meg a vállát érdektelenül, majd részéről lezárva a témát fejezte be az étel összeállítását. Őszintén szólva nem is érdekelte merre van az a kacat, és az egy dolog, hogy a lelkifurdalása sok mindenre ráveszi, de arra, hogy csicskást játszon, aligha. Mivel csak ezen a behatárolt területen lehet, valószínűleg nem fog túl sok erőfeszítésébe kerülni megkeresni. Remekül lefoglalva magát a főzéssel pillantott néha hátra, de nem kockáztatta meg, hogy tekintete hosszabban is elidőzzön az egy szál törölközőben sétafikáló rendzavarón. Nagyot fújtatva könyökölt be a tűzhely mellé, miután ismét magára maradt a konyhában. Legszívesebben pofánröhögte volna magát, hogy így képes rettegni cicafiútól, de marhára nem tudta, hogy mi van vele. Mintha teljesen kifordulna magából, minél többet van mellette. Csendes elmélkedős nyugalmát viszont hamarosan újabb kéréssel zavarták meg. Cérnaszakadáshoz közeli állapotát jelezvén, fújtatva csapta le a kezében tartott konyharuhát a pultra. Inkább nem szólt egy szót sem, mert a végén megint kiakadnak rá, és kezdheti az egész fuldoklós mizériát előröl. Még mit nem! Minden erejét összeszedve tartotta meg magának a kikívánkozó megjegyzéseit, és szó nélkül betrappolva a dolgozószobába túrta fel a fiókját a kívánt vezetékek után. Visszaérve a konyhába, viszont olyan látvány fogadta, amin az ajtófélfának dőlve támasztotta meg a homlokát egy lemondó sóhaj kíséretében.
- Én komolyan nem hiszlek el… -morogta magának, miközben odalépve elé egy erélyesebb torokköszörülés kíséretében letette elé a madzagokat.
- Örülnék, ha nem itt aludnál… felébresztelek, ha kész a kaja, de addig legalább a kanapéra mássz át, vagy mittudomén. –legyezgetett szándékát kinyilatkoztatva. Szúrós pillantása valószínűleg túl szúrósra is sikeredhetett, mert a kanapé helyett a vendégszoba felé vették az irányt. Már nem tudta követni, hogy minek örült volna jobban, így hagyva a dolgot foglalkozott inkább azzal, amivel kellett. Egy óra múltán aztán végre meg is teríthetett, hogy vacsorázzon. Korábbi ígéretéhez híven öles léptekkel indult el a vendégszoba felé, de aztán az ajtó előtt egy kicsit lassított, mert elég csend volt odabent. Nem mondja, hogy meglepte a látvány, amint cicafiú édesdeden szunyókált a párnák között, semmiféle jelét nem mutatva annak, hogy éhes lenne. Tarkóját vakarva könyökölt az ajtófélfának, hogy most mit kezdjen vele, mert valamiért úgy érezte felesleges felvernie. Óvatosan közelebb lépdelt, és az ágy előtt megállva leguggolt mellé.
- Miért érzem azt, hogy szép lassan felforgatod a szépen felépített világom? –bámult rá szemöldökét összevonva, de aztán a következő pillanatban ijedten ugrott hátra, aminek következtében segreesett. Ciculi ugyanis morogva mocorogni kezdett, és átfordult a másik oldalára. Daemon azt hitte ébren van, de valószínűleg nem hallotta azt, amit az előbb mondott. Összeszedve magát tápászkodott fel a földről, és maga után leoltva a villanyt ment vissza a konyhába hogy megvacsorázzon. Annak ellenére, hogy éhes volt, elég kedvetlenül evett, szóval ha édesanyja látta volna ezt a képet, biztos tarkónvágja érte. A maradékot pedig félretette a hűtőbe, ha esetleg valamelyiküknek több kedve lenne még enni az éjszaka folyamán. Daemon még nem volt álmos, így miután megfürdött, és nagyjából eloltotta az összes villanyt a lakásban, még kikempelt a nappaliba egy kislámpával, hogy tovább olvassa a délutáni könyvet. Most, hogy így megint a kezébe akadt, érdekelni kezdte a folytatás. Szerette a detektív regényeket, és ha egyszer nagyon beléjük merült, szinte le sem tudta tenni őket. És ez most tökéletesen kapóra jött ahhoz, hogy elterelje a gondolatait cicafiúról. Egy probléma viszont így is maradt… annak ellenére, hogy a három óra már rég eltelt azóta, hogy utoljára hozzáért, a gondolatai így sem eresztették. Pont ezért merült bele mélyen az olvasásba, és azt sem vette észre, hogy jócskán hajnal három felé jár az idő. Képes lett volna az egész éjszakát átolvasni, ha nem kómál be annyira, hogy szédülni kezd, és alig lát. Úgy gondolta itt az ideje szüneteltetni kicsit a nyomozást, és eltenni magát a párnák közé. Viszont olyan sokáig halogatta a lefekvést, hogy a full sötét lakásban hirtelen azt sem tudta hová megy. Ismerte a házat mint a tenyerét, de amikor agya nem áll rendelkezésére, akkor nem sokra megy vele. Így álmatag kóválygásának köszönhetően sikeresen kikötött a vendégszoba ajtaja előtt, és cseppet sem zavartatva magát botorkált be a helyiségbe. Egyedül annyi esett le neki, hogy mintha máshol lenne az ágy, de annyira fáradt volt, hogy mostmár a földön is elaludt volna, csak ne kelljen visszafordulni. Így egy erőtlen puffanás után szépen ki is kötött a szerencsétlen mit sem sejtő Ciculi mellett, aki reggel elég szokatlan látképre fog ébredni.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Ápr. 05, 2012 6:03 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Sűrűn buborékot fújkáló rajzfilm figura, vagy paródiákból ismerős robot, akinek „áramszünet” felirat villogott homlokán. Nagyjából ennyivel írná le állapotát, ha valaki megkérdezi, mit művel a konyhapulton könyökölve. Vonzó ajánlatnak látszódott a szunyókálás és előzetes ismeretek ellenére állíthatja, hihetetlen kényelmes volt ülő helyzetben, arcába fúródó kézfejjel bóbiskolni. Sejtette, rövidke története azzal fog végződni, előre bukik feje. Csodásat fog koppanni a borításon, felriad és megoldódott ébrenléte kérdése. Viszont kókuszgolyója nem akaródzott helyeslően biccenteni. Remekül fickándozott keze támasztásában. Lemondhatott önerejű ébresztőórájáról. Vész nem lett belőle. Maradt még egy settenkedő vadmacska ninjája, aki készségesen verte fel álmatag révedéséből. Torokköszörülésére nagyot szusszanva kapta fel fejét. Kómás ábrázattal pislogva rá szippantotta be az elhangzott utasítást. Eltartott néhány csendes fejvakarásig, mire tökéletesen megértette tartalmát, de egyet értett vele.
-Igaz, igaz.-Helyeselt szaggatott bólogatással.-Megennél! Azt hinnéd eper vagyok a jogobella-ban…-Vigyorodott el álmoskásan, miközben rábambult a kábelekre. Kezébe fogva kicsike halmát rohamozta meg a vendégszobát. Pontosabban vállát vakarva csoszogott felé csiga fényrepesztő sebességével. Ott volt minden, amihez kellettek a technikai madzagok. Úgy gondolta felpaterolja kitty-t, kimegy gépéhez ipod-ját lerendezni, aztán benyomja a durmolás funkciót. Csak, hogy telefonja villámléptékű kivégzését követően szembe találkozott az ágy hívogatóan édes látképével. Nem lehetett tőle szabadulni. Mágnesként vonzotta, aminek az lett eredménye, döglött békaként borult rá. Hason szétterpeszkedve nyöszörgött, fújtatott, látványosan élvezkedett, majd feladva éberségi harcát gurult oldalára. Alvótársnak kinevezett párnájára lecsapva kucorodott össze. Részéről vége volt a napnak. Kétli felverhették volna álmatag hangulatából. Annyira sikerült elkapnia fonalát, zuhant békés horpasztásba. Önmagához képest szokatlan mélységekbe kavarodott. Kivételesen nem jutott el hozzá minden apró zajforrás. Egészen addig csuccsantott, míg nagyobb motoszkálás nem támadt körülötte. Úgy észlelte valaki beszél hozzá, de elképzelése sincs kicsoda és mit akarhatott. Egyedül abban volt biztos, most köszönte szépen nem kért belőle. Aludni akart! Ennek hangot adva mordult fel durcásan. Mérges pocokként párna áldozatába fúrva buksiját fordított neki hátat. Remélte egyértelműen jelezte, nincs hozzá kedve. Valószínűleg beválhatott. Teljes elcsendesedett körülötte a szoba. Nyugalomban pihizhetett egy darabig. Fogalma sincs mennyi idő után, megint belepiszkáltak zavartalan kikapcsolódásába. Háta mögött mocorgást hallott, de félálomban arra jutott, biztosan Tsuna sajátította ki ágya másik felét. Eszébe se jutott nem otthon van. Betudta kicsi rosszcsontja ártatlan merényletének és lemondva további intézkedésekről sóhajtott fel. Halkan motyogott kivehetetlen zagyvaságot, ne nyálazza össze a takarót, aztán beadta a kulcsot.
Hihetetlen módon egy huzamban aludt reggelig. Erre az ébredéséből sikerült rájönnie. Nagy esélyt látott rá, tovább is bírta volna még, de sikerült, olyasmit csinálnia, amitől szó szerint kiborult az ágyból. Ötelte sincs hány órakkor valamiért arra kelt fel viszket orra. Reflexből megvakarva gonoszkodó tagját fordult másik oldalára. Csukott szemmel matatott alvó párnája után, amit széles mosollyal talált meg. Annak rendje-módja szerint bújt hozzá, hogy szeretetteljesen beölelgesse. Valami, azonban nem stimmelt. Sokkal nagyobb és keményebb párna volt. Két felderítő csukott szemes tapogatózás után vállat, nyakat, meg az ahhoz tartozó arcot találta, ami még hangot is adott ki. Hitetlenkedve kapta el róla mancsait. Baj volt! Nem az volt mellette, aminek kellett volna! Felismerésétől kővé dermedve nyitotta résnyire szemeit. Érdeklődve kukkantott maga elé, de az elé táruló látványtól riadtan hátra lendülve vágódott le az ágyról. Földön kiterülve pislogott a mennyezetre. Szívinfarktust hozták rá és a java még hátra volt. Meg kellett róla győződnie nem e ébresztette fel vendégét, meg egyáltalán leellenőrizni tényleg ott van. Megfordult fejében, csak képzelete szórakozik vele. Biztos, ami biztos alapon, azért nagyon óvatosan tápászkodott fel. Ágykeret takarásából sandított fel. Nem tévedett! Valóban ott volt sátánfi és valóban békésen szundított. Ezen a remek eredményen cseppfolyóssá olvadva szusszant fel.
-A~h, senpai! Minden napra egy sokkos ébresztő? Meg szeretnél ölni? Jól haladsz felé…-Suttogta halkan, főként magának megjegyezve. Próbálkozott nem felverni, ha már eddig sikerült elkerülnie. -Holnap a plafonról vetődsz le, oroszlán jelmezben üvöltesz rám, vagy ninja-ként megdobálsz kunai-okkal?-
Könyökölt az ágy szélére bárgyú mosollyal. Látvány magáért beszélt. Imádni valóan édes volt, ahogy orra előtt szunyókált. Naphosszat elnézegette volna. Tipikusan megunhatatlan panoráma. Garantáltan sose lenne belőle elege. Bökkenő csak az volt, néhány perc után krákogásba fogott lelki ismerete. Nem volt szép dolog kukkolóként mereszteni szemeit. Az se lett volna szerencsés, ha földön marad. Takaró alóli kipattanásnak hála, pedig fázni kezdett. Minden ellene szövetkezett. Rémes érzés volt, de rá kellett jönnie visszavonulót kéne fújnia. Józan esze azt magyarázta, vándoroljon a nappaliba és kösse le magát, de túlságosan vonzó ajánlat volt az ágy. Hát, még a benne lévő csomag. Esetében nem kérdéses, melyik lehetőség győzedelmeskedett. Néhány perces morfondírozó fejvakarással később, már rést keresve a pajzson lopakodott takaró alá.
-Legfeljebb megtanulok repülni…senki sem mondta ne hullócsillag volnék.-
Dörmögte orra alatt, ahogy nesztelenül visszamászott helyére. Kicsit fura volt éber állapotban merre és hogyan foglaljon területet. Ördög ügyvédje közvetlen közelébe araszolni határozottan rossz ötletnek látszódott. Mi se bizonyítja jobban, mint az, nem mert kockáztatni plüss öleléssel, csak tisztesnek nem nevezhető centikről támasztotta hátának kobakját. Több volt, mint a semmi és ez is tökéletesen megfelelt szemtelenül sunnyogó énjének. Ez a kicsike felület pontosan elég volt fokozatosan álomba ringassa. Valamiért alfába kergette jelenlétével. Hihetetlenül megnyugodott tőle. Kivéve, ha nem épp szöges ellentétét érte el. Igazi végletekbe torkolló játék. Szó szerint, mert a békés durmolást kegyetlenül szakították félbe. Mellőle hangos puffanással vágódtak földre.
-És megint!-Dörzsölte őrültként zakatoló mellkasát, miután ijedtében felülve nézett a hangzavar irányába.-Ma legalább van rajtad ruha!-
Borzolta haját elgondolkozva azon a butaságon, most lenne a borulás világnapja, hogy mindketten így indították a reggelt? Viszont ráébredve mekkora bolondságon töri fejét, felnevetve dőlt sátánfi irányába. Ágy széléről pislogott rá nagy szemekkel.
-Ennyire rémisztő vagyok smink nélkül?-

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Ápr. 06, 2012 5:24 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Egészen addig meg sem fordult a fejében, hogy ágyat tévesztett, míg valami piszkálni nem kezdte. Igazából még ez sem túlzottan érintette érzékenyen, mert betudta annak, hogy biztosan szeszélyes háziállata próbálja felébreszteni, mert kaját akar. Még mit nem…ő most fel nem kel innen. Vagy szépen türelmesen megvárja, míg felébred, vagy vadásszon magának, de ne higgye már azt, hogy neki valami speciálisan kitüntetett pozíciója van ebben a házban. Majd pont Daemon fog ugrálni egy macskának, ceh…
- Ha nyávogni kezdesz Nibi, seggbebillentelek… -morogta félálomban, miközben fordult egyet. A tudatáig eljutó neszezésből ítélve megfogadták tanácsát, és akarnok bolhazsák végre békén hagyta. Legalábbis azt hitte. Ebben a tudatban megnyugodva aludt vissza, mert úgy érezte szüksége van még egy kis alvásra. Olyannyira mélyes sikerült visszabóbiskolnia, hogy az orvtámadásra csak egy tudattalan reflexreakciót produkált. Úgy fordult át a másik oldalára ismét, hogy karját magam mellett kinyújtva pihentette a mellette fekvő betolakodón. Érdekes módon nem zavarta annyira a helyzet, hogy felébredjen rá, így békésen szunyókálva még egy-két órát fetrengett a legnagyobb lelki nyugalommal, mikor aztán ténylegesen ébredezni kezdett. Lassanként kinyitva a szemét pedig annyira mellbe vágta a látvány és a hirtelen felismerés, hogy azon lendülettel ismételte meg cicafiú korábbi reakcióját, amiről szépen lemaradt. Reflexből vetődött hanyatt az ágyról, és pislogott úgy, mint aki nem tudja hol van. Aztán szép lassan összerakta a képet, hogy valószínűleg szobát tévesztett, az viszont nem volt világos, hogy mit keresett ilyen bizalmas közelségben Ciculival. Gyanakvással összehúzva csipától kómás szemhéjait meredt a műsorának sokkjából magához tért, és túlságosan is jó kedvű házfoglalóra. Megdörzsölve párszor csíkszemeit próbált meggyőződni róla, hogy nem csak álmodja-e ezt az egészet, de sajnos valóságnak bizonyult. Így egy hatalmas sóhaj kíséretében ült fel törökülésbe, és támasztotta fejét a térdein pihentetett kezeire. A poénos megjegyzése, csak egy szúrós pillantással válaszolt, de nem hagyták ennyiben a zaklatását.
- Ha zavar levehetem… -emelte meg egy kicsit a boxer derekát, hátha elég nyomatékosító erővel hat arra, hogy most ne nagyon traktálják a hülye viccekkel. Egyelőre ott tartott, hogy szépen sorba állítva feldolgozás alá helyezze az őt elég hirtelenjében érő ingerek hordozta információkat.
- Egy, el se látok odáig, kettő, eddig se volt rajtad smink mióta itt fogyasztod az idegeim. –tápászkodott fel a halántékát dörzsölgetve. Fogalma se volt, hogy képesek ilyen gyenge poénokkal traktálni már kora reggel. Ha meg az egyéjszakás bigéit akarta utánozni, megint csak elbukott a mutatvány, mert mire felébred azok már rég a fürdőszobában tollászkodnak, hogy ne lássa őket vakolat nélkül. Feltéve, ha nem lépett már le éjszaka. Akárhogy is nézzük, nem érintette túl kellemesen ez az ébredés, mégha az alvás minőségét nem is kritizálhatja. Morcosan nyöszörögve kapta fel a takaró csücskét és borította cicafiú fejére, hogy elrejtse a szeme elől, azt a százvattos vigyort, amivel épp rajta kárörvendenek.
- Kevésbé feltűnően röhögj ki, ha nem akarsz pizsamában a kapu előtt kikötni. –morrant fel, aztán azonnali hatállyal célbavette a konyhát, a „kávét, vagy meghalok!” jegyében. Miután nagy nehezen kivárta, hogy kész legyen, magához ragadva egy bögrét nyúlt el a konyhapulton, hogy hűtse az arcát rajta. Aztán eszébe jutott a hatalmas felfedezés, hogy valószínűleg a friss levegő is jót tehet kómás fejének, ezért kezében a bögrével a teraszajtóhoz sétált, és kinyitotta. A kellemes délelőtti levegő meg is tette a hatását, egyből sokkal élénkebbnek érezte magát. Amire szükség is volt, mert mintha rakétából lőtték volna ki, a semmiből egyszer csak feltűnt a macskája, és a lába mellett beviharzott a lakásba. Ezzel nem is lett volna probléma, de a jószág most úgy nézett ki, mintha egy mocsárból mászott volna elő. Csupa sár volt, és ezt a sarat minden lépése nyomán széthordta a lakásban. Ahogy ez az információ leesett Daemon kicsit még csökkentett módban üzemelő fejében, lecsapva a bögrét az ablakpárkányra indult meg az állat után.
- YA! Állj meg, te mocskos dög, viszed innen a saradat?! –próbálta elkapni, miközben fel alá rohangált utána a nappaliban. Egyre idegesebben és türelmetlenebbül próbált kapdosni utána, hogy kitessékelje, mert rengeteg sáros tappancs pacni keletkezett a járólapon és a parkettán.
- Direkt csinálod ezt velem? Valld be, hogy élvezed, te aljas perszóna! –üvöltözött vele, mikor figyelmetlenül rálépett az egyik nagyobb foltra, és mivel mezítláb volt, szépen vágott is egy seggest rajta. Erősen rángatózó szemöldökkel dörzsölgette pórul járt testrészét, miközben a földön ücsörögve vetett gyilkos pillantásokat a tálkáját meglátogató, aztán magától az udvarra visszaszökő jószágra. És nem csak rá… hasonlóan gyilkos pillantásokkal tekintett hátra a közben a kanapéra kiállomásozó, és elfojtott nevetéstől pukkadozó keresetlen vendégére. Ajkába harapva kászálódott fel, és szervált elő két rongyot a konyhából, amik közül az egyiket nemes egyszerűséggel cicafiú ölébe dobta.
- Ha ennyire jó a kedved, igazán hasznossá is teheted magad… -biccentett szigorúan az összekoszolt nappali felé. Zsörtölődve látott neki feltörölgetni a mancs nyomokat, de nagyon hamar megunta. Meg hagyni kell valamit Ciculinak is. Hamarosan úgy döntött, visszabattyog az ablakpárkányhoz a kávéjáért, aztán magával cipelve a kanapéhoz tette le az egyik kis asztalra. Ő maga pedig dobott egy hasast a terebélyes bútordarabra, miközben az esés közben szerencsésen meghúzódott hátát dörzsölgette.
- Egyszer még egy macska fog kicsinálni… én érzem. –temette arcát a kárpitba. Az utóbbi időben egyre többször fordul meg a fejében ez a gondolat, különösképp azóta, mióta a nyakába sózta a sors ezt a másik macskát. Oldalra fordítva a fejét vetett is egy pillantást az azóta is a csuklóján díszelgő karkötőre.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Ápr. 06, 2012 9:05 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda

Kicsi szívének és meglepetés vagy sem, benne lappangó egészséges méretű perverz fantáziájának, igazán vonzó ajánlattal álltak elő. Tekintve szemtől szembe feküdt a szóban forgó kicsinyke ruhadarabbal, ráadásul a mézes madzagot is elhúzták sunyi módon látványra éhező orra előtt, kissé réveteg képpel fordította oldalra fejét. Bőszen követve a boxert fellibbentő kézmozdulatot. Tetszetős elképzelésnek látszódott, visszaéljen a kínálkozó lehetőséggel. Gondolatban cseppet se volt szemérmes. Ragadozóként ugrott témára és visított fel kíváncsi izgatottsággal. Részéről mehetett a menet. Elvégre már volt hozzá szerencséje. Nem épp ennyire előnyös szemszögből, úgyhogy jöhetett az ismétlés. Szégyen, vagy se, szíves örömest végignézte volta a nagy vetkőző jelenetet. Ezen, pedig addig sikerült körmét csócsálva ábrándoznia, míg kibukott száján őszinte véleménye.
-Vedd csa…khm…-
Köszörülte meg torkát köhögést szimulálva. Gyorsan mást kellett csinálnia, vagy komolyabban belesül felszólalásába. Sikerrel járhatott borzasztóan átlátszó terelése, mert békén hagyták. Pontosabban kómásabb lehetett a kínálkozó vetkőző pokoli trón várományos, felfogja a bugyuta poénok közé rejtett elszólását. Szerencsére. Valahogy nem mer elméleteket felállítani, milyen ívben repülhetett volna szomszédos országba, netán egyenesen másik kontinensre. Pokoli ninja tudománnyal rendelkező vadmacskák kétli ne tudnának ritka messzire hajítós technikákat. Meg senpai-ról filózgatott, aki még harc művészkedik valamit. Nem emlékszik tökéletesen, mit űz, de valószínűleg nem köszönné meg hátsója, ha ezzel a tapasztalt küzdő róka háttérrel tisztelné meg rúgással. Ülhetne törött farcsonttal azokon a lufi párnákon. Fájdalmas lecke lenne. Jobb, nem kockáztatni a hevesen alvilági, lobbanékony vérmérsékletével és messzire jutó gyilkos pillantásával, határozottan kilakoltatási szándékkal vegyék célba. Azok után, végképp nem kéne, személyesen közlik vele, ne kötekedjen, vagy tényleg úgy jár, amin másodpercek óta elmélkedik. Kezeivel „x”-et formálva takarta be lepcses száját. Tökéletesen értette a maffia tanácsot és hulla kötözésre utaló takaró dobálását! Tőle többet egy hang se érkezik. Nagyjából tíz vagy húsz percig. Tudja, nem kéne viccelődnie, de nem megy.
Jó kedve volt és nem bírta szőnyeg alá seperni. Mitől? Arra nem igazán van magyarázata. Esetleg annyi, jól érzi magát, ebben a csinos oroszlán barlangban. Amióta itt van feltűnően nyugodtabb, vidámabb, energikusabb, fájdalmasan Hoshi és állandóan idiótán vigyorog. Kicsit, olyan, mintha feltöltötték volna az elemeit. Szegény házigazdával ellentétben. Rá kevésbé volt, hasonlóan remek hatással jelenléte. Érthető. Betolakodott a privát életterébe. Remélte, legalább az vigasztalja sátánfit, ma tényleg kiköltözik. Visszakapja megszokott, békés kuckóját. Érdekelte volna, holnap milyen ébresztőt kap. Milyen megfejthetetlen és buksit összekuszáló cselekedettel tornázza végletekig a kedvelési szintjét. Eléri e, félre tolja józan eszét és ösztönből rámozduljon. Ijesztően vonzó felvetés. Ha erre gondol, határozottan azaz érzése, nem lenne jó vége. Megeshet, tényleg bölcsebb lépés lenne, minél előbb távoznia. Szép dolog a távoli olvadozás, de ő se bírja végtelenségig. Főleg, ilyen ördögi szótárban vett bakik után, mint csók, vagy beölelős alvás. Azért az ő érzelmi kitörései sincsenek acélkötéllel kifüggesztve. Tartósan piszkálják, előbb utóbb felszínre settenkednek. Másrészt, jócskán túllépte az egy éjszaka fogalmát.
Egymás mellé sorakoztatott tényeken, csalódottan felsóhajtva gurult le az ágyról. Ideje volt sebtében összekészíteni motyóit. Frissen, na meg üdén, átlátta, minek nagyjából melyik táska, melyik zugában volt helye. Szóval öltözködés előtt, intézkedett a pakkok indulásra kész állapotáról. Néhányszor biztonság kedvéért körbe lesett a szobában és vendégfürdőben nem hagyott e semmit hátra, majd alkalmi ágyikóját rendbe téve sóhajtott a kész szobára. Tisztára, mintha hotelból készülne távozni. Ezen cseppet elvigyorodott. Nagyon akarná, simán bele tudná magyarázni, csak ezért nem fizetett. Picit zavarja is. Semmivel se köszönte meg a szállást. Hálátlan ingyenélőnek érezte magát, ahogy körbe lesett a hálóban. Nem volt vele mit tenni. Megint a repüléses világnézést kockáztatta volna, ha előáll egy csodálatos hála ötlettel. Inkább beletörődött vereségébe és kölcsön kábelekkel kezében merészkedett elő. Óvatosan kukucskált előbb a konyha, aztán nappali irányába, vajon csökkent a baljósan szállingózó sötét aura, de mire megkönnyebbülten sóhajthatott volna, vétlen szemtanúja lett Nibi chan és pokoli vadmacska ádáz harcának. A két vadorzó, igazi jószomszédi iszonyban kergetőztek a nappaliban. Akárhonnan nézte a jelenetet viccesen festett. Pukkadozások közepette megpróbált besegíteni, de a cicák menetszele akkora erővel csapta képen, bele se tudott szagolni az összecsapásba. Biztonságosabbnak tűnt, kitáncolni a harcmezőből és hátvédet alkotva kucorogni a kanapén. Okosan úgy gondolta, onnan csap le rakoncátlan királylányra, ha terasz felé támadna kedve menekülni. Tervébe épp csak annyi bibi csúszott nem bírta féken tartani röhögését. Pontosabban, annyira küszködött, ne robbanjon ki belőle hangos hahotában, vörösödő fejjel és könnyes szemekkel tapasztotta le tenyereivel száját. Már érezte sikerrel járt, amikor ördögi küldönc seggre puffanásával az ő tűréshatára is szerte foszlott. Felsőjébe temetve arcát haldoklott csendes röhögésben. Már, amennyire telt tőle. Valószínűleg így se tudta tökéletesen lenémítani magát.
-Mehegyeeek…Gyere, Pixie!-Kapta hóna alá törlőrongyát gigantikus sóhajtozások közepette. Még túlságosan szórakozott volt. Rajta volt hangulata normalizálásán. Kicsit sokáig tartott. Nehezen jutott túl a fájdalmasan jó röhögés mellékhatásain. -Tisztára, mint Tom és Jerry pokoli ninja oroszlán és szürke cica lány kiadásban…-
Fűzte hozzá szemeit törölgetve, miután takarításra használhatónak könyvelte el állapotát. Mondjuk ez se jelentette azt, ne vigyorgott volna tovább és egyszer egyszer ne csóválta volna meg fejét. Álmában se hitte felül lehet múlni két napi ébresztő show-ját. Már pedig sikerült. Nem akármilyen szinten! Esküszik nem bánja, ha most rúgják ki a házból. Ez az előadás kárpótolja érte. Azért, reméli előtte engedik befejezze a folt takarítást. Javán már túljutott. Nem csak a szája járt, szorgosan tüntette el a mancs nyomokat. Saját részével végezve elégedett mosollyal szabadult meg pucoló segédjétől és battyogott vissza a nappaliba. Karba tett praclikkal meredt a kanapén nyűglődő szöszi ördög leszármazottra. Aranyosnak találta, mint mindig, ha orra alatt dörmögve puffogott valamin. Bevallottan élvezte, csendesen szemmel követheti morgását. Most se akarta félbe szakítani zsörtölődését, de rossz volt nézni, mit szenved a hátával. Jelek szerint előbbi esése még se lehetett olyan élménydús. A helyzetről, viszont eszébe jutott egy remek ötlet!
-Csusszanj arrébb, senpai.- Térdelt fel a kanapé szélére jelzés értékűen. -Megmentem a macskák becsületét!- Mosolyodott el nyelvét nyújtva, ahogy próbált magának helyet kierőszakolni sátánfi mellett. Sejtette nem értik, mit akar ezzel a felszólással és kanapé foglalási kísérlettel, ezért ujjait megmozgatva vigyorodott el.
-Megkínozlak, senpai!-Bökött hátára keze ropogtatása közben. Alig várta neki eshessen. Imádott masszírozni. Ez a hát, pedig önmagában véve vonzotta. Nem bírt parancsolni kényszerének, ne essen neki. Oda se figyelt, mit magyaráznak furcsán körbe írt szándékára. Neki valahogy nem esett le, cseppet más értelmet is lehetne adni támadásának. Lekötötte a terep felmérése. Ma nem volt, olyan nyuszi, mint válla nyújtásánál. Túlságosan hajtotta előre lelkesedése. Rögtön vércseként támadt hátának és mérte fel állapotát. Az eredmény nem lepte meg. Kicsit, azért igen. Csodálta ilyen feszült és agyon terhelt izmokkal nem sérült le súlyosabban egy gyengébb mozdulattól. Így nem valami életbiztosítás sportolni. Ezek a pokoli teremtmények direkt felelőtlenek?
-Saját hegységre gyűjtesz, senpai?-Sóhajtott lemondóan, mielőtt elszánt pocokként be nem izzította a rakétákat.-Végeztem, jobban fog esni a mozgás! Tényleg! Mikor szoktál edzeni? Lehet nem előtte kéne...vagy...okés! Akkor még jobban rájuk lazítok! Ezután meg fogod kedvelni a cicákat, senpai!-
Csapta össze tenyereit széles mosollyal. Kezdődhetett a tényleges munka. Ide úgy is komolyabb erőbedobás kellett. Ezeket a görcsöket tötymörgő tapizással ki nem szedi. Jöhetett a nehéz tüzérség! Azt úgy is szerette csinálni. Erő az nem sok maradt utána karjaiban, de nem izgatta. Fő jobb állapotba pofozza ördögi vállalkozót. Magát ismerve, úgy is addig fogja kínozni, amíg el nem menekül az összes pukli, vagy „elég” felkiáltással arrébb nem pakolják. Nem zárja ki a lehetőséget, annyira belemélyed a nyomkodásba, egyúttal helyre teszi karjait is. Lábát inkább nem piszkálja. Ott már behúzza a kéziféket! Térdig még nem lennének problémák, de azon túl már nem lenne valami jó ötlet matatnia. Így se képes előre megjósolni, milyen hatással lesz rá ez a vállalkozás. Azért megint más letapizni a látvánnyal is orrvérzést generáló felsőtestet. Egyedül abban bízhat a meló eltereli figyelmét, erről az igen jelentős és hatalmas és hívogató és…tutira meg fog halni! Szigorúan miután végzett! Ebből nem ad! Szusszant fel elszántságát mutatva harcos pocok fejével.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Ápr. 07, 2012 10:27 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

A vártnál engedelmesebben láttak neki a kiosztott takarítói feladatnak. Szemmel túlságosan nem követte, nagyon jól elvolt azzal, hogy a méretes ülőgarnitúrán döglődjön. Ez a hétvége jobban kivette belőle az erőt, mint egy melós hét. Most nem arról beszél, hogy álmos, vagy fáradt lenne, inkább csak kevéssé olyan relaxált, mint amilyen általában idehaza szokott lenni. Akárhogy is próbált megbarátkozni vele, feszélyezte az otthonát megbontó anomália, ami ráadásul folyamatosan ott motoszkált a fejében is. Ez amúgy tényleg fárasztó is volt. Az megint más, ha véletlen kontaktusokból más-más emberek adják egymásnak a kilincset a tudatalattija csücskében, de a most azt magának kisajátító egyetlen embert észben tartani elég megerőltető feladat volt. Egy sort fújtatva próbálta kiengedni a gőzt, mikor hirtelen megtámadták szenvelgős nyugalmát. A felszólalásra hirtelen érdeklődve fordította felé az arcát szemöldökének felvonása kíséretében, mert igazán kíváncsi volt, hogy honnan jött ez a szöveg, és hogy akarják megvalósítani.
- Csak ide ne csődítsd az igazság ligáját. –pakolta kezét az arca elé, hogy megdörzsölje homlokát. Hamarost azonban újabb kommentárt kapott, amivel szerencsére rácáfoltak a megfogalmazott aggodalmaira. Az ajánlat így már teljesen egyértelmű volt, így Daemon egy elégedett félmosolyra húzva száját mozgatta meg egy kicsit a vállait. Majd hülye lenne lepasszolni egy ingyen masszázst. Ajándék lónak ne nézd a fogát, mondáshoz tartva magát nagylelkűen eltekintett attól, hogy kitől származik a jótétemény.
- Meglepődnél, ha tudnád mennyit bírok… -ciccent fel a kínzós szösszenetre. Nem igazán nézte ki cicafiúból, hogy képes lenne elérni, hogy visítva ugorjon fel a fájdalomtól. Ebből a szempontból elég magas a tűréshatára, már csak azért is, mert hozzászokott, hogy emberek előtt ne mutassa ki a fájdalmát. Az már más dolog, hogy amit egyedül marad, heves káromkodással próbál enyhíteni rajta. Előszeretettel próbál hinni abban a kutatásban, miszerint a szitkozódás csökkenti a fájdalomérzetet. Nem igazán értette miért szánta rá magát Ciculi erre az akcióra, de azt hiszi rá fog férni. Erre a szakértő gyúrónak mutatkozó sóhajtása sem cáfolt rá. Őszintén… még ezek után is csodálkozik, hogy ennyi időt eltöltött vele? Csak egy olyan dolgot mondjon, amit tehetett volna a felgyülemlő izomcsomók elhessegetése érdekében. Neki az elmúlt két napból semmi sem jut eszébe, csak a kitekert pozíciós kanapén alvások, és kimaradt kádban ázások.
- Vágom mire való, nem te nyúlsz hozzám először, szóval kevesebb duma, és ess neki, ha már ennyire ajánlkozol! –sandított fel türelmetlenül. Túl sokat kertel… ezt a tulajdonságot továbbra sem kedvelte, nem csak benne, hanem úgy egyáltalán az egész emberiségben. Sok felesleges félreértést és elvesztegetett időt meg lehetne spórolni nélküle, de erre úgy tűnik nem jöttek még rá az emberek. A végső kommentárra viszont valamiért nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Ezt igyekezett elég serényen a kanapé kárpit takarásába rejteni. Hát ahhoz sok szerencsét! Főleg, mert jelen pillanatban elég vegyes érzelmek fűzik őt hozzájuk. Egyik pillanatban kiakasztják mindenféle hihetetlen bugyutasággal, aminek következtében tekintet nélkül zsörtölődik, mert nem tudja, hogy eldönteni, hogy fészpalmolva sóhajtozzon, vagy vigyorogva kontrázzon rájuk. A következő pillanatban viszont, mintha mi sem történt volna, igyekeznek a kedvében járni. Kezdi azt hinni, hogy mondhat bármit ennek a furcsa macskának, akkor sem tudja elérni, hogy ne nézzen el neki minden kifakadását miután lenyugodott. Normális ember ez alatt a két nap alatt már legalább egy tucatszor borított volna rá asztalt a pokolra átkozva, és hagyta volna faképnél. És normális esetben már ő is legalább tizenötször kidobta volna az őt hasonlóan kiakasztó házfoglalóit. Ezt az egyet viszont nem ment… Nem tudja, hogy milyen különleges képessége van arra, hogy elérje, megtűri maga mellett. Mintha lassanként azt kezdené észrevenni, hogy immunis a Daemon féle gyilkos aurára. Ez az ő szempontjából elég aggasztó helyzet, hiszen nem tudja, hogy viselkedjen vele. Eddig még egy olyan emberrel sem töltött el ennyi időt, akivel már korábban volt szerencséje igaz felszínesen, de a szó alapvető értelmében elég bensőséges kapcsolatba kerülni. Lehet, itt az bonyolítja meg a helyzetet, hogy erre csak ő emlékszik tisztán. Mintha visszafelé játszaná el a stádiumokat, mint ahogy a doramáiban általában megjelennek. Vagyis nem pont visszafelé. Épp ez az, hogy nem érti! Mintha az egész egy összekuszálódott pamutgombolyag lenne, amit a tökéletesen macskafélévé metaforizált énjeik lökdösnének ide-oda, hogy még jobban összegabalyodjon.
Körülbelül ilyesmik keringtek a fejében, miközben nekiestek a nagy masszírozó hadműveletnek. Be kell vallja, kicsit meglepődött azon, hogy milyen erőbedobással estek neki a göröngyös domboldallá csomósodott hátának. És azt is be kell ismernie, hogy szörnyen jól esett. Annak ellenére, hogy tényleg nem kímélték, minden egyes erőteljesebb mozdulattal könnyebbnek érezte izmait. Ennek pedig jóleső felmordulásokkal adott hangot. Észre sem vette, hogy annyira kezd ellazulni, hogy elfelejti kordában tartani a hangját. Önkéntes masszőre a feltételezéseivel ellentétben annyira jól értett a dolgához, hogy teljesen relaxált állapotban fetrengve a kanapén vedlett át egy délutáni sziesztát tartó kezes nagymacskává. Tényleg elég nehéz eset lehetett, mert odafentről néha elég érdekes nyöszörgéseket hallott. Lassanként viszont úgy érezte tényleg sokkal jobban érzi magát. Így mikor nagyot sóhajtva szusszantak fel mellette erőtlenül lerogyva, úgy tápászkodott fel, mint aki most szabadult meg egy szkafandertől.
- Wow, ez tényleg nem semmi! –ült fel, és mozgatta meg újult erőt nyert vállait. –Asszem ezzel ledolgoztad a lakbéred… Köszönöm. –tette hozzá a mellette ücsörgőre bámulva, egy észrevétlenül az arcára kúszó halovány mosoly kíséretében. Mikor rájött, hogy arcizmai megint a beleegyezése nélkül keltek önálló életre, arcára téve ujjait masszírozta meg a szája környékét némi kivehetetlen motyogással. Közben pedig továbbra is a masszőrét bámulta. Végzetes ballépésként rajta felejtette tekintetét, ami újfent csak azt érte el, hogy egyre kevésbé tudott magának parancsolni. Valami belső noszogatás nem hagyta nyugodni a rendezettségre törekvő gondolatait. Talán ennek hatására, de két kezébe fogta cicafiú arcát, és összevont szemöldökkel méregetni kezdte. Rá akart jönni, hogy vajon mi van benne, ami ennyire összezavarja. De nem látszott előkerülni a válasz. Legalábbis a saját kérdésére nem. Egy dolgot viszont egyértelműen ki tudott olvasni a másik rá függesztett tekintetéből. Ezt már elég sokszor látta, mégha kicsit más is volt, mint azok, amikkel idáig találkozott.
- ÁÁ Feladom! –engedte el végül egy feltörő lemondó sóhajjal körítve. –Asszem nem fogom megérteni, mit látsz bennem, de te már biztos vagy a dolgodban, igaz? –vonta fel az egyik szemöldökét. –Szigorúan megtiltom, hogy beleírd az önéletrajzodba, de a naplódba felkarcolhatod, hogy találkoztál Daisukével. –osztott ki egy buksipaskolást, miközben alig érthetően mormogva félrefordította a fejét.
- De el ne szállj magadtól, mert nem sűrűn tolja elő a képét! –tette hozzá jóval megjegyzendőbb információt sugalló hangnemben, és arcára erőltetve egy benne uralkodó káoszt leplező fintorral. Eléggé el volt veszve, és mindenáron válaszokat akart találni. Majd kisebb hatásszünet után hirtelen felé fordult.
- Próbaidőt kapsz… -bökött a mellkasára egy „Remélem érted mire gondolok, mert hiába várod, hogy bővebben elmagyarázzam” tekintettel. Valószínűleg világos, hogy innen egy darabig nem lesz megállás, pláne visszaút, de hátha legalább egykét választ talál a sok feje fölött villogó kérdőjelre.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Ápr. 10, 2012 7:39 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Utasításra engedelmesen szusszant fel. Tényleg következhetett a kemény munka. Ideje volt megmutatnia mire képes. Legalábbis erősen reménykedett benne, menni fog. Nem igazán büszkélkedhet vele, fénykorában lenne energia tekintetében. Ettől függetlenül apait-anyait bele fog adni. Imádta a kihívásokat! Nem véletlen volt sportoló. Ha olyan akadályt kapott, amit le akart gyűrni, akkor aztán ájulásig hajtott. Ment az orra után, ameddig csak bírt. Persze, ez a mostani bemutató nem volt akkora büszkeségbeli vagy becsületbeli ügy. Egyszerű masszírozás kérdése forgott szóban, mégis véresen komolyan vette. Bizonyítani akart, vagy megfelelni, vagy nem igazán tudja. Másnál kéne tippelnie, azt mondaná, ki akarja ügyködni valaki elismerését. Távol nem botorkált feltételezésétől. Jól esett volna lelkének, kicsikét radírozni a használhatatlan szerencsétlenség bizonyítványából. Még is, erősebb volt az a késztetés helyre tegye sátánfi hátát. Jót akart neki. Az nem lényeges, valószínűleg fél literes palackot se tud önkéntes vállalkozása után megemelni. Egyedül az számított alapos munkát végezzen! Borzalmasan érezné magát, ha azért sérülne le ördögi derengés, mert nagyszájúan elvállalta a dolgot, aztán erő híján kénytelen félbe hagyni. Elhatározta! Végig fogja csinálni! Nem mellékesen, addig is diszkréten csöpöghetett orra. Rendben az elszántsággal fűtött harci szellem, de nem tudta teljesen kikapcsolni komisz gondolatait. Vizuális központját birizgáló látványosság elég serényen vert sátrat agyában. Ott motoszkált kezei alatt és szemei előtt. Közel állt hozzá, pusztán ettől a kettőstől orrvérzéses ájulásban vágódjon el. Nem beszélve arról, lassanként hanghatások is érkeztek ügyködésére. Ezután már tényleg közel állt hozzá nyálába-vérébe fagyva rángatózzón a padlón. Muszáj volt összes erejével győzködni rossz felé kacsintgató eszét és érzéseit, ne foglalkozzanak mással, csak a kitűzött céllal! Tökéletesen, nem szabadulhatott. Tisztában volt vele. Ezért se próbálkozott azt a kicsike szájára húzódó mosolyt, vagy csendes nyöszörgéssel fűszerezett csöpögését elfojtani. Hiábavaló próbálkozás lett volna.
Ennek ellenére sikert könyvelhetett el. Túlélte! Nem élt vissza a lehetőséggel! Egy ponton közel áll hozzá véglegesen beadja a kulcsot. Gyengéje még mindig végzetesen a gyengéje volt. Hősiesen kivédte a kényszeres letámadást. Elsöprő győzelemnek könyvelhette el, mert nem pitiszkált hozzá. Kicsit elidőzött rajta tekintetével, de ennyivel beérte. Szépen visszaterelte perverz gondolatait a rácsos kerítés mögé és befejezte a hadműveletet. Részéről elégedett volt munkájával. Megtett mindent, ami tőle telt. Szöszi pokoli ninja vadmacska nagyjából kikupálódott. Alapjaiban véve, egész ügyesen féken tartotta el-elkalandozó figyelmét és azon túl, halálosan kifáradt, nulla erő maradt karjaiban, egész jól megdögönyözte.
-Remek!- Mutatta hüvelykujjával tömör véleményét, miközben hátára dőlve fújtatott. Kicsikét kidöglött és szüksége volt némi energia gyűjtögetésre, legalább az ne jelentsen problémát, kievickéljen mosdóba.-Szívesen máskor is. Dobd le magad és macskák között, testvériesen megoldjuk!-
Vigyorodott el jókedvűen. Lehet lefáradt, de annak hatványozottan örült, jobb bőrben van alvilági trónfoglaló. Kicsikét, mintha lelkesebb és élettelibb lett volna. Meg az a kicsike mosoly. Látta ám! Nem tette szóvá, vagy bökdösött rá kárörvendően, megint sikeresen zártkörű rendezvényre tévedt, csak csendesen figyelte, mit fog még csinálni. Érdekelte pokoli herceg összes rezdülése. Kíváncsi volt minden egyes reakcióra, amit képes magából kipréselni. Ő érdekelte, nem az, amit mutatni akart. Valamennyire önző, mert engedély nélkül bámészkodik és sunyi módon meghúzódik a figyelő szerepében, hátha többet és többet elcsíphet belőle. Nem hatalmazták fel rá. Lényegében, semmire se kapott bejárást. Pofátlankodik, amióta itt van. Tudja és bántja. Ettől még nem bír ráparancsolni érzéseire, nyughassanak. Belegondol elég régóta kigáncsolta ez a vadmacska. Mindig piszkálta jelenlétével. Kezdetben azt hitte felrobban tőle, de valószínűleg már akkor se dühében akart. Fura az élet, meg az ördögi beavatkozás. Minél több időt lebzselt közelében, annál jobban ráébredt, szörnyen megkedvelte. Lassan, pedig ezt se merné egyértelműen kijelenteni. Hihetetlen mindig ezt csinálja. Látatlanul belefejel a problémás esetekbe. Ezt még se nevezné, többihez hasonlónak. Soha az életben nem viselkedett még ilyen dilis gombaként és akárhonnan vizsgálódik, eddigi áldozatait mind külső szerint választotta ki. Sátánfinál, viszont hosszú idő kellett, mire egyáltalán rájött, tulajdonképpen az esete. Bonyolult helyzet és kicsit se segít a megfejtésben, ennyire közelről vizsgálják egymást hosszú másodpercek óta. Kifogása nincs ellene. Nagyon szívesen és nagyon sokáig fürkészi a másik arcát, de azon már nevetve szenvedett, képét fogva vizsgálgatják. Tisztára óvoda! Keresik rajta a bárányhimlős kiütéseket.
Eszméletlen aranyos volt, ahogy tanácstalanul forgatta buksiját. Ráadásul az a kommentár, amit hozzáfűzött. Helyben olvadt el tőle. Ennél jobban azt hiszi nem lehet valakit megkedvelni. Eddig se volt különösebb kifogása a morgós, zsörtölődős, nyers és kegyetlen maffia ninja oroszlán ellen, de megspékelve ezzel a kedvesen dünnyögő, meg gyerekesen fújtató sráccal, egyszerűen vége volt. Fakeresztet dobhattak rá, mert ebből ki nem mentik. Pár percre lehúzták redőnyét. Nézett maga elé nagy szemekkel és győzködte kobakját, kizárt, hogy álmodozik. Eszébe jut szokásos megoldása, valószínűleg karon csípi magát, de annyira lefagyott a szó kivételesen jó értelmében, döglött halként fetrengett. Meredten bámult ördögi vállalkozóra bárgyú mosolyával, ami a hülyének is feltűnt azt sugallja, imádlak. Nem lepődött meg igazán, sikeresen lebukott. Kitartóan vigyorogva dolgozta fel az összes fél perc alatt fejére szakadó újdonságot. Ahogy várható volt, nehézkesen sikeredett. Nagyjából mire mellkasát bökdösték egybe kanalazta gondolatait. Erre a rengeteg mindenre, valamit szeretett volna reagálni. Ehhez kezdetnek szépen ülésbe kanalazta magát. Hatalmasat sóhajtva rázta le az összes felgyűlő érzelmi löketét, már amennyire lehetett. Sokkal labilisabb ezen a téren, mint egy klimaxos hölgy. Ha valami jó érte, az általában kegyetlenül eluralkodott rajta. Hiába iparkodott leszorítani, sose sikerült normális szint alá gyömöszölni. Ebben az esetben se szabadulhatott tőle. Szíve szerint nyakába ugrott volna szerencsétlen áldozatának, de addig meditált, míg egyetlen csókba passzírozta. Így se venne rá mérget nem volt túl váratlan és letámadó. Biztos fura lehetett kicsike ücsörgő szünet után secpec fogta magát, aztán elfogadó rohamot indított.
-Igyekezni fogok, Daimon.-
Mosolyodott el legújabb névszerzeményét elsütve. Ötlete sincs honnan vette, de neki egész tetszett. Hasonlított sátáni különítmény mindkét nevére. Ha már volt szerencséje mindkettőjükkel találkozni, remélte megengedhet magának ennyi kedvezményt. Jelek arra utaltak, igen. Nem morogták le remekbe szabott ötletét, hanem megtámogatták egy saját becenévvel. Neki semmi kifogása nem volt ellene, bár kicsikét meglepetten pislogott a merényletre. Igazából, nem szokták becézgetni. Ő lelkesen adogatta a neveket, de őt művésznevén kívül nem szólították máshogy. Fura volt Umi helyett mást hallani, de eddig is macskának szólították. Ciculinál, pedig sokkal jobban kedvelte ezt a változatot. Nem véletlen elégedett bólintással küldött beleegyezést és tetszést kifejező cuppantóst pokol alvállalkozó kulcscsontjára. Még szívesen fűzött volna hozzá véleményt is, viszont iphone-ja csipogva nyűglődött a vendégszobában.
Nagyot fújtatva pattant fel ülőhelyéről. Talán, nem jött rosszkor az ördögi közbelépés. Túlságosan kezdett ellazulni és nem akart visszaélni a kapott próbaidejével. Semmi kapkodás! Innentől fogva követő üzemmódon lesz. Pontosan még nem tudja, mit fog jelenteni neki ez a dolog, annyi biztos, iparkodni fog. Nem akarja rajta múljon ez a tulajdonképpen mibe is egyezett most bele? Torpant meg egy gondolatán. Cseppet elfelejtette konkretizálni, de van egy olyan érzése nem jutnának előrébb, ha faggatózna. Idővel valószínűleg rá fog jönni. Remélhetőleg. Addig még hátra volt az üzenet olvasása, amiben többször felhívta Tipegőpamacs figyelmét ügyeljen az evésre. Tényleg, megint elfelejtkezett róla. Nagyot sóhajtva ezen a felfedezésen vette kezébe cigijét. Sűrűn elbújva telefonja gombjai között pötyögte válaszát, mialatt felkanalazott egy almát és lassan kiaraszolt a teraszra. Szerette volna kajálás előtt megírni a választ. Ehhez, már csak annyi kellett lehuppanjon a kőre, megtalálja a kellő betűket, aztán dolga végeztével háton kiterülve pöfékeljen. Rossz ötlet. Tudhatná, nem tanácsos fekve cigiznie, mert belefullad. Még jó, időben felült és kisebb köhögéssel megúszta butaságát.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Ápr. 14, 2012 6:12 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Nem mondhatta, hogy túlzottan ínyére volt az a rövidke csendszünet, amit a nagy nehezen megfogalmazott döntésére kapott. Most akkor mi van? Cicafiú továbbra is úgy bazsalyog, mint akit túlkábítottak valami altató-nevető-istentudja milyen gázzal, ő pedig ücsörög vele szemben karba tett kézzel, és kérdőre vonó tekintettel vizslatja a másikat. Ennél azért valami kézzel foghatóbb reakciót várt... mondjuk valami kommentárt? De mire még jobban felbosszanthatta volna magát a dolgon, hogy esetleg be is szóljon valamit, olyan hirtelen támadták le, hogy egy pillanatra fonalat vesztett. De aztán nagyon hamar meg is találta… ebben a témában nem kellett félteni az elkényeztetett hátsóját. Tökéletesen megelégedve a válasszal viszonozta a csókot, és vette beleegyezésnek az általa szabott feltételekbe. Hamarosan erre szóbeli megerősítést is kapott. Viszont ha nem csal a füle lecserélték a megszólítást. Héhé, azért nem erről volt szó!
- Máris azt akarod, hogy elkezdjem kipakolni a zebrákat a lovadnak? –morrant fel kicsit morcosan. Azon viszont, hogy kapásból ez a régi beszélgetés jutott eszébe, csak egy halovány homlokon csapással jutalmazta magát. Kezdi elérni Ciculi humorának értelmi szintjét… az pedig nem jelent jót. Bár sokat kéne még ahhoz „tanulnia” hogy azt túlszárnyalja. Nem mintha szándékában állt volna. Az viszont annál inkább szándékában állt, hogy ne hagyja megtorlatlanul ezt az átnevező akciót. Szörnyen cselesek voltak, mert az ördög után most valami mitológia lénynek keresztelték el, ami viszont magában hordozza a nevének egy részét. Ki se nézte volna belőle, hogy ilyen sunyi módon képes felhasználni ellene a nemrég birtokába jutott bizalmas információt úgy, hogy még csak fel se lehessen róni neki. Mégse ismeri annyira, mint hitte? Csak még kíváncsibb lett a próbaidejének eredményére. De szóval, egy ilyen aljas tettet nem nézhet el szó nélkül. Ő Daemon, az egójába van írva. Még a dolgok melegében gyors összpontosításba kezdve elmélkedett el azon, hogy milyen új becenevet találhatna ki cicafiúnak a meglévőek mellé. Magát is meglepve ötlött szinte azonnal eszébe egy lehetőség, amit hasonlóan kielégítőnek talált, ha a magáéhoz hasonlítja.
- És nehogy azt hidd, hogy te megúszod, Nekori… –hangsúlyozta tisztán érthetően névalkotását. Benne volt a macska mivolta, és eléggé hasonított arra, ahogy bemutatkozott neki tegnapelőtt. Tegnapelőtt? Most gondolt bele csak igazán, hogy már a harmadik napja kempel nála Ciculi, és egész eddig fel sem tűnt neki milyen hamar eltelt ez a három nap. És most jutott eszébe az is, hogy a mai edzését is szépen elhanyagolta. Nem tudja megmondani, ez hogyan kapcsolódik a szóban forgó témához, de jelenleg ez kezdte el lekötni minden gondolatát. Muszáj komolyan vennie, mert már tényleg nem sok van hátra a vizsgájáig. Épp csak elhatározta, hogy magára kap egy melegítőt és egy trikót, hogy elvonuljon az edzőterembe, házfoglalója megelőzte őt a faképnél hagyásban. Erre felciccenve mozgatta meg megint a friss és üde tagjait, majd ő is feltápászkodott, hogy megejtse az előbb említett műveletet. Cicafiúval nem közölte a terveit, de valószínűleg úgyis hallani fogja, hiszen az edzőterembe érve rögvest be is kapcsolta az egyik sarokba lepakolt zenelejátszót. Futni az ideiglenesen fejhallgatóval felszerelt telefonjával szokott, de idebent nem merte megkockáztatni a zsinórokat, mert nem igazán díjazta volna, ha azokba beleakadva bukik fel és töri a ki a nyakát. Mivel egyedül lakott, így meg senkit se zavart, ha hangosan hallgatta a zenei aláfestést a formagyakorlataihoz. Itt csak azokat tudta gyakorolni, lévén a bábut nem igazán lehet olyan élethűen dobálni, mint egy hús-vér ellenfelet. De a különféle rúgásokat és ütéskombinációkat tökéletesen tűri, még olyan agresszív kivitelezéssel, amit egy emberrel szemben Daemon nem engedhetne meg magának. Tehát volt hátránya, de akadt előnye is annak, hogy sokat edz itthon egyedül. Rövid bemelegítés után, ami most látványosan könnyebben ment, mint például tegnap, neki is látott a gyakorlatoknak. De tényleg! Észrevehető volt a különbség, és már azon kezdett el gondolkodni, hogy hogy nem tűnt fel neki, hogy ennyire merevek az izmai. Nem is meglepő, hogy sokkal gördülékenyebbek, és finomabban irányíthatók lettek a mozdulatai. Ezen fellelkesülve pedig nem is kímélte azt a gyakorlóbábut, és olyannyira belemerült az edzésbe, hogy azt sem vette észre, hogy közben csendes közönséget kapott. Nem tudja mennyi ideje stalkerkedhette már cicafiú, mikor megakadt rajta a tekintete, és egy pillanatnyi szünetet tartott. Az egyik székről felkapva egy törölközőt törölgette meg az arcát, és vetette át a nyakán, aztán egy félvigyorra húzva a száját lépett oda a láthatóan elkalandozott tekintetű kukkolójához.
- Egyik első alapszabály, amit nem árt megjegyezned. SOHA ne ijessz meg hátulról. Hacsak nem szeretnél ilyen sorsa jutni… -bökött a fejével a még haloványan ide-oda ringatózó gyakorlóbábura, miközben kiosztott egy buskipaskolást. Valószínűleg nem árt, ha ilyesmiket elkezd leszögezni, ha már arra vállalkozott, hogy ezentúl valószínűleg több időt is eltöltsön a másik társaságában. Ezen a gondolatmeneten elindulva támadt is egy hirtelen ötlete.
- Hm.. te kaptál ingyen műsort… de nekem nem szokásom ilyesmit osztogatni, szóval mi lenne ha te is mutatnál valamit Nekori. –dörzsölte meg az állát elgondolkodva –Placc van, sőt még tükör is, mint azokban a céges poklokban, szóval tiéd a pálya. –mutatott a terem közepére, ő pedig kényelmesen ledobta magát a fal mellé, és nagyot fújva terpeszkedett el, miközben a megizzadt haját is megtörölgette a törölközővel, amit aztán a feje tetején is hagyott. Őszintén szólva már egy ideje kíváncsi volt arra, hogy mit esznek rajta annyira, ami idáig vitte a népszerűségüket. Megkérdezni persze derogál, inkább lemond a válaszról, de arra nem sűrűn vetemedik, hogy érdeklődést mutasson bárki bármilyen dolga iránt.
- Online zenetár van a cuccon, szóval szolgáld ki magad. –bökött a sarokban lévő lejátszóra.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Ápr. 15, 2012 4:11 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Kisebb köhécselés után, sikerült megküzdenie kitty kijelzőjével. Sikeresen elküldte üzenetét és remélte Tippertappert meg tudta nyugtatni. Üzeneten keresztül is érezte mennyire aggodalmas, ideges és feszült. Teljesen megértette. Illetve, szégyellte magát. Lassan három teljes napja alig adott magáról helyzetjelzést. Mindezek fejében azt se tudták merre tűnt el. Van egy olyan sejtése komoly és kínos beszélgetések elé néz. Tudná, hogy fogja kimagyarázni. Nem nagyon szeretné emlegetni alvilági vadmacska ninját, viszont a hazudozás szóba se jöhet. Kénytelen lesz valami ügyes mesével előállni, valakinél volt, akiről nem akar beszélni. Elég rosszul hangzott. Lehet felhívja alibiért egyik ismerősét. Néha ki szokta segíteni, amikor kénytelen menekülőre fogni Nacchan kopó szimata elől. Persze, Égenszökkenőmancsnak nem terelne, de menedzserüktől jobb félni, mint megijedni. Ha lehetne messzire kitolná azt a gyászos napot, amikor beszámol sátánfiról. Egyelőre még úgy se sok mindenről tudna beszélni. Ott se tartottak legyen miről áradozni. Gyakorlatilag továbbra se kapizsgálta pontosan hányadán álltak.
-Komplikált…nekem is szét kéne vágnom a gordius-i csomót, akár Nagy Sándornak…Én lennék a hódító…hód.-
Morfondírozott nagyszerű és kicsivel később már határozottan ügyifogyi felvetésén. Elmélkedő feje másodpercek alatt váltott át kínos nevetgélésbe. Elég érdekesen festene, ha összecsomózna egy kötelet, aztán elszánt pocokként nekiesne konyhakéssel. Az az érzése csúnya felsülés kerekedne belőle. Nem beszélve arról, mennyire értelmetlen szórakozás lenne. Jobbnak találta, ha be is rekeszti a témát. Hatalmas sóhajjal harapott bele almájába és vette napfénynél szemügyre iphone-ját. Szegény drágasága elég rossz bőrben festett. Jó néhány kövecske megszökött, padlóval történő randitól pedig csúnya karcolások keletkeztek a drága fedlapon. Már értette, miért vigyázott rá hímes tojásként. Nem, mintha ne szomorította volna el, még ilyen kicsike esést se vészelt át súlyosabb harci sérülés begyűjtése nélkül, de azért megorrolt rá. Hosszú idő óta először fordult meg fejében le kéne cserélnie. Úgy se nézett ki valami jól, csak, hát hozzánőtt ez a kitty-s dísz. Elválik mi lesz vele. Az biztos, kénytelen lesz bemenni a boltba, ahonnan vette. Ha újat nem vesz, ezt még ki kellett javítani. Kérdés, mikor ejti meg látogatását. Valamikor a héten. Nem kergette a tatár. Egyelőre akadt fontosabb teendője. Kitapogatni a próbaideje szabályait és egyáltalán megtalálni szöszi oroszlánt, aki szépen eltűnt a nappaliból.
Óriási szemekkel pislogott körbe a helységben merre tűnt el. Csendesen fülelt, hátha meghallja valamerről morgolódását, de nem lett okosabb. Még konyhában se volt, pedig az volt az első ötlete. Amennyit és amilyen jóízűen szokott enni, valahogy egyértelműnek látszódott hűtő környékén keresse. Nem jött be a tuti tipp. Üresen tátogott a konyha, neki meg nem volt képe felderítősdit játszani. Fogta magát és lecsüccsent az étkező székére. Morfondírozó hörcsög ábrázattal támasztotta fejét, hátha megtalálja az isteni szikra. Meglepetés nem érte. Az égi közbe avatkozás elmaradt, de Dumbó hallását végre megütötte egy kicsike nyom. Hangos zene szűrődött ki a ház távolabbi feléből. Másról lenne szó is, kíváncsian fordulna irányába, de mivel Umi ennyivel sose éri be, rögtön lopakodva sündörgött forráshoz. Óvatosan araszolva lapított falra, hogy beleshessen a zene középponti helységébe, ami egy elismerést érdemlő edző terem volt. A csodás teremben, meg még csodásabb látvány fogadta. Rácsok mögött nem bírta tartani véleményét. Száját tátva tapadt a vizuális élményeket kimerítő előadásra. Cseppet lefoglalta a néma bambulással összekötött nyálcsorgatás. Le se esett neki, épp leskelődő rajongót alakítva kukkol. Eredetileg, pár percre akart maradni, megnyugtassa lelkiismeretét minden rendben pokoli ninja macska izmaival, de ahogy lenni szokott, túlzottan megkapó panorámától természeti katasztrófa se szólította volna el. Kitartóan bámult előbb az ajtó, majd a fal fedezékéből. Igen, képes volt csendesen beosonni és sarokba húzódva mereszteni szemeit. Annyira belejött az ábrándozó mélázásba, hirtelen le se esett neki, hozzá beszélnek. Miután kezdte felfogni irányába tartanak és ördögi alvállalkozó szövegel, csupán egy fonalat vesztett bárgyú fejre futotta.
-HŰHA! Tényleg állatok veszedelmes királya vagy!- Kaparászta fel állát a padlóról hatalmas pislogások közepette.-Megjegyeztem! Szigorúan szemből kötözködöm, ha pedig beütne a vész gyorsan eliszkolok! Az oroszlánok lusták futni, úgyhogy tíz százalék esélyem van a túlélésre! Bár, ha hozzáveszem a reflexeid tutibiztos gyilkossági hányadát, akkor ötre…négyre…háromra csökken?-
Gondolkozott el haját igazgatva silány esélyein. Nem festettek túl jól. Attól a három még mindig több, mint a nulla. Nem, mintha bármikor támadásra szánná magát. Tökéletesen megfelelt neki, ha nem lesz ellensége a maffia vadmacskák leggyilkosabb ninjája. Maga az ötlet se tudja, hogy merülhetett fel benne. Nem szeretné és meg se kockáztatná a lehetőséget ennyire mérgesek legyenek rá. Jobb nem piszkálni az alvó vadállatot. Mármint, muszáj, mert nem bírja ki, csak nem a vacsira ragadozó oldalát. A többi ellen semmi kifogása. Ez nem pontos, mivel ezzel sincs baja. Nagyon lenyűgöző, meg eszméletlen szép és gyilkos mozgása van sátánkának. Bármeddig önkéntes haderőként nézi, de csak nézi! Tesztelés feladatkörét örömmel átadja másnak. Jesszus!O_O Egyetlen mozdulattal el tudná törni a nyakát. Ijesztően bámulatos! Sokat eshetett fejre, mert határozottan tetszik neki.
-Valamit valamiért, Daimon?-Fordította oldalra fejét sunyi vigyorral.-Hirtelen megijedtem karate kölyök hattyúhalálát kell előadnom jazz balett változatban. Előre szólok, nem kapsz Hyuna-t! Elfogyott a rágóm.-
Vakarta meg homlokát kínos mosollyal. Picit meglepődött a kérésen. Szokatlan és zavarba ejtőnek számított. Hasra ütve táncoljon egy srácnak. Elég kínos helyzet. Azért próbálkozott másfelé terelni figyelmét. Nagyokat nyújtózva és szétszórtságát hessegetve totyogott a lejátszóhoz. Abban bízott, míg kerít valami számot, legyűrkészi lámpalázát. Be van zárva egy terembe, babrál egy szerkentyűvel és közben bemelegítő mozdulatokat tesz. Nem volt az a kiköpött tánc zseni, vagy profi gyerek, akit ne kergetett volna frászba, ha a háta mögül figyelik. Egyetlen használható tippje az volt, ilyenkor kikapcsolta agyát. Kizárólag zenére koncentrált. Általában bevált és remélte most is sikerrel jár. Választásához, szüksége volt rá. Tudná, ha már ekkora magabiztossággal esett neki, miért pont erre voksolt. Alapból nem passzolt hozzá ez a keménykedő stílus, de már mindegy. Kiderül, hogy teljesít. Túlteszi magát a kezdeti lámpalázon, akár jól is elsülhet. Remek kilátások, de nem futamodik meg. Vett egy nagy levegőt, aztán bele csapott a lecsóba. Tánctanáruk azt mondta, egész jónak számít improvizálásban. Most szigorúan letesztelte. Nagyon kritikus zsűri elé keveredett. Másrészt az idő teltével kezdett fellelkesedni, főleg a második számra. Kedvenc énekese mindig elérte kicsattanó formában, magáról elfeledkezve pattogjon. Előmerészkedett rajongói oldala, azonban szám közepéhez érve vigyorogva fordult közönségéhez.
-Nyomozna velem, mister? - Mozgatta meg ujjait hívogatóan, miközben frufruját fújkálva fékezett be két mozdulat között, hogy a törölköző két végét megfogva hajolhasson közel ördögi leszármazott füléhez. -Még mindig megoldatlan rejtély a csípőmozgása!- Rántotta le nyakából a frottírt tejbetök pofával, miközben hátrébb táncikálva előbb meglóbálta, majd csapott vele egyet. Arra se volt rest matadorként meglengesse bikája előtt. Tényleg kíváncsi volt már rá és azt hiszi, kijelentheti, tökéletesen feloldódott. Ennyi ugrabugrálás után már hangulatban is kezdett pozitív skálára találni.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Ápr. 19, 2012 9:05 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

A kalkulált túlélési rátát nem tudta mire vélni, hiszen az idióta hasonlattól eltekintve egyértelmű lenne, hogy semmi esélye sincs, ha nagyon magára haragítja. Nah jó, nagylelkűen nem mondja, hogy nulla, de igencsak a nullához konvergáló, esetleg csodával határosan kivitelezett menekülést hajthatna végre előle. Szerencséje, hogy még nem sikerült annyira felbosszantania, hogy ettől kelljen rettegnie. Jobb a megnyugtató tudatlanság, így nem tette szóvá előbbi okfejtését, csak kényelmesen elhelyezkedett a terem oldalán a tükörnek dőlve. A törölközővel fejét törölgetve hallgatta az önkéntes megadáshoz fűzött kommentárt. Tényleg! Azt hitte legalább egy sort hisztizni fog, hogy senki se szólt neki a jegyárról, de ehhez képest első szóra ugrott a táncparkettre. Ehelyett még örült is neki, hogy ennyivel megússza. Bár a bemutatója után őszintén szólva nem kellett volna csodálkozni azon, hogy nem mernek ujjat húzni vele.
- Nagyon vicces… ahhoz előbb melleket is kéne növesztened, hogy hiteles legyen a diditapogatós koreográfia. –húzta el a száját. Csak tudná miért szivatják folyton ezzel a bigével… mintha csak ő jöhetne szóba! Nem emlékszik, hogy bármikor is mondta volna, hogy kitüntetett figyelemben részesíti… felőle aztán jöhetne bárki az SNSD-ből vagy a T-ARA-ból, neki nem lenne kifogása. Cicafiú mégis mindig Hyuna-t emlegeti… nemár, hogy még mindig emlékszik arra a tóparti dalolására, amiről jómagának csak homályos emlékképei vannak? Szívás. De segáz, megjegyzi, hogy ezentúl mindig más lánybandát emlegessen. Mielőtt azonban még jobban belemerülhetett volna az általa ismert női idol csapatok számbavételezésébe, Ciculi döntésre jutott a performanszát illetően. Kicsit meglepetten húzta fel a szemöldökét a badass koreográfiáért kiáltó dallamokat meghallva. Kíváncsi volt, hogy ebből mit hoz ki, mert eddig tapasztalatai alapján, ha valami nem illik hozzá, akkor az ez. Sejtése mintha beigazolódni is látszott volna, amint a törölköző alól kipillantva szemrevételezte a ritmussal ismerkedős fellépőt. Ő igazság szerint nem nagyon szereti ezeket a gorilla táncokat, így elég kritikus pillantással figyelte. Egy idő után viszont kénytelen volt beismerni, hogy említésre méltó táncossal áll szemben. A szám, végére már egész érdeklődve húzta lejjebb a nyakába a törölközőt, hogy jobban is szemügyre vehesse a tekintetét Cicafiún tartó mozdulatokat. Már épp kezdte volna szóvá tenni, hogy milyen rövid volt a darab az ő jó félórás edzéséhez képest, mikor aztán egy még számára is ismerős darab csendült fel, és látszólag folytatni is tervezték az előadást. Valószínűleg senkinek sem kell különösebben magyarázni, hogy miért inkább csak a női előadók világában van nagyobb műveltsége, de a Shinee-t még ő is ismerte. Már csak azért is, mert tánctanára állandóan az övükéhez hasonló koreográfiákkal traktálta, hogy fejlessze a mozgáskultúráját, mielőtt kialakítanak neki egy saját stílust. Nem szeret vele dicsekedni, de van pár jó nyálas darab is, amit fejből letáncol. Ez speciel nem tartozott közéjük, mert szerencsére, csak említés szintjén került elő a próbán. Csak annyi maradt meg neki belőle, hogy hülyén ugrálnak, így a Cicafiú által bemutatott csípőhullámzáson torokköszörülve vakarta meg az orrát. Ennél erotikusabbra már nem sikerülhetett volna, ő pedig persze hogy nem volt fából. Főleg, hogy szórakoztatója is sokkal több lelkesedéssel adta elő magát, mint az imént. Olyannyira, hogy a refrén környékén roppant jól szórakozva őt is beinvitálta.
- Nincs az isten! Én ezt nem vágom! –tiltakozott bőszen, miközben rángatták le róla a törölközőt. –I’m not so curious~ -hangsúlyozta morogva a dallamot, de továbbra sem kímélték. Szívesen demonstrálja a csípőmozgását olyan körülmények között, ahol nincs helyzeti hátrányban. És ehhez jelen esetben nem voltak megfelelőek a körülmények.
- Különben is… túl jó vagy. És add vissza azt a törölközőt! –kapott utána, de bikahajcsárt játszva rántották el előle. Tényleg el fogja érni, hogy felbosszantsa. Direkt provokálja… érzi, hogy addig nem fogja békén hagyni, amíg el nem éri, amit akar. Daemon pedig utálta, ha húzzák az agyát. Rángatózó szemöldökkel felpattanva kapta ki a kezéből a törölközőt, miközben megcsinált párat azokból a lépésekből, amiket az előbb nála látott. A mozdulatok megjegyzésére kivételesen jó memóriát mondhatott magáénak, így bármilyen koreográfiát könnyedén megtanulna… ha lenne hozzá kedve. De mivel a motiváció hiányzik, ezért már alapjaiban szabotálva van az egész. Emiatt cseszteti állandóan a tanár is, hogy milyen remek táncos lehetne belőle, ha egy kicsit több energiát fektetne bele. De ha egyszer nem akar? Nem kifejezetten szeret táncolni, főleg nem azt, amit rá akarnak tukmálni. Most sem igazán vitte túlzásba a szám végéig hátralévő pár lépést, csak fogát húzva kelletlenül ácsorgott Cicafiú mellett néha meglendítve a karját. Bosszantotta, hogy ennyivel jobb nála, de hiába próbálná, ebben a nyomozásban nem tudná felülmúlni, így karba tett kézzel gondolkodott a megoldáson. A szám végetértével elszántan lépett oda a lejátszóhoz, hogy lapozgatni kezdjen a könyvtárban, miközben összehúzott szemöldökkel fordult hátra és bökött a továbbra is kicsattanó hangulatban lévő társára.
- TE! Csak azért, mert sértené az egóm, ha nem mérkőznék meg veled… ezt veheted bóknak. –morogta halkan, miközben kikereste az általa előadni kívánt számot. –Kösd fel a gatyád Nekori, itt a csípőmozgásod… -tette meg az első lépést haloványan elvigyorodva. Azért választotta ezt a számot, mert ez azon kevesek közé tartozott, amit kivételesen kedvelt is. Egész jól lehet bemelegítéshez is lehet használni ezt a koreográfiát… láb-, kar- és csípőkörzések kreatív megvalósítása. Jelen pillanatban viszont a büszkeségéért harcolt vele, így teljesen erőbedobással nyomatta a táncot. Hihetetlen… Ciculi még azt is képes elérni, hogy találjon valami motivációt arra, hogy normálisan táncoljon. Veszélyes létforma, ezt egyre jobban kezdi megtanulni. A tükörrel szemben állt, így végig láthatta magát, és a háttérben hozzá becsatlakozót. Úgy ahogy meg is volt elégedve a teljesítményével. A szám végén pedig megtorpanva és egy nagyot fújtatva halászta fel a földről a törölközőt, hogy megint megtörölgesse az arcát és a haját.
- Vége a gyereknapnak. –sétált oda a másik mellé és rádobta a fejére a törölközőt. Kicsit mintha nem lenne képben, de aztán hirtelen leesett a tantusz, hogy talán még mindig fájhat a bokája. Belenézett a szemébe, ami el is árulta, hogy jó helyen kapizsgál. Mielőtt még meggondolta volna magát, nagyot sóhajtva megfordult előtte, és a hátára vette, hogy cipelje a nappaliba egy kanapéra. –Pontosítok.. most van vége a gyereknapnak. –dörzsölte meg a tarkóját és robogott el zuhanyzási célzattal.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Ápr. 20, 2012 8:50 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda (∪｡∪)｡｡｡zzz

Szemöldökét felhúzva vigyorgott a tánctudását érintő dicséreten. Nem gondolta ilyesmit fog kapni. Már, pedig, alvilági vadmacska ninja garantáltan nem osztogatja nyakra főre ezeket az apró, de jól eső bókokat. Legalábbis nem nézi ki belőle. Mindezek fényében, veheti háromszoros elismerésnek. Nem, mintha megérdemelné. Ennyire nem volt jó. Valaki látná próbákon sírva fakadna a röhögéstől. Emlékszik az egyik backstage forgatásnál csomó részt ki kellett vágni, mert a legtöbb pillanatban fonalat vesztett szemekkel meredt maga elé. Arcára volt írva, lehetetlen küldetésnek érzi az orra előtt bemutatott lépések begyakorolását. Nem bizonyult ügyes diáknak. Sok volt neki figyeljen a lábára és zenére egyszerre. Vagy az egyik, vagy a másik működött, de sosem ugyanakkor. Tényleg lehetetlen küldetés volt, de ebben a pillanatban jobban lekötötte figyelmét, táncparkett ördögét kémlelje.
-Csak keményen, Daimon!- Kacsintott a zenelejátszótól ellépő szigorú oroszlánkára, akit legszívesebben szétnyomorgatott volna. –Oké! Vesztettem! FELADOM! Te sem panaszkodhatsz botlábra, senpai!-
Csapott egyet a levegőbe fejét csóválva. Őt a puszta látvánnyal kikészítették. Magát megadóan lóbált fehér zászló távollétében pulcsijával. Idő közben muszáj volt leszednie. Nem akart főtt rákká változni. Azért túl sokáig nem tátotta száját. A végén túlzottan belebonyolódik és bekattan a sötétbe tuszkolt ösztöne. Nagyon nem szerette volna. Túl jól szórakozott és itt nem a gúnyos röhögésre kell gondolni. Iparkodott a számra és mozgásra fókuszálni a ki mozog és hogyan helyett. Egész jól boldogult vele. Eleinte elismerően bólogatva nevetett pokoli különítmény előadásán. Tökéletes választás. Nagyon illett a laza stílusához és a mozgás! Nem lehetett panasza. Ha belegondol, lassan megölik szeme világát. Ennyi sokk hatást! Lassan csoda számba mehet életben van.
Az idő közben párbajjá változott táncolást nagyon élvezte. Részéről nem vitte túlzásba az „adj bele apait-anyait” szlogent. Fontosabb volt a mókázás, mint pontról pontra betartsa a koreográfiát. Különben is felütötte fejét egy hátráltató tényező. Kezdte érezni bokáját. Szépen megfeledkezett róla, még mindig nem jött rendbe. Annyira nem érezte vészesnek visszavonulót fújva szökdécseljen el jégért, vagy földre vetődve kezdjen hisztizni, mennyire fáj. Került már ennél ezerszer rosszabb helyzetbe. Legalábbis így gondolta. Fránya végtagja, viszont makacsul fejébe vette szabotálni fogja. Szám vége után, alig fékezett be, kifújhassa magát, azonnal beütött a világvége. Akkora erővel nyílalt bele a fájdalom, néhány pillanatra kénytelen volt földről felkapva bambulni orra elé. Fél lábra ereszkedett gólyaként egyensúlyozott. Nagyszerű látvány lehetett. Megszokott csendes szenvedéssel iparkodott semmibe révedve átvészelni a szenvedést. Általában bevált ez a recept és senkit se pitiszkált feleslegesen saját pitiáner nyűglődéssel. A mai, miért is ne, kivételesnek számított. Nem akart csillapodni a hasogató érzés, amit nem volt nehéz észre venni. Egyre görcsösebben ácsorgott egy helyben. Meg se lepődött hamar lebukott. Azon, viszont annál inkább, amit reakcióként kapott. A cipelési ajánlatra, csak nagy szemekkel pislogott. Hirtelen nem értette, merről jött az ötlet, de ahogy mindig, most is hamar túltette magát a kezdeti sokkon. Előmerészkedett titkolt családi vonása.
-Nem gondoltam te leszel a ló, amivel elszaladok. Ki lesz a zebra?- Mászott fel engedelmesen ördögi vadorzó hátára, abban reménykedve nem dobja le ugyanazzal a lendülettel. Megint jött a fogyatékos megjegyzéseivel. Lassan beletörődhetne állandóan kicsúszik a száján valami szörnyű megjegyzés. Azt viszont nem hagyta szó nélkül ingyen cipelik a hátsóját.–Köszönöm a fuvart!- Nyomott hűséges taxi sofőrje nyakára egy halovány hála puszit. Ez még beleférhetett a próbaidő leírásába.
-Nincs „ügyes voltál” édesség?-
Pislogott csalódottan az elvonuló doktor bácsira, de lába újabb szenvedő hullámára nagyot fújtatva kászálódott fel. Ideje volt megkeresnie azt a hírhedt krémet, amit első nap óta szorgosan koptatott. Fél lábon szökdécselve elaraszolt a tégelyig és friss masnit varázsolva bokájára gondolhatott bele, most mit kezdjen magával. Remekül ellébecolt az oroszlán barlangjában, de nem felejtkezhetett meg a többi tényezőről sem. Elsőként ott volt a tartózkodási limit túlteljesítése. Aztán, tartozott egy személyes beszámolóval Tipinek és Nacchan mérgének csitítását sem söpörhette ágy alá. Akárhonnan szemlélődött fájdalmasan sóhajtva kellett rájönnie, ideje lenne továbbállnia. Az egyetlen visszatartó erő, hogy az a benyomása támadt, innen kilép mindennek az egész fura, mégis remek valaminek befellegzik. Nem tudja miért, de az az érzése támadt, minden visszabillenne a három nappal ezelőtti állapotokba. Elmennének egymás mellett sátánfival, néha húznák egymás idegeit és nagyjából ennyi. Ez a pár nap nyomtalanul eltűnne.
-Tényleg záróra van. Lassan haza kéne mennem apuhoz és anyuhoz, óvóbácsi.-
Lóbálta meg telefonját szomorú ábrázattal, miközben elsántikált a vendégszobába. Tényleg ideje lett volna mennie. Égicirmos újabb üzenetet írt neki, mikorra várható érkezése. Csapattársa eleve értetődőnek vette odamegy hozzá. Imádta érte. Nem akarta zavarni, visszautasítani és szíve se volt válasz nélkül hagyni. Saját butasága fél sátrat bontatni vele nem akadályozhatta abban elforduljon attól a kevés embertől is, akiket még érdekli mi van vele. Vagyis, eldőlt a dolog. Engedelmesen hozzálátott a bőrönd pakolászásához és csendes készülődéshez. Bedobálta az előző csomagolás óta előszedett holmikat, lezuhanyozott, átöltözött és menetre készen pötyögött Csíkospamacsnak, hamarosan nála lesz. Azt még nem tudta hogyan, de megoldja. Legalább a felmerülő kérdéssel átmenetileg lekötötte magát.
-KÉSZ! Fedélzet elhagyására készen állok, kapitány!-
Tisztelget széles vigyorral, miután az utolsó cókmókot is lepakolta az előszobába. Ezután, viszont nem tudta mit mondjon. Adjon elő hála táncot, vagy énekeljen szonettet, esetleg ölelgesse meg. Ötlete se volt. Kénytelen volt beismerni, nem tudja, hogyan kéne most viselkedni. Nem megy el örökre messzi országokba, drámai búcsút vegyen. Nem is sarki közértbe ruccan ki, félvállról integessen. Jobban belegondol az elköszönésekben mindig borzalmas volt. Túlságosan szívére vette.
-Köszönöm a vendéglátást! Ha nagy leszek és okosabb egy öt évesnél, meghálálom!-
Mosolyodott el a lomok mellett kínosan megvakarva fejét. Ennél jobbra nem futotta. Remek tapasztalatiból pedig nem szeretne kiindulni. Belegondol, hányszor mászkált mások lakásában, mint valami totál idegen és hányszor pakolták is úgy ki. Annyit volt már bejáró vendég, még se tanulta meg kezelni a helyzetet. Ugyanúgy rémes érzés volt, amikor ráböktek az ajtóra, vagy megindult felé, akár az első alkalommal. Pocsékul esett neki, mert tudta, addig tartott az egész, míg ki nem ér a szabad levegőre. Szívesen sírva fakadna, mert most nem szeretne úgy járni, de idióta jelenetet se szeretne rendezni. Ugyan mire fel? Inkább csendesen orra elé bambulva várta, mit mond neki pokoli trónvárományos.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Ápr. 27, 2012 5:58 am

Éjszaka itt, éjszaka ott ~ avagy hogy légy jó házigazda ヽ(ー_ー )ノ

Nem csak azért volt jó ötlet menekülőre fognia, mert vágyott a zuhanyra, hanem mert megeshet, hogyha nem lép le, akkor csúnya megjegyzéseket talál tenni Cicafiúnak. Egyszerűen nem bírja felfogni, hogy mi lelte, amitől ilyen hihetetlenül gyerekes baromságokkal feszegeti a tűréshatárát. Vajon pont erre megy ki a játék? Marhajó, hogy nagy nehezen rászánja magát arra, hogy próbaidőt adjon neki, ő meg rögvest elkezdi bombázni a türelmét. És nem, a köszönöm puszik és egyéb ilyesmik nem számítanak kompenzációnak…
- Inkább „fogd vissza magad” szigszalagot érdemelnél a képedre. –morogta még vissza félvállról a legutolsó hozzá intézett kérdésre. Hihetetlen… nem azzal van baja, hogy jó kedve van, jobb mintha látványosan vergődne egy sarokban, de ettől irtózatosan ki tud akadni. Nem tudja miért, de ezek a gyerekes megjegyzések iszonyatosan képesek feltornázni az idegességi szintjét, még akkor is, ha ezen kívül semmi sincs, ami miatt mérges lehetne. Mintha szándékosan bosszantanák, és még az is megfordult a fejében, hogy valamiféle gúnyolódásnak szánja a viselkedésére, amit az elmúlt napokban láttatni engedett. Ha erről van szó, akkor viszont nem érdekli a bokája, expressz jeggyel repül ki ebből a házból, és persze minden ajánlata semmisnek van nyilvánítva. Nem azért vetkőzött le egy keveset a látszat-Daemonból, hogy aztán ezt a gúnyolódós szórakozást kapja cserébe. És még néha megfordul a fejében, hogy miért nem teszi gyakrabban… hát pont ezért. Mindennél rosszabbul viselte, ha az önérzetével játszanak, és ezen nem is akart változtatni. Szüksége van rá, hogy érvényesülni tudjon a világában.
Jó sokáig maradt a zuhany alatt, hogy lehűtse a gondolatmenete következményeként forrongani kezdő fejét. Mire végzett, vendége már magától pakolászni kezdett. Csak nem lett gondolatolvasó is hirtelen? Őszintén szólva nem lepődne meg rajta. Annyi furcsa dolog történik a közelében, hogy lehet inkább csak megnyugodna, ha kiderülne, hogy tényleg valami vudu erővel rendelkezik. A hozzá intézett kommentárból viszont nyilvánvalóvá vált nem csak az, hogy nem hallotta a fürdőszobában forrongó gondolatait, hanem az is, hogy arra sem figyelt, amit mondott neki. Úgy ácsorgott ott az előszobában, mint valami régi menyecske, aki arra vár, hogy az apja rásózza valami falubeli pasasra.
- Nah ide figyelj… -fújtatott egy nagyot, hogy kulturáltan tudja előadni magát -Infantilis suhancokkal nem közösködöm, szóval vagy tényleg visszaveszel ebből, vagy vedd semmisnek, amit délelőtt mondtam... –nézett rá elég csúnyán, miközben az ingét gombolgatta. Persze, hogy nem akart úgy sikeredni, ahogy kellett volna, hiszen ideges volt. De aztán mire nagy nehezen megbirkózott vele, sikerült kicsit lejjebb is tornáznia a stressz szintjét.
- Hova vigyelek? Dolgom van a városban, mielőtt szabadkozni kezdenél. –kapta fel a csomagokat, és indult meg velük, hogy bepakolássza a garázs előtt álló kocsi csomagtartójába. Eddig kiment a fejéből, de ma valahogy mégis eszébe jutott, hogy megígérte Asaminak, hogy megnéz valami mittudjamilyen kacatot az unokahúgának a belvárosban, amit náluk nem lehet kapni. Csak félre ne értsék az üzletben, ha netán felismerik.. még a végén azt hiszik, valami zabigyerekének vásárol be. Tényleg! Csoda, hogy még senki sem állt elő olyan pletykával, hogy tőle van gyereke… valószínűleg mert lehetetlen lenne koholt vádakkal rá bizonyítani… Szerencsére mindig eléggé ügyel arra, hogy elkerülje ilyen nem kívánatos következmények lehetőségét. Nem mindenben olyan felelőtlen gyökér, mint amilyennek tűnik.
- Na mondd azt a címet. –huppant be a volán mögé miután bezárta a bejárati ajtót. Miután beütötte a rendszerbe elő is jött az odajutási útvonal. Innentől kezdve viszont a GPS-en kívül nem is beszél hozzá más. Néha-néha oldalra sandított a feltűnően csendben mellette ücsörgő utastársára, de fogalma se volt, hogy mit mondjon neki. Meglepő módon nem történt olyan csodás változás, hogy hirtelen bármiről képes legyen cseverészni. Viszont valamiért idegesítette ez az elhatárolódó hallgatás.
- A te hangulatváltozásaidat is megirigyelhetné egy kaméleon… -sóhajtott egy nagyot, mikor lefékezett a piros lámpánál, és oldalra sandítva osztott ki egy buksipaskolást. A rendszer szerint nem sokára megérkeznek, így érdeklődve kezdte körbekémlelni a környéket, hogy miféle helyen lakik az a bizonyos bandatag. Ez is elég burzsuj negyed, de egész hangulatos. Miután lefékezett a célállomásnál, kérdőn nézett oldalra, hogy tényleg jó helyen állt-e meg, de a jelek szerint a megfelelő társasház előtt állnak. Már csak azért is, mert cicafiú elkezdett kikászálódni az autóból, hogy bicegve megrohamozza a kaputelefont. Daemon pedig kinyitotta a csomagtartót, és felmarkolta a holmikat. Amíg ezzel szöszmötölt, rövidesen meg is érkezett a házigazda, hogy beengedje a vendéget.
- Szasz! –intett neki Daemon az egyik félig szabad kezével, aztán odasétált, és szépen a kezébe nyomta a csomagokat. –Innentől a tiéd, nekem még dolgom van. –fűzte hozzá. Aztán körbenézett az utcán, kicsit közelebb húzta magához Ciculit, kezébe vette az arcát, és szépen lesmaccolta.
- Majd hívj, ha idősebb leszel, mint öt éves… -pöckölte meg a homlokát búcsúzásképp. Mielőtt lelépett volna, még intett egyet a jelenetüktől látszólag kicsit rövidzárlatot kapott ipsének is, aki úgy állt ott a kezében a csomagokkal, mint aki azt kívánja, bárcsak bele tudna olvadni a mögötte lévő sövénybe. Ezen elvigyorodva pakolta fel a napszemüvegét, és pattant be újra a kocsijába, hogy utánajárhasson a nővére kérésének, amivel már hetek óta zaklatja.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Aug. 10, 2012 4:55 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot, Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Ebben a pillanatban, ahogy Wow san-tól kapott kulcsokkal szobrozik az utolsó lépést jelentő ajtó előtt, határozottan kezd elbizonytalanodni. Igaz, ami igaz, csúnya dolog lenne győzelem küszöbén megfutamodni, de számításba véve kiről van szó, cseppet sincs meglepődve inába szállt bátorsága. Igazából maga se tudja, hogy juthatott eszébe ez az öngyilkos merénylet. Tapasztalhatta mennyire könnyű kihozni béketűrésből Pokol első számú küldöttét, hát, még akkor, kicsike házáról van szó. Komolyan nem érti, miért akar ennyire meghalni, de Wow san-t is belekeverte és mellékesen a bejárathoz kavarodott. Ezek tudatában nagyon illene befejeznie kamikaze tervezetét. Az nem lenne akkora veszteség, elúszna mindaz a kőkemény munka, szervezés és rohangászás, amit beleölt az elmúlt napokba. Jobban bántaná szerencsétlen menedzser életét feleslegesen rövidítette tíz, körülményeket figyelembe véve, inkább húsz évvel. Rengeteget segített neki, szóval össze fogja szedni a bátorságát! Elereszt egy harcosokat meghazudtoló biztatást, fújtat kettőt, hármat, sokat, aztán kinyitja végre azt a bosszantó ajtót. Különben sincs sok ideje. Pontosan megkapta a napirendet, ami sose életbiztosítás árnyként suhanó vadmacska esetében. Többször figyelmeztették bárhonnan képes ellógni, szóval muszáj lesz csipkednie magát. Szélvészként berobogni, lepakolni a csomagokat, majd eliszkolni a messzeségbe.
-MEGCSINÁLOD! MEG TUDOD CSINÁLNI! EZ CSAK EGY HÁZ!-
Szorította ökölbe zacsikkal felpakolt kezeit, mialatt néma csendben, pattanásig feszült idegekkel bedugta fejét az előszobába. Hatalmas szemekkel pislogva sandított körbe a házban, lát e gyanúra okot adó mozgolódást. Az ördög rokonainál sosem lehet tudni, miféle cseleket ismernek. Jobb az óvatosság. Előbb szétnézett és kizárólag utána sprintert a nappaliba. Szórakozottságához képest, egész jól csinálta. Lélegzet visszafojtva fülelt és miután több percen keresztül tücsök ciripelésen kívül semmi más nem érkezett, jöhetett a bázis elfoglalása. Felcsatolva az életéért való küzdés futó cipőjét vágódott be az épületbe. Lábbelijeit elhajigálva loholt nappaliba, majd nem keresztül esve saját szétgórt cipőjében. Persze nem jöhetett zavarba érdekes belépőjétől. Kisebb egyensúly vesztette trappolás után, boldogan vehette tudomásul sikerült visszaállítania a szintet. Ehhez nem kellett más, mint elhaló hanggal seggre huppannia és égnek tartani praclijait. Garantáltan érdekes megoldás, de működött. Hihetetlen örömteli sóhaj szakadt ki tüdejéből, sikerült megoldania a problémát. Csúnya baki lett volna, pontosan a célállomáson teszi őket tönkre. Nem ronthatta el az amúgy is kétes végeredménnyel kecsegtető meglepetést.
Sokat agyalt rajta mit fog hozzá szólni alvilági trónörökös és valamiért folyton oda lyukadt ki, nem pont kitüntetés jár nagyszerű tervéért. Sejtette, nagyjából hasonló reakciót ér el, mint a maneki neko-s karkötővel. Ettől még szerette volna megcsinálni. Nem tehetett úgy, semmit se tud. Orra elé került, kellő képen figyelmet akart neki szentelni. Azt se köszönte meg pár napra befogadták. Azóta törte fejét, mit kéne csinálnia. Cseppet furcsa lett volna, szó nélkül orra elé pakol valamit és arra se lenne nyomós indoka miért. Legalább talált alkalmat törlesztésre. Nem, mintha le akarná kenyerezni. Reméli nem veszik úgy, most nyalizna, vagy valamiben elszántan mesterkedik. Nincsenek hátsó szándékai, csak szerette volna meglepni kicsike aprósággal, ami nem is lett olyan aprócska. Lehet túlzásba vitte a dolgot. Szörnyen tart tőle, semmi jó nem sül ki szervezkedéséből. Az más tészta, frusztrálja nem tudja kikövetkeztetni, mikor mire, hogy fog reagálni villámként cikázó sátánfi. Akárhogy legyen már bejutott az erődbe. Innentől nem táncolhatott vissza. Szépen fogta motyócskáit, feltápászkodott a földről és óvatosan lepakolta őket az asztalra. Útjára eresztette megkönnyebbült sóhaját, ami megeshet, kívülről inkább kétségbe esett tanácstalanságként tükröződött buksijáról. Pánikszerű távozás előtt, vetett néhány pillantást a fekete kis macskás csomagolóra, meg is igazgatta a begyűrődött anyagot, majd hezitálást megszakítva készült eliszkolni, ha nem üti meg fülét csörömpölés a konyha irányából. Több se kellett gyenge idegzetének, azonnal hóhért kiáltson. Halálra rémülten sápadt el. Érezte itt a vég! Meg fog halni! Annyira bepánikolt, meg se bírt moccanni. Földbe gyökerezett lábakkal fordította szöszmötölés irányába rémült tekintetét, még is kicsoda, micsoda, miért, meg hogyan támadt rá. Egyáltalán utolsó pillantást vethessen gyilkosára. Lassú, szaggatott mozgással célozta be a pult helyzetét, nagyot nyelve készülhessen fel a Pokolnál is rosszabb látványra, azonban magas és szörnyűségesen apokaliptikus hangulatban ácsorgó ördögöcske helyett, csupán egy szürke útonálló nyávogott rá. A sokkot kiváltó döbbenettől megsemmisülten huppant le a fekete kanapéra. Kikészült. Szó szoros értelmében megállt benne az ütő és nem tudta, most örömében, vagy bánatában sírjon.
-Nihi~bi cha~n! Megijesztettél! Szándékos volt, igaz? Ez a büntetésem, mert engedély nélkül lófrálok errefelé?-Combjára dőlve hajolt közelebb a szoba közepén dívaként átvonuló házi állatkához.- Mit gondolsz? Utálni fognak ezért?- Dörzsölte meg homlokát fájdalmasan, némi kínos mosollyal. Kissé fura volt állatokkal beszélget. Lehet ténylegesen agyára ment ez a hét. Jobbnak is látta, minél tempósabban összekaparni magát. Biztonságosabb, feleslegesen aggodalmaskodni. Téves riasztás hatására esetében kifizetődött, leforgatni élete történetét, megírni a végrendeletet és felkészülni a lehető legrosszabbra. Megnyugodni, addig úgy sem fog, míg ki nem jut galiba nélkül a házból, illetve meg nem kapja az ajándékért járó reakciót. Szörnyen kíváncsi rá, mit szól hozzá pokol tornácának uralkodója.

Tervezési napló
1. nap – 08. 07.
Magazin lapozgatása közben belebotlik egy cikkbe kedvenc alvilági ninjáról. Ásványvizet félre nyelve fulladozik a közölt képeken. Cseppet szíven ütötte a látvány, méghozzá pozitív oldalról. Hangos hörgés, nyöszörgés, orrvérzés és asztalon kiterült olvadozás után, leesik neki mit látott, vagyis nem látott az egyik oldal csücskében. Idegesen felpattanva csap az asztalra, mert hirtelen azt se tudja hanyadikánál tart a naptár, csak, hogy közel van a dátum. Némi iphone kereső turkálással meggyőződik róla, héten lesz Sátánfi születésnapja.

2. nap – 08.08.
Komoly dilemmában elveszve könyököl, sóhajtozik, gondolkozik, merje e felköszönteni és, ha igen, mivel, ha meg nem, akkor miért ne. Kőkemény lelki vívódása alatt, még arra is jut ideje, észbontó terveket kezdjen kidolgozni, mégis mit adjon neki. Próbál hasznos dolgokban gondolkozni, nem túl nagy sikerrel…
Este folyamán, némi testvéri kiokító nyomásra, rászánja magát nagyszabású terve előkészítésére. Kap néhány épkézláb tanácsot, meg lelkesítő bátyus beszédet, sőt az egyik meglepihez maga a nagy sportoló is besegít.

3. nap – 08.09.
Nehézkesen megszületik a nagy ötlet és tényleges rohangászás veszi kezdetét. Jó néhány telefon, még több futkorászás, ennél is tetemesebb idegeskedéssel később, Nacchan messzire érő kezének segédletével a másik meglepi is úton van. Hátra dőlésről szó sem lehetett! Gyors egyeztetéssel bevonja Tippencset az egyik meglepi kutakodásba, hiszen jobban ért az egészséges életmódhoz, mint ő. Valamint Wow san felcsörgetése is beizzítva.

4. nap – 08. 10.
Feszült dobolással várakozik, végre megérkezzenek a Riku-tól berepülő és Nacchan vezényletével elintézett dolgok. Közben lazításként betöltve a marcipános torta elkészítése, szokásához híven néhány ujja beáldozásával. Túláradó kreativitása eredményeként oroszlán mintás díszítéssel megspékeli a mázt és felhőtlen boldogsággal vetődik a bejárathoz, ahol fogadja a spanyol küldeményt.
Torta Tsuna-tól mentes biztonságba helyezését követően elugrik Tipivel az újabb elemért, végül könyörgő boci szemekkel előadja Wow san-nak tervezetét és megpróbál életet lehelni a szörnyet haló menedzserbe. Határozottan nem fogadta jól, de bízva az énekesben, nehézkesen sok-sok sopánkodással megígéri segíteni fog.

5. nap – 08. 11.
Találkozás Wow san-nal az irodában. Rövid megbeszéléssel egyeztetni mikor tud sátáni leszármazott házához merészkedni, illetve lakáskulcs megkaparintása. Fokozódó feszültséggel, óriási sóhajtozásokkal, kinyújtott nyelvvel rászánni magát fekete- fehér, chibi macskás csomagolóba tuszkolja az ajándékokat. Tetemes mennyiségű cellux-szal karján megcsodálja a két dobozkát és könyörögve paskolja szemmel iphone-ját, szóljanak már rá, elkészült az utolsó elemecske is. Irodai székében hintázva türelmetlenkedik. Egyre inkább aggódik, mert lassan indulnia kéne.
Utolsó pillanatban befutó csomagnak kicsattanó lelkesedéssel örül. Nacchan nyakába ugorva hálálkodik két sort. Hatalmas kapkodással becsomagolja, lelkesítő morgással spannolja magát, végigcsinálja tervét és elindul a parkolóban állomásozó lexus-ához.

(Ajándék: 1. csomag: 1985-ös édes, vörös bor, egyedi tervezésű „D” címkével; 2. csomag: túlélő batyu – kedvenc kávéja; izomlazító krém, izomlazító tapasz és ízületi gyulladást csökkentő gél Riku-tólXD; Police napszemüveg; nyakpárna; 3. csomag: gyümi torta, marcipán bevonattal, közepén egy kényelmesen elnyúló, morcos oroszlánnal)

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Aug. 14, 2012 8:42 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

Eddig úgy ahogy sikerült megúsznia a nemkívánatos jókívánságok tömkelegét azzal, hogy egy hivatalos profilon nem volt feltüntetve a születésnapja. Hiányzik a halálnak, hogy random emberek gratulálgassanak neki, meg küldözgessenek mindenféle vackot aminek helye se lenne a lakásában. Ez az ő ünnepe, és igenis köszöni szépen a jogot, hogy csak azokkal ossza meg akikkel akarja. Eme szűk kör pedig gyakorlatilag csak a családjára, menedzserére, és néhány gyerekkori ismerősére korlátozódott. Az utóbbi időben viszont minden elromlani látszott azzal, hogy egyre másra kezdtek megjelenni különféle dátumok a magazinokban „értesüléseink szerint” címszó alatt. Így nem elég, hogy a születésnapja nincs biztonságban, még az év random napjain is telespamelik a hivatalból fenntartott, és csak hathatós fenyítések fejében használt blogját. Az igazi dátum tudomása szerint viszont szerencsére még nem került a tippek közé. Legalábbis azt hitte. Egészen addig, míg délelőtt a stúdióban úgy nem köszöntötte egy asszisztens, hogy kellemes születésnapot kíván. Daemon először csak nagy szemekkel pislogott rá, hogy ezt mégis honnan szedte, mikor aztán az orra alá tolták az ominózus magazint, aminek úgy tűnik sikerült telibe trafálnia a helyes dátumot. Magához híven persze azon lendülettel biztosította is a lányzót, hogy ez valami kényes félreértés, mert közelében sincs annak, hogy ünnepeljen. Az erre kontraként feltett kérdés elől pedig olyan elegánsan tért ki, hogy nyomát sem látták.
- Miért nem figyelsz jobban arra, hogy miket firkálnak? Légy szíves retek gyorsan csinálj valamit azzal, hogy legyenek szívesek helyesbítést közölni arról, hogy nem ma tartom az évszámláló partimat. –förmedt rá a telefonban feltárcsázott menedzserére. Még azelőtt kellett volna elfojtani ezt az egészet, hogy az újságosokhoz került, de feltételez annyi kvalitást az öltönyösről, hogy megoldja a helyzetet. Ebből nem enged… Még csak szabadnapot sem kért, és szándékosan csak pár nap múlva utazik haza a szüleihez. Bár a szokásos nővéri köszöntést már hajnalok hajnalán megkapta. Legédesebb álmából zörgette fel a telefon, úgy hajnali három tájékán a vonal túlvégén pofátlanul éber nővel.
”Tudom, hogy utálsz, de ha egyszer ilyenkor születtél… lehettél volna tekintettel anyára, és magadra, hogy emberi időben érkezel. Boldog Szülinapot öcsi! Hétvégén ünnepelünk!”
Szinte minden évben ugyanígy hangzik az üzenet, de sose bírja ki, hogy ne morduljon vissza kómásan vigyorogva valami testvéri osztást Asaminak. Ez már csak hozzá tartozik a beszélgetéseikhez. Ettől eltekintve viszont ugyanúgy telt a napja mint bármikor máskor. A melóval is egész korán végzett, így szükség sem volt arra, hogy ellógja a nap hátralévő részét. Az egyik főszereplő társa lebetegedett, így csak azokat a jeleneteket tudták felvenni, amikben az nem szerepel. A címszereplőhöz méltón pedig abból nem volt olyan túl sok, hogy estig a stúdióban ücsörgött volna. Dolga végeztével egyenest hazafelé vette az irányt, hogy tervei szerint az estét alapos dögléssel töltse. Inni bármikor elmehet és el is megy, tehát semmi extra sem lett volna abban, ha most is azt teszi. Majd hétvégén a nővérével bepótolják a szokásos szülinapi kocsmapartit. Családos nő létére egész jól bírja vele a tempót… úgy tűnik ez Nagai vonás.
Felhajtva a kocsibejárón az első, amit megpillantott az az ajtó előtt a lábtörlőn napozó háziállata volt. Úgy emlékezett, hogy reggel még a házban volt, mielőtt eljött volna otthonról, de ennél a szabadulóművésznél sosem lehet tudni, így csak vállat vonva lépett rajta keresztül, hogy bejusson a lakásba. A bundazsák meg persze, hogy azon lendülettel fel is pattant és a lába között sprintelt a konyha felé. Daemon viszont a hálószobája felé vette az irányt, hogy kényelmesebb ruhákba bújhasson, mielőtt bármi mást is csinál. A nappalin keresztülhaladva viszont valami nem volt az igazi… mintha sütemény illatot érezne. Az orra sosem szokta becsapni, de egyáltalán nem emlékezett arra, hogy a nap folyamán érintkezésbe került volna bármilyen süteménnyel. A hálószobaajtóból visszafordulva vetett egy tüzetesebb pillantást a helyiségre, ahol a dohányzóasztalon egy kisebb halom holmit pillantott meg. Az azonnal világos volt, hogy nem ő hagyta őket ott, az viszont már kevésbé, hogy akkor hogy kerültek ide. Egyedül csak menedzserének van kulcsa a lakáshoz, de ő az elmúlt években lerendezett műsorok után nem merne azzal próbálkozni, hogy becsempéssze hozzá a fanok ajándékait. Valószínűleg egy életre megemlegeti azt a hisztit, amit Daemontól kapott. A közben már kezébe lefejtett nyakkendőjét maga mellé dobva huppant be a kanapéra, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a gyanús csomagokat. Rögtön kiszúrta a szemét egy fekete cicás csomagolópapír, amihez hamar társult az egyedi címkés bor, és az oroszlános torta képe. Amint belekukkantott a sütisdobozba, homlokára csapva konstatálta a felismerést egy arcára kiülő mosoly és némi fejrázás mellett.
- Na ki a ninja?... –hajtogatta szét teljesen a dobozt, hogy előkapva fehér iphone-ját megörökíthesse a nem mindennapi szülinapi tortáját, mielőtt belekóstolna. Bár ez még várat magára addig, míg meg nem nézi mit rejt a másik méretes csomag. Szépen lefejtve a papírt szembesült a nem csekély listát kitevő tartalommal.
- Öregem… le se tagadhatná magát… mutter nem vész el. –forgatta vigyorogva a relax-szett darabjait. Ajándék lónak ne nézd a fogát, szóval inkább neki se állt belegondolni, hogy mennyi pénzt szórhatott el Ciculi erre a rakat ajándékra. Elkapta a gépszíj a bankkártyáját? Mert az fix, hogy a tahó segge max csak a tortát érdemelte volna…azt is a képébe. Legutoljára akadt kezébe a napszemüveg, amit tüzetesen megvizsgálva és felpróbálva győződött meg arról, hogy Nekorinak botrányosan jó ízlése van. Ő sem panaszkodhat, de ebben még az eddigi napellenzőjénél is kúlosabban festett, ami elégedett vigyorra sarkallta amint egy tükör felé pillantott.
Nem sűrűn szokott különösebben örülni, ha ajándékot kap, eltekintve a hazai pályától, pláne ha efféle mutter stílusban akarnak a kedvére tenni, de Nekori repertoárja inkább megnevettette, mint felbosszantotta. Különös, de ha már így esett, nem fogja szándékosan felidegesíteni magát rajta. Az már megvolt az újságcikk miatt. Legalább valami pozitív is származott belőle. Hirtelen ötlettől vezérelve, magán tartva a napszemüveget hajolt közelebb a tortához, és utánozva a rajta szereplő oroszlán arckifejezését sütött el magáról egy sztárfotót, amit aztán a következő üzenet kíséretében továbbított a címzettnek:
”Elfelejtetted aláírni magad, de nincs para, mutter bármikor képes lebuktatni magát. A betörésért meg még számolunk… mondjuk este nyolcra told ide a csinos hátsód a büntetésért. Nem akarok egyedül borozni. Amúgy kösz!
- Belőled meg nem lenne jó házőrző… -sandított rá a közben a nappaliba tébláboló Nibire, miközben átcammogott a konyhába egy süteményes villáért. Fél szemét azért rajta tartotta, nehogy megkörnyékezze a tortát, amit ő szeretne minőség ellenőrizni. Mivel már meg is lett örökítve az utókornak, jobban mondva a nővérének, semmi akadálya sem volt, hogy bele is kóstoljon. Kíváncsi volt, hogy Cicafiú melyik cukrászdából rendelte, mert határozottan jófélére sikerült. Majdnem felét egy ültő helyében el is tüntette, mire eszébe jutott, hogy még mindig öltönyben ücsörög a nappaliban, és esetleg nem ártana előtte rendesen vacsorázni sem. De ha Nekori tényleg él a meghívással, akkor úgyis ráér arra elkészülni vele.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Aug. 15, 2012 7:27 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Hatalmas fújtatások közepette győzködte magát, ideje lenne menekülőre fognia, mielőtt ténylegesen ninja technikával hozzák rá a frászt, vagy elmeséli töviről hegyire Nibi chan-nak ajándékai történetét. Épp elég kínos helyzetbe hozta magát. Légből kapott ötletének helyet adva eredt nyomába, hátha ma kivételes alkalomra való tekintettel engedi megcirógathassa füle tövét. Előre sejtette csúnyán be fog fuccsolni kísérlete. A szürke bundás minden közeledés elől elegánsan kitért és még arra is futotta, felháborodott pillantásokkal jutalmazza. Végére, ő érezte rosszul magát, zavarni merészeli békés sétájában. A végkövetkeztetés pedig harsányan villogott feje felett. Nehezebb lesz Nibi chan bizalmát elnyerni, mint megmászni a kínai nagyfalat. Makacs kiszemeltje, továbbra se kívánt vele békét kötni, ami kissé letörte hangulatát. Annyira szép cica volt és ő nem vágyott többre, csak kicsikét közelebb merészkedni hozzá. Egyszerűen nem bírta megállni, ne horgassza le buksiját. Mindezt a roppant izgalmas csalódottsági csendes pihenőt nem gyakorolhatta sokáig. Újabb ösztönző hullámként csendült fel iphone-ja. Derült égből villámcsapásként felzendülő csipogására ijedten kapkodott mobilja után. Többszöri kísérletre sikerült füléhez emelnie és bátortalanul bele szólalni. Ötlete sincs miféle ördögi összeesküvéstől tartott, hiszen óriási megkönnyebbülésnek találta, pusztán Nacchan kereste. Az már kevésbé volt kellemes, amilyen hangerővel mordultak rá. Ingerülten közölték vele, azonnal jelenlen meg a cégnél, mert mindenki rá vár. Némileg elszégyellte magát ahogy eszébe jutott, réges régen a single-jét népszerűsítő fellépésekről tartott megbeszélésen kéne ücsörögnie. Legkegyesebb saccolások alapján is egy órás késésben volt.
Megvilágosodást követően tornádóként távozott a házból. Kilépés előtt, még vetett egy utolsó biztonsági pillantást a nappaliban hagyott kupacra és az előszobára, biztosan nem vert le semmit, majd sűrűn kapkodva lábait viharzott motorjához. Minél előbb az irodához akart érni. Úgy rohant, szó szerint lélekszakadva esett be a kijelölt szobába. Levegőért kapkodva lihegett és támaszkodott térdeire, miközben elvékonyuló hangon kért elnézést késéért. Szerencsére menedzsere baljósan villanó szemüvegén kívül komolyabb letolást nem kapott. Eszébe se jutott húzza az időt. Gyorsan helyet foglalva iparkodott felvenni a tervezés fonalát, de fél órán belül rá kellett döbbennie, lényegében mindenki tudja mit akar, rajta kívül. Teljesen kidolgozott ötletekkel álltak elő. Szinte más dolga nem lett volna, csak aláírni őket. Igazából nem talált kivetni valót a fellépés menetrendjében, koncert arculatában, vagy a megadott fanmeet-ekkel kapcsolatban, egyedül abban bukkant kivetni valót az összeállított helyszín és időpont lista túlságosan értelmetlenül lett felépítve. Rengeteg egymáshoz közeli fellépés került dátumra messze egymástól, vagy olyan távoli hely lett beszúrva két szűkös időpont közé, gyakorlatilag kocsitól kocsiig közlekedett volna. Miután ezt a dolgot jelezte, mindenki a lehetőségeket számba véve kezdett egyezkedni és különböző lépéseket felsorakoztatni, kit kell felkeresni az üggyel kapcsolatban. Innentől fogva gyakorlatilag díszítő elemként szobrozott székében. Nem volt más dolga, mint buksiját támasztva forgolódni, illetve tolla végét rágcsálva pöckölni az előtte tornyosuló lapokat.
Unaloműzőként néha belelapozott a kupacokba. Szorgosan bújta a sorokat, biztosan mindent ért, amiről szó esett. Pont a táncosok fellépő ruháját forgatta, amikor iphone-ja rezgésére kis híján levágódott székéről. Kíváncsian sandított zsebe irányába, ki keresheti és mivel senki se figyelt rá különösebben, meg véleményét se kérték ki, kisebb nyelvnyújtással megfűszerezett bűvészmutatvánnyal ölébe varázsolta telefonját. Széles mosollyal mordult fel az üzenetet olvasva, amit sűrűn igyekezett takarni az arca elé rángatott papírokkal. Ki nem hagyta volna, ne reagáljon a felhívásra, melyet újabb és újabb üzenetet követett. Nem volt rajta mit szépíteni, csodálatosan végig chat-elte az ülés hátralévő részét. Mire észbe kapott közreműködését megköszönve ürült ki a terem. Nem maradt más, csak Nacchan és a belőle áradó sötét aura, melytől egyre kisebbre zsugorodott székében. Álmodni se mert róla megúszhatja a letolást, ettől függetlenül síros ábrázattal simogatta mappával meglegyintett kókuszát. Cseppet se esett neki jól a fenyítés, annak ellenére megérdemelte. Kész szerencse ennyivel szabadult, egész időben.
Cammogós pontossággal odaért a kötelezően beütemezett szülinapi iszogatásra. Útközben néha elkalandozott hogy végződhet ez az este, mire számítson, vagy milyen büntetésben részesítik. Bonyodalmas agytekervényekkel egész sok elméletet sikerült kieszelnie, de egyikben sem szerepelt kényelmesen elnyúló és bőszen durmoló vadmacskával találja szembe magát. A jelenlegi helyzet alapján nagyon így állt szénája. Való igaz, fülsértő csendet hallva kissé kétkedve lopakodott a házba. Próbálta minél csendesebben leszenvedni csatos bakancsát, majd lábujjhegyen közlekedve bekukucskálni a nappaliba. Gyanús volt neki ez a hallgatás és jobb félni, mint megijedni alapon, erősen rágyúrt mindenféle merényletre felkészülten lépjen a helységbe. Frászt hozó akció helyett, azonban teljes áhítattal szundító pokoli herceg fogadta. Nagyot sóhajtva mosolyodott el a látványon. Esze ágában se volt haragudni rá, bár némi bosszú kijárt a fogadtatásért. Miközben csípőre tett kezekkel álldogált, mit csináljon, hiszen nincs szíve felzavarni, megakadt szeme az asztalon pihenő zselés tollon. Légből kapott ötlettől vezérelve nyúlt érte és támaszkodott meg sátánfi mellett. Remek alkotó felületet kínáló mellkashoz hajolva vett nagy levegőt, hogy legszebb aláírását biggyeszthesse rá. Szöszmötölésére, ahogy várható volt, hamarosan nyűgös morgolódással válaszoltak. Sikerült életre keltenie az alvó oroszlánt. Mindezen fújtatva csóválta meg fejét. Hirtelen nem tudta örüljön, vagy bosszankodjon. Mindkét állapotban imádta. Nem véletlen elnevetve magát köszöntötte vendéglátóját.
-Milyen lelkesen vársz. Le vagyok nyűgözve.- Fűzte hozzá kötekedően, miközben kiosztotta üdvözlésnek szánt csókját.- Hosszú napod volt? Meggyömöszöljelek? Ha már szülinapos vagy szó nélkül teljesítem a kívánságaidat.- Kacsintott az elvonuló pokoli küldemény után. Ennyi még csak beleférhetett a morcosságba. Így is-úgy is büntiben van a húzásáért már nem oszt nem szoroz meddig súlyosbítja.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Aug. 15, 2012 8:50 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

Alig tolt be pár falatot a tortájából, már érkezett is a válasz sms. Gyakorlatilag még legépelni se lehet annyi idő alatt, amilyen hamar az orra alá tolták a hisztis kitérőt. Daemon viszont nem hagyta annyiban, hogy csak így lepattintsák a szívélyes meghívását, így rövidke háromnegyed órás üzenetpárbaj végén sikert könyvelhetett el. Közben persze bőszen pusztította a tortát is, és körülbelül akkor tűnt fel neki, hogy lehet elég lesz egyelőre. A sok süti csillapította annyira az éhségét, hogy nyugodtan levehetett egy szakácskönyvet is a polcról, mert nem kellett attól félnie, hogy összenyálazza a lapokat olvasgatás közben. Ha nagyon éhes, inkább marad a laptopnál, mert azt könnyebb letörölgetni. Miután némi böngészés után kiválasztott egy szimpatikus fogást, kezében a könyvvel a hűtőhöz battyogott, és mintha csak a saját gondolataiban olvasott volna, mikor legutóbb bevásárolt, minden megtalálható volt benne, ami az elkészítéséhez szükséges. Mondjuk ez nem nagy feladat, tekintve, hogy abból az étel mennyiségből, amit Daemon egy sima bevásárláson megvesz, gyakorlatilag bármit el lehet készíteni. Elégedettem morranva csapta be a könyvet, hogy félrepakolja, és megcsináljon pár előzetes előkészítést, ami időt igényel. Rendesen főzni majd tényleg ráér akkor, ha már Nekori is itt lesz. Átöltözködni nem igazán volt kedve, így csak annyit csinált, hogy levedlette a zakóját, és a már rég az egyik kanapén heverő nyakkendője mellé hajította, miközben másik kezével kigombolt pár gombot az ingjén. A sok sütitől, és az olvasgatástól olyannyira elálmosodott, hogy még ahhoz is lusta volt, hogy kávét csináljon magának. Morgolódva dobta le magát egy szabad kanapéra, és miután ránézett telefonja kijelzőjére, hogy bőven van még ideje, úgy döntött alszik egyet. Igen ám, de ha hozzávesszük a hajnali ébresztőjét és a korai kelést, amivel ő nem számolt, valójában olyan fáradt volt, hogy sikerült rendesen bealudnia. Nem is igazán tért magához, míg azt nem érzékelte egy koreai strandon tett látogatásról álmodozása közben, hogy valami mintha csiklandozná a mellkasát.
- Sicc macska… -lendítette meg kaját, hogy lesöpörje magáról a valószínűleg őt megint ingyen fekhelynek néző háziállatát. Szokása volt, hogy állandóan a mellkasára, vagy a hátára fekszik, amit viszont gazdája egyáltalán nem viselt jól. A pimasz dög meg nagyon jól tudja ezt, és naná, hogy állandóan bepróbálkozik, hogy idegesítse. Most azonban valami nem stimmelt… Mintha kicsit csontosabb és kevésbé szőrös lenne Nibi, mint szokott. Próbálva résnyire nyitni szemeit morgolódott valamit kivehetetlenül, mire eljutott odáig, hogy nagyjából fel is ébredjen. Szomorúan búcsút intett a bikinis lányoknak, és megpillanthatta a százvattos bájvigyorral mellette lézengő Nekorit.
- Már ennyi idő? –dörzsölte meg a fejét, hogy életet leheljen magába. Alighogy sikerült kidörzsölni a csipát a szeméből, máris számonkéréssel támadták le. Ahhoz viszont sose lehet eléggé kiütve, hogy egy smacit ne tudjon viszonozni, így miután ez valamelyest fel is ébresztette, már a szokásos stílusban üdvözölhette vendégét.
- Mit vársz attól, aki hajnal óta talpon van, aztán meg beetették sütivel. –bökött fejével a félig elfogyasztott torta felé. –Lehet te tettél bele altatót, hogy ilyen májerként számon kérhess. –sandított rá roppant gyanúsan. Aztán a térdére csapva ült fel rendesen, hogy kimásszon a konyhába melegíteni magának egy kávét. –Bármiféle összeesküvést képes vagyok leleplezni, szóval úgy vigyázz. –pillantott hátra a válla fölött az épp magát motoros szerkójából kiszenvelgő Cicafiú felé. Mivel Daemonról volt szó, ezért evidens, hogy ahelyett, hogy segített volna neki, inkább felpakolta a hátsóját a konyhapultra, és a világ legtermészetesebb dolgaként kávéját kortyolgatva bámulta és röhögte ki szerencsétlen szenvedő alanyt. Ő szívesen menne segíteni, de akkor kihűlne a kávéja! Sajnos így járt.
- Legközelebb használj vazelint… -röhögött ki a bögréje mögül. Viszont nem ücsörgött sokáig a konyhapulton, mert fázott rajta a bársony hátsója, így inkább a bögrével a kezében visszacammogott a kanapéhoz. Út közben pedig elhaladva az egyik nagy állótükre mellett vetett egy pillantást kissé zilált külsejére, amit némi hajigazgatással próbált orvosolni. Ekkor vette csak észre, hogy az előbb nem véletlen matattak a mellkasa környékén, ugyanis közelebb lépve a tükörhöz, tisztán kivehető volt egy rajta díszelgő cirádás aláírás.
- Asszed ilyen könnyen kisajátíthatsz? –fintorogta el magát és dörzsölgette meg egy kicsit az írás csücskét, hogy ugye nem alkoholos filccel firkálták rá. Akkor aztán országos hisztit rendezne, mert azt egy hétig nem mossa le magáról. De még nagyobb mázli, hogy Ciculi nem a művésznevét firkantotta rá. –Egyetlen mázlid, hogy nem azt a homokos nevedet vésted ide… attól agyérgörcsöt kapok. –morgolódott magának miközben egy jó nagyot kortyolt a kávéból. Azt nem tudja, hogy Nekori mennyi figyelmet fordított arra, amiről épp beszél neki, amellett, hogy még a vetkőzés komoly művészetével van elfoglalva. Daemon ezután újfent kényelembe helyezte magát a kanapén, hogy megvárja a műsor végét.
- Hogy is volt az a dolog a kívánságok teljesítésével?... –vigyorodott el felemelve az asztalról, és meglóbálva a borosüveget, miután végre nagyot szusszantak mellette. –Előbb vacsora, szóval még van időd lelkiekben felkészülni rá. Éhes vagy? … Ez rossz kérdés volt. –sóhajtott fájdalmasan kávéja utolsó cseppjeit is kivégezve. –Szóval mindjárt segíthetsz főzni, vagy pedig foglald le magad. –kapta megint maga elé a szakácskönyvet, hogy egy utolsó pillantást vessen a menüként kiválasztott fogás elkészítésének menetére. Nem szokta bevinni a könyveket, vagy a gépet a konyhába, mert egyrészt csak útban lennének, másrészt pedig nem akarja összekajázni őket ha nem muszáj. Meg különben is… nem olyan amatőr, hogy úgy főzzön, hogy percenként a receptre nézeget. Amúgy se lehet precízen aszerint csinálni a dolgot… ízlés dolga a mérték, főleg a fűszereknél.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Aug. 16, 2012 3:28 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Nem pont ebben a köszöntésben reménykedett. Szó mi szó, előre sejthette volna nem lesz legfényesebb hangulatában ébredés után. Bölcsebb lépésként csendben maradhatott volna, hiszen nagyon is tisztában volt vele, mennyire nincs humorérzéke a rémes megjegyzéseihez, különös tekintettel alvás után. Persze, utólag minden sokkal könnyebbnek, egyszerűbbnek és elkerülhetőbbnek látszik. Még nem sikerült hozzászoknia máshogy viselkedjen sátánfi közelében, azokat a megmagyarázhatatlan hangulatingadozásokat leszámítva, amiket látványosan bemutatott közelében. Komoly munkát fog számára jelenteni megtalálja, hogyan beszéljen vele. Nem sűrűn keveredett olyan helyzetbe, kénytelen volt kompromisszum megoldások után kutatva változtatni szokásain. Idegesítő a természete, erre már sokszor felhívták figyelmét, de még egyetlen alkalommal se kellett komolyan erőlködnie, olyan szintek közé próbálja tuszkolni, amik játékszabályai állandóan változnak. Ami egyszer működött, más helyzetben már nem segített. Továbbra se sikerült megtalálnia a középutat. Egyszerűen nem volt ellenszere a morgolódós vadmacska ellen. Gyakran zsákutcában érezte magát. Üres kártyalapokkal játszadozott, mégis mit kéne tennie, ne kapjanak tőle tíz másodpercen belül agyvérzéses hideglelést. Próbálkozott, tényleg, de megesett eszébe jutott van e értelme erőltetni. Annak se sok haszna, folyamatosan eszik egymás idegeit. Egyiküknek sincs arra szüksége munkahely mellett még a négy fal között is állandóan plafonra, vagy épp padló alá küldjék a másik hangulatát. Nem pont erről kéne szólnia a dolognak.
Nála meredek ívben történő zuhanás kezdett körvonalazódni. Nem mondhatná kifejezetten jól esett lelki világának kapásból megvádolták, altatót tett a süteménybe. Fogadták volna azzal ehetetlen, nem szereti, vagy tudja is ő, csak ne beszéljenek arról, szándékosan begyógyszerezte, hogy jót szórakozhasson rajta. Eszébe se jutna ilyesmit tenni. Úgy hitte nem néz ki aljas tervekkel előrukkoló bűnözőnek, aki kizárólag a megfelelő alkalomra vár lecsaphasson. Jelek szerint tévedett. Ahogy a szimpla ötletként eszébe jutott dedikálásra se érkezett szívmelengető megjegyzés. Kedve se volt reagálni, pusztán teljesítette az üzenetben leírt kérést, írja alá a csomagot. Arra meg már egyenesen oda se akart figyelni, kerek perec közölték vele, mennyire pocsék és homokos neve van. Eddig se ápolt harmonikus viszonyt a felvett és szüleitől kapott megszólításával, de eddig legalább a sajtóban használt nevével valamennyire kijött. Ezek után már ránézni se akart. Igazán sajnálna ennyire borzalmas ízlése van, szereti a tengerpartot és mellékesen szó szoros értelmében homokos, amit még nevével is szemtelenül reklámoz. Ez volt az a pont elgondolkozott rajta, további szép estét kíván és inkább hazamegy.
Kizárólag amiatt fogta vissza magát, érintett félnek születésnapja volt. Erőt vett magán és figyelem elterelésként ádáz harcba kezdett levarázsolhassa bőrkabátját. Sose boldogult könnyen, most, pedig határozottan sokáig tartott. Az sem segített újabb kommentár és röhögés csapta meg fülét. Nagyon közel lavírozott hozzá szemöldöke ütemes rángatózása közben szólítsa fel pokoli küldöncöt fogja be száját. Felgyülemlő mérgét hangoskodás helyett, inkább levezette kabátja ingerültebb eldobásával, de mielőtt összeszedhette volna magát, ne kiabáljon, ne sírjon, egyáltalán semmit se csináljon, bevitték a kegyelemdöfést. Alig észlelhetően ledermedve pillantott alvilági trónörökösre, most tényleg a szemére veti, enni se képes. El se akarta hinni, tényleg az orra alá dörgölte. Eddig is borzalmasan érezte magát, szinte semmit nem eszik és vendégségbe sincs képe menni. Elhiszi bántó nem kóstol bele a készített fogásokba. Szörnyen sajnálja el van cseszve, de muszáj közölni is vele? Annyira zokon esett neki innentől fogva miden mindegy alapon vágódott le a kanapé csücskébe. Lábait felhúzva, állával támaszkodott meg térdén. Jöhetett a többi megjegyzés is, kíváncsian várta a folytatást.
-Még valami? Csupa fül vagyok.- Tette hozzá a mondottakhoz erőtlenül. Ha ez a büntetés része, akkor köszönte szépen, remekül működött. Összes nagy napot így mulatja végig sátánfi, többet nem jön. Az a kevés kedve is messzire szállt, ami eddig volt. Próbálkozott tartani magát és mellőzni mindenféle gyerekes hisztit. Tökéletesen tudta, semmit az ég egy adta világon nem ér el, ha magából kikelve ordítozik. Különösebben nem is érezte, erre lenne szüksége. Jelenleg túl akart esni az estén. Átvészelni, aztán hazamenni és fogalma sincs. Nem volt energiája gondolkozni, csak nagyot sóhajtva felkászálódott. Összekaparva magát lendült túl a felesleges befordulós gubbasztáson. Kelleténél jobban nem akart rontani a helyzeten. Pont nem hiányzott veszekedésbe fulladjon az ünneplés. Legalább ninja vadmacska hangulatát nem akarta tovább borzolni. Szépen lakatot pakolt a lepcses szájára és konyha irányába állította magát.
-Mit csináljak?-Tűrte fel felsője ujját, ne akadályozhassa a munkában, miközben lassan füle mögé tűrte hatalmas haját. Gondolatait terelve nézett szét mi van körülötte és mit kéne még előkészíteni. Óriásit szusszanva fordult körbe. Nagyokosan nem nézte meg mi lesz a menü, így hirtelenjében nem tudta, micsoda mihez van és mivel kéne kezdeni. Fejtörő várakozás közben, egy-két zacskóba bátortalanul belesett. Abból nem lehetett baja, feltérképezte a pult tartalmát. Engedély nélkül úgy se akart semmihez se nyúlni. Az se garantált, rá mernek bármit is bízni. Elmúlt percek fényében megeshet a szemetes ürítését se osztanák ki fejére. Komolyan kezdte elhinni semmi haszna sincs.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Aug. 16, 2012 5:16 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

Ahogy memorizálta a receptet, valami határozottan furcsa ütötte meg a fülét… Csend volt. Ez határozottan gyanús, ha egy Nekori nevű személy van a közeledben. A biztonság kedvéért gyorsan fel is kapta a fejét, hogy megnézze egyáltalán itt van-e még, vagy pusztán csak azért van csendben, mert közben lelépett valamerre. Az említett személy viszont nagyon is ott tartózkodott a kanapé másik csücskén, és látványos hallgatásba burkolózott. Nem gondolta, hogy ennyire kimerítő feladat leszenvedni magadról egy motoros ruhát. Az igazából eszébe sem jutott, hogy esetleg az ő megjegyzései érintették érzékenyen. Daemon ezeket nem gondolja komolyan, így persze el sem gondolkodik azon, hogy netán megbánthat vele másokat. Ha az a célja, hogy gonoszkodjon, akkor sokkal válogatottabb megjegyzéseket szed elő a tarsolyából, és nem ebben a hangnemben. Tehát világosan érezhetővé teszi, hogy vegyék is komolyan, amiket mond. Fogalma sem volt, hogy Cicafiú mit szívott ennyire mellre, pedig még jófej is akart lenni, hogy hanyagolja a kajás téma mélyreható kitárgyalását. Vágja, hogy úgyis csak bedípel azon, hogy nem tud eltüntetni egy felnőtt fejadagot… pont ezért intette le a témát, de úgy tűnik abszolút nem vágták le az erőfeszítését. Tanácstalanul szisszenve egyet vakarta meg a fejét, hogy talán jobb lenne, ha nem is próbálkozna ilyenekkel, mert úgy néz ki ez nem az ő műfaja. A csend pedig kezdett egyre idegesítőbb méreteket ölteni. De még mielőtt elérte volna a kritikus pontot, Nekori továbbra is folytatva a csendsztrájkot kezdte el szemrevételezni a vacsora alapanyagait.
- Argh hozzád is szótár kéne. –morgolódta olyan halkan, hogy a másik még véletlenül se hallja meg, miközben letette a dohányzóasztalra a könyvet, és felzárkózott a konyhába egy kézmosásra.
- Ott pont jó helyen vagy! Válogass magadnak körethez valót. Nemtom melyik gazokat piszkálnád ki, nekem meg mindegy. –bökött a zöldséges kosár felé. Igazából olyan sok meló nem volt, csak befűszerezni a húst, megsütni, megfőzni a rizst… Secperc alatt elkészült vele, és nem sokkal később már a közben a másik segédletével megterített asztalra pakolhatta az ételt.
- Neked kevesebb fűszert pakoltam rá, asszem úgy gyomorbarátabb… Mielőtt még ezt is félreértenéd. –tette hozzá az orra alatt morgolódva -Ha mégse kóser, csak lökjed és kapsz még rá. –tolta át a tányérjára a fehér húst. Őszintén reméli, hogy legalább ebből nem következik majd hiszti, hogy még a fűszert is sajnálja tőle… Nekorinál már kezdi úgy érezni, hogy sose lehet tudni. Főleg mert sose mondja meg mi baja van. Sokkal egyszerűbb, ha közlik veled, hogy mi a probléma. Most komolyan legyen gondolatolvasó? Köszöni szépen, ahhoz nincs türelme. Ha ő képes kerek perec kifejezni a nemtetszését, akkor még csak azzal se takarózhatnak, hogy tapintatosak akarnak lenni vele. Úgy néz ki, mint aki annyira a szívére venné, ha beszólnak neki? Vagy lepereg róla, vagy ha olyan valakitől kapta, akkor esetleg elgondolkodik rajta. Utóbbi persze elég ritkán fordul elő, bár nem áll példa nélkül. De az biztos, hogy nála nagyon meg kell dolgozni azért, hogy valakinek adjon a kritikájára.
- Nem vagyok műmájer borkóstolgató, de vágom, hogy ehhez a menühöz nem passzol az ajándékod, szóval a koccintás sajnos még várat magára. –pillantott rá a tányérjára, aztán jó étvágyat kívánva neki is látott a vacsorának. Még az a szerencse, hogy evés közben amúgy sem nagyon szokott beszélni, lévén az elvonja a figyelmet a kajáról, így nem érintette érzékenyen a továbbra sem túl fényes légkör. Azzal nem is foglalkozott Nekorinak mennyit sikerült eltüntetnie a tányérjáról, lévén azt meg se kérdezte evett-e mielőtt idejött. De ha már egyszer meghívta, kijár egy vacsora. Miután saját magát kellőképp jóllakatta, nyújtózkodva állt fel, hogy a tálalószekrényhez lépve elővegyen két vörösboros poharat. Mielőtt azonban felbontotta volna az üveget, a kezében tartva kicsit elidőzött a címke vizslatásával. Valószínűleg hamar ki fog ürülni a tartalma, de az üveget elpakolja emlékbe. Tetszik neki az iniciálé. Vajon hány helyre rohangált össze-vissza Cicafiú mire ezeket mind összeszedte és megcsináltatta? Újból végigpillantva a repertoáron jutott eszébe, amit még meg akart kérdezni, de az alvás miatt kiment a fejéből.
- Tényleg Nekori! Milyen cukrászdában csináltattad ezt a tortát? Asszem szereztél nekik egy visszajáró kuncsaftot. –kanalazott belőle még egy falatot desszert gyanánt. Persze ha itt meg lehetne állni… Pár másodperc múlva inkább úgy döntött több melót spórol meg, ha egy egész szeletet betol belőle. Cicafiú válasza viszont olyan hihetetlen tényként érte, hogy egy pillanatra majdnem félre is nyelte, ami a szájában volt, mert annyira nem akarta elhinni. Ismeri már annyira, hogy nem kamuzna ilyesmivel, szóval tényleg úgy áll a dolog, hogy ezt ő sütötte. Még a procedúra folyamán szerzett harci sérüléseket is megmutatták neki, amik eddig persze sikeresen elkerülték a figyelmét. Így már viszont világossá vált pár dolog, ami miatt annyira elnyerte kényes ízlését.
- Szóval akkor ezért van olyan íze, mint anya sütijeinek… ez meg se fordult a fejemben. –hümmögött a villával a szájában. Tény és való, hogy a házi süteményeknek ezerszer jobb íze volt, mint azoknak, amiket az ember cukrászdából hozat. Végülis nem kéne, hogy nehéz legyen túllépnie azon, hogy Ciculinak ilyen rejtett szkilljei is vannak… elvégre például itt van ő, az élő példa, hogy egy pasi se feltétlen kell, hogy elvesszen a konyhában. Egyszerűen csak meglepte. Ezt pedig úgy gondolta ideje végre leöblíteni azzal az édes vörösborral. Egy keveset ki is töltött mindkét pohárba, és az egyiket Nekori kezébe nyomva mondta el az ilyenkor szokásos köszöntőjét.
- A szüleim egészségére! –emelte fel a poharát, aztán a kissé zavart tekintetre válaszolva hozzátette. –Nélkülük nem is létezne a tahó fejem… magamat ünnepelhetem utána… meg fogom is. –vigyorodott el.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Aug. 16, 2012 9:15 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Pontosan a vezényszóra várt nekikezdhessen. Alaposan szemügyre vette az előtte állomásozó alapanyagokat és száját bökdösve morfondírozott, mit szeretne kihozni belőlük. Bármilyen meglepő, főzni szeretett. Remekül lekötötte figyelmét és élvezte, amikor kreativitására volt bízva mégis mit hoz össze megszabott hozzávalókból. Tudta tesztelni mennyire talpra esett a fejében állomásozó recept gyűjtemény, vagy kísérletezhetett, ha ahhoz támadt kedve. Megnyugtatta, ha edények között sertepertélhetett. Nem volt senki, beleszóljon munkájába, nem figyelték mit ront el és többnyire senki se lihegett a nyakában, összes létező mozdulatát kijavítsa. Csodálatosan ellézenghetett a kicsike világában. Gyakorlatilag tini kora óta rákényszerült gondoskodjon magáról és másokról. Tekintve csak ő volt otthon, neki kellett ebédet készítenie apjának és valami könnyű harapni valót összedobni kórházban fekvő édesanyjának. Emlékszik akkoriban ott kezdte a napot és ott is fejezte be. Azóta az idő hiánya, lustaság, na meg a tény nincs kivel megosztani hamar rávette, felhagyjon vele. Mostanság többnyire csak akkor állt tűzhely elé, ha Riku otthon volt, vagy különös alkalomra ragadt fakanalat. A mai pedig tökéletesen egyedi volt ahhoz, kicsikét kiélje nyughatatlan edényzsonglőr vágyait. Elvégre szabad utat kapott sátánfitól. Azt mondták, azt kezd a körettel, amit akar.
Nem telt el sok idő, mire ötletet kapva morrant fel. Gyorsan megindult összeszedhesse mire lenne szüksége és csendesen jelezze, kegyetlenül el fog csaklizni a rizsből. Nem akarta az egészet kisajátítani. Sose tudhatta nem e veszi orv támadásnak pokoli trón várományosa és azt se szerette volna, ha nem ízlik neki hoppon maradjon. Rendben ő csodálatosan tervez, de nem hagyhatta figyelmen kívül, elsősorban sátánfinak kotyvaszt. Nem hinné képes lenne belőle enni, de ha valami egyszerű köretet hoz össze, gyorsan abban a szörnyű helyzetben találná magát, nincs mivel foglalatoskodnia. Jelenleg semmi kedve egy széken üldögélve rágódni az évek óta félre siklott életén. Inkább serpenyőt ragadott megpárolta a ceruzababot, elkészítette a paradicsomos salátát és türelmesen várakozott, mikor csaphat le rizses barátjára. Szépen megfelezte az adagot, hogy teljes lelki nyugalommal csinálhasson belőlük sajttal és tojással összekevert gombócokat, amiket secpec lisztben átforgatva sütött ki a ceruzabab után maradt fűszeres margarinos olajban. Rendesen fejébe verték mindent újra lehet hasznosítani, bár attól már elszokott a forró zsiradék szeret csapkodni. Ügyesen összeszedett néhány friss harci sérülést, de legalább az étel nem kozmált oda. Már csak abban reménykedhetett ehető lett a része. Hasra ütve hozta össze, pedig minden kiváló szakács bele-belekóstol művébe hiányzik e valamilyen összetevő. Lényegében nem számított. Maximum nem eszik meg, vagy orrára koppintanak kidobott az ablakon egy csomó alapanyagot.
Dolga végeztével elégedetten csapta össze tenyereit és pakolta tálaláshoz a köreteket. Kissé meglepődött addig foglalatoskodott pokoli herceg is elkészült a főfogással. Nem volt mit ragozni a kijelentésen. Tényleg nem illett a felhozatalhoz. Azért egy helyeslő bólintást összespórolt, ne legyen neveletlen, semmit se reagál, majd felpakolva a vacsora egy részét sétált át az asztalhoz. Szépen lepakolászott mindent, biccentéssel viszonozta a jó kívánságokat és villáját forgatva látott hozzá összeválogasson egy kicsike adagot. Még annyira se akart jól esni az étel, mint általában. Próbált minél több mindenből csipegetni és lehető legtöbbet letuszkolni torkán. Arra viszont ügyelt ne vigye túlzásba az erőlködést. Elkerülné azt a csodás zárást, lóhalálában köt ki a mosdóban. Emiatt fejezte be gyorsan a küszködést, amikor legkisebb jelét érezte háborodni kíván gyomra. Gyorsan lepakolta az evőeszközöket és fennmaradó időre hol a szalvétát, hol a vizes poharat pöckölve várakozott felállhasson az asztaltól. Nem akarta siettetni alvilági teremtményt. Látványosan se akart szenvedni. Még se állíthatja ne sóhajtott volna fel megkönnyebbülten, amikor eltűntek a tányérok és helyette a bor került elé.
Aprócska fintorral vakarta meg tarkóját. Tényleg nem érezte jó ötletnek alkoholhoz nyúljon, főleg, mert a kedve se volt valami rózsás. Persze az ígéret még ígéret, úgyhogy nem táncolhatott el a koccintás elől. Nagyon erősen koncentrált, győzködte magát meg tudja csinálni és nem lesz baj, amikor meglepő kérdést intéztek hozzá. Pontosabban őt érte váratlanul hozzá beszélnek.
-Otthonnak nevezik.- Válaszolta egykedvűen forgatva a poharat. – Szívesen csinálok máskor is, ha szeretnéd. – Erőltetett mosolyt az arcára. Nem kifejezetten szándékozott arra játszani nagyzoló beszédekbe kezdjen ő készítette, recept nélkül és ezért virítanak ragtapaszok az ujjain. Megfelelt neki annyi, ízlett annak, akinek szánta. Eddig nem sok pozitív visszajelzést kapott érte, de azt hiszi ezt veheti valami hasonlónak. Arra már tökéletesen rájött sátánfi szörnyen szereti a hasát. Igazi férfi, ha a mondást nézzük. Rá ugyanis tökéletesen illett a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Bár azt kétli ennyi elég lenne bárkinek is maradéktalan sikerhez.
-Ah, tényleg?- Kerekedtek el szemei hitetlenkedve. Azért túlzásnak érezte egy anyuka tudományához hasonlítják az ő kontárkodását. Messze állt tőlük. Lelkes amatőr volt a szó összes létező értelmezésében. -Biztos igazi konyhatündér lehet. Ő volt a te mestered is? – Könyökölt fel az asztalra, ahogy elképzelte a köténykés, kedves néni szorgosan magyarázza vadorzó macskának mit és hogyan tegyen fazékban -Van valamilyen családi specialitása? Anyának volt egy levese, ami az ük-üknagyimtól kezdve szállt a ház női tagjaira. Azóta se tudom mi a titkos hozzávaló!-
Jelent meg halovány mosoly arcán, ahogy visszagondolt, hányszor próbálta elkunyerálni, vagy feltúrni az egész házat megtalálhassa. Nem járt sikerrel és jó ideje nem volt otthon újra szétnézhessen. Azt se tudja mi maradt a családi fészekből. Sose kérdezett rá Riku-tól. Jobbnak vélte, ha semmiről sincs tudomása. Ezen, viszont nem akart tovább rágódni és ebben hathatósan segített a koccintáshoz készülő pokoli teremtmény. Kissé elkerekedtek szemei a nagy tószton és nem bírta ki ne nevesse el magát. Picit furán jött ki ez a komoly hangnemben megejtett beszéd.
-Ne haragudj, de ez annyira…-Nagyot sóhajtva bambult rá sátánfira.–aranyos volt. Nem tudom, hogy csinálod ezt.- Fűzte hozzá fejét csóválva. Tényleg nem értette hogy képes egy-egy kósza mondattal, vagy arckifejezéssel rávenni átkapcsoljon homlokegyenest más hangulati skálára. Kétségtelen remek tehetsége volt hozzá. Ettől a koccintás még váratott magára, szóval hatalmas fújtatással emelte fel saját poharát.
-Szüleidre!-Kortyolt bele kicsike adagjába, miközben gondolatban is köszönetet mondott nekik. Tény és való nem boldogult zökkenő mentesen a fiúkkal és abban se volt biztos mit akarhat tőle, de semmi pénzért nem cserélte volna el. -Egész jó! Nem igazán tudtam milyen lesz. Kicsit féltem, csak a címke lesz értékelhető a boron.- Küldött néma elismerést Nacchan-nak, aki segített neki a választásban. Meglepő módon borozni se szokott és cseppet se értett hozzá mit érdemes venni. Kész szerencse akadt egy nem túl lelkes, de segítőkész ember a környezetében. A további kortyolgatás előtt, viszont eszébe jutott, hogy az ünneplés akkor se ünneplés normális köszöntés nélkül, ha az ember már felnőtt és azt mondják kinőtt belőle. Kisebb hezitáló gondolkozás után, végül úgy döntött teljesen mindegy már neki mi sül ki a dologból. Szépen felkászálódott előkotorta táskájából az egy szem gyertyát és ritkán üzembe állított playboy gyújtóját, odaballagott az asztalon árválkodó torta maradékához és elégedetten döfte tetejébe.
-Így már nem az igazi, de a szándék fontos!-Vonta meg vállát kínosan elmosolyodva, ahogy meggyújtotta a gyertyát.- Boldog Születésnapot! Még sokáig fogyaszd az idegeimet, Daisuke.- Söpörte hátrébb a szöszi tincseket, hogy jó kívánságot hozó puszit nyomhasson a halántékára. Remélte nem pakolják a küszöbre, mert tabut hozott fel. Nem nagyon merészelte nevén szólítani, pedig annyira szép hangzása volt. Sokkal kellemesebben csengett fülében, mint egy démon Daemon név. Hiába a kicsike módosítás, attól még nem repesett érte. Ebben legalább hasonlítottak. Ő se kedvelte szöszi sátánka művésznevét.
-Öhm...azt meg szabad kérdezni, hogy írod a neved?- Vakarászta meg orrát szánom bánom fejjel. Nem szerette volna túlfeszíteni a húrt, de annyira érdekelte, mi lehet a jelentése. Nem figyelte az előző látogatásánál, milyen írásjelekből állt.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Aug. 16, 2012 10:43 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

Na mivan, csak megtörik a jég? Körülbelül valami ilyesmi járt a fejében, mikor a tortaevés közben elkezdték faggatni a hasonlításának mércéjéről. Persze szokás szerint egy olyan kérdés érkezett rá, amire elég egyértelmű lehet a válasz, ha kicsit jobban figyeltek volna az eddig már elejtett megjegyzéseire a témában.
- Komolyan kérdezed? … Ha nem anya tanította volna, szerinted güriznék ennyit egy-egy vacsorával? Lenyakazna, ha megtudná, hogy étteremből rendelek kaját… -morgolódott a borral foglalatoskodás közben. Azokról a hetekről se szívesen mesél, mikor szinte minden napra jut valami esti fellépés vagy randevú és nincs ideje főzni. Biztos, hogy szép kis dorgálást kapna érte, hogy minek tanították meg főzni, ha nem kamatoztatja. Aztán jönne a szokásos szlogen, hogy a mai világban már abban sem lehet megbízni, hogy a leendőbeli asszonyka, akinek mostmár lassan nem csak jövendőbelinek kellene lennie, egyáltalán tud-e főzni. Nehogy aztán amiatt kényszerüljön a felesleges éttermi pénzszórásra, és a házikoszt nélkülözésére. Komolyan mondja, ha drága édesanyja egyszer rákezd, akkor alfából olyan eszmefuttatás révén jut el omegába, hogy még a csillagokat és beleszövi. Daemonnak pedig tiltakozni se ideje, se lehetősége nincs a nagy monológ közepette. Megrázva fejét, hogy kiverje belőle a legutóbbi alkalommal kapott kis műsort koccintott a magát közben elröhögő Nekorival. Sandán pillantva rá kortyolt bele az italába, mielőtt bármit reagált volna, mert nem illik addig letenni a poharat a köszöntő után, míg bele nem ittál egy keveset a rend kedvéért. Mikor ennek eleget tett eresztett el egy morcos morranást a másik felé.
- Csak azt ne mondd, hogy olyan édes mint én, mert az alsógatyádba csorgatom. –pöckölte meg a kobakját, hogy mindenképp eljusson hozzá az üzenet. Felhörpintve poharának kevéske tartalmát pakolta le az asztalra, hogy töltse a következő kört, mikor hirtelenjében elviharzottak mellőle, és heves szöszmötölésbe kezdtek.
- Csak azt ne mondd, hogy még mindig van valami ajándéko… -kezdett volna bele elkerekedett szemekkel, mikor előkerült egy szál gyertya, amit aztán Cicafiú elegánsan a már szebb napokat is látott torta tetejébe tűzött. –Ez előbb is eszedbe juthatott volna. –vigyorogta el magát, mert elég leharcoltan festett az összkép, agy ott világlott az asztalon a meggyújtott gyertyával. A rendesen bepótolt köszöntést pedig csak egy ehhez hasonló „Nem mondod komolyan…” mosollyal jutalmazta. Most kivételesen azon sem kapta fel a vizet, hogy a rendes nevén szólítják. Egy szabadkártyát megérdemelt a mai estére Nekori, de legközelebb már nem lesz ilyen elnéző! Random butaságokhoz ne koptassák a becses nevét, de ilyen speciális esetben nincs kifogása ellene.
- Túl sok átgondolatlan felajánlásod és kívánságod van… -kapta el az arcát finoman, még mielőtt elhúzhatta volna, és kiosztott egy rendes csókot, ami ehhez a köszöntéshez dukál. –Ne sumákold el ennyivel. –harapta meg sunyi vigyorral az orrát. Az ezután következő kérdésre viszont egy kicsit fonalat vesztve pislogott a kiskutya szemekkel ácsingozó Cicafiúra. Nem igazán értette miért van rá szüksége… Kapásból csak olyan rémképek kúsztak be a fejébe, amiket egy egy fanmeetingen lát. Nem azért mert kinézte Ciculiból, sőt, nagyon remélte, hogy még csak semmi hasonló sem fordult meg a fejében, de Daemon előtt hirtelenjében ott termettek azok az iszonytatóan giccses, szívecskés, rózsaszín, a róla lehető legnyálasabb képpel ellátott transzparensek, amiket hatalmas betűkkel díszelgett a művészneve. Nagyon nem szerette volna becses keresztnevét egy olyanon viszontlátni… Szóval érthető, ha vonakodva adja ki az információt arra nézve, hogy pontosan hogy fest leírva. Mert nevének hála, még volt egy olyan menedéke, miszerint nem elég, ha valami csak hallomásból ismeri, mert a Daisukének több írott verziója is van. Bár még így is tuti lenne aki beletrafál a helyes írásmódba, ezért nem merte megkockáztatni… Nekori viszont olyan ártatlanul pislogott rá, hogy fejét vakarva vadászta az ihletet, hogy mitévő legyen. Végül egy szabadtüdős búvárokat is megszégyenítő sóhajtás után felkapta a dohányzóasztalról a még mindig ott heverő zseléstollat, és intett neki, hogy nyújtsa felé a karját. Felsője feltűrésével szabaddá téve magának a terepet firkantotta fel Cicafiú alkarjára a 大典 kanjikat. Dolga végeztével elégedetten szemlélve művét intézett egy nagyon komoly pillantást felé.
- Eszedbe ne jusson magadratetováltatni! –lóbálta meg előtte a tollat, majd sunyi mosolyra húzva a száját hozzátette. –Mostmár kvittek vagyunk a felcimkézős akcióért. –böködte meg saját arcát a bekupakolt tollal, aztán visszapakolta az asztalra. Kipillantva a teraszajtón pedig hirtelen ötlete támadt, aminek hatására újratöltötte poharaikat, és Nekori kezébe nyomva a sajátját ragadta karon, és cipelte ki maga után a kert végébe. Jobbhíján ledobta magát a fűbe újabb koccintásra emelte a borospoharát.
- Bámészkodd ki magad… olyannak tűnsz, aki értékeli az ilyesmiket. –bökött fejével a kisebb magaslaton épített házából a város többi részére nyíló panoráma felé. –Kiskoromban folyton hullócsillagokat nézettek velem, ha már a csúcsidős hónapban születtem. –lögybölte meg a borát, míg arra várt, hogy viszonozzák a koccintását.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Aug. 17, 2012 3:51 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Sok változat átsuhant kókuszában, mit fog kapni a szigorúan titkosított adat kiadásáért. Pont a kapott reakció maradt le a listából. Enyhén szólva kellemes csalódásként élte meg sátánfi felé intézett, persze stílusosan elfojtani készült mosolyát. Nincs az a pénzösszeg, kényszerzubbony, ami visszafoghatta volna, ne csöpögjön cseppfolyós halmazállapotúra. Ezzel az egyetlen reakcióval, bármikor bármilyen helyzetben le lehetett kenyerezni. Nem, azért mert imádta ezt a természetes emberi reakciót, hanem, mert ettől az egyetlen embertől imádta látni. Most teszik fel neki a kérdést, annyira édes e, mint a bor, garantáltan egész pincényi készletet öntögethettek volna nadrágjába. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte és tapasztalat puttonyában, ne kapjon tizenéves pirulással összekötött rajongói ájuldozást. Ez sokkal komolyabb dolog volt, holmi tini fanatizmusnál. Sajnos, vagy sem már rájött néhányszor, hiába lökik a teljes lelki defekt állapotába, rövid időn belül megint ott köt ki, minden szenvedést megér ez az egy-két elcsípett pillanat. Meggyőzik róla, lehet helyesebb lenne nem küszködni az elemekkel és hagyni ezt az egészet, de amikor szöszi herceg őszinte reakciókat produkál az általánosan bevett buldog homlok ráncoláson kívül, egyértelműen fogalmazódik meg benne a kijelentés, neki ez kell! Többet szeretné látni és ha ezért összetört villanykörtét kell rágcsálnia, megteszi.
Remekül belelendült az önbátorító, na meg kissé magasztosan hangzó gondolatokba. Kissé bárgyú vigyorral fogadta a köszöntést megköszönő, vagyis hirtelenjében nem tudja miért járó csókot. Az orrát érő harapást, viszont annál élénkebben könyvelte el. Sértődött pocok fejjel dörzsölte meg sértődött tagját. Épp csodás lebegésbe kezdett, erre aljas merénylettel térítik észhez. Igaz, agya zegzugos reteszeiből hálás sóhajtozás érkezett. Az már tőle is túlzás túlzása lett volna szerelmetesen elcsépelt királylányként pislogjon. Nem véletlen hideg kirázta a puszta ötlettől és fejét rázva poroszkált vissza időközben feltett kérdésére. Hatalmas szemekkel pislogva váltott átt kíváncsiskodásba. Tényleg, de tényleg foglalkoztatta ez a kérdés. Túlzottan kedvelte a keresztnevét és tudja nem mondogathatja, leírni se igazán szabad neki, ettől még ott motoszkált benne az érdeklődés, milyen formában használhatja ördögfi. Kitartó könyörgő terrorjára egy szépen kivitelezett dedikálás érkezett kezére. Nem tudja pontosan, miért magára kapta, de cseppet se bánta. Nagy szemekkel vizsgálta az írásjeleket és illesztette hozzá gondolatban a megfelelő jelentést.
-Ah-ha…ne!-Nevette el magát, ahogy lefordította a két kanji-t hitetlenkedő asztal lapra támaszkodás közepette.-Valamit nagyon tudtak a szüleid.-Vigyorgott kitartóan elismerő és minden tisztelte az övéké bólintás kíséretében.-Rontsam el tetkóval az érzékeny bőröm?-Tette szája el tenyerét, teljes ártatlansággal.-Néha megfordult a fejemben, de nem hinném árnyként suhanó ninját, vagy oroszlán elől futó fekete macskát varázsoltatnék magamra. Ha választanom kéne, valami művészibb dologra csapnék le. Esetleg egy idézetre valami kevésbé feltűnő és nagy felületre…mondjuk a bokámra.-
Vakarta meg fejét, ahogy mélyebben elgondolkozott nagy tervén. Való igaz, néha eljátszadozott a gondolattal, de őszintén szólva, saját szórakoztatására nem menne bele. Maximum, ha valamit nagyon szeretne megörökíteni, amiről valaki más jut eszébe. Lényegében, ebből a szempontból bármikor elvállalná. Ennek a veszélye, persze nem áll fent. Nem valószínű tetoválása születne, ettől nem kell tartani. Nem mintha bárki aggódna miatta, vagy bárkit izgatna mit kezd magával. A kinézetén úgy se javítana, vagy rontana.
-Egyelőre a köldök piercing pont elég…- Szögezte le a témát, inkább magának, mint másnak. Teljesen felesleges volt ezen agyalnia. Gyorsan félre is tolta a témát, mielőtt rontana hangulatán. Jobb kezét emelve tett szűkre szabott fogadalmat nem él vissza az előbb megszerzett adatokkal.
-Köszönöm az információt! Kémbiztos helyen fogom őrizgetni.-
Bólintott nagyon komoly ábrázattal, hogy néhány másodperccel később hálásan kötekedő házi állatkaként kúszhasson közelebb sátánfihoz és oszthasson ki nyakára egy gyenge harapást. Előbbi támadásért járt a visszavágás, pokoli herceg esetében, pedig magas fokon működött a gyerekes adok-kapok játék. Kényszeresen muszáj volt válaszolnia egy-egy mondatára, vagy tettére és ebben a pillanatban cseppet se bánta kiráncigálták a kertbe. Hirtelen nem értette most ez valamilyen büntetés, de jobb ötlet híján, engedelmesen trappolt ördög gyermeke után. Kíváncsian meredve rá várta ki a költözés végét és tátotta el száját az elé kerülő városi látképen. Szebbet egy öt csillagos hotel ablakából se láthatott volna. Előtte hevert a nyüzsgő belváros kivilágított térképe. Fantasztikusan festett. Annyira lenyűgözte hosszú perceken keresztül ámulatba esve bámulta.
Átlendülve a kezdeti merengésen, halkan motyogta, mikor épp, milyen épületet vél felfedezni, vagy nagyjából betájolja, merre lakhat. Kivesézve a legfontosabb dolgokat kukkantott fel az emlegetett égboltra, hátha láthat hullócsillagot. Erősen fókuszált, biztosan észre vehesse őket és kitartó fürkészének eredményeként, sikerült egyet megcsípnie. Felszínre törő lelkesedésében a mellette heverésző sátánfi combjára csapva, próbálta felkelteni figyelmét merre nézzen. Sikerült belefeledkeznie a böngészésbe, úgyhogy eltelt némi idő, mire leesett neki, cseppet se hederítenek rá magyarázkodására. Kissé lelkére vette hiába járatja száját és durcás hörcsög ábrázatát előkanalazva tépett le egy fűszálat finoman megcsikizhesse vele sziesztázó pokoli csomag orrát.
-Merre jársz?-Mosolyodott el a terrorizálásra érkező cseppet se tetszést kinyilvánító reakción. -Szép gyerekkorod lehetett…irigyellek.- Terült ki békaként fújtatva ördögöcske mellkasán. Nemrég elhintett mondatból az az érzése támadt, nem egy magára hagyott baba lehetett a babakocsiban. Kicsit elkenődött a témától, de határozott örült neki nem volt rémes gyerekkora. -Hol nőttél fél? Én oszakai vagyok, bár csak hat évig éltem ott. Testvéreid vannak? Mármint nagy családban nőttél fel? Izgalmas lehet, ha sok ember vesz körbe, akik szeretnek. Mindig életvidám olasz famíliák jutnak eszembe, amikor meglátok egy hatalmas családot. Mindenki csak beszél, beszél és beszél. Messze járok az igazságtól?-
Sandított oldalra kíváncsian. Körülbelül ekkor esett le neki nem kellene ennyit faggatóznia. Annyiszor megfogadta nem fogja ezt csinálni, erre tessék. Megint elragadtatta magát és hosszas, unalmas, tapintatlan szövegelésbe kezdett. Tudhatná már óvatosnak kéne lennie bugyuta csiripelésével, mert sose képes kiszámítani milyen reakciót fog rá szolgáltatni alvilági vadorzó. Kizárólag magának köszönheti, ha ezt a nyugodtabb ücsörgést szétrombolja meggondolatlan hülyeségével.
-Izé…ne haragudj, túlságosan belelendültem. Szeretnék rólad többet tudni, de ígérem leszabályozom a kíváncsiságom! Lakatot teszek a számra, csak ne legyél mérges!- Pitiszkálta bűnbánóan az orra előtt ágaskodó fűcsomókat.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Aug. 17, 2012 6:16 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

Nem igazán értette mi olyan lebilincselő pár messzire világító fénypacában, ami vonatkozott a városi látképre és a csillagokra is. De a szentimentális embereknek tetszeni szokott, így előzetes sejtései alapján Ciculi is totális fanroham közepette áll neki csöpögni a látványra. Fogalma sincs, hogy mit csinált az elmúlt percekben, amitől megint úgy viselkedett vele, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. De tényleg! Honnan vágná, hogy mit csináljon és mit ne, ha ilyen random hangulatkaméleonkodnak mellette. Ő legalább egyértelmű jelét adja épp milyen akcióval sétáltak túl a tűréshatárán. Mivel a nagy bámészkodásban rá se hederített arra, hogy már percek óta a kezében a pohárral várja a reakciót, ezért morcosan vállat vonva húzta le inkább a tartalmát és vágta hanyatt magát a fűben. Abból, amit Cicafiú magyarázott a fénypacnik beazonosításáról, nem sokat fogott fel. Inkább bámulta az eget, hátha kapizsgálhat valamit abból, mit látnak benne olyan lenyűgözőnek. De nem látott mást, csak egy halom pislákoló, felfoghatatlan távolságra lévő égitestet. A nagy lelkesen mutogatott hullócsillagot még az utolsó pillanatban elcsípve sem futotta tőle többre egy roppant lelkes „Aha”-nál. Kinőtt már abból a korból, hogy mindenfélét kívángasson. Asami nagyon sokszor rángatta ki éjszakánként mikor kicsik voltak, hogy csillagképeket mutogasson neki. De az egyetlen, amit megjegyzett, meglepő módon az oroszlán volt. Néhanapján, ha eszébe jut, és nem épp részegen bandukol az utcán felpillant, hogy még mindig megvan-e, de ennél többet nem szokott foglalkozni az éjszakai égbolttal. Egy szó, mint száz, egyelőre még mindig nem sikerült rájönnie a szentimentalizmus nyitjára. Kezét feje alá téve fetrengett tovább, mert a levegő még mindig jól esett neki. Békés ejtőzését pedig a hirtelenjében elhallgató Nekori orv akciója szakította félbe. Morcosan odébb hessegetve a fűszálat dörzsölte meg az attól viszketni kezdő orrát.
- A béke szigetén… tudod, itt sok a fű… -sütött el egy szörnyen rossz poént. A következő pillanatban viszont halk nyekkenéssel vette tudomásul, hogy kinevezték nyugágynak. Kezdte azt hinni, hogy Cicafiúnak már ennyi bor is megártott, és azért nem áll be egy percre se a lepénylesője. Pedig direkt figyelt arra, hogy ne kapjon sokat inni. Bőven elég volt egyszer ízelítőt kapnia a részeg hímringyó üzemmódból. Annyira nem hasonlított olyankor önmagára, hogy bűnnek érezte volna mégegyszer beadnia neki a derekát. Pláne, hogy aztán másnap semmire sem emlékszik belőle. Tisztára olyan érzés, mintha megerőszakolta volna… abból meg köszöni szépen, nem kér… Nem tudhatta biztosan, hogy a pia hatása-e, de az mindenképp zavarni kezdte, hogy szünet nélkül dől belőle a sóder. Főleg amikor mini életrajznak álcázva elkezdte kérdésekkel bombázni. Szót sem hagyva neki záporoztak a kérdések a családjával kapcsolatban. Eddigi békés hangulata fokozatosan úszott el rángatózó szemöldökén hajózva. Nekorinak sikerült beletrafálnia egy olyan kombóba, aminek tagjait külön-külön is elég rosszul viseli, de így ötvözve vetekedtek a „mivel akaszd ki Daemont a legjobban” toplista dobogós címéért. Eleve utálta, ha gondolkodás nélkül lökik neki a kérdéseket, meg sem várva, hogy esetleg válaszolni is legyen ideje rájuk, az meg már csak hab a tortán, hogy mindez olyan témában, amiről amúgy is nehezen beszél. Kihasználva a szünetet, amit végre beiktattak, hogy esetleg levegőt is vegyenek csattant fel egy kicsit erélyesre sikerült hangnemben, mégha közben minden erejét igyekezett is összeszedni, hogy finom legyen.
- Muszáj ezt ÍGY?! –pakolta le magáról és ült fel a fűben. Nem akart kiabálni, nem volt kedve veszekedni a születésnapján, de hihetetlen nehéz megállnia, hogy ne küldje most azonnal haza a másikat. Hatalmasat fújtatva tette a tenyerét a szájára, mielőtt még tovább tetézte volna a dolgokat. Az a bocsánatkérés is inkább csak tovább bosszantotta, ahelyett, hogy megenyhült volna.
- Eső után köpönyeg… -mordult rá fortyogva. –Hogy csinálod azt, hogy mindig megtalálod azokat a dolgokat, amikkel a legjobban felbosszantasz? Komolyan… Nagyon jól tudod, hogy nem díjazom, ha így megrohamoznak… -tartotta továbbra is ott a tenyerét ahol volt, mert még nem fejezte be a mondandóját. –Nem akarom magam egy vallatáson érezni, mikor a családomról beszélek. –dőlt hátra újabbat fújtatva a fűben, végre szabadjára engedve Cicafiú beszélőkéjét. Bár nem tudja mennyire volt jó ötlet… lehet hoznia kellett volna rá valami szigszalagot, amíg teljesen le nem nyugszik ahhoz, hogy tovább hallgassa. Mindenesetre most sikerült magának előidéznie egy enyhe migrént, amit halántéka megdörzsölésével próbált elűzni. Oldalára fordulva, háttal Ciculinak kezdett látványos szenvelgésbe a mellette pihenő üres borospoharat pöckölgetve.
- Egy nővérem van… férjnél és gyerekkel. –szólalt meg rövidke csendszünet után –Mára legyen elég ennyi… így is többet mondtam el neked csak ma, mint eddig bárkinek egyáltalán. –próbált rávilágítani arra, hogy ez közel se olyan egyszerű meló, mint amilyenek tűnik.
- Békét indítványozok. Legalább a születésnapomon ne vesszek már össze senkivel. –fordult át hasra sóhajtva, és könyökölt fel, hogy a másikra pillanthasson… ha egyáltalán nem hagyta már rég faképnél.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Aug. 17, 2012 8:22 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Óriási fújtatással dörzsölte meg homlokát. Sikerült szépet nyekkennie a pázsiton, de ez különösebben nem zavarta. Sokkal méretesebb gondot okozott neki a benne keletkező újabb érzelmi káosz. Kedve lett volna kínjában ok nélkül összetörni valamit, vagy maga se tudja mivel levezetni ezt a csodálatos mixet. Jelenleg nem érezte úgy mindent megoldana, ha elvonulna egy sarokba sírni. Haragudott magára, mert nem képes két percnél tovább normális ember lenni. Sajnálta, tényleg eszméletlenül sajnálta kinyitotta száját. Elragadtatta magát, mint mindig, de cseppet se könnyű másnak megfelelni, közben önmagad maradni. Sokszor fordult meg fejében esetében ez a kettő összeférhetetlen, homlokegyenest különbözik. Teljesen másra lenne szüksége pokoli hercegnek. Az ő kapkodós, szerencsétlen, mihaszna személyisége nem jó másra, csak arra kisebb nagyobb szünetekkel kihozza sodrából. Együtt töltött hatalmas időmennyiségben mindig akkor volt viszonylag békésnek nevezhető a hangulat, ha hallgatott, aludt, esetleg rágörcsölt, ne csináljon semmit, amit általában szokott. Komolyan nem tudta mit kéne tennie változzon a helyzet. Támpontja sem volt, csak sötétben tapogatózott. Nem hazudik, lassan eljut arra a szintre semmit sem mer mondani, tenni, egyáltalán levegőt venni. Nem akar veszekedni, nem akar idétlenkedésével feszült légkört teremteni. Nem akarja mindig minden arról szóljon a szerencsétlen természetével kiakasztja sátánfit. Összezavarodott és mérges. Kimondottan gyűlöli magát, mert nem képes olyan ember lenni, aki mellett nyugodt maradt, pihenhet és egyáltalán nem kell ütemterv részeként agyvérzés közeli állapotba sodródnia.
Nem mondhatná segített rajta, befogták a száját, közölhessék vele, mennyire tapintatlan és követelőző. Lehetett benne valami. Természetéből fakadt szeretett beszélni és minél több dolgot kideríteni másokról. Saját bugyuta világából adódott úgy próbált minél jobban megismerni valakit történetek közé fűzve kérdezett tőle. Nem azért tette, mert ne érdekelte volna a válasz. Magáról tudta sokkal könnyebben feloldódott, ha nem csak egy-egy kérdést nyomtak orra elé, mint egy kihallgatáson. Sokkal inkább élvezte, amikor személyesebb környezetben tálalták neki a mondottakat. Nem kéne meglepődnie ebben is gyökeresen eltérnek ördögfivel. Vajon létezik valami, amiben hasonlítanak? Fogalma sincs. Már semmit az ég egy adta világon nem tud.
-Ez nem fog menni.-Szorította tenyerei közé fejét, hátha utolsó mentsvárként kipottyan belőle valamilyen mentő ötlet. Hallotta mit beszél mellette szöszi sátánka, de nem igazán sikerült feldolgoznia a hallottakat. Egyik fülén bevándorolt, másikon pedig elegánsan távozott. Annyira lekötötte elszántan kutassa az isteni szikrát kezdett teljesen belefeledkezni csendes szenvedésébe. Ahogy általában, feleslegesen nyüstölte kobakját. Nem jutott előrébb, hanem egy helyben toporgott. Ettől annyira reményvesztetten sóhajtott fel, szinte belefájdult tüdeje. Időtöltés gyanánt a gyepet kezdte bökdösni lábfejével. Fókuszált túllendüljön a plafont verő érzelmi háborgásán, de mielőtt igazán észbe kapott volna, már halkan dörmögve zúdított kész hegyi beszédet pokoli hozományra.
-Akkor segíts! Adj valami használati útmutatót, mert semmi ötletem. Mond meg hogyan, miről beszéljek, vagy milyen ember legyek, mert ezt nem szeretném tovább folytatni. Nem akarlak a nap minden áldott percében felidegesíteni. A támaszod akarok lenni nem a veszekedő partnered. Azt szeretném, ha tudnád számíthatsz rám és elmondhatsz nekem bármit. Attól függetlenül ebből az egészből mi lesz, vagy nem lesz, tényleg örülnék, ha kicsit is, de barátodnak tekintenél.-Kukucskált fel lábai hathatós vizsgálatáról egyenesen ördögfire. Elhiszi borzalmasan szánalmas kivert állatka fejet vághatott, de valamilyen válaszra szüksége volt. Úgy érezte megőrül, ha ennyiben hagyja a történteket és megint nem mozdul el sem jobbra, sem balra. -Mit csináljak, hogy megbízz bennem?-
Törölgette meg szorgalmasan szemeit. Pont kapóra jött felsője ujja. Remekül szivacsként működött és jól esett megdörgölni benne arcát, hátha sikerül értelmet lehelnie magába. Nem szeretett volna lelki terroristát játszani az elveszett képével. Határozottan iparkodott rendbe szedni magát, ne mondhassák, alakítsa a hisztis hercegnőt.
-Megint sokat beszéltem…-Motyogta orra alatt újabb sóhajjal elkönyvelve, soha nem tanul hibáiból. Szó szerint reménytelen eset volt. Tökéletesen megérti, miért nem viselik el. Ki akarna egy problémás ölebet a küszöbére? Valószínűleg senki. -Beteszem a fejem a fagyasztóba.-Határozottan eljött a pillanat kicsit megjárassa fejét. Kivéve, ha nem kérik meg útközben inkább az kijáratot legyen szíves felkeresni. Lényegében mehetett. Szebben nem ronthatná el az estét. Csodálatosan bemutatta, hogyan kell tönkre tenni egy születésnapot az idétlen fecsegésével.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Aug. 17, 2012 9:35 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

Igazából az volt a meglepőbb látvány, hogy még mindig ott találta a fűben kucorogva Nekorit. Előbb gondolt volna arra, hogy időközben szépen szedte a sátorfáját, ha már így hátat fordított neki. Nem igazán hibáztatta volna. Maximum elkönyveli, hogy kiállhatatlan természete megint megvillantotta tehetségét arra, hogy bárkit képes elüldözni. Végülis ha azt nézzük ő tökéletesítette ezt a tulajdonságát, hosszú évek munkájával. Csak közben nem vette észre, hogy már ha akar, se tud megválni tőle. Hogyan is vette volna? Esze ágában sem volt, hogy maga mellett akarjon tartani valakit. Még csak egy kis késztetést sem érzett arra, hogy valaki mellett lehorgonyozzon. Főleg azért sem, mert általában már a legelső műsorai elegek voltak ahhoz, hogy senki se akarjon megmaradni mellette. Ez a hontalan kóbormacska meg még mindig itt ücsörög, és miatta sír… Hiába van sötét, hallja, ahogy halkan hüppög. De akkor miért van még mindig itt? Főleg, hogy az előbb nyújtott békejobbjára sem mutatta semmiféle jelét annak, hogy elfogadná. Tanácstalanul megvakarva a fejét tornázta fel magát újfent ülő helyzetbe, és porolgatta le magáról a gyep hozzá ragaszkodó darabjait. Addig se kellett a csodálatosan lefagyott hangulattal foglalkoznia. Ő már túllépett a mérgén, de úgy tűnik, a másik sokkal inkább a szívére veszi lobbanékony haragjában eleresztett kitöréseit. De hát igazából ki ne tenné… nem mindenki olyan érzelmi gránittömb, hogy secperc alatt leperegjen róla bármilyen sérelem. Míg azzal volt elfoglalva, hogy sötétben hunyorgatva lepiszkálja az ingéről a lehető legtöbb száraz szöszt, a semmiből felbukó monológot kapott. Nem tudta higgyen-e a fülének, mert Nekori most olyan dolgokról beszélt, amikről még nem hallotta. Ráadásul olyan dolgokról, amiknek Daemon számára is van értelme. Nem sűrűn hallotta ilyen komolyan kifakadni, ezért pislogott rá kicsit fonalat vesztve. Így viszont már sokkal könnyebb. Hirtelen nem is tudta mit kezdjen a helyzettel, amikor kivételesen tudta mi jár a másik fejében. Bontson pezsgőt? Asszem ez most nem lenne a megfelelő pillanat... Magától biztos nem jött volna rá, hogy ilyesmiken rágódik… Azzal nem volt egyedül, hogy nem tudja hányadán állnak. Ő is nagyon szeretné tudni… A kéréssel viszont nem tud mit csinálni. Látszik, hogy egyáltalán nem ismerik, mert már akkor is gyökeresnek tűnne a változás ahhoz képest, ahogy vele és ahogy a környezetével viselkedik. Mit csináljon még, hogy ez nyilvánvaló legyen? Már a legelején világossá kellett volna, hogy váljon, hogy ő nem az a fajta ember, aki csak úgy bamm, idillikus enyelgésbe kezd valakivel. Úgy meg pláne nem tudja hogy kéne viselkednie, hogy sose volt még hosszú távú se baráti, se bármilyen kapcsolata senkivel.
- Ha megér ez neked annyit, akkor lassíts! Marhára nem vagyok ehhez hozzászokva és nem megy gyorsabban… ez van… hiába erőltetném. Már így is jobban bízom benned, mint a saját menedzseremben. Azt vágom, hogy te könnyen osztogatsz szeretetet másoknak… jó neked, de nekem ez eddig csak az utálattal ment. –gesztikulált az egyik kezével. Valahogy így festett a dolog… utálni szinte bármikor, bármilyen körülmények között képes valakit, de ha pozitív érzelmeket kell kifacsarnia magából, ahhoz kisebb isteni csoda kell. Kicsit örült, hogy most tiszta vizet öntenek a pohárba, mert nem szeretné olyasmikkel áltatni Nekori, amit nem remélhet tőle. Annyira már bizton állíthatja, hogy kedveli, hogy ezzel nem akarja keseríteni kóbormacska életét.
- Nem is hinnéd, hány emelettel lejjebbről indulok, mint te… -tette hozzá halkan morogva. Utálta beismerni, de nem tagadhatja le, hogy egy amatőr kezdő, ha az érzelmei kifejezéséről van szó. A színészet teljesen más. Ott egy előre megírt forgatókönyvet kell minél hihetőbben visszaadnod. Mímelni pedig messze nem ugyanaz, mint tényleg érezni. Erre most kezd csak igazán rájönni.
- Nem, most kivételesen örülök, hogy kinyitottad a szádat… –sóhajtott egyet az újabb mentegetőzésre. –Így legalább tudom mivel van bajod, különben azt hiszem, hogy szimplán tahó vagyok, mint általában. –húzta el a száját, mikor arra lett figyelmes, hogy mindjárt faképnél készülnek hagyni.
- Hé, még nem fejeztem be! –kapta el a karját, és húzta vissza, aminek ez lett a vége, hogy szegény Cicafiú szépen beleseggelt az ölébe. –Bocs. –tette hozzá. Az viszont sikeresen kiment a fejéből, hogy mit akart még mondani. Egy morcos „aish” kíséretében megborzolta haját és támaszkodott a háta mögé, miközben Nekorit bámulta.
- Már így is rekord ideje bírod mellettem… siralmas előzmények, mi? –fészpalmolt egyet magának –Lassan kezdem megszokni a gondolatot, hogy nálam lézengsz… asszem idáig még senki se jutott. De tudom, hogy ez nem az a bók, amit hallanod kéne tőlem. –gondolkodott el keserédes mosolyra húzva száját a hihetetlenül komoly szerelmi előéletén, amiből meglepő módon csak néhány arcot, vagy nevet tudott felidézni, amik persze természetesen még véletlenül se egymáshoz tartoztak. A legutolsó „barátnője” aki nála járt, az még gimis korából való, és a szülői házba vitte magával. Ami tekintve, hogy ma ünnepli lassan már tíz éve elballagott a gimiből, nem tegnap volt.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Aug. 18, 2012 5:03 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Idétlen kijelentés lenne nem csalódott kellemesen, önmagához mérten, határozottan higgadt és bő lére eresztett választ kapott ördögi trónvárományostól. Nem számított rá, ténylegesen reagálni fognak kifakadására. Azt gondolta, kedvesen megkérik a drámaian csöpögős udvarlási próbálkozásaival fáradjon az ajtón kívülre. Eddigiek során, valahogy nem érezte azt komoly vizek felé eveznének, pontosabban egy csónakban ücsörögnének és bármerre haladnának. Nem tagadja, nagy szerepet játszott bizonytalankodásában, kérdezés helyett saját maga pakolászott össze-vissza mindenféle elméletet, amitől szakadék szélére sodoródott. Teljesen belekutyulódott az egész sátánfihoz fűződő kapcsolatába és abban is hitét vesztette, amiben eleinte ezer százalékosan pozitív választ adott. Kizárólag az ő hibája nem nyitotta ki száját. Leges legelején tisztáznia kellett volna pontosan mit értenek próbaidő alatt. Első perctől fogva leszögezte magában, átadja a gyeplőt pokoli ninja macskának. Nem tesz semmit, csak elfogadja az ő szabályait. Alkalmazkodni akart, erre homlok egyenest mást művelt. Fejébe üthetné már, gyakran nem kifizetődő, nem szeretne valamit erőltetni. Akkor, kisebb puffogásos szóváltással megelőzhette volna ezt a jelenetet, csökkenthette volna a bajusz rángatással paprikázott perceket és kézzel fogható leírása lenne arra, mire számítson, egyáltalán mit várnak el irányából. Rémesen viselkedett. Addig próbált megfelelni, pont arról felejtkezett el, aminek igazán kéne számítania. Sokkal, de sokkal jobban kellett volna figyelnie a másikra.
Mindezt hatalmas hirdető táblaként kiszögezve kókuszába huppant bele sátánfi ölébe. Nem volt nagy kihívás visszahúzni. Különben se támadt kedve tiltakozni. Igazából fel se készült rá. Annyira belefelejtkezett a fejében tomboló kuszaságba és pokoli herceg szavainak pontos eltárolásába, derült égből havazásként érte földre pottyantják. Roppant elegánsan zakózott bele szerencsétlen áldozata ölébe, amire halkan bocsánatot motyogva sóhajtott fel. Eddig a pillanatig el se jutott odáig valamilyen szóbeli reakciót összekaparjon. Márpedig szeretett volna hozzáfűzni egy-két dolgot. Elsőnek ott volt pokoli másodfőnök kezdeti elszólása. Nem sétálhatott el mellette, de nagyokat bólogatva kivárta, míg nagyobb szünetet tart ördögfi. Semmi pénzért nem fojtotta volna belé a szót.
-Hogy ne érné meg, te idióta~h!-Ütötte finoman mellkason felháborodottan szipogva. Egyértelműen kívánta érzékeltetni butaságokat beszél. Nem bőgne óvodás mintára és beszélne sületlenségeket, ha fejetlen fejszének hinné az egészet. Megfordult fejében ez a lehetőség, de neki nincs az a negatív gondolat, ami ne kerülne elő. Összességében véve, hazugság vizsgálóval tesztelhetnék, mennyire örülne, ha zöld ágra tudnának vergődni egymással.
-Hajlamos vagyok mindent túlkomplikálni és ezt a próbaidőt is addig csűrtem csavartam míg egy Picasso festmény nem lett belőle.-Motyogta orra alatt ördög gyermekének felsőjével bogarászva. –Érdekelsz. Persze, jól nézel ki és szívesen bámullak ruha nélkül, de ha kell cölibátust fogadok, rád se nézek, hozzád se nyúlok, tartom a két méter távolságot, mert…mert én rád vagyok kíváncsi. Ez foglalkoztat.-Pöckölte meg mellkasa bal oldalát.-Tudom, több van benned, annál, amit mutatni szoktál és ígérem behúzom a kéziféket!-
Sandított fel ördögi küldeményre, biztosan láthassa rajta halálosan őszinte és minden szavát pontosan úgy gondolja, ahogy elmondta. Magáról tudja, mennyit jelent, ha ezzel erősítik meg a közölt infórmációval kapcsolatban. Illetve fontosnak érezte, lehető összes eszközzel nyomatékosítsa előadását, persze drasztikusabb lépések nélkül. Annyira ő sem elvetemült fűt-fát ígérve boruljon térdre és esküdözzön a szentekre csakis az igazat, kizárólag a színtiszta igazat mondta. Ezt az élveztet meghagyja bevált szappanopera receptek hőseinek. Inkább tovább fülelt és kissé kínosan megvakarva fejét mosolyodott el.
-Nem mondanám. Sose kedveltek az emberek és értékelhető párkapcsolatban se voltam…öhm…-Tartott némi számolással összekötött gondolkozást, hogy mindezt annál is látványosabb döbbenettel koronázhassa meg.-…nyolc éve! Lesz mit tanulnunk, de együtt csak megoldjuk.-Emelte égnek harcos pocok elszántsággal öklét, minél láthatóbb legyen halálosan komolyan veszi és nincs azaz akadály, amin át ne verekedné magát. Néhány másodpercig még bőszen lebegett küzdőszelleme generálta tüzes aurában, aztán hatalmasat szusszanva térdelt fel alvilági szarvas ördögöcske előtt. Óvatosan tenyerei közé fogta a fejét, mélyen a szemébe nézett és legőszintébb örömteli mosolyát produkálva igyekezett pontot tenni beszélgetésükre. Őt nem zavarták ezek a komoly témát, de még is csak ünneplés miatt hívták ide. Nem lett volna helyes, addig magyarázkodnak mindkettőjük hangulata béka segge alá zuhan, esetleg pont ezzel az érzelmi terrorizmussal akasztja ki a szülinapost.
-Ha így van, akkor ez a legnagyobb és legszebb bók, amit csak kaphattam volna.-
Döntötte kicsikét oldalra fejét, miközben rögtönzött zaklatás tervei körvonalazódtak elméjében. Neki sokat szokott segíteni és rettentően meg tudja nyugtatni. Nem állíthatja mindenkinél működik, így jelenlegi áldozatánál se bocsátkozik előzetes jóslásokba, de egy kísérletet szeretett volna tenni.
-Kipróbálok valamit! Nem tetszik, békén hagylak vele! – Várakozott nyughatatlanul bármilyen engedélyt adó reakcióra. Addig semmit se próbált csinálni, míg nem jelezték neki lásson hozzá. Kizárólag azután ölelte gyengéden mellkasához sátáni poronty fejét megkapta a zöld lámpát. Eleinte nem csinált annál többet, mint türelmesen bogarászta a tarkóján virító tincseit. Hagyott neki kicsi időt, barátkozzon a helyzettel, vagy szimplán dörmöghesse, ennyi elég volt. Zokszó nélkül elereszti, amint betelik nála a pohár. Ha még se látszódna rajta szeretne inkább szabadulni, akkor belecsapna a következő lépésbe.
-Most vegyél egy nagy levegőt, tartsd kicsit bent és fújd ki jó hosszan.- Adta ki a vezényszavakat, minél halkabban és kedvesen, ne érezzék úgy, most parancsolgatásba fogott. Nagyon kicsikét szerette volna ellazítani pokoli zsákmányolót. Önkéntesen lerendezett műsora után tartozott némi törlesztéssel. Valami kellemeset is szeretett volna adni az este során nem csak végletekig fokozott idegőrlést. Eddig a pontig még se jutnának sincs vész, van még egy ötlete! Irányba vehetnék a kádat. Persze, nem kötelező együtt pancsolni, de szívesen nyújt hátmosást elvállaló segéd szerepet.