Daemon háza

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Aug. 18, 2012 8:03 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

További hallgatás helyett megint egész bő lére eresztett reakciót kapott. Tessék… lehet vele beszélgetni, ha nem butaságokról járatja a száját. Bár lassanként megint kezdett olyan mélységekig merülni a szónoklatban, hogy erősen elgondolkodott azon, hogy visszateszi a tenyerét a szájára. Egész hatásos elhallgattatási módszernek találta. Csak rá ne jöjjenek, hogy csiklandós a tenyere, mert akkor oda ez a remek taktika. Mire azonban rászánta volna magát, csak végére értek az újabb monológnak.
- Ugye tudod, hogy a szöveg végére igazoltad az első mondatodat? –sandított rá fejét rázva a túlkomplikálós dologra célozva. Szerette a szemkontaktust, így egyáltalán nem volt ellenére, hogy megtisztelték vele. Sok mindent le lehet szűrni az ember tekintetéből, többek között ezért hord annyit napszemüveget. De ha már ennyire komoly dolgokról társalogtak vele, el is várta, hogy ne sumákolják el ezt a dolgot. A nyílt lapokkal játszás vonatkozzon erre is. Gondolkodás nélkül viszonozva a gesztust bámult Nekori szemeibe miközben az folytatta.
- Ez most úgy hangzott, mint valami ócska romantikus dráma. –fészpalmolt egy újabbat az égbekiáltó célkitűzésre. –Higgy nekem…ismerek párat. –öklözte meg finoman a másik kobakját. Pár pillanat múlva viszont az ő tökfeje esett áldozatul Nekori mancsainak. Nagyokat pislogva, totális tanácstalanságot tükrözve arcáról bámult rá, hogy most tőből le akarják-e tépni, vagy esetleg kitekerni a nyakát. A végén kiderül, hogy egy csendes gyilkossal hozta össze a jósors? Aki egész eddig türelmesen kivárt, és mikor leeresztette a pajzsát, kihasználta az adandó alkalmat, hogy eleget tegyen bérgyilkosi megbízatásának? Fuh, kapásból egy tucat embert fel tudna sorolni, aki felbérelhette… inkább nem is kezd el gondolkodni rajta, mert csak tovább dagad a lista.
- Ennyire azért nem volt rossz poén… -szólalt meg halkan, de Cicafiú valami egészen mást tervezett a megkaparintott trófeával. Daemonnak még mindig fogalma sem volt, hogy mit akar vele csinálni, így egy roppant meggyőző „Heh?” kinyögése után máris Ciculi mellkasához billentve találta magát. Kissé kényelmetlenül, és fonalat vesztett fejjel sandított fel rá ebből a furcsa pozícióból. Nem igazán értette ezt most miért kapja, meg egyáltalán mire való. Sokkal inkább érezte, hogy a másik több örömét leli benne, mint ő. Szóval elég erősen vacillált azon, hogy szóljon-e, hogy erre nem igazán van szüksége. Letámadóját viszont tényleg egész pozitívan érinthette a dolog, mert ilyen bennfentes közelségből tisztán hallotta, hogy egész nyugodtan ver a szíve. A kismama szülésoktatásra viszont már nem tudta megállni, hogy ne morranjon fel egy „Ugye most viccelsz?” hangszínezetben.
- Csináljad nyugodtan, én tök jól vagyok… -vonta meg a vállát. Ennek aztán már végképp semmi szükségét nem érezte. Így is zsibbadni kezdett már kicsit a háta, úgyhogy hamarosan egy hatalmas nyújtózással véget kellett vetnie ennek a nem is tudja micsodának. Nekori kicsit csalódott arcát látva haloványan elmosolyodott és ajkaival finoman becélozta a homlokát.
- Ne törj le, értékelem a próbálkozást! –borzolta meg macsek haját, aztán nagyot sóhajtva, és egy újabbat nyújtózva feltápászkodott a földről. Mostmár kezdett kicsit fázni a hátsója, és nem lett volna szerencsés betaknyosodnia, mert a következő hetekben megint egy OST-n kell közreműködnie, ami gyakorlatilag teljesen fuccsba menne, ha meghallják a náthától előmászott roppant bájos orrhangját.
- A végén még lebeszéljük az összes csillagot az égről… azért kéne otthagyni valamit. –sandított fel, aztán meg Cicafiúra. –Már az előbb is hideg volt a kezed. –nyújtott megint kezet, hogy még egyértelműbb legyen, hogy arra szeretne utalni, ideje berekeszteni a csillagnézésnek indult mini drámát. Közben elgondolkodott azon, hogy mit szeretett volna még csinálni a mai este folyamán. A délután megfogalmazott tervei közül viszont semmi más nem lebegett a szemei előtt, mint egy jó forró fürdő, egy kis aromaterápiával. Az most jót is tenne a kissé átfagyott hátsójának. Csettintéssel teret engedve az ötletnek szedte össze a borospoharakat és indult meg a ház felé. Ahogy a mosogatóba pakolta őket, a konyhapulton szemet szúrt neki némi ott hagyott étel. Először nem tudta hova tenni, hogy mi az és miként került oda, mikor aztán kisebb hatásszünet után leesett neki a tantusz, hogy ezt valószínűleg Ciculi művelte a körettel. Vacsora közben viszont annyira lefoglalta az evés, hogy teljesen meg is feledkezett arról, hogy megkérdezze mire jutott vele. Most viszont, hogy kezdett újra megéhezni a sok beszédre, úgy döntött bepótolja az elmaradt kóstolót. Nem mondja, hogy meglepetésére, de ízlett neki a különleges rizsgombóc.
- Szóval nem csak sütni, hanem főzni is tudsz? –hajolt ki a valahol a nappaliban bogarászó Nekori felé, miközben nasiként majszolta az elfelejtett köretet. Kezében az utolsó morzsákkal poroszkált ki ő is a nappaliba, hogy aztán azokat is eltüntetve indítványozza az imént eldöntött tervezetét.
- Itt alszol? Mert akkor meghívlak egy démoni aromaterápiás fürdőre. –törölgette le a rizsmorzsát a szája széléről. –Kínából rendeltem az olajokat, szóval nem bóvli áru. –tette hozzá, hogy még meggyőzőbben hangozzon a felajánlás. Viszont úgy tűnik felesleges is volt ezen aggódnia, mert különösebb ellenvetés nélkül bólintottak rá. Elégedetten hümmentve vette irányba a fürdőszobát, hogy előkészíthesse a terepet. Nem két perces gyors pancsikolást tervezett, így nem ártott, ha rendesen összeszedelőzködött hozzá.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Aug. 18, 2012 11:19 am

Zsákbamacska – Boldog Születésnapot Pokol hercegének! (o⌒．⌒o)

Utólag visszatekintve el kell ismernie tökéletesen igaza volt alvilági lopakodó vadásznak a romantikus dráma hasonlattal. Hirtelen nem esett le neki, mire fel hozakodott elő vele, azonban sűrűn visszapörgetve a perceket, hamar választ kapott értetlenkedésére. Neki kell elszenvedni mindezt, méghozzá nem a tv képernyőjén keresztül, megeshet nem komolyan, hanem halmozottan kínosan érezné magát. Arra se venne mérget, ne futna észt vesztve messzi távlatokba, vagy kiáltana ördögűzést. Meglehetősen érdekes paradoxonban szenvedett. Saját bőrén tapasztalta, hányszor kapott hideglelést, amikor virágot dugtak az orra alá és hős lovagként rajongták körbe barokk körmondatokkal, minél hamarabb kimásszon alsónadrágjából, viszont ő szívesen traktált vele másokat. Csoda idegenek nem értik meg, ha ekkora ellentétek lappanganak benne. Közel sem gondolkodott hangzatos köntösbe csomagolt szexuális felhíváson, de azt hiszi, másik oldalról nem lehetett leányálom elszenvedni a perceken keresztül művelt szerelmi tépelődését. Enyhén szólva leégett képéről a bőr és nem csak képzeletben csapta homlokon fejét egy igen mélyről feltörő sóhaj, na meg szokványos jelenségnek számító nevetés kíséretében.
Lényegében emiatt vágott kissé bűnbánó, csalódott és szomorkás fejet. Sajnálta ilyen rémálomnak tette ki vasvilla forgatót. Arra felkészült nem lesz ínyére a támadás. Cseppet a semmiből kaparta elő, elmondta mennyire nincs otthon a témában, ráadásul az előbbi gondolat menet tetejére dobva, kész csoda nem pakolták fagyasztóba. Megérdemelte volna ráborítsanak egy vödör vizet, halántékon koppintsák egy papuccsal, vagy pokoli stílusban szólítsák fel azonnali normalizálódásra. Nem vette volna zokon. Kivételesen hálás lett volna érte. Le kíván róla szokni. Sürgősen küszöb mögé akarja sepregetni ezt a túltengő nevetségesen szánalmas csöpögő stílust. Lehet nem tombolhatta ki évekig a romantikus oldalát, de nagyon nem kéne egyetlen dózisban pótolnia. Világból menekül ki, ha rázendít a rózsás, szivárványos, vers szónokló rémálomra.
-Dehogy török!-Vágta rá kissé ijedten.-Még egyszer elcsöppennék, üss le!-Dörzsölte meg homlokát fájdalmas ábrázattal. Gyors radírozásra szorult, mielőtt tovább léphetett volna a történteken és lelki egyensúlyát helyre billentve hozhatná önmagát. Némi csendszünet kellett, ne kattogjon a dolgon. Ebben nagy segítséget nyújtott alvilági zsákmányoló. Ezekben a pillanatokban remekül terelte figyelmét. Jelenleg arra hívta fel figyelmét, kezd hűvös lenni. Óriási jelenet kerekítése közben nem foglalkozott vele, de most, hogy említették neki még a hideg is kirázta. Tényleg nem volt valami combos a hőmérséklet. Kicsikét összehúzva magát nézett fel, vajon milyen hideg lett. Nyárra való tekintettel tökéletesen tudta nem látszódhat a lehelete. Biztos, ami biztos alapon, azért letesztelte. Meggyőződve elmélete helyességéről biccentett és felejtkezett el annyira cserfes nyelvéről, gondolkodás nélkül kontrázott rá a csillagok levadászására szóló mondatra.
-Egy csillag már úgy is a kertedben kötött ki!-Vigyorodott el gyerekesen, de gyorsan betapasztotta száját. Másik kezével hadonászva hűségesen küldte a füstjeleket, nem lesz több megjegyzése. Annyira iparkodott száját összeszorítva hintázott. Mélységesen mély csendbe burkolózott, miközben a poharakat felszedő sátánfit kémlelte.
-Mindig hidegek.-Nyújtotta engedelmesen a mancsait. Több fárasztó mondókát nem csatolt hozzá, mitől van ez és nem kell vele foglalkozni. Hűséges követőként caplatott ördög ügyvédjének rejtekébe. Beérve a házba, pedig el kellett ismernie, kedvére van a melegebb légkör. Jól esően morranva dörzsölte meg karjait, amikor eszébe jutott nem ártana meglesnie kereste e valaki. Rövid tanácstalan forgolódás után, rájött a nappaliban heverészik iphone-ja, úgyhogy egyenesen arra vette az irányt. Szöszi vadorzó, úgy is a konyhát fosztotta ki. Némileg elmosolyodva ezen a tényen, győződött meg róla senkinek sem hiányzott. Kifejezetten nem is lett volna, aki zajgassa. Maximum Nacchan emlékeztetné hivatalos jelenésre, esetleg Riku háborogna, miért nem elérhető skype-on, illetve Tipi írhatna neki pár sort mi van vele. Erről jut eszébe, nem ártana felkeresnie. Megint eltűnt a könyvei között, pedig lazításra kéne használnia a nyarat.
-Valami olyasmi. Régebben sokat sertepertéltem a konyhában.- Tette le mobilját, hogy a magával hurcolászott pulcsija után kutakodhasson.-Ha a jövőben lesz kedved tanítani, szívesen jelentkezem kukta állásra. Van még hova fejlődnöm.-
Horgászta le fejéről a lendülettel rá kerülő kapucnit. Annyira nem fázott múmiát gyártson magából. Lényegében nem fagyott át. Igazából a pulcsira se lett volna különösebb szüksége. Ettől függetlenül értetlenül nézett ördöfire, amikor az ott éjszakázást emlegette. Hirtelen azt hitte az öltözködésére hiszik menni készül. Mielőtt azonban magyarázkodásba kezdett volna, csak egy igen érzékelhető, ez kérdéses volt pillantással ajándékozta meg a ház urát. Nem foglalkozott ezzel a résszel, de ha választhat este nem motorozna és szívesebben aludna helyben, mint otthon az üres házban. Kissé számítóan hangzik ez az érvelés, azt viszont felesleges hozzáfűzni, mindezek eltörpültek a kivel kérdésköre mellett. Szóbeli válasszal nem is húzta az időt. Előre hajolva húzta le zokniját és kezében meglóbálva jelezte, mehet a mehet. Ezután takarékra állította magát. Nappaliban ücsörögve várakozott, de kíváncsibb volt annál, hátsóján maradjon. Rövidesen már a fürdő ajtón kukucskált be. Sátáni leszármazott a vízzel volt elfoglalva, de a pancsoláshoz használt kellékeken szépen megakadt tekintete. Csendesen odalopakodott hozzájuk, jobban szemügyre vehesse őket.
-Ennyire kedveled a fürdőolajokat? Hű~h! Múltkor nem tűnt fel ennyire széles a választék.- Dekkolt le előttük száját tátva. Nem piszkált hozzájuk, csak tisztes távolból szemlélte a címkéket, melyik milyen kivonatot tartalmaz. Csípőre tett kezekkel bűvölte a kicsinél is kisebb írásjeleket. Addig szöszölt velük, míg arra nem tért észhez, kissé lemaradt a fürdésben. Feje vakargatásával könyvelte el kelleténél jobban eltévedt, majd nehézkesen rászánta magát vízbe csobbanjon. Ninja üzemmódos pokollakóval szemben levágódva sóhajtott fel. Nem szokott kádban ázni, de most határozottan élvezte a helyzetet.
-Ez nagyo~n jó~h!-Süllyedt bele a vízbe orra hegyéig. A nagy bugyogásba, viszont kevés kellett belefulladjon. Ötlete sincs, hogy kivitelezte, de sikerült annyira váratlanul hapciznia, felszippantott egy jó adag vizet. Békésen köhécselve hörgött néhány percig, mire szabadulni látszott a terrortól. Ezután inkább nem közelítette meg fejjel a vizet. Síri csendbe burkolózva meditált. Hol a plafont bámulta, hol a vizet lögybölte. Remekül el volt a semmittevéssel.
-Ezek után mihez lenne kedve az ünnepeltnek?-Fröcskölt rá kicsike vizet.-Mozizás? Vígjáték a hangulat fokozására? Vaagy…-Bökdöste száját elmélyülten filózfa mit lehetne tenni.- Annyira lefárasztottalak, alvás? Agyilag!-Fűzte hozzá kapásból. Nem valószínű bármire bővítették volna a kérdést, így viszont szándékosan mellékvágányra állította az amúgy ártalmatlan felszólást.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Aug. 19, 2012 1:39 am

Zsákbamacska – A besurranó tolvaj nem elvinni szokott?... Amúgy kösz Ciculi!

- Órákat nem vállalok… kinéznéd belőlem, hogy lenne türelmem hozzá? –támaszkodott meg könyökével a szobaajtóban. Abszolút nem tudta volna elképzelni magát, amint lelkesen magyarázva pepecseli az ebédkészítés folyamatát. Ha erre is kell figyelnie közben, tuti elszámol valami fűszerezést, és mehet a kukába az egész. A kaja pazarlást pedig semmi pénzért nem kockáztatná meg.
- De ha elég nézned mit csinálok, az nem zavar. –tette hozzá sóhajtva a legnagyobb kompromisszumot, amit ki tudott csikarni magából. Ahhoz már túlságosan is hozzá van szokva, hogy ne zavartassa magát, bármennyien figyelik árgus szemekkel.
Az előző kis közjáték arra tökéletesen jó volt, hogy néhány dolgot világossá tegyen. Inkább el se gondolkodik azon, hogy vajon Cicafiú milyen agyszüleményeket gyártott eddig a próbaidő fogalmáról. Valószínű, hogy nagyon rövid úton belefájdulna a feje. Az akkor könnyelműen elhangzott kijelentéséről pedig lassan tényleg kezdi azt hinni, hogy nem teljesen arra vonatkozott, amire hitte, hogy vonatkozik. Nem csak Nekorinak adott próbaidőt, hanem saját magának is. De magához képest úgy érezte várakozásokon felül teljesíti a kihívást. Ez a fekete macska valahogy mindig kipiszkálta belőle azt, hogy ne akarjon úgy viselkedni, ahogy a hírnevéhez illik. Vagy ha mégis sikerült, ne legyen elégedett. Veszélyes adottság, így tényleg nem árt maga mellett tartania, már csak a biztonság kedvéért is. Még a végén valaki felhasználja ellene! Azért arra csak nem vetemedne senki, hogy megmentendő Alíz hercegnőt gyártson szegény Ciculiból, hogy Daemonnak ártson… Egyre eszementebb dolgokon gondolkodik. Ez biztos miatta van... Fejét megrázva próbálta kiverni belőle ezeket az agyament összeesküvéselméleteket, és vonult be a hálószobáján keresztül a tágasabbik fürdőszobájába. Elsőként meg is nyitotta a vízcsapot, mert az bele fog telni egy időbe, mire ez a hatalmas kád feltelik vízzel. Ennyi hátrányát igazán fel tudta dolgozni annak, hogy kényelmes helye legyen elnyúlni benne. Ki nem bírná egy normál méretű darabban gubbasztani. Akkor teljesen felesleges lenne az egész, mert úgysem töltene benne több időt, mint egy sima zuhanyzás. A fennmaradó idejét kihasználta arra, hogy összeválogasson néhány illóolajat, amikből tehet a vízbe. Volt miből válogatni, így bele is telt pár hosszú percbe, mire dűlőre jutott a keveréket illetően. Az eközben betáborozó Cicafiú látványos szájtátására csak egy „mi sem természetesebb ennél” hümmentéssel válaszolt a ruháinak ledobálása közepette.
- Én így szoktam lazítani. –vetette bele magát a különösen jól sikerült fürdőbe. Egész szakértőnek számított már a dologban, hogy mikor mivel lazíthat vagy élénkülhet a legjobban, esetleg milyen nyűgjét milyen természetes gyógymóddal kúrálhatja. Orvosi stiklije miatt még jobban ügyelt arra, hogy minél kevesebb mesterséges gyógyszert szedjen. Azokat is csak szigorúan a kezelőorvosával íratta fel. Erről jut eszébe, lassan már őt is esedékes lenne felkeresnie a szokásos negyedéves kontrollra. Majd megkérdi aktakukacot mikorra lehetne beiktatni. Ezen filózva pillantott oldalra, hogy mivel ügyködnek még mindig, de Ciculi látszólag tökéletesen bele volt merülve a gyűjteményének feltérképezésébe. Ahogy előttük szobrozott, az alsóbb polcok szemrevételezésekor igazán „dat ass” látványt nyújtott, így Daemon nem igazán akarta kizökkenteni, hogy megfossza magát ettől az ingyen látványtól. Hamarosan azonban magától is észhez térve csobbant mellette a kicsit sem víziszonyos macska. Még sosem próbálta így, de tényleg elférnek benne ketten is, nem hazudott az építész amikor a terveket mutogatta. Elégedetten hümmentve a felfedezésén dőlt hátra, miközben a keze ügyében lévő kis vezérlővel lejjebb vette a világítást, hogy még többet adjon a relax fílingre. De alighogy közelített volna az alfa állapothoz, Cicafiú heves fuldoklásba kezdett vele szemben. Megrökönyödve pillantott fel, hogy ne mondja már, hogy egy kád vízbe is képes lenne belefullasztani magát? Hihetetlen… Nagyot sóhajtva a szerencsére koránt sem végzetes mutatványon merült bele ismét a kellemes ejtőzésbe. Kismacska azonban úgy tűnik nem osztja az elképzeléseit a döglődésről. Nem csinálta feltűnően, de a full csendes házban Daemon tisztán hallotta, még csukott szemmel is, ahogy halkan szöszmötöl.
- Te tényleg nem tudsz nyugton maradni a hátsódon… -rázta meg a fejét, ahogy kicsit feljebb csúszott, hogy rendesen szembenézhessen vele. Finoman elejtett megjegyzése viszont úgy tűnik felbátorította a vele szemben ülőt arra, hogy megtörve a hallgatását, lelkesen csacsogni kezdjen. Nem létezik, hogy ilyen hamar megunta a dolgot… Daemonnak viszont még esze ágában sem volt kiemelni a hátsóját a kádból. Tehát úgy tűnik, gondoskodnia kell arról, hogy egy kicsit még maradni akarjanak.
- Teljes mértékben… de van, amihez tudom nélkülözni az agyam. –vigyorodott el, miközben zsákmányát becserkésző ragadozó mozdulattal hajolt át a kád másik végébe, és támaszkodott meg a szélén Nekori feje mellett. A támadás következő részeként lehajolva hozzá lassú, hosszadalmas nyelvleckét ajánlott fel neki. Hamar rákaptak az ízére, így egyáltalán nem fulladt kudarcba, vagy maradt viszonzás nélkül az este további eltöltésre vonatkozó javaslata. Az, hogy Cicafiún nem volt semmi más, csak a halovány illóolajok és a saját illata, különösen Daemon kedvére való volt. Valamiért roppant vonzónak találta ezt az aromát, amit napközben szinte teljesen elfed a különböző parfümök és ruhák illata. Kényes orrának igazi kényeztetés volt, amint közel került a bőréhez. Míg maradt annyi lélekjelenléte, még azon is elgondolkozott, hogy vajon mire számíthat egy józan Nekoritól. Eddig valahogy egyik verzióban sem tűnt teljesen önmagának, így ez a kérdés nyitva maradt előtte. Kíváncsisága csak még inkább arra ösztönözte, hogy minél jobban felpiszkálja az eddig kicsit sem tiltakozó macsekja kedélyeit.
Egy kicsit talán igaz a mondás, hogy ha retek rosszul indul a napod, akkor a végére kárpótolnak érte. Ebből kiindulva lehet több napját kellene valami brutális ébresztővel kezdenie, ha aztán ehhez hasonlóan kellemesen végződik. Mindenesetre azt állíthatja, hogy a drámagyakorlati intermezzotól eltekintve pozitív mérleggel zárta ezt a születésnapját...

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Okt. 14, 2012 10:12 am

Kóbor macska begyűjtése (；￣Д￣）

Kellett némi hatásszünet, mire Ciculi képes volt kinyögi valamit és elhalászni tőle a virágokat. Amennyire túlspilázottan pörgött az előbb, olyan hirtelen fagyott le. Daemon már majdnem elgondolkodott azon, hogy kicsit meglehelgesse az arcát, hátha a langyos alkoholgőztől esetleg magához tér, de sajnos erre nem volt szükség, mert Cicafiú arcán enélkül is beszívottan széles vigyor jelent meg. Ez már mindjárt jobban tetszett neki, mint az előbbi pocokmacska fej. Mégse volt olyan rossz ötlet az a vödörnyi gaz. Már csak ebből, és abból kiindulva, hogy majdhogynem dorombolva támadták be a derekát.
- Kajak ennyire tetszik kormostappancs? –pislogott egy kicsit tanácstalanul a feltűnően jókedvűre váltott házimacskájára. Nem mintha különösebben zavarta volna az ingyen cuppanós, de nem gondolta volna, hogy egy pasit is ennyire le lehet kenyerezni pár szál gazzal. Ha marad rá még ép agysejtje, ezt az infót lehet megéri elraktározni a jövőre nézve. Főleg, hogy hamarosan kiderült, hogy sikeresen beletrafált a kedvenc szagos növényébe.
- Tudod, ez megkérdő-jelen-evez-elez-felez-heten-tlen-fuh de nehéz szó…nem kérdés! -húzta ki magát és ciccent fel vigyorogva, de nem volt túl sok ideje fényezni magát, mert grabancon nyalábolták és elkezdték cipelni valamerre. Ez a hirtelen mozdulat viszont nem esett annyira jól a még mindig háborgó gyomrának. Kellemetlen felhördüléssel és egy elfojtott öklendezéssel adta az őt ráncigáló tudtára, hogy egy kicsit finomabban csinálja a dolgot. Beletelt pár percbe mire ki merte nyitni a száját, hogy válaszoljon a kocsija hollétére vonatkozó kérdése. Egészen addig, csak szabad kezével intve a kanyarokat mutatta a helyes irányt.
- A klub előtt. –vágódott be a megfelelőnek vélt utcába a kereszteződésben, ahonnan már meg is pillanthatta szeretett járgányát. Éppcsak odaértek a kocsihoz, Cicafiú máris intenzíven vetkőztetni kezdte kifelé a zakójából, amit egy buksiborzolással jutalmazott.
- Már megint nem bírsz magaddal, pedig most csak én ittam. –vigyorgott intenzíven, de kiábrándítóan ignorálták a megjegyzését. Sőt, miután megszerezték a kocsikulcsát, kíméletlenül betuszkolták az anyósülésre. Az elhangzó ajánlat kevésbé sem hangzott olyan ígéretesnek, mint az, amire Daemon számított. Kelletlenül húzta el a száját és legyintett egyet.
- Kismiska alkukkal nem foglalkozom. Különben is, kicsi csillag… miféle könnyen átverhető fetisis-süs-sztának nézel engem? –artikulált bőszen, mert elég nehéznek bizonyult ez a szó is. Csak tudná miért akkor jutnak eszébe a legválasztékosabb szavak, mikor a leginkább nehezére esik beszélni. Mire sikerült kinyögnie, már megint faképnél hagyták. Kezd sok lenni egy kicsit erre az estére, hogy ennyiszer válnak meg önhatalmúlag a társaságától. Morcosan felkönyökölve a kocsi ablakpárkányára duzzogott egy sort, aztán hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte felkutatni a kesztyűtartót valami ehető után. Akármennyire ramatyul volt a gyomra, attól még mindig teljesen tisztában volt vele, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára evett. Az abszolút nem érdekelte, hogy szervezete mennyire sztrájkolna a dolog ellen, ő márpedig jobban tudja, hogy szüksége van arra a kajára. Viszont bárhogy kotorászott, pár doboz jegeskávén kívül semmi ehetőt nem talált. Egyre morcosabban kutatott, és olyannyira belemerült, hogy észre sem vette, hogy közben behuppantak mellé a kocsiba. Felháborodottan szorongatva a dobozt morgolódott tovább, mert már tényleg elgondolkodott azon, hogyha ennyire nincs más, akkor megissza ezt.
- Cicafül, nincs valami ennél ehetőbbed? –lóbálta meg az orra előtt a jegeskávét hisztisen. Felcsillanó halovány reménysugárként pedig már majdnem megmentőt látott benne, míg elő nem húzott a táskájából hosszas kotorászás után valami aszott müzliszeletet. Fintorogva méregette a Ciculi kezében lévő ételnek tűnő dolgot, még meg is pöckölte egyszer-kétszer, majd hirtelen kikapta belőle.
- Jóvan add ide. –markolta fel, és némi vesződéssel lefejtve róla a csomagolást tömte magába a madárkaját. –Több nincs? –nézett rá valami éhes kóbor állathoz hasonló tekintettel, de miután már hosszú percek teltek el azzal, hogy a táskájában kotorászott, inkább legyintett egyet. –Áh hagyjad, inkább menjünk haza… -dőlt hátra az ülésben miközben elkezdett szenvedni a biztonsági övvel. Elég erősen rá kellett fókuszálni, hogy sikerüljön, beledugni a helyére. Nagyot fújtatva fejelte be maga mellett az ablakot mikor végre sikerült kiviteleznie az iszonyú nehéz feladatot és végre elindulhattak. A motor indításával pedig automatikusan bekapcsolt a rádió is, ami épp valami pop állomásra volt állítva. Ha nem a CD-it hallgatja, akkor általában valami ilyesmire van belőve a rendszer, mert néha egész jó számokat is hall. Az épp aktuális reklámblokk után pedig felcsendül egy 2NE1 szám, amit már néhányszor hallott, és most ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy nyűgjében elkezdje énekelni. Közben pedig nyomatékosítván a dal címzettjét közelebb hajolt Cicafiúhoz. Rögtönzött előadása minél spontánabb, annál őszintébb volt, bár fogalma sem volt arról, hogy ebből mennyi jutott át a mellette ülőhöz. Vallomása végén megköszörülve a torkát hallgatott el, és dőlt neki megint az ablaküvegnek, míg meg nem érkeztek az ismerős kapubejáróra. Kivergődve a kocsiból szenvedett még egy sort a bejárati ajtóval, ami után pedig egy lendületes hasas véve vágódott be a nappali szélén lévő legnagyobb kanapéra és terült ki békaként.
- Nah, ez hiányzott. –morgott elégedetten, miközben bőszen relaxált.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Okt. 28, 2012 3:34 am

Kóbor macska begyűjtése w(°ｏ°)w

Kocsiban ücsörögve, csendesen bámult a kávés dobozokkal morgolódó alvilági különítményre. Semmi pénzért nem zavarta volna meg a kereskedésben és hihetetlen aranyosnak találta, kivehetetlenül dörmög az orra alatt. Valamiért még mindig imádta ezt a hangulatát. Kényszeresen benyomorgatta volna, mert egy óriási duzzogó oroszlánt juttatott eszébe, aki egyszerűen sikított azért megszeretgessék. Persze, ha megszólal vagy beleszól a privát tárgyalásba garantáltan vége szakad, ezért megengedte magának azt a kicsiny luxust, kormányra könyökölve figyelte az előadást. Széles mosollyal és oldalra döntött fejjel szemlélte a hatalmas előadást, míg be nem vonták az eszméletlen fontos dilemmába. Nem bírta megállni, ne vigyorodjon el fejét csóválva, megint „éhség az úr” elve lépett érvénybe. Hihetetlen volt, még részegen, háborgó gyomorral is az evés járt alvilági ninja macska fejében. Egyáltalán nem zavarta, sőt, egyen helyette is! Legalább ismer valakit, aki jóízűen és annyit eszik, amennyi belefért. Ettől függetlenül nem büszkélkedhetett vele, előre bekészített bento-val rohangászna. Sajnos nem hurcolászott magánál ördögi leszármazottak étvágyát kielégítő menüket. Ezek után, viszont megfontolandó tegyen be legalább egy vészmegoldás szendvicset, ha vele találkozik.
Valahogy magától is sejtette nem lesz ínyére az a szerényke müzli szelet, amit hosszas kotorászással előkerített. Arra se emlékezett mikor tette táskájába. Reménykedett benne még nem járt le a szavatossága. Biztonság kedvéért nagy erőkkel kezébe horgászta a kiürült papírt és gyorsan leellenőrízte a dátumot. Nagyot szusszant az eredményen, semmi vész nincs és már újabb felderítő hadjáratot kezdett volna, amikor rámorrantak, inkább induljanak el hazafelé.
-Otthon csinálok neked kárpótlásul valami finomat. Tarts ki, gubancolódott nyelvű sörényes állatok királya! Jesszusom! Rám ragadt a becézgetésed…-
Némileg elkeveredve az indulás és táska között habozott, mielőtt hátra dobta volna batyuját. Sokáig tartott beindítania a csodaszép ragadozót, főleg, mert fél szemmel szöszke sátánfi biztonsági öves manőverét követte nyomon. Elgondolkozott rajta, aprócskát rásegítsen a bonyodalmas műveletre, de nem akart belegázolni bűvész vadmacska egójába, vagy megkockáztatni, megint mutter jelzővel förmedjenek rá. Lefoglalta segítőkész mancsait saját öve bekapcsolásával és a körültekintő indulással. Más kocsijával meg nem kockáztatná első gázadással anyagi kárt okozzon. Egy jaguar tágas légterét, pedig még rutinnal is szokni kell. Valahogy minden teljesen máshogy esett és az idő közben felcsendülő koncerttől, kissé nehezére esett nem röhögésben kifakadni. Vörösödő buksival pukkadozott a kutya vonyításra hajazó sorokat hallgatva. Igazán lekötelezték a vallomással, amiről fogalma sincs mennyire vehető komolyan, meg egyáltalán lovagi számba.
Nem merészkedett addig, nagy következtetéseket vonjon le. Általában csúnyán mellé trafált. Ennek ellenére, miután kiszórakozta magát és véget ért az élő műsor hatalmasat fújtatva pislantott oldalra. Hazudna, ha azt állítaná nem esett neki jól, vagy ne szeretett volna rá reagálni. Túlzásokba nem akart esni, szeretet rohamot indítson az ablak felé dőlő pokoli trón várományos ellen. Az egy dolog, saját részéről egyre biztosabb volt az érzéseit tekintve. Megint más tészta, mennyire akarja ezzel sokkolni az érintettet. Tartott tőle nem fogadnák felhőtlen jókedvvel, ha közölné, feje búbjáig kezd belezúgni. Kevésbé letámadó dologban törte fejét, amihez kapóra jött az egyik piros lámpa. Kapva az alkalmon bújt ki az öv szorításából. Áthajolt az anyósülésre, megtámaszkodott a kesztyűtartón és rálehelt az üvegre. Elfojthatatlan őszinte mosollyal, két rövidke szót írt fel:„Te amo”, majd visszahuppant helyére és mint, aki jól végezte dolgát, szépen hazafuvarozta whiskey gőzben pácolódott ördögpalántát.
Házba jutás sose ment könnyen az eddigi tapasztalatok alapján, bár a korábbi műsorokhoz képest, mérges nyűglődéstől mentesen veretett be üstbugyogtató sátánka. Nappaliban kinyúlva fetrengett, amivel különösebb baj nem volt, csak jobban örült volna, ha kicsit józanabbul teszi. Most bealszik, néhány óra múlva igen súlyos hányingerrel kászálódik fel. Sejtette a kérleléssel nem ér semmit, legyen szíves felállni és elmenni zuhanyozni. Meg se próbálta, csak fejét vakarászva szusszant, milyen cselhez folyamodjon. Ekkor jutott eszébe, beígért valami kajót. Gyorsan át is csoszogott a konyhába férfiasan megpakolt elemózsiát összeütni. Nem lehetett rá panasz. Felforgatta az egész hűtő tartalmát és olyan extra burgert generált a hozzávalókból, még egy óriás is jól lakott volna vele. Elkészült remekművével egyenest nappaliba battyogott. Pár méterre ledekkolt ördögi leszármazottól, hogy pincéri megszokottsággal tartothassa fel tányérkáját.
-Uram, elkészült a szendvicse! Kérem fáradjon asztalhoz!- Mivel a kívánt siker nem érkezett, bedobta eleve pocséknak ígérkező második fokozatát.- Gyere, gyere enni! Érzem, hogy szeretnél idejönni!-
Szuggerálta óriási erőkkel, hívógatóan mozgatva mancsait sátánfi felé. Helyzet komolyságát mutatta, saját maga elnevette műsorát. Ezután nem volt nehéz kitalálnia, mennyire fogják teljesíteni kérését. Várható bukáson gyorsan túltette magát, de az érkező kézmozdulaton már kevésbé sikerült. Felháborodottan eltátva száját, bökött sértődötten szöszke állatok királyára. Tökéletesen kiakasztották, hogy kajót csinál és még bemutatnak neki. Tányért asztalra téve mordult rá a kanapén pöffeszkedőre.
-Ne mutogass, mert…mert… MEGHARAPLAK! Nem hiszed?! FUUUU~H! Na várd csak ki a végét, Nagai Daisuke!-
Fújta fel arcát plafonig mérgesedve a hitetlenkedő arckifejezésre. Úgy felbőszítették, ha eddig viccnek szánta most már biztosra vette megteszi. Csípőre tett mancsokkal fújtatott egyet, mielőtt neki lódult volna a feladat teljesítésének. Duzzogó pocokként vetődött a kanapéra. Hirtelen elfelejtette nem kéne egy részeget terrorizálnia. Utólag visszagondolva, remélte nem fog rosszul lenni a művelettől. Abban a pillanatban úgy felkúszott benne a pumpa, nem gondolta végig mire készül.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Okt. 28, 2012 6:24 am

Kóbor macska begyűjtése (；￣Д￣）

Most, hogy végre kényelmes pozícióba került, rögtön el is nyomta volna az álom, ha nem lett volna az a zavaró tényező, amit gyomornak neveznek. Nem tudta eldönteni, hogy azért háborog, mert kiadni szeretne magából, vagy azért mert magához venni… Kanapén fetrengős vergődésében elmélkedve ezen rövidke koncentrálás után viszont mintha ki tudta volna venni az éhség halvány jeleit, ami tökéletesen elég volt ahhoz, hogy a másik lehetőséget leszavazza. Tehát most, hogy ezt megállapította, már csak az maradt hátra, hogy összekaparja magát, és bevetődjön a konyhába. Amihez viszont meg kellett volna mozdulni… jelen helyzetében pedig ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint amilyennek kívülről tűnhet. Részegsége esetén fennáll egy olyan szisztéma, hogy minél közelebb van a földhöz, vagy a vízszintes állapothoz, annál nehezebb elszakadnia tőle. És most eléggé ennek a függvénynek az alján tartózkodott. Nagyot sóhajtva fordult oldalra, hogy hátha a helyiség látványa generál benne némi motivációt a feladat megtétele iránt. Hívogató konyha helyett viszont egy annál sokkal hívogatóbb pincéri feltálalással találta szembe magát. Meglepettségének felhorkanással hangot adva meredt a Ciculi kezében tartott különösen étvágygerjesztőnek tűnő szendvicsre. Gyomra sem volt rest egy erőteljes kordulással a tudtára adni, hogy szintén ínyére van a látvány.
- Muszáj érte odamennem? –emelte fel drámaian a karját, jelezvén, hogy házhozszállítást kér. Pincére viszont csak nem araszolt közelebb hozzá. Sőt, ehelyett elkezdte úgy csalogatni mintha valami Uri Gelleres vadállatidomár lenne. Erre csak morcosan a kárpitba fúrta a fejét, miközben az egész eddig levegőben felejtett kezével egyezményes jelét küldte elégedetlenségének. Na ne szórakozzon már vele ilyen orvul… tudja, hogy a kaja nem játék! Ezért még kapni fog, ha egyszer a kezei közé kerül. Viszont ha rajta múlik ez nem most lesz.
- Húú de félek bajuszhuszár~ -imitált hápogást a kezével, hogy nyomatékosítsa mennyire megrémült a szörnyű fenyegetéstől. De komolyan, itt reszket, mint a nyárfalevél!
- Egérutat kapsz… -morrant fel miközben újból felemelte a fejét, ám egy menekülő helyett egy támadó macskával találta szembe magát. Megrökönyödve az agresszív közeledésen hőkölt egy kicsit hátra, ülő helyzetbe tornázva magát, mielőtt becsapódott volna a bomba. Kajak úgy rohamozták le, hogy már csak az eposzi felkiáltás hiányzott volna hozzá, hogy „This is Sparta!” Még szerencse, hogy nem hozott magával egy seregnyi görögöt… Nah úgy már lehet, hogy nem bírt volna vele. Így viszont bátorkodott felvenni a kesztyűt a továbbra is agresszív motivációkkal az ujjára irányzékolt vérmacskával.
- Héé, nyugi már csillagharcos! –hadonászott előle, miközben kénytelen volt bevetni sokat polírozott jujutsu tudományát. Nem volt túl nehéz feladat felülkerekedni támadóján, azt viszont nem tudta elkerülni, hogy ráharapjanak az alkarjára. És nem eresztik. Kicsit lefagyott ezen a szituáción, olyannyira abszurd volt ez a helyzet, bárhonnan is gondolta végig. Nem sűrűn fordul elő ilyen, de sikerült totális fonalat vesztettséget elérni Daemonnál. Amint ezt a következtetést leszűrte magában, plusz, ahogy a vérmacskára pillantott, nem bírta megállni, hogy ne törjön ki belőle a könnyes röhögés. Máshogy nem tudta lereagálni ezt az egészet. Fél kezével szemét törölgetve próbálta összeszedni magát, és mintha enyhülni érezte volna a szorítást a karján. Ezt pedig ki is használta, és ha már ilyen orvul támadtak rá, akkor hasonlóan alattomos módszerrel. Finoman csiklandozni kezdte Cicafiú oldalát, hátha ezzel sikerült elérnie, hogy visszakapja a gumicsonttá avanzsált karját. Még mindig enyhén illuminált elmeállapotában elgondolkodott azon, hogy tényleg be is szerez neki egyet. Főleg most, hogy már tudja, hogy mikre nem képes! A saját biztonsága érdekében egész előnyös beruházás lenne valami ilyesmi. Egyelőre viszont nincs a birtokában semmi ilyesmi, amivel könnyíthetne a helyzetén. Módszere viszont ennek hiányában is sikerrel kecsegtetett, az ő előbbi produkciójához hasonlóan röhögésbe kezdő Ciculit figyelve. A kínzást viszont még akkor sem hagyta abba, mikor már eleresztették. Kicsinek semmiképp sem mondható egója követelte a leckéztetést, hogy nyilvánvaló legyen ki a főnök. Aztán persze megkönyörült rajta, és karját dörzsölgetve kászálódott le róla. Ő viszont egy jó darabig nem bírta még abbahagyni a nevetést. Daemon már komolyan kezdett attól tartani, hogy még a végén kifogy a levegőből, és elpatkol itt mellette.
- Föld hívja a szuper saiyant! –legyezgetett előtte, de nem nagyon reagáltak rá. Fejét csóválva sóhajtott egyet, miközben háta mögé támaszkodva figyelte a dalospacsirtát. Cáfolhatatlan tény, hogy ezerszer jobban illik az arcához, ha nem azt az elesett világfájdalmasan hontalan fejet vágja. Kicsit el is bambult, ahogy a fülig érő vigyorát nézegette. Észre sem vette, hogy csak attól, hogy nézi, neki is mosolyra húzódott a szája. Kezd egyre nagyobb befolyással bírni fölötte a hangulatára vonatkozólag. Elég csak azt a rögtönzött szerenádot nézni amit a kocsiban adott. Tény, hogy elhatározásának elég nagy hányadát fűtötte az alkohol, de ha annyira nem akarta volna, akkor nem elégedettség töltené el, ha visszagondol az előadására és az arra kapott kommentárra. Szokatlan érzés, de nem mondaná kifejezetten rossznak. Filozofikusba átforduló elmélkedését gyomrának újabb kordulása szakította félbe. Ettől visszazökkenve jutott eszébe, hogy még mindig éhes, sőt ettől a közjátéktól csak mégjobban megéhezett. De legalább annyi haszna volt, hogy kicsit felélénkült, és már képes volt megtenni, azt a leírhatatlan távolságot a kanapé és az étkezőasztal között.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Nov. 04, 2012 11:47 am

Kóbor macska begyűjtése ＼（＠￣∇￣＠）／

Óriási lelkesedéssel vetődött fel a kanapéra, vagyis annak tartalmára. Tréfát nem ismerve, vérengző kölyök macskaként ugrott a szóban forgó végtagra. Elszántan bemérte a célt, előre tartotta karjait és harapásra nyitotta száját, viszont elsöprő bosszúja csúfos kudarcot vallott. Megfeledkezett nem épp apróságnak számító tényről, mely szerint ellenfele a vadon királya, aki előzetes felmérése alapján igen jártas harcművészetekben, ráadásul ittasan sem lassulnak be reflexei. Az egész felvetés megkoronázásaként, könnyed hárítással fektették ki a matracon. Nem állítaná, ne lepődött volna meg hirtelenjében, hogyan került függőlegesből szempillantás alatt vízszintesbe, de nem fújhatott visszavonulót. Kitartó küzdőként kapkodott, összetűzés hevességében karmolt, majd harapott rá sátáni szavanna uralkodójának alkarjára. Meg merne esküdni morgott az egész folyamathoz, ami szörnyen nevetséges, kivéve, hogy abban a pillanatban lefoglalta figyelmét a győzelem. Később, pedig szöszke sátánfi röhögése. Bolygónyira kerekedő szemekkel pislogott rá, mert ehhez sosem volt szerencséje. Váratlanul érte, de ennél is jobban letaglózta a tény, mennyire levette lábáról önfeledt műsora. Annyira más lett arca és annyira boldoggá tette, ilyen jó lett pokoli hercege kedve. Amióta ismerte mindig óvatosan próbálkozott mosolyra fakasztani, mert elképesztő módon szerette a látványát, erre kapott egy könnyes nevetgélést. Teljesen kikészült tőle. Képzeletben gyönyörű tócsává változva kémlelte. Imádta az elejétől kezdve a legeslegvégső percéig! Úgy belefelejtkezett még a heves rágcsálás is kiment fejéből. Bárgyún révedezett vigyorgó sörényes trónfoglalójára és engedett karja szorításán. Részéről jöhetett a világvége! Abban a pillanatban garantáltan boldogan halt volna meg.
Szerencsére a sötét kor bekövetkezte elmaradt. Világ megmenekült az örök pusztulástól, csak épp neki nem volt ilyen szerencséje. Feléledő ragadozója vehemensen látott hozzá hatástalanításához. Komoly rohamot indított csikizés frontján, amitől villám tempóval érte el, kínjában könnyezzen, könyörögjön fegyverszünetért, levegőért kapkodjon és ritka súlyos nevetés törjön ki belőle. Akkora erővel lendült bele képtelen volt abbahagyni. Elsöprő alvilági ninja vadász győzelmét követően még fájdalmasan hosszú percekig vihorászott, fújtatott, vagy törölgette könnyeit. Arra se volt rest papír zsebkendő lóbálva adja meg magát, mielőtt végérvényesen kinyúlik. Teljesen leszívta a kőkemény hahota. Annyi szufla maradt benne karjával „pöpec” jelzést továbbított. Darabig békaként kinyúlva szuszogott, mire szöget ütött fejében nem hallja környezetében mozgolódni vadon vezérét. Légből kapott gondolatként a parkos eltűnése villant be. Ijedtében, megint elvesztette, akkora erővel borult le, Franciaországban is hallhatták a kongást.
Sűrű nyöszörgésekkel felkászálódva kukkantott körbe és sóhajtott megkönnyebbülten az étkező asztalnál szendviccsel manőverező sátánfin. Derekát bőszen dörzsölve csoszogott mellé. Fel se tűnt neki mosolyogva huppan le mellé. Megmagyarázhatatlan módon élvezte szemmel tartani. Egyszerűen jobb volt kedvre derült, csak mert nézte mit művel. Illetve őt is rávette csintalankodásra. Kötekedés jogos gyanújával kihúzott egy szendvicsből kikandikáló paradicsomot. Ártatlan szellemként elfogyasztva a karikát költözött széles vigyor arcára. Élvezte nem csinálnak semmi különöset és mégis plafont verdeste hangulata. Tudta nem kéne rémisztően rózsaszínes ködbe menetelnie. Szabadjára ereszti túláradó energiabomba természetét frászt kap bűvész oroszlán. Megkérte rá lassan haladjon. Nem szeghette meg szavát és rendezhetett romantikus vérengzést.
-Lehet most az én fejemet kéne kiszellőztetni?- Bukott ki belőle a kérdés két fájdalmas sóhajt között.- Ne kérdezz semmit! –
Legyintgetett orra előtt kínos fejjel. Nem pont aznap estére tartozott ez a téma és nem pont ehhez a hangulathoz. Bőven ráért sokkolni sörényes pokoli küldöttet. Igazából maga se tudja mikor kéne időzítenie. Valahogy spontán kitörései állandóan keresztül húzzák számításait. Az biztos nem akart kockáztatni. Vattacukros vallomással gyorsabban kergetné el, mint futná le a kétszáz métert. Ha választhatott, inkább más miatt veszítse el, mint rosszul ütemezett szerelemi kis előadás. Észben tartotta, ne siettessen semmit. Hagyjon időt mindkettőjüknek. Arról fogalma sincs mennyit, de erősen reménykedik benne, sor kerülne rá, kapcsolni fog. Akárhogy legyen rábízta az ismeretlenre. Egyelőre lefoglalta magát kikecmeregjen gondolatai hálójából és mentőötletet találjon ki. Megfejtés nem mondhatná sokáig váratott magára. Derült égből kóbor macskaként dobta be ajánlatát.
-Inkább mondj igent, holdfényesen illuminált parki andalgásra! Elcsábíthatlak, Picur?-
Tartotta sátánfi felé mancsát kecsesen megmozgatva ujjait. Remélte nem kéri tőle a fejére másszon, mint Pom pom. Ez a lehetőség, várhatóan csak az ő fejében fordult meg. Morgósan háborgó ninja macskája, ugyanis látványosan kérte ki az elnevezés apropóját. Kézfejét megharapva szúrta le a becenévért, amin még szép eltátotta száját. Aljas merényleten sértődött pocokként fújta fel pofiját. Karba tett mancsokkal tolta ki magát az asztal alól és szédületesen komoly arcot erőltetett magára. Bölcs hörcsögként csupán egyetlen hozzáfűzni valója akadt az elhangzottakhoz.
-Tudom, hogy mindenhol ász vagy, de ha sokat ismétlem elvész a varázs!-
Gondolhatta volna nem lesz vége a gyerekes szóváltásnak. Sátánfi tökéletesen hozva messzire terjengő önbizalmát közölte a hozzá tökéletesen illő tényeket. Elmosolyodva a hamisítatlan kommentáron huppant le cipős szekrényre, felvehesse bakancsát. Ennyiben hagyhatta volna a témát, de nem bírt lakatot tenni szájára. Muszáj volt visszakontráznia a felvetésre. Megint érezte ló és zebra közeledtét, ami úgy látszódott egyik alap mozzanata lesz kapcsolatuknak. Nem, mintha bánná, vagy zavarná a dolog. Önmagához képest meglehetősen élvezte ezeket a nevetséges csipkelődéseket.
-Felveszem és lejátszhatod a mézédes hangomat minden nap, ahányszor csak akarod!-
Vigyorodott el a magát hősi pózban ünnepeltető nap sztárján, akit nem átalkodott megfelelő jutalomban részesíteni. Kisebb lendületet véve szökkent mellé és csapott rá kacsintás kíséretében hátsó felére. Továbbra is gyengéje volt. Az előbbi beállásban, pedig üvöltött érte lecsapással ajándékozza meg. Gyors menekülésben nem reménykedett, de indulást szorgalmazva ajtót nyitott.
-Mr. James Lion!- Hűséges inasként, kíséretként, vagy Robin szerepében tündökölve hagyott utat szöszke pokolfinak. Pukkadozó röhögésétől nem sikerült hitelesen hoznia alakítását. –Ez rémesen hangzott! Azt hiszem nem találok ki neked több szuper nevet. Azért az önfeláldozó segéd szerepére benevezhetek, akivel megmented a világot?-

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Nov. 05, 2012 2:32 am

Kóbor macska begyűjtése (；￣Д￣）

Bármennyire is élvezte cicafiú műsorát, erősebb volt benne a kaja után hajtó ösztön. Meg mellesleg nem ártott neki némi szusszanásnyi szünetet hagyni, mert a végén tényleg feldobja a pacskert, hiába mutogatja a „mányifik” kézjeleket. Lehuppanva az asztalhoz viszont szembekerült azzal a problémával, hogy nem tudta, hogy lásson neki a dolognak. Gyomra nem tudta eldönteni mit akar, hiszen egész eddig ez után hisztizett, most meg besztrájkolt, hogy ő ezt nem kéri. Nagyot morranva ezen a bosszantó tényen emelte fel a szendvicset és vette szemügyre tüzetesebben, hogy melyik felével kezdje. Elmélkedését félbeszakító puffanás hatására viszont majdnem az ölében kötött ki az egész. Reflexből oldalrakapva a fejét pedig meggyőződhetett arról, hogy Cicafiú továbbra is önveszélyesebb, mint amennyi kárt a környezetében valaha tenni tudna összesen… Lemondó sóhajjal megrázva a fejét fordult vissza a vacsorájához, és látott neki óvatos léptekben. Nyugdíjas tempóban majszolgatni egész jó kompromisszumnak tűnt, így úgy döntött ennél a haditervnél marad. Végülis nem siet sehová. Hamarosan pedig nézőközönséget is kapott, amit nem tudván mire vélni, felvont szemöldökkel sandított ki a szendvicse mögül. Nekori még mindig úgy vigyorgott, mint aki rásegített a jókedvre némi anyaggal. Nem tudta mitől van ennyire jó kedve, de hadd legyen! Jobb mintha valami alattomos kontrával torolná meg az előbbi hadműveletet. De kellett csak az ördögöt a falra festeni, békés kajálásában egyszer csak arra lett figyelmes, hogy szökik a zöldség a szendvicséből.
- Hékás, nem tanítottak arra, hogy nem nyúlunk a vadállat kajájához? –húzta odébb a szendvicsét elképedve, miközben ezt a roppant komoly fenyegetést fogalmazta. Ha már ennyire ráragasztotta ezt a hasonlatot, ennyiben biztos egyetért vele, hogy nagymacska társaihoz hasonlóan vele sem tanácsos olyat játszani, hogy az ételével babrálnak. –Most az egyszer megúszod, de ezt vedd figyelmeztetésnek. –lóbálta meg a mutatóujját szörnyen komoly arckifejezést öltve. Kezdett nagyon gyerekesen viselkedni. Valószínűleg még mindig spicces az alkoholtól, de akkor se vall rá, hogy ennyire elengedje magát. Az érkező kérdést viszont mintha csak helyette tették volna fel. Kicsit fonalat vesztve pillantott fel Cicafiúra, hogy miért pont neki jut eszébe a dolog, és mióta lopja a gondolatait.
- A vudu trükkjeidet már inkább meg se kérdőjelezem. –fűzte hozzá halkan morogva a témához, miközben szendvicsének utolsó morzsáit pusztította. Talán csak arra várva, hogy befejezze, amint letette a kezéből a szalvétát tartottak ki elé egy praclit valami visszautasíthatatlannak szánt ajánlat kíséretében. Daemon egyetlen reakciója viszont egy sértődött morgás volt a megszólítására használt jelzőre. Ezt nem is átallott a másik fél tudtára adni, egy a kitartott tenyérre mért ádáz harapással. Tessék csak jobban átgondolni, hogy miféle titulusokkal illetik. Nah most igazi vadállathoz méltón viselkedett! Épp azt a kezet harapta meg, ami az előbb enni adott neki. Ebben a becenévben tényleg lehet valami… Hümmentve egyet a dolgon könyvelte el a felfedezett hasonlóságot, míg engesztelést nem intéztek felé.
- Oh hidd el, én azt sose unom meg. –simította hátra szemébe hulló tincseit egy komoly portfólió arckifejezés kíséretében, miközben feltápászkodott az asztaltól. Nem kell vele spórolni, azt bármennyiszer szívesen hallja, hogy milyen díjnyertes teremtmény. Igaz, bevágódni nem lehet nála pusztán azzal, ha sokat fényezik, de attól még nem kell visszafognia magát senkinek. A megoldási javaslatra viszont egy szörnyű jövőkép villant be elméjébe, aminek hatására ki is ült egy enyhe fintor az arcára.
- Nem agymosásra neveztem be, hé… -horkant is fel hozzá. Megrázva fejét verte ki belőle a zombivá változás rémképeit ahogy a tárcája után kutatott, hogy belesüllyeszthesse kabátja zsebébe. A telefonjait szándékosan nem pakolja el. Csak ne zaklassa senki az éjszaka közepén! Apropó zaklatás… Nekori nem átallott újabb tenyérlenyomatot venni kincstári értékű hátsójáról.
- Ezért díjat fogok szedni, ha nagyon rászoksz… vigyázz mert a gatyád is rámegy! –hívta fel a figyelmét felmorranva. Azért ennyire ne tessék már kisajátítani ezt a testrészét. A fenyegetést meg értse úgy ahogy akarja, ő bármilyen formában, akár átvitt, akár a szó szoros értelmében megszabadítja a nadrágjától, ha nem vigyáz. Bár utóbbi nem igazán nevezhető büntetésnek. Hm, mindegy, egyelőre csak tenyerébe temetve arcát fészpalmolt az újabb gyöngyszem agymenésen.
- Mondtam, hogy a forgatókönyveket hanyagoljuk, legalább szabadidőmben ne kelljen melóznom. –borzolta össze Ciculi haját nyomatékosítva kívánságát. Épp elég álló naphosszat drámahőst játszania, ne akarják már valami amatőr filmbe is berángatni az éjszaka közepén.
- Nem vagyok az a szuperhős típus… -fűzte hozzá száját elhúzva –Túl sok melóval jár! –ecsetelte némi felháborodással a hangjában. Nem neki való hivatás. Valahogy még mindig nem tengett túl benne a jótékonysági ösztön.
Az utcaajtó bezárásának bonyolult feladata után, jöhetett a kérdés, hogy merre tovább. Hirtelen ötlete sem volt, hogy hova mehetnének, de Nekorinak láthatóan nem igazán volt szüksége pontos úticélra, mert olyan elánnal indult meg, hogy felzárkózni alig bírt mellé.
- Sötét van fekete macska, nehogy szürke szamarat játsszál nekem a ködben. –sajátította ki az egyik kezét a korlátozott látási viszonyokra hivatkozva. Szó mi szó, lakópark lévén tényleg nem vitték túlzásba az utcalámpák kitelepítését a járdák mellé. De egész békés volt. Általában csak reggelente jár erre, mikor futni megy, de valahogy nem volt ugyanaz. Futás közben általában kikapcsol az agya, és csak az edzésre koncentrál, most viszont annyifelé jártak a gondolatai, hogy alig győzte őket kerítésen belül tartani. Mégse olyasmiken gondolkodott, amiken általában egy másik ember társaságában szokott, hogy „Mikor mehetek végre haza?”, „Miért jöttem el egyáltalán?” , „Mi mindent csinálhatnék most ehelyett…”. Még önmagát is meglepte milyen nyugodtan sétálgatott, annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak céltalanul bolyongtak a lakópark utcáiban. Igaz, hogy csendben volt, de valahogy nem igazán zavarta…ez most nem olyan antiszociális csend volt részéről inkább relaxációs. Hiába is tagadná le, jólesett neki ez a séta. Arra emlékezett, hogy a lakópark közepén kell lennie egy kicsi térnek egy szökőkúttal, meg néhány paddal. Egy idő után tudatosan arrafelé vette az irányt, hogy ott leülhessen kicsit pihentetni a kényelmes hátsóját. Már nem volt annyira részeg, hogy kifeküdjön az árokpartra énekelgetni. A másik fél valószínűsíthető bánatára, ezt a műsort már kihúzhatja a gondolati listáról.
Elérve az említett teret, elengedte Nekori egész eddig szorongatott kezét, és elégedett morranással vetette le magát az egyik padra. Az eddigi tapasztalatai szerint cseppet sem víziszonyos macskája viszont egyből megtalálta a szökőkutat. Daemonban pedig nevéhez hűen ördögi terv fogalmazódott meg, ahogy a peremen keresztül hajoldozó vízicsibe hátsóját stírölte. Ledobva magáról a kabátot a padra, felgyűrte az ingujját, és lopakodó üzemmódban megközelítette, majd egy jól irányzott mozdulattal szépen belebillentette a szökőkútba. Elégedetten felkiáltva lépett fel a kút peremére és húzta ki magát sikeres akciója végén, ahogy a felháborodott ázott macskát figyelte. Azzal viszont nem számolt, hogy fröcskölő ellentámadást indítanak ellene.
- Hé, hé, HÉ…! -hajolgatott el előle, míg a közben csúszóssá vált peremen el nem vesztette az egyensúlyát, és szép embereset nem csobbant mellé. Miután kiprüszkölte az orrából, szájából és füléből azt a fél liter vizet, amit sikerült betüdőznie, pár másodperces hirtelen lefagyás után megint elkapta a röhögőgörcs, hogy hogy lehet ilyen szerencsétlen. A mai napon már másodszor! Ez már súlyos eset…. Főleg hogy nem az idegességtől fortyog még úgyis, hogy most hűtötték le a kedélyeit, hanem élvezi ezt az egészet… könyvelte el háton kiterülve.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Nov. 05, 2012 7:32 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Elmélázva hümmentett fel a szuperhősi munkát lehurrogó megjegyzésen. Szerény személye korán se volt róla meggyőződve, ne menne pokolban érlelt vadállatnak a megmentő szerepe. Pusztán körülményektől függött az egész. Abban egyet értett nem mente meg pókemberi lelkesedéssel egész metrónyi embert, viszont hozzá közel álló személyt kizártnak tartotta galibában hagyna. Valamilyen módon segítene rajtuk. Az más kérdés milyen stílusban, vagy mennyire éreztetné a kegyet, megmozdította kedvéért kisujját, esetleg ordítanák le, több őrültségbe ne keveredjen. Hozná a formáját, ahogy egy igazán erős morgó vadmacskához illik. Neki ettől tökéletesen megfelelt szuperhősnek. Kell, akkor reagál és elég ránézni, bárki tudja, amit akar azt garantáltan eléri. Távol tartási végzésnek is elégséges aurán kívül nyugalmat sugároz, hogy mellette biztosan nem eshet bántódásod. Erre lehetne azzal a közhellyel élni, inkább barát, mint ellenség. Tény, nem lenne ellenlábasa, viszont az is, mindig lemegy alfába, ha huzamosabb időt tölt el társaságában és nem épp azzal szórakoznak ki képes erősebben megrántani a másik bajszát. Azokban a pillanatokban, csendben tartózkodik vele egy légtérben, vagy jelen felállás szerint egyszerűen utcán sétálnak, hirtelen megváltozik minden. Kiürül feje. Nem kattog esze bugyuta kérdéseken, felvetéseken, lehetőségeken. Kellemesen zsibbad teste. Az egész súlytalan lebegésre emlékezteti. Nem érzi saját, körülötte lévő dolgok súlyát, lelke terhét, csak jóleső tompasággal úszkál az űrben. Félnie sem kell elveszik. Fogják! Ott a kéz, ami visszarántja. Őrültségnek hangzik, mert sosem érzett hasonlót. Néhányszor olvasott meditációról, ahol valami ilyesmiket magyaráztak, de álmában se hitte volna, valaki elérheti nála. Cikkekben folyton ismételgették hosszas, kitartó munkával lehet elsajátítani és rengeteg időbe telik eljutni abba a fura állapotba. Ezek tükrében meglehetősen érdekesen festett pont pokoli trükk mester rendelkezik ezzel a képességgel. Nem panaszkodhatott, hiszen újabb indokot talált, miért kedvel vele lenni és miért kúszik idétlen mosoly az arcára egyetlen arckifejezésétől, vagy megjegyzésétől.
-Ha én vudu-zok, akkor te meditációs szakértő vagy.-
Könyvelte orra alatt dörmögve lassú sétájuk közben. Nem szerette volna vízbe fullasztani ezt az idilli lődörgést, de szokásához híven, előbb magyarázott, mint gondolkozott. Szerencséjére túl halkan beszélhetett, mert figyelmen kívül hagyták rögtönzött véleményét és nagy erőkkel navigálták az épületek között lapító parkhoz. Kicsi, de hangulatos tér volt. Még szép, érdeklődve kapkodta fejét mit találhat benne. Nem elégedett meg annyival, sebtében szétnéz és szófogadó gyerekként padra ül. Buzgott benne a gyerekes felfedezési vágy, így abban a pillanatban elengedték kezét, zöld jelzést kapott kis cserkész oldala. Száját eltátva forgolódott, mivel kezdhetné műszakját, amikor megakadt tekintete a kicsike szökőkúton. Nem volt óriási, csicsás, kilencezer szögből megvilágított csoda. Hétköznapi csobogó volt, de sikított azért közelebbről szemügyre vegye. Motoszkált benne a késztetés odamenjen hozzá, lehajoljon és belenézzen. Persze a láthatatlan erőnek hűséges szolgaként engedelmeskedett. Fél perccel később már az alján sorakozó fémpénzekkel szemezett. Talált is egy kakukktojást, akit nem tudott beazonosítani. Segélykérően legyezett háta mögé sátáni tudást vehessen igénybe, miközben teljesen előre hajolt, közelebbről tanulmányozhassa választottját. Kutatói tevékenységének azonban hamarabb vége szakadt, minthogy kibökte volna az érméről kihámozott szót.
Alkoholban gőzült vadorzója mögé lopakodva, egyetlen csuklómozdulattal segítette bele a vízbe. Orvtámadástól hatalmasat csobbanva bukfencezett vízbe. Annyi ideje se maradt rémülten kiálthasson fel! Már nagyban beterítette a medence tartalma, miután ijedten kapálózva próbált lábra állni. Nem volt ínyére egész szája telement vízzel és hiába iparkodott szárnya szegett flamingóként csapkodva lábra állni, kizárólag annyit ért, még több vizet fröcskölt szét. Igazi vígjátékba illő jelenet lehetett, ahogy esetlenül vergődve próbál felállni és miután nagy nehezen sikeredik, csurom vizesen, rángatózó szemöldökkel, múmiaként hörögve ácsorog. Addig, míg összeszedte magát. Utána következhetett a kőkemény ingerült pocok műsor, melynek keretén belül, agresszív rágcsálóként fújtatva fröcskölt vizet a bűn elkövetőjére. Kissé, pontosabban nagyon megdöbbent, akciója eredménye. Óriási szemekkel dermedt kővé medencébe szédülő sátánfin. Azonban látva él és virul, elégtételt nyert pocokként bökött felé.
-HÁH!-Hangzott el szédületes bosszúja.-Megérdemelted orvul lopakodó ragadozó!-
Fonta össze sértődötten mellkasa előtt karjait. Bőszen törte fejét, miféle engesztelést követeljen, de sok időnek nem kellett eltelnie magától érkezzen a válasz. Szöszke anubisz másodszori nevetése megtette hatását. Fejét vesztes katonaként lehorgasztva csóválta meg, arcára pedig széles mosoly költözött. Hatalmas sóhajjal figyelte, míg azaz érzése támadt, valami nincs rendben nadrágja környékén. Problémám mélységesen elgondolkozva sandított le, mielőtt hosszas kutatómunka eredményeként zoknit nem húzott ki belőle. Elképedve tartotta égnek szerzeményét. Fogalma sem volt hogyan kerülhetett oda. Tanácstalansága, viszont nem akadályozhatta meg abban, folytassa félbe maradt kötekedését vadon urával.
-Egy csíkos zoknis, mélytengeri búvár….kobolddal!-Célzott finoman a színes lábmelengető kicsike méretére.-És nem adott aranyat!-
Lökte csípőre karját, tökéletesen alakíthassa a felháborodott örömlányt, de bevált recept szerint ebben is talált hibát ördög leszármazottja. Oktató jellegű felszólalása, pedig tökéletes indokot adott a szökőkutas jelenet újabb felvonásához.
-Taníts, mester!-Könyörgött térdre borulva és gondolkozott három pontocskával feje fölött, mit válaszolhasson a ritka gyorsan érkező válaszra. –Akkor adj pénzt, hogy taníthass!-
Vágott be nagyon bölcs fejet, hogy a következő pillanatban felnevethessen a neki járó reakción. Ezek után nem tudja milyen indíttatásból dörzsölte össze tenyerét. Légből kapott ötletként, kitalálta mini cápaként ússzon kipécézett vacsorájához. Arra se volt rest hasra vágódva, filmből ismert zenét előadva közelítse meg pokoli trónbitorlót. Eltökélt szándéka volt bevetődni ölébe és onnantól kezdve nem voltak tervei. Teljesítve a nagy célt messzi vidékekre teleportálva bambult el. Ebből a közelségből még jobban vérét csapoló látványt nyújtott. Komoly szerzetesi rendelet kellett perverz gondolatait elkergetve féken tartására, de megcsinálta. Hatalmasat sóhajtva kerekedett rajtuk felül és osztott ki gyengéd csókot. Többre nem futotta. Akkora erővel rázta ki a hideg, azt hitte menten jégkockává dermed. Addig a pontig le se esett szórakozott fejének hideg van, esetleg fázik.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Nov. 05, 2012 9:45 am

Kóbor macska begyűjtése (；￣Д￣）

A most szó szerint értett ballépésén nem átallottak szintúgy kárörvendeni. Bár a felét akár veheti dicséretnek is. Elvégre megint sikerült hitelesen alakítania azt a ráragadt szerepét, amit úgy tűnik, nem esik nehezére bármikor elővarázsolni magából.
- Ez a lehordás inkább simogatja a büszkeségem. –tenyerelt fel ülő helyzetbe tornászva magát. Már várta, mikor érkezik az újabb megtorlás, ám ehelyett Ciculi valami mással kötötte le magát. Nem egészen értette miért kezdett el matatni a nadrágjában, így felvonva szemöldökét meredt rá, és várta ki türelmesen, hogy mégis mire jut ezzel a hadművelettel. Lehet, hogy sötét van, de annyit tisztán ki tudott venni, hogy egy zokni került elő.
- Kivel kufircoltál te a víz alatt fulladozásnak álcázva? –nézett rá ferdén ahogy kibuott belőle ez a kérdés. A válasz pedig szokás szerint fészpalmot idézett elő, ami csurom vizes lévén jó nagyot csattant a homlokán. Halk áucs-csal kommentálta, hogy sikerült fizikai fájdalmat is okoznia magának azon kívül a lelki traumán kívül, amit Cicafiútól kapott.
- Még mindig naiv vagy… -csóválta meg a fejét -Legközelebb előre kérd a fizetséget! –osztott ki egy jó tanácsot, ha már ennyire belelendültek ebbe a témába. De annyira figyelmen kívül hagyták a sensei-i utasításait, hogy kénytelen volt felhívni a figyelmet arra, hogy szedjék már össze magukat egy kicsit, ha tényleg boldogulni szeretnének ebben a világban.
- Most mondtam az előbb, Nekori… -ütögötte meg a halántékát nyomatékosítván az említett testrész használatát. De fogadott tanítványa látszólag gyorsan tanul! Elismerő vigyorral díjazta a mondat megtoldását, azután válaszul lelohasztva az arcáról a mosolyt, egy tipikus „Are you fucking kidding me?” fejjel locsolta képen, hogy ne nézze már madárnak. Más dolog ha senseiként, és más ha potenciális áldozatként válaszol ugyanarra a megnyilvánulásra.
- Én nem fizetek semmiért előre. –jelentette ki teljes komolysággal, hogy csak a letesztelt minőségét hajlandó pénzt ki adni. Bár ha azt vesszük Ciculi előképzettségéről már jónéhányszor volt alkalma meggyőződni. Ettől függetlenül ez most nem számít. Erre a reakcióra viszont könyörtelenül érkezett az orvtámadás a víztükrön hasító cápa imitátor. Bármennyire próbált ijesztő lenni, Daemonnak akkor is inkább valami kecsesen suhanó sellő jutott eszébe róla, főleg mikor egy jól irányzott mozdulattal az ölébe pattant. Filmbeillő mozzanat, csak nem szabadulnak ettől a témakörtől. Kicsit szerencsés tengerésznek érezte magát, aki tonhal helyett sellőt fogott ki a hálójával. Elégedett vigyorral nyugtázta, és naná, hogy tiltakozás nélkül viszonozta az üdvözlésként kiosztott csókot.
- Baj van a részeg tengerésszel, hej~ -idézett egy röpke sort abból a híres nótából, ami elsőként eszébe jutott erről a helyzetről. Sajnos hamar félbehagyta, már csak annak hatására is, hogy Nekori egy hatalmasat reszketett a kezei között, amik időközben már a derekán pihentek. Ennek hatására ő maga is eljutott addig a felfedezésig, hogy igencsak hűvös ez a víz. Egy könnyed mozdulattal ölbe kapta frissen szerzett sellőjét, és egy festménybeillő mozdulattal lépett ki a tengerből. Szerencsére ezt sikerült botlás, és közös borulás nélkül megúsznia. Parton kívül azonban le kellett pakolnia az öléből a házimacskát, mielőtt még kényelembe helyezhette volna magát, hiszen össze kellett szednie a kabátját a padról. Menet közben pedig vagy fél liter vizet kifacsarni a ruháiból.
- Szexi a vizespólód, majd otthon megcsodálom, most viszont lefagy a tököm. –hördült fel, miközben a visszasétált hozzá, és a fejére dobta a kabátját. –Ingyenfuvar? –fordított hátat, jelezvén, hogy pattanjon fel. –Kölcsönösen előnyös együttműködés, így legalább csak a fél oldalam fagy kockára mire hazaérünk. –sandított hátra, mielőtt megint rákezdtek volna az önzetlen szuperhős dumára. Muszáj volt megjegyeznie, hogy még mindig nem csinál semmit úgy, hogy neki ne származzon haszna belőle. Szerencséjére éltek is az ajánlattal, így hamarosan a nyakát átkaroló Cicafiú melengette hátulról, ami egész jól esett a jelen fagyoskodó helyzetet nézve. Még nem kezdett el tüsszögni, szóval van remény, hogy megfázás nélkül megússza ezt a röpke tengerész kalandot. Idejét sem tudja mikor csinált ilyen gyerekes dolgokat utoljára… önszántából! És ezen volt a legnagyobb hangsúly, hogy semmilyen forgatókönyv, és senki sem kényszerítette arra, hogy variety show-ba illő gyökérségeket kövessen el, és még élvezze is. Arra sem foghatja hogy részeg, hiszen a fagyos fürdő óta, úgyahogy teljesen kitisztult a tudata, már amennyire meg tudta ítélni. Nagyot sóhajtva ezen a gondolaton ballagott a lehető legrövidebb útvonalon hazafelé. Megint nagyon sok mindenen gondolkodott. Kezdett arra a hatalmas felfedezésre jutni, hogy bármennyire is hihetetlen, de lassan nem tudja letagadni, hogy kedveli ezt a fekete macskát. Mi más magyarázná azt, hogy a jelenlétében folyton olyan dolgokat csinál, amiket kamasz kora óta eszébe sem jutott volna, és olyan oldottan viselkedik, mint maximum a családja társaságában. Talán mégse olyan rossz érzés, ha valakit közel engedsz magadhoz? De akkorát lehet pofára esni, minél belsőbb ajtókat nyitsz meg valaki előtt. Ezt a félelmét valahogy sosem sikerült még leküzdenie, hogy ne tartana attól, már azelőtt, hogy egyáltalán megismer valakit, hogy mikor fogja átverni. Emiatt pedig már eleve bele sem akar vágni a dolgokba. A bizalom talán a legnagyobb jutalom, amit valaha Daemontól kapni lehet, annyira nehezen szánja rá magát a kiosztására… még nem akadt olyan, akinek elég türelme lett volna kivárni. Nekori viszont olyan suhanó mellékvágányon menetel egyre beljebb az ajtóin, hogy egész idáig észre sem vette. Akkor most vajon melyikük is a ninja kettejük közül?
- Most az egyszer nem akarok hallgatni a meggyőződéseimre… -sóhajtott halkan, szinte alig hallhatóan. –Azt hiszem, te hiányoznál, vudu macska. –köszörülte meg a torkát gyorsan, véget vetve hirtelen kitörésének. Ő maga sem gondolta volna, tényleg hangosan kimondja ezeket. Nem szokása hangot adni a legmélyebb gondolatainak, de úgy érezte, most az egyszer kivételt tehet. Jutalmul a közelmúlt egyik legjobb estéjéért. Megint nem is beszélt többet, míg haza nem értek, ahol lepakolta Cicafiút miután bemanőverezett a lakásba.
- Forró zuhany, meleg tea? Melyiket előbb? –vetette fel a további menetrendre vonatkozó javaslatait, miközben sorban dobálta le magáról a vizes holmikat, és terített magára egy kanapé szélén összehajtott pokrócot.

Tárgy: Re: Daemon háza Csüt. Nov. 22, 2012 9:57 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Szorgalmasan koccantak egymáshoz fogai. Attól a pillanattól kezdve tudatosult benne fázik nem létezett megállás. Hideg rázta, méghozzá szünet nélkül. Ólomsúllyá nehezedő tagjai, teljesen elgémberedtek és szinte csontig hasított beléjük a fájdalom. Körmei, na meg szája is elkékültek a fagypont közeli állapottól. Szó szoros értelmében moccanni se bírt vacogásától. Nem hitte volna megtörténik vele, de közel járt hozzá sírva fakadjon a szenvedéstől. El sem tudta képzelni ördögi sarj milyen hálás volt érte felkanalazta összefagyott maradványait. Rajta múlik soha nem kászálódik fel. Annyira remegtek lezsibbadt lábai képtelen lett volna rájuk állni segítség nélkül. Az már külön hab volt a tortán rádobtak egy kabátot és még hátra is vették. Nem akart ilyen szinten visszaélni pokoli ninja állati uralkodó jó szándékával, de eszébe se jutott tiltakozni. Engedelmesen, na meg szorgalmasan bólogatva dőlt hátára. Hűségesen csimpaszkodó koalaként megkapaszkodva bújt hozzá minél közelebb. Szó nélkül teljesítette volna az ingyen fűtőtest szerepét, főleg, mert minden erejével szeretett volna szabadulni a fázás rémséges élményétől. Ki nem állhatta! Másnapra kivétel nélkül mindig sikerült lebetegednie, ha kirázta a hideg. Lassan rögeszmésen lázmérőért nyúlt, miután libabőrös lett karja. Tartott tőle begyűjt némi hipochondriát tetemes kényszerképzetek listájára, főleg azután sikeresen eltüsszentette magát.
Orrát dörgölve morgolódott az esetleges jövőképen, megint zsepi halmokba fog temetkezni. Semmi kedve nem volt elkezdeni a téli göthös időszakot. Dolog, viszont nem rajta múlt. Évek alatt végigmenetelt az összes létező alternatív és orvosi módszeren megerősítse harmatgyenge immunrendszerét. Némelyik hosszabb-rövidebb időre növelte ellenálló képességét, de miután szünetet tartott, esetleg hozzászokott szervezete, csak rosszabb lett. Manapság eljutott arra a szintre, ráhagyja testére, mielőtt annak a kevésnek is lába kel, ami még maradt neki. Választhat, inkább vörös orr, mint tüdőgyulladás! Erre még gondolataiban elveszve rá is hümmentett, bár helyesebb az a megfogalmazás sörényes sátánfi dünnyögésére helyeselt tudtán kívül. Mire leesett szórakozott fejének nem tőle származik a mondat, gigantikus kérdőjellel buksija felett pislogott tüzes vadorzóra. Hatalmas szemekkel sandított rá oldalról, merrefelé jár és nagy erőkkel fogalmazta célra vezető kérdését, amikor olyan megjegyzést kapott megállt benne az ütő. Nem hitt fülének jól hallotta, amit hallott, de alvilági herceg zavart reakciójából ítélve nem képzelődött a hidegtől. Kész lexikon méretű szövegáradat jutott eszébe, ettől a rövidke mondattól. Legszívesebben csak mondta, mondta és mondta volna a magáét. Nagy levegőt vett a kezdethez, de rájött erre nem kell rákontrázni, így tökéletes. Inkább lakatot kötött hatalmas szájára. Boldogan elvigyorodva fúrta fejét dzsungel uralkodó nyakához és még erősebben beölelve burkolózott hallgatásba. Ki sem nyitotta száját, míg le nem pakolták a nappaliban.
-Egyszerre mindent? Telhetetlen vagyok.-Nevette el magát egyik lábáról másikra ugrálva. Önkéntes fűtőtestétől megfosztva felerősödött fagyoskodásba. Azt sem tudta hogyan növelje teste hőmérsékletét. Hirtelen felindulásból az jutott eszébe karjait dörzsölve csihol meleget, de akkorát tüsszentett sikeresen lefejelte a polc szélét. Homlokát fájdalmasan simogatva szipogott. Nem volt nála, maximum vizes zsebkendő, úgyhogy kénytelen volt didergő robotmozgással elkolbászolni egy házban fellelhető száraz példányig. Orrmentő körútjáról visszatérve találkozott szembe a lepelbe csavarodott idegennel, amin csípőre tett karokkal döntötte oldalra fejét. Elégedetten elhúzva száját méregette be a látképet. Két remegés között, pedig tetszését kifejezve bólogatott.
-Micsoda görög olimpikont rejtegetsz a házadban…-
Látványt mégsem élvezte túlzottan sokáig. Rajta múlik hajnalig ott ácsorgott volna, azonban fagyosszent oldala riadót fújva rángatta fülét, kezdjen magával valamit. Szó szerint kifagyott hátsója neki sem ártott volna megszabadítani vizes ruháitól. Egyetlen kósza pillanatra elgondolkozott mit csináljon, aztán győzedelmeskedett a legkézenfekvőbb megoldás. Se szó, se beszéd kikecmergett holmijaiból és pofátlan vendégként furakodott be ördögfi pokróca alá. Kicsi pingvinként közel lopakodva támaszkodott meg állával szöszke mellkasán.
-Na jó, választottam! Téged kérnélek, aztán meggondolom a teát és fürdőt!-
Vigyorgott elégedetten, némileg belerondítva nózija megszívásával. Kezéből előkanalazva a zsepit dörgölte meg orrát. Nem akart tovább magyarázni lényegtelen dolgokról, csak csendesen melegedni és rászánni elkényelmesedett hátsóját induljon meg a fürdőszoba irányába. Hatalmas erőgyűjtő álldogálása alatt érkező kommentártól, viszont majd nem keresztbe dugta fel a fehér anyagot szerencsétlen szaglószervébe. Értetlenül bambult fel, nózijából kilógó zsepivel, megint mire céloztak és szavak nélkül sugározta a „he?” felkiáltást. Nem értette mi lehetett, na meg elméleteket sem mert kitalálni. Kézenfekvő lett volna egy tizennyolcas karikába torkolló felvetés, azonban azzal némi bökkenő támadt volna, még hozzá az, ezt a részt aktívan űzik. Jobbnak látta meghagyni buta kobakját a tudatlanság sötétségében. Türelmesen pislogott, míg magától megérkezett a felmentő sereg egy ölelés formájában. Meglepetéstől köpni-nyelni nem tudott. Bolygó méretűre kerekedett szemekkel nézett, nézett és csodák csodájára, olyasmi történt vele, ami szökő évente egyszer se. Füle tövéig vörösödött, pedig neki aztán nem volt szokása tinis zavart kapni. Ez az őszinte, na meg váratlan érzelmi kifejezés, maximálisan elérte.
Hosszú másodpercekkel később indult újra lefagyott rendszere. Orra alatt kivehetetlenül mormogva fúrta fejét az ölelésbe, hogy hatalmasat sóhajtva viszonozhassa. Nem akart gonosznak látszódni, de ördögi leleménynél valami nem volt rendben. Kezdett az a gyanúja lenni, lebetegedett. Nem mintha panaszkodott volna. Boldog volt ennyi újdonságot kapott, csak nagyon nem számított rájuk. Igazából azt sem tudta mire kellett volna felkészülnie. Eddig is kedvelte és valahogy nem várta el más legyen vele szemben. Másrészt madarat lehetett volna vele fogatni, hiszen ez azt jelentette tényleg mocoroghat közöttük valami, ha már engedi bekukucskálni a kulisszák mögé. Nem számított, mert az volt a fő szerette volna minél tovább kiélvezni az ölelést. Jól esett lelkének és nem akaródzott rávennie magát dugába döntse a pillanatot, menjenek fürdeni.
-Hozhatok szigetelő szalagot? Nem akarlak elengedni.-Szusszant fel fájdalmas ábrázattal.-Viszont,ha nem dobsz forróvízbe attól tartok holnap lázas macskaként fogok az ágyadban vergődni.-

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Nov. 24, 2012 11:39 am

Kóbor macska begyűjtése (；￣Д￣）

Jólesett megszabadulnia a vizes göncöktől, és a puha polárpokrócba burkolózva támasztani a konyhapult hátulját, miközben újfent premierplánból figyelhetett egy Ciculi féle öndestruktív műsort. Ciccegve csóválta a fejét maga előtt összeszorítva a takarót, ha már karba nem tudta tenni a kezét.
- Látod, így jár, aki túl sokat akar. –vigyorgott egészen addig, míg meg nem győződhetett róla, hogy az előbbi tüsszentés nem csupán annak a jele, hogy valaki épp a háta mögött szidja Cicafiút, hanem valami kezdődő megfázásnak tűnik. Már ennyitől beadja a kulcsot? Komolyan nehezére esik elhinni, hogy ennyire takarékon működik szerencsétlen immunrendszere… Még neki sem lett semmi baja, pedig nem arról híres, hogy olyan jól tűrné a hideget. Fokozatosan átmelegedő tagjai kellemes érzéssel töltötték el, és meggyőzték arról, hogy ennyivel megúszta a vizes kalandot.
- Neked se ártana ledobálni a göncöket. –jegyzete meg esetlegesen egyértelmű jótanácsként a csárdást szökdécselve vacogó fekete macskának. Aki némi zsebkendő után kutakodás után úgy döntött becsatlakozik a pokrócába. Vajon miért nem lepődik meg ezen a választáson. Sunyin elvigyorodva konstatálta a támadó akciót, és hagyott helyet újdonsült bérlőtársának. Nem akarta letörni görögös lelkesedését azzal, hogy így ugyan semmit sem fog látni az adoniszából, maximum mikroszkopikus közelségből szemlélheti a mellbimbóját. Annak viszont nem igazán örült, hogy egy halomra gyűrt taknyos zsebkendővel csiklandozzák időről időre egy-egy orrtörölgetés alkalmával. Egy ideig tűrte, de aztán hatalmas sóhajjal jelét adva annak, hogy már felettébb idegesíti, megpöckölte Cicafiú feje tetejét.
- Száműzhetnénk a takonyfecnidet? Épp bőszen rombolja a különleges irányba építgetett hangulatom… -mordult fel kissé morcosan, a felé érkező tanácstalan tekintetre pedig kiszabadítva az egyik kezét azzal válaszolt, hogy kihúzta a zsepit náthás macska orrából, és egy elegáns mozdulattal a háta mögé hajította. Még mielőtt teljesen letesz arról a szándékáról, amit már jónéhány perce érlelget magában. A legkevésbé sem gondolta volna, hogy pont efféle gondolatok fognak megfogalmazódni a fejében, mikor épp ruha nélkül ácsorog egy lepel alatt egy másik hasonlóan lengén öltözött személlyel. A zavaró tényező megszűnésével viszont tovább erősödött a késztetése, és némi habozás után finoman megölelte Nekorit.
- Szerettem volna valami olyat adni, amit nem nagyon szoktam. –hajtotta talán kicsit bátortalanul a fejét a vállára. Hihetetlenül elszokott már ettől az érzelmi megnyilvánulástól. Persze, édesanyját mindig öleléssel üdvözli, de azért teljesen más ezt valaki olyannal tenni, akihez másfajta érzések fűznek. Attól tartott kényelmetlenül fogja magát érezni, de félelmeivel ellentétben olyan természetesnek hatott a dolog, hogy még maga is meglepődött rajta. Hát még azon, hogy Cicafiú füle olyan forrón ért hozzá az arcához, hogy szinte biztos volt benne, hogy nyakig vörösödött, mégha nem is látta az arcát. Ez az apró jel egyértelműen elárulta, hiszen valószínűleg nem arról van szó, hogy ebben a nyári kánikulában úgy kimelegedett volna. Haloványan elmosolyodva konstatálta elégedetten, hogy nem csak számára okozott ilyen hirtelen nehezen lereagálható élményeket ez az egyszerű gesztus. Határozottan kellemes volt. Már tényleg el is felejtette, hogy mennyire különbözik a rendes ölelés azoktól a mímelt formaságoktól, amiket nap, mint nap osztogat. Még egy kicsit élvezni akarta… nem tudja mikor szállja meg megint az elhatározás, hogy rászánja magát, holott nem tartozik a világ legbonyolultabb dolgai közé. Neki mégis ennyit kellett meditálnia rajta. Szerencsére a másik fél részéről sem érkezett bármi jel arra vonatkozóan, hogy megelégelte volna a helyzetet, így néhány percig, szemét behunyva karolta át a hozzá simuló fekete macskát. Saját bőrén érezve a bőrét, valahogy olyan könnyűnek tűntek a folyton súlyosnak érződő tagjai.
Békés merengéséből Ciculi hozzá híven díjnyertes megjegyzése zökkentette ki. Egy pillanatra fel sem fogta mire gondol, de miután eljutott a feldolgozásig az információ, oldalra fordítva fejét lehelt rá finoman a nyakára.
- Ha lehet, megkímélném magam az ingyen epilálástól… -horkant fel némi elégedetlenséget kifejezve. –Utóbbi javaslatot viszont megfontolandónak tartom. –kapta fel a hátsóját és kezdte el a szobája felé cipelni. Ott lepakolva a gardrób ajtaja előtt adta ki az utasításait.
- Lomold ki magad, biztos találsz valamit, ami jó rád. A fürdőben meg ismered a járást. –nyitotta ki az ajtót, miközben kikapott magának egy alsógatyát és egy pólót. –Én meg keresek neked valami coldrexet… náthás macska nem kóser macska… -kapta fel az említett holmikat, Ciculira hagyva a pokrócot és a kiosztott feladatokat. Közben pedig elkezdett agyalni azon, hogy miféle megfázásra való vacka van idehaza. Hosszas keresgélés mellett túrta fel a konyhaszekrénynek azt a fiókját, ahol ezeket a dolgait tartja, míg végül meglelte a keresett forró italos instant poros zacskót. És ha már ennek vizet melegít, akkor egyúttal lefőzi a teát is, amivel meg magát melengeti át belülről is. Miután ezekkel megvolt, bögrét ragadva táborozott le az étkezőasztalhoz, és újabb merengésbe kezdve elmélkedett azon, hogy mi üthetett belé mostanában. Erősen dörzsölgette a homlokát, hátha nyer valami ihletet ezzel kapcsolatban, de csak azt érte el, hogy elzsibbadjanak az ujjai. Felszisszenve rázta meg őket, hogy kiálljon belőlük a bizsergés. Maga előtt tolva a bögréjét nyúlt ki az asztalon, és pöckölgette a gőzölgő, fogyasztásra még alkalmatlanul forró teát. Nem tudta összerakni a dolgot, hogy hiába Nekori az, akivel ide s tova a legtöbbször volt együtt, ha rá gondol, vagy eszébe jut, az eddigi partnereivel szemben nem csak ez jut róla eszébe először. A mosolya, a jellegzetes gesztusai, a hontalan kismacska arckifejezése… ezek mind ugyanolyan helyet foglalnak el az emlékei között, mint az ágyban nyújtott teljesítménye. Nincs ehhez hozzászokva, hogy ennyiféle maradandó benyomása legyen valakiről. Eddig úgy tartotta, hogy minél több ilyennel rendelkezik, annál nehezebb kivernie a fejéből a múlandó kalandjait, amikre emlékezni sem akar. Most viszont magán is meglepődve úgy érezte, szeretne minél több ilyet összegyűjteni erről az egy személyről. Továbbra is az asztalon fetrengve bogozgatta kifelé a valahol nagyon összegubancolódott egóját, ahogy fejét oldalra fordítva bámulta telibe a nappali közepén díszelgő vödörnyi virágot.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Nov. 28, 2012 10:27 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Kínos cseppecske gördült le homlokán, miután tudatosult benne, újfent nem a legjobb szavakat sikerült kituszkolni magából. Nem véletlen gyakran mondják, hallgatni jobb. Kellemes légkört mindig romokba döntötte megjegyzéseivel. Egyre biztosabb kezdett benne lenni, attól van, mert zavarban érzi magát és hirtelen nem jut semmi értelmes eszébe, csak rémes természete lenyomataként valami idióta mondat. Sajnálta nem tud vele mit kezdeni. Mire leesett kobakjának, megint butaságokat hord össze már réges-régen kimondta őket. Folyton háta mögött kullogott esze. Annyira nem ért, lekésik nyelve megfékezéséről. Kupán csapta volna szórakozott oldalát, ebben a pillanatban sem úgy kezelte a helyzetet, ahogy megérdemelte. Jobban is kifejezhette volna, vagy egyáltalán sehogy. Cseppet se esett nehezére így maradni, még, ha zsibbadni kezdett a karja, vagy érezte bármelyik percben elcsöppenhet orra. Semmiségek a helyzethez képest. Többet érdemelt volna a gesztus egy ilyen bugyuta felszólalásnál. Mardosta bűntudata nem viselkedett felnőttként, meg nem értékelte olyan mértékben, ahogy kijárt neki. Visszapörgette volna az időt, vagy bocsánatot kér, de minden szándéka messzi vidékekre költözött. Száján nem ejtett ki egyetlen szót sem. Nagyot sóhajtva elkönyvelte csúfos vereségét. Engedelmesen hagyta hálóban kikötve pakolják le a pokróccal együtt.
Hatalmasakat bólogatva helyeselt az érkező utasításokra. Annyi lett hirtelenjében, óriási szemekkel pislogva igyekezte megjegyezni őket. Kicsit szokatlannak érezte, ennyi teendőt zúdítanak nyakába. Sátáni csemete nem szokta ezt csinálni, mármint általában ő szokott körülötte ugrálni és picit fura volt most neki nyomtak orra elé képzeletbeli teendő listát. Szokatlan helyzet volt, mivel általában ő csinálta ezt a részt. Jól esett neki a gondoskodás, azzal nem akadt probléma. Elvigyorodva dőlt ki az agyán, miután magára hagyták. Plafont bámulva mélázott, mennyire feltölti az embert, ha törődnek vele. Határozottan jobban érezte magát és kevésbé látszódott rémesnek a betegség gondolata. Egyértelműen tudta, kicsi nátha nem foghat ki rajta. Fél éve még biztos tragédiaként fogja fel. Mindig utált beteg lenni és attól folyton sikerült, még rémesebben kikészült. Nem zárná ki annak lehetőségét, pocsék kedvétől volt mindig rosszabbul. Talán, innentől fogva gyorsabban kilábal belőlük. Ebben a pillanatban teljes meggyőződéssel állítaná, aztán eldől mi lesz belőle. Inkább nem foglalkozott vele tovább és tartva feldobott hangulatát vetette be magát a fürdőszobába. Sörényes pokoli vadmacskával ellentétben nem feküdt kádnyi vízbe. Megelégedett egy viszonylag gyors zuhannyal. Sokkal nagyobb galibát okozott a gardrób felfedezése. Ajtóban száját tátva akadt el lélegzete. Félfának dőlve dobbant hatalmasat szíve. Szüksége volt néhány másodpercre észhez térhessen.
Kicsi szünetet követően hatalmasat nyösszenve lépett be, közelebbről vehesse szemügyre a felhozatalt. Minden részre óvatosan kukucskált be. Eszébe se jutott célirányosan keresni, vagy azzal foglalkozni felvegyen valamit. Csendesen nézelődve érintett meg egy-egy tetszetősebb darabot. Párszor jó szokásához híven elkalandozott, vajon hogy festhet bennük pokoli ninja vadmacska. Arra még diszkrét orrvérzéssel összekötött sóhajtozás közben is ügyelt, ne fogdosson össze mindent. Nem akarta végére összevizezze az egész helységet. Sajnálta volna tönkre tenni a ruhákat és akármennyire szívesen elidőzött odabent, lassan, fájdalmasan lassan nyüszkölve rávette magát, elkezdjen, azon gondolkozni mit vegyen fel. Túlságosan nehéz volt elszakadni a ténytől ördögi ruhát vehet kezébe és szimatolás közben érezheti rajta az illatát. Olyan volt neki az a helység, mint kis gyereknek az édességbolt. Felfedezés alatt megfeledkezhetett róla el kéne döntenie, melyiket sajátítsa ki. Amúgy sem boldogult a kérdéssel. Nem tudta mit szabadna felvennie, mihez nyúlhat hozzá, mi lenne jó rá. Tanácstalanságba burkolózva fújtatott buksi vakargatás közben. Szíve szerint megkérte volna a tulajdonost adjon neki valamit. Ehhez volt szokva, nem ahhoz, szabadon garázdálkodhat mások holmijai között. Új volt a helyzet és kétségbe ejtő. Főleg, mert nem akart végtelenségig törölközőbe csavarva dekkolni. Tudta nem segít alakuló nátháján, na meg felbosszantja pokoli varázs macskát. Igyekezett öklét kezébe szorítva győzködni tutyimutyiságát, amikor ráakadt egy igen különös csíkos pulóverre. Kíváncsiságtól fűtve szembesült a cicafüles és farkincás példánnyal, amin pukkadozó nevetésben kitörve terült ki. Hosszú percekig szenvedett az élmény könnyes utóhatásaitól, mire az a hirtelen és szilárd elhatározása támadt ezt már biztosan nem fogja visszarakni.
Kicsikét gonoszul összedörzsölve tenyereit, látott hozzá a nagy haditervnek. Immár sokkal lelkesebben keresett boxert, pólót és nadrágot. Lényegre már rátalált, aminek valamilyen oknál fogva kifejezetten örült. Meg se lepődött rajta a kapucnit fejére téve ugrott ki a nappaliba, miközben szabadon eresztette üdvözlését.
-Nyáh!-Emelte fel kezeit, mint a cicák mancsaikat.-Ez nem tudom honnan van, de muszáj volt kiközösítenem! Egyszer-egyszer-egyszer felveszed?-
Vágott be könyörgő szemeket, ahogy konyhapulthoz ülve könyökölt fel pokoli herceggel szemben. Egyelőre levakarhatatlan volt az arcára kiülő mosoly, míg rá nem tévedt tekintete a ledobált ruhái között virító cigis dobozán. Fájdalmasan felsóhajtva mászott oda a mentolos bűzbombához. Kezében dobálva a kicsi, ám annál károsabb rémséget jutott eszébe, mennyire kiábrándító egy ilyen kicsike valamitől nem tud szabadulni. Sosem próbált igazán leszokni, mert nem volt rá oka. Aztán jött a betegsége és még kevésbé sikerült elszakadnia tőle. Érdekelné vajon mi lehet elég erős, letegye.
-Kérdezhetek valamit?-Pislantott hátra a biztonság kedvéért, láthassa, szabad e feszegetni a témát. Saját függőségéről eszébe jutott ördögi leszármazott.-Miért iszol ennyit? Lenne valami, amiért leszoknál róla?-

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Dec. 03, 2012 5:45 am

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Most, hogy már kitisztult a feje, visszagondolva elég elborult húzásnak tartotta a virágvásárlási akcióját. Szokott őrültségeket csinálni, de ilyen szelíd ámokfutásokra nem sűrűn emlékszik. Valahogy nem igazán a stílusa kedveskedni másoknak. Az biztos, hogy Ciculinál nagyon betalált ezzel a húzással. Most tűnt csak fel neki, hogy idáig érzi az illatukat. Bár ekkora mennyiségnél nem is csoda, ha betöltik az egész nappalit. Reméli legalább nem hervadnak el két nap alatt, ha már ennyi pénzt kifizetett értük. Sóhajtva húzta magához közelebb a bögréjét, és tapogatta meg az oldalát, de azzal a lendülettel engedte is el a kerámiát, mert nem sokat óhajtott hűlni, mióta kitöltötte magának. Míg erre várt, a bögre oldalától néhány centiméterre pihentette a kezeit, hogy legalább ennyivel is jobban átmelegedjen. Nem sokkal később viszont egy semmiből érkező macska belépő hatására majdnem fel is borította az egészet. Olyan hirtelen kapta oldalra a fejét a szobája ajtaja felé, hogy a mozdulat közben szépen le is koccolta az állát az asztallapon. Felszisszenve dörzsölgette meg, miközben feljebb kúszott, és fél kezével felkönyökölve meredt az időközben átvedlett Cicafiúra.
Most mondja, hogy nem lepődött meg, hogy az egész gardróbjából sikerült megtalálni ezt az egy ruhadarabot? Nem…tényleg nem lepődött meg.
- Zsák a foltját, Nekori. –dörzsölte meg a homlokát kínosan elvigyorodva, mert nem kifejezetten szerette ezt a pulcsit. Igaz, hogy a nővértől kapta, tehát becses ajándék, de ez még nem jelenti azt, hogy szívesen hordaná is ezt a valljuk be, nem igazán hozzáillő felsőt. És most, hogy így látja macskafiún, csak még jobban állíthatja, sokkal inkább az ő ruhatárába való.
- Egyszer már felvettem… szerintem épp elég volt. –emlékezett vissza a tavalyi karácsonyozásra, ahol egész nap kötelező volt ebben lennie, következésképpen szinte az összes akkori családi fotón és videón ebben szerepel. Mi ez, ha nem elég megörökítés az utókornak.
- A nővéremnek nagyon speciális elképzelései vannak a karácsonyi ajándékokról… -morgolódta az orra alatt, miközben feltápászkodott és a kanapén hagyott kabátjához sétált. Kényelmesen előhalászta a zsebéből a fehér iphone-ját, és összeráncolt szemöldökkel koncentrálva kezdte el feltúrni a menüjét. Ha jól emlékszik, elég sok minden van rajta, ami a tőle származik random küldött mms-ekből és emailekből, így némi böngészés után cicafiú orra elé tolta a kijelzőt. Roppant elmélyülten bambult maga elé.
- Mondjuk, hogy a te érdemed, mert épp a karácsonyi sms-edet próbáltam hova tenni, mikor a lesifotó készült… -pottyantotta a kezébe a telefont, aztán visszamászott belekortyolni a végre fogyasztható hőmérsékletű teájába. Szörnyen jól esett neki, főként a gyomrának. Jólesően felmorranva élvezkedett, míg gyanúsan csengő engedélykérés nem ütötte meg fülét. Bögréje felett hátrasandítva hümmentett, hogy kivele. Bár nem volt kifejezetten ínyére az irány, amerre haladni készül a beszélgetés.
- Mert szeretem… -vonta meg a vállát csúnyán morranva. Nem szerette ezt a témát feszegetni, főleg azt nem, ha lecsúszott alkoholistának nézik. Ez a kérdés most sikeresen lerombolta az ezidáig egész kellemes hangulatát. Remek, igazán. Szótlanul, szemöldökráncolva temetkezett bele a bögréjébe egy darabig.
- Ez nem leszokás kérdése. –bökte ki némi szünet után. –Pillants körbe, mennyi piát látsz magad körül a lakásomban? –intett fejével a nappali egyik üveges szekrénye felé, ahol az a néhány üveg árválkodott, amiket ajándékba kapott, vagy a főzéshez használ.
- Nem tudom ez miért nem egyértelmű senkinek, aki egy kicsit is ismer, de mindig is azért ittam és iszom ennyit, mert nehezen tolerálom az embereket… -pillantott rá Nekorira, hátha kapizsgálja már a lényeget. –Lehet, hogy kiábrándító, de ez van. Ha elviselhető a környezetem nem iszom, ha pedig nem, akkor azzá teszem. –pakolta le maga elé a bögrét, és kocogtatta meg az oldalát elgondolkodva. Ilyen egyszerű. Mégsem szokott erről fecsegni, de szeretné csírájában lezárni ezt a témát, mielőtt Nekori terézmutter beajánlja valami anonim antialkesz bandába. Nem akar vele összeveszni, de tényleg semmi szüksége a dologgal kapcsolatban feltételezett anyáskodásra. Ha annyira segíteni szeretne, akkor tegye elviselhetőbbé az embereket körülötte. Lehetetlen feladat lenne, ezt mindenki nagyon jól tudja. És az is képtelenségnek tűnik, hogy Daemon valaha el tudja viselni az emberi hülyeséget és felszínességet.
- Ha már itt tartunk, te miért szívod azt a mocskot? –biccentett a Cicafiú kezében szorongatott dobozkára. –Az énekeseket jó esetben még messzebb intik tőle, nem? –vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét. Mondjuk úgy, hogy ezt meg ő nem érti annyira, mint amennyire a másik az ő szokását. Cserébe a felvilágosításért, most ő is vár egyet. Pusztán kíváncsiságból... Hátha legalább arra rájön, hogy mi hozta fel ezt az idáig egész kellemes estét beködösítő témát. Közben tovább szürcsölgette a teáját, míg eszébe nem jutott a coldrex. Nem volt nehéz, hiszen már rég ki volt készítve a konyhapultra, csak össze kellett önteni, és Cicafiú kezébe nyomni a bögrét.
- Mielőtt még ez is teljesen kihűl… -sóhajtott egyet a hangulatra célzott hasonlattal.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Dec. 17, 2012 1:24 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Széles mosolya lassan füléig kúszott. Határozottan örült nem látja micsoda fejet vág. Nem lepődött volna meg, ha igen komoly hasonlóságot vélne felfedezni Tim Burton rendezte filmben tündöklő macska és annak egész fejét kerekded Holddá alkotó vigyorával. Fő a békesség, na meg felhőtlen jó kedv, amit maximálisan tetőzött rakoncátlan fantáziája. Elegendő volt megadni a vezényszót, rögtön messzi vidékekre tévedt képzelete. Csettintésre lepörgette maga előtt sátáni vasvilla forgatót, ahogy testvérétől kapott macskás felsőben ücsörög. Nem kérdés a szokásos ne szórakozzatok velem vadmacska ábrázat és gyerekesen aranyos pulóver kombinációja heves pukkadozást váltott ki belőle. Észlelve hangosodó reakcióját száját betapasztva hessegette élénk fantáziája termékét. Minden aprócska erejével igyekezett visszafojtani röhögését, nehogy elegáns mozdulattal átszakítsa ninja vadász tűréshatárát, de azzal elé tolta a képzeletét maximálisan alátámasztó képi bizonyítékot, bevégeztetett sorsa. Csíkos felső ujjába temetve arcát vörösödött, akár a durranásig fújtatott lufi. Halk nyűglődéssel fojtotta vissza hangos röhögését. Nem mintha könnybe lábadt szemei, vagy az anyagon átszúródó kuncogás nem arról árulkodott volna, épp vihogásban készül elhalálozni. Becsületére szóljon küzdött, nem adta fel és jó pár perces kitartó küzdelemmel elérte, fellélegezve sóhajtozhasson.
-Érzékük van hozzá, mivel akasszanak ki! Ez valami idősebb testvér szuper képesség! Ricchan is állandóan ezt csinálja velem…és élvezi! Néha úgy, de úgy...uu~h!-
Szorította ökölbe mancsát elhatalmasodó mérgétől. Összeszűkült szemekkel készült, készült, nagyon készült, valami csúnyát mondani, persze sikertelenül. Végcél előtt idegességét feladva fújtatott hatalmasat. Be se fejezte a mondatot. Nem lenne szíve rosszat mondani bátyusáról. Bosszantotta és néha megesett, tényleg, de tényleg közel állt hozzá bokán rúgja, vagy közelébe hajítson valamit, fejezze be a piszkálódást. Ricchan-nak tökéletes érzéke volt a felidegesítésére. Nem is tudja milyen Pokolból felküldött sarjra hasonlított, ebben a tekintetben. Újabb felfedezésén megadóan mosolyodott el. Több a véletlen egybeesés, mint hitte. Főként, ha számba veszi, mindkét konyhában tartózkodó, öcsi státuszban díszeleg. Eddig azt gondolta, egyedül Ricchan-nak bevett szokása minden alkalommal kínos helyzetbe hozni. Jelek szerint tévedett, mert általánosan bevett öcsi járvány. Legalább magyarázat nélkül átérzi ördög ügyvédjének helyzetét. Neki aztán nem kell bemutatni, milyen fárasztóak tudnak lenni a testvérek.
-Jaj, ne! Akkor készült?-Csapott homlokához hitetlenkedve, de hamar rájött nem viccelnek. Keserű, pontosabban kínos igazságtól ütemesen csóválta fejét. Eszébe jutott az a csodálatos karácsonyi este. -Frászt hoztad rám. Nem gondoltam válaszolsz. Teljesen kiakadtam, milyen átkot fogsz rám küldeni. Nem mertem megnézni az üzenetet! Még a telefon közelébe se mertem menni! Annyira ciki volt!-
Szorongatta buksiját a képtelem, sajnos igaz történeten. Visszapillantva az esetre, tényleg eszméletlen kínos, mennyire be volt parázva egyetlen üzenettől és milyen irdatlan őrültségek jutottak eszébe. El sem hiszi huszonéves fejjel képes volt tényleg hinni olyanokban, mint ördög műve, vagy ördögi beavatkozás, vagy ördögi szórakozás. Hálát ad a nem gondol ide semmire kinek, minek, hogy leszokott róla. Mással kapcsolatban is lehetne ennyire feledékeny. Sokkal könnyebb lenne élete, ha nem járna folyamatosan az agya és terelne minden beszélgetést vakvágányra. Kétséget kizáróan, hangulat rombolásban van tehetsége. Egyetlen pocsékul időzített kérdéssel, bármikor képes északi sarkot varázsolni. Fejét verte volna a konyhapultba, minek dobta be az alkohol témát. Semmi, de semmi nem indokolta. Úgy, ahogy volt kilógott a beszélgetés menetéből, hiszen komoly történések közelében sem jártak. Egyszerűen derült égből villámcsapásként benyögte. Nem hibáztathatja szöszke vadorzót, megorrolt rá. Teljesen jogosan akadt ki. Minden felvezetés nélkül, gondolt egyet és rákérdezett egy teljesen személyes dologra. Szívesen visszapörgette volna az időt, de nem tehette. Talán jobb is. Előbb-utóbb muszáj megtanulnia, fogja be száját és ne rohamozzon meg mindenkit az első eszébe jutó kérdéssel. Pokoli leszármazottnál remekebb mester nem létezett erre a posztra. Kertelés nélkül orrára kötötte, ha valami nem tetszett neki. Nem állítaná, ne érezte volna magát még rosszabbul, de hátha segít zsákba tuszkolni tapintatlan oldalát. Végre észre kéne vennie, nem mindenki hablatyol olyan könnyedén, mint ő, vagy a kíváncsiság nem mindig kifizetődő. Rendben, szeretne minél több mindent tudni, de nem szabadna elfelejtenie, megígérte behúzza a kéziféket. Tudná, mégis milyen vonattal kéne közlekednie és az mit jelenthet…
-Nem úgy értettem. Nem gondollak alkoholistának…csak szeretnélek megérteni és…most tudom, hogy rosszul csináltam. Ne haragudj! Nem érdekel, hogy iszol, mert sokan buliznak így, meg, miért ne lehetne lazítani és nem is arra akarok kilyukadni, ne csináld. Egyszerűen, csak… -
Bőszen babrálva a kezében lévő dobozkával sóhajtott fel. Jobbnak látta feladni a magyarázkodást, mielőtt még súlyosabb zsákutcába keverednek. Semmi joga beleszólni az életébe, hiszen nem a rokona, vagy felesége szent beszédet tartson. Nem, mintha eleve hagynának rá esélyt. Valahogy sejtette, hiába mondana bármit, pontosan az ellenkezője sülne el. Meghagyja magának az aggodalmait és szép reményét, évek múlva is ugyanilyen lelkesedéssel fogja piszkálni, netán ugyanilyen remekül visszakérdezni a lehető legjobb történetre. Cigire vonatkozó fejtegetésen elmerengve koppantotta pult felületének a papírt. Nagyot hümmentve kereste a megfelelő szavakat. Hirtelen nem tudta mit, hogyan, mettől-meddig mondhatna el. Bonyodalmas, hosszú, unalmas és szánalmas mese tartozott hozzá. Kezében tartott doboz képviselte egész életét. Értéktelen, káros, önpusztító, mérgező és akármilyen rossz, nem szabadulsz tőle.
-Függőség. Több, mint hat éve. Ez nekem…ilyen…kényszercselekvés. Eleinte arra kellett, hogy ne gondoljak, öhm…rosszra.-Fészkelődött székén, még is milyen formában kéne megfogalmaznia, mi mindent takar ez az egyetlen szó. Túl sokáig tartana töviről hegyire elmagyarázni, miért nyúlt élete első szálához, vagy miféle orvosi kartonban díszelgő lista, ami miatt sose fordult meg fejében leszokjon. -Azaz igazság ez elég összetett, szóval, most, azt hiszem, egyik felét mondanám el. Bőven sok lesz…-
Vakarta meg homlokát fájdalmas ábrázattal, minek kellett idáig ecsetelnie. Legszívesebben ebben a percben föld alá süllyedt volna. Nem szeretett erről beszélni, mert annyira szánalmasan hangzott. Senki se akarná azzal a személlyel közölni kész lelki defektes roncshalmaz, aki tetszik neki. Rendben felnőttek világában vannak, fő az őszinteség meg a sok buzdító szöveg, de egyetlen épeszű ember sem akarna nyűg gócpontot a hátára. Márpedig őt lehetne mutogatni a pszichiátria legváltozatosabb gyűjteményeként. Lassan tényleg tehetne ajánlatot Felhőcakkozómicónak, név nélkül rendelkezésére bocsátja esettanulmányát. Legalább életében először tenne valami hasznosat és segítette Tipinek remek szakdolgozatot írni. Nem, mintha egyedül nem boldogulna vele.
-Említettem, hogy bajom van az evéssel, igaz? Ez azért van…mert…tulajdonképpen nem ettem. Történt pár dolog, amiből az lett, hogy elment az étvágyam, aztán szándékosan nem ettem és azért kellett rágyújtanom, ne akarjak enni. Már járok orvoshoz és tényleg próbálok rendbe jönni, meg eszek, amit tudok, de még…nem vagyok jól. Azaz igazság, hogy sose voltam rendben. Mindig voltak gondjaim. És igazad volt, amikor azt mondtad életképtelen vagyok. Tényleg az vagyok.-
Húzta fejébe a kapucnit, ne lásson semmit a szemben lévő félből. Elképzelése se volt, mit lehetne erre reagálni, esetleg mit kéne még mondani. Túlságosan lefoglalta összezavarodott fejét, szedje össze magát és ne vetődjön be a konyhapult alá. Utálta, hogy mindig túlragozza a dolgokat. Elég lett volna, annyit mondania szenvedély betegség. Átlagos dohányos, semmi extra. Viszont, akkor mardosná lelki ismerete, próbálja magát jobb fényben feltüntetni. Egyszer úgy is kiderülne mennyire elfuserált. Ha pedig választhat, szívesebben közli önszántából, mint véletlen folytán bukkanjon rá sátáni trónvárományos.
-Sajnálom…biztos az északi sarkról származom.-
Terült ki a pulton orra alatt dünnyögve. Ahhoz se volt ereje, legalább a bögrét kézbe vegye, vagy arrébb menjen és ne sajnáltassa magát. Fejét a laphoz nyomva szuszogott és rugdalt képzeletbeli kavicsokat.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Dec. 17, 2012 4:27 am

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Szemöldökét felvonva sandított a lassanként újabb depressziófelhőbe süllyedő Cicafiúra, miközben azt várta, hogy szóljanak hozzá valamit, vagy legalább a bögrét vegyék el a kezéből. Nem fogja egész nap tartigálni, már így is zsibbad a keze, és az átforrósodott kerámia égeti a kezét. Egy idő után morcosan felszisszenve pakolta le az asztalra, nem messze a gondolataiba mélyedt szemben ücsörgőtől, hátha észreveszi majd egyszer. Ez viszont váratott magára még egy darabig, mert egy Nekori féle se füle, se farka magyarázkodás következett, ami inkább mentegetőzésnek hangzott. De miért kéne mentegetőznie? Mutató és hüvelykujjával megdörzsölve homlokát sóhajtott fel a reménytelenül félreértett helyzeten.
- Azt gondolsz rólam, amit akarsz, nem vagyok gondolatolvasó… hála az égnek! –vitte fel a hangsúlyt, nyomatékosítva mennyire örül neki, hogy legalább felét nem hallja annak, amit az emberek gondolnak róla. Tökéletesen le tudja olvasni az arcukról is, teljesen felesleges lenne még ilyennel tetőzni az amúgy is defektes agyát. –Én csak válaszoltam a kérdésedre. Bár tény, hogy nem a kedvenc témám azt taglalni, mennyire nem bírom elviselni az embereket. Ezt valahogy senki se szereti hallani. –vonta meg a vállát –De nem szoktam hazudni, ez van. Úgyis annyi nyálas, kegyes hazugságot hall mindenki, hogy az enyémek nélkül is tökéletesen megvannak. Kár, hogy az imidzsem eléggé korlátoz … -kortyolt bele újabbat a teájába. Azzal is tökéletesen tisztában van, hogy a neki érkező bókok és dicséretek nagy része is ebbe a kategóriába tartozik. Na meg abba, hogy valamit el akarjanak érni nála. Eddig nagyon kevés olyan emberrel találkozott, akiből tényleg érzett akárcsak egy szikrányi őszinteséget is. Bár talán csak nem akarja észrevenni… Egyszerűbb mindenkit ugyanúgy kezelni, vagyis egyszerűbb volt. Egészen addig, míg fel nem bukkant előtte az a személy, akit hiába próbált betuszkolni ebbe a kategóriába, valahogy mégis kikecmergett belőle. Macskaügyességgel hárítja az akadályokat, amiket akarva-akaratlanul állít elé.
A beszélgetés pedig kezdett egyre komolyabb irányt venni. Fokozott érdeklődéssel sandított a vele szemben ülőre a titokzatos beharangozót hallva. Eddig is kíváncsi volt mitől kattant rá ennyire erre a dologra, mert azt ő is észrevette, hogy elég rendszeresen űzi. Elég ritkán van olyan, hogy az érzékeny orra ki nem szúrná rajta a leghaloványabb dohány illatot is. Mivel nem kedveli ezt az illatot, talán ezért örül annyira, csak egy kis időre is, de megszabadul ettől a kellemetlenül árnyékoló aromától.
- Héé, azért ne érezd magad valami vallatáson… –vakarta meg a tarkóját. Ezt most igazából valami megnyugtató kijelentésnek szánta volna, de kétli, hogy bármi ilyesmit szűrtek le belőle. Nem ért ő ezekhez. Lehet, jobb lenne, ha nem is próbálkozna. Mindenesetre a konyhapultnak dőlve hallgatta nyögvenyelősen előadott vallomást. Nem igazán tudta mit reagáljon rá, mert neki sosem voltak problémái az evéssel, így nehezére esett elképzelni milyen lehet az, ha valaki étvágytalanságban koplal. Azt meg pláne nem bírta felfogni, ha valaki direkt éhezteti magát. Az ételre szükségünk van… ha le akarnak fogyni, sportoljanak, vagy egyenek egészségesebben, de az ételmegvonás a lehető legelmebetegebb ötlet a fogyókúrára. Újfent megdörzsölve a homlokát próbálta helyretenni ezeket az információkat, mígnem az utolsó elmotyogott mondatra egy pillanatra lefagyott a mozdulat közben. Nem lehet, hogy ennyire a szívére vegyen valamit, amire már nem is emlékszik, hogy mondta neki. Hirtelen nyelnie kellett egy nagyot, hogy eltüntesse a torkából a gombócot. Határozottan nem volt kellemes az érzés, főleg, hogy azt sem tudta felidézni egyáltalán mivel érdemelte ki ezt a megjegyzést annak idején. Biztos valami jelentéktelen apróság, amivel rosszkor találta meg az amúgy sem túl hosszúra szabott türelmét. Hirtelen felindulásból nagyon sokszor mond olyanokat, amiket csak az adott pillanatban gondol komolyan. Ez nem azt jelenti, hogy hazudna, vagy akkor hazudott, egyszerűen csak ha ideges, meggondolatlanul dobálózik a gondolataival. Ennek általában nagy hasznát veszi abban, ha valakit le akar koptatni, most viszont kifejezetten kellemetlen érzés volt visszagondolni rá. Zavartan babrált a kezében lévő bögréjével, mert most tényleg nem tudta mit reagáljon a helyzetre.
- Annak ellenére itt vagy, hogy ezeket mind komolyan vetted tőlem?... –pillantott fel rá, de csak a kapucniba burkolózott macskafülekkel találta szemben magát. –Veled tényleg nincs minden rendben… -dünnyögte az orra alatt, miközben lepakolta a kezéből a bögrét, és Cicafiú mellé sétálva a fejére tette a tenyerét.
- Ha ez vigasztal, hidd el egyikünk se teljesen normális. A médiában mindenkinek vannak rejtegetnivalói. Minél erősebb a fény, annál sötétebb az árnyék… csak ésszerűen kell belegondolni. Szóval én sem vagyok kivétel… –lapogatta meg finoman a feje búbját. Még mindig nem igazán tudott rájönni, hogy kéne hozzáállnia ehhez a szituációhoz, azon kívül, hogy újra felfedezett lelkiismerete motoszkált a háta mögött.
- Az a titka, hogy nem kell mindenki előtt tökéletesnek mutatnod magad. Ha nem lenne a családom, én sem bírnám. Nem nagyon vágom mit kéne ilyenkor mondanom, vagy hogyan, de remélem érted a lényeget. Én úgy vettem észre, hogy akivel megosztottad a bizalmad, az nem is biztos, hogy tökéletesnek akar látni. –köszörülte meg a torkát, aztán megfogta az egyik cicafület, és lehúzta a kapucnit a saját bevallása szerint eszkimó gyökerekkel rendelkező Nekori fejéről.
- Amíg nem szöktetsz jegesmedvét az állatkertből háziállatnak, addig tőlem iglut is építhetsz a kertben… ha egyáltalán fog havazni télen. –próbálta elterelni a témát, mert kezdte zavarban érezni magát attól, hogy ennyi mindent mondott. Főleg, hogy lassan attól kezdett zavarban lenni, hogy egyáltalán képes zavarba jönni. Ördögi kör, amit egy ingerült fejvakarással konstatált.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Dec. 17, 2012 7:08 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Pult felszínére rajzolt köröket, miközben hallgatta mi mindent mond neki ördögi leszármazott. Magától rájött nem a legszerencsésebb húzás volt magyarázkodni. Még se mondogathatta neki egészségesen, egy részlétben, na meg normális méretű májjal kéreti az elkövetkezendő időkben. Ki tudja mi lesz velük, szóba fognak e még állni, hasonló sületlenségek. Nem mert ezekbe belegondolni, vagy tervezgetésre adni fejét, ennek ellenére, látatlanul is örült volna, ha sörényes vadmacska még sokáig él és virul. Az a fontos egyben maradjon. Nem állíthatja, ne lenne picit boldogabb, ha kicsikét megbékélne az emberekkel, hiszen nem mindenki akar neki rosszat és nem mindenki érdemli meg, elzavarja, de nem erőltetheti rá, legyen mindenki puszipajtása. Megfogadta nem szeretné megváltoztatni és nem akar rá semmit erőltetni. Napnál világosabb számára, ezt a nyers modorát kedveli a legjobban. Szinte mindegyik barátjában ezt a tulajdonságot keresgette. Gyakran csalódnia kellett. Sokszor a bunkó felszín alatt nem találta meg azt a határozott, egyirányú és nyílt őszinteséget, amit igazán keresett. Valahogy ösztönösen csapódott azokhoz az emberekhez, akiknél ennek lehetőségét érezte. Az évek teltével, pedig szándékosan választott olyan jelölteket, akik gyökeres ellentétei voltak személyiségének. Nem arról volt szó, mazochista lenne, vagy imádja, ha megbántját. Egyszerűen, így érezte egésznek magát. Az a kép élt benne, majd talál valamilyen erős személyiséget, aki kiegészíti az ő érzelmileg kisiklott világát. Mindig úgy hitte, ő fogja alkotni a vár alappillérét. Masszív, szívós, tartós és nem engedi összedőljön az építmény. Megvédi a viharoktól, támaszkodhat rá, nem érheti semmi baj. Biztonságot kereste, amit szinte soha nem talált meg. Hosszú idő óta először van az a benyomása, talán most rábukkant egy ilyen emberre és valahogy nem meri elhinni, tényleg sikerülhet. Ott settenkedik mögötte a meggyőződés, csak gyerekes vágyálmot hajkurászik. Többet képzel az egészbe, mint, amilyen igazából lenne.
Egyre keserűbb asztal támasztását hatalmas sóhajjal koronázta meg. Felé intézett kérdésre helyeslően biccentett fejével. Tényleg ott volt és tényleg emlékezett minden egyes megjegyzésre, amit hozzá intézett ördögi herceg. Nem volt oka elmenni, mert az igazat mondta neki. Tagadhatatlan, sokszor esett neki rosszul, de nem tartalmaztak semmi hazugságot. Arról is meg volt győződve, tényleg nincs minden rendben fejében. Elvégre orvosi papírja van róla, ahogy édesapja is megmondta, nem más, mint egy szerencsétlen bolond. Emlékszik, amikor gyerekkorában sikítva futottak előle, vagy azért verték meg, ne hozzon rájuk rontást. Utált Osaka-ban lakni és hiába remélte Tokióban más lesz. Semmi sem változott. Ha pedig, máshová kerülsz, mégis ugyanúgy ismétlődik minden, szép lassan elfogadod, benned van a hiba. Nála sem működött máshogy. Annyiból szerencsés, legalább a cég nem terrorizálta kitalált szereppel. Eleinte kapott szempontokat, mikor mit kéne tennie, de látva képtelen tartani magát az előírt feltételekhez, emberek mégis kedvelik szerencsétlen balek műsorait, hagyták úgy viselkedjen, ahogy sikerül. Nem tudja ezt most sikernek, vagy teljes kudarcnak kéne elkönyvelnie, de jelen pillanatban már kezdett teljesen belekuszálódni a fejéből kipattanó témákba.
Lassan azt sem tudta, min lógatja eredetileg orrát. Észlelte lehúzzák fejéről a kapucnit, amire csendesen nyöszörögve húzta össze magát, vagy mormogva dünnyög orra alatt a tökéletes szót hallva. Részéről mindegy volt, ki milyen. Neki nem az számított, mennyire bolti mintapéldány valaki, vagy százból hány pontot kap a kidolgozott hasizma. Tudja, ez cseppet álszentnek hangzik, amikor az ország egyik, ha nem épp legdögösebb férfija áll mellette és tagadhatatlan elsők között halna meg lekapná az ingét. Ettől függetlenül, cseppet sem zavarta, sőt, még jobban becsülte, nincs kifogástalan modorral megáldva. Semmi szüksége Ken babára a háza közelében, szóval érti, miről beszélnek neki, csak épp nem bírja értelmes mondatokba tuszkolni véleményét. Sűrűn dünnyögve szipogott és tolta fel magát a pultról, minél gyorsabban összekaparja magát. Nem is sejtette a következő kommentár nem csak segít neki ebben, egyenest mosolyt csal arcára. Elmosolyodva szusszant fel a jegesmedve befogó ötleten és pislantott fel sátánfira, most komolyan tőle származik ez a fájdalmas megjegyzés, vagy már elkezdett képzelődni. Lényegében nem érdekelte, csak fogta magát, majd önkényesen beölelte pokoli leszármazott derekát.
-Fókát sem tarthatok?-Gigantikusat sóhajtva nyugtatta le háborgó, na meg kellően zavarodott gondolatait. Vigyora továbbra sem fagyott le arcáról. Inkább egyre szélesebb lett, ahogy belegondolt egy aprócska részletbe.-Már megfertőztelek a humorérzékemmel? Zebrát kéne az ajtó elé festeni?-
Dörzsölte meg viszkető orrát, ami határozottan emlékeztette rá nem kéne súlyosbítania alakuló nátháját. Fájdalmasan dünnyögve kúszott arrébb, végre lecsaphasson kikészített bögréje tartalmára. Rögtönzött műsora alatt fogyasztható hőmérsékletűre hűlt, csak épp a mennyisége nem akaródzott valami gyorsan eltűnni. Sose kedvelte a vízben oldódó gyógyszereket. Egyáltalán az orvosságokat se szerette. Túl sokszor szorult rájuk és már látványuktól rosszul lett. Ennek ellenére bőszen gyűrkészte lefelé a coldrex-et. Féltávnál ninja bűvész vadorzó elillant zuhanyozni, ami nem zavarhatta meg koncentrációját. Bőszen küzdve a forró itallal, hamarosan üresen pakolhatta félre. Igazi győztesként emelte magasba kezeit, miután túljutott a nehezén és sandított bűnbánóan a háló irányába, vajon meddig szöszmötölhetett az ivászattal. Nyugodtan sóhajthatott fel, mert még mindig hallotta a zubogó vizet. Ezen fellelkesedve somfordált a hálószobába. Gyerekesen elvigyorodva dörzsölte össze tenyerét, hiszen fejében rögvest gonosz ötlet körvonalazódott, melyet muszáj volt kiviteleznie. Apró lendületet véve futott neki a kerek ágynak és vetődött csatakiáltással tetejére. Nem bírta megállni, ne zakózzon bele torpedóként.
-De jó puha~h.-Nyüsszögött a takaróba fúrva fejét, miközben békaként kiterülve élvezte az óriási ágy előnyeit, nagyjából tíz másodpercig. Utána már heves forgolódással mászott az ágy egyik végéből a másikba, míg rá nem jött neki párna kell. Hősies kukac mozgással kúszott feljebb, megkaparinthassa az első keze ügyébe eső párnát. Hatalmasat szippantva a huzatba morrant fel elégedetten, milyen tipikus sátánfi illata van, majd lábával dobolva forgolódott két sort legújabb szerzeményét szorongatva. Széles vigyorral élvezkedett, mielőtt megvalósította volna takarót fellibbentő csukafejesét. Igazi hősként bukfencezett az ágy szélére, könnyed mozdulattal emelhesse fel a takarót és vetődhessen alá, csak épp a lendületi tényezővel nem számolt, aminek köszönhetően befejelte az ágytámlát. Tompa puffanást követően ütötte meg fülét a fürdő irányából érkező röhögés, amire ritka bamba fejjel kukkantott ki a fején trónoló takaró alól. Nagyot fújtatva szembesült a rajta mulató ördögi művészen, amin egyértelmű felháborodottan csattant fel.
-Nem ér kinevetni a sánta macskát!-Vette kézbe az egyik párnát, hozzá vághassa gonosz házi gazdájához. Persze az első találat nem hatotta meg túlzottan a vadon urát, ezért durcás pocokként másik párna után nyúlt. Lehet nem kellett volna…

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Dec. 18, 2012 8:43 am

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Nem tudja mennyire köszönhető erőfeszítéseinek, mint inkább Cicafiú ingadozó hangulatának, de úgy tűnik valamiféle sikert könyvelhet el a depresszió elűzésben. A végén kiderül, hogy ebben is született géniusz… több mindent kellene kipróbálnia, hátha fény derül még hasonló specialitásaira. Mindenesetre pont jókor jött a reakció, mert már vészesen közel járt ahhoz, hogy teljesen belezavarodjon a saját gondolataiba. Ahhoz sincs hozzászokva, hogy ennyit gondolkodjon valamin. Valahogy eddig nem sok mindennek tulajdonított akkora jelentőséget, hogy hosszabban törje rajta a fejét. Már csak azért is, mert képessége hátulütőjeként elég hajlamos a migrénre, ha túlságosan megerőlteti az említett testrészt. Ha belegondol, elég sok mindent köszönhet annak a folyamatnak, hogy a lehető legkevesebbet igyekszik használni a fejét. Gyorsan tanul, sokmindent leszűr az emberek gesztusaiból, jók a reflexei… csupa hasznos dolog.
- A fóka halszagú… nem bírná az orrom. –fintorgott egy sort, miközben megpaskolta a derekát ostromló maccsot. A feltételezésre pedig csak lesandított rá. –Nah attól ez még messze van. –dobott be egy önelégült grimaszt. –A zebra nem jó, mert túl sok a statiszta gyalogos. Ide karantén kéne. –hümmögött komolyan az állát dörzsölgetve. Nem mintha amúgy olyan kimondott átjáróház lenne a lakása. Sőt, az egész lakópark. Sikerült egy olyan helyet kiválasztania, ahol tényleg csak az ittlakók járnak-kelnek, és általában ők sem gyalog. Már nem is emlékszik, hogy talált rá erre a telekre, de biztos nincs az a pénz, amiért elcserélné a lakhelyét.
- Már épp ideje. –bökött az orrával a bögre felé, aminek a tartalmát végre valahára elkezdték legyűrni. Cicafiút ismerve el lesz vele egy darabig, és ha már úgyis megváltak a derekától, fogja magát és ő is megejt egy forró zuhanyt. Igaz, hogy nagyjából már átmelegedett, de még mindig érezte magán a szökőkút állott vizének szagát, ami nem volt épp a legkellemesebb, naná Nekori frissen zuhany alól szalajtott illata után. Fenéért van ilyen érzékeny orra… sokkal egyszerűbb lenne, ha nem idegesítené minden erősebb aroma ennyire. És még csak el sem fárad olyan hamar, mint kéne. Ha jól tudja, általában pár perc után az ember orra hozzászokik ahhoz az illathoz, amit hosszabb ideig érez… jó vicc. Tudnák micsoda horror drogériában járnia. Ha csak rá gondol is belefájdul a feje. Megrázva a tincsekben összeszáradt haját próbálta kiverni a fejéből rémálmai egyikét, miközben azt a kevés ruhát is ledobálta magáról, ami rajta volt. Kivételesen nem a fürdőt választotta, de ettől függetlenül nem siette el a dolgot. Amint eltűnt róla az állott víz szag, és a haját is megmoshatta, máris sokkal jobban érezte magát. Utolsó simításként megszabadulva kontaktlencséitől tolta el végül a fürdőszoba ajtaját, aminek félfájában megtámaszkodva érdekes műsornak lehetett részese. A legjobb pillanatban toppant be ahhoz, hogy első soros nézője lehessen Cicafiú vetődésének, és partvetett halat és szerelmes hiperaktív tinédzserlányt ötvöző vergődésének. Szándékában sem állt megzavarni, sokkal viccesebb volt észrevétlenül figyelni, és halkan pukkadozni a nevetéstől. A kegyelemdöfésként érkező ágykeret fejelős mutatvány után azonban nem bírta ki, elszakadt a cérna. Fejét az ajtónak támasztott kezének döntve pukkadozott a röhögéstől, míg egy párna nem landolt a képében. Egy pillanatra lefagyott az arcáról a mosoly, és szemöldökét összeráncolva pillantott fel a sértődött pocokká átváltott Ciculira.
- Ya… -emelte fel a mutatóujját fenyegető szándékkal. Nekori azonban fenyegetés helyett nyílt felhívásnak vette keringőre, és újabb párna landolt a mellkasán.
- Ya! –mozgatta meg a vállát és lendítette meg a mutatóujját, majd felkapta a földről az egyik párnát, és megindult az ágy felé. –Te akartad… -kólintotta fejbe, jelezvén, hogy egy ilyen casus belli egyértelműen háborút kíván. Nem kellett sokat várnia az újabb válaszra, és hamarosan ádáz párnacsata vette kezdetét. Nem volt jó ötlet kikezdeni vele, mert nem kímélte a megint vérmacska üzemmódba váltó ágyfoglalót. De őt se kellett félteni, nem átallott bevetni harcra élezett karmait és fogait. Próbálta paplanba csomagolni, de még onnan is kikecmergett. Komolyan elvetemültebbül szadizta, mint általában az ágyban szokta. Nem tudja, hogy ezt most kritikának tekintse-e arra, hogy egy párnacsatával hevesebb reakciókat tud belőle kiváltani, mint lepedőakrobatikus tehetségével. Pillanatnyi visszavonulót akart fújni, hogy ezt átgondolja egy cseppet, így heves morgással vetődött ki az ágytámla mögé, feje fölé tartva az egyik párnát. Szemügyre véve az orra elé kerülő leamortizált karját, nem bírta ki, hogy ne bukjon ki belőle egy megjegyzés.
- Aish, neked egy gumihal kéne, vérmacska… -sandított rá száját elhúzva némi fejrázás kíséretében. –A végén nem marad karom, nyakam, meg ki tudja! –tapogatta végig az említett testrészeket, amiket sajogni érzett. Kicsi a bors, de nagyot harap! Azért ő sincs betonból.
Miután ezeket konstatálta, nagyot nyújtózva tápászkodott fel és ásított egyet, de azért még Macshoz vágta az eddig fedezékül használt párnát, nyomatékosítván, hogy róla van szó. Aztán se szó, se beszéd megkerülte az ágyat, lekapcsolta a lámpát, és bemászott a takaró alá.
- Jó éjszakát… -dünnyögte. Cicafiú azonban nem úgy nézett ki, mint aki annyira álmos lenne. Valószínűleg a hirtelen villanyoltásnak hála, de továbbra is folyamatosan fészkelődött mellette. Egy darabig tűrte, de aztán nagyon hamar elfogyott a türelme, és bőszen morogva kúszott közelebb hozzá, legalábbis amerre sejtette hogy van, és hátulról átkarolta.
- Nyughass már, aludni akarok. –morogta nyűgösen, miközben Nekori vállába fúrta a fejét. -De ki is csukhatlak Nibi mellé vadászni, te éjszakai ragadozó... -dünnyögte tovább halkan nyüglődve.

Tárgy: Re: Daemon háza Szer. Dec. 19, 2012 1:48 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Szemöldökét vonogatva térdelt fel az ágyon, halk „hoo~h!” kíséretében. Széles vigyor kúszott arcára, hűségesen jelezve, mennyire szörnyűségesen megijedt a párnával közeledő állatok ninja harcos királyától. Biztos, ami biztos, azért védekezően maga elé kapott két párnát. Feszülten várt a kezdő csapásra, minél gyorsabban viszonozhassa. Látatlanul is tudta semmi esélye a győzelemre, elvégre erőben nem veheti fel a versenyt szöszke ellenfelével. Ennek ellenére buzgón elhatározta nem adja meg könnyen magát. Zsebében ott lapult titkos aduásza. Éles fogai és körmei képében hűséges segítő társakra lelt, akiket szemrebbenés nélkül előkapott. Próbálta minél jobban visszafogni vérmérsékletét, ne akarja szó szerint megkóstolni ellenfelét, de ahogy lenni szokott, nagyobb volt a lendület, mint a testi épséget óvó figyelmeztetés. Utólag fájhatott feje csodálatos vöröslő lenyomatai után. Addig le sem esett szórakozott jó kedvének, mennyire leamortizálta sátánfit, míg fel nem hívta rá vadászmezőkön ragadt gondolatait. Szembesülve szerzeményeivel bűnbánóan húzta el száját. Megfordult fejében ráborít egy üveg fertőtlenítőt, nehogy elkapja hullámokban rátörő veszettségét. Cseppet érdekes lenne váratlan pillanatokban rájuk törne a vész és elkezdenék egymást harapdálni, mint a rossz kannibálok. Vicces, inkább fájdalmas fantázia képtől ágyon elborulva nevetett fel. Ennyire még ők sem bolondulhatnak meg, annak ellenére, mostanság remekül mutatják be hormonálisan túlfűtött tinik gyerekes ötleteinek kifogyhatatlan tárházát. Szokatlan helyzet, ha számba veszi jócskán túlléptek a hivatalos felnőtt korhatáron, mindketten dolgozó emberek és örödögi vadorzóról kevesen gondolnák képes párnacsatában részt vennni. Maga sem hitte, ilyenekre fogja rávenni, hiszen eleinte kőkeményen ellenálltak játékos próbálkozásainak, egyenesen idegesítette vele alvilági eltűnő bűvészt. Ebből is látszik mennyit változhat valami néhány hónap alatt. Folytatják ezt a tendenciát, két hónapon belül óvodás szinten fogják egymás arcába hajigálni a sarat, vagy udvaron kergetőznek, valamilyen ufó megszállásos háborút eljátszva.
-GUMIHAL?! Akkor már legalább élénk kivi zöld, sárgadinnye ízű és piranha formájú legyen!-Orrát előkelő, na meg kellően finnyás házi állatként égnek szegezve adta fel légből kapott rendelését. Nem igazán érdekelte létezhet ilyen rágóka. Különösebben nem vette komolyan a feltételezést. Gyorsan túltette rajta magát és arra koncentrált, minél hitelesebben mentse vérmes természetét. Fején landoló párnát duzzogó pocokként horgászta le fejéről. Morgósan megvonva vállait könyökölt fel az ágyon. Lábait lóbálva sűrűn hümmögött, milyen magyarázattal vághatna vissza. Hatalmas győzködésre várhatóan nem tellett, csak a szűk értelemben vett igazságra.
–Te bajod! Túl finom vagy.-Pislogott legártalmatlanabb és legtündéribb kismacska szemeivel, jól látható legyen mennyire a körülmények áldazata ebben a történetben. Nem mintha előadását nem rombolta volna elemeire, sikeresen elnevette védőbeszédét. Szokásához híven, annyira lett hiteles, akár a több hetes döglött halacska. Szép bukását még egyértelműbbé tette a hirtelen villanyoltás. Tekintve keresztbe feküdt az ágyon, háttal a fejtámlának és semmilyen előzetes vezényszót nem kapott, fonalat vesztetten pislogott az elsötétülő szobában. Beletelt néhány másodpercébe mire sikerült feldolgozni az eseményeket, majd hozzáláthatott iránymódosító, takaró alá kúszó kiképzőpálya teljesítéséhez. Vaksiként nem találta meg könnyedén a párnákhoz vezető utat. Rengeteg puhatolózó tapogatózásába került, ahogy az is intenzív szenvedést okozott megtalálja a takaró szélét. Mire sikerült elégedett sóhajjal fedél alá küzdenie hátsóját, jöhetett az újabb fájdalmas felismerés. Jóval messzebb kavarodott pokoli lopakodó ragadozótól, mint ábrándos terveiben szerette volna. Kénytelen volt oldalazó kukac mozgással visszafelé masírozni, persze minél óvatosabban, nehogy bombaként csapódjon oldalának.
Óriási erőket mozgósító akciója, egyértelműen feltűnőbbre sikerült, mint remélhette. Rövidesen pokoli ölelésbe csomózva akadályozták meg további fészkelődését. Visszatámadástól meglepetten kinyúlva fagyott le. Lélegzetét visszafojtva fülelt, milyen ágyból kipenderítő megjegyzést intéznek hozzá. Semmi hasonló kaliberű fenyítés nem érkezett, csak újabb mosolyt kiváltó mondat, amire ragaszkodó házi állatként csimapszkodott karjába. Elszánt betolakodóként közösítette ki végtagját és esze ágában sem volt kiszolgáltatni. Nem létezett semmi, amivel jelenlegi helyéről kirobbanthatták volna.
-Ki nem megyek! Idebent van, amire vadászok!-
Csodálatosan elhintett zárómondata után gyorsan álomba szenderült. Bevált recept szerint, megint mormotaként húzta a lóbőrt sátánfi társaságában. Egyetlen neszt, motoszkálást sem észlelt. Teljesen megszűnt körülötte a világ. Képes lett volna egész álló nap aludni, ha nem piszkálja fel agyát teljesen elzsibbadt oldala indulatos szurkálódása. Ötelete sincs mikor tért annyira észhez, kaprigálni tudja a lényeget, minden egyes porcikája sakálként visít. Egész álló este meg se moccant. Nagyjából ugyanabban a pózban nyösszent fel, amiben este elnyomta buzgósága, vagyis minden vágya volt megmozdulni és legrosszabb rémálma volt tagjaiba hasító fájdalomtól nyöszörögni. Előtte volt lehetőségek egész tárháza mit tegyen. Ködös elmével arra jutott, nincs kedve felkelni, elég lesz, ha kicsikét elfordul. Nagyszerű ötletnek bizonyult, csak, hogy rajta trónolt egy igen súlyos nehezék, amitől kislábujja se rándult meg. Hiába próbálkozott valamerre araszolni, sikertelen volt minden kísérlete. Egyedül annyit ért el, végérvényesen kiverte csipáit szeméből.
Kómás ábrázattal szuszogott, mindene fájt és nem bírt fészkelődni. Lelombozó következtetéstől nyűgösen vágta fejét párnába. Erőt gyűjtött lehetetlen küldetésére, kikecmereghessen pokoli vadorzó karmai közül. Első nekifutásra jöhetett a felmérés, mégis milyen formában fekszenek rajta, majd a puhatolózás, hol találhat rést a pajzson. Útközben belefért némi bámészkodó kitérő. El nem mulasztotta volna az alkalmat kedvére gyönyörködhessen az alvó nagymacska látványában. Úgy se szerepelt szöktető tervei között felveri. Beladott apait-anyait, minél ügyesebb akrobata limbó rúd alatti elhajlással tolhassa ki törzsét karja alól, majd földre támaszkodva húzhassa ki lábait és forduljon át saját tengelyén. Nem állíthatta ne készült volna megszakadni reggeli torna órájától. Kész rémálom volt elgémberdett lábakkal, kiroppanó gerincoszloppal és intenzíven lüktető derékkal elbotorkálni a fürdőszobáig. Hisztis kisgyerekként szeretett volna földre vetődni, de nagy levegőt véve csapott le nyújtás lehetőségére. Kilopakodva a nappaliba szánta rá magát életmentő beavatkozásra.
Hosszas nyűglődéssel elviselhetőbbé varázsolta reggelét, csak épp nem volt ötlete, mivel kösse le álmos fejét. Haját vakarva bambult, amikor szembe találkozott a tűzhelyen árválkodó serpenyővel, melytől kapásból megszállta az ihlet. Felcsillanó szemekkel vetődött be a helységbe reggelinek valót készítsen, míg felébred ház koronázott ura. Gyorsan körbe kémlelt mi minden áll rendelkezésére, majd szorgos állvakargatással összeállította a menüt. Több mozzanat nem hiányzott, csak a megvalósítás. Ahhoz, pedig elkerülhetetlen volt személyre szabott tálalása. Ideiglenesen zenelejátszót befoglalva pörgette fel magát sátáni leszármazott dallamokkal. Különösebb kifogása nem volt ellenük, mert lehet nem ismerte ezt a stílust, de egész jól lehetett rájuk mozgolódni. Lekötötte figyelmét, gyorsabban haladt és nem volt ideje azzal foglalkozni, még mindig szörnyen sajog háta. Ebben még többet segített a borzas hajjal előmerészkedő ördögi fondorlat, aki jól látható kómával küzdve dőlt ki a konyhapulton. Felbecsülhetetlen morgolódó látképen, nagyot sóhajtva vigyorodott el. Kiosztva egy köszöntő tarkó cuppantóst tolt elé kávét. Megtanulta ne piszkálja feleslegesen, bármilyen édesnek találja. Hatalmas önkontrollt tanúsítva hagyta magától felébredni, addig bőszen lekötve kezét a mosogatás és pakolászás rejtelmeivel. Kizárólag akkor merészkedett közelébe, amikor úgy látta, nyomokban éberséget tartalmaz. Lassan lepakolta elé a reggelit és lendületesen bevágódva az ölébe tűnt el teás bögréje takarásában.
-Egész jó ez a brit zene…-Horgászta ki füléből a vezetéket, boldogan pöffeszkedve legújabb székében. Világ legtermészetesebb dolgának érezte, más ölében ücsörög. Persze, tekintettel volt alvilági kámfor vadállat étkezési igényeire. Oldalazva vetődött rá, legyen bőven helye enni, vagy lássa, ha sandítással szólítják fel távozásra.

Tárgy: Re: Daemon háza Hétf. Dec. 24, 2012 11:26 am

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Lebilincselő akciója a vártnál is sikeresebben sült el, ugyanis Cicafiú ahelyett, hogy tovább fészeklődve próbált volna szabadulni belőle, egy pillanat alatt megtalálta a helyét. Elégedett fújtatással kommentálta a választási lehetőségre adott választ. Ő is valahogy így képzelte. Szép is lett volna, ha Ciculi fogja magát és egy ilyen este után még beleveti magát az éjszakai életbe. Ez inkább az ő reszortja lenne, de valahogy most őt se sok minden venné rá, hogy kimozduljon innen. Túl kényelmes volt fekete macs illatát szuszogva igyekezni az álom mezők felé. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de kevés olyan dolog volt, amitől még ennyire ellazulva érezte magát, mint ez az illat. Lehet valami ebben a kémia dologban. Sőt, igazából ezzel még a saját képességének külső szemléletébe is bepillantást nyerhet. Bár azt nem mondaná, hogy csak emiatt kedveli. De ez egy hosszú és bonyolult eszmefuttatás lenne, amire már nincs túl sok ébersége. Nem is telt túl sok időbe, hogy elnyomja az buzgóság. Az éjszaka folyamán forgolódásai közben is ügyelt arra ragadozó reflexe, hogy ne eressze túl messzire prédáját. Nem tud teljesen mozdulatlanul aludni, bizonyos időközönként muszáj pozíciót váltania. De miután megtalálta új helyét, további fészkelődéssel győződött meg arról, hogy még mindig karnyújtásnyi távolságban vannak tőle.
Egy sokadik fordulás után viszont arra kezdett feleszmélni, hogy hiába tapogatózik maga mellett, csak az összekuszált paplan suhogását hallja. Némi kivehetetlen morgás kíséretében támaszkodott fel, és igyekezett felülni. Mire ennek a bonyolult műveletnek a végére ért, belekezdhetett abba is, hogy a csipát kezdje kidörzsölgetni a szeméből, hogy végre lásson is valamit. Ez azonban nem akart túlságosan sikerülni, így hunyorogva fókuszált körbe maga körül. Annyit még így is ki tudott venni, hogy az egyetlen mozgó létforma a szobában egyedül ő. További nyűgös morgolódás kíséretében próbált meg kimászni az ágyból, ami azzal végződött, hogy lendületes lépésnek majdnem pofáraesés lett a vége. Valahogy nagyon nem akart összejönni ez az ébredés. Túl jól aludhatott. Mire nagy nehezen megtalálta az egyensúlyát, elkezdett faltól-falig üzemmódban kitámolyogni a konyhába, hogy valami koffeinkészítménnyel életet leheljen magába… és utána megkeresse hová tűnt el hálópajtása. Semmi értelme se lenne ilyen állapotban a keresésére indulnia, így taktikai okokból először kávézni fog. De első körben csak addig jutott, hogy a konyhapulnak dőlve terült ki rajta. Némi pihenő, és tényleg meg fogja csinálni azt a kávét. Tovább morogva dörzsölgette meg a homlokát, mikor ismerős illat ütötte meg az orrát. Felnézve, már amennyire kócos tincseitől kilátott, egy bögre gőzölgő kávét talált maga előtt. Újból megdörzsölte a szemét, és arrébb hessegette a frufruját, hogy nem hallucinál-e, de az orra eddig még sosem csapta be. Közelebb húzva magához a bögrét szimatolt bele a gőzölgő italba, amitől máris kicsit jobban érezte magát. Felküzdve magát egyenesbe nézett körbe maga körül, hogy vajon honnan jött az égi áldás, amikor megpillantotta a konyhapult túlsó végén tevékenykedő Nekorit.
- Jó reggelt. –dünnyögte néhány korty után. Érezvén a koffein jótékony hatását, kezdett kicsit jobban képben lenni a világról, és úgy döntött átköltözik az étkezőasztalhoz, mert nem igazán kényelmes a konyhapult mellett állva támaszkodni. Éppcsak letette a hátsóját, és pár újabb korty után a bögréjét, máris egy púpos tányér landolt előtte, és egy lendületes macska az ölében.
- Micsoda kiszolgálás. –vakarta meg kusza sörényét a reggelire, aztán meg az elkészítőjére pillantva. Az még nem igazán jutott el hozzá mit magyaráznak neki, de annyit már felfogott, hogy ez az ő műve, ahogy a kávé is… ja meg, hogy már nem kell megkeresni, mert előkerült. Mennyi teendőt kihúzhat a listáról, eddig egészen tetszik neki a dolog. Főleg hogy volt még valami, amitől nem szenvedett. Nem érezte másnaposnak magát! Pedig azért nem kicsit volt berúgva tegnap… rendesen a fejébe szállt az a sok whiskey. Erről már csak a még mindig a nappali közepén ékeskedő fehér vödör, és a szökőkutas élmények emlékei is tanúskodnak. Most mégsem kínozta az a migrén amivel ilyen mennyiségű pia elfogyasztása után ébredni szokott. Nem mintha bánta volna, csak furcsállotta. Az egyedüli kellemetlenség a mai reggelében a szokásosnál mélyebb kómája volt. Tényleg olyan mélyen alhatott, mint ritkán szokott. Biztos ez az oka annak is, hogy könnyebben kiheverte a másnaposságot. De ezen most nem fog elkezdeni agyalni, mert a végén kihűl a reggelije.
- Kösz a kaját! –kapta fel a pálcikát és neki is látott. Valahogy nem igazán foglalkoztatta, hogy közben ölmacskát játszva foglalták el a combjait. Túl jó hangulatban ébredt ahhoz, hogy ilyesmiken fennakadjon. Meg azok után, hogy tőle kapta a reggelit, ennyit igazán megérdemel Cicafiú. Egyedül az érintette érzékenyen, mikor fészkelődni kezdett az ölében. Sikerült akkor érzékeny pontra tapintania, mikor a pálcika épp a szájában volt, így kevés hiányzott, hogy krákogva fulladozni kezdjen. Szerencsére megúszta egy sokat mondó nyögéssel, amit igyekezett minél inkább a rántottájába fojtani.
- Kicsit, óvatosabban hé… -sandított rá –Még csak most ébredtem…máris nem bírsz megmaradni a hátsódon? –öblítette le a maradék kávéval a nyomtalanul elfogyasztott reggelit. Hamarosan felvilágosították arról, hogy kivételesen elfeküdt végtagok miatt fészkelődnek ennyit. Az nem lehet túl kellemes… ismeri az érzést. Főleg mikor a kocsija hátsó ülésén, vagy az irodája kanapéján alszik. Egy egész napra képes hazavágni a hangulatát egy beállt nyak, vagy derék. Elgondolkozó hümmentés után úgy, ahogy volt, ölbe kapta Ciculit, és a legközelebbi nagy kanapéhoz sétált vele.
- Felsőt le, és dobj egy hasast. –mutogatott határozottan. Mivel a fejében megfogalmazott szándékot megint nem igazán öntötte szavakba, így a másik fonalat vesztett tekintetével szembetalálva magát segített be neki a roppant bonyolult művelet végrehajtásában. Hirtelen mozdulatának hála sikerült beleakasztania az anyagot a Cicafiú köldökében lévő piercinghez. Még szerencse, hogy idejében észrevette, mert tuti nem dicsérték volna meg, ha véletlen kirántja onnan.
- Te hogy nem akadsz ebbe bele állandóan? –piszkálta meg egy kicsit. Annyi rémlett neki, hogy már jó ideje ez van a köldökében, de valahogy sose fordult meg a fejében, hogy milyen kényelmetlen lehet. Most is csak random bukott ki belőle a kérdés. Ezután pedig mellé táborozva terepfelmérést kezdett tartani a hátán.
- Valószínűleg úgyis fogom hallani, de szólj, hol fáj a legjobban. –húzta végig finoman az ujját Nekori formás ívű hátán. Ki nem hagyta volna, hogy ne élvezkedjen kicsit, ha már ilyen szolgáltatásra adta a fejét.

Tárgy: Re: Daemon háza Kedd Dec. 25, 2012 11:30 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Mandarint hámozva trónolt alkalmi és mellékesen eddigi évei legkényelmesebb székén. Kicsattanó jó kedvében bőszen dúdolva fosztotta meg a gyümölcsöt héjától és szedegette gerezdekre. Amennyire lehetett próbált csendben maradni, nehogy ördögi feltörő utód mellkasán kössön ki az étlap. Nem szerette volna felbosszantani pocsékolja a drága reggelit. Többször lelkére kötötték semmilyen balesetből kifolyólag nem szenvedhet kárt az asztalra kerülő étel. Megfogadta szigorúan tartja magát ehhez az íratlan szabályhoz, ezért bőszen lapítva nyammogott a kóstolóként szájába tömött mandarinon. Maradékot az asztalon heverő tálba szórta. Rávette magát gyomra egészsége érdekében legalább a natúr joghurttal kössön felebaráti köszönő viszonyt, úgyhogy fogta a hűtőben talált doboz tartalmát és borított belőle a felkockázott gyümölcsökre. Egész jól nézett ki, csak épp a kezdő lendület hiányzott megpiszkálja kanalával. Minderre rövidesen rászánta pocok harcos oldalát, majd nagyot szusszanva óvatosan lapátolt bele. Néhány kisebb falat után egész lelkesen majszolt, amire rásegített az ingereket fokozó sátánfi látképe. Valaki kajálás közben figyelte, biztosan éhes lett. Túlságosan jóízűen tudott enni, ami még haloványan rá is hatással volt. Kicsivel könnyebben eszegetett, csak, hát fránya lapockája megkeserített minden mozdulatot. Hiába pakolásztam minden létező formába karját szünet nélkül belehasított a fájdalom. Komplett hátán végigrobogott az éles szúrás, úgyhogy megakadályozni sem tudta, ne ficánkoljon sokkolóval piszkált ebihalként.
-Mintha nem tudnád, milyen, ha azzal próbálkozom.-Lóbálta meg kanalát ártatlan vigyorral. Meg sem fordult fejében reggeli dorbézolásra hívja alvilági vadászok királyát, amikor még fel sem ébredt rendesen. Helyzet tisztázására jobbnak látta, ha kivételesen magyarázatot szolgáltat. Kisebb fészkelődéssel háta felé bökdösve közölte súlyos problémáját.-Rajongóm lett. Úgy hívják, elaludt hát. Pózt akartam keresni, hátha jobb lesz, de nem akar békén hagyni.-
Sóhajtott fájdalmas ábrázattal, de még mielőtt bármilyen egyéb helyzetet javító ötletet oszthatott volna meg ölbe kapták. Lendülettől majd nem hátra borult. Szívinfarktus közeli állapotban kapott kámfor ragadozó nyaka után és bambult rá fonalat vesztetten mégis miféle merényleten töri fejét. Sikeres kanapén történő kényszerleszállás után sem lett okosabb. Egyenesen a lényeget megcélozva közölték váljon meg tőle cserkészett felsőjétől. Kérésen eltátva száját nevette el magát kínjában. Érdeklődve döntötte oldalra kókuszát, ugyan mi ez a sietség, vagy épp mire fel, de mire tiltakozóan emelte karját, félig kifordították az anyagból. Szó szerint villámhántástól köldök ékszere mentette meg, amin halványan felszisszenve iparkodott segíteni.
-Nem én akadok bele…-Kúszott arcára kaján vigyor, miközben alig észlelhetően megrándult az ékszer pöckölésétől.-Az a barátom, aki betette, folyton azt mondta nagyon…öhm…szexi, ha egy neko-nak ilyene van.-
Írta körbe az alárendelt szerepét, némi kínos fejvakargatás kíséretében. Valahogy nem szerette a lány szerepben lévő srác, vagy manga-kból ismert uke szót használni. Ha már valamivel feltétlen muszáj magát definiálni a bevált és mindenki által koptatott jelzőkön túl, akkor marad a macskánál. Végtére is, általánosságban is kis állatkaként szólították. Nem jelentett túl nagy változást. Azért a témát nem boncolta végtelenségig, inkább torkát köszörülve dobta magát engedelmesen hasra. Feje alá párnát húzva nyúlt el. Próbált minél jobban ellazulni, de azzal orvosi vizsgálat címén simította végig bőrét pokoli doktor bestia, csendesen dünnyögve domborította hátát. Jól esően elmosolyodva jelezte tetszését, ami a következő percekben, csak rosszabb, rosszabb, kész katasztrófa lett. Fájdalmas terület puhatolózásától egyre érdekesebb hangokat hallatott. Lapockája alatt állomásozó probléma elérésétől, felnyögve fúrta fejét párnába. Kezével lendületesen ütögetve a kanapét vészjelzett, ott a szörnyeteg. Küszködött minden létező textillel befogja hangszálait, de nyöszörgései, sóhajai és szenvedéstől érdekes mozdulattal fűszerezett nyögései nem maradtak nyugton. Alattomosan elárulták ösztönös reakciói, mialatt könnyes szemekkel harcolt normális emberként viselkedjen, hiszen egyszerű masszázst kapott. Csúfos kudarcot vallott az örökké valóságnak tartó dögönyözés alatt. Nem hazudik felhőtlen megkönnyebbüléssel szakadt ki érdekes sóhaj tüdejéből, miután gyógyultnak nyilvánították. Szó, mi szó sokkal kevésbé húzódott háta, viszont a tortúrától legalább úgy szuszogott, mintha hagyma pucolás közben kergették volna futópadon. Kifárasztotta, amikor ég adta világon nem csinált semmit.
-Ez annyira jóó~h volt…-Dünnyögte erőtlenül tovább gyömöszölve párnáját. Némi erőgyűjtés után karjára támaszkodva tolta fel magát. Haját kimerülten fújta arrébb, hogy összekaparva részleteit megköszönje az életmentő beavatkozást. Hálásan pislogott szöszke ördögi sarjra, akinél valami nem stimmelt. Szájával értetlenül csücsörítve bambult rá, ugyan mi lelhette, azonban kérdésére hamar választ kapott, amit nem volt rest vigyorral összekötött nyakat érő harapással másik tudtára adni. Gonosz kis macska fejében máris remek ötlet rajzolódott ki, mivel lehetne könnyíteni az elé kerülő problémán. Valahogy nem támadt benne kétség tiltakoznának játéka ellen.
Felkérését, ahogy lenni szokott, elfogadták és jócskán eltöltötték a délelőttöt, mire fürdőszobából előgabalyodva vetődhetett vissza a kanapén tv-t bújó alvilági ninja különleges egységhez. Párnákat felhalmozva polcolta fel állát, jobb szögből láthassa a zene csatornát. Pocokként morranva találta magát szembe rövid szoknyákban vonagló sztár lánykákkal. Valahogy nem fért fejébe, mi olyan eszméletlen vonzó rajtuk. Mindegyiknek ugyanolyan eszelősen hosszú lába, bájos mosolya, hosszú haja, szexin bugyit villantó mozgása és totál átlagon aluli szürke hangja volt. Tudta nagyon jól nem a tehetségük számít, hanem a csodálatosan tálalt és kirakatokban mutogatható külsejük, de legalább kicsike különlegesség lenne bennük. Akkor nyugodt szívvel mondhatná hajlandó megérti, miért áradozik róluk minden második férfi. Így viszont, csak arra voltak jók, még hiányosabbnak érezze magát a velük szemben folytatott harcban, ami ténylegesen nem volt az, de ettől még kínosan feszengve bújt el kölcsön csórt köntösében.
-JÉÉJ! Visszatér?-Ült fel hirtelen érdeklődve az egyik női előadót reklámozó ajánlón. Jól ismerte, bár nem számított rajongójának, de egész kedvelte a zenéjét. Felcsillanó szemekkel várta a pillanatot sok-sok mellé beszélés után közöljék a pontos dátumot, mikortól lehet hozzáférni új számaihoz. Az izgatottan várt momentum viszont kegyetlenül elmaradt, mivel pokoli trónbitorló elegánsan váltott csatornát. Mélységes döbbenettől száját eltátva fagyott le. Meredten bámult a képernyőre, mielőtt szúrós tekintettel fordult oldalra.
-Na…ho…ha! Most miért kapcsoltál el?-
Hördült fel mérgesen, ugyan minek fosztották meg attól a kicsike örömtől, valamilyen érdekes információt szerezzen be. Nem értette, mi ez a hirtelen váltás és örült volna felvilágosítják, miért akkor néznek mást, amikor végre talál valamit, ami kicsikét foglalkoztatná.

Tárgy: Re: Daemon háza Vas. Jan. 13, 2013 12:07 pm

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Számított arra, hogy Cicafiú nem fog spórolni a hangadással, ha veszélyes terepre tévedt, de arra nem számított, hogy már attól dorombolni kezd, ha csak végigsimít rajta az ujjával. Egy pár pillanatig még merengve folytatta a mozdulatot, mert nem igazán értette a piercingre vonatkozó dolgot. Bár nem lepődik meg, hogy mások is macskának titulálták már előtte. Akkor meg aztán tényleg nem kellett volna olyan hisztisen viselni ezt a becenevet, ha szokatva van hozzá. Azt viszont furcsállta, hogy még mindig hordja, annak ellenére, hogy egy exétől kapta. Ő a helyében biztos megszabadult volna már tőle. Bár ki tudja kinek mennyire szokása megszakítani a kapcsolatot és megszabadulni a régi partnerre emlékeztető dolgoktól. Nála szinte biztos, hogy nem találni semmi olyat, ami valami volt nőjétől származik, már csak abból kifolyólag is, hogy nem szokta őket a lakására hozni, vagy egyáltalán bármit tőlük a lakására hozni. Vállát megvonva a végkövetkeztetésen folytatta inkább az elkezdett műveletet, vagyis jobban mondva éppcsak belekezdett. Miután megtalálta a csomót, már nem volt menekvés. Ha nem szedi ki onnan rendesen, akkor fix, hogy Ciculi még egy darabig vergődne ezzel mire ellazulnak az izmai. Meg, ahogy észrevette, máshol sem ártott neki egy alapos gyúrás. Ezzel most lebukott, hogy elég sokat stresszel. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy egy-egy bizonyos helyen lévő csomó ennek a jele. De hát mit vár egy hírességtől… ha csak magából is indul ki, egyáltalán nem lepte meg a terep, ami fogadta. És ha már felajánlkozott, akkor olyan szolgáltatást nyújt, ami után nem fognak panaszkodni. Legfeljebb közben, de az nem érdekli… Tudja, hogy fáj, de utána mintha kicserélték volna. Maximalizmusa továbbra is ott dolgozott benne, így nem volt hajlandó félmunkát végezni. Alkalmi masszőrsége viszont olyan jól látszott sikeredni, hogy a Cicafiú által hallatott hangok egyre inkább korhatáros kategóriába csaptak át. Egy darabig még hősiesen tűrte, de egy idő után kezdtek erősen elkalandozni a gondolatai attól a műsortól, amit lerendeztek a kezei között. Biztos volt benne, hogy bárkinek hasonló képek futottak volna végig az agyán, mint neki, ha szem és különösképp fültanúja annak, aminek most ő. Tehát nem tehet róla, hogy a kelleténél ingerlőbb hatással volt rá a dolog, mint kellett volna. Főleg, hogy nem egyszer volt már szerencséje a fantáziájában megjelenő képekhez társítani Cicafiú mostani műsorát. Egy szó, mint száz, egy idő után ajkába harapva ejtett meg minden erőteljesebb mozdulatot, felkészülve az arra érkező reakcióra. Ő pedig kezdett egyre vészjóslóbb állapotba kerülni.
- Hát... nem mondom, hogy én nem élveztem, de te is látod mit csináltál… -dörzsölgette a homlokát dünnyögve, mert eléggé beleizzadt ebbe a maga se tudja mennyi időbe. Kicsit talán meg is lepte, ahogy Cicafiú lereagálta a helyzetet. Nem mintha bármi kifogása lett volna a dolog ellen… sőt, a lehető legkellemesebb megoldásnak bizonyult problémájára. Eredetileg nem tervezett törlesztést behajtani melójáért, de ha már így alakult a helyzet, akkor veheti úgy, hogy kvittek lettek.
Elégedetten eldögölve a kanapén kapta fel a távirányítóját, hogy körbenézzen a temérdek csatornáján, akad-e köztük valami nézhető adás, amivel lefoglalhatja magát, míg mindketten kiheverik a masszázs fáradalmait. Némi barangolás után végül megállapodott az egyik zenei csatornán, ahol épp a heti újdonságokat vették számba. Nemsokára ő is szerepelni fog benne, ha végre a boltokba kerül a single, amin eddig dolgoztatták. Bár az efféle interjúkhoz szokás szerint nem túl sok kedve van. Időközben pedig Nekori is visszatért egy hanyagul magára kanyarított köntösben. Egy pár pillanatra le is foglalta, hogy ezt szemrevételezze, mikor ismerős hang ütötte meg a fülét a tévéből. Reflexszerűen futott végig a hátán a hideg, és amint a képernyő felé kapta a fejét, meg is győzödhetett róla, hogy ösztönös érzékei még mindig nem csalják meg. Az orra előtt megjelenő nő képe rögvest arra késztette, hogy megragadja a távirányítót, és csatornát váltson. Mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Akármennyire is igyekezett ennek végrehajtásával, nem tudta elkerülni, hogy ne vágja haza az idáig egészen kellemes hangulatát a nő kiváltotta közérzete. Akárhányszor csak meglátta, vagy meghallotta valahol, elöntötte a méreg, és a mások számára talán indokolatlan ingerlékenység. Ez sajnos most sem volt másképp, így nagyokat hallgatva próbálta meg fékezni a feltámadó indulatait.
- Csak… -bökte oda a hihetetlen kimerítő választ az akcióján felháborodott Cicafiúnak. Csak azt ne mondja, hogy a rajongója, mert menten fejét veri a falba. Nem hiányzik neki, hogy elkezdjenek erről a nőről áradozni neki, mert tényleg nem áll jót magáért. Ismerte nagyon jól, mint a rossz pénzt, és azt kívánta bárcsak soha többet ne kellene hallania róla. De úgy néz ki, időről időre mégis megkísérti, csak hogy ne legyen nyugalmas az élete. Mondjuk az igazából sosem nyugalmas, tehát célszerűbb lenne úgy fogalmazni, hogy még ő is rátesz egy lapáttal. És most is… épp lenne egy kellemes napja, mikor semmi melója, és élvezhetné a békés döglést Cicafiúval, neki fel kell bukkannia… Magában nagyon jól elmorgolódott, hiszen tudta, hogy miért ideges, de a mellette kempelő igencsak értetlen tekintettel meredt rá a számára megmagyarázhatatlan reakcióját látva. Erről a dologról senkinek sem beszélt, így biztos volt benne, hogy rajta és talán a pár akkori kollégáján kívül senki sem tudja, hogy milyen közös múltja van azzal a nővel. Semmire nem volt kíváncsi vele kapcsolatban... tőle aztán akár bármilyen botrányáról is cikkezhetnének, vagy arról, hogy űrsétát tervez, egy fikarcnyit sem érdekli.
- Most nem akarok róla beszélni… -sóhajtott egy nagyot Nekori hatalmas rá pislogó szemeibe pillantva. Sörényét vakargatva próbált lehiggadni, mert nem akarta megadni a pontot élete megkeserítőjének, hogy még egy napot elcsesz az életéből. Bőszen próbált valami után kutatni, amivel elterelheti a témát erről az egészről, hogy ne kattogjanak ezen a gondolatai.
- Mit is mondtál arról a piercing dologról? És tényleg macskának szoktak hívni? –ötlött eszébe a kérdés, ami nemrég gondolkodtatta el. Cicafiút ismerve biztos olyan kielégítően bőséges választ fog kapni a dologgal kapcsolatban, hogy elég lesz kiverni a gondolatai közül a nőt, és a hozzá kapcsolódó cseppet sem kellemes emlékeit…

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Jan. 18, 2013 8:00 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Karba tett kezekkel pislogott a szörnyű merényletet elkövető alvilági vadmacskára. Hatalmasra felfújt arccal dobolt a kanapén, legalább magyarázattal szolgáljanak, de látva az igencsak sötétedő viharfelhőket egyre jobban kíváncsiságtól felvont szemöldökkel billentette oldalra fejét. Rövid ideig, összeszűkült szemekkel, mélyreható mentalista vizsgálódásokat folytatott a meglehetősen morgós hangulatba keveredett kanapé társán, hátha kiolvashat valamit gondolataiból, vagy rájön a talány megoldására. Előrébb, persze semmivel sem jutott, de az napnál világosabb lett számára, ne piszkálja a robbanási zónánál egyensúlyozó idegrendszerét. Ennyi idő alatt már bőségesen kipuhatolta, ha valamiről nem hajlandó beszélni azt jobb, nem feszegetni, mert felesleges körkérdésekkel, csak még inkább felborzolja a sörényét. Másrészt, amikor ennyire hallgat, akkor nagyon kínos történetnek kell lennie, ahhoz pedig szükségtelen géniuszi tehetség, rájöjjön, vajon milyen jellegű kapcsolat bontakozhatott ki egy nőcsábász híresség és igencsak dekoratív hölgyemény között. Valahogy nem lepné meg a dolog, csak épp az a kicsike plusz hiányzott, amitől érzékelhetően tüzes vassal kerülendővé vált. Tagadhatatlan érdekelték a részletek, de megérti, nem most van az a pillanat, amikor elárasztják információk hadával.
Rövidke lezárására, csak megingatta buksiját és szépen felkaparta hátsóját. Úgy érezte most következett be az a pillanat, hagyja kicsikét magára. Öltözködés formájában még kibújója is akadt, nehogy náthás hapci sorozatba kezdve fetrengjen napokig. Már sikerült megfáznia, jobb lesz nem tetőzni a bajokat, szóval irányzékba lőtte a széthagyott kölcsön ruháit. Lendületes masírozási lendületét, viszont teljesen belé fojtotta az érkező kérdés. Témák között teljesen megkavarodva fagyott le. Hosszú másodperekig meglepetten bambult alvilági ninja macskára, honnan, merről, meddig, milyen kerülő úton jutottak idáig, de amilyen sokáig szobrozott, olyan gyorsan váltott át, száját bökdöső gondolkodásra. Picikét kínos volt a kérdés és furcsállta pont a környék legnagyobb vadásza nem ismeri a kifejezést, aztán rájött, hogy egy dolog űzni és más dolog bugyuta fogalmakat használni rá. Ő sem valószínű tudná ezeket, ha nem fertőzik meg vele a középiskola alatt.
-Az úgy van…hogy…-Nagy hümmögésekkel kereste a megfelelő szavakat, miközben egyre lendületesebben vakarászta fejét, mégis mit mondhatna. Nem vághatta oda totál közönségesen, de virágnyelven sem szövegelhetett, mintha egy kisgyerekkel beszélgetne. Valami átmeneti, de tömör magyarázat kellett volna, ami sehogy se akart megszületni, úgyhogy nagyot fújtatva feladta a mese gyártását. Elegáns hátra arccal farolt vissza a kanapéra és sűrű fészkelődésekkel készült fel a nagy előadásra. Vett egy nagy levegőt, felpillantott hallgatóságára, majd kifújta. Hirtelen inába szállt bátorsága, de a kínos helyzeten elmosolyodva látott hozzá a felvilágosításhoz.
-Piercing-et a neko-nak szokás adni, mint macskának a nyakörvet. Jelzi, hogy hozzád tartozik. Ilyen területjelző izéke, de akkoriban nem különösebben érdekelt ez a dolog. Tetszett, eltért a szokásostól, úgyhogy megtartottam. Aztán kivetettem…-Sandított oldalra az egyre kínosabb történeszál miatt. Részletekre túlzottan nem akart kitérni, csak amennyire muszáj.-Nem rég került vissza és mivel megígértem nem veszem ki, otthagytam. Zavar?-
Kapta fel kókuszát kétségbe esetten. Erről lenne szó, minden további nélkül kiveheti, hiszen csak egy kicsike heg marad utána, és ha később megint elszaladna nála a gyógyszer, előtte a lehetőség harmadjára is kiszúrathatja. Lényegében elég idős már ilyen ékszerek viseléséhez, bár azt sem tagadhatja, útban lenne, vagy ne szeretné. Megszokta, hogy ott van és néha beleakad a ruháiba, esetleg megszúrja, ritka esetekben lecsavarodik a teteje. Hozzá tartozik, de ez nem jelenti azt, ne tudna tőle elszakadni. Fel sem merülne benne, egyetlen mérlegre helyezze sátánfit és a köldök díszét. Kettő teljesen más kategóriában mozgolódott, szóval, ha azt mondják, mennie kell, akkor minden további nélkül kiszedi.
-Kérned kell és rögtön megszabadulok tőle!-Mosolyodott el határozottan bólogatva, mielőtt rákanyarodott volna a kérdés második felére. Egész nagy lendülettel esett neki, de a mondat végére igencsak érezte vörös színűre kezd változni arca.-Macska dolog, pedig egyszerű. Engem hívnak így, mert erre rájöttél már te is és nem fogom elismételni, mert érzem, hogy már így is vörösödik a fejem, ami tiszta égés, ennyi idősen!-
Temette tenyere közé buksiját, majd szépen úgy is maradt, ahogy elért hozzá a csípős, ám annál nagyobb igazságról szóló megjegyzés. Neki valamiért sosem jutott ilyesmi az eszébe. Kétségtelen, azért, mert nem kötődött az illetőhöz, vagyis nem túlzottan álltak bármilyen jellegű kapcsolatban, hogy azt merhette volna mondani, álmai lovagjától kapta. Igazából egyszer sem tekintett rá, efféle emlékként, de abban teljes mértékig egyet kellett értenie ez nem túl szép dolog a másikra nézve. Bántotta sose vette észre és megint elkerülhetett volna egy kellemetlen helyzetet, ha kicsikét jobban odafigyel. Rendbe már nem hozhatta, innentől fogva mindegy lett volna, mit csinál, vagy mond, de lelki ismerete nem hagyta nyugodni. Azzal, felhívták rá figyelmét, elérték tényleg szabadulni akarjon. Hirtelen felindulásból egyszerűen fogta magát, felpattant a kanapéról, kiszedte a kicsike ékszert, belecsomagolta egy zsepibe, végül levágta az asztalra, minél távolabb legyen tőle. Művelettől egész megkönnyebbült, ami nem tudta minek volt köszönhető, csak abban volt biztos, jól esett felsóhajtania, még akkor is, ha az újabb kérdéstől, fejét vakarászva döntötte hátra fejét. Semmi szükség nem volt arra, kötelességének érezze, másikat vegyen. Tökéletesen meglesz nélküle.
-Nem muszáj.-Motyogta orra alatt, hogyan juttassa ördögi fondorlat tudtára nem ragaszkodik semmilyen ékszerhez, csak hozzá és nincs szüksége megkötésekre. Első ékszerét kizárólag azért kapta, lehessen azzal hencegni már valaki megjelölte. Második sem jelentett sokkal többet. Lényegében az egész piercing mizéria nem rendelkezett érzelmi töltettel. Pont ezért szorult belé minden levegő a következő morgolódásra. Bolygó méretű szemekkel pislogott az érintettre. Nem akaródzott hinnie fülének és megint villámléptekkel olvadozott a dörmögő ragadozón, akiért teljesen odáig volt. Lehető legrosszabb kombinációnak számított nála, mert innen egyenes út vezetett ahhoz, megadóan elmosolyodva mond csődöt minden ellenkezése. Ezt a jó szokását tartva adta be derekát hatalmas szusszanással, mielőtt teljesen szétcsúszva a boldogságtól landolt volna ördögi trónvárományos ölében.
-Határidő naplóm szerint mindig rádérek!-Bújt közelebb alvilág szavannai bűvészéhez bűnbánóan piszkálva felsőjét. Fura volt beismernie, most fog először ékszert kapni, mármint olyan embertől, akivel együtt van. Szokatlanul csengett fülében és olyan idióta gondolatokat ébresztett benne, amitől helyből tíz métert emelkedett, vagy annyira elvörösödve sétafikált színes ködben, lassan orra bukott saját lábában.– Most fogok először ilyesmit kapni, attól, akivel vagyok…és…ez nagyon jó érzés.-
Bukott ki belőle a teljesen fogyatékos megjegyzés könnyes szemekkel. Megint későn sikerült észrevennie, hangosan mormog. Homlokon csapta volna magát, badarságokat hord össze, de valószínűleg akár mond valamit, akár nem az arcára lett volna írva, nagyon boldog.

Tárgy: Re: Daemon háza Pént. Jan. 18, 2013 9:53 am

Kóbor macska begyűjtése（ー△ー；）

Már majdnem magára hagyták paprikás hangulatával, mikor hirtelen bedobott kérdésére érdekes megtorpanást mutattak be előtte. Nem gondolta volna, hogy ilyen sokkolóan fog hatni, így szemöldökét felvonva pillantott, a heves elmélkedésbe kezdő Cicafiúra, miközben a kanapé karfáján könyökölt, és az idegességének hozományaként fejét felütni készülő migrénjét masszírozta kifelé a halántékából. Utálta, hogy ilyen könnyen előjön ezt az utált gyötrelme, de tényleg elég volt, ha egy kicsit feljebb ment a vérnyomása valami idegeskednivalótól, máris előkerült a fejfájás, hogy rátegyen egy lapáttal az amúgy sem kellemes közérzetére. Ezzel viszont az orvosa sem tud sok mindent kezdeni. Folyton csak azt javasolja, hogy ne stresszeljen ennyit, meg kevesebbet idegeskedjen, de szerintem ezt ő se gondolja komolyan. Elképzelhetetlen lenne, hogy Daemon ne húzzák fel napjában legalább kétszer-háromszor, ezt hatványozva, ha épp sűrűbb a melósnapja. Tehát az efajta migrén elkerülés máris alapjában bukott megoldás. Mással viszont nem tudott szolgálni, mert erre még a sima fájdalomcsillapítók sem hatnak, maximum a lórúgás erősségűek, de arra egyrészt nem ihat, ami már önmagában vétó ok, másrészt pedig úgy bekábulna tőlük, mint egy zombi. Harmadrészt pedig nem akar már huszonévesen gyógyszerfüggő lenni. Ráér azzal még nyugdíjas koráig, mikor száz évesen már egy egész halomnyi vacakot kell szednie. Egy szó, mint száz, tökéletesen meg volt áldva ezzel a dologgal. Nagy levegőket véve próbálta kikergetni a fejéből a galád zaklatót, miközben arra várt, hogy végre válaszoljanak a kérdésére. Így feladta vele a leckét? Nem gondolta volna, hogy ennyit kell vacilálni egy egyszerű definíción. Nem egészen tudta körvonalazni a fejében a dolgot, míg végül bele nem kezdtek a roppant nehézkes körülírásba. Ennek hatására viszont haloványan kezdett fogalma lenni bizonyos dolgokról és összefüggésekről, amik határozottan nem tették boldoggá. Főleg Cicafiú totál, a témával közönyös hozzáállásával tarkítva. Hevesen rángatózni kezdő szemöldökkel dörzsölgette tovább az újra migréntől lüktetni kezdő halántékát, és igazából különösebb gondolkodás nélkül vágta rá a neki erről eszébe jutó hasonlatot.
- Hm... például képzeld el, hogy egy régi nőcském fényképét hordom a nyakamban egy medálon, és aztán gondolkodj el, hogy szerinted zavar-e ez a dolog... –jelentette ki morcosan. A szemében teljesen egyenértékű volt a kettő, és a jelek szerint most Cicafiúnak is leesett, ami eddig úgy tűnik nem. A további magyarázkodásra már nem is nagyon figyelt, azon kívül, hogy Ciculi arca olyan vörös lett, mint a paradicsom. Most meg miért szégyenlős? Ezzel nem fogja meghatni a sértett egóját, ha netán erre játszik. Kicsit nem volt hiteles azok után, amiket leművel, ha felpiszkálják a libidóját. Szóval számára teljesen hihetetlen volt, hogy ebben a témakörben bármitől is igazán zavarba tudna jönni. Morcosan oldalra sandítva sóhajtozott, mert tényleg nem lett jobb kedve. Kár volt egyáltalán felhoznia a témát. Lehet jobb lett volna, ha tudatlan marad, mert akkor legalább nem bosszantotta volna fel magát azon az eddig jelentéktelennek hitt ékszeren. Csak akkor pillantott vissza, mikor a kis lila kütyü becsomagolva landolt a dohányzóasztalon. Eső után köpönyeg, de ettől legalább egy fél foknyit kevésbé volt ideges.
- Akkor most nekem kéne adnom egyet neked? –jegyezte meg a levezett okfejtés végeredményét. Ha jól rakta össze a dolgokat, akkor ildomos lenne, ha tőle származna az ismertetőjel, ami Ciculi köldökében van. Miféle hülye rendszer ez? Onnan már eleve tökmindegy a dolognak, ha addig eljut, hogy a köldökét mutassa valakinek, nem? Már amennyire úgy hiszi, ismeri őt. Az erre érkező dacos tiltatkozásra pedig újabbat rándult a szemöldöke. Az rendben van, hogy kitudja mikori exe ékszerét viseli, de hogy ő adjon neki egyet, arra már semmi szükség? Érti is ő ezeket a macskás dolgokat. Felmorranva borzolta meg sörényét, mert tényleg kezdték kihozni a béketűréséből ezzel a sok összezavaró dologgal. Nem mellesleg újabbat és újabbat taposva az egóján, méghozzá úgy, hogy ezzel tisztában sem voltak. Különösen érzékenyen érintette, hogy cicafiú úgy táncikál a férfiúi büszkeségének tetemén, hogy erről fogalma sincs.
- Aztán meg hagyjam, hogy a gyászhuszárok szabad prédának nézzenek, mi? –bukott ki belőle a sértődött megjegyzés -Gondolom erről rajtam kívül minden érintett tudott… -morgolódott tovább -Ráérsz délután? –kérdezte végül, bár inkább hangzott kijelentésnek, mint érdeklődésnek. Nem tudja mit mondhatott már megint amivel ilyen hangulatváltozást ért el, de Nekori a következő pillanatban már dorombolva kúszott az ölébe. Esküszik nem bírja követni… Tenyerébe temetve nyúzta végig az arcát egy hatalmas sóhaj kíséretében. Főleg azután nem értette ezt a hirtelen jött boldogságot, miután ismertették vele az okát.
- De eddig is a pasijaidtól kaptad nem? Én kajak nem értelek, meg ezt az egész nyakörvezést se… -bámult bele a már könnyes szemmel rá sandító Ciculira. Megint pár lépéssel lemaradva érezte magát, hogy miért jelent ez neki ennyit. Utoljára, összeszedve a gondolatait próbálta meg lezárni ezt a témát azzal, hogy tisztázta, hogy számára milyen következtetésekkel jár ez az egész.
- Figyelj… nekem eszem ágában sincs ilyen gyerekes hülyeségekkel dominálósdit játszani… csak az ezt komolyan vevő gyökerek számára is érthetően kifejezni, hogy az „üres” nem azt jelenti, hogy épp senki sem tart rá igényt. –emelte fel Cicafiú állát finoman. Ha illúziórombol, ha nem, nem szeretné, ha félreértenék a szándékait. –Értékelném, ha te sem billogként gondolnál rá. –smárolta le finoman az ölfoglaló macskát. Ettől megint határozottan kúszott lefelé a stressz szintje a migrénjével egyetemben.
- Asszem sose fogom megérteni ezt a világot… -szakadt ki belőle egy halovány sóhaj. Vajon mennyi ilyen dolog van még, amiről nem ártana tudnia? Nem gondolta volna, hogy ennyire problémás dolog egy srácnak csapni a szelet. A végén még kiderül, hogy több macerával jár, mint azt valaha is gondolta volna. Egyszer tényleg fog kérni egy bőséges felvilágosítást, de az biztos, hogy nem most lesz… egyelőre ennyi is bőven elég volt. Sőt sok is! Szüksége lenne egy kis levegőre, úgyhogy ha már neki szentelték a délutánt, akkor igazán belefér egy kis séta. Úgyis van a közelben egy bevásárlóközpont, egy említésreméltó ékszerbolttal. Ismeri a márkát, mert fényképezkedett már nekik, és bátran merte hozzá a nevét adni. Az itt a külvárosban lévő plázákban pedig közel sincs annyi ember, mint a belvárosiakban. Főleg, hogy ezek jobban a hozzá hasonló pénztárcával megáldott emberek igényei szerint lettek kialakítva, lévén ennek a negyednek a közelében fekszik. Az biztos, hogy olyan piercinget fog választani Ciculinak, amire elég legyen csak ránézniük a gyászhuszároknak, hogy tudják, nem az ő súlycsoportjukkal állnak szemben. Azért ne viccelődjenek már vele, meg a mindenféle műanyag bóvlikkal…
- A szárítón vannak a ruháid, kapd fel őket, és menjünk sétálni! Ha már úgyis rám érsz… -paskolta meg a hátsóját szorgalmazván a műveletet.
Ő is gyorsan átöltözött, és előkeresve a legsötétebb napszemüvegét, és kalapot húzva a fejére sorakozott fel a bejáratnál. Elég berögzött reflex volt már így felöltözködnie, ha nem kocsival igyekszik a városba fényes nappal. Bármennyire is legyen a periférián. És nem mintha bármi kifogásolható lenne a megjelenésében, pusztán szeretné minél kevesebb figyelem kereszttüzében kiszellőztetni a fejét a plázáig tartó séta közben. Nekorinak viszont sajnos most nem tudott szabad kezet adni. Esetleg hazafelé, ha rájuk sötétedne, míg el vannak.

Tárgy: Re: Daemon háza Szomb. Jan. 19, 2013 11:07 am

★彡 Kóbor macska begyűjtése ★彡

Képzeletbeli macskafüle másodperc töredéke alatt konyult lefelé hangulatával egyetemben. Sokkal jobban örült volna, ha nem válaszolnak semmit, de semmit bugyuta mondókájára. Akkor megmaradhatott volna a kellemes álmodozásban, most az egyszer nem azért fog valamit kapni, hogy a másiknak jó legyen. Túl sokat képzelt bele a helyzetbe és megint elszaladt vele az fránya ló. Lassan nem zebrára, hanem kerékbilincsre lenne szüksége. Néha úgy érzi, jobban járna, meg se moccanna, csak egy helyben dekkolna. Akkor nem várna el őrültségeket, sőt gyerekes álomvilágba se ringatná magát. Napnál világosabb volt ez az alvilági ninja bűvész magyarázat, ne merészeljen semmilyen világmegváltó következtetésre kilyukadni. Igyekezett, nem tenni, de ahogy általában, most is messzebbre vitte a lelkesedés, mint kellett volna. Akármerről szemlélte, fordította, szépítette a kijelentést, ugyanolyan kedvesen csengett, mint az összes többi. Sokszor hallott ezekhez hasonló szavakat, lényegében hozzászokott. Ennyi év távlatából fokozatosan belátta, világon éldegélő seme-k ilyen természettel vannak megáldva. Nekik ez nem jelent semmit, csak lyuk a hason, vagy útjelzőbója, esetleg kódszám, amivel lehet hencegni mások előtt. Legkisebb mértékben sem hatott rá sokkolóan, inkább az esett neki rosszul, akitől halalnia kellett. Abban a pillanatban újra pörgette a mondatot expressz vonat gyorsaságával robogott keresztül agyán a gondolat, megint ugyanott fog kikötni, mint eddig.
Felesleges lenne tagadnia, ne rezelt volna be, vagy ne kuszálódtak volna össze érzései és gondolatai. Hirtelen feje tetejére állt minden meggyőződése, szép reménye, bizakodása. Megrendült lábai alatt a talaj, mert nem bírt szabadulni a kérdéstől, ezek után mégis mit jelenthet neki. Székfoglalót? Ágymelegítőt? Aduászt, ha más nem jön össze? Nem tudta és igazából nem is akarta igazán kideríteni. Sose merészkedett biszexuális vizekre, mert az esetek jelentős százalékában, mindig a nők győzedelmeskedtek. Négy végtagján nem tudná megszámolni, hány történetet hallott arról, tékozló fiú kinőtt a lázadásból, jó útra tért, majd boldog házasságában élt szerető feleségével. Erre nem volt felkészülve, ahogy félt a régi barátként visszaköszönő választól, milyen céllal tartják. Egyszerűen nem lett volna képes újra megemészteni.
Agya őrült módon tiltakozott, ne kóboroljon, újabb Rii-féle lapító álmodozásba, de vasvillával se vehették rá, drámai előadást rendezzen nyamvadt piercing miatt. Ha kell, hát legyen! Nem érdekli, csak szeretne már túl lenni az egészen, aztán nem tudja, bemászni a takaró alá és elő se keveredni napokig. Nem volt kedve emberek között mászkálni, de engedelmesen követte a kiadott utasítást. Szépen elporoszkált a megszáradt ruháihoz. Akadtak rajta sár, szöszmösz, növényi maradványok, de egy-két jól bevált dörzsölés csodákra volt képes. Úgy sem túlzottan foglalkoztatta, milyen állapotban van, mert az orra sem látszódott ki sálából, sapkát majdnem szeméig húzta le, hosszú kabátja alól, pedig maximum bakancsa kandikált ki. Az számított, minél gyorsabban megjárják az ékszerüzletet, aztán legyen mindenki boldog, végre pontot tesznek ennek az ügynek végére.
Annyira sikeresen elmerült a hisztizésben, vagy minek nevezhetné tüntető sztrájkját, egész úton mást se csinált, csak a járólapot bámulta. Nem mondhatná érdekesek voltak a kopottas, szürke kövek, de elillant minden lendülete, azzal kísérletezzen, felvidítsa magát, vagy hitegesse sátánfit, nincs semmi baja. Tökéletesen elfoglalta magát a föld beható tanulmányozásával és az egyre nagyobb számban kóborlászó emberek kerülgetésével. Ebben sem járt túl nagy sikerrel, mert egy-két ütközés, így is becsúszott, ami azaz érzése neki jobban fájt, mint a szemből érkező félnek. Fájdalmas nyöszörgéssel dörgölte sajgó vállát, miközben szép lassan bevásárló központ fotocellás ajtaja előtt találhatta magát. Felsóhajtva a nagy csodán lépett be monstrumba, hogy onnan szó nélkül követhesse a célirányosan közlekedő alvilági éjszakai ragadozót egyenest a mozgólépcsőtől pár száz méterre díszelgő ékszerüzlethez. Kirakatban díszelgő kiegészítő flottát kósza pillantással üdvözölte, majd a pultnál bájosan mosolygó középkorú nőhöz ballagott. Erősen iparkodott mosolyt tuszkolni arcára, ne traktálja szegény eladót fergeteges hangulatával. Az hiányzott a legkevésbé félre értse és azt gondolja nem tetszik neki a boltja.
Nagy szuszogásokkal egybe kaparászta ezerfelé vándorolt részleteit, aztán kibökte mire lenne szüksége. Elegáns hölgy szinte rögtön elkezdte felderítő körútját, minden létező testékszert elé halmozhasson. Ez a művelet beletelt jó néhány percbe, úgyhogy addig volt alkalma nézelődni, mi minden lapulhat az üveges vitrinekben. Nem kellett csalódnia, mert egytől egyik finoman, részletesen kidolgozottak voltak és meglehetősen drágák, sőt legtöbb garantáltan egyedi tervezű lehetett. Sokat szokott ékszereket böngészni, szóval felületes vizsgálódással kijelenthette, egyik sem szokványos példány. Az egyik karlánc ráadásul az a ritkaság volt, amit már hónapok óta üldözött. Valamikor régebben látta egy magazinban és akárhol kereste nem talált rá.
Ettől a kellemes felfedezéstől picikét feljebb kúszott hangulata. Némi érdeklődést mutatva pakolta szája elé mancsait, ahogy elmélyülten tanulmányozta választottját. Kedves tulajdonos látva, mennyire belefeledkezett a bambulásba vércseként csapott le a lehetőségre, tovább fájdítsa szívét és kivegye neki. Azt sem tudta hova legyen az orra elé került ékszertől. Nagyokat sóhajtozva, teljesen elbűvölt szerencsétlenként szemezett vele. Óriási volt a kísértés azonnal pénztárcája után keresgessen, de megígérte Nacchan-nak ebben a hónapban már nem rendez újabb vásárló ámokfutást. Próbált erős maradni, de annyira nehéz volt és az ékszer meg annyira szép, hogy nem tehetett mást, csak fájdalmasan nyöszörgött. Biztos remekül elszórakoztatta volna magát ezzel a fontos tevékenységgel, ha nem morrannak rá, legyen szíves katalógust böngésző alvilági szavannai vadászhoz fáradni. Halvány fintorral arcán közelítette meg a felé mutatott oldalt. Fejét némileg elfordítva olvasta sűrű hümmögéssel olvasta a lila kőről szóló sorokat. Életében nem hallott a felsorolt tulajdonságokról, így szó szerint újdonság erejével szolgált. Egyre jobban elkerekedő szemekkel emésztgette az információkat, mielőtt egyet lapozott volna, hogy megcsodálhassa a belőle gyártott ezernyi féle-fajta ékszert.
-Nekem jó lesz…mondjuk…-Szlalomozott a különböző formájú piercing-ek között mutatóujjával, mielőtt egykedvűen rábökött volna egyikükre.-Esetleg ez?-Mutatta fel kiszemeltjét véleményezésre. Beismerni nem fektetett nagy energiát a választásba, de nem róla szólt ez a dolog. Részéről teljesen mindegy volt mi kerül oda. Figyelme, amúgy is megakadt a szemközti játékbolt kirakatán. Aranyos plüssállatok sorakoztak egymás hegyén-hátán. Egyik ölelgetni valóbbnak látszódott, mint a másik. Felhozatal közül is kirikított egy fekete macska. Önkéntelenül elvigyorodva horgasztotta le fejét, megint roppant értelmes és hasznos dolgot sikerült találnia. Ennyiből érezte vesztét. Tudta, mit fog tenni. Ahogy végeznek az ékszerüzletben be fogja rángatni ördög ügyészét abba a boltba, vagy ha kell egyedül megy be. Az a játék nem hagyta nyugodni!
-Végeztünk, bemehetünk oda?-Bökött a fantáziáját piszkáló kirakatra.-Csak egy perc lenne!-