Apróbb sóhaj kíséretében leültem a kapitányal szemben.
- Tegezni? Nos, megpróbálhatom... - szóltam, majd az asztalt kezdtem fixírozni. - Azon kívül, hogy forró, száraz, és homokban gazdag... Fárrasztó. Örökös, monoton egyhang, ahol mindenki egyetlen személyt istenít. Lehet hogy urcsának hat ez számára... számodra, de egyszerűen elegem lett abból, hogy a shinigamik elleni utálatomról ömlengjek örökké. Ráadásul a gyilkolás is megcsömörli az "embert". Hisz már nem is vagyok az... inkább hollow, emberi érzésekkel. - tűnődtem el egy pillanatra. Ujjaimat véggighztam az asztallapon, és mosolyt varázsoltam arcomra. jól megtanultam elrejteni a valódi érzéseimet... - És itt? Itt milyen az élet? Bár amit tapasztalok, az kellemes. Nem kell annyira lengén járni, mint Las Nochesben... - mosolyogtam. Lenéztem a fekete pulcsira és az alatta rejlő sötétkék topra. A nyakamban most nem lógott ott a láncom. Tettem egy félmozdulatot, majd leeresztettem a kezem. Persze... hisz azt még ott hagytam el, menekülés közben... Felrémlettek bennem az emlékek, és felsóhajtottam. A rossz része nem hiányzik. Viszont voltak ott barátaim. Barátok... akik szemrebbenés nélkül végeztek volna velem Aizen - sama parancsára. Érdekes... semmi más nem maradt bennem, mint harag és talán utálat Aizen - sama után. El akarja pusztítani ezeket a jóravaló shinigamikat. Nem mindenki tökéletes, ez igaz... de ha a világ csak tökéletes emberekből állna, minden beszürkülne... míg végül össze nem omlik az egész, mint egy ostoba kártyavár... Hisz ha jobban belegondolok, Aizen - sama kezében a nagyra becsült és sokra tartott Espadák sem mások, csak egyszerű bábok... melyeket egy sakkjátszmában rakosgat ide - oda, és ha elvesznek, nyugtázza egy vállrűndítással. Fájdalom nélkül él... senki nem számít neki saját magán kívül. Sakkjátszma... melyben övé a fekete szín, és a shinigamiké a fehér... már csak az a kérdés, hogy melyik fél mondja ki ezt a két döntő szót: sakk matt.
A beállt, néhány perces csöndet gyorsan megtörtem: - Elméletileg nem mondhatnék rosszat sem Las Nochesről, sem az ott élőkról, sem pedig Aizen - samáról... - mondtam halkan. Hangom visszatért megszokott, hideg stílusához. Ez jelezte, hogy kezdek visszatalálni a "normális" énemhez...

Belenéztem a kapitány szemébe, majd visszatértem az ablakon való kinézéshez. Utánna rájöttem, hogy ez nem illedelmes, és inkább megint a szemébe néztem, úgy válaszoltam:
- Minden bizonnyal tényleg meghaltam volna... de az is biztos, hogy emlékezne rám. Nem szoktam a magamat könnyen adni még az erősebbnek sem. - mondtam egy hűvös félmosollyal. - Hueco Mundo kitagadott... végülis így is fel lehet fogni, mert tényleg áruló lettem. - Csak az otthagyottakat sajnáltam, akik még árulásom után sem tudtak megtámadni. Biztosan büntetést kaptak Aizen - samától, már ha még élnek... Élet... Végülis az élet is csak egy játék, amelyben mindenki csak egy - egy játékos... És mindig mindenki úgy próbál benne játszani, hogy nyerjen, lehetőleg kockázat nélkül. Ennek érdekében akár hátba is fúrja a barátait az illető... miközben oda - vissza járattam a szememet a helyiségben, döntésre jutottam. Már tudom, melyik CD-t kell megszereznem. A Sex Pistols CD-t menekülés közben otthagytam... minden holmimmal együtt. Az első fizetésemet ruhákra meg zenei kellékekre fogom költeni. - Igazán szép ez az iroda. Nagyon... - itt elhallgattam, mert nem találtam megfelelő jelzőt a helyiségre. Nos, ilyen sem nagyon volt velem mostanában... bár ezt inkább betudtam a régi szobám és barátaim... illetve majdnem gyilkosaim hiányának. Összerándultam, mert megint elkezdett fájni az az égésnyom a kezemen. Jó sok idő fog eltelni, mire sikerül onnan eltüntetnem... pedig én még valamivel gyorsabban is regenerálódok a többieknél. - kellemes hangulatot áraszt, és megnyugtató. - mondtam, és lenéztem a székre, amin ültem. Könyvek is kellenének... - Kapitány úr, illetve.... Shoko, nem tudnál ajánlani valamilyen könyvesboltot? Vagy valakit, aki szeret olvasni és rengeteg érdekes könyve van? Én sajnos mindenemet HM-bem hagytam... - néztem egyenesen Shoko szemébe, és válaszra vártam. Közben halkan, alig hallhatóan, szinte észrevétlenül kezdtem el megint azt a dallamot dúdolni. Nem tudtam kiverni a fejemből...

- Jóravaló teremtés? Én?... Azt hiszem, félreismer, kapitány. Illetve, félreismersz... - mosolyodtam el hidegen. Sokmindent nem tudnak itt rólam, de talán jobb is. Túl sok a sötét folt a múltamban... talán majd a jövőben jóvá tudok tenni belőle valamit.... - De talán egyszer majd igaza...d lesz. - pillantottam a kapitány szemeibe. Igazán őszinte, nyílt tekintet... túl kevés ilyet láttam eddig. túl sok ilyen tekintetű shinigamit ésembert kellett megölnöm... - Még nem láttam a hadnagyot, de majd szívesen bemutatkozom neki... - Érdekes, mintha kezdenék lassan reménnyel telni meg. Határozottan szimpatikus személynek látom a kapitányt, és ha a hadnagya egy kicsit is ilyen, akkor jóban leszek majd vele... - Shinigamik működése? Nos... öüsszességében annyit tudok, hogy a zanpakutuojuk szellemével összhangban kell dolgozniuk... két szintje van a zanpakutuok támadásainak: shikai és bankai. Bankai-al csak a kapitányok rendelkeznek, rendkívül erős shinigamik tudják elsajátítani. Aztán persze sokféle típusuak lehetnek a zanpakutuok... tűz, fény, jég, víz, szél, erő, illúzió, villám, bestia... esetleg egy-két kevert típusú is, bár ilyenről még nem nagyon hallottam.- néztem bele megint a kapitány szemébe, és keresztbe tettem a lábaimat. Felsóhajtottam, és kinyújtóztam. Kissé elgémberedtem, de nem igazán törődtem vele. - Természetesen ha kihagytam valamit, vagy nem jól mondtam, várom a javítását, Shoko. Sajnálom, még szoknom kell, hogy tegeznem kell téged. " Otthon " ezért a nyelvemet vágták volna ki... - mosolyodtam el rá.

A kapitány kérdésén elgondolkodtam, majd úgy válaszoltam, hogy hátradőltem a székben.
- Igen, mondhatjuk így is. Inkább olvasok, vagy hallgatok zenét, semminthogy .... mondjuk kocsmákba járjak. Őszintén szólva én megvetem mind az alkoholt, mind azokat, akik élnek vele... bár ez is egyike a sajátos rigolyáimnak, ami miatt nem sokan kedvelnek... - pillantottam megint a kapitány szemébe. Szeretek az emberek szemébe nézni beszélgetés közben... a szemben hamarabb látni a reakciót, és az sosem tud hazudni... legyen bármilyen hatalmas pókerarc is valaki, a szeme elárulja. - Nem tudom, hogy te milyen könyveket szeretnél olvasni... esetleg ajánlhatok néhány szerzőt és címet, ha elárulod, vagy körvonalazod, hogy milyen műfajt, témát szeretsz. - küldtem felé egy mosolyt. Ekkor azonban félbeszakadt a beszélgetésünk egy pillanatra, ugyanis megkordult a hasam. - Remek... - mondtam szégyenkezve, és futó pillantást vetettem Shokora. - Elnézést... ma még nem igazán ettem semmit sem... Sőt, azt hiszem tegnap sem ettem egy falatot se... - álltam fel gyorsan. Jobbnak láttam elmenni, és bekapni valamit. Utánna is megtalálom a kapitányt, ha továbbra is igényt tart a társaságomra. - Azt hiszem, elugrok a büfébe, és bekapok valamit... Ha igényt tart...asz a társaságomra, utánna visszajöhetek. - mosolyogtam rá, és reflexből meghajoltam.

//Misty bemutatkozik (katasztrofahelyzet)//

Hát véget ért a 10. osztagnál toltott pályafutásom is. Mikor oda kerultem, nem hittem volna, hogy csak egész rovid idot kell ott eltoltenem. De most nem keseregni akarok, inkább orulnom kéne az uj kinevezésemnek. Nem hittem volna, hogy pont az egyik barátnom helyére kerulok be. Mindenesetre mivel olyan nagy szerencsé ért, hogy hadnagyi rangot kaptam a 6. osztagnál, talán illo lenne bemutatkozással kezdenem. Na jo, a kapitány már valamennyire ismer, de akkor is. Nem tud tul sokat rolam, és én sem tudom, mi is lesz a feladatom. Addig eljutottam a beszámolok alapján, hogy a papírmunka a minimum, és jo adag van belole. Na mindegy, csak tulélem valahogy. Olyan nehéz nem lehet, elvégre a legtobb hadnagy konnyedén boldogul vele. Vagy az is lehet, hogy csak nem vallja be, hogy kire sozza rá? Ez addig nem derul ki, amíg be nem megyek az uj irodámba. Egek, miért hangzik olyan furán ez a szo? Pedig meg kellene szoknom egy ido után. Na, szoval, merre is kell menni? Ha jol emlékszem az iroda nincs messze Mayáétol, és nála már számtalanszor jártam. Szoval akkor fel a folyoson, balra. Igen, itt van a hadnagyi iroda, de vajon hol lehet a kapitányi? Mivel ez az elso napom, nem akarok nagyon elkésni. Jobb, ha gyorsan elokerítem. Minek is aggodok, elvégre minimum 15 perc késést már osszeszedtem. Oké, akkor nagy levego és találjam már meg végre a jo ajtot. Aha, ez lesz az! Hurrá, végre!
Ovatosan bekopogok, majd benyitok. A kapitány az asztalánál ul, elotte egy jo adag akta. Huu, remélem azokat nem nekem szánja kitoltésre. Becsukom az ajtot, majd szembe fordulok vele. Tudom, hogy nem szép dolog, de egyenesen a szemébe nézek. Nincs szuros pillantása, de eléggé áthato. Azt hiszem, jol gondoltam, az a komoly típus. Na jo, meg is kéne szolalni még az idén:
-Jo napot Suzumiya kapitány! Ahogy ígértem, szolgálatra jelentkezem! - igaz, ami igaz, 25 perc késéssel. Remélem nem számolja. - Eloszor is mégegyszer szeretném megkoszonni, hogy engem választott hadnagyának. - de nehéz ezt kimondani, pedig nem olyan kacifántos egy mondat. - Na jo, ez nekem nem megy! Nagyon megsértodne, ha tegezném? - elvégre nem tul sok embert magázok.

//Új kapitány az osztagnál - túlélési feltételek//

Mindenkinek vannak félelmei, amik zavarhatják. Ezeket nem szívesen osztja meg másokkal, mivel könnyen kinevethetik miattuk. Az enyém elég furcsa, ráadásul sikerült is valóra válnia. Alapból én attól félek a legjobban, hogy elveszítem a bizalmasaimat, és ez most megtörtént. Suzumiya Shoko, a 6. osztag kapitánya jó ideje eltűnt, és a felsőbb vezetés úgy döntött, kiutalnak helyette valaki mást az osztaghoz. Reméltem, hogy nem valami futóbolond kerül ide, mert szerintem rövid úton vihették is volna egy gumiszobába. Mázlimra sikerült megtalálniuk az egyetlen olyan férfi shinigamit a vezetőségből, akivel elég jóban vagyok ahhoz, hogy ne készítsem ki, annyira. Ráadásul Hitoshi jó barát, és kicsit többet tud rólam, mint amennyi a személyi anyagomban le van írva. De még őt sem avattam be teljesen, és az igazat megvallva csak a mostani fellépése alapján fogom eldönteni, egyáltalán meg tegyem-e valaha is. Régebben bíztam benne, de jó ideje nem találkoztunk, és nem tudom pontosan, azóta mennyit változott. Remélem már nem emlékszik azokra az információkra, amiket még újoncként megosztottam vele. De ha igen, az se tragédia. Legalább megúszom a magyarázatot a döntéseimről, amiket hadnagyként hoznom kell. Ahogy emlékszem, ő nem éppen az a világ legaktívabb embere fajta, szóval kíváncsi leszek milyen képet fog vágni az asztalán felhalmozódott papírokra. Mivel én nem vagyok fehér köpenyes, sajnos nem írhattam alá őket, így komoly izomláz elé fog nézni. Már itt is van, ezek szerint nem tévedt el annyira. Bár azért meg fog lepődni, ha a hadnagyot találja az új irodájában rögtön az első nap. Azért annyira nem szúrok ki vele, hogy a székébe ülök, inkább az ablakba. Onnan közben nézhetem az eseményeket is. Nagy vicc lenne, ha nem venne észre. De nincs olyan szerencsém, amint belépett, feltűnt neki a jelenlétem.
-Meglepi! - köszöntöttem kicsattanó jókedvvel. - Üdv taicho! Hadnagy szolgálatra jelentkezik! - kacagok, mivel ez azért kicsit abszurd, főleg tőlem. - Rég nem találkoztunk, mi van veled mostanában? - veszem elő a közvetlen stílust, ami már sokkal gyakoribb nálam. Rossz tulajdonság, hogy idegenekkel szemben is, de ez már más téma. Most inkább kicsit szemügyre veszem az új kapitányomat...

//Új kapitány az osztagnál - túlélési feltételek//


Hitoshi az arckifejezéséből ítélve, nem rám számított. Meg is értem, nem sokkal a kapitány eltűnése előtt neveztek ki, valójában nem is sok ember tudott róla. Meg annyira feltűnő sem volt, mivel rendszeresen felejtem el a karszalag viselését, persze direkt. Nem olyan nagy dolog az, csak formalitás, ami arra való, hogy megkülönböztessenek minket az egyszerű tisztektől. Eddig sem törődtem vele, ráadásul a legtöbben amint észre veszik roppant tisztelettudóak meg távolságtartóak lesznek. Csak feleslegesen fárasztanám magam, előbb barátkozom, utána mondom el bárkinek is a rangomat... Hoppá, most sincs rajtam. Mindegy, ráér. Szerintem emélkül is elhiszi, hogy én vagyok a hadnagy, ráadásul akármennyi papíron szerepel az aláírásom. Meg elméletileg ő nem is az a bizalmatlan fajta. De azért valószínűleg fel sem fog neki tünni.
Közben elkezdte rendezgetni az iratokat, majd az asztalnak dőlve rám nézett. Mi van? Ja, rajtam a válaszadás sora. De jó, ha volt kedves ilyen szűkmarkúan osztogatni az információkat, akkor tőlem se várjon sokkal többet.
-Igen, kapitány lettél. Akkor hadd gratuláljak elsők között a kinevezésedhez. - azt nem mondom, hogy elsőként, mert nem éppen igaz, sorszámot meg inkább nem ejtek ki a számon, mert elméletileg nem is szabadna erről tudnom. - Nálam az egyetlen érdekesség, hogy egy eléggé szokatlan felvételi teszt után Shoko kinevezett hadnagyának. - ejtem el a megjegyzést titokzatosan, és veszem fel egy mosolyt. Ha egyszer ő sem fog nekem rendesen válaszolgatni, én ugyan meg nem teszem neki ezt a szívességet. Még akkor sem, ha parancsol. Bár azt megnézném, hogyan próbálja ki. - Egyébként, az arckifejezésedből ítélve neked nem szóltak róla előre, hogy ki a hadnagyod. - teszem hozzá, mivel ezt még le sem tudná tagadni. - Bár nem olyan csoda, főleg mivel a legtöbben akkor menekültek volna el, ha meghallják a nevemet. - hiába, engem sosem lehetett a jó kislány kategóriába sorolni...

//Lezárva//

Este nem nagyon tudtam aludni, egész idő alatt az jár az eszembe, hogy képes leszek-e megbirkózni a hadnagyi ranggal járó felelősséggel, ezért reggel kialvatlanul ébredtem. Első utamat a fürdőszoba felé vettem, hogy megmossam jó hideg vízzel az arcom, amitől végre felébredek. Az első benyomás a legfontosabb és nem akarom, hogy azt higgyék rólam, hogy egy álomszuszék vagyok, aki a mondat közepén elalszik. Szóval kipofoztam magam, hogy ne tűnjek úgy, mint aki nem aludt az éjjel. Felöltöztem, oldalamra csatoltam a kardom, még egyszer utoljára belenéztem a tükörbe, hogy nem karikásak-e a szemeim, majd elindultam a 6. osztag épülete felé.
Amint odaértem egyből körülnéztem, hogy mostantól hol fogok lakni, a 6. osztag épülete nem sokban különbözött a 10. osztagétól, de mégis más volt. Miközben erre gondoltam elöntött egy furcsa érzés, hogy már nem a 10. osztaghoz tartozom, de gyorsan erőt vettem magamon és beléptem a létesítménybe. A folyosó üres volt, egy shinigami sem járt erre, én meg nem tudtam, hogy merre van a kapitányi iroda. Mivel nem volt más választásom, ezért elindultam az egyik irányba és elkezdtem nézelődni, melyik ajtóra van kiírva, hogy kapitányi iroda. Mikor már kezdtem feladni, a folyosó végén megláttam a megfelelő ajtót. Mielőtt még bekopogtam volna, ásítottam egyet, hogy ne a kapitány előtt tegyem és bekopogtam. Bentről egy kedves női hang szól ki, amire én bementem és egyből bemutatkoztam.
- Jó napot! Én lennék az új hadnagy, Nara Shiratori. Örülök, hogy megismerhetem és remélem, hogy hasznára leszek. – mondtam egy kicsit izgulva, miközben a fejemet vakartam.

//Új hadnagy a 6. osztagban//


Reggel a szokásos időben keltem, igaz, valami nagyon furcsa előtérzettel. Nagyon furcsa érzésem volt, mintha elfelejtettem volna valamit. Ez a fura késztetés nem akart eltűnni, ezért próbáltam újra átgondolni, mi is volt a mai napirendemben. Küldetés biztos nem, azt egészen biztosan nem felejtem el, és gyűlésről sem volt szó. A papírmunka leadási határideje a jövő héten van, és már bőven készen vagyok a nagy részével, szóval biztos nem az zavart meg. Egyébként is, nincs túl sok aggodalmam vele, hiszen a legtöbben nem tudnak olyan pontosan szolgálni a fejleményekkel, mint én... Akkor mi lehetett az, amit elfelejtettem?!?
Ez az egy gondolat nem hagyott nyugodni, még akkor is agyaltam rajta, mikor nagyjából fél órával később nem túl boldogan, de besétáltam az irodámba. Szerencsére kora reggel még senki nem akarta felhúzni az agyamat, így semmi nem okozott gondot. Na, igen, az osztag tagjai már megtanulták, hogy a rossz hírekkel tíz előtt ne zaklassanak, mert olyankor birkózom a papírmunka legjelentősebb részével, és messze nem biztos, hogy olyankor van hangulatom, gyomrom, vagy éppen türelmem az ügyes-bajos dolgaikhoz. Ráérősen ültem le az asztalomhoz, vettem magam elé a legelső papirost, amikor megdermedt a toll a kezemben. Ez nem a kitöltendő írás volt, hanem az áthelyezési papír és a személyi anyag, amit az új hadnagyomról kaptam. Hogy lehetek néha ilyen hülye? Sikeresen elfelejtettem, hogy ma érkezik meg az új hadnagyom, aki előzőleg szintén a 10. osztagban szolgált. Mondjuk őszintén csodálkoztam rajta, hogy maga Suwun ajánlotta, mivel eddig nem úgy ismertem, mint aki csupa szív. De fura mód semmi zavarba ejtő nem volt az adatlapján, amin el is csodálkoztam kicsit. Mire végeztem a végigolvasásával a több lapnak, sikeresen megütötte a fülemet egy bátortalan kopogás zaja is. Ezek szerint már meg is érkezett...
- Szabad! - szóltam ki, miközben magam elé húztam egy kitöltendő lapot. Nem akarom az új hadnagyban kapásból egy naplopó benyomását kelteni, ráadásul amúgy is kicsit nem ártana belehúznom a munkába, főleg ha fél háromkor le akarok lépni...
Közben felnézek és közelebbről is szemügyre veszem az új hadnagyomat. Egyenlőre addig jutottam el vele, hogy átlagos fiú, kicsit talán bizonytalan, bár szerintem ez el fog múlni, amint túl lesz a bemutatkozáson. Láthatóan izgul is, és emiatt meg tudom érteni. Nekem sem volt éppen leányálom a bemutatkozás, igaz, én előtte már ismertem a kapitányomat, Hitoshi esetében pedig az egyik legjobb barátom is volt, így végképp nem volt miért aggódnom. Azért mosolyogva végig hallgattam a szövegét, és csak utána szólaltam meg én is.
- Örülök, hogy megismerhetlek Nara. Kérlek gyere beljebb és foglalj helyet! Egyébként szerintem tudod, de azért elmondom, hogy én leszek a kapitányod, név szerint Yurenai Mistique. - miközben beszéltem rámutattam a velem szemben található székekre, mivel kifejezetten feszélyezne, ha állva maradna. Közben pedig felálltam és az asztalra pakoltam egy tál süteményt is. Szerencsére az iratok nem foglaltak nagy helyet, így simán elfért. - Teát vagy kávét? - fordultam felé mosolyogva, hiszen én magamnak mindenképp akartam csinálni egy teát, és ketten jobb szórakozás iszogatni. - Jut eszembe, egyes számú szabály: tegezz, és ha kérhetlek, szólíts egyszerűen Mistynek. Útálom a hivatalos megszólítást...- foglalom össze mi az, amit először is tisztázni akarok vele.

Amint beléptem megpillantottam a kapitányt, aki éppen az asztalánál ült és a papírmunkával bajlódott. Első ránézésre nagyon kedvesnek tűnt az új kapitányom, remélem jól ki fogunk jönni egymással. Ekkor egy nagy kő esett le a szívemről, hogy az új főnököm nem valami emberevő hárpia, aki ha elrontok valamit, megesz vacsorára két másik tiszt társaságában. A kinézetéről nem tudok sokat mondani, mert nem volt rajta semmi szembetűnő, egy normális lánynak nézett ki. Miután bemutatkoztam, ő is ugyanígy tett, majd ülőhellyel kínált, amit el is fogadtam. Pont, amikor leültem, Misty abban a pillanatban felállt, ettől egy kicsit meglepődtem, hogy most mit akarhat csinálni. Utána viszont megnyugodtam, amikor láttam, hogy csak pakolászik. Egy tál süteményt rakott elém az asztalra, majd felém fordult egy mosollyal, hogy kérek-e valamit inni.
- Egy csésze teát kérnék. Köszönöm. – válaszoltam most már normálisan, mert eltűnt az izgulásom.
Miközben a teát készítette elkezdte sorolni a szabályait. Ekkor azt hittem, hogy fel fog sorolni vagy száz szabályt, amiket mind be kell tartanom, de furcsa módon csak egyet mondott. Lehet, hogy később még mond hozzá, csak hirtelenjében ez jutott eszébe. Míg ő a teával foglalatoskodott eszembe jutott, hogy nem sokat tudok az új osztagomról és megkérem Mistyt, hogy meséljen róla néhány dolgot.
- Misty kérdezhetnék valami? Nem mesélnél a 6. osztagról, mert nem nagyon ismerem, de szeretnék többet tudni róla. – tettem fel a kérdésem újdonsült kapitányomnak.

//Új hadnagy a 6. osztagban//


Nara még mindig zavarban volt, pedig szerintem eléggé kedvesen fogadtam, ezért úgy döntöttem, inkább hagyom a fenébe az erőlködést, egyszerűen csak magamat adom, és remélhetőleg felfogja, hogy én mindig ilyen vagyok. Mást nem tudok tenni, magának kell megtanulnia, hogy nem szokásom a tiszteket vacsorára elfogyasztani, egyébként pedig kifejezetten elfogadó vagyok a hibákkal szemben...
Vidáman forgolódom, hiszen volt már időm valamennyire megszokni, hogy itt mi hol van. Szerencsére miután kineveztek, találtam pár embert, akik nagy "lekesedéssel" segítettek nekem a takarításban, és a felesleges iratok könyvtárba való átszállításában, miután megígértem nekik, hogy cserébe nem kapnak büntetést a munkaidőben való példátlan viselkedésükért. Bár szerintem három óra irathordozás bőven elég lesz nekik bármilyen büntetés helyett. Főleg mivel a következő kihágásért a molyrágta példányokat kell átírniuk gyöngybetűkkel...
Közben sikerült a teát is elkészítenem, és vidáman raktak ki az asztalra a két gőzőlgő csészét, és reméltem, hogy közben egy iratot sem locsolok vele fel. Utána végre hajlandó voltam leülni is, bár szerintem a hiperaktivitásomról az elmúlt öt percben mindenki meggyőzödhetett volna, amennyit fordultam. Na, nem baj, előbb megtanulja, hogy mellettem elég érdekes lesz az élete. Remélhetőleg azért bírni fogja. A kérése, hogy meséljek a 6. osztagról meglepett, ugyanakkor nagyon örültem neki, hogy érdekli az új hely, és nem csak egyfajta automatikus munkás lesz.
- Nos, mit mondhatnék? Az élet kb. ugyanolyan, mint a többi osztagban. A szabályok egyszerűek, mindenki addig marad, amíg nem végez a feladatávall. Az osztagon kívüli dolgok különösebben nem izgatnak, amíg nem kapok figyelmeztetést valaki miatt... Pontosan nem tudom mi érdekelne, így inkább kérdezz... - teszem még hozzá, hiszen tényleg nem tudom, hogy izgatja-e a munkabeosztás, vagy éppen a saját feladatköre...

Misty az asztalra rakta a két csésze frissel készült, forró teát, majd végre abbahagyta a sürgés-forgást és leült a székére. Ebből is látszott, hogy egy kicsit hiperaktív, tehát a pontos ellentétem. De azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák, és egyben kiegészítik egymást, szóval lehet, hogy egy egész jó kis csapat alakulása van készülőben. Visszatérve a beszélgetésünkhöz, a kérdésemre, amit már teljes nyugalommal tettem fel, azt válaszolta, hogy fejtsem ki egy kicsit jobban azzal, hogy mire vagyok pontosan kíváncsi.
- Úgy minden érdekel, vagyis mondhatsz mindent, amit megosztanál velem. Például, hogy… - vágok egy gondolkozós arcot, majd folytatom. -… szorgalmasak vagy egyáltalán segítőkészek-e az osztag tisztjei? Meg kíváncsi vagyok az osztag munkamegosztására is, hogy kinek mi a feladata? Ezen belül persze az én teendőimről egy kicsit részletesebben. És még valami a papírmunkával kapcsolatban, hogy mekkora kb. egy havi adag irat és mikor kell leadni a jelentéseket? Azt hiszem, ennyi lenne. – fejeztem be a kérdés áradatot Misty felé.
Miután kiszáradt a szám a sok kérdés feltételénél, belekortyoltam az előttem gőzölgő teába, majd egy sütit is megkóstoltam, ami felettébb finomnak bizonyult és ezt szóvá is tettem.
- Ez a sütemény nagyon finom! Te készítetted? – néztem a kapitány felé, miközben tovább ízlelgettem a süti darabkát a számban.

//Új hadnagy a 6. osztagban//


Végül csak leültem az asztalhoz és sugárzó mosollyal kezdtem el az új hadnagyomat analizálni. Nem szép dolog, meg minden, de azért fontos az első benyomás, főleg ha szándékomban áll egy hónapnál tovább megtartani, márpedig annak nagyon örülnék. Nem szívesen váltanám túl gyakran a hadnagyokat, hiszen akkor egy idő után olyan jó hírem lenne, mint amikor én voltam az, szóval egy jelölt sem lenne hajlandó a közelembe jönni, annak pedig nagyon nem örülnék. Oké, a munkát nagyrészt egyedül is el tudom végezni meg minden, de akkor is, ha van egy második irányító is az osztagban, akkor töbször tűnhetek el és bízhatom rá a munkát. Éjjen a 6. osztag piszok szorgalmas új kapitánya! Egyetlen előnyöm a hiperaktivitás, különben szerintem nagyon is a kibírhatatlan természet lennék az egyéni felfogásommal.
Miközben Nara rám zúdított egy kérdésmaratont, megfogtam a teámat és megpróbáltam óvatosan inni is belőle. Először kicsit megfújtam, mivel majdnem sikerült leperzselnie a nyelvemet, aminek jelenleg, mikor mini vallatás van, nagyon nem örülnék. A számat csak addig tudom használni, amíg nincs megsérülve, ráadásul kezd kicsit olyan érzésem lenni, hogy még messze nincs vége a mai beszélgetésnek.
- Öhm, akkor széper sorban... - kezdek bele a cseppet sem rövid beszédbe, és remélem, hogy nem fogom vele Narat nagyon untatni. Bár nem úgy néz ki, mint aki most szándékozik bealudni. - Az osztag tagjai valójában mellettem már megszokták, hogy segíteniük kell, és munkaidőben nincs lazsálás. Mikor hadnagyként ide kerültem, nem szívesen viseltem rangjelzéseket, és így páran csúnyán megütötték a bokájukat... - mondom vidáman, mert néha tényleg sokat megért volna egy-egy ember képe, amikor közöltem velük, hogy épp most küldték el a búsba az új hadnagyukat. - Megjegyzem ez osztagon belül azóta sem nagyon változott, így tőled sem várom el. A munkabeosztás változik, mivel nem szeretem a monotonságot. Általában az alapján döntök, ki hova jelentkezik a következő hónapra, az utolsóknak maradnak a rosszabb feladatok, erről majd kapsz rendszeresen egy listát, hogy tudd ellenőrizni. A te feladatod főként az ellenőrzés és az irodában tartózkodás lesz. A munkaidőd eléggé kötetlen, mivel én reggel nyolctól általában már itt vagyok. Ha lehet érj be azért 11-ig. Sajnos én nem szeretem a délutáni műszakot, így annyi lenne a kérésem, hogy nagyjából négyig legalább te légy elérhető, nekem ugyanis jó szokásom addigra eltűnni... - folytatom a szövegelést, miközben az arcát figyelem, de eddig nem adta jelét, hogy valami nem tetszene neki. Vagy csak jó a pókerarca, nekem ez valójában mindegy, mivel nem vagyuk túlságosan munkamániás, és ez eléggé minimum elvárás. - A papírmunka kb. 30%-át kell elintézned, az a te feladatköröd. Ezen belül szabad a döntésjogod, csak a határidőket tartsd be... - mondom vidáman, mivel szerintem ez eléggé korrekt ajánlat. Vidáman mosolyodom el, szerintem ezekkel nem lesz neki nagyobb problémája. Közben Nara megdícsérte a sütit, mire én majdnem kiköptem a teát. Elismerem, ez tényleg finom, de azért túlzás azt gondolni, hogy ilyen konyhatündér vagyok.
- Mégcsak az kéne! Nem, ezt egy barátnőm csinálta, imád sütni. Ha én készítem, már egy ideje a 4. osztagnál ülnél... - jegyzem meg vidáman, bizonyítva, hogy a konyhai tudásom eléggé kezdetleges. Addig oké, hogy alapanyag darabolás, de utána az én képességeim behalnak, csak elégetni tudom a cuccokat...

Látszott Mistyn, hogy nagyon meglepődött ezen a sok kérdésen és ivás közben ezért majdnem megégette a száját. Talán egy kicsit túlteljesítettem ezt a feladatot, na de mindegy. Végül is megválaszolta a kérdéseimet, amire kíváncsi voltam, de amikor a munkaidőmhöz ért egy kicsit féltem, hogy majd korán kell kelnem, amit nem szeretek. Viszont Misty megengedte, hogy később menjek be, mint a munkaidő kezdete, mintha tudta volna, hogy én is ezt akarom. Azonban én egyeztetni akartam vele az én gondolatomat is.
- Hogyha neked is jó, akkor megfogadom a tanácsod és 10 órára jövök be dolgozni és kb. 5-ig itt leszek. – osztottam meg a vele a véleményemet a munkaidőmmel kapcsolatban.
A többi munkával kapcsolatos információval teljes mértékben meg voltam elégedve, ezért azokba nem szóltam bele, csak helyeslően bólogattam. Mivel már megtudtam mindent, amit tudni akartam, így megkérdeztem Mistyt, hogy ő akar-e tőlem kérdezni valamit.
- Szerintem most már mindent tudok, amire kíváncsi voltam, de te még nem kérdeztél semmit. Nem érdekel, hogy milyen az új hadnagyod? Vagy csak nem hagytalak még szóhoz jutni?
Amikor sütit dicsértem meg Misty olyan képet vágott, mint aki ki akarja köpni a szájában lévő teát. Pedig szerintem nem mondtam olyan lehetetlen dolgot, mert mért ne lehetne Misty egy konyhatündér.
- Biztos nem lehetsz olyan rossz. Ha akarod én megtaníthatlak? – ajánlom fel a segítségem Mistynek.

//Új hadnagy a 6. osztagban//


Egyre jobban kezdem ezt a fiút megkedvelni. Elismerem érdekes egyénisége van, bár nem mindig jó ötlet az első benyomás alapján ítélni, eddig semmi olyan problémám nem akadt, ami miatt neheztelnem kellene Narára. Legalábbis semmi feltűnő. Remélem ez az eredeti egyénisége, hiszen én is azt mutatom neki, és akkor nagyon jól ki fogunk jönni egymással. A kis kijelentése, hogy ő vállalja ötig a délutáni műszakot, nagy megkönnyebbülést jelentett számomra, mivel így megvan a megoldás a problémámra az ügyelettel. Ha minden igaz, akkor ezt vehetem úgy, hogy az én munkaidőm körülbelül kettőig tart, utána majd ő fogja tartani a frontot. Szerintem könnyen megbirkózik a feladattal, vagy ha ez nem jön össze, akkor is elérhető leszek pokollepke útján, esetleg kicsit zabosan jövök vissza, ha valami jó programot kell félbe hagynom.
- Nekem ez tökéletes lenne. Kettőig itt vagyok, de utána elég nehezen lehet engem megtalálni... - foglalom össze röviden, hogy ha azon múlik én képes vagyok eltűnni akár az egész város szeme elől. Bújócska versenyben simán nyernék, hosszú évek tapasztalata, hogy még egy képzettebb tiszt sem a legkönnyebben talál rám, főleg nem, ha azt akarom, hogy békén hagyjanak. Még mindig sajnálom azokat, akiket eredetileg a felügyeletemre bíztak, azóta sem tudják, hogy tűntem el előlük...
A kérdése kicsit meglepett, és kapásból rávilágított arra a hiányosságra, hogy mivel kb. ismerem, nem érdekelt, milyen is valójában. Pontosabban reménykedtem benne, hogy jól szűrtem le az információkat, de most, hogy felhozta a témát, tényleg nem lenne rossz dolog pár dolgot megérdeklődni tőle.
- Pontosan nem tudom, mit kérdezhetnék. De akkor leegyszerűsítem. Kérlek mesélj nekem arról, hogy mit szeretsz csinálni, mi a hobbid, és nyugtass meg, hogy nem vagy allergiás a macskaszőrre... - jegyzem meg, mivel Ciara mostanában sokkal többet tartózkodik a társaságomban, mint bárki más. Szerintem azért jobb, ha előre felkészítem, hogy nem szokványos macskák van, mert még a végén frászt hoz rá a karakál, abban ugyanis profi.
- Öngyilkos kísérlet, de benne vagyok... - jelentem ki mosolyogva, hogy szívesen megtanulnék azért főzni. Csak éppen soha nem volt hozzá túl nagy tehetségem, meg persze mikor én tanultam elkészíteni az ételeket, kicsit msá volt a fűszerezésük és az elkészítési folyamat is, ezért nem mertem újabban kipróbálni semmi olyat...

Az idő előre haladtával egyre inkább kiegészítjük egymást az új kapitányommal. Annak én is nagyon örültem, hogy Misty minél előbb le szeretne lépni a munkából, én meg minél később akarok bemenni. Ezért egyre rokonszenvesebbé válik a beszélgetésünk közben, még ha rám is hagyja délután az osztag vezetését. De megérdemli, hogy előbb elmehet, mert bevállalta a papírmunka 70%-át, és ha baj történne, majd valahogy megkeresem.
- Majd valahogy megoldom a felkutatásod, de remélhetőleg nem lesz rá szükség. Megígérem, hogy csak vészhelyzet esetén kereslek meg. – jelentettem ki Mistynek, egy fej dörzsölés kíséretében.
Amikor megkérdeztem, hogy őt nem érdekelné valami velem kapcsolatban, akkor egy kicsit meglepődött, de végül kérdezett egy-kettőt. Szokványos dolgokra volt kíváncsi, hogy mit csinálok a szabadidőmben meg, hogy allergiás vagyok-e a macskaszőrre.
- Hát, szeretek henyélni, egy fa tövében szundítani, de persze nem fogom munkaidő alatt ezt tenni. A hobbim, hát mostanában újra kedvet kaptam a sütögetéshez, mert eddig túl lusta voltam hozzá. Ja, igen még szeretek epertortát enni; egy ideje már az a kedvencem. Várj egy percet, éppen van róla egy kép nálam. – kezdek el kotorászni a ruhámban, majd Misty felé mutatom a képet. – Ami pedig a macskaszőrt illeti, nem vagyok rá allergiás, sőt nagyon szeretem a macskákat. Különben, mért kérdezed? Mert van egy macskád, amit szoktál hordani a munkába? – fejeztem be a válaszomat.
Az ajánlatomra, hogy megtanítom főzni, nagy nehezen belement egy mosollyal az arcán. Ezért biztosan nem lehet olyan rossz, mint amilyennek mondja magát, ezt is megoldom valahogy.
- Oké, akkor majd valamikor megbeszéljük a részleteket, hogy mikor és hol veszi kezdetét a főzőtanfolyam. – mosolygok vissza Mistyre.