Családi kalamajka

Tárgy: Re: Családi kalamajka Kedd Aug. 14, 2012 8:08 am

Torpedó felhívásom nem ismerhette Tsuga, ugyanis nem sűrűn regenerált – reagált - már, ha egyáltalán tett valamit. Lefoglalt a saját fejemre kiszögezett részem. Mondjuk, nem értem, hogy nem értette, amit magyaráztam neki. Pedig azt állította anya, ezt a játékot régóta üldözik – űzik -, sokan ismerik és eredetileg kockás papíron csinálták. Besatíroztak rajta különböző számú legyes rácsokat – négyzetrácsot -. Most ne kérdezze senki, miről próbálok beszélni. Semmi értelmét nem látom. A hajók soha nem voltak csúcsosak, mármint van csúcsuk, ahol az a szobor szokott lenni, általában hiányos öltözékű nőként. Anya nem is szokta engedni odanézzek. Persze, amiről nem tud az nem fáj neki. Ebben semmi rossz nincs, pusztán a természetes kívánságom – kíváncsiságom – éledt fel bennem és férfihoz méltón hallgattam hívó szavára. Teljesen ezt a mondatot se bírom élelmezni – értelmezni -, mert a természet miért hívogatna? Mivel akarná felkelteni a figyelmemet? Rám küldene méheket, medvét, vagy madarak csipognának fülemnél? Bonyolult a felnőtt élet. Szerencsére távol vagyok tőle. Nem kapkodnám el a felnőtté válást. Keresztanyus gyakran magyarázza lényegében azok vagyunk, csak nem teljesen. Elképzelésem sincs mire gondolt ezzel. Lehet valami került a teájába és attól beszélt furcsaságokat.
Tökéletesen megegyezve magammal, mely szerint felnőtt is vagyok meg nem is, csóváltam meg fejemet. A sok idős furaság összezavar. Nem nekem való a fejem használata, kivéve, ha jótékony célra használom. Markolattal történő támadásom követően remek szövetben – szögben – volt kaszás játszópajtásom egy könnyed fejjel történő biccentéshez. Remek lezárásnak véltem, de annyira belesajnálkozott – belesajdult – homlokom a szokatlan használatba, hiszen kemény felületek fejelése és egy másik koporsó – koponya – között nagy különbségek adódtak. Lángra gyulladó ötletemtől keresztbe fordult szemekkel tántorogtam hátra néhány lépést. Ismeretlen formában köröző kókuszomat támasztva győzködtem igencsak kilengő egyenlőség érzékelésemet - egyensúlyérzékemet – megszokott körhintába – kerékvágásba – térésre. Erőteljesen rázva fejemet küzdöttem a fokváltással – fókuszálással -, minél tisztábban láthassam egyre mérgesebb fújtatással ácsorgó ellenfelem. Igazán nem volt ínyére a támadásom, de azt kell mondanom, nekem se. Legközelebb meghagyom vonásaimat galád módon utánzó másolatomra a fejelés szörnyűséges bűvészetét – művészetét -. Mindennek tetejében arról is elfelejtkeztem, eredetileg bénító varázslást akartam rajta bevetni. Ezek szerint elkapott a szemirámisz – szenilitás -? Bár anya szerint ez a dolog, csak idősebb korban lép fel, de azt egy szóval se mondta mennyi az annyi. Nem mintha különösebben tudnám, ha kapok egy számot. Még mindig nem fejtettem meg a számolásnak nevezett rejtvény működési elvét. Végtére, ami késik, nem múlik, legalábbis gyakran hallom ezt a leglángolóbb üstökösként fényló osztag területén belül.
Újabb gondolatmenetemet immár megkönnyebbülten zárhattam le. Sokkal jobban éreztem magam. Nem akartam oldalra borulni és fekete csuhás barátom is visszakerült a normális látképbe, ahol rögtön azzal szembesültem lecsapni készül. Gyorsan kivitelezett hoppáréval karöltve fogtam szorosabbra Raion markolatát. Konzerváltam – koncentráltam – következő pengét érő támadására. A csalás segítségével láncokkal bővült fegyveres harc helyett, azonban varázslabdákhoz hasonló energiával rontott felém. Erre ténylegesen érkezhetett a döbbent hoppáré, de nem szállt inamba balgaságom – bátorságom -. Ujjaimmal történő csettintgetések között mélyedtem elmém rejtekébe. Biztos voltam benne ismertem a nekem kellő védőburkot felállító szöveget, pusztán kicsiny idő szükségeltetett, ami mellényesen – mellékesen – nem állt rendelkezésemre. Mindezek tudálékosságában – tudatában – két lehetőségem volt: elugrok a csapás elől, vagy tovább bíbelődöm a verssel. Más esetben az elsőre vokáloznék – voksolnék -. Kevesebb erőlködéssel járna, de jelenleg bántaná becsületem, ilyen egyszerűen megfutamodom a kihívás elől. Kocogtattam – kocogtattam -, méghozzá félsikerrel. Mire sikerült rábukkannom a teljes rím képletre, túlságosan közel került Haláli energia lövedéke. Az enkosen-nek nem volt ideje rendesen felállni és bevámolom – bevallom -, eredetileg se lett volna erős. Különösebben nem lepődtem meg becsapódást követően szinte azonnal szétesett. Körben járásának – közbenjárásának – köszönhetően, így is kisebb mértékben ért a találat. Ettől még nem állítanám nem fájt. Hosszan tolt a ringben és igencsak megtépázta testemet. Összesen egy találattól kisebb-nagyobb felületeken válhattam meg bőrömtől. Nem értettem a sebek behatárolásához, de kísértetiesen hasonlított arra az esetre, amikor lóval húzott tricikliről vágódtam le és sokáig csúsztam a porban.
Rémes emlékek igazán ösztönösen – ösztönzően – hatottak, ne akarjak még több bombát magamra robbantani. Már pedig, ha ellenfelem múlott volna, garanciával – garantáltan – csúfosan végzem. Persze, senki se mondta ne találnék ki valamit. Kidobós alatt nyert tapasztalataimra építkezve, tudtam, ha valaki ideges kapkod és ha valaki kapkod, bizony hajlékony – hajlamos – rontani. A tervem máris összeállt. Zavaró mozgással kérvényezem – kényszerítem - további lövöldözésre, miközben igyekszem paradicsomos – paprikás – hangulatban tartani. Ehhez nem volt másra szükségem, mint a villámos lépkedésre és csempényi – csipetnyi – kerámiára – kreativitásra -. Bosszantóan elmosolyodva emeltem testem elé karomat, majd jeleztem ujjaim behajlításával, támadjon. Hallgatva a felhívásomra, több energia lövedék szállt felém. Innentől fogva nem volt más lehetőségem, mint gyorsaságomban bízva körbe-körbe futkározni ellenfelem körül. Nem a legjobb ötlet, hiszen haláli isten mérleggel – mércével - lassúnak számítottam, de összesen néhány körre volt szükségem. Próbáltam minél sietősebben szűkíteni a távolságot és gyermeki csínytevésből egy-egy tarkón landoló tockost kiosztani, mielőtt jobban figyeltem volna a rap mormolásra. Mozgás folyamatosan belezavart. Nem emlékeztem az elejére, közepére, esetleg végére. Fogalmam sincs hanyadik alkalomra sikerült eltalálnom teljesen és kiálthattam fel bűvölettől – büszkeségtől – dagadó mellkassal.
-Bakudō no kyuu: Geki!- Látva Palpatin császár merevvé váló testét örömtelin morrantam fel. Teljesen elégedett voltam teljesítményemmel, de még hátra volt a java. Ki kellett kerülnöm az utolsó bombát és nem értem miért pont ezt választottam. Biztos a virtuális izomlázam érdekében ütöttem állcsonton az összes létező erőmmel és lendületemmel. Akkora öngyilkos merénylőként szálltam bele még én is hátsóra csüccsentem. Biztonság kedvéért hamar feltápászkodva készültem újabb támadásra, ha nem lett volna elég kaszásnak. Azonban Shiruki akkorát üvöltött jégszoborrá fagyva bambultam ki fejemből. Lehengerlő erejétől még a számítógépes környezet is becsődölt. Nem akartam elhamarkodott következményeket – következtetéseket – levonni, de ismerve a női dühöt, kissé félve sandítottam ki sisakom alól. Egyenest Shiruki-t kerestem és a kiabalás okát. Válaszok nem érkeztek, csak igen sebes távozás. Összes ellenfelünk fülét-farkát behúzva menekült. Nagyon imposztor – improvizáns – látványt nyújtottak és szívesen élveztem volna a siker ízét, csakhogy a többiek ugyanolyan lendülettel indultak utánuk. Engem némileg akadályozott a fordulással keletkező fájdalom. Ezek szerint nem csak nagyfejű énem szenvedett sérülésektől. Jobban örültem volna ez a rész megmarad a ketyerék világában.
Mindez nem akadályozhatott az akció folytatásában. Oda se figyelve a tompa lüktetésre és fáradtságra indultam a többiek után. Lelkesen tekintettem végig a társaságon van e valakinek terve, esetleg tudnánk telefonálni Yoda-nak. A feszülten előre szegezett arcok egyértelműen közölték, nincs csapatmunka. Elfogadva a szabályzót – szabályzatot – mentem az orrom után, míg a Kenny által kreált lávánál rá nem vettek befékezzek. Követve Shiruki példáját, elegáns kerülőt téve jutottam át rajta, sajnos későn. A keletkező erőtérre csalódottan sóhajtva túrtam bele éjsötét hajkoronámba. Többiekhez hasonlóan nem úszkáltam erőben. Összességében egy próbálkozásom lehetett és arra se ártott felkészülnöm.
-Van valakinél víz?- Tettem fel a legutóbbi tv-t tönkre tevő balesetünkön nyert tapasztalatomat. Teljesen véletlen löttyintettem a kábelekre. Az nem az én hibám útban volt a pohár és pont ott játszottam hadvezért. Persze nálam pont nem volt folyadék. Anya végre leszokott róla dobozos innivalót tegyen a bento-s dobozomhoz. Ezen kívül más ötletem nem volt. Kivéve a túltöltést. Áramot az áram, csak összekuszálja valahogy. Nem értek hozzá, mert nem volt üveges az édesapám, ettől egy próbát megért. Minden létező erőmet Raion-ba koncentráltam és annyira fonalat tekertem a falra, amennyit csak tudtam. Dolgom végeztével nem volt más dolgom, mint elegánsan megrántani a zsinórokat és elégedetten szemmel követni a cikázó villámokat.
- Aki mer, az nyer!- Törlöm meg szám szélét elégedett mosollyal. Részemről ez volt minden, amit tehettem. Reméltem volt valami haszna. Mérges leszek, ha feleslegesen pazaroltam el a maradék erőmet.

Tárgy: Re: Családi kalamajka Vas. Aug. 19, 2012 4:52 am

Nem foglalkozok a nő kérdésével, megpróbálok a harcra koncentrálni. A tervem egyik lépését a másik után valósítom meg, de sajnos nem sikerül azt a sikert elérnem, amit szerettem volna. Viszont így is megszabadítottam 9 ponttól. Viszont most már egy kardot is megformázott magának a lángokból. Ez bizony baj, így nehezebb lesz vele a dolgom. Valami újjal kell próbálkoznom! Elég ciki, hogy nem bírok el vele. A többiek biztos sokkal jobban állnak, mint én.
- Ne haragudj, de nem vagyok a szavak embere! - válaszolok a nő kérdésére kissé megkésve. - Egy vacsora mellett szívesebben beszélgetnék veled, de így hogy ellenfelek vagyunk, sajnos maradok néma. - mondom, majd elhallgatok.
Ezután újra aktiválom a kardom egyik Shikai képességét, a Hang Liliomot. Amint aktiválódik a hanghullám, mozgásba lendülök. Azonnal eltűnök a szeme elől, így viszonylag biztonságban közelítem meg. A lángostort folyamatosan pörgeti maga körül, ezért gyakran kell hátra ugranom, illetve néha még meg is kell állnom. Olyankor felém csap a fegyverével , de szerencsére a képességemnek köszönhetően nem tud eltalálni.
Amikor már előtte vagyok, egy erőteljes csapást mérek rá, de azt éppen hogy hárítja. Azonban ha már itt vagyok, nem elégszek meg ennyivel. Megragadom a csuklóját, majd amennyire csak tudom, próbálom megfejelni. Viszont ekkor egy sikoly zavar meg. Pár pillanat múlva felismerem a hangot, Haruki az. Azonnal oda nézek felé, de ekkor kissé émelyegni kezdek. Sikeresen kikerültünk a játékból, úgy tűnik elismerik hogy jobbak vagyunk. Sajnos azonban szinte egyből menekülőre is fogják a dolgot. Az egyik tag egy lávafolyamot zúdít felénk, amibe nagyon nem akarok belelépnin, éppen ezért követem Genki példáját és a shunpo segítségével átugrok fölötte. Majd jön a következő akadály, egy energia rács. Mérgemben felüvöltök:
- Elég volt a játékból! - kiáltom. - Nene, Oto Bakuha!
Érzem a korábbi harc hatását, azonban a kardom eddig titkolt erejét még bőven képes vagyok használni. Az aktiválással egy időben suhintok egyet a fegyveremmel, mire egy áttetsző gömb repül a rácsok felé. A hanghullám hatalmas erővel csapódik az akadályába, szinte magamon érzem az erejét, de vajon elég erős-e, hogy áttörjön a rácsokon?

Tárgy: Re: Családi kalamajka Vas. Aug. 26, 2012 6:05 am

Bár támadásaitok erősek voltak, mégsem tudtátok előhozni technikáitok teljes erejét a korábbi harcból szerzett fáradság miatt, így nem tudtátok áttörni a rácsot. Ha nem lettetek volna fáradtak valószínű, hogy meg se kottyan közös támadásotoknak ez a rács. Most csak nagy füstöt sikerült előteremtenetek, ami elrejtette előletek a rács egészét.
- Álljatok hátrébb! - hallatszott a rácsok mögül az ismerős hang. - Hadou 63, Raikouhou! - az eddigi masszív rács kirobbant a helyéről egy villámcsapásszerű támadás kíséretében. A füstben egy alakot pillantotok meg, aki egyre csak közeledik felétek. Amint kiért a füstből, ti is láthatjátok, hogy Shiratori kapitány az teljes életnagyságban.
- Szép munkát végeztetek. A gaztevőket már sikerült elkapnunk. A küldetésetek sikerrel végződött. - mondandója után megsimogatja Haruki fejét és a kijáraton kinézve valóban láthatjátok a megkötözött ellenfeleiteket.

Most viszont ugorjunk egy kicsit vissza az időben, hogy mi miért is történt. Amint a Shiranui ház szolgálói észrevették, hogy Kazuo-sannal mindenki más is eltűnt, aki őt védelmezte, értesítették a Gotei 13-at. A 9. osztag néhány tisztje azonnal el is indult kapitányával az élen.
Amikor Saito csapata menekülőre fogta a dolgot, Newton és Azura minden csepp lélekenergiáját felhasználta a rács létrehozásához, így eszméletüket vesztették és a társaiknak kellett őket cipelni. Ezért a 9. osztagosoknak könnyű dolguk volt foglyul ejtésükben.

Amint készültetek elhagyni az alagsort a Genki által hívott 2. osztagosok is megérkeztek, hogy átvegyék a foglyok elszállításának feladatát. Elégedetten térhettetek vissza otthonaitokba, hiszen sikerült megállítanotok a merényletet.

~ Vége ~

Spoiler:

Tárgy: Re: Családi kalamajka Vas. Aug. 26, 2012 10:49 am

Üdv!

Mivel véget ért a misszió, így LEZÁROM azt. Gratulálok a küldetés sikeres teljesítéséhez! Jutalmatok a következőképpen alakul:

Genki Takashi, Shiranui Haruki és Sierashi Katsuo: 3000 LP és 3500 ryou
Hiraikotsu Omote: 2000 LP és 2500 ryou
Tsugahara Nakamura: 1500 LP és 2000 ryou