Miután végeztem a Yasuji taichounak való segédkezéssel, vissza kellett térnem az osztaghoz, hogy ismét felvegyem a munkát. Ezzel nem is volt semmi bajom, hiszen Yasuji taichou biztosított róla, hogy nem volt feleslegesen a közreműködésem és ettől én meg is nyugodtam. Az a legjobb érzés, mikor másoknak segítünk, ha ők is értékelik az erőfeszítésinket és nem természetesnek veszik, hogy valaki segít nekik. Ez a 4. osztagosok munkájára nagyon is igaz, jobb kedvvel tesszük a dolgunkat, ha nem csak "robotokat" kell gyógyítanunk, hanem rendes emberi érzésekkel rendelkezőket. Talán jobb is lesz visszatérnem az osztaghoz és folytatni, amit eddig tettem.
Ez abból is látszott, hogy első utam a gyógynövénykerthez vezetett, már szinte régi ismerősként köszöntöttem. Sokat változott, amióta nem láttam, látszik rajta, hogy jól bántak vele. Bár azt nem mondanám, hogy szebb lett, mint amikor én gondoztam, de így sem csúnya. Ha lehetőségem lesz rá, majd megpróbálom újra rátenni a kezemet, hiszen most biztos más felelős érte és csak úgy nem lehet elvenni valakitől a feladatát.
A gyógynövénykertbe tett látogatásom után, jelentkezni indultam a jelenlegi kapitánynál, akivel még eddig nem találkoztam. De nem ő az egyedüli ilyen, amíg nem voltam szolgálatban, bizonyára sok új tiszt csatlakozott az osztaghoz, tehát nem ő az egyedüli, akit nem ismerek. Lesz majd, mit bepótolnom az elkövetkezendő időben.
- Nya! - intettem egy ismerős arcnak, mert olyanok is voltak az osztagban, bár tény, hogy ittlétem alatt sem barátkoztam olyan sokat, de néhányukkal azért váltottam pár szónál többet is. Amúgy sem lehetne mindenkit ismerni egy osztagból, hiszen több százan vagyunk, nehéz lehet mindenkiről a nevénél többet megjegyezni.
Lassan közeledtem az irodához, ahol valaha még Yasuji taichou végezte dolgát. Az ajtó elé érve csak pár pillanatnyi várakozás után kopogtam be. Amint meg lett adva a jel, hogy beléphetek az irodába, kinyitottam az előttem álló ajtó és beljebb mentem az irodába.
- Jó napot. Maga lenne a taichou~nya? - köszönés után jobbnak láttam először megtudni, hogy valóban a kapitányt találtam, mielőtt belekezdenék a jövetelem okának ecsetelgetésébe. Mivel még nem láttam soha az illetőt, így nem tehete mást, mint rákérdezek a félreértések elkerülése miatt.
- Nekomata Hachirō vagyok. Szeretném jelezni, hogy visszaállnék szolgálatba~nya. - mutatkoztam be és miután megtudtam, hogy valóban a kapitányt találtam meg, el is mondtam érkezésemnek okát. Nem számítok rá, hogy tudni fogja ki is vagyok, hiszen egy ideje távol voltam, nem valószínű, hogy feljött valahol is a nevem. Bár ha az osztag tagjainak névsorát olvasta lehet, hogy átfutott rajta, de ennél többre szerintem felesleges is várnom. Bár meglepődnék, ha tényleg ismerős lenne a nevem számára.

Egy kicsit meglepődve véltem felfedezni, hogy a kapitány félmeztelenül ült asztala mögött, egyenruhájának felső része, egyszerűen csak a vállára volt terítve. Így jött volna munkába, mert reggel sietősen indult el otthonról és azóta fel sem tűnt neki? Bizonyára sokan elnevethették magukat az utcán, de nekem természetesen ilyen meg sem fordult a fejemben, bár elég vicces látvány volt.
Végül neki is feltűnt, hogy nincs rajta a haorija, ezért utána meg is igazította felső ruházatát és immáron egy normál kinézetű kapitánnyal álltam szemben. Bár ha rajta lett volna a haorija, akkor is megkérdeztem volna, hogy tényleg ő-e a kapitány, hiszen bárki rátalálhat az irodában egy védtelenül hagyott haorira és felveheti azt magára. Az újabb tisztek pedig valószínű nem látták még a kapitány és bárki elhitethetné velük, hogy ő a kapitány. És itt vagyok én, aki még nem látta, hogyan is néz ki a jelenlegi kapitány, én sem akartam hasonló szituációt megkockáztatni. Szerintem nem haragszik meg egyik kapitány sem, ha biztos akarok lenni, hogy valóban ő-e a kapitány.
Ha jól értettem, akkor éppen magát vizsgálta, mielőtt megérkeztem volna, amihez félmeztelenre kellett vetkőznie, azt viszont nem említette, hogy miért is szólt ki, ha éppen ilyen állapotban zavartam meg. Nem haragszik meg szerintem senki, hogy ha azt mondják neki, hogy várjon pár percet. Ez teljesen érthető kérés és bárki megérti. Hasonló szituációban a legtöbbek ugyanis ezt tennék, és nem beengednék a látogatókat, akik olyan állapotban látják, így meg, amiben nem biztos, hogy szeretnék.
Miután hellyel lettem kínálva, természetesen leültem, így sokkal kényelmesebben lehet pár szót váltani, mintha állnánk. Amúgy sem csak pár percre terveztem itt tölteni, hiszen még meg kell tudnom, hogy milyen feladatot fogok most ellátni. Reménykedek benne, hogy azért megnézi korábban miket csináltam, vagy legalább megkérdezi, hogy merre felé szeretnék tevékenykedni.
- Hát, ha nem ad valami sürgős feladatot a taichou, akkor nincs okom elsietni~nya. - válaszoltam és ezzel próbáltam rá utalni, hogy még nincs semmilyen elvégzendő dolgom, hiszen csak most jöttem vissza. Ha lenni is valami fontos dolgom, sem sietnék el, amíg nem tudom, hogyan fog alakulni elkövetkezendő időkben elvégzendő feladataim. Felesleges lenni újból visszajönni, ha már egyszer itt vagyok, el akarok intézni mindent, hogy rendeződjenek a dolgaim.
- Igen, mondhatjuk, hogy betegség miatt, csak nem a sajátom. Yasuji taichounak, vagyis ex-taichounak segítettem a kutatásaiban. Gondoltam klánunk tudásával még ő sem rendelkezik, így ezzel próbáltam kisegíteni, amennyit tudtam. De betegsége nagyon komplikál, még számára is, ezért már nem nagyon tudtam tovább neki segíteni. De úgy jöttem el, hogy a tőlem telhetőt megtettem~nya. - meséltem el távollétemnek okát, bár valakinek szóltam, hogy hol is vagyok, ha vészhelyzet van és segítség kell, de ezek szerinte a kapitányhoz nem jutott el ez az információ. Az is igaz, hogy akkor még nem lett kinevezve kapitánynak, akkor lehet, hogy a hadnagy kapta meg ezt az információt, bár nem tudom, hogy azóta változott-e a rang tulajdonosa.