- Tavasz, már megint tavasz. Ilyenkor minden életbe borul, kezdenek rügyezni a fák, a szerelem is fellángol, és mindenki boldog. Na meg a hormonok is tombolnak. Főleg az állatoknál. Már megint egy szülés.- már nem is számolja, hogy hányadik a héten, vagy éppen a napon. Szerencse, hogy a legtöbbeknek kicsi kedvencük van, nem valami paci, vagy boci, amivel bizony megszenvedne. Egyszer rúgta már szájba egy paci, akinek éppen segített abban, hogy a kispaci megszülessen, nem volt annyira jó érzés, sőt, a mosolya tényleg nem volt természetes, ahogy az se, hogy utána az evés is a nehezére esett. De ezek most csak cicák, legalábbis az, ami előtte van. Lassan hely se lesz az elkülönítőben.
- Na, tessék csinálni anyuka. Meglesz az mindjárt, már kint van négy darab, csak nincs bent annyi.- egyszer éjszaka kellett kimennie házhoz, és csak egy lámpa volt kéznél, a kölykök meg csak jöttek, és jöttek. Már azt hitte, hogy le kell kapcsolnia a világítást, mert ezek a fényre jönnek.
- Huh… végre kész, hat darab kis karmos apróság. Most már ideje lenne aludni egyet, vagy éppen enni. Fárasztó tud lenni ez az egész napos műszak. Kéne már valaki, aki tudna is segíteni.- aki eddig csak csendesen üldögélt az asztal szélén, az most mérgesen makogni kezdett a gazdájára, és apró öklét rázogatta. Samanuske csak mosolyogva lapogatta meg Ikichi fejecskéjét.
- Tudom, nagy segítség vagy, de olyan is kéne, aki kicsit többet is elbír. Na, de én most kicsit pihenek, csak előtte.- óvatosan felvette a kosarat, amiben az újdonsült ordas cirmos pihegett, és az apró kis tirke-tarka kölykei nyávogtak.
- Irány a pihenő.- átsétált velük a lábadozásra kijelölt szobába, legalábbis az egyikbe a kettő közül, ott még volt elég hely. A másik már megtelt. Belépve pedig az egyik ketrecbe rakta a csomagot, majd öntött vitaminokkal dúsított tejecskét egy tálkába. Kell az erő az anyukának, és ha már itt van, akkor a többieknek is kiosztja a napi adagjukat.
- Munka kész, na irány.- kiment a váróterembe, és ott elfeküdt egy kanapén, egy kis alvás segít, és talán még a fekete mosómedve karikák is eltűnnek a szeme körül. Nem is kellett sok neki, és már álomba is szenderült, ezt az alkalmat használta ki Ikichi, hogy meglépjen, és felkeressen egy bizonyos személyt, hogy iderángassa. Addig Samanuske szemeit takarva, haja szerteszéjjel elterülve, halkan szuszogva járja az álmok világát.

Munkahelyi látogatás - nővérke jelentkezik

Nagy erőkkel művelte a semmittevést, azon igyekezve, hogy úgy tűnjön, mintha valójában valami fontosat csinálna. Igaz, az asztalát lassan ellepő origami daruk tömege nem a szorgos munkáról árulkodott. Na meg a papírállatkák hajtogatása sem szerepelt egyértelműen a feladatai között, de valamivel mégis el kellett ütnie az időt, ha a tényleges munkával már végzett. És persze az elrontott jelentések papírjait sem szerette kidobálni, pazarlás lett volna belőlük nem valami sokkal szebbet csinálni. Hiába nem akadt már aznapra semmi különösebb dolga, elkéredzkedni mégsem lett volna olyan jó ötlet a fukutaichoutól. Shiranui-san biztosan egyből talált volna neki valami plusz munkát, amivel hasznosan töltheti el a maradék időt, ami még a szolgálatból hátra van. Vagy akár még annál jóval többet is, ha megneszeli a szabad munkaerőt, lehet, hogy hajnalig mindenféle iratkupacok fölött kellett volna roskadoznia. Nagyon valószínű nem is azért, hogy mindenféléket hajtogasson belőlük. Ahhoz pedig semmi kedve nem volt, néha pedig ő is igazán lóghat egy kicsit. Az utolsó madárra ítélt papírossal is végezve elégedetten dőlt hátra, büszkén nézett végig a tucatnyi elkészült darun. Talán nem ártana, ha lassan megtanulna valami mást is hajtogatni, ez egy másik napra vár.
Ahogy munkájában gyönyörködött, arra is rá kellett jönnie, sajnos ezek nem maradhatnak az asztalán és úgy egyáltalán az irodájában sem, mert ha eldugná őket, biztosan megfeledkezne róluk idővel, és később lebukna velük, mikor váratlanul a nyakába zúdulnának rejtekhelyükről. Kidobni azért mégsem szeretné, nem is kellett sokáig gondolkozzon rajta, legjobb helyük egyértelműen a szobájában volna. Nem is ártana minél előbb eltüntetnie őket, felnyalábolta hát újdonsült háziállatait, a hálókörletet véve célba. Már csak amiatt kellett aggódnia, nehogy összefusson a hadnaggyal, mert igen nehéz lett volna kimagyaráznia, mit kerestek ezek nála és hová tartott velük, pláne, hogy egyáltalán hová megy, mikor még nem járt le a munkaideje. A lebukás lehetőségének izgalmában gyorsabban is pörögtek a gondolatai, már meg is volt a kész terv. Ha valaki kérdezné, a Gyerekegylet rendelt, mondjuk, ötven darab origami darut, ez esetben még vissza is mehetne, hogy büntetlenül még többet csináljon. Az alibi azon része, hogy ezeket miért nem a gyerekek készítik el maguknak, és egyébként is, neki, a Sansekushon vezetőjének mi köze ehhez, mikor feladatának egyáltalán köze sincs ilyesmihez, nos, a tervnek ezen része még hibádzott egy kicsit. Talán nem is ártana valami más magyarázatot kitalálnia, mégsem volna szép a gyerekekre fogni, hogy miért ezzel lopja a napot, amikor dolgoznia kéne. A legjobb az lenne, ha egyáltalán senkinek sem kellene megmagyaráznia ezt az egészet, így a lehető legkevésbé feltűnően, hogy még a padló se nyikorduljon meg a lába alatt osont ki a folyosón, a szállások felé igyekezve. Ha a szobájába viszi azokat, ott biztos senkit nem fog zavarni és tudniuk sem kell róla, hogy szorgos munka helyett ilyesmivel játszik.
Szerencséjére egy árva lélekbe sem botlott bele settenkedése közben, így gond nélkül érkezett a szállásokhoz. A szobája előtt viszont mintha már vártak volna rá, apró kis vendég sündörgött az ajtónál, hasztalan próbálkozva annak kinyitásával. Szorgoskodása közben szinte észre sem vette, hogy ő is ott van, annyira lefoglalta a bejutás problémája.
- Ikichi? – egyből fel is kapta a fejét a neve hallatán, tetten érve egy pillanatig úgy csinált, mintha semmi rosszban nem sántikálna, és ha egyébként nem lett volna az, ettől mégis egy kicsit gyanús lett.
- Hol van a gazdád? – körülnézett, hiszen választ úgy sem igen kapna, de ahogy ezelőtt, úgy most sem látott senkit a környéken. Kíváncsian nyitott be a szobájába, bár nem feltételezte, hogy engedély nélkül bárki is beköltözött volna hozzá, egy kicsit reménykedett benne, hogy ennek ellenére ott találja majd, akit keres. De az ugyanúgy áll, ahogy reggel hagyta, nem volt benn rajta kívül senki más. Sebaj, így legalább senkit nem fog zavarni a rendetlenség, ágyára szórta a kezében tartott papírhalmokat. A kis maki sem zavartatta magát semmitől, egészen otthon érezve magát szaladt fel az ágyára, megnézve, megszaglászva a darukat, bár ehetőnek nem találta őket, kiszolgálva magát egyet mégis felkapott. Nem is szólt érte, legalább eggyel kevesebbnek kell majd helyet találnia, amint egyszer eljut a rendrakásig. Elsőre kicsit furcsának találta, hogy Ikichi hogyan talált el hozzá egyedül vagy, hogy egyáltalán mit keres erre Samanuske nélkül. Biztos megint összekaptak valamin, esetleg meg lett fürdetve, azt mintha nem szeretné, lehet azért szökött el. Akárhogy is, ezt előbbitől úgy is hiába kérdezné, a válaszra jó darabig várhatna, ha azt tőle szeretné megtudni. Úgy látszott viszont, a kis makinak mégis volt valami mondanivalója, legalábbis nagyon szeretne tőle valamit, hakamáját huzigálva próbálta indulásra bírni. Kétségtelenül valami igen fontos lehetett, nem csupán játék, mert többszöri sikertelen próbálkozás után sem adta fel, hogy magával vonszolja, mindig újra nekifutott, hátha mégis el tudja ilyen módon rángatni magával, miközben lelkesen mutogatott, merre szeretne menni. Egy darabig még fontolgatta, mitévő legyen, egy kis majommal aligha értetné meg, hogy még tart a szolgálat és vissza kéne mennie az irodába. Ráadásul nyilván okkal jött és szeretné magával vinni, így rövid gondolkozás után úgy döntött, hogy követi, az ellógott órákat pedig majd máskor bepótolja.
A Yonbantai épületeit megközelítve egyből a legrosszabbra gondolt. Ikichi egymagában sietett el érte és ide kellett jönniük, biztosra veszi, hogy a fiúnak valami baja esett. Megint. Ha lesz rá alkalma, egyszer le kell üljön elbeszélgetni erről a kis makival, hiszen az ő feladata volna vigyázni a gazdájára, de azok alapján amit eddig hallott, nem igazán végzi jól a dolgát. Bár furcsállja, hogy ha valami rossz történt, miért épp őérte szaladt egyből és nem egy ápolót keresett, ha már eljött, szeretne róla meggyőződni, hogy semmi komoly nem lehet, ha ő is megteszi. Igaz, sok dolga még nem akadt errefelé, azt biztosan tudja, hogy a gyengélkedő nem arra van, amerre tartanak, de alaposabb helyismeret híján inkább követi kis idegenvezetőjét.
Megérkezve nem is kell sokáig keresgélnie, a váróban egyből láthatja, jó helyen járnak. Gyanakodva oson közelebb a látszólag alvóhoz, hogy közelebbről is megnézze magának. Bármeddig is bámészkodik, nem talál rajta semmi látványos, sérülésre utaló jelet.
- Samanuske – bátorkodik óvatosan keltegetni, halkan szólongatva, hogy tőle is megbizonyosodhasson róla, minden rendben van vele. Ikichi viszont már koránt sem olyan tapintatos, lelkesen veti rá magát, meglóbálva előtte szerzett papírdaruját, ébresztő gyanánt a mellkasán ugrándozva. Ha mástól nem, ettől biztosan felkel.

Végre aludhat egy keveset, már ildomos volt, hogy lehunyja a szemét, és meglátogassa álmában Csoda országot, és repüljön egy keveset. Ám nem az jött, akárhányszor megpróbálkozott a repüléssel, mind a mellkasára esett. Átfordult a hátára, és a semmiből egy virág jelent meg, aminek a szára piszkálta az orrát, és kókuszdiót pattogatott Samanuske mellkasán.
- Nyehühüm. Fent vagyok, merre van? Mit kell csinálni? Szülés, vagy más lesz?- félálomban igaz, de felült, Ikichi meg repült. Még mindig le vannak hunyva a szemei. Felakar állni, de annyira nem megy még az összetett mozgás, így csak legördül oldalra, de legalább ez felkelti.
- Au…- kitolta magát, térdre küzd, és feláll, majd ösztönösen cselekszik, és megcsókolja Akirát. - Hát te hogyhogy itt? Na mindegy is, örülök neki, legalább van segítségem, gyere, mutatok is valamit.- talán mégse sikerült még tökéletesen felébrednie, de nem is annyira fontos. Megfogja Akira kezét, és már viszi is az első lábadozóba, ahol soksok újszülött állatka van. Macska, kutya, nyuszik, pockok, meg szinte minden, amit el lehet képzelni.
- Ezek nem olyan rég születtek meg. Tavasszal valahogy nagyon tudnak jönni. Áh, jut eszembe, ideje az etetésnek. Ott vannak azok ni. Azok a kék zacskók, meg a hűtőben a tej. Hozom a nagy tálat, addig is lennél olyan kedves, és kivennéd a zacskót meg a tejeket?- biztos benne, hogy megteszi Akira, addig is elmegy azért a tálért, bár a tál kicsit enyhe kifejezés. Inkább egy olyan húsz literes lábosról van szó. A lényeg a lényeg, amint megvan, már megy is vissza, és ha ott van minden, amit kért Akirától, akkor már kezdi is a műveletet, legalábbis kezdené, de végre eljutott valami az agyába.
- Kérdeztem már, hogy kerültél ide? Vagy csak álmodok már megint?- nézet kérdően Akirára, miközben öntötte a tejet a lábosba, és megint, és megint, és ha félig megtelt már, akkor kezdi el bele adagolni a tápszert a zacskóból.
- 1 kanál, 2 kanál, 3 kanál, sok kanál.- mosolyogva kezdte el kavargatni a tejet, majd amikor késznek gondolta, két merőkanalat halászott elő. - Nyah, mindenkinek egy egész kanállal kell adni, ott a tálkájuk. Ez az anyukáknak van, ettől hamar erőre kapnak, és teli is van vitaminokkal, jót tesz a kicsiknek is.- mondta mosolyogva, és hozzá is lát a feladatához, és végre kezd már tisztulni is a feje.

Munkahelyi látogatás - dologra fel

Ikichi ténykedése nem marad eredménytelen, az ébresztő megteszi a magáét. Igaz, ő többnyire az ettől finomabb módszerek híve – kivéve, amikor nem-, kétségtelen, ez is kellően hatásos. Legalább annyira, mint egy kancsó hideg víz. A látszólag értelmetlen kérdések sorára hirtelen nem igen tud felelni, talán nem is neki szóltak, de rajtuk kívül más nincs a közelben, talán mégis csak illene válaszolnia valamit.
- Hogy? Remélem nem. Vagyis, nem tudok róla, hogy… – dünnyögi maga elé, nem is annyira a másik felé intézve szavait, inkább csak magának próbálva kibogozni, miről lett kérdezve, kinek mit kéne miért csinálni és hogy éppen szülni készül-e valaki. Be se fejezheti, Samanuske már indulna is a dolgára, bármi legyen is az, helyette viszont nem túl szerencsésen a földön köt ki. Ha eddig nem lett volna semmi baja, tesz róla, hogy most összetörje magát, jobb is, hogy itt van, így nem marad le semmiről. De legalább nem esett túl nagyot, a földet érés kiváltotta nyekkenés alapján így sem lehetett kellemes. Nem is nézi tétlenül, már amennyire nagy segítség lehet benne, próbálja támogatni a talpra kecmergési akciót, ami talán nélküle is ment volna, így a biztos. Kissé bárgyú mosollyal fogadja a segítségért járó, üdvözlésnek szánt csókot. Persze, nem veszi zokon, nem is ellenzi a fogadtatást, csupán némiképp értetlenül áll előtte, mi ütött a másikba, remélve, ez valóban neki szólt és nem jár ez mindenkinek, aki szembe jön vele.
- Én csak… – mielőtt a soron következő kérdés megválaszolásra kerülhetne, nyomban érdektelenné is válik, miként, miért jött, már mennek is tovább. Nem igazán érti, minek ez a sok kérdés, ha úgy sem számít, felel-e rá, ilyen apróságon fennakadni felesleges, nem is teszi szóvá. Helyette tiltakozás nélkül követi, kíváncsian rá, mit szeretne mutatni és nem tudja ugyan, miben tudna, persze szívesen is segít, ha szükség van rá. Nem is kell messzire menjenek, kíváncsisága nem marad sokáig kielégületlen hagyva. Az elé táruló töménytelen cukiság láttán hamar olvadozni kezd, a kicsiny jószágokat körülrajongva jár egyik kupac apróságtól a másikra, hogy megcsodálja őket. Persze csak messziről gyönyörködik bennük, ha lehetne se fogdosná őket, félne, hogy összetörnének, ha hozzájuk érne. Na meg lehet, jobb is így, a mamájuk se örülne neki, ha idegenek nyúlkálnának a kicsinyekhez. Sokáig most mégse nézelődhet, dolog van, ha már itt van, hogy segítsen, ha nem is ezért jött, teszi is amit Samanuske kér.
- Persze, máris – bólogat rá és megy is, hogy összeszedje, amit kell. Szerencsére egyik sincs úgy eldugva, hogy ne találná meg, így különösebben nem is esik nehezére begyűjteni a rábízott dolgokat. Azt leszámítva, hogy a feladathoz nem ártana, ha volna még néhány szabad keze, amivel pakolhat. Igaz, ha többet fordulna, egyszerűbb lenne, de végső soron így is megoldja, ügyesen, bár kissé ingatag módon egymásra tornyozva a mindenféléket. Szerencsére így is balesetmentesen, egyben ér célba az összes, semmit sem ejtve el pakolgatja le őket Samanuske elé.
- Szerintem ébren vagy – mellésomfordálva vállon böki, hogy megmutassa, tényleg itt és nem álomban van, s ha ez nem volna elég, lábujjhegyre állva puszit nyom az arcára, ettől biztosan elég igazinak fog tűnni.
- Nem tudom pontosan miért, de Ikichi hozott ide. Először azt hittem, valami baj van, mert hát nélküled jött hozzám, nagyon izgatott is volt, meg sietni kellett és aztán itt voltunk, egy kicsit meg is ijedtem, mert azt hittem, hogy valami rossz történt… – kicsit bele is pirul a nagy magyarázkodásba, milyen butaság is, hogy mindig rögtön a legrosszabbra gondol.
- De örülök, hogy jól vagy – meg is ölelgeti nyomban, csak annyira, hogy azért ne legyen annyira útban, ha már segíteni van itt, azért mégse tartsa fel a munkában. Hátrébb is lép inkább, hogy ne vonja el sokáig a figyelmet, még a végén amiatt méri el a keveréket, vagy ver le valamit, hogy körülötte nyüzsög, azt pedig igazán nem szeretné. Szerencsére anélkül készül el, hogy újabb baleset történne. Rögtön meg is kapja az újabb feladatot, amihez lelkesen hozzá is látna, de egy percre mégis megáll, körülnézve az összes, igazán mindenféle állatkán elgondolkozik.
- Biztos, hogy mindegyiknek? – nem igazán akar beleszólni, mert nem nagyon, vagyis egyáltalán nem ért hozzá, és megkérdőjelezni sem akarja, hogy Samanuske jól végzi-e a dolgát, mégis szükségét érzi, hogy hangot adjon kétségeinek, tényleg így kéne-e tennie. Nem sokat tud ugyan az állatokról, azért némi bizonytalanság tölti el, hogy valóban mindegyik szereti-e a tejet és tényleg az kell-e nekik. A nyuszikról például egyáltalán nincs meggyőződve, hogy szívesen fogyasztanának ilyesmit. Persze az is lehet, hogy téved, inkább megvárja, mit mond róla Samanuske, addig neki sem lát az etetésnek, amíg egész nem tudja biztosra, minek mit szabad adni.

- Huj, akkor nyugodt vagyok.- nem a helyből fog kifogyni, hanem a kosarakból, amibe rakhatja az újoncokat. Nem gondolta volna, hogy ilyen sokra lesz majd szüksége. Rendelnie kell újakat, de a legjobb az lesz, ha majd a városból szerzi be, legalább munkát is ad az ottaniaknak. De elsőnek az itteni munkát kell meg csinálni, és ha már váratlan segítsége is lett, akkor természetes, hogy be fogja dolgozni. Persze szigorúan csak azután, hogy az üdvözlő csók megvolt. Még ha most álmodik, akkor is jó ez így. Milyen lenne már, ha az álmában nem adna csókot a barátnőjének? Ha megtudja a nemálmodott barátnője, akkor lehet kapna egy alapos fejmosást, hogy szégyelli az álom barátoktól. Az meg nem hiányzik ám neki, de még mennyire, hogy nem.
Sürögnek-forognak, vagy legalábbis már megvannak a kérések ahhoz, hogy forogjanak-sürögjenek. Már csak indulni kell a dologra, de előtte még kis beszélgetés se árt.
- Ahaaa… tehát ébren vagyok… akkor jó.- mondta vidáman mosolyogva.- Eh, csak akkor az esést mégse álmodtam… Na mindegy…- legyintett egy nevetés társaságában.- Legalább nem kell megint megcsinálnom ezt.- jó a jóban, igazán szerencsés napja van ma. Amit még csak tetőzik az a puszi is, amit Akirától kapott. Tényleg jó ez a nap, a mosolya is csak szélesedik.- Tehát Ikichi… hehehe, a kis szőrős. Mondtam neki, hogy valami erősebb segítség jól jönne, és kapott az alkalmon, még egy kicsit ledőltem pihenni. Ment is érted. Na meg megnyugodhatsz, rossz pénz nem vész el, na meg baja se lesz. Mondjuk úgy, hogy valahogy mindig szerencsésen megúsztam eddig mindent.- jó, hiába verték el azért, mert lebukott a leskelődéssel, komolyabb baja nem lett, és azt a fogát már rég ki akarta húzatni. Még haszna is lett az egészen.
- Én pedig örülök, hogy itt vagy.- kap az ölelésen, és megsimogatja Akira kiskacsóját, még csak ennyi, a megkérésének még várnia kell egy darabig. Elsők az állatok, meg a magyarázat.
- Igenigen. Mindegyiknek, igazából ez nem is tej. A 12. osztagosoktól rendeltem, olyan univerzális valami, aminek a nevében van T. De túl bonyolult nekem, és hát fehér is meg folyik is, ezért a neve tej. Nem lesz gondja tőle egyiknek se.- mosolyogva magyarázta el, hogy miről is van szó, és játékosan pár aprót ütött Akira fenekére. Jelezve, hogy dolog van ám, az anyukáknak erősödni kell.
- Ez az Egyes, a Kettesben szerencsére nincsenek ilyen sokan. Bár örülök, hogy legalább behozzák őket, van aki hagyja, hogy szegénykék kint, az udvaron szüljenek. Pedig itt megkapnak mindent, ingyen. Csak Hana nehogy megtudja, hogy mennyibe is került ez az egész ^^”.- vigyorgott egy sort, miközben etette, vagy itatott, az egyik a kettő közül.

Munkahelyi látogatás - menni fog ez

- Akkor azt hiszem, köszönettel tartozol neki, amiért ilyen kis ügyes volt – még mindig, ha nem jobban elámul rajta, milyen találékony a kis maki. Nem csak hogy megértette, mit kell tennie, de amiért pont rá esett a választása, és hogy meg is találta őt, pedig úgy emlékszik, mikor első alkalommal találkoztak nála, azt Ikichi mintha végigaludta volna. Talán, hogy az ő ágyában aludtak, emlékezett a szagára, vagy valami ilyesmi, de ettől még igen figyelemre méltó, hogy vissza is talált oda. A lényeg, hogy szerencsésen megtalálta és most itt van, annak mikéntje már aligha számít.
- Szóval „tej”, ami nem is tej, értem – bólogat okosan a nagyon is ésszerűnek tűnő magyarázatra, és ha így, akkor már tényleg semmi akadálya, meg kifogása sem lehet, hogy valóban mindegyik jószág kaphasson belőle. Igaz, kissé kellemetlenül érzi magát, hogy kérdőre vonta, és mint kiderült, milyen butaságot is kérdezett. Azért mégiscsak örül neki, hogy tisztázták, így már nyugodt szívvel osztogathatja ki mindegyiknek. A fenékpaskolásra, habár már magától, noszogatás nélkül is indult volna, mégis visszafordul. Ami sok, azért sok, hiszen nem is csinált semmi rosszat, amiért ez járna, fülön csípve Samanusket magához húzza, csak annyira erősen cibálva, hogy az kénytelen legyen lehajolni hozzá, ha nem akar fél füllel kevesebbel tovább dolgozni, kénytelen lesz engedni neki. Ha sikerül és azonos szemmagasságba kerülnek, egészen közelről megnézheti magának, mennyire nem vette viccesnek az előbbit, bár inkább hasonlít így is duzzogó kisgyerekre, csupán a tekintete árulkodik komolyságról, durcásan felfújt pocokarca láttán aligha vehető komolyan sértődöttsége.
- Bleee – nyújt nyelvet a másikra, majd ezzel, mint aki jól végezte dolgát, kellő megtorlásnak érezve ennyit is ereszti el a túszul ejtett fülcimpát. Majd mintha mi sem történt volna, eliszkol előle, megy tovább a dolgára, mielőtt kergetőzésbe fulladna az egész, végül is nem játszani vannak itt, annak másutt, máskor van helye, most csak csinálja, amire kérve lett. A hallottak alapján pedig még van tennivaló bőven.
- Számít? Úgy értem, megéri, nem? – ránézve a kis csöppségekre, bár nem tudja mennyi az a sok, ha úgy adódna, ő bizony nem sajnálná rájuk az utolsó garasát sem, a piciknek már csak a látványa is megér mindent pénzt. Talán Hana is megértő lenne Samanuske felé, ha meglátná őket, biztos ő sem tudna ellenállni ilyen sok apró kis tüneménynek.
- Mégis csak megérdemlik, vagyis, azt hiszem, de azért jobb itt nekik, nem? Én biztosan értékelném, ha tudnám, jó kezekben vagyok. Meg persze, te értesz is hozzá, én is szívesen bíznám rád magam. Bár ehhez talán kiscicának kéne lennem – lép a soron következő etetőhöz, ahol a példának felhozott tenyérnyi kismacskát szuszogtak anyjuk mellett összegömbölyödve. Persze mindeközben nem csupán beszél, jár egyik alomról a másikra, szorgosan töltögeti a tálkákat, osztogatva a tápszert, míg nem jut mindenkinek, vagy amíg más feladatot nem kap.
- Ígérem, tőlem nem fogja megtudni. De talán, ha egyszer elhoznád ide és látná, mit csinálsz, biztos nem tudna haragudni érte. Szerintem nagyon is szép dolog, hogy ezzel foglalkozol – nem csak úgy mondta, komolyan is gondolta, igaz, Hanat még nem ismeri, nem tudja milyen lehet a természete, vagy hogy szereti-e az állatokat, nem tudja elképzelni, hogy lenne, aki ilyen sok tündéri kölyök láttán ne tudna bármi bosszúságot egyszeriben elfelejteni.
- Ugye, jöhetek legközelebb is? Biztos mindig van mit csinálni, ha ilyen sokan vannak, szívesen segítenék. Csak akkor majd nem a szolgálatból lógok el… – igaz, ha még most így is tett, úgy érzi, azért megérte, bár tudna rá példának olyan személyt, aki ezt feltehetően másként gondolja, végtére itt is dolgozik, csak nem azt, amit egyébként kéne neki. Nem utolsó sorban nem csak segíteni szeretne, de ha jöhet máskor is, láthatja többször is a piciket, és ha nagyobbak lesznek, talán már meg is foghatja némelyiket. Ha csak el nem viszik őket, amiről újabb kérdés jut eszébe.  
- Meddig maradnak itt? – persze, ha kiderülne, hogy ha legközelebb jön, már nem volnának itt, akkor is biztos volna helyettük más, ami körül tennivaló lenne, de jobban örülne, ha még maradnának egy darabig és nem csak most nézhetné meg őket.
- És ugye mindnek van hova hazamennie? – nem is igazán tudja miért kérdezte, ha nem volna nekik, hirtelen ezzel akkor se tudna mit kezdeni. Bár nagyon szívesen, ha kell, akár mindet hazavinné, nagyon el se férnének nála kényelmesen, na meg lehet, Shiranui-san sem örülne neki, ha kismacskák, kiskutyák lepnék el az osztagot, ilyen sok állatkát pedig igen nehéz lenne sokáig titokban tartani.  

- Heüm. Aztán csak nehogy rákapjon arra, hogy elrángasson mindig, remélve, hogy kaphat egy kis jutalmat. De tudom mit akar, ne legyen fürdés legalább egy hétig. Egye meg a fene, megkapja.- alig mondta ki, boldog, elégedett makogásokkal került elő az emlegetett kis maki, aki elsőnek körberohangált mindenfelé, felszaladt Akirára, hogy aztán a másik oldalán le is érkezzen, majd kirohanjon boldogan.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy hallotta, amit mondtam?- költőinek szánta a kérdést, és közben halkan felnevetett. De ha már így lebukott, akkor be is tartja azt, amit mondott, és nem csapja a kádba a kis makiját. Legyen egy jó hete, bár így is mindig az van neki, de akkor most lesz egy kifejezetten jó hete.
- Valahova felírtam a nevét, de lehet a kezemre, akkor meg már ne is keressem. Na mindegy, majd csak tudni fogják, hogy miről is van szó, amikor megyek a következő adagért.- azért csak meglepődik, a paskolásokra általában nem ez volt a reakció… fájdalmasabb, már ami Samanuske állapotát illeti. Ez a füles még el is megy, és bár mosolyog továbbra is, nehezen állja meg, hogy nevetni kezdjen Akira arcát látva. Vannak olyanok, akik mindegy mennyire mérgesek, az arcuk miatt nem nagyon lehet komolyan venni őket. Most is picit megbökné Akira arcát, és kiadna hozzá egy olyan hangot, hogy; phüüü. Csak mert vicces lenne, de nem teszi meg. Inkább mosolyog tovább, és amint szabadul, megy és teszi a dolgát.
- Nekem megéri.- másoknak lehet nem számítna, de Samanuske szemében minden élet egyforma, mindegy kiről vagy miről van szó. Segít, és kész, lehet az egy arrancar, vagy ember, ha sérült, akkor ott bizony munka van.
- Szerintem csak jobb. Itt legalább minden gond nélkül le tudom őket kezelni, na meg a szüléseknél sincs gond. Áh, nem kell kiscicának lenned. Azért a shinigamikhoz is értek, de ha az is lennél, csak nekem dorombolnál akkor is.- rég bókolt már Akirának, és hát ez pont jó alkalom hozzá. Kicsikkel foglalkoznak, ketten vannak, és kicsikkel foglalkoznak.
- Gondolod? Nem rossz amúgy, csak hát amolyan nővérféleség már nekem, és azok néha szeretik az erős benyomást kelteni, hogy igazgassák az útját az öcskösnek. De akkor majd elhozom ide, biztos büszke is lesz rám.- nem tolja ki büszkén a mellkasát, mert nem ér rá, a munkája most fontosabb. De azért Akira kérdésétől boldogan csillant meg a szeme.
- Perszehogy persze, mi az hogy, örülnék neki, ha jönnél máskor is. Szolgálatból? Ejnye, Ikichi akkor csak félig volt ügyes, fél jutalmat érdemel. Négy napig nem lesz fürdetve.- ahogy ezt kimondta, már el is zúgott egy kanál a feje mellett, és dühös makogássál távolodott a dobáló. - De majd akkor kimentelek én. Néha van haszna, ha főnemes valaki, biztos elnézőbbek lesznek.- van, amiért igénybe veszi a rangját, de az is csak ilyen kivételes helyzet.
- Az attól függ. De általában maximum egy-két hétig. Nem jó, ha nagyon megszoknak, akkor a gazdijukat nehezen szoknák meg. Bár a tollasok még hamarább hazamennek, gyorsabban nőnek. És igen, a többségének van, akinek pedig nincs… gazdi jelölteket mindig elfogadunk. Meg hát nagy a mi birtokunk is, de Ikichi féltékeny lenne, ezért nem lehet sok nálunk. Na meg persze neked is adhatok belőlük^^.- pedig a kis unokahúga biztosan örülne pár új barátnak, és azért csak jó lenne Hananak is, és Akirának is.

Munkahelyi látogatás - nem úgy megy ez

Jót derül kis jelenetükön, pláne, mikor kiderül a turpisság, hogy Ikichi részéről leginkább valamiféle jutalomért volt ez a kis akciója. Na meg azon, mennyire örül neki, hogy egy teljes hétig nem kell víz közelébe mennie. Nem különösebben zavartatja magát, hogy a kis maki örömében mászókának használja, csak nevet rajta ahogy fel, majd lemászik róla és el is tűnik szem elől.
Kissé bohókásra sikeredett fenyítése nem különösebben hatja meg Samanusket, vigyorogva veszi a fülcibálást. Még örül is, hogy nem veszi túlzottan komolyan, így durcássága is hamar semmivé lesz, a másik mosolya láttán rá kell jöjjön, nem is tudna rá igazából haragudni. Ilyen apróság miatt legalábbis semmiképp és hirtelen nem is tudna semmi olyasmit megnevezni, amiért hosszú távon neheztelne rá.
- Ugyan dorombolni egyelőre még nem tudok, de akkor már tudom, kihez kell mennem, ha valami történne – általában nem jellemző, sőt, egyáltalán nem szokott beteg lenni és nagyobb balesetek sem szokták érni, de sosem tudni, mikor lesz szüksége rá, akkor pedig jó, ha biztosan tudhatja, jó kezekben lenne. Persze ettől még nem tervezi, hogy a közeljövőben beteget jelentsen, szerencsére anélkül is bármikor találkozhatnak, hogy ehhez a gyengélkedőben kelljen kikötnie.
Helyeslően bólogat, igen, biztosan Hana is büszke lenne rá, ha látná, de ha mást nem, hát ő nagyon is az, ha kell, mindenki más helyett is. Nem csak azért, mert úgy gondolja, illik támogatnia a másikat, hanem valóban értékeli is, amit csinál.
- Számíthatsz rám – húzza ki magát nagyon is komolyan, viccet félretéve, nem csak úgy érdeklődés szintjén kérdezte, ha legközelebb, amint lehet, el tud szabadulni, tényleg jönni is fog, szívesen segít bármiben, amiben lehet.
- Nem, nem, semmi szükség rá. Majd holnap tovább bent maradok és meg is van oldva. Különben is, egyszeri eset volt, nem szoktam csak úgy kiszökdösni. Most is csak azért, mert azt hittem tényleg baj van – a lehetőség ugyan nagyon csábító lehetne, mégsem szeretne ilyen esetekben kapcsolatukra támaszkodni és azt sem, hogy Samanuske ilyen, vagy bármi okból visszaéljen a rangjával. Azért az igazán nem volna szép dolog, nem csak hogy nem várná el, de ha kell, még meg is dorgálná érte, végtére is ez nem játék, nem kéne felelőtlenül bánjon vele, csak az ő kedvéért meg pláne nem. Ha mégis erősködne, úgy egyenesen megtiltja majd neki, ha ennyi nem volna elég, hogy letegyen róla, nem is szeretné belekeverni, ha számon kérik merre járt, majd kitalál rá valamit.
- Hogy nekem? Tényleg? – boldog mosoly terül el arcán a lehetőség hallatán, örömében szalad is, hogy Samanuske nyakába ugorjon. De aztán ennyiben is marad ujjongása, mosolya is az arcára fagy, eltávolodva tőle már egyáltalán nem is tűnik olyan lelkesnek, mint egy pillanattal korábban, tiltakozón rázza meg a fejét.
- Nem, nem, nem. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, vagyis, hogy… Bármilyen élőlénynek jó dolga volna mellettem – magyarázatára el is pirul rendesen, ahogy összeszégyelli magát, hiszen jobban belegondolva, mivel is járhat egy kisállat, noha még nem volt alkalma megtapasztalni, a hirtelen nyakába szakadó felelősség gondolata így is elrémiszti a lehetőségtől. És ha még el is vállalná, nem tudja pontosan, van-e valamiféle szabályuk erre. Az se biztos, hogy Shiranui-san megengedné, legalábbis még nem látott náluk senkit, aki háziállatot tartott volna. Ennek mindenképp utána kéne járnia, ha valami módon mégis elszánná magát, hogy magához vesz egy apróságot.
- És… mi lesz azokkal, akiknek nem sikerül gazdát találni és nem kerülnek sehová? – kissé tartva a választól teszi fel a kérdést, mintha valójában nem is akarná tudni a választ, egyből valami rosszra gondolva. Csak nem eresztik őket szabadon a semmibe kóborolni, azt Samanuske biztos nem hagyná, legalábbis ebben bízik.
- Szerintem sokan nem is tudnak erről a helyről, hogy van, vagy, hogy magukhoz vehetnének árva kisállatokat, igazából amíg nem meséltél róla, én sem tudtam. Talán… – míg jobban összeszedegeti gondolatait, és megfogalmazza mit is szeretne kihozni ebből, addig is tovább szorgoskodik, hogy kiossza azoknak is az adagját, akik eddig nem kerültek sorra.
- Mi lenne, ha tartanánk nekik egy örökbefogadó, gazdit kereső, amolyan nyílt napot? Persze csak ha már nagyobbacskák és elvihetőek, azoknak, akik nem kerültek senkihez. Biztosan sokan jönnének, ha tudnának róla, és mindenki jól járna vele, ha legalább néhányuknak sikerülne otthont találni. Ha szeretnéd, szívesen segítek megszervezni – ha máshoz nem is nagyon, ehhez legalább ért valamicskét, fejben már meg is volt rá a kész terv, miként is lenne ez megoldható. Elsőként mindenképp a 9. osztagnál kell próbát tennie, hátha elvállalnák néhány szórólap elkészítését, vagy akár még az újságba is bekerülhetne a dolog. Legrosszabb esetben, ha a nyomdás részleget nem sikerül meggyőzni és ott nem jár sikerrel saját maguk is elkészíthetik a szórólapokat, ilyen apróságból nem csinál problémát. Minden esetre, első útja Nara-sanhoz fog vezetni, de szigorúan csak az után, hogy itt mindennel végeztek, amivel kell. Vagy ha ez túl későn lenne, úgy másnap ez lesz az első dolga. Persze csakis akkor, ha erre Samanuske is rábólint.
- Mit gondolsz? – fordul végül az illetékeshez, talán kissé túlzott, gyermeteg lelkesedéssel, épp csak nem futkos körbe-körbe, vagy ugrál fel-alá. Azt is csak azért nem, nehogy kilötyögtesse a az állatkáknak szánt tejet, ami nem is tej. Minden esetre, míg nem kap beleegyező vagy bármiféle választ, nem is agyal rajta tovább, hiszem már így is túlzottan elragadtatta magát, mikor még semmi sem biztos.

- Nem is kell a dorombolás, anélkül is aranyos vagy, és azért ha valami komolyabb baj lenne, a kapitányomhoz menj. Nem ok nélkül az, rajta kívül másra nem bíználak.- bár mosolyog végig, de ezt komolyan mondta. Bízik a kapitányában, rámerné bízni a saját életét is, és Akirjáét is. De azért reméli, hogy erre sose lesz szükség. Maradjon csak mindenki épségben, sértetlenül, és ha még unalmas is a napjuk, de legalább élnek, és sértetlenek.
- Akkor szavadon foglak, és cserébe, ha neked is kell segíteni valamiben, akkor kéznél leszek. Csak szólj mikor, merre, és miben.- ha erre sor fog kerülni, azért reméli, hogy olyan nagyon nehéz dolgot nem kell csinálnia. Nem mintha nem csinálná meg, csak biztosan unná, és akkor lehet nem figyelne, és akkor bajt okozna, azt pedig inkább elkerüli, mert akkor Akira lenne bajban, és hát az megint csak gond.
- Na jó, de csak mert te kéred.- vigyorog.- De ha nem buksz le, és nem szólnak miatta, akkor nem kell bent maradnod, meg hát akkor is fogd rám, és meg van oldva az egész, sőt… Ikichi a hibás, mert idehívott téged.- bár fogalma sincs arról, hogy mennyire hihető az egész. Egy kis maki hívta el Akirát a 4. osztaghoz. Bár Samanuske elhinné, de azért abban már nem biztos, hogy mások is vevők az ilyen történetre.
Majdnem meglepi Akira nyakba pattanása, de hát csak majdnem. Boldogan karolja át, és emelgeti, majd azért csak leteszi, nehogy magasra dobja, és fejjel nyisson lyukat a plafonba.
- Bezony, neked is.- de a kezdeti boldogság már el is múlt. A jelek szerint Akira már nem is annyira lelkes az egésztől. Meglepetten, és tanácstalanul nézi Akirát Samanuske.
- Már miért ne lenne? Én is megvagyok még, meg Ikichi is. Szerintem menne az neked. Csak enni kell neki adni, és ilyen apróságok, nem nehéz.- jó, Samanuske számára nem az, de lehet másoknak kicsit az. Hallott már ilyenről, de még mindig meglepi. Egyszerű, reggel ad neki enni annyit, hogy ebédre is jusson belőle, na meg inni is, aztán ha hazamegy megint ad neki enni, inni, kicseréli az almot, és játszik vele, simogatja, és már mehetnek is aludni. Nem nehéz ez.
- Azok itt maradnak nálam, még nem találok ki valami jó kis megoldást. Hely van itt, meg otthon is, a kajára meg gond nagyon nincs.- csak Hana elől kell eldugni őket. Így is sokat enged már Samanuskénak, de azért lehet mindennek meg van a határa, és nem nagyon akarja azt átlépni.
- ÚÚÚÚÚÚÚÚÚHHHH!! Ez nagyon jó ötlet, igen, ezt kell csinálni. Tartunk ilyen nyílt napot majd, és akkor akinek kell, az kap majd egyet. Igen, ez nagyon jó. Rendicsek Ikichi, mégse lesz fürdetés egy hétig. Elhoztad Akirát, aki okosat mondott. Megint. Igen, akkor majd meg is szervezzük ezt az egészet. Szórólapok meg minden, szólunk minden ismerősnek. Huhuhu… de jó is lesz majd.- boldogan csillog a szeme, ez az ötlet beragyogta a napját, hálából jól meg is csókolja Akirát. Szenvedélyesen, férfiasan, beleadva a háláját is.

Munkahelyi látogatás - tartozás kiegyenlítve

Nem igen tud vitába szállni Samanuske érveivel, miszerint valóban, még se neki, se Ikichinek nem volt eddig nagyobb baja abból, hogy a közelében tartózkodtak. Viszont nem is töltöttek annyira sok időt huzamosabban együtt és akkor sem neki kellett gondoskodnia róluk, így azért egészében mégsem állja meg a helyét. Egy kisállattal, amit magához venne, azért mégiscsak más volna a helyzet.
- Talán. Lehet. Ha szerinted is jó ötlet. Tényleg nem tűnik annyira nehéznek… – nem valami meggyőzően adja elő, hogy valóban egyetért a dologgal, de végtére is, ha Samanuske mondja, hogy még ő is képes lenne ellátni egy ilyen apróságot, akkor biztos úgy is van. Nála mindenképp sokkal jobban ért az állatokhoz, ráadásul őt is elég jól ismeri, csak nem merne rábízni egy kis jószágot, ha nem gondolná komolyan, hogy jó dolga lenne nála.
- Azt hiszem, tehetünk egy próbát. Majd azok közül egyet, aki tényleg nem kell senkinek, nem lenne jó, ha egyébként másik gazdit is találhatna magának, csak olyat, aki tényleg magára marad a végén. De mindenképp szeretném, ha te választanál – még így végiggondolva is kissé bizonytalannak tűnik, ráadásul még Shiranui fukutaichoutól is engedélyt kell ehhez kérnie, de ha már egyszer igent mondott, nem fog visszatáncolni. Ki tudja, talán még jól is végződik az egész, Samanuske is biztos csak olyan állatkát adna mellé, amivel nem lesz túl sok gondja kezdő gazdiként.
Előadott ötlete a nyílt nappal kapcsolatban el kell ismernie, önmagához képest tényleg nem rossz, a módfelett lelkes fogadtatás így is meglepetésként éri, nem számított vele ekkora sikerre. Büszkén ki is húzza magát a dicséretre, mintha valóban valami valóban fenomenális dolgot talált volna ki, pedig az ötlet valójában, a helyzetre való tekintettel adta magát.
- És annak mi jár, aki szeret fürdeni? – ha már a kis makinak meg lett ígérve, hogy nem kell egy teljes hétig fürdenie, ő is szeretne valamit a kis plusz munkáért, de persze nem ugyan azt, mint Ikichi, ezért fontosnak tartja megjegyezni, hogy a fürdés nála nem alku tárgya. Nem mintha valami különlegességet várna, de egy kiadós sétára, vagy valami játékra biztos nem mondana nemet, mégis ha valami komolyabbról lenne szó, talán valami édességnek örülne a legjobban. Feltéve, ha az nem olyan, amilyet ő sütött legutóbb. De mégsem álmodozhat sütikről, amikor egyébként fontos dolguk lenne. Jutalma azonban nem is várat sokat magára, egyből elnyeri azt egy igen tüzes csók formájában. Nem is panaszkodik érte, hasonlóképp viszonozza, mint ahogy kapta.
- Igen, ez megteszi – vigyorog boldogan, Samanuske nyakába csimpaszkodva. Így is maradna egész nap, ha egyébként nem volna most ennél fontosabb teendőjük, nehezen, de csak elengedi.
- És hogyan csináljuk? Persze, szórólap, meg ilyenek, ezt bízd csak rám, de gondolom nem csak ebből áll – elgondolkozik, mi is lehet még teendő ilyen alkalmakkor, valójában semmiféle rendezvény szervezésében nem vett még rész és nem igen tudja mi ennek a menete. Kissé tanácstalan, milyen teendőik lehetnek még amellett, hogy idecsődítik a gazdi jelölteket.
- Van esetleg valami elképzelésed, amihez ragaszkodsz? Csak azért, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés… Vagy inkább csak mondd, miben segítsek – így a biztos, ha megmondják mi a teendő, csak nem fogja elrontani, még mielőtt nekivágna ész nélkül intézkedni, inkább meghallgatja erről az illetékest is. Bár nem szégyen segítséget kérni és talán máshol is találna hozzáértő embert, aki meg tudná szervezni nekik, ha csak lehet, saját kútfőből oldaná meg a dolgot, ha már egyszer az ötlet is sajátjuk, biztos meg tudják maguk közt is oldani. Csak nem járhat akkora felfordulással, amit ne tudnának kézben tartani.
- Ha itt nincs más, akkor… De ha van még valami, mondd csak, azért vagyok itt. Illetve nem azért, de most már igen, úgyhogy… – megvakargatja a fejét, ezzel végül is mire akart egyáltalán kilyukadni, egy kissé idétlenre sikerült mosoly kíséretében vállat von, a másik biztos így is érti, mit akart kihozni az egészből.

Mi az hogy jó ötlet, a lehető legjobb ötlete. Ha lesz Akirának is kis kedvence, akkor majd Ikichinek is lesz új barátja, akivel játszhat, miközben Samanuske játszik Akirával, kellemest a hasznossal, na meg legalább egy újabb kicsinek lesz gazdija. Újabb jó pontja lesz Samanuskénak.
- Nagyon egyszerű, sőt, olyat adok majd neked, amivel még csak sok gondod nem is lesz.- tudja már, hogy milyen kell Akirának, olyan, aki magában is el van, és csak akkor megy majd oda a gazdihoz, ha akar valamit. Nem, nem Ikichit adja oda. Ő már Samanuskéjé, és hiába veszekednek néha, az első legjobb barátja volt, nem nagyon válna meg tőle, szinte semmiért se.
- Sajnos lesz olyan, aki közül lehet majd választani. Ilyenek ezek a shinigamik, addig jó, még kicsik, és aranyosak, de amint van velük egy kis gond, már nem is kell nekik. Ez nem tetszik, nagyon nem. De legalább néhányan tesznek ellene, igaz, nem tetszik az a megoldás se, de inkább ivartalanítom őket, mintsem az utcára kerüljenek. Nah, de semmi szomorkás téma, lesz neked majd egy cicád akkor. Azok jók, olyanok, hogy enni kell nekik adni, utána meg elvannak magukban, és néha, ha bújhatnékos kedvük van, akkor odamennek, és addig dörgölőznek, még nem simogatod őket. Ilyen jó kis saját törvények szerint élnek, de azért játékosak is, illeni fog hozzád szerintem.- vidáman, széles mosollyal az ajkán mondta el az álláspontját a kedvenc adásról.
Mi az hogy, nagyon is elnyerte a tetszését a nyíltnapos ötlet, majd jönnek a gyerekes shinigamik, és a gyerekek addig nyavalyognak, még nem visznek haza legalább egyet, a kicsik közül, és akkor az állomány csökkeni fog, és lesz felszabadult hely, na meg jó helyük az állatkáknak. Okos lány ez az Akira, nem ok nélkül szereti Samanuske.
- Ez…- persze mondhatta volna, hogy akkor sok szappan, meg törölköző, de hát az nem illik, helyette inkább a csók jár. Na jó, azért nem mindenkinek, csak Akirának. Fura is lenne, ha olyanokat csókolgatna, akik szeretnek fürdeni, főleg, ha vénemberek azok, szőrösek, meg büdösek, pfje, nem lenne finom. De Akira finom, és édes, Samanuske barátnője, más nem is lehet.
- De nem csak ám azért kaptad, mert szeretsz fürdeni, máskor is adok ám, ha szólsz akkor is, de ha nem, akkor is.- úgy érezte, hogy ezt meg kell magyaráznia.- Hááát, majd eldöntjük a napot is, meg azt is, hogy hánykor is legyen. Majd szerzek süteményt meg valamit inni is, hátha így jobban jönnek majd, sőt, ha valaki elvisz egyet, majd lehet adok mellé valami kitűzőt is.- sok ötlete van, de elég sok ezek közül ostobaság, inkább nem is osztja meg Akirával.
- Még nem tudok minden részletet, de majd kiokoskodjuk ketten. Már az ötleted is nagyon jó volt, a többi is menni fog.- szerencséje van Akirával, okos lány, és kiegészíti Samanuskét, ennél többet nem is nagyon kérhet.
Tudja ám, mit is akar Akira mondani, felemeli az ujját, hogy még várjon egy kicsit. Odamegy az egyik szekrényhez, és keresgetni kezd benne, még végül talál egy gyűrűt, amivel az állatok szokta megjelölni, jobb híján ez is megteszi most. Odamegy Akirához, gyengéden megfogja a kezét, majd ráhúzza a gyűrűs ujjára.
- Ez olyan elő eljegyzési gyűrű, tudod, hogy tud, hogy komolyan gondolom a kapcsolatunkat, és ha eljön az ideje, akkor egy rendest is rá fogok majd húzni az ujjadra, ez most csak a jelzés.- kicsit zavarban volt, vöröslött a feje, meg a fülei is, de persze azért végig mosolygott.

Munkahelyi látogatás

- Egy cica – elhűlve ejti ki, mintha csak utolsó szava lenne a végítélet előtt, kissé el is fehéredik. Amíg csak állatkáról volt szó, nem is tűnt annyira vészesnek, semmi konkrét, volt arra is esély, hogy így talán elfelejtődik, de most már biztosan nem fog, nincs mit tenni. Lesz egy cicája. Továbbra is mindenféle rémképeket lát maga előtt ezzel kapcsolatban, annyi különbséggel, hogy mostantól nem valamilyen lehetséges háziállat, hanem jövendőbeli cicája ezeknek a főszereplője. Lehet, hogy nem is fogja őt úgy szeretni, amennyire várná, vagy szeretné, már ha egyáltalán az állatok tudnak ilyesmit. Lehet el is akar majd szökni tőle, hogy egy jobb gazdát találjon magának, ha nem lesz megelégedve vele. Tud-e rá majd vigyázni eléggé, vagy túlzottan félteni fogja? Lesz elég ideje foglalkozni vele, vagy ha nem, nem fog örökre megsértődni rá? Nem fog elfelejteni enni adni neki?
- Ugye szólni fog, ha éhes? Vagy ilyesmi... – hiszen sokszor még a saját dolgairól is megfeledkezik, nem ritkán arról is, hogy neki is ennie kell. De valahogyan biztos jelezni fogja, ha etetésidő van, hisz a cicáknak jobb dolguk se lehet egész nap, mint az evésre gondolni. Így talán segít is majd egy kis rendszert vinni az életébe. Még az is lehet, hogy nem is lesz olyan szörnyű az egész, mint ahogy elképzelte. Már csak abban bízik, hogy a cicának nem azt kellene ennie amit ő főz, mert az nagyon, nagyon nem volna jó. Saját főztjét nem hogy egy cicának nem adná, de ő sem szívesen fanyalodik rá, ha nem muszáj, és ha csak tudja, leginkább másképp oldja meg. Úgy lehet a macskák még jobb dolgokat szoktak enni, mint ami néha az ő tányérjára kerül. El is fintorodik, ahogy eszébe jut egynémely próbálkozása és annak eredménye, amikor főzésre tett kísérletet. Nem, nem is lehet, egészen biztos, hogy azt semmilyen állat nem enné meg. De majdcsak meglesznek valahogy, ha nem próbálja, sosem tudja meg, hogy megbirkózik-e a feladattal. Ha pedig mégis valami gond lenne, van kihez fordulnia. Egész biztos rendben lesznek, így meg is nyugszik kicsit.
- Egy kiscica... Lehet majd neki nevet adni? Mégsem hívhatom cicának... És lehet vele játszani, igen, ez jó, mert játszani én is szeretek. De kellenek is neki játékok, hogy ne unatkozzon, ha nem vagyok ott. És kell neki egy kosárka is, párnával, meg minden, mert aludnia is kell – előbb fennhangon, majd inkább csak magában motyogja, bólogatva is mellé, ujjain számolgatva, ahogy sorolja a dolgokat. Nem is olyan ijesztő már, tudva, hogy lesz segítsége, ha szükség van rá. Különben is, Samanuske nagyon okos, ha valamit nem tud, csak őt kell megkérdezze, ő pedig biztos mindenre tud majd válaszolni, így nincs miért aggódnia.
- És olyan kis csengettyű a nyakába? Azok olyan aranyosak - a kezdeti riadalom és bizonytalanság elmúltával már határozott lelkesedést mutat, mintha kicserélték volna. A kapott csók, na meg Samanuske mosolya pedig egészen el is feledteti vele minden baját, mosolyog már ő is. De persze nem csak a cica probléma van előttük, van más dolguk is, meg lesz is még bőven, hogy a nyílt nap ötlete megszületett, lesz vele elég tennivaló.
- Igen, ez jó, nagyon jól hangzik – szinte körülrajongja a másik által felvetett ötleteket, mivel is lehetne feldobni egy ilyen programot. Így biztos szívesebben is jönnek majd, jobban is fognak rá emlékezni meg talán jönnek legközelebb is, vagy mesélnek róla másoknak és végül majd jó sokan lesznek és mind visz majd haza magával egy kisállatot, az pedig igazán jó lenne. Nem is lesz itt semmi gond a szervezéssel, ha ők ketten összedugják a fejüket akkor nagyon jól fog sikerülni és végül mindenki elégedetten távozik majd. És már menne is, hogy hozzálásson azoknak, amiket ezek közül el tud intézni, egészen tűkön ül, hogy minél hamarabb nekikezdhessen.  
Mégsem viharzik el egyből, Samanuske még egy kis időt kérve tőle visszatartja, természetesen megvárja, kíváncsian rá, hogy mit szeretne. Elsőre nem is igen érti, mi akar az lenni, amit kap tőle, de hamar magyarázattal is szolgál rá. Ha teljesen nem is igazán van tisztában az egésszel, a lényeget azért mégis felfogja. Azt, hogy ez a valami egy nagy, fontos és komoly dolog. És mint a legtöbb ilyen, számára elég ijesztő, furcsamód most mégsem érez késztetést a futásra előle.
- Jó... Köszönöm – zavarában elpirulva nagyokat pislog az ujjára húzott karikára, ennél idevágóbbat nem igazán tud most kinyögni, meg nem is nagyon tudja erre mit illene, de ha megköszöni, azzal biztos nem ront el semmit. Ez már kétségtelenül több, mint aminek elsőre gondolta, több annál, hogy csak jól érzik magukat egymással, csak még új és furcsa, de most már bizonyossá is vált, ez nem mindennapi, hanem valami igazán különleges köztük, amilyen vele még sose fordult elő. De láthatóan nem csak ő van zavarban, Samanuske színe is erről árulkodik. Talán nem is ezt a választ várta tőle, vagy hogy így fog reagálni, de nem is tudja, hogyan kéne, mert még sosem mondtak neki ilyesmit.
- Nagyon szépen köszönöm – magára erőltet egy biztatásnak szánt mosolyt, hogy mégse nézzen ki olyan kétségbeesettnek, amilyennek elsőre tűnhetett, és hogy valóban örül neki, mert hogy is ne örülne, Samanuske nyakába ugrik. Ahogy rajta csimpaszkodva elmúlik a kezdeti megilletődés,  hozzá bújva megnyugszik, már nem is kell megjátszania, boldogan mosolyog. Tudja, érzi, hogy valamit még mondania kellene, de semmi idevágó nem jut eszébe, feleslegesen fecsegni pedig most buta dolog lenne, csak elrontaná az egészet. Jobb híján elébe megy a dolognak és helyette inkább megcsókolja, ez majd beszél helyette is épp eleget.
- Később találkozunk – még egy utolsó búcsúcsók után, nehézkesen bár, mégis elindul. Cseppet kótyagosan, furcsa érzéssel a gyomrában hagyva maga mögött és kissé másnak, szebbnek látva mindent.

- Poooootyosan, egy kiscica.- becsukott szemekkel, boldogan mosolygott Akirára. Jó lesz neki majd az a kiscica, tud is egyet, ami megfelelő lesz. Apró, fekete, és a mellkasán egy fehér foltocska van. Mintha zakót viselne az apróság. Magának akarta megtartani, de félő volt, hogy Ikichi az elején féltékeny lett volna, és amikor már nagyobb a cicus, akkor befogja pacinak.
- Persze, hogy fog szólni! Sőt, elég hangosan fog majd nyávogni neked, ha valami baja van.- sőt, még azon is túl nyávogni fog. Mindegy mi van, a cicák szeretnek nyávogni. Ha valami nem tetszik nekik, akkor is, ha meg éhesek, akkor is. Olyanok, mint ha kicsi nők lennének. Akkor akarnak játszani, amikor a gazdi nem, amikor a gazdi akar, akkor nem. Nem nagyon érdekli őket, amit a gazdi akar, de ha olyan van, amit akarnak, akkor bizony mindenre képesek. Igen, kicsi nők a cicák.
- Persze, olyan nevet adhatsz neki, amilyet csak akarsz. Naná, hogy lehet vele, játékosak a cicák, nagyon azok, csak majd bírd a tempót tartani velük. Nem kell aggódnod a játékok miatt, meg ezekért, majd segítek beszerezni, meg kiválasztani őket. Ha meg nagyon hozzád fog majd nőni, akkor bizony melletted akar aludni. S’ ha majd nálam leszünk, hozd el nyugodtan, főleg, ha este ott is alszol majd.- bár lehet, hogy ezért néha harc lesz a cica, és Samanuske közt, hogy melyik oldalán aludjanak Akirának, de lehet egy barátságos megegyezés lesz a vége.
Még jobb lesz a kedve attól, hogy Akira ennyire lelkes lett. Tudta ám Samanuske, hogy megfelelő gazdi lesz a szerelme. Egy kis árvával már is kevesebb lesz. A többiből is fognak majd vinni, legalábbis reméli. Hiszen olyan jó ötleteket hozott fel Akira is. Ha már egynek lesz gazdája, akkor már megérte az egész. Biztos büszke lesz Hana is.
Akira menni akart, de előtte Samanuske adott valamit. Remélte, hogy célt ér majd vele, és nem fogja elüldözni a barátnőjét. Ám az apró sokkolódásra számított. Meg is jegyzi, hogy Hanaval nem mostanában fognak találkozni, kell egy kis idő, hogy ez a mostani meglepetés leülepedjen. De legalább felhúzta a gyűrűt, ez már jó jel volt. Bár még csak eljegyzés, és ennyi az egész, de ezzel is jelezte Samanuske, hogy bizony komolyan gondolja a kettejük kapcsolatát, nagyon is komolyan.
- Nem, én köszönöm…- nem is kell itt többet mondani, csak magához öleli Akirát, beszívja a finom illatát, és egy boldog sóhajt is meg eresztett. Bár nem akarja elengedi, de csak muszáj, elvégre dolog van mindkettejüknek.
- Igenigenigen, találkozunk^^.- boldogan viszonozta a csókot, majd addig integetett Akirának, még csak látta. Utána pedig megfordult, és tekintetével Ikichit kereste, akit meg is talált, és intett neki. A kis maki vidáman szaladt oda, majd mászott Samanuske vállára.
- Nah, apróság, most nagyon jót tettél. Köszönöm.- boldog vigyorral az ajkán vakarta meg a kis maki állát, aki vidám csipogással hálálta ezt meg, és még dörgölte is magát Samanuske arcához, aki immár visszatért a munkához.