Kapitányi iroda

Tárgy: Kapitányi iroda Szomb. Szept. 06, 2008 6:27 am

A kapitányi iroda hollétével minden Onmitsukidou tisztnek tisztában kell lennie, igaz, az épület önmaga nem rí ki a többi közül kifejezetten, ugyanolyan stílusban épült ez a helyiség is, mint a többi az osztag területén. A tradicionális japán stílus összképét talán egyedül csak az töri meg, hogy az ajtók mind önműködően nyitódnak és csukódnak, valamint minden terem padlófűtéssel rendelkezik. Ez természetesen a kapitányi irodára is igaz.
Kellemes hangulatú, világos falú, tipikusan japános iroda. Az asztal alacsony, és székek sincsenek, ehelyett néhány ülőpárna (egy a kapitány oldalán, három másik az asztal túloldalán) található meg. Ezekre a párnákra általában térdelni szokás, így az alacsony asztal pont kényelmes magasságban van. Az asztalon magán már-már szőrszálhasogatóan kínosan tökéletes rend uralkodik, általában néhány irat, egy naptár, íróeszközök, egy virág, egy fénykép a kapitány családjáról, valamint egy süteményes doboz lelhető fel rajta. Az asztalnak egy alsó fiókja is van néhány fontosabb dokumentummal, amikre a kapitánynak azonnal szüksége lehet bármelyik pillanatban, a legtöbb irat azonban a háta mögötti szekrényben található, aminek tetején még egy kávéfőző, valamint néhány csésze is ott van.
Az egyik sarokban, a bejárathoz közel állandó jelleggel ott kempel Macska, a kapitány kutyája. Békés, állandóan álmos, idős jószág. A falakra még néhány polcot is felszereltek, az iroda összességében rendezettségre, összeszedettségre utal.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Okt. 27, 2008 5:39 am

Egy hatalmas ásítás közepette lép be a szobába. Arcán még mindig a kialvatlanság jelei mutatkoznak, de másodpercenként látható a javulás jele. Shirou lassan becsukja maga mögött az ajtót, majd újra hatalmasat ásít, ahogy közelebb lép a kapitány asztalához.
Persze ez a csel hihetetlenül átlátszó – a második ásítás- hiszen csak arra megy ki az egész, hogy végignézzen újdonsült kapitányán. Nem túl magas, átlagos testalkatú „srác” ül a kapitányi székben. Ahogy észreveszi, hogy kapitánya átlátott a szitán, egy enyhébb könnycseppet is erőltetet a szeme sarkába, azonban már tudja legbelül, hogy az előtte lévő férfi előtt már lebukott.
- Kapitány!- szólítja meg a férfit ahogy elveszi a szája elöl a kezét, majd kitörli a könnyet a szeméből.
Ahogy Kotegoha –kapitányra néz döbben csak rá, hogy eddig csupán kétszer látta, abból is csak egyszer beszélt csupán a férfival
~ A beavatási ceremónia és az utáni tiszteletadás, csak-e két alkalommal beszéltem volna vele, de már mióta is az osztag kapitánya…~ gondolkodik el hírtelen, ahogy emlékeiben összefolynak a dátumok. ~Egy hete… vagy hónap… nem emlékszem a franca~ káromkodik tovább magában egy pillanatra, amikor észreveszi, hogy kapitánya nézi. Megvakarja a tarkóját, ahogy felteszi neki a kérdést:
- Miért is hivatott? –kérdezi tőle, ahogy tarkóján hagyja kezét és érdeklődve néz le az asztalnál ülő kapitányára.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Okt. 27, 2008 5:49 am

- Van egy ügy amit meg kell oldanod méghozzá azonnal . Persze le is ülhetnénk csevegni de most arra nincs időd. - mondta a taicho majd elkezdett fel le járkálni a szobában. Majd eszébe jutott valami ilyenkor megállt aztán újra elindult ez így ment egy darabig . Majd leült az asztalához és egy tekercset kezdett írni.
Ez eltartott pár percig és a harmadik tiszt már épp nyitotta volna a száját szólásra mikor a kapitány összecsavarta a Tekercset és a srác kezébe nyomta.
- Most elmész az Emberi világba és megteszed azt ami a tekercsben áll.
Ezzel a felkiáltással elindította és nem fűzött semmi további magyarázatot a dologhoz.
- És ezt pedig csak akkor bontsd fel ha az emberi vilába értél. Ez nekem egy kissé kényes ügy ezért küldöm a harmadik tisztemet . Az egyik legjobb vagy az osztagomban. Nem a legjobb de az egyik legjobb és ezért elvárom hogy megold ezt a küldetést.

// A küldetést ismered nem kell taglalnom és ez egy egyéni küldetés nem csapatban mennek. Úgyhogy senki nem tud erre a Missionra beszálni mert csak két szereplője van. Legalábbis ezt az információt így ismerem. Sok Sikert Wink

Jah és bocs az Offért de szükséges volt//

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Okt. 27, 2008 6:24 am

Kicsit meglepi Karioto kapitány szava, ahogy rögtön az elején a tárgyra tér. Shirou egyáltalán nem számított erre a viselkedésre, de ami még jóban meglepi, az az hogy a kapitány kissé mintha idegesen is viselkedne. Fel alá járkál az ablak előtt, néha megáll, mintha eszébe jutna vagy elhatározna valamit magában.
~ Ennyire fontos ügy… ajaj szeretek inkább kimaradni az ilyen ügyekből, de …~ hírtelen a kapitány leül, ami magára vonja Shirou figyelmét is. De még inkább, amihez nekikezdett. Egy tekercset írogatott lelkesen Shirou előtt, de láthatólag ügyelve, nehogy valaki más is meglássa annak tartalmát. Hosszú percek telnek el néma csődben, amelyben csak a kapitány tollának recsegése hallatszott. Shirou már épp azt fontolgatta, hogy mond valamit, amivel megtörhetné a csöndet, amikor a toll hatalmasat koppant az asztalon, majd a Karioto sietve összetekerte a tekercset és Shirou kezébe nyomta.
- És ezt pedig csak akkor bontsd fel ha az emberi villába értél. Ez nekem egy kissé kényes ügy ezért küldöm a harmadik tisztemet . Az egyik legjobb vagy az osztagomban. Nem a legjobb de az egyik legjobb és ezért elvárom hogy megold ezt a küldetést. –halja a kapitány szavait, ahogy szépen elrakja a tekercset.
- Ajaj… ezek szerint komoly az ügy.- mondja ahogy elhúzza a száját, majd elindul kifelé a szobából. Az ajtó előtt néhány lépésre hírtelen megáll, miközben visszanéz Karioto-a – Nyugodjon meg kapitány... vegye úgy, hogy egy gonddal kevesebb. Engedelmével…- mondja elmosolyodva, ahogy kilép a szobából.

Percekig sétál a folyósokon, ahogy kiér a osztag kertjébe, majd tovább a város utcáira. Lassan sétálva halad a város labirintusában, ahogy eléri a helyet, ahová eddig olya gyorsan sietett:
- És még azt hittem ez egy könnyű nap lesz.- mondja, ahogy lassú mozdulatokkal megnyit egy senkai kaput, majd belépve rajta, elindul a földre.

//engem nem zavar... ha meg valakit érdekel mi is történt majd ír PM-.t geek

//

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Aug. 21, 2009 2:49 am

Egy kisebb shinigami csoport érkezett a kapitányi iroda elé. Szinte valamennyiük kezében volt valami értéktárgy, melyek mind-mind a 2. osztag új kapitányához, Shouboushi Narakuhoz tartoztak. Az újdonsült kapitány a csoport mögött sétálva, új kapitányi ruházatát simogatta. Bár nem látszott rajta, de végtelenül elégedett volt, hogy végre elérte ezt a pozíciót. Kapitány lett, ahogyan a nagyapja is az volt, s jó pár korábbi felmenője.

- Vigyék be, utána távozhatnak.

Utasította újdonsült alattvalóit, majd miután valamennyi személyes holmija bekerült az irodába, ő maga is belépett, s nekilátott hogy saját ízlése szerint berendezze új rezidenciáját. Jó pár óra munka után, végül elnyerte új belsejét az iroda. A falakon értékes kegytárgyak lógtak, míg a szoba különböző pontjain a Shouboushi klán nagyjainak mellszobrai helyezkedtek el. Naraku biztos volt benne, hogy valamikor majd az ő leszármazottai is emlékezni fognak rá ily módon.

Miután végzett, neki látott hogy átnézze az osztag legutóbbi jelentéseit. Az előző kapitány az elmondottak alapján kisebb káoszt hagyott maga után, ezért Narakunak lesz munkája bőven, hogy ismét régi fényében tündököljön a 2. osztag.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Júl. 30, 2010 8:02 am

Shouboushi Naraku már lassan 2 hete ki sem tette a lábát a kapitányi irodából. Hadnagyával levélben kommunikált és rosszullétre hivatkozva megkérte, hogy intézze ő az osztag ügyeit és a kapitányok gyűlésén is vegyen részt helyette. Irodájának ajtaján nagy betű jelezte: A KAPITÁNYT MEGZAVARNI TILOS, KÜLÖNBEN NINCS VASÁRNAP CSOKIS MUFFIN. Így az osztagból senki sem volt elég bátor ahhoz, hogy Narakut zargassák.

Valójában azonban nem egy konkrét betegség volt az, ami miatt nem kívánt mutatkozni. Sokkal inkább a titka. A titok melyet szégyellt, mely egész életének eszméjét csúfította meg. A hollow énje. A nagy Shouboushi család sarjában egy Hollow lakozik... micsoda szégyen. Ám a hozzáállása, az undora, a félelme tőle, csak megerősítette a lényt, akit ugyan egyszer már legyőzött ám az akkor még igen csak gyenge volt. A helyzet megváltozott. Először csak rosszul érezte magát, azután viszont néha-néha csak úgy simán elkezdett manifesztálódni az arcán a hollow maszkja, amivel együtt szörnyű fájdalmak és kín járt... de végül ellent tudott állni.... aztán ezen az estén már nem.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁUUUUUUUÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHRRRRRRRR

Félelmetes, sikollyal vegyült ordítás rázta meg a 2. osztag és a környező területeken lévő osztagok tagjainak fülét. Akik a kapitányi iroda környékén álltak őrt azonnal az ajtóhoz siettek, majd dörömbölni kezdtek rajta. Azonban a 2. osztagban szinte mindenki, még aki aludt is felriadt, köztük a hadnagy, Sakai Kotomi is.

- Kapitány, kapitány!

Ordított az ajtót verő két őr, azonban válasz nem érkezett. Ismét próbálkoztak, azonban ezúttal sem kaptak választ. Aztán hirtelen az ajtón egy kard fúródott át, egyenesen az egyik őr fejébe. Amilyen gyorsan belehatolt, olyan gyorsan távozott is, majd a következő pillanatban az ajtó kirepült a helyéről, eltaszítva vele a másik őrt is.

Kapitányi iroda Hollow_mask_Solrac_by_Ero_Solrac

Ez a test, helyenként jól láthatóan a kapitányi haorival ezzel a maszkkal : )

- GRRRAAAAH!

Ordított fel ismét Naraku. A hollow énje teljesen átvette felette az irányítást. Azt hogy ő valószínűleg a 2. osztag kapitánya, azt a rajta lévő kapitányi haori foszlányaiból lehetett látni. Hatalmas reiatsuja, mely ezúttal azt súgta hogy egy hollowból árad, a gyengébbeket egyenesen a földre taszította.

Az ajtó alá taszított őr félelemmel teli arccal próbált meg kikecmeregni az ajtó alól, azonban Naraku előbb ráugrott az egykori nyitószerkezetre, minek köszönhetően a shinigaminak előbb több bordája is eltörött, majd kardjával átszúrta az ő fejét is, egyszersmind kioltva vele az életét. Fejével körbetekintett, új prédára leselkedve.

//Először a vélhetően környéken lévővel, az-az a 2. osztag hadnagyával Sakai Kotomival lenne célszerű összefutnom, tehát először ő írjon aztán a következő körben a másik 2 shinigami is befuthat. : ) //

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Júl. 30, 2010 10:05 am

Naraku kapitány visszatért, de olyan mintha itt sem lenne. Továbbra is én intézem a kapitányi teendőket, ahogy eddig is, miközben ő bezárkózott az irodájába. Tulajdonképpen már megszoktam, hogy egy ideje két ember munkáját végzem, bár kétségtelenül csak az tartja bennem a lelket, hogy hamarosan véget ér a szenvedésem és végre kipróbálhatom milyen az élet szimplán hadnagyként. Egyetlen dolog zavart csak, az, hogy a taichou levélben üzenget és nem láthatom személyesen. Aggódtam miatta, elvégre ő volt az aki felkarolt engem anno, amikor idekerültem, neki köszönhetem azt, hogy most ott tartok, ahol. Napi munkám végeztével utam szokás szerint elvezetett a kapitányi iroda előtt, de ugyanaz a felirat fogadott, ahogy az elmúlt két hétben minden egyes nap. Már nem mosolyogtam rajta, mint az első néhány napon, most már csalódott tekintettel vettem tudomásul, hogy ma sem fogok találkozni vele. Fáradt sóhajjal indultam tovább a szálláskörlet felé, hogy megérdemelt pihenőmet megkezdjem a holnapi őrület előtt. Elég rendesen benne voltunk az estében, az éjszakára beosztott őrök kivételével már nem sokan lehetnek fenn, szóval ideje volt nyugovóra térnem nekem is. Annál is inkább, mert hullafáradt voltam. A szobámba érve csupán arra volt erőm, hogy a zanpakutómat a falnak támasszam és a tabim meg a warajim lerúgva bezuhantam a puha ágyikómba úgy, ahogy voltam, és azonnal el is aludtam...

Velőtrázó ordítás hangjára pattantak fel a szemeim. Azonnal le is akartak ragadni, de nem hagytam magam, és a szememet dörzsölve kikászálódtam az ágyból. Reflexszerűen az órára pillantottam, az eszköz tanulsága szerint olyan másfél órát sikerült hunynom. Csendben füleltem egy darabig, hogy meggyőződjek róla, tényleg kiáltást hallottam-e, vagy csupán az álmomat sikerült túl reálisan átélnem. Nem kellett sokat várnom, hogy újra felhangozzon a félelmetes hang, amitől kirázott a hideg. Sietősen magamra kaptam a lábbelim, felkaptam az ütőm és azon nyomban rohantam is ki a szobámból, hogy kiderítsem mi folyik itt. Támadás érte volna a Seireiteit? Másra nem tudtam gondolni még kissé kába fejjel. Akárhogy is, a hangok egy bizonyos irányból érkeztek, és ahogy egyre közelebb értem, úgy fogott el a baljós megérzés, hogy a kapitányi irodánál fogom megtalálni, amit keresek. Az utolsó fordulót is bevéve szörnyű sejtésem beigazolódott, a látvány pedig azonnal ledermesztett. Egy igen rusnya lidérc tartózkodott az immár nemlétező ajtó előtt, csakhogy... csakhogy ez a hollow kardot fogott a kezében... és a hátán és a vállán egy haori maradványát véltem felfedezni. A 2. osztagét. Agyam tiltakozott, azt sulykolva belém hogy ez nem lehet a kapitány, de tudtam hogy ez a valami nem lehet más, csak ő. Egyébként sem volt időm töprengeni, azonnal cselekednem kellett. A nyomasztó lélekenergia egy hollowé volt, és két társam már a földön feküdt, a vértócsákat elnézve alighanem holtan. Kihasználva, hogy nem vett észre, visszaugrottam a fal jótékony takarásába, és egy pokollepkét megidézve azonnal riadóztattam, megbízva a kis állatot azzal, hogy legalább hadnagy szintű halálisteneket keressen. Ha ez valóban Shouboushi kapitány, és efelől semmi kétségem, akkor egymagamban esélytelen vagyok őt megállítani, elég volt csak a reiatsura gondolni, ami most megnehezítette a légzésemet és lassította a mozgásomat. Amint a pillangó távozott, én ismét kiléptem a sarok mögül, és egy mély lélegzetet véve előhúztam a kardomat.
- Shouboushi Naraku, a Soul Society törvényeinek értelmében letartóztatom több shinigami meggyilkolásért és hollow erők birtoklásáért. Adja meg magát és nem esik bántódása...
Hangom halk volt, talán még remegett is a hivatalos szöveg darálása közben. Ami máskor olyan könnyen ment, most annyira furcsának tűnt, hiszen a kapitányom nevét kellett használnom ebben a szövegkörnyezetben. Azaz nem... már csak a volt kapitányom. Most az ellenségem, a Seireitei ellensége, és halál vár rá, ha elfogják. Ahogy talán rám is.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Pént. Júl. 30, 2010 10:32 am

A kapitányi iroda előtt...

Ahogy fejét körbeforgatta, tekintetének kereszttüzébe nem más került, mint osztagának hadnagya Sakai Kotomi. Azonban persze Naraku hollow énjét ez cseppet sem izgatta jelen pillanatban, a lány ugyanolyan halálos veszélynek volt kitéve mint bárki más. Az önkívületi állapotban lévő hollow Naraku felé fordult, majd karjait az ég felé emelte illetve fejét is arra felé fordította, s ismét elordította magát.

- GRRAAAARRHHH

Aztán ahogy a hang szertefoszlott az elkövetkezendő pár másodpercet még dermedten ebben a pózban töltötte. Aztán lassan leeresztette kezeit, sárgán fénylő szemeivel a lány felé nézett. Enyhén lehajtotta a fejét, majd a következő pillanatban a szarvai között egy Cero kezdett el manifesztálódni. Olyan hófehér volt akárcsak Naraku bőre, így igen csak kitűnt az éjszakában. Pár másodperccel később kilőtte a támadást, ami ugyan nem volt túlságosan kontrollált erejű, de egy hadnagynak így is kihívást jelent elkerülni vagy elhárítani.

Alighogy elhagyta hollow Naraku szarvait a Cero, körülötte hirtelen vagy 10 Onmitsukidou tag tűnt fel, és egy szokásos megsemmisítési gyakorlatot próbáltak meg bemutatni Narakun. Mind a 10-en a levegőből támadtak a kapitányra, majd kardjukkal különböző pontokra szúrva egyszerre sújtottak le. A pengék ugyanabban az időpontban érték el Naraku hierroját és valamennyi ketté tört. A Titkos Mozgó Alakulat katonái még földet sem értek, ám egy részükre Naraku kardja, a többire pedig masszív farka csapott le, lemészárolva vagy éppen a falhoz vágva őket.

Lerendezve a rá támadó katonákat Naraku tekintetével ismét Sakait kezdte el keresni, kiről elterelődött a figyelme.

//Az akcióban résztvevő többi Shinigami is írhat Sakai után : )//

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szomb. Júl. 31, 2010 12:03 am

Tudtam jól, hogy egyszer eljön majd az a nap, amikor nem valami jelentéktelen, alacsony rangú tiszttel kell elbánnom, hanem valakivel, aki nálam erősebb. Esetleg jóval erősebb. Csak azt nem gondoltam, hogy ez a valaki majd a kapitányom lesz. Találkoztam már dezertált ex-kapitánnyal, de a volt juuichibantai taichounak esze ágában sem volt ellenem fordulni, sőt, pont hogy a segítségemre volt. Ám most más a helyzet. Akár elérték a szavaim, akár nem, Naraku ebben az állapotban nem fogja megadni magát, és minden bizonnyal ellenem fog fordulni. Mindenre készen magam elé emeltem a kardomat, mikor felém fordult és rám üvöltött. Nem ugorhattam neki felelőtlenül, fogalmam sem volt róla, hogy jelenleg mire képes és mire nem. A távolság ami kettőnk között volt, remélhetőleg elegendő lesz arra, hogy reagálni tudjak a támadására. Hűvös, eltökélt tekintettel néztem vissza idegen, sárgán villanó szemeire, de feszült voltam. Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt, de a hollow tétovázása bőven elég időt adhatott arra, hogy összeálljon egy csapat, akik majd lesből lecsaphatnak a kapitányra, amíg velem foglalkozik. Nekem csak túl kell élnem a támadását. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Naraku lehajtotta a fejét, és maszkjának szarvai között egy fehér energiagömb kezdett el formálódni. Nem volt időm megdöbbenni azon, hogy egy cerót készül éppen felém lőni, cselekednem kellett.
- Hadou no sanjuuni, Oukasen!
Kiáltottam egy pillanattal azután, hogy a cero megindult felém, szavaimat pedig a kardom függőleges suhintása kísérte. A pengéből kiszabaduló sárga lélekenergia volt az egyetlen olyan démonmágiám jelenleg, amelyet valódi erejében tudtam alkalmazni, köszönhetően annak, hogy a drága húgocskám képes beleverni abba a hülye fejembe, hogy miképpen is kéne ezeket a kidoukat használni. A folyamat lassú, de már kezdek ráérezni. A cero és a hadou találkozása nyomán hatalmas robbanás keletkezett, azonban mivel a taichou technikája természetesen erősebb volt, a fehér sugarat nem sikerült teljesen megállítanom, és hiába ugrottam előle félre, a bal kezemet így is elkapta. Fájdalmasan kiáltást hallattam, ahogy a karom megperzselődött, a találat csúnya égési sérülést hagyott maga után, effektíve használhatatlanná téve az egyik végtagom. Lihegve tápászkodtam fel, de a célomat elértem, alkalmat adtam a társaimnak a támadásra és a gyorsan összeverbuválódott csapat tökéletes ütemben sújtott le Narakura. Ám legnagyobb döbbenetemre az Onmitsukidou első szakaszának egyik legtapasztaltabb shinigamija által vezetett team hiába érte el a lidérccé vált kapitányt, a kardok egyetlen karcolást sem tudtak rajta ejteni, és néhány pillanat múlva már mind a tízen a földön hevertek. De nem törődhettem se ezzel, se a lüktetően sajgó kezemmel, az ő megjelenésük ugyanis az én belépésemet volt hivatott előkészíteni.
- Hikkake, Mayoi Neko...
Suttogtam magam elé, majd shikaiom aktiválását követően az elváltozott külsejű férfi elé shunpóztam és az ép kezemen lévő karmaimmal felfelé csapva megpróbáltam felhasítani a maszkját. Azonban a fémpengék nem érhették el a kapitány arcát fedő tárgyat, ugyanis fehér keze egy egyszerű suhintásával oldalba talált és a falba repített mielőtt eltaláltam volna. Vért köhögve zuhantam a padlóra, éreztem a meleg folyadék ízét, és ahogy lefolyik a szám szélén. A hollow fölém magasodott és felemelte kardját, hogy lesújtson rám. Rémülten néztem fel az emberre, akit annyira tiszteltem és most el akarta venni az életemet. Mozdulni akartam, de képtelen voltam rá, végtagjaim lebénultak a félelemtől és a rám nehezedő reiatsu nyomásától. Lecsuktam a szememet és tehetetlenül vártam, hogy a penge belém hatoljon, miközben lelki szemeim előtt sorra megjelentek azok, akik fontosak voltak számomra. A barátaim az osztagból, a többi hadnagy, Watanabe kapitány, Narao-kun és végül a családom - a szüleim, akiket azóta sem találtam meg és Hitomin, akit ismét magára fogok hagyni, talán most örökre. Gomennasai minna, gyenge voltam...

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szomb. Júl. 31, 2010 4:14 am

*Most, hogy a kapcsolatunk Kai-al úgy, ahogy rendeződött, az élet kezd visszazökkenni a régi kerékvágásba. Szabadidőm nagy részét ismét Kai mellett töltöm, s ha nem az irodámban intézem a szokásos hadnagyi teendőim – valamivel összeszedettebben és nagyobb erőbedobással, mint szakításunk ideje alatt - , akkor a 11. osztag vendéglátását élvezem. Bárki bármit is mond, cseppet sem olyan félelmetesek az osztag tagjai, mint amilyennek tűnnek, s némelyikük meglepően kedves, és akárki akármit mond, Kai akkor sem olyan izomagyú, harcmániás idióta, mint azt feltételeznék a 11. osztag kapitányától. Arról meg igazán nem tehetek, hogy egyszerűen nem mer megnyílni mások előtt. Persze hiába próbálnám erőltetni, hogy egy kicsit legyen szociálisabb, azzal csak kellemetlen helyzetbe hoznám, s tiszteletben kell tartanom a döntését, miszerint szeretne annak a kemény szívű, megközelíthetetlen, sötét alaknak tűnni, amit annyira látni szeretnének benne. Valaha én is így tettem, s teljesen elfojtottam az érzelmes, szerethető énemet, mert attól tartottam, hogy sebezhetővé válok. Valóban át kellett vészelnem nagyobb kínokat, mint amit bármilyen fizikai fájdalom okozhatna, de végtére is ezért vagyok emberi, nem lehet minden szép és jó, a boldog pillanatok mellett pedig ugyanúgy ott vannak a fájdalmasak, szomorúak, s kénytelen vagyok gyötrődve harcolni azért a boldogságért, ami kijár nekem. Persze, ami a baba ügyet illeti… Már kezdek megbarátkozni vele, s úgy tűnik, hogy Kai is örül neki, miután pedig minden nézeteltérésünk sikerült elsimítani és újabb problémákat söpörtünk a szőnyeg alá, hogy ne is lássuk őket, újra megkezdtük közös életünk építését egy jobb jövő reményében.
Úgy döntöttem, a mai nap felkeresek valakit, aki bizonyára el tud látni elég tanáccsal a jövőt illetően, Mitsu taichou pedig meg is lepődött, amikor csak úgy hirtelen meg is jelentem az irodájában. Nem tűnt úgy, mint aki szomorkodik amiatt, hogy az iratok helyett a hülye kis problémáimmal kell foglalkoznia, hisz azért elég sok mindent sikerült rázúdítanom, mindezt kábé egyszerre, kezdve a szakítással, majd a Kingyoban történtekkel gondosan kifejtve, hogy miért Sakura a legaljasabb némber, akit valaha is hordott a hátán Seireitei, s különben sem volt joga arra, hogy rámásszon Kaira csak azért, mert éppen kicsit… kicsit szakítva voltunk, na. >.> Persze a terhességemről szóló részt gondosan kihagytam belőle, egyenlőre nem szeretném, hogy bárki is tudjon róla. Valami különös oknál fogva a látható jelek eléggé elkerültek, csupán az étvágyam lett nagyobb, és talán egy kicsit érzelgősebb lettem az átlagnál.
Végül egy sétára indultunk a 8. osztag kertjében, bár elég kellemetlen úgy beszélni valakihez, hogy gyakorlatilag ki kell törnöm a nyakam csak azért, hogy a szemébe nézhessek. Néha utálok ilyen alacsonynak lenni, a 12. osztagnál pedig igazán feltalálhatnának valami nyújtó pirulát, amitől kapásból növök vagy tíz centit. Néha mintha viccet csinálnának a magasságomból, olyan gonoszak. T.T
A Mitsu taichou magánélete felől való faggatózást egy furcsa lélekenergia megjelenése szakítja félbe. Az egyik pillanatban még nagy vigyorral lógok Mitsu taichou nyakán, a következőben pedig mintha minden életörömöm kiszívták volna egyetlen csapással. Ez az erős lélekenergia félreismerhetetlen, mégis, elemeiben különbözik azokétól a lidércekétől, akikkel eddig volt alkalmam találkozni. Nem hagytam Mitsu taichounak reagálási időt, bár úgy vettem észre, hogy ő is felfigyelt erre a reiatsura. Egy hollow Seireiteiben? Vagy ez valami annál is fenyegetőbb?
Egy pokollepkére már shunpo közben figyelek fel, ahogyan az idegen reiatsu forrása felé tartok. Az idegen rövid, tömör, tárgyilagos, s legalább már biztosra tudom, hogy pontosan hova kell tartanom. A cero egy pillanatra ezüstöt fényáradattal árasztja el a 2. osztag területét, bár innen még nem látom tisztán, hogy ki az energiasugár célpontja. Nem hagyhatom tovább fajulni az eseményeket, hisz a lidérc több Onmitsukidou tagot is könnyedén semlegesített. A legijesztőbb az egészben pedig egy haori maradványa, ami még ott fityeg a hollow hátán, rajta a 2. osztag emblémájával. Az ott… Shouboushi Naraku lenne? Bár hallottam már egyet s mást a vaizardokról, érthető módon a fejesek odafent (akárhol is legyen az) megpróbálják egyszerűen eltussolni az ügyet, mintha nem is léteznének.*
- Bankai Kumohime… - *suttogom magam elé a két szavas parancsot; nem kívántam a világ tudtára adni ezt a képességem, ám jelenleg Soul Society érdekei magasan az enyém felett állnak. Shikai formában pedig esélyem se lenne egy nálam minden bizonnyal erősebb kapitány ellen.
Lila íriszeimmel a lény gonosz, sárga szemeit kutatom, s úgy tűnik, hogy sikerült is magamra vonnom a tekintetét. Ebben a formámban sokkal gyorsabb vagyok, s egy szempillantással később már a 2. osztag hadnagya előtt termek, pengém pedig igyekszem belemarni a hollow-vá vált kapitány karjába. A több ezer pók, akik bankai-om megidézésével együtt járnak, egyként támadnak rá Narakura, hogy csípéseikkel különös mérgüket juttassák be szervezetébe. Remélhetőleg támadásom elég arra, hogy feltartsam ellenfelünk.*
- Minden rendben, Kotomi-chan? - *fordulok felé egy pillanatra, bár remélem, azért nem fog megijedni tőlem, hiszen a közös küldetésünk meg az osztagaink akármilyen közös edzésén – a fene tudja, miből is állt a dolog, én inkább a papírjaim felett görnyedtem az irodában – nem éppen ezt az oldalamat mutattam meg neki.*

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Vas. Aug. 01, 2010 1:06 am

„Uuutááálooom a papírmunkát!” felkiáltással fetrengtem az íróasztalon, és próbáltam néha-néha aláfirkálni a nevem a megfelelő helyekre. Ezt a részét nagyon utálom a kapitányságnak, és szerintem nem csak én vagyok így vele. Még az oké, hogy meg kell hallgatnom az újoncok bemutatkozását, meg minden, de ha lehetne, a papírmunkát inkább örökre kiirtanám az életemből, ha módom lenne rá, de sajna nincs. És most Yaken sincs itt, hogy megcsinálja helyettem a munkát. Ilyen az én formám… Béna vagyok minden tekintetben, és nincs is senki, akire rá tudnám tukmálni a rengeteg papírmunkát. Itt fogok meghalni, a hófehér lapok alá temetve. Remélem azért valaki néha hoz egy-két szál virágot a síromra… T_T
Már szinte teljesen feladtam, hogy akár egy betűt is írjak bármelyik papírlapra, amikor vendégem érkezett, méghozzá Vera személyében. Hirtelen elmosolyodtam, s az kezdett járni a fejemben, hogy talán megkérhetném őt, hogy segítsen a munkában, de aztán rájöttem, hogy ez nem lenne túl kedves tőlem. Ráadásul neki is meg van a maga munkája, hiszen Suke folyton rá hagy mindent. Szegényt néha már úgy sajnálom, hogy az én gonosz férjecském ennyire kihasználja… Pedig tényleg nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele… Elkerekedett szemmel hallgattam Vera mondandóját, és próbáltam felfogni, mindezt egyszerre. Először azt hittem, hogy rosszul hallok, amikor elmesélte, hogy szakítottak Kaijal. Pedig olyan édesek voltak együtt… Viszont attól már jobb kedvre derültem, hogy elmesélte: ismét összejöttek. Bár a módját kicsit furcsálltam. Kait meg legszívesebben kiheréltem volna amiért otthagyta szegény Verát, és összejött azzal a Sakurával. Még nem is találkoztam vele, de már most utálom a csajt.
Mivel már a környező iratok látványától is rosszul voltam, így megkértem Verát, hogy inkább menjünk sétálni. Odakint nincsenek papírok. Legalábbis remélem, hogy nem árasztották még el velük a 8. osztag kertjét.
Lassacskán az én magánéletemre is áttértünk, bár fogalmam sincs, hogy hogyan. Jó, persze nálam az se meglepő, ha úgy kerülök ki a vécébe, hogy lövésem nincs, hogy mikor és milyen útvonalon kerültem oda. Habár lehet, hogy sikerült megint saját magammal példálóznom, és aztán úgy lyukadtunk ki a saját életemnél. Valahogy mindig pont az én magánéleti problémáimnál sikerült kilyukadnom, ha beszélgetek valakivel. Nem is értem, hogy miért… Pedig cseppet sem vagyok egoista… >.> Még a plafon se repedezik! Hirtelen azonban, miközben Vera a nyakamban csimpaszkodott, és azt ecseteltem, hogy Suke milyen gondos férj, valamilyen ismerős lélekenergiát éreztem meg. Azt nem tudtam, hogy kié, csupán azt, hogy kiknek van hasonló lélekenergiája. Vaizard… Határozottan nekik van ilyen lélekenergiájúk. Tudom, hiszen annak a zakkant létrának is hasonló volt. Istenem, de rég gyepáltam már el Masakit… :/ A drága Verával szinte azonnal elindultunk, hogy utána járjunk a dolognak, amikor útközben egy pokollepke is megtalált minket, így az is kiderült, hogy hova is kell mennünk. A 2. osztagba. A gyomrom szinte azonnal összeszorult, hiszen eszembe jutott; hallottam néhány shinigamitól, hogy Naraku újabban betegeskedik, s ki se jár az irodájából. Talán bajban lehet, s épp ezért nekem is ott kell lennem. Halkan sóhajtottam, majd próbáltam minél jobban felgyorsítani shunpomat, hogy gyorsan megérkezzünk a 2. osztag területére. Ám bárcsak nem tettem volna, hiszen amit ott láttam szinte másodpercek alatt kővé dermesztett. A szinte teljesen átalakult hollowról haori darabkák lógtak, melyen a 2. osztag száma is feltűnt.
- Shouboushi Naraku… – suttogom halkan, összetörve. Úgy tűnik, hogy újabban nagy divat a kapitányok körében, hogy vaizardként lépnek le a helyükről, hiszen Yuu-chanról is kiderült, hogy ő is olyan, mint azok a semmirekellő idióták az emberi világban. -.- Jó, persze Narakut és Yuu-chant nem lehet összehasonlítani, de akkor is.
- Minden rendben, Vera, Kotomi? – kérdezem tőlük aggódva. Zanpakutom szinte abban a percben már apró tollakká változott, s ott körözött körülöttem. Gyilkos tekintettel figyeltem a hollowvá változó kaptányt. Tudtam, hogy már a hollow énje uralkodik felette, de valahogy nem tudtam neki megbocsátani… Azonnal felé küldtem az összes körülöttem köröző tollat, amint lehetőségem volt rá, s ha szerencsém van, talán át is lyukasztja néhány. Habár számomra az is megfelelő lenne egyelőre, ha pár felületi sérülést okozhatnék számára…

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Vas. Aug. 01, 2010 2:52 am

A kapitányi iroda előtt...

A teljes hollow formájában "tündöklő", eszét vesztett Naraku morogva, vicsorítva nézett körbe, tekintetével egykori hadnagyát, Sakai Kotomit keresve. Aztán hirtelen meghallotta a nő hangját, igaz nagyon halk volt. Alighogy elindult a hang forrásának irányába, a nő egy shunpoval előtte termett és megpróbálta karmaival megtámadni Naraku maszkját. A hollow egy reflex mozdulattal, mint egy legyet, úgy csapta félre a 2. osztag hadnagyát, aki egyenesen nekirepült a legközelebbi falnak, majd onnan a padlóra zuhant. Naraku fölé magasodott, s a levegőbe emelte a zanpakutoját, készen arra hogy lesújtson a sérült lányra. A fegyver egy erőteljes csapás keretében indult meg fentről lefelé, azonban hirtelen megakadt egy másik zanpakutoban. Verashu Suwun, egy másik hadnagy sietett társa segítségére. A nő aztán hirtelen ellentámadásba is lendült, és sikeresen megvágta a hátráló Naraku bal kezét kicsivel a csukló fölött. Ám ez csak a kezdet volt. Hirtelen pókok sokaságai tűntek elő a zanpakutoból és valamennyien a hollowra támadtak. Naraku elkezdte csapkodni a testére mászó pókokat, de azok hatalmas számbeli fölényben voltak. Ám a Suwun által várt hatás elmaradt, mert ugyan a pókok igen csak zavarták az öntudatlan Narakut, azonban a hierroját nem tudták feltörni.

Ekkor lépett be a csatába Ninomiya Mitsuko kapitány, aki szintén támadásba lendült, s a kardjából lett apró tollakkal támadta meg a hollowt. Jó pár toll eltalálta a szörnyeteget, több kisebb sebet okozva ezzel neki, és jó pár pókot is elpusztítva. Naraku félig térdre rogyott, majd a következő pillanatban széttárta a karjait és az ég felé ordított. Ezzel egy időben tömény fekete reiatsu bontakozott ki körülötte, majd egészen ellepte őt s felégette a testén lévő pókokat. Aztán a reiatsu egy pillanatig magasan az égbe csapott, majd teljesen eltűnt Naraku körül. A hollow felemelkedett, s vérszomjas tekintettel nézett a három shinigamira.

Mindeközben Naraku lélekvilágában...

Naraku fejjel lefelé zuhant a sötétségben. Nem volt semmi sem körülötte. Fekete ruhát viselt, így az egyetlen különbség az ő hófehér bőre volt. Ezt leszámítva teljesen beleivódott a környezetébe. Gondolataiban próbálta felidézni, hogy mi történhetett, hogy hol is van pontosan. Tudta hogy itt még sosem járt. Felemelte hófehér kezeit és maga elé nyúlt, hátha meg fog velük valamit. Semmi.

- Ez hát a végelmúlás? Ez a sorsom? Örökké való zuhanás a sötétségben?

Tette fel a kérdést magának, hiszen nem érzékelt saját magán kívül senkit sem. Meredten bámulta végtelen sötétséget s közben újra elkezdett töprengeni. ~ Hol vagyok? Hogy kerültem ide?~ ismételgette folyton folyvást magában eme két kérdést. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy ha más nincs is vele, a zanpakutoja biztosan. Az övének a magasságába nyúlt, ám hiába tapogatta végig, nem találta a fegyverét. ~Ő is itt hagyott volna? Hiszen azt ígérte mindig itt lesz velem!~ Naraku szeméből egy könnycsepp szökött elő, lefolyt a homlokán, majd eltűnt a semmibe.

Hát már elfelejtetted mit mondtam? Hívj és veled leszek!

Naraku elméjébe egy női hang férkőzött be, mely emlékeiből tört elő. Aztán a következő pillanatban hirtelen minden világossá vált számára. Rájött mi történt, eszébe jutottak az elmúlt hetek történései. Ebben a pillanatban a sötétség szertefoszlott, s Naraku egy padlóra zuhant. Nem messze tőle egy könnycsepp kezdett el felszáradni...

- Hát magához tért az idióta?

Furcsa kettős csengésű hang töltötte be a termet. Ahogy Naraku körül nézett, egy elegáns trónterem képe rajzolódott ki előtte a trónon pedig nem más ült, mint hófehérhajú mása, hollow énje. A neve Tentou volt, mely ironikus módon a mennyet jelentette, míg Naraku neve a poklot. A mellette lévő székben Hebimaru ült, aki ugyan korábban jóval férfiasabb küllemmel rendelkezett, azonban ezúttal egy törékeny nő képében tűnt fel. Naraku felismerte, mivel ebben a formában sokkal inkább hasonlított a régi öreg Naginire.

- Legutóbb azt hitted megszabadultál tőlem ennek a hímringyónak... vagyis most épp ribancnak a segítségével, mi? Hát tévedtél macskajancsi! Bankai! Tenka Hebimaru!

A nő a kezeibe temette az arcát és elkezdett zokogni, ahogy a hollow kezében megjelent Naraku fegyvere. A hóhajú felemelkedett a trónjáról, majd lassú léptekkel megindult a fegyvertelen férfi felé. Naraku hátra ugrott egyet, majd kezét a nő felé nyújtotta és kérlelő hangon megszólalt.

- Hebimaru! Kérlek!

A hollow támadásba lendült. Felugrott a magasba, majd lesújtott a jelenleg pallosként funkcionáló fegyverrel. Naraku egy shunpoval kitért előle, majd meg sem állt Hebimaruig. Letérdelt a zokogó zanpakuto elé, majd megragadta a kezeit és elhúzta az orcája elől. Döbbenten vette tudomásul hogy az előbb még finom női vonalak, már sokkal durvább, a sajátjához hasonló vonalakat vett fel.

- Mi történik? Miért nem segítesz?

A hollow Naraku háta mögül felnevetett, majd elkiáltotta magát, aminek hatására az egész fegyver megnyúlt Narakuék felé. A shinigami válaszul felhúzott maguk elé egy igézés nélkül Dankuut, ami épp elég volt arra hogy megállítsa a támadást.

- Azért nem segít, mert ő velem van. Ő és én, egyek vagyunk! Amíg van Hebimaru, addig leszek én is. Ahogy Uragirimono a lelke része volt, és megsúgom: nem is tűnt el. Úgy én is.

A felismerés úgy zúdult Narakura, mint ha több száz kiló sújt ejtett volna rá valaki. Így nem győzhet. Csak is akkor, ha a megtört Hebimaru segít neki. ~De mégis mit tehetnék?kérdezte magától.

- HISZEN ÉN MINDIG MONDTAM NEKED! HÍVJ! ÉN NEM HEBIMARU VAGYOK, HANEM...

A zanpakuto hirtelen kikelt magából és ezzel ráébresztette Narakut arra hogy hol hibázott. A hollow tér nyerése, mind annak volt köszönhető hogy elhanyagolta őt...

- Tenka Hebimaru!

Suttogta maga elé Naraku. A zanpakuto emberi alakja szertefoszlott, ám a következő pillanatban feltűnt Naraku kezében a fegyver. Felemelte a kard Bankai alakját, melyről bár úgy gondolta jól ismeri, valójában nem szánt arra időt hogy igazán megismerje... ahogy a hollowval sem foglalkozott.

- Hát megértetted végre, mi? Készülj!

A hollow vízszintesen maga elé emelte a zanpakutot, amely hirtelen kinyílt és egy parabola szerű alakot vett fel. Naraku hasonlóan tett s szintén maga elé emelte a zanpakutot, ami ugyanabba a formába állt fel.

- Most eldől minden. Ismered a képességét, elszívja a szellemi részecskéket. Itt te is és én is azok vagyunk. Aki itt most veszít, az örökre a másik szolgája lesz!

Mondta a hollow, majd "rákapcsolt". Naraku érezte a rántást, mely mint porszívó a koszt úgy kezdte el maga felé vonzani. Érezte hogy lassan elkezd részecskékre bomlani a teste. Ám ekkor eszébe jutott valami. Valami egyszerű, mégis nagyszerű dolog, mellyel a hollow mégsem rendelkezett.

- Villámokon érkezel és üres rokkán, hasítsd hat részre a fényt. Bakudou no 61: Rikujyoukourou!

Kántálta el a bénító kidout, mely azon nyomban közrefogta a hollowt, aki ezáltal meginogott és elvesztette uralmát a fegyvere felett... most jött el Naraku ideje. Ő maga is "rákapcsolt" majd Tenka Hebimaru és saját maga összes erejét bevetve, felszippantotta a hollowot. Térdre ereszkedett és a zanpakutojára nézett.

- Eltűnt?

A fegyver felcsillant majd hirtelen elkezdett átalakulni. Előbb a kecses női test tűnt elő, majd végül a fej... rajta egy maszkkal. Azzal a maszkkal amit Naraku eddigi első, és egyetlen átalakulásakor magára húzott.

- Nem. Most már mindig itt lesz. Ahogy én, úgy ő is az erőd része. Te már nem vagy shinigami, más vagy, más lettél. Ahogy engem, úgy őt se félj használni. Nem vagy shinigami, és nem vagy már a nemes Shouboushi család sarja sem többé. Hagy hát magad mögött a múltad, s mikor felébredsz egy dolgon járjon az eszed: menekülj el!

Azzal Tenka Hebimaru ismételten eltűnt, Naraku pedig feleszmélt...

A kapitány iroda előtt...

A hollow felemelkedett, és vérszomjas tekintettel nézett a shinigamikra. Aztán lassú léptekkel megindult Ninomiya felé. Szarvai közt egy Cero kezdett el manifesztálódni, aztán egyszer csak hirtelen elkezdett repedezni a páncélja. A pókok tették, vagy esetleg Ninomiya tollai? Nem tudni. A cero megszűnt, a páncél pedig csak tovább és tovább repedt, míg nem egy pillanat alatt darabokká tört. Helyén nem más maradt mint Naraku, egy szál fekete nadrágban, kezében a zanpakutojával. Zihálva maga elé meredt, majd fekete szemeivel Ninomiyára nézett.

- Mitsuko?

Tekintetét ez után a másik két shinigamira emelte. Egyikük a hadnagya volt, aki látszólag komolyabban megsebesült. Nyilván ő maga tette, ám a bűntudat messze állt tőle, így ezúttal sem gyakorolta. A másik shinigami, szintén egy hadnagy, úgy tűnt nem rég éppen őt védelmezte, hiszen pont a sérült hadnagy előtt állt. Naraku lassan felállt, majd Ninomiyára nézett és enyhe félmosollyal az arcán megszólalt.

- Jól gondolom, hogy nem fogtok elengedni élve?

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Aug. 02, 2010 2:54 am

Összeszorított fogakkal vártam a véget, ám mielőtt a suhanó kard lesújthatott volna, fülembe egy halk "bankai" és egy pillanattal később pengék csattanása jutott el. Jobb szememet kinyitva hunyorogtam felfelé, hogy lássam ki a megmentőm, és egy szőke hadnagy hátát pillantottam meg. A megkönnyebbülés hulláma futott át rajtam, a halálfélelem okozta sokk elmúlása pedig könnyeket csalt ki a szememből. Ha nem egy harc közepén lettünk volna, és nem törött bordákkal meg megégett bal kézzel támasztottam volna a falat, most minden bizonnyal Vera fukutaichou nyakába vetettem volna magam örömömben, de mind a mozgás, mind a légzés nehezemre esett jelenleg.
- Túlélem...
Nyögtem ki, de mielőtt bármi mást mondhattam volna fájdalmas köhögőroham tört rám, így csak hálás pillogással fejeztem ki köszönetemet. Ezek szerint a hadnagynak is van egy komoly, harcképes oldala, ahogy rajtam se látszik mindig, hogy tudok a 2. osztag elveihez hű módon viselkedni. Szemem sarkában valami fehéret is észrevettem és odafordítva a fejem megpillantottam a 8. osztag kapitányát is. Magamban hálát adtam az égnek, amiért volt időm elküldeni azt a pokollepkét, majd a kibontakozó harc közepette megkíséreltem felállni, hogy én is hasznossá tehessem magam. Bár kételkedtem benne hogy ezekkel a sérülésekkel képes leszek segítséget nyújtani, hiszen az egyik kezem használhatatlan volt, a legtöbb mozdulatnál pedig heves fájdalom nyilallt a mellkasomba, ami komolyan akadályozott abban, hogy közelharcban jeleskedjek. Ráadásul mindketten jóval erősebbek voltak nálam, hiszen egy kapitány az kapitány, Verának pedig hadnagysága ellenére ezek szerint már van bankaia. Bankai... most hogy belegondolok életemben először látok ilyesmit. Mekkora különbség lehet még hadnagy és hadnagy között is... hosszú út áll előttem még, ilyenkor jut eszembe az, hogy nem volt-e még elhamarkodott az én kinevezésem... De most mindezzel nem törődhettem, ahogy a fájdalommal sem. Segítenem kellett a két társamnak, shinigamiként ez a dolgom. Shouboushi kapitány éppen egy újabb cerót formált a szarvai között, ám mire megmozdulhattam volna, hogy megzavarjam, egy hangos reccsenéssel megrepedt a maszkja és az energiagömb elhalt. A lidérc-külső darabokra hullott, és ismét előttünk állt az a Naraku taichou, akit mindannyian ismerhettünk. Mégis, nem tekinthettem rá a kapitányomként. Hollow erőket birtokolt, és ha öntudatlanul is, de tucatnyi bajtársát ölte meg és engem is megpróbált eltenni láb alól. Ő már nem az az ember volt, akire korábban felnéztem. Sötét pillantással viszonoztam tekintetét, nincs bocsánat arra amit tett. Kérdése ugyan nem nekem szólt, de én is válaszolni akartam rá a magam módján, így minden erőmet összeszedtem és villámtáncomat használva a volt kapitány másik oldalára kerültem, hogy elzárjam a menekülési útvonalát. Shikaiomat közben deaktiváltam, lévén ha csak fél kézzel tudom használni, akkor jobb ha inkább szokatlan vívóstílusomra támaszkodom. Ha erre próbál kitörni, most nem fogom olyan könnyen adni magam, sérüléseim ellenére sem. Lehet hogy Naraku erősebb, gyorsabb és jártasabb a kidoukban, de a zanjutsuját tökéletesen ismertem. És ha valakiről tudom hogy vív, az ellen karddal nem veszthetek.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Kedd Aug. 03, 2010 5:40 am

*Úgy tűnik, hogy még mindig képes vagyok érzelmeim teljes elpalástolására; hiába a sok érzelgősködés a mindennapokban, ha Soul Society védelméről van szó, bármit képes vagyok feláldozni, még ha ezáltal lelki nyomorékká is válok.
Mitsu taichou is támadásba lendül, így a pókjaim mellé még valamiféle tollak is társulnak – bizonyára ez Mitsu taichou zanpakuto képességének hatása. A pókjaimnak ki kellett volna rágniuk Naraku hierroját, ám ez legnagyobb meglepetésemre nem történik meg; bizonyára még mindig van egy szint, amit nem bírok felülmúlni. Hiába értem el ezt a szintet, még mindig van hová fejlődnöm. Igaz, nekem nincsenek olyan nagy céljaim, miszerint a legerősebb shinigamivá váljak, s nem szeretnék legyőzhetetlen sem lenni. Csupán értékes személy Seireitei számára, aki ereje legjavát képes felkínálni Soul Society érdekeiért.
A semmiből keletkezett tűz narancssárgává festi máskor lilásan fénylő íriszeim, s csalódottan veszem tudomásul, miszerint még ebben a formámban sem vagyok elég erős – hiszen a képességemmel együtt járó pókhadak nagy része az enyészetévé vált. Az aduászom persze még nem játszottam ki, s addig nem is fogom, amíg nem feltétlenül szükséges. Bár ha a vaizard hierroját nem sikerült megkárosítanom, akkor kétséges, hogy sikerülhet véghez vinnem a technikát. Bár Mitsu taichouval azért biztosan elboldogulunk vele, hisz bizonyára nem a két szép szeméért lett kapitány. Valószínűleg könnyedén kenterbe verne, és még hadnagyból is találni nálam sokkal erősebbet.
Fegyvertáramból és emlékezetemből igyekszem előkotorni valami erős, bénító kidout, ám már nincs szükségem alkalmazására, s az újabb cerot sem kell kivédenem, ugyanis az már nem kerül ellövésre. A 2. osztag kapitánya ugyanis visszatér hozzánk, mármint az a része, akit eddig ismerhettünk, nem pedig a hollow formája. Kotomi fukutaichou azonnal készenlétbe helyezkedik, ahogyan az egy 2. osztagostól várható. Bizonyára minden lélekjelenlétére szüksége lehet, hiszen én biztosan annyira lesokkolnék, ha a saját kapitányom vétene Seireitei törvényei ellen, hogy megmozdulni sem lennék képes. Hiszen a kapitányom lassan már olyan, mintha a saját apám lenne, mindig segített, amikor tudott és nem vágott ki egyből, amikor meglátott egy bögrével beszélgetni.
A sablonszöveget Naraku letartóztatásáról meghagyom Mitsu taichounak, hiszen rangban és erőben is felettem és Kotomi-chan felett áll. Nem engedhetem viszont, hogy menekülésre adjak a vaizardnak lehetőséget; épp elégszer megtörtént már Soul Society történelmében, ám ezúttal nem sülhetünk fel. Kotomi-chan példáját követve a lehetséges menekülő utat igyekszem elzárni, míg megmaradt pókjaim hadát gondolati úton Naraku felé irányítom. Ha az egyetlen, a többiektől különböző póknak sikerül elérnie a célt, akkor a kapitánynak – bár valószínűleg már csak ex-kapitánynak – vége, hisz egyetlen egy parancs erejéig ugyan, de képes leszek irányítani. A kivégzése valószínűleg nem ránk fog tartozni, erről majd a fejesek döntenek, mivel úgy tűnik, nem szándékozik több ellenállást tanúsítani. Talán élve meg is ússza, ha megadja magát.*

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szer. Aug. 04, 2010 1:49 am

Hosszú, mély levegőkkel, és győzködéssel próbáltam magam lenyugtatni annyira, hogy ne essek neki Narakunak. Sose gondoltam volna, hogy pont ő fog birtokolni hollow erőket Seireiteiben. Jó, persze Yuu-chanról el tudtam képzelni, mert róla el lehet, de hogy Narakuról… Valahogy nem akartam elhinni ezt az egészet, azt hittem valami rémálom, de csalódnom kellett. Aggódva pillantok Verára és a 2. osztag hadnagyára. El se tudom képzelni, hogy most min mehet keresztül szegény Kotomi. Talán még rosszabbul érzi magát, mint én, hiszen tulajdon felettese fordult ellene, s kezdett el szörnyeteggé változni. Verán azonban meglepődtem. Igazából sose néztem ki belőle, hogy így is képes harcolni. Bárcsak én is ilyen lennék… Elzárni az érzéseimet egy kis dobozkába, hogy nélkülük vívjam meg csatáimat. Néha tényleg jó lenne, de az a baj velem, hogy túlságosan is érzelmes vagyok, s képtelen lennék semmibe venni a bennem dúló érzelmeket.
Érezem, hogy lábaim remegnek, s valahogy sehogy se tudom rájuk parancsolni, hogy hagyják abba. Mintha önálló életre kelnének, azonban még időben sikerül felül kerekednem rajtuk, mikor egy Shunpoval a két hadnagyhoz sietek, hogy segítsek a cero kivédésében. Naraku hierroja hirtelen repedezni kezd, majd a fénygömb is szertefoszlik. Néhány pillanat múlva előttünk áll az a kapitány, akit mindenki ismerhet. Érzem, ahogy szívem összeszorul, s erőlködve próbálom visszafojtani a bőgést. Szánalmas egy kapitány vagyok… Egy kapitány, aki azért bőg, mert le kell tartóztatnia egy kapitányt… Habár igazából talán nem is ez a probléma. Lehet, hogy inkább dühömben, semmint kétségbeesésemben kezdenek előtörni belőlem a könnyek. Igen, dühös vagyok Narakura, hiszen úgy érzem, elárulta Seireiteit. Talán ebben a pillanatban csak a férjemre, az én drága Jegesmackómra lennék dühösebb, ha valami hasonlót tenne.
Ahogy meghallottam hangját, arcom megrándult, s szúrós tekintettel figyeltem. Vártam, hogy mikor támad, vagy valami. Úgy döntöttem, megpróbálom egyszerűen ignorálni, s a feladatra koncentrálok. Remélhetőleg sikerülni is fog, s nem fogok idegbetegként dührohamot kapni, vagy valami. Szép lenne, ha bőgve rohannék el a helyszínről...
- Shouboushi Naraku, 2. osztag kapitánya – kezdek bele a hivatalos szöveg ledarálásába – ezennel letartóztatjuk. Azt hiszem, nem kell ecsetelni, hogy miféle bűntényeket is követett el az elmúlt néhány percben, órában. Amennyiben ellenáll, kénytelenek leszünk erőszakot alkalmazni. – mondandóm befejeztével hangosan sóhajtok, s próbálom gondolataimat elterelni valami más irányba. Mi lenne, ha pelyhes szőrmókokra gondolnék, csak hogy kicsit felviduljak? Azonban ezt a hülye gondolatot is elhessegetem most, hiszen hülye lennék pont ilyenkor bolyhos nyuszikra, vagy más állatokra gondolni. Komolyan nem vagyok teljesen komplett… Legalább már a letartóztatás egy részét letudtam, elmondtam a hivatalos szöveget. Igaz, a neheze még csak most jön, hiszen ha ellenáll, akkor tényleg kénytelenek leszünk erőszakkal megállítani. Van egy olyan rossz érzésem, hogy bizony nem fog magától besétálni a börtönbe, hanem nekünk kell egy kicsikét rásegíteni…

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szer. Aug. 04, 2010 3:23 am

A kapitányi iroda előtt...

Naraku arcáról eltűnt a mosoly, ahogy realizálódott benne, hogy amit mondott valóban úgy fog történni. Ninomiya kapitány és a két hadnagy nem fogja engedni, hogy távozzon. Megértette őket, hiszen miközben tekintetével végig pásztázta a környéket menekülési pontot keresve, tucatnyi holttestet látott. Az ő műve, az ő bűne. Ezért valóban lakolnia kellene. Azonban mindemellett Tenka Hebimaru szavai visszhangoztak a fülében...Nem vagy shinigami, és nem vagy már a nemes Shouboushi család sarja sem többé. Hagy hát magad mögött a múltad, s mikor felébredsz egy dolgon járjon az eszed: menekülj el! A becsületét már elvesztette, az életét nem akarja. Ahhoz túl gyáva.

Ninomiya nagyon dühösnek, s egyben csalódottnak is tűnt. Láthatóan nehezére esett a hivatalos letartóztatási parancsot kiadnia egy régi ismerősre. Közben Sakai hadnagy is összeszedte magát, és elhatározta hogy megakadályozza Naraku szökését, így egy shunpoval az ex-kapitány másik oldalára sietett hogy elzárja azt az oldalt mint menekülési utat. Verashu hadnagy a másik oldalról kezdte el bekeríteni Narakut, míg Ninomiya továbbra is vele szemben állt. A hófehér bőrű férfi sóhajtott egyet, majd vízszintesen maga elé emelte a zanpakutoját egyenesen Ninomiya felé célozva vele.

- Hát... akkor legyen! Ha valaha is láttátok a Bankaiom akkor azt felejtsétek el. Már nem létezik!

Mondta az őt bekeríteni kívánó triónak, közben pedig kezét Verashu felé emelte és egy kántálás nélküli Shakkahout lőtt a lány felé, ami ettől fogva persze nem is volt teljes értékű, de arra megfelelő lehet, hogy lefoglalja pár pillanatig a hadnagyot. Ezt követően Naraku az égbe szökkent, majd mind két kezével megragadta a zanpakutoját és elkiáltotta magát.

- BANKAI! Tenka Hebimaru!

A zanpakuto felfénylett, majd hamarosan átváltozott a Bankai formájába, s azonnal ki is nyílott. Az egyetlen fő "fejet" leszámítva a többi úgy tekergett, mint ha egy kígyónak a farkát kötötték volna hozzá a zanpakuto markolatához. A kígyókkal való hasonlóság itt azonban véget is ért, ugyanis mind a 8 fej olyan volt, mint ha csak 8 zanpakuto lenne. Bár formájuk alapján az ember azt gondolta volna hogy könnyen elvághatóak, azonban legalább olyan szilárdak voltak mint egy kard, de mégis olyan ruganyos akár csak egy kígyó.

- Ikorose!

Naraku Hebimaru egyik shikai technikájához folyamodott, mely Bankai módban még veszélyesebb volt. A 7 fej egyszerre nyúlt meg, majd ebből 2-2 a hadnagyok felé indult meg hogy megvágja, átszakítsa, vagy egyéb kellemes dolgot végezzen velük, 3 pedig Ninomiya kapitány felé.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Aug. 05, 2010 4:55 am

Úgy tűnt számomra, Ninomiya kapitányt különösen megrázta Naraku látványa. Fogalmam sincs, milyen viszonyban lehetnek ők ketten, de a reakciója alapján közelről ismerhették egymást. Őszintén reméltem, hogy a hachibantai taichou is félre tudja tenni az érzelmeit, ahogy én is elsöpörtem őket. Végzetes lenne, ha megremegnék csak azért, mert a kapitányom áll előttem. Ilyenkor elő kellett vennem a 2. osztagos elveket és félre kellett löknöm a sajátjaimat, és ami azt illeti, meglepően jól belejöttem mostanra. De ha lehetett volna, Narakun akkor sem tudtam volna segíteni. A vaizardság nem olyasmi, amit csak úgy vissza lehet csinálni szép szavakkal, esetleg tettekkel. Ugyanúgy a tucatnyi halott körülöttünk, őket sem lehetett visszahozni az életbe. És ami még szörnyűbb, társai, hű katonái életét oltotta ki. Árulás, gyilkosság, hollow erők birtoklása... ezért így együtt bizonyára halálos ítéletet fog rá kiszabni a Tanács, és erre alighanem ő is rájött. Reménykedtem benne hogy belátja, az újabb vérontással csak súlyosbítana a helyzetén. Talán-talán ha megadja magát, akkor van rá esélye, hogy megússza száműzetéssel. Hiszen nem volt eszénél amikor megtámadott minket, és ha önként megadja magát, azzal is azt jelezné, hogy ha tudatánál lett volna, nem ártott volna senkinek. Ugyanakkor a Tanács mindig is szőrösszívű és kegyetlen volt, így nem biztos, hogy figyelembe vennék az enyhítő körülményeket. Azonban reményem hamar szertefoszlott, mikor végül úgy döntött, hogy menekülni akar. És nem is akárhogyan. Borús arccal néztem, ahogy a levegőbe szökkent és aktiválta a bankaiát. Ebben a pillanatban elvesztettem minden hitemet vele kapcsolatban. Józan fejjel döntött úgy, hogy megtámadja egy kapitány kollégáját és a saját hadnagyát is, méghozzá egy cseppet sem visszafogva magát, bankai-jal. Csalódásom leírhatatlan mértékű volt. Megbocsátható lett volna, ha életét féltve úgy próbál menekülni, hogy a leggyengébb láncszemet, azaz engem leüt. Nem okozott volna nagy gondot számára ezt véghezvinni, főleg így, hogy sérült voltam. De nem, ő a bonyolultabb megoldást választotta, le akart győzni mindhármónkat.
Naraku bankaia újdonság volt számomra, hiszen eddig csak a shikaiát láttam. A kígyószerűen tekergőző pengék félelmetesen hatottak, ugyanakkor sérülékenynek tűntek. De szinte biztos voltam benne, hogy ez csak a látszat. Két csáp lőtt ki felém hihetetlen sebességgel, ám végtelen hasonlított a dolog a shikaiának egyik technikájára. Megfeszítettem a testem, és hátraugrottam, miközben kardommal eltérítettem először az egyik, aztán a másik pengét. Kockáztattam, másodszorra már nem tudtam volna megtenni, de shikaiban csak 15 méterre tudja kinyújtani a kardját, és mire másodszorra el tudott volna érni a két kígyózó fegyver, addigra már kívül voltam ezen a távolságon. Feszülten figyeltem, ahogy újra közelítettek a pengék, ám pont még mielőtt elérhettek és kíméletlenül átdöfhettek volna, hirtelen megálltak. Bejött a tippem, nem kis szerencsém volt.
- Kapitány... miért? Miért... teszi ezt? Kérem... fejezze be! Nincs értelme... ellenállnia...
Zihálásomon hallatszott, hogy pokoli kínokat élek át minden egyes mozdulat után, hangomba pedig egy cseppnyi kétségbeesés is vegyült. Lehet mégis van bennem még hit? Nem akarom elveszteni a reményt, hogy még lehet rá hatni? Vagy csak az életemet féltem, amiért shikai nélkül akarok harcolni egy bankai ellen, még ha segítségemre van két másik shinigami is? Nem, nem remeghetek meg, hiszen eldöntöttem hogy felhúzom a 2. osztagra jellemző kemény, érzelemmentes maszkot. Közel kellett kerülnöm hozzá, de a csápok miatt ez lehetetlen volt trükközés nélkül. Nem szerettem kidout használni, mert végtelenül gyenge voltam belőle, ám most nem volt más választásom. Kihasználva, hogy Narakunak háromfelé kellett figyelnie kivártam egy pillanatot, amikor rám nem tudott koncentrálni, és egy Kyokko segítségével eltűntem a szeme és az érzékei elől. Csak nagyon rövid ideig tudom fenntartani a láthatatlanságot, így minden fájdalmamat leküzdve előrelendültem. Álcám nagyjából a 20 méteres táv felénél hullott le, remélhetőleg meglepve a kapitányt azzal, hogy hol tűntem fel, de ezzel nem végeztem a mágiahasználattal.
- Bakudou no rokujuuichi, Rikujoukourou!
Mutattam rá ujjammal Narakura, előhúzva a 61-es számú bénító kidout, az egyik legfrissebb technikámat. A hat fényrúd legnagyobb örömömre arra indult el, amerre szerettem volna, és fogságba ejtették a vaizardot. Már csak az a kérdés, hogy fogva is tudják-e tartani, amíg odaérek hozzá. Előreszökkentem és kardommal megcéloztam a férfi lábát. Egy olyan vágás következett, amellyel ha találok, elvágom a volt kapitányom lábizmait, mozgásképtelenné téve őt. Azonban ha mágiám nem tart ki, valószínűleg könnyedén el fog tudni táncolni a támadás elől, én pedig sebezhetővé válok számára.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Aug. 05, 2010 12:18 pm

Ismerem az érzést, amikor a karod önkéntelenül emelkedik fel egy kardot tartván s nem tudván parancsolni izmaidnak teszel olyan cselekedeteket, ami ellen a józan eszed tiltakozik. Azonban az, amit Naraku művel… Az más. Persze, hollowizált formájában talán valóban nem volt annyi öntudata, hogy képes legyen megálljt parancsolni önmagának, ám láthatóan már visszanyerte öntudatát, ezáltal pedig önkontrollját is, s mégsem teszi meg azt, ami az ő helyében a lehető leghelyesebb cselekedet lenne. A törvényeket pedig ismeri, és igen, én még képes vagyok jót feltételezni a 46-ok tanácsáról, s bízok abban, hogy képesek kompromisszumot kötni velünk, hogy megtaláljuk azt a bizonyos arany középutat. Nem, sajnos Seireitei cseppet sem olyan ártatlan és angyali, mint amilyennek próbálja beállítani magát, s minden berögzült szabályimádatom ellenére sem tartom magam az agymosott shinigamik közé tartozónak, akik azt hiszik, hogy minden jó, amit csinálunk. Tettünk már szörnyű dolgokat a történelem során, azonban a mi feladatunk, hogy változtassunk a jövőnkön és egy jobb hellyé változtassuk a világunk. Nem hiszem, hogy olyan nagy naivság lenne tőlem, hogy képes vagyok bízni az emberekben. Hiszen mindenki képes a változásra. S valljuk be, én is egy olyan változáson mentem keresztül, ami pár éve még elképzelhetetlennek tűnt volna. Most mégis gyakorlatilag a feje tetejére állt az a világ, amiben akkoriban éltem, s saját önképem is olyannyira eltorzult, hogy igazából én magam is alig ismerek rá.
Azonban az a Naraku, aki jelenleg előttünk áll, már nem áll egy lidérc elnyomása alatt sem, s nem hollow része az, aki szól hozzánk. Megadatott neki a választás lehetősége – és rosszul döntött.
Mitsu taichou kevésbé… magabiztosnak tűnik. Eddig valahogy mindig úgy képzeltem el, mint egy überkúl főhősnőt, hiszen mégis csak a kapitányom feleségéről van szó. Olyan megsebezhetetlennek és elérhetetlennek tűnt a szememben, most viszont mégis láthatóan az érzelmeivel és a könnyeivel küszködik, ahogyan a hivatalos szöveget igyekszik eldarálni.
Bevallom, az érkező kidou kicsit váratlanul ér, pedig már éppen készítettem volna zanpakutom a következő támadásra. Nem gondoltam volna, hogy ennyire képes vagyok láttatni, ha támadni készülök. Az érkező shakkahou-t egy enkosen-nel védem ki, bár a becsapódás így is elkerülhetetlen. A keletkező portól nem látva beletelik egy kis időbe, mire ismét harcképessé varázsolom magam.
Jelen pillanatban két megoldást látok: vagy igyekszem a lehető legközelebb férkőzni a renegáthoz, s közelharci tudásom vetem be, vagy pedig zanpakutom egyik shikai technikájával s némi leleményességgel igyekszem valami kelepcébe csalni. A kilátások nem túl bíztatóak, és hogy őszinte legyek, nincs sok kedvem közel merészkedni azokhoz a kígyószerű valamikhez, a pókjaimmal valamiért jobban ki vagyok békülve. Azonban ha azt a technikámat vetném be, fennáll a veszélye annak, hogy a testem sokkal komolyabb sérülés érné, hiszen a technika alkalmazása közben eszméletlen vagyok, s nincs, ki képes lenne vigyázni az eközben teljesen kiszolgáltatott testemre. Így aztán, amint megszűnik a kidou hatása, a levegőbe szökkenek, s egy „Hadou 25: Ikusa no hane” elmormolása után már meg is oldom, hogy ne kelljen folyamatosan a lábam köré gyűlő lélekenergia koncentrációval foglalkoznom. Most, hogy szárnyakra is kaptam, máris szabadabban mozgok a levegőben, habár továbbra sem túl bíztató a tény, hogy a nyolc, kígyóként tekergőző penge újra és újra lecsap, s talán csak a szerencsémnek köszönhetem, ha nem szerzek be nagyobb sérülést.
Mire a célponthoz érek, ő már egy bénító kidou hatása alatt áll, bár úgy látom, már nem sokáig. Amennyiben Naraku sikeresen kiszabadul és engem se döfött hátba valamelyik penge, egy Byakuray-t lövök el Naraku feje felé afféle figyelemelterelésként, hogy azután kardom markolatával igyekszem állon vágni, amit egy gyomorszájon való, erőteljes rúgás kísérlete követ.*

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Hétf. Aug. 09, 2010 10:40 pm

°oO A szembesülés- új kapitány érkezett Oo°

~Már korán reggel sem hagyják az embert? -nagy ásításokkal haladtam az ajtóm felé, ahol valaki dörömbölt. Számomra még elég ismeretlen volt ez a fajta magatartás az osztagnál. Nem tudom, mi történt, de nem is nagyon érdekelt. Legszebb, Keiko-s álmomból keltettek, úgyhogy jobb lesz, ha fut az illető, mielőtt cafatokra szaggatom puszta kézzel!
-Mi van? -téptem fel az ajtót, ahol egy futár állt.
Üzenetet hozott, méghozzá a kapitánytól. Fel sem tűnt akkor, hogy valami nem stimmel a dologgal. Nagyon fújtam, felkaptam magamra a köpenyem és a kardom, majd az irodája felé menet még egy kávéért is beugrottam a konyhára. Gyorsabban megvolt, mintha magamnak kellett volna főzni. És amúgy is, ott sokkal finomabb, mint az én négerlábvizes-löttyöm. Magamba döntöttem az éltető nedűt, majd mikor már betöltött az agyam hála a feketének, akkor esett le, hogy nincs is kapitányunk! Lefagyott a rendszer egyből, hiszen akkor ki üzenget nekem hajnalok hajnalán?! Gyorsabb léptekkel indultam ismét a kapitányi iroda felé, remélve, hogy nem hiába keltem fel. Út közben persze senkivel sem találkoztam, hogy magyarázatot kaphatnék, mégis mi a fészkes fene folyik itt.
Már a folyosón haladva tudtam, hogy valaki van az irodában, tehát új kapitányt kaptunk.
~Na remek! Remélem nem valami idegbeteg, alvászavaros shinigamit kaptunk, mert nincs kedvem minden nap ilyenkor kelni!
Rendbe szedtem magam az ajtó előtt, de még mielőtt kopogtam volna, kinyílt az ajtó.
-Te? Mi keresel itt? -förmedtem rá az ismerős lányra.- Csak azt ne mondd, hogy te vagy az új kapitány! -esett le a tantusz, hiszen ha ilyen lazán mászkál, csak ő lehetett az az idióta, aki iderángatott.
Nem akartam elhinni, hogy pont őt kellett iderendelni. Miért nem lehetett egy olyan embert, aki nem csak arra alkalmas, hogy mások idegein táncoljon, hanem értelmes lényként is tud viselkedni?!

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Kedd Aug. 10, 2010 12:13 pm

,-*'^'~*-.,_,.-*~ Szembesülés – tényleg olyan gonosz vagyok? T_T ~*-.,_,.-*~'^'*-,

*Nem tudom, hogy Warau-san hol tartózkodott a bemutatkozásom napján, de igazából nem is rám tartozik, bizonyára neki is van magánélete; fennáll a lehetősége, hogy valahonnan bemutatkozásom napja előtt kiszivárgott, hogy Naraku után én vettem át az osztag, s ezzel együtt az Onmitsukidou vezetését. Megismerkedésünk alkalmával nem tettem meg mindent, hogy megkedveltessem vele magam, és teljesen érthető lenne, ha nem lenne képes elviselni a képem. Végtére is nem muszáj puszipajtásoknak lennünk. Elég, ha legalább munkánk során képesek vagyunk megtűrni a másikat. De ha esetleg adódna lehetőség arra, hogy megváltoztassam a véleményét, természetesen nem szalasztanám el, hiszen nem célom pokollá változtatni az életem… Hisz még hadnagyságom idején is mennyire békésebb volt az osztag, miután a régi énem, az az apró lélekszilánk egyszerűen felszívódott… hogy aztán arrancarként szülessen újjá.
Végül is felesleges efféle kifogások mögé bújnom; igen, egy érzéketlen, szabálymániás némber voltam, aki szemrebbenés és lelkiismeret furdalás nélkül képes volt átgázolni bárkin, csak hogy célját érhesse; egy kétszínű vipera, ki feletteseit nem létező kedvességével bűvölte, bárki másra azonban villás nyelvét nyújtogatta s belemarta méregtől duzzogó fogait a neki nem tetszőek pulzáló vérébe, hogy ezzel is kínozza őket, s könnyedén eltávolítsa őket fejlődése útjából. S mégis… most itt vagyok, és már évek óta nem élek azokkal a módszerekkel, amikkel egykoron értem el mindent, amit akartam. Hiszen Eras magával vitte azokat is, s bár méregfogaim megmaradtak, azok már más célt szolgálnak, s egyre kevesebben vannak, akik kiérdemlik, hogy megízleljék az eleven téboly által nyújtott élményeket – ezáltal szétbomlasztva elméjüket.
Teljesen természetesnek veszem, hogy Warau-san már ébren van ilyentájt, legalábbis, ami engem illet, csak egy-egy kimerítő küldetés után fordul elő velem, hogy sokáig az ágyban lustálkodok. Már az osztagba is sikerült beilleszkednem, hála Kotomi-fukutaichounak, valamint Narao-kunnak. Tényleg hatalmas segítséget jelentenek a számomra, nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Többek között készségesen elmagyaráztak nekem egy-két olyan osztagon belüli szokást, amit eddig nem ismertem, valamint Narao-kun a múltkor nem csak hozott nekem meglepi sütit a büféből tekintettel lévén az állapotomra, de még segített is leszedni azt a mappát arról a nagyon magas polcról, amit egyszerűen képtelen vagyok elérni. Nem értem, miért kell minden szekrénynek és polcnak olyan magasnak lennie. Igazán nem tehetek arról, hogy ilyen alacsonynak születtem, az építészek és bútorosok pedig tekintettel lehetnének rám is, mert kicsit unom, hogy folyton sikerül kínos helyzetbe hoznom magam, az emberek meg vígan vigyorognak a markukba, hogy milyen aranyos vagyok. Pedig nem vagyok aranyos, csak alacsony. >.>
Az ismét rutinná begyakorolt olvasás-aláírás monotonságából Macska, a kutyám rángat ki egy apró morgás kíséretében. Még nem igazán szokott hozzá az új irodához, valamint a kutyaajtója, ami régi irodám is díszítette, még mindig a 10. osztag birtokában hever. A taichouval még mindig nem sikerült kibékülnöm, hiszen hiába támadtam be akármikor az irodáját, mindig rossz vége lett. Valószínűleg direkt kerül, én pedig tényleg nem tudok mit tenni ellene. Ha neki az jó, hogy kisfiú módjára sértődöttet játszik, hát rajta… Ettől nem lesz jobb se neki, se nekem, se Seireiteinek.
Miután megsimogatom Macska buksiját, s nyitom ki számára a szabad levegő felé az utat, kicsit meglepődve tapasztalom, hogy Warau-san álldogál kopogásra készen az ajtóban – s a viszontlátás örömére máris olyan szavak hagyják el ajkait, amik nélkül tökéletesen meglettem volna.*
- Én is örülök a viszontlátásnak, Warau-san… - *pislogok rá durcásan, s szőke fürtjeimet meglobogtatva dacosan fordítok hátat neki, hogy valahogy visszaszenvedjem magam a székbe. Utóbbi kissé nehézkesen megy, ugyanis nem csak a hajam színe változott legutóbbi találkozásunk óta. Már le se tagadhatnám, hogy gyermeket várok, nem mintha bármi szégyenletes dolog lenne benne. A gyerek mindennél és mindenkinél fontosabb, és szerencsére Kai is legalább annyira várja a megszületését, mint én.*
- Gyere csak be és foglalj helyet. Süteményt, teát esetleg? Lassan sikerül a kávézásról is leszoknom, de Kai azt mondja, hogy ne hajtsam túl magam. Az ajtót pedig kérlek, hagyd nyitva, hátha Macska visszajön. - *foglalok helyet a székemben, és mutatok az egyik előttem lévő ülésre, az asztal másik oldalán, majd felé nyújtom a süteményes tálat, melyben azokat a sütiket tárolom, amiket Kai tegnap sütött.*
- Gondoltam, hogy nem tettem rád valami jó benyomást, de a reakciódat még így is kicsit túlzásnak tartom. Nem kell jóban lenned velem, ha nem akarsz, de azért igyekszek mindent elkövetni, hogy ne menjek annyira az agyadra, mint a múltkor. - *tolok elé egy csésze teát, majd a sajátomba is belekortyolok. Minden esetre elmúltak azok az idők, amikor rosszul éreztem magam Eras tettei miatt. Nem leszek többé kihasználható.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Szer. Aug. 18, 2010 7:07 pm

Hihetetlenül rosszul esett elhadarni a hivatalos szöveget. Sose gondoltam volna, hogy ez fog történni. Valahogy még most is képtelen vagyok elhinni, hogy Naraku vaizarddá vált, és a hollowifikációs cucc közben rengeteg shinigamit megölt. A körülöttünk heverő, lassan lélekszemcsékké változó shinigamik halála az ő lelkén szárad. Őt ítélik el emiatt az egész miatt, még ha nem is volt tudatában annak, amit tesz. Ezt még így sem tudom neki megbocsátani, s ha ellenáll, kénytelen leszek megállítani. Nem tehetek mást, hiszen ez a feladatom. Ha másként cselekednék, vagy leginkább sehogy, valószínűleg engem is árulónak tekintenének, s ugyan arra a sorsa jutnék, mint amilyenre Naraku jutna, ha elfognánk. Nem hiszem, hogy a 46-ok tanácsa megbocsátana neki azért, mert nem volt magánál, amikor megölte ezt a rengeteg shinigamit. Ellenkezőleg. Az, hogy átalakulás közben tette, minden bizonnyal inkább csak súlyosbítja a dolog helyzetét, és valószínűleg minél hamarabb ki akarják majd végeztetni.
A tollak továbbra is körülöttem forognak lomhán, mint egy védőpajzsot alkotva az esetleges támadások ellen védve. S úgy néz ki, hogy nem is nagy baj, hogy nem hívtam vissza zanpakutomat, hiszen a 2. osztag volt kapitánya épp ellenáll készül, s inkább harcol, minthogy velünk jöjjön. Mély levegőt veszek, s próbálom lenyugtatni magam, felkészülve a legrosszabbra. Néhány pillanat múlva az ex-kapitány meg is idézi bankaiát. A több részre vált pengék kígyók módjára tekeregnek össze-vissza azt a látszatot keltve, hogy minden bizonnyal könnyen el lehet velük bánni. Azonban semmi esetre se szabad alábecsülnöm, hiszen elvégre mégiscsak egy volt kapitányról van szó… Pengéi azonnal támadásba lendülnek, melyek közül három engem vesz célba. Próbálok minél erősebb védőfalat készíteni magamnak tollaimból, melybe belecsapódhat a támadás. A pengék érkezését hangos csattanás jelezi, majd a legmegfelelőbb pillanatban felugrok, s szétoszlatom a tollak áradatát. A tollakat eredeti formájukba, egy katana alakban, ismét összegyűjtöm, hogy másik shikai támadásommal ellentámadást tudjak indítani.
- Tenno Inazuma! – kiáltom, majd elindítok egy aranyló lélekenergia-sarlót Naraku irányába. A földre érve várom meg, hogy elérje támadásom, s közben felkészülök a következő támadásra.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Aug. 19, 2010 11:15 pm

°oO A szembesülés- új kapitány érkezett Oo°

Csak néztem ki a fejemből, mert egy rohadt szót sem értettem az egészből. Se azt, hogy hogyan került ide, se azt, hogy hogyan változott meg ennyire.
~Hiszen szőke lett és ha jól látom terhes. Sajnálom szegény csókát, aki felcsinálta. Biztosan bilincsre verve kényszeríti ez az álszent nő arra, hogy vele legyen. Más el se tudnék képzelni! -álltam még mindig az ajtóban, de az invitálásra bemerészkedtem az oroszlán barlangjába.
Természetesen a kutya nevét hallva majdnem sikerült elvágódnom a küszöbben.
~Hogy lehet ilyen nevet adni ennek a szerencsétlennek? Hm, és ki az a Kai? Még életemben nem hallottam róla, de nem is nagyon érdekel. -végre letettem a hátsófelem és karba tett kézzel vártam, mit akar tőlem ez a nőszemély- jelezve ezzel, hogy nem kérek a mérgezett sütiből.
-Nem tudom, mi esett beléd, de van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon nincs rendben odabent. -mutogattam serényen a szőke fejére.- Ha jól emlékszem, az enyhe kifejezés, hogy az agyamra mentél. De mindegy, belemegyek a játékba. Tegyük fel, elhiszem, hogy átváltoztál kedves Keresztnyanyusra, és nem akarsz mindenki előtt leégetni és egyebek... -belekortyolok a teába, remélve, hogy nincs benne cián.- De figyelni fogok. Képtelenség, hogy néhány hónap alatt így megváltozzon valaki.
Halk lépteket hallottam a hátam mögül, ezért odafordítottam a fejem. Macska tért vissza, és azzal a lendülettel rám is ugrott. Üres fejem nagyot koppant az iroda padlóján, az egyik hátsó lába pedig épp a legérzékenyebb pontomba taposott.
-Leszednéd rólam? -mordultam a hahotázó kapitányra.

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Aug. 26, 2010 3:15 pm

,-*'^'~*-.,_,.-*~ Szembesülés – tényleg olyan gonosz vagyok? T_T ~*-.,_,.-*~'^'*-,

Jó, tudom, kicsit szemét voltam vele akkoriban, és olyan dolgokat tettem és mondtam, amik nem voltak helyesek. Ez viszont most _tényleg_ az a helyzet, amikor igenis, megváltoztam, meddig kell még bizonygatnom? Annyi realitásérzékem még nekem is van, hogy tudjam, nem leszünk puszipajtások, és nem is várom el tőle, de azért egy ici-picit azért bizalmasabb is lehetne velem szemben… A sütemények pedig pláne nem mérgezőek, hiszen Kai sütötte mindet, nekem és a babának, tele van olyan fontos dolgokkal, amikre fejlődő szervezetünknek szüksége van, például csokoládéra, gyümölcsökre és persze cukorra. Egyértelmű, hogy Kai a legjobb várandós apuka a világon, hiszen pontosan tudja, hogy mikor mire van szükségem és a legjobb az egészben, hogy kérnem sem kell, csak megcsinálj, mintha gondolatot olvasna, vagy nem tudom… Ellenben én tényleg alig tudok mit adni neki, és már a házimunkából is egyre ritkábban veszem ki a részem, hiszen ekkora pocakkal nem hajolgathatok csempéket meg fürdőszobát tisztítani, pedig ezek olyan dolgok, amiket szívesen megcsinálok. A főzéssel ellentétben. Az valahogy túl bonyolult nekem, az a sok összetevő, meg mit mikor hány fokon meddig sütni… Csodálom a főzni tudóakat, hogy képesek mindezt megjegyezni. Nekem egyszerűen nem megy, ebbe már beletörődtem, bár Youko-channal már megígértettem egyszer, hogy megtanít valami süteményt sütni.
Warau-san mutogatására tekintetem egyből hátratéved, s csak fáziskéséssel esik le, hogy az „odabent” alatt az én fejemet értette. Pedig nem vagyok buta… Attól, mert festem a hajam, még nem lettem igazi szőkenő… ugye? Bár ha azt nézem, hogy milyen sokáig folytattam a titkárnői feladatokat a 10. osztag hadnagyaként… Nem, nem, erre gondolnom sem szabad, nem vagyok hülye és kész, és nem fogom engedni, hogy az egyik tisztem ilyen… izé… csúnyán beszéljen velem! Csak egy kicsivel több határozottság kell meg minden, aztán újra a régi leszek, remélem. Különben meg, Warau-san semmit sem tud rólam. Ha a helyemben lett volna és őt érték volna efféle megpróbáltatások ahelyett, hogy a fenekét mereszti valamilyen kocsmában, mint a múltkor, ő is legalább ennyire megváltozott volna. Szerencséjére még van lehetősége találkozni a másik énemmel… Talán ki kéne utalni őt egy küldetésre Hueco Mundoba. Akkor talán választ kapna a kérdéseire is. Azzal azonban tisztában vagyok, hogy nem tudódhat ki a vezetőség számára, hogy van egy másik énem… amivel amúgy semmi gond nem lenne, csak hát a másik énem voltaképpen arrancar. Már ketten tudnak róla, és ez addig jó, míg nem tudják meg többen. Éppen elég, hogy Kai és a taichou találkoztak vele. Egyikük sem tudja letagadni a tekintetükkel, hogy mennyire megrázó volt számukra a találkozás.
Egy kis kuncogást nem sikerül elfojtanom Macska megérkeztekor; nem kifejezetten szeretem, ha összeugrál másokat, bizonyára kellemetlen lehet, ahogy egy hatalmas termetű kutya maga alá temet, én pedig nem győzöm magyarázni, hogy amúgy ártalmatlan jószág és hetente egyszer, ha sikerül kirángatni egy nagyobb sétára, annyira lusta. Nem mai jószág, hiába…
- Khm… Ül! Jó kutya…. – utasítom a helyére Macskát, majd egy simogatással jutalmazom; igen szokatlan tőle ez a viselkedés, de úgy tűnik, hogy szimpatikus számára Warau-san, vagyis tényleg nem lehet rossz ember, még ha jelenleg engem a Sátán követének is gondol. Azért a kezemet felé nyújtom, hogy kapaszkodjon bele és így támaszkodjon fel a földről, bár nem lepne meg, ha nem fogadná el; ebben az esetben csak egy lesajnáló pillantással vagyok képes méltatni. Nem én választottam így, amikor én megmutattam, hogy másképp is lehet.
- Remélem, nem esett semmi bajod. Bocsáss meg neki… Még nem sikerült teljesen leszoktatnom erről a viselkedésről, de általában elég nyugodt és kifejezetten lusta kutya. Az utcán találtak rá, de nem tudták a gondját viselni, a taichouval pedig éppen kutyát kerestünk, mert úgy gondolta, hogy a betegségen… Mindegy, nem hiszem, hogy érdekel. Kotomi-chan sokáig a 4. osztag vendégszeretetét élvezte, valamint a Gotei 13 vezetősége megkérte rá, hogy ne mondjon el mindent Naraku ex-taichou távozásáról. Csúnya események voltak, és ha Mitsu-taichouval nem vagyunk jókor jó helyen, akkor már bizonyára új hadnagy után is kéne néznetek… Szóval, az osztagnak szüksége volt egy új vezetőre, én pedig jelentkeztem az alkalmassági vizsgára, hiszen már nagyon régen elértem a bankai-om, bár a taichoun kívül csak Kai tudott róla. Na meg persze azok, akik ott voltak Naraku szökésekor. Mindegy. A lényeg, hogy nem azért tettem, mert tetszik-nem tetszik. Nem a saját érdekeimért. Seireitei-ért. Nem muszáj kebelbarátokként elválnunk, felőlem utálhatsz, megvethetsz, gyűlölhetsz, de nem fogok bocsánatot kérni azért, amit nem én tettem. Ami pedig a változásokat illeti, nem ismerek senki mást, aki olyan dolgokon ment keresztül mint én, de ez megint csak rám tartozik, azt hiszem… Utálok ilyet kérni, de segítenél levenni azt a mappát a polc tetejéről? Tudod, elég alacsony vagyok… T_T – nyújtózkodok mondandóm végén az egyik polcsor alatt, bár ha még öt percig kéne folytatni, tutira vergődés lenne belőle, mert beleőrülnék. Most mi van? Kicsi vagyok, nem tehetek róla… :/

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Szept. 09, 2010 3:25 am

*---*Mozgalmas délután, avagy hogyan lógjunk egy kicsit a szolgálat alól.*---*

A nap magasan ragyogott fenn az égen, mikor Kotegoha Karioto járta az osztaga épületének folyosóit, közben a fejében a tegnapi és azelőtti unalmas mindennapos szolgálat járt. Nem tudta eldönteni, hogy mit mondjon a kapitánynak, miért is akar most egy kicsit lógni alóla. Végül arra jutott, hogy egyenlőre odaáll elé, és ott majd valahogy kialakul a dolog, mivel az unalom nem valami nagy magyarázat. Legalább az emberi világba mehetne küldetésre, de jelenleg nem osztottak számára semmilyen feladatot, így maradt neki a járőrözés, mely a mostani időszakban a normálishoz képest is unalmasabbnak tűnt. Az órák lassan teltek, minden nap 12 órát volt szolgálatban, ami az ő lezser életmódjánál egyéni csúcs. Nos hát, így haladt a Taicho irodája felé, minden lépéssel közelebb került, de még mindig nem tudta eldönteni mit mondjon. Így ötlet hiányában egy pillanatra megállt, majd kitekintett a ragyogó napra, és a kékellő égre, melyek most nagyon hívogatónak látszottak. Hát igen, hősünk sosem volt a járőrözés, és hasonló unalmas dolgok híve, viszont ezt is meg kellett tennie, mint minden mást. Kicsit megigazította a Shinigami egyenruháját, majd tovább baktatott a folyosón, szépen lassan, közben pedig azon merengett, hogyha tényleg kiszabadul egy kicsit, akkor mivel üsse el a kis szabadidejét. Szép lassú léptekkel haladt, hisz azzal is időt nyert magának a gondolkodásra.*
~Szóval, most odaállok, és megkérdezem, hogy kaphatok-e egy kis kimenőt… mondjuk én csinálom az őrjárat vezetését több mint két hete… Legtöbbször az éjszakaiét is, bár majd elválik, hogy a Kapitány ezt hogy látja.~ *gondolta és elérte az egyik felfelé vezető lépcsőt, amelyen elkezdett felbaktatni. Továbbra is bizonyos volt benne, hogy talán érthetően képes lesz elmagyarázni azt, hogy miért is akar lelépni innen. Ezek után valami más vonta magára a figyelmét, két Shinigami férfi ment lefelé a lépcsőn pont vele szemben, és valamiféle iratot tartottak a kezükben, talán nem is ez volt a furcsa, hisz rengeteg irattal szoktak szaladgálni Shinigamik mindenfelé. De ahogy rápillantott, valami érdekeset vélt felfedezni a papíron, de amikor újra rápillantott már el is fordult a két Shinigami és lenyargaltak mellette pont arra, amerről ő jött. Nem tudta hova tenni a párost, ugyanis valami fontosabb papírral szaladgáltak, de nem is zavartatta magát, gyorsan visszarázódott, majd megfordult és újra elindult felfelé a lépcsőn. Majd újra a gondolataiba mélyedt és egy pillanatra el is felejtette, hogy épp mégis merrefelé tart.*
~ Mikor utoljára jártam az emberek világában, akkor egy hollow megölt egy lányt… nem tudtam segíteni… nagyobb hasznomat vennék jelenleg ott, mint itt. Ez nem egy észérv, viszont igaz… Középszerű hollowokkal sem voltam képes elbánni, hisz az erőm jócskán lecsökkent attól az erőelszívó szartól. ~ *érvelt önmagában.* ~ Természetesen nem sokkal később a pihenés hatására az erőm teljesen visszatért, de ez akkor sem jó indok arra, hogy egy ember halálát magyarázzam vele, aki az én körletemben halt meg. ~ * Épp arról győzködte magát, hogy jóvá kell tennie, azzal hogy esetleg elmegy a földre és egy ideig ottmarad hogy vigyázzon az emberekre… Majd feltámadt benne az a tudat, hogy megint csak a saját unalmát elűzve akar meglógni a szolgálat elől és ezért mindenféle indokkal magát próbálja győzködni. Sokáig merengett ezen, közben szépen lassan elindult azon a folyosón, aminek a végén a Kapitányi iroda található. Kavarogtak a fejében a gondolatok, közben bekopogott, és kapott is egy választ, hogy lépjen be, de annyira elgondolkodott, hogy egy ideig nem kapcsolt a hangra, csak amikor már harmadszor szólt neki a Taicho, aki benn ült az asztalánál.*
-Jó napot, Taicho. * itt egy kis szünetet tartott, majd nagy levegőt vett, lassan összeállt a fejében, hogy mit is akar mondani, aztán folytatta.*~ Lenne néhány dolog amiről beszélni szeretnék. Illetve kérnék egy kis kimenőt… Tehát azt szeretném kérdezni, hogy egy időre nem lehetnék e kihelyezve az emberi világba…

Tárgy: Re: Kapitányi iroda Csüt. Szept. 09, 2010 8:04 am

[Nosztalgiakörút]

Hiába, enyém a tökéletes osztag. Cool

Bár valahol Kotomi-channak köszönhetek mindent, hiszen volt olyan kedves, hogy a hónapokig betegeskedő kapitány helyett is elvégezze a dolgokat, s nekem igazából már csak annyi feladatom volt, hogy a Naraku vaizardként való lelépése után kicsit rendbe szedjem azt a káoszt, ami az ex-kapitány után keletkezett. A sok segítségnek hála viszont már rutinosan végzem mindennapi, bár átlagosnak azért nem nevezhető munkám.
A rutinnak csupán akkor szakad vége, amikor a kávémtól nem hogy felébredtem volna, de kifejezetten álmosnak éreztem magam. Elolvasni újra és újra a jelentéseket arról, hogy ki mikor melyik WC-t pucolta ki, megjegyzéseket írogatni, aláírni, pecsételni, blablabla, és minden kezdődik elölről. Az persze még véletlenül sem fordul meg a fejemben, hogy arrancarrá vált másik énem az, aki próbálja betuszkolni magát a tudatomba, de végül is, ha ez jó neki… Nem tudok felhozni egyetlen épkézláb indokot arra, hogy tiltakozzak neki, s megtagadjam tőle azt, amire annyira vágyik. Végül is, most az egyszer…
Az információgyűjtés szerves része a feladatomnak, hiszen ha valóban el kívánom pusztítani ezt a testet – saját magamét használva gyilkos eszközként - , akkor igenis, fontos, hogy a lehető legnaprakészebb lehessek a nem kívánt páros életét követően. Matetsaku Miyoko… Egyszer még saját kezűleg fogom kicsavarni a nyakát és örömkönnyeket hullajtva fogok tébolyultan ugrándozni a belső szervei felett. Akkor még a nyomorék lepkéi sem árthatnak nekem!
Az, hogy ebben az időpontban szállom meg a testet, azzal a cseppet sem bíztató veszéllyel is kecsegtet, hogy esetleg rosszkor, rossz helyen ébredek tudatra, de még mindig biztonságosabb itt, mint abban az állítólagos kis családi fészekben, amit távozásom óta kialakítottak az izompacsirtájával. Vőlegény? Nevetséges… Csupán áltatja a lányt, kihasználja, hogy végül még több fájdalmat okozhasson neki. Én óva intettem, de mindhiába. Csak magának köszönheti mindazt, ami történt.
Nem értem, hogy egyes tiszteknek miért tart olyan sokáig felfogniuk, hogy igen, bejöhetnek. Nincs éppen jó kedvem, a rosszkedvű Erast pedig nem érdemes felhúzni. Még az Espada sorai közt is annyian rettegnek tőlem… Szánalmasak. Megijednek egy kis vértől és azzal hitetgetik magukat, hogy csak én nem vagyok normális, holott én csupán nem vagyok hajlandó díszes maszk mögé rejteni valódi természetem. Kannibalizmus, szadizmus s mértéktelen kéjelgés… Ez vagyok én. Nem Vera. Hanem én, Eras!
- Üdvözletem, Verashu Suwun vagyok, mint az bizonyára már ismeretes Ön előtt. – invitálom beljebb, már-már egészen a régi időkre visszagondolva, hiszen tényleg nosztalgikus; leszámítva, hogy már egy hatalmas irodát birtokol ez a test, s a hadnagyságtól eljutott a főparancsnokságig – rejtély, mivel érdemelte ki - , csak a székek száma gyarapodott. Annak idején én nem voltam hajlandó megengedni a tiszteknek, hogy leüljenek, amikor az irodámban tartózkodtak, viszont ebben a testben immáron alkalmatlan vagyok rendes, atlétikus mozgásra, így a székek eltávolítására is. Bár máris ezerszer könnyebb irányítanom a szervezetet, mint mondjuk néhány hónappal ezelőtt…
- Mégis milyen indoktól vezérelve döntene úgy, hogy az Emberek Világában szeretné tovább szolgálatát teljesíteni? Bizonyára tisztában van azzal, hogy az Onmitsukidou különbözik a többi osztagtól, s mint ilyen, nincs szükségünk magánakciózó, hőskomplexusos tisztekre. Egészen mellékesen pedig felhívnám a figyelmét, hogy a protokollelőírásoknak megfelelően egy találkozást bemutatkozással kezdünk, ám eme kötelességét puszta figyelmetlenségből vagy hanyagságból, de Ön elmulasztotta. Kérem, pótolja. – dőlök előre az asztalon, hogy szigorúan villanó, zavaros íriszeimet a tiszt szemeibe mélyesszem, mintha csak a gondolatait akarnám megfejteni. Hiányzott már ez a pozíció és a beosztottjaim szadizása. Igazán kellemes érzés ismét ezzel foglalatoskodni. Kár, hogy boncasztalt nem mellékeltek az irodához.