-Bár amondó vagyok, hogy nem akarok egyedül aludni ezen a hatalmas ágyon...- csókolt meg, majd lerántottam maga mellé -Így megfelel uram? : P
- kérdeztem miközben végignyújtózkodott.
-Tökéletesen! ^^- mondtam mosolyogva
-Remélem ma éjszaka nem fognak nagy ricsajt csapni, mert borzasztó álmos vagyok -bámult az ablak felé.
-Biztos nem hisz még most költöznek be.- mondtam, de láttam már elaludt.
-Hát tényleg fáradt lehettél ha ilyen gyorsan elaludtál. Szép álmokat...szívem.- pusziltam meg és takartam be. Én is próbáltam elaludni, de nem tudtam. Kb. 2-ig fent voltam majd sikerült elaludnom.

Másnap 9 óra körül keltem, de Zekka már nem volt mellettem. Miután lezuhanyoztam és felöltöztem a konyhába indultam.
-Jó reggelt! Zekka hol vagy?- vízhangzott tőlem a ház, de őt nem találtam.
~Biztos elment valahova.- gondolkoztam miközben neki láttam valami reggeli készítéséhez.
-Mai menü pirítós lesz. Semmi kedvem időigényes kajákat csinálni.- gondol.koztam hangosan. Mikor kész lett leültem az asztalhoz és a TV társaságában elfogyasztottam a reggelimet.
-Ez jól esett.- gyürtem össze a szalvétát majd kimentem a kertbe kicsit levegőzni...

Egész kellemesen aludtam, csak néha riadtam fel arra hogy épp szegény Daisetsun fekszem ^^" ilyenkor mindig vigyáztam hogy ne ébresszem fel, úgy csúsztam odébb, elég helyet hagyva neki. Viszont reggel már elég korán felkeltem, lehet azért mert hamar elaludtam, vagy csak pihentető volt az alvás. Nem tudom, de mindenesetre már vagy 6 körül ébren voltam. Daisetsut nem akartam még felkelteni így csendben kilopóztam és a szobám felé vettem az irányt. Miután kellőképp magamhoz tértem, amire a frissítő zuhany is hozzátett, úgy gondoltam elmegyek kicsit sétálni.
Elég üres volt az utca mikor kiléptem az ajtón. Kellemes és friss volt a reggeli levegő. Bele is feledkeztem a sétálgatásba rendesen. Jártam a parkban a folyóparton. Aztán eszembe jutott hogy még nem is reggeliztem. Bementem az egyik közértbe és miután beszereztem a reggelinek valót, visszamentem a folyópartra és ott időztem még egy kicsit. Mikor ránéztem az órára már kilencet mutatott.
-Jaj, már ilyen késő van? Dai már biztosan ébren van.. -pattantam fel gyorsan és siettem haza. Ahogy elhaladtam Eve-ék háza előtt, onnan már megint a szokásos hangzavar szűrődött ki, és láttam néhány a tetőre kimenekült alakot is.
Daisetsut az udvaron találtam, mikor hazaértem.
-Jó reggelt szivem ^^ -üdvözöltem, ám kicsit meglepődtem mikor megláttam nála a zanpakutouját- Máris elkezdődött a küldetés? Mert ezt nem nagyon szoktad magaddal cipelni. -ültem le mellé és néztem a kardjára.

-Jó reggelt szivem ^^ -üdvözölt, ám lepődöttnek látszott mikor megláttam nálam a zanpakutom -Máris elkezdődött a küldetés? Mert ezt nem nagyon szoktad magaddal cipelni. -ült le mellém és nézett a kardomra.
-Szia, neked is ^^- köszöntem neki majd a küldetésről érdeklődött. -Azt én nem tudhatom, hisz Evet az arrancaroktól kell megvédenünk és szerintem nem fognak előre szólni, így jobbnak láttam azt a megoldást, hogy Fuijin-t most mindenhova magammal cipelem. De jó neked, hogy csak egy kesztyűd kell hordanod ^^.- mondtam
-Még mindig olyan hangzavar volt Evejéknél?-kérdeztem és amire egy határozott igennel válaszolt.
-Akkor "kedvenc" vaizardjaink még mindig elemükben vannak... Bár mikor nem?- nevettem el magam miközben arra gondoltam, hogy Shun, Masaki és Yasu mit csinálhat... Eközben a fekete pengéjű kardot mely egy éjfekete tokban volt a hátamra kötöttem, hogy ne keljen folyamatosan tartanom, bár így kicsit kényelmetlen volt...
-És hol jártál? ^^- kérdeztem tőle
~Csak legyünk túl ezen a küldetésen, mert őszintén szólva nincs kedvem hozzá...
>Még te mondod nekem? Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy neked minden küldetésben részt kell venned- háborodott fel Fuijin.
~A küldetéseken tudok megerősödni ha már egy ilyen gyenge zanpakutom van.- vágtam vissza, bár tiszteltem őt mindig egymás vérét szívtuk...
>Ne várd a segítségemet legközelebb.- sértődött meg.
~Már megint megsértődtél istenek gyöngye?- mosolyogtam a reakcióján
>Ez a mai fiatalság, berzeg az én időben...- jegyezte meg
~Mikor is? Pontosan hány ezer éve voltál fiatal? Voltál egyátalán?- néztem Zekkára aki eléggé furcsálta, hogy röhögök a semmin.
>Egy baj van! A zanpakud a te lelked legerősebb része.- mondta miközben büszke volt, hogy ezzel megfogott. Legalább is azt hitte...
~Tehát istennek tartasz? Megvan rá az okod...- jelentettem ki

-Szia, neked is ^^- köszönt -Azt én nem tudhatom, hisz Evet az arrancaroktól kell megvédenünk és szerintem nem fognak előre szólni, így jobbnak láttam azt a megoldást, hogy Fuijin-t most mindenhova magammal cipelem. De jó neked, hogy csak egy kesztyűd kell hordanod ^^.- mondta
-Hát igen. -emeltem fel a kezem és néztem végig a Sanrei kesztyűmön. -Kezdem úgy megszokni hogy lassan észre sem veszem. Remélem egy darabig még nem nagyon fogok olyan helyzetbe kerülni hogy le kelljen vennem....
-Még mindig olyan hangzavar volt Eve-éknél?-kérdezte
-Ne is mondd... -kezdtem el vigyorogni- Néhányan már a tetőre is kimenekültek
-És hol jártál? ^^
-Csak levegőztem egyet, mert korán felébredtem, és elmentem sétálni. Nem akartalak felébreszteni. Elég volt szerintem hogy folyton arra ébredtem hogy épp rajtad fekszem ^^" -mentegetőztem de láttam hogy nagyon elmerült magában.
*biztos a zanpaukoujával beszélget... kíváncsi vagyok az milyen lehet* -fürkésztem az arcát
-Megyek iszom egy kis teát, mert elég hűvös volt odakint és naná hogy nem öltöztem fel eléggé ^^" -álltam fel és hagytam magára a kardja szellemével.
Megrohamoztam a konyhát és csináltam magamnak egy bögre teát. Majd közben eszembe jutott valami. Visszasiettem és megkérdeztem
-Te is kérsz?

–Zekka, mi lenne ha a küldetés után tartanánk egy olyan bulit mint a múltkor? -lépett be a konyhába ahol épp a teáskannával szöszmötöltem
-Hogy bulit? -kérdeztem vissza kicsit meglepetten- Szerintem jó ötlet ^^ Az előző is egész jól sikerült. -pakoltam el a közben megüresedett teásbögrémet.
Ám ekkor hangos ordítás hallatszott a szomszédból, amitől hirtelen úgy megijedtem hogy majdnem elejtettem a bögrét a kezemből.
-Te jó éj! Ez tényleg ijesztő.... -merészkedtem oda a konyhaablakhoz és próbáltam átkémlelni a szomszédba hogy miféle brutális mészárlások folynak ott kora reggel. De rövid idő után feladtam és visszasétáltam Daihoz.
-Már alig várom a partit ^^ -öleltem meg- Szeretek szervezkedni -majd megpusziltam az arcát.
-És mondd csak átmegyünk majd meglátogatni Evet? Bevallom egyre kíváncsibb vagyok ezekre a vaizardokra...

- Én már nem is vagyok elég neked? T_T –mímelt szomorú sértődöttséget.
-Nézzenek oda, csak nem féltékeny valaki?- böktem oldalba vigyorogva- Tudod hogy nekem te vagy az egyetlen ^^ ...hacsak nincs ott egy-két jóképű egyed aki épp barátnőt keres.... -tettem hozzá miközben az állam alá téve a kezemet gondolkoztam.
-Jaj nem mondtam komolyan. -néztem rá bociszemekkel mikor láttam hogy kezd megsértődni.A szúrós pillantásából ítélve tényleg megharagudott kicsit. Majd gyorsan megcsókoltam, de úgy hogy abból biztos érezte hogy engem más nem érdekel.
-Mostmár elhiszed? ^^
- Hát akkor menjünk nézzük meg őket. –mosolygott rám végül
-Remek! akkor gyorsan felveszek valami kicsit melegebb ruhát, mert az előbb is összefáztam odakint. És ki tudja meddig kell az ajtó előtt ácsorognunk mire a nagy hangzavar közepette meghallják hogy dörömbölünk az ajtón. -siettem fel az emeletre majd magamra kaptam még egy pulcsit és vissza siettem a konyhába.
-Akkor indulhatunk is ^^ -toporogtam izgatottan

[A Szövetség megalakul! A szerkezet lassan működésbe lép...]

Hangtalanul szökkenek egyik házról a másikra, miközben Karakura sűrűn lakott területei felé veszem az irányt. Rövid puhatolózás után sikerült kiderítenem, hogy él még egy Vaizard ebben a városban, aki talán segítségemre lehet. Különös módon nem a raktárban él, mint a többiek, hanem egy saját kis villában. Nem mondom, biztosan elég jól mehet neki. Bejelentés nélkül érkezem, hisz' szeretnék egy apró meglepetést okozni neki. Emlékeim szerint még sosem találkoztunk személyesen, ám elbeszélésekből sikerült kihámoznom, hogy igen erős harcos lehet. Kedvtelen izgatottság lesz úrrá rajtam, amint megpillantom a háromszintes építményt. A szomszédos ház tetején landolok, majd egy pillanatnyi pihenőt iktatok be. No, nem mintha elfáradtam volna. Ezen időt arra használom, hogy kiterjesszem érzékeimet, s megvizsgáljam van-e valaki a házban. Magabiztos vigyor suhan át az arcomon, amikor egyetlen lélekenergiát sem érzékelek bentről. Shunpomat használva villámgyorsan jelenek meg a második emelet magasságában. Óvatosan előhúzom kardjaim közül az egyiket, majd néhány vágással elmetszem az üveglapot tartó faszerkezetet. Az üveg befelé dől, de még sikerül elkapnom, így nem törik ripityára. Fürgén pattanok be a szobába, amely valószínűleg hálószobaként funkcionál. Nem időzök itt sokat, a falhoz támasztom előbbi vandalizmus bizonyítékát, azután lopakodva kilépek a helyiségből. Néhány pernyi bolyongás után végre megtalálom a nappalit. Egy pillanatnyi ideig tanácstalanul nézek körbe, ezt követően fegyverem visszalököm a sayájába, s helyet foglalok a fehér ülőgarnitúrán.
- Höh, ez se egy kunyhó... - mormogok az orrom alatt, míg a házigazdát várom. Fogalmam sincs hol lehet, hisz' a megfigyelés részét kihagytam a dolognak. Ezért már biztos fejemet vették volna a Gotei 13-nál, de most ugye más idők járnak. Némán telnek a percek, ám még mindig sehol senki. Lassan kezdem szétunni magam, viszont nem akarok lelépni anélkül, hogy a férfival beszéltem volna. Nem sokat tudok róla, csak a nevét: Daisetsu Hattori. Talán egyeztethettem volna vele, mielőtt betoppanok, viszont akkor hol van az izgalom és az adrenalin? Ez az, hát sehol. Ámbátor itt üldögélni nem épp a legizgalmasabb dolog, amit erre a borús délutánra el tudnék képzelni magamnak. Hamarosan azonban tényleg megunom a semmittevést, s újabb felfedezőútra indulok. Utam rövidesen a konyhába vezet, ahol egy nagyobb hűtővel találom szembe magam. Mivel a szégyenérzetemet már rég hátrahagytam valahol, így nem jelent nagy gondot kinyitni és legalább derékig eltűnni benne, míg valami kaja után kutatok. Úgy tűnik nagy partyarcok a háziak, mert tele van kajával, meg piával a frigó. Eszemben sincs panaszkodni, így lazán kikapok egy csirkecombot, valamint egy sört.
- Biztos nem fog megharagudni miatta... - nyugtatgatom magam, miközben egy gyengéd rúgással bezárom a hűtőajtót. Nyugisan folytatom tovább rögtönzött ebédemet az asztalnál. Újabb nagy falatot harapok a húsból, amit egy korty árpaserrel kísérnék, ha egy fura érzés meg nem gátolna ebben. Kicsit zsíros pofával próbálok koncentrálni, s egy erőteljes reiatsu közeledtét érzem. Vidáman küldöm le gyomorba az ételt, majd nyugisan folytatom tovább az étkezést. A lélekenergia tulajdonosa egyre közelebb érkezik, valószínűleg már ő is felfedezte a jelenlétemet. Hirtelen kulcscsörgést és ajtónyitódást hallok, ezt követően szapora lépések zaját. Magamban kuncogva a mindjárt bekövetkező jelenetem törlöm meg a számat köpenyem ujjában, s végül kényelmesen hátradőlve várom, hogy a ház ura betévedjen a konyhába. Sejtéseim szerint ez a tárgyalás sem fog simán menni, mint ahogy a Sukeval folytatott sem. Ha szerencsém van, akkor Daisetsu nem esik nekem rögtön, mert akkor a gyönyörű villájából nem sok maradna. Arcomon gúnyos mosoly villan, amint feltűnik a helyiségben egy szőke üstök és a hozzá tartozó dühös Vaizard.

[A Szövetség megalakul! A szerkezet lassan működésbe lép...]

Átlagos nap. Reggel egy végtelenhosszúnak hitt listát találtam a konyhaasztalon, amiről hosszas elemzés után kiderült, hogy bevásárlási lista. Mily’ kellemetlen, egyben hízelgő. Ezeket a holmikat elnézve, a quincylány csupán vigyázni akar az erőnlétemre… Halk morgolódás után magamhoz veszem a kulcsomat és a tárcámat, majd elindulok a mára hagyománnyá váló bevásárlási körútra. Ironikus. Régen ölni tudtam volna, ha valaki ilyesféle dolgok miatt küld el hajnali 13 órakor a városba, de mára már ez a szokásom is feledésbe merült. Hiába, az ember megváltozik, ha huzamosabb időt tölt el olyanokkal, akikért bármit megtenne. Belépve a bevásárlóközpontba a pénztárnál ácsorgó hölgyek már dörzsölik a kezüket elnézve engem. A szokásos szertartást - ami egy kosár felemelésében ki is merül – elvégezve, hősiesen a termékek sűrűjébe vetem magam.
- Ez kell, ez nem, ez kell, ez nem. – robotolok a sorok között, miközben ismételten átfutom a listát. Egy óra küzdelem után végre sikerült mindent beszereznem, amire a házúrnőjének szüksége van. Bárhogy is próbálkozom, még most sem értem a női gondolkozásmódot, hisz’ ilyen mennyiségű kaját pár év alatt sem lehet kimeríteni, még is hetente legalább egyszer el kell battyognom. A kapuhoz érve kissé megdöbbentő látvány tárul elém. A ház egyik ablakkeretének üvege hiányzik. Az ok kiderítése miatt elidőzöm a kertben, de miután kizártam a leglehetetlenebb ötleteket is, úgy döntöttem jobb lenne kideríteni mi is történhetett a házban. Halk nyögés kíséretében ismét megemeltem a szatyrokat és az ajtóig egyensúlyoztam, ahol aztán ledobva őket a kulcsomért kaptam. Ekkor már biztos voltam benne, hogy egy lélekenergiával rendelkező személy van a házban, aki meglehetősen erős, mivel kidouval csak a hatalmas mennyiségű reiatsukat nem lehet tökéletesen elrejteni. Már csak azt kellett kiderítenem, hogy miért is van itt. Hosszas keresés után megtaláltam a bejutáshoz szükséges tárgyat, majd elfordítottam a zárban. Még egy gyors keresztvetés a benntartózkodó nevében, majd lenyomtam a kilincset, s beléptem az ajtón. A szatyrokat ledobva az előszobában, a konyha felé vettem az irányt, ahol szembe találtam magam a behatolóval.
- Az ablak javítási díját milyen névre írassam? – vigyorodok el, miközben leülök az övével szemben lévő székre.

[A Szövetség megalakul! A szerkezet lassan működésbe lép...]

Hm, kellemesen kell csalódnom, amikor Daisetsu igen kedélyesen reagálja le, hogy betörtem a házába és kizabáltam a hűtőjét. Egy cseppet sem tűnik dühösnek, talán csak a paranoiámnak volt köszönhető a bosszús ábrázat délibábja. Arcán széles vigyorral ül le velem szemben, látszólag egyáltalán nem érzi magát veszélyeztetve. Ez két dolgot jelenthet... Tisztában van vele, hogy nem tudom legyőzni vagy egyszerűen csak hülye. A belőle áradó reiatsuból ítélve inkább az előbbi, semmint az utóbbi a helyes megoldás. Furcsa egy fickó, annyi szent. Humoros kérdését hallva a szám széle megrándul, de megpróbálok uralkodni magamon. Végülis komoly dolgokról lesz szó. Ismét belekortyolok az önkényesen eltulajdonított italba, ezzel is húzva az időt. Komótos mozdulattal teszem le az üveget, s válaszolok a férfinak.
- Írasd mondjuk Sierashi Yuusuke nevére. - szólalok meg halkan, viszont zengő szavaimat biztosan tökéletesen hallja. - Nem szándékoztam tönkretenni az ablakot, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sértetlen ablaküveg fent az egyik szobában. Épp nem voltál itthon, s gondoltam nem várakozok kint az esőben. Remélem nem bánod, hogy megkínáltam magam...
Utolsó mondatom közben a félig üres üveg felé intek fejemmel. Laza mozdulatot teszek, ennek köszönhetően csuklyám még hátrább csúszik, így láthatóvá válnak katanáim hollószín tsukái. Nem teszek fenyegető mozdulatot, hisz' kitudja honnan rántja elő saját fegyverét, s támad rám. Csak most jövök rá, hogy hátrányban vagyok vele szemben, mert nem ismerem a terepet. Viszont érzéseim szerint szemben ülő fajtársam nem nagyon szokott harcolni, talán elkényelmesedett az emberek világában töltött nyugalmas időktől. A házban folytatott felfedezőutam során találtam néhány fényképet, amin egy lánnyal van együtt. Tekintetem elhomályosul, amint Chiyo-chan jut eszembe. Szívem fájdalmasan dobban, ahogy kedvesem képe beúszik gondolataim közé. Ebben az elmúlt két hónapban már rengetegszer megbántam döntésemet, miszerint nem hoztam el magammal. Keserű szájízzel hessegetem el ismét ezen ötletet, hiszen ki akarna menekülni, ha békésen is élhetne. Újra elkalandoztam, mint mostanában oly' sokszor. Alig észrevehetően megrázom a fejem és megpróbálok a jelenre koncentrálni. A házigazdát már biztos érdekli jövetelem célja. Megköszörülöm a torkom, majd a felsőm alá nyúlok. Egy angyalszárnyszerű medál kerül elő, ami ezüst láncon függ. Közepén egy éjfekete obszidiánon csillan meg a fény.
- Valószínűleg már furdal a kíváncsiság; miért is törtem be hozzád. - kezdem el mondandómat, jól meggondolva minden kiejtett szót. - Szövetségeseket keresek, s hallomásból tudom, hogy elég erős vagy. Eddig ismeretlen erők munkálkodnak a háttérben, amiről eddig még senki sem szerzett tudomást. Oly' erők ezek, amik még számomra, de talán számodra is félelmetesnek hathatnak. Egy elképzelhetetlen erővel bíró tárgy került veszélybe. Természetesen mindannyionk zsíros hajú „jótevőjének" is fáj rá a foga. Ám mindhárom dimenzió érdekében nem hagyhatom, hogy rátegye a kezét. Azonban egyedül túl gyenge vagyok, erre már rájöttem. Ezért van szükségem olyanok segítségére, mint Te. Nos, hogy döntesz? Megbízol egy ismeretlenben vagy éled tovább az unalmas nyárspolgári életedet?
Szavaim súlyos csendet szülnek a helyiségben. Zsebembe mélyesztem jobbomat, azután egy az enyémmel megegyező medaliont lökök Daisetsu felé. A szépen megmunkált ékszer gyorsan végigszánkázik az asztalon, s nem sokkal a férfi előtt állapodik meg. Némaságba burkolózik, hisz' már megosztottam érkezésem okát. Most már csak rajta áll miképp is dönt. Vajon a szívére hallgat majd vagy az eszére. Sajnos én az utóbbira hallgattam, s feláldoztam mindent a nagyobb jó érdekében. Csak az a kérdés, hogy megérte-e az áldozat.

[A Szövetség megalakul! A szerkezet lassan működésbe lép...]

Csak akkor fedeztem fel az eltulajdonított italt, mikor ismét belekortyolt, bár ebben pillanatban fontosabb dolgunk is volt a sörről való vitázásnál. Végül az alkohol meghúzása után válaszolt a kérdésemre. Az asztalra könyökölve hallgatom tovább monológját, melyben felvázolta a bejutásához szükséges mozdulatsort, s még azt is megosztja velem, hogy az ablaküvegre is vigyázott. Milyen figyelmes… De nem hiszem, hogy csak azért várt meg, mert el akarta mondani eme fölöslegesnek mondható dolgokat. Éreztem, hogy a kissé komolytalan „álarc” mögött valójában egy nagyon felelősség teljes személy rejtőzik, akit az ilyenek nem izgatnak.
- Nem gond, érezd magad otthon! De szeretném, ha a tárgyra térnél!
Sürgettem meg, majd felálltam, és a hűtőszekrényhez léptem, amiből egy, az övével megegyező cinkéjű üveget vettem ki. Ezután visszaültem a székre és belekortyoltam a sörbe. Úgy tűnik, nagyon ráér, mivel kérésem ellenére továbbra is habozik a tárgyra térni. Ez kissé irritál, ám egy sóhaj kíséretében vérnyomásom visszaáll normálisra, de ő továbbra sem szólal meg. Ehelyett egy ezüstláncon lógó medált vesz elő a felsőjéből, mely megegyezik az ő nyakában csüngővel. Ez után rászánta magát, hogy beavasson jövetele okába.
- Szövetségeseket keresek, s hallomásból tudom, hogy elég erős vagy. Eddig ismeretlen erők munkálkodnak a háttérben, amiről eddig még senki sem szerzett tudomást. Oly' erők ezek, amik még számomra, de talán számodra is félelmetesnek hathatnak. Egy elképzelhetetlen erővel bíró tárgy került veszélybe. Természetesen mindannyiunk zsíros hajú „jótevőjének" is fáj rá a foga. Ám mindhárom dimenzió érdekében nem hagyhatom, hogy rátegye a kezét. Azonban egyedül túl gyenge vagyok, erre már rájöttem. Ezért van szükségem olyanok segítségére, mint Te. Nos, hogy döntesz? Megbízol egy ismeretlenben vagy éled tovább az unalmas nyárspolgári életedet?
Vázolta fel a tárgy súlyosságához képest röviden. Szavai apró pengékként fúródtak belém, s félúton megakadt az üveg is. Egy oly’ nagy erő, mely még Aizen figyelmét is felkeltette, minden csak nem vicc. Cselekedni kell, hisz’ kedvenc zöld kalapos boltosunk jóvoltából már a Hogyokut is megszerezte, s ha még egy ilyen nagy erővel bíró tárgyat megszerez, akkor már csak egy lépésre lesz az Ouken létrehozásától. Rosszabbik esetben elkészül a „Király Kulcsa”. Valakinek meg kell állítani, de miért pont nekem? Végre sikerült belerázódnom eme unalmas hétköznapokba, de még is… Ha az ilyen életnek az ára az, hogy fel kell adnom valódi létemet, akkor én is olyan jellemtelen alak leszek, mint az Arrancarok. Legbelül tudom, hogy bárhogy is érzek, csak egy válasz hagyhatja el ajkaimat, de akkor is rendkívül nehéz rászánni magam e pár szó kimondására. Gondolatmenetemet a medál előttem való megállása zavarja meg. Önkéntelenül is felemelem az ékszert, végig pásztázom, majd megszorítom.
- Mindig is távol álltak tőlem az efféle ékszerek hordása, ám ez alkalommal kivételt teszek.
Pillantok a velem szemben ülő férfira, miközben bólintok is egyet jelezve eltökéltségemet.

[A Szövetség megalakul! A szerkezet lassan működésbe lép...]

Elégedetten hallgatom a férfi válaszát, miközben arcomon egy félmosoly játszik. Be kell vallanom, azt hittem, hogy tovább kellesz győzködnöm a Vaizardot, de így kétségtelenül egyszerűbb volt. Kevés az időnk, pedig most nagyon jól jönne. Megjegyzésére még nagyobb lesz az arcomon a vigyor, holott a medál nem csak egyszerű kiegészítőként funkcionál. Magam se vagyok valami nagy ékszerhordó, viszont ha van különleges képessége a tárgynak, akkor szívesen viselem. Így van ez a nyaklánccal is, amiről most lerántom a leplet.
- Valld be, azért szép darab... - szólalok meg nevetve, majd kihörpintem az utolsó korty sörömet is. - S nem csak szép, de még hasznos is! Képes elraktározni a használója lélekenergiáját, így ebből akkor is tudsz mozgósítani, ha már a sajátod kifogyóban van. Ezen kívül egyféle nyomkövetőként is funkcionál, hisz' jelzi ha egy ugyanilyen van a közelben. Jó kis bizsu, nem gondolod?
Utolsó mondatom csupán költői kérdés, nem várok rá választ. A kiürült üveget óvatosan az asztalra helyezem, azután felállok a helyemről. Menni készülök, mert még mindig van egy ember, akit be szeretnék szervezni. A köpenyem csuklyáját lazán a fejemre dobom, ezt követően a kijárat felé indulok. Hirtelen megtorpanok, hiszen a legfontosabb tudnivalót még el se mondtam. Hitetlenkedve csapok a homlokomra, átkozva saját feledékenységemet. Gyorsan megfordulok, aztán kissé hadarva beszélni kezdek.
- Ne keress, mert úgysem fogsz megtalálni. - jelentem ki könnyedén, habár ennek hazugság az alapja, hisz' ha besétál a raktárba máris tudja hol vagyok. - Egy héten belül jelentkezni fogok, észre fogod venni. Mielőtt megkérdeznéd, nem akarok megint betörni, nyugi... Ezen kívül még egy helyet is találnom kell, ahol tanácskozhatunk és ez el fog tartani egy darabig. Jah és meg valami... Gondolom mondanom sem kell, hogy teljes titoktartást kérek. Nem lenne szerencsés, ha kitudódnának a terveink.
Amint mindent elmondtam, egy biccentéssel elköszönök Tőle. Nem kell kikísérnie, már ismerem a járást. Remélem komolyan veszi a dolgokat, s valamilyen módon megpróbál felkészülni. Ámbátor ha olyan erős, mint amilyennek mondják, akkor erre nem lesz szüksége. Habár látszik rajta, hogy kicsit kezd eltunyulni. Sebaj, majd a menekülés a gyilkos veszélyek elől formába hozza. Ezen gondolatra apró kuncogás tör fel belőlem, amit szerencsére már nem hall a ház tulajdonosa. Azt valahogy elfelejtettem neki említeni, hogy akár még a bakancsot is feldobhatjuk a kutatás során. Hm, igazából ez elhanyagolható tényező, biztos nem zavarná. Ezen gondolatmenet után nemtörődöm módon megrántom a vállam, eztán kinyitom a bejárati ajtót és kilépek a borús felhőkkel tarkított ég alá. Pillanatnyi örömöm rögtön elillan, ahogy felsejlik előttem a jövő homályos képe. Nincs időm komédiázni, amikor nagy veszélyben vagyunk. Csuklyámat még jobban az arcomba húzom, s az első esőcseppek kíséretében egy shunpoval mozgásba lendülök. Olyan hely felé veszem az irányt, mely egykor az otthonomként funkcionált, de most biztosan felkoncolnának. Talán botor dolog visszatérni, viszont van néhány személy a Lelkek Világában, akikkel beszélnem kell. Az egyikkel a dimenziók, míg a másikkal a saját érdekemben...