|
|
| | POPCORN Music Corporation (PMC) |  |
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Hoshi Ikari
Ember
 
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
    (23500/26000)
 | | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Pént. Nov. 02, 2012 9:33 am | |
| Let’s forget about the rain o(；△；)o
Óriási sóhaj szakadt ki mellkasából. Megkönnyebbült. Hihetetlen megnyugvás járta át hozzá beszélnek. Nem a többiekkel, Nacchan-nal, staff tagjaival, egyenesen vele kommunikáltak. Nem volt eget rengető téma, hosszas vállveregetés, hétköznapi köszönet volt egy kávéért. Emiatt esett jól lelkének. Semmi fontos, muszáj, kötelező, erőltetett dolog. Pofonegyszerű beszélgetés két ember között. Igaz, kissé görcsösen készült rá, de ettől még senki se kényszerítette megtegye. Bőven mardosta lelki ismerete kizárólag azért mondott bármit Rii-nek, mert kérték, vagy tőle remélt választ üzleti ügyben. Elképesztő módon bántotta, úgy kezeli, mint egy sokad rangú munkatársat. Annyival többet jelentett és jelent még mindig a számára. Nem fért fejébe, hogy süllyedhetett olyan mélyre, hagyja a kapcsolatuk átlagos munkaviszonnyá alacsonyodjon. Kizárólag arra tudott gondolni cserben hagyta. Nem volt mellette, amikor szüksége lett volna egy jó barátra. Önző volt a lehető legrosszabb pillanatban. Hogy állíthatná szereti, vagy szerette? Képes volt hátat fordítani neki. Ott hagyta, teljesen egyedül a problémáival. Elvakította saját nyomorúságos és értéktelen nyűglődése. Amikor lehetősége lett volna bizonyítani, tényleg barátja, elsétált. Mindezek tetejében volt képe nap-nap után tovább kínozni. Bejárt dolgozni és úgy kezelte, mint egy kelletlen szellemet. Kísérletet se tett a békülésre. Hallgatott, lapított, meghúzta magát a sarokban. Gyáva struccként homokba dugta fejét. Szünet nélkül ismételgette, nem tudja mit tehetne. Tétlenül ücsörgött és arra hivatkozott saját egészségével kell foglalkoznia. Elfordult tőle, vissza se nézett rá.
Ebben a történetben cseppet sem áldozat. Utolsó senkiházi! Álszent bolond! Érzéketlen tuskó! Joga sincs megbocsátásért esedezni. Hazudna, ha azt állítaná nem vágyik rá. Szeretné visszakapni Rii-t. Jó lenne megint civakodni, beszélgetni, nevetgélni, unalmas dolgokról fecsegni. Bármit, csak újra vele lehessen a nélkül görcsbe szorulna gyomra, vagy kést döfnének mellkasába. Szabadulni szeretne ettől a nyomasztó érzéstől. Nem bizakodott benne sikerülhet, pontosabban csak ebben reménykedett. Kitartóan működött benne a naiv jövőkép, egyszer még őszintén fognak nevetgélni. Rövid szóváltásukat pont ehhez vezető fonalnak tekintette. Esélynek, talán még javíthat viszonyukon. Annyira boldoggá tette a lehetőség, képes lett volna kiugrani bőréből. Tévedhetett, persze, hogy megtörténhetett. Már csak ilyen reménytelenül buta és egyszerű ember volt. Hitt a csodákban és most különösen nagy szüksége volt rá. Minden erejével próbált apránként közeledni. Szigorúan lekötözte buzgó lelkesedését és kedves mosolynál többet nem engedett magának. Nem rendezhetett égbe kiáltó jeleneteket. Mit gondolhatnának róla, minden előjel nélkül örömteli visongásban törik ki? Ebben a feszült atmoszférában hasonló kifakadás még több félreértést szülne. Azt gondolhatnák szórakozik.
-Remek! Kicsit tartottam tőle már ittál. Végén túladagollak koffeinnel! Valahogy nehéz elképzelni felpörgött mókusként…-
Mélázott el az egyik rajzfilm kávé függő állatkáján. Összes létező erejével próbált uralkodni érzései felett. Nem akart látványos érzelmi hurrikánként végigsöpörni a szobán, ezért gyerekes módon terelte a beszélgetést és figyelmét. Megszámlálhatatlan hibát követett el heves érzelmi kifakadásai miatt. Félre dobta a gyeplőt és ennek hála, elvesztette egyik barátját. Meg kellett akadályoznia újra megtörténhessen. Higgadtan akarta végigcsinálni, amitől számító jégcsapnak érezte magát. Játszotta az eszét, mintha minden rendben lenne. Pedig semmi sem volt. Rengeteg kérdés sorakozott fejében. „Haragszol?” „Gyűlölsz?” „Meg tudsz valaha bocsátani?” „Lehetünk még barátok?” Ott volt nyelve hegyén az összes kétségbeesett mondata. Azt sem mondta el, mennyire sajnálja a kórházban történteket. Említésre sem méltatta az egész esetet. Némán álldogált mellette és malmozott. Hezitált. Megint ugyanott tartott. Nem mert lépni. A helyett gázt adott volna, befékezett a sárga lámpánál és még Nacchan se segítette ki. Indulásra felszólító utasítását fájdalmasan nyögve könyvelte el. Kudarcba fulladt bátortalan kísérlete. Engedte messzire sodródni az alkalmat. Munkára hivatkozva elmenekült, sokadjára. Engedelmes kutyaként tipegett menedzserük után. Tiltakozás nélkül lépett folyosóra, újabb fotózást teljesíthessen. Azzal nyugtatta háborgó lelkét, dolgoznia kell. Kifogások mögé rejtőzött, amikor eltökélt céllal érkezett az épületbe. Mennyire utálta! Menekül, menekül, menekül...
-VÁRJ!- Dermedt le saját mozdulatán, hogy Rii karját fogva fékezett be. Meglepte saját tulajdon hangja. Szokatlanul hangosnak és erélyesnek bizonyult. Úgy csengett füliben, mint egy borzalmas parancs. Kontrollt vesztett tettei felett. Előbb cselekedett, mint gondolkozott. Hirtelen nem tudta, mit akarhatott ezzel elérni. Teljesen összezavarodott viselkedésén. Magyarázatokat keresve horgasztotta le fejét. Olyan sok mindenről akart beszélni. Ebben a percben mégis elszállt összes mondandója. Üresen kongott feje. Nem értette magát. Miért képtelen nyíltan kitálalni? Mi tartja vissza? Mitől félhetett? Nem ronthatott a helyzeten. Nem volt mitől félnie.
-Én…én…ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom! Mindent sajnálok! Az én hibám! Ez az egész…én nem…nem akarlak így látni. Eleget alszol? Rendesen eszel? Istenem! Tönkre tettelek!-
Hosszú idő után először jutott el idáig. Kimondta a gondolatait. Kertelés nélkül megosztotta az érzéseit. Megkönnyebbülhetett volna, de nem érzett semmi hasonlót. Fájt, rémisztő erővel gyepálta lelkiismeretét az igazság. Soha egyetlen egyszer se nézett vele szembe. Először tudatosult benne, padlóra küldte Rii-t. Nehéz lett volna nem észre vennie milyen borzalmas formában van. Látta, ahogy belépett az öltözőbe. A felismerés, mindez neki köszönhető apró darabkákra cincálta lelkét. Bármilyen szánalmas is legyen sírni kezdett. Vezekelni akart. Végre meg akarta kapni méltó büntetését. Nem élhetett úgy, semmi se történt.
-Könyörgöm! Kiabálj, ordítozz, üss meg! Nem érdekel, csak most az egyetlen egyszer, őszintén mond el mit érzel! Kérlek!-
Maga se érti, miért rendezett könyörgést és tetőzte műsorát Rii mellkasának kisajátításával. Úgy döntötte neki fejét, mintha bűnbocsánatot akarna kicsikarni. Sarokba szorította, ne legyen menekvése. Annyira nem ezt akarta. Tiszta fejjel, felnőttként szerette volna megbeszélni. Nem ért játszotta az áldozatot… |
| | | | Riichi Sato
Ember
 
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Nov. 03, 2012 1:16 pm | |
| Let’s forget about the rain
Még hallotta háta mögött megszólaltak, ám a mondat vége összecsengett az ajtó nyitódásával. Naoto-san borsos kedvében volt, így köszönés nélkül sürgette a két srácot. Jelenleg Rii jobban el volt foglalva azzal, erőt vegyen magán és szembeforduljon Umival. Az utóbbi időben mindig ez történt. Túl sokáig halogatta a dolgot. Nem telt el úgy nap ne fordulna meg a fejében, félrehívja és őszintén beszél vele. Kiönti neki lelkét, elé dobja minden szívét nyomó fájdalmát, és nem törődve a következményekkel végre sarkára áll. Ezt kellett volna a kórteremben is tennie. Helyette megfordult és elindult az ajtó irányába. Akárcsak most. Pontosan ugyan úgy, mint akkor. Pedig annyira elhatározta magát, mégis… volt egy szakadék, melyet képtelen volt átugrani. A két part meg időről-időre egyre messzebb állt egymástól. Kettejük köteléke olyan hajszálvékony cérnaszálon függött, melyet nem megoldott a napok múlása, csak még inkább szétcincálta. Lehorgasztott fejjel indult meg az ajtó irányába, mindent maga mögött hagyva. A gondolatait, a becsületét, a bátorságát, a kedvét, a panaszt, a boldogságot… a barátját, akit mindenkinél jobban szeretett. Csak némán vette a levegőt, és egyenletes léptekkel haladt a folyosón, ami még szürkébbé vált, mint eddig volt. Fogalma sem volt, hogy volt képes idáig lesüllyedni. Mintha egy feneketlen tó aljára igyekezne, a sötétbe, a mélybe, a hidegbe. Mindenkitől és mindentől távol, egyedül. Vegyes érzelmek tomboltak benne, amiktől nem tudott szabadulni. Igazából nem is akart. Azt akarta fájjon, marjon bele, szedje ízekre és taszítsa őt az űrbe. Egy ilyen gyáva embernek nem kellett volna ekkora nyugodtsággal, szemrebbenés nélkül elfogadni azt a kávét. Nem akarta beképzelni, de meg volt rá a lehetősége megbéküljön Umival. Ő megadta az apropóját, Rii meg le sem reagálta. „Kösz”. Ennyi volt válasza, és semmi több. A feje fölött ballépése miatt úgy elhúzott reménycsillagja, mintha sosem lett volna. A folyosó végén már egyre sötétebb gondolatokkal viaskodott. Elege volt. Vége, feladta. Ez a rajongói találka pont kapóra fog jönni neki, hogy bejelentse, kilép az együttesből. Neki itt már nem volt keresnivalója. Pocsékul teljesítette a feladatait, 1 évre visszamenőleg nem tudhat maga mögött jelentős fejlődést, vagy előrelépést. Képtelen a normális, tisztes kommunikációra, mintha félvállról venné élete munkáját. Mindennek tetejében ivott. Sokat, rendszeresen. Lassan elhitte, tényleg megtört lelkiekben. Még utoljára végigviszi ezt, aztán elintézi, felbontsák szerződését.
Komolyan utálta magát ezért. Meg akart szabadulni ezektől a gondolatoktól. Mintha csak meghallották volna belső vívódását, háta mögött felharsant egy erélyes hang. Annyira szokatlan volt, annyira erőteljes, Rii lábai a padlóba gyökereztek. Szorosan fogták a karját, esélye se lett volna tovább menetelni. Meredten nézett előre, alig akart megfordulni. Férfi büszkesége ide vagy oda, félt. Rettegett szembe kell néznie a múlttal. Szemtől szemben kellett állnia Umival. Hiszen erre várt olyan rég óta! Ezzel a gondolattal feküdt és kelt. Akkor mégis… miért remegett? Olyan lassan, olyan nehezen fordult meg. Mintha csak a hóhért várta volna. Minden, amit Umi mondott… minden olyan hihetetlennek hangzott. Nem tudta hova tegye, fel merje-e fogni, el merje-e hinni, vajon mindez a valóság vagy kétségbeesésének gyatra illúziója. Csak akkor, mert hinni, mikor mellkasára dőlt társa könnyben úszó arca. Abban a pillanatban Rii szíve olyan heves ritmust diktált, azt hitte kiesik a helyéről. Mit mondhatna? Hogyan mondhatná? Miért is kell neki bármit is mondania? Annyi fölösleges kérdés merült fel benne pillanatok töredéke alatt, melyeket hosszas gondolkodás után sem sikerülne összeszedni. Elege volt a kifogásokból. Folyton csak maga elől menekült. Ebben a pillanatban érezte azt, amiért már olyan régen imádkozott. Hirtelen előre fordította tekintetét és erélyesen rárivallt Naoto-sanra és kíséretére:
- A fotózást későbbre halasztjuk!
Megragadta Umi karját és a mellettük lévő irodába húzta. Most nem fog idióta módján továbblépni. Hogy tovább haladjon a jövője felé, előbb a múltját kell rendeznie. Az ajtót becsapva maga után be is zárta azt. A kilincsen tartotta kezét, és próbálta lelassítani légzését. Minden egyes lehelete hallhatóan remegett. Túlságosan felzaklatta a látottak, megint miatta sírtak. Nem bírta ezt elviselni. A kulcsot kivette a zárból és a hosszú asztalra vágta. Fájdalmasan csörgött végig azon, ha jól hallotta talán a puha szőnyegen puffant tompán. Hidegen hagyta hova tűnhetett, szíve szerint örökre bent ragadna ebben a helyiségben Umival. Így ezek után egyenest a rémült tekintetű srác felé igyekezett, de fél úton megállt.
- Ordítsak és megüsselek? Ezt komolyan gondoltad?! Mégis hogy…
A haját túrta, aztán hirtelen elharapta mondandója végét. Mintha mázsás láncoktól szabadult volna meg, úgy karolta át és szorította magához Umit. Teljes testsúlyával nehezedett rá, annyira erőtlenül erős volt. A lelke gyenge volt, de ölelése annál erősebb. Nem akarta elengedni. Nem érdekelte semmi. Annyira dúltak benne érzései azt is elfelejtette hogyan is akarta tovább folytatni azt, amibe belekezdett.
-… hogy tudnálak Téged bántani? Ikari… annyira fontos vagy nekem. Te bocsáss meg a bűneimért, szörnyen bántam veled. Te nem ezt érdemelted…
Hangja fájó volt, de gyengéd. Szomorúsága egyre látványosabban tört ki belőle. Nem ordított, nem kelt ki magából, nem csapta öklét a falba, mint ahogy szokta. A rossz érzései gyámoltalanok voltak, és úgy érzete magát, mint mikor azzal kellett szembenéznie családját súlyos veszteségek érték. Olyan volt, mint egy kisgyerek. Nem tudott sírni, de lelke legbelül zokogott.
- Azt hittem, örök életre megutáltál. Annyira gyáva voltam. Nem akartalak otthagyni a kórházban, veled akartam lenni, együtt átvészelni a nehéz időket…. megfutamodtam. Egy szánalmas hülyét csináltam magamból. Őszinte akartam lenni, erre… becsaptam nemcsak magamat, de Téged is!
Folyamatosan elcsuklott a hangja. Most önmaga akart lenni. Volt bátorsága kimondani, amitől oly’ sok hónapon keresztül gyötrődött. Egyenest belefúrta fejét Umi hajába, egyenest nyakához, és annak nekidöntötte. Rajta akarta pihenni, nem engedni, kihasználni, örülni neki.
- Soha többet nem engedlek el, megértetted?! Történjen bármi, én itt leszek Neked, Te pedig itt leszel nekem!
Érezte egyre homályosabban lát, s mikor pislogott, apró könnycsepp gurult ki szeméből. Hanyag módon beletörölte azt Umiba, és tovább pihentette rajta fejét. Ez olyan pillanat volt, amit teljesen ki akart élvezni. Annyira nagyon boldog volt. Szívéről óriási tömbökben hullottak le a kövek. „Ne aggódj, minden rendben lesz. Minden rendben lesz.” Csak ezt tudta kántálni magában.
|
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Nov. 04, 2012 3:32 am | |
| Let’s forget about the rain o(；△；)o
Valamiért minden így végződik. Sírva fakad, meggondolatlan dolgokat mond és nem ad menekülési lehetőséget. Ráerőlteti magát, érzéseit, gondolatait, szenvedését, kényszerképzeteit, lényegtelen problémáit áldozataira. Komolyan az a benyomása szándékosan csinálja. Kivárja a megfelelő pillanatot, aztán kivédhetetlen támadást intéz ellenük. Mi mással lehetne magyarázni állandóan ilyen szélsőséges helyzetekbe sodorja őket? Úgy érzi, mintha undorító játékot folytatna másokkal. Minden alkalommal, amikor bőgve sajnáltatja magát megjelenik fejében a jelzés, rövidke üzenet, mely azt ismétli, mindezt előre kitervelte. Kezdettől fogva erre megy ki összes megmozdulása. Nincs más mozgatórugója, csak környezete szétzilálása. Tönkre akar tenni másokat. Meg akarja őket nyomorítani. Szenvedni akarja őket látni. Néha elhiszi, ártatlan és értékes embereket próbál újra és újra látványosan kivégezni. Miért? Talán, így próbálja levezetni az összes sérelmet, ami élete során érte. Folyton dicsérik mennyire önzetlen, kedves, közvetlen, nagyszívű ember, de mi van, ha ez csak óriási hazugság? Mi van, ha valójában nem több egy nyomorult söpredéknél, aki lelkileg kifacsar másokat? Az tartja életben szenvedhet és környezetét is kínozhatja. Volt egyetlen pillanat az életében, amikor boldog szeretett volna lenni? Nem csak feltételezés, üres fecsegés, gyerekes álmodozás formájában. Egyetlen mulandó pillanat, amikor foggal körömmel küzdött a boldogságért?
Soha. Mindig a beletörődést választotta. Elfordult a lehetőségtől, mert fájdalmas ábrázattal könnyebb ücsörögni. Sokkal egyszerűbb visszaülni a megszokott hullámvasútra, róni a köröket és elszenvedni ugyanazokat a hibákat. Bármikor leszállhatna. Tisztában van vele, rajta áll, hiszen Tipegőmancs is megmondta. Helyette nem tehetik meg a lépést. Miért nem száll ki a mókuskerékből? Nincs rá oka. Sosem érzett motivációt ellenálljon. Odakint az ismeretlen várta és ez megrémítette. Egyedül nem tudott szembenézni a világgal. Még se lehetett önző másokra akaszkodik. Magához láncolja őket és felhasználja erejüket a kijutásra. A legborzasztóbb, attól félt, pontosan ezt teszi. Rii nem más, mint egyik áldozata. Élősködött rajta, míg hasznát látta, majd eldobta, mint egy rongyot. Otthagyta a bajban, minden problémájával együtt. Lemondott róla, mert nem juttatta ki a saját maga generálta börtönből. Elrettenti a gondolat Sátánfival se lesz máshogy. Azért választotta, mert kellett egy új áldozat, akin koloncként csünghet, majd faképnél hagyhatja.
Kísérti a rémkép nem szereti, senkit sem szeretett. Mindenki pótlék a szemében. Gyűlölte, azzal kellett szembe néznie, miatta szenvednek. Saját önző, érzéketlen viselkedése minden baj kiváltója. Sírással jóvá tehetné, élete végéig zokogna. Bárcsak tudná, mit kéne tennie. Olyan hasznavehetetlen nyűg volt. Állt a folyosó közepén, potyogtak könnyei és aljas módon bocsánatot próbált kikényszeríteni abból a férfiből, akit elvileg szeretett. Kicsi műsora, pedig céltért. Óriásit dobbanhatott szíve, mert megkapta, amire vágyott. Döbbent ijedtséggel követhette Rii-t és reménykedhetett terve sikerében, vagy a megbocsátásban. Olyan kettősség húzódott benne, amitől ordítva rogyott volna térdre. Egyszerre tekintett bűnözőként magára és vert hevesebben szíve, végre látta az esélyt, visszakaphassa élete egyik legfontosabb személyét. Átjárta az ostoba reménykedés és végtelen önutálat. Azt sem tudta merjen e örülni, vagy kivégzést sürgessen. Gyáva féregként fusson a szőnyegre eső kulcsért, vagy izgatottan sürgesse az időt, birtokába kerülhessen Rii szavainak. Annyira összezavarodott, képtelen volt megmoccanni. Sóbálványként meredt kővé. Levegőt visszafojtva szobrozott az irodában. Fülsüketítő csendben ijedten bámult orra elé. Szájával némán szavakat formálva várt, várt és várta valami történjen.
Kavargó érzései és gondolatai kereszttüzében elveszve, fogalma sem volt mitévő legyen. Lecövekelt babaként ácsorgott. Hallotta Rii zaklatott lélegzetvételét. Érezte az arcán végigfolyó könnyeit. Látta félénken megránduló karját. El akarta érni. Meg akarta fogni. Bizonyítékot akart, nem álmodik. El akarta némítani kétkedését, ám a kapott ajándékon még maga is döbbenten nyögött fel. Nem a felkészületlenül érő ölelés, annak hevessége, vagy énekes társa súlya lepte meg. Tényen képedt el, ilyen erősen ragaszkodnak hozzá. Azok után, amit tett, egyenesen távoli álomnak látszódott. Legmerészebb fantáziájában se kapott hasonló reakciót, szavakat és nem emlékszik mikor volt az utolsó alkalom, nevén szólította volna. Lesokkolta, felháborította, egyenesen elkeserítette az igazság. Kimondhatatlanul sajnálta, ilyen gondolatok fogalmazódtak meg Rii-ben. Végig meg volt győződve az ellenkezőjéről. Biztos volt benne gyűlölik. Erre kiderült mindketten magukat hibáztatták saját bugyuta hallgatása miatt. Hamarabb beszél a dologról megkíméli Rii-t rengeteg kellemetlen helyzettől és kapcsolatuk sem sodródik a szakadék szélére. Nincsenek rá jelzők, mennyire ostoba volt nem gondolkozott kicsit előre.
-Miért haragudnék rád? Sosem vádoltalak semmiért. Istenem, Rii! Soha, de soha nem tudnálak utálni.-
Összeszorult szíve az őszinte vallomástól. Hatalmas satupadban préselték apró kockára. Minden szó élesebb és élesebb fájdalommal hasított mellkasába. Elborzasztotta vezérük megtört látványa. Halványan hálát érzett, mert végre megnyílt előtte. Hosszú éveken át küzdött engedje közel magához és bízzon benne annyira, megmutassa gyengébb oldalát. Örült végre elérhette Rii-t, de nem akart visszaélni vele. Nem akart ráijeszteni. Nem akarta úgy vegye kevesebbé vált szemében, inkább még értékesebb lett. Óvatosan, védelmezőn próbált közeledni. Finoman hozzásimulva, gyengéden viszonozta az ölelést. Éreztetni akarta nem kell tőle félni, nem fut el, nem hagyja magára.
-Kizárólag az bántott nem voltam melletted! Cserben hagytalak. Annyiszor mondtam számíthatsz rám, mindig ott leszek neked. Erre önző dögként elmentem. Gyerekesen megsértődtem. Hogy mondhatnám ezek után szeretlek, ha jön egy kicsi akadály, megfutamodom és nem vigyázok rád? Valakit szeretni nem azt jelenti önzetlenül fogod a kezét jóban rosszban? Támogatod még ha fáj is? Úgy éreztem éveken át levegőbe beszéltem. Úgy éreztem becsaptalak, feleslegesen bántottalak meg. Nem mertem a szemed elé kerülni. Szégyelltem, amit csináltam.-
Jól eső könnyedség kerítette hatalmába. Hosszú idő után először tollpihének érezte lelkét. Rii szavaitól egyre több nehezék hullott le vállairól. Eltűnt a nyomás. Nem akart megszakadni a rajta gyűlő súlyoktól. Feljutott a levegőre. Úgy sóhajthatott fel, nincs kellemetlen feszegető fájdalom. Tudta sosem szabadulhat az összes törmeléktől. Örökké üldözni fogja hibája, utol is érheti. Óriási erővel küldheti padlóra és süllyedhet az önvád fekete medrébe. Tisztában volt vele sokszor bánthatja még meg Rii-t. Afelett sem hunyhatott szemet egyre lassabban, vontatottabban, erőtlenebbül evickél ki a medencéből. Egy napon meg fog fulladni. Kapálózhat kétségbeesetten, ellenállás nélkül merülhet, üvöltözhet segítségért, mások sorsáért aggódva úszhat felszínre. Egyszer fel fogja adni. Meg sem saccolná mikor, de addig élvezni szeretné a hasonló pillanatokat. Ideje lenne derűsebben látnia a jelent. Ha nem is bízik a jövőben, legalább értékelje azokat, amiket kap. Minden apróságot el kéne raktároznia, legyen mire örömmel emlékeznie.
-Ígérem!- Mosolyodott el keserédesen. Bár mert volna teljes szívéből hinni. Valahogy ők ketten, mindig megmaradnak tűz-víz kapcsolatában. Folyton hergelik egymást, fellángolnak, kihűlnek, de sosem lesznek igazán egy hullámhosszon. Mást várnak az élettől és egymástól. Túlságosan különböznek. Elfogadta, mégis lelke eldugott csücskében csalódás munkálkodott. Hallott róla mende mondákat az első szerelem sosem múlik el. Talán igaz lehetett. Nem tudta mit érez pontosan Rii iránt. Utóbbi időben nem gondolt bele változtak e érzései. Abban volt biztos elképesztően fontos számára és beleőrül, ha történik vele valami. Továbbra is érdekelte mi van vele és boldognak akarta látni.
-Többet kell beszélnünk! Ha valami bánt, ki kell mondanunk. Nem bírom ki, ha megint elveszítelek. Szükségem van rád. Szükségem van arra fogd a kezem. Te és Tipi adjátok az erőt talpra álljak. Szeretlek és ez soha nem fog változni.-
Enyhe pánik járta át újabb vallomásától. Gyenge próbálkozásként igyekezett rajta korrigálni. Plafont bámulva kutakodott kimentő szövegek után. Előző beismerése csúnyán végződött. Jelenleg komolyan se gondolta. Nem hazudott, csak nem teljesen ebben a formában szándékozta közölni, pontosabban sehogy. Újfent azelőtt beszélt, értelmesen végig pörgette volna mire készül. Folyton a nagy szája sodorta bajba. Elérte lábujjáig belezavarodjon valamibe és tanácstalanul kapálózzon. Eddig a pillanatig eszébe se jutott a lehetőség még mindig úgy szeretheti Rii-t. Ajtóstól rontott az életébe Pokoli trónörökös és lefoglalta összes idegszálát zöld ágra jusson vele.
-Én…a…hogy…Bocsánat! Ígérem többet nem hozom fel!-
Mi mást tehetett volna szabadkozáson kívül? Kínos volt ezt a témát feszegetni. Tekintve minden probléma kiváltója volt, bölcsebb lett volna örökre elfelejtkezni róla. |
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Nov. 04, 2012 12:37 pm | |
| Let’s forget about the rain
Megfeszítve érezte magát, mégis megnyugodott. Számára olyan volt Umi ölelése, mint egy csoda. Szavakba sem tudná önteni, mekkora örömet jelentett neki. Megbocsátottak. Célba ért, melyre annyi kellemetlen, fájdalmas hónapon keresztül küzdött. Azt az egyet viszont sosem tudja megbocsátani magának, hogy nem mert lépni. Annyira gyáva volt, ennyi ideig elhallgatta minden gondolatát. Talán sosem szakad szét ennyire kettejük kapcsolata. Sajnos továbbra is negatív érzései kerültek fölénybe. Nem tudott tágítani attól, ugyan őszintén beszélnek, és letisztázzák egymás közt félreértésüket, fájdalmukat, mégis ott volt jól láthatóan kettejük között feszülő fonál, melyen hatalmas csomó ékeskedett. Az a csomó örökre ott marad. Ha valami megszakadt, képtelenség teljesen megjavítani. Túlságosan is jól tudta, esélytelen kitörölni, elsimítani azt a valamit, amire fájó visszatekinteni. Bárcsak olyan könnyen elfeledhette volna! Akkor már rég Umira mosolyogva indulna reményteljesen a fotózásra. De nem tudta. Még nem mert ilyen önfeledten mosolyogni. Érzései tovább kínozták gyenge lelkét, és azért viaskodtak legyőzzék józan ítélőképességét. Sok-sok kételye felgyülemlett és erőteljesen kitörni látszódtak. Pedig annyira remélni akarta, a hallottak tényleg komolyak. Hiába beszél őszintén, ha csak szánalomból tekintenek át bűnei fölött. Még véletlenül sem gondolt rosszat Umiról. Csak tudatában volt, milyen szörnyűségesen viselkedett. Komolyan nem tudja, mikor okozott neki örömet. Ha emlékei között turkált, akkor is mindig szomorú arcát, vagy megjátszott mosolyát látta maga előtt. Teljes letargia járta át, mely keveredett haragjával. A harag pedig saját maga ellen irányult. Ha csak egy kicsit is őszintébb lett volna, és nem bántja meg, talán tejesen máshogy alakult volna kettejük útja.
- Hagyd ezt abba… én nem éreztem cserbenhagytál volna. Hiába is próbálnál győzködni… sokkal több támogatást kellett volna kapnod. Kettőnk közül én voltam az, aki gyáván hátat fordított.
Sóhajtott fel és óvatosan kibújt az ölelésből. Mélyen bele akart nézni Umi szemébe. Fájt neki, de igaz volt. Nem akarta tovább sírni látni a fiút. Azonban még mindig folytak a könnyei, szemei pedig attól csillogtak. Annyira rossz volt látni ilyen állapotban. Most tudatosult benne, mennyire széttépte a lelkét. Nem lehet mindenki olyan, mint ő. Riiről könnyen lepergett minden sértés, vagy gonosz megjegyzés, sosem érdekelte a dolog. Miért nem jutott el tudatáig, nem csak ilyen beállítottságú emberek léteznek? Pont ő az, aki nem normális! Lassan belátta, azért ember, hogy érzelmeit kimutassa. Onnan különbözik az állattól, nem ösztönösen cselekszik. Ott van az elméje és a szíve. Ha pedig sosem hallgat utóbbira, akkor egy szép napon mindenkit elveszít maga körül. Magányos lesz, számkivetett, sötét lelkű valaki, akire már a fene sem emlékszik. Hirtelen pánik kapta el, nem akarta így végezni. Önző volt, egyszerűen szeretni akarta Umit, Skyt és mindenkit, akik fontos szerepet töltöttek be életében. Lehet csak azért viselkedett így, mert félt attól, annyira megkedveli, féltené elveszíteni? Lehet ezért képzett maga köré áttörhetetlen páncélt. Sosem mondaná ki nyíltan, tagadná utolsó percéig. Nem akarja, tudjanak róla. Képtelen lenne rávenni magát. Megtartotta ezt magának, hiszen bolondak tartotta önmagát. Mindig is voltak furcsa, érthetetlen lelki gondjai, amiket jobb volt nem megosztani senkivel. Elég problémát okozott magának, nem vette volna jó szívvel, ha mást is leterhel vele. Ennek ellenére nagyon büszke volt barátaira, szeretteire, akik folyton figyelték minden lépésér, tettét. Hálás volt érte. Az volt a hatalmas baj, sosem tudta hogyan kifejezni ezt. Ő faramuci alak volt. Belátta. Annyi, de annyi hibáját belátta. Volt rá ideje. Majdnem egy év eltelt, Umi és Rii közötti veszekedés óta. Ez a hosszú idő rémesen soknak tűnt. Nem is érti, hogy volt képes ennyi ideig hallgatni. Ostoba, ostoba, ostoba…
Köszönettel tartozott Uminak. Ha most nem ragadta volna meg karját, sosem hallja vissza, begyszóra megmaradnak egymásnak. Mennyire boldog volt, mennyire lelkes. Tényleg kisgyermekként örült magának… kettőjüknek! Azonban attól még lélegzete is elakadt, hogy Umi másképp viszonyult hozzá. Hirtelen nem tudott hogyan reagálni. Összezavarodott. Valóban jól értette mindazt, vagy csak megint többet képzel be, mint ami valójában történik körülötte? Két lépést odébb állt a sráctól, és nekidőlt az asztal székének. Ha kitudná elemezni egy doki érzelmi hullámvasútjának értelmét, garantáltan Nobel-díj illetné. Egy pillanatra megfagyott közöttük a levegő. Kínos csönd uralkodott. Rii egyelőre csak lehorgasztott fejjel tudta cipőjének elejét bámulni. Nem akart hülyeként hitetlenkedve visszakérdezni. Csak még jobban zavarba hozná Umit. Mégis… úgy érezte át kell futnia a történteket. Visszament egészen találkozásuk percéhez. Visszatekert ahhoz a részhez, mikor legelőször egymás szemébe néztek. Rápillantott egy olyan fiúra, akit első perctől védelmeznie kellett. Feladatának érzete, pedig senki nem kérte. Gondoskodni, vigyázni akart rá, mellette lenni, hogy támasza, erős jobbja legyen, ha segítséget várna. Diákéveinek utolsó időszakát így is töltötte el. Könnyen megtehette volna, más barátok után nézzen, de esze ágában sem volt. Umit úgy szerette, ahogyan volt. Sosem idegesítette folyton körülötte van. Akkor érezte magát furcsán, ha betegség miatt nem jött iskolába. Igazából a nyári szemesztert sem tudta volna nélküle tölteni. A vakációt hasonlóan. Mindig egymásnál pecóztak, és így volt rendjén. Sok kedves emléke származik, amiből nem hiányozhatott Umi. Persze, hogy Skyt is szereti. Ők hárman egymásnak lettek teremtve. Annak ellenére milyen viharos volt, megszokja harmadik személy csatlakozik hozzájuk, egy percig sem bánta. Így volt jó, örült bemutatta neki Umi. Lényegében kettejük között a kapcsot Ő alkotta. Tehát semmiképp nem létezne barátságuk, sem pedig a Fatal error, ha nem lett volna ott Umi. Nem is kellett több Riinek, hogy boldog legyen. Gondolataiból lassan felpillantott és rámeredt a vele szemben lévő falra. A fekete-fehér képet bámulta, ami ízlésesen állt bekeretezve ott, meg a mellette lévő faliújságot, amin fontos napirendi pontok és üzenetek álltak. Nem olvasta csak az írásjeleket látta. Most jobban lekötötte, hosszadalmasan megfogalmazza azt a valamit, amit meg kellett kérdeznie zenésztársától:
- Ezek szerint... Te komolyan gondoltad, ugye?
Egyszerűen akart fogalmazni, de mégsem akarta vele megbántani. Legmerészebb álmában sem gondolta, máshogy tekintenek rá. Miért pont Ő? Hiszen semmi különleges nem volt benne. Egy egyszerű suhanc volt még fiatal korában. Most pedig csak egy romlott zenész, aki kettős szerepet játszik, csak hogy megtéveszthesse az embereket. Ez alól pedig nincs felmentve senki, legyen az rajongó, főnök, barát, vagy családtag. Mindenkihez sablonosan viszonyult, érzéseibe senki nem láthatott bele. Rii a felismeréstől keserűen elmosolyodott. Tenyereit tarkójára tette és belemeredt a semmibe. A neonlámpa fénye annyira fehéren terült szét, hogy a világos falakról visszaverődve néha el is vakította látását.
- Azt mondtad, többet beszélgessünk. Nem akarom, hogy csak úgy átnézzünk ezen a témán. Mindent tudni akarok. Miért nem vettem eddig észre?
Csóválta meg fejét a keserűségtől. Ismét saját hátán csattant az ostor. A nagy zavarban viszont jól látta, ha jobban odafigyel Umira, észreveszi, milyen hevesen mutogat felé. Még nem gondolt bele, mi lett volna, ha többet érez iránta. Mennyire tudná elfogadni, vagy elfogadná-e Riit minden fárasztó, idegesítő tulajdonságával? Egyátalán… ők ketten, mint egy pár? Nem is tudja, miképpen érzett Umi iránt. Szerelem, vagy puszta ragaszkodás? Csak annyit tudott biztosan állítani, hogy fontos, és kell a társasága. Azt hiszi, hogy voltak fellángolásai, de gyorsan elvetette az ötletet. Úgy érezte csak elkerülné, megbántaná, még arról sem volt meggyőződve, valóban elhinnék neki, gyengéd érzelmeket táplál felé. Ebben mutatkozott meg leginkább Rii mekkora eszetlen, fatökű pasi. Ha mindent idejében látott volna… nem itt tartanának. Talán nem.
- Sajnálom. Sosem mertem hinni abban, idáig eljutna kettőnk kapcsolata. Én… meg Te… tudod, annyira természetesnek vettem kezdettől fogva azt, itt vagy nekem, ebbe bele sem gondoltam igazán. Pedig… mindent elrontottam. Vak és kishitű voltam, és ez most sem változott. Ha nem akarod, soha nem kell többet erről beszélnünk. Csak azt akartam tudd, én is szeretlek, és…
„Lehetett volna több is, ha nem félek hinni a teljesen egyértelműnek.” Ezt valahogy már nem akarta hozzátenni. Volt határa ennek, és ez bosszantotta. Miért nem képesek teljesen nyíltan beszélni egymással? Rii annyira össze volt zavarodva, már nem tudta mit szabad elmondani. Attól retteget Umit csak még jobban megalázná, vagy elszomorítaná. Mit tehet mindez ellen? Gusztustalan volt elfogadnia, de ez már rég a múlté.
- Köszönöm, Ikari. Nem fogok az érzéseiddel visszaélni. Csak azt akarom, legyél boldog. Akkor nyugodtan foglak a háttérben figyelni.
|
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Nov. 10, 2012 11:54 am | |
| 
Később hozzácsatolva magas sarkú, kényelmetlen ruha, paróka, végül a tényt, megint nőként fog mászkálni, rávette pokrócos rémként gubbasszon. Nappali csendjében sóhajtozva gyűjtötte nem létező energiáit, hozzákezdjen a készülődéshez. Mocorgott benne a negatív buzgóság visszatáncoljon az egész estétől. Messzire evezett lelkesedése kitegye lábát a lakás rejtekéből. Persze ott tanyázott vállán kicsi angyalkája nem hagyhatja cserben Tipegőpamacskát. Megígérte neki együtt készülődnek a nagy eseményre, amit mellékesen Rii hozott tető alá. Csúnya húzás lett volna, ezek után pont ő hivatkozik kifogásokra, amikor más dolga nem lenne, csak tiszteletét tenni a rendezvényen. Belecsimpaszkodva ebbe az aprócska fonalba, ne hozza kínos helyzetbe zenésztársait dobta le magáról átmeneti búvóhelyét. Felfújva arcát szorította ökölbe pracliját, mert igenis meg tudta csinálni. Lendületesen odatrappolt rettegett jelmezét takaró fóliához, határozott mozdulattal lerántotta cipzárját, majd lelkét kilehelt balekként fagyott le.
Nem ment a folyamat, olyan egyszerűen, mint remélte. Iparkodott megbékélni a helyzettel, de ilyen közelről látni a fűzős, fodros tűzpiros ruhát, sikítva menekült volna szomszédos szobába. Fájdalmas arckifejezéssel szemezett vele, győzködte magát, keze még se nyúlt érte. Csúnyán elbukott próbálkozásában. Hatalmasra duzzadó lelki vívódása kellős közepén csörrent meg újdonsült iphone-ja. Reményteli ábrázattal vetődött érte, nyerhessen néhány kósza másodpercet, ám Felhőcakker üzenetét olvasva rá kellett döbbennie, késésben van. Óriási csatakiáltással vetődött erkély irányába, minél gyorsabban választ adhasson.
-TIPI, TIPI, TIPI~H!- Lóbálta mobilját figyelem felkeltésének céljából.-MÁRIS JÖHETSZ! TELJESEN RÁDÉREK! NINCS MÁS DOLGOM ÉS MÁS SINCS ITT!-
Fittyet hányva kinézetére üvöltött át teli torokból szemközti szomszédjához. Gonosz módon örült máris ennyi az idő. Abban bízott, meghozza kedvét a készülődéshez és kevesebb ideje marad saját kinézetével foglalkozni. Teljesen felvillanyozta segédkezet nyújthat Szőrmancsnak felölteni az őrült tudós külsejét. Mindig imádott ezekkel pepecselni és rengeteg ötletet szedett össze, milyen sminket varázsoljon énekes pacsirtája arcára. Bőszen imádkozott ne akassza ki teljesen, meredek tervezeteivel. Ismerte mennyire nem érzi otthonosan magát ebben a világban, úgyhogy nagyon igyekezett, olyasmiket kitalálni, amivel nem akasztja ki könyvfogyasztó barátját. Más kérdés lendület, mekkora erővel vitte előre. Alig tette be hozzá lábát és tessékelte arrébb boldogan simogatást kunyeráló kutyusát, rögvest elhadarta terveit. Egyetlen szuszra, kezeivel mutogatva vázolt, majd nagyot fújtatva pislogott, mit szól Totyimacsek.
-Kihicsikét sok volt nagyon sok „k”-val? Ne haragudj, Tipi! Annyira be vagyok sózva! Mit szólnál egy főpróbához?-
Fékezett be orra előtt csettintve. Egész kézenfekvő vészmegoldásnak látszódott. Semmit se akart rápacsmagolni, ami ne tetszett volna neki, de talán ezzel a lehetőséggel könnyebben előrébb juthattak. Ebben a történetben, kivételesen igazat szólt. Miután rábólintottak felvetésére szélvészként végigsöpörve a lakásban válogatta össze mire lesz szüksége. Feltankolva minden létező rejtett tartalékát, dugig pakolt kezekkel huppant le barátja elé. Nagy levegőt véve készült elő az operációra. Hirtelen nem tudta magát, vagy Felhőfutkorászót akarta nyugtatni, de lassan neki esett a hadműveletnek. Sikerült úgy belelendülnie addig szépítgetett, míg rá nem szóltak, ideje lenne magával foglalkoznia. Nem akaródzott meghallania ezeket a mondatokat, viszont nem volt több kifogás. Kénytelen volt szembe nézni jelmezével és sűrű sóhajtozások közepette elcsoszogni érte. Magába roskadtan kérte Égivadász segítségét a cipzárak bonyodalmas világával szemben. Előző szenvedése eredményeként, legalább ruha, harisnya, paróka, cipő felvétele gördülékenyebben zajlott. Szakmai ártalomként nem ütközött különösebb problémákba sminkelés területén. Valaki mást lát ebben a helyzetben, biztosan érdekes gondolatai támadtak volna. Annyira szörnyű, ennyire járatos a témában…
-Már meg pirosból fekete…ez a hajszín cserebere kísért engem!-Igazította meg parókáját durcásan hátra sandítva, lassan, de biztosan indulásra készen áll.-Nagyon szörnyen nézek ki? Várj! Akarom én tudni?!-
Morrant fel durcás hörcsög fejjel, mielőtt az ajtó felé araszolt volna. Részéről indulhattak a parkolóba, bár erősen imádkozott, fejére húzott kapucnija áldásos takarásában nem ismerik fel. Kocsija kulcsát felkapva tipegett folyosóra. Női lábbeliben nem jelenthette volna ki magabiztosan mozgott. Hozzá kellett szoknia, ami a cég feldíszített terméig nem sikerült tökéletesen. Ajtó előtt határozottan befékezve pillantott oldalra. Számkivetett turistaként húzgálva ruháját könyörgött szemeivel biztató szavakért.
-Biztos bemehetek, így?-
Lerázva magáról a rossz érzetet szívta fel tüdejét kitartással. Határozottan belépve a terembe erőltetett mosolyt arcára, mely másodperc töredéke alatt fagyott rá. Közvetlen előtte leírhatatlan kinézetű férfi pózolt. Döbbenetes kinézetétől szívéhez kapva kerekedtek el szemei. Némán a személy nevét artikulálva pislogott hosszú másodperceken keresztül. Mutatóujjával némán bökdösve kereste a megfelelő reakciót.
-Rii…RII…RIIIIH?! Ez…ez….ez…-
Szava nem volt erre a förtelmes jelmezre, mely az idő teltével egyre nevetségesebben festett rajta. Elérte nála azt a fokozatot kínjában röhögéstől pukkadozó nyöszörgésben fakadt ki. Száját eltakarva küszködött, ne röhögjön fel hangosan, amitől küszködéstől elvörösödő arccal és bekönnyesedett szemekkel ácsorgott. Ötlete sincs mennyi ideig szobrozott az út kellős közepén, mire lenyugodott annyira sűrű sóhajtozással csapjon együttesük vezérének karjára.
-Honnan jött? Te jó ég! Ez valami…Nincsenek rá szavak! Körül se tudom írni! Ah! Ez nagyon kegyetlen fogadás volt…JÉZUSOM! Nem engedem, te rendezz nekem összejövetelt! Végén elhaláloznék valamelyik váratlan húzásodtól! Azért itt nagyon jó munkát végeztél, főnök!- Veregette meg vállát elismerően. -Oh! Még gumi gitárod is van?-
Nevette el magát az említett kiegészítőt elszedve. Ha már lehetett közelebbről is szemügyre vette. Bele se gondolt, érdekesen festhet Piroska egy játék gitárt fogdosva. Legalább kicsike időre elfelejtkezhetett róla, mennyire rémesen fest, vagy épp mi van rajta. |
| | | | Daemon Nagai
Ember
Hozzászólások száma : 224
Age : 39
Tartózkodási hely : Filmstúdió, Dojo, klubok, hotelek, otthon, macskalakban
Registration date : 2009. Feb. 16.
Hírnév : 16
Karakterinformáció
Rang: színész/idol
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(17000/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Nov. 13, 2012 9:23 am | |
|
- Csak ne kéne leírni…én bármit elrizsázok annak a külföldi csókának. –morgott hevesen, miközben pluszban még azon is manőverezett, hogy étlapot ne hagyjon a papíron. Bár lehet kreativitásból értékelték volna, hogy helyi specialitásokból interaktív ízelítőt is mellékel. Azt nagyon reméli, hogy legalább a hanja-kat nem kell megtanulnia. Ismerkedett már a kínaival, de az, hogy a már számára ismert jelekhez új olvasatot kell társítania, nem megy túl könnyen. És akkor most tanulhatna meg egy harmadikat is. Komolyan szórakoznak vele? Ebben az egészben egyedül csak az vigasztalja, hogyha élhető szintre fejleszti a koreaiját, akkor jelentősen bővül előtte a lehetőségek száma a mindenféle felkéréseket illetően. Egy rakat odaáti muksó meg luvnya szerepel náluk vendégként úgy is, hogy egy kukkot se tud japánul. Daemon viszont fix, hogy nem hagyatkozna tolmácsra. Nem szereti kiszolgáltatva érezni magát, és eléggé frusztráló, hogy nem vágod miről hablatyolnak a hátad mögött.
Sebtében befejezett házi feladatát mappájába süllyesztve dobta be az irodába az ebédszünet végeztével. Csak itt ne felejtse, a tanárhoz menet. Szerencsére sikerült észben tartania, és azt is, hogy a szekrényére kikészített jelmezét is vigye magával. Estére valami Popcorpos halloweeni pofavizitre hivatalos. Szokás szerint annyi lelkesedése volt a dolog iránt, mintha a fogát húznák. Az egyetlen dolog, ami miatt mégis mindenképp el akarta tolni a képét, az az, hogy Nekorit saját szemével is megnézze Piroskaként. Hihetetlen megrázó fenyegetések közepette sírták el neki a jelmezes büntetést néhány nappal ezelőtt. Daemon persze nem bírta ki, hogy ne röhögje telefonba szerencsétlen áldozatot, aki nyomatékosította, cipősaroknak álcázott fegyverrel fogja megtorolni, ha élőben is ki meri röhögni. Daemont ez persze a legkevésbé sem érdekelte. Ő legalább viselhető jelmezt kapott. Csoda történt… Először egy pillanatra megfordult a fejében a rémkép, hogy esetleg megint valami csíkos macskának öltöztetik, de ehelyett sármos Dracula grófként libbenhet be az estére. Inni viszont nem ihat…annyit… menedzsere árgus tekintete fogja a tarkóját fúrni egész este azon egyezség értelmében, hogy aktakukac vállalja a hazafuvarozását, de csak akkor, ha nem neki kell kicipelnie a teremből. A sunyi öltönyös nagyon jól tudja, hogy mivel lehet a legjobban megzsarolni. Egyre hatásosabb alkukat csikar ki belőle, ez így nem mehet tovább. Nagyot sóhajtva kapta össze a holmijait, hogy gyorsan letudja a nyelvóráját, és mehessen haza készülődni.
Tanára persze kapásból kiszúrta, hogy az utolsó pillanatban csapta össze a feladatait, így nem úszta meg, hogy hétvégére kétszer annyit kapjon büntetésből. Komolyan mintha valami taknyos kölyök lenne. Különben is, ő fizet neki, hogy tanítsa! Addig meg ne adjon már neki büntetőfeladatokat. Igazi hárpia ez a nő, nem tudja aktakukac honnan szerezte. Biztos valami jó ismerőse, mert elég erélyes figyelmeztetéseket kapott arra vonatkozólag, hogy ne kezdjen ki vele, és ne húzza ki a gyufát sem. Daemon morogva pakolászta össze a lapjait és sandított elég egyértelmű ellenszenvet sugározva a nő felé. De legalább a szóbeli szkilljeivel egész jól halad. Úgyis arra lesz a legnagyobb szüksége. Ezzel vigasztalva magát vette hazafelé az irányt, hogy végre vacsorázhasson, és felhúzhassa az a híres jelmezt.
Miután lezuhanyzott megszárogatta sörényét, valami élhető formát egyengetve neki, nekiesett a fólia lefejtésének, hogy hozzáférjen a ruhadarabjaihoz. Ahogy sorban húzta magára az inget, mellényt, nadrágot, meg mindenféle fodros mandzsettát, kicsit deja vue-s érzése támadt egy bizonyos fotózásról. Elvigyorodva az emlékein gombolta be az utolsó gombot, és kanyarította magára a köpenyét. A műfogakat betenni viszont már segítségül kellett hívnia a tükröt. Először roppant kényelmetlenek voltak, de volt annyi protekciója, hogy ne holmi bóvli vackot kapjon. Egész hamar meg lehet őket szokni, és egy idő után már nem is akadályoznak a beszédben, vagy az ivásban. Az evéssel viszont lehet, hogy akadna némi gondja. Vörös kontaktlencséjét, viszont egyáltalán nem okozott gondot bepakolnia. Szinte nap mint nap színezett lencsét hord, így viselés szempontjából egyáltalán nem különbözött a zöldtől. Csak kívülről nézve kölcsönzött neki még ijesztőbb külsőt. A tükörben megszemlélve magát egészen elégedett volt a végeredményel. Hamarosan megérkező menedzsere meg is lepődött azon, hogy nem a kanapén egy szál alsógatyában vergődve talált rá, hanem szinte indulásra készen. Még meg is kérdezte, hogy esetleg nem lázas-e, amit Daemon egy gyilkos pillantással jutalmazott, és azzal, hogy aktakukachoz vágta a kocsikulcsát, jelezvén, hogy sok a duma, és inkább induljanak. Jelek szerint így is késében voltak, mert személyi asszisztense mindenképp be akarta még ültetni egy fodrászhoz mielőtt tiszteletét teszi az összejövetelen. Mondván elég sok potenciális szponzor is hivatalos a cég előadói mellett, így nem árt ha a legjobb formáját hozza.
- Szóval ezért nem ihatok, mi?... –morgott sértődötten a kocsiba huppanás közben. Igazán kezdhette volna ezzel is… nem mintha akkor könnyebben viselné, hogy nem nyúlhat a neki kipakolt piához, de nem szereti, ha terelnek. A fodrász viszont talán nem is volt olyan rossz ötlet, mert még egy kis sápasztó hulla sminket is kapott, amitől még hitelesebbnek tűnt a jelmeze.
Végre valahára, némi késéssel megérkezve a cég épületéhez, a lehető legsznobabb fapofát felvéve sétált be az épületbe a díszterem felé vezető folyosót követve. Ha már gróf, akkor hozza a szerepet. Amúgy sem hiszi, hogy annyira élvezni fogja ezt az egész hacukás összejövetelt. Emelt fővel lépett be a terem ajtaján, és pillantott körbe az összesereglett népségen. Tényleg itt volt majdnem az összes kollégája, akiket már látásból ismer, viszont néhány ismeretlen figura is. Ő azonban elsőként naná, hogy a röhejes tornadresszes jelmezben ácsorgó mellett egy játékgitárral hadonászó becsapós hölgyeményt vette észre. Halványan elvigyorodva suhant oda hozzá, és a válla fölött áthajolva suttogta el üdvözletét.
- Hajad mint az ében, arcod mint a h… ó, ez egy másik mese. –libbent át a túloldalára, miközben a mellette álló röhejes fazonnak is biccentett egyet az illem kedvéért. –Nagyon csinos a jelmezed. A fűző jobban kiemeli az alakod, mint Alíz köténykéje. –vigyorgott kárörvendően, és nyúlt oda az asztalhoz, hogy stílusosan felkapjon magának egy Bloody mary-t, ha már vámpírt fog játszani egész este. Jobb gyűrűsujján pihenő pecsétköves gyűrűjét megkoccintva a pohár oldalán emelte a szájához, hogy ellenőrizze a paradicsomlé és alkohol közösen alkotott aromáját. |
| | | | Kei Gross
Bounto
Hozzászólások száma : 75
Tartózkodási hely : Próbaterem/Pub/Lakás
Registration date : 2009. Apr. 26.
Hírnév : 11
Karakterinformáció
Rang: Bounto; Zenész
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(6500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Csüt. Nov. 15, 2012 4:08 am | |
|
Az öltözőben sürögve-forogva hajítottam le a padra a jelmezeket, majd nem is zavartatva magamat téptem le magamról clothes. Kutyát sem, legfőképp Keiko-t nem érdekelte, milyen sztriptízt nyomok a háttérben. Hasonlóképp cselekedett, mint szende, szerény személyem. Nem vagyunk mi beszarik, számát sem tudom, hányszor volt kiskorunkban együtt pancsoltunk a kádban. Családban ez ér, nemde? (O˛O) New dologgal már nem tud meglepni… ugye nem? Nem, biztos nem. Segítő kezeket nyújtva dear húgi felé igyekeztem felhúzni a cipzárt, ami nehezebb feladat volt, mint gondoltam. Fránya thing, folyamatosan benyammogta a mellette lévő anyagot. Magamban szitkozódva koncentráltam rá task-ra, közben pedig hevesen nyújtogattam kifelé my tongue. Ha törik, ha szakad, ez a szutyok cipzár márpedig igenis nekem fog engedelmeskedni! Diadalittasan lóbáltam meg mancsomat a levegőben az embert próbáló kihívás végeztével, aztán úgy gondoltam, végre magamra kapom saját jelmezem. Nem fair, egy szál boxerban pucsítgatok az ajtó felé. Szerencsétlen erre kószáló, mit sem sejtő person. Ilyen látványban tuti nem lenne része minden nap. Szinte tökéletesen kirajzolódott előttem Sikolyba forduló tekintete. Egybeolvadna a vakolattal a skin színe. Tisztára, mint egy kaméleon! Kihúzva magamat igazgattam meg csokornyakkendőmet, majd előre engedve a kishölgyet, hozzá is kezdtem a szerepjátékhoz. Be volt sózva, alig bírtam kivárni, míg beérjek a terembe. Egy percet sem akartam már kint tölteni a várakozással, így bólintva sis’ kérdésére, gyorsan utánaeredtem. Nagyon nagy parti feeling tombolt bent a teremben. Csupa ismeretlen alak lötyögött szétszóródva, én meg csak baktattam húgi mellett. Csutkára meg voltam szeppenve! Még lucky kínlódással feltöltött képemet majdnem betakarta a vicces mustache. Perfect alkalom volt az ismerkedésre. Néha eszembe jutott, nem ártana kapcsolatot felvenni a cégen belül munkálkodó zenészekkel, de nem vagyok olyan brave, csak lazán odavetődjek valami full ismeretlen fazonhoz. Bezzeg sis… nem zavartatva magát vágódott csóri csávó mellé, és a legnagyobb lazasággal paskolta meg annak hátsóbbik half-ját. Agyam eldobtam! Nem csak Keiko production-ja miatt, hanem a csóka cosplay-e miatt is. Nagyon forma volt a ruhája, komcsira bekajáltam volna, a 70-es évekből maradt ránk. Igazi időutazó! (OcO)” Lassacskán gyűltek körénk a népek, én meg mindenkinek egy néma hajlással mutattam ki üdvözletemet. Mekkora gas! Mindenkinek annyira creative jelmeze volt, hogy nem győztem ámuldozni. Viszont kosztümök közül nálam a Little Red Riding Hood volt a nyerő! Annyira cukker volt, hogy mellette teljesen zavarba jöttem. Csak néztem, and néztem, hogyan illegeti magát a rockerforma előtt, és… nem jött ki semmi hang a számon. Pedig úgy emlékeztem, hogy megszólítottam és megdicsértem a jelmezét. Na nehogymár csak mert magasabb nálam, ne merjek egy ilyen szépséges leányzót mindenféle nice szóval illetni! Pedig tényleg így volt. A szándék régen megfogalmazódott, csupán… hirtelenjében azt sem tudtam mit csináljak. Mikor véletlenül felém pillantott, kikerekedett szemekkel emeltem fel slowly kezemet, integetést imitálva. Mennyire cink situation. Önbizalmamat már csak az tudta mégjobban romba dönteni, when Drakula gróf a háta mögé osont és libabőrösen a fülébe suttogott. Irigylem az ilyen macsó men-eket. Minden para nélkül tolják a rizsát, ahogy annak rendje-módja. Legszívesebben megrángattam volna szöszke vampire köpenyét egy „Taníts, Master!” felnyögéssel. Azért már mindennek az alja, lassan magánórákat akarok lenni. Kéne egy pasikódex, „Hogyan csajozzunk lazán?” címszó alatt. Ez már a vég. Ennek „örömére” hátra is fordultam és búbánattal lebőgve hajtottam be az első italomat.
|
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Nov. 18, 2012 10:39 pm | |
| Let’s forget about the rain o(；△；)o
Első keze ügyébe eső tárgyal vágta volna fejbe magát. Újra beleesett saját csapdájába. Meggondolatlan szavakat ejtett ki, amikor ezerszer megfogadta nem tesz többet ilyesmit. Mindig hatalmas szája sodorta bajba. Folyton olyat mondott, amit sokkal jobb lett volna, ha mélyen elrejt gondolatai közé. Rengeteg problémától megkímélhette volna a világot és környezetét, ha képes lenne uralkodni magán, de nem, neki eszébe se jutna. Kizárólag utólag éri a felismerés. Úgy viselkedik, akár a bekapcsolt teafőző. Addig magyaráz, míg az utolsó kávészemet is szét nem morzsolja, ezzel teljesen szétzilálva összes kapcsolatát. Ennyi év után, nyugodtan kijelentheti, egytől egyik neki köszönhetően romlottak el. Eljutnak a béküléshez, muszáj olyasmit mondania, amivel újra eléri, ötven méteres közelébe se kívánkozzanak. Kényszeresen vonzza, pontosabban generálja a bajt, mintha olyan felhőtlen boldogságot jelenthetne, ha utálják, megvetik, elutasítják, levegőnek nézik. Nincs még egy bolond, aki önkéntesen szítaná a tüzet, elforduljanak tőle, hogy utána azon kesereghessen megint összeveszett barátaival. Azaz érzése, tényleg skizofrén, vagy egyszerűen elmeháborodott. Micsoda megfejtés lenne, lakozik benne még egy személyiség, aki ezekkel a kitörésekkel teszi tönkre. Legalább rendelkezésére állna kézzel fogható magyarázat, miért viselkedik érthetetlen módon. Elvégre, tartózkodott már bolondok házában. Tisztán emlékszik, kőbe vésett törvényként közölték, bármikor visszakerülhet, és ne reménykedjen, teljesen felépül. Napnál világosabban orra alá dörgölték, aki egyszer odakerült az előbb, vagy utóbb újra vendégük lesz. Lehet önkéntesen jelentkeznie kéne, abban az esetben saját lábon sétálna be, nem gyógyszerektől kiütve tolnák be.
Jelen pillanatában kézzel-lábbal kapálózna beutalóért. Elijesztette Rii-t, amikor épp az ellenkezőjéért küzdött. Megkergült óraként működik. Állandóan a fordítottját éri el mindennek. Közelebb akart kerülni, erre egyetlen szóval messzire űzte Rii-t. Minden megtett lépésétől egyre nyomorultabb baleknak érezte magát. Nincs hatalmas szíve, csak kimeríthetetlen tehetsége az emberek messzire kergetésében. Keserű igazságtól, mellkasába állított kés egyre mélyebben fúródott szívébe. Olyan erővel fogta közre a fájdalom muszáj volt nekidőlnie a falnak, vagy azon nyomban összeesik. Nem akart olcsó jelenettel bocsánatot kicsikarni. Tenyerébe temetve arcát fókuszált, ne törjön ki még egy síró jelenetben és szemeit becsukva ismételgette nem fog kocsonyaként remegve rosszul lenni. Eleve, borzalmas rémálomként hatott a szobára telepedő csend. Nem súlyosbíthatta azzal önkéntesen elborul, mint egy zsák krumpli. Beszélni akart! Most kellett volna egymás után áldozatára zúdítania a szavakat. Annyira szánalmas, pont most nem ment. Amikor legnagyobb szüksége lenne rájuk, egyetlen egy sem érkezik szájára. Pedig megőrjítette a tanácstalan várakozás. Ezerszer jobban szeretett volna dühödt számonkérést hallani, vagy bármilyen reakciót kapni. Szíve szerint, térdre borulva könyörgött volna, de legnagyobb döbbenetére megelőzték. Derült égből villámcsapásként érte a kérdés.
Összerezzenve pillantott fel Rii mély hangjára. Kezei takarásából bámult rá teljesen megzavarodva. Minden eshetőségre felkészült, kivéve erre. Sohasem fordult meg fejében egyszer ténylegesen fognak erről beszélni. Valahogy mindig úgy képzelte besöprik az ágy alá, mintha meg se történt volna. Ostoba feltételezés, főleg, ha minden vágyad tisztába tenni a múltat, még is ijesztően hatott a lehetőség, végre sor kerülhet rá. Arcára volt írva rémültebb, vadászpuskával szemező őznél. Óriásira kerekedett szemekkel meredt maga elé, hatalmasat nyelve küszködött kiszáradt szájával és többszöri neki futásra volt képes betűket formálni ajkával. Teljes rövidzárlat kerítette hatalmába. Végtelennek tűnő percek teltek el, mire összeszedte pánikba esett darabkáit és mély sóhajjal kapaszkodott bele kevéske bátorságába. Ha már elé került a lehetőség, itt volt az ideje megragadni. Akármennyire nehézére esett, tiszta vizet kellett önteni a pohárba.
-Kockára tettem volna a barátságunkat, ha nem így lenne?- Erőtlenül, remegő hangon beszélt. Nem bírt elvonatkoztatni a helyzettől, olyan érzése volt, mintha középiskolában ücsörögne és zöld fülü tiniként vallana szerelmet. Annyi év után se tudott könnyebben túllépni a csalódásokon. Kezelni, végképp nem tudta őket. Egyáltalán nem is volt rá példa, bárki kíváncsi lett volna a miértekre. Azután kiejtette a bűvös „kedvellek” szót, szépen egyedül hagyták, már, amikor volt hozzá mersze, vagy táplált bármilyen érzést. Nem túlzottan büszke rá, de egy ideig nem foglalkoztatta ki és miért van vele, csak legyen ott. Megelégedett a kapcsolat felszínes álcájával, mert nem bírt egyedül lenni. Kiábrándító belegondolni, hova süllyedt saját hibájából.
-Ne kérj bocsánatot. Senki sem játszadozna el a gondolattal, egyik barátja ferde hajlamokkal van megáldva és annyi ember közül, pont őt szemelte ki magának.-Döntötte oldal fejét keserédes mosollyal, mielőtt kínosabb vizekre evezett volna.- Akkoriban, mármint középiskolában eléggé zavart voltam és nem tudtam mit higgyek. Egyik oldalon voltam én. Éreztem, hogy fontos vagy, többet jelentesz, mint egy barát. Másikon, pedig az orvosok és apa. Azt mondták, csak a lelki bajaim miatt vonzódom a saját nememhez. El fog múlni a kezelések után. El akartam neked mondani…ezt az egészet, de miután kiengedtek a gyogyóból, féltem megtenni, mert mi van, ha csak szimplán bolond vagyok?! Mi van, ha tévedek és már te se leszel mellettem?! Mi van, ha egyszerű rajongást érzek irántad, ami rövidesen magától elmúlik?! Könnyebb volt némát játszani. Önző módon a közeledben maradhattam és távolról szerethettelek.-
Nem volt bátorsága Rii-re nézni. Végig az ujjával piszkált gyűrűjét bámulta. Félt, ha szünetet tart, elkalandozik, szembe lévő férfire tekint, elszáll kicsiny lendülete és nem fejezi be mondókáját. Most az egyetlen egyszer pontot akart tenni valamelyik függő ügye végére. Addig nem léphettek tovább, míg töviről hegyire át nem beszélik. Tiszta lappal indulhassak, muszáj volt kitálalnia, még ha nehezére esett is. Attól, pedig egyenesen madarat lehetett volna vele fogatni, Rii nem gubózott vissza csiga házába. Önszántából mondta el azokat a szavakat, amikre úgy volt szüksége, mint haldoklónak a kenyérre. Akkora dózisban járta át a megkönnyebbült boldogság, szinte beleborzongott. Tudta nem abban az értelemben kapta őket, ahogy legelvetemültebb álmaiban remélte, ettől még ugyanolyan értékes volt számára. Vezetőjük barátsága többet ért minden elcsépelt szerelmi vallomásnál.
-Elhiszed, hogy tudom? Ha nem így lenne, régen faképnél hagytál volna. Én tartozom köszönettel annyi évig kitartottál mellettem. Nem lehetett kellemes elviselni a fanatizmusom. Mostantól sokkal jobb barát leszek!-
Rá jellemzően szorította ökölbe kezét, ahogy folyton teszi, ha eget rengető döntésre szánja el fejét. Kényszeresen próbálta oldani a feszült hangulatot. Nem szerette volna kihallgatás, faggatás, vallatás érzetét nyújtani, vagy sugározni Rii felé. Ha már őszintén társalognak, úgy tegyék, mint a barátok. Nehézkesen, nyögvenyelősen, de semmi esetre se erőltetetten. Azt szerette volna elérni, oldottabban tudjanak csevegni.
-Eddig se éltél vele vissza, dilis!-Szokásos szomorkás mosollyal arcán sétált mellé. Oldalát játékosan megbökve ült fel az asztal szélére. Lábát ütemesen lóbálva fújtatott fel, mielőtt fejét nemlegesen csóválva folytatta volna monológját.-Ü-üüü! Azt szeretném, kérdezz! Bármiről! Nem akarok több titkot, félreértést! Szeretném, ha mindent tudnál rólam és mindent megkérdeznél, amire kíváncsi vagy. Engem nagyon érdekelne, mi történt veled az utóbbi hónapokban. Hogy vagy?- |
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Dec. 01, 2012 11:05 am | |
| Let’s forget about the rain
Maga sem tudta, hogyan dolgozza fel az elmondottakat. Már abban sem volt biztos, valóban éber állapotban van. Az érezte, álmodik, és valahol, nagyon messzi vidékeken jár. Ismeretlen vizekre evezett, aminek végén nem vár rá más, csak egy vízesés, mely a mélységbe vezeti. Hasonló volt a helyzet. Sodródni akart az árral. Komolyan tudni akart Umi érzéseiről, talán még eltökéltebb volt, mint azelőtt. Eddig nyugodt tudatlanságban élt, mégis hogyan lenne képes szemet hunyni a történtek fölött? Semmivel nem lenne egyszerűbb kettejük élete. Ahogy pedig egyre jobban megnyílt előtte, mintha elemelkedett volna a földről. Sosem gondolta, végül megtörik a jég, és nyíltan fognak beszélni. Egy percét sem sajnálta annak, rávette magát, határozottan kiálljon. Azonban megdöbbentette a tudat, ez a szerelem már évek óta mélyen lappangott a srácban. Csak a vele szemben lévő falat tudta bámulni. Olyan meredten bámult előre, hogy sokáig pislogni is elfelejtett. Utólag már lényegtelen ezeken rágódni. Jutott erre a következtetésre. Nem tudja, mit tett volna, ha egyszer odaállít elé Umi, és szerelmet vall neki. Fogalma sincsen. Mostani eszével biztosan teljesen máshogy reagálna, mint akkor. Akkoriban sok problémával kellett neki is megküzdeni, hiába mutatta, minden a legnagyobb rendben. Belebújt egy szerepbe és úgy tett, ahogy forgatókönyve meg volt írva. Véges megítélések keringtek róla, volt, aki félt tőle, és voltak, akik odáig voltak érte. Túlnyomórészt mindenki megtartotta vele szemben azt a három méter távolságot. Éppen ezért sosem értette teljesen, hogyan képes ennyi éven keresztül megmaradni mellette Umi. Ő volt az egyetlen ember, akinek közelségét eltűrte, sőt hiányolta, ha nem volt jelen.
Sok mindent felhozhatott volna a múlttal kapcsolatosan, de nem tette. Inkább hallgatta Umi történetét. Bele sem gondolt –mint annyi mindenbe-, mennyi borzalmon kellett átesnie barátjának. Óriási lelkiismeret furdalása volt, nem vette észre. Semmit nem vett észre. Ha igazán jó barátja lett volna, egy pillantásából tudná, valami baja van. Ahelyett, hogy segítette volna problémájában, csak még egyet belerúgott. Önző baleknak érezte magát. Ezért akart változni. Nem akart újra fájdalmat okozni neki. Eleget tette. Talán… ezért történt minden. A baleset, a magány és az újabb akadályok. Vezekelnie kellett, belátta. De nem így akart. Az élet szörnyű játéka. Utálta minden egyes átszenvedett percét. De talán mától máshogy alakul. Lassan érezte azt a halvány reménysugarat, amit azonnal meg kellett ragadnia. Nagyon elmélázhatott, hiszen csak arra kapta fel fejét, Umi mellette termett és játékosan megbökte oldalát. Ezt nagyon szerette benne. A legszörnyűbb helyzetben is képes volt mosolyogni. Hogyan képes minden fájdalomban megtalálni azt az apró pozitívumot, amitől tovább tud lépni? Ekkor érezte először igazán, nem Umi szorul segítségre. Észre sem vette, lassan egy igazán erős emberré vált. Büszke volt és felnézett rá. Mit sem sejtett Umi valódi kilétéről. Benne eddig egy törékeny, pátyolgatásra szoruló kisfiú képe élt. Gyorsan elmúltak az évek, hirtelen megjelent előtte egy teljesen más ember. Hogyan tudna lépést tartani a jelennel, ha még mindig a múltba menekül? Rii rettegett, óriásit fordul vele a világ.
Nehéz volt megtennie az első lépéseket, újból felépítsék kettejük kapcsolatát. Mégis úgy érezte, hogy jó úton halad célja eléréséhez. Ebben sokat segített neki Umi, aki megtörte a szorító, feszes légkört kettejük között. Mikor rápillantott, nem tudott másra koncentrálni, mint a srác mosolyára. Úgy érezte, feltöltődik energiával. Valami hasonló hiányozhatott eddig életéből. Ki sem meri mondani, milyen régóta tartott kettőjük viszálya. Embert próbáló volt az idő, amit külön töltöttek. Nem is tudja, mikor fordult meg utoljára fejében, egyszer kibékülnek. El kellett hitetnie magával, ez állandósulni fog. 1 év hosszú idő. Talán pont ezért nem tudta, mit is kérdezzen. Tág lenne megkérdezni, hogy van. Visszamenőleg biztosan sok minden történt Umi-val ezért… nehéz feladat előtt állt. Rii sem tudta, mit lenne érdemes elmondani. Mindent tudni akart. Mégsem tudta eldönteni, milyen mélységekbe ásson a témát illetően. Nem akart neki hazudni. Nem akarta félrevezetni, hogy remekül van, és minden a legnagyobb rendben folyik. Mégis… kétségek gyötörték, félre ne értsék. Ezért nehezen tudta megfogalmazni gondolatait. Egy pillanatra lenézett, és a cipőjét bámulta. Észre sem vette, hatalmas koszfolt ékeskedik fekete lakkcipőjén. Biztosan akkor piszkolta össze, mikor magával rántotta Umi-t az irodába.
- Hogy voltál képes átvészelni ezt az időszakot? Tudod, én szörnyen éreztem magamat. Olyan voltam, mint egy élőhalott. A napjaim monotonon teltek el… elmenekültem a világ zaja elől, semmiben nem leltem örömömet. Te tényleg az én reménycsillagom vagy… ne nézz furcsán, de ha most nem szóltál volna utánam, feladom. A fanmeet-en akartam bejelenteni, visszavonulok. Ezért… hálás vagyok Neked. Nem is kell bizonyítanod, igaz barát vagy.
Lökte el magát az asztal szélétől, és Umi elé lépett. Őszintén bele akart nézni szemeibe. Valós érzéseit kitárta előtte. Mondata végén egy halvány mosoly kúszott végig arcán. Igazán örült annak, hogy a falak leomlottak előtte. A zárkából kiszabadult, és lelke megnyugvást talált.
- Valahogy kezd minden rendbe jönni. A múlt héten jártam bent a kórházban. A nővérem végre felébredt a kómából. El sem tudom mondani, mennyire boldog voltam a hír hallatán. Sajnos sosem fog teljesen felépülni... de él! Hihetetlen, azt hiszem, tényleg vannak még csodák. A szüleim úgy határoztak, magukhoz veszik a nővéremet. Én pedig tartozom annyival, felelősséget vállalok továbbra is Bao-ért, és nálam marad. Vicces, de furcsa lenne, ha már nem velem lakna. Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, helyettes apa leszek.
Nevette el magát halkan. Sok furcsaságot rejt magában az élet. Pontosan meg sem tudná jósolni, önszántából mikorra tervezne saját gyereket. Azonban be kellett látnia, már ő sem olyan fiatal. Bao érkezte talán egy égi jel volt. Egy korszak lezárult Rii életében. Ideje volt újabb lépcsőfokra lépni, és megbirkózni ismeretlen feladatokkal. Bármennyire is hihetetlen, élvezte az apa szerepet. Azt persze nem állítja, végleg szakítani tudott eddigi életével, de rengeteget változott a kissrác mellett. Végtére is... ez az élet rendje. |
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Hétf. Dec. 17, 2012 4:06 am | |
| Let’s forget about the rain o(；△；)o
Lábát ütemesen lendítve várakozott. Mély hallgatásba burkolózva hagyott időt Rii-nek kimondja mire lenne kíváncsi. Ismerte már annyira, tudja, ne szakítsa félbe, vagy ne zökkentse ki gondolatmenetéből. Elég volt egy halvány sóhaj messzire kergesse határozottságát. Tisztában volt vele, mennyire nehéz hangosan kimondania azt a rengeteg gondolatot, ami fejében kavargott. Sokszor esett abba a hibába, belé fojtotta mondandóját egy elkapkodott mondattal, vagy azzal látványosan siettette. Régebben, szörnyen figyelmetlen volt. Belegondol, mindig leragadt azon a ponton, mennyi mindent szeretne róla megtudni, mennyire jó lenne kötetlenül beszélgetni vele. Beletemetkezett egy szépséges ábrándba, amiért igazán sosem tett semmit. Folyton sajnáltatta magát, Tipihez menekült panaszkodni, elzárkózott a külvilág elől és két pofára tömte az édességet bánatában. Pontosan tudta mire vágyik, még se jutott túl személyes tragédiáján. Megrekedt azon a szinten, milyen rossz neki mennyire igazságtalan az élet. Soha nem erőlködött igazán, kiderítse mi van Rii-vel. Önző és figyelmetlen volt. Az a szörnyen túlbuzgó, pattogó, vattacukros sztár, akivé változott, elvette az eszét. Megfeledkezett a legfontosabb dologról az életében. Elfelejtette ki a barátai és kik álltak mindig mellette. Sosem engedte Rii-nek kinyithassa száját, mert vagy bömbölt, vagy hisztériázott, vagy lényegtelen bugyutaságokról kezdett fanatikusan ömlengeni. Szörnyű természete volt és akármilyen furán hangzik, hálás ezért a zűrös három évért. Életében először megtanulta a leckét. Rádöbbent mennyi mindent jelent neki Rii, barátság, szeretni valakit, milyen pocsék azt elveszteni. Felismerte, ha valamit meg akar tartani, azért kőkeményen meg kell küzdenie.
Kicsikét, talán felnőtt. Nem mondaná hihetetlen komoly személlyé változott volna, vagy háromszázhatvan fokot fordult vele a világ. Egyszerűen belátta mire van szüksége és végre mert érte tenni. Vitát követően hónapok teltek el azzal, folyamatosan, újra és újra kísérletet tett, felcímkézze az érzéseit. Mindenáron meg akarta fejteni a talányt, milyen természeti erő köti Rii-hez. Eleinte attól tartott Tipi-nek lesz igaza. Szegény frontemberüket kiáltotta ki férfi ideáljának. Később kihúzta listájáról. Ha szimpla rajongás lett volna, csak nem érezte volna úgy magát, mint egy utolsó smucig bűnöző, aki tett helyszínére lopakodik még több pénzt csikarhasson ki szerencsétlen áldozatából. Végül belátta, erre semmi szükség. Lényegtelen mi köti hozzá, mert az a valami még mindig ott van és már biztos benne, ott is marad. Élete végéig el fogja kísérni.
-Kötelék…-Dünnyögte orra alatt halványan elmosolyodva, mielőtt a felszólaló Rii-re fülelt volna. Szándékosan nem nézett rá. Nem akart nehezíteni dolgán, érdeklődve bámul rá. Csendesen figyelte előre-hátra lendülő lábait és feszülten figyelt minden egyes kiejtett szóra. Semmit sem hagyhatott elveszni. Minden kiejtett mondatot el szeretett volna raktározni, mielőtt rá kerülhetett volna a sor.
-Szó, mi szó, rémesen festesz! Középkorú akta tologató sármosabb nálad!-Nyújtotta ki nyelvét kötekedően.-Hétvégén elrángatlak egy wellness kúrára és nincs tiltakozás, mert Tsuna-val kergetlek ki a házadból!-
Tette csípőre karjait mérhetetlen határozottsága ékes bizonyítékaként. Arra sem volt rest orrát égnek emelve fújja fel pofiját, had lássák véresen komolyan beszél és nincs előle menekvés. Követelőzésről, vagy túlcsorduló gondoskodásról továbbra sem szokott le, úgyhogy Rii biztos lehet benne, kegyetlenül bevasalja rajta mondandóját. Mindkettőjükre ráfért a lazítás. Nyugodtabb környezetben pihennek egyet, tovább beszélgethetnek és végre kezdenek valamit azzal az óriási kráterrel, amik Rii szemei alá költöztek. Rémesen piszkálja jelenlétük, mert tudja, miért keletkezhettek. Egyértelmű szeretett volna valami apróságot tenni, eltűnjenek onnan és arcbőre visszanyerjen valamicskét színéből.
-Nehezen. Egyedül az vett rá a munkára és kezelésekre, ígéretet tettem, Tipinek. Azóta egész jól haladok, naponta háromszor eszek, plusz rendszeresen járok kontrollra.-Szorította ökölbe kezét elsöprő győzelme jeleként. Még keserédes mosolyra is futotta, hiszen saját maga is nevetségesnek találta, pár éves gyerekként kell rászoktatni a rendszer étkeztetésre. Annyira röhejesen kínos volt az egész.
-Több fotózást, reklámot, szponzor felkérést vállaltam, hogy lekössön, míg rendbe jött a hangom. Sok cigi és koplalás megviselte. Sikerült belemásznom egy kis adósságba is…-Vakarta meg tarkóját kínosan. Ha már nyílt lapokkal játszanak és saját maga jelentette ki, mindenről be óhajt számolni. Kellemetlen részleteket sem hagyhatta ki, vagy tüntethette fel kedvezőbb fényben.-El kellett adnom a kertes házat, de nem bánom. Most a Tipivel szemközti társasban lakom. Mindjárt felírom a pontos címet, meg számot.-Pattant fel helyéről, hogy horgászhasson magának lapot és tollat. Úgy gondolta egy irodában csak rá fog bukkanni valami író alkalmatosságra. -Sokkal jobban szeretem! Egy embernek túlságosan kacsalábon forgó palota volt. Neo-t kicsit sajnálom, de sokat engedem parkban rohangászni, úgyhogy nem lesz gond…remélem.-
Vonta meg vállát az asztal lapján megtámaszkodva. Előrébb dőlve gondolta végig, még milyen említésre méltó dolog történhetett. Szájával sűrűn grimaszolva tekergette agytekervényeit, de úgy festett más életbe vágó eseményről nem számolhatott be. Keszekusza szerelmi életétől inkább megkímélte Rii-t. Cseppet fura lett volna elkezd arról trécselni, valószínűleg összejött valakivel, miközben őt próbálta kiheverni, de ez is elég képlékeny, bár sok mindent tanult és sokat köszönhet pokoli teremtménynek. Erről majd idővel mesél, ha már ténylegesen rendeződtek a dolgok, vagy tényleg úgy érzi komolyan komollyá vált és meri kapcsolat szóval illetni.
-Tessék! Ráírtam a mobilomat is. Sikerült összetörnöm kitty-t! Szívem szakadt ketté! Most egész szolíd lila telóm van. Ne tagadd, hogy örülsz, nem látod többet a strasszköves csodát!- Tolta az időközben vele szembe álló társához a papírost. Érdeklődve pislogott rá mire készült rá ekkora erővel. Gondolta nem babazsúrra próbálja meghívni, úgyhogy háttérbe tuszkolta lelkesedését és elcsendesedve várt sorára. Első nekifutásra, csak hatalmas szemekkel bambult orra elé. Sok volt az egyszerre kapott információ. Kénytelen volt fejben megismételni a hallottakat, teljesen felháborodva csaphasson az asztalra és minden egyes szavával ütemesen nyomatékosíthassa mondandója igazság tartalmát. Igazi mérges pocokként fújta fel arcát és ráncolta össze szemöldökét.
-Azt ugye tudod, hogy soha, de soha nem engedtem volna! Fatal tagjai mindig Rii, Umi és Sky lesznek! Valaki kilép, többiek sem csinálják tovább!-Vágott még egy utolsót szegény asztal tetejére, olyan erővel fájdalmasan felszisszenve kapta fel karját.-Ij, ez fájt!-Rázta meg sajgó kézfejét morcosan fújtatva.-Amúgy…nekem is megfordult a fejemben, de az együttes közös álmunk. Ha egyszer befejezzük, szeretném, azért tegyük, mert elértünk mindent, unokák rohangásznak körülöttünk és nyugdíjasok taták vagyunk, akik már nem tudnak színpadon ropni! Úgyhogy, ne is próbálkozz szökni, Riichi Sato!-
Bökte orron a velem szemben álló frontemberüket. Sikerült nagy fenyegetését önkéntelenül is elnevetni, hála a neki mutatott mosolynak. Leírhatatlanul örült, végre kommunikálnak. Madarat lehetett volna vele fogatni, még tovább és tovább gördül a beszélgetés. Rii folytatta a mondandóját a nélkül kérdeznie kellett volna. Ez a pillanat mindennél többet jelentett neki. Főként azok utána megtudta a nagyszerű hírt. Bőréből kiugorva visított fel örömében. Könnyeivel küszködve rugózott, mint egy dedós. Nem bírt tovább uralkodni magán. Boldogan vetődött szegény áldozata nyakába.
-ÚRISTEN! EZ NAGYSZERŰ! Úgy örülök neki!- Nyomorgatta agyon zenésztársát könnyeivel küszködve. Beletelt némi időbe összeszedhesse annyira magát, reagálni tudjon a maradék információra.–Remek papa vagy! Ne beszélj sületlenségeket!- Paskolta meg durcásan mellkasát.- Biztos imád, Bao! Jaj, te jó ég! Mekkora már? Mennyit nőhetett, mióta legutóbb láttam?! Aj, annyira szívesen megnyomorgatnám. Valamikor átszaladhatok? Vagy gyertek át! Főzök kajót!-
Vigyorgott jó kedvűen elmélázva, mikor lenne a kicsi családra szabadideje és mit enne meg szívesen a páros. Egyáltalán mi jót csináljanak. Mondjuk, volt a közelben egy nagyon szuper játszótér, meg levihetik Neo-t sétálni. Remélte nem ijedne meg tőle Bao. |
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Pént. Dec. 21, 2012 7:21 am | |
| Let's forget about the rain
Mérges cümmögéssel jelezte nemtetszését, mikor kinézetét kritizálták. Tudta jól, mennyire pocsékul néz ki, elég volt reggelente belenéznie a tükörbe. Ilyenkor mindig valamit megreptetett a tükörképe felé. Bármennyire próbálkozott, itt a méregdrága kencék sem segítettek. Testileg is és lelkileg is ki volt bukva. Literszámra itta a kávékat, de szemei mindig véresen forogtak. Lelkes sminkmestereknek is hatalmas fejfájást okozott egy-egy interjú előtt kimázolják arcát úgy, mintha élne. Bőre színe is szép, lassan kifakult. Simán befért volna egy zombi apokalipszist hirdető, sátánista körbe. Kabalájukként csápolhatott volna az utcákon, kezében a táblával, itt a vég. Kicsit meglepődött váratlan ajánlattal rukkolt elő a másik srác. Kettőt pislogott műsorán, majd rá kellett jönnie arra az apróságra, nem hülyeség, amit mond. Valóban ráfért egy kiadós pihenés. Csak nem gondolta, pont Umi fogja megemlíteni. Még szokatlan neki, főleg ennyi idő után. Azért boldog volt, megmaradt anyáskodó természete. Ezen jót nevetett.
- Benne vagyok, vigyázz, mert szavadon foglak! Akkor pénteken cuccolunk, és megyünk? Jut eszembe, magammal hoznám Bao-t is, jó? – hirtelen nagyon lelkessé vált. Tényleg hiányzott neki, ismét barátjával lehessen. Rengeteg megbeszélnivalójuk akadt, és lazítás közben sokkal, de sokkal oldottabban tudnának mindenféléről dumálni. Idejét sem tudja, mikor volt kikapcsolódni. Ami pedig még jobban ösztönözte, szívének két legkedvesebb emberével tehette. Nem is kellett több, hogy belemenjen a remek felajánlásba. Egy percre el is mélázott azon, miként tudná szabaddá tenni hétvégéjét, de bízott benne Naoto-san hamar rábólint a külön programra. Szóbeszédekből hallotta, mindenki azon ügyeskedett, végre beszélő viszonyba tereljék párosukat, ezért menedzserük nem hinné, sokat akadékoskodna. Végre közösen terveznek valamit, és egy ilyen lehetőségre azonnal rá kell bólintani. Rii most hirtelen nem is tudta volna megmondani, mi várt volna rá a hétvégén. Lényegében nem is érdekelte. Ha olyan fontos dologról lenne szó, emlékezne rá. Más jelenleg nem hatja meg.
Sokat nem akart elmélázni a hétvégét illetően, jobban érdekelte, mit felel Umi előbbi kérdésére. Érdeklődve figyelte a lábait koslató srácot. Vegyes érzelmeket váltott ki belőle beszéde. Egy részben fellegekben érezte magát, belátta, szükséges kezelésekre járnia. Hálás volt Felhőcskének. Még mai napig szörnyen érzi magát, képtelen volt foggal-körömmel küzdeni Umi-ért. Elsőre nem sikerült meggyőznie és máris feladta. Még szerencse, másik barátja sikerrel járt. Büszke volt rá, tudott hatni Umi-ra. Neki valahogy sosem sikerült. Az érvek felsorakoztatása végül mindig veszekedésbe, majd alapos összeveszésbe torkollott. Egyszerűen nem értett ahhoz, hogyan kell bíztatni a másikat. Még most sem tudja, hogyan kell, de legalább próbálkozik. Volt ideje, hogy elgondolkozzon ezeken a dolgokon. Ráadásul minden nap eszébe jutott az a kép, mikor a legyengült, ájult srácot kellett felkaparnia a kórház mosdójában. Több nem is kellett neki, forduljon vele a világ, és másként álljon hozzá. Miközben pedig hallgatta Umi-t egyre jobban megdöbbent. Fájt neki, ennyire kimaradt a történésekből. Halvány gőze sem volt arról Felhőcske mellé költözött, arról meg aztán pláne nem, hogy adósságai keletkeztek. Kikerekedett szemekkel bámulta. Megcsóválta a fejét és hangosabban felsóhajtott. Miután megkapta a kis cetlit, rápillantott és eltette.
- Ajh, hülye kölyök… ha bajban voltál, miért nem kerestél? Roppant szarul érzem magamat, amiért nem tudtam segíteni. – húzta félre száját, miközben beleborzolt Umi hajába. Nem halt volna bele, felkeresik, mert pácban van. Sőt. Ő lett volna az első, aki segítségére siet. Abszolút nem érdekelte, össze vannak veszve, vagy sem. Rii sosem haragudott Umi-ra. Azért kerülte, mert félt tőle, még jobban eltávolodnak egymástól. Bárcsak lett volna több esze, és nem hagyja, ilyen mélységekbe zuhanjon kettőjük kapcsolata! Persze, hiábavaló már a múlton rágódni, de mégis zavarta, ennyire mellőzve lett. Azt hitte Umi könnyebben átvészeli ezt az időszakot. Miután elmesélte, mi történt vele ez idő alatt, Rii már nem akart kitálalni. Csak szimplán meg akarja kímélni saját nyomorúságától. Tudta jól, mit ígért, hogy mindent elmondanak egymásnak, de ismerte Umi-t. Nem akarta aggódjanak érte, ha pedig elmesélné, miket művelt minden áldott nap, csak ártana vele. Pont emiatt terelte volna a témát. Hálás volt azért, Umi ennyire megnyílt előtte. Bár az felettébb kikészítette, hasonlókat tervezett, mint Ő. A makacs gyereket úgysem hagyta volna, hogy se szó, se beszéd lelépjen. Volt valami abban, amit mondott. A Fatal error tényleg úgy volt kerek egész, mindhárman erősítették. Nagyon reméli, ilyen nem fordul elő a jövőben, de ha mégis, senkinek nem fogja hagyni, kiszálljon.
- Hidd el, nem fogok lelépni. Ez persze visszafelé is fennáll. – orrpöckölést viszonozta, majd Rii is elnevette magát. Sikerült egyre őszintébben nevetnie, ami hatalmas előrelépés volt a számára. Nem érezte óriási súly nehezedik testére, és nem kell azon töprengenie, van-e értelme beszélni. Az már csak hab volt a tortán, Umi úgy pattant a nyakába, mint még soha. Meg is döbbent a produkción, és egy pillanatig csak ledermedve ácsorgott, akár egy darab bot. Nagyon boldog volt, így viszonozta az ölelést, és megsimogatta a srác hátát. Nem kellett túl sok ismét elérzékenyüljön, ezért kínosan megköszörülte torkát. Lapogatás közben pedig nem győzte nyugtatgatni túlpörgött barátját. Már nagyon várta azt a percet, valakinek elmondhassa a remek hírt. Ez sokat jelentett Rii-nek, és ezen az örömön osztozkodni akart. Reménykedett benne, Umi-nak számolhat be elsőként, ezért jelen helyzetben még két méterrel följebb lebeghetett.
- Bao rengeteget nőtt, mióta nem láttad. Most az a módi, éjszaka kellős közepén kimászik a kiságyból, és átjön hozzám. A frász kerülget… - forgatta a szemeit aggodalmaskodva. Túl sok veszély fenyegeti a kicsit abban a hatalmas házban. Főleg a lépcsőnél. Az hiányzik neki, onnan egyszer leguruljon. Éppen ezért Rii képes késő éjszakáig Bao ágya mellett virrasztani, még eszébe se jusson átsurranni hálószobájába. Legszívesebben maga mellett altatná, de a későbbiekben nehezebb lenne átszoktatni saját szobájába. Elég problémás ez a gyereknevelés, ennyit már leszűrt belőle. Viszont sok bosszúság ellenére, tényleg élvezte a lurkó társaságát. – Szerintem pedig kiállhatatlan apa lennék! Rosszabb vagyok, mint egy nő. Ha azt látom, sírva jön felém az oviban, máris nekirontok az óvónőknek, miért nem vigyáznak rá rendesen. Túlságosan féltem, pedig nem akarok belőle anyámasszony katonáját csinálni. Áh, túllihegem az egészet. – legyintett nevetve. – Ezt most komolyan megkérdezted? Hát persze, hogy átjöhetsz! Bármikor. Én csak örülök neki, ha valaki ott van. Imádom a kiskölyköt, de mióta elhajtottam az összes beosztottamat, semmi mást nem hallok, csak gügyögést. Néha már én is kezdem azt érezni, elfelejtek beszélni… üres kézzel meg ne merészelj beállítani! Amit én főzés címszó alatt követek el, az bűncselekmény!
|
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Dec. 22, 2012 9:25 am | |
| Let’s forget about the rain o(；△；)o
Kapott válaszra lelkes kutyaként bólogatott. Valami jelek szerint nem változik, még, pedig azaz aprónak nem nevezhető jelenség, ahogy Rii mondataitól képes volt lelkesedni. Egyedül ő érte el pincsi szintű fanatizmusban megrekedve pitizzen. Fájdalmas beismerés, még is jól eső boldogsággal töltötte el. Hiányzott neki ez a túlfűtött rajongó viselkedés, annak ellenére manapság borzasztóan kínosnak érezte. Más körülmények között homlokára csapva borítana fejére jeges vizet, jelenleg fittyet hányt kelletlenkedő oldalára és örömmel engedte tombolni gyerekes pattogását. Szíve szerint eleve tornádóként süvített volna hazafelé összedobálhasson bőröndnyi holmit, kézen ragadhassa Rii-t és meg se álljon az első lazulós központ recepciós pultjáig. Nem foglalkoztatta hány darab hivatalos szereplés csimpaszkodott nyakán, mennyire lesz mérges Nacchan, vagy mit fog mondani pokoli vadorzónak. Ebben a kivételes pillanatban megengedte magának azt a kicsinyke szabadságot, aggodalmas tervezgetés, ujjtördelés és kínos mosollyal előadott engedély kérést félre tolva élvezze, végre visszakapta élete egyik fontos részletét. Próbálta féken tartani kicsattanó buzgóságát, ne kezdjen ódákat zengeni megint minden a régi kerékvágásban csordogál. Azok az idők elmúltak, lezárták, épp azon vannak új fejezetet nyissanak. Nem térnek vissza oda, ahol a vita előtt malmoztak. Tiszta lappal indulnak és meglátják mi lesz belőle.
Nagyjából emiatt volt leginkább besózva. Alig várta kiderüljön merre haladnak tovább, mit hoz nekik a holnap, mi fog kettőjükkel történni. Az nem kétséges valami egészen más lesz, mint eddig. Sokat változtak, ahogy a kapcsolatukat befolyásoló tényezők is a fejük tetejére álltak. Ismeretlen terep előtt toporogtak és életében először nem félt tőlük. Bízott Rii-ben, tudta kitartanak egymás mellett. Sokat köszönhetett alvilági bűvész vadásznak is. Végre valahára kézzel foghatóan érzete, ott van háta mögött valaki, aki megtartja, ha össze akarna zuhanni. Hosszú idő óta először látta rá az esélyt képes lesz talpon maradni. Eljutott arra a pontra, kevésbé ijesztő helyként gondoljon a jövőre. Messze volt még tőle bátran ugráljon feltevésekbe, tervekbe, ígéreteket tegyen, de határozottan látta az alagútból kivezető ösvényt. Már csak az volt hátra, legyen bátorsága végigmenni rajta. Erre egyelőre még nem volt képes. Talán ennek is eljön valamikor az ideje.
-Megyünk, megyünk! Még szép, hogy megyünk!-Csattant fel mélázásából fülig érő vigyorral. Mérgezett egérként kapkodott jobbra-balra, előhorgászhassa hirtelenjében azt sem tudja merre pakolt telefonját.-Azonnal intézkedem! Foglalok helyet, mert nincs azaz isten, ne a legtutibb ellátást kapjuk valamelyik trillió csillagos hotelban!-
Húzta ki magát tiszteletteljesen, láthatóvá váljon, mennyire elszántan veszi küldetését. Azon egyenest sziporkázó szemekkel rántotta szája elé telefonját, felmerült Bao neve. Lábával extázisban toporzékolva dőlt hátra az asztalon. Kinyúlt békaként lebegett a bárányként fodrozódó felhők között. Bárgyú mosollyal arcán nyöszörgött, ahogy fantáziája csodálatos tengerén már a hétvége küszöbénél szobrozott. Látta a kicsike srácot, miként rohangászik körülöttük és csimpaszkodik Rii-n, vegyen neki sípolós gumikacsát, mert a nélkül nem hajlandó bemenni a vízbe. Eszméletlen aranyos látványon óriásit fújtatva kaparta össze mindenfelé szétcsöpögő darabkáit. Újra felcsüccsenve alkalmi ülőhelyén meredt zenésztársára bosszús hörcsögként felfújva arcát.
-Ezt meg sem kellett volna kérdezned! Bao-nak zöldkártyája van minden hivatalos és nem hivatalos eseményre, ahol közösen jelenünk meg. Alig várom láthassam! Még mindig olyan félős babó? Annyira édes, ahogy azokkal a hatalmas gomb szemeivel elbújik a hátad mögé és megszeppenve leskelődik…Aaaa~j! Imádni való!-
Hullámzott túlcsorduló szeretetében elveszve. Alig várta a lehetőséget jó alaposan megölelgethesse a csöppséget. Bőszen reménykedett benne nem fog tőle megijedni. Legutolsó találkozásuk alkalmával rémisztően viselkedett. Egyik pillanatban kedvesen barátkozott vele, következőben, meg kórházi ágyon feküdve ordítozott, mint egy bolond gombát rágcsált eszelős. Szerette volna azt hinni már nem emlékszik rá, vagy könnyedén ad neki esélyt a csúnya kép foltozására. Nem szerette volna, ha meglátja sírva fakad. Megértené, csak nagyon megviselné a dolog, de majd rajta lesz, legyen sok-sok új és boldog emléke. Az pedig nem kérdés igyekszik segíteni Rii-nek, amiben csak tud. Munkatempójuk mellett kész rémálom lehet pöttömöt nevelni. Legkevesebb, igyekszik minden tőle telhető tanácsot kihúzni farzsebéből, bár nem sokat ért a gyerekekhez. Legnagyobb bánatára nincs kicsi a közelében, akin bőszen gyakorolhatna.
-Egyem meg. Fél egyedül maradni? Hmm…-Bökdöste mélységesen elgondolkozva csücsöri ajkait.-Mi lenne, ha betennél mellé valamit, ami a tiéd, vagyis azt mondod, meg, hogy ő szokott megvédeni? Engem megnyugtat, ha Ricchan valamelyik lomja ott van a közelemben. Talán nála is beválna.-
Ráncolta össze homlokát, ahogy további ötleteket vett számba. Ebben a témában egész szakértőnek számított. Lényegében Bao-hoz hasonlóan rettegett egyedül maradni a sötétben. Összes létező nesztől szívinfarktus kergette. Tehette volna, mindig valakin csüng, míg fel nem kel a nap. Persze nem indulhatott ki saját magából, de bizakodott, hátha rábukkan valamilyen prücsök esetében is használható megoldásra. Miközben lekötötte figyelmét világot megváltó elmélkedése fél füllel nyomon követte banda vezérük szavait. Mondókájával elérte, rövidesen bugyuta mosollyal arcán fordítsa oldalra fejét. Kétség sem férhetett hozzá, világ legszerencsésebb gyereke lesz, akinek ő lesz az apukája. Fantasztikus ember volt, akiben hatalmas, szerető szív dobogott mellkasában. Nehezen lehetett eljutni hozzá, de akinek sikerült, azt foggal körömmel védte és oltalmazta. Nagyra tartotta Rii-t. Nem csak erős jellem volt, szeretni is nagyon tudott. Kicsit még fájt, neki sosem sikerült mindezt elérnie, de remélte másnak fog, minél hamarabb. Nála is jobban megérdemelte a boldogságot. Kijárt volna már neki, belépjen valaki azon a nagybetűs ajtón.
-Zagyvaságokat beszélsz!-Sóhajtott fel lemondóan.–Kevés embert ismerek, akinek nagyobb szíve lenne, mint neked. Én kifejezetten örülnék, ha te lennél az apukám! Mármint nem úgy, hogy...jesszus! Nehogy azt hidd, most meg apa komplexusban szenvedek! Nem az, csak…aaa~h! Na, még egyszer!-Fújtatott hatalmasat bosszúsan összeborzolva fekete tincseit, megint milyen őrültségeket hord össze.-Az cseppet sem baj vigyázol Bao-ra. Legalább érzi szereted és fontos számodra. Hidd el későbbiekben rengeteget fog jelenti. Mit megadnék, ha ugyanezt elmondhatnám én is…-
Szomorodott el néhány pillanatra, ahogy sikeresen belekeverte saját helyzetét. Idő sok mindent eltakart, megszépített, vagy elfeledtetett, de egyetlen momentumot sem tudna felidézni, amikor azt éreztette vele édesapja szeretné, netán elfogadná. Tehetett bármit, sosem fogadta kedves szavakkal. Ő mindig a család szégyene maradt. Mind a mai napig szörnyen mardossa a bűntudat, egyszer sem volt mersze megkérdezni, mit rontott el, mit tehetne mindez változzon. Beletörődött, mármint olyan messzire menekült, amennyire csak tudott. Tisztában van vele, addig nem léphet tovább, míg nem tesz ennek az ügynek a végére pontot, csak épp azt nem tudta hogyan. Lassan illett volna kísérletet tennie egy találkozóra. Közelegtek az ünnepek és jobb lett volna nem megvárnia feltámadjon szokásos év végi takaróba burkolózó rossz kedve.
-Rendben-rendben!- Szabadkozott újabb kitérőjéből észhez térve. Sűrűn kellett pislognia, nehogy túl sok jelét mutassa fájó pontra tapintott saját kiselőadásával. Nem szerette volna elrontani a hangulatot értelmetlen nyűglődésével.
-Aztán vigyázz, nehogy többet lógjak a nyakatokon, mint Nacchan, ha késni merészelünk a cégtől. Mit szeretnétek enni? Ki van zárva, ne kívánság menüt állítsak össze! Ha gondolod besegíthetek a főzésben. Nem vagyok mesterszakács, de egy-két könnyebb fogást megtaníthatok. Nekem éhen ne vesszetek!-
Dobta csípőre karjait vérmes anyókaként, aki csendesen megdorgálja a fiatalságot, mit meg nem merészel magának engedni. Jelzés értékűen még mutatóujját is megrázta a levegőben, mielőtt újabb nevetésben tört volna ki. Önfeledt viháncolás közben, azért valami szöget ütött fejében. Az pedig ki volt zárva, elsétáljon ilyen apróság mellett. Érdeklődve gubbasztott fel törökülésbe, minél kényelmesebb helyzetbe fészkelődve hallgathassa végig Rii garantáltan rövid magyarázatát.
-Miért küldted el a személyzetet? Nem, mintha az a sok harisnyakötős, bugyit villantó cicababa jó hatással lenne Bao fejlődésére.-Zsörtölődött látványosan félre fordítva fejét, ne látszódjon meg tudna pukkadni a méregtől. Nagyszabású próbálkozása azonban nem tartott sokáig. Váratlanul felcsattanva csapott egyet karjaival.-HUUU~H, de sose bírtam őket! Magassarkújukkal pukkasztottam volna ki a szilikon bögyeiket. Fuu~h, de utáltam mindegyiket! Főleg azt a szőke plasztik libát, akinek agyvérzést kaptam a tenyérbe mászóan mézesmázos mosolyától!-
Dünnyögött ingerülten rángatózó szemöldökkel. Szó, mi szó már semmi oka nem volt felkapni a vizet, ettől függetlenül atombombát robbantottak agyában, akárhányszor felmerültek a csinos szobalányok. Velük egészen biztos élete végéig nem békél még. Ezen az se segítene, kiderülne azóta diplomás jogászok, vagy boldog milliárdos feleségei. Nem és nem. Képtelen túljutni az idegesítő jelenlétükön, netán a bájolgó szavaikon, ahogy Rii körül legyeskedtek. Sose értette mi szüksége erre a kiszolgálásra… |
| | | | Justin Awesome
Ember
Hozzászólások száma : 106
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2008. Nov. 22.
Hírnév : 12
Karakterinformáció
Rang: Ember, Dobos (Devil Smile), Pincér (Trinity Nightclub)
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(8500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Dec. 23, 2012 2:58 am | |
| Nem is értem, hogyan voltak képesek ebbe az egész mizériába belerángatni. Nem voltam túl lelkes. Úgy érzem, már kinőttem ebből a dologból. Különben sem láttam értelmét annak, ezt az ünnepet egy olyan nép vegye magához, akiknek jóformán közük sincs hozzá. Viszont a srácok annyira hajthatatlanok voltak, csak beadtam a derekamat. Pedig tuti lenne jobb elfoglaltságom is, mint jelmezben flangáljak két asztal között. Nem jelentett számomra túl sokat ez a cucc. Hát, ha még csórikáimnak elregélném, honnan jött ez az egész felhajtás. Egy féltve dédelgetett álomképet törnék ripityomra bennük. Azért felvenném videóra, milyen fejet vágnának be, ha elsztoriznám, a sötét középkorban házról-házra jártak, és akik az ajtójuk elé kaptak egy faragott töklámpást, azoknak kutya kötelességük volt feláldozniuk a gyereküket. Nem tudom, ezek tudatában hogyan buliznának az este. Na mindegy, félretéve a negatív hozzáállásomat, összegyűjtöttem minden erőmet, és buli előtti nap elbattyogtam a legközelebbi jelmezeshez. Hogy őszinte legyek, éjszaka órákig bújtam a netet, mire kiokoskodtam, merre lehet eldugva a kóceráj, az meg már csak a hab a tortán, egyáltalán képes voltam odáig eltalálni. Egy igazi hősnek éreztem magamat. Biztos azon fogok kattogni, kivel varrassak jelmezt. Faszt. Legegyszerűbbnek láttam, ha elcaplatok egy üzletbe, és kibérelem egy estére. Már az is épp bosszantó volt, gőzöm sem volt róla, melyik eldugott kis utcába kell lefordulnom. Naná, alig észrevehető üzletről volt szó. Miután kínok között sikerült feltérképeznem az üzlet környékét, repdestem az örömtől, végül rábukkantam. Továbbiakban az sem érdekelt, mit adnak a kezembe. Csak annyi számított, ne merészeljenek Barbie princess-t csinálni belőlem. Elképzelésem nem volt, ezért ráböktem a legközelebbi vállfán lévő darabra. Kék volt, valami kezeslábas, igazából meg sem néztem alaposan, csak fizettem és vállamra csaptam a csomagot. Otthon csapott homlokon a felismerés, Superman-es jelmezt akasztottak le nekem. Tojok rá, ez is tökéletesen megteszi. Talán az estét kibírom benne. De végül is azért sem szólhatnának, ha buli közben arra jutok, elegem van belőle, és úgy döntök, a továbbiakban utcai ruhában folytatom. Örülhetnek, ekkora marhaságba belementem. Gáz volt és tényleg nem tetszett. Nem hinném ez a legjobb módja, cégen belüli ismerkedésnek. De ők tudják. Másnap este megpróbáltam a lehetetlent, ráncba vágjam magamat. Fürdés, séróigazítás, ruha összekészítése, és egyeztetés a többiekkel mobilon. Egyszerűbbnek láttam, ha a helyszínen találkozunk. Senkinek sem hiányzik, kint a csípős időben ácsingózzon a másikra várva. Be is bugyoláltam magamat, amennyire csak tudtam, majd hónom alá csaptam a jelmezt és meg sem álltam, egészen az vasútállomásig. Volt időm elmélázni azon, vajon a skacok milyen maskarában fognak fogadni. Ismerve őket, biztosan a fejemet fogom fogni a látványtól. Nagyon elborultak, nem aprózhatták el a csicsát. Zötykölődésem végén megropogtattam a nakamat, mert teljesen elgémberedett. Baromi kellemetlen volt leszállni a fűtött vonatról. Szépen szájon is csapott a meszes hideg, ezért minél előbb be akartam repeszteni az épületbe. Igazi megváltás volt a recepcióra belépni. Eligazítás után a lifthez mentem, közben pedig lerángattam magamról a rongyokat. Rendesen égett a képem ettől az időtől. Nem kellett sok ahhoz, kicsapja a szél. Az öltözőben lepakoltam. A szétszórt holmikból ítélve a Gross tesók már jelen voltak. Ezért kaptam magam, és nekikészülődtem a jelmeznyúzás macerás feladatának. Kísánkodva sikerült belepréselnem magamat, balszerencsémnek köszönhetően még a tükörbe is sikerült belebámulnom. Fejemet csóválva süllyedtem volna fekete föld alá szégyenemben. A folyosóra csak félve léptem ki, abszolút nem hiányzik az imidzsemnek, olyanok is meglássanak, akiknek nagyon nem kéne. Végigkommandózva azon, lassan kinyitottam az ajtót, ami mögül roppant érdekes visongások szűrődtek ki. Úgy tűnt, a hangulatot keményen megalapozták. Derűs tekintetet kölcsönözve fejemre lendítettem egyet az ajtón és igyekeztem az első ismerős ember felé. Szó mi szó ritka béna hacukákban trécseltek a bennlévők. Talán ennyi segített eloszlatni kínos érzésemet. Egy csoporthoz közeledtem, amiből kirikított Pinku-chan. Igen, tőle valami hasonlót vártam. Csillámcsoda póniként rázta magát a pasik között, amitől csak sóhajtani tudtam. A közelben jártam, mikor ördögi tervet szövögettem. Kaján vigyor kúszott arcomra, miközben azon ügyeskedtem, miképp kerüljek a csaj háta mögé. Ujjama szám elé tartottam, ha valaki észrevenne, ne próbálja akadályozni tervemet. Csatakiáltással rontottam neki Pinku-channak, ráugrottam a hátára és bíztatni kezdtem. - Csá, mindenki! Kösz, hogy megtaláltátok táltos paripámat. Most pedig a végtelenbe és tovább, gyíháá!Paskoltam meg egyik kezemmel fejét, miközben azon ügyeskedtem le ne zakózzunk közös erővel a padlóra. Úgy éreztem, kijárt nekem egy kör ezen a nem hétköznapi meselényen. Aztán nehogy a végén megvaduljon és levessen a hátáról. A patkónyomok tuti, csúnya sebeket produkálhatnak. |
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Dec. 23, 2012 1:01 pm | |
| Let's forget about the rain
Helyeslően bólogatott és figyelte Umi sürgölődését. Ismét láthatta frissen beszerzett telefonját, amitől kicsit félre húzta a száját. Mindent félretéve, Kitty sokkal jobban passzolt a sráchoz, mint ez a lila színű, nagyon okostelefon. Miután Rii ripityára zúzta sajátját, nem agyalt túl sokat azon, maradjon az Iphone márkánál, és hasonló kaliberű mobilt vadásszon, csak újabb kiadásban. Lényegében semmi extrával nem szolgált, ezért könnyen elbabrált a kezelőfelületen. Ami a legfontosabbnak számított, az a bővíthető memória volt. Mindig megfogadta, kitörli a halom egyszer használt telefonszámokat. Azonban sosem jutott el odáig. Pedig tényleg akadtak olyan nevek, és címek elmentve, melyek még a debütálások előtti időkből származtak. Hanyagsága miatt meg volt több Tanaka, és Suzuki is lementve listájára, amiket rangsorolva számmal spékelt meg. Már a fene sem tudta, mi ügyben lettek elraktározva, felhívogatni meg egyiket sem fogja. Egy az, hogy kellemetlen lenne, a másik pedig, nem akarja ilyenekre elherdálni a fizetését. Akadt jóval fontosabb is, mire költhetné. Íme példának okán az említett közös kikapcsolódás. Hagyta, hagy szervezkedjenek helyette. A munkájuk ezen felét sokszor zavarta le Rii, így nem csoda, ha már kissé belefáradt. Bízott Umi választásában. Igazából nem is számított túl sokat, milyen messze mennek, és hova. A lényeg itt a sziesztára összpontosult. A városból szívesen elszökne néhány napra. Különben sem tudja idejét, mikor állomásozott hosszabb távon vidéken. Hiányzik neki az a környezet. Falusi kölyök mivoltából adódóan, természetes visszavágyakozott. Ezért is szeretett hazalátogatni. A családi ház olyan környéken van, ahol a párszázas lakosság nem azért él, egymás dolgát keserítsék. A kiöregedő lakosság pedig szívügyeként viselte a fiatalok rendezgetését. Rii szerette ezt. Mindenki kedvesen bánik vele, neki pedig semmi dolga sincsen, csak élvezi a vidék levegőjét. Ismerik szülőfalujában, ezért nem rest ellátogatni közösségi házukba, ahol órákat képes eltölteni. Másokkal szemben, Rii-t abszolút nem idegesítette az idősek feledékenysége, vagy túláradó szeretete. Hajlandó volt énekelni nekik, egy szál gitárral, vagy mesélni a város hétköznapjairól. Kicsit elmélázott, miközben Umi már lelkesen trécselt a telefonján. Valójában nem akarta megjegyezni, mit is gondol friss szerzeményéről, csak azt állíthatta biztosan, furcsa ennyire letisztult kütyüt látni a kezében. Lehet azért gondolja így, mert a macskás, csupa strassz köves kütyüt szokta meg. Azt sem állíthatja biztosan, mert nem szereti a lila színt. De ezt a véleményt megtartotta inkább magának. Ha Umi-nak tetszik, legyen úgy. Szabad kezet hagyva a srácnak hárította át örömteljesen a feladatot. Olyan szállodát és csillagszámot választ, ami neki a legszimpatikusabb.
Elmosolyodott, mikor említett kérdésére választ kapott. Nagyon örült neki, senki nem problémázik, csapatuk új, és rettentően fiatal taggal gyarapodott. Azért nem akarta teljesen elrontani Bao-t. A végén rossz példát tanulna el. Zenészek élete nem habos torta, hiába a legjobb ellátásban részesülnek. Nem hiányzik, a kis csemete azt gondolja, minden a feneke alá lesz tolva, mert nevelő apus sztár. Fenéket. Itt minden úgy fog folyni, mint egy hétköznapi család életében. Azért kénytelen-kelletlen elképzelte maga előtt a vicces jelenetet, ahogy „érett” öt évesként parancsolgat a személyzetnek, az exkluzív, saját nevére gyártott székből. Ettől pedig Rii-nek nevetnie kellett, és megcsóválta a fejét.
- Minden esetre résen leszek. Nehogy aztán úgy döntsetek, sztárt faragtok belőle és helyettem lépjen fel a színpadon. – vigyorgott. Nem akarta csöppség életét saját hivatásával befolyásolni. De ha arra kerülne a sor, rögvest, örömest bújna tantó mester szerepbe, és gyakorolna, trillázna, zenélni bíztatná a fiúcskát. Ő lenne a legbüszkébb, ha nyomdokaiba lépne. Ennek ellenére, bármilyen utat választ magának, mindenhogy büszkén fog a háta mögött állni. Életébe is kerüljön, minden erejével azon lesz, előteremtse Bao-nak mindazt, amit megérdemel. Legyen belőle katona, vagy egyszerű bolti eladó, akkor is a világ legjobb kisgyermekének fogja tartani. Szeretné, ha hasonló szeretetben részesülne, mint amit Ő kapott szüleitől. Ennyivel tartozott nővérének, és eltávozott sógorának. Ezzel viszont nagyon.
- Nem tudom, de ez jónak hangzik. Lehet, mellé pakolok valamit. Esetleg egy párna megteszi? Mondjuk, amin általában aludni szoktam? Azt még szundi közben be is tudná ölelni. Nagyon aranyos, mikor azt veszem észre, odakúszik mellém és átkarolja a felkaromat. Olyan, mint egy maki. – nevetett a hasonlaton. – Héé, mit értesz az alatt „a lomom megnyugtat”? Mi nem került vissza hozzám, heh?! – mordult fel játékosan, miközben nem győzte visszatartani nevetését. Mutató ujjával meg Umi felé bökdösött, fenyegetően. Egyre jobban esett neki, zavartalanul tudja cukkolni barátját. Nem akart túlzásokba esni, de úgy gondolta, ennyit megengedhet magának. A téma azonban kezdett kissé kínos vizekre terelődni. Rii-nek eszében sem volt rossz emlékeket felidézni a srácban, viszont ismerte már annyira, nem kellemes előtte emlegeti a családot. Tudta, mennyi sebet okozott neki édesapja, amiért mindig csesztette Rii csőrét. Hirtelen nem is tudta, hogyan tudná felvidítani Umi-t, ezért egy pillanatig csöndben maradt. Gyorsan át kellett gondolnia, mit mondhatna. Azonban mégsem hagyhatta annyiban a dolgot. Mérgesen morrantott, miközben azokon a foszlányokon bosszankodott, amiket apjáról hallott.
- Ne haragudj, de apád sosem látta a fától az erdőt… pedig ha vette volna a fáradságot, és megismert volna… - tette kezét határozottan Umi vállára – De jó, legyen, fiammá fogadlak, ha már ilyen szépen kérted. – vonult végig arcán derűsebb mosoly. – Ne szomorkodj, mi száz százalékban nem tudjuk pótolni, de igyekszünk a családod lenni. – engedte el végül, és jól megpaskolta. Le akarta szögezni egyszer és mindenkorra, rájuk számíthatott. Mint Felhőcske, úgy Rii is ki akarta venni részét famíliájukban. Elhatározta, figyelmesebb lesz, mint valaha. Visszakalandozva ehetetlen kaják témájára csettintett egyet, remek ötlet hallatán. Maga megváltás lenne, egy-két könnyebb fogást megtanítanának neki. Gőze sincs, mit csinál a konyhában, hiába halmoz mindkét oldalára különféle szakácskönyveket. Rajta kötény és védősapka sem segít. Bohócként bénáskodik, miközben az összes összekenhető felületet beteríti, nem kímélve magát sem. A későbbiekben pedig duplán venné hasznát, ha már Bao is ehet szilárd ételt. Esze ágában sincsen kokszos sültekkel mérgezni pici szervezetét, ezt meghagyná magának. Rajta már úgyse fog az ilyen. Bár, amit múltkor összekotyvasztott, azt szerinte még a kóbor kutya gyomra sem vette volna be. Ő is csak épp belenyalt, már hajította is kuka legmélyebb ráncába. – Életmentő vagy! Minél előbb gyere, és taníts, különben saját kotyvaszomat kéne ennem… egyébként is, jó ideje rendetlenkedik a gyomrom. – kapott hasához, és fájdalmas tekintettel simogatta körbe. Sajnos nagyon jól tudta, miért van. Mintha az alkohol jótékony hatással lenne az emberre, ha minden nap nagy dózisokban kapja. Persze, ezt nem fogja lazán kibökni Umi-nak. Botrány botrányt követné, rászokott a piára. Majd szép fokozatosan megszabadul tőle. Kezdi azzal, inkább átáll a dohányzásra. Remek. Két káros szenvedélye között csapong össze-vissza. Ebből a dologból nehezen fog kimászni, de remélte, akaratereje nem a napokban akarja majd ismét elhagyni. Ha valami, zenésztársával való kibékülése biztosan ösztönözni fogja. Túl sok jelentőséget nem is akart tulajdonítani említett rossz gyomrának, hiszen érdekesebb kérdés ütötte fel fejét. Érdeklődve hallgatta végig, bosszúsan morgó Umi-pincsi őszinte véleményét a szobalányokról. Egyelőre nem akart beleszólni heves beszédébe, csak felvont szemöldökkel, és apró mosollyal hallgatta. Miután úgy érezte, elhallgattak, levegőt vett, és célirányos mozdulattal megbökte Umi homlokát.
- Megfújták a kutyasípot, vagy csak szimplán megvesztél? Eej, kíváncsi vagy? Ha megnyugtat, egyedül akartam lenni. – fordított hátat, karjait tarkója köré kulcsolta és kinyújtózott -…különben sem viselem el magam körül sokáig az egyszeri partnereimet. – sóhajtott – Az az igazság, rohadtul idegesítettek. Nem tudom megmondani miért. Lehet szimplán kinőttem ezt a korszakot. – fordult vissza és a mennyezetet kémlelte. Mélyen elgondolkodott a kérdés valós okán. Nem hinné, volt alkalma ezen agyalni. Csak úgy zsigerből kihajította őket, és kész. – Azt nem mondanám, teljesen megváltoztam. Viszont sokban hozzájárult, Bao velem van. Meg aztán… szar mindig érzelmek nélkül cselekedni. Egyszer, kétszer becsúszhat egyéjszakás kaland, de hosszútávon ez sem egészséges. – magyarázott bölcsként végigsimítva állán. Mikor visszaterelődött valós talajra, intett kezével. – Bocs, sok rizsa…. Kíváncsi vagyok, Naoto-sanék, vajon mennyi ideig akarnak ajtóhoz szögezett fülekkel kihallgatni minket. – beszélt hangosabban, miközben szúrós tekintettel az ajtóra meredt. Nagyon remélte, intő szavai után, elszelelnek. Csámcsoghatnak rajta, kibékültek, Rii-t nem érdekli. Viszont annyi zavarta, belelihegnek kettejük szférájába. Ettől dühösen cümmögött egy sort.
- Mit szólnál, ha ezeknek a pojácáknak leadnánk a forródrótot, egyben vagyunk? Már egy ideje itt dekkolunk…- nézett le Rolex karójára, elégedetlenkedő fejrázással.
|
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szer. Dec. 26, 2012 8:59 am | |
| Let’s forget about the rain o(；△；)o
Gondolataiból felocsúdva pislogott kérdőjelekkel buksija felett, még is hogy jönnek az irodához az erdők. Kissé lemaradt a csatlakozásról, ezért beletelt jó néhány másodpercébe mire a vállán landoló bátorító és örökbefogadást szorgalmazó zenész társa szavai eljutottak hozzá. Bamba szájtátása rövidesen átcsapott három ponttal gazdagított tücsökciripelésbe, majd eget rengető röhögésbe. Az volt a nagyon nagy helyzet, hirtelenjében őrültségnek látszódott. Fejében képek villantak fel a jól fésült, nagypapa pulcsiban, szemüvegét igazító Rii-ről, aki halálos komolysággal, na meg hatalmas apai tekintéllyel szólítja fel vállalja fia szerepét. Egyszerűen nevetséges bolondságnak tűnt a jelenet, pont belőle váljon mostoha apja. Nem azért, ne lebegett volna föld felett öt méteres magasságban az ajánlattól. Szívét melengette a kedvesség. Bármikor, bármilyen körülmények között hevesen bólogatott volna rokonságba kerülhessen együttesük vezetőjével. Mindig felnézett rá és nem kérdéses büszke lett volna, ha vezetéknevét viselheti. Az egy külön történet, milyen formában vigadott volna legnagyobb hőfokkal ennek a kapcsolatnak, mivel az igazsághoz hozzá tartozott, akárminek ugyanolyan mértékben örült volna. Ettől még nem bírta túltenni magát az őszülő Rii papa fantáziáláson. Szégyellte magát, kinevette barátját és próbált minél gyorsabban lelkesedését visszafojtva legyintgetni karjával.
-Ne-he haragudj! Viccesen jött ki! Boldog vagyok, így érzel! Meglásd jó fiad leszek!- Törölgette könnyes szemeit büszkén kihúzva magát.-Tudom, de nem is kell pótolni. Titeket, úgy szeretlek, ahogy vagytok. Mindig a családom lesztek.-
Sóhajtott fel megkönnyebbülten. Jól esett kimondania ezeket a semmitmondó szavakat és végre arrébb tuszkolhatta lázadó lelki ismeretét. Erősen dörömbölt rendezze, minél sürgetőbben jelenetét, nehogy félre értés szülessen belőle. Mindezt egész hamar tisztába tette, aminek köszönhetően zavartalan lendületben fojt tovább a beszélgetés. Rii lelkes kukta feliratkozásán boldogan csapta össze tenyereit. Madarat lehetett volna vele fogatni, valami hasznos dologgal szolgálhat és valamit másoknak is átadhat. Sokszor érezte úgy, nincs kezei között semmi, amit megoszthatna másokkal. Hangját nem adhatta kölcsön és különleges technikái sem voltak, hogyan képzi, vagy tartja őket kordában. Nem állítja nincsenek sajátos megoldásai, de azokra az apróságokra mindenki könnyedén rábukkanhat. Igazából az ember önmaga tudja, mi jó neki. Mozgása sem ért főnyereményt és nyeszlett testét sem kínozta fantasztikus edzés programokkal, csak mások által összeállított erősítő feladatokkal. Dalszerzésben sincsenek pofon egyszerű trükkjei. Nem hinné mások is szívesen irkálnának olyan pocsék számokat, mint ő. Ezeken felül semmihez sem értett. Nem volt eget rengető és érdekes hobbija. Nem tanult semmit és képesítése volt, ami jól jöhetne a hétköznapi életben. Meglehetősen szakképzetlen, tanulatlan, műveletlen személynek számított. Nem véletlen sosem végzett értelmiségi munkát…
Haját pöckölve hessegette el sajnálkozó hangulatát. Torkát köszörülve fókuszált maga elé, Rii épp merre tarthat a beszélgetésben. Ügyesen fülelve szedegette össze a mondatokat és kúszott vissza arcára dühödt pocok ábrázata. Karba tett kezekkel, látványosan sértődött meg a személyét érő kritikán. Joga volt mérgesnek lenni, mivel azok a lányok tényleg, minden kétséget kizáróan szebben mutattak éjszakai bár rúdján, mint konyhai főzőlap mögött. Nem egyszer kifejtette velük kapcsolatban véleményét, ami mind a mai napig változatlan maradt. Ahogy az a bekezdés is, Rii robbanásig hergelte félvállról eleresztett mondataival. Intenzíven rángatózó szemöldökkel dagadt homlokán az ér, mire eljutottak arra a részre egy éjszakás kalandok kontra egészséges élet. Orra alatt hevesen dünnyögve fújtatott. Ki nem állhatta, amikor ecsetelni kezdte kikkel hozta össze a sors. Arra magától rájött, nem pusztán szemei legeltetésére tartotta csinos szobalányait.
-Akkor nem egyszeri partnereket kéne tartani...-Ujjait egyre idegesebben járatta alkarján.-Egészségtelen…-Forgatta meg szemeit, mielőtt vehemens hörcsögként asztalra csapott volna. Mutatóujját előre szegezve emelte fel hangját. –Erőltesd meg magad! Nincs a világon rosszabb annál, mint ágyról ágyra járni, közben meg hányingert kapni az üres háztól! Tedd lakat alá az egós töködet és nyisd ki a szemed! Keress normális lányt! Ne valami agyatlan plasztik macát, NŐT!-
Vágott oda még egyszer az asztalnak, amitől fájdalmasan szisszenve rázta meg csuklóját. Nem szerepelt tervei között indulatos beszédet tartson, viszont ez már nagyon kikívánkozott belőle, ahogy még ezernyi mondat a témával kapcsolatban. Együttesük vezetőjéhez hasonlóan ezer meg egy, kizárólag alkalmakra felkeresett barátja volt. Többségükkel soha sem találkozott újra és visszatekintve, semmit sem nyert az éjszakás hancúrokból. Cseppet sem érezte magát kevésbé egyedül, kevésbé depressziósnak és figyelmét sem kötötték le annyira, csillapodott volna idétlen szerelmi bánata. Azon kívül értéktelen árucikknek nézték, aki engedelmesen ugrik, ha szükség van rá, semmi mást nem ért el. Talán, emiatt zavarta az egész kiszolgáló lányos történet. Nagyjából ugyanolyan volt, akár a combjukat villantó hölgyikék. Egyetlen enyhítő körülmény, pontosabban fájó pont az volt, neki legalább nem kellett fizetni. Ugyanazt csinálta, mint ők, teljesen ingyen.
-Kihallgatni?-Kerekedtek el szemei a feltételezésen, ahogy másodperc töredéke alatt párolgott el minden haragja. Arcvonásain rövidesen kíváncsiság jelei rajzolódtak ki. Széles mosollyal szája elé helyezte mutatóujját, egyetlen pisszenést se hallasson zenész társa. Lábujjhegyre emelkedve lopakodott az ajtóhoz. Felületére tapasztva füleit hallgatózott, hátha megbizonyosodik róla, ténylegesen tömeg tolong odakint. Erősen koncentrált feladatára, még nyelvét is kidugta. Azonban semmilyen árulkodó neszt nem sikerült lefülelnie. Csalódottan felszusszanva intett Rii-nek, jöjjön oda hozzá. Kezével sűrűn jelezgette óvatosan nyomja le a kilincset és lessenek ki. Egyértelműen meg akart róla győződni, ténylegesen hallgatóznak utánuk. Azon nyomban résnyire nyílt az ajtó, érdeklődve dugta ki fejét. Mindketten egyszerre tartottak terepszemlét és szinte ugyanabban a pillanatban rántották vissza kókuszokat, hogy ajtót becsapva tapadhassanak rá.
-JESSZUSOM! Tényleg figyeltek! ÚRISTEN!- Dermedt kővé a sokkot kiváltó igazságtól. Legalább a fél cég ott tolongott előttük. Ekkora szurkoló táborra nem készült fel. Teljesen kiakasztotta látványuk és olyan szinten frászt hozta rá, megszeppent kislányként kókadozott eszméletlen kínos helyzetében. -Most mit csináljunk?- Suttogott kétségbe esetten. Banda tagja kaján vigyorától száját tátva hadonászott tiltakozóan maga előtt. Előre tudta valamiben mesterkedik, amiről rövidesen gonosz szemöldök vonogatás társaságában kimerítő tájékoztatást kapott. Rémes, ám garantáltan vicces ötlettől haját borzolva nevette el magát. Kókuszát sűrűn csóválva elmélkedett, mit tegyen. Nem akart nagy felfordulást okozni, de ez a fogadó bizottság bosszút kívánt és ott volt Rii kérlelő tekintete. Kettős támadás fénysebességgel érte el beleegyezően bólogatva sóhajtson fel. Némi szerencsétlenkedő tanakodás után felpattant vezérük ölébe, aki délceg hercegként vágódott ki az ajtón. Bőszen próbálta hozni a megmentett herceg kisasszony boldogságtól elaléló szerelmes ábrázatát, ám szembesülve a fonalat vesztetten bámészkodó tömeggel röhögéstől pukkadozva bújt el Rii felsőjének takarásában.
-Mit mondasz? Elégedettek az önkéntes száműzetésünk eredményével? Vajon mit hisznek? Elviszel az első kápolnába megesküdni? Aii~j! Ebből még doujinshi lesz!- Dünnyögött nevetéstől könnyes szemekkel. Lényegében semmi értelme nem volt az akciónak, kivéve azt, remekül szórakozott. Van abban valami, legszebb öröm a káröröm.
-Oda-oda, kapitány!-Mutogatott lelkesen, ahogy szembesült vele beértek a fotózásra előkészített terembe. Sminkeléshez kikészített sarkot nem volt nehéz észre venni, ettől még nagy erőkkel segített rábukkanni. Abban a pillanatban földön landolt széles mosollyal paskolta meg hordárja mellkasát. Boldogan rákacsintva vetődött bele saját székébe. Határozottan sokkal több kedve volt a munkához. Jó kedvűen dudorászott és üdvözölte a köré sereglő stylist tömeget. Izgatottan várta mit kell csinálnia, miben lesznek, milyen őrült tervekkel áll elő fotósuk. Hosszú idő óta először, megint jól eső zsongással várakozott. |
| | | | Hwang Sun Hi
Quincy
 
Hozzászólások száma : 10
Age : 34
Tartózkodási hely : Dokyo
Registration date : 2012. Dec. 12.
Hírnév : 1
Karakterinformáció
Rang: profi táncos, koreográfus, modell
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(4000/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Dec. 29, 2012 5:59 am | |
|
„Na nem! Ezt nem!” Körülbelül ez a tömény véleményem. Nem kedvelem, amikor csőbe húznak. Meglepő módon hangulatom tetőfokára hágott, miután a POPcorp strici vezetősége kiakasztott. Ne csodálkozzon senki mappáimat idegesen vágtam hónom alá és gyilkos aurát eregetve trappoltam végig a folyosón. Minden élő, élettelen, felém tévedő nyomorultat halálos fenyegetéssel söpörtem arrébb. Irodám ajtaját budireteszként csaptam be hátam mögött. Cipőimet szétgorva, hajamat kibontva, irataimat eldobálva dőltem bele székembe. Fájdalmasan sóhajtva löktem fel lábaimat az asztal tetejére. Jó erős fröccsre vágytam! Az lett volna az igazi. Lemenni a közeli kocsmába, aztán becsapni pár kör felest, legalább a mosolyom őszintének hasson az esti pofaviziten. Pontosan azon! Részvényes vén kecskék kiadták a remek utasítást, vegyek fel tüncimünci estélyit, ja nem, még azt sem! Hozzám dobtak tökökkel díszített meghívót, legyek szíves idióta jelmezes bohóckodáson részt venni. Kérdem én! Miért nem elég hülyegyerek tiszteletét teszi?! Érdekel engem a kapcsolatépítés, jövőm sínre helyezése. Legkevésbé vágyom arra Batman-el trécseljek, Botlábovics saját tánc programjának részleteiről. Az addig rendben, ragadjunk kézhez minden üzletre alkalmas pillanatot, de farsangi szenvelgésen?! Aish! Már elátkoztam az összes pingvin öltönyös fejest, ekkora őrültségbe rángatnak. Torta lapjaként, habjaként, érdekel is! Elvárták felvegyem az általuk választott állati humoros göncöt. Elhiszem két lábon járó amazonnak néznek, azért többre nem futotta Xénánál?! Ha azt hiszik most szörnyen kicsesztek velem, akkor tévednek. Felveszem azt a levedlett őskori bikinit és a legdögösebb bige leszek a teremben. Szívok, legalább stílusosan tegyem.
-Velem nem cseresznyéznek ki!-Szórtak villámokat szemeim, ahogy ártó szellemként magasodtam személyre szóló meghívom fölé. Megragadva a csicsás lapot elegáns mozdulatokkal hámoztam le róla részeket. Cakkos szélekkel sokkal stílusosabban festett és ha már nem téphettem apró cafatokra, legalább ennyivel feldobhattam délutánomat. Azt nem írták rá milyen formában kötelező magával vinnie. Nála lesz, csak egyedi lesz a külseje. El sem lehet képzelni ez a kis változás mennyivel feljebb dobta hangulatom. Teljesen kivirultam a boldogságtól. Jót tett gyengéd felemnek elfogyasztottam egy energia italt és fém dobozát összenyomhattam homlokomon. Ennél remekebb feszültség levezetés nem létezik. Felfrissülsz tőle! Nyoma épp marad, de ezért fizet a cég buznyák sminkmestereket. Rájuk bízom tegyenek csodát. Nekem elegendő kihívás volt felrángatni harcos nőstény bőrtangáját. Elnézve mekkora falatka gúnya, úgy hinnéd gyorsan végzel. Bele is sétálnál a csapdába. Életed lepereg, mire belerázod magad. Tapad, mint a fene. Emiatt a szutyok miatt voltam kénytelen sötétedés előtt nekiesni a készülődésnek. Életmentő beavatkozásra nem tellett. Maradt a házi változat. Felöltöttem Xéna hacukáját, aztán irány a tervező részleg. Nem fogok ötvenszer átöltözni, pipera pacsmagolással szenvedni csak, mert nem biztosítanak sminkest. Tudják hova mehetnek. Nem kapok, majd szerzek egyet! Állandóan fellépő ruhák között bóklásztak az unatkozó köcsögök. Sírt a szájuk sok a munka, de eddig ahányszor láttam őket, mindig körmöt reszelve sóhajtoztak élet nagy tragédiáján. Hát, most kapnak egy akkora drámát megemlegetik.
Abban a pillanatban kinyílt a lift, kezdetét vette a vadászat. Vérszomjas dúvadként szeltem keresztül a szinten, egyenest az előttem seggét riszáló meleg csáveszig. Fülön ragadva rántottam be legközelebbi helységbe, majd tolba mondtam neki, kezdjen valamit a kócos fejemmel, vagy elintézem orgazmust kapjon a seggébe álló tűsarkamtól. Fenyegetésre kéjes kuncogás jött, amivel nem etetett meg. Idegesen villanó tekintettel állítottam érintett lábbelim falba. Azt hiszi szórakozom, akkor nagyon téved. Nem megy szépen, majd meggyőzi az ízelítő. Főtt tengeri engedelmesen úgy berezelt körkefét ragadva terelt székhez. Innentől fogva már kijelenthettem, tökéletesen sínen voltam. Beszárította a hajam, csodásan ki is vasalta, dobott arcomra szolidabb harci festést, aztán adott egy-két top secret tippet optikai csaláshoz. Egész pofás munkát végzett. Elégedett voltam az eredménnyel, amitől újabb szintet lépett hangulatom. Sötét tincseimet dívaként hátra dobva virult fel arcom. Elbűvölő mosollyal simítottam végig homár fióka padlón landoló állát. Most túlságosan remek volt a kedvem apróságokon idegeskedjek. Várt rám a fellépés és sok töketlen üzletember. Ebben a földöntúli kedvben még velük is könnyebben ment tárgyalni. Ezért határoztam úgy, rögvest partinak helyszínt adó terem felé indulok. Könnyed léptekkel billentettem jobbra balra csípőmet. Ezen az estén igazi sztárnak éreztem magam. Semmi sem állhatta felhőtlen örömöm útját. Meg, ahogy gondoltam. Elegánsan belépve a helységbe erős volt a késztetés azon nyomban forduljak vissza. Mindenfelé puncstól megkergült helybeliek rohangásztak. Egyik szörnyűbben festett, mint a másik.
-Aish…japánok. Nők színes állatnak képzelik magukat, pasik meg nőnek.-
Homlokomat erőteljes csapással jutalmazva lazítottam el arcizmaimat. Nem túl megnyerő lelohadó mosollyal kerülni nagyközönség elé. Magabiztos akartam maradni és ehhez kőkeményen tartottam magam. Begyakorolt nőiességgel léptek közelebb, de útközben még lecsaptam némi lélekerősítő munícióra. Erre innom kellett, méghozzá erőset! Mellettem elsétáló pincér tálcáján csak pezsgő volt. Elhúzva számat kapásból két pohárral kanalaztam le róla. Húzóra leküldve mindkét lötty tartalmát, helyre igazgattam melleimet, mielőtt bedobtam volna a nehéztüzérséget. Kipécéztem a velem egyező magasságú, fekete öltönyös férfit. Tökéletesen megfelelt beköszönéshez és gyatra érdeklődésem kimutatásához a násztánccal parádézó páros felé. Mögötte elhaladva gyengéden simítottam végig vállát.
-Ingyen műsor is jár az estéhez?-Bájosan előrébb hajolva néztem rá. Röhejesen festett azzal az arcára biggyesztett valamivel, de megérdemelte bemutatkozásomat.-Xéna üdvözletét küldi a harctérről!-Pöcköltem meg műorrát kedveskedően. Ez az este egyre jobban alakult. Már kiütést kaptam az enyelgéstől és ha packáznak velem nem is fog sokáig tartani… |
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Dec. 29, 2012 1:09 pm | |
| Let’s forget about the rain
Mogorva tekintettel vonta fel maga előtt kezeit, és megvárta, míg Umi kellőképp kineveti magát. Eltartott egy kis ideig, hisz röhögő görcse szépen hatalmába kerítette. Rii torokköszörüléssel adta tudtára, ideje lenne befejezni szóló produkcióját, miközben dobbantott kettőt lábával. Nem hitte, ennyire vicces dolgot mondott volna az előbb. Fejét csóválva legyintett a srác bocsánatkérésére. Ráhagyta, ha ennyire tetszett neki, szabad utat hagyott, jól kinevesse magát. Egy részről nagyon örült neki, így láthatja. Naptárt felütve sem tudná kibarchobázni, mikor látta utoljára önfeledten mosolyogni. Biztos nem tegnap. Azon viszont véglegesen meghatódott, családjaként szerették. Nem is kellett több Rii boldogságához. Ennek tudatában pedig még hasznosabb tagjává akart válni a famíliának. Mosolynál többre nem futotta, kifejezze örömét, ám így is többet nevetett meg vigyorgott az elmúlt fél órában, mint az előző hónapokban. Ettől pedig rettenetesen kínosan érezte magát. Orrnyergének vakargatásáról meg nem tudott leszokni, így pillanatnyi zavarában mindenképp azzal kellett babrálnia. Megemberelve magát, már csak arra kapott észbe, teljesen más jellegű témáról cseveg. Ő sem tudta, miképp jött fel a dolog, de annyira belelovalta magát, teljesen figyelmen kívül hagyta Umi fokozatosan elváltozó arcszínét. Mondata végén pillantott vissza rá, és fedezte fel lángoló ábrázatát. Ismerte ezt az arckifejezést. Ha nem szembesült vele naponta százszor, akkor egyszer sem. Jobbnak vélte, ha félbe is szakítja gondolatmenetét. Részéről annyiban is akarta hagyni a témát, de a másik fél korántsem törődött vele, pontot tenne a téma végére. Egyre jobban kikerekedtek szemei, miközben hallgatta Umi ideges, és valóban félelmetes morgását. Nem volt min szépíteni, megijedt tőle. Nem tudta összetenni az előtte történő dolgokat. A puzzle darabok nem akartak összepasszolni. Látta a srácot, akit időtlen idők óta ismert, mint a tenyerét, de aztán ott volt az a kis valami, ami egyszerűen nem tudta elkerülni a figyelmét: a düh. Sosem találkozott ilyen vehemens reakcióval Umi részéről, ettől pedig teljesen megzavarodott. Bőszen pislogott, és emésztette a hallottakat.
- Furcsa hallani, Te akarsz engem kioktatni, Umi-baba. Valaki kicserélt az elmúlt fél évben? – vonta kérdőre, miközben előrébb hajolt, jobban szemügyre vegye a srácot. Pedig meg volt róla győződve arról, Umi-val van egy légtérben, de ez a stílus nem rá vallott. Viszont hamar feladta ennek kiváltó okának felkutatását, így meg is vonta vállát. Változnak az emberek, ezt már tapasztalta saját magán is. Maga sem értette, minek botránkozott meg ennyire miatta. Azért csak fúrta az oldalát a kíváncsiság, honnan tett szert ennyi kurázsira barátja. De nem akadt elég ideje arra, hogy kinyomozza, mivel férfi megérzése azt sugallta, kihallgatják kettejük beszélgetését.
Ezt szóvá téve lopózott némán az ajtó elé, és hasonlóan nekisimult az ajtónak, akárcsak Umi. Mindenképp meg kellett tudnia, mi folyik kint a folyosón, ezért a srác fölé magasodva ő is kibiccentette fejét épp annyira, résnyire nyitott ajtó mögül sasolhasson. A döbbenettől vissza is rántotta azon nyomban azt, és rápillantott Umi-ra. Komoly tömeg ácsingózott az iroda előtt, hogy átszellemülve minden információ morzsát magukba szippanthassanak. Egy pillanatra el is töprengett azon, mit kéne tenniük. Földöntúli késztetést érzett az irányt, jól ellássa bajukat, mire egyre több ördögi terv ütötte fel fejét. Tenyerét dörzsölgetve jutott végül elhatározásra, mire széles vigyor vonult végig arcán. Umi-ra pillantva vonogatta szemöldökeit, kieszelt valami igazán meghökkentőt. Kisvártatva fel is kapta ölébe zenésztársát, majd lezser mozdulattal kirúgta az ajtót. Nem zavartatva magát gázolt át a tömegen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Felvéve a pókerarcot menetelt Terminátor módjára kis csomagjával. Folyosón jobbra befordulva, elhagyva a tömeget belőle is kitört a hangos nevetés, amit eddig nehezen tudott magában tartani. Ilyen ökörségbe régen rángatták bele, és mindent félretéve, hiányát csak most fedezte fel. Fejét csóválva pislogott ölében hancúrozó srácra, aki fokozatosan kicsúszni akart kezei közül. Ezért rázott rajta egyet, le ne ejtse, majd felmorrant.
- Te kölyök, jobban teszed, ha a zsebeidbe köveket pakolsz… jön egy mamlasz vihar, és úgy felkap, sosem találunk meg! – mérgelődött egy sort – Ezt vedd apai jó tanácsnak! – korrigált mondottain, majd elvigyorodott. A megfelelő szék mellett befékezve pakolta le végül rakományát, majd tisztelgett egy sort és Rii is elfoglalta sajátját. Hiénákként csaptak le újonnan érkező csapatukra az éhes fodrászok és sminkmesterek tömkelege. Rii kényelmesen hátradőlt, és türelmesen várta, míg elvégzik munkájukat. Biztos volt benne, sokat kell pacsmagolni arcán, fáradság jeleit az utolsó ráncig eltüntessék. Frizurájával kevesebbet bajlódtak, mint gondolta. Csak összeborzolták neki, oldalra simították frufruját és alaposan belakkozták. Sóhajtozva konstatálta a tükörben, ismét úgy nézett ki, akár egy viaszbaba. Megnézte arcát minden szögből, majd hümmentett. Legalább szemei alatt elterülő táskáit remekül elrejtették. Az egyik ruhatervező készségesen odavezette kikészített ruhájához, majd magára hagyták, nyugodtan felöltözhessen. Hatalmas kő esett le szívéről, normálisnak titulálható göncök fogadták! Fekete vászonnadrág-zakó kombója ékeskedett a vállfán. Kezébe véve azokat intenzív kutatásba fogott, de sehol nem találta az összeállítás további részeit. Értetlenkedve pillantott hátra a divattervező irányába, aki vállát rántva jelezte, nincsen zakó alá vehető felső. Homlokát ráncolva bosszankodott, alig fűtött műteremben kényszerítik, szinte félmeztelenül pózolgasson. Cipőjébe belebújva dünnyögött orra alatt. Elégedetlenségének még szót sem tudott adni, már csak hab volt a tortán, felöltözése után nyakába hánytak egy állatprémet. Az összeállítástól a hideg verte. Nagyon nem szívlelte döglött élőlény terül ki vállain, de nem volt sok beleszólása. Megadva magát sóhajtott fel, majd túllendülve a témán megindult a vászon irányába. A fotósok az utolsó beállításokat végezték, mikor odaért. Megpillantva Umi-t mellé orientálódott, és jó alaposan végigmérte. Irigykedve húzta félre száját, amiért őrá képesek voltak rendes hacukát varázsolni. Az egyetlen dolog, ami rendkívül izgatta fantáziáját, barátja mellkasán teljesen felcsúszott a szerelés. Cümmögve fordította magával szembe, és utasította ne mocorogjon, segít ráncba szedni. Egy erőteljes mozdulattal lejjebb rántotta a felsőt, aminek hatására a varrás elpattant. A gönc unalmast mondva szakadt ketté Umi-n, amitől Rii-ben még az ütő is megállt egy pillanatra. Észveszejtő gyorsasággal cikázott szeme a szakadt rész és a srác ábrázata között, amitől nagyot nyelt.
- Komolyan nem hiszem el. Hé, miért kell két számmal kisebb gúnyákba összeszorítani az embert, mi?! – ordított előre, a divattervező gárda felé. Kellemetlen helyzetén már csak Umi sötétségbe forduló ábrázata ronthatott a legjobban. Rii-nek nem kellett sok, teljesen beparázzon veszett pincsi újabb akciójától. Ha csak belegondolt abba, mit művelt az irodában, jobbnak látta, ha szép, óvatos mozdulatokkal hátrálni kezd. – Izé.. ne-nem akartam, csak segíteni próbáltam… ugyan, spongyát rá! – magyarázkodott, miközben maga elé védekezően felrántotta tenyereit. Fogalma sem volt arról, mire kéne számítania. |
| | | | Torao Sorajin
Ember
Hozzászólások száma : 65
Age : 36
Tartózkodási hely : Egyetemi könyvtár/Stúdió/Lakása
Registration date : 2009. Aug. 28.
Hírnév : 4
Karakterinformáció
Rang: Ember, Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(7500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Hétf. Dec. 31, 2012 2:40 am | |
|
Ezen a héten szinte egyáltalán nem maradt ideje arra, hogy szakdolgozati témavezetőjével konzultáljon, mert elárasztották a felkérések. Köszönhető ez Naoto-sannak is, aki finoman igyekezett tudtára adni, hogy nem kellene elhanyagolnia a nyilvános szerepléseket sem. Mindezt persze olyan precizitással megszervezve, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen elvennie egyetemének befejező lépéseitől. Hálás volt menedzserüknek, mert nélküle biztos nem tudta volna így kézben tartani a két dolgot egyszerre, hogy az egyik ne szenvedjen kárt. Ebből kifolyólag pedig ez a pár nap a szereplések, és fotózások napja volt, amit egy, a Popcorp tagjai számára rendezett halloween partival zárhatott. Kicsit megrémítette, hogy már november van, hiszen nemsoká véget ér a félév, ami minden tekintetben megterhelő lesz számára. A megszaporodó karácsonyi reklámok, és persze a vizsgái gondoskodni fognak arról, hogy megint ne tudjon túl sok időt eltölteni a családjával odahaza. Így megy ez már évek óta… főleg most, mivel rég adtak ki új hanganyagot közösen az együttessel, más módon kell a köztudatban tartaniuk magukat. Még egy rövidke sorozat cameo-t is kapott, amennyire szűk időbeosztása engedte, és meglepően új élményekkel gazdagodott a színészettel kapcsolatban. Mozgalmas napjai közepette alig jut ideje kikapcsolódásra, így nem tagadja, örül ennek a hétvégén esedékes partinak. Még a jelmezválasztásába sem szóltak bele, így szabadon ötletelhetett milyen kosztümre adja le a rendelést Naoto-sannak. Nem is tartott sokáig kiagyalnia, hogy egy síron túlról visszatérő fehér köpenyes tudósnak fog beöltözni, aki nem tud elszakadni életében végzett szakmájától. Annak szörnyen örült, hogy a jelmeznek és kellékeinek beszerzésében kisegítik, ugyanis egyedül biztos nem lenne ideje minden összeszedni ilyen rövid idő alatt.
A rendezvény napjának délutánján, szorgosan hálálkodva menedzserüknek vette el tőle az összekészített maskarát, és a hozzá tartozó utasításokat. Még kimosható ezüst hajfestékes spray-t is kapott, hogy még hitelesebb legyen az összkép. Boldogan behajtogatva a lefóliázott köpenyt a cég parkolójában várakozó kocsija hátsó ülésére indult el hazafelé, hogy végre megebédelhessen. Ma szinte az egész délelőttje elment azzal, hogy vendég műsorvezetőnek kérték fel egy zenei vetélkedőbe, ahol lelkes zenerajongók tesztelhették tudásukat a pop ipar csillagainak, és munkásságuknak ismeretében. Nagyon élvezte a dolgot, viszont legalább annyira ki is fárasztotta. Amint hazaérkezett, néhány percre el is nyúlt kanapéján, hogy erőt gyűjtsön a nap további részéhez. Még egy jó kancsó feketeteát is főzött, hogy azt kortyolgatva élénkítse fel magát estére. Már korábban megbeszélték Umival, hogy együtt fognak összekészülődni, és elindulni a partira, így mikor elérkezettnek látta az időt, egy sms formájában érdeklődött barátjánál, hogy mikor cuccoljon át hozzá. Épp a fürdőszobában mosta a fogát, mikor legnagyobb meglepetésére, kiabálás hangja ütötte meg a fülét a terasz felől. Szájában a fogkefével kukucskált ki, hogy mégis mi ez a lárma, mikor megpillantotta a szemben lévő teraszról, köntösben kalimpáló zenésztársát, amint bőszen igyekszik felhívni magára a figyelmét. Hirtelen majdnem keresztben nyelte le a fogkeféjét, amit szerencsére még idejében kirántott a szájából, így csak némi fogkrémet sikerült félrenyelnie. Szolídan krákogva integetett neki, hogy minden rendben, ne aggódjon, majd mikor végre ismét megtalálta a hangját kurtán átkiáltott neki, hogy pár perc és ott lesz. Mióta vele szembe költözött, bevett szokása, hogy a teraszon keresztül szeretne kommunikálni Sky-al, aki viszont ez nem díjazza olyan nagyon. Nem azért, mert ne lenne vicces dolog, de elég figyelemfelkeltő tevékenység, ami azt nézve, hogy kimondottan is médiaszemélyiségek, nem túl biztonságos húzás. Az meg csak duplán zavarba hozta, mikor arról is biztosították, hogy nem zavar meg semmit és senkit. Be kell vallja, eddig nem igazán fordult a mg a fejében, hogy olyankor állítana be hozzá, mikor nem alkalmas, hiszen sosem ruccan át csak úgy bejelentetlenül, mégha ennyire közel is laknak. Serényen vakarászva a kobakját sétált vissza a fürdőszobába, hogy kiöblítse a száját, és felkapja a pakkot, amit átvisz Umihoz. Miután mindennel megvolt, némi lépcsőzés, és neki is láthattak a közös készülődésnek. Társa már korábban elpanaszolta neki megint hogy kitoltak vele a jelmezt illetően. Inkább nem is firtatta, hogy esetében mennyire szabadkezet kapott a választásban. Még szinte be sem lépett az ajtón, máris úgy megrohamozták az ötletekkel külseje csinosítására vonatozóan, hogy hirtelenjében muszáj volt leülnie a kanapéra, hogy ne döntse hanyatt az áradat. Próbálta figyelmesen bólogatva hallgatni, de ahogy az lenni szokott, egy idő után elvesztette a fonalat, és nem tudott tovább lépést tartani Umi szárnyaló eszmefuttatásaival. Félszegen felemelve a kezét kért szót, hogy visszatérhessen oda, ahol elakadt. Némi közös ötletelés után olyan sminket és frizurát rittyentettek össze, hogy majd megszólalt. Barátja viszont még mindig nem tartott sehol, így erősen szorgalmazni kezdte, hogy neki sem ártana öltözködni.
- Szerintem nagyon csinos… már ha helyátálló ilyet mondanom. –jött zavarba egy kicsit, mert fogalma sem volt, hogy kéne tetszését kifejeznie egy női jelmezbe bújt férfinak.
Mire mindennel kész voltak, jócskán ideje is volt elindulni. Nem sokat utazott még Uminak ezzel a kocsijával, mert elég keveset használta, de tény, hogy a Lexusban kicsit nagyobb biztonságban érezte magát. Nem azért, mert rossz sofőrnek tartaná barátját, egyszerűen csak valahogy nem nyugtatta meg túlságosan a kilométeróra vonalkájának drasztikus emelkedése. Egyáltalán nem nevezhette magát a sebesség megszállottjának. Bár az tény, hogy elég tekintélytparancsoló lehet kiszállni egy ilyen kocsiból egy tömött parkolóban.
Rövidesen meg is érkeztek a céghez, ahol aztán Sky karját nyújtva igyekezett segéd kézzel szolgálni a magassarkújában nem túl biztos lábakon tipegő énekesnek.
- Miért ne mehetnél? –nézett rá teljesen tanácstalanul, mert nem értette miért bizonytalanodott el. Bíztatásképp meglapogatva a vállát engedte el a kezét, és sétált be utána. Viszont majdnem bele is ütközött azzal a lendülettel, amivel Umi megtorpant előtte. Kíváncsian kisandítva mögüle egyértelművé vált mi okozta a hirtelen képzavart. Hatalmas szemeket meresztve kellett meggyőznie magát, hogy tényleg bandavezérüket látja maga előtt. Társa nyomában ő is egyenest felé vette az irányt, mert muszáj volt kifaggatnia, vagyis hallgatni, hogy a másik kifaggatja arról, hogy milyen elborult ihlet szállta meg, mikor ezt a jelmezt megálmodta. Közben körbepillantva a termen rengeteg kreatívabbnál kreatívabb jelmez ötletet látott maga körül. Hamarosan le is szakadt nézelődni, és üdvözölni az ismerőseit, meg persze megdicsérgetni a jelmezeiket. Érezte, hogy jól fog mulatni, ami igazán kijárt már neki az utóbbi idők hajtása után. Figyelme pedig rövidesen egy amazon belépője felé terelődött. Egyik újdonsült koreográfusuk sem aprózta el a drámai megjelenést. A tiszteletkörök megtétele után pedig visszatérve Riihez kínált neki a kis gyógyszeres üvegcsébe pakolt szőlőcukorból.
- Ha jól látom uram, ön kezelésre szorul. –adta elő komolyan, lencse nélküli kerek szemüvegét igazgatva, majd kisvártatva elmosolyodott. –Csak szőlőcukor, nem fogsz belehalni, ne aggódj. Le a kalappal főnök! Még mindig tudsz meglepetéseket okozni. –bólogatott elismerően némi hümmögés kíséretében. |
| | | | Hoshi Ikari
Ember
Hozzászólások száma : 348
Age : 37
Tartózkodási hely : Otthon, Luxi, Tipi, Oroszlán rezidencia, Tokyo Media Center, PMC, Tomátó szentélye
Registration date : 2009. Jul. 30.
Hírnév : 40
Karakterinformáció
Rang: FaTal erroR! énekese
Hovatartozás: Raion
Lélekenergia:
(23500/26000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szer. Jan. 02, 2013 9:06 am | |
| Let’s forget about the rainÉhes méhrajként lepte el a szorgalmas staff brigád. Egymás keze alá nyúlkálva igyekezték egyszerre sminkelni, beszárítani haját, kiegészítők hadát próbálgatni arcához. Másik szavába vágva kérdeztek tőle ezerféle dolgot, amik felét nem értve, vagy pont szemébe fésült hajától nem látva bólogatott helyeslően. Megszokott nyüzsgésen nagyot sóhajtva vigyorodott el. Általános jelenség, felét sem érti a körülötte zajló eseményeknek és legalább három lépéssel le van maradva szorgos segédei mögött. Kivételesen nem borította ki a túlpörgetett tempó. Nyugodtan ücsörögve hagyta magát sodródni az eseményekkel, mert eldöntötte, ma nem szól bele semmibe. Bele fog törődni, bármilyen külsőt varázsoljanak neki. Ezen a fotózáson nem az játszotta a főszerepet, hogyan néz ki, mennyire rosszul érzi magát bőrében, vagy milyen lehetetlen őrültséget várnak el tőle. Arra fektette a hangsúlyt, végre feszültségtől mentes környezetben tartózkodhatott. Újra beszélt együttese vezérével, na meg örömet szeretett volna okozni rengeteg rajongójuknak. Határozottan az járt fejében, most az egyszer élvezni akarja munkáját. Kizárná a piti rögeszméit és egyes egyedül arra figyelne kihozza magából a maximumot. Felszabadultan szeretne lencsék kereszttüzébe állni, mint régebben. Emlékszik, pár éve micsoda jól eső bizsergés járta át, amikor elkattantak az első képek. Úszott a hírnév duzzasztotta rivaldafényben. Széles mosollyal fordult a nevét kiabáló fényképészek felé. Büszkeséggel töltötte el mindenki őt figyeli. Élvezte kíváncsiak rá, megdicsérik ruháját, érdeklődést mutatnak szavai iránt és jót mulatnak bolondozásain. Zeneiparba törésüket követően megrészegítette a sztárság. Nincs szüksége felvilágításra, tudja milyen elkényeztetett bolond volt akkoriban. Kész csoda elviselte hisztis kitöréseit cége, Nacchan, együttese tagjai. Nem lehetett könnyű feladat együttműködésre kényszeríteni. El sem hiszi, ilyen türelmesek voltak vele…
Nagyot sóhajtva zárta le elkeserítő elmélkedését a „mi lehetett volna még” témán belül. Korai lett volna múlt felhánytorgatásával padlóra küldeni felfelé kapaszkodó hangulatát. Gyorsan új elfoglaltság után nézett. Sminkes asztalán nézelődve akadt meg tekintete aznapra választott ékszerein. Egyesével felemelve a súlyos kiegészítőket vágott be kínos pislogást. Semelyiket sem érezte magához közel. Túl hivalkodóak voltak. Hosszú nyakláncokról meglepő módon nehéz rap-er lógókra asszociált, melyből rövidesen az lett, találomra kiválasztott számukat próbálta igazi hadarógépként regélni. Várhatóan pörgős beszéd nem bizonyult asztalának, mivel két sornyi tömény erőlködéssel később összegubancolódott nyelvvel röhögött bénázásán. Székére támaszkodva süllyedt teljes megsemmisülésbe. Csúfos vereséget szenvedett ezen a téren, de a következő húzása már elismerő tapsot érdemelt. Székére felülve dobta keresztbe lábait. Szájához szemceruzát emelve alakította Don Corleo-nét. Dörmögős, reszelős hangon előadott énekével sokkal nagyobb sikert ért el, bár a hangszínéhez mérten jócskán mélyebb szint hamar könnyeket csalt szemébe. Váratlanul elcsukló hangon veszett el ásványvizes flakonjában, mielőtt kikészítené hangszálait. Nagyot kortyolva a kellemes italból térítette észhez magát, lezárja szórakozását. Vállait megrázva szorította ökölbe mancsát, visszatérjen kőkemény munkájához, ami jelen esetben annyit jelentett, elsétált a vállfán pihenő ruhájához.
Fehér öltönyt látva összevonta szemöldökét. Szájával csücsörítve sandított körbe, mi lehet a feltűnően átlagos ruhában az átverés. Rosszat sejtett, de hiába kereste a bökkenőt nem talált árulkodó jelet. Kizárólag öltöztetője pattant mellé, aki sürgetően legyezett neki, igyekezzen az öltözködéssel. Engedelmesen feltartva kezeit vonult félre ruhájával, hamarosan szőrméjét striciként simogatva röhöghessen a különös állaton. Nagyon remélte az a bunda sosem látott élőlényt, mert, ha kiderül igazit pakoltak rá, hatalmas balhét csap! Soha nem venne magára halott állatot! Erről rögtön tájékoztatást kért alkalmi stylist-juktól, aki eloszlatta minden aggodalmát. Hírtől megkönnyebbülten caplatott a fehér vászon előtt szobrozó banda vezéréhez. Nem voltak rá szavai, vagy épp gondolatai mennyire jól nézett ki, ebben az egyszerű, de nagyszerű összeállításban. Véleményét egyszerűen abban fejezte ki, érdekes hümmentést hallatva akadt meg tekintete szépen kiemelt dekoltázsán. Hosszasan legeltetve szemét banda vezérük mellkasán kaparta össze földet verő állkapcsát. Félre fordítva fejét vett mély levegőt, hosszas kifújásával terelje lakat alá igencsak elkalandozni óhajtó figyelmét.
-Csinos…nyaklánc!-Mosolyodott el hamiskásan, véletlen se merészeljék bókját úgy értelmezni, ahogy elsőre lehetne gondolni. Tisztában volt vele mekkora önimádattal rendelkezik énekes társa. Kivételesen nem akarta tovább növelni. Figyelmét eleve lekötötte visszafelé sült el fegyvere. Csapattársa elégedett bámészkodása, tudtán kívül hozta zavarba. Haját birizgálva fordította félre tekintetét, mielőtt teljes sokkban gyökerezett volna földbe lába. Banda vezérük erőteljesen megrántotta felsőjét, amitől a harmatgyenge anyag apró cafatokra szakadt szét. Azelőtt történt meg a vész elkezdhette volna nyugtatgatni semmi szükség közbeavatkozásra. Arra se maradt ideje tiltakozóan felemelhesse karjait. Kezei félúton jártak, amikor fülét megütötte a textil reccsenő hangja. Hatalmasra kerekedő szemekkel pislogott magára és tettes kézre. Teljesen lefagyott. Száján összefüggéstelen motyogás távozott és falfehérre sápadtan sodródott az ájulás szélére. Átmeneti üzemzavara, leendő áldozata számára nem tartott örökké.
-A-he-ho-ja…RIIIIII!-Vörösödött el fokozatosan kókusza, ahogy mélységes sokkból átlendült a haragosan felfújt pocok állapotába. Óriási csatakiáltása visszhangzott az egész műteremben, miközben szerény, ám annál erőteljesebben rángatózó szemöldökkel mérgesedő személye, ki egyre nagyobb rokonságot mutatott egy veszett macskával, kezét érintett torka felé emelte. Idegesen készült lecsapni, de mint mindig, most sem csinált semmit. Cél elérte előtt köddé vált haragja.
-Uh, te, hogy uuu~h!-Fújtatott gigantikusat maga mellé eresztett karokkal. –Többet, ne nyulka piszkálj a ruhámhoz! Eszemben sincs Ádám kosztümben színpadra lépni!-
Puffogott látványosan, még akkor is közölték vele nincs másik felső, nekik tetszik az új koncepció. Ingerülten szuszogott nagyszerű híren és vetett gyilkos pillantásokat banda vezérük felé. Nem akarta dugába dönteni a fotózást, de jó néhány percébe telt elviselhető szint alá tuszkolja feszültségét. Sűrű fújtatásokkal engedte ki a fáradt gőzt, mielőtt Rii mellé oldalazott volna.
-Aha~j!-Sóhajtott fel megadóan.-Örülök nem te vagy a személyes divattanácsadóm. Remek ember vagy, imádlak is, de nem értesz az anyagokhoz. Nah! Ezért törlesztést követelek hétvégén!-
Bökte oldalba széles vigyorral. Részéről szent volt a béke és bőszen remélte nem veszik komolyan légből kapott szövegét. Nem várt el semmit, mert annak az ajándéknak örült, vele é Bao-val tölthet teljes három napot. Már a felhőkben járt és pillanatról pillanatra erőteljesebben zsongott, mikor fognak ott tartani.
★ ★ Fin ★ ★ |
| | | | Nara Tsubame
9. Osztag
 
Hozzászólások száma : 20
Age : 24
Tartózkodási hely : Seireitei
Registration date : 2012. Dec. 27.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: nincs
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(5500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Jan. 13, 2013 1:18 am | |
| OMG, labyrinth! Idegesen szorongatta, gyűrögette markában az apró rózsaszín, szélein csillag mintákkal tarkított kis fecnit, melyre előző nap délutánján a technológián keresztül hozzájutott a térképhez, melynek segítségével pontosan eljuthat a városközpontba, egyenest ama épületbe, ahol ma pontban tíz órára jelenése volt. Igaz a kicsinyített mása az útiránynak teljes egészében nem tükrözte a valóságot. Bár már az információkhoz sem volt egyszerű hozzájutnia, igazi kínszenvedés volt számára, azaz egy óra, amit az internethasználatra szentelt. Sosem fog kiigazodni a modern technológián és az emberek még állítják, hogy a mai fiatalság bele született! Hát ő köszöni szépen, de a szövegszerkesztő programmal tökéletesen megelégszik. Nem értette soha, miért kell egy ilyen dolgot túlbonyolítani, előbb utóbb a számítógépek visszabeszélnek, táncolnak és sütni – főzni fognak az emberre, aztán a legközelebbi világháborút nem más országokkal, hanem a komputerekkel fogják vívni.
Gondolatai megállíthatatlan pörgése ellenére, kósza pillantást vet minden egyes saroknál a kis lapocskára, ahol szórakoztató emóciókkal ellátott teknősbéka figurák jelzik a következő útirányt. Hogy is jutna el most ahhoz az épületegyütteshez, ha unokahúga nem lenne! Azonban sejtelme sincsen, miről ismerné föl az épületet, rendben van, hogy nézte róla a képeket interneten, meg fotót is látott róla a főiskolán, de az nem ugyanaz, mint élőben! Mi lesz, ha nem ismeri fel, vagy esetleg elmegy mellette, sőt ami rosszabb oda sem talál pontban időre?
Ijedten pillant a kövekkel kirakott karórájára, hogy leellenőrizze, mennyi ideje van még odaérni. Megnyugodott mikor látta még bő harmincöt perc áll rendelkezésére. Megigazította fekete szövetkabátját, szófogadatlan hajzuhatagát a mai nap már századjára is füle mögé tűrte, mély levegőt vett, s mikor felnézett nagy csodálatára azt az épületegyüttest láthatta maga előtt, ahová tartott. Mire is kellene neki térkép, hogyha érzékeivel magától pikk-pakk odatalál? 
Büszkén kihúzva magát kezdte előszedni vállán függő kistáskájából a kellő papírokat a lejelentkezéshez. Szíve izgatottan dübörgött mellkasában, fejében mind szüntelen bíztatta magát, hogy semmi gondba nem fog ütközni. De mi lesz akkor, ha nem fog megfelelően teljesíteni a gyakorlat során? Az nem lehetséges, hiszen az él tanulók egyikre az osztályban! Na, de mégis elszúr valamit mi lesz a jövőjével? Mehet parkokat rendbe tartani!
Rin ennél jobban bele se mert gondolni az elkövetkezőkbe, lehunyt szemmel elszámolt húsz teknősbékáig, majd nagy szusszanással erőt véve magán megindult az épület komplexumba. Nincs más dolga, mint felkeresni a papírosra feljegyzett illetőt és tudósítani jelenlétéről. Sima ügy. Vagyis annak találta egészen addig, amíg be nem lépett a tágas üvegajtón. Elképedve nézett körül, majd olyan szinten lefagyva, mint egy téli hűvös reggelen nem induló személygépkocsi, állt a több irányba ágazódó folyósok előtt, melyekből számtalan ajtó nyílt.
Miért is nem ment inkább szakácsnak vagy kéményseprőnek? Sokkal könnyebb szakma lenne, nem kéne útvesztőkben kiigazodnia, még krétát, madzagot vagy kenyeret sem hozott magával, amivel könnyedén megjelölhetné mely úton járt már, nehogy többször menjen végig egyazon folyosón, s órákkal később azon kapja magát, hogy nini, ez olyan ismerős, mert hát persze, itt már volt!
Ha tudta volna, hogy a felhőkig nyúló épület egy labirintus a technológiát használva erről is szerzett volna térképet. Így csak a szintet tudja, nagyjából hol is kellene keresnie a hölgyet, kivel találkája lesz kevesebb, mint huszonöt perc múlva. De még így sem rettent vissza az ijesztőnek tűnő labirintuson való keresztülhaladáson, megindult, olyan alapon, hogy előbb – utóbb eltalál oda, ahova kell.
Nem is érti, hogy miért csak a folyosók elején van csak útirányt jelző tábla, s nem minden kanyarnál, fordulatnál, sőt, minden egyes lépésnél? Kicsit kétségbeesett, ahogy percenként órájára nézve olyan érzése volt, mintha már az idő is ellene játszana. Biztosan mostoha ikertestvére, Shuichi űz gúnyt vele, elrejti szeme elől a keresett termet, hogy tönkre tegye jövőjét, ami várhat rá! T^T Hogy fogja eltévedését kimagyarázni? Öreg hiba az is, ha az ember az első munkanapján késik, s ez is annak számít, még ha csak gyakorlat címszóval fut is ez az egész!
Az egyik út végénél azonban egy lépcső fogadta, s inkább felment rajta, mintsem újabb kóborlásba kezdjen a végelláthatatlan folyosókon. A felfelé irányuló lépcsősor egy tágas helységbe jutatta, mely rendkívül elnyerte tetszését. Imádja az új dolgokat – kivéve a számítógépet, ami Rin elképzelése szerint az emberiség túlfejlődött ellensége lesz évek múltán – szóval eme tágas hely igazán elragadtatta a modern berendezéssel, a kellemes színekkel, bár ő vitt volna bele egy kevés… na jó, azért egy picit többet mint egy kevés rózsaszín árnyalatot is, hiszen csak az a szín dobja fel az embert igazán. ^_^
- Áh! Hála az istennek, egy élő, széndioxidot lélegző emberi létforma! – ragyogva szólt fel, amint meglátta az egyik kanapén, neki háttal ücsörgő idegent. Eddig senkivel sem futott össze az épületben, így rendkívül megörült annak, hogy végre útbaigazítást kaphat valakitől. Legalábbis reméli, hogy az illető nem oly’ elfoglalt, hogy ne tudjon legalább részleges útirányt mondani, hogy megtalálja, azt a menedzsmentet űző személyt, ki bevezetné a nagybetűs élet komolyabb rejtelmeibe.
- Elnézést, hogy megzavarom a sziesztázásban, de van egy icipici, na jó… hatalmas nagy problémám! T^T – a hűvös idő miatt kezére húzott pihe-puha rózsaszín kesztyűt lehalászva kezeiről lépdelt közelebb az illetőhöz. - Jajj, de modortalan vagyok, majdnem elfelejtettem! A nevem Ichinose Sakurako Rin, gyakornok diák a helyi főiskolából. ^.^ - fejét megkoppintva téríti észhez magát, hiszen nem kifogás az idő szűkében nem bemutatkozni, annak hiányában útbaigazítást nem igazán szép dolog kérni. Végül is nem tudhatja milyen nagy főnök-vezető az kivel összehozta most a sors kereke!
- Elég hatalmas ez az épület… nem is értem, miért kellett ilyen óriásira építeni… és ebben a labirintusban sajnos nem találok el hova is? Áh, ide. – nyújtja át a bal kezében tartogatott papírkötegből a kis rózsaszín fecnik egyikét, melyre irkafirkásan, de fel volt jegyezve a cím, a szint, a terem, ahol keresnie kell a hölgyet, meg persze a neve, kit elméletileg fel kell keresnie. No meg, persze azaz átkozott idő! Lassan tíz óra és még csak itt toporog, az épületegyüttes isten tudja melyik szárnyában. - Amit a teknősbéka kitakar az Uon Sam Hai-san (Hwang Sun Hi) neve. ^_^” Ugye jól ejtettem? T3T – bök a fecni azon sarkába, ahol a firkától szinte kivehetetlen a ráírtak. |
| | | | Abby Robbins
Quincy
Hozzászólások száma : 35
Tartózkodási hely : Karakura
Registration date : 2011. Dec. 22.
Hírnév : 4
Karakterinformáció
Rang: Quincy
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(8500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Jan. 22, 2013 6:01 am | |
| [Connected by music]
Az ágyamban feküdtem, és csak bámultam a plafont. A halk zene betöltötte minden gondolatom, pontosabban csak majdnem. A maradék fékezhetetlenül egyetlen személy körül forgott. Nem is tudom igazán, akartam-e rá gondolni, vagy csak jött magától. Nem sokat aludtam, de legalább már nem csak álmatlanul forgolódtam. Viszont akkor sem volt kedvem iskolába menni. Igaz, hogy nem kedv kérdése, de szimplán nem érdekelt. Az utóbbi időben egészen kötelességtudó viselkedést mutattam, ennyi elég volt belőle egyelőre, és egy nap nem a világvége.
Igaz is! Szerencsésen túléltük a világvégét, bár mindenki tudta, hogy ez is csak egy sajtóbotrány. Ettől függetlenül persze vártam, nem magáért a katasztrófáért, vagy hasonlóért. Kíváncsi voltam, mi lesz a világvége után, meg akartam nézni. Úgy tűnt, nem sok mi változott, én balga meg azt hittem, hogy a világvége után más lesz a helyzet. Semmi sem változott. Az pedig, hogy mostanában valamivel jobban alszom, nem az elmaradt világvégének tudható be.
Újra elővettem a telefonom a párnám alól. Az elmúlt öt percben már harmadszor. Egészen jó aránynak tűnt. Még nem éreztem magam komplett idiótának. Feloldottam a zárat, és újra végigfutottam a névjegyzéken. Egy bizonyos számot kerestem. Megint megnéztem. Már majdnem tudtam fejből a számsort.
Riichi Satóval töltöttem egy kis időt egy véletlen baleset folytán. Azóta nem tudom kiverni a fejemből. Na, nem kell semmi különlegesre gondolni. Egyszerűen csak felajánlott egy lehetőséget egy bolond, zenerajongó kislánynak. Bármennyire is hihetetlennek tűnt számomra, a hallásommal még nincs baj. Legalábbis, nem vettem észre. Kíváncsi voltam, rettentően, és… Az igazat megvallva, Rii is érdekelt. Érdekelt, hogy miért ilyen közvetlen velem, hogy miért bízik meg bennem annyira, megadja a telefonszámát, és hogy miért akarok én is bízni benne. Valami megváltozott aznap, mikor találkoztunk, de számomra teljesen megfoghatatlan az egész.
Addig bámultam a kijelzőt, míg az újra el nem sötétedett. Felültem az ágyban, és újra végigjátszottam a mobilon a korábbi procedúrát. Végül addig tapogattam a kijelzőt, már csak azt vettem észre, nagyon dolgozik a hívás indításán. A fülemhez tartottam, mire az éles berregő hang kegyetlenül a tudomásomra adta, hogy sikeresen elintézte azt, amin én már órák óta szenvedek.
Vártam, hogy felvegye valaki, ugyanakkor reménykedtem benne, hogy Rii van olyan elfoglalt üzletember, ne trécselgessen iskolás lányokkal munkaidőben. A naiv gondolatom hamar a mélybe hullt, mikor a férfi megszólalt a vonal túloldalán. Volt időm annyira elkalandozni ez alatt a rövid idő alatt, minden idegszálammal arra koncentrálva, hogy épp ne érjen rá Rii erre a kis csevejre, végül halk sikkantás kíséretében kihajítottam kezemből a telefont. Az ég őrzötte, nem landolt a padlón, és esett darabjaira, helyette csupán az ágy sarkáig jutott, és ott továbbította felém a vonal túl feléről jövő hallózást.
Amilyen gyorsan tudtam, rávetettem magam a telefonra, és ugyanezzel a lendülettel bele is szóltam.
- Halló… Bocsánat, elejtettem a telefont. Öhm… Abby vagyok. - haboztam. Igazság szerint nem igazán tudtam, mit mondhatnék. Örültem, hogy legalább a nevem ki tudtam nyögni. Ideges voltam, mert annak a lehetősége is fennállt, hogy Rii megviccelt, vagy, hogy nem fog rám emlékezni. Nem tudom, melyik lenne rosszabb, de… Talán az elsőt könnyebben elviselném. - Nem akarok zavarni, Rr… Sato-san. Izé, csak gondolkoztam, hogy áll-e még az ajánlata?
Az, hogy zavarban voltam, a legkevesebb volt. De megbántam, hogy telefonáltam, bár csak véletlen volt, akkor is. A zene szeretetén kívül nem igen tudtam felmutatni semmit, én csak egy semmirekellő diák voltam, rendesen be se jártam órákra.
Csendben vártam a válaszára. Úgy szorítottam a telefont, hogy tiszta csoda volt, nem repedt be a kijelzője. Buta voltam, de reménykedtem, hogy Rii ugyanolyan kedves lesz majd, mint a váratlan kávézásunk alkalmával. Bár egy pillanatra elgondolkodtam, vajon mit vegyek fel, gyorsan lehűtöttem magam, mert féltem, hogy az egész csak egy komolytalan tréfa. Eldöntöttem, hogy nyugodtan figyelek, és meglátom, hogy alakul a beszélgetés. |
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Feb. 05, 2013 6:26 am | |
| Újonc kivezetése a labirintusból
Korai reggeli érkezés után kávét szürcsölgetve vette be a hatalmas próbatermet. Begőzölt trénere karbatett kezekkel járatta lábait heves ütemet diktálva. Rii csak szemöldökét felhúzva nézte meg csuklóján óráját, amin határozottan olyan időpont állt, amitől abszolút nem érezte magát kellemetlenül. Morcos nő jelenetén vállat rántott. Nem volt miért szégyellnie a képét. El sem késett megbeszélt időpontról, és nem tett semmi olyat, ami ilyen viselkedésre jogosíthatná fel. Igazából kezdte megszokni ezt a nyers stílust tőle. Lassan kifejlesztve magának a szelektív hallást, sokkal gördülékenyebben mentek az intenzív próbák. Kitűzött dátumot szem előtt tartva buzgón gyakoroltak. Pár órát felölelő edzése után végül megkönnyebbülten állhatott az öltözőben lévő zuhanyrózsa alá. Hűvös víz élénkítő hatásától mosolyra fakadt. Hosszú perceket töltött ázásával, majd törülközőbe csavarva magát elslattyogott ruhásszekrényéig, ahova nagy műgonddal összehajtogatta irodai munkájához illő uniformisát. Magára öltve ingjét, nadrágját, és zakóját végül bekötötte cipőjét és ráncba igazította gallérját. Többet még ha akart volna sem tudott mára rászánni az edzésre. Saját személyre szabott perfója mellett akadt számtalan kisebb-nagyobb elintéznivalója.
Kissé egykedvűen baktatott végig a hosszú folyosón, miközben telefonjával babrált. A legújabb őrülettől a falra tudott volna mászni. Konferenciahívás a megye különböző pontjairól. Természetesen kényelmesebb megoldás, mint kocsiba ülni és órákat furikázni, de a folyamatos internet megszakadástól enyhén elöntötte agyát a méreg. A videó két percenként elmosódott, a hang pedig alig volt hallható. Nagy nehézséggel végül végighallgatta az ügyfeleket, aztán elővéve megnyerő stílusát, felsorakoztatott számtalan indokot, miért kéne őt szponzorálniuk. Büszke is volt magára, volt értelme éveket koptatni a főiskolán a padot. A média világában remekül mozgott, beszédkészsége is mindig kihúzta a legnagyobb pácból. Nem ismert lehetetlent. Bárkivel képes volt üzletet kötni. Olyan nincs, ilyen magabiztos beszéd után az említett szponzorok fejesei ne gondolkoznának el ajánlatán. Diadalittasan lépett ki végül a videóhívásból, majd azon nyomban zakója zsebébe mélyesztette okostelefonját. Mára bőven elege volt az ilyen nemű társalgásokból. Útját tovább folytatva végül befékezett az irodája előtt. Tudta jól, mire számíthat: halomnyi papír, csomó megválaszolatlan email, és még ott volt a hivatalos weboldal, ahova tartozik egy kérdéssorral. Pusztán a gondolattól is kellemetlen hideg rázta végig hátát. Mindenképp el kellett intéznie a napokban, és megígérte magának, nem halaszt, de szörnyű fejfájás gyötörte. Nem hitte, csupán erre fogja lustaságát, hiszen egész életét jelentette a szervezkedés, és a maximális melózás. Azonban a konferencia jobban lefárasztotta, mintha egy extrém túrán vett volna részt. Ezért merészkedett fél órás pihenőt kérvényezni magának. Sarkon pördülve sétált tehát el a legközelebbi pihenőszobához, ahol kényelmes fotelek, és kanapék fogadták.
Nem is kellett több neki, mint hanyagul maga mellé hajítsa zakóját, és szétterülve a bútoron elégedetten felsóhajtson. Nyakát nekitámasztotta a háttámlának, és behunyta szemeit. 20 perc pont ideális arra, feltöltődjön. Fejét masszírozgatva szuszogott, mikor neszre lett figyelmes. Végül aztán arra ébredt fel, valaki nagyon hálálkodik. Magából a feljajdulásból sokat nem tudott felfogni, miért jönnek a levegővel, meg a létformával, de megvárta míg kiörömködi magát, a számára ismeretlen hölgyemény. Fejét felé fordítva vonta fel szemöldökét a váratlan kérdéstől. Kicsit még túl kómás volt ahhoz, ne zavarja a csaj folyamatos csivitelése, de illedelmes férfiként végighallgatta problémáját. Már majdnem azt hitte, neki ment el az esze, mikor teljesen ismeretlen nevet emlegettek. Fogalma sem volt róla, kiről van szó. Életében nem hallott ehhez hasonló kínai-afrikai-koreai nevet, amit a lány szajkózott, de a biztonság kedvéért mélyebbre ásott memóriájában. Hasonlóképpen, mint a lány, tisztelettudóan felállt eddigi pihenőhelyéről, a hölgy közelébe lépett, és kezét nyújtotta.
- Üdvözlöm, Riichi Sato vagyok. Szemügyre venném én azt a cédulát, ha nem bánja. – hajolt közelebb, hogy elolvassa a rajta lévő összefirkált nevet. A rajz előnytelen pozíciója miatt a felét ki is takarta, de pár pillanatnyi szuggerálás után végül kivette az írásjeleket. Persze, hogy rosszul ejtette a lány a nevet, hiszem átírással még kacifántosabb egy külföldi nevét felolvasni. Rii-nek is okozott egyfajta fejtörést.
- Áh, ez itt… Hwang…Sun…Hi lesz. – világosodott meg intenzív barchobázása után, majd hirtelen át is csapott hangulata kellemetlen morgolódássá, mikor végül eszében hozzápárosította a névhez a megfelelő embert. Ez a nő, komolyan az életére tört. Cümmentve kalandozott el egyre fortyogóbb gondolatok között, mikor végül visszalépett a kanapéhoz, és babrált zakójával.
- Az a nő most edzésen van. Milyen ügyben keresi? Jelenleg van egy kis szabadidőm, tehetek még Önért valamit?
|
| | | | Riichi Sato
Ember
Hozzászólások száma : 96
Age : 39
Tartózkodási hely : Japán, Nyugat-Tokió, Karakura Town, PMC, NCI
Registration date : 2009. Aug. 25.
Hírnév : 8
Karakterinformáció
Rang: Ember; Énekes
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(3500/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Feb. 05, 2013 11:42 am | |
| Connected by music
A stúdióban sertepertélt. Lelkesen járta végig, miközben kottáit rendezgette kezei között. Halomnyi ötlete támadt, amit nem volt rest lapokra átvezetni. Néhol hiányos sorok, néhol oda nem illő hangok sorakoztak, ezért mindig akadt korrigálásra szoruló dallam. Nem bánta. A zenével mindig maximálisat akart nyújtani rajongóinak. Utolsó pillanatig képes volt hatalmas erőbedobással dolgozni. Szólóelőadása pedig csak még jobban felpörgette benne az adrenalint. Idejét sem tudja, mikor érzett ehhez hasonlót. Túl sok problémával kellett megküzdenie az elmúlt években ahhoz, hogy elszokjon ettől a fantasztikus érzéstől. Éppen ezért akart zenésszé válni. Bosszankodni, idegeskedni egy-egy fellépés előtt, habzsolni a hírnév minden jutalékát, és felhőtlenül élni. Minden kellemetlensége ellenére senkivel nem cserélne helyet. Ez volt ő, Riichi Sato. Mást elképzelni sem tudna. Stúdióban mikrofon előtt melegítette hangszálait, miközben próbálgatta a megfelelő magasságokat. Hallásával tökéletesen meg volt elégedve. Képes volt hallás után kottát írni, ezért hirtelen felmerülő ötleteit gyorsan le is firkantotta. Rengeteg lap végezte ugyan kukában, de volt egy kisebb stóc, amitől nem akart szabadulni. Látott bennük fantáziát, és kiinduló ont volt ahhoz, hogy előadását beragyogtassa vele. Bízott magában és képességeiben.
Mikrofont háta mögött hagyva végül elsétált a zongoráig, amin már olyan rég óta játszani akart. Mindig elszánta magát, egy nap eléül, és komponál valamit, de elhatározáson túl nem jutott többre. Talán mert nem érezte magában a tökéletes dalt, vagy csak szimplán ideje nem engedte. Most sem futotta többre, csak sóvárgása miatt leütött néhány hangot. Imádta a zongora bánatos, mégis nyugtató hangját. Nagyon jól elszórakoztatta magát, mikor zsebében hirtelen csörömpölni kezdett telefonja. A rezgéstől kicsit meg is lepődött, hisz eddig teljes békében szöszmötölt. Érdeklődve horgászta ki eddigi helyéből a kis készüléket, melynek kijelzőjén ismeretlen szám virított. Magántelefonján ritkán szokták keresni. Ennek ellenére végül rábökött a zölden izzó gombra és rövidre szabott „Igen?” kérdése után várta, ki szól bele. Emberi hang helyett azonban hatalmas zörgés és puffanás fogatta, amit nem tudott hova tenni. Értetlenkedve szólt bele ezért újból a kagylóba, mert nagyon foglalkoztatta, ki akar vele gúnyt űzni. Nem volt olyan hangulatban, legyen ingerenciája a hasonló játékokra, ezért türelmetlenül várta azt a bizonyos hangot. Végül bátortalan, vékony, női hang fogadta. Egy pillanatra végigfuttatta a programot memóriáját, az elhangzott nevet párosítsa. Ha másért nem, de a rikító kék hajáról egyből eszébe jutott. Lényegében jó régen nem hallott felőle, ezért érdeklődve hallgatta, milyen ügyben kereste fel. Sokat nem is kellett ácsingóznia a válaszért, ugyanis a lányból az előbbi zsonglőrködés után csak dőlt a szöveg. Ajánlat címszó alatt elkövetett „bűnténye” is még megvolt eszében, ezért egy percnyi időt kért, gyorsan fellapozhassa naptárát. Üresjárat után kutatva végül rábukkant egy megfelelő napra, amit gyorsan fel is írt Abby számára.
Beszélgetésük után a megbeszélt napon kicsit korábban érkezett, hogy legyen ideje még az utolsókat simítania ügyes-bajos dolgain, hogy aztán ne furdalja a lelkiismeret, megint utolsó utáni pillanatra halasztott mindent. Bao jó kezekben volt a nagyszülőknél, így zavartalanul tudott dolgozni. Nem kellett azon agyalnia, mivel foglalja el a kis lurkót, miközben Rii a papírok fölött gubbaszt, vagy körmöl. Csipogóján szöveg megjelenése után végül fogta zakóját, magára kapta, majd aztán a kávéautomata felé vette az irányt. Két pohárral kezében lódult meg a recepció felé, ahol már a kékhajú lány fogadta. Derűsebb arcot magára húzva biccentett és előre nyújtotta a forró italt.
- Szép napot! Jól telt az ide útja? Ezt felfrissülésképp. – nyomta orra alá a poharat. Már csak arra kellett rájönnie, mégis mit tehetne a lány segítségére. Mivel legutóbbi találkozásukkor sem derült ki több, mint a zene szerelmese, ezért ötlete sem volt, honnan indulhatna ki. Azonban nem érezte teljesen veszettnek az ügyet, hiszen bevezethetné akár a cég mindennapjaiba. Különleges túrát tervezett a lánynak. Belekóstolhat egy napjába. Az biztos, lenne mit megmutatnia. Azért reménykedett benne, nem fogja teljesen visszarettenteni a rengeteg telefonálgatás, a munkatársakkal való egyeztetés, vagy az irodában tornyosuló, aláírásra váró fontos papír. Közben pedig azon kattogott mivel kezdje körútját. Talán egyenest a stúdióba, vagy húzza egy kicsit az agyát a sok unalmas irodával? Jelenleg bármit bevállalt volna, csak ne kényszerítsék az íróasztala mögé, papírokat olvasgatnia.
|
| | | | Kagari Zekka
Quincy
Hozzászólások száma : 93
Age : 36
Tartózkodási hely : műterem, pláza, idolok környékén
Registration date : 2008. Sep. 14.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Quincy
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(10000/12000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 24, 2013 10:03 am | |
| Colorful meeting, annyeonghaseyo~
Egész kezdtem megbarátkozni az új melómmal, be kell valljam sokkal pozitívabban csalódtam, mint amilyennek elképzeltem egy japán zeneipari céget. Főleg azután, hogy az ember nagyon könnyen hozzá tud szokni a lazább környezethez, viszont visszaszokni egy merevebb légkörbe már sokkal nehezebb. Itt viszont csupa kedves ember vett körbe, na jó többségében. Azért az erős túlzás lenne, ha úgy festeném le, mint egy vattacukros álomvárat. A türelmetlen felettesek, és morcos munkatársak, vagy épp orrukat magasan hordó idol-ok itt is megvannak, de szerencsére sokkal több olyan ember van, aki nem ezekbe a kategóriákba tartozik. Pedig elég sok mindenkivel találkoztam már itt tartózkodásom óta, hiszen elképzelhetetlen úgy a fellépő ruhák megtervezése, hogy legalább egyszer ne mértem volna fel személyesen az érintett művészt. Most is épp egy ilyenre készülök. Az egyik táncos srácot kellett felkutatnom, hogy levegyem a méreteit, és megbeszéljek vele pár elképzelést a kijelölt új outfit-jéről. Hónom alá kapva a füzetemet indultam is neki, hogy némi útbaigazítás után megkeressem az irodáját. A nyakamban mindig ott lógott a mérőszalag és a zsebemben pár ceruza, így semmi másra nem volt szükségem a művelethez. Rövid bolyongás után megállva a keresett szoba ajtaján kopogtam be, de semmiféle válasz nem érkezett odabentről. Megpróbáltam mégegyszer, hátha nem hallotta, de újfent semmi válasz. Közelebb hajolva az ajtólaphoz tapasztottam fülemet a felületre, hátha hallok valami motoszkálást odabentről, ami azt jelenti, hogy direkt ignorálnak, vagy tényleg nincs itt senki. Mielőtt azonban nagyon rákoncentrálhattam volna a dologra, egy mögöttem elhaladó lány hangja olyan hirtelen hozta rám a frászt, hogy ijedtemben kiejtettem a noteszt a kezemből.
- Semmi rosszban nem sántikálok, csak Yong Sook-sant keresem! –emeltem fel megadóan a fejem fölé a kezem kínosan heherészve. Elég égő, hogy teljesen úgy tűnhet, mintha hallgatóznék, amit mondjuk igazából csináltam is, de pusztán csak munkaügyben! Szerencsére nem kellett sokat mentegetőznöm, mert a csajszi hümmögve felvilágosított, hogy legutóbb a próbaterem környékén látta az általam keresett férfit. Hálásan meghajolva köszöntem meg neki a segítséget, és felkapva az elejtett füzetemet iszkoltam lefelé. A próbateremről már legalább tudtam hol van! Elég sok idolt csak ott lehet nyakoncsípni… Hm lehet célravezetőbb lenne, ha ezentúl nem is güriznék, hanem már eleve kikempelnék a táncterem ajtaja elé az egyik fotelba, és ott lógatnám a lábam, mikor tévednek arrafelé a kiszemelt alanyaim? Megfontolandó, de sajna nem mindig van időm erre. Igazából most sincs túl sok, mert ha jól emlékszem szűk két órát emlegettek, amíg még utolérhetem az intézményben a táncost. Vele még nem találkoztam, így nem tudom hogy néz ki, de a leírások alapján valószínűleg nem lesz nehéz kiszúrni egy magas, rózsaszín hajú embert. Leérve a terem ajtajához, félszegen nyitottam résnyire az ajtót, nehogy megzavarjak valakit, de mikor láttam, hogy jó helyen járok egy már határozottabb mozdulattal léptem be.
- Annyeonghaseyo, Seoung Yong Sook-shihoz van szerencsém? –kezdtem bele önhatalmúlag koreaiul, mert őszintén szólva már most hiányzott ez a nyelv. Mióta itthon vagyok, szinte senkivel sem beszéltem így, eltekintve a levelezésektől, és attól a pár skype beszélgetéstől az ottani barátaimmal. De mivel nem akartam udvariatlan lenni, ezért japánul folytattam.
- Kagari Zekka vagyok, a cég divattervezője, és azért jöttem, hogy megbeszéljük a következő fellépőruháját.–hajoltam meg, miközben egy futó pillantást vetve a tükörbe igazítottam meg a felsőmet és tűrtem el a hajamat. Egy stylist ne mutatkozzon slamposan, pláne egy ilyen karizmatikus srác előtt. Egy villámgyors csekkolás után pedig kezdett az az érzésem lenni a mimikáját nézve, hogy valami nem stimmel a helyzettel.
- Vagy folytassam inkább így? Részemről teljesen mindegy, szeretek koreaiul beszélni! –mosolyogtam bőszen.
|
| | | | Seoung Yong Sook
Fullbringer
Hozzászólások száma : 17
Age : 38
Tartózkodási hely : Nyugat-Tokió, Karakura Town
Registration date : 2012. Nov. 25.
Hírnév : 3
Karakterinformáció
Rang: Fullbringer - táncos, koreográfus
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(8000/15000)
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 24, 2013 11:10 am | |
| Colorful meeting
Korai kelés, lelkiismeretes edzés. Útját megszakítva gurult parkolóba, hogy bio boltban megvegye szokásos turmix reggelijét. Fizetés után kupakot félrehajítva iszogatott, miközben laza mozdulattal szlalomozott ki a zsákutcából. Innentől már meg sem állt a Popcorn épületéig. Szemüvegét homlokára tolva biccentett parkoló őrnek, majd számára fenntartott részre könnyedséggel bekanyarodott. Motort leállította, üveget és sporttáskáját kezébe gyűjtötte, addig másikkal zöld bőrdzsekije után nyúlt. Ajtót becsapva nyomta meg automata zár gombját, és pityegés után válla mögé vetette felsőjét, addig kiszemelt kuka irányába menetelt. Megszabadulva az üres műanyagtól belépőkártyája után kutatott farzsebében. Egyhangúan cammogott végig a folyosókon. Liftben sóhajtott és telefonján babrált. Menüsort pörgetve morcogott orra alatt, menedzsere nem bír leszakadni róla. elege volt belőle, minden áldott nap fejéhez vágják a fontos dátumokat. Mintha nem jegyezte volna fel vagy három féle különböző helyre. Telefonja szuper okos memóriája különben sem engedné elfeledtetni vele.
Külvilággal nem foglalkozva haladt célirányosan táncterem felé. Hosszú nap elé nézett. Öltöző sarkába hajítva dolgait vedlett át edzéshez megfelelő holmiba. Hóna alá kapott egy törülközőt és energiaitalát, majd zsebébe csúsztatta telefonját. Lemerte fogadni, akkor kap hívást, ha táskájába hagyná. Kellemetlenséget kiküszöbölve hurcolászhatta magával. Hajráffal felfogatta edzésben idegesítő tincseit. Nem érdekelte, szarul néz ki, vagy sem. Pink színnél nem lehet szörnyűbb képe. Nagy ívből tojt cafkák véleményére. Parkettán teljesítsen megfelelően, aztán táthassák a szájukat. Rutinszerű bemelegítés végén nyújtógyakorlatok sorozata következett. Megfelelő számú fekvőtámaszt is megejtett, amitől elernyedt izmaiba vér szökött. Kellőképpen felpumpálta szívverését ahhoz, hogy rákoncentrálhasson a jelenlegi koreográfiájára. Capoeira-s elemekkel fűszerezve produkcióját tripla erőbedobással dolgozott. Erejét megfeszítve ugrált és szaltózott, míg el nem árasztotta egész testét a verejték. Természetesen a légkondi ismét beadta az unalmast. Bosszankodhatott orra alatt, senki nem veszi észre a dolgot. Ő meg nem fog melós után kajtatni, mikor ezer és egy teendője van, amiket még maga sem tud hogyan betuszkolni naptárába. Egyre többször kapkodott levegő után, de nem akart leállni, míg nem fejlesztette tökéletesre forgó rúgását. Sokadszori próbálkozása után végül belátta, ha nem akar oxigénpalackot hátára kötni, hagy magának egy pár perces pihenőt. Lábai rendesen zsibogtak a megerőltetéstől. Nem volt újdonság számára ez az érzés. Nap mint nap átéli. Néha még észre sem veszi.
Székről felkapta törülközőjét és nyakára dobta. A palackot kezébe vette és nagyokat kortyolt belőle. Gyorsan folyadékhoz kellett jutnia. Úgy érezte, hogy szervezete az összes vizet kiadta magából. Mondjuk ez meg is látszott atlétáján. Csurom vizes homlokát törölgette, mikor ismerős szóra fülelt föl. Fejére dobott törülköző alól nem volt kedve kisandítani. Talán csak beképzelte. De mikor félbeszakította serény hajborzolását újabb ismerősen csengő szavakat hallott a terem másik végéből. Némán koslatta ajtóban ácsingózó, fecsegő lányt. Kivárta, kibökje, minek keresi. Egyáltalán nem örült neki, ilyen száméra fölösleges dolgokkal zavarják meg munkáját. Ráadásul épp pihenni akart. Törülköző rejteke alatt sóhajtott, majd visszacsúsztatta nyakára. Soványka lány felé közeledve nézett végig rajta egykedvűen. Hajráfot visszacsúsztatta a vízben ázó hajába.
- Én lennék. – bökte ki miközben rámeredt Pöttöm Nőcske hajszínére. Flegmán el is húzta száját a látványtól. Az istennek kell megnyomorítani az embereket ilyen dolgokkal. Már meg sem lepődne, ha holnap egy zöld hajú producerrel kéne bájcsevegnie. – Nem halok bele. Illemből nem kell koreaiul beszélni. – fűzte hozzá, vállát megrántva. Valahogy nem hatotta meg kislány örömködő jókedve. Nem volt olyan állapotban, hogy öribarit csapjon oldalbordája mellé. Aztán eszébe jutott menedzsere fenyegető képe, mikor magassarkúval közelített nadrágja felé, és azt ordibálta, nem kéne mindenkit elijeszteni magától. Elkerülve közel sem kedvtelésből űzött kasztrálást megköszörülte torkát. – Mit kell ezen megbeszélni? – kérdezett vissza, abban reménykedve túl sokat nem kell foglalkoznia hacuka faragással. Bánja fene, milyen vacakba kényszerítik. Egy szál bőr alsógatyában is letáncol mindenkit a színpadról. Egóját ettől nem féltette. Bár nem bocsájtaná meg, lejáratós jelmezt ötlenének ki neki. Válaszra várva pillantott ismét Kékség feje búbjára. – Ez… a hülyeség mindenhol teret nyer magának? – bökött mutatóujjával Vigyori frufrujába, összeszűkült szemekkel és rendkívül koncentrálós ábrázattal.
|
| | | | Ajánlott tartalom
| | Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) | |
| |
| | | | | | POPCORN Music Corporation (PMC) | |
|
| |
|
