POPCORN Music Corporation (PMC)

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Pént. Jan. 27, 2012 10:56 am

Ψ(｀▽´)Ψ A dance with the devil ~ Happy Birthday Umi Ψ(｀▽´)Ψ

A közben mögötte kikötő cicafiú kommentárjára csak szemöldökét felvonva sandított hátra. Abszolút nem értette a problémáját, ő egyáltalán nem mondta, hogy rá is tartozik a téma, ha meg már megspiclizte, akkor legalább ne álljon feljebb neki.
- Mivel látom tényleg nem vagy képben… ficsúr az én egómban akarta megtörölni a csukáját, úgyhogy ne értékeld ennyire túl magad. –emelte fel a telefont az asztalról, hogy visszapasszolja a tulajnak. Kezdte nagyon azt érezni, hogy egyáltalán nem vágják miről beszél… Bár ha azt nézi mivel volt elfoglalva cicafiú miközben az exe tiszteletét tette az asztaluknál, valahogy nem lepődne meg, ha cseppet se figyelt volna rájuk. Igazából nem érdekelte túlzottan, csak kicsit bosszantotta, hogy mintha egy tök idegennek mesélné az egészet. Az érkező köszönetet meg nem tudta hova tenni. Néhány kérdőjellel a feje fölött sandított rá megint, hogy mégis miért hálásak neki azon kívül, hogy anélkül juttatta vissza hozzá a csillámvackot, hogy félúton a kukába dobta volna.
- Mit? Nem kerül különösebb erőfeszítésembe tahónak lenni. –közölte a fennálló tényt közömbösen. Hm talán Ciculi nincs túl jó viszonyban vele? A végén még kiderül, hogy jön neki eggyel, mert beszólt az exének? Az viszont kevésbé tetszett neki, hogy egy esetleges revans eszközévé lépett elő… Bármit hisz is a másik, ezt csak és kizárólag a saját önérzete magasabbrendűségének kinyilvánítása érdekében tette, nem kell semmi kamu dumát belemagyarázni. Reméli, hogy ez elég világosan lejött az üzenetből, és az arckifejezéséből. Nem óhajtott több időt és energiát pazarolni a témára, de mielőtt lezárhatta volna, még ellátták egy utolsó kérdéssel.
- Én rendeztem, amit akartam, szóval innentől fel is fordulhat, leszarom. –legyintett egyet nyomatékosítva a megjegyzését. Tényleg nem érdekelte milyen kontrával áll esetleg elő a gyászhuszár, semmi szüksége még egy jelentéktelen semmiségre, ami fogyasztja az így is elég gyérül tenyésző idegszálait. Elég, hogy azt könyvelte el, hogy cicafiú most már hozzá tartozik… ha sms csatába kezd vele, csak még jobban megerősíti abban a tévhitben, hogy ez tényleg így van. De ha belegondol ez sem izgatja, higgyen amit akar, csak hagyja békén. Van elég ellensége nélküle is. Mintha nem gyarapodna naponta legalább egy új fővel az őt pokolra kívánók listája annak ellenére, hogy meg sem erőlteti magát az ügy érdekében. A mellette egyre idegesítőbben tébláboló felet viszont még mindig nem tudta egyértelműen felírni erre a listára. Félreértés ne essék, nem erre játszott, csak szeretett volna már végre egy nyilvánvaló állásfoglalást tőle, nem pedig ezt a pillanatról pillanatra változó álláspontot. Neki aztán oly mindegy utálja-e vagy sem, csak döntse már rendesen. Megint kezdte irritálni a csend, így rángatózó szemöldökkel malmozott az asztalon, hogy van-e még valami mondanivalója, vagy lassan esetleg szeretne távozni az irodájából. Szerencsére nem kellett rá napokat várnia, és csak sikerült számára is feldolgozható formába önteni a láthatóan jó ideje formálódó gondolatot. A megjegyzésre az asztalra könyökölve támasztotta meg az állát, hogy szúrósan sandíthasson a cicafiúra, akinél valószínűleg elmentek otthonról.
- Egyszerűen alacsony a toleranciaküszöböm. Pláne a hisztis vagy töketlen emberekre… -sóhajtott fel magának –De fárasztó egész nap bosszantanom magam rajtuk. Néha már ahhoz sincs kedvem… -masszírozta meg a halántékát, mert nem igazán akarta áldásos hatását kifejteni az az előbbi kávé amit olyan sikeresen az ingével is megkóstoltatott. A megjegyzést viszont nem úszta meg ennyivel, pillanatokon belül egy Ciculit roppant szórakoztató hasonlat áldozata lett, amin szemét hunyorítva szívta fel magát.
- Felettébb kedves, hogy ezek után még a bamba kutyádhoz hasonlítasz… -nyögte ki hűvösen fújtatva. Igen annak ellenére, hogy atom másnapos volt, emlékezett még arra a bolhazsákra, ami majdnem összenyálazta a cipőjét. Még az a szerencse, hogy a különleges adottságának hála az állatok is jobban hallgatnak rá, még ha nem is ő a gazdájuk. Nagy meglepetésére viszont cicafiútól kontra érkezett. Nem.. egyáltalán nem voltak kvittek az állati hasonlatokkal, mert ciculi, ciculi, ő viszont egyáltalán nem hasonlít egy gyűrött képű ebre. Bár amit lerendeznek közel áll a kutya-macska cívódáshoz.. de szigorúan átvitt értelemben. Elcsodálkozva bátorságán váltott cseppet ironikusabb hangnembe.
- Veled viszont nagyon kezd elszaladni a ló, hogy témánál maradjunk… -morogta sértődötten. Ám ennek a szócsatának még mindig nem volt vége, mert még nagyobb meglepettségére cicafiúnak volt még visszavágós válasz a tarsolyában. Ami viszont olyan idiótára sikeredett, hogy Daemonból megint ösztönösen tört ki az a felszisszenéssel egybekötött mosoly, amit kínjában volt kénytelen megejteni, ugyanúgy mint a klubban. "Majd megáll a zebránál?" Kinek jut eszébe ilyen agyament válasz ilyen rövid időn belül? Cicafiú tényleg nem teljesen százas... De mihelyst rájött, hogy megint olyan reakciót mutatott, amit nem szeretett volna, egyből lejjebb csúsztatta az állát az összekulcsolt karjai mögé, hogy takarásban legyen az arca nagy része. És ha azt hitte volna, hogy valahonnan gigászi kurázsit előrántott dalospacsirta ennyivel befejezte, megint csak tévednie kellett, mert az utolsó cseppként egy saját elejtett mondatát fordította ellene, mivel nem maradt észrevétlen az előbbi arckifejezése. De ez kivételesen az ő sara, hiszen meggondolatlanul, túlságosan magabiztosan hintette el az intelmét arra vonatkozólag, hogy nem mostanában fog tőle megint ilyet látni. Erre tessék.. alig telt el két nap. A végén még hitelét veszti! Most igazából nagyon mérges volt rá, viszont emellett meg újabb riszpekt faktort emelt azzal, hogy volt mersze ilyet a képébe vágni. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket juttassa érvényre és adja tudtára, így csak csúnyán sandítva az ajtó felé mutatott.
- Na tipli van, míg el nem fogy a türelmem… -integetett egy sort, hogy nyomatékosítsa a rajta láthatóan jól szórakozó fél felé az elvárásait. Miután végre egyedül hagyták, arccal betámasztva az asztallapot dőlt ki rajta, és túrt bele a hajába.
- Csak tudnám miért pont vele ver engem a sors… -morogta számonkérőn, mert tényleg választ várt erre a kérdésre, csak azt nem tudta, hogy kitől.

The nightmare’ll continue…

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Pént. Jan. 27, 2012 12:44 pm

Ψ(｀▽´)Ψ A dance with the devil ~ Happy Birthday Umi Ψ(｀▽´)Ψ

Feltűnően sokat beszéltek hozzá, most nem érti, miért kell ilyen csúnyán ránézni. Igen is megjegyezte, mert nem tudja. Szerette volna elmondani és, ha már volt az a megállapodás, ami annyira nem is volt az, csak ő vette annak. Lényeg a lényegben, miért ne tette volna? Maximum hátsón billentik, vagy kap egy hasonló szurkálódó pillantást, amitől normális esetben hideg rázná ki. A pokoli félelemkeltéssel azonban akadtak némi problémák. Már nem működtek teljes kapacitással. Valamiért nem ijesztette meg ez az alvilági stílus, mint első alkalommal. Ez azt jelentette, vagy kezdi megszokni, vagy egyszerűen nem érzi mikor kéne komolyan venni sátánkát. Arra gondolni se mer, már ráérzett a pillanatra, amikor visszavonulót kiáltva kell meghátrálnia. Kissé hamari kijelentés lenne két, immár harmadik találkozás után. Senki sem ismerhető ki ennyire könnyen. Főkét a mellette ücsörgő pokoli herceg nem. Ő, aztán csak a titokzatosság koronázatlan uralkodója! Pont ez a legnagyobb baj. Már ittasan is felmerült fejében, azért somfordál utána, ha alkalma van rá, mert érdekli a fene nagy rejtély, ami körülötte lengedezik. Illetve, amit hisz, hogy körbe veszi. Koránt se kizárt beképzeli az egészet.
Meg se lepődne, ha felsül. Igazán szerencsés a képzelgésben és mások túl, valamint félre értékelésében. Ettől még bánná, vagyis inkább rosszul érezné magát, ha nem adna egy esélyt szöszi trónörökösnek. Furcsán hangzik, mert tényleg az, de reménykedik benne, idővel végleg megdől az ördög elgondolása. Amiről határozottan meggyőzik ezek a kicsike jelenetek, amikor képes beszélgeti pokoli vállalkozás leendő vezérigazgatójával. Nehéz bevallania, de élvezte ezeket a szóváltásokat. Mástól könnyen magára venné a megjegyzéseket, valamiért sátánkától nem volt rá képes. Inkább felpiszkálta a gyerekes oldalát és úgy válaszolgatott rá, mintha kedvenc színükről folytatnának meghitt pletykapartit. Határozottan tetszett neki, milyen reakciókat vált ki, vagy épp kap cserébe. Kedvelte ezt a morgós medve stílust és szándékosan próbálta, minél tovább felszínen tartani. Arra játszott, még láthassa és hallhassa. Ha pedig már most ilyesmivel szórakozik, akkor kezdhet félni, mert idővel, csak súlyosbodni fog a fogalma sincs micsoda.
-Állati hasonlatok egy-egy! Nézd a jó oldalát! Te vagy a félelmetes, erős, vérengző kutya. Én, meg az ártatlan, szerény, kicsike macska.-
Mosolygott kitartóan, ami megint kezdett állandósulni. Pedig jelen állapotában, teljes beszámíthatóságával állíthatja, egyetlen csepp alkohol sincs szervezetében. Magától és főleg egy valakitől vigyorog megállás nélkül. Rossz előjel. Mondhatni végzetes baki lenne, ha az van alakulóban, amire gondolni merészkedik. Nem tervezte, nagyon nem vette számításba házi nyúlra merészelne lőni. Egyáltalán vadászszezont se ütemezett be. Jézusom! Eszébe se jutott eddig a pillanatig, abból a szemszögből közelítse meg szöszit. Rendben, ha jobban megnézi és nem úgy, hogy ő az ördög küldötte, akkor kiveri szemét a nyilvánvaló igazság. Mind külsőre, mind viselkedése főbb vonásaira tökéletesen megfelelt álmai Ken babájának, ami elég sokkoló észrevétel volt. Fel se tűnt neki! Egész idáig elkavarodva ténfergett, mert ez annyira egyértelmű volt, mint az, hogy ebben a szobában áll ritka értelmes arckifejezéssel. Remélte nem vették észre ezt a pillanatinyi kihagyását, ahogy azt a felhorkanást sem, ami a megvilágosodással járt. Hihetetlenül iparkodott nem lámpalázas tinédzser zavarodottságot kapni. Felnőtt volt. Egy dolog valamit észlelni és még egy, ettől kiborulni. Átmenetileg jobb, ha nem bonyolítja tovább a felfedezést, hanem befejezi ezt a remek beszélgetést.
-Majd megállok a zebránál!-
Válaszolta kapásból, gondolkodás és beszámíthatósági felmérés nélkül. Magát is sikeresen meglepte az állatkerti hasonlatok fokozásával. Nem számított talpra esettnek az oda-vissza kínálgatásban. Ha azt nézi ez a kontra eszméletlen pocsékra sikerült. Annyira szörnyű volt, már viccesnek találta. Muszáj volt kínos fejvakarással elnevetnie magát, vagy megpukkad a visszafojtásától, de ahogy elnézte nem volt ezzel egyedül. Újfent kipiszkált egy halvány mosolyt sátánkából, amitől elégedetten folytatta a vigyorgást. Nem tehetett róla, de icipicit büszke volt, megint elért nála ilyesmit, bár annak jobban örült nem morog. Még mindig azon a véleményen volt többet mutogathatná. Jól állt neki! Most ezt nem szépítgethette tovább. Másrészt jobb, ha mosolyog, mint mérgelődik egész nap. Nem lenne jó, ha harminc évesen életunt pukkancsként végezné. Viszont a benne bujkáló rosszcsont sem maradt babérjain. Mire észbe kapott, megint, olyan kérdést tett fel, amin csak pislogott.
-Most betolakodtam a privát használati területre?-
Biccentette oldalra fejét, miközben lesandított rá. Az az átkozott vigyorgás, pedig még mindig nem kúszott le arcáról. Nem is óhajtott. Odafagyott! Le nem bírta vakarni, hiába próbálkozott és tekintve színészeti képességei nulla alatt pihentek, még takarni se tudta. Totális bukás! Még szerencse, azelőtt zavarták ki átváltott volna bárgyú bambulásba. Nem hiányzik a fejének kiakassza érzelmi rövidzárlattal! Ebből kifolyólag hálásan engedelmeskedett a kitoloncolásra. A legrosszabb még is az örült a hangsúlynak és sértett morgásnak.T.T
-Megyek-megy, morgó király.- Tette szét ártatlanul karjait és sántikált az ajtóhoz. – Szép napot, senpai!-
Intett neki, még mindig kicsattanó jó kedvben. Egész felvidult, mármint felvidult? Álljon meg egy pillanatra! Nem abból a célból érkezett az irodába, hogy frissen, üdén, teli szájjal bazsalyogva távozzon! Szó sem volt róla, ennyire nyugodt hangulatban döcögjön vissza az irodájába! Az se került terítékre megbékéljen az ajándékkal! JESSZUS! Egyáltalán nem zavarta a lila gyújtó! MI TÖRTÉNT VELE?!O-O Teljesen kiszállingózott fejéből eredeti célja. Hova lett haragja?! Mármint azt nem bánja nem kapott agyvérzést az idegességtől, de akkor is! Elpárolgott az érzés és most vidáman menetel a folyosón. Eltérítették a dühödt kifakadástól! Le akarta szedni ördögi sarj fejét és nem fura felfedezések téve boldogan mászkálni! AZ ÖRDÖG MEGINT KÖZBEAVATKOZOTT! Más magyarázat nem létezett erre a váratlan fordulatra. Kizárólag az ő keze lehetett a dologban! Na, de miért akarná ennyire az alvilág, hogy ő boldog legyen? Tudja is, de biztosan a család teszi ezt vele!
-ARGH…SENPAI!-
Szorította ökölbe kezét, hogy morcos pocokként rázhassa meg néhányszor. Vesztett! Csúnyán vesztett a külső erőkkel szemben. A legrosszabb nem bánja. Azaz, kicsikét zavarja. Vagy még se?O_O Már eldönteni nem tudja. Ebbe teljesen bele fog rokkanni. Nem ért semmit, de semmit! Az emberek, pedig ne nézzék bolondnak, mert fejét fogva őrjöng a folyosó kellős közepén. Valahol ki kell adni a feszültséget. Ez teljesen normális módja! Legalábbis nem őrült meg, igaz?T_T

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 19, 2012 1:38 am

~FAKEtelen fotózás~

Mióta leszerződött a Popcorp-hoz, még kevesebb szabadideje van, mint eddig. Általában nem bánja, ha van mit csinálnia, mert nem szeret otthon ülve malmozni a tv előtt, de azért ez nem azt jelenti, hogy arra vágyik, hogy minden perce be legyen táblázva. Az sokkal inkább kedvére van, ha ő maga húzogathatja be a határidőnaplóba a strigulákat, mikor mit szeretne csinálni. Ebben a kérdésben azonban igencsak háttérbe szorult a véleménye a vaskezű menedzserével szemben. Az egyetlen mód sokszor az volt, hogy némi kellemesen eltölthető időt szabadítson fel magának, hogy lázadásképp figyelmen kívül hagyja a napi ütemtervet. Erről az ütemtervről általában naprakészen tájékoztatta egy, a nappali dohányzóasztalkáján elhelyezett bőrkötésű zsebkönyv, amibe a menedzser mindig beleírja az új találkákat és teendőket. Már jó ideje él ezzel a módszerrel, hogy hagy egy példányt Daemon házában, amit ő maga frissítget, így még azt a kifogását is kilőtte a lusta színésznek, hogy elfelejtette a megbeszélést. Akárhányszor próbálta már meg „rejtélyes” módon eltüntetni, ha aktakukac észrevette, hogy hiányzik a dohányzóasztalról, rövidesen egy új, szintén kitöltött példány állt a helyén. Ettől nem szabadulhat, így körülbelül 10 kidobott könyvecske után feladta, és nem erőlködött vele többet. Most is épp a kanapén düllelve nézegette az egy hetes beosztását, hogy lelkiekben felkészülhessen a melókra, és eldönthesse, hogy melyikeket fogja ellógni. A holnapi nap elég érdekesnek ígérkezett. Akkorra volt ugyanis beírva az a titokzatos fotózás, amiről néhány hete csicseregtek neki. Igazából nem is volt annyira titokzatos, csak Daemon nem figyelt a részletekre mikor felvilágosították. Egyedül annyi maradt meg az emlékezetében, hogy páros fotózás lesz, és hogy valami koncepciós ámokfutást akarnak kivitelezni vele. Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy beinduljon a fantáziája. Abszolút nem lett volna kifogása az ellen, ha valami lengén öltözött nőszemély társaságában kell mindenféle jeleneteket eljátszania. Jó szórakozást ígérő mosolyra húzva száját csukta vissza a naplót, és hajította le az asztalkára. Az azonban az üveglapon elcsúszva szépen le is bucskázott róla.
- Ha nem vagy a helyeden, az a sivárlelkű még egy példányt rám sóz… -morogta, mert most nem volt kedve ahhoz, hogy felálljon és felszedje. Hamarosan azonban kapott némi motivációt a szörnyen megerőltető feladat elvégzésére, ugyanis a semmiből előkerülve albérlő háziállata kezdte el szaglászni és pisztergálni a bőrkötésű papírhalmazt.
- Te is csak valami szenyaságot csinálni kerülsz elő, mi? –sandított összeszűkült szemmel a macskára, majd nagyot sóhajtva feltápászkodott, felvette a földről a könyvet, és a helyére tette. Ha pedig már így függőlegesbe került, igazán folytathatja is a további napi teendőit. Nem sok volt már hátra ebből a mai napból, és az sem volt olyan elfoglaltság, ami ellen tűzzel-vassal tiltakozott volna. Egy kiadós edzés várt rá a dojoban, amire már két hete nem tudott sort keríteni az elhúzódó forgatások miatt. Mestere meg is feddte, mikor feltűnt a tatamin, és Daemon nem győzött szabadkozni, hogy nagyon elfoglalt volt, de otthon mindig szakított időt a napi rutinra. Az öreggel nem mert ujjat húzni, hiszen már azóta a mestere, hogy annak idején 6 éves korában a szülei beíratták a jujutsu edzésekre. Már jóval azelőttről ismeri, hogy híressé vált volna, tehát ez az iránta tanúsított hozzáállásában is megmutatkozik. Daemon tiszteli, a mester pedig kivételezés nélkül megszidja vagy épp oktatja ki ha rászolgál. De ez még nem jelenti azt, hogy ne morogna folyamatosan az orra alatt, ha nem tetszik neki, hogy már megint ugyanazt a mozdulatsort kell negyvenedjére végrehajtania, vagy épp a nyakába sóznak egy ifjabb tanítványt, hogy tapasztaltabbként segítsen neki. Nem szeret jótékonykodni, vagy mások nyűgjeit hallgatni, de itt sokkal kevésbé döntő a szava, mint a menedzserével szemben, így nincs más választása. A mai délutánt szerencsére megúszta egy alapos ismétlő bemelegítéssel, hogy lássák tényleg igazat mondott-e arról, hogy otthon is gyakorol, aztán újabb lépést tehetett afelé, hogy majd magasabb szintre léphessen. Hullafáradtan hazaesve nyúlt ki egy kád meleg vízben, amiben úgy be is aludt volna, mint a huzat, ha nem kezd el zajongani a munkahelyi telefonja, hogy menedzsere emlékeztesse arra, holnap ne felejtsen el megjelenni, a fotózáson. Daemon nem értette miét ekkora presztízskérdés, hogy oda tolja a képét időben, mert arról továbbra sem mondtak semmit, hogy ki lesz a partnere. A kora délelőtti időpont, viszont határozottan nem volt ínyére. Ez azt jelenti, hogy ma nem mehet el sehová, bár most tényleg túl fáradt is volt hozzá.
A tegnapi kiadós alvásnak hála, ma feltűnően energikusan ébredve ejtette meg a reggeli gyakorlást, és már nem is feküdt vissza utána, mint általában szokott. Ugyanis a reggeli edzések úgy néznek ki, hogy hajnali hatkor felkászálódik, fut egy kicsit, meg gyakorol egy fél órát, aztán lezuhanyzik és visszafekszik aludni úgy dél környékéig. Tehát az, hogy most ettől eltekintett, tényleg arról árulkodik, hogy kellemesen kipihent. Nem tudva mit kezdjen az így nyert délelőttje nagy részével, arra a döntésre jutott, hogy már most bemegy a céghez, hátha ott talál magának valami elfoglaltságot. Ha mást nem flörtölgetni egy kicsit az alkalmazottakkal, hogy ne fogyjon ki a telefonszámokból. A Popcorp-hoz úgysem jár be olyan sűrűn és hosszabb időre, mert a tv stúdiósokkal több idejét emészti fel. Ezelőtt sem volt már bent vagy 4-5 napja, a dorama forgatás véghajrája miatt. A végén még elfelejtik, hogy ott dolgozik… ez megengedhetetlen. Azon nemes célt kitűzve maga elé, hogy néhány céltalan tiszteletkört téve reklámozza az arcát az alkalmazottak körében pattant be Jaguarjába. Persze a végállomás előtt még útba ejtette a kedvenc kávézóját is, mert az a lötty amit a melóhelyen kávé néven árulnak.. csak akkor fanyalodik rá, ha végképp nincs más választása. Végül kezében a szeretett Latte Macchiatojával lépett be a főbejáraton, hogy ledobja a cuccait az irodájában. Nagy meglepetésére a dolgozóasztalán is ott pihent egy kinyomtatott példány a mai napi teendőiről, pirossal bekarikázva a fotózás időpontját és helyszínét. Idegesen összegyűrte össze a kezében tartott üres kávéspoharat heves morgások közepette.
- Nem vagyok ennyire gyökér… lusta vagyok, nem agyilag retardált…jóh ez speciel rossz példa volt… –tette hozzá miközben nekiállt papírrepülőt hajtogatni a papirosból, majd kisétált az ajtóba, és egy elegáns mozdulattal elhajította a folyosóra. Annyi iratból hajtogatott már ilyen játékszert, hogy mondhatni tökélyre fejlesztett technikája most sem hagyta cserben, és az ütemterv a fél folyosót végigrepülve vitorlázott. Miután kellőképp kigyönyörködte magát benne, idegesen csapta be maga mögött az ajtót, és vágódott vissza a székébe. Rövidesen azonban egy rángatózó szemöldök ácsorgott az küszöbön, kezében az imént elhajított repülőjével.
- Köszönjem meg, hogy visszahoztad? Hátha most messzebbre repül… –pillantott fel laptopjának monitorja mögül a paprikás hangulatú menedzserére. Az viszont szemmel láthatóan nem értékelte a megjegyzést, mert nekiállva mindenféle Daemon számára „egyik fülemen be, a másikon ki” kategóriába eső zagyvaságról hadoválni, ami egészen addig tartott, míg karon ragadta, és vonszolni kezdte maga után, hogy ideje menni, mert nemsokára itt a fotós, és még a kosztümöket is rájuk kell igazítani.
- Ne már, olyan sok ruha lesz rajtunk? –fintorodott el csalódottan, amivel szintén nem javított az önjelölt diktátora idegállapotán, és egy újabb kiselőadás következett arról, hogy viselkedjen normálisan, mert ha kudarcba fullad a fotózás, azzal egy fontos megrendelőt veszít el a cég. Ugyanis valami fene híres fotós kérte fel őket modellnek. Milyen megtisztelő… most ettől érezze magát lekötelezve, hogy bejön neki ahogy kinéz? Nincs vele egyedül… erről meg különben sem tehet, hogy ilyenek az arcvonásai. A többi meg csak marketing, ami szintén nem az ő érdeme.
Megérkezve a műterem öltözőjébe azonban minden eddigi elképzelése úgy hullott darabokra, mint mikor egy kocsi szélvédője szilánkosra törik. Ugyanis az asszisztensek nem egy csinos bigét öltöztettek mindenféle gótikus hacukába, hanem Ciculit. Hirtelen megszólalni sem tudott, csak előretartott karral bökött rá.
- TE! Mit keresel itt, és hol van a partnerem? –förmedt rá számon kérően. Valahogy nem akaródzott azt a verziót összeraknia, hogy ő lesz a koncepciófotózás másik résztvevője. Menedzsere arcába temetve a kezét sóhajtozott, hogy egész eddig arról beszélt, hogy rendhagyó párosítást álmodott meg a művész, szóval ne lepődjön meg, ha meglátja. Daemont viszont ez a legkevésbé sem érdekelte. Egyelőre még mindig ott volt leragadva, hogy hol a nő, és miért pont Ciculi van itt helyette… ez biztosan csak valami rossz vicc akar lenni.
- Én már itt sem vagyok… -fordult sarkon, hogy elegánsan távozzon, de akkor olyan földöntúli rikácsolás ütötte meg a fülét, mintha valakinek épp a farkára léptek volna. Hátrapillantott, mert kíváncsi volt, hogy mi képes ilyen hangokat kiadni magából, de vesztére, mert ezzel aláírta a halálos ítéletét. Ez az épp az imént érkező fotósuk és elkövetkező rémálmának megálmodója volt, aki annyira lelkesen kezdte méregetni Daemont, hogy innentől egy kommandós osztag sem tudta volna kirángatni a karmai közül. Rövidesen már ő is az öltöztetők keze között találta magát, ahonnan már tényleg nem volt visszaút...

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 19, 2012 7:01 am

(=｀〜´=） Faketelen fotózás （=｀〜´=）

Egész nap hatalmas felbolydulás volt házában. Vásárlás, pakolás, szócsata, pakolás, még mindig pakolás és persze fel-alá futkározás minden egyetlen helyre kerüljön. Összesen két hetet maradt nála tesója, azonban ez az idő bőven elegendőnek bizonyult szétszórja cuccait az egész épületben. Nagyon örült, még mindig otthonosan érzi nála magát, de kicsit jobban figyelhetett volna a rendszerezésre. Most megkímélné némi fújtatással vegyes idegeskedéstől minden szükséges dolgot összeszedjen neki. Igen, ő, mert Riku lustaság, szokásához híven, csak halasztgatta a készülődés fogalmát, míg hirtelen délután nem lett és meg nem unta, még mindig Neo-t dögönyözve kergetőzik az udvarom. Cseppet bosszantó volt semmi hajlandóságot nem mutat elkezdjen indulásra készülni. Tagadhatatlanul ez volt az utazás legkényesebb része. Figyelhetne rá jobban! Neki általában nem jelentett problémát, mert a cég fizette, ha meghaladta a repülőre húzható poggyász súlyát. Ebből kifolyólag nem okozott neki gondot, annyi feleslegesnek tűnő holmit bepakoljon, amihez kedve támadt. Jelenleg, viszont komoly problémákba ütközött mit hova suvasszon el. Imádott bátyusa kora reggel utazott vissza Spanyolországba, amivel nem lett volna semmi gond, kivéve sehol se tartottak! Az egész nappali úszott a ruhák, ajándékok, fürdőszobai kellékek, cipők, papucsok, törölközők, edző ruhák méteres halmában, miközben a bőrönd üresen tátogott a szoba közepén. Ilyenkor szívesen hátsón tudta volna billenteni. Nincs akadálya, tovább maradjon, de nagyon jól tudta, muszáj visszamennie. Legalább kicsikét segíthetne, hogyan szokta rendszerezni a dolgait. Hihetetlenül szerette tesóját, csak picit rosszul esett neki, rábízza a komplett rámolást, aztán kapja a fejmosást, ha valamit itt hagy. Sokkal jobban örülne, ha együtt ügyködnének, vagy mögötte ülne és dirigálna. Tudja, önző meg minden, de olyan keveset van vele. Ilyenkor szeretné, ha minél több közös programjuk lenne. Nem várja el nap huszonnégy órájában fogják egymás kezét! Egyáltalán nem erről van szó! Nyugodtan lézengjen a régi ismerősökkel, csak, ha már itthon van és ez az utolsó estéje, legalább ne a hóban rohangásszon, mint egy sültbolond.
-Mi a baj, Ika cha~n? Olyan savanyú képet vágsz! Mint Dr. Hoshi-nak, személyes és privát kezelő orvosodnak az a véleményem, ez a súlyos duzzogitisz mellékhatása! Szakmai tanácsom értelmében, állapotodon kizárólag jeges pakolás segíthet!-
-ÁH! Ez hideg-hideg-hideg! –
Terült ki a padlón, miután csodálatosan elszenvedte a hógolyó póló alá pottyantását és egyensúlyát vesztve rázuttyant váratlan csomagjára. Hihetetlen sértődötten próbálkozott feltápászkodva, miközben egyre inkább lemondott haragjáról. Jajveszékelő szárnycsapkodása tökéletesen elnyerte merénylője tetszését, aki térdét csapkodva röhögött. Valahogy egyre reményvesztettebb próbálkozássá változott utálni. Szinte azonnal lekenyerezte jó kedvével, még, ha épp személye szolgáltatta a vicc csattanóját. Örült, amikor piszkálta, mert tudta nem gonoszkodásból teszi és neki is sokkal jobb lett hangulata. Felvidította, akárhányszor látta, vagy hallotta testvére idióta nyerítését. Nem tehetett ellene semmit. Magától megadó mosoly kúszott arcára és legyintgetve hagyta rá Riku-ra a szórakozást. Fejét csóválva törölközőért araszolt. Gyorsan megvált vizes felsőjétől és öltözködés közben fél szemmel nyomon követhette, micsoda tanácstalan arccal turkálnak az összekészített kupacok között. Előre sejtette. Hosszú este néznek elébe…
Nem is tudta, miből gondolta igaza lesz. Jócskán elmúlt éjfél, mire odáig jutottak mindkét bőröndre ülve préselte össze a csomagokat, hogy Riku félelmet nem ismerő szuperhősként elhúzhassa a cipzárt. Persze, kapta a cukkolódó megjegyzéseket nyomhatna többet, akkor rendesen kilapítaná szerencsétlen gurulós csodát, de valahogy a fordított felállással nem boldogultak. Bátyusa túl nagynak bizonyult, ami nem csak a zárhoz férést tette lehetetlenné. Na meg az utazó keserves reccsenése után, inkább lemondtak erről a változatról. Maradt ő a nehezék és nem hazudik földöntúli boldogsággal terült ki, miután összes holmi indulásra kész volt. El se hitte, végeztek! Már, csak aludni kellett volna, ami nem igazán jött össze. Utolsó este révén beköltözött mellé Riku és egész óracsörgéséig mesélt neki. Elképzelése sincs mi minden jutott eszébe, mert hajnali négykor már totálisan összefolytak szavai, de cseppet se bánta bugyuta szövegeléssel fárasztja. Akarja se lett volna szíve, párnát ragadni és fejbe nyomni, hallgasson már el. Inkább legyen egész nap fáradt, mint ne hallja bátyusa elvetemült ötleteit, hol fognak bungee jumping-ozni, milyen hello kitty szobrokat lőjenek szét paintball címszó alatt, vagy ne szenvedje el látványos ágyból kirúgását. Riku kifogyhatatlan energiabomba volt. Hajnalban is képes volt minden nagyobb erőfeszítés nélkül kipenderíteni a takaró alól.
-Indul a mandula, Ika chan! Ne lazsálj, vagy lemaradsz a könnyes búcsúmról! –
Fogalma sincs, honnan érkezett a merénylet, csak azt tudta padlón kiterülve nyöszörög. Nem haragudott. Gyerekkorukban megesett matraccal együtt fordították ki. Mondhatni hozzá volt szokva a reggeli terrorhoz, csak így kialvatlanul, picit rosszul érintette a dolog, amit morgós hajborzolással könyvelt el. Arra már időt se pazarolt, szóban tegye közzé sérelmét. Kómás vigyorral bevonult a fürdőbe és iparkodott minél gyorsabban elkészülni. Nem húzhatta sokáig az időt, mert kötelező volt húsz percet szánni a reggelizésre! Riku kényesen ügyelt rá előírt mennyiséget szorgalmasan betartsa, ahogy a napi öt étkezéssel is barátkozzon. Kibújó nem létezett. Addig kellett büntetésben üldögélnie az asztalnál, míg a fejadagnak legalább felét el nem tüntette. Kész kínzás volt, de mindent beleadott. Borzasztóan frusztráló érzés volt, amikor bátyusa csípőre tett kezekkel toporgott mellette. Így nem lehetett rendesen enni! Még annyira se ment, mintha egyedül szenvedne. Tényleg próbálkozott, de nem jutott sokra. Kész szerencse, Riku-nak megesett rajta szíve és miután megsemmisülten, depressziós felhő alatt roskadozva terült ki az asztalon, felmentette. Pont jókor. Ideje volt indulni. Nyolckor szállt fel gépe, de jócskán előtte ki kellett menniük.
Az időtöltés nem esett nehezükre. Riku hozva a papírformát szórakoztatta tesóját. Arra se volt rest a váróteremben lévő emberek között keresse jövendőbeli sógorát, mert egyértelmű megoldásnak vette, valakit keríteni kell öcsikéje mellé, aki helyette vigyáz rá. Persze, ez mind szép és jó volt, de tökéletesen ismerte rokonát. Nem létezett férfi, akivel maximálisan elégedett lenne, bár néha nap feltűnően utalgatott arra, miért nem jön végre össze Tipegővel. Nem tudta honnan vette ezt a légből kapott ötletet, ahogy azt se, hogy magyarázza el neki, lehetetlen dologról álmodozik. Inkább bele se vágott. Vállát paskolva ráhagyta a csodálatos jövő szövögetést, fenékig eltűnt kávéja kortyolgatásában, aztán látványosan bőgve útjára eresztette. Megkapta a szokásos „ne égess be” mondókával megfűszerezett hajborzolást és megint ott tartott egyedül maradt. Nagyot sóhajtva könyvelte el a dolgokat. Nehéz volt elválni, mint általában. Tudta megint hónapokig nem találkoznak és szörnyen fog neki hiányozni a csipkelődése, de muszáj volt továbblendülnie. Várt rá a munka! Kár, hogy előtte nem lesz ideje aludni. Rákényszerült a reptérről egyenesen céghez menjen. Kicsivel hamarabb odaért a fotózásra, de legalább több ideje maradt ismerkedni a projekttal. Már borzasztóan érdekelte mi lesz, csak a vér fagyott meg benne, miután belépett a stúdióba. Fotósa elsöprő energiával rohanta le és még annál is nagyobb szélvészként szörnyülködött, mitől duzzadtak, vörösek és karikásak szemei. Mit mondhatott volna? Bűnét szégyellve bevallotta hosszú estéje volt, mert elutazott testvére. Erre együtt érző ölelést kapott, meg persze fülsüketítő üvöltést. Összerezzenve pislogott, most miféle világvége fog következni, de csak kisebb stylist hadosztály lepte el.
Hosszasan nézegették, méregették, vizsgálták az összes létező szögből, mire nagy nehezen megtudott pár hírmorzsát. Hosszabb, fekete parókát fog kapni, meg nagyon elegáns vörös kosztümje lesz, amihez rögtön mérőszalaggal kezdték körbetekerni. Valaki még kedvesen megkérte vetkőzzön. Picit kínosan érezte magát, hogy így letámadták és ennyien meresztik rá a szemüket. Már ismerte, hiszen három éve sürögnek körülötte hasonló csapatok, de az még is csak zavarba ejtő, egyszerre négyen kezdték szó szerint bámulni hasát. Azt se tudta hova bújjon zavarában. Fülig vörösödve vakargatta tarkóját, mialatt tanácskozva guggoltak előtte és köldök piercing-jét pöckölve tanakodtak, mit kezdjenek vele, milyen jól áll neki, vagy épp kedélyesen kitárgyalták kit lepett meg, testékszere van. Nem értette mi ezen olyan nagy szenzáció. Ruha úgy is takarni fogja, nem?
Nagyjából itt tartott, amikor az ajtó irányából megint az a hang ütötte meg füleit, amit ösztönösen társított az ördög akaratához! Egyszerűen nem létezett ennyi véletlen. Kizártnak tartotta, nem mozgatja valaki háttérből a szálakat. Valaki tutira élvezte és jót nevetett azon, elkerekedett szemekkel nyelte félre kávéját, már attól meglátta a legszőkébb sátáni leszármazottat. Hüledezve pislogott egyszer, kétszer, nagyon sokszor az ajtóban zsörtölődőre. Reménykedett benne hallucinál a koffeintől, vagy rossz álomba keveredett, de a hozzá érkező tipikusan szöszke benyögés valahogy kezdte meggyőzni, ez a szörnyű valóság. Biztos, ami biztos alapon még belecsípett karjába, de nem ébredt fel. Tényleg ott voltak, mind a ketten. Ha pedig ez bizonyult igaznak, jogában állt megilletődni. Egyetlen szóval se említették ki lesz partnere. Mondjuk, tudja, garantáltan nem vállalja! Kezdi érteni, miért titkolt előle minden részletet Nacchan. Valamit nagyon, de nagyon sejtett az a vén róka! Garantáltan szándékosan hallgatta el, kivel kell dolgoznia. Együttműködni sátánkával. Te jó ég! Már maga a szó is fájdalmasan nehezen csengett. Ez a napja se lesz rövid…
-Ugyanezt kérdezhetném…- Dünnyögte morgós pocok fejével, mialatt iparkodott arrébb araszolni, még mindig köldökét vizslató tömegtől. - Ennyire nem kell örülnöd, senpai! Inkább légy angyali és helyezd magad kényelembe! Úgy se szabadulunk. -
Mormogta tovább szemöldök rángatózva, nagyobb sóhajjal tudomásul véve, időközben visszatért fotósuk. Előle tényleg nem volt menekvés. Rátapadt az emberre. Körülötte legyeskedett, amitől annyira elvesztél, következő percben arra ocsúdsz fel, sminkesnél üldögélve készítenek elő. Különben meg, rendben nem volt pokoli örökös ínyére a dolog, meg bocsánat, csak ő jutott partnernek, de ha már behúzták a csőbe, legalább viselje el. Egyiküknek se kellemes kirándulás ez a feladat.
-Szép kis csapda. Jól gondolom, ezt te se fogod megköszönni a menedzserednek?-
Mosolygott rá sátáni herceg mögött álldogáló személyre. Szegényt előre sajnálta, mit fog kapni, de valahogy megérdemelte. Tudja, csúnya gondolat és szégyellte így érez, de ez övön aluli húzás volt. Nem jöttek ki egymással. Kifejezetten nem kedvelték a másikat. Így aztán remek lesz összedolgozni. Nem szeretett muszájból közreműködni.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 19, 2012 11:12 am

~FAKEtelen fotózás~

Ciculi hasonlóan lelkes kommentárja meggyőzte arról, hogy valószínűleg őt is ugyanúgy csőbe húzták. Okos és alattomos húzás volt mindkét menedzser részérről, mert ha tudták volna, hogy ki a másik fél, gyakorlatilag már a neve említésénél kudarcba fulladt volna az egész vállalkozás. Innen viszont már nincs menekvés, elvesztek. Már meg sem lepődik, csak azt nem vágja, hogy miért pont ők? Egy retek portfólió alapján honnan szúrta ki ilyen jól az a beszívott fotós, hogy tökéletesen alkalmatlanok és motiválatlanok a közös munkára. Nemrégiben elég jócskán kimerítették a „közös munka” fogalmát, és Daemon ezzel körülbelül lezártnak tekintette a témát ezzel kapcsolatban. Azzal nincs problémája, ha egymás után kell színpadra lépniük, de ha ennyire egy légtérben van vele, valószínűleg nagyon hamar a falra fog mászni. Ha csak nem ez a mérgezett egér készíti ki előbb. Ugyanis egy percre sem szűnt meg rohangászni ide-oda kettejük között, miközben össze-vissza méregette őket és mindenféle dicshimnuszokat zengett, hogy mennyire így képzelte a karaktereket. Ciculira a végén gyakorlatilag rá se lehetett ismerni abban a fekete parókában. Kicsit meglepetten pislogott a végeredményre, miközben az arcát pacsmagolták valami hótfehér púderrel, hogy még hullább arcszíne legyen. Ha jól vágta le a szitut, valami ördög-angyal cuccos lesz az alapkoncepció… csak azt nem vágja, hogy akkor miért nem ő a démon?? Eskü nem vágja, még a nevében is benne van, hogy az angyalisághoz annyi köze van, mint a pokol tornácának az elíziumi mezőkhöz. Ez a muksó tényleg nem lát a szemétől. Nagyot sóhajtva pillantott bele az előtte elterülő hatalmas öltözőtükörbe, amiben meggyőződhetett arról, hogy tényleg valami mennyei lénynek akarják beöltöztetni, mert épp a hófehér szárnyakat aggatják rá a hátára eszeveszett óvatossággal. Remek, még ezekre is vigyáznia kell, nehogy tönkremenjenek… A ruha viszont egészen bejött neki. Ez a viktoriánus kosztüm Angliára emlékeztette, azt az országot pedig különösen kedvelte. A zenéjét tekintve legalábbis biztosan mondhatja. És hogy őszinte legyen magához, még cicafiún is egész jól állt az a vörös hacuka, de valószínűleg csak azért, mert egyáltalán nem hasonított magára. Ha nem szól hozzá, lehet, simán el is menne mellette az utcán anélkül, hogy felismerné. Bár biztosan megnézné, hogy ki az, aki ilyen cuccban utcára lép a huszonegyedik században.
- Jah, nem csípem ha csőbe húznak. –vetett hátra egy gyilkos pillantást a másik sivárlelkű intrikussal diskuráló menedzserére. –Legalább ne bátorítsd. –morrant rá a tejbetököt utánzó cicafiúra. Mosolyog rá, hát komolyan hanyatt dobná magát, ha nem lennének a hátán ezek az izék. Még pár ilyen húzás, és azt hiszi, élvezi a dolgot, ergó máskor is a nyakába sózhat egy ilyen melót. Még csak az kéne! Mielőtt azonban kiselőadást tarthatott volna Ciculinak, ismét feltűnt a rémálmuk megalkotója, és áttessékelte őket a műterembe, hogy bemutogassa a helyszínt. Hát az biztos, hogy nagyon posztapokaliptikus…pláne az a fűzöld háttérvászon. Tudta nagyon jól, hogy oda majd az utómunkálatok során kerül fel a háttér, de eléggé illúzióromboló volt az átélhető környezet hiánya. Ezt sosem szerette az ilyen fotózásokban. Elvárják tőle, hogy élje bele magát, és még rendes környezetet sem tolnak az orra elé hozzá. Amire most az is rátesz egy lapáttal, hogy ki a partnere. Jó, profi modell, de neki is lehetnek ellenérzései egy-egy melóval kapcsolatban. És ez most pont ilyen. Ez megmutatkozott abban, hogy egy halovány fintor kíséretében foglalta el a helyén a megadott ponton. Először szerencsére csak külön-külön készítettek pár képet, amiben legalább otthon érezhette magát. Rég volt már fotózáson, így kicsit nosztalgikusan érzés kerítette hatalmába, ahogy előszedte a tipikus Daemon-féle ilyenkor szokásos arckifejezést. Nem is utasítgatták túl sokat, hiszen jóformán reflexből megy neki mikor merre mozduljon, és hogy emelje az állát. Hosszú évekig csinálta napi rutinszerűen. Így ez az etap nagyon hamar le is zajlott, és helyet cserélhetett Ciculival. Az elkövetkezendő pár perces szabadidejét kihasználta azzal, hogy hozasson magának egy kávét, mert érzi, hogy hamarosan meg fog fájdulni a feje, és kelleni fog.
Nem sokkal később el is érkeztek a rémálom rémes részéhez… a közös képekhez. A fotósnak már ahhoz is imádkoznia kellett, hogy egyáltalán egy méternél közelebb álljanak egymáshoz. Egyiküknek sem akaródzott beleélnie magát a világából kitaszított mitikus lénynek. Valami ilyesmi volt az alapkoncepció amit már ezredére magyaráznak neki, hogy hátha sikerül fel is fognia. Nem azzal van a probléma, hogy nem vágja… csak egyszerűen nem megy neki. És láthatóan Ciculinak sincs ínyére a dolog. De nehogy már emiatt a macskafiú miatt essen folt a hírnevén! Igyekezett teljes erőbedobással követni az „ide állj”, „oda hajolj” utasításokat, míg nem kellett túl közel merészkednie a partneréhez.
- Jólvan csinálom, csak nem lehetne egy kicsit kevésbé hangosan rikácsolni? –pöckölte meg morogva a fülét a fotósra sandítva, aki ezt láthatóan nem vette jó néven. De Daemont ez nem túlzottan érdekelte. Ördögi angyalt akar? Akkor megkapja, de aztán ne panaszkodjon… Félredobva a valóságos képet, igyekezett elvonatkoztatni attól, hogy ki áll vele szemben, amiben a paróka és a smink segített is, és egyik kezével elkapva Ciculi derekát, másikkal pedig maga felé emelve az állát nézett rá olyan tekintettel, mintha épp a prédáját karmai között tartó ragadozó lenne. Erre egy hirtelen felkiáltás érkezett odalentről, a hangból és az elkapott szavakból ítélve végre tetszik a művészúrnak amit lát. Erre csak kajánul elvigyorodott, és lejjebb csúsztatva a kezét cicafiú derekán, közelebb hajolt a füle mellé, és halkan belesuttogott.
- Nehogy azt hidd, hogy jókedvemből csinálom, de minél előbb szabadulni akarok… -hunyta be a szemét ugyanabban a pozícióban maradva, miközben a másik kezével megragadta a fodros gallérját.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Hétf. Feb. 20, 2012 6:19 am

(=｀〜´=） Faketelen fotózás (=｀〜´=）

Már az öltözőben uralkodó hangulat kezdte kikészíteni. Nem kéne sokat várnia, de egyszerűen nem szerette amikor, olyan szinten levegőnek nézik, vagy szavak nélkül is éreztetik vele nyűg másoknak. Nem várta el, hirtelen örök barátságot fogadjanak ördögi leszármazottal, csak örült volna, ha a legapróbb mértékben oldódik ez az idegen hangulat. Arra hasonlított ez a nagy készülődés, mintha teljesen két különböző fotózásra mennének és helyhiány miatt zárták volna őket azonos öltözőbe. Égvilágon semmi közük nem volt egymáshoz. Tisztes távolságban ücsörögtek, néma csendben. Jól kezdődött. Tudja, nem hisztizhet, mert ez munka. Egyetlen betű sem szól arról, kedélyesen kellene csevegniük. Ő, viszont se nem színész, se nem profi rögtönző, ne legyen hatással hangulatára ez a nyomott légkör. Mondjuk, lehet jobb, ha hallgatnak. Végén, összevesznének és oda az egész fotózásnak, mert ennyire se lennének hajlandók megférni egymás mellett. Ettől még elkeserítő, mennyire nem bírják egymást. Mármint, neki nincs különösebb baja sátánkával. Inkább szomorú, mint mérges. Elkeseríti, mennyire nem találja a közös nevezőt, vagy ha sikerül az se tart sokáig. Néhány másodperc után elbukik. Túlságosan szeszélyes és kiismerhetetlen. Hozzá egy nagyon, de nagyon részletes használati útmutató kéne telis tele b, c, d, e, f-tervekkel, ha az „a” elbukna.
Ilyesmit nem kapott, úgyhogy kénytelen lesz lasszót fogni, aztán hosszas ügyeskedéssel kampót akasztani ördögi herceg hangulatára, különben komoly bajban lesz. Sátáni partnere miatt nem aggódik. Tökéletes színész, amitől hideg rázza ki. Annyira mű, ahogy szerepbe bújva pózolgat, legszívesebben körmével kaparászná le arcáról az elbűvölő mosolyt. Cseppet se azért, mert nem hozza remekül a szerepet, vagy nem esne le az álla, mennyire jó, egyszerűen annyira gyökeresen ellentéte annak a morgós medvének, akihez már volt szerencséje, hogy nem tudja, egyszerűen irritálja és kész. Legyen hisztis óvodás, de ne bájologjon. Kedve lenne szétcincálná a szerepleosztást és követelni, had lehessen pokoli fajzat önmaga, mert ez az izé szörnyűséges. Esküszik jobban örülne neki. Az igazi, ez az angyali valamicsoda meg totál mesterkélt. Mondjuk, azzal harapós kedvében volt, valakinek legalább bearanyozta napját. Fotósuk boldogságban úszott az egyéni sorozatot követően. Nagyon lelkesen magyarázott valami tekintetben megbújó féktelen szenvedélyről, türelmetlen várakozásról is trécselt, meg arról micsoda hangulatskála, de azt pontosan nem értette ez az ő szótárában mit jelentett. Icipicit nehéz követni miről mit mondott és az asszisztensek se tudtak mindig fordítással szolgálni.
Szegény segéderőket nem irigyelte. Órák se teltek el, már lefárasztotta fotósuk stílusa. Igaz, hangulatára jellemzőbb volt az ideges bosszúság. Következett a páros rész, ami nem igazán akart csúszni egyiküknek sem. Eleve nem képes csettintésre megbékélni ezekkel a szerepbe bujkálásokkal. Egyedül van, megoldja. Elegendő, ha az érzés helyére behelyettesít valami hasonlót kiváltó gondolatot saját kicsike életéből. Tökéletesen tudja, nem azért dolgoznak vele fényképészek, mert elképesztően fotogén, hibátlanul pózol, netán természetesen alakít gót vámpírt. Egyedül azt kedvelik benne, sok érzést tud kifejezni mimikájával, tekintetével és test játékával. Semmi több. Pont, ezért nehéz számára, amikor megkötik kezét. Neki igenis szenvedés, ha társat kap és előírják, mit érezzen iránta. Nem tudja alap nélkül előhívni ezeket a hangzatos szavakat, mint szenvedély, sóvárgás, reményvesztettség. Szüksége van arra a kicsike pluszra. Neki kell az a hirtelen támadó, apró villámütés. Szó sincs róla, bele kell zúgnia összes partnerébe, hogy remek képeket gyárthassanak róla! Az hiányozna még! Ez a pillanatnyi érzés kell megszállja, ami azt mondatja vele, igen, kellesz nekem. A probléma épp abban merült ki, ennek a közelében sem járt. Eleinte rá nem vették, egyáltalán kísérletet tegyen szöszi pokoli örökös fonalának kergetésére. Taszította ez a külső. Nem magával sátánkával adódtak gondjai, hanem angyalkától kapott frászt. Küszködött rendesen letornázza az ellenszenvét és mire rászánta volna magát békét kössön a helyzettel, amin azt hitte készségesen segíteni fognak, kapott egy csodálatos megjegyzést. Önmagát meghökkentette reakciója. Normális ember erre indulatosan hörrent volna fel, miért kell ripityára törni azt a kicsike illúziót is, ami a szereppel jár. Ehhez képest őt földöntúli megkönnyebbülés járta át. Nem biztos benne, de az a benyomása elmosolyodott, miközben megadóan hozzásimult kikiáltott párosához. Innentől fogva rábízta magát az ösztöneire. Nem rejtegetett betanult formációkat zsebében, vagy lapozott át ötvenezer magazint, leutánozhassa mi a teendő. Valamit elszúr, majd kiigazítja fotósuk. Jelenleg úgy is nagyon hallgatott. Mármint szünet nélkül követhetetlen virágnyelven sípolt, mialatt egyik kezével beletúrt ördögi vállalkozás örökösének hajába és fülénél pihenő fejének döntötte sajátját.
-Erre magamtól is rájöttem, de örülök kibújtál a báránybőrből. Borzasztóan állt! –
Viszonozta a kedves megjegyzést hasonlóan suttogó és őszinte mértékben. Rendben az nem volt benne az elképzelésben, átmeneti üzemzavart kap, melynek hála megfejeli mondókáját könnyed fülcimpa harapással. Ijesztő, mennyire nem képes előre látni, mit fog művelni szöszi közelében. - Ha választhatok, inkább a démon szúrjon ki velem.-
Ennek fényében, annyira nem lepődött meg egyetlen pillanatra kicsusszant alóla az irányítás. Még szerencse ezt a hadműveletét valószínűleg nem vették lencsevégre. Utasításban csupán annyi érkezett, ne takarja arcát. Fordítsa feléjük. Elképzelése sincs miért hatott rá nyugtató drogként az egyértelműen csalóka, de szép reményeket ébresztő felvezetés kegyetlen földbe döngölése. Őrült mód, határozottan jobban érezte magát. Abba a furcsa helyzetbe kavarodott, szívesebben fogadta a felállást, mert lehet szerepben voltak, csak tudta, igenis azaz öntelt hólyag van vele, aki különleges tehetséggel, pontosabban ördögi leleményességgel rendelkezett, fél perc leforgása alatt hangulat kaméleont gyártson belőle. Kénye kedve szerint lökdöste egyik végletből a másikba. Mire észbe kapott máshogy viselkedik, már réges régen túl volt néhány váratlan lépésen. Testbeszéde fényévekkel lekörözte kobakját. Jóval előbb cselekedett, mint gondolkozott. Eszébe nem jutott volna, megfontolt szándékkal, vagy micsodával húzza végig ujjait ördögfi gerince mentén. Ha kattog rajta, valószínűleg arra jut rossz ötlet. Belegubancolódhatna szárnyába, vagy hasonló bakiba eshetne. Nem merne piszkálódni, még úgy se biztonságos távolságból vándorolt lefelé, majd szépen előre csípője vonalában. Útközben, persze készségesen teljesítette a stáb akaratát is. Pokoli trón várományosának hajából tarkójára keveredve ölelte át szorosabban, hogy buksiját vállára pakolva nézhessen a fotósra, aki lassan szívinfarktust készült kapni. Nem pont neki szánta „azt akarom, kapj el” tekintetét, de nem felejtkezhetett el teljesen a munkáról.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Hétf. Feb. 20, 2012 9:47 am

~FAKEtelen fotózás~

Szinte bármilyen érzelmet képes volt az arcára varázsolni, ha tényleg megerőlteti magát. Épp csak annyira kellett őszintének kellett lennie, hogy meggyőzze a felületes szemlélőt… vagyis szinte semennyire. A lényeg, hogy a fényképen, vagy a tévében jól mutasson. Néha azonban nehéz elvonatkoztatnia a személyes érzéseitől. Ennyi idő után már igaz, hogy talán nevezheti magát profinak, de nincs olyan ember, akinek ne lennének gyenge pontjai. Daemonnak is van… rengeteg, csak mindig olyan irányba fejlesztette az imidzsét, hogy ezek rejtve maradjanak. Egy újdonsült gyengepontja viszont itt áll vele szemben. Nem tudta megmondani miért, de minél több ideig kell egy légtérben tartózkodnia vele, annál inkább érzi azt, hogy összezavarja. Remekül értett ahhoz, hogy az egymásnak ellentmondó reakcióival felbosszantsa Daemont. Most viszont nem volt szó erről. Teljesen abban a hitben volt, hogy azzal, hogy komolyra vette a figurát, sikerül szokás szerint zavarba hoznia Ciculit, de amint kinyitotta a szemét, és egy mosollyal találta szemben magát, csak elkerekedett szemekkel pislogott. Ezzel megint majdnem ő került a „vesztes” pozícióba, amit nem engedhetett meg magának. Nem járja, hogy rövid ismeretségük alatt másodszor is sikerüljön zavarba hoznia, ezért elfordította a fejét, miközben továbbra is a felöltője gallérját szorongatta. Nem tudja miféle érzés ülhetett ki az arcára, míg egy pillanatig elvesztette felette a kontrollt, de a fotós újfent lírázva zengett örömódákat valami be nem ismert érzelmekről, amik mindjárt felszínre törnek. Daemon nem igazán vágta, hogy miről hadovál, maximum csak lehervasztaná cicafiú arcáról a mosolyt, ha megkérdeznék, mit szeretne. Némi kínos egymásra pillantás következett ugyanis a fényképész nagyban magyarázta, hogy mit csináljon, de Daemon egy szót sem értett belőle. Még szerencse, hogy a háttérben a két nyomorúságos sorsra kényszerített asszisztense bőszen mutogatták, hogy másszon közelebb úgy, ahogy az előbb volt. Nagyot sóhajtva esett le neki az infó miközben közelebb hajolt cicafiúhoz.
- Jóvan, csinálom… de akkor érthetően beszéljen! –mordult rá a művészre, aki ezt némileg zokon véve legyezgetett neki, hogy ne rá figyeljen, hanem a partnerére, akivel az előbb már annyira egy hullámhosszon voltak. Ők ketten? Nem tudja milyen univerzumból szalajtották, de Daemon semmi ilyesmit nem érzett… Hogy meggyőződést nyerjen, hosszan belebámult Ciculi szemébe, hátha abból ki tud olvasni valamit. De ettől csak még jobban összezavarodott. Valami olyasmit látott benne, aminek az előbb még nyoma sem volt. Abban viszont biztos volt, hogy ez nem színjáték. Abban szintén elég gyakorlott, hogy felismerje, mikor mondanak neki igazat, még ha épp szavak nélkül kommunikálnak is. Idegtépő partnere pedig most mindenféle ellenállás, és ellenérzés nélkül közeledett hozzá, hogy a hajába túrva válaszolhasson az előbbi megjegyzésére. Be kell ismernie, hogy meglepte ez a reakció, de megint előcsalt belőle egy kaján vigyort. Akárcsak a klubban, ezt is nyílt felkérésnek vette keringőre. Azt hitte cicafiú csak akkor tesz ilyen meggondolatlan ajánlatokat, amikor erősen illuminált állapotban van, de van egy olyan érzése, hogy így sokkal izgalmasabb lesz a játék. A fülén ejtett harapást az alku megpecsételésének vette, amire egy halk morranással válaszolva simította végig a tőle elhajoló másik ajkait.
- Biztos vagy benne, hogy elő akarod csalni az angyalban rejtőző a démont? -suttogta halkan egy újabb ragadozó ábrázattal. A másik fél azonban semmi megingást nem mutatott a döntésével kapcsolatban, mert hamarosan egy kis időre a kezébe véve az irányítást, húzta magához közelebb Daemont, hogy feltérképezhesse a szárnyait a hátán. Ő persze nem elégedett meg a szubmisszív pozícióval, így amint cicafiú vállára került a feje, óvatosan odébb araszolt, hogy kicsit meglazítva a gallérját hozzáférjen a nyakához, és rálehelhessen. Kezeit felcsúsztatta a vállára, fejét pedig egy pillanatra ő is a fotós felé fordította, aki megint olyan hirtelen sikoltott fel, hogy tényleg ki sem nézte volna belőle, ha nem látja a saját szemével, hogy ő ad ki ilyen hangokat. Olyan gyorsan kezdte kattogtatni a gépet, hogy Daemon majdnem megvakult a vakutól. Ennél pedig már csak a nyelve járt gyorsabban, amiből újfent egy szót sem értett, így tanácstalanul pillantott hátra a két asszisztense, akik szintén elvesztették a fonalat. Így amondó volt, megint improvizál, mert ez a rikácsolás pillanatokon belül megint megöli a hangulatot, és tényleg soha sem szabadulnak. Cicafiú ujjainak játéka a tarkóján kellemes bizsergést vezetett le a gerincén, ami átgondolatlan reflex reakciókra késztette. Nem értette miért reagál így, hiszen a színészet sosem volt ennyire élénk hatással rá. De most anélkül, hogy bármilyen ellenérvet figyelembe vett volna azzal kapcsolatban, hogy egy mű sziklán ácsorognak, vagy hogy ki tudja mennyibe kerülnek a ruhák amiket rájuk aggattak, egy pillanat alatt billentette ki Ciculit az egyensúlyából, hogy a csípőjénél megtartva leeressze a földre. Következő mozdulatként egyik kezével végigsimítva az arcán támaszkodott mellette, miközben mélyen a szemébe nézett. Nagyon kezdte nem érzékelni, hogy mi történik körülöttük… a következő amire észbekapott az cicafiú menedzserének éles hangja, amint a kattogó kamera elé állva legyezgetett, hogy most azonnal szünetet tartunk mindenki érdekében. Hátrébb pillantva meglátta a saját menedzserét is, aki arcát a fekete mappájába temetve gubbasztott a sarokban. Mivel ezzel az ordenáré színjátékkal amit az öltönyös és a fotós lerendezett, teljesen kibillentették a hangulatából, Daemon nagyon sóhajtva tápászkodott fel, és úgy ahogy volt, kosztümben kicaplatott a folyosóra, hogy megkeresse az ebédlő mellett lévő ital automatát valami frissítőért. Úgy érezte, mintha kicsit tényleg elszaladt volna vele a ló, és idegesítő érzésként tudatosult benne, hogy gyakorlatilag nem volt kontrollja a reakciói fölött. Az, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, nagyon az élen állt azok között a dolgok között, amik szörnyen fel tudták bosszantani. Nagyot öklözve a csigalassú automatába próbált meg egy kicsit levezetni abból a feszültségből, ami ennek hatására gyülemlett fel benne. A hideg narancslevet pedig a homlokához szorítva elmélkedett el egy cseppet azon, hogy gyakorlatilag azt érezte, hogy ott helyben ismét képes lett volna ismét olyan dolgokba bonyolódni cicafiúval, mint akkor este.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Feb. 21, 2012 8:02 am

(=｀〜´=） Faketelen fotózás (=｀〜´=）

Felesleges lenne mentegetőznie, bár úgy is megpróbálkozik vele, mert borzalmas bűntudata lenne, ha nem találna magyarázatot viselkedésére. Igazából lennének ötletei, de nem meri őket komolyan venni. Nem hiányzik, beképzeljen valami butaságot és még nagyobb őrültséget csináljon. Eddig pont elég hibát halmozott egymásra, ne akarja rajta bővíteni. Milyen kár, ezt alapjaiban rendítette meg jelenlegi műsorával. Sikerült készenléti állapotra siklania buksijával. Kezdett vészesen megfeledkezni a környezetről és nyakig süllyedni érzéseibe. Egyre nehezebben ment arra figyelnie, több tucat ember tekint rá árgus szemekkel, vagy a fényképész és asszisztensei felváltva mutogatnak, magyaráznak, árasztják el útbaigazításokkal. Hallotta, hozzá beszélnek, de az idő teltével tompa háttérzajokká váltak. Tisztán kivette mikor ki beszélt, de már fel nem fogta jelentésüket. Egyértelműen más kötötte le figyelmét. Vészesen kezdett elveszni, abban a habos babos mesevilágban, amibe csodálatosan belehajszolta magát. Legfurább az volt, nem kényszerítették rá ezt tegye. Teljesen magától vállalkozott erre az elképzelése sincs, minek hívja dologra. Önkéntes alapon, ráadásul kezdeményezőként bukfencezett bele a helyzetbe, amibe lassan, de annál biztosabban feje búbjáig merült. Eluralkodott rajta az az érzés, amikor elveszik idő és tér érzékelésed. Néhány pillanatra megszűnik üzemelni agyad. Hagyod magad elveszni az élvezetben. Kizárólag azzal foglalkozol, minél részletesebben feltérképezhesd azt, ami ilyen boldogsággal tölt el. Jelenleg a forrást pokoli herceg szolgáltatta, így minden érzékszervét rá hegyezte ki. Vállán pihenve mélyen beszívta illatát. Mellkasára vándorolva hallgatta légzését. Ujjaival tarkóját simogatva ismerkedett bőrével. Csípőjénél idéző kezével arca mellé barangolva fedezte fel felsőtestét. Szemét becsukva, gondolatban követte sátánka mozdulatait. Kellemesen beleborzongott a nyakát érő leheletbe. Halkan felsóhajtva szorította meg ördögfi tarkóját és gyűrte össze a rajta lévő méregdrága anyagot. Érezni akarta minden rezdülését. Rá szeretett volna teljesen, de teljesen hangolódni. Véglegesen feladta józan eszét. Lemondott a határok húzásáról és azok mögött megbújásról. Egyes egyedül szöszi létezett.
Hatalmas lebegéséből azért hangulatban is kibillentették a földre döntéssel. Cseppet meglepték vele. Nem ijedt meg, vagy sikított fel a riadalomtól. Tisztában volt vele könnyedén megtartják és egyetlen kósza gondolata se támadt, bármelyik pillanatban elengedhetik, had puffanjon a földön. Valahogy nem érezett efféle késztetést pokoli küldönc részéről. Másrészt valamilyen oknál fogva megbízott benne. Igaz, reflexből fél kézzel megkapaszkodott karjában, miközben másikkal a talajt tapogatta maga mögött, de esze ágában nem volt tiltakozni. Szépen földön landolt, ahonnan félig ülő pózba tornázta magát. Túl hívogatónak bizonyult sátáni leszármazott tekintete és túl messze került tőle. Lopni akart a távolságon. Azonban mire odáig eljutott ajkába harapva elkezdett felé közeledni, háttérből mindennél élesebben vágta kupán Nacchan jéghideg, de annál határozottabb hangja. Ettől, mint, akit álmából ébresztettek fel fejelte be sátáni herceg állát. Ezt követően, pedig teljesen felbolydult körülötte minden.
Alig tért vissza az életbe, főként műterembe, máris sajgott homloka, elviharzott mellőle pokoli trónörökös és menedzsere akkora erővel rántotta ki a helységből, annyit se tudott mondani „fapapucs”. Tetőtől talpig belezavarodott a helyzetbe. Annyira bódult állapotban volt, szó szerint üres fejjel trappolt Nacchan után, aki egyenesen a szabad levegőre rángatta. Továbbra se mondott neki semmit, csak hátára dobott egy kabátot, szájába dugott egy cigit, amit előzékenyen meg is gyújtott, majd karba tett kezekkel álldogált előtte, miközben ő hatalmas szemeket meresztve ébredezett Csipkerózsika álmából. Kezdett neki derengeni, mi volt odabent és miért néznek rá idekent, ennyire mérgesen. Elszúrta! Rögtön előkeveredett bűntudata, amitől mélyen kabátba rejtőzve húzta össze magát. Mást nem tudott, csak bocsánatot kérve lapítani. Nem mondhatta áldozat, vagy színészkedett. Tökéletesen ismerték. Tudták már nagyon végét rúgta az előbb. Muszáj volt kipucolni fejét, vagy újabb badarságot követ el. Ezerszer megbeszélték, nem kezd ki munkatárssal. Sajnos, akadt rá példa, amiből Nacchan-nak kellett kihúznia, mert csúnya vége lett a történetnek és jövőbeli együttműködés miatt se volt utolsó szempont, ha kellő távolságot tartott.
Várható volt, mindezt fejmosás képében is megkapja. Hosszasan ecsetelték neki, melyik pont üti a másikat. Abból milyen szabálysértések, valamint újabb szerződés kötések születhetnek. Nem beszélve a sok számadatról, aminek negyedét sem tudta megjegyezni. Szégyellte magát, de neki ezek, csak mellékes dolgok voltak. Persze, betartotta őket, mert az volt a feladata, csak nem szerette, amikor közölték vele, hány dollárt ér és mennyit buknak, ha valami rosszat tesz. Nem szerette, hogy egyszerű számhalmaz egy papíron. Annyira embertelenül hangzott. Elszomorította, de ha muszáj, hát muszáj. Sűrűn bólogatva tett fogadalmat visszafogja az agarakat. Fogalma sincs, hogy fogja csinálni, de Nacchan azt mondta, csak hagyja figyelmen kívül a kis átmeneti vágyait. Koncentráljon az utasításokra. Pont ezt nem tudja, hogy fogja csinálni.
-Leharapnád a fejem, ha azt mondom, lehetetlent kérsz?-
Dünnyögte orra alatt hatalmasat fújtatva, miközben lapos kúszással osont el menedzsere vészjóslón villanó szemüvege előtt. Jobbnak látta menekülőre venni, mielőtt újra elkapja grabancánál fogva és kitalálja írjon alá hetven papírt. Inkább visszasprintelt a műterembe, ahol sikeresen letarolta a fotóst. Szépen kilapítva szegény férfit nyöszörgött fájdalmasan. Nem esett neki jól a találkozás, de a fényképész biztos beverhette fejét, mert beazonosíthatatlan mormogással ragadta meg arcát és nagyon átszellemülten magyarázott bele. Nem hámozott ki többet beszédéből azon kívül, ebből a közelségből még jobban megérti, miért kábulnak el tőle, meg elkezdett valami vízből kiemelkedő törékeny liliomról és virágzó tavaszról áradozni. Képtelenség volt követni. A kínos helyzet elől, próbált azzal menekülni, gyorsan felsegítette a fotóst, aztán asszisztenseihez araszolva kukkantott rá a laptop-on díszelgő képekre. Nem hazudik, hirtelen melege lett és tini zavarban igazgatta parókáját. Cseppet sokkoló volt kívülről viszontlátni, eddigi teljesítményük.
-Hoo~h! Hát ez, hűűű~h!-
Adta világ tudtára eszméletlen tömény véleményét, ennél is látványosabb hümmögések közepette. Már értette Nacchan, miért kért szünetet és lassan meggyőzték a látottak, valóban visszább kell vennie lendületéből. Erre, hamarosan szüksége lett, mint remélte. Energikus fényképészük tapsikolva terelte vissza párosukat a díszletbe. Ahogy ott ácsorgott, nem tehetett róla, de csak az futott át agyán, most mit tegyen, hogy jó legyen? Ez a szabály a szabályban dolog még jobban elbizonytalanította, mint a kiindulási alap. Jobban összezavarta, mit merjen tenni, vagy se. Jól indult neki. Megint. Nagyot fújtatva szándékozta egybe kaparni magát. Az hiányzott legkevésbé elbénázza az egészet féltávnál. Nyakát és vállait megmozgatva küszködött, kicsit felengedjen. Miután nagyjából úgy észlelte ellazult, homlokát vakarászva nézett előbb ördögfire, aztán a stábra. Várta az utasításokat, ami nagyjából annyi volt tartsák a távolságot, de mozdulataikkal játsszák el, vágynak a másikra. Remek. Szóval, maradjon messze, miközben közel akar kerülni. Hát, nem tudta pontosan ezt hogyan kell értelmezni. Sötétben tapogatózott, de tett egy kósza kísérletet, hátha jól értette a feladat kiadását. Kisebb torokköszörülés után tett egy lépést felé. Maga elé nyújtotta kezét és óvatosan hozzáérintette mutatóujját ajkához. Tett felé egy futó pillantást, miközben finoman körberajzolta alsó ajkát, aztán mellette elhaladva lehúzta kezét egészen csuklójáig. Asszisztensi üvöltözéseket követve, végig tőle elfordítva tartotta fejét. Igaz, az már nem volt benne a kikötésben lassan húzza maga után ördögi leszármazott kézfejét.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Pént. Feb. 24, 2012 10:55 am

~FAKEtelen fotózás~

Jónéhány percig elidőzött a pihenőben, míg úgy nem ítélte, hogy kellőképp lenyugtatta magát annyira, hogy folytathassa a munkát és befejezhessék végre ezt a szörnyű fotózást. Lehet, nem volt a legjobb ötlet csak úgy kimásznia ide, hiszen aki csak lépten-nyomon keresztülhaladt a folyosónak ezen a részén, feltűnőbbnél feltűnőbb pillantásokkal bámulta meg az angyali hacukában feszítő Daemont. Nem azzal van a probléma, hogy ne lenne hozzászokva, de van olyan idegállapot, amikor legszívesebben maga elé építene egy paravánt, hogy hagyják békén egy kicsit. Ezt általában megoldja azzal, hogy lelép, vagy bezárkózik valahova. Ezeket a ruhákat viszont nem vihette el, és a szerződés miatt a munkából sem hátrálhatott ki, főleg, hogy már ennyire megvannak vele. Nagyot fújtatva tápászkodott fel végül, maga se tudja mennyi idő után, és battyogott vissza hihetetlen nagy lelkesedéssel a műterembe. Ciculit viszont nem látta sehol, így a folyatás még váratott magára. Lelkes fotósuk viszont nem volt rest kihasználni az időt arra, hogy tovább fogyassza az erre láthatóan most egyáltalán nem vevő színész idegeit, azzal, hogy a már elkészült képekről áradozik, miközben mutogatja azokat. Csak futólag pillantott rájuk, de be kell vallja, kicsit meglepte milyen hitelesre sikerültek. Sőt mi több, rossz érzése is támadt az arcáról megörökített képeket szemlélve. Elég sokat néz tükörbe, így mondhatni teljesen tisztában van arcizma minden egyes rezdülésének jelentésével, és elég sokat dolgozott azon, hogy a felettük való kontrollt is magas szintre fejlessze. Most azonban, mintha csak egy nyitott könyvet lapozgatna, úgy tárultak elé a gondolatok, amiken az agyát járatta az ominózus jelenetek közben. Idegesen összeszorítva fogait dörzsölte meg a fejét, miközben ledobta magát a díszlet szélére, hogy ott várja a még mindig csavargó partnerét. Nem tudja mi lehetett olyan nagy szám ebben, de újfent vaku villanására lett figyelmes. Egy sóhajtással konstatálva ignorálta a dolgot, hogy úgy néz ki, ha visszakerül a közegbe, ahonnan az egész pályafutását elkezdte, a fényképészei még egy egyszerű természetes mozdulatát is megörökíteni valónak találják.
Hamarosan cicafiú is visszatalált a terembe, akit nem voltak rest szintén letámadni azzal a monológgal, amit az imént Daemon is megkapott. Csak fészpalmolva egyet a dolgon kanalazta függőlegesbe magát, jelezvén, hogy dologra, dologra, mert menne haza. Éppcsak mindketten beálltak a vászon elé, a zsarnokabbiknak tűnő menedzser máris heves parancsolgatásba kezdett részben nekik, részben a fotósnak a továbbiakat illetően. Daemon számára elég röhejesen festett, ahogy midnenféle papírokat lóbált a kezében, de jelenleg nem tudott nevetni rajta, így elfordítva tekintetét kanyarodott vissza a pózoláshoz. Ciculi arcára volt írva, hogy ezek után nem nagyon fogalma, hogy mit kezdjen a helyzettel, ebben sajnos nem volt egyedül. De nem ácsoroghattak egymással szemben, mint két faszent, míg arra várnak, hogy majd megszállja őket a szentlélek, hogy miként tehetnek eleget mindkét fél instrukcióinak. Kisebb kínos csendszünet után hiteltelen démonka tett meg a kezdő lépést. Az előzőekkel ellentétben, most viszont annyira műnek és mesterkéltnek tűntek a mozdulatai. Színészkedett… ez lett volna a feladat, de Daemonnak hiányzott belőle valami. Nem értette miért, egyszerűen nem talált rá magyarázatot, hogy miért várja el tőle azokat az őszinte mozdulatokat, mint pár perccel ezelőtt. Örülhetne, hogy így képes teljesen megőrizni a hidegvérét, és nem veszti el megint a fejét, mint az előbb. De Ciculitól ezt valahogy nem akarta elfogadni. Értette ugyan mit kellene produkálniuk, de ilyen silány megvalósítással nem fog menni. Ezért megint átadta magát a Daemon-féle szabad asszociációknak, és önző improvizációba rángatta partnerét.
- Shall we dance~? – hajolt meg finoman, majd bátortalanul megmarkolt csuklóját felfelé fordítva kulcsolta ujjait az ujjai közé, másik kezét pedig finoman a derekára helyzete. Sok könyvet olvasott már, amiben előszeretettel említették a táncot, mint a be nem teljesült vágyak kifejező eszközét. Zenének nyoma sem volt a teremben, Daemon mégis habozás nélkül tette meg a kezdő lépéseket, cicafiú viszont láthatóan nem igazán tudta hova tenni ezt a helyzetet.
- Hagyd, hogy vezesselek, és eközben csináld azt amit mondtak... Ez most kivételesen nem démoni keringő lesz. –tette hozzá, majd várva a másik beleegyező bólintását folytatta a fejében kerengő dallam vonalát. Mint egy utolsó romantikus pojáca… de jelen pillanatban ez tűnt az egyetlen kézen fekvő megoldásnak. A tánccal boldogult, hiszen ha havonta nem hívják meg valami puccos gálára, akkor már sokat mond. Határozott, de könnyednek szánt lépések, mozdulatok, és a játék a kettejük között lévő távolsággal… Úgy érezte ezzel kielégítheti a szivárványos muksó minden fantáziáját, és nem fogja a fejére szabadítani az öltönyös hóhér haragját sem. Nem utolsó sorban az is nagy megkönnyebbülésnek számított, hogy ismét teljesen az irányítása alatt tartotta a reakcióit. Legalábbis azt hitte, hogy képes lesz rá, míg megint össze nem találkozott a tekintete Ciculiéval. Komolyan… fogalma sem volt mi volt benne, de amikor ilyen közelről mélyen a szemébe néz, nem tud szabadulni tőle. Most is hatalmas erőfeszítésébe került, hogy megszakítsa a szemkontaktust, és elfordítsa a fejét. De nem bámulhatott végig az ellenkező irányba… egyrészt mert a lába elé is kellett néznie, másrészt meg odalentről folyamatosan érkezett a kommentár most is, hogy idegesítse. Megint kezdett vészesen kicsúszni a lába alól a talaj. Még szerencse, -vagy nem, ezt most inkább ne firtassuk- ezt nem fizikailag kell érteni. Ezen még az sem segített, hogy időközben valami műesővel kezdték áztatni őket felülről, hogy még hatásvadászabb legyen az apoklipszis-közeli állapot. Észre sem vette, hogy egyszer csak, mikor újra elkapta a pillantása, megtorpant a mozdulatban, és finoman eltolva magától ácsorgott szemben vele. A távolság viszont hiába nőtt egy kicsit közöttük, hamarosan ismét csökkeni kezdett, mígnem már az arcán érezte a másik leheletét. Odalentről mintha ismét hangos krákogás és szóváltás hangzott volna, de Daemon olyannyira belesüllyedt ebbe a megmagyarázhatatlan érzésbe, hogy még elgondolkodni is elfelejtett rajta miért emeli cicafiú arcához az egyik kezét, hogy elsimítsa a szeme elől az arcába ázó paróka tincseit. Vagy, hogy miért haladt tovább előre a semmi ellenállást nem mutató másik fél felé, akivel a következő pillanatban összeértek az ajkaik. Ez viszont nemhogy felébresztette volna a kábult állapotából, inkább csak tovább generálta a vonzalmat, és a vágyat azok birtokba vételére. Innentől már tényleg semmivel sem törődve adta át magát a csóknak. De nem elégedett meg ennyivel. Rövidesen már csábító démona nyakán ízlelgette a vízcseppekkel áztatott bőrét, hogy egy kitérőt téve ismét visszatérhessen a kiindulási pontra, és ajkába harapva csalhasson ki belőle érzékeit simogató hangokat. A fülében csak a zubogó víz morajlását és a másik zihálást hallva nem csoda, hogy az általános felfordulás csak akkor ért el hozzá, mikor valaki hátulról megragadta a vállát, és hátrarántotta.
Egy pillanat alatt tisztult ki a feje, és habár arról még nem volt teljesen fogalma, hogy mit művelt, a határidőnaplójával őt püfölő menedzsere ingerült hisztije meggyőzte arról, hogy valószínűleg nagyon elragadtatta magát. Amint elzárták a vízcsapot, és egy kicsit csitult a kiabálás, rögtön visszakúszott az elméjébe az iménti akciója. A hirtelen felismerésben összeborzolva a csurom vizes haját bogozta le magáról az angyalszányakat, és kezdett újabb műsort produkálva nekivetkőzni a vizes holmikból, hogy egy szál alsógatyában elhajigálva őket trappolhasson kifelé a műteremből, és bezárkózhasson az irodájába. Nem érdekelte, hogy a másik sivárlelkű utána ordítozik, és a folyosón úgy fordulnak utána, mintha még nem láttak volna embert, caplatott végig a folyosókon, míg végül magára csaphatta a célhelyiség ajtaját. A szekrényben viszont csak egy tiszta inget talált, így be kellett érnie azzal, míg vissza nem merészkedik az öltözőbe a többi ruhájáért. Ahhoz viszont a legkevésbé sincs kedve, így elég valószínű, hogy így fog lemenni a parkolóba a kocsijához mielőtt hazamegy. Egy darabig nem szeretett volna találkozni sem az aktakukacokkal, sem pedig Ciculival…

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 26, 2012 7:04 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra

Jó pár alkalommal megfordult az NTV főhadiszállásán, hiszen ők rendezték legtöbb televíziós fellépésüket. Ettől függetlenül, cseppet se jelenthette ki, otthonosan mozogna az orra elé tornyosuló épületben. Szó, mi szó, általában megszokott vonalon mozgolódtak. Külön részlege volt mindenkinek, ahogy nálunk is. Emiatt érezte magát kényelmetlenül bőrében. Fogalma se volt, merre tovább. Szégyen, vagy se, nem jegyezte meg az útvonalat. Bejárati recepciót könnyű volt megtalálnia. Annyira nem buta, garázsból ne jöjjön rá, földszintre kell mennie. Innentől kezdve meglőtték feltaláló képességeit. Emlékezett, kérnie kell belépő kártyát, aláírni papírt, amit hamar le is rendezett. Ahhoz, viszont nem volt mersze, elkezdje szegény lányt faggatni, nem e hagyták ott neki, merre kéne mennie. Teljesen kisuhant fejéből, mit kéne keresnie. Remélte, ha tüzetesebben tanulmányozza az előcsarnokban lévő, mellesleg hatalmas és bonyolult térképet, eszébe juthat. Isteni szikra, persze nem talált rá. Még inkább belegubancolódott az emeletekre, kiírásokba és jelölésekbe. Bődületes labirintussal állt szemben. Végén, jobbnak vélte, szépen helyben marad, míg Nacchan megérkezik. Furcsállta nem ért még oda, bár volt még idő a kezdésig. Na, de menedzsere már akkor is beelőzte, ha órákkal hamarabb belopózott, hátha elkerülheti a találkozást, vagy kiderítheti, tényleg igazak e pletykák, amik arról szólnak, cég alagsorában lakik. Mindig kíváncsi volt az igazságra. Egyelőre nem talált bizonyítékot és mersze sincs lemenni a sötét folyosókra. Bízik benne, Nacchan csak kóros munkamániában szenved és van szép, tágas, meg napfényes lakása. Épp azon gondolkozott, biztos valamelyik madara lett beteg. Azért késik, mert állatorvoshoz kellett pindurkát vinnie.
Már ott járt kétségbe esett Nacchan chibi álldogál a rendelőben, könnybe lábadt szemekkel, amikor varázsütésre pont a szóban forgó embertől érkezett hívás. Széles mosollyal és energikus buzgósággal köszöntötte menedzserét, aki szokását tartva néhány mondatban lerázta. Pedig meg akarta kérdezni, minden rendben van e madaraival. Nem élhetett egyedül. Picit lehorgasztotta buksiját nem sikerült kiderítenie, de az még jobban lelombozta, újabb örökkévalóságnak tűnő percekre kellett az előcsarnokban unatkoznia. Lelkére kötötték, nem moccan semerre. Türelmesen megvárja, ahol van. Még szép, eleget tett a kérésnek, bár az garantáltan nem szerepelt Nacchan elképzeléseiben, azzal próbálja meg elütni az időt, kibattyog az épület elé rágyújtani. Emlékszik, megígérte leszokik. Tényleg tervezi! Meg fogja tenni, csak később. Egyelőre szüksége van rá. Miután sokkal jobban lesz, első dolga lesz megszabadulni tőle. Nem fog szégyent hozni pót apukája fejére! Ezzel a kis elszánt tervezettel lépett a forgóajtóhoz, ahonnan boldogan üvöltöttek rá. Kezeit ártatlanul felemelve, szájában hűséges mentolos cigijével dermedt le. Nem tett semmi rosszat. Hirtelen elképzelése se volt, miért támadták le. Nem készült bombariadót elrendelni kitty-vel és gyújtó se azért volt másik praclijában, felgyújthasson valamit. Szerencsére nem is azért szólították le, megvádolhassák. Egy ismerős tv-s asszisztens köszönt rá. Sajnos nem emlékszik a nevére, amit nagyon szégyell, mert többször volt lehetőségük együtt dolgozni, de az élénken játszadozott emlékeiben, milyen kedves lány volt. Meg energikus! Alig esett le neki a támadás és intett vissza barátságosan, máris karjánál fogva húzták a liftek felé. Megállás nélkül beszéltek hozzá. Semmi baja a közvetlenségével, csak épp arra se adtak neki lehetőséget, megpróbálja elmagyarázni, neki odalent meg kéne várnia valakit. Fékezés nélkül gyömöszölték liftbe, hiába mutogatott háta mögé kétségbe esetten. Mire észbe kapott, valamelyik emeleten barangoltak, méghozzá egyre nagyobb tömegen keresztül. Rengetegen sürögtek forogtak körülötte. Kábelek, lámpák, kamerák, statiszták, emberek és gépek mindenfelé. Jól sejti most hova keveredett?O-o
-Csüccs ide! Daemon-san forgatása még nem ért véget. Itt megvárhatja, Umi-san.-
Köpni nyelni nem tudott, mi zajlik körülötte. Hatalmas szemekkel pislogva biccentett fejével, hogy látszat ellenére értette a dolgot, ami persze nem volt igaz. Továbbra is kővé dermedve kabátban, cigivel szájában és cuccaival kezében ücsörgött. Fájdalmasan hosszú perceknek kellett leperegnie, mire eljutott agyáig, beültették egy dorama forgatás kellős közepére és a díszletek között brillírozó szereplő rémálmai ördögi leszármazottja. Nehéz volt elhinnie, megint csőbe húzták. Abban bízott, adás kezdéséig nem találkoznak. Nem akarta kerülni, csak összezavarodott, mit kezdjen vele és Nacchan-nak megígérte, békesség érdekében nem áll vele szóba munkán kívül. Egész jól ment neki, teljes héten keresztül. Erre, tessék. Itt üldögélt a forgatásán, mint valami rossz kémrajongó és ki se látszott a taknyából. Hála a fotózás műesőjének szépen náthába hasalt. Remek látványt nyújthatott, de akkor is! Az ördögi közbeavatkozás, megint működött.
Bosszúságában morcos pocok fejjel csapott bele ölébe. Mozdulatára, viszont kisebb csoportnyi rosszalló tekintet érkezett. Rögtön meggyőzték, bölcsebb, ha síri csendben marad. Kínos mosollyal jelezte, nem fog több gondot okozni, miközben elszántan próbálkozott kibújni kabátjából, orrát zsepivel teletömte és feszülten figyelt, melyik sorozatról lehet szó. Úgy gondolta, inkább leköti magát a jelenet fürkészésével, mint azon bosszankodjon, mennyire rosszul viseli, ha szöszi pokoli leszármazottat kell néznie színészkedés közben. Továbbra se vette be gyomra. Látnia se kellett saját arcát. Tudja, micsoda hitetlenkedő képpel meredt rá, mialatt térdére könyökölve dobolt állán. Egész biztos fejére volt írva, cseppet se nyűgözte le sátánka alakítása. Egyszerűen nem vette be a játékát. Ezzel több, mint valószínű egyedül volt a jelenlévők között. Szerencsére figyelmét fokozatosan lekötötte a jelenet tartalmára füleljen. Egész képben volt a futó sorozatokkal. Sokat megnézett szabadidejében. Mondhatni, hétköznapi rajongónak számított. Hamarosan, fejében meg is gyulladt a lámpácska, mit lát. Ezt azzal jelezte, tenyerébe csapva morrant fel. Már majd nem hangosan is kimondta a címet, amikor újabb csendre felszólító morajlás támadt körülötte. Erre, bevált recept szerint, bűnbánóan húzta össze magát.
-A…ha…höhe…öhm…OH, WOW SAN!-
Intett oda az ismerős öltönyösnek, némi orrhanggal és csillogó szemekkel. Végre, valaki! Eszméletlen megörült sátánka menedzserének. Kezdett nagyon elveszett bárány lenni, abban a sarokban. Hihetetlenül megkönnyebbült, látott egy számára ismerős alakot. Gondolkodás nélkül pattant fel székéről, hogy lehető legcsendesebben araszolhasson hozzá. Megnyugtatóbbnak látszott mellette álldogálni, mint egyedül üldögélni. Nem vágyott rá kedélyesen elbeszélgessenek. Úgy se nagyon tudott volna miről, meg lehurrogják, ha hangoskodik. Pont eléggé lekötötte, ne fújja ki orrát. Borzasztó tortúra volt neki! Nagyon esedékes lett volna, zsepi után nyúljon. Kezdett dagadni feje. Viszketett nózija és egyre inkább kísértette a hapcizás. Minden tekintetben megváltás volt, amikor elordították a „Végeztünk! Köszönjük a munkát!” szavakat. Azonnal ragadozóként vetődött zsebére, hogy kihalászhassa zewa barátját. Már, ha olyan egyszerű lett volna. Mindig, ilyenkor veszti el mázliját. Kénytelen volt, szerencsétlen Wow san segítségét kérni. Minden nála lévő holmit, szépen felhalmozott a menedzser kezébe és épp sikerült megkaparintani a fehér papírt, amikor végleg elszakadt nála a cérna. Gyorsan elfordulva, hatalmasat tüsszentett. Akkora lendület volt benne, lehet előre esik, ha nem fejeli be valaki mellkasát. Nagyon örült megmenekült az eleséstől, de nem akart mást letámadni.
-Bo-hám-he-he…Hello, senpai!- Pislogott fel rá nagy szemekkel, miközben alig látszott ki zsepijéből. Valahogy nem tudta mit mondhatna neki. Széles mosollyal örvendezzen, milyen remek alakítás volt. Araszoljon arrébb és kérdezze az időjárásról? Esetleg, érdeklődjön a csók osztási technikái felől, mikor tanult meg érzelmet préselni belé? Egyik se tűnt választható lehetőségnek. Lényegében nem volt semmi, amiről cseverészhetnének. Nem érti, minek töri fejét. Az a valami a fotózáson, akkor volt. Most, meg meglepő módon most van. Nem igazán érzi, két méteres körzetébe merészkednének, főleg, hogy tiszta beteg. Remek állapotban van, ehhez a műsorhoz…
– Bocsánat az ütközetért. Kicsit megviselt, nem fújhattam ki az orrom. Nyugalom, vidéki nátha. Nem fertőzök.-
Legyezgetett buksija előtt kedvesen mosolyogva. Mellékesen, rájött nem ártana Wow san-t se megszabadítani a cuccaitól. Teljesen kiment fejéből, szegényt elhalmozta a vele hurcolt lomokkal. Igazán tündéri volt tőle, zokszó nélkül fogta őket. Lekötelezte, csak, nem volt a ruhafogasa, meg éjjeli szekrénye rátegye kitty-t, cigit, meg playboy gyújtót, amit igenis használt és köszöni szépen, remekül üzemelt.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Feb. 26, 2012 10:10 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra (；¬д¬)

Rövidke nyelvbotlása most az egyszer rá nézve is előnytelen következményekkel járt. Tényleg nem tesz jót a mindennapjainak, hogy menedzserét mindenféle kínzási módszerekre neveli az a Naoto fazon. Ha tehetné, eltiltaná tőle! Úristen, Ciculi meg a haverjai hogy bírják ki mellette? Nem elég, hogy több napon keresztül hallgathatta, hogy mekkora melóba került kiegyezni a fotóssal, még büntetést is kap! Mi ez? Valami elfuserált nevelési módszer? Hát ezzel már egy icipicit elkéstek Daemon esetében… De még ha nem lenne elég, hogy rákényszerítik egy nevetséges tévéműsor felvételére, még a gázsit sem kapja meg érte. Dupla szívás. Az már nem az ő baja, hogy mennyi pénzébe került a cégnek…
- Én ebbe nem megyek bele… -tolta vissza a menedzsere elé a jövő héten esedékes műsor scriptjét. Az viszont hajthatatlan volt.
- Ha tetszik, ha nem, egy heted van hozzászokni a gondolathoz. –igazgatta idegesen a szemüvegét.
- Keménykedünk? … egyrészt későn kezded, másrészt meg még dolgozz rajta… -fintorgott egy sort, majd faképnél hagyta. Azonban volt egy olyan érzése, hogy nem szabadul meg a dologtól ilyen könnyen. Érzései szerint, mire hazakeveredik, a dohányzóasztalán is várni fogja egy példány az előbbi marhaságból. Vagy lehet, hogy már napok óta ott van? Nem figyelte… valahogy most semminek sem akart a közelébe kerülni, ami a Popcop-pal kapcsolatos. Nem tudja mi üthetett belé, de nem szeretné, ha ez a közeljövőben megismétlődne, így nem óhajt találkozni cicafiúval, míg nem feltétlen muszáj. A cégnél tett látogatásai során valami különös szerencse folytán egyszer sem futott össze vele. Feltűnt neki, de nem különösebben hiányolta. Feltűnően nyugalmas melónapok voltak. Bár elenyészően keveset is volt bent, hiszen sokkal többet kellett melóznia a most adásban lévő doramája befejező epizódjain.
Odahaza, egyik este összeszedte minden erejét, hogy végigfussa a scriptet, legalább az alapkoncepcióval kapcsolatban ne érje meglepetés, ha már úgyis arról szólnak ezek a vackok, hogy minél jobban zavarba hozzák az embert. Hát sok szerencsét… körülbelül ennyi volt Daemon véleménye. Eddig sem sikerült még egy hostnak sem sikeresen sarokba szorítania. Némi önáltatással reménykedve a egy túlélhető büntetésben lapozta fel a papírköteget, de már rögtön az első oldalon hitetlenkedve kiáltott fel, és majdnem földhöz vágta az egészet.
- MACSKA? … hogy én, öltözzek be… macskának?! –gyűrte meg a kezében a lapokat szemöldökrángatózva. Nem érdekelte, hogy miféle Alíz Csodaországban téma hétbe burkolás volt az apropója, szinte biztos volt benne, hogy ez valamelyik sötét lelkű öltönyös műve. Hosszú percekig szitkozódva lapozta át az adásmenet többi részét, de ennél nagyobb sokk már szerencsére nem érte.
A jelmezes marhaság délelőttjén még várt rá egy dorama forgatás, így már kora reggel össze kellett kaparnia magát, hogy beérjen a stúdióba. Legalább volt, ami lekötötte, és nem volt ideje a rá váró délutánon bosszankodni. A mai forgatást még mondhatni élvezte is, hiszen karaktere jelen helyzetében tökéletesen kiadhatta magából a szitkozódhatnékját. Nah nem olyan formában, hogy nekiállt káromkodni forgatás közben, szimplán csak egy kicsit több indulattal játszotta az apja akarata ellen lázadó álmaiért harcoló fiút. Olyannyira le is kötötte a színészkedés, hogy észre sem vette, keresetlen vendége van a backstageben. Pedig feltűnhetett volna neki, hiszen az egyik jelentet újra kellett kezdeni, mert valaki a háttérben neszezett. Az utolsó jelenet végeztével nézett körbe először, hogy megkeresse menedzserét, és megkérdezze melyik stúdióban lesz az idióta műsor, mert elfelejtette. Hamar meg is találta, amint épp fogast játszott a zsebkendőkkel hadakozó cicafiúval. Rezignált arckifejezést felvéve indult meg feléjük, hogy visszavegye az eltulajdonított csicskását. Ciculi viszont szokásához híven megint nem arra nézett amerre kellett volna, így nem elég, hogy befejelte, még le is tüsszentette.
- Hátrébb a takonnyal! … -tolta el magától, miközben felmérte, hogy szárazon maradt-e a felsője, aztán a holmijaival megpakolt menedzserére pillantott. –Hova tovább? A 12B vagy 10A stúdió? –vakarta meg a fejét, mert tényleg nem emlékezett. Miközben megkapta a választ, elkezdték szabaddá tenni aktakukacot, így már nem is volt miért tovább maradnia. Mielőtt azonban távozhatott volna, még intéztek hozzá pár szót. Meglepetten pislogott Ciculira, hogy megint mi ez a bájkedvesség, amitől állandóan frászt kap. Nem forog semmilyen kamera, felesleges a maszlag.
- Mintha a te náthád le tudna dönteni a lábamról…csak nem akarok taknyos lenni -morogta hátat fordítva és legyintett. –Én léptem, mert még van itt dolgom… aktakukac majd odavezet. –pillantott hátra szemforgatva. Miután lebeszélte a szokásos észrevételeket, és javaslatokat a rendezővel, otthonosan mozogva a folyosókon vette célba a következő stúdiót. Gyakorlatilag a tv stúdióban már bekötött szemmel is el tudna közlekedni, hiszen majdnem mindegyik helyiségében megfordult már valami kisebb-nagyobb dolog erejéig. Benyitva a kicsi öltözőbe, máris a kezébe nyomtak valami csodálatosan lila és rózsaszín színekben pompázó csíkos hacukát. Nem gondolta volna, hogy ennyire szó szerint értelmezik a Cheshire cat fogalmát, így szemöldökrángatózva tartotta a lehető legmesszebb magától, hogy próbáljon megbarátkozni vele. Minél gyorsabb annál fájdalommentesebb elvét követve bújt bele inkább rögvest, legalábbis miután megtalálta, hogy melyik részét hova kell felvenni… De nem kellett elveszettnek éreznie magát, hiszen egy lelkes asszisztens nagyon segítőkészen igazgatta rajta az anyagot, míg meg nem akadt a tekintete Daemon karkötőjén.
- De édes~ ezt direkt a forgatás kedvéért vetted fel? –hajolt közelebb hozzá csillogó szemekkel, amire ő csak elrántotta a karját és morcosan rámorrant.
- Inkább hozhatnál kávét… -adta ki az ukázt, majd a lányzó heves legyezgetések közepette elviharzott. Miért kell mindenkinek állandóan ezzel szivatnia? Hordja és kész... deal with it. Rövidesen megint nyílt az öltöző ajtaja, de nem a kávéját hozták, hanem takonykirálynő érkezett meg. Daemon arca egyértelműen hangot is adott e felett érzett csalódottságának, amint az egyik széken terpeszkedve unottan játszott a csíkos farkával.
- Ha röhögsz, ezt tekerem körbe a nyakadon… -morgolódott –Téged minek öltöztetnek? –pillantott fel, halovány kíváncsiságot mutatva.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Feb. 28, 2012 8:24 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra

Nem igazán lepte meg, nincs valami rózsás hangulatban sátáni leszármazott. Mindenki békességének érdekében, nem firtatta a beszélgetést. Értettem bólintással fordult Wow san felé, hogy mutathassa neki az utat. Valahogy átjött neki az utalás, lépjen le. Nincs itt semmi dolga. Végül is! Ez volt az igazság. Azért, mielőtt kiléptek volna a stúdióból még hátra sandított. Nem volt vele különösebb célja. Hazudik! Sunyi módon, így akart meggyőződni róla, tényleg harapós kedvében van és nem csak őt tiszteli meg vele. Félre értések ne essenek, nem a hátsóját stírölte! Továbbra is elállt tőle lélegzete. Annak rendje és módja szerint, icipicit el is kalandozott. Restelli bűnét. Nem bírta kihagyni. Túlzottan vonzó ajánlat volt, de gyorsan kapcsolt. Utána kizárólag azt nézte, látja e a tipikus kunkori, sötét jelecskéket. Az eredménytől nem lett okosabb. Megmaradt annál a változatnál, átlagosan morgolódó ördögfi. Ugyanúgy viselkedett, a hogy szokott. Semmi változás. Nem várt eget rengető fordulatot, hirtelen máshogy viszonyul hozzá. Meglehet, ő képzelődik mindenféléket, amin nem lepődne meg túlzottan. Eddigi remekbe szabott tapasztalatai azt mutatták, többet látott dolgokban, mint kellett volna. Ettől függetlenül, kicsikét rosszul esett neki. Aprócska valami lehetne, csak, hogy megnyugodjon.
Na jó, nem higgadna le. Igazából, elképzelése sincs, minek örülne nagyobb lelkesedéssel. Csalódott, mert nincs semmi jele a múltkori gubancnak. Másrészt megkönnyebbült, hiszen így nem lesznek problémák, Nacchan se fogja nyakra főre zaklatni és egymást se szedik szét, csak annyira, mint eddig. Mindezt a gondolatot felborítaná egy harmadik, garantáltan eszement lehetőség. Akkor ki meri jelenteni, teljesen össze meg vissza zavarodott. Tudja, mit érzett! Igenis más volt az a csók, amit a fotózáson kapott és megint más volt, amit betintázva gyűjtött be. Ég és föld voltak. Rendben. Erre lehetne ellenérvet felsorakoztatni. Ne bízz alkoholtól bódult eszednek. Nem is teszi. Viszont érzései soha, de soha nem verték át. Egyértelműen felteszi a zizijét az igazságra, mely szerint a szülinapos alkotás, szimplán remekbe szabott technikai bemutatónak minősült. Üres volt, mint egy kiürült lábos. Nem panaszkodhat, mert nagyon szakavatott kezekben szédelgett. Meg merné kockáztatni, hirtelen nem szesztől fordultak keresztbe szemei. Tízből százas pontozással jutalmazná. Hátborzongatóan rendben volt vele minden. Na, de nem erről kéne elmélkednie! Őt még mindig az foglalkoztatta, micsoda volt az a fotózáson lecsapó furcsaság. Emlékszik, teljesen váratlanul érte. Nem lézengett ő se túlzottan beszámítható állapotban. Nem próbálja menteni hátsóját. Nála, ez az érzelmi kibillentés általános jelenség. Ha valakit kedvelt, nagyon könnyen elérték, kikapcsoljon fejben. Vele ellentétben, nehezen képes pokoli trónörökösről elképzelni, csettintésre kitörjön belőle, ennyire heves reakció. Persze, lehetett átmeneti zavar. Valószínűleg az is volt. A benne felmerülő kérdésre, akkor se ad választ. Mitől? Nem hinné a csapvíz, ellenállhatatlan és férfi szíveket meghódító szirénné varázsolná…
Nagyot szusszanva és haját megborzolva zárta a témát, egyelőre. Szegény Wow san, annyira bűnbánóan magyarázott, mintha valami végzetes hibát követett volna el. Nem szerette volna, ha állandó sóhajtozással, gondterhelt, illetve náthás orrfújással depresszióba kergetné. Nem tett semmi rosszat! Pont ellenkezőleg, hálás volt nem hagyta magára. Nagyon örült, átkíséri a forgatási helyszínre. Nélküle komoly bajban lenne, milyen úton kerüljön oda. Megmentette egy kalamajkától. Az öltöző előtt úgy is várt rá a következő megoldandó feladat. Nacchan feszülten megvillanó szemüvegének lencséjét, már folyosó végéről megismerte. Ekkor jutott eszébe, nem várta meg odalent. Előre rettegett, mit fog kapni. Próbált nagyon bájosan mosolyogva lapítani, miközben esetleges menekülési útvonalakat tervezett, de mire nagyot nyelve hóhérja elé kavarodott, már olyan szinten hangya méretűre zsugorodott, kész óriásnak bizonyult a fölé tornyosuló menedzser. Azt se tudta hova legyen félelmében. Kiverte a víz és sóbálványként reszketett előtte. Legrosszabbra készült. Fájdalmas halál lebegett szemei előtt, tévesen. Akasztás helyett, mappa köteggel történő ütéssel jutalmazták. Egész testében beleremegett. Nem minősült álmai találkozásának, fejbe kólintják kódex súlyával egyező akta halommal. Fájdalomtól még szemei is bekönnyesedtek. Kész szerencse, további terrort már nem kapott. Bőven sok volt ez a büntetés! Pontosabban, büntetés előszele. Az igazi megpróbáltatás, ezután következett. Kezébe nyomták csodálatosan baba kék jelmezét. Közelebbről nézve nem is volt, olyan szörnyű. Lehetett volna rosszabb, nem? Fenéket! Borzasztó! El se hiszi női ruhában kell lennie. Élő adásban parádézhat benne. Föld alá süllyedne szégyenében. Sose tartozott vágyálmai közé másik nem szoknyáiba bújhasson. Gonosz húzás volt belekényszeríteni, de jogos. Megérti, miért kapta. Ettől még kínos. Emlékszik, miután megtudta két napra szobájába zárkózva tüntet. Aztán feladta. Nacchan hajthatatlannak bizonyult. Mára, pedig beletörődött, de kézben tartva ezt a csinos kislány cuccot. Most nem azért akadékoskodjon...ah, haza szeretne menni.T-T
Cseppet keserű szájízzel és lehorgasztott fejjel battyogott vissza az öltözőbe, aminek ajtajából majd nem hátra vágódott. Cseppet meglepte a látvány. Ilyen fogadtatásra nem számított. Kilincsbe kapaszkodva meresztette szemeit és tátotta el száját. Lesokkolta az élénk színkavalkád. Hát, még az, kin virított! Óriásikat pislogva figyelte, mit morgolódik és játszadozik farkincájával. Egész jól nézett ki. Szó, mi szó, picit egyedire szabott chesire cat volt. Eredeti rajzfilmben szereplő cica széles mosolyáról volt híres, nem pedig ráncos kutya morgolódásáról. Ha eltekintett attól, ruhán kívül semmilyen hasonlóságot nem mutatott vele, kifejezetten szemre való macska ücsörgött a széken. Ő se lesz valami hiteles Alíz. Elvégre a műsornak se az a lényege tökéletesen hozzák a szerepüket. Jobban szólt a külsőnek. Legalábbis, gondolja erről lehet szó. Nagyon remélni nem várják el tőle mesebeli lányként viselkedjen. Abba már ő se megy bele…
-Miért nevetnék? Egész sármos cirmos vagy! A szín összeállítás veszedelmesebb, mint a mérges tekinteted, de jól áll a szerep. Igazi, környék kandúr főnöke. Lehet maffia macskát kéne inkább alakítanod?-
Hümmentett rá egyetértően a megállapítására és tette le saját jelmezét a hozzá legközelebbi üres székre. Valahogy nem akaródzott belebújnia. Még szerencse észre vett egy igazításra szoruló apróságot sátánka szerelésén. Reflexből nyúlt volna a fejéhez, arrébb fordítsa fejpántját, de még időben kapcsolt, ne motoszkáljon engedély nélkül. Gyorsan visszahúzta mancsait és saját fejére bökve közölte nagy felfedezését.
-Elcsúsztak a füleid, senpai!- Mosolyodott el pokoli uraság kobakját figyelve, ami szinte azonnal ráfagyott arcára. Rögtön jött a terelő érdeklődés. – Engem? Te, viszont mulathatsz! – Mutatta meg nagyon lelkesen felsóhajtva csodálatos ruháját. -Tádá~h! Alíz leszek! Bármilyen kommentár jöhet, csak az ne, személyre szabott…-
Fűzte hozzá az utolsó mondatot durcás pocok fejével. Ez az egyetlen dolog, amit nem szeretne a mai nap során hallani. Elviseli, ha azt mondják, nem fest tramplinak, sőt örül neki. Sokkal rosszabb lenne, ha férfiasabb külsővel rendelkezne. Hideg rázza ki a gondolattól, izmosabb srác ücsörög Alízként. Kiábrándító látványt nyújtana. Kár, hogy ettől nem érzi jobban magát. Még mindig vágóhídi bárány szemekkel fogdosta ruháját. Hosszú percekbe telt mire megszületett az elhatározás és elkezdett átöltözni. Nem szerette, ha csomó idegen legyeskedik körülötte. Igyekezett egyedül megoldani a legtöbb holmi felvételét. Úgy se kellett tökéletesen kinéznie. Az meg le se esett neki sátáni örökös mögötte unatkozik. Elfelejtette, ott van. Különben se hinné, azzal tölti unalmas perceit, azt nézze, miként szenved fel egy harisnyát, bosszankodik a ruhája hossza miatt, vagy küszködik a cipzárhúzgálással. Utóbbival egyezségre se sikerült jutnia. Kénytelen volt fújtatva feladni minden próbálkozását.
-Senpai! Felhúznád? Sehogy se érem el normálisan.-
Dünnyögött orra alatt, kicsiny zavarba keveredve. Nem a kéréstől támadt rá ez a hangulat. Egyszerűen idegesítette, kiakasztotta és eszméletlen kínosnak érezte, épp arra kéri pokoli leszármazottat segítse ki a női ruhájával. Igen, hangsúly a nőn van. Akkor se tetszik neki, ebben kell pompáznia. Nem fog hisztizni. Ki van zárva jelenetet rendezzen, csak alig várja levehesse. Miután, rendesen fel sikeredik vennie. Hamarosan ez a rész megoldódott. Hűséges segédek rohamozták le, akik mindent helyére igazgattak, lealapozták vörös nóziját és utolsó simításként ráadták hosszú, szőke parókáját. Készen állt a nagy megmérettetésre. Előtte, azért belekukkantott a tüköre. Hát, hűh! Ez tutira ő?O-O Mármint, egész biztos, csak elég nem is tudja megfogalmazni. Fura!O-O Ebben a jó értelemben, ha ezt lehetne annak nevezni. Cseppet nőiesebb lett, mint várta.
-Mit gondolsz, macska király? Beléphetek Sohaországba?-
Fordult oda morgó társához, de hamarosan jött az értesítés, ideje lesz a díszletek mögé sétálniuk. Két perc múlva kezdődött az adás. Két perc múlva leégeti buksiját egy ország előtt. Nem tudott mit tenni, kellemetlenül feszengett bőrében és miközben átbattyogott a stúdióba, végig harisnyáját és szoknyáját igazgatta. Zavarta az az átkozott ruha! Idegesítette és kezdett attól tartani, váratlan pillanatban felcsúszik. Nem akarja a hátsóját mutogatni egész Ázsiának, meg azoknak a lelkes világlakóknak, akik ezt neten visszanézik. Kezdett vészesen bestresszelni. Még szerencse, mielőtt kiborult volna, behívták őket és szemei elé került a hét témájához összeállított teadélután díszlete. A hosszú asztalka, csészék, kannák és a köréjük pakolt gombás, virágos fotelek hihetetlenül jól festettek. Szíve szerint felsikított volna, neki kell egy ilyen szoba. Bontakozó kitörését sikerült annyira visszafognia, hangot ne adjon fanatizmusának. Pusztán integetés közben lefagyva bámészkodjon tátott szájjal. Nagyon tetszett neki a berendezés. Előbbi rossz kedve pillanatok alatt szállt el. Helyette izgatottan kutakodott, mi mindent találhat.
-VHOA! Ez elképesztő! IMÁDOM!– Fordult körbe szája elé kapva kezeit, miközben csillogó szemekkel járt körbe az egész helységben. – Nyuszi baba háza! Az óra! Az ott meg a hernyó?- Támadta be az óriási plüssöt kicsattanó lelkesedéssel. Biztos, ami biztos szoknyáját igazgatva ölelgette meg a nála nagyobb állatkát. Nagyon puha volt! Jól esett szeretgetnie. Mondjuk, közben érdeklődve vizsgálta tud e valami trükköt. - De aranyos! Uh-uh! Nyuszifülek! A stábon nyuszifülek vannak! Elcseréled velem a masnimra?-
Nevette el magát, miközben az egyik kiszemelt rendező asszisztensre mutatva igyekezett tőle kicsikarni az állatkás hajráfot. Nem nagyon akart engedni, pedig hatalmas boci szemeket meresztett rá. Sikerért még kérlelően össze is tette tenyereit. Sajnos, az se használt. Kénytelen volt megadóan lehorgasztani fejét és fülig érő mosollyal visszasétálni a díszletben neki hagyott székbe. Teljesen elképedve szusszant fel. Lekenyerezték. Teljesen ámulatba ejtette ez a környezet.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szer. Feb. 29, 2012 12:22 pm

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra (；¬д¬)

Ciculi reakciója szokás szerint meglepte… de lassan már azon kell meglepődnie, hogyha nem úgy reagál, hogy meglepje. Bár a kekeckedést nem díjazza, ugyanúgy mintha kinevették volna, így nem maradhatott el, hogy hozzátegye a saját megjegyzését a témához.
- Örülök, hogy azért mégis mulattat… akkor már inkább hanyagolnám a füleket… meg asszem megvagyok egy farokkal is. –bökte ki gúnyosan, miközben a kezében szorongatott darabra pillantott. Alig volt rajta ez a hacuka pár perce, máris minden baja volt benne és legszívesebben leszedte volna magáról. Még azt is megkockáztatta szívesebben ült volna be egy szál boxerban mint ebben… Azzal legalább olyan nézőszám emelkedést érhetett volna el, mint ezzel az „ómájgád, kawaii~” rettenettel. Cicafiú tényleg rátapintott a lényegre… RÓZSASZÍN… Daemon köszönőviszonyban sincs ezzel a színnel, és amikor csak teheti, a forgatásokon is megvétózza… itt azonban nincs miből választani. Idegesen fújtatva dobta le maga mellé a csíkos tartozékát, és pillantott maga mellé a sminkasztalra, hátha talál valami otthagyott magazint, amibe belelapozhat. Mikor visszafordított a tekintetét, hirtelen lendületében majdnem hanyatt vágódott a székkel, mikor pár centire tőle kotorásztak a feje felé. Valószínűleg sikerült olyan hatásos „keep out” tekintet árasztania, vagy talán csak az aurája volt ekkora fizikális visszatartó erővel, de végül letettek a szándékról, hogy birizgálni kezdjék. Ilyen szűk lenne az aurája? Megint rá kellene gyúrni, mert több személyes teret igényel… majd felírja ezt is Parkolópálya noteszébe.
Cicafiú büntetését hallva egyből felderült az arca, hogy nem csak őt verik ilyen átkozott jelmezzel. Kárörvendő, de nem is tagadja, ez pedig az arcára kiülő gúnyos vigyorból egyértelműen le is volt olvasható, amint a felmutatott kosztümre pillantott. És még fel is kérték, hogy véleményezze? Biztos, hogy komolyan kíváncsiak arra, hogy mit gondol róla? Hát ezzel nem marad adós, hiszen Daemonról van szó. Fapofát mímelve simította végig az állát.
- Mint egy ártatlan kislány? Ciculi, rossz embertől várod ezt a kommentárt. –vigyorodott el roppant jót szórakozva a gondolaton, hogy mennyire összeegyeztethetetlen számára a személy és az imidzs. Rá is legalább annyira nem illik az a jelmez, mint Daemonra a macskafülek. A két öltönyös zsarnok nagyon jól kitalálta ezt az egészet. Bár be kell vallania, kettejük közül, még mindig ő szív kevésbé, ha Konstatálva ezt a megnyugtató tényt terpeszkedett tovább a széken és foglalta le magát egy végül megtalált magazinnal, míg cicafiú elkezdte felszenvedni a csini ruciját. Néha fel-felpillantott egy hangosabb nyekkenés vagy puffanás után, de aztán hamar rájött, hogy sokkal szórakoztatóbb azt nézni, hogy milyen esetlenül vergődnek a szoba másik végében. Mivel Daemon szemét, hiszen mindig is az volt, teljes lekinyugalommal kapta fel az asztalról a telefonját, hogy megörökíthessen egy profi lesifotót Cicafiú félig felhúzott szoknyával pucsító hátsójáról. Ennyi elégtételt legalább megérdemelt a történtek után, hogy a szívbajt hozza rá, mikor elküldi neki emailben a képet. Kár, hogy az arcát nem fogja látni, mert biztos megérne egy misét. De talán ennyiből is nyilvánvalóvá válik, hogy tartsa magát távol tőle, ha nem szeretné, hogy kínosabbnál kínosabb testrészei kezdjenek vándorolni a világhálón. Bár ezt most úgy hangzik mintha meg akarná zsarolni… végülis mit érdekli mi lesz a képekkel… nem áll szándékában tényleg elterjeszteni, pusztán a gazdájukon bosszút állni. Majd pont arra van szüksége, hogy ő legyen a fangirl-ök titkos forrása… bleh még belegondolni is rossz.
Nagyban elmélkedve ezen bambulta a telefonját, mikor hirtelen megint a frászt hozták rá a hirtelen helyváltoztatással. Hogy játsszon öltöztető kisasszonyt? Még mit nem… nem áll neki taperolni, még a végén megint megvuduzza valamivel… Morcosan morranva rakta vissza az asztalra a telefonját, mikor végre olyan „vendége” érkezett akire tényleg várt. Meghozták a kávéját! Mennyei öröm. Elszedve a lányzó kezéből biccentett neki, hogy csináljon valamit a még mindig előtte ácsorgó és a ruhájával szenvedő cicafiúval kortyolt bele a forró italba. De alig ivott belőle valamennyit, máris mindenféle vattapamacsokkal és alapozóval, hogy kiigazítsák, amit a kávéval lemaszatolt. Miután Alízkán is befejezték az utolsó simításokat meglepetten pislogott párat, mert eskü jobban nézett ki, mint néhány bige, akit egy-egy görbe este alkalmával sikerült összeszednie. Eddig nem is tűnt fel neki, milyen kevéssé férfias arcvonásokkal rendelkezik, amit ez a hacuka, most elég észrevehetően kiemelt. Furcsa kifejezéssel az arcán vakarta meg a halántékát, majd feltápászkodott, mert ideje volt indulni.
- Ezt most miért kérdezed tőlem? És a nyámnyúl sem grééb~ -rázta meg az ujjait kezét felemelve. Igen, látta a rajzfilmet még gyerekkorában, és az ilyen marhaságok persze, hogy megragadnak az ember fejében. Azt viszont sose gondolta volna, hogy egyszer neki kell eljátszania egy vigyori macskát…
Miután bevezették őket a díszletbe, erősen elgondolkodott rajta, hogy magával kellett volna hoznia a napszemüvegét, nehogy retinarohadást kapjon ettől a sok giccstől. Mivel lassan forogni kezdenek a kamerák, így csak egy halovány fintort fojtott el, és nagy levegőket véve próbált az arcára varázsolni egy mosolyt, hogy üdvözölje a host kisasszonyt. Tudta, hogy ha már az elején bevágódik nála, akkor nagyobb eséllyel úszhatja meg a sok kínos kérdést, így nem volt rest még a készülődési szünet utolsó perceiben elkezdeni ezt.
- Ugyanmár, Umi, ne akard megfosztani a kisasszonyt ezektől a csinos fülektől. Bár tény, hogy a masnikban is legalább ilyen üdítő látványt nyújtana. –vetett be egy bájvigyort, amint ledobta magát az egyik gomba fotelba. A virágosat meghagyta Ciculinak, aki láthatóan teljesen belezúgott ebbe az übergiccses szivárványszívásba. Észrevétlenül odahajolva hozzá, halkan odasúgott neki egy Daemon megjegyzést.
- Az én farkam még mindig jobb, mint amivel te akarsz kompenzálni. –vigyorgott gúnyolódva a cicafiú által szorongatott hernyó felé biccentve, miközben meglóbálta az orra előtt a csíkos tartozékát. Már tényleg csak egykét perc volt hátra kezdésig, így megköszörülve a torkát fordult vissza a host kisasszony felé, hogy a visszaszámlálás és az intro szlogen után üdvözölhesse a tévénézőket. Bájosan integetett bele a felé forduló kamerába, majd hozzáfűzte:
- Hello, kellemes estét mindenkinya~k. –kacsintott egyet. Már most gyűlölte ezt csinálni, és saját magától is felfordul a gyomra, de az biztos, hogy tényleg nem fogja megköszönni a menedzsere, ha egyszer kiszabadul innen. Miután lezajlott a bemutatkozás, őt vették elő először, lévén ő ült közelebb az interjúvolójukhoz.
- És mondd csak, Daemon, van tipped, hogy vajon miért ezt a jelmezt kaptad? –tette fel az első kérdést. Daemon fejében egyből egy guillotine-ban térdelő öltönyös jelent meg, de egy kínos fejvakarás után inkább kulturáltan válaszolt.
- Hát, más nem jut eszembe, minthogy egy szürke cirmossal osztom meg a háztartásom. Biztos Nibi nyávogta el, hogy kedvelem a macskákat! –ütögette meg a füleit, amire a host csak elnevette magát.
- Sajnos nem adhatom ki az informátorainkat, de igaz, hogy azt csicseregték, hogy kedveled a cicákat. Milyen érzés a bőrükben lenni? –érdeklődött. SZÖRNYŰ! Fogalmazódott meg az egyszerű válasz, de mivel ezt nem mondhatta ki hangosan, így nagyot sóhajtva megint kertelni kezdett.
- Szokatlan… nem tudom, hogy ez hogy nincs nekik útban? –emelte fel a csíkos farkát –Én vagy minden harmadik lépésnél felakadok vele valamiben. Képzeld csak el, folyton a nyakamba kellett pakolnom, ha nem szerettem volna, hogy még az adás előtt tönkretegyem a jelmezem! –dobta keresztül a szemközti vállán, hogy illusztrálja. Erre megint nevetést kapott válaszul, amire csak durcás sértődöttséget mímelve morrant fel.
- Héé, nem ér kinevetni! Nem egyszerű egy macska élete… még a kávémba is több tejet kívántam! –tette keresztbe a karjait maga előtt.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Csüt. Márc. 01, 2012 8:08 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra

Alig huppant bele székbe és tette túl magát a kellemes meglepettségen, máris következett az újabb gubanc. Szoknyája alját igazgatva fészkelődött, amikor varázsütésre ötlött fel benne a nagyon jogosnak tűnő kérdés. Vajon, hogy kéne üldögélnie? Nem mondtak neki semmilyen utasítást, elvárást. Teljesen ráhagyták, mit művel jelmezében. Kútfőből rájött, nem kéne terpeszkednie, felhúzni lábait, esetleg törökülésbe kuporodni. Legkézenfekvőbb megoldásnak az látszódott, keresztbe pakolja lábait és nagyon gondosan eligazgatja szoknyáját. Véletlen se szerette volna, kelleténél több látszódjon. Fő az elővigyázatosság. Több mint valószínű, ezért tette automatikusan térdére kezeit. Cseppet érdekesnek érezte ezt a pózt, de őszintén bizakodott külső szemszögből nem festett rémesen. Erősen küszködött, ne figyelje görcsösen mozdulatait. Rosszabb, állandóan feszeng bőrében, mintha igyekszik természetes maradni. Másrészt nem szerette volna elszomorítani tv-néző rajongók hadát, meg magát se, ha netán visszanézetnék vele, micsoda borzalmas trampliként viselkedett. Mélységesen elszomorítaná Nacchan-t, Tipegőmancsot és Rii-t. Egyedül abban biztos, Riku mindent viccesnek fog találni. Már előre félt, hány perces masszív röhögést fog kapni legközelebbi beszélgetésük során. Menthetetlenül élvezi testvére, amikor hasonló műsorokban bukkan fel. Azon meg különösen szereti köszörülni torkát, női szerepet tölt be kapcsolataiban. Vagyis, bátyusa felfogása alapján, teljesen rendben van, szoknyát adnak rá. Azokban a percekben, amikor ezeket a hangzatos bugyutaságokkal fárasztja, megfordul fejében hátsón billenteni. Hál istennek, ismeri annyira, tudja, csak egészségre káros piszkálódó szeretetből teszi és nem bántásnak szánja. Vele ellentétben, sátánka megnyilvánulásairól már nem képes egyértelműen vélekedni. Jelenlegi megjegyzését se képes hova pakolászni. Főleg, mert saját reakcióit se bírja megjósolni. Egyszer felbosszantja. Következő pillanatban elszomorítja, vagy vérig sérti és néha előpiszkálja belőle a játékos kukacoskodást.
-Feltűnően sokat emlegeted a farkincádat. Engem nem szükséges győzködnöd, senpai. Már volt hozzá szerencsém.-
Pöckölte meg széles mosollyal szöszi sátánkára pillantva az orra előtt lóbált jelmez kiegészítőt. Most, senki se szegezze neki, mire fel incselkedik egy harapós kedvéről híres örödögi vállalkozás örökösével. Nincs rá válasza. Egyszerűen kibuggyant száján. Esze ágában sincs felbosszantani, csak nem is tudja. Megint beelőzték az eszét. Lassabban kapcsol, mint hitte. Erről a körről már lecsúszott. Túlesett rajta és elkezdődött a műsor. Kedvesen intve biccentett kamera felé. Széles mosollyal köszöntötte a nézőket, meg elkerekedett szemekkel sandított a nyávogó hangokat kiadó pokoli feltörekvőre. A borzasztó események, pedig tovább folytatódtak. Egyetlen perc leforgása alatt elment kedve az egész felhajtástól. Fejét verte volna az előtte lévő asztalba. Sátánfi arcára erőltetett bájolgás, valami eszméletlen kiábrándító látványt nyújtott. Minden erejével azon munkálkodott, minél jobban kizárja, de akárhányszor megszólalt hideg futkosott hátán. Arcát karmolászná idegességében, fejezze be ezt a játszadozást. Nem tehette. Jelentet rendez, lejáratja az együttest és semmit se ér el vele. Szoknyája fodros szélét birizgálva bámult a teás csészékre. Kicsikét össze kellett szednie személyes vidékekre úszkáló hangulatát. Nem ronthatta el a felvételt önkényes hisztizéssel, vagy duzzogó hallgatással.
-Umi cha~n! Nagyon elgondolkoztál! Valami baj van?-
-Ah, dehogy-dehogy!- Legyezett orra előtt kínosan mosolyogva, majd száját eltátva meredt műsorvezetőjükre, pontosabban annak egyetlen szavára. – Chan?-
Nevette el magát meglepettségében. Váratlan fordulat volt neki ez a váltás, de rövidesen beavatták, azért merészkedtek erre a vidékre, mert Alízhoz jobban illik. Részéről semmi akadálya nem volt. Pusztán semmiből került elő és természetes, illetődötten hőkölt hátra. Ennek megfelelően iparkodott mentegetőzni minden rendben, használják nyugodtan. Szerencsére nem volt szükségesen hosszasan magyarázkodjon. Nem meri egyértelműen kijelenteni, mégis úgy vette észre, meglehetősen élvezte a nyuszifüles hölgy, ezt a megszólítási formát alkalmazhatja. Legalább okozott neki egy szép napot. Ha már az övé egyre meredekebben ívelt lefelé. Ahogy várható volt, hamarosan neki is feltették, miért kaphatta a szőke kislány szerepét. Hatalmas sóhajjal fordult a műsorvezető felé. Némi fészkelődéssel összeszedte gondolatait. Miután úgy érezte, nagyjából összefüggően el képes mesélni, tenyereit egymáshoz csapva fogott bele mondókájába.
-Ennek története van. Kiskoromban…négy-öt éves lehettem. Állatorvos szerettem volna lenni.- Műsorvezető aranyos felhördülésére elmosolyodva vakarja meg homlokát. - Akkor láttam a Disney-féle eredeti változatot és megkérdeztem a bátyámat „Alízt szeretik az állatok?”. Ő azt válaszolta, „Igen, puszipajtások!”. Nagyon boldog lettem és fennhangon kijelentettem, „Akkor én Alíz leszek!”. Mindenki egyszerre kezdett nevetni, amit nem értettem. Sértődötten kérdeztem, min mulatnak, amikor édesanyám elmondta, nem lehetek Alíz, mert ő kislány. Erre, szinte azonnal rávágtam „Nem baj! Kislány leszek!”.-
Nevette el mondókája végét, miközben kezével arcát takarva bujdokolt. Kínos volt felnőtt fejjel a gyerekkori bukfencéről beszélni és nem segített rajta a műsorvezető rápakolt egy lapáttal. Nagyon kedvesen hozzáfűzte, biztosan elbűvölő nő vált volna belőle. Igazán aranyos tőle és kicsit jól esik neki ez a bók. Mindezeket leszámítva, marad nemében. Sosem vennék rá magassarkút vegyen, nőiesebben kifesse magát, műkörmöket tegyen fel és ennél rövidebb szoknyába bújjon. Meghagyja fentebbi listát a természeti adottságoknál fogva, ezen kiváltságokkal született nőknek.
-Azt megtudtuk Daemon san-t elsősorban mi zavarta jelmezében. Neked sikerült megbarátkoznod vele, Umi chan?-
-Öhm…nem. Állandóan félek, nyakamban köt ki a szoknya. Azt se tudom, hogy üljek. Folyton az jár a fejemben, ezt vagy azt, hogy csinálná egy lány. Nem akarom hitelesen eljátszani, csak nem szeretném, megríkatni a nézők. –
Csapott bele ölébe felháborodva. Tényleg szünet nélkül forgott agya a témán. Mielőtt folytathatta volna válaszát, hatalmas tüsszentés társaságában volt kénytelen elfordulni. Eddig bírta orrfújás nélkül. Hiába kapott orrcseppet, meg valamilyen orrspray-t. Látottak alapján náthája erősebbnek bizonyult. Szörnyen sajnálja, nem lábalt ki belőle a felvételig. Szorgalmasan kúrálta magát, de nem ment vele semmire. Végig fogja hapcizni és fújkálni az egész műsort. Hihetetlenül szégyelli, így fog alakítani.
-Elnézést. Sminkesektől, előre is bocsánatot kérnék. Rengeteget vesződtek az orrom lealapozásával, amit perceken belül le fogok törölgetni.-
Horgasztotta le fejét szomorkásan. Szegények, tényleg sokat munkálkodtak vele. A műsor ettől függetlenül nem állt le. Következő pillanatban, már egy boríték érkezett hozzájuk, amiben leendő feladatuk szerepelt. Előre rettegett, mi szerepelhet benne. Tekintve menedzsereik tevékenyen részt vettek a feladatok kiötlésében, számíthatott rá, személyre szabott és meglehetősen kényes akciókat hajthatnak végre. Ideje nem nagyon engedte szemmel kövesse ezt a műsort. Hallottak támaszkodhatott. Fülébe csupa olyanok jutottak, minél inkább a vendégek megtréfálására utaztak. Eleve a szórakoztatás volt a céljuk. Más kérdés azzal érték el, kellemetlen helyzetbe sodortak hírességeket. Rossz kilátások. Nem csoda hatalmasat nyelve, húzta ki magát, miután felolvasásra került az üzenet. Meg se várta feltegyék a kérdést, ki vállalná, azonnal sátáni sarjra mutatott.
-Átadom a kezdés lehetőségét!-
Erre hangos nevetés érkezett, amin csak parókáját igazítva süllyedt bele fotelébe. Arcát kezébe temetve nyöszörgött. Kicsikét égett buksija, ennyire kétségbe esetten átpasszolta a mókát. Nem pont úgy értette, ahogy látszódott. Jobban mondva, tökéletesen úgy volt, csak épp nem így szerette volna tálalni. Megint hamarabb cselekedett, mint gondolkozott.
-Átüt az alapozón, ha elpirulok! Fele már rajtam sincs!- Védekezett hevesen a felé érkező támadásokra, mire fel szégyenlősködik látványosan.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szomb. Márc. 03, 2012 6:00 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra (；¬д¬)

Egészen addig, míg rajta volt az interjúvolás sora, nem is igazán figyelte, hogy Ciculi –bár ez a megnevezés most sokkal jobban illik saját magára, amitől azonban nagyvonalúan eltekint, mert annyira ráállt már, hogy így szólítsa, mégha csak gondolati síkon is- szóval, hogy Ciculi mennyire feltűnően hallgatva feszeng mellette. Nem vágta mi problémája, bár az mondjuk önmagában elég nagy szívás lehetett, hogy ilyen göncben volt. Szóval betudta ennek, és érdeklődést mutatva pillantott felé, mikor a hölgyike feltette neki is az övéhez hasonló kérdéseket. Az Umi-chan megnevezésen csak kárörvendően elvigyorodott, mert ezt innentől tőle sem fogja megúszni, míg véget nem ér ez az átkozott színjáték. Mennyivel több motiváció lenne benne, ha nem nyúlnák le a gázsiját „kártérítés” címén…
- Ha már ilyen jól alakítod a karaktert, ne csodálkozz, ha a megszólítás is ennyire jön magától. –vigyorgott tovább, mert legalább abban az egy dologban örömét lelte, hogy áldozati társát piszkálhatta, kifakadós következmények nélkül. Legalábbis remélte, hogy nem fog elkezdeni mindenféle égő jelenetet lerendezni itt. Bár az égő kérdéskört épp csak emlegetnie kellett, máris előkerült egy sztori, amin alig bírta visszafogni magát attól, hogy befejelje a mellette lévő műsorvezetői pultot. Nem kéne csodálkoznia, hogy cicafiú már gyerekként sem volt teljesen százas, de azért ez kicsit túltett azon, amit elképzelt volna tőle. Természetesen ezt sem hagyta reakció nélkül, hiszen nem is Daemon lenne, és az ilyen tévés szereplései alatt amúgy is híres volt arról, hogy mennyire szeret ügyes csipkelődéssel zavarba hozni másokat, miközben ő persze jól jön ki a dologból. Hiszen ki tudna haragudni egy bájosan mosolygó ájdolra, ha a műsor végén „minden okés, bro?” pacsival búcsúzik az áldozattól.
- Legalább egy délutánra megvalósíthattad a gyerekkori álmodat Umi-chan! -kacsintott rá a műsorvezető kommentárja után. Ezután csak halovány szemforgatással hallgatta a további mentegetőzést a jelmez tönkretételére vonatkozólag. Nem jött még rá, hogy minél többet nyüszít, annál inkább olvasztja le magáról az alapozót? Daemon az orrát megvakarva sóhajtott egyet a fotelében terpeszkedve, mikor aztán úgy ítélte meg a stáb, hogy ennyi elég volt a bemutatkozásból. Hamarost felhangzott egy újabb szlogen, és a csinos host kisasszony ismertetni kezdte, hogy tulajdonképpen miért is vannak ma itt.
A műsor további része egy játék keretében fog tovább folytatódni. Az egész kivitelezése egy a stúdió eddig nem megvilágított részében felállított társasjáték táblán lesz megoldva. A különböző mezőkön haladva különféle feladatokban, büntetésekben, jutalomfeladatokban lesz részük, attól függően hogy hányast dobtak a nagy plüss dobókockával. Mindezt persze nem a semmiért… a játék győztese ugyanis egy kétszemélyes vacsorát nyer a híres Tokyo-i Alíz Csodaországban étterembe.
Közelebb sétálva a táblához Daemon csalódottan kellett hogy meggyőződjön arról, nem lett sokkal okosabb azzal kapcsolatban, hogy milyen szörnyűségek várnak még rá, ugyanis a mezőkön nem voltak túl részletesen feltüntetve az egyes feladatok. Előre kezdett rettegni ugyanis feltűnően sok „büntető mező” szerepelt a fekete-fehér kockás padlódíszítő kockákon. És nem mellesleg szörnyen hosszúnak tűnt a pálya. Ciculi persze azon nőies lendülettel át is passzolta neki a kezdés megtisztelő lehetőségét.
- Mondanám, hogy hölgyeké az elsőbbség, de maradok az a gentleman, aki nem engedi ismeretlen veszélybe gyalogolni a főhősnőt. –mutatott be egy színpadias előadást, aztán összeszedte a francia kártyalapokról jól ismert kör szimbólumokkal pöttyözött dobókockát és reménykedett a legjobbakban. Nem tudja, hogy szerencséjére-e, de elsőre egy ötöst dobott. Már kezdett örülni annak, hogy egész sokat haladt előre a táblán, ám mikor hangosan végigszámolva a mezőkön megállapodott az ötös mezőn, a háta mögötti kijelzőn a következő üzenet jelent meg: „~Ne rohanj előre a labirintusban oktalanul~ Lépj vissza hármat!”
- Ezt pont a helybéli Cheshire cat-nek mondják? Ejj.. –emlete fel ökölbe szorítva a kezét, és egy lendületes fordulat után megtette a kirótt utasítást. Amint elfoglalta az újabb helyét, máris megjelent a következő üzenet: „~Mivel már ismered az oda vezető út felét, lépj előre négyet!~
- Ez most komoly? –húzta el a száját, mert sejtette, hogy ennek a játéknak heveny agyérgörcs lesz a vége, pedig még el sem kezdődött. Nagyot sóhajtva szedte a mezőket a lába alatt, hogy végre véget érhessen az első köre. A mező azonban egy feladatot rejtett, amit a felhangzó csilingelés egyértelműen jelzett is. A képernyőn pedig pillanatokon belül meg is jelent az utasítás, amit a host hölgyike fel is olvasott, a háttérből pedig már gördítették is be a hozzá szükséges kellékeket. A feladat annyiból állt, hogy egy bizonyos távolságból kell minél több kártyalapot beleállítania egy Vörös királynő fényképével díszített céltáblába, de mindezt úgy, hogy közben fél lábon kell állnia, és minden dobás előtt háromszor körbe kell ugrálnia a tengelye körül. És mindezek mellett, ha nem sikerül hármat a céltáblába állítania, akkor büntetés vár rá. Daemon kezét arcába temetve hallgatta az utasítást, és nyúzta végig a képét, majd nagy levegőt véve felszívta magát, hogy kordában tartsa arcizmait és ne bökjön ki csúnya dolgokat.
- Na uccu neki, majd előszedem a macskaügyességemet. –kacsintott bele a rá közelítő kamerába, miközben elvette a staff emberkétől a kártyalapokat, és elfoglalta helyét a kijelölt X-en. És mintha ez így összesen nem lett volna elég, csak 3 perce volt a feladatra, és eközben végig valamiféle idegesítő muzsika szórakoztatta a jelen lévőket a mutatványán kívül. Persze hogy elsőre nem boldogult a feladattal. Legalább három kártyát dobott el úgy, hogy még csak a közelébe sem ért a táblának, hanem finoman elsuhant mellette, másik kettő szépen lepattant róla, a következő alkalommal pedig majdnem hasraesett, mert ugrálás közben rálépett egy kamerakábelre. Alig tudta visszafogni magát, hogy ne szitkozódjon, pláne, hogy „bátorításképp” még azt is felhozták neki, hogy az övéhez hasonló harcművészeti múlttal ez nem lehet probléma. Aztán az utolsó perc közeledtével végül ráérzett a dologra, és igaz, hogy lassan már a reggelije is kezdett felörvényleni a gyomrából, de két kártyát sikeresen bele is állított a Szív királynő hajkoronájába. Ezt mindkét alkalommal egy bejátszott ovációval kommentálták… ám amint elhagyta a kezét az utolsó lap, lejárt az idő, amit egy hangos csengő jelzett. Igaz, hogy a kártya homlokegyenest a királynő két szeme közé fúródott, de a szigorú bírák nem fogadták el az eredményt, így következett a büntetés.
- Pedig ez volt a legszebb dobásom. –rogyott térdre csalódottan és nem mellesleg azért, mert forgott vele a világ. Ám még mielőtt észbe kaphatott volna, mintha hatalmas seregek trappolását hallotta volna a hangszórókból, és egy kártyalap mintás felsőbe öltözött, fejét sisakkal eltakart staff tag közelített felé egy lándzsa formájú gumikalapáccsal, hogy lendületesen hátba suhintsa vele. Ez kezdett egyre megalázóbb lenni, és tényleg olyan büntetés fílinget ébreszteni Daemonban, amit tízszeresen fog visszatorolni a menedzserén. De ha már itt van, legalább azt a nyomorult vacsorát nyerje már meg… Ilyen elhatározásokkal tápászkodott fel a földről, némi drámai rájátszást mímelve az előbb kapott harci sérülésre, hogy visszabattyogjon a táblán elfoglalt helyére, és átadhassa a kört Ciculinak, hogy ne csak ő szívjon már egész végig.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Hétf. Márc. 05, 2012 8:36 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra

Minden idegszálával kapaszkodott a reménysugár utolsó millimétereibe, ne pattanjon fel, sétáljon ki szó nélkül a stúdióból és ígértesse meg Nacchan-nal, soha, de soha többet nem kényszeríti egy műsorba sátáni leszármazottal. Virágos fotelkéjéből faragott volna amőba táblát körmeivel, olyan hihetetlenül behatárolhatatlan mértékben bosszantotta viselkedése. Annak se tudott igazán örülni egy-két megjegyzésében ráismert a kötekedős morgó medvére. Sokkal intenzívebben lekötötte figyelmét a művigyorgós hanta szövegeitől készüljön agyvérzést kapni. Mennyire, de mennyire jól esett volna neki széttörni fején azt az alumínium tálcát. Hüledezve pislogott magán. Ez a gondolat, szakadékba kavargatta feldúlt lelki világát. Egyszerűen hihetetlen vállalkozásnak látszódott, valakit bántson, erre tessék! Megint ott tartott váza vizet zúdítaná rá, megdobálná a teás csészékkel, bokán rúgná, vagy betörné a mű mosolyát valamelyik porcelán kancsóval. Egyedül az a néhány pillanat mentette meg elkallódó béketűrését, amikor ő beszélt, vagy amikor felvázolták bezsebelhető nyereményüket. Több, mint jól festett az az étterem. Kevés esélyt látott rá megnyerje a jegyeket, de a mutatott képet teljesen levették lábáról. Ámulatba zuhanva meregette csillogó szemeit Csodaországra. Szeretett volna eljutni oda. Ha más nem, valamikor önszántából elbandukol és csinál sok-sok fényképet, mert erről részletes beszámolót kell készíteni. Bao garantáltan élvezné. Tényleg, meg is van a terve. Rákérdez Rii-nél, nem e lenne kedve valamikor kiruccanni arrafelé pöttömkével.
Nagy ötletében hatalmasat hümmetve mosolyodott el. Több, mint valószínű kiült arcára légből kapott, de annál szebbnek tartott jövőképe, ahogy elképedve sétálnak be a helységbe és Bao-t próbálják leimádkozni a műfüves bokszokról. Mutatott reakciójára már miért is ne, vércseként csapott le műsorvezetőjük, amire kapásból bamba pillantással tudott válaszolni. Hirtelen nem értette mi van, elvégre teljesen más vidékeken járt. Bakiján, várható módon jót mulatott szívtelen stábjuk, valamint rögtön megjegyezték nem e arról ábrándozik ott sétálgat Alízként. Nem ő lett volna, ha nem vágja rá kapásból, igen és nem későn kopogtat be dinka fejébe. Elszólása után, hiába mentegetőzött kezét feltéve. Éghetett képe, mert senki se mosta le róla, arról képzeleg Aliz jelmezben lófrál. Pedig nem erről volt szó, de nem hittek neki. Kénytelen volt teljes megsemmisüléstől szenvedve lejjebb csúszni fotelében és a háttámla takarásából lesni a felállított pályára. Rejtekéből nyakát nyújtogatva ismerkedett vele. Abból a távolságból nem látott különösebbet, ezért kihasználta az időt, míg a kamerák ördögi trónörökös körével voltak elfoglalva. Lábujjhegyen odalopakodott táblájuk széléhez és leguggolva vette szemügyre a mezőket. Nem szerepeltek rajta hangzatos utasítások. Nem lett okosabb. Semmilyen előleges infót nem gyűjthetett be, mire számítson. Eljátszadozott a gondolattal bekukkant az egyik lap alá, de nem akarta megvádolják csalással. Leleményes műsorvezetőjük, így is rászólt, ne sántikáljon rosszban a sarok takarásában. Felszólításra, szófogadó gyerekként pillantott fel szánom bánom szemekkel és araszolt a kezdő mezőre. Innentől fogva nem volt más dolga, mint kivárni sorát. Szoknyáját igazgatva figyelte, mi mindent csináltatnak sátánfival. A második léptetés után, már hüledezve bukott ki belőle a halk nevetés. Annyira képtelen ökörség volt ez az utasítás, ő se bírta cérnával. Muszáj volt megjegyzést fűznie a látottakhoz.
-Azért nem kell egész nap oda-vissza sétálnunk, igaz?-
Műsorvezető vállvonására, valamint sokat sejtető mosolyára, kínosan megrázta fejét és igazán nőiesen arrébb söpörte póthaját. Rossz előérzete volt! Ha egy host ennyire lelkesen bazsalygott az mindig rosszat jelentett. Nem beszélve egy olyan műsorban, ahol eleve ez a cél. Megérzése hamarosan értelmet nyert. Döbbenten és hitetlenkedve sokkolhatott le, miután felolvasták pokoli herceg feladatát. Nem hangzott valami bizalomgerjesztően, sőt látványra se volt az. Fancsali ábrázattal csóválta fejét, milyen eszetlenségbe rángatták bele. Neki se tetszett, hát még sátánfi mennyire kiakadhatott. Próbálkozott szolídan drukkolni a háttérből, legalább a büntetést ussza meg. Kezeit ökölbe szorítva biztatta csendesen, amit párszor kedvesen megmutattak a nézőknek is. Sasszemű műsorvezető beszólásaira, ártatlanul mosolygott, hogy ez természetes, szorít társának.
-Nem kérsz hozzá pompomokat, Umi chan?-
-Nehe~m! Köszönöm!-
Tette védekezően és maximálisan visszautasítóan keresztbe kezeit. Megvétózta az ötletet. Bőségesen kivette részét a kínos helyzetekből női jelmezben díszelgett. Nem hiányzott hajrá lánynak is beállítsák Sátánfi FC buzdítására. Tökéletesen megfelelt neki a néma szurkolás. Sajnos, nem ment vele sokra. Az utolsó találatot nem számolták, amin nagyot hördülve csettintett bosszúsan levegőbe. Bosszantó, egyetlen másodpercen múlt a dolog. Igazán elfogadhatták volna érvényes próbálkozásnak. Betalált! Teljesítette az egyik feltételt. Nem volt szép, időlimitre hivatkozva büntetik. Nem tehetett róla, de még duzzogott a történeteken, amikor kezébe kapta a nagy plüss kockát. Kicsikét sértődötten és félvállról dobta el, melynek eredményeként rögtön szembe találkozott a „Dobj újra!” utasítással. Erre a váratlan történésre fejét vakarva hajolt közelebb, mialatt száján az a bizony „eh?!” reakció csúszott ki. Nem hitte még a kocka is cinkelt.
-Hatos helyett van?-
Bökött a kockára hatalmas szemeket meresztve. Meglepték! Nem pont a szó jó értelmében, de ha ez volt az utasítás, hát ez volt. Kénytelen kelletlen odalépett a plüsshöz és kisebb toporgás után belerúgott. Le nem fog hajolni, ebben a ruhában! Ezt rögtön szóvá tette a műsorvezetőnek egy morgósabb dobbantás kíséretében, aki kisebb stábbal folytatott diskurzus után áldását adta egyéni dobó technikájára. Némi boldog mosoly suhant végig arcán, hogy legalább ennyit engedtek neki. Kedv javulása, viszont idáig tartott. Megint szembe jött vele a „Dobj újra!” szöveg, amin csalódottan lógatta le fejét. Jöhetett egy újabb rúgás és egy újabb. Egyszerűen nem létezett, ennyire ragaszkodjon hozzá ez a szöveg. Már nem tudott mást tenni, csak megsemmisülten felnevetni, széttárni karjait, miért büntetik ezzel és nagy sóhajjal nekiveselkedni a remélhetőleg utolsó rúgásnak. Azonban, mielőtt elérhette volna a kockát a kijelzőn felvillant egy kicsike felirat „Túl sokat késtél, ezért a Szívkirálynő megharagudott rád!”. Értetlenül tekintett körbe ez meg mit fog jelenteni, amikor felcsendült a sereg dobogás és előkerült az előbbi kártya katona. Már sejtette, mi lesz az a harag. Nem gondolta dobásnál is lehet büntetés, ezért felnevetve, magát megadóan fordított neki hátat. Szemeit összeszorítva várta az ütést, ami hamarosan megérkezett. Támadástól vénasszonyként derekát simogatva nyöszörgött. Remélte most már valamilyen számot fog gurítani, mert egy mezőt legalább össze kéne hoznia.
-LÉGYSZI! Megérdemlek egy számot…-
Dünnyögte orra alatt, miközben kérlelően szuggerálta a kockát. Megeshetett rajta valakinek szíve, mert sikerült kierőszakolnia egy hármast. Még szép „végre!” csatakiáltással esett neki a távnak. Boldogan pattant rá végállomására, ami még nagyon nem lehetett az. Jött a képernyőn felvillanó szöveg, „Még mindig késésben vagy. Lépj előre, ötöt!” Nagyot nézett mi ez a pozitív ajándékozás, de azért kellemes döbbenetében felcsillanó szemekkel pillantott orra elé. Gyors számolásokkal nyargalt el sátáni leszármazott előtt, de az utolsó kockára már félve lépett rá. Átverés szagát érezte levegőben. Biztosra vette kiszúrnak vele. Milyen jól hitte! Alig tette le talpait, jött a következő üzenet, „Túl sokat sírtál bánatodban, elmosott az árvíz! Lépj vissza, hármat!”. Óriásit fújtatva tett szigorú hátraarcot, hogy megtehessen a követelt mezőket és rátoppanhasson a ördögi leszármazott mögötti lapra. Bőszen imádkozott szakadjon meg a mászkálásos rohangászás. Könyörgése teljesült, mert nem jött üzenet, csak a feladatot jelző csilingelő hang. Esküszik, ennek is örült! Lehet nem kellett volna. Miután elkezdték vele ismertetni, mit kell végre hajtania, földöntúli rajongással tapadt feladatban segítő társára. Azonnal megrohamozva szeretgette meg közelebbről, picikét szeppenten lapító társát Kriketteznie kellett élő nyuszkóval. Egy tapsifülest szükségeltetett végigzavarnia az összes lyukon, de megadott sorrendben, időre és ha az állatka túlszaladt valamelyik találati ponton, újból kellett kezdeni az egész pályát. Társát lehetett terelni a rózsaszín flamingós, sípoló pálcával, vagy lehetett csalogatni répával. Munka nehezét az adta, minderre egy perce volt és minden teljesített lyuk után hármat kellett ugrania egy ugrókötéllel. Eszement feladatnak hallatszott. Nagyot nyelt, mert ötlete se volt, miként fogja egy helyben tartani bundást, miközben kötélen ugrándozik.
Nem volt kibújója. Muszáj volt nekiesnie, de mielőtt rábólintott volna a start jelzésre, még egy halásznadrágot kiharcolt a stábtól. Viccesek voltak, mert rikító szívecskés neonzöld álmot nyomtak kezébe. Kisebb morgolódással, sebtében szoknyája alá húzta és társa mögé guggolva várta a kezdést megadó jelzést. Miután eldördültek a pisztolyok nagyon óvatosan megkerülte fülesét és iparkodta répával mozgásra bírni. Makacs bajtársa, viszont nem igazán foglalkozott vele. Pár szaglászáson kívül meg se moccant. Nem akarta bottal lökdösni, ezért megpróbálta széttárt karjaival terelni. Erre már hevesebben reagált. Rakétaként lőtt ki. Kapásból két lyukon átrongyolt és hűségesen utána futkorászó Alíznak, alig volt ideje megtenni lemaradásában a hat ugrást. Iparkodott csendesen ugrani, de fülesnek ennyi hangzavar elegendőnek bizonyult rémülten kezdjen fel-alá futkározni.
Ezzel első kísérletük véget ért. Kegyetlen stáb szusszanásnyi időt se adott nekik. Gyorsan visszakergették őket a kiindulási pontra, ahonnan megint terelgetéssel és csalogatással egyaránt meneteltek. Persze, nem ment egyszerűen. Tapsi hol beindult, hol befékezett. Alig lehetett követni és folyton túlszaladt valamelyik lyukon. Ettől a kilátástalan robotolástól, Umi lassan, de biztosan kezdte kiköpni tüdejét. Feleslegesen ugrálókötelezett, hajkurászott és futkorászott fel-alá. Meg se lepődött nem tudta teljesíteni a pályát. Kilenc lyukból, legjobb esetben hatig meneteltek előre.
-ENNYI!– Körülbelül így is gondolta, amikor óracsörgést hallva kiterült. – Remélem a nyuszi élvezte…- Pálya közepén pihegve várta a büntetést végrehajtani bemasírozó kártyalapot, aki előtte toporogva várta, hajlandó legyen felkászálódni. Kisebb nyöszörgés után teljesítette a kérdést, megkapta kíméletlen ütését és gigantikusakat fújtatva visszatérhetett táblán lévő kockájára.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Vas. Márc. 11, 2012 9:43 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra (；¬д¬)

Karba tett kézzel fújtatva dobolt lábával a várakozási helyéül kijelölt tábla mezőn. Határozottan nem tetszik neki ez a játék, és ennek egyre nehezebben bírja megállni, hogy ne adjon hangot. Egyetlen vigasza, hogy nem csak rá volt kihegyezve a szivatási akció, hanem cicafiú-lány is kapott belőle rendesen. Kapásból folytatva azzal, hogy őt buzdító pompon lányt akartak csinálni belőle. Ezt hallva Daemon csak elvigyorodott, de inkább nem mondott semmit, épp elég, volt, hogy így is premier plánból vették a fejét, miközben azon elképzelt jelenet pörgött le az agyába, hogy Ciculi mindenféle buzdító szövegeket kántálva ugrándozik a tábla szélén. Elég nevetséges látvány lett volna ahhoz, hogy még ő is hangosan felröhögjön rajta. Ezt azonban most egyelőre megúszta… vagyis azt hitte, hogy megússza Lady Alíz akcióit, de a sajátos kockadobási módszerén megejtett egy halovány fészpalmot.
- Ejnye Umi-chan ennyire azért ne légy finom, és nőies… -fűzte hozzá, de társa túlságosan el volt foglalva azzal, hogy sikerüljön valami érdemi utasítást kicsikarnia a dobókockából. Nem akarta elhinni, hogy ilyen szerencsétlen, de mivel egy ilyen plüss vackot elég nehéz megcsítelni, és az előbb, mikor ő dobott vele, semmi különöset nem érzett benne, szóval kénytelen belátni, hogy cicafiú tényleg ennyire peches. Felettébb jól szórakozva a szenvedésein hördült fel ő is a többi jelenlévővel együtt, mikor végre előrehaladást segítő számon állapodott meg a kocka. De sokkal nem járt jobban, mert őt is hasonló ide-oda küldözgetésekkel cseszegették, mint az előbb Daemont. A feladata szövegét pedig elkerekedett szemekkel olvasta. A háta mögött ácsorgó csodabigére pillantva viszont meg kellett győződjön arról, hogy túlságosan is testhezálló feladatot kapott. Fejét rázva, lemondó sóhaj kíséretében nézte az enyelgését a hosszú fülű bolhazsákkal, mígnem nagy nehezen neki is esett a rá váró megpróbáltatásnak. Hát nem boldogult jobban vele, mint ő a kártyahajigálással. Egyelőre ennyi alapján megjósolhatatlan, hogy melyikük kapja meg a vacsorát, ha egyáltalán bármelyikük is eljut a célig, mert ugyanolyan gyatrán álltak. Megérdemelt büntetése után lihegve kötött ki újfent mögötte. Ekkor azonban, mielőtt még elkezdődött volna a köre, és műsorvezetőjük egy pillanatnyi szünetként a szponzorok felsorolásba kezdett, óvatosan hátrahajolt, és a parókával kevésbé beárnyékolt fülébe súgta az újabb megjegyzését.
- Hej, de hamar kidőltél, úgy emlékeztem jobban bírod a strapát. –osztotta meg fapofával a csak cicafiú számára hallható szöveget, és mintha mi sem történt volna fordult vissza a host felé, és a bólintás után összeszedte magának a kockát, hogy megkezdhesse az újabb körét. Nagyon reménykedett benne, hogy most valami kevésbé gyomorforgató élmény vár rá, de nem túlságosan nyugtatta meg a tény, hogy első dobásra neki is sikerült betalálnia a „dobj újra” oldalt. A levegőben csettintve egy nagyot horgászta össze megint a plüsst, hogy újra megpróbálkozzon a nagy feladattal. Következőre egy négyessel ajándékozták meg, így szépen komótosan leszámolva a mezőket foglalta el az újonnan kijelölt helyét eltávolodva Alízkától. A kijelzőn azon nyomban meg is jelent az alatta lévő szerencse mezőre vonatkozó utasítás.
„A királynő gyanakszik arra, hogy valami rosszban sántikálsz. Győzd meg arról, hogy ártatlan vagy.” Ezzel most mégis mi a jóistent kezdjen?? Felráncolva az orrát túrt bele a hajába, miközben másik kezét csípőre téve mímelte a fene nagy gondolkodást. Majd karbatett kézzel agyalt még egy sort, mígnem felcsendülő tikk-takk hang nógatta arra, hogyha nem csinál valamit, automatikusan büntetést kap. Daemon összeszedve minden lelkierejét kereste meg az épp felé forduló kamerát, majd egy ilyen pózt és arckifejezést bevágva nyávogott fel ismét.
- Őfelsége haragszik ráá~m? –emlegette meg az ökölbe szorított mancsait hozzá. Úgy érezte menten felfordul magától a gyomra, de nem fintoroghatott, mert oda lett volna a gondosan kidolgozott jelenetet. Így továbbra is ebben a pózban várva az ítéletre csendült fel a füleinek legkedvesebb dallamként ható „sikeres feladat” hangeffekt, némi elérzékenyült „aa~w” bejátszása közben. A host kisasszony pedig nem győzött hangot adni annak, hogy ezek után senki se lenne képes haragudni rá. A kijelzőn pedig rövidesen meg is jelent a jutalma, még pedig újabb két ajándék lépés előre. Ez pedig már annál is inkább szívet melengető érzés volt, mert kezdett belátható közelségbe kerülni a cél, és nem mellesleg üres mezőn landolt. Így nagyot fújtatva az előbbi megpróbáltatásai után adta át a körét nyúlvadász hölgyikének.
Nem volt viszont akkora szerencséje, mint hitte, mert játékostársa dobásával elért mező egy ebből a körből kimaradsz-nak megfelelő üzenetet rejtett. Csalódottan ciccentve kapta ölbe megint a kockát, hogy minél hamarabb befejezhesse ezt a retek játékot. A szerencse viszont nem akart kedvezni neki, meg egy egyest dobott. Az előtte lévő mező pedig egy feladat mező volt. Szokás szerint a háta mögé pillantva várta, hogy a monitor tájékoztassa arról, hogy milyen megalázó égést kell most elszenvednie. „A rózsákat festjük ím~ - már megbocsásson, miért nem jó e szín? – Bedőltél a három treffnek, és tévedésből vörösre festetted a Királynő rózsáit. Sietned kell, hogy eltüntesd őket, mielőtt észreveszi!” – állt a szöveg a kijelzőn, majd a segítők bevonulása alatt a host kisasszony megosztotta a feladat többi részét Daemonnal. Ha jól vette ki az lesz a harci megmérettetése, hogy a szemmagasságba fellógatott fehér és vörös színű rózsák közül kell leszednie a vöröseket, de úgy, hogy nem használhatja a kezét, és bekötik a szemét miután egy előzetes pillantást vethet a virágok sorrendjére.
- Oh és ezeket mind el kell osztogatnom a stúdióban lévő bájos hölgyeknek? –vetett egy megnyerő pillantást a műsorvezetőre és Cicafiú-lányra is, a rend kedvéért. Utóbbihoz, hogy kárörvendő vigyor is társult, de nem élvezhette túl sokáig az egyetlen örömforrását, mert hamarosan betolták elé az állványt, és bekötötték a szemét. Nem tartotta fair-nek, mert gyakorlatilag alig volt pár másodperce, hogy megnézze a gazokat, mielőtt sötétítettek. Nagyon badass látványt nyújthatott, amint én vakon tapogatózva az orrával próbálja belőni a virágokat és leharapni őket a gyenge felrögzítésből. Még az a szerencse, hogy nem acélsodronnyal voltak felkötözve, és tüskétlenítve voltak, mert semmi kedve felkeresni a fogorvosát. Miután nagy nehezen ráharapott egyre, szájában a rózsaszárral csendült fel a „helyes megfejtés” szlogen, mert vöröset talált el.
- Éh moht kez-hek er ta-gózni ih? –emelte fel a tánc alapállásába a kezét, és fordult egyet, de csak annyi reakciót kapott, hogy a körülötte lévők felnevettek, és valaki kivette a szájából a rózsát. Erre vállat rántva fordult vissza az állvány felé, és kezdett bele egy újabb horgász akcióba… most azonban amint ráharapott egy nagy nehezen megtalált szárra, a csilingelés helyett a kártyaseregek trappolását hallotta felcsendülni. Reflexből felhúzva a fél szemén a kendőt sandított rá a szájban pihenő fehér rózsára, és díszlet szegeltéből feltűnő büntetés végrehajtóra.
- Virágot a .. ő .. őfelsége katonájának? –nyújtotta felé a rózsát, de az meg sem rezzent, hanem könyörtelenül végrehajtotta az ítéletet, ami után Daemon drámaian térdre rogyva szorította magához a rózsát, mint aki ki akarja lehelni a lelkét. Egyszerűen nem bírta már tovább… valamivel le kell vezetnie a sok felgyülemlett kiereszteni való feszültségét, és hát, ha szitkozódással és csapkolódással nem lehet, akkor marad a színészkedés. Annak ellenére, hogy nem kimondottan szereti az ájdol munkáját, magát a színészetet előszeretettel űzi, de pusztán csak ha olyan dolgokat kell eljátszania amihez neki is kedve van…

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Hétf. Márc. 12, 2012 9:29 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra

Hatalmas sóhajok szakadtak ki mellkasából. Küzdött az elemekkel legalább száján kapjon levegőt. Nem mondhatta, ennyitől kifáradva borulna gyengélkedőbe. Pusztán buksiját hasogatta a nátha és hiába szuggerálta füleit, engedjenek be kicsike oxigént, rá se hederítettek. Cserben hagyták a szükség órájában. Oda se figyeltek, lassan levegőhiányos álldogálásba fullad. Arcát marta volna egy orrcseppért, porszívóért, vagy akármilyen segítséget nyújtó kütyüért. Hihetetlen nehezen birkózott meg a művelettel egy helyben álldogáljon. Szempillantás alatt minden teher lett számára. Gondolataiban kavargott az utasítás kérjen zsepit, fújjon orrot, evezzen szebb történetekkel kecsegtető vidékekre, de hiába az erőlködés. Semmit se hajtott végre a teendő listából. Szenvedve dülöngélt egyik lábáról a másikra, miközben hozzá legközelebb álló stáb tagnak mutogatott. Kimerülten jelezgette neki, itt az idő! Öltözőben megkérte, tartsa magánál és dobja be neki, ha átszakad a gát. Az orrában duzzadó folyó, pedig óriási lelkesedéssel csörtetett előre. Elérkezett a várva várt pillanat, amikor oda kéne adnia két százas nózi kendős zacsiját. Iparkodott csoda történtéig kezével reteszelni, hátha mozdulatával egyértelműbben közli, szüksége van zsepijére, méghozzá azonnal. Nyöszörgéses csápolása felkeltette az érdeklődést. Pár másodperccel később, sűrű bocsánatkérésekkel landolt kezében csomagja. Kapásból felcsillanó szemekkel vetődött bele, hogy könnyebbíthessen a kobakjában uralkodó nyomáson. Sose hitte, ennyire hálás lesz zewa-nak. Most minden vállalatnál dolgozó embert sorra ölelgetett volna. Földöntúli boldogság járta át, kiüríthette a lomtárát. Levegőt továbbra se kapott, úgyhogy a nézők kénytelenek lesznek elviselni, egész műsor alatt nyitott szájjal látják, de legalább orrtrombitáját megúszták. Tökéletesebben nem időzíthettek a szponzorok felsorolásával. Ahogy ördögi leszármazott sem, kedves megjegyzésével. Zsepije rejtekéből, nagyon, de nagyon morcos pocokként sandított rá vissza.
-Akkor nem voltam göthös és téged sem kellett kergetni!-
Dünnyögte sértődötten törölgetve orrocskáját. Annak ellenére nem sok minden maradt meg, abból a szörnyen ittas estéből, bosszantotta a feltételezés. Ha még egy kívülálló mondja, rendben, de az ne piszkálódjon ilyesmivel! Saját magánál is jobban emlékszik állóképességére. Legalábbis gondolja nem volt vele probléma. Akkor, nem hoznák fel neki, vagy pont azért dörgölik arcába? Most, kezdett elbizonytalanodni. Nem húzzák csőbe! Eddig se volt rá panasz. Azért biztos, ami biztos nehezít az edzés programján. Nincs az a pénz igaza legyen ennek az öntelt, utálatos, beképzelt és hihetetlenül helyes, de nem téveszti meg pokoli teremtménynek! Miután elszántságtól telve beprogramozta tervezetét és sok szerencsét kívánt magának, kisebb ruha igazítást követően zökkent vissza a műsorba. Érdeklődve fordult előbb a műsorvezetőre, majd elfojtott fintorral pokoli hercegre. Kíváncsian pislogott, mit jelenthet az utasítás, vagyis mit kezdenek vele. Cseppet se készült fel a produkcióra. Azt hitte, nyomban rosszullétre hivatkozva robog ki a stúdióból. Borzalmasan kiakasztó és leírhatatlanul szörnyű horror volt elszenvednie sátánfi műsorát. Nem bírta! Arcát marva könyörgött volna, fejezze be. Indulatosan dobta volna meg az első kezébe eső tárggyal. Hangosan üvöltözött volna, ne csinálja ezt, de nem tehette. Pontosan attól készült ki igazán, nem szólhatott közbe. Hallgatnia kellett, ami sose ment könnyen. Ebben a helyzetben se birkózott meg a feladattal. Megránduló arcizmait és kicsúszó nem tetsző felmordulását, próbálta kezével, illetve gyors elfordulással leplezni. Reménykedett benne észrevétlen maradt reakciója, vagy úgy vélik, zavarba jött.
Óriási, ijedt szemekkel temetkezett szoknyájában, ahogy földön guggolva gubbasztott. Teljesen belefőtt a kételkedésbe. Bokszerjáig izzadt, miközben azon gondolkozott, mit hihetnek most és mit fog válaszolni, ha lebukott. Ugyan, miért morrant ellenségesen egy mindenki által édesnek vélt macskára? Nem mondhatta az igazat. Rémesen érezte magát, mert nem akarta bajba sodorni ördögi trónörököst. Kész győzelmi öröm, nem jöttek rá bakijára. Műsorvezető arról áradozott, milyen tüneményesen belepirult az előadásba és rögtön azon nevetgéltek, Alízt már teljesen levette lábáról. Minden erejével lebeszélte magát, ne reagáljon erre, csak szuszogva kanalazza össze lelki békéjét. Akadt rá néhány szabad perce, mert a műsor számára kedvezően folytatódott. Alig néhány pillanatig tartott köre. Dobott, lépett és pihenhetett. Kimaradt egy körből. Sajnálja, de széles mosoly terült ki arcára, megúszta a megpróbáltatásokat. Elégedetten ácsorgott mezőjén, mialatt alvilági kisfőnök nekileselkedett körének. Halkra vett elképedéssel nyösszent fel a tájékoztató alatt és mikor máskor pillantott volna orra elé, mint akkor, amikor érintett lett egy sátánfitól származó kérdésben. Szúrós pillantással felelt. Tüntetőleg összeszűkült szemekkel tette karba praclijait. Neki aztán nem kellett tőle virág!
Aprócskát duzzogós hangulatban követte tovább az események láncolatát. Ebbe annyira belejött, lassan megfeledkezett harapós kedvéről és csodálkozva, buzdítva, „ho~h” kommentárokkal felszerelkezve meredt pokoli törtetőre. Egész belerázódott a drukkolásba. Kész rajongótáborként csapta össze tenyereit csalódottságában, hogy sikertelenül záródott a feladat. Stáb rögtön vérszemet kapott. Alig lépett előre a kockához, megrohamozták az egyetlen leszedett vörös rózsával. Kínosan felnevetve pislogott az elé lógatott rózsára. Homlokát dörzsölve nézett körbe, most el kéne vennie, vagy mit kezdjen vele. Tanácstalan toporgásától a kijelzőn felbukkanó üzenet mentette meg. „Elvarázsoltad kecsességeddel a Szívkirálynőt, ki örömében megajándékoztatott. Arra kér, köszönd meg nemes lovagodnak, ki letépte számodra kertje legszebb rózsáját és tűzesd vele hajadba nagylelkűsége ékes bizonyítékaként. Ha megteszed kérését, mentesülsz a következő feladat alól.” Rögtön szebben csengett fülében a kellemetlen utasítás. Reményteli „oh!” felkiáltással fordult a műsorvezetőhöz. Boci szemekkel várta, mit kell pontosan tennie. Nem értette, melyik lovagnak köteles hálálkodni. Annak a beépített Dodó álarcos emberkének, akitől kapja a virágot, vagy mi lesz? Azt se fűzték hozzá, milyen formában szükséges köszönetet nyilvánítani.
Kisebb hatásszünet után sor került tájékoztatására, ami annyit tett, nagyon csodálatosan pukedlizzen. Feladat helyett csinálhatott feladatot. Semmi felmentést nem kapott. Ezen, csak kínosan nevetve tárta szét karjait. Választása nem igazán akadt. Gyors forgolódással megkereste a kamerát, nagyon tündéri lányként odaállt elé, vett egy hatalmas levegőt és a tőle telhető legnagyobb alázattal, hálával és tisztelettel megfűszerezett „Nagyon szépen köszönöm!”-mel bemutatta feladatát. Mondókájára az egész stúdió elégedetten morranva tapsolt, de annyira zavarba jött, tenyerébe temetett pofival sétált oda Dodóhoz. Fel se mert nézni, csak várta parókájába biggyessze virágát. Probléma, csak az volt nem tőle kapta. Műsorvezető nagyon vidáman kottyintotta el, nem ő az érintett lovag, hanem sátáni küldött. Erre már tényleg nem tudott mást, mint megsemmisülten felnyösszenni. Utolsó dolog volt, amire vágyott, így trappoljon hozzá. Minden porcikája tiltakozott ellene, de muszájból megtette. Kicsit oldalra fordított fejjel dekkolt előtte. Inkább rá se nézett, mert nem akarta látni az elégedett meg gúnyos képét. Pont elég kiábrándító volt a feladat. Nem hiányzott megkoronázza a jó kedvével…
Miután megkapta virágát, már csak a lépés hiányzott. Még mindig föld alá süllyedt volna, emiatt nem túl nagy lelkesedéssel szerezte meg hármat érő pöttyét. A legrosszabb, pedig üres mezőre lépett, azaz nem kapott feladatot, csak még is! Eredetileg nem járt volna hozzá, azonban a kijelzőn újabb üzenet villant fel. „Annyira elvarázsoltad a királyi udvart, megkértek adj elő egy dalt!” Kimerülten felnyögve biggyesztette le fejét. Nem létezett, még mindig kínozzák. Legrosszabb kénytelen belemenni az átverésbe, mely szerint el kell énekelnie egy számot. Könnyű megmérettetésnek látszódott, ha közben nem kellett volna attól tartani: kidurran feje mellett egy lufi, rápottyan hatalmas gumilabda, leesik a kezében egyensúlyozott kanálról az üveggolyó, vagy nemes egyszerűséggel kihúzzák fél lába alól a széket.
Előre félt, ami egyértelműen arcára volt írva. Kétségbeesett szemekkel felsóhajtva, pislogott rá terrorista társaira és csak kicsike torokköszörülés után gyűjtött annyi erőt hozzákezdjen. Szépen énekelni kezdte a sorokat, de egyre jobban kezdett bele-bele zavarodni, mert a lufi elől próbált araszolni, meg figyelni egyenesen tartsa karját. Valahogy nem lepődött meg, harmadik sorhoz érve szívinfarktust kapva lépett le székéről. Halálosan megrémülve sikkantott az óriási hanggal kidurranó lufitól. Mellkasához kapva szuszogott, mert szörnyen megijedt. Esküszik ez volt az eddigi legborzasztóbb pillanat! Akkor is remegett, amikor büntetésből hátba vágták. Már komolyan remélte, hamarosan vége az egésznek és pont jókor kezdett fohászkodni. Alig csoszogott oda újdonsült helyéhez, máris csalódott közönség morajlással jelezték, lejárt a műsoridő. Hát, nem tudja. Személy szerint ő örömkönnyekben fakadt volna ki. Boldog mosolyát zsepivel álcázva pislogott a pályára. Jelek alapján egyikük se nyert. Erről rövidesen szóban is tájékoztatták, sőt a műsorvezető valamiféle vigaszdíjról kezdett beszélni. Bár, ne tette volna.T_T
-Úgy döntöttünk szakítunk a hagyományokkal és megajándékozunk titeket! Örülhettek! Mindketten eljuttok az étterembe…ahol jelmezetekben tartotok majd autogram osztást! Továbbá, stáb önzetlenül magára vállalta, egyénire szabott Csodaország témát készít mindkettőtök hivatalos internetes oldalára a műsor előtt készített polaroid képek felhasználásával!-
Teljes megsemmisülés. Jobb kifejezés nincs rá. Elképedve meresztette szemeit. Hinni se akart fülének. Nem fért fejébe, mi ebben a díjazás. Túltett a büntetés büntetésén. Nem elég a mai nap, még hetekig fogják Alízként látni. A szörnyűséges jövőképtől sápadtan ült le az otthagyott székre és temette fejét ölébe. Egészen a felvétel végéig így maradt. Csupán annyira emelte meg buksiját, integethessen a nézőknek. Most nagyon szeretett volna személyazonosságot váltani, láthatatlanná válni, vagy letagadni kicsoda lenne. Bármit elfogadott volna.
-Hihetetlen…ez tényleg szívás!-
Rázta meg nagyot sóhajtva fejét, miközben székről felkászálódva lépett oda a stábhoz, hogy illendően elköszönhessen tőlük. Valószínűleg arcára volt írva, mennyire letört és emiatt esdekelt a műsorvezető szorgosan bocsánatáért. Esküszik ő kezdte kellemetlenül érezni magát. Azt se tudta, mivel nyugtassa le szerencsétlen teremtést. Nagy rá az esély, hosszú percekre nem szabadul tőle, ha nem jelenik meg Nacchan és indítja az öltözők irányába. Kivételesen örömmel lódult előre. Minden vágya volt becsapni maga mögött az épület ajtaját és rágyújtani. Semmi mást nem szeretett volna jobban!

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Márc. 13, 2012 8:15 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra (；¬д¬)

Miután kiszenvedte magát a padlón, nagy nehezen összekaparta a hátsóját, és visszaállomásozott a táblán elfoglalt helyére. Azon, hogy játékostársa felhördült, és a host kisasszony egyből le is csapott rá, csak egy halovány elégedett vigyorra húzta a száját, mert nagyon jól tudta, hogy egyáltalán nem arról volt szó, amit állítottak. Tisztán érezte, ha ránézett, hogy legszívesebben menekülne előle, ha megtehetné. De pech, mert egyikük sem szabadul még egy darabig. A másik efféle reakciója pedig legalább megnyugtatta Daemont arról, hogy most semmiképp sem kell olyan ballépéstől tartani, mint azon az ominózus fotózáson, amiért ezt büntetésül kapták. Mindegyiküknek a lehető legjobb így, hogy szívesebben tartózkodnának a másiktól egy vastag kőfalnyi távolságban. Ha jobban belegondol, még szívességet is tesz Ciculinak azzal, hogy elkergeti magától. Ahhoz nagyon értett, hogyan lehet lerázni az embereket. Csak azt kell megtalálni, hogy mi az, amivel az őrületbe lehet őket kergetni, és onnantól már csak egy kis energia befektetés, és máris megszabadulsz a nem kívánatos zaklatóktól. Tökélyre fejlesztett technika, bár cicafiú esetében mintha néhol egy-egy homokszem került volna a gépezetbe, megakadályozva a tökéletes működést. Ezeket nem tudta ugyan mire vélni, de biztos volt benne, hogy csak pillanatnyi elmezavar eredménye, amit eddig produkált. Épp ezért igyekezett sulykolni magába mindezeket, miközben Lady Alíz következő megmérettetését szemlélte. Először ő sem igazán értette mit kéne most csinálnia, de maradjunk annyiban, hogy neki hamarabb leesett, mint a szoknyás áldozatnak. Eleresztve egy halovány fintort, míg nem figyelt rá a kamera hajtotta le a fejét egy kicsit és vakarta meg a nyakát. Mire kikötöttek előtte már lelkiekben felkészült arra, hogy ne vágjon semmilyen fejet és némi komolyságot erőltessen az arcára még aközben is, mikor megeresztették előtte a pukedlit, és a kezébe nyomták a rózsát. Elég nehéz meló volt, de hát ki mondta, hogy a színészet egyszerű? Légy ura az érzéseidnek és hitess el a szemlélőkkel bármit, amit akarsz. Daemon most valami olyasmit próbált sugározni mennyire megtisztelve érzi magát, így egy álldörzsölgetős hümmögéssel méregette az előtte ácsorgó szőke parókáját, hogy hova biggyessze bele azt a nyamvadt virágot.
- Megtisztel a hálája bájos hajadon. –mutatott be egy színpadias meghajlást a művelet végén, amit a stáb felettébb értékelt. Megint kaptak pár bókot, hogy milyen hitelesen alakítják a szerepüket, aztán folytatódhatott cicafiú további nyüstölése. Az előbbi szöveg ellenére nem úszta meg ennyivel, még kornyikálnia kellett egy sort meglehetősen extrém körülmények között. Nem festett túl életképesen eddig sem, de a produkció után már tényleg nyilvánvalóvá vált számára, hogy ez még neki is jobban ment volna… bár az a visítás a végén egész energetikusra sikeredett. Csatlakozva a többiekhez tapsolta meg a mutatványt, ami után felcsendült egy olyan hang, amit a műsor eleje óta hallani akart. Végre vége a szenvedéseiknek! Vagyis csak azt hitte… mivel egyiküknek sem sikerült célba érnie, így nemhogy nem kaptak semmilyen nyereményt, de még egy hétig tovább kell égniük ezzel az egésszel… remek. Daemon alig bírta elrejteni az arcára kiülő gyilkos fintort, amíg még forogtak a kamerák. Amint viszont az utolsó operatőr is „köszönjük a munkát” kiáltott, akkorát szusszant, mint akinek egy fél várost vettek le a válláról. Kicsit megdörzsölve a sok bájvigyorgástól elzsibbadt arcát lépett oda a stábtagokhoz, hogy egy távirati elköszönés után minél előbb beroboghasson Ciculi után az öltözőbe. Reagálni szándékosan nem reagált semmit a „nyereményükre” mert abban nem lett volna köszönet. Egyedül az lebegett a szem előbb, hogy minél előbb megszabaduljon ettől az átkozott macska hacukától, és elfelejthesse ezt az egészet addig, míg meg nem kell ejteniük az autogramosztást… aztán meg örökre. Az öltözőben sem kommunikált kimondottan sokat, nem érdekelte, hogy csak úgy ledobálja a göncöket és össze-vissza mászkál egy szál boxerban, hogy megtalálja a saját holmijait. Miután az öltözőasztalon hagyott hatalmas halom papírzsepi alól sikerült kihalásznia a telefonját is, vállára kapta a dzsekijét, és távozni készült. Mivel Alízka jelmezét kicsit nehezebb volt leoperálni róla, és Daemon amúgy is csipkedte magát, így ő még nagyban öltözködött, mikor elsétált mellette. Mellé érve egy lemondó sóhaj kíséretében még kiosztott egy buksipaskolást.
- Inhalálj kamillát… -fűzte hozzá maga sem tudja miért. Valószínűleg a fejében már lepörgette a jelenetet, miszerint, ha így folytatja tovább, valószínűleg arcüreggyulladást fog kapni, és el kell halasztani a dedikálást, ami pedig azt jelenti, hogy egy darabig nem szabadulnak ettől a retek műsortól. Igazából nem tudja…nem is érdekli... fáradt és nyűgös és most hazamegy és kiáztatja magát a kedvenc kádjában. Miután hátraintett egyet az öltözőajtóból egy roppant udvarias elköszönésnek szánva, rápillantott a telefonjára, hogy megnézze mennyi időt pazarolt el az életéből erre a játszadozásra. Viszont ahogy előbogarászta a ketyerét, eszébe jutott, hogy valamivel még lóg Cicafiúnak… néhány lépésre az öltözőajtótól egy kicsit megtorpant, és keresgetni kezdett a menüben. Néhány másodperc múltán rá is lelt a fényképre, amit keresett, így egy rövidke üzenet kíséretében („Beajánlhatnád a fejlécedre”) már ment is az email. Miután megkapta a kézbesítési visszajelzést, elkezdett visszaszámolni magában, és néhány másodperc múlva meg is kapta, amire várt. Az öltözőből érkező felháborodott kiáltás után egy elégedett mosolyra húzva száját dugta zsebre a telefont, és újfent vállára csapva a kabátját caplatott kifelé az épületből…

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Kedd Márc. 13, 2012 10:29 am

Menedzser bosszú 1§ - Vigyázz a szádra POPCORN Music Corporation (PMC) - Page 2 Alice-1

Kivételesen csúnyán tekintgetett a mellette sétáló Nacchan-ra. Régen megbékélt a műsort érintő büntetéssel, de vigaszdíjuk már tényleg-tényleg ronda húzás volt. Rosszul esett neki. Ismerte menedzsere. Tisztában van vele, mennyire nem kedveli, ha azzal piszkálják, milyen szép nő válhatna belőle. Sose jutott eszébe és rá nem veszik gondolkozni kezdjen rajta. Persze, magától rájött pont emiatt kapta a szerepét. Bűnhődjön a bakijáért. Az legalább igazi érzelmi kitörés vagy micsoda volt, de ez a műsor, csak idegesítő színészkedő bohóckodásnak bizonyult. Álmában se gondolta, ilyen mértékben kibukik ördögi küldött teljesítményétől. Szó szoros értelmében megkönnyebbült, szabadult a sármos hölgyvadásztól. Hideg futkosott hátán, ha visszagondolt azokra az édesnek titulált rémségekre, amiket előadott. Semmi baja a színészekkel és lényegében vele sem. Egyszerűen nem illett hozzá. Ha kulisszákon kívül nem találkozik vele, garantáltan másképpen gondolná, de határozottan örül nem így történt. Valamiért jobban kedveli ezt az önző sátánfit, mint azt a cukormázas szívherceget, akit kamera előtt bemutat. Talán, mert sokkal különösebb és bonyolultabb. Tüncimünci lovagok sose keltették fel érdeklődését. Nem szerette őket. Ösztönösen menekülési kényszere támadt, amikor körbe ugrálták, vagy elhalmozták szeretetük zálogával. Egyszerűen nem bírta elviselni minden nap kicsattanó boldogsággal támadják le. A sok ölelés, meg rengeteg ajándék és a sok sziporkázó, nyálas, rózsaszín felhős telefon hívás. Bőven elég volt neki az a néhány alkalom rájöjjön, erre semmi szükséges és másnak sincs. Azóta erősen dolgozik rajta, ne essen hasonló hibába. Nem mondhatná túlságosan sikeresen benne, ettől még kitart. Abban bízik, ha olyan embereket fog ki, akik ezt nem díjazzák, még könnyebben leszokik róla. Most, ez úgy hangozhat, mintha érdekből akarna hozzájuk kötődni? Reméli nem. Másnak is kell lennie, mert világ életében a bunkóbb véglet felé kacsintgatott. Bár lenne ötlete, miért. Ezerszer könnyebb lenne, ha kibogozna pár részletet...
-Hoznál még zsepit?-
Zökkent ki hirtelen gondolataiból, amivel kicsit meglepte menedzserét. Szánom bánom fejjel pislogva az érintettre ismételte meg kérését, miközben az egyik öltözői székre vetődve fújtatott. Szétpukkanni készült feje és kezdte azt érezni a nátha már szöget ütött szemébe is. Homályosan kezdett látni, ami sose jelentett jót. Asztalon kiterülve élvezte a fa jótékony hűtését. Kizárt lázas lenne, csak pihenhetett kicsikét, mert úgy érezte leszívták az energiáit és helyben képes lenne napokat átaludni. Vissza kellett töltenie az elemeket. Erre tökéletesen megfelelt kiterülve nyöszörögjön néhány percet. Jól esett tépázott lelkének az átmeneti nyugalom. Csendben, zavartalanul, nyüzsgéstől távol fojthatta bánatát újabb zsepi halomba. Rejtély, hány példányt küldött végzetébe egyetlen támadásával, de szépen gyűlt fejénél a kupac. A torony építését, viszont kénytelen volt félbe hagyni. Megérkezett sátáni macska és utána követte az áradat. Átjáróházként rohangásztak a különböző asszisztensek. Keletkező zsongás, bőséges ösztönzésként hatott rá, nehézkesen felkanalazza magát és szépségesen hanyag mozdulatokkal elkezdjen kimászni ruhájából. Akkora lelkesedéssel haladt milliméterről milliméterre, bármelyik életunt királylány megirigyelhette volna. Semmi kedve nem volt levenni, aztán saját ruháját felvenni. Komolyan megfordult fejében belebúj egy pokrócba, bevetődik kocsija hátsó ülésére és onnan motyogva rimánkodik Nacchan-nak vigye haza. Sejtette, megbukna tervezete. Menedzsere nem furikázná sehová, míg elfogadható kinézetbe nem pofozza magát. Maradt a szenvedés, orrfújás, tüsszögés és lemondó sóhajtozással fűszerezett ruha váltás.
Fura bevallani, mennyei boldogság járta át, miután újra nadrág került hátsójára és csizma lábára. Önmagának, pasasnak érezte magát! Ez mindennél jobban egyenesbe billentette kókadozó szívecskéjét. Csupán parókája volt hátra, amit nem értett, miért hagyott utoljára. Homlokát vakarva elmélkedett a megfejtésen, mialatt egy kedves segéderő óvatosan leoperálta fejéről. Ekkor látta meg a virágot. Megvilágosodva csettintett levegőbe.
-Ne-ne! Egy pillanat! Azt elvinném, ha nem baj!-
Mutogatott lelkesen a rózsára, amitől szegény plusz keze ijedten hőkölt hátra. Picit elszégyellte magát és óriásikat pislogott, mi volt a kérésben félelmetes. Nem érezte, olyan hangsúlyt használt volna. Tanácstalanul borzolta meg lelapult haját és mosolyodott rá sokkot kapott dolgozójára, nehogy sírva fakadjon. Semmi rosszat nem tett! Próbálta éreztetni vele, nincs világvége, csak várjon kicsit, míg leoperálja a virágot. Erre nagy nehezen sort kerített és kicsike szerzeményét telójához pakolva, matatott vattapamacsok után. Már, csak fésülködés, kevés sminkje leszedése, illetve a zewa torony befejezése várt rá. Utóbbival igazán jól menetelt. Egész asztalt beborították és épp újabb téglát készült rádobni, amikor döbbenetes mondat jutott fülébe. Gigantikusra kerekedett szemekkel bambult előbb a tükörbe, aztán a feje búbján landoló tenyérre. Hirtelen még nózijáról is elfelejtkezve pislogott, mire fel kapott megjegyzést pokoli korona örökösétől. Meglepetten, kővé dermedve, értetlenül és hüledezve ácsorgott a dolgok felett. Hosszasan rágódott a hallottakon, mire feldolgozta a rövidke mondatot, de miután sikerült, kicsikét vontatottan bólintott szöszinek. Még a bizonytalankodott, tényleg szövegeltek hozzá, vagy képzelődik, de nagyon valóságosnak tűnt, úgyhogy elvigyorodva fordult utána.
-Rendben, senpai. Mindképp kipróbálom.- Fejezte be végre orra törölgetését és intett felé, még mindig jó kedvűen. –Köszönöm a tippet! –
Toldotta meg mondókáját, mielőtt elfelejtette volna ténylegesen megköszönni az ötletet. Neki eszébe se jutott. Csoda, ahhoz képest mennyit betegeskedik. Legalább tanult valami újat és ezer százalék, első dolga lesz otthon. Tesztelni fogja, mert gyorsan rendbe kell jönnie. Biztos nem gonoszkodásból kaphatta. Akkor hozzáfűzött volna valamit. Sátáni küldött nem ilyen stílusban piszkálódott vele és hiányzott az a gúnyos félmosoly. A kamilla különben sem ártott. Sok nyűgre szokták javasolgatni. Tényleg tanáccsal látták el! Hihetetlen! Homályba zuttyan, miért tették, de attól még kedves volt sátánfitól. Gyakrabban osztogathatna hasonló megjegyzéseket. Ez is biztos, olyan privát dolog, mint a mosolya. Akkor megint tilosban járkált?O_O Miért érzi, ennek következménye lesz? Az ördög sosem nyugszik! Tuti körülötte ólálkodik és vár a megfelelő pillanatra lecsaphasson. Nézzék boldognak, ettől függetlenül körbe sandít nincs e közelben. Nyoma se volt! Hála égnek jelét se mutatta bosszúra készülődne. Alig törölte le homlokáról a feszültségtől keletkező izzadtság cseppeket, máris szívéhez kapva ugorhatott egyet. Kitty hangosan morranva csörgött. Kínosan felnevetve dörzsölte meg mellkasát. Agyára kezdett menni a pokoli bosszúállásos tervezet. Nem létezett ilyesmi. Élénk fantáziája műve, semmi több. Erről győzködve buksiját nyúlt telefonjáért, azonban szembesülve az üzenet küldőjével, sokkot kapva kékült el arca. Védekezően maga elé kapva karjait kiáltott újra ördögöt és remegő kezekkel nyitotta meg az üzenetet. A róla készült fényképpel találkozva, másodpercek alatt váltott át félelme szemöldök rángatózó idegeskedésbe. Iparkodott fékezni mérgét, de az összes feszültség vulkánként tört ki belőle.
- SENPA~I! TE IDIÓTA~H!-
Rázta ingerülten ökölbe szorított praclijait, miközben morcos pocokként fújtatva duzzogott székén. Melegen ajánlotta annak a pokolian beszámíthatatlan hercegecskének, ne merészelje mutogatni fényképét. Nagyon, de nagyon remélte sehol se teszi közzé. És azt se hiszi el, neki nem jutott eszébe egy-két lesifotót készíteni. Fene vinné el! Lecsúszott egy ilyen nagyszerű, soha vissza nem térő alkalomról…T_T

§§ ThE eNd §§

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Csüt. Júl. 26, 2012 9:33 am

Szeretlek anya!

Mivel ez egy nagyon fontos és egyben szomorú nap Ika-chan életében, úgy döntöttem, idén megemlékezek róla egy post formájában. Alapot egy interjú szolgáltatta. Nem valami szakszerű szövegtördelést és kérdéssort nézzétek el. Nincs sok közöm az újságíráshoz.
Azért...mosolyogj tovább, Umi!>w<

POPCORN Music Corporation (PMC) - Page 2 Uminightmarev02

POPCORN Music Corporation (PMC) - Page 2 Uminightmarev02

POPCORN Music Corporation (PMC) - Page 2 Uminightmarelemez

*Segítségért nagyon nagy köszönet Sio-nak!:3

Az idei évben elég nagy fejszébe vágtad fejed. Teljesen önálló hanganyagot dobsz piacra, méghozzá július 26-i dátummal. Izgulsz?

Rettentően! Nagyon új és szokatlan ez a helyzet. Nehezen viselem minden rajtam múlik. Ennyi év alatt belerázódtam az ötlettől megvalósításig, mindenben hárman döntünk, mindenkinek meg van a maga szerepe, amire ügyel. Ehhez képest, elmúlt hónapokban az összes létező teendő derült égből villámcsapásként szakadt rám. Azt se tudtam hova kapkodjam a fejem.*megszorítja szóban forgó részét* Az a szerencsém sok segítséget kaptam a csapatomtól. Nélkülük biztosan elbukom. Köszönöm a sok hátsón billentést és biztatást nekik! *hálásan meghajol*

Mitől tartasz a legjobban?

Nem fog tetszeni a rajongóimnak. Meglehetősen eltér a Fatal hangzásától.

Ezt már bőszen hirdeti a korong címe is. Miért a Nightmare?

Az elmúlt időben úgy éreztem magam, mint, aki egy borzalmas rémálomba keveredett. Eléggé feldúlták a lelki világom. Rengeteg begyógyultnak hitt sebem szakadt fel.

Érzelmi válságba kerültél?

Azt nem mondanám. Inkább úgy fogalmaznék szembe találtam magam egy csomó szőnyeg alá sepert problémámmal. Eljutottam arra a pontra ki kell takarítanom és tiszta lappal nekifutni.

Kapcsolódik a választott dátumhoz valamilyen fontos eseményhez?

Igen. Ezen a napon vesztettem el az édesanyámat.

Miért pont ezt a szomorú dátumot választottad?

Nagyon közel állt hozzám édesanyám és azzal szerettem volna tisztelegni emléke előtt, neki ajánlom az első önálló munkám.

Szándékosan nyúltál a múltad ezen szeletéhez?

Az egész maxi valaminek a hiányát járja körbe és számomra az anyukám halála volt a legnagyobb veszteség. Régóta szerettem volna mindezt az időszakot körbeszövő negatív kavalkádot kiírni magamból. *gyűrűjét piszkáló ujját fürkészi* Az járt a fejemben, nekem erre szükségem van tovább léphessek. Kell ez a valami, amivel lezárhatom az életem ezen szakaszát és nyugodt szívvel kezdhetek másikat. *nagyot sóhajtva felpillant, megvakarja fejét, aztán bólint, mert úgy érzi, nem tud hirtelen mást hozzáfűzni*

Egyfajta újrakezdésként értelmezed a Nightmare maxit?

Pontosan. Sokan említették túlságosan komor, melankolikus, reményvesztett és sorolhatnám naphosszat az ehhez hasonló jelzőket. *legyintve elneveti magát* Első ránézésre tényleg elég nyomasztó, de ha valaki veszi a fáradtságot és végighallgatja, akkor érezheti a történet kifelé evickél, ebből az érzelmi mélypontból. Valahova határozottan tart. Szebb út felé csordogál. Azt ne kérdezd hova jutok…fogalmam sincs! *nevetve megrázza kezét* Remélem valami szépet hoz a jövő.*biccentve mereng el a dolgon*

Mondhatjuk a történetnek meg van a maga dramaturgiai értelemben vett kezdete, közepe és vége?

Végig erre törekedtem, törekedtünk. Azt szerettem volna elérni, tényleg bejárjon egy útvonalat, ne csak három szám legyen, hasonló ritmussal, szöveggel, fülbemászó dallammal. Önző voltam. *elneveti magát* Különleges dologra vágytam és ehhez kapóra jött az álom metaforája. A számokat úgy építettük fel, mintha lenne egy főszereplőnk, aki belecsöppen az érzelmektől kesze-kusza képzeletbeli világába, ott rábukkan a legrosszabb rémálma, aki üldözni kezdi és a végén kievickél a borzalomból, de nem ébred fel. Még mindig alszik. Egyfajta Csipkerózsika történet, ahogy a technikai menedzserem fogalmazott. Ott van előtte a kijutás lehetősége, de még nem ragadta meg.

Tehát, az első szám a kiindulás, amikor a főszereplő álomba zuhan. Második, címadó számban belebonyolódik a rémálmába, míg a harmadik során elindul egy szebb holnap felé. Egész hollywood-i, bár a happy end érzékelhetően elmarad. Kitérve az album címadó számára az elhangzottak fényében a Nightmare tekinthető a történet bonyodalmának és tetőpontjának?

Mindenképp ez a legfontosabb szám. E köré épült a másik két dal. Ebben van a legtöbb érzelmi töltet. Egyszerre lehúzó és felszabadító. Nem kifejezetten egy lírai szerzemény, de pont ez tetszik benne. *elmosolyodik* Nehéz követni. Kusza! Egyik pillanatról a másikra változik a szám mondandója, hangulata, ritmusa. Pont, mint egy teljesen összezavarodott ember gondolatai, ahogy egyik végletből a másikba sodródik, közben pedig jön még valami, amitől csak még jobban összezavarodik.

Ez alatt a „valami” alatt a címadó dalhoz készült videó klipben szereplő üldöződre célzol?

*zavarodottan elmosolyodva takarja el arcát* Nincs konkrét személyhez kötve, mielőtt erre próbálnál kilyukadni. *bűnbánóan rásandít a riporterre* Az a személy, aki engem üldöz maga a rémes múltam. Ebben a személyben ölt testet. Kísértetként kerget, aki elől természetesen menekülni próbálok. Szeretnék tőle szabadulni, kijutni a rémálmomból és próbálok segítséget kérni. Aztán a klip végén rájövök, nem futhatok el tőle, ahogy a múltam elől sem tehetem. Hozzám…az életemhez tartozik. Szóval, megtorpanok, szembe nézek vele, a rémálmommal és ekkor ébredek fel.

Igazi hősként legyőződ a gonoszként felbukkanó múltadat.

Azért, szuperhős nem vagyok.*elneveti magát* Hétköznapi ember. Ezt a fajta oda-vissza folyó érzelmi harcot mindenki ismeri és mindenki űzi napról napra. Annyi az érdemem, kicsit látványosabbá tettem a zene által.

Látvány alatt az egész maxi-t és klipet átható gótikus hangulatra célzol?

Nevetni fogsz! Abban voltam biztos, akarok egy élettelen porcelán babát! *kínosan felnevet* Az okom egyszerű volt. Amikor meglátsz egy ilyen babát az jut eszedbe, milyen gyönyörű, kidolgozott, törékeny, még is érzed mennyire mű. Az a túl szép, hogy igazan legyen esete! Mindezt elmondtam a projektért felelős csoportnak, akik sűrűn hümmögve hozzáfűzték, mi lenne, ha megfűszereznénk gótikus elemekkel. Ekkor volt az a pillanat, amikor az ülés közepén felpattantam és elordítottam magam „PONT EZ KELL!” *fotelból felpattanva, előre szegezve karját játssza el hitelesen a történetet, majd nevetve visszacsüccsen helyére*

Hasonlóan kitörő lelkesedés eredményeként született az a koncepció, te lettél a porcelán baba?

Teljes mértékig a fényképész ötlete volt. Az első egyeztető ülést követően hívott fel ezzel a lehetőséggel. Késő délután csörgött rám, azonnal menjek be a műtermébe. Megijedtem mi lehet a baj, úgyhogy siettem, ahogy tudtam. Beléptem a stúdióba, felkészülve a legrosszabbra, erre tíz perc leforgása alatt elárasztott az elképzeléseivel. Gondolhatod, mennyire meglepődtem. Hosszú percekig, csak értetlenül néztem ki a fejemből. *mosolyogva megvakarja a tarkóját*

Eléggé mellbe vágó lehetett. Miután felocsúdtál a megilletődöttségből, mi volt a reakciód?

Tetszett. Én is egy baba vagyok. Van egy arcom, amit a színpadon mutatok és még egy, amit otthon viselek.

A porcelán baba képviselné a zenész oldaladat? *erőteljesen helyesel* Még is, hogy illik ez a baba a maxi képi világába?

A baba vagyok én. A mostani énemet képviseli, míg van az üldözőm, aki a múltamat és van a harmadik számban felébredő énem, aki a jövőbeli oldalamat testesíti meg. Bonyolult…tudom! *együtt érzően felsóhajt*

Valóban nem egyszerű háttérrel támogattad meg a számokat. Kétséget kizáróan más irányvonalon mozognak, mint a Fatal Error-ban készült munkáid, de mint önálló munka, igen erős kezdés lehet. Tervezed folytatását?

Nem. Ez egy különleges alkalom. *kedvesen elmosolyodik* Személy szerint egyetlen számra kértem engedélyt. Úgy terveztem egy dvd bónusz számaként, vagy album extraként kerül boltokba. Engem is meglepett egész lemezt kaptam. Ettől függetlenül maradok, ahol vagyok. Szeretem az együttesem! Eszem ágában sincs elhagyni őket.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Szer. Okt. 31, 2012 3:49 am

Let’s forget about the rain o(；△；)o

Szokásos családi kupaktanács zajlott skype-on keresztül. Kanapén kiterülve, lábát lógatva értekezett imádott bátyusával az élet hatalmas dolgairól, mint a répa főtt vagy nyers formában finomabb és a neon zöld vagy sárga cipőfűző van e károsabb hatással látásra. Csupa érdekfeszítő, hihetetlen fontos kérdés, amik pont ettől estek eszméletlen jól lelkének. Bántaná, ha kuka módon üldögélnének a kamera előtt, mert azt sem tudják miről beszélgessenek. Alapból hiányzott neki testvére és mindezt tetőzné úgy se tudnak kommunikálni, mint régebben, garantáltan kiborulna. Szüksége volt Ricchan ámokfutásaira, kicsikét felrázza, jobb kedvre derítse, szimplán meghallgassa panaszkodásait. Egyetlen beszélő viszonyban lévő hozzátartozója volt. Pont emiatt esett nehezére rossz, vagyis kellemetlen híreket közöljön vele. Nem kellett égbe kiáltó tragédiákra gondolni, de sejtette ki fog borulni már a történet kezdetétől. Erőgyűjtögetés végett sokáig csűrte csavarta a felvezetést, mire kirángatták belőle a szenvedéses bűnbánat okát. Pár nappal korábban aprócska baleset áldozatává vált. Annyira fáradt volt, meg sietett és hisztis volt nem figyelt oda rendesen. Parkolás közben meghúzta a lexus oldalát. Nem végzetes, javíthatatlan kár, csak a fényezés jött le egy szép sávban. Valószínűleg sose mondja el testvérének, ha tudná merre pakolta el a kocsi szerviz papírjait. Hiába kotorászott a lakásban nem bukkant rájuk, úgy meg nem lehet javíttatni. Rákényszerült színt valljon, amiért várhatóan kapta az ingerült felordítást.
-MICSINÁLTÁL A KOCSIMMAL?! IKA CHAA~N!-
Fülét-farkát behúzva gubbasztott a kanapé túloldalán. Szemeit összeszorítva lapított, míg a Riku-nak nevezett tájfun tombolása lecsillapodott és nem érkezett újabb spanyol nyelvű káromkodás, csak hatalmas fújtatás. Borzalmasan lelkiismeret furdalása volt a történtek miatt. Megígérte bátyusának két szeme lesz a kocsija. Nem száguldozik vele, nem töri össze és nem használja állandóan. Ezekből szinte semmit se tartott be. Csúnyán lebukott, amiért minden nemű szidást kiérdemelt.
-Lo siento…mucho…-
-De verdad?-
-Por supuesto.-
-Hjaaaj! Ott kell lenniük az iratos fiókban. Aztán vigyázz magadra! Legközelebb nem akarlak begipszelt karokkal látni.-
Pislogott könnyes szemekkel tesójára, tényleg ennyivel megúszhatja. Sokkal nagyobb fejmosást várt tőle. Nem tudta eldönteni most örülnie kéne, vagy sem, csak fonalat vesztve törölgette szemeit, míg telefonja csörgésétől le nem vágódott a kanapéről. Messzebb volt tőle, mint hitte és sikerült nagy ívben lezuhannia. Vonal túloldalán Nacchan fogadta, amit tesója lefülelve széles kar mozdulatokkal jelezte, később még beszélnek. Kilépett a hívásból, amiért szörnyen hálás volt, ugyanis néhány másodperc leforgása alatt, falfehéren ledermedve tátotta el száját. Menedzsere tárgyilagosan közölte vele másnap fotózáson fog részt venni, méghozzá Rii-vel kettesben.
Rajongókra tekintettel meghirdettek egy szavazást, melyik két tagot látnák szívesen különlegesen fanmeet-en. Voksolók az ő párosukat hozták ki győztesnek, így a két énekesnek be kell fáradnia a céghez, elkészíthessék az összejövetelt hirdető plakátot. Nagyszerű, főként sokkoló hírtől köpni nyelni se tudott. Levegőt vesztett aranyhalként tátogott. Elkerekedett szemekkel járt némán szája. Odáig se jutott rövidke jelzést küldhessen már csak a pittyegő vonal fogadta. Nagyot nyösszenve kegyetlen menedzserén terült ki a puha anyagon. Előre félt a találkozótól. Kettesben kellett maradnia Rii-vel. Nem ez nyugtalanította, inkább azzal akadtak problémái őrületbe kergette feszült kapcsolatuk. Hónapok óta olyanok voltak, mint az egymást megtűrő idegenek. Nem szóltak egymáshoz, csak tisztes távolságban ücsörögtek egymástól. Hihetetlenül irritálta, bosszantotta, frusztrálta és sikító frászt kapott tőle. Eszméletlen mardosta a bűntudat, így viselkedik vele. Százszor megbánta, amit a kórházban tett. Rengetegszer szánta rá magát bocsánatot kérjen, de mindig elakadt. Folyton elszállt bátorsága, pedig belegondolhatna kicsit mit érezhet Rii. Ugyan kinek esne jól, úgy kerülik, mint a forrókását. Ő se arra a következtetésre jutna minden rendben, inkább azt vonná le, továbbra is utálják. Borzalmas embernek érezte magát gyávasága miatt bünteti, amikor ő a legnagyobb áldozat az egész kavarban. Ennek tényleg ideje volt véget vetni. Muszáj lesz holnap valamit kezdenie a helyzettel. Nem szalaszthatja el az ölébe hullott lehetőséget, legalább kicsikét javítson kapcsolatukon.
Másnap az esti lelkesedésbe kapaszkodva csörtetett be a céghez. Útközben letámadta a pár sarokra lévő kávézót, hátha a koffein élénkítő hatással lesz bátorságára. Végén nem emlékszik milyen bonyodalmas folyamat eredményeként kötött ki ott, Rii-nek is vett kávét. Túlpörgetett aggyal a mogyorós kávét szereti megállapítástól fokozatosan találta magát abban a helyzetben, két pohárral kezében távozott. Szabotőr agyán nagyot fújtatva, menetelt lifthez. Idegesen dobolva fészkelődött az emeletek között. Fejét lehorgasztva győzködte magát, képes megcsinálni. Szabad kezét ökölbe szorítva gyűjtötte az elszántságot, próbáljon minél értelmesebb, őszintébb lenni és egyáltalán kinyissa száját. Hatalmas erőket mozgósítva szánta rá magát, igenis életkedvtől túltöltve fut be. Nem hagyhatta túláradó rossz kedve, vagy lelki ismerete rányomja bélyegét a napra! Békülést nem kezdeményezhetett vágóhídra állított kis állatkaként, mert abból semmi se lenne. Ismerve magát, ha utat engedne bánkódásának, sötét aurába burkolózva gubbasztana sarokban.
-Jó reggelt! Juhuu~h! Kész megváltás ez a hőfok! Lefagytak az ujjaim! Odakint egyre hidegebb van, vagy én váltam fagyosszentté?-
Nyitott be az öltözőbe széles mosollyal. Mondani se kell rögtön inába szállt bátorsága. Elég volt meglátnia célszemélyét, máris ajtóra kent matricaként végezte. Képére fagyott felhőtlen jó kedvel szobrozott hosszú másodpercekig, mire rávette magát beljebb fáradjon. Kínos cseppecskével homlokán támadta be öltöző zugát. Kabátját, táskáját, telefonjait és bmw-je kulcsát ledobva az asztalkára sandított oldalra. Csendes terepszemlét tartott, milyen hangulatban lehet énekes társa. Túlságosan sokra nem jutott, mert ha vérmes analizálásokba fog, tényleg kihozza ne közelíts táblát lát mindenfelé. Tartania kellett magát az elhatározásához! Felszívva tüdejét battyogott társa irányába. Könnyed szökkenéssel befékezve mögötte, hajolt előre. Vállai felett átnyújtva karjait mozgatta meg a kávés poharat. Figyelemfelkeltésnek elmehetett, már csak az a rész volt hátra, valamilyen értelmes szöveggel támogassa meg próbálkozását.
-Ha már ennyire korán rángattak be, kicsike élénkítő. Mit csinálok, ha elalszol és horkolni fogsz a plakáton?-
Pillantott vezérükre, majd gyorsan elfordította fejét a pohárkára. Nem akarta bámulni, mert a végén szavak nélkül lebuktatja magát. Nem lehetett nehéz kitalálni küszködik az elemekkel. Ha sokáig néz farkasszemet vele, még könnyebben rájön, mennyire kétségbe esetten és erőltetetten próbálkozik. Az hiányzott a legkevésbé azt higgyék jó pofizni érkezett. Eszébe se jutna megjátszani a nagy harmóniát. Annál már az is jobb, ha tényleg nem beszélnek.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Csüt. Nov. 01, 2012 2:51 am

POPCORN Music Corporation (PMC) - Page 2 Halloweensign

Alig maradt ideje, mindennel végezzen. Hirtelen úgy felpörögtek körülötte az események, teljesen a fülére tapadt mobiltelefonja. Intézkednie kellett, hiszen a dekoráció még mindig nem érkezett meg. Rii-t pedig már nagyon ette az ideg. Úgy érezte estére kihullik az összes haja. Ennek ellenére mindenképp segíteni akart. Magának sem vallaná be, de imád szervezkedni. Szereti minden egyes bosszantó pillanatával. Ráadásul a cégen belül dolgozók úgy el voltak havazva jóval fontosabb munkákkal, nem mondhatni túl lelkesen szervezkedtek egy olyan jelentéktelen dolognál, mint egy parti. De itt volt Rii, aki valami úton-módon mindig mindenről tudomást szerez. Naoto-san ugyan eleinte ellenezte az önkéntes felajánlást, azonban ész érvek tudatában végül beadta derekát és szabad utat hagyott az énekesnek. Lényegében teljesen mindegy volt menedzserük véleménye, ugyanis jól tudta, ha Rii valamit az fejébe vett, nem tágított tőle. Naoto-san cseppet sem azon fondorlatosodott, hogy a férfi ujját se mozdítsa, ha esetleg probléma adódna, csupán azt akarta elérni egyszer sikerüljön céges ünnepségen úgy megjelennie Rii-nek, mint meghívott. Azonban a férfi hajthatatlan volt. Ő igenis segíteni, szervezkedni, észrevételeket megosztani és ötleteket adni akart. Ekkor érezte magát a legjobb formában. Annak ellenére eddig a parti megszervezése több akadályt gördített elé, mint sikerélményt, mégis várta a végeredményt, az est kezdetét. Hallószervére gyógyult szerkentyűjével téblábolt a nagyterem egyik sarkából a másikba, és két részre osztotta a megjegyzéseket. Miközben telefonján keresztül megszidta a késlekedő dísztő bagázst, addig a részlegükön dolgozókat intette, mit merre helyezzenek el. Mindenképp kellett a terem közepére egy placc ahol könnyen eloszolhatnak a vendégek. Legalább már a hangfalakat elhelyezték a kijelölt hellyel. Szerencsére rá tudták beszélni a hangstúdióban dolgozókat egy marasztaló pezsgő mellett csináljanak valami zenét a háttérben. Ha ők nem, akkor senki a Földön nem értett a hangosításhoz és a zenepult beállításához. Gondoskodni kellett megfelelő számú székről és asztalról, ráadásul fel kellett cipelni a raktárból azt a hosszú asztalt, melyre az ételt illetve az italválasztékot szokták kiszervírozni. Rii a pakolásban szívesen segített. Be akarta bizonyítani, ő nemcsak azért van itt, hogy a szája járjon. Mindenben igyekezett kivenni saját részét. Miután végre befutottak a díszítők, Rii hosszas unszolás után végül visszatért az öltözőbe. Biztosra vette, ha nem indul meg, Naoto-san komolyan erőszakkal fogja kiorientálni a teremből. Még Rii is összerezzent, mikor látta a menedzserüket idegesen ordibálni. Ha kikel magából, úgy pusztít, akár egy tornádó.
Az öltözőben aztán letusolt, majd felöltve a tiszta ruháját már pakolt is, hogy időben odaérjen a bölcsödéhez. Vállára kapva a sporttáskát kocogott le az emeletről, be az autójába, aztán meg sem állt egészen az épületig. Miután összeszedte a kis lurkót át kellett utaznia Tokióba, ami nem így is egy órájába telt, hiába ment az autópályán. Sajnálta, hogy átrohanóban volt idős szüleihez, de megígérte legközelebb tényleg eljön ebédre. Nem szerette, hogy ennyi munkája van, viszont nem volt kérdéses, mik a kötelezettségei. Hosszúra szabott búcsúzkodás után ismét visszapattant a kocsiba, és hazautazott. Útja közben rágyújtott néhány szál cigarettára. Pedig annyira le akart róla szokni, mégis életszükségletének érezte, hogy mentolos szálát pöfékelje. Rossz szokás, kellemetlen kényszercselekvés, szükséges mozdulat, bárminek is hívhatta, csak az számított megkaphassa. Nem maradt túl sok ideje arra, vacakolhasson jelmezével, vagy kinézetével, ezért úgy döntött lóhalálában hazaszalad a holmijáért, valamint az ajándék pezsgőért és máris beriasztotta és bezárta maga mögött a bejárati ajtót. Maga mellé dobta mindazt, ami eddig a kezében volt, aztán rükvercbe tette a sebváltót és elrepesztett a PopCorp épületéhez. Elégedetten nézett körbe a teremben. Remek munkát végeztek a dekorációval, így nyugodtan elballaghatott az öltözőbe. Mindenképp azon volt, ő legyen az első, aki a terembe érkezik. Látni akarta a többiek reakcióját. Most az egyszer azt akarta személyét célozzák meg gúnyos megjegyzésekkel. Arra vágyott munkatársai hülyére nevessék magukat. Sebtében ki is celofánozta a jelmezt. Nehezen magára küszködte a passzos, ocelotmintás nadrágot, aztán a csizmát, amiben akkora lábfejei voltak, mint egy elefántnak, de nem érdekelte. Minél bénábban fog kinézni, annál jobb! A fekete atlétát is magára húzta, utána már nem volt semmi más dolga, mint a piros kiegészítőket magára aggassa. Beállt a tükör elé, és kócos, hosszú parókáját a fejére igazgatta. Már csak a piros szalagot kellett fejére kötnie. Miután összeállt a kép nem győzött a röhögéstől levegőt venni. Rémesen nézett ki! Ilyen béna jelmez talán még sosem volt rajta. Elérte, amit akart. Nagy büszkén vonult, hátára akasztott gumigitárjával, majd játszva szerepét, lazasággal vonult végig a teremben. Nem kell hozzáfűzni kisebb üdvrivalgás fogadta érkezését. Már rendesen fájtak arcizmai a rengeteg vigyorgástól, amit nem bírt megállni. Alig várta, hogy megérkezzenek a többiek. Biztosan állítja, bepózol nekik a gitárral. Mikor nyílt az ajtó, egyenesbe is vágta magát, de szinte könnyei potyogtak. Mikor közelebb értek hozzá kikelve magából röhögött a másik képébe. Ha még nem, most bizonyára nagyon égőn nézhetett ki ebben a hacukában.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Csüt. Nov. 01, 2012 5:08 am

Elégedetten csaptam össze tűszúrásoktól hemzsegő tenyereimet, szétszórva a kézfejemre húzott Gizmo-s tűpárnám tartalmát. Reméltem bro nem lép beléjük, míg kiörömködöm magam. Össze fogom őket szedni mágnessel, csak előtte kötelező volt szusszannom. Utat kellett adnom a boldogságomnak. Készen álltam! El se hittem, kimondhattam! Két hét megfeszített tempójával elértem a várva várt eredményt. Azóta görnyedtem varrógép felett, közölték velünk, cégnél jelmezes összejövetelt tartanak és kötelező megjelennünk. El se hittem, tényleg bevadítanak valami hasonló össznépi mókázással. Komoly öltönyösöktől hemzsegő vállalat esetében nálam is bekapcsoltak a sztereotípia modulok, pedig különös tekintettel kerestem és elfogadtam a furcsa embereket. Meglepetésként ért a lehetőség, de ez nem jelentette, ne zsongtam volna be teljesen. Alig vártam találkozhassak több zenésszel, menedzserrel, sürgő bongó dolgozóval, akiket csak látásból vagy még úgy se ismertem. Remek alkalom lehetett új barátokat szerezni, kikapcsolódni, illetve decora szívemet melengetve, szuper jelmezeket tervezni.
Srácok választásába nem szóltam bele, mert nem akartam házsártos sárkány lenni, kerek perec kijelentem miben merészelhetnek jönni. Rájuk bíztam a döntést és ha kellett segítettem, ahol tudtam. Elmentem turkálóba, vettem anyagot, toldoztam-foltoztam ruháikat, anyagot festettem, díszítettem és elkészítettem a kiegészítőket. Azt szerettem volna, ha teljesül a kívánságuk, remek jelmezt kapnak és mindenki boldog lesz a választásával. Nekem nem az volt a lényeges össszeöltözzünk, betanuljunk egy szerepet, hisztizzek, miért nem lehet komolyan venni. Mókázni akartam! Szórakozni, mulatni és egyértelműen azt tűztem ki célnak, mindenki érezze jól magát. Lazítás kellett a csapatnak, főleg kőkemény vezetőnknek, amire ez az alkalom tökéletes indoknak számított. Nem várhattam el Jus-tól levetkőzze a főnök szerepét. Magabiztosan kijelenthetem most se fogja félvállról venni a dolgokat. Tartani fogja a hátát és hozza az üzletembert, aki még most se meri tökéletesen elengedni magát. Aggódni fog nehogy rossz fénybe kerüljünk, esetleg elmulassza a lehetőséget munka kapcsolatok kiépítésére. Ő már csak ilyen! Így szeretjük!♥ Ha nem lenne ilyen elhivatott, garantáltan nem eszkábálhatnék pici pónis kosztümöt lemezkiadó cégünk partijára. Ő a mi szorgos, kíméletlen, szigorú vezetőnk, aki összetartja szórakozott családunkat. Nála jobb dobosa és alapítója nem is lehetne a Devil-nek! Életem egyik legjobb döntése volt, amikor igent mondtam bro-nak, elmentem hozzá és fakanalas, részeges, tetoválós előadással együtt csatlakoztam a bandához. Apropó, dear bear! Jövök neki egy szívecskés rúzsmintával az arcára! Másnaposan összeszedett levelére még azóta se reagáltam. Valahogy folyton elfelejtkeztem róla, pedig hűségesen őrizgetem. Azóta is ott lapul kiközösített fiókom mélyén, amióta elolvastam.
-Indulhatunk, Mr nem nevezlek name-en?-Vágódtam ki a szobából angyalian mosolyogva. –Clothes golyóálló mellényben! Nálad everything? Tartalék lighter? Mobile? Többiek calling, ha odaértek! Tartsd rajta eyes!-
Jelmezeinket meglóbálva szökdécseltem bro elé. Mindkét példányt gyermekeim féltő gondoskodása érdekében, hurcolászó fóliába gyömöszöltem. Az hiányzott volna bajuk essen a metrón! Ismerve az esti csúcsforgalmat, dugig lesz emberekkel és nem akartam megkockáztatni kárt tegyenek bennük. Bro olyan büszke volt a kitalált ötletére, szívem szakadt volna meg, ha néhány rinocérusz dulakodása következtében szakadások keletkeznek rajta. Így megoldódott a probléma! Nem volt több teendőm, mint felkapni aznapra választott világítós tök táskámat, majd kilibbenni az ajtón. Egyelőre kettecskén maradtunk bro-val. Többiekkel majd a cégnél találkozunk. Kaptunk külön öltözőt, amiért eszméletlen hálás voltam. Kényelmetlen lett volna jelmezes szerelésben keresztül vágtatni az egész városon. Nem voltunk annyira híresek saját luxus buszunk legyen, ami háztól házig gurult, közben koktélokat szürcsölve felöltöztettek, kisminkeltek, meg efféle csicsák. Őszintén szólva örültem nem vagyunk sztár sztárok. Elveszne a devil érzése, ha kiszolgálnának és nem lenne semmilyen teendőnk, csak időben érkezni. Pont ettől vagyunk egyediek! Csórók vagyunk, tömegközlekedést használunk, magunk készítjük a fellépő ruháinkat, de legalább boldognak nevezhetjük magunkat, mert lemezt adhatunk ki és színpadon játszhatjuk a saját két kezünkkel komponált zenéinket. Ennél jobbat nem kívánhatnék! Még is lenne valami, Nobu ne késsen! Szétszortságára alapozva, nem lepődnék meg, ha sokára futna be. Emiatt se vágott mellbe a hír, nincs jelen, amikor beestem az öltözőbe.
Letéve a jelmezeinket sóhajtottam fel. Előkanalazva komplett smink készletemet pillantottam hátra bro-ra. Többiek befutásától függetlenül, nekiestem a saját részemnek. Pontosan tudtam el fog tartani egy darabig, míg szerepbe rázom magam. Legalább addig öltözöm, míg nincs túl sok férfi a szobában. Kevéske ruha felrángatása, csupán látszólag volt egyszerű. Fűző bekötéséhez bro segítő kezei kellettek, ahogy szárnyaimnál is hűséges segítőmként ténykedett. Imádtam ennyire önzetlen, amit hálás ölelgetéssel viszonoztam, mielőtt elvesztem a sminkelés rejtelmeiben. Mindent megtettem a hiteles végeredményért, még csodaszép rózsaszín parókámat is fáradtságot nem ismerve hullámosítottam be.
-Let’s go!♥ Többiek csatlakoznak later! Megvárod them vagy come velem?-
Kacsintottam bro-ra béke jelzéssel elhúzva karomat arcom előtt. Ideje volt beköszönni a nagy terembe, ahonnan nem kicsiny nevetgélés szűrődött ki. Úgy festett hangulat már a tetőfokára hágott, így én se tágíthattam. Pici pónimhoz hűen, lábammal berúgva az ajtót vágtattam a terem közepére. Szemügyre akartam venni a felhajtás apropóját, ami igen szemkiverős látványban tárult elém. Magas krapek pózolt gumi gitárral, fekete parókában, röhejesen kiakasztó és polgár pukkasztó kinézettel. Szerelem volt első látásra! Az ilyen bevállalós férfiakért éri meg élni! Menten azt hittem könnyekben kitörve vetődöm nyakába, mialatt megköszönöm a szüleinek világra hozták. Imádtam! Teljesen bekészültem a szerkójától és kicsike lelkét kilehelt bogyóként hullámoztam. Bezizzentem tőle, mert fanatikus rugózással fojtottam el visításomat. Kizárólag ezután csörtettem mellé, kedvesen üdvözölhessen, vagyis lófarkammal oldalba csaphassam.
-Oh, cica…dat naci, smexy!~♥-Emeltem magasba hüvelykujjam őszinte imádatom jeleként.-Hi~ya a földön rocker! Keiko „my little pony” Gross vagyok és az est folyamán követelem kíséretem legyél egy retro koncertre! Highway to hell?-
Villantottam ördögszarvakat kezemmel, miközben szüleim megrögzött KISS fanatizmusát felelevenítve nyelvemet nyújtva hörögtem. Remélhetőleg ismeri szegény áldozatom őket, vagy teljesen őrültnek néz, de ha már ennyire régi idők rock’n’roll stílusába bújt, csak konyít kicsikét a témához.

Tárgy: Re: POPCORN Music Corporation (PMC) Csüt. Nov. 01, 2012 12:41 pm

Let’s forget about the rain

Idejét sem tudja, mióta érezte ezt. A napok olyanokká váltak, mint az üres papírlapok. Sablonosak, egyszerűek, szürkék és élettelenek voltak. Munkába járt, zenélt, koncertezett, maradék idejét pedig Bao nevelése tette ki. Persze, hogy imádta a kisfiút, de nem így akart vele több időt tölteni. Nem ilyen áldozattal. A tegnap összeolvadt a holnappal, elteltek, ahogy annak rendje, és módja. Arra sem emlékszik, mikor tudott úgy kikelni ágyából kipihent lenne. Folytonos rémálmok gyötörték, irodáját is csak azért használta, hogy a zajoktól elvonulva tudjon egy keveset a papírok fölött pihenni. Teljesen mindegy volt, milyen kencét kentek arcára, nyúzott, sápadt bőrén és táskás szemein keveset segített. Viszont ami a legjobban megviselte, mindenki megtört, lelki csődtömegként kezelte. Keveset kommunikáltak vele, arra hivatkozva most fontosabb az, rendbe jöjjön. Pihenjen sokat és ujját se mozdítsa. Mindenki látványosan kerülte a szemközti kontaktust, ha lehetett inkább körmölnivaló feladatot róttak rá. Ritkán hívták interjúkra, vagy fotózásokra. Pár hónappal a baleset után már az is olyan jól esett volna neki, ha egy őrült rajongót rászabadítanak. Életet akart maga körül. A néma magány nemhogy segített csak még jobban belekergette a depresszív életformába. Lassan már a munkája is olyan nyögve-nyelősen akaródzott, hogy rossz volt végignézni. Tudta és érezte jól magán, hogy valami baj van, hiszen a munkája jelentette számára az életet. Teljes kedvtelenséggel járt-kelt a cég épületében, akár egy élőhalott. Nem volt kedve új ötleteken agyalni, vállat vont választási lehetőségeknél, mindent rá bízott a banda további két tagjára, illetve Naoto-sanra.
Lényegében nem számíthatott senkire. Umival már időtlen idők óta nem beszélt egy szót sem, csak ha munkáról kellett, Skyt pedig nem akarta kitenni az ő lelki bénaságának. Nagyon jól tudta, most az iskola miatt sokat kell tepernie. Ezért magára maradt minden problémájával, bajával, mely aztán arra vezetett szép, lassan és folyamatosan rászokjon az alkoholra. Ő sem tudta, valóban ez történt, csak azon kapta magát egyre többet iszik. Mindig volt valami ital bekészítve a konyhapultra, és nem feküst le úgy meg ne igyon egy üveggel belőle. Mennyire utálta magát, hogy gyűlölte minden egyes percet, melyet magával kellett megtűrnie. Többször volt rá alkalom kényszeresen hajtotta túl magát az edzőteremben, csakhogy ezzel ostorozza magát. Annyira ki akart merülni, ne csak testileg, mentálisan se legyen képes a mozgásra. Ha sikerült teljesen kikapcsolni elméjét, akkor érezte azt kicsit minden könnyebb. Ki nem állhatta, ilyen felnőtt mellett kell cseperednie a kis Baonak. Éppen ezért hosszú hetekre került vissza a nagyszülőkhöz, Rii pedig arra hivatkozott késő estig bent robotol a cégnél. Hazudott a saját szüleinek, és azt az időt a piálásba menekülve töltötte. Voltak esték, mikor annyira berúgott már képtelen volt felmászni az emeletre, helyette a kanapéra kiterülve szenvedett. Reggelre pedig erős másnapossággal küzdve indult munkába, hazaérve meg azt folytatta, mit előző este abbahagyott. Odáig fajult dolog intenzív egy hónap leforgása alatt szörnyű szintre csúszott. Bármennyire próbálta titkolni, szemfüles menedzserük egy pillantásából leszűrte óriási gubancok vannak. Így tehát nem kevés lelki erejét kellett megmozgósítania Riinek, hogy újra egyenesbe vághassa magát. Nem mondott ő semmit barátainak, vagy munkatársainak. Folyton csak frontérzékenységre és fáradságra hivatkozott. Többet semmit nem mondott a témával kapcsolatban. Kettősség tombolt benne. Egyik fele azt akarta, hogy csak hagyják békén, majd megoldja, hiszen az ő baja. A másik viszont elesetten könyörgött végre kimentsék reménytelen helyzetéből. Azonban férfi büszkesége nem hagyta összerogyott vesztesként hulljon földre, ezért tartását magára erőltette.
Így teltek napjai. Különleges megváltást jelentett neki, mikor Naoto-san komolyabb megbízással kereste fel délután. Egy pillanatra még fel is kapta rá tekintetét, azonban miután szóba került Umi neve, valamint a közös fotózás és fanmeet, csak sóhajtani tudott. Természetes elvállalta, ha már egyszer meghirdették a szavazást, nem tolhat ki ennyire a rajongókkal. Ők elsőbbrendű figyelmet élveztek. Ennek így volt rendje. Túl rég elvesztette Rii reményekhez fűzött gondolatait. Hosszú hónapokat tudott háta mögött, mik nem kecsegtettek túl sok jóval, főleg ha kettejük viharos vitájukat vette alapul. Teljesen azt érezte egy életre megutálták, ami ellen képtelen lett volna tenni. Csak beletörődött, hagyta hagy menjenek nélküle tovább az események. Így lesz Uminak is a legjobb. Szörnyű problémákkal küzdött zenésztársa, nem akarta újabb kolonc legyen nyakában. De bármi történjen még mindig igaz barátjának tekintette. Ugyan heves érzelmei zuhatagában nem tudta szétszedni mit is érzett valójában, de azt az olthatatlan szeretetét még most is érezte. Ugyan elutasították, mégis azt érezte, hogy nem tudna úgy élni csak elsétáljon Umi mellett. Éppen ezért volt óriási bajban. Ha tudta volna mindennek ez lesz a következménye, aznap nem hagyta volna magára ott a kórházban. Kiállt volna magáért és tiltakozott volna. Nem akarta magára hagyni, nem akarta szenvedni látni, egyszerűen nem akart neki hazudni. Mégis megtette. Minden szemrebbenés nélkül belehazudott Umi szemébe, nem számolva annak következményével. Ha tehetné már ezerszer visszapörgette volna az időt. Minden egyes hibáját kijavította volna.
Annyira érezte, minden miatta történt. Itt nem ő, hanem Umi volt az áldozat. A sors csak visszafordította azt a rengeteg fájdalmat, melyet neki okozott az évek folyamán. Hiszen ki mástól menekült volna bele Umi a depresszióba, vagy a beteges fogyókúrába? Persze, hogy miatta. Rátelepedett törékeny lelki világára és a legutolsó darabkáig szétmorzsolta azt. S mióta újból felmerült a srác neve, egész nap ilyen és hasonló gondolatok jártak fejében. Annak ellenére kevesebbet ivott még mindig elérhető közelségben díszelgett a boros pohár, amit az este ismét megtöltött. Nem vitte túlzásba épp annyira, hogy szörnyű gondolatokra ne maradjon ideje az ágyban. Azt már nem mondhatja sikerült fitten kiugrania onnan kora reggel, de legalább fejfájása nem volt. Az idők folyamán teljesen elszokott a tükörképe látványától. Ha csak meglátta magát és tudatosult benne, fintorogva hajított a tükörre törölközőt, vagy épp azt, ami a kezébe akadt. A mai nap különösen csípős fagyokkal várta Riit, aki minden meleg holmit magára kapva, így is reszketve ugrott be autójába. A fűtést teljesen feltekerve száguldott munkahelyére, miközben napi rituálészerűen előkapta cigarettáját. Az egyik piros lámpát bekapva nézegette kezén karóráját, és orra alatt elégedetlenül morgolódott. Már csak az hiányzik neki, bennragadjon a dugóban és ne érjen oda időben. Mégiscsak a munkájáról volt szó! Ráadásul olyanról, ami duplán a rajongók érdekét szolgálta. Pont ezért nem szeretett a belvárosban közlekedni, ezért drasztikus eszközökhöz folyamodva letért az autópályáról az első kijáraton, és kis kerülővel megközelítette a PopCorn épületét. A parkolóból már szinte futva szedte lábait egészen a recepcióig, ahol beizzította kártyáját és meg sem állt a legelső liftig. Most baromira nem volt kedve, sem ideje a lépcsőzéshez. Berontva a kijelölt öltözőbe le is vágódott a legközelebbi padra és nagyokat szuszogott. Miután kifújta magát elkezdte leszedni magáról a kabátot és a sálat. Épp felakasztotta azokat egy vállfára, mikor felfigyelt az ajtó nyitódására. Ahogy meglátta Umit belépni, csak dermedten figyelte. Egészen kicsattanó kedvvel érkezett hirtelen olyan benyomása volt, mint régen. Egy pillanatra a régi jó barátját látta maga előtt. Azonban ahogy összetalálkozott tekintetük mind a elfordították tekintetüket. Feszült csend volt a helyiségben, Rii pedig nem tudta mit is mondhatna. Annyira érlelődött benne a békülni akarás gondolata, de egyszerűen képtelen volt belőni a megfelelő alkalmat. Hiszen esélyt sem adtak rá neki. De mégis… rettenetesen hiányzott neki Umi társasága. Hátat fordítva zenésztársának szöszmötölt a szekrényében, mikor azt látta maga előtt egy pohár kávét lóbálnak. Kissé bátortalanul ragadta meg, aztán hátrafordult.
- Ó, kösz. Azt hiszem ez jól fog jönni.
Erőltetett apró mosolyt képére, de még mielőtt bele is kezdhetett volna valamibe, abban a szent pillanatban berombolt Naoto-san és sürgetve kifelé lökdöste őket. Nem maradt ideje arra végre rászánja magát, komolyan beszéljen Umival. Pedig annyira szerette volna, hogy végighallgassák. Nem érdekelte már semmi, csak tudják, mit gondol. Békülni akart, beszélni vele, együtt cigizni a tetőtéren, közösen belemerülni a munkába, megölelni egy remekre szabott koncert után, mindegy mit, csak végre ők ketten, ismét újra, mintha minden a régi lenne!