Sajátos bemutatkozás ＼(；￣Д￣）

Mondhatni nem igazán erre számított, amilyen viselkedéssel szembesült a kis padlócirkálótól. Ha jól rémlik neki amiket itt-ott elcsípett folyosói kijelzőkön látott, akkor legalább be nem kéne állni a kis lepénylesőjének, ehelyett úgy hallgat mint akinek összeragasztották a száját. Igen, szokása a folyosókon barangolni, ha épp menedzserével játszanak bújócskát a tv stúdió épületén belül. Ezt a játékot még mindig nem unta meg, főleg ha az múlik rajta, hogy elodázhasson egy számára cseppet sem kívánatos megjelenést. Elég bájosan rákacsintania egy-egy hölgyikére, hogy az máris rossz irányba navigálja a közben utána koslató aktakukacot. Legtöbbször ilyen alkalmakkor nyer betekintést mindenféle műsor forgatási díszletei közé. Őt nem szokták kiküldeni sehonnan, sőt még lelkesen magyarázni is kezdik neki, hogy hol épp mi folyik. Ez már kevésbé érdekli, de amíg nem azt csinálja, amit kéne neki, még ez is vonzóbb alternatíva. Különben sem árt tisztában lennie a dolgokkal, hogy egyáltalán mi folyik a stúdiónál, ha hosszútávú tervei között szerepel némi befektetést tenni a vezetőségbe. Egy jó ideje már erre spórol, de Gunjin* jobba ért hozzá hányadán áll a pénzügyeivel. Egyelőre viszont lekötötte, hogy szöszke törpe olyan kussban lépkedett mellette, hogy már őt idegesítette ez a nagy karótnyeltség. Pedig most nem is vette annyira ijesztőre a figurát, mint szokta. Út közben azért belenézett az egyik folyosói tükörbe, de csak arról győződhetett meg, hogy szokás szerint kifogástalan a megjelenése. Hajába túrva nyugtázta ezt a megállapítást, majd vállat vonva lépkedett tovább az étkező felé. Mielőtt belépett volna a helyiségbe, hirtelen megtört a jég a csendkirályt játszó töpszli részéről.
- He? –pislantott le értetlenül, de aztán rájött, hogy ez valószínűleg a neve, amit az imént rosszul ejtett ki. –Ja, akkor az… -legyintett egyet jelezve, hogy néha ő is tévedhet. Megpillantva az első kukát az étkezőben, egy elegáns mozdulattal gyűrte össze az időközben kiürült kávéspoharat és hajította ki. Eztán pedig nem habozva vette célba a kiszolgálópultot, és vásárolt be némi élelmet, amivel kihúzza addig, míg haza nem ér vacsorázni. Megpakolt tálcájával levágódott a kedvenc, nyugalmas sarkába, hogy ott várja meg az út közben valahol lemaradt számára továbbra is érdekes becenevű műsorvezetőt. Pan-ji… az első, ami eszébe jut róla egy dédelgetett kicsi cipó, vagy nagy becsben tartott serpenyő. Nem kifejezetten értette tehát ezt a névválasztást, de ez nem az ő dolga. Rövid ideig türelmetlenül dobolt ujjaival a tálcáján, aztán amint lehuppantak mellé, ’itdakimasu’-t kibökve látott neki az ebédjének. Pár pillanattal később viszont értetlenül pislogva sandított fel az elé tolt süteményszelet gazdájára. Fogalma sincs mivel érdemelte ki, tekintve hogy az előbbi malőrt már lerendezettnek tekintette a kávéval. Ha ezzel próbálják lekenyerezni az interjúhoz az viszont nem fog menni. Gyengéje a kaja, de azért nem ennyire. Gyanúsan sandítva hümmenetett egyet egy bólintás kíséretében, miközben a turmixát szürcsölgető asztaltársa arcát vizslatta. A kínos csend elkerüléséről egyedül csak a szívószál küzdelme a lassan kiürülő pohárral gondoskodott. Daemon pedig türelmesen várta, hogy végre ránézzenek, de mikor végre megkapta a figyelmet, olyan hirtelen fosztották is meg tőle. Lemondóan fújtatva dőlt hátra a székben miközben a homlokát dörzsölgette, mert így fix, hogy nem fog egyről a kettőre jutni a sráccal, ha egy szót sem mernek szólni hozzá.
- Szóval… miről szeretnél majd faggatni? -próbált indítványozni egy témát. –Zenei, filmes vagy melóval kapcsolatos kérdésre rizsázok, de a magánéletem tabu. A hobbijaimon kívül semmiről nem vagyok hajlandó beszélni. –fektette le a legalapabb ultimátumokat a vele készítendő bármilyen interjúkkal kapcsolatban. Sandított rá továbbra is széke háttámlájának dőlve, miközben ujjait tovább járatta az asztallapon.
- Az ég szerelmére… nem eszek embert. –böködte meg szöszi törpe homlokát, mert egyre jobban frusztrálta ez a feszült légkör. Na jó, ezt sokan megcáfolnák, de ahhoz tényleg fel kell bosszantani, hogy művésznevéhez hűen onikat megszégyenítő aurát árasszon. Lassan mintha arra emlékeztetné ez a helyzet, amikor egy kávézóban együtt kellett töltenie egy órát az egyik fanjával, akit mittudjaő milyen nyereményjátékon sorsoltak ki. Kamerák kereszttüzében, jófiús imidzsét villogtatva kellett bájolognia. Fogalma sincs kinek jutott eszébe ez az ötlet, de az biztos, hogy ezután megint megugrott pár fővel a hivatalos fanclubjának a regisztrált taglétszáma, hiszen közülük került ki a szerencsés nyertes. Most legalább a kamerákat megúszta, de Panji majdnem ugyanolyan kukán ücsörgött vele szemben, mint az akkori rajongója. Talán nem erre számított tőle? A kellemesnek ítélt diskurzust majd megkapja az interjúban. Tudja, hogy mindenki azt akarja látni. Kivéve talán egy embert, de ő minden tekintetben kivétel, így nem mérvadó felhozni bármilyen összehasonlításban. Cicafiúból már simán írhatna egy „kivétel ez az és amaz alól” használati utasítást. Így belegondolva elég vaskos könyvecske lenne már. Sörényét vakargatva agyalt ezen a hirtelen jött felfedezésén, míg arra várt, hogy szóbaálljanak vele.

*Gunjin = katona, szolgálattevő tiszt (menedzserének, Park Gun Woo-nak középső nevéből alkotva szabadon xD)

Pap és a varázsló találkozása – Büntetés lvl9000

Mindent sebtében szétdobált a kocsi ülésén, mert az nem jutott eszébe jelmezben futkorászik, nem, hogy vigyázzon drága és féltve őrzött kincsére. Kapkodott, figyelmetlen volt, mondhatni kész csoda, már akkor nem okozott balesetet kigurult a mélygarázsból. Hálás lehetett az esti gyér forgalomnak, meg annak az el nem hanyagolható ténynek, egyetlen rendőr sem csípte fülön minek száguldozik az utakon női ruhában. Ötlete se lett volna, mivel magyarázza ki magát, de nagy lett volna az esély, inkább kifizet mindenféle légből kapott bírságot, csak hamar szabadulhasson. Senki és semmi nem érdekelte, csak a szent cél lebegett szemei előtt, minél előbb begurulni az ismerős kapun. Igaz, ettől sem nyugodott meg lelke, sőt még inkább torkában érezte szívét. Enyhén szólva felfokozott állapotban rontott be az ajtón, tőle szokatlan amazon hozzáállással. Ezernyi változat futott át agyán, mit csinálhatott pokoli trón várományosa, vagy épp, milyen rémisztő állapotokban találja. Negyedét nem hihette komolyan, de annyira bestresszelt, olyan betörő vehemenciával vetődött be, mintha kommandósként készülne megakadályozni egy tömegmészárlást. Persze a lendületnek azon nyomban hűlt helye lett, ahogy szembe került a nappaliban iszogató célponttal. Rögtön gigantikus kő gördült le szívéről, amit arcába lógó tincsei arrébb fújkálásával iparkodott levezetni. Megkönnyebbült sóhajjal csoszogott közelebb a láthatóan nem élete legszebb pillanatát ünneplő sörényes macskához.
Kissé feszülten érezte magát, mert hirtelenjében nem tudott mit kezdeni a kialakult baljós hangulattal. Szokásához híven már nyelve hegyén tolongtak a szavak, mit és merre mondana, főként azzal indítva, frászt hozta rá, de a látvány meggyőzte róla, most nem kellene locsogással piszkálni a parazsat. Eddigi ismeretségük alatt, bőven volt alkalma, főleg eleinte megtanulni, állandó szövegelésével nem a feszültséget oldotta, hanem robbanásig fokozta. A kezdeti időszak megtanította rá, hogy semmit sem ér ezzel az idétlen csacsogással. Ahhoz feliratokra sem volt szükség, magától tudja, nem hétköznapi nyűgösségről van szó. Kivételesen csőlátásba kényszerítette szeleburdiságát és kizárólag a másikra fókuszált. Lakatot tett lepcses szájára, viszont ezzel a lépéssel oda lett az általános recept, mégis hogyan közeledjen a másikhoz. Sose volt könnyű feladat, sőt általában csúfos kudarcot vallott, mert mindig rossz oldalról közelítette meg az előtte magasodó akadályt. Valahogy még nem jött rá a bombabiztos módszerre, amivel megcsákányozhatta a toronyban elzárkózó alvilági herceget. Ennyi idő után, pedig még mindig nem büszkélkedhetett bevált módszerrel. Rosszul érezte magát, nem tud segíteni, vagy legalább hasznos társként vállat tartani. Ebben a pillanatban sem állíthatta, biztos benne, mit kéne tenni. Állt egyetlen helyben, mint valami kelletlen bolha, aki épp azon gondolkozik, megtámadja áldozatát, vagy sem. Szerencsére megkönnyítették dolgát egy ingerültebb morgással. Pont időben érkezett, mert legalább eszébe jutott, vissza kéne térni a földre és tényleg nem ártott megszabadulni a drága holmitól, mielőtt még azt is törlesztheti Nacchan-nak. Hálás lehetett a figyelmeztetésért és cseppet sem sértődött meg a hangnemtől.
Gyors homlokcsapással veretett be a hálószobába, extra sprinttel dobáljon össze váltás ruhát és minél fájdalom mentesebben szabaduljon meg a sminktől. Műszempillával, míg él nem fog megbarátkozni, ahogy az eltávolításával sem. Szörnyen rossz, ahogy szanaszét nyúzza a szemhéjadat, miközben megtámad a szemfesték és elsírod minden bánatod. Rémes az egész műtét. Tényleg szabadságként éled át, miután az utolsó alapozó foltoknak is búcsút intesz. Most sem működött máshogy. Mennyei boldogság járta körbe, miután eredeti formájában pislogott vissza tükörképe. Soha életében nem örült ennyire arcának, de nem is húzta a drága időt vizsgálódással. Összetakarította a mini kupit, aztán erőt gyűjtött ninja oroszlán becserkészéséhez. Először csak kislattyogott az ajtóig és onnan pislogott rá, mihez kezdjen. Aztán hirtelen ötlettől vezérelten battyogott a konyhába egy pohárért. Ha már italoznak a környezetében, csatlakozik. Nem regélt kiselőadásokat az alkoholról és arról, nem kéne ezzel levezetni a bánatot, csak jelképesen odatartotta az üveghez, hátha engedik beszállni a privát elfoglaltságba. Haloványan elhúzta száját, miután kegyetlenül kikosarazták, de beletörődött sorsába. Lepakolta a poharat és hátradőlt a kanapén. Helyben tartózkodott, ha szeretnének vele bármilyen formában kommunikálni. Erre hamarosan sor került, mert közelebb húzták. Már ennek az apróságnak úgy őrült, mintha elvitte volna valamelyik nyereményjátékon a fődíjat. Nagy szusszanással könyvelte el a gesztust és befészkelte magát alvilági bűvész ragadozó vállára. Továbbra sem nyikkant meg, csak kicsike hümmentéssel vette tudomásul a hallottakat. Valamiért úgy érezte, nem most kellene felhördülni és kampány beszédet tartani, rajta aztán semmi sem fog múlni, innen vontatóval sem szállítják el. Nagyon erősen rákoncentrált a hallgatásra, na meg arra pusztán hallgatóságként legyen jelen. Persze a figyelme lankadatlanságát iparkodott azzal kifejezni, még közelebb próbált araszolni és matricaként felkenődni szöszke bundásra.[/color][/color]

Pap és varázsló találkozása – maskarás campaign level9000

Figyelmesen hallgatta Cicafiú részletesen kifejtett véleményét róla. Emlékszik még rá, mikor elég sűrűn emelgette a karmikus gondviselést egy-egy találkozásuk alkalmával. Utólag már tudja, hogy ebben sokszor nem glóriás, vasvillás, sokkal inkább öltönyös közbeavatkozás játszott nagy szerepet. Azt pedig csodálkozva könyvelte el, hogy mi volt Nekori számára a legimponálóbb tulajdonsága. Na ezt még tényleg nem hallotta senkitől. Általában olyanokat hall vissza, hogy „marha jól néz ki, de a modorát el kell viselni” és hasonlók. Az összes megjegyzésnek igazából az a lényege, hogy a viselkedése egy eltűrendő velejárója a karizmatikus megjelenésének. Többek között már csak önmagában is elég volt ahhoz, hogy valakinek ajtót mutasson a várfalai elől.
- Azt gondoltam, hogy fordítva működsz, de hogy ennyire? –csóválta meg a fejét. Saját elmondása alapján pedig még inkább azt kellett feltételeznie, hogy jó adag mazochizmus is elveszett fekete macskában, ha ennyire kiakasztotta, de ennek ellenére mégis a környékén sertepertélt. Nem volt nehéz észrevenni, hogy az idegei a plafonon táncikáltak, emlékszik azokra az ideges kifakadásokra, amilyeneket viszont már jó ideje nem látott tőle. Tényleg lehet valami abban, hogy szépen lassan megtanulnak egymás mellett élni. Daemon igazából észre sem vette, hogy ő maga is változott volna. Azt meg aztán végképp nem gondolta volna, hogy Nekori építő kritikának fogja fel azt a sok dolgot amit a fejéhez vágott. Megszokta már, hogy az emberek ne is figyelnek arra, amit mondd, csak eleresztik a fülük mellett, begubózva abba, hogy őket most mennyire megbántották. Emiatt pedig egyáltalán nem is fogta vissza magát, hiszen ha úgysem figyelnek rá igazán, akkor már tökéletesen mindegy, hogy az igazat mondja-e vagy csak valami egyszerű bántó dolgot a fejükhöz. Legalábbis aki így fogja fel… nem célja a népnevelés, egyszerűen csak nem bírja megállni, hogy ne adjon hangot a véleményének. Arról meg nem tehet, hogy sokan roppant rosszul tűrik a kritikát. Pláne, ha tényleg csak objektív, személyeskedéstől mentes hangnemben fogalmazza meg. Néha ezért jut el arra a szintre, hogy inkább csendben marad, mert az épp aktuális személy még azt az energiabefektetést sem éri meg, hogy kinyissa a száját miatta.
- Most, hogy így mondod, tényleg kevesebbet tépjük egymás idegeit. –hümmögött bólogatva a konklúzión. Az a tény viszont kicsikét megrémítette, hogy Cicafiú úgy volt képes számára felfedezhető változást előidézni nála, hogy ezt ő közben észre sem vette. –Ha őszinte akarok lenni nem én magam változtam, hanem a hozzáállásom, amit megérdemelsz. –próbálta körülírni a dolgot. Nehéz volt megfogalmaznia, de valahogy úgy festhetett a dolog, hogy az értékrendjét és világfelfogását mindig szilárdan tartja a szeme előtt, és emellett mégis azért látja minden ember másnak, mert máshogy viszonyul hozzájuk. Szóval saját magát még mindig ugyannak az embernek érezte, azzal a különbséggel, hogy időközben talált egy olyan embert, akivel megoszthat olyan dolgokat is, amiket eddig magában tartott.
Kicsit furcsa, de valahogy mégis kellemes érzés azt hallani, hogy valaki hálás azért, ahogy viselkedett és viselkedik vele. Sosem látta munkának, de most mégis olyan, mintha megkapnád a jutalmat a fáradozásaidért abban, hogy őszintén rádmosolyognak.
- Hamar, ki is tettem volna a szűrödet, ha színészkedsz nekem, ne aggódj! –morrant fel enyhe felháborodással a hangjában. Ezt úgyis nagyon hamar kiszúrta volna, ha nem őszinték vele szemben. De ez szerencsére nem így történt… sajnálná, ha most nem ülnének itt egymással szemben.
A bocsánatkérésére érkező reakciót már majdnem a szívére vette, mire azért végre felvilágosították róla, hogy nem azt találják mulatságosnak, hanem a hasonlatot. Egy „szerencséd” pillantást vetve Cicafiúra dörzsölte meg az orrát, mert egy kicsikét kezdett fázni idekint.
- De viccet félre téve tényleg, szinte már a legelejétől egyértelmű volt, hogy teljesen máshogy viselkedsz velem, mint azt megszoktam. Igazából már a legelején… ki lenne olyan hülye, hogy a saját energiáját pazarolva fuvarozzon haza a saját lakásába egy full idegen részeg embert, aki hálája jeléül még a lakását is feldúlja miután kijózanodott. –adta elő kicsit majdnemhogy megrovó hangnemben –Fogadok hogy nem ez volt az első eset… -sóhajtott abba belegondolva, hogy mennyi szerencsétlenen eshetett meg már a szíve. A következő megjegyzés pedig egyáltalán nem nyugtatta meg. Egy pillanatra fel is kapta a fejét és magyarázatot követelő fejjel pillantott Cicafiúra.
- Ezt kifejtenéd bővebben?  Csak azt ne mondd, hogy valami piszkos ügyletekbe keveredtél. –vonta össze a szemöldökét, bár ő maga se gondolta ezt komolyan. Valószínűleg csak képletesen érette, de azért nem árt tisztázni a dolgot. Ha belegondol, igazából ő se tud olyan nagyon sok mindent fekete maccsról azelőttről, hogy megismerkedtek. A családjával, részben sajnos már volt alkalma megismerkedni, és néhány elejtett anekdotával a közelmúltban, de ez messze nem fedheti le vagy huszonöt év eseményeit.
- Vagy talán rossz emberben bíztál meg? –vetette fel finoman puhatolózva a gondolatát. Az már ennyiből is nyilvánvaló számára, hogy Nekori olyan ember, aki nem bírja ki egyedül, szóval fix, hogy az idő nagy részében volt mellette valaki. Simán el tudja képzelni, hogy őt is kihasználták. Őszintén szólva nem is nehéz becsapni azt a fene nagy jó szívét. Jobban meg kéne válogatnia, hogy kivel kezd ki… -Egy éve tényleg elég leharcoltan festettél, ha nem haragszol meg…  eleinte ezért nem is volt lelkifurdalásom, mert szokásos kiégett kis sztárocskának tűntél. Csak a viselkedésed cáfolt rá erre, ami nem hagyott nyugodni. Örülök, hogy az utóbbi az igazi, és előbbi volt az átmeneti. –lökte továbbra is a sódert, pedig határozottan érezte józanodni magát.[/color]